Gyönyörű szőke haja és "igéző kék szeme" miatt hamar a középpontba kerül, bár ő ennek nem feltétlenül örül. Mivel tökéletesen beszéli az anyanyelve mellett az olaszt és a franciát, így nem is volt kérdés, hogy tolmács lesz belőle. Olyankor, ha dolgozik, természetesen rá figyelnek, de az nem zavarja. Furcsamód mindössze a magánéletében igyekszik láthatatlanná válni. De ott sűrűn. A szüleitől sosem kapott szeretetet, egy gyerekkori barátja van, de őt meg is becsüli. Igazság szerint Hermia minden barátját nagyon szereti, és pont azért erős a kötődése hozzájuk, mert gyerekként nem kapott törődést attól a két embertől, akiktől a legnagyobb szüksége lett volna rá. A legtöbben emiatt elzárkóznának a társas kapcsolatok kialakításától, de Hermia ebben is különbözik az "átlagtól". Ő inkább a barátkutató jelzővel illethető. Imád új embereket megismerni, és ha szimpatikus neki az illető, közvetlen természete miatt általában barátság alakul ki köztük. Alig van olyan személy körülötte, akivel ne lenne jóban. A munkaadói is pillanatok alatt meg szokták kedvelni. A szépsége miatt sok férfi próbálkozik, de ő elzárkózik a romantikus jellegű ismerkedés elől. Már elmúlt 30, de még sosem volt párkapcsolata. Sőt akárhogy próbál visszagondolni, szerelmes sem volt még soha. Kínos vagy sem, nem volt férfi az életében, nem tapasztalta meg az igazi elsöprő szerelem erejét. Persze, még fiatal, simán betoppanhat az életébe a Nagy Ő, azonban a szüleitől folyton csak azt kapta, hogy hasznavehetetlen, egy szerencsétlen, akit nem is lehet szeretni. Minden bizonnyal ezt a negatív hatást raktározta el magában, ezért is fél a szerelemtől. Na meg mióta 10 éve balesetet okozott, ezzel pedig kapásból két ember halálát okozta, az élete még nagyobb fordulatot vett, és pláne nincs ideje a magánéletén filózni. A boszorkány génje akkor ugyanis aktiválódott, és sajnálatos módon mind a mai napig elég pocsékul kezeli az egészet. Eleve próbálja nem gyakorolni a mágiát, így mikor valamiért mégis sor kerül rá, elég bénácska. A legrosszabb viszont, hogy a húszas évei végén a skizofrénia jelei mutatkoztak rajta. Enyhe ugyan, de ki tudja, mikor kebelezi be őt ez a kór. Egyelőre "csak" memóriazavarok jelentkeztek, illetve sokszor nehéz odafigyelnie dolgokra vagy emberekre...viszont egy ideje a paranoia is jelentkezett nála, ami már egyáltalán nem kognitív tünet. Fogalma sincs, mihez kezdjen a pár hónapja diagnosztizált betegséggel. Még a barátok tartják benne a lelket, a gond az, hogy néha úgy érzi, már senkiben sem bízhat.
   

   Név » Lady K.
   Kor » 20
   Multik » Denise & other faces
   

- New York gyönyörű. Nem is értem, miért nem jártam itt korábban. - Ecseteli a francia középkorú hölgy az idevalósi nőnek, akivel üzletet kíván kötni, és aki nagyokat pislog, mert épp fogalma sincs, miről van szó.
- Ha egy jó éttermet keres, jó helyen jár. - Most miért néz rám ilyen furcsán a francia? Talán nem voltam elég illedelmes? Vagy...úristen, teljesen másról beszélt, én meg most úgy nézek ki, mint aki nem tud franciául. Ez a rohadt skizofrénia meg a tünetei. Miért velem történik ez? Miután a még mindig grimaszoló nőket leültettem az étteremben egy asztalhoz, elnézést kérve a mosdóba siettem. Hát ez fantasztikus...hogy lehetek ennyire gyenge, hogy egy előkelő étterem toalettjében zokogok? Kapjam már össze magam. Hirtelen hallom, hogy nyílik a mosdó ajtaja.
- Csak pár perc türelmét kérem, csak...most hagyjon magamra. - Lépések zaja. A gond az, hogy nem kifelé, hanem egyre közelebb hozzám. A következő percben valaki egy textilzsebkendőt nyújt felém. Az illetőre rá sem nézve veszem el az orrom előtt lévő szövetet, abban a pillanatban hang is társul a zsebkendőt adó kézhez, ám kicsit más hangszínt kaptam, mint amire számítottam.
- Egy síró hölgynek nem szokásom hátat fordítani. - Ez egy férfi. Én komolyan képes voltam besétálni a férfimosdóba, és észre sem vettem? Ez annyira kellemetlen. Mikor ráemelem a tekintetem, csak még inkább szeretnék elsüllyedni jó mélyre. Nem elég, hogy udvarias, még vonzó is. Na, ezt a gondolatot most sürgősen elhessegetem. Pont nem ez a megfelelő hely és idő arra, hogy felidézzem magamban Kylie Minogue Love At First Sight című dalát. Gyorsan letörlöm a könnyeim, amik miatt nyilván felpuffadt az arcom, és jobb is, ha nem nézek tükörbe, ennek a férfinak így is bizonyára traumát okoztam. Érdekes, még mindig mosolyog. Vagy csak leplezni próbálja az undort. Mintha kisebb lenne a a mosdó, mint pár perccel ezelőtt. A zsebkendőt bámulom és szorongatom, miközben félénken megszólalok.
- Köszönöm. Nekem muszáj visszamennem dolgozni, várnak rám...A zsebkendőt gondolom, nem kéri vissza. Vagy mossam ki? - Legnagyobb meglepetésemre hangosan kacagni kezd. Pedig bármilyen humorosan is hangozhatott a mondat, ami elhagyta a számat, teljesen komolyan gondoltam. Egy zavart mosolyt azért én is megejtek felé, közben idegesen topogok az ajtó felé pillantva.
- Nos, csakis abban az esetben engedem, hogy kilépjen azon az ajtón, ha jobban érzi magát. A zsebkendő miatt pedig ne aggódjon. Bár jobban belegondolva, lehet, még szükségem lesz rá, ha összefutok egy újabb síró hölggyel. - Nem sértődtem meg, ugyan. Bár a pillantásom rendszeresen elkapom róla, maximum két másodpercekre nézek rá, ennek ellenére érzem, ahogy fürkésző tekintettel méreget. - Csak azt szerettem volna mondani, hogy máskor is visszaadhatja a zsebkendőt. Bármikor. - A hangja komollyá vált. Erre átnyújtja a névjegyét. Még a nevét sem olvasom el, csak elteszem a táskámba a kártyát. Lehet, hogy már hallucinálok is, de mi most komolyan perceken keresztül a zsebkendőkről diskuráltunk a férfimosdóban? Ha nem lenne a kedvem a béka hátsója alatt, most jót röhögnék. Bár a hangulatingadozásaimat figyelembe véve nemsokára úgyis jön a nevetőroham. Remélem, nem ez előtt az úriember előtt tör rám, mert akkor azonnal el is ijesztem. Jesszus, most tényleg ezen kattogok? Jobb dolgom is lenne. Például a kint várakozó nőkhöz visszamenni. Még a végén panaszt tesznek, hogy nem jól végzem a munkám. Egy apró mosolyt magamra erőszakolva, egy árva szó nélkül kilibbenek az ajtón. Pedig láttam, hogy még akart valamit mondani. Nem...erős vagyok, nem megyek vissza. Másra fókuszálok. A névjegyét meg valószínűleg sosem fogom a kezembe venni. Majd vesz másik zsebkendőt. Ennyi, lezártam...el is felejtem. Az elmúlt években rendszerint a "hagyom a fenébe a romantikát" elvet képviseltem. Ez most sem lesz másképp.