Nem hiszem, hogy akadt már nő, aki kételkedett volna abban, hogy valóban férfi vagyok-e, de mindig van egy első, nem igaz? Nem mintha túlzottan érdekelne, mit gondol rólam egy szinte teljesen idegen. A hozzám jóval közelebb álló néhány személy véleménye is hidegen hagy, szeretek a saját hibámból tanulni, ami persze nem feltétlenül jó, de mindenképpen a leghasznosabb. Elvégre a gyereknek is hiába mondod, hogy ne nyúljon a kályhához, mert forró, csak akkor fogja elhinni, ha megégeti magát vele. Az viszont biztos, hogy szeretem, ha az enyém az utolsó szó, és erre az egy szavas válaszok a legjobbak, amikre általában nem lehet mit mondani.
Még jó, hogy semmit nem akarok elérni nála. Bőven megértem, ha neki sincs szüksége az én véleményemre, sem semmi másra, de ez így tökéletes. Amíg ez így van, addig nekem sem kell félnem, hogy esetleg akarna tőlem valamit.
A nevetését rezignált nyugalommal szemlélem az első morcos fintor után. Aztán már csak a megemelkedő szemöldököm kérdezi némán: “Befejezted?” S mikor végül elhal a nevetés, a következő téma elvonja a figyelmem. Persze ettől még nem bámulok farokcsóváló, pitiző kiskutyaként a gyönyörű szemeibe. Csak a pillantásom jelzi, hogy figyelek, hallgatom. Ha nem szoktam volna meg már a legextrémebb helyzeteket is, akkor lehet, hogy egy pillanatig köpni-nyelni nem tudnék. Persze van már bennem annyi év tapasztalat, hogy tudjam, az önjelölt pszichológusok mind valami hasonló általános szarságot hoznak ki két perc alatt a jellemvonásaimból. Pedig kurvára nem ismernek, és így van ezzel Eli is. Nem ismerjük egymást.
- Talán igazad van.
Adom meg magam végül egy vállvonással. Talán nem ezt várta, hanem a tagadást, ami oly sok mindenkinek sajátja, lételeme, de végülis mi értelme lenne tagadni? Ennyi év alatt már volt időm, hogy legalább magamnak beismerjem néhány gyenge pontomat, és van igazság abban, amit az imént összehordott a lány.
- De abban a leginkább, hogy kevés ilyen kivételes személy létezik a Földön.
Konkrétan… kettő? De ebből is az egyik elég bizonytalan. Nekem azonban tökéletesen megfelel így, hiszen senkit nem sodrok veszélybe önmagamon kívül, bármi történjék is. Néha szar dolog egyedül lenni, de azt hiszem, már megszoktam. Még a saját anyám sem tartott igényt rám, és bár apámmal jó volt a kapcsolatom, általában ő is messze volt tőlem. Mindig csak magamra számíthattam, nem olyan nagy csoda, hogy ilyen lettem.
- Azért ennyi maszlagot én is össze tudnék hozni rólad, Eli. Még szerencse, hogy gondolom nem érdekel.
Futó félmosoly. Van már annyi emberismeretem, hogy én is kielemezhessem a többieket, de ezt általában csak magamban teszem, vagy még úgy sem. Csak az alapvető jellemvonások ismeretére van szükség, mert olykor életet menthet.
A tojáshéjas poénra csak egy unott pillantást kap. Nem, ebben nem vagyok vevő a poénokra. A hajóim halálosan komoly dolgok számomra. Szentek és sérthetetlenek. Mit tegyen a vámpír, ha egy lélekvesztő hűségesebb hozzá, mint bárki vagy bármi más? Még egy nyomorult kutyám sem volt sosem.
A vízben bár nem kellemes, azért elvagyok, mozgok, és így nem vészes. Eli kacsintását nem viszonzom, csak elhúzom a számat. Most mi van? Ez az igazság. Soha semmit nem kaptam ingyen - csak amit elvettem. Egyesek talán lopásnak titulálnák a dolgot, de ez nem ilyen egyszerű, semmi nem csak fekete és fehér. Meg amúgyis, azért a legtöbb dologért keményen megdolgoztam.
Elnézem a szájhúzást, és a pukedlin azért elcsodálkozom. A legtöbb mai nőnek fogalma sincs arról, milyen az eredeti mozdulatsor, az övé pedig egészen jó. Persze nem tökéletes, de ezt csak a hozzám hasonló vén rókák látják. Miután megbizonyosodom arról, hogy nem áll szándékában lelépni a kabátommal, és utánam jön, már kényelmesebben tempózok a Satine felé. Számomra ez jelenti az otthont. Jó, nem konkrétan ez a hajó, hiszen ő még fiatal, de az életem nagy részét töltöttem hajókon, és most is inkább itt vagyok, mint a szárazföldön.
Miután felsegítem Elit a fedélzetre, szinte nyomban vetkőzni kezdek. Csak egy pillanatra lesek fel a lányra közben.
- Te sem gondoltál rá, hogy esetleg kérni kellene?
Gunyoros félmosoly, és valami szórakozott él a hangomban. Valóban nem érdekel, hogy ki lát, sőt, még talán teszem is magam egy kicsit Eli előtt.
- Örülök, hogy sikerült megállapítanod a nyilvánvalót…
Utalok itt a tojáshéj nemlétére.
- Ami meg az udvariasságot illeti… rég mondták már rám, de kösz.
Nincs egyszerű dolga, ha tényleg elő akar rukkolni olyasmivel, amit nem hallottam még ötszáz év alatt. Minden esetre elég kitartó.
- Akkor természetesen nem kell levenned.
Húzódik pimasz félmosolyba a szám, miközben ugyanolyan pofátlan alapossággal nézem végig a vetkőzését, ahogy ő tette az imént az én esetemben.
- Majd megvédelek tőlük.
Talán dukálna egy kiadós nyelvöltés a megjegyzés mellé, de ahhoz túlságosan fapofám van, és már amúgyis rég kinőttem az ilyesfajta gesztusokból. Egy elismerő füttyentés viszont majdnem elhagyja a torkom a dobótőröket látva. Kész kis arzenál. Ameddig nem rajtam óhajtja használni őket, addig különösebben nem zavar. Bár én jobban kedvelem a hosszabb pengéket, de hát a kard nem túl nagy divat már manapság. Nem teszek megjegyzést a tőrökre, inkább betessékelem vendégemet a hajó belsejébe. Ez az a hely, ahol tényleg nem alkalmazok takarítónőt, hanem minden egyes szegletet én magam tartok rendben. Ha nem is vagyok mindenben pedáns, ebben mégis.
- Gyere ide, és nagyon szívesen.
Vágok vissza lazán a “be is kaphatod” megjegyzésre. Mint már mondtam, ebben nem vagyok túl szívbajos.
- Igen, azt látom.
Mérem végig, ahogy levetkőzik, majd belebújva a száraz ruháimba, bebújik mellém. Bizony nem két éves, és nem is tizenkettő… határozottan jó nő, azt meg kell hagyni… és tudja is magáról, ugyebár. Hagyom, hogy hozzám bújjon, és szórakozottan átölelem, tenyeremmel símogatva a hátát, miközben alattunk a matrac fűtése azért rásegít a kellemes 36 fokra. Élvezem a közelségét, de ki ne élvezné, ha éppen egy gyönyörű nő símul hozzá?
A megjegyzésén most először mosolyodok el teljesen és őszintén. Kedvelem a pimaszságát, azt hiszem.
- Ha így elalszol, akkor tényleg eláshatom magam.
Elvégre egy idegen nővel egy ágyban… a végén kiállítom magamról a tapintatossági és jófejségi bizonyítványt. A kávés dologra nem válaszolok, de azért megjegyzem, hátha még jól jön.
Őszintén szólva egyáltalán nem vártam, hogy szégyellősen elpirul, annál azért többet jelzett előre a fedélzeti jelenet is. Ő sem az a szívbajos fajta, és ez a szüntelen, félvállról vett vidámság ha csak felvett is, akkor is ragadós. Kíváncsivá tesz, és ha jobban belegondolok, ez nem tölt el felhőtlen örömmel, sőt… az a nő, aki képes elérni, hogy kíváncsi legyek rá, az a legveszélyesebb. Még akkor is, ha eltekintünk tőle, hogy dobótőröket visel magára szíjazva. A kézzel fogható fegyverektől nem félek… mással már égettem meg magam jobban.
- Akadnak. Ritkán hódítok a bunkóságommal, de úgy tűnik, nálad bejött.
Vonom meg a szabad vállam flegmán. Hogy miért utazom ennyit?
- Nem nagyon gondoltam még bele.
Felemelem a bal kezem, és megmutatom neki a csuklómat körülölelő sirálytetoválást.
- Azt hiszem, ilyen vagyok, ezt szoktam meg. Húszéves koromban szálltam először hajóra, és azóta legfeljebb pár évet töltöttem egy helyen. Persze a kedvenc helyeimen többször pár évet, mert időnként visszatérek.
Ebből talán ki lehet hámozni, hogy nem nagyon akad olyan hely, amit az otthonomnak tekintek, és ez így is van.
Az oldalamat cirógató ujjak érintése kifejezetten jólesik, de egyelőre nem érzek mindent elsöprő késztetést, hogy leteperjem Elit. Talán ha így folytatja, lehetséges, hogy felmerül bennem a gondolat, de egyelőre inkább kiélvezem, hogy a vízben vészesen lehűlt testem visszanyeri az eredeti hőmérsékletét.
- Figyelmes lennék?
Pillantok le rá, miközben egy nyirkos tincset elsimítok az arcából. Talán tényleg az vagyok, elvégre ha reflexből adtam is neki a törölközőt meg a ruhákat, attól még figyelmességnek számít.
- Lehet.
Húzom el a számat egy pillanatra. Ezt is régen hallottam már őszintén.
- És mi a helyzet veled, Tapasztalt Kisasszony? Itt laksz? Mivel foglalkozol? Persze azon kívül, hogy másokra vadászol… legalábbis gondolom, nem véletlenül vannak azok a pengék.
Bökök állammal a dobótőrök felé.
- Megjegyzem csinos darabok, még ha az én szívemhez a méretesebb pengék állnak is közel.