- Akkor azt hiszem ezt még kétszer meggondolom. - Mondtam alsó ajkamba harapva. Igen is tetszene az ötlet. Bár nem tudom, hogy milyen lenne vele az elfenekelés. - Soha nem is szerettem és soha nem is fogom. Azért ezt még neked sem engedem meg. - Vigyorogtam rá. Mindenben kivételt élvezett, de azért van olyan is amiben nem nem érdemli meg.. Hanem egyszerűen senkinek nem engedném.
Hamar elvégeztem a varázsigét, majd a térképre nézve próbáltam beazonosítani, hogy hol lehet - Öö, nincs olyan messze tőlünk. Talán pár háznyival van arrébb. - Néztem fel Tristanre.

- Helyes válasz, édesem. Mernél mást érezni... azt hiszem, helyben a térdemre fektetnélek, és elfenekelnélek, mint valami rosszkislányt - kacsintottam rá, majd ártatlan pislogással néztem rá. - Rendben! Aranyszabály: nem hívhatlak banyának. Bár jobban belegondolva, már anno sem szeretted ezt a megnevezést. - sóhajtottam, és közben felsóhajtottam, ahogy megsebezte a kezemet, de eléggé gyorsan gyógyulni is kezdtem.
- Szerencse, hogy finoman csináltad... - kacsintottam rá.

- Ha nem is találnál itt mikor hazajössz nem szöktem el sehova. Csak egy sétára mennék maximum. Amiben már elég régen volt részem.. Már úgy emberként.. Soha nem hagynálak el.. Hiszen szeretlek. - Eszem ágában nincs ezek után csak így itt hagyni. Nem beszéltem félre. Kitartok mellette és szeretem. Ha nem tetszik neki akkor így járt.. Akkor is így van nem érdekel.
- Ha még egyszer banyának hívsz esküszöm, hogy nem állok jót magamért. - Mondtam egy halvány mosollyal az arcomon. A banya az olyan öregített kifejezés volt. Utáltam. Az ölembe vettem a térképet, majd már közel sem olyan óvatosan, mint először megvágtam a kezét és a térképre csöpögtettem.. A banya szóért megérdemelte.. Aztán belekezdtem a varázsigébe.

- Nem is ajánlanám, hogy eltűnj. Tudod, akkor már kissé mérges lennék, és ki tudja, hogy állnék bosszút. - kacsintottam rá szemtelenül. Nem gondoltam én róla, hogy eltűnik, vagy valami... csak, mindig féltem, ha valamit egyedül kellett hagynom. Mindig attól rettegtem, hogy többé nem lesz ott, ahol hagytam. És ez parázással töltött el most is.
- Na szóval... - léptem közelebb hozzá, és kinyújtottam neki a tenyeremet. - Csináld, kis banyám - mondtam neki kedves mosolygással.

- Ugyan úgy itt meg fogsz találni.. Ígérem. - Mondtam kuncogva. Lehet, hogy szétnézek egyet a városban, de semmi több. Hagyom, hogy ők elrendezzék úgy ahogy akarják. Aztán a beszámolót úgy is megfogom kapni az egészről.. Szeretném, ha megoldanák ezt az egészet..
- Jaj, Tristan.. annyira bolond vagy. - Forgattam meg a szemeimet a vérre tett megjegyzésére, majd elvettem a kezéből a macit. - Talán ezt is elvihetnéd magaddal.. - Vetettem fel az ötletet.

- Akkor meg te hiányoznál - mondtam makacskodva. Egyszerű... sem Samantha-tól, sem Naomitól nem akartam elszakadni.
- És igen, persze, hogy megvannak még... - bólogattam, újra előkotorva a macit, amit múltkor használt, majd hülye fintort vágtam. - Au... vér... most mi lesz velem? - kérdeztem kétségbeesett ábrázattal. A vér a táplálékom... pont én fogok félni tőle, vagy mi? De persze jól mulattam Samantha arckifejezésén.

- Meg hát ez olyasvalami amit kettőtöknek kell megoldania. Felesleges harmadik lennék. Szerintem sokkal jobban megnyílna ha csak te lennél ott. - Kettesben mégis másképp reagál majd. Előttem próbálta játszani az erős nőt. Amikor legbelül még mindig ugyan az a kislány akit Tristan ott hagyott. Nem könnyű elfelejteni az ilyesmit.
- Azt hiszem úgy mehetünk biztosra, ha ugyanúgy csináljuk. A macija még meg van azon kívül meg a véred kell. Remélem nem riadsz vissza még egy kis vágástól. - Mondtam kuncogva.

- Öhm... igazad van. Túl jó a hallása ahhoz. Na látod, az egyetlen sport, amit nem űzhetünk. A bújócska - sóhajtottam fel, keserű pofát vágva. Na jó, már évszázadokkal ezelőtt sem voltam nagy rajongója ennek a sportnak.
Felsóhajtottam, és rámosolyogtam. - Tudod... örülnék neki, ha meg tudnád tenni. Mert beszélnem kell vele - cirógattam Samantha arcát, és megcsókoltam. - Mit kell tennem hozzá? Vér? Valami tőle? Vagy ezekre már nincs szükség?

- Bújócska egy vámpírral szemben? Biztos vagy te ebben? - Kérdeztem kacagva. Lehet, hogy Tristan közelében annyira figyelmetlen lenne, de ez is csak egy egyszerű lehet.. Nem, mintha árthatna nekem vagy valami.. Egy az, hogy Tristan nem engedné a másik pedig az, hogy meg tudom védeni magam.
- Neked bármit. - Mosolyogva összekulcsoltam az ujjainkat.

- Tudod mit? Gyere velem, aztán elbújsz... és észre se fogja venni, hogy ott vagy. - mondtam viccelődve. Nem tudom, hirtelen honnan jött ez a jókedv, de nekem bejött, hogy végre nem vagyok olyan búskomor, és ideje volt már kicsit feloldódni.
- Megtennéd nekem? Jó lenne, ha tudnám, merre járhat - fogtam meg gyengéden Samantha kezét.

- Reméltem is, hogy így gondolod. - Mondtam kuncogva, majd ahogy lemászott rólam szorosan magához húzott én pedig olyan szorosan bújtam hozzá amennyire csak lehetett. A légzésem már sokkal rendezettebb volt, de még mindig nem az igazi. Ahogy a takarót magunkra húzta játékosan megpusziltam az arcát.
- Ez nagyon jó ötletnek tűnik, de szerintem akkor ez alkalommal jobb lenne, ha nélkülem mennél. Lehet, hogy azért nem mert megnyílni előtted, mert én is ott voltam.. - Mondjuk ez logikus lenne.. Megzavartam a családi idillt.. Vagy nem tudom minek nevezzem az egészet. - Ha akarod megint megkereshetem neked. Nem tart semeddig. - Mosolyogva néztem fel rá.

- Egy csodálatos nő vagy... aki nélkül már nem tudnám elképzelni az életemet - másztam le róla gyengéden, majd szorosan magamhoz öleltem, miközben a mennyezetet kezdtem el figyelni. - Várj csak... - húztam magunkra a takarót, hogy a kéj utolsó hullámai ellenére se hűljön majd ki a testünk.
- Tudod, mire gondoltam? Talán... talán pár nap múlva nem árt felkeresnem megint Naomi-t. Megnyugtattál és azt hiszem, lenne hozzá remény - nyúltam a telefonomért, és elvigyorodtam. - Gondolom, a telefonszámát nem adta meg, legalábbis nem emlékszem rá - sóhajtottam fel.

Éreztem, hogy az a bizonyos pillanat mindkettőnket egyszerre ért el és talán ezért volt még édesebb ez a pillanat.. Nem is lehetett volna jobb.. Levegőért kapkodtam, hiszen most valamiért a légzésem sokkal rendezetlenebb, mint máskor volt.. De ez most nem is érdekes.. Csak az, hogy ő meg én.. Itt vagyunk. Ahogy rám borult simogatni kezdtem a hatát. A puszta közelségétől megbolondulok..
- Teljesen egyetértek. - Mondtam két levegővétel közzé bepréselve.

Én már nem is éreztem semmit... csak azt a bizonyos érzést, és tudtam nagyon jól, hogy itt és most elér majd a vég... vele együtt... mert akkor ért el a robbanás, amikor őt is, és összeszorított szemekkel adtam ki magamból egy nyögést, és halk hörgést ezt követően, miközben simogattam, ahol csak értem, és végül ráborulva kezdtem el megpihenni.
- Tökéletes... újrakezdés... - suttogtam neki halvány mosollyal.

Minden egyes másodperccel közelebb értem a gyönyör pillanatához. Minden olyan tökéletes volt.. Azt akartam, hogy ez az egész pillanat örökké tartson. Bár ezt nem lehet túlságosan hosszú ideig elnyújtani.. Az örökké még egy módon lehetséges.. Habár ki tudja melyikünk fog előbb levegőért kapkodva elmenekülni ettől az egésztől.
Az időérzékem teljesen elveszett, de abban biztos voltam, hogy nem lehetett több pár percnél.. A testem megfeszült és mindenemet átjárta az a bizonyos érzés.

Teste másodpercről másodpercre, pillanatról pillanatra reagált rám, és ez örömmel, már-már sajátos élvezettel töltött el engem is... amilyet még sosem éreztem, ha nővel voltam. Tényleg ennyivel másabb lenne, mint mások?
- Samantha... - nyögtem a fülébe verejtékes arcccal... várva a pillanatát. Az Ő pillanatát... mert én tudtam, hogy az enyém nemsoká' eljön már... csak be akartam várni őt, hogy együtt szálljunk el a fellegek fölé.

Olyan szorosan vontam magamhoz amennyire csak bírtam. A jelen pillanatnak éltem és jelenleg most az ég világon semmi nem érdekelt, csak ő meg én. Hogy végre együtt vagyunk. Ez volt az ami számított. Semmi más. Talán ez az egész azért volt ennyire jó, mert ennyi ideig vártunk. Vagyis inkább ennyi ideig várattam meg.
- Imádlak. - Mondtam ki pár nyögés közepette. Olyan érzéseket váltott ki belőlem amiket már jó ideje nem volt alkalmam megtapasztalni. Mikor simogatni kezdte érzékeny pontomat azt hittem, hogy helyben felrobbanok. Az egész testem bizsergett és éreztem, hogy már egyre közelebb kerülök ahhoz a bizonyos mámorító érzéshez.

Lábai a csípőmre fonódtak. Istenem, mennyire akartam már érezni ezt a börtönt... csudajó... mert azt jelenti, hogy ő van itt velem... persze nem kellene egyfolytában nosztalgizáni, hogy milyen volt régen, mennyire tetszett, ahogy nem akart bedőlni nekem, de... egyszerűen hát... mit is mondhatnék még erről? Egy vadmacska volt, hatalmas erővel...
- Szerelmem... - súgtam fülébe, már verejtékes arccal, és lihegve mozdultam egyre gyakrabban, kezemmel letévedve kettőnk közé, és érzékeny pontját kezdtem simogatni ujjaimmal... élvezetet akartam adni neki... mindennél nagyobb élvezetet, miközben ajkaim a melleire vándoroltak, és ott csókoltam őt végig szenvedélyesen.

Amikor idejöttem még nem gondoltam volna, hogy pont itt fogok összetalálkozni. Bár miután visszatértem volna amúgy is megkerestem volna.. Hiszen akkor már lett volna értelme. De így is megkereshettem volna, hiszen már elég közel voltam hozzá. Azt hiszem kijelenthetem, hogy a sors akarta így, hogy mi újra találkozzunk. A mi kapcsolatunk eléggé érdekes.. Vagyis hát én voltam az aki nem volt hajlandó beismerni a nyilvánvalót.. Hogy szeretem őt.
Lábaimat a csípőjére emelte én pedig kicsit szorosabbra húztam, hogy minél közelebb érezhessem őt magamhoz. Ajkait vadul teli szenvedéllyel faltam párszor fel-fel nyögve mozgásától.

Hát... néhány évszázad az néhány évszázad. És vártam rá, nem tudván, hogy halott, és szellem. Mystic Fallsba hát ezért éreztem én a vonzódást... kellett nekem valami, vagy valaki, akit itt találok...
Ki akartam mondani, hogy szeretem. Nagyon szeretem, de tudtam, hogy ő ezt magától is érzi, tudja. Mert ha szeret, ezt is éreznie kell. Az olyan rémképeket, mint az, hogy egyszer elhagy, nem szeret már többé, most messze száműztem a tudatomból, és miközben két lábát csípőmre emeltem, és közelebb vontam őt magamhoz, hevesen, mohón tapadtam vissza szájára, gyönyörű haját simogatva, és gyorsítottam a mozgásomon.

Minden egyes érintése sugallta, hogy nem akar elveszíteni.. De nem is fog. Soha. Nem fogom elengedni. Még ha el is akar menni. Nem, nem. Nincs menekvés előlem.. Amit akarok az az enyém lesz. Ameddig akarom.. És őt egy örökkévalóságon keresztül magaménak akarom tudni.
Ahogy mozogni kezdett bennem én végig csak a szemét néztem.. Az mindent elárult számomra.. És amit kiolvastam belőle az egyszerűen mosolyra fakasztott.

Tudtam, hogy mit jelent mindaz, amit mond nekem. Sokat... nagyon sokat, és kellett ennél több nekem? Nem, jelenleg nem... csak a szíve heves ütemét hallottam. Mint régen... mintha ezer évet repültem volna vissza az időben. Ez milyen sokat jelentett nekem, jó ég...
Mozdítottam egyet a csípőmön, miközben egy halk nyögés szaladt ki belőlem. Megfogtam két kezét, megszorítottam őket, hogy egy pillanatra se kelljen eleresztenem őt.

Az egész testem bizserget, mintha mindenhol kényeztetett volna. Egyszerűen ez az érzés az egész testembe áramlott. Már annak is jó ideje, hogy én férfival voltam.. Talán ezért is van most ilyen hatással rám ez az egész. Másrészről pedig vele vagyok.. A férfival akit teljes szívemből szeretek.
Ahogy elhelyezkedett a lábaim között egy egyszerű mozdulattal köré fontam azokat. Olyan jó volt a közelségét érezni.. Pont így.. Pont most.
- Én is nagyon, szeretlek, Tristan. - Halk sóhajt eresztettem ki ajkaim közül mikor megéreztem testemben őt.

Nem tudom, nem tudom felfogni, mennyi időt szentelhettem neki, ám úgy gondoltam, ez most annyira lényegtelen... az időnk annyi, mint a végtelen, és hát... ha őszinte akarok lenni, akkor... örömmel csináltam volna ezt, akár a végsőkig is.
Végül csak felemelkedtem, két lába közé feküdtem, és haja vonalát kezdtem simogatni, már magam is verejtékes arccal, főleg ahogy éreztem teste perzselését, a forró bőrét, nem is tudtam volna jeges maradni.
- Annyira szeretlek, Samantha... - súgtam lihegve, miközben elmerültem testében.

- Mint minden.. Ez is változik. - Mosolyodtam el. Hát igen.. Már jó ideje annak, hogy egyáltalán egymás közelében voltunk. Meg hát.. Nagyon jól tudom, hogy Tristannek rajtam kívül bőven volt dolga nőkkel. De miért is ne lett volna? Egy rossz szava nem lehet rá senkinek. A szemei.. engem teljesen levesznek a lábamról. Bár azt hiszem ez inkább emberfüggő. Nekem a szemei jelentenek mindent. Hiszen az mindent elárul.. Még akkor is, ha nem mondja ki.
Lehunytam a szemeimet, majd egy halkabb nyögés szűrődött ki az ajkaimon mikor megéreztem kényeztetését testem legérzékenyebb pontján.