- Ne fiatalíts. - kacsintottam rá, és hátráltam nagyjából egy métert. Tyűh, vajon mi van velem, hogy már vissza is fogom magamat. Talán nem akarok belekerülni az újságba. Enyni az egész.
- Nos, fogalmam sincs. - rántottam egyet a vállamon. - Egyes boszorkáknak és varázslóknak roppant kellemetlen íze van. És a vérük.. a vámpírokat megbódítja. Negatív értelemben. Ebben a városban volt már rá példa.. asszem, valamelyik Salvatore harapott meg egy boszorkányt.. és a vére hatására elveszítette önmagát. Rosszabb lett, mint amúgy. - vontam egyet a vállamon. - De te fiatal vagy ahhoz, úgy vélem. Te nem váltanál ki ilyesmit vámpírból. Legalábbis én ezt saccolom.

-Unatkozni én sem. De amióta itt élek nem volt túl sok unatkozásban részem. -jelentettem ki őszintén.
-Hát nem jutott eszembe értelmesebb kérdés. -mondtam elmosolyodva,majd a korát hallván a szemeim kikerekedtek.
-300 körülire tippeltem,szép kor. -bólintottam elismerően,nem gondoltam volna hogy ennyi idős. Elgondolkoztam azon hogy mit mondjak.
Semmi értelmes nem jutott az eszembe,így csak percekig álltam a falnak dőlve miközben az arcát fürkésztem. Mintha vissza-vissza türtőztetné magát,hogy ne támadjon meg. Elvégre is akkor ő szívná meg,minden értelemben. Bár a vasfű egyre gyorsabban eltűnik belőlem. Nem tudom hogy hogy. Hales mondta,hogy egy idő után újra kell beszedjek,mert eltűnik belőlem. Utálok boszorkány lenni,legalább is én ha választhattam volna,vámpír lennék,sokkal jobbnak tűnik. De ez is jobb mint a semmi,jobb mintha szimpla préda lennék a vérszívók és egyéb lények számára... A csöndet megtörve szólaltam fel ismét.
-Ha már itt tartunk,mitől jobb egy boszorkány vére mint a többieké? -kérdeztem rá,a pár sétálgató emberkére sandítva.

- Jól teszed. Nem szeretek unatkozni. - vontam egyet a vállamon nagy sóhajtással. És most még nem is hazudtam. Kellett a fenének az unalom! Van még rá jó pár évszázadom, hogy elkezdjem.
- Most már a korom is érdekel? - vigyorodtam el. - Na, jól van. Mert én olyan nagyon kedves vagyok.. - mondtam fintorogva. - Már túl vagyok az 500-on. Ugye ez kielégítő válasz? - néztem rá érdeklődve, ravasz pislogással, egyre erősebben fogva vissza magamat, hogy tényleg NE rángassam valami sötét sikátorba.

-Nem parázom. -vágtam rá hirtelen.
-Igen,Valerie. -bólintottam..
-Hát Jade,ez egy hosszú történet,és nem szeretnélek vele untatni. -vontam meg a vállamat. Az az Emilys ügy miatt lettem boszorkány,vagy talán amúgy is az lettem volna,de mindegy.. Bosziként még tényleg fiatal vagyok,de egy normális embert nézve már nem,elvégre egy ember 18 évesen már nem túlzottan fiatal...
-Hozzád képest biztosan nagyon fiatal vagyok. Mondd,hány éves vagy? -kérdeztem felvont szemöldökkel és halvány mosollyal,besaccoltam úgy 300-ra.

Elégedetten sóhajtottam. - Most már nem kell paráznod attól, hogy megharaplak. Nem vágyom verbéna-vacsorára. - sóhajotttam jó nagyot tovább méregetve a szép kis arcát. Nem szokásom nekem beszélgetnem senkivel, most mégis ezt csinálom. Háh, mik meg nem történnek!
- Szóval Valerie-nek hívnak. Én nem hazudtam. Jade vagyok. - kacsintottam rá, tartva tőle a tisztes távolságot. Megfordult már a fejemben, hogy egyszerűen megragadom, meg se állok vele valami sötét sikátorig, és ha ficánkol, ha rinyál, de megoldom magam is a problémát. Aztán mégse tettem.
- És boszorkány vagy. De eléggé fiatalka. - mértem továbbra is végig.

-Akkor beszélgessünk. -vontam meg a vállamat.
-Ha nagyon szeretnéd..-sóhajtottam és nekidőltem egy falnak.
-Az igazi nevem Valerie. -kezdtem,és készen álltam arra hogyha támad vagy ilyesmi,hiszen a verbéna egyre fogyott a szervezetemből.
-Nem bánnám meg? -húztam fel a szemöldököm féloldalas mosolyt ejtve felé.
-Ki tudja?! -a vállam ismét megrándult,de csak egy aprócskát. Majd meglátjuk hogy alakul..

- Nem beszélgetsz velem, nem ehetek belőled, nem csinálhatunk az ágyban semmit... mit kezdjek én most veled? - sóhajtottam. - Emberré már nem tudok változni - kacsintottam rá pimaszul, végül vontam egyet a vállamon.
- Pedig nem bánnád meg, erről biztosítlak.

Fintorogva toltam el a kezét az arcomtól.
-Ha nem vagyok jó vacsorának,inkább letepernél? -kérdeztem szárazon.
-Köszi,de nem kérek belőled. -kacsintottam rá,és vártam mi lesz a következő lépése.
-Sajnálom. -sóhajtottam elhúzott szájjal,mint aki bánja a dolgot,majd újra elmosolyodtam,nem tud velem mit kezdeni ez a vámpír..

Jobban belegondolva, hülye gondolat volt, hogy ebben a csajban nincs verbéna. Hiszen tudta, hogy vámpír vagyok. Nyilván elővigyázatos. Így viszont.. megharapni se lenne szerencsés. Még jó hogy eddig nem tettem meg!
- Igen, kicsikét zavar. - sóhajtottam, és végighúztam mutatóujjamat az alsó ajkán. - Ezt a szájat másra is használhatnád. - vigyorogtam.

Magához rántott,és mélyen a szemembe nézett. Nagy nehezemre esett nem figyelni rá,amikor már nem maradt valami sok verbéna a szervezetemben,amit még Haley reggel adott.
-Esetleg a legközelebbi próbálkozásodnál sikerül,vámpír. -ráztam le a kezeit magamról.
-Talán zavar hogy szájalok? -mosolyodtam el,és őszintén örültem ennek.
-A pici vámpírt zavarja egy pici boszorkány dumája. -döntöttem oldalra ismét egy picit a fejemet.
-Jajj te szegény! -sóhajtottam.

- Azt mondod? - vakartam meg a fejem búbját úgy, mintha gondolkodnék, de aztán mindenfajta előrejelzés nélkül megragadtam a két karját, úgy rántottam magamhoz és mélyen a szemeibe néztem. - Nem szájalsz többet, és engedelmes leszel! - igéztem belé. - Megegyezhetünk ebben? - kérdeztem tőle,

-Azt hiszed érdekel hogy kedves vagy-e valakivel,vagy nem? Szegény és próbálkozó vámpír mi?! Ismerem a fajtádat vérszopó. Akármilyen fiatal is vagyok. -mondtam én is elvigyorodva,és egy tapottat sem mozdulva az akkori helyemről.
-Ha kell elveszem az összes reményét is akárkinek. -mondtam már-már szinte suttogva,miközben a vigyor nem fagyott le az ajkaimról. Hát ha Cass ezt látná.. Visszatért a régi Valerie,remélhetőleg csak mára.

- Aha, Liza. - sóhajtottam. Őszintén szólva, nem is érdekelt az igazi neve. Más jobban érdekelt benne.
- Jade. - mondtam a kérdésére a választ, kivételesen tényleg őszintén, és közelebb léptem hozzá. - életemben először kedves vagyok valakivel, erre ezt kapom? Ennyire unalmas az életed, hogy egy szegény próbálkozó vámpír minden reményét el kell venned? - vigyorogtam. Nem volt bennem megbántottság. Csak szórakoztam egy kicsikét.

Szintén elvigyorodtam a kijelentésén.
-Az én nevem Liza. -hazudtam teljes egyszerűséggel,jól leplezve a hazugságot. A kezét finoman eltoltam magamtól és szúrós tekintettel néztem a szemeibe,aztán újra kérdeztem.
-És benned vérszívó, kit tisztelhetek? -érdeklődtem.

Elvigyorodtam. Bírtam a felvágott nyelvű nőket. - Nem vérvevős kalandra gondoltam, kicsi lányt. Hogy is hívnak? - kérdeztem, mert erről még nem beszéltünk.
Közben felemeltem a kezemet, és ujjammal végigsimítottam a nyakán. Nem akartam megharapni.. egyelőre. - Tudok annál izgalmasabb kalandot is - suttogtam vigyorogva.

-Biztos hogy én halnék meg ha "letámadnál"? -kérdeztem vissza,csípősen.
-Megkímélnéd az életemet? -vettem színésziesre a dolgot. -De kedves vagy. -mosolyodtam el,színészkedve.
-A vérvevős kalandok nem izgatnak túlzottan,de azért köszi az ajánlatot. -sóhajtottam egyet.

Nem lepett meg a helyzet. A legjobb bennem hogy bármikor felkészülök egy-egy szituációra, és nem kell perceket gondolkodnom a reakción. Az évszázadok során eléggé sokrétű embert sikerült megismernem, így hát ismerek nagyjából mindenféle-fajta embertípust.
- Most támadjalak le, és öljelek meg? - kérdeztem de nem vártam rá választ, ez olyan költői kérdés volt. - Hol abban az izgalom? Helyette inkább lehetőséget adok magunknak, hátha megkímélem még az életedet. - kacsintottam rá. - És amúúúúgy is.. egy kis kaland ellenedre lenne? - vigyorogtam.

-Höhh. -ennyit tudtam mondani. Majdnem elröhögtem magam a kijelentésén,kaktusz izé meg minden,hát fantasztikus hasonlat,mit ne mondjak...
-Kedves beszélgetésbe mi? -a szemöldököm ismét felhúzódott.
-Engem nem versz át. -döntöttem oldalra meg egy picit a fejemet.
-De ha mégis igazat mondasz,ugyan miért szeretnél velem beszélgetni,ha? -kérdeztem ismét,várva a válaszára.

Széttártam a karjaimat ártatlan pofával. - Mit akarhatnék? Próbálok kedves beszélgetésbe elegyedni veled, de éppen olyan szúrós vagy velem, mint kaktusz a tevével. - sóhajtottam hatalmasat még mindig értetlenkedő arckifejezéssel. Ez általában bejön a nőknél, főleg ha látják, hogy nem erőltetett. Vagyis az, de eltűntettem ennek a nyomait. Túl finom falatnak tűnt ahhoz, hogy olyan könnyen lemondjak róla.

Összeráncoltam a homlokom,és én is végigmértem a közeledő fickót.
-Semmi közöd nincsen hozzá. -jegyeztem meg csípősen miközben a kezeimet összekulcsoltam a mellkasom előtt. Összeszűkült szemekkel figyeltem hogy mire készül,de semmit nem lehetett észrevenni rajta. Rezzenéstelen arca csak egy irányba nézett,mozdulatlanul.
-Mit akarsz? -kérdeztem rá egyszerűen a dolgokra.

Végigmértem egy gondolkodó sóhajjal, és közben elrugaszkodtam a fától, hogy közelebb lépdeljek hozzá.- Jobban megnézve, nem. Abszolúte nem úgy nézel ki. - vontam egyet a vállamon mosolyogva, hátha ez eltűnteti azt a hülye érzést benne amit általában egy banyában kelt egy vérszívó társasága.
- Hová igyekezel ilyen sürgősen? - kérdeztem tőle aztán ezt, már megállva előtte, de tartottam a távolságot. Ha rögtön leszűrné, hogy támadni akarok, hová lenne a játszadozás?

Meghallottam egy ismeretlen hangot mögöttem,egy kissé távolabb. Hátra fordultam,és egy fának dőlt fickót pillantottam meg.
-Úgy nézek ki mint aki fél? -kérdeztem felvont szemöldökkel. Az előző vámpírlánnyal való találkozásom óta,rögtön leszűrtem hogy ő is a vérszívók fajába tartozik.
Nem volt semmi bajom velük,hiszen Cassie is félig az,dehát na. Vannak ilyen és olyan egyedek is,amikről szempillantás alatt le lehet szűrni akármit.
Erről a vámpírról lerítt hogy nem az a jámbor állat-evős fajta,de nem riadtam vissza tőle,mint általában semmitől,akár totál veszélyes akár nem.

Összefontam a mellkasomon a karjaimat, és szélesen elvigyorodtam amikor megpillantottam egy kislányt. Nem volt azért olyan kicsi, félreértés ne essék! De mondhatni, éppen kedvemre való volt. Szőke hajú, és az illata kísértetiesen boszorkány-szagot keltett. A mai vacsora megvan. Csak találjak ki valamit, hogyan is csaljam el innen. Mondjuk a lakásomra. Igen, ott tudnék vele mit kezdeni. De megigézni túl egyszerű. Abban nincs kihívás. Hát maradjunk a szokványos "én is egyedül vagyok, te is, hazakísérlek"-dumánál.
- Nem félsz ilyenkor a sötétben, kislány? - kérdeztem odaordítva hozzá, de magamra erőltettem egy magamfajta kedvességet. A vacsoráért, vagyis pontosabban reggeliért, mindent.

A sikátorból hazafelé menet tartottam,amikor megálltam a nagy főtéren. Nem voltak sokan. Épp hogy csak egy pár ember. Bolyongani kezdtem mint egy elveszett kutya,hogy felmérjem a terepet,hiszen akármilyen régóta is vagyok itt,Mystic Falls még mindig sok meglepetést rejteget a számomra. Például a főtéren még sohasem jártam. Elég hideg őszi éjszaka volt. Összehúztam magamon a pulóveremet,és úgy sétálgattam. Cass meg fog ölni hogy ilyen későn megyek haza. Ráadásul hogy ilyen dolgot csináltam,nem mintha a fejlődésemnek nem örülnie kéne,de az éjszaka közepén egy sikátorban?! Elég furán fog kijönni az biztos,de egy darabig még nem tervezek hazamenni. Egyáltalán nem fáradtam el..

A bálról jövet ide jöttem. Másra számítottam egy olyan nagy vámpírkától, mint Niklaus Mikaelson. Csak úgy elküldött. Nyilván rossz passzban van amiatt a ribanc miatt. De hát Tatiában mikor lehetett utoljára megbízni.. talán még ember korában. Akkor viszont Én még személy szerint nem ismertem.
Sötétedett. Butaságokat beszélek: hajnalodott. Csak lestem az egyik fa törzsének dőlve, hogy mikor lesz errefelé egy finom falatocska.