- Miért? Te nem akarnál inkább tudatlan lenni, de emberi? -válaszolok kérdéssel a kérdésére. Mivel én még mindig azt tartom "jobb megoldásnak", hogy legyek inkább értetlen, naiv kislány, de ember, minthogy egy beavatott farkas.
- Ne érts félre, mert szeretem a farkas mivoltomat, de azt nem bírnám elviselni, hogy valakit így bántsak,a telihold hatása alatt. - igen és már megint eljutottunk ide. Ide, ahol két fal között egyiket sem tudom feltörni. Mert már mint azt mondtam imádok farkas lenni, de ugyanakkor bennem van a félsz is minden teliholdkor nehogy valakire rátámadjak majd az átok órái alatt.
- Persze, hogy jóban vagyunk! Katie olyan számomra, mint egy édestestvér. De látom nem voltam érthető...- túrtam bele ismét a hajamba. - Tudod azért mondtam ezt, mert nem... egy testvérrel nem a teliholdról kéne beszélgetünk és az átkunkról... hanem csak a csajos dolgokról, és a mindennapok szürkeségéről.- mondom kicsit megrekedt hangon, párperces habozás után.
- Értem!- bólogattam egy kis ideig, majd ismét beleszürcsöltem a kávémba.

- Persze! Azt hiszem az én "személyemnél" az, az áldás, ha tudatlan vagyok.- mondom komoly ábrázattal és a kávémba kortyok. Hirtelen az egész torkom felmelegszik, a forró italnak köszönhetően, és ettől a melegségtől valahogy a kedvem is előbújni készül.
- Igen, pontosan ez az! Mert tudod eddig nem kellett félnem! Nem kellett, mikor odamentem valakihez megkérdezni: mennyi az idő? Mert nem arra következtettem rá, hogy az tuti egy vámpír, vagy egy farkas.- mesélem, miközben érzem, hogy kiráz a hideg, még a mondataim gondolatától is.
- Én már inkább nem gondolok semmire...- biggyesztettem le az ajkaimat.
Nem akartam csak úgy neki hajítani az őszinte válaszomat, ami tömören csak annyiból állt, hogy NEM. Nem, mert én sosem akartam erről beszélni Katievel. Inkább tűrőm egyedül és csöndeben a titkom nagyságát, minthogy most látnom kell majd, ahogy a barátnőm bordái és gerince is megtörik a telihold átka miatt.
- Viccelsz?! Egy ilyen nap után nem is csodálom, hogy az vagyok.- nevettem el magamat.
- Tényleg a vámpírok sosem fáradnak el?- tettem fel kíváncsian a kérdést.

– Meg kell találni a középutat. Mikor, hol, kivel és hogyan viselkedünk. Mert azért nem lehet mindig mindenkivel félvállról beszélni. Nem sok jó sülne ki abból. – Többnyire egymásnak esés lenne a vége, merthogy nem adtuk meg a tiszteletet a másiknak. Azt hiszem nekem elég könnyen sikerült haladnom a korral. Sokan még megragadtak a régi önmaguknál.. Természetesen ezt belőlem is ki tudja váltani valaki.. De hogy ki arra még nem sikerült rájönnöm.
– Talán ez előfordult veled? – Érdeklődtem. Mondjuk el tudom képzelni, hogy egyszerre talán két nő is szerette. Egyik reménytelenül a másik pedig talán feleannyira szerette, de legalább nem reménytelenül. Más választása amúgy sem volt.

- Nem hinném, hogy valaha is problémád lesz a komolygással. Már első ránézésre is viszonylag.. laza voltál. - billent oldalra a fejem, majd felsóhajtottam, és a szőke hajú lányt húztam közel magamhoz, hogy végigsimítsak hátán, de nem haraptam belé soha.
- A szerelem.. drágáim.. semmit sem ér. Talán erős kötelék, de.. elszakítható. - súgtam fülébe, majd lehunytam szemeimet, csak utána pattant ki váratlanul, és hirtelen. - Minden nőnek akkor jut eszébe, hogy szeret valakit, mikor a férfi már elvett mást.. - címeztem ezt még Carlosnak. Múltbéli emlék, ami felrémlett a szőke lány miatt. Danielle-re emlékeztet. Akit soha nem szerettem. Ő mégis szeretett.

Kicsit tényleg leterhelt a mai nap, és ezért nem csodálom, hogy a hangulatom is teljesen ingadozóvá vált. - Semmi, csak tudod... minden olyan nehéz. Belekeveredni ebben az egész misztikumos dolgokba... csak szeretnék újra az, az értetlen lány lenni, aki ezekről mit sem tudott.- hadartam el az egészet, azt remélve, hogy a gyorsaságom miatt, majd nem érti meg mit mondtam.
- Mert ez sok! Például... én életeben nem gondoltam volna, hogy Katievel egyszer majd erről kell, hogy beszéljek... Tudod a farkasos dolgokról.- mondtam már kicsit halkabban.
Igazából Arielnek nem volt leterhelő elmondanom, sőt talán megkönnyítő, mivel talán ő fel is tudja fogni a történések okát, hisz nálam sokkal, de sokkal több mindent tud a misztikus dolgokról.
- Ízlések és pofonok!- zártam le a témát, és mikor megláttam körülöttünk sürögni egy pincért, gyorsan lecsaptam rá és kértem egy kávét tőle. Talán ez majd elmulasztja a fejfájásomat...

Hmm "Nem igazán". -ismételtem az ő szavát. -Szóval, akkor még is csak van valami. Mondjad. - tettem hozzá, s közben megtámasztottam az államat a kezemmel és úgy néztem rá. Érdekelt, hogy mi járhat a buksijában. -
Hmm szerinted hagynám magamat? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen itt mindenki előtt meg tudnám szégyeníteni, de nem állt szándékomban. Mindig is imádtam farkasokkal viaskodni, mert már túl jól ismertem őket. Eszembe jutott az a játszó teres esett is, ahol egy kutyulit tanítottam móresre, s egyből apró mosoly jelent meg az arcomon. -
Azért ezzel nem értek teljesen egyet. - mondtam neki, s megittam megint az egyik vodkát. - Szerintem ennek is meg van a maga varázsa, csak meg kell értened, hogy mi is az. - mosolyogtam rá. -

- Nem igazán... csak tudod, nekem van egy ilyen kis szokásom.- húztam oldalra a számat. Igazából talán a zene ihlette az ujjdoblolásomat, vagy az unalom, vagy talán az, hogy még szükségem lenne egy kis alkoholra, de már eldöntöttem, hogy többet nem iszok, ma már nem!
- Nem tudom... lehet, de én szívesen ölnélek meg.- mosolyodtam el, őszintén.
- Na látod megmondtam én! A hazámba lévő csehókhoz képest, ez semmi.- őszinte mosolyomat, elégedett vigyorra váltottam, mivel tudtam, hogy igazam van.

- Ezt én nem igazán tudhatom. - Költői kérdésnek tituláltam a dolgot, de valahogy mégis jobbnak láttam, ha kijelentem, hogy fogalmam nincs, hogy miről beszél. Különbözünk ez már csak természetes de, hogy konkrétan mire céloz melyik tulajdonságra vagy éppenséggel megnyilvánulásra azt így hasra csapos módszerrel nem fogom megtudni.
- Alkalmazkodni kell. De azért néha jó visszamenni az időben, mikor olyanok társaságát élvezheti az ember, akik egy idősek vele. De azért nem akarom, hogy szemet szúrjon a túlzott komolyságom vagy valami ilyesmi. - Elég könnyen alkalmazkodom. Mindig is könnyen alkalmazkodtam. Így nem keltek feltűnést.

Az ujjaimmal az asztalon doboltam, de most nem idegességemben. Csak így esett jól.
- Mi ebben olyan nagy agytröszt? Veszek egy karót és a szívébe vágom, vagy nem?- kérdeztem egy kis mosollyal az arcomon. Majd a maradék félkortyot is kihörpintettem a poharamból. - Igen, de a hazám béliek, sokkal nyitottabbak és barátságosabbak, ott olyan lebujokat nem találsz! Bár ezt sem mondanám annak, mert nem olyan rossz a hey.- tetettem hozzá sietve.

- Nyugi ura vagyok a helyzetnek, és nem kell féltened a bőröd, mert én egyik barátomat sem adom fel!- kacsintva biztosítottam a helyzetről, majd megint beleittam az italomba.
- A hely remek! Mármint nektek biztos az, de én Mexikóból jöttem és ott nagyon nem ilyen egy szórakozóhely. A zene sokkal dallamosabb, nincs ilyen ital szag, és a többi...- néztem körbe, hogy újra felmérjem a helyzetet.
- Átadom! Na igen, és az a másik szerencsétlen lesz a következő... aki bántotta Katie barátját, ebben biztos vagyok. Őt is elintézzük majd.- mondtam határozottan. Még mindig emlékszem arra, hogy Katie milyen képet vágott a Hotelba, mikor felhívták a mentősök telefonon.

- hogyan is érteném? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Túlontúl hamar mondtam ki a gondolataimat, ez nyilvánvaló volt. Mert az, hogy én fejben már felépítettem egy egész monológot arra, hogy milyen volt a régi hazám, a bolgár nyelv, s milyen furcsa most az angol szójárás, hát meglehetősen elsiettem a dolgok kimondását.
- Meglep, hogy... amilyen idős vagy, mégis képes vagy lazán viselkedni. - néztem tekintetét vigyorogva. - Számomra ez.. olyan idegen. Talán ez a mai trend.. nem is szerepel a szótáramban. - húztam el ajkaimat.

- Jajj, nem, nem! Csak tudod... komplikált. Ígérem, hogy csak Katienek mondom el azt amit tudok.- tettem a kezem a szívemre.
- Különben is, képzeld, van amit már azelőtt is tudtam!- folytatom mosolygós tekintettel. Büszke vagyok magamra, arra amit egyedül tudtam meg a vérszívókról, vagyis jobban mondva melyet gonosz vámpírlány elmondott nekem.
- Persze! Ahogy látom ennek a helynek ez a lételeme.- céloztam az italra, amit ebben a pillanatba a kezembe vettem, de még most nem ittam bele.
- Jajj, hát először is... totál messze van innen.- poénkodtam egy kicsit. - De amúgy a szokásos, csak nincs csoki a párnámon. Eddig még Katievel sem futottam össze. Szerintem még mindig a sérült barátjával van...- fejeztem be a mondatot kicsit csalódottabban.

Visszahallom? - néztem rá döbbentem. Mi van?! Lemaradtam valamiről. Nem akarom visszahallani a szavaimat. Ezt neki mondtam. - Nem akarom visszahallani őket, s a nevemet meg pláne ne mond tovább, mert nem akarok bajba kerülni, mert segítettem farkasoknak. - mondtam neki szárazon és picit ridegen is. Mert ha bajba kerülök emiatt, akkor nem hiszem, hogy valaha még jóban leszünk, amit persze nem akarok. Kedvelem őt és a barátnőm lett, szóval remélem legalább azt nem adja tovább, hogy kitől hallotta. -
Ennyire kivagy? -kérdeztem tőle mosolyogva, s felé löktem az én poharamat, amiben volt még. Közben rendeltem még 6-ot.- Szóval milyen a hotel? - kérdeztem tőle kedvesen.

Kicsit mérges voltam magamra... persze mondtam pár dolgot, ami felé nézve kicsit bántó lehetett, de akkor is, azért nem minden az én hibám.
- Nem hittem ilyet, csak megmondtam, hogy miért kell az információd. Mert ha esetleg visszahallod "valakitől" a szavaidat ne lepődj meg rajta és ne légy mérges rám.- mondom én is már sokkal lágyabban.
- Persze, erre szükségem van!- húztam egy kis mosolyt az arcomra, majd az egyik pohárért nyúltam.

Gyorsan lehúztam az italt, ami egy kicsit a fejembe szállt.
- Köszi!- reagálok a rövidke válaszára, majd felhajtok még egy italt, amit újrarendelt.
- Mi az, mást nem is mondasz?- kérdeztem tőle értetlenül... hisz a nagy monológomra nem is válaszolt. Pedig arra van mit, hisz általában nem én vagyok a bocsánat kérő személy ilyen helyzetekben, de most ez így sikeredett.

/Pati szobája - Hotel/

Már majdnem elaludtam otthon, mikor pittyegni kezdett a mobiltelefonom. Felriadtam rá, majd mikor elolvastam a sorokat, gyorsan öltözni kezdtem. Ariel volt az és igazából nagyon meglepet a hívása, vagyis az sms-ezése. Hisz délelőtt még olyan csúnyán váltunk el egymástól... Az első taxit megfogva már úton voltam a Grillhez, mikor újra a kezembe vettem a telefont és elolvastam az sms-t, majd egy ideig csak néztem a kijelzőt. Volt rá időm, mivel elég hosszú az út a hoteltől a Grill-ig. Miután már éreztem, hogy a szavak belém szívódtak bezártam az sms-t és egy telefonszámot kezdtem el pötyögni, majd mikor végeztem vele a fülemhez emeltem a kis készüléket, vártam míg kicsöng. Csalódottan szóltam bele....
- Katie, Szia! Figyelj nem akarlak zavarni, de ha valamikor ráérsz, akkor majd szeretnék veled beszélni, fontos lenne.  Ha ezt meghallgattad és van időd csörrenni, kérlek hívj fel! Puszi, és jobbulást a barátodnak.- vettem el a telefont a fülemtől. Tisztáznom kell Katievel is majd mindent, nem csak a Szöszi vámpírral, hisz neki is meg kell tudnia, hogy más félnapot Arielnél voltam. Egy vámpírnál... olyannál, aki befolyásolta, hogy kiváltsa az átkát, akit utálunk, elvileg. A gondolataimban eltévedve észre sem vettem, hogy már meg is érkeztem a Grillhez. Kikászálódtam a taxiból, adtam a sofőrnek egy kis borravalót, mert volt olyan kedves és nem kiabálta le a fejem, mikor nem szálltam ki rögtön a járműből, majd beléptem a szórakozóhelyre.
Az első benyomásra valahogy megrémisztett! Büdös alkoholszag volt és a zene is borzalmas, ez a tucatszámra gyártott teknó vacak... Nem is olyan jó hely! De ha mondjuk itt kapnék állást, mint énekesnő... akkor talán helyretudnám pofozni a kócerájt, kezdve a jó zenével.
Egyenesen Ariel box-a felé rohantam, aminek az asztalán már ott csücsült egy pohár innivaló.
- Sajnálom, okés? Én tévedtem, lehet rosszul fogalmaztam, de szerintem a lényeg a helyén volt.- köszönés nélkül leültem szembe vele és az újból teli töltött poharából most én húztam ki az italt.  Kell a lélekerősítő!

/Otthonról/

Gyorsan elkészültem, hiszen sminkelni nem nagyon kell magamat, ruhában meg bármi jól áll. Felkaptam egy fehér trikót, rá egy kockás inget és egy rövid nadrágot harisnyával, meg természetesen sport cipőt. Nem is értem miért néztek rám úgy, mintha ufó lennék, amikor beléptem. Nem törődtem az engem néző szemekkel, mert határozott és kiegyensúlyozott léptekkel elindultam a hátsó boxok felé. Ki is néztem egy sarokban lévő, üres boxot. Innét mindent beláthatok. Hamarabb érkeztem jó negyed órával, de nem is baj ez, mert fogalmam nincs mit fogok mondani, mert nem érzem, hogy bármiben is hibás lennék. Én nem mondtam neki olyan dolgokat, mint amiket ő mondott nekem.
Rendeltem egy vodkát bemelegítésképen, hiszen úgy éreztem szükségem lesz rá. Miközben ittam mélyen beleszimatoltam a levegőbe és a finomabbnál, finomabb illatokat éreztem. Hmmm talán csaphatnék egy lakomát is itt, ez járt a fejemben, amikor megláttam Patit az ajtóban.

Nagyon érdekes, hogy milyen nyugodtan tudok üldögélni ahhoz képest, hogy bármikor megláthat valaki, aki leadja a drótot William-nek. Talán az a legjobb az egészben, hogy bizonyíték nélkül úgy sem hiszi el és hát szerintem hirtelenjében senki nem gondol arra, hogy gyorsan fotózzuk le és küldjük el szépen a testvérének vagy éppenséggel mutassuk meg. Szóval előbb lelépek, mint bárki bebizonyítaná, hogy itt jártam.
- Ezt, hogy érted? - Érdeklődtem felvont szemöldökkel. Talán arra gondol, hogy másképp beszélünk? Nem tudom.. Lehetséges.
Helyet foglaltak, ahogy azt kértem és még csak igézést sem kellett használnom.. Na, igen ez azt jelenti, hogy az évszázadok annyira nem nyomtak még meg..