"-Biztos vagy benne, kincsem? Anyád mesélt a városról, mikor átadott nekünk. A magadfajtákat előszeretettel használja ki a többi faj. - Nevelőanyám aggodalmaskodva nézett végig rajtam. Mindig ezt csinálja, hiába múltam el már húsz éves, még mindig azt hiszi, neki kell megvédeni engem, holott ő ismeri a leginkább a származásomat. Egy erős, független boszorkány leszármazottja vagyok. Jómagam ugyan még csak ismerkedem az erőmmel, de hiszek benne, hogy képes leszek majd az anyám nyomdokaiba lépni.
- Ugyan már, nyanyus - mosolyodtam el. - Te is tudod, hogy nem fognak megtalálni, ha nem akarom, de annyira szeretném közelebbről is megismerni a várost! - Talán anyám is megtalálom, de ezt inkább nem tettem hozzá, mert nem akartam őt megbántani. Szeretem őt, de ez az álmos kisváros megőrjít. Vágyom az új kalandokra, és valami vonz Seattle felé. Mágia? Talán.
- Attól félek, hogy te is úgy jársz majd, mint az igazi anyád. - Cöhh, na persze, mindig ezzel jön. Anyám, a lázadó banya, aki nem vált a természet szolgájává, hanem a maga útját járta. Nem volt sem jó, sem rossz, valahol a kettő közé datálható a mágiahasználata. Általában a saját céljai szerint varázsolt, ezért nem lépett be egyetlen nagyobb boszorkánycsoportba sem.
Azt hiszem, én is ilyen vagyok. Volt egy barátom, a legelső, aki elég csúnyán kihasznált, ezért rontást küldtem rá. Egy barátnőm elkóborolt cicáját lokátor-bűbáj segítségével találtam meg. Jó vagyok, és egyszerre rossz is. Öntörvényű, de a barátaival lojális.
- Sosem leszek olyan, mint ő. - Olyan könnyed mosollyal hazudtam a szemébe, hogy szinte már én is elhittem, ez valóban így is lesz majd. "

Egy Seattle melleti kisvárosban nőttem fel,mondhatni békében és szeretetben. A nevelőszüleim igyekeztek mindent megadni nekem, amit csak egy tinilány kívánhat, ám én mindig is éreztem, hogy más vagyok, mint ők. Más, mint a többi ember, pedig a mágikus energiám anyám nagy erejű bűbájának köszönhetően sokáig rejtve maradtak. Még az is lehet, hogy elő sem jöttek volna, ha nem portyázik arra néhány természetfeletti, akik megjelenése mintegy katalizátorként hatott eddig rejtett képességeimre. Ezek a lények bennem ugyan nem sok kárt tettek, de innentől kezdve kezdtem azt érezni, hogy végre igazán önmagam vagyok. Nevelőanyám ekkor adta át igazi anyám búcsúlevelét. Innen tudom, ki volt ő, miért üldözték és adott át idegen embereknek, megmutatta a varázskönyve titkos rejtekhelyét, és megtanította a legfontosabb leckét: "Maradj rejtve! Sose hagyd, hogy megtudják, ki vagy, különben ez lesz a veszted!"
Az első varázslat, amit megtanultam, épp a varázserőm mások előtt való elfedésére szolgált, majd jött a többi mágia,amiket csak úgy szívtam magamba. Erős vagyok. Nem olyan nagyhatalmú, mint az anyám volt, de megvan a magam hatalma, amivel nagy tetteket tudok véghezvinni. Közben folyamatosan ismerkedtem világunk többi természetfeletti lényével, így már tudom, hogy anno néhány Seattle-i vérfarkas segített hozzájutni a mágiámhoz, mikor telihold körül a városunkban kóboroltak.
Jelenleg több okból is Seattle-ben élek. Szeretnék még többet megtudni a varázserőmről, hogy növelhessem azt. Meg akarom tudni, mi történt anyámmal, miért döntött úgy, hogy idegenek jobban meg tudnak védeni,  egyáltalán él-e még, vagy már több éve halott? Emellett az átlagos egyetemista lányok életét is élem, dolgozom egy kisboltban, miközben lassan elvégzem az iskolát, ahol hogyhogy nem, miszticizmust tanulok.
Nem tervezem a jó boszorkányok unalmas hókuszpókuszos életét élni, de a kilétemet sem szeretném felfedni addig, amíg nem látom szükségesnek, vagy nem tudom meg, milyen lényekkel került szembe anyám annak idején.