Aki ismer, az elkerül, aki nem is mer, az pedig nem akar megismerni. Nekem így a jó. Kettő az egyben járok. Erősebb, ügyesebb és önzőbb vagyok, mindenkinél, aki csak létezik. Ha valaki meg akarta nekem mutatni, hogy ő a fasza gyerek, nem sokáig húzta. Ahogy léptem a magas sarkúm kopogott a betonon. Minden férfi megfordult utánam, még talán azok is, akik a saját neműkben tartozókat részesítik előnyben. De nem érdekelt, hozzá szoktam, hogy szőke hajam és kékszemeim vonzzák a tekintett. Hello Mystic Falls. Vajon felkészült rám, eme kisvároska, hogy itt keverjek egy kis gondot? Megrántottam a vállam és kinyitottam az ajtót. Az olcsó sör bűze szinte feltódult az orromba és a füst szag sem kímélt. Még szerencse, hogy nem vagyok ember, bár, akkor nem biztos, hogy ennyire tökéletesen érezném az illatokat. Pár lusta pillantást vetek a jelenlévőkre. Előhalászom a bőrkabátom zsebéből a telefonomat, ez az a cím. Alig, lépek két lépést és élesen hasít a dobhártyámba a nevem és hirtelen két kar fogja közre a nyakam és sötét haj zuhatag omlik az arcomba. Nem kellet sok, hogy rájöjjek ki is az aki oly’ bátorsággal vetődik rám, és nem végzi, két másodpercen belül holtan a padlón. - Hello Eliza. – kacsintok egyet. Régen látott barátnőm itt is van. Egész jó a kis ügynököm. Túl jó, lehet meg kéne, szabaduljak tőle. Ma úgy is gyilkos hangulatban ébredtem. Bár melyik nap nem? Hátra lépek és egyszerűen végig mérem, régen látott faj társamat. Nem panaszkodhat, olyan, mint régen. - Te sem panaszkodhatsz. – küldök felé egy állhatatos mosolyt, de nem bírom ki, annyira olyan, mint én, csak barnában, hogy az már büntetni kéne, és visszalépve jól megölelem. Eliza olyan számomra, mint egy soha meg nem kapott húgocska. Párszor kihúztuk egymást a szarból. Két titkom van össz-vissz előtte, amin soha, de soha nem fog megtudni. Egyik sem vetne rám jó fényt. - Merre kószáltál? – intettem a pincérnek könnyedén, aki azonnal jött is. - Kérnék egy üveg tequilát, és te fizeted. – láttam, hogy ki akarja kérni magának, de lehet ellen állni, két ilyen bűbájos romlott nőszemélynek? Hát nem. Főleg, ha én akarom. Belékaroltam, kedves barátnőmbe és elvezettem a pulthoz, ahol leültünk és a pincér méregetve nézett ránk. Bájosan pislogtam és elvettem tőle az üveget. Majd kiszolgáltam magam, átnyúlva a pulton vettem kér apró poharat. - Ránk! – töltöttem meg, kicsit kilötykölve és összekoccintottam a poharakat, majd lehúztam, az ital szinte végig karcolta a nyelőcsövem és jólesően borzongtam meg. azt hiszem hiányzott a társaság, főleg, hogy akik farkasnak születtek azok a falkához vannak szokva, nem pedig úgy, mint a magányos vámpír söpredékek.
Kellemetlen találkozás, mely gyorsan meg is szakadt létezni az én nagy örömömre. Inkább a gépemet néztem, mintsem azzal törődni, hogy meggyötört lelkű "legjobb barátnőmmel" mi is van. Soha nem voltam őszinte hozzá, és bár elváltunkkor kissé elgondolkodtatott a dolog, annak már majd két éve, s most a legkevésbé sem érdekelt, hogy mennyire volt sértő számára magatartásom. Két külön világ vagyunk, bár őt sem kényeztették el gyerekkorában, nem is igen érthette meg soha az én helyzetem, hisz soha nem tudhatta meg az én sorsomban milyen bökkenők voltak. A legfelüdítőbb korszak az a táborban volt, amelyikben hibriddé válásom után kerültem egy két nappal. Egyszerű emberek voltak, akik szabadon éltek, s közülük csak pár volt hibrid. Mégis elviselték egymást, s akár egy nagy család éltek. Persze akkor is voltak kivételek, a lázadó típusok, mint Riley volt, aki már-már zavaróan hasonlított rám, már ami viselkedését illette. Persze onnan is megpattantam, ahogy első lehetőségem adta, és szép remény lett volna, bárkivel is újra beszélni onnan. Bár csak egy részem hiányolta azt, amit ott kaphattam, amit soha máskor nem érezhettem. Intek a pincérnek, mire mellém lép, és mosolyogva próbál jó fejnek tűnni, nekem viszont alább hagy a kedvem és már fele annyira sem vagyok kedves vele, mint amilyen először voltam. -Még egy adag sült krumplit. És egyet szárazan, jég nélkül.-jelentem ki, mindenféle kérem vagy köszönöm kötőszó hozzácsapása nélkül. ahogy megérkezik, kezébe nyomom a pénz, a laptopom becsukva, vagy inkább lecsapva nyúlok a pohárért, és húzom le tartalmának jelentős részét. Aztán ahogy kinyitom a mai nap folyamán a második "mellbevágást" kapom az élettől, vagyis az elém táruló látványól. -Riley!-tör elő belőlem a név a kelleténél hangosabban, s felpattanva, mintha energialöketet és jókedvet egyszerre adagolt volna belém italom, ölelem át, hisz már jó ideje nem láthattam.-Jól nézel ki, mint mindig.-jelentem ki egyértelműen jelezve, hogy stílusa most sem romlott, sőt. Pont ez volt az, amit kevés emberről állíthattam mostanság.
Egész szép napra virradtunk ma. Hát igen, errefelé megesik, hogy néha egész nap szakad az eső, aztán kisüt a nap, de a lényeg, hogy mindig változik. Ezért is imádom Mystic Falls, vagyis inkább Virginia minden egyes szegletét. Bár néhol egészen hideg. Máshol túl forró... hát, ez Amerika. Európát már körbejártam. Ami azt illeti, ha valami középkori hódító lennék, biztosan Olaszország lett volna az első hely, amit az uralmam alá vontam volna. De hát... erről bizony jócskán lekéstem. Majd legközelebb. Egy következő életben. Hiszen egyszer az is eljön. Na jó, nem hiszek én az indiaiak hülyeségeinek. A lélekvándorlás nagy hülyeség. Visszatérve Európára... a többi ország olyan... semmilyen. Mindegyik küzd a hatalomért, ami nem lenne szabad, hogy egy emberé legyen. Ha igen, akkor egyértelmű, hogy az én kezembe való lenne. De inkább nem terjesztem ki egoizmusomat, hiszen az vétek ebben a világban. Ha a középkorban élnék, már-már megégetnének eretnekség vétkével, amiért nem hiszek istenben, és megtagadom őt, valamint nem tisztelem a hazámat sem. Hazaáruló... mi vagyok én, he?! Egyáltalán hol a haza? Ebbe még mindig nem akarok belemenni. Ez a nap tökéletesnek bizonyult a vadászathoz. Nemrégiben sikeresen halálra kínoztam a kis kedvenc lánykát, akit egy sötét sikátorban kaptam el. Pedig nem állt szándékomban megölni... még. Mindenesetre, kell egy új díszpéldány, és most meg is találom. Le kell vezetnem a feszültségemet, méghozzá sürgősen! A szadizmus szinte elvakítja az elmémet. Nem késlekedhetem, ez olyan, mint másoknak a napi kávé. Nekem erre van szükségem, és itt a pont a mondat végén. Ja igen, kávé... nem ártana még a nap elején behörpinteni egyet. Beléptem a Grillbe, és ahogy egyre beljebb haladtam, lesve minden nyom, nesz és hang után, amit a fiatal lányok adtak ki, végre megláttam valamit, nem olyan messze tőlem, és ez rögtön ravasz vigyort varázsolt az arcomra. Az, hogy eddig mi mindenen gondolkodtam, hirtelen semmissé vált. Már nem volt kedvem tovább keresni. Mert ahogy végignéztem ezen a férfin, múltam egy nyomatékos részének szimbólumán, már tudtam, hogy megtaláltam a tökéletest... és innentől kezdve az lesz a célom, hogy levadásszam, befogjam, ketrecbe zárjam, és... hmm... mennyi gondolat a fejemben, ó de még mennyi! És mindet meg kell valósítanom, mert egyszerűen... NEM TUDOK ÉLNI a hajlamok nélkül... egy átkozott szadista vagyok, kegyetlen, mint amilyen talán maga Vlad Tepes sem volt, pedig ő aztán tudott valamit, mikor karóba húzta az embereket. De azért vámpír nem volt. Alaric Saltzman nevét ismerte mindenki a városban. Történelem tanár... de szemtől szemben csupán egyszer találkoztunk. Akkor még szellem voltam. És két másodperccel azelőtt történt, hogy megszálltam a testét. Ő viszont tökéletesen kiismert, míg a fejében lakoztam. Vigyáznom kell vele. Bármit tudhat rólam. - Micsoda meglepetés, Alaric Saltzman... nem gondoltam volna, hogy látlak még... s mi több, pont itt... - sóhajtottam fel elégedetten. Ez a nap már jól kezdődik. Ki tudja, hogyan végződik. Felrémlett az, mikor ez a senkiházi csak úgy meglógott előlem. A játszma akkor tisztességesen (vagy nem?! ) elkezdődött, de nem fejeződött be, mert nem bírtam vele... nem bírtam vele, és sikerült megszöknie!!! De azóta már megedződtem.
Elveszett vagyok! Persze Chicago sem volt egy leányálom, de ott voltak a barátaim, ott volt Eliza, még, ha nem is olyan barát akivel ottalvós bulikat lehet tervezni, de akkor is, ott volt. Néha hiányzik pár ökörködés. Bár itt van Zach, attól még kicsit reszket a szívem. Nem is olyan rossz, mint gondoltam, de nem a legkönnyebb, számomra nem. Egyiknapról a másikra hagyott el, most meg itt bukkant fel. Amikor a főnököm elsietett, én leültem, megkönnyebbülve küldtem ismét egy üzenetet Roxinak, hogy illő lenne találkoznunk, nem akarom, hogy örök életünkben utáljon. Aztán elindultam és hamar megbotlottam, de hamar összeszedtem büszkeségeim darabkáit, nem beszélve a táskám tartalmáról. Kidobom és veszek újat, az első fizetésemből. Szerintem, amikor az ember megkapja az első fizetését, olyan, mintha a mennyekben van. Ott a számláján a pénz, amiért ő dolgozott meg, és arra költ, amire akar. Aztán hirtelen ismerős hang csendült bennem, hirtelen nem kaptam levegőt és lassan fordultam felé. Ott állt Eliza, akit oly’ annyira kedveltem, mert amilyen nyers volt, olyan őszinte. Egyszerűen csontig hatolt minden egyes szava, de még is szerettem. Lassan elvettem tőle a tollat és bedobtam a táskámba. - Köszönöm. – motyogtam és láttam, hogy különösebben nem érdekli, hogy itt vagyok. Inkább csak az, hogy mi van a Laptop kijelzőjén. Mondjuk egészen csúnya „szakításunk” volt. Ezért a mosdóba mentem és alig vártam, hogy becsukhassam az ajtót. Nem, nem sírhatok! De amint az elmém hangosan kiabált velem, a könnyeim patakokban kezdtek el folyni. Szerettem Elizát, ő volt a egyetlen barátnőm és ő most itt van, pont mint Zach és nekem ez sok. A tükörbe néztem, ahogy a szemfestékem szétfolyik az arcomon, majd inkább megtöröltem az arcom, és vízzel kicsit átmostam. Mit sem segített. Olyan voltam, mint akinek bevertek egyet. Pár mély sóhajt préseltem ki magamból, hogy ne bőgjek tovább, akár egy gyerek. De nem akartam ki menni, nincs az, az isten, hogy kitegyem a lábam innen. Előkerestem a telefonom és pötyögtem egy sms-t, Roxinak, hogy válaszoljon, mert már aggódom. Ennyire ő sem utálhat. A világom darabjaira hullik, ha a testvérem sem akar már velem beszélni, a barátnőm egyszerűen levegőnek néz. És felbukkant az exem. Azt hiszem rossz városba érkeztem.
Δ zene Δ megjegyzés Δ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kezdett elegem lenni ezekből a véletlenekből, amik csak úgy kisértettek. A laptop mögé bújva merültem bele a cikkekbe, tudomást sem véve arról, akit pár évig, mint legjobb barátnő tartottam számon. De már az se ma volt, s bár a cikkekbe merülve sikerült elterelni a gondolataim, a hamburger pedig igen ízletes volt, mégis a lelkiismeretem vagy valami ahhoz hasonlóm nem akart engedni a kísértésből, és folyton folyvást arra ösztökélt, hogy az asztal felé pillantsak, ahol valami öltönyös fószerrel beszélt. Elhúztam a szám, és még a hideg is kirázott, aztán csak úgy a félreértések elkerülése végett belehallgattam abba, amiről beszéltek. A másik hapsija után nem gondoltam, hogy ennyire bukik az idősebb korosztályra. De szerencsére nem tette, legalábbis ezzel nem, tekintve, hogy holmi álláról meg könyvesboltról révén szó. A hamburger szépen lassan elfogyott, a sült krumpliból még marad egy-két szál, s ahogy azzal is végeztem leöblítettem a narancslének nevezett förtelmes ízű löttyel. A kaja jó, a pia pocsék...talán egy pohárka mást kellett volna kérni. Aztán akadtam pár érdekes cikkre, amiken jókat mosolyogtam, mígnem a magassarkú kopogása közepette fel nem tűnt, hogy valaki végignyalja a földet, a cuccai pedig valósággal fülsértő hangon nyekkennek meg, ahogy földet érnek. Egy toll a lábamnak gurult, mire lehajoltam, de ahogy megláttam a szőke hajzuhatagot és az asztal felé pillantottam, ahol nemrég ült, szemeim valósággal vérben kezdtek forogni. -Ezt ne hagy itt Alex.-szólalok meg egykedvűen tekintetemmel magam elé bámulva, a tollat kezembe emelve, s várva, hogy végre két lábra álljon. Bennem volt az indíték, hogy szóvá tegyem földön csúszó hajlongását előttem, és viccet csináljak ügyetlenségéből, de inkább lenyeltem a csípős humoromra utaló mondatot, és igyekeztem jó képet vágni jelenlétéhez.-Bár ahogy látom van még ott, ahonnan ez jött.-emelem rá tekintetem, mikor már két lábon van, s tekintetemmel arcon nem csapom. Tudtam, hogy váltunk és, s jelen pillanatban sem magyarázkodáshoz sem a rám nem túl jellemző faggatózáshoz nem volt ingerem, így a tolat a kezébe nyomtam és számhoz emelve a megmaradt narancsot megittam, tekintetem pedig a laptop képernyőjére szegeztem, amin egy halott lány szétmarcangolt teste ütött engem szemen. Összevontam szemöldököm, és olvasni kezdtem, mintha mi sem történt volna. Ennyit az én magatartásnormámról, mely arra terjed ki, hogyan nézzünk keresztül a másikon szemrebbenés nélkül. Hát így, ez a helyzet tökéletes példa volt rá, és egyik jellemzőm megismerésére is.
Kicsit felzaklatott, hogy Roxi eltűnt, na jó, nem eltűnt, csak nem hajlandó felvenni a telefont, ami felér egy eltűnéssel. De hát ez a kisebb testvérek dolga, nem? Hogy elkerüljék a nagy tesókat. Egy állásinterjúra jöttem, az előző könyvesbolti eladót holtan találtak, és nem akartak egyből oda cibálni, így inkább egy helyi, szórakozóhely szerűségbe hívtak. Fantasztikus, pont ide illek. Nem nagyon öltöztem ki, egy magas sarkú, farmer és egy fehér inge féleségbe bújva léptem be az ajtón. Nem voltak sokan, de attól még a szívem hevesen kalapált, munkát kell, szerezzek, nem volt örökségem, amiből élhessek. És, ha tényleg egyetemre akarok menni az nem kevésbe fog fájni. Így talpra kell álljak. Nem beszélve arról, hogy Zach is felbukkant. Olyan az életem, mint egy rossz állom, amiből nem bírok felébredni. Megpillantottam egy férfit, aki egy asztalnál ült, sok papírral meg drága öltönybe. Biztos ő lesz az én leendő „főnököm”. Ahogy lépdeltem a cipőm kopogása csak csengett a fülembe. A gyomrom összeszorult és nem figyeltem senkire, hogy még kik vannak bent. Egy kellemes beszélgetést lefolytattunk, azt mondta, hogy mivel nem vagyok helybeli és még csak nem rég érkeztem, így próbaidőre felvesz. Mondjuk, egy eladónak nem értem miért kell ide valósínak, lenni, hiszen előbb vagy utóbb én is ide valósi leszek és megismerek embereket. Persze most is ismerek párat, de akkor sem értem ezt a felfogást. Megköszöntem az idejét amit egy nem idevalósira költött. Aztán a pulthoz lépve egy adag sült krumplit kértem majonézzel. A gyomrom korgása kikészített, egyszerűen annyira ideges voltam reggel, hogy mi fog ebből kisülni, hogy nem bírtam enni. De, hát kisebb nagyobb sikerrel az enyém a munka. Szóval boldogan és nyugodtan ehetek. Egy pohár kólát is kaptam, így elkezdtem majszolni. Aztán valahogy megéreztem, hogy nekem ki kell, menjek a mosdóba. Fel akarok frissülni, így lecsúszva a bárszékről ragadtam meg az ezeréves táskám és lépdeltem határozottan felé. Mikor az egyik asztal mellett sétáltam el, a táskám pántja elszakadt és minden apró dolog kiesett. Azt hittem frászt kapok. A szemceruza, a parfüm, tollak, cetlik. és pár kép, még Chicago-ból, amin Zach és én vagyunk, meg Eliza.. Nehéz megválni az emlékektől. Letérdelve elkezdtem összekaparászni a széthullott táskám darabjait. - A francba! - morogtam halkan
Δ zene Δ megjegyzés Δ [You must be registered and logged in to see this link.]
A campusról visszatérve egyszerre jutott eszembe, hogy mégis mit hagytam ki, s kezdett el a legkevésbé érdekelni és lázba hozni a tanulás tudata. Én magam sem tudtam eldönteni, mihez akarok kezdeni, a tanárok unalmas pampogása gondolataimban már most kiborított. Nem is beszélve arról, hogy az egész olyan furán nyugodt volt nekem. Jó, jó...Az a városi típus vagyok, ahol pezsegni lehet minden nap, így már Mystic Falls is nyugisnak számított, holott elég sok dolgot hallottam már róla, ami nem feltétlen erről árulkodott. Beültem hát a Grill nevű helyre, amiről nem tudtam eldönteni, hogy egy falusi country klubhoz vagy egy útszéli pubhoz hasonlít e jobban. Az asztalok között sétálva leültem az első adandó üres helyre, táskámból elővettem a laptopom, ami már a campuszra is jó útitárs volt, s elkezdtem keresgélni a városról, ahol épp lakok, vagyis inkább vagyok. Mintha legalább turistáknak való hely lenne ez. Körbe nézve zsigerből éreztem a vámpírok és vérfarkasok jelenlétét, a gondtalan és védtelen embereket, akik szabad délutánjuk egy ilyen helyen töltik, és a túlzott nyugalommal ülő boszorkányokat. Válogatott társaság, már csak egy vadász hiányzott a helyről, és jóformán kész a teljes arzenál fajok terén. A keresőbe beírtam hát a város nevét, és régebbi cikkeket keresve elmosolyodtam azon a sok baromságon, amiket mások lazán benyaltak. Vámpír és vérfarkas támadások álcázott vadtámadásoknak, öngyilkosságoknak. Kész röhej, hogy ilyen egyszerűen át lehet várni embereket. A pincér tálcával kezében lépett elém, és mivel éhes voltam az egész napos utazástól, hát nem fogtam magam vissza. De tudtam errefelé már nem oldom meg a dolgokat holmi igézéssel. Túl sokan tudnak túl sok mindenről, így rólunk is. -Egy közepes sült krumplit kérnék egy egy hamburgert. Ja és egy üveg narancsot.-semmi kedvem nem volt most a nagy ivászathoz, túl korán volt és túl világos. Nyakamból gyűrűm ujjamra húztam, mert már zavart, hogy elrejtve hordtam, de a láncot csuklómra tekertem, és hagytam, hogy ujjam összekösse azzal. Így amolyan gyűrű-karkötő kombo lett, és örültem, hogy ilyen becses kis darabot hordhatok formás kezemen. A kikért kaja nem sokkal később megérkezett, kicsit odébb tolva a laptopot, beleharaptam hát "szendvicsbe", majd két szál sült krumplit a kifolyt ketchupba mártottam. Aztán tekintetemmel végig mértem a helyet, s ahogy kinyílt az ajtó, a kaja konkrétan a torkomon akadt, fulladozással nem akartam felkelteni a nagyérdemű figyelmét, így jobbnak láttam a csendes szenvedést és az öblítést a naranccsal. Hogy az a magasságos...Nem elég nagy a világmindenség, hogy elkerüljem azokat, akik "ismernek"? Szem forgatva hajtottam le fejem, és olvastam tovább, mintha mi sem történt volna. Jobbnak látom mellőzni ezt a helyzetet, mintsem szembe nézni vele. Vajon mit kereshet itt?
Halkan felnevetek mondatán, és mosolyogva vissza csókolom őt. - A hotelben van egy szobám, ha akarod menjünk oda. Ott csak jobb beszélgetni mint itt. - mondom és lágyan megcsókolom őt. Ebben a mondatomban nincs semmi rossz dolog, nem gondoltam másra, csak tényleg arra, hogy felmehetnénk beszélgetni. De persze ha ő mást akar... Hát azt majd még meglátjuk, hogy akkor mi lesz.
Mosolyogva arcon puszilom, és nézem őt. - Mivel mind ketten fizettünk, ezért elmehetnénk valahová. Mihez lenne kedved? - kérdezem tőle és egy huncut mosoly jelenik meg az arcomon.
-Nem, persze hogy nem haragszom.-mosolyogtam, és simogattam a derekát, és beledőltem a mellei közé ruhán keresztül, és beszívtam illatát, majd pihentem egy kicsit rajta.
- Akkor nem haragszol? - kérdezem majd lágyan visszacsókolom őt, és elmosolyodok mikor átkarolja derekamat és megölel. Tényleg nem szeretek veszekedni, főleg nem azokkal akiket szeretek csak... Ma nem az én napom van, eleve rossz kedvvel jöttem ide le, de az az érzésem, hogy Eyal felvidít.
Messzebb volt tőlem... - Utálok veszekedni... Ne haragudj jó? Béküljünk ki, kérlek. - mondom alig hallgatóan, de mivel ő vámpír ő hallja. Közben ügyeltem arra, hogy senki se vegye észre, hogy beszélek, mert még hülyének néznének.
Nem szóltam semmit, csak megforgattam a fejemet, és sóhajtottam egyet. Visszaült a bár székre,én meg leültem az egyik asztalhoz.Fejemet megtartottam a kezemmel, és néztem az embereket.
- Nem dehogy baj. És nem kell magyarázkodnod, azt csinálsz amit akarsz, felnőtt ember vagy. - elgondolkozom mondatom végén. Ember... - Nah szóval érted, hogy hogy értem. - mondom vállat vonva, majd inkább vissza sétálok a bárpulthoz és felülök az egyik székre.
-Most mi a baj? Az hogy találkoztam vele? Nem önként történt meg.. Arra mentem, és ott volt. Nem szerettem volna ha meglát.-suttogtam,és inkább nekitámaszkodtam a bárpultnak.
Meglepődök mikor azt mondja, hogy találkozott Lettivel... Én persze akaratlanul is, de elhúzódok tőle, így teljesen a falnak tudok immár dőlni. Mondani nem tudok erre semmit, csak reménykedem abban, hogy nem veszi észre rajtam, hogy ez a Lettis dolog zavar... Persze Letti jó barátnőm, de még is csak...
-Lassan telt el ez a két nap. Eközben találkoztam Lettivel is , a kikötőben.-mondtam neki halkan, de ekkor máris elhúzódott tőlem. Ekkor csak egy nagyot sóhajtottam.
Mikor megölel, mélyen magamba szívom illatát, és én is megölelem miközben keze derekamon pihen. - Te is hiányoztál, de szükségem volt erre a két nap pihenésre. - mondom miközben vissza csókolom őt.
-Semmi baj, tudod,hogy nem haragszok.-suttogtam, és magamhoz húzva megöleltem őt. -Nem kellett volna ezt tennem. Csak na...Tudod,hogy hiányoztál.-adok egy lágy csókot ajkaira.
Szívem gyorsabban ver az idegességtől. - Nincs semmi csak... Ne haragudj, új ez még nekem, és nem szoktam meg a vámpírokat. Még azt sem szoktam meg, hogy én mi vagyok. - mondom és kezdek lenyugodni. Mikor úgy érzem, hogy kicsit lenyugodtam, lágyan megpuszilom, hisz reggel elfelejtettem.
Elkerekedik a szemem, soha nem beszélt velem komoly hangnemben. - Nincs semmi bajom, tőlem abból iszol akiből akarsz és ott ahol akarsz. - mondom neki vállat vonva majd idegesen neki dőlök a falnak. Bennem van a tudat, hogy bármikor megigézhet, de csak nem csesztem fel annyira az agyát, ha meg megigéz; hát tegye. Szíve ügye.
Kezdőlap
