mystic falls, whitmore ✤ ✤
i'm trying to be okay ✤ ✤
|
A poszt írója ♛ Ebony Tate-Smith Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 02, 2019 1:06 pm Ugrás egy másik oldalra ♛ | elfogadva, üdvözlünk! rising of the mortals frpg Kedves Gwen! Örülök, hogy megérkeztél, hiszen van róla elképzelésem, hogy Lucas mennyire várt téged! Rengeteg lehetőség rejlik ebben a nőszemélyben, hiszen eleve nem mindennapi teremtésként képzelte el a hirdetőd, te pedig még rátettél egy lapáttal... a családi háttered biztosan elég szépen befolyásolta, hogy végülis milyen bandába keveredtél. A fájdalmad veszteségek után jó lehetett tartozni valahova, ahol mindened megvolt, pompa és csillogás vett körül, emellett megismerhetted a férfit, aki úgy tűnik, megváltoztatta az életedet. Nehéz szabadulni egy ekkora vonzalomból, hát még ha komoly érzések alakulnak ki az idő folyamán! Nem csoda, hogy Lucas volt az első személy, akit megkerestél, ahogy magad mögött hagytad Chicago-t. De vigyázz, van egy olyan érzésem, hogy Benedict nem fogja annyiban hagyni az eltűnésedet! Foglald le a szépséges arcodat, aztán indulás a játéktérre! Jó szórakozást kívánok! |
|
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni ex-maffia tag, jelenleg munkanélküli
|
A poszt írója ♛ Gwendolyn Moore Elküldésének ideje ♛Kedd Feb. 26, 2019 7:46 pm Ugrás egy másik oldalra ♛ | Gwendolyn Moore
● ● nomen est omen ● ● ● Becenév ● Gwen ●Titulus ● adopted eloper -- ● Születési idő, hely ● 1989. 02. 24., Peoria, Illinois ● Család ● Örökbefogadtak. Többször is. Az első két alkalommal olyanokhoz kerültem, akik csak ki akartak használni más gyerekekkel együtt. A nevüket már rég kitöröltem az emlékezetemből. Az alatt az idő alatt, amíg ezeknél az emberi roncsoknál "nevelkedtem" megtanultam megvédeni magamat, fizikailag és mentálisan is. Tudattalanul varázslattal is. Végül Gillianhez kerültem Chicagóba. Ő mutatta meg mi vagyok és mire használhatom tudatosan a képességeimet. Nem a mostohám volt, hanem a barátom és a mentorom, egy távoli rokonom. Majdnem 14 évig éltem vele, ezalatt rengeteget fejlődtem. Gilliant elvesztettem azóta, egy vámpír ölte meg. Ezután változott meg az életem, nem a legjobb irányba.
|
|
A KARAKTEREM KERESETT ● ● a sors? – Bízz magadban! – szólt lágyan Gillian. Épp törökülésben ültünk a padlón és próbáltam lenyugtatni a légzésemet és befelé figyelni, összpontosítani, hogy meg tudjam gyújtani a gyertyát, ami előttem állt és várta a csodát. Hosszú percek alatt nem történt semmi. Mély sóhajtással döntöttem hátra a fejemet, és megráztam a fejemet. – Honnan veszed, hogy boszorkány vagyok egyáltalán? – kérdeztem, csak hogy ne a gyertyát kelljen szuggerálnom. – Ahogy már elmondtam neked, érzem a benned rejlő erőt és azért csináltam végig az örökbefogadási procedúrát meg a vérszerinti édesanyád, Kelly, a családfámhoz tartozik és így te is. Elég macerás volt megtalálni téged, kislány, de megvagy! – Tudom, tudom – válaszoltam egy mosollyal a szám szélén. – De látod, hogy nem történik semmi… – tettem hozzá lemondóan, a mosoly pedig eltűnt az arcomról. – Csak bízz magadban és koncentrálj! – intett le, és a gyertyára nézett, jelezve, hogy folytassam, amit elkezdtünk. Órák teltek el és nem történt semmi. Én pedig egyre ingerültebbé váltam. És akkor szikrák pattantak és fellobbant a láng. *** Gillian véres torokkal fekszik a nappali kanapéján… Levegő után kapkodva riadtam fel, ijedtemben ki is pattantam az ágyból. Mellettem egy idegen férfi, meg sem mozdult a hirtelen mozdulatokra. Totál ki voltunk ütve, emlékeztem, hogy több tabletta csúszott le, mint általában. Így hevertem ki Gillian elvesztését. A rendőrségen kívül senki nem tudott róla, hogy elvesztettem addigi életem egyetlen lényeges emberét. Csak abban bízhattam, jobb helyen van most, és nem látja, mit művelek. Valószínűleg kinyírt volna. Összekapkodtam a cuccaimat, és kislisszoltam az ajtón, magára hagyva az ismeretlent. *** A maffiának dolgozni sosem szerencsés, egy vérfarkas maffiózónak pedig végképp öngyilkos küldetés. Mégis ide keveredtem. Sosem gondoltam igazán komolyan azt, amit annak a gennyládának mondtam, de a pénzre szükségem volt, a hatalom érzése pedig átjárta minden porcikámat. Életemben először mindent megkaptam, amit csak kívántam Benedict oldalán. És ez tetszett. Sok év nélkülözés után, sok év fájdalom után, semmivel sem kellett törődnöm. Egyetlen pillantásommal utasítottam szinte bárkit. Imádtam ezt az érzést. Benedict persze nem tudta, hogy boszorkány vagyok, nem óhajtottam a maffia ügyleteit támogatni semmiféle mágiával. Éppen elég volt, hogy varázslatosan szépnek látott, a szó szoros értelmében. Az egyetlen férfi, akire képtelen voltam hatni, Lucas volt. Sosem fogom elfelejteni, amikor először találkoztunk, mert már akkor megmozdult valami a belsőmben. Az éhes vágy a tekintetében felfalt és én hagytam neki, sokáig. Sokáig adtam át magamat titokban neki. De amikor arra került sor, visszaléptem mellőle, és a bandával maradtam Chicagóban. Nem érthette, mert neki sem mondtam el, miféle képességeim vannak, de azért maradtam, hogy biztonságban el tudjon menekülni Benedicték elől, mert bár nem vallottam volna be a világért sem, többet jelentett nekem Lucas, mint egy szerető, akivel jó volt ágyba bújni. *** Elszántam magamat, és aznap leléptem Chicagóból. A maffiacsoport minden tagja, még az a rohadék is, valami melóval voltak elfoglalva. A keresőbűbáj segítségével belőttem a térképen Lucast: New Orleans-ban volt. A széfből lenyúltam némi pénzt, meg pár drágakövet, összeszedtem néhány ruhámat, az ékszereimet, aztán beültem az egyik autóba, és elindultam. A kocsit Chicagót elhagyva lecseréltem. – Lucas, nyisd ki! Kérlek, én vagyok az, Gwendolyn! – megállás nélkül kopogtattam egy ajtón, oda, ahová a keresőbűbáj betájolta őt, és megtaláltam egy társasház kapucsengőjén a nevét. – Kérlek, Lucas, egyedül vagyok! Leléptem Benedicttől – és akkor kinyílt az ajtó, ő pedig ott állt, tátott szájjal, értetlenül. |
|