Akkor mondhatni itt van az otthonod. - mondtam egy apró mosollyal az arcomon, mert úgy éreztem, hogy én még mindig nem találtam meg azt a helyet amit annak tudnék hívni. Persze lehet ez változni fog, ha több időt töltök eme városban. - Minden fajban vannak olyanok. - pontosítottam az előző szavaimat, de ennek ellenére soha se bántottam senkit, csak ha nagyon muszáj volt. Én valami miatt pont a békésnek mondható vámpírok közé tartoztam, aki próbáltam az emberiségét megőrizi. - Igen, ezt már tudom rólad. - kacsintottam rá és rendeltem még egy kört. -De ez nem is baj, csak vigyázz, hogy nehogy egyszer az életbe kerüljön. - mondtam neki kicsit halkabban, mert nem szerettem volna egyszer arról értesülni, hogy Sofia meghalt. -
- Az életem nagy részét különböző országok városaiban, kisvárosaiban töltöttem el. Ide az 1800-as évek elején érkeztem, és legtöbbet itt töltöttem azóta - mosolyodtam el a végén, majd figyeltem arra, mait mondott. Az emberek gyávák... Hát, igen. - Gyávák? Az még szép szó is rájuk... Nemcsak ők, hanem van egynéhány vámpír, sőt még farkas is - ismertem párat az évek során, bár ezt a témát nem feszegettem túl, és inkább a továbbiakra figyeltem oda. - Adrenalinfüggő vagyok, szóval... a veszély az életem - nevettem fel, de miután néhány személy felfigyelt rám, így csendesebben folytattam. - Nem, valóban így van... Szeretem ezt a kicsit kicsapongó, és őrült életvitelt tele mindenféle veszéllyel, amibe mindig bele tudok keveredni, vagy épp én magam okozom őket - mondtam neki vigyorogva.
Szóval ez a város is valami törzs helyed? - néztem rá kíváncsian, mert nekem ez volt az első alkalom, hogy itt voltam. Ennyi év alatt mindig valahogyan elkerültem ezt az álmosnak nem mondható városkát. Nem régóta voltam itt, de egyre jobban tetszett minden. - Az emberek tudod nagyon gyávák is tudnak lenni. - mondtam neki egy fintor keretében, mert tényleg így gondoltam. Én védtem az embereket, de akik rászolgáltak azoknak pedig a rémálmát váltottam valóra. Biztos voltam abban, hogy Sofia nem volt túl kedves ehhez a személyes, de ezt nem is bántam.- Igen, csak veled.- mondtam nevetve.- Veled mi nem élvezetes? Ha nem piálunk, akkor pedig veszélybe keveredünk és bajba.- tettem hozzá még mindig mosolyogva, mert mellette soha se unatkoztam. Mindig tele volt ötletekkel, amiket általában meg is csináltunk.- Szóval még mindig nem találtad meg az igazit. - néztem rá kíváncsian, majd egy pillanatra elgondolkoztam azon amit mondott és ahogyan nézett.- De azt hiszem te ezt nem nagyon bánod. Jobban szereted élni és élvezni az életet. -néztem rá mosolyogva és az "élvezni" szót kicsit jobban ki is hangsúlyoztam.-
- Nem tudom... most minden rendben van ott, meg kicsit itt is kell lenni - mondtam neki sóhajtva, majd folytattam. - Ne is mondd... és még ott könyörgött, hogy nem ő tette. Hát, nálam teljesen betelt a pohár ekkor - vettem egy kis mély levegőt közben. Nem tudom, egyesek azt gondolják, egy pap vagyok, akinek meggyónhatják bűneiket, és elengedem őket, mintha mi sem történt volna?! Na, ez... az utolsó, amit megtennék, hogy szabadon engedjek ilyeneket. - Ó, de édes vagy... Csak velem iszol sokat, mi? Mert velem élvezetes piálni - mosolyogva szóltam hozzá. - Hát volt néhány... - titokzatosan feleltem a kérdésére. - De úgy néz ki hamar kiesett mindenki a sorból - vigyorogtam, mint egy vadalma. Volt egy-két személy, aki több évet is kibírt velem, de azok száma kevés.
Miért mész egyre kevesebbet oda? - kérdeztem érdeklődve, mert nekem nagyon is úgy tűnt, hogy szereti azt a helyet és végre lett egy "saját" városkája. Azért ez nem semmi. Mindig is tudtam, hogy tele van ambícióval, de soha se mertem volna elhinni, hogy erre is képes, de ez tetszett benne.- Annyira kegyetlenek tudnak lenni az emberek. Az ilyenek elmebetegek és megérdemlik azt amit ilyenkor teszel. - mondtam egy apró mosoly keretében, mert én is pont ilyen voltam. Soha se bírtam azoknak kegyelmezni akik a gyengébbeket és a védteleneket bántották. - Tudod, régóta nem ittam már. - mondtam kicsit nevetve. Néha-néha mértékkel szoktam, de nem ennyire, mint amikor Sofia-val vagyok. - Rendben. Nem találkoztál esetleg valami hím neművel? - tudakoltam tőle, mert nehéz volt elhinnem, hogy ilyen alakkal és külsővel még mindig nem találta meg a megfelelő partnert.-
- Igen, bár egyre kevesebb alkalommal megyek oda... - mondtam neki őszintén, majd folytattam. - Valahogy úgy, igen - fogtam rövidre az egészet, és vigyorogtam a királynős mondatára. - Segítettem nekik felépíttetni a leégett iskolát... Amit egy őrült piromániás gyújtott fel, szerencsére senki sem halt meg, néhány sérült volt csak. Én rögtön rátaláltam arra, aki ezt tette, és gondolhatod, nem voltam vele kegyes... - mosolyogtam el magamat, mert tudja, hogy nem vagyok néha épelméjű, ha ilyen történik, ahol ártatlanok halnak meg. Azt nem szerettem, még vámpírként is védtem, akiket ilyesmi ért, vagy olyasmi, ami engem. - Na, mi van kislány... nem bírod? - kérdeztem tőle huncutul. - Na, jó... akkor most csak beszélgessünk - dőltem hátra kényelmesen.
Pontosan, ezzel megint egyet kell értenem. Úgy érzem, hogy egyre jobban belátod, hogy mi is tesz téged olyan Sofia-sá. - mondtam egy mosollyal az arcomon, majd hallgattam tovább a mondandóját. - Még mindig visszajársz? - kérdeztem kicsit meglepődve, mert azt hittem ,hogy esetleg azt is megunta már egy kis idő után, de nem.- Valahogy úgy tudom elképzelni, hogy vannak a polgárok.. - kezdtem bele a mondandómba.- van a polgármester és van a királynő, vagyis te. - néztem rá mosolyogva, mert valami ilyen képet tudtam elképzelni róla.- Ezt örömmel hallom, mert akkor majd valamikor elmehetünk oda. - tettem hozzá sietve, mert egy kis kikapcsolódás mindig jól jön. - Nézésért még nem ölnek, legalább a mostani korban nem. - mondtam kuncogva, mert emlékszem tisztán azokra az időkre, amikor nem vagy csak lopva lehetett két nemnek egymásra nézni. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy akkoriban mennyire sok volt a kényszer házasság, néha csak a házasságkor találkozott a két fél. - Igyunk ránk? - mondtam mosolyogva, majd lehúztam ezt is, de már kezdtem érezni a hatását, szóval úgy éreztem egy kis szünet nem árthat. -
- Ez olyan Sofiás dolog, mi? Ha nem tettem volna ezt... az nem is én lennék - válaszként egy kisebb sóhaj mellett mondtam ezt, majd tovább dumáltam. - Ne is mondd, nagyon sok mindenbe beleszólhattam, most is, mert még mindig visszajárok oda néhanapján - no, nem akartam én lenni a polgármester meg senki helyébe se lépnék, az nekem túl sokk lenne, csak egy picit játszadoztam velük. - Tudod, mindig is örömmel látnak ott engem, így téged is - kacsintottam rá. - Nem tudom, számomra zavaró, ahogyan bámul a két szemével - mondtam neki vigyorogva, és közben kihozták az újabb kört. Pompás... - Nos, akkor igyunk... - kezdtem bele valamibe, majd nem igazán tudtam mit mondani, így csak mondtam valamit. - ... igyunk csak úgy - nevettem el magamat.
Ezzel teljes mértékben egyet kell értenem . - mondtam neki nevetve és a mosolyának láttán még nagyobb lett az én mosolyom is, mert ismertem már annyira, hogy tudjam, hogy ebből az estéből bármi kisülhet.- Miért nem lepődök meg, hogy egy egész kisvárost a magadévá tettél? - kérdeztem vissza játékosan.- Valahogy mindig is gondoltam rólad, hogy vannak ilyen ambícióid. - rákacsintottam, de végig kedves hangnemben mondtam neki, mert szerettem ezt benne, hogy ő ilyen.- Akkor majd egyszer elmehetünk együtt oda. - mondtam mosolyogva, mert egyedül most semmi kedvem se lett volna utazni.- Miért? - kérdeztem tőle nevetve.- Legalább nem liheg a nyakukba, mint egy-két személy tenné. - mondtam neki kedvesen és határozottan bólintottam az újabb körre.-
- Vonzom a veszélyt egyszerűen, a nyakamba dől az ilyen - egy nagy mosolyt zúdítottam Shanna felé, remélve, hogy ha netán elszabadulna a pokol, azaz ha Sofia újra valami őrültséget szeretne tenni, akkor vigyázzon, mert arra nemsokára sor kerülhet akár... - Hm... nagyon tetszett az ország, igen. Na, meg... ott is kialakítottam egy kis ismeretségi kört - mondtam vállat vonogatva, de aztán tovább fecsegtem. - Többek között ott is van egy kisváros, ahol a lakókat... megigéztem, még a polgármestert is, és így kicsit az enyém is lett az a városka - súgtam halkan az igézős dolgot, mert nem igazán szerettem volna hangoskodni. - Higgy nekem... imádnád - a vigyorgásomat most már nem lehetett kitörölni sem. - Kezd idegesíteni a nézése... azt hiszem, elbeszélgetek vele majd kicsit később - az utolsó kortyot is megittam, majd intettem a pultosnak az újabb körért... - Remélem, nem sietsz sehova sem - határozott hangnemet választottam erre a mondatra.
És ezen miért nem lepődök meg? - néztem rá mosolyogva, majd a magasba emeltem az újabb poharat. - És utána jönnek a vad és veszélyes éjszakák. - tettem hozzá kuncogva, mert jól emlékszem, hogy miket csináltunk mi régen. Mennyire jókat szórakoztunk. Neki sikerült kihoznia belőlem még a bulizós énemet. Szóval büszke lehet magára. - Csak úgy, mert tetszett vagy valaki miatt maradtál ott ennyi ideig? - puhatolóztam kicsit, mert nagyon is érdekelt, hogy esetleg ő talált-e már valakit magának vagy nem. -Miért imádnám? - kérdeztem vissza kíváncsian, mert szeretek utazgatni, de még egyik hely se nyerte el annyira tetszésemet, hogy évekig ott legyek.- Elnéztem a pult arányába, majd rámosolyogtam Sofia-ra. - Nem rossz, de már másé a szívem azt hiszem még mindig. - mondtam neki sietve, mert ez így volt. Egy éjszakás kalandokban meg nem igen veszek részt.-
Ez az ''az volt'' kicsit furának tűnt számomra, vagy csak én vagyok az, aki a bolhából is elefántot csinál? Meglehet... Mert én ilyen vagyok. Nem igazán akaródzott nekem sem az, hogy ezt firtassam, mert úgy gondolom, ha olyan valami, egyszer úgyis elmondja majd. - Óh, ha én szellőztetni szeretném a fejemet, akkor iszogatni megyek - mutogattam rá a pohárra, és mosolyogtam mellé. Nem vagyok egy alkoholista, de azért szeretek inni. - Ausztrália csodás... én éveket töltöttem ott, szóval, ha én nekem jó hely volt, akkor neked is az lenne, és nem mellesleg imádnád is - mondtam neki őszintén és vigyorogva. - Ezt a választ reméltem - kacsintottam egyet, mert tudja ő is, hogy velem csak jól jár, és búfelejtő este vár rá. - Annyira bámul az a srác ott téged... a pultnál - bólintottam egyet a fejemmel, mert nem akartam feltűnő lenni.
Pontosan. - mondtam egy hatalmas mosollyal az arcomon, mert biztos voltam abban, hogy ez a találkozás új kalandok és veszélyekre add majd lehetőséget. Sofia mellett soha se lehet unatkozni. - Az volt. - mondtam neki mosolyogva, de majdnem bele is haltam, de ezt valahogyan senkinek se akartam elmondani. Én voltam a vámpírok jó kislánya, legalább állandóan ezt mondták rám. Így nem éreztem, hogy ezt bárki is elhinni vagy akár megértené.- Ő már csak ilyen. - mondtam neki egy legyintés keretében.- Soren néha gondol egyet és elmegy kiszellőztetni a fejét. - mondtam kicsit halkabban, mert most fogalmam sem volt semmiről se.- Ausztrália milyen? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert oda még soha se mentem a hosszú életem alatt. - Európában én is jártam már. - mondtam neki kedvesen. Imádtam Európát. Remek helyek vannak ott.- Egyáltalán nem baj. -kacsintottam rá és vártam az újabb alkoholra.-
- A ma estére és arra, hogy összefutottunk, ismét - koccintottam össze a poharamat Shanna poharával, majd mindketten lehúztuk egyre. Nagyszerű, meg sem kottyant. - Óóó... Az remek - mosolyogtam egy kicsit, hiszen egy kis boldogság senkinek sem árt. - Hogy-hogy eltűnt...? - kérdeztem tőle, lehet, hogy picit kiült az aggódás az arcomra, pedig nem vagyok egy aggódós típus. - Én csak voltam erre-arra, kószáltam Európában, Ausztráliában... és aztán visszajöttem jó pár évvel ezelőtt ide - vigyorogtam el magamat, majd a pultost kerestem a szemeimmel, és intettem, hogy újabb kört hozzon ki. - Remélem nincs ellenedre még néhány kör - nevettem el magamat, és azalatt ki is hozták a két poharat.
Ujjaimmal az asztalon kezdtem eldobolni és a rám szegeződő tekintetekre csak egy apró mosolyt küldtem válaszul. Még volt képe valami fiúnak is ide jönnie. Komolyan nem értem a mai embereket, nem vagyok egy a sok könnyen felszedhető csajok közül, arról meg ne is beszéljünk, hogy foglalt a szívem. Szerencsémre nem kellet sokat várnom, mert Sofia megjelent a megmentő italokkal. Köszönöm.- mondtam kicsit hálásan, majd Sofia-ra néztem.- A ma estére? -emeltem fel a poharamat, majd a koccintás után le is húztam az első pohárral. Kivételesen jól esett mos, nagyon is.- Nem sok minden történt. Tudod jártam a világot, aztán találkoztam valakivel. - mondtam kicsit sejtelmesen, mert fogalmam sem volt, hogy miként reagálna arra, ha meg tudja, hogy egy vadász csavarta el a fejemet.- És most meg visszatértem a bátyámhoz, de ő meg most szó nélkül eltűnt. Aggódom kicsit érte, de már nagy fiú. - mondtam nevetve.- Veled mik történtek? - kérdeztem kedvesen és közben még egy kört rendeltem.-
Whisky, vodka... Nahát, akkor mindkettő lesz. Tudom, hogy Shanna nem egy nagy piás, én sem... De most inni kell. - Helló, szépfiú... - bűvöltem el a mosolyommal a pultos fiút, és meglepő, de jelenleg nem igéztem meg őt, majd legközelebb. - Először is.. szeretnék kérni két pohár vodkát... Köszi - adtam le gyorsan a rendelést, majd nem sokkal később a kezeimben landoltak a poharak, és indultam Shanna felé. - Tessék, egy vodka neked, egy nekem... - tettem le elé a poharat, és aztán a sajátomat fogtam, majd vártam, hogy koccintsunk. - Na, most már... mesélj magadról - követelőztem, és teljesen ráfigyeltem.
Rendben. -vágtam rá, de őszintén fogalmam sem volt arról, hogy milyen hely is lehet. Sofia szereti, akkor nem lehet rossz, mert azért ő se megy be mindenhova. Sejtettem, hogy nem valami luxus hely lesz, de annál inkább hangulatosra gondoltam és én most arra vágytam. Sietve utána rohantam és követtem őt.- Odanéztem ahova mutatott, majd egyek után bólintottam, mert egyet értek vele.- Wishkey? Vodka? A régi szép emlékekre és az újakra? - kérdeztem vissza egy mosollyal az arcomon. Nem voltam nagy piás, de neki mindig sikerült rávenni, hogy igyunk. Aminek persze, nem mindig volt jó vége. - Átvágtam magam az ember tömegen és elfoglaltam a kiszemelt helyet. Amíg vártam, hogy Sofia megérkezzen az italokkal addig csendesen felmértem a telepet. Fura volt ez a hely, hogy itt minden volt. Vámpír, boszi, farkas és még ember is. De nem bántam, mert legalább békésnek tűnt itt minden.
- Menjünk a Grillbe - szóltam hozzá, majd el is indultam, és vártam, hogy utánam szaladjon. Nagy öröm volt számomra, hogy újra összefutottam ezzel a lánnyal, hiszen mindig is kedveltem őt... És hát, nagy szó, de ő is engem, ami inkább meglepő is egyben. A Grillhez érve megálltam, és akartam mondani valamit, de el is felejtettem, így inkább az ajtó kilincsét fogtam meg, és benyitottam. - Az a hely ott nagyon jó lesz - mutattam egy csendesebb kis zug felé Shannának, hogy azonnali hatállyal foglalja el azt a helyet. - Mit iszol? Mert aztán most inni fogunk ám, és nincs kifogás, mert azt nem szeretem... - kérdeztem tőle kíváncsian, és míg a válaszát vártam, addig kacsintottam egyet a pultos fiúnak.
Lassan szívtam a lány minden egyes csepp vérét. Túl édes volt ahhoz, hogy hamar befejezzem. Kiélveztem minden egyes kortyot, amennyire csak lehetett. Éreztem, ahogy testéből elszáll az élet és teljes súlyával rám nehezedik. – Ki tudja.. Lehet, hogy valaki még mindig csak sodródik az árral. – Mondtam, miután eltávolodtam a lány nyakától és megtöröltem a számat. – Nos, akkor mi legyen velük? – Pillantottam a két élettelen hölgyeményre.
- Az életcélok éltetnek.. - sóhajtottam fel. - Nem hiszem, hogy van olyan, aki.. ne találta volna meg magának, főleg ezer év alatt... - lötyögtettem fél kézzel italomat, majd apró nyelés kíséretében küldtem le az egészet a torkomon. Jólesően simult végig nyelőcsövemen az anyag, majd ismét Carlosra nézve vigyorodtam el. Elvigyorodva nézem, hogyan kezd neki ő maga is a lányka nyakának, majd jólesően kezdtem ízlelni én is a sajátomat. A cél egyértelmű volt: minden életet kiszívni belőle.
- Volt, hogy már bosszút álltam valakin való igaz, de az már szinte túl egyszerű volt. Az öcsém tönkretételéhez sokkal több kell. - Ez az én életcélom.. Tönkretenni az öcsémet William-et. Bármi áron. Ha kell embereket mészárolok le, csak azért, hogy eljussak végre a szívéig. Természetesen képletesen, mert először össze akarom törni, majd utána fogom kitépni a helyéről. Életem legboldogabb pillanata lesz az. - Akkor hát mire várunk? - Kérdeztem, majd vigyorogva közelebb húztam magamhoz a hölgyeményt és újból a nyakába mélyesztettem a fogaimat. Most már nem érdekel mi lesz kifelé menet. Ha valaki is furcsán nézne ránk egyszerűen a piát fogom okolni.
- A szavaid alapján van már tapasztalatod ebben is. Bár majdnem ezer évesen.. pont ebben ne lenne? - vigyorodtam el még szélesebben mint eddig. Az emberek élnek, majd meghalnak. Nekünk pedig jogunk van ahhoz, hogy elvegyük az életüket, mint felsőbbrendű lények. Sok haragosom akadt már emiatt a felfogás miatt.. az úgynevezett tasakos vámpírok.. de mit sem érdekel mások véleménye. Csakis az, amit én akarok elérni ebben az életben. - Az ilyen szépségeknek az utolsó csepp vére a legédesebb. - tettem hozzá felvont szemöldökkel.
– A legjobb érzés az, amikor az „ember” a saját erejéből tarthatja a markában a szívét. Főleg azért is lesz olyan örömteli pillanat ez, mert fogalma nincs arról, hogy a városban vagyok.. Kíváncsi leszek milyen képet fog vágni, amikor először meglát. – Gonosz vigyorra húzódott az ajkam és mindennél jobban akartam, hogy a lehető leghamarabb tönkre tehessem. – Nekem végül is mindegy. Bár kár lenne, ha két ilyen szépség alulról szagolná az ibolyát. – Végigsimítottam a mellettem ülő szépség arcán.
- Elhiszem, ha te mondod. Mivel nincs testvérem, nem tudom, hogy rajtuk milyen az ilyesmi. - dörzsöltem meg az államat összeszorult szemekkel, de nem tudtam mást elképzelni, csakis Erinát, az én kicsi feleségemet. Nekem talán ez éppolyan rögeszme, mint nála a testvére. Már ha titulálhatjuk mindezt rögeszmének. Talán nem olyan vészes ez a kötődés. - Nos.. mi legyen a lányok sorsa? - köszörültem meg aztán a torkomat. - nagyon hajlok abba az irányba, hogy.. ne éljék meg a holnap reggelt.
A felkereséssel csak egyetlen egy probléma van. Nem tudom igazából, hogy hol kezdjem. Meg hát talán ennyi idő után már nem is látna szívesen. A legjobb az, ha elfelejtem ezt az egészet. Nem akarok ezen töprengeni. Nem akarok rá gondolni.. Amikor annyira felesleges. – Azt hiszem nem lenne igazán élvezhető az egész procedúra, ha nem egymagam végzem el, mármint érted. – Sokkal jobb érzéssel tölt el, ha valamit egyedül csinálhatok, mintha segítséget kapnék.
Kezdőlap
