Tekintetem ide-oda jár kettejük között. Esther összefogna Mikaellel? Sajnos nem ismerem őket annyira, hogy erről véleményt tudjak mondani. Nekem eddig kedvesnek és segítőkésznek tűnt az anyjuk, de ebben a családban nyilván sosem lehet tudni, hogy kinek milyen hátsó szándékai vannak. Hálásan nézek Elijahra, amikor felajánlja a védelmét, és még egy mosolyt is megeresztek, annak ellenére, hogy még mindig egy kicsit össze vagyok zavarodva. De ő tényleg kedvesnek tűnik. A további vitájukból azonban nem akarom kivenni a részem. Kezdek elfáradni, már a doki óta kimerültnek érzem magam.
- Nem bánjátok ha...? Amíg ezt egymás között elrendezitek, én lepihennék egy kicsit - mutatok felfelé. - Keresek egy vendégszobát, jó? - pislogok rájuk, de végül nem várom meg a beleegyezésüket, csak összeszedem a holmimat, és elhagyom a szobát.

- Köszönöm - fogok kezet kissé bizalmatlanul Elijahval. Furcsállom egy kicsit a nagy lelkesedését, és hogy ilyen kedvesen üdvözöl a családban. Teljesen más, mint Klaus.
- Elmenni? - vonom össze a szemöldökömet. Nem mintha nem örülnék neki, hogy ha elhagyhatnám ezt a porfészket, de Klaus épp hogy ragaszkodik hozzá, hogy maradjunk. - Nem értem... Esther tud a gyerekről, és valóban örül. Ez probléma lenne? - Fogalmam sincs, ez miért lenne gond. Értetlenül pillantok Klaus felé, hátha ő érti, miért kéne tartanunk Esthertől. Hiszen nekem épp hogy segített. Különös egy család... és épp most köszöntöttek a legújabb tagjaként. Miért érzem úgy, hogy hamarosan nagyon bánni fogom még ezt?

Miért hiszi el, hogy az enyém? Most megint kezdődik minden előről? Pont ez hiányzott most még nekem. Egy szkeptikus bátyj. Felsóhajtok, majd égnek emelem a tekintetemet. Izgalmas lesz, ha a család összes tagjának elő kell adnom, hogy mióta nem volt más férfival, Klaust kivéve. Bár egy idő után majdcsak felhagynak a kétkedéssel, ha kiderül, hogy a szívem alatt hordott gyermek nem teljesen hétköznapi, sőt, különleges. Én már most is érzem, hogy az, bár ezt aligha hinné el nekem most valaki.
- Azért hiszi el, mert tudja, hogy nincs más opció. Egy ideje már együtt vagyunk, és nem voltam mással - jegyzem meg csendesen, Klaust is megelőzve. Aztán Elijahnak is sikerül meglepnie, mert a hitetlenkedése hamarosan átcsap lelkesedésbe. Nos... így örülni se láttam még egyik Mikaelsont sem. - Egy új lehetőség mire? - Zavartan ráncolom a homlokom.

Pislogok egyikről a másikra. Még mindig úgy érzem, jobb ha ebből kimaradok. Hogy folyton ez van velem? Mintha Klausnak csak olyan kapcsolatai lennének, amelyektől tisztes távolságra akarok lenni, már csak a biztonságom miatt is. Aztán egész komolyan rám terelődik a szó. Illetve... ránk. És most Klausnak sikerül igazán meglepnie. Korábban olyan nagy meggyőződéssel mondta, hogy a testvéreit nem akarja beavatni. Úgy néz ki, meggondolta magát. Mondjam is ki kerek perec? Bevezetés nélkül?
- Klaus apa lesz - fogalmazok úgy, hogy ne mondjak semmi félreérteni valót, egyértelmű legyen a lényeg. - A gyermekét várom. Ezért vagyok itt - nézek egyenesen Elijahra, mert tényleg érdekelne most már a reakciója erre.

Még mindig össze vagyok zavarodva kissé. Olyan foghegyről beszélnek egymáshoz, olyan csipkelődve, bár talán nem is ez a legjobb szó rájuk. Szemöldököm akaratlanul is az egekbe szalad, nem tudom leplepzni a meglepődésemet, amikor Elijah Klaus bocsánatkérését követeli valamiért, amit ellenük tett. Ellene és Tatia ellen. Oké, a helyzet most már nem csupán zavarba ejtő, de kényelmetlen is. Ha már kész lenne odafent a szobám, és lenne hová visszavonulnom, már megtettem volna. De odáig még nem jutottunk el, attól meg csak még inkább kellemetlen lenne a dolog, ha felállok, és azt mondom, hogy megyek, bezárkózom Klaushoz. Így csak összeébb húzom magamat a kanapén, és próbálok észrevétlen maradni, ám a következő kérdését Elijah egyenesen nekem szegezi.
- Én... - nagyokat pislogva lesek Klausra. Az eddigi barátnői nyilván nem költöztek be a közös családi házba, nem volt rá jó okuk. Nekem most van, de azt nem én akarom elújságolni, nem lenne igazságos tőlem. - Ennyire meglepő lenne, hogy Klausnak vendége van? - térek ki a válaszadás elől egy másik kérdéssel.

Kezdem teljesen elveszíteni a fonalat, hogy ezek ketten egyáltalán miről beszélnek, mi folyik köztük, mire kapja fel Klaus a vizet, vagy miért beszélnek rólam úgy, mintha én itt sem lennék. Leszámítva, hogy itt vagyok, és épp ez a téma.
- Nem, még nem találkoztam eddig a bátyáddal, csak a kedves húgoddal - igazítom ki Klaust, mert valamit félreértett, az utolsó előtti szót pedig alaposan megnyomom, csak hogy mindenki előtt egyértelmű legyen, hol a hangsúly.
- Várj! Hogy érted, hogy ilyesfajta vendégek? - dőlök kicsit előre a kanapén, és értetlen arccal nézek Elijahra.

Hűha! Pillanatok alatt telt meg tesztoszteronnal és feszültséggel a levegő, szinte vágni lehet. Bár engem igazán már ez sem tud meglepni. Eddig is tudtam, hogy Klaus nincs túl jóban a családjával. Rebekahval való első találkozásom után, amikor majdnem kibelezett, csak mert olyan kedve volt, érteni is véltem a közöttük levő, tátongó szakadékot, de most egy kicsit meg vagyok zavarodva. Elijah udvarias, tisztességes pasasnak tűnik. Vajon mi vert közéjük ilyen mély éket?
- Én Hayley vagyok - mutatkozom be hamar én is, megadva a kellő tiszteletet, és remélve, hogy a közbeszólásommal gátat szabhatok egy vita kialakulásának. - Hayley Marshall, de a Hayley megteszi - mosolygok rá. - Még nem sokat hallottam rólad, Klaus családi témában nem mindig bőbeszédű - fogalmazok óvatosan. Jobb, mintha azt mondanám, hogy eddig csak panaszokat hallottam. Viszont ezzel sem azt akarom mondani, hogy nem értem meg Klaust. Elég volt a múltkori találkozás is Mikaellel ahhoz, hogy rájöjjek, nem akarok ezekbe a dolgokba mélyen belefolyni. Zűrös család, a vak is látja.

Szeretné, ha fiú lenne... Hogy nem lep meg? De ehhez nincs mit hozzáfűznöm, egyébként sem tőlem függ, és akármit csinálok, sem tudnám megváltoztatni a kicsi nemét, hisz már az, ami. És csak idő kérdése, hogy kiderüljön.
Nem mondom, kicsit meglep, amit Elenáról mond. Nem azért, mert rossz véleményem lenne róla. Egyáltalán... épp csak nem gondoltam volna, hogy lenne bármi oka segíteni, illetve könnyíteni bármit is a helyzetemen. Ismét csak ez a bizalom kérdés, mindig nehéz téma. De azt hiszem, alkalomadtán tényleg meg fogom köszönni a kis hasonmásnak. Azonban, mielőtt bármit is válaszolhatnék, egy harmadik személy bukkan fel az ajtóban, aki hamarosan már elém is lép egy kézcsókra. Az állam leesik... persze csak képletesen, de magamban nem kicsit csodálkozom ezen a jeleneten.
- Mikaelson? Klaus bátyja? - Nem sokat hallottam róla, de hát nyilván már ideje volt, hogy összeakadjunk. Mindenesetre egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy egy jó vágású, kissé régi módi, de tagadhatatlanul udvarias és megnyerő férfiról van szó. És már két másodperc után is szembetűnő a különbség a testvérek között. A megjelenésük, fellépésük is teljesen más.