A lány kezét simogattam, míg láttam, hogy beszélgető partnerem elmélyül gondolataiban. Már sejtésem sem nyílhatott arra, hogy miről szól a vita a fejében, már ha ez gyötri és nem más. Rosszat éreztem vele kapcsolatban, s nem voltunk szoros barátok, de feszültég indult testemben. - Legyen, ahogyan óhajtod. - bólintottam egyetértően. - Még midnig úgy gondolod, hogy nincs szükséged társra a testvéred megölésében?
Nem szívesen beszélek arról, hogy volt egy nő az életemben, aki hatással volt rám még akkor is, ha azt nem akartam. Természetesen volt, hogy az idegeimre ment, mert nem lehet mindig minden szivárványosan tökéletes. De mindegy is. Felesleges ezen gondolkozni, hiszen külön váltak az útjaink. Számomra a bosszúm fontosabb, mint egy szerelem. Ha végeztem vele talán felkeresem, de meg van az esélye, hogy egy teljesen új életet kezdek nélküle. – De hagyjuk is ezt inkább. – Nem szeretnék tovább még csak gondolkodni sem rajta.
Meglehetősen érdekes, mikor egy olyan lélek kezd beszélni valamiről, amiről eddig még nem tette. NEm tudom, hogy miért, elvégre ezer évem volt fejtegetni az okokat. Ennek ellenére még minidg le tudott döbbenteni az, hogy valaki képes ilyen érzelemváltozást mutatni, ebben az esetben a múlt felidézése miatt nyilvánvalóan fájó dolgokat ébresztettem benne, hisz elkomorodott. - Óh, ez máris többet mond minden szónál. - simogattam közben a lány vállát.
Figyeltem őt ahogyan szét csúszik és próbálja megtalálni a szavakat. Eléggé érdekes hatást keltett bennem, talán ha mást találok ilyen helyzetben, akkor jót mulattam volna, de nem így volt. Pati veszélyes volt, mert tudta uralni azt ami, amit még mindig nem értettem, hogy miért nem próbálja meg uralni, mint mi vámpírok tesszük. Nincs olyan, hogy íratlan szabály, azt max. te magadnak tudod "megalkotni" - vontam fel a szemöldökömet picit, mert még mindig nem értettem, hogy miért is beszélünk erről ennyi?! - Nem volt szívem így őt hagyni, mert féltettem az embereket és őt is. Nem voltam benne biztos, ha még egyszer ölne, akkor azt valaha meg tudná-e bocsájtani saját magának. Szóval kitámolyogtam vele, majd igenlően bólintottam a kérésére.
Meglehetősen érdekes, mikor egy olyan lélek kezd beszélni valamiről, amiről eddig még nem tette. NEm tudom, hogy miért, elvégre ezer évem volt fejtegetni az okokat. Ennek ellenére még minidg le tudott döbbenteni az, hogy valaki képes ilyen érzelemváltozást mutatni, ebben az esetben a múlt felidézése miatt nyilvánvalóan fájó dolgokat ébresztettem benne, hisz elkomorodott. - Óh, ez máris többet mond minden szónál. - simogattam közben a lány vállát.
Persze lehet, hogy igaza volt, de én ezt most nem tudtam elismerni. Mármint túl sokat ittam ahhoz, hogy most úgy vélekedjek a világról, hogy bárkinek igaza lehetne, rajtam kívül. Most csak a magam szavában tudok hinni, amagam észjárársának... - Nem tudom, csak valahogy ez így van.. ez egy íratlan szabály...- tartom a fejemet a kezemmel támasztva. - Egyszer voltam falkába, de akkor is csak azt hallottam, hogy a vámpírok az örök rosszak, ez ellenségeink.- csóváltam meg a fejem. - De... Katie fél és egyben utálja is a vámpírokat. Meg is van rá az oka, de akkor is... én, azt hiszem ki kéne állnom mellette, most mellette.- vettem egy mély levegőt, mivel már a beszéd is nagyon fárasztó volt számomra. Most jött el az italozás negatívuma... megártott a fejemnek! Már nem bírom ülve, fel kell állnom, muszáj levegőznöm. - Kérlek menjünk innen, nem érzem jól magamat!- szólalok meg, halvány már- már halotti hangon, majd megpróbálok talpra állni sikertelenül. Visszarogyok a székre, mivel a lábam nem bírja az a súlyomat. - Jézus!- a meglepetés ereje hat rám, majd mikor már leesik, hogy újra a széken ülök, egy kis pihenés után ismét megpróbálok lábra állni, most már sikeresen. Arielnek köszönhetően kitámolygok a Grillből és beszállok a taxiba. - Még megkérhetlek arra, hogy esetleg hazakísérnél, félek így hazamenni, egyedül. Részegen... nem akarok senkit sem bántani. - dőlök neki a kocsiajtajának, mivel ismét forog velem a világ. Remélem nem rabolom még azzal az idejét, hogy ugráltatom a magam dolga miatt... /Hotel - Pati szobája, ha neked is megfelel /
Ha más okom nem is volt rá, hogy elszakadjak a nyakától az egy igen nyomós ok volt, hogy elég furcsán nézne ki, ha egy halott ember társaságában távoznék. De mondjuk azt is mondhatnám, hogy kiütötte magát vagy valami ilyesmi, de soha nem volt jó a hazugságokban. – Ebben teljes mértékben egyet értek. – Bólintottam halvány mosollyal az arcomon. Most, hogy itt vagyok esély nyílt arra, hogy örömömet leljem különböző hölgyemények társaságában és ínycsiklandozó vérükben. – Volt. – Mondtam kicsit komorabban, mert erről nem igazán akartam nyilatkozni.
Nem tudom, meddig ízleltem azt a finom vért, ami bizonyos, hogy egy idő után kénytelen voltam elengedni, és felsóhajtva dőltem hátra, elégedettséggel az arcomon. - Tíz pontból tíz. Ha tudtam volna, hogy ebben a városban ilyen finomak az emberek, előbb jövök ide. - vigyorodtam el, aztán előredőltem. - Milyen szőke nő az, amelyik nem idegesítő? Talán... volt rá példa az életedben? - vontam fel szemöldökömet.
Először nem értettem, hogy miről beszél, hiszen nincs semmiféle nagy könyv amiben benne lenne, hogy nekünk utálni kell. Nem is értettem, hogy ezt honnét veszi. Lehet különböző fajták vagyunk, de ez kb. olyan, mintha emberként utálnám az összes vöröset, vagy ő a szőkéket, pedig egyik ember se ugyan olyan hiába egyezik meg a hajszínük nekem ezért is volt fura ez a választásos dolog. - Honnét veszed, hogy nekünk muszáj utálnunk egymást? - kérdeztem tőle érthetetlenül és kicsit el is húztam közben a szemöldökömet.- Ez olyan, mintha az összes szőkét utálnád és amiért én az vagyok már esélyt se adnál nekem.-próbáltam neki kicsit más megvilágításba helyezni a dolgokat és reméltem, hogy ez kicsit észhez téríti már őt.- Igen ez így van. De attól még, hogy Katie a barátnőd lehet más barátnőd is. - mondtam neki kedvesen, mert segíteni akartam, de lassan úgy voltam vele, ha neki ez ennyire nagy lelki dolog, akkor inkább lelépek és nem kell küzdenie saját érzéseivel. - Én nem akarok pizsama partikat és nem is tartom szűkségesnek, hogy ő és én találkozzunk. De attól mi még lehetünk barátnők. - mondtam neki kedvesen.- Attól, hogy neked két ember kezd fontos lenni, még nem jelenti azt, hogy nekik is kedvelniük kell egymást . - folytattam tovább türelmesen és néztem azt, ahogyan kifakad és szenved itt előttem. Én max. annyit tudok tenni, hogy lelépek és elmegyek innét. Akkor nyugta lesz és csak Katievel kell foglalkoznia. - Akkor itt az ideje, hogy aszerint cselekedj ami neked a legjobb. Legyen az bármi is, mert az az igazi barát, aki el tudja fogadni a barátai döntését. - mondtam neki még mindig türelmesen, majd hátra dőltem a székben és bámultam az üres poharat. Mikor jutottunk ide?! Mindig is utáltam lelkizni, régen hasonló voltam, mint Pati. Aztán rájöttem, hogy nincs olyan személy aki ezt megértené, hogy mit érzek. Egy volt, de ő meg meghalt. Akkor minek is pazaroljam arra, hogy valaki meg értse azt, amin át mentem vámpírként a sok-sok év alatt és előtte, amiket át kellett élnem.- Lehet öltél, de az csak önvédelem volt és milyen barát az, akire ha szükséged van nincs ott? - kérdeztem tőle őszintén, mert szerintem az nem barát. A barát minden követ megmozgatna a barátaiért és ott lenne, ha szükség van rá.- Talán, pont ezért is van itt az ideje, hogy végre átgondold azt, hogy mire van szükséged. Mit szeretnél az élettől... - néztem rá és álltam a tekintetét közben. - Mi a legjobb számodra... - mert így gondoltam. Talán önzőnek hatott az amit mondok, de ez a legfontosabb, mert addig nem lehet boldog amíg rá nem jön, hogy neki mi a legjobb és amíg meg nem találja önmagát. - Tényleg annyira baj lenne, hogy farkas vagy? - kérdeztem tőle érdeklődve, mert addig ahogyan beszélt róla nem úgy tűnt, mint aki túlzottan kifogásolná a dolgot. - Én nem akarom, hogy válasz kettőnk közül. - mondtam őszintén, mert így is volt.- Engem nem zavar, ha lenne rajtam kívül egy farkas barátnőd, de azt soha ne várd el tőlem, hogy vele is ilyen jól meg legyek. - összekulcsoltam a kezemet és közben folyamatosan őt néztem. Ez volt az igazság, eddig amit megtudtam Katieről nem úgy tűnt, mintha én és ő valaha is barátnőnk tudnánk lenni.-
Talán ennyire látszik az arcomon? Vagy csak gondolatolvasó? Biztos ez is egy ilyen vámpír-i tulajdonság... de mindegy is, hisz miért is kerülgetném én azt a bizonyos forrókását?! - Pontosan ez a bajom. Mert ez egy akkora baromság!- akadtam ki megint egy kicsit. - Miért van leszögezve az, hogy nekünk utálnunk kell egymást? És miért van egy olyan érzésem, hogyha választanom kell, akkor a másikotokat elvesztem?- halmoztam egymásután a költői kérdések sokaságát. Igazából már több is megfogalmazódott a fejembe, de most csak ezeknek adtam hangot, mivel volt egy olyan érzésem, hogy ezzel is bőven kiborítom a szegény Szöszit. Nem tudom mitévő legyek, hogy mit és hogyan értékeljek.. mármint, hogy nagyban lesz*rhatom-e ezt a históriát: miszerint a vámpírok és a vérfarkasok örök ellenségek. És talán még Katie is megszokná a tudatot, hogy van egy (információ dús) vámpírbarátnőm. Vagy inkább maradjak ennél az ős, örök "felállásnál" és most rögtön hagyjam itt Arielt. Valahogy az utóbbi nem megy! Mármint ÉN nem vagyok az a fajta ember aki csak úgy itt hagy, leráz valakit. Ez még akkor sem menne, ha úgy mérlegelném a dolgot, hogy ő nem ember... de Jézus, miket hordok én itt magamba össze-vissza?! Mert már totál eltértem a kiindulópontomtól, hogy döntsek, kinek az oldalán? Mert már nagyon nincs kedvem hazudozni, se Katienek, se neki... - Katie a legjobb barátnőm... a barátja a kórházban van, ő meg lehet, hogy terhes. - gondolkodtam hangosan. - Te meg a barátnőm vagy... akivel talán azért is jövök ki ilyen jól, mert totál eltérünk egymástól..- folytattam, majd felemeltem a fejem az asztalról, hogy a szemébe tudjak nézni. Éreztem, ahogy a smink lefolyik a szememről, egy pacát képezve az arcomra, de valahogy ez nem érdekelt. - És én mi vagyok?! Én meg a 25 évem alatt folyton csak egy támasz voltam! Mindenkinek én voltam az a váll, amin kisírhatta magát. De csak most, MOST az egyszer én akarok magamnak egy vállat... erre mi történik? Kapok rögtön kettőt, ami nem bír egymásközt megférni... - reked meg újra a hangom. - Ugye érted miről beszélek?!- néztem rá reménykedve, majd folytattam. - Mert én mindig ott voltam, ahol kellettem, Katienek Christiannak és mindenkinek... de én, nekem senki, még senki. Mindig én voltam a kőszikla.- töröltem meg az arcomat, a pohár alatt lévő szalvétával, hogy eltüntessem az elkenődött szemfestéket az bőrömről. Eddig ezek miatt a dolgok miatt sosem panaszkodtam, soha... de most úgy éreztem, hogy muszáj volt. Mivel talán neki gond és lelkiismeret furdalás nélkül elmondhatom... - És tudod miért nem volt egy normális kapcsolatom sem?- egy szánalommal és gúnnyal teli felrokkanást adtam még elő, amiben próbáltam minden színészi tehetségemet beleformálni. - Mert mikor már azt hittem, hogy az életem sínen van, egy este rám támadt egy részeg. Megakart erőszakolni... és én erre mit tettem? Azt amit csak egy abnormális... Úgy bizony... egy kocsi alálöktem. - tört ki belőlem a sírás ismét és már nem érdekelt, hogy ki hall meg és ki nem. - De még nem ért véget a történetem... Ohh, nem, nem! Mert mikor szükségem lett volna a legjobb barátnőmre, Ő 4000 km-re volt tőlem!!- tértem vissza a gúnyos hangnemre amivel magamat akartam büntetni. Már le sem tagadhattam volna a véremben lévő töménytelen mennyiségű szeszes italt. - Majd mikor azt hittem, hogy van más, aki pótolhatná a barátnőmet... hát nem lefeküdtem vele?!- nevettem ki magamat ismét. Részeg voltam, és vagyok! De most ez zavar a legkevésbé... sőt egyáltalán nem zavar, hisz ezért akartam a Grillbe jönni, mert tudtam, hogy itt gond nélkül ihatom le magam, és így a szám is ilyen gyorsan fog járni mint most. - És most... pár évvel később itt vagyok Mystic Fallsban... farkasként... van egy vámpír barátnőm és itt van Katie is, aki farkas... és lehet hogy terhes. Vagy nem és csak lerontotta a hasát... bánom is én... - könyököltem le az asztalra. Jelezvén, hogy már nem kell sokáig hallgatnia a mesémet. - Szóval... Most itt vagyok... és ez a legnagyobb problémám, mivel a két barátnőm valami oknál fogva azt akarja, hogy válasszak, de nem tudom, hogy kit.- szipogtam el a mondatot és csak remélni tudtam, hogy így is megérti mit mondok, így részegen is...
Már az első sajnálom is fura volt tőle, de a második meg még inkább. Vajon tényleg csak infókat akart tőlem?! Nem, ő nem ilyen mondtam magamnak higgadtan, s semmit se mutattam ki a bennem zajló harcból, annál inkább füleltem, hogy vajon folytatni fogja-e a mondatát, de persze, hogy nem tette. Szóval tényleg még mindig azon gondolkodik, hogy Katienek járjon a kedvében, vagy lehet más barátja is esetleg rajta kívül. Kezdett kicsit idegesíteni a dolog, de ekkor elhatároztam, hogy nem fog érdekelni bár mi is történjen. Minden most dől el. Pontosan mit is sajnálsz annyira?- vontam fel a szemöldökömet, majd visszatelepedtem az korábbi helyemre, s árgus szemekkel figyeltem őt.- Azt, hogy először csak infók miatt barátkoztál velem, vagy azt hogy kezdesz meg kedvelni, mint "barát". - s picit oldalra is billentettem a fejemet és vártam a válaszát. Csak okosan Pati, nehogy később megbánd azt, amit most mondani fogsz. -
- Sajnálom!- mentegetőztem. Hiszen csak most eszméltem rá arra, hogy neki fogalma sincs arról, hogy mi is játszódott le bennem jelen pillanatban. Bár megfogadtam, hogy nem iszok többet... mégis megragadtam az utolsó kis teli poharat és egy levegővel levittem. -Sajnálom..- lihegtem el, majd a kezembe temettem az arcomat. Próbáltam egy kicsit lehiggadni és tisztázni a bennem lezajló dolgokat. Tehát... Katie úgy tudja, hogy Ariellel csak az információi miatt tartom a kapcsolatot. Ariel meg úgy, hogy ÉN még tényleg elfogadtam a vámpírokat, és semmi hátsószándékom sincs. Tehát akkor most melyik is igaz, Patrizia?! Már magam sem tudom... miért akarok én mindenkinek megfelelni? - Annyira sajnálom.- szipogtam az asztalra dőlve. Mikor lettem én ennyire gyenge? Álmélkodtam ismét magamba és csak remélni tudtam, hogy Ariel ismét elvesztette a fonalat. Bárcsak itt lenne, Ő... Christian, vele semmi nem volt ilyen komplikált... minden sokkal egyszerűbb volt és vidámabb.
- Azért nem minden szőke idegesítő én ezt már tapasztalatból mondhatom. - Alapján véve minden nőnek van valami olyan tulajdonsága, ami idegesíti a férfit, de ez fordítva is nagyon igaz, csak annyira el vagyunk foglalva a saját problémáinkkal, hogy egyáltalán nem fordítunk időt a másikéra. Na, meg arra, hogy őt mennyire idegesíti a mi hülyeségünk, de ezt néha el kell viselni, mert akkor senki nem maradna meg a másik mellett. A lány vére igazán finom volt mondhatni finomabb volt, mint az előző, de arra sem volt különösebb panaszom. Jó pár korty után elhajoltam tőle és megtöröltem a számat.
- A lehető legidegesítőbb. De hát szőke..! miért vagyunk meglepve? - vigyorodtam el hirtelenjében, majd ismét minden figyelmemet arra a lányra fordítottam, aki odaült hozzánk. Jobban tetszett ez a felállás, hisz mondhatni, a lány kizárólag az enyém... és jóízűen falatozhatok csuklójából szinte észrevehetetlenül. Így is tettem. Gyengéden megfogtam kezét, és az előbbi igézés miatt még mindig azt csináltam vee, amit csak akartam: számhoz emeltem, mintha végig akarnám csókolni, majd kissé elfordulva ízleltem meg vérté.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Szept. 20, 2013 11:24 pm
Figyeltem őt és sejtettem mi járhat a fejében, hogy lehet ilyen viszonyban egy vámpírral, hiszen ő farkas. Szóval alap dolog, hogy utálnia kell, de ez akkora hülyeség szerintem. Ez olyan, mintha utálnám a vörösöket, a szőkéket vagy akárkit. Nem kell szeretni mindenki, de ne a faj határozón már, hanem az emberi mivoltunk alapján kellene nekik is megítélnie minket. Mármint mivel kapcsolatban?! - néztem rá érthetetlenül és döbbenten, mert nem bírtam követni. Most mire gondolhat?! Komolyan néha annyira nehéz kiigazodni rajta, mert még az egyik pillanatban ezt mondja a másikban meg azt. Mi a baj? - néztem rá aggódva, majd ott teremtem mellette és nem voltam benne, hogy jól érzem, de mintha valami lett volna keverve a teájába.- Mibe keveredtél Pati?! - kérdeztem tőle sietve, de aggódva néztem őt továbbra is.-
A hozzászólást Ariel Holland összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 27, 2013 2:21 pm-kor.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Szept. 20, 2013 11:08 pm
- Ennyire idegesítő egy nőszemély lenne? - Érdeklődtem. Hát, ha még arra sem méltatja, hogy kihasználja akkor az eléggé elszomorító. Vagyis hát milyen nőtől lehet ennyire.. Hogy is mondjam.. Épp ez az, hogy nem tudom hogyan mondjam, mert számomra teljes mértékben érthetetlen ez az egész. Még egy olyan nőhöz sem volt szerencsém, akinek nem tudtam volna élvezni valahogyan a társaságát. Mindig találtam rá valami módot. - Igazad van. - Azzal közelebb is húztam magamhoz a mellettem ülő gyönyörűséget és a nyakától eltűrtem a haját, majd először csókolgatni kezdtem azt végül belemélyesztettem a fogaimat és szívni kezdtem a vérét.
Nem is tudom, mivel reagálhattam volna szavaira. Elvégre bárhogy is nézem.. mindegyikünknek vannak furcsa illúziói, látomásai, elképzelései, milyen lehetne a jövő. És mit tennénk, ha valami a birtokunkba kerülne. - Nem akarok szórakozni én senkivel. - sóhajtottam fel, mikor rákérdezett erre. - nem jelent nekem semmit az a lány. Nem tudnám élvezni a társaságát. - vontam egyet vállaimon, majd visszahúztam ujjaim közé az általam simogatott lány csuklóját. - Ideje rátérni a vacsorára.. ismét.
Nem tudtam mit reagálni, kellemetlen volt a szituáció... mármint most pont a vámpírlétről beszélgettünk, ami nem is tűnt olyan rossz dolognak. De nem, Patrizia ilyenre nem is gondolhatsz!!! Hisz a génjeidben kéne hogy legyen a vámpírok felé lévő gyűlölet, de nincs. Azt hiszem Ariel ezt csodálatosan kiirtotta belőlem, ezalatt a pár nap alatt. Vagy egyáltalán volt mit kiirtani? - Én nem tudom mit csináljak!- hebegtem el magam hirtelen. El sem hiszem mi történt... én... azt hiszem, nem akarok ártani neki... de Katie... Katienek meg azt ígértem... megígértem neki! Megígértem, hogy csak információ céljából faggatom majd ki Arielt. Most mit tegyek?! Mármint ki mellet kell, hogy kiálljak, vagy kivel szerettessem meg a másikat?! Egyáltalán melyik opció lenne számomra a legaktuálisabb? Nem tudom... - Én... Jézusom!- kaptam a kezemet a fejemhez és ismét a hajamba túrtam vele. Hirtelen elfogott egy nagyon rossz érzés, egy olyan, amit most nem bírok elviselni. Csak ültem a széken és azon gondolkoztam, hogy vajon csak szédülök, vagy tényleg a világ forog körülöttem?
Figyeltem minden kis rezzenését, nem értettem miért van zavarban, hiszen ő hozta fel ezt a témát és nem én, én csak válaszoltam a kérdésére. Nem mondtam, hogy nincs meg az a hajlamunk. - mondom neki még mindig higgadtan és türelmesen. - Tudod ez ember függő, hogy ki milyen lesz. Mivel eleve szükségünk van vérre, így alap, hogy van ölési hajlamunk, hiszen a vér a mindenünk. - megiszom a maradék Wishkeyt. - De ezt lehet kontrollálni és van aki direkt nem akarja, mert élvezi az ölést. Nem lehet általánosítani, mint az embereket se hívod gyilkosnak azért, mert van köztük gyilkos. - mondom neki haláli nyugalommal és úgy, mintha a legtermészetesebb dologról beszélnénk.- De megtörtént és ezen nem tudtok változtatni. Jobb, ha szembenéztek ezzel és inkább a helyzetet próbáljátok meg elviselhetőbbé tenni. - mondom neki komolyan.-
Beleharaptam az alsó ajkamba. Jól beletrafáltam a kérdésem feltevésébe. - Sajnálom! De akkor totál elvoltam tévedve, mivel én azt hittem, hogy a vámpírráválásotok azzal jár majd, hogy... tudod nos, öléssel és öldökléssel.- a mondatom közepén minimálisan habozni kezdetem. De nem bántam meg, hogy kifejtettem a válaszomat is neki. Arra gondoltam, hogy ennyi jár Arielnek, hogy elmondom, miért érdekelt az információ és, hogy ezt nem áll szándékomba sem Katienek, sem senkinek tovább adni. - Ismerem Katiet, láttam a reakcióját. Egyáltalán nem kellett volna kiváltania az átkát.- mondom már egyhangúan.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 14, 2013 2:46 pm
– Ha minden valóra válna, amit mondanék valószínűleg egyetlen egy boldogtalan ember sem lenne a világon.. Bár nem vagyok csodatevő és nem teljesíteném mindenki kívánságát.. Kivétel azokét, akikről úgy gondolom, hogy megérdemlik.. Szóval lehet mégis lenne boldogtalan ember. De azt valószínűleg megölném, mert nem számítana. – A hölgyek mindenképpen előnyt élveznének. Bár azt hiszem ez természetes. Szép is lenne, ha férfiakat látnám el minden jóval először. Én akkor vagyok boldog vagy valami olyasmi, ha boldog nők vesznek körül. Na meg a nap 24 órájában láthatnám, ahogy a testvérem szenved.. Számomra ez a paradicsom. – És mi akadályoz meg abban egyszerűen, hogy azzal a barátnővel egy kicsit elszórakozz? Ha szerelmes beléd vezethetnéd az orránál fogva.. Megtenne érted bármit. – Nem szívesen használok ki nőket.. De nem is nekem kell most kihasználni egyet, hanem neki. Jobban belegondolva egy szerelmes nőt bármire rá lehet venni..
- A próféta beszéljen belőled. - mosolyogtam Carlos irányába, mikor az arany középútról beszélt. Megtalálni.. talán nem olyan nehéz. De én világ életemben komoly voltam. Kivéve mikor Erint próbáltam megszerezni az apja kezei alól... mert az volt életem első legönállóbb cselekedete. Tékozló kölyök voltam csupán.. - Nos.. - köszörültem meg a torkomat. - Elvettem egy nőt, akiért évekig harcoltam. - bukott ki belőlem az igazság. - A mai napig él. Természetesen.. vámpír. Tehát mondhatjuk úgy, a szerelmünk.. enyhén elmúlt. - fogalmaztam elképzelhetetlenül szépen. - És a legjobb barátnője.. az akkori legjobb barátnője szintúgy rám tartott igényt, csak a hátunk mögött.. sosem vallotta be. Csak most. Mert mint kiderült, ő is életben van. Talán megkérlek, hogy engem döfj át egy karóval, és ne a fivéredet. - vigyorodtam el.
Teljes mértékben. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, mert nincs abban semmi rossz, ha nem értünk valamiben egyet, főleg akkor nem, ha el tudjuk fogadni a másik gondolatait, meglátásait. Nem akartam megváltoztatni, hiszen nem egy fajba tartoztunk, de azt is tudom, hogy egy fajon belül milliónyi nézet lehet ezekről a dolgokról. A lényeg, hogy éld meg úgy, ahogy tudod, mert változtatni úgy se tudsz. - Attól még, hogy vámpír vagyok, nem azért élek hogy öljek. Nekem a vérükre fáj a fogam. - mondtam neki nyugodtan miközben hátra dőltem és figyeltem őt. - Jól tudod, hogy lettem vámpír, hogy mennyi embert megöltem, egy egész Motelnyit, csak egy apró kislány élte túl a dolgot. - nézem még mindig őt komolyan, s a hajamba túrok. Remek megint itt lyukadtunk ki. - Elég csak önfegyelmet gyakorolni és nem elveszteni a tudatodat még a legjobb/legrosszabb -ki minek gondolja.- helyzetekben. Ölni? Nem szoktam szinte soha se. Nem vagyok gyilkos, csak vérszívó. És hidd el a fajtád is tudja kontrollálni magát, mert különben teliholdkor kipusztulna a város emberi tartománya. - mondom neki kedvesen. - Én ezért javaslom, hogy beszélj egy idősebbel, aki tud neked segíteni. Ha nekem lett volna erre lehetőségem, akkor nem öltem volna meg az első napomon annyi embert. - mondom neki halkan, hogy ne jusson el mások fülébe. - s az első napjaimban. -teszem hozzá suttogva.- Katie is farkas. Ebben is hasonlítotok egymásra, ennél jobban nem tudná megérteni, hogy miért akarsz vele erről beszélni. Hiszen neki is beszélnie kell valakivel. Ti ott vagytok egymásnak. -próbáltam rávezetni, hogy farkas a legjobb barátnője, az a hasznára lehet, hiszen tud valakivel beszélni erről, aki teljesen megérti. -
Nyeltem egy nagyot, mivel a téma már kezdett nagyon, de nagyon kényelmetlen lenni számomra. Olyan furcsa, hogy ennyire nem értünk egyet ebben a dologban, egymással... - Jajj, akkor mi ezt másképp látjuk!- sóhajtottam egy nagyot, mivel elég nehezemre esett befejezni, lezárni a témát de nem akartam, hogy ismét egymásnak essünk, főleg itt a Grillben nem. És a tudtára akartam adni, hogy: látom ő sem enged a nézetéből, de bizony én sem fogok! -Mond csak hiányzik neked az öldöklés, hogy elvedd egy ember életét?- párpercnyi néma csend után ismét szóra nyitotta a számat. Tudtom kellett, hogy vajon tényleg igaz az is, hogyha valaki vámpírrá változik, akkor benne lesz ez a vadászösztön is. - Csak mert, azt már ugye tudom, hogy iszol emberi vért, de az "öldöklős" része... nem hiányzik?- kérdeztem kicsit közelebb hajolva, hogy az illetéktelen ne füleljék meg a párbeszédünket. - Igen egy testvérrel mindent meglehet beszélni! Az már más kérdés, hogy ezt a borzalmas részt nem akarom vele megosztani, hogy meg ne ijedjen és ne lássak olyan nagy krokodilkönnyeket az arcán!- tértem vissza a Katies témára, mert bizony én ebből sem engedek. Hisz nálam jobban most már (szinte) senki nem ismeri a barátnőmet!
Nem. - vágtam rá habozás nélkül. Sok mindent láttam, sok jót és sok borzalmat, de egy dolgot soha se bántam meg azt, hogy tudok dolgokat és egyre több mindent tudok meg. Abban van igazság, hogy hiányzik emberségem, de azt hiszem, hogy ahhoz képest, hogy vámpír vagyok nagyon is emberi vagyok. - Nem attól valaki emberi - teszem hozzá lassan, mert így is gondolom.- mert valaki ember, hanem attól lesz bárki ebből, hogy mit is tesz. A cselekedetei által. Vámpír vagyok, de mégse rendezek vérfürdőket, hanem alkalmazkodom mindig az éppen aktuális emberi dolgokhoz. - összekulcsolom a kezemet magam előtt és figyelem őt. - Akkor miért nem kérsz segítséget a fajtádtól? Egy idősebbtől? - kérdezem tőle kíváncsian, mert megint ide lyukadtunk ki. Nem értem miért nem kér segítséget, hiszen jó pár farkas van itt és sok sokkal idősebb, mint ő és lehet segítenének ki. Meg sokszor a bennünk lévő harag és gyűlölet miatt ölnek meg valakit, hiszen felerősödik az érzelmük. - Tudtommal egy testvérrel mindenről lehet beszélni, mindegy az, hogy a telihold, a pasik vagy éppen ruhák. - mondom neki higgadtan, mert nem értem miért nehéz erről beszélnie vele. Ez is csak egy olyan sima téma és semmi több. -
Kezdőlap
/
/