Ahogy mindenki másnak is az én lelkembe is beférkőzött a sötétség. Megmérgezte azt, aki voltam elvakítva minden mást. De ezt mégsem éreztem kudarcnak. Nem is mondhatnám, hogy küzdöttem volna a bennem élő démonokkal, sokkal inkább irányítottam őket a kedvemre. De a legnagyobb démon, amivel a lelkem találkozott az a szerelem volt. Mi kis híján az életemet követelte, megváltoztatott. Kedves voltam a bennem lakozó sötétség ellenére is. Törődtem másokkal, de a saját titkomat megtartottam, mert nem akartam máglyán végezni. Mégis, akinek elárultam a titkomat maga is egy hatalmas titkot hordott magával. Megsértette lelkemet ezért elzárkóztam a külvilágtól, sokkal távolságtartóbb lettem. A kedvességem is már mostanra egyszerűen csak valami felszínes dologgá változott. Továbbra is mosolygok az emberekre, de az őszinte boldogságot megvontam magamtól. Lehet, hogy kegyetlen módon képes vagyok elbánni az emberekkel, amióta megismerkedtem őszinte valómmal, amit nem ismerhettem meg addig, míg meg nem fosztottam valakit az életétől. Tudom, hogy bűntudatot kellett volna éreznem amiatt, hogy saját, önző döntésem alapján vontam meg valakit az életétől, de helyesnek véltem a döntésemet, megtaláltam a megnyugváshoz vezető utat, nehéz döntéseim kapcsán.
Nyugodt, összeszedett embernek mondanám magam. Igyekszem racionálisan gondolkodni és nem engedni, hogy az érzéseim elhomályosítsák a látásomat ezzel befolyásolva mindazt, amiben hiszek. Lehet, hogy az összetört szívem mélyebbre taszított a sötétségbe, de koránt sem változtatta meg gyökeresen, aki voltam. Nem tudom magam mögött hagyni az álmodozó lányt, aki egyszerű életre vágyott, amit most magaménak is tudhatok. Szeretem irányítani a körülöttem történő dolgokat, így nem igazán történhet velem váratlan fordulat, ami miatt újra életveszélybe kerülhetnék. Minden lépésemet kiszámolom, de van egy tényező, egy személy, akivel kapcsolatban soha nem lehetek eléggé felkészült.
Talpraesettségemet megköveteli az életem hétköznapi üteme, találékonyságommal karöltve. Nem riadok vissza a kihívásoktól, önmagam ugrok fejest szíves-örömest a veszélyek tengerébe.

Aranyszőke hajammal és mogyorószínű szememmel könnyedén veszem le az embereket a lábukról. Mosolyommal pedig már teljes mértékben meg is nyerem őket magamnak, szinte magamhoz láncolom minden ügyfelem, így könnyedén boldogulok a világban. Elegáns öltözékkel emelem ki a nőies vonásaimat, amelyek az évek során egy varázslatomnak köszönhetően nem vesztek homályba. A nyaklánc, amely a családom fényképét tartalmazza vagy ezüst, vagy arany színben pompázik attól függ, hogy melyik megy jobban a ruhámhoz, aszerint változtatom, de egy valami nem változik. A kép és a kötődésem azokhoz az emberekhez, akik nem ismerhettek igazán, hogy őket óvjam mégis mellettem voltak, mikor szükségem volt rájuk.

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

- Ezt nem hiszem el. - Legbelül érzem a bennem lakozó dühöt, ami könnyedén táncra kell az ereimben lakozó erővel, hogy visszafogja a bennem valahol mélyen tomboló farkassal. Az utóbbi időben ezen részemet igyekszem elnyomni, mert túlságosan is könnyedén felkapom a vizet, ami sehová nem vezet. - Megmondtam, hogy milyen virágra van szükségem, nem? - Elveszem a szállítási papírokat, amin természetesen nem az áll, amit kértem, ahogyan nem is azt kaptam. Intek Charlin-nak, aki szinte rögtön tudja, hogy mit is kell tennie. Ilyen egy tökéletes asszisztens, aki megtanul olvasni a főnökének az arckifejezéséből. Habár kezdem azt hinni, hogy egy hárpiának gondol.
Futólépésben közeledik, kis híján orra is bukik a saját lábában, amikor a kezembe adja a rendelési papírokat. - Amint láthatja az általam leadott rendelésben orchideát kértem, nem pedig dáliákat. Még csak nem is hasonlít a kettő! - Annyira gyűlölöm, amikor pár ostoba kis bábú miatt nem működik minden úgy, ahogyan azt elterveztem. A telefonom már rezzen is, én pedig mit sem törődve a kiszállító habogásával, miszerint ez nem az ő hibája felveszem. - Miss Brooks, hogy van ma? - A hangom könnyedén vált az ingerültből egy sokkal kedvesebb, nyitottabb hangsúlyba. A hangján érzem az idegességet, amit a közelgő esküvője okozhat, de nem szabad éreztetnem vele, hogy egy hét alatt nem olyan könnyű megszervezni egyet, mint azt ő gondolta volna. De pont azért alkalmaztak, hogy ez a teher az én nyakamba szakadjon. - Megnyugtathatom, hogy minden a legnagyobb rendben van és holnapra minden készen is lesz. - Búcsúzóul még pár szót ejtek az előkészületekről, majd pedig visszafordulok a virágoshoz. - Ha nem hozza meg holnap reggel legkésőbb reggel hatra a virágokat, akkor elintézem, hogy soha többé ne alkalmazzák önöket sehol az ég világon. - Sarkon fordulok és el is indulok az irodám felé, amikor valaki megragadja a karomat én pedig automatikusan rántom ki erős mancsai közül. - Mit akarsz már megint Damien? - Damien számomra amolyan pincsikutya lett. Egyszer megmentettem az életét azóta pedig úgy gondolja, hogy a szolgámnak kell lennie, pedig én egyáltalán nem várom el tőle. Akire szükségem van az megkapja a maga fizetségét. Nem szeretem csak úgy kihasználni az embereket. - Bocsánat Gen.. Prue.. Itt van a városban. Dayton. - Úgy érzem, hogy egy pillanatra a vér is megfagy az ereimben, a szám pedig kiszárad, de mielőtt bárki észrevehetné, hogy mennyire érzékenyen érint engem a dolog, hamar összeszedem magam. - Hát legyen. Elég ez a hely kettőnknek is. - Válaszolom ridegen, majd bemegyek az irodámba és érzem, hogy az emlékek súlya alatt összerogynak a lábaim, mintha sosem lettek volna képesek megtartani.