- Lehet, hogy jobb is, ha nem leszel ott. Talán sokkal jobb lesz a hangulat, nem hiányzik oda még egy szöszi hisztije is. - Vállat vontam és felálltam a padról. Nem sok ideje beszélgettem vele, de máris rosszul voltam. Mióta rossz volt a viszonyom Rebekah-val, azóta már egy rövid szóváltás is ilyen reakciót váltott ki belőlem. Az erőmre pedig szükség volt a holnap bál miatt, mert nem éppen jó érzésem volt ezzel kapcsolatban. Valami történni fog, érzem...
- Remélem nem bánod, ha én most elbúcsúzom tőled. Ha az elkövetkezendő ezer évben nem találkoznánk, akkor... ne vigyázz magadra, mert nem éri meg. Ha Niknek van egy kis esze, visszaküld a csinos kis koporsódba. - Rákacsintottam, ravasz mosoly játszott az ajkaimon. De jól esett újra ilyennek lenni! - Pá, kicsi Rebekah. - Ezzel pedig ott is hagytam őt. Elég volt ennyi a friss levegőből, inkább hazamegyek.

Tatia birtoka ;; Hálószoba

-Rosszul játszod, hogy egy kicsit is érdekel. Addig amíg nem vagy benne legalábbis. Jelent meg egy kis fintor arcomon. Magán kívül nem érdekli semmi. A terveimmel kapcsolatban meg nem mondok neki semmit. Majd Ő is idejében megfogja tudni, úgy ahogy mindenki más is.
- És honnan veszed, hogy én elmegyek egyáltalán.. Ha el is megyek nem fogsz engem ott találni sokáig, szóval nem biztos, hogy lesz szerencsénk összefutni. - Sóhajtottam fel halkan, és tekintetem elvándorolt a főtéren. Csak ne keljen ráfigyelnem.

Elena, elment, így gondoltam, én is utamra megyek.Benézek az állat kertbe./folyt állatkert/

- A lényeg az, hogy te így gondolod. - Szúrtam neki oda bájos mosollyal még egyet. Igen, a mosolyomat semmi sem törölhette volna le az arcomról, az ellenségeimre még jobban is esett mosolyogni, mint a barátaimra. Bár barátaim nem nagyon voltak, úgyhogy valahol ki kellett élnem magam ebből a szempontból is.
- Jó tervek? A kislány felnőtt és terveket szövöget? Ez érdekesen hangzik. - Néztem rá úgy, mintha felettébb érdekelne, hogy mit forgat a buksijában. Amíg nekem nem árt vagy én nem szerepelek benne, addig hidegen hagy, hogy ki mit csinál. Ennek a városnak mindig jól jön a vérfrissítés, a tervek miatt nem válik unalmassá az élet. Erről jut eszembe, az ősi boszi is nagyon gyanús nekem. Miért van olyan érzésem, hogy Esther is forgat valamit a fejében? - Tudsz róla, hogy édesanyád holnap bált ad? Nem tudom, hogy mitől jött rá az ünnepelhetnék, de gondoltam szólok, hogy én is ott leszek. Biztos nem kerüljük majd el egymást. - Félrebiccentettem a fejem és a vállamra söpörtem néhány göndör hajtincsemet. Rebekah biztosan ott lesz a bálon, elvégre az anyja szervezi, de az sohasem jó, ha a Mikaelson-ok összegyűlnek.

Mondataira nem reagáltam túlzottan, mert minek húznám fel magam az ilyen kis piti beszólásain? Soha! - Ne nevettess Tatia! Nem gondolod, hogy én azért sokkal okosabb és rafináltabb vagyok, mint a mai cicababák? Mert szerintem igen, nem is kell válaszolnod.. Mosolyodtam el bájosan. Sosem gondoltam arra, hogy változtassak a kapcsolatunkon. Már az elején eldőlt, hogy mi sosem leszünk jóban. Legalábbis az én részemről el volt döntve. Ha jól emlékszem, márpedig nekem jó a memóriám, még be is próbálkozott egyszer, de ez már nagyon régen volt. Igen csak hamar lett kölcsönös a gyűlöletem.
- Elég ideje ahhoz, hogy tudjam mik történnek itt! Tudod a jó tervekhez idő kell. Vontam vállat enyhén, beleharapva alsó ajkamba mindössze csak egy pillanatra. Nem mondtam el egyértelműen a választ. Nem kell neki tudnia, hogy több hónapja nem fekszek már koporsóba.

- Igazad van, neked tökéletes, hogyha a szőke cicababa szerepében tündökölhetsz. Így legalább nem sokat várnak el tőled. - Ha ő így, én is. De nem is láttam értelmét a barátkozásnak, elvégre sohasem voltunk azok. Ő utált engem, amiért az egyik testvérét tiszta szívemből szerettem, valamint a másik iránt is érzéseket tápláltam, én pedig utáltam őt, mert ő is utált engem és mert ellentétben Nik-el, Mikael mindig is szerette Rebekah-t és mindent megengedett neki. Ha Nikkel is ilyen elnéző és kedves lett volna, sok viszontagságtól szabadulhattunk volna meg, így viszont maradt nekünk a nehezebb élet. Persze, csak egy kis ideig, amíg fel nem áldoztak.
- Mióta vagy újra életben? Persze Nik már mondta, hogy megszabadította a szíved attól a csinos ki tőrtől, de azt nem, hogy mikor. Nagyon eltűntél, kicsi Rebekah. - Gúnyolódva kacsintottam rá és sajnáltam, hogy nem láthattam egy koporsóban feküdni a tőrrel a mellkasában. Az örömtől valószínűleg még el is sírtam volna magam.

Magabiztos, de lassú léptekkel lépkedtem felé, miközben visszaemlékeztem utolsó találkozásunkra. Jobb volt abban a tudatban élni évekig, hogy halott, és nem rontja tovább a levegőt. De nagy szerencsémre még mindig él! Elé érve úgy üdvözölt akár egy régről ismert barátnőt. Megforgattam szemeimet az üdvözlésére.
- Mintha én előnyömre akartam volna változni.. - Vontam fel egyik szemöldökömet, még mindig egy mosollyal az arcomon. - Te sem változtál valami sokat, korodhoz képest jól tartod magad. - Néztem rajta végig, habár ezt a mondatomat nem pont bóknak szántam ami halható is volt a hangomban. Sosem bírtam a cuki kis arcocskáját. Még akkor sem mikor még anno játszotta valamilyen szinten a jókislányt, aki szerelmes volt a bátyámba.

Rebekah láthatólag észrevett, szemforgatva figyeltem, ahogy közeledik. Jaj, hogy én mennyire nem kedveltem őt már régen sem! Amikor először találkoztunk normálisan, akkor egészen kedvesnek tűnt, de aztán kimutatta a foga fehérjét a kis szöszke. Nem olyan kis aranyos, kedves lány, amilyennek első látásra tűnik. De hát én sem voltam az soha, még a szép kis bociszemeim ellenére sem. Miért várnám el ezt másoktól?
- Rebekah drágám! - Mosolyt varázsoltam az arcomra, mintha a legjobb barátnőmet köszönteném a személyében, de persze erről szó sem volt. Közel sem. - Elrepült ez az ezer év, de te semmit sem változtál. Előnyödre biztosan nem. - Végignéztem rajta és megállapítottam, hogy tényleg semmit nem változott. Hosszú, szőke haj, aranyos babaarc, kék szemek és szeplős, pisze orr. Mint Nik, csak női kiadásban.

A főtérre vezetett az utam. Már rég mozdultam ki a négy fal közül, és ennek viszont már itt volt az ideje. A villa nem olyan érdekes mint elsőre tűnhet. Hamar meglehet unni, és már rég nem foglal le az, hogy órákig bámuljak egy festményt, vagy egy könyvet. Ez nem nekem való amúgy se. Én izgalomra vágyok, kalandra. De ilyet nem egyszerű keresni, főleg egy ezer éves vámpírnak. Már túl sok mindent láttam a világban, hogy megelégedjek azzal, hogy kiszívom egy ember vérét. Akkor már legyen benne egy kis kegyetlenség.
Lassan, semmit sem elsietve sétáltam végig a főtéren, mikor ugyanis megpillantottam valakit a főtér egyik sarkában ülni. Tatia! Ugrott be rögtön a név is hozzá, és elindultam felé. Mi sem találkoztunk tegnap.. Már vagy ezer éve utoljára. Nem mintha hiányoltam volna ez idő alatt! Sosem jöttünk ki jól, így ez most sem lesz másképp. Nem hagyhattam ki, hogy odamenjek hozzá. A padjához érve megálltam, és egy kicsit oldalra billentettem fejemet. -Tatia! De rég is láttalak. Már komolyan hiányozni is kezdtél... Ejtettem ki az utolsó szavakat merő gúnnyal, és egy halvány félmosoly húzódott arcomra.

Charlotte birtoka ;; Hálószoba

Jobban belegondolva még talán nem is jártam itt. Vagy mégis? Ki emlékszik már erre. Régebben - ezer évvel ezelőtt - persze már megfordultam itt, de akkor természetesen teljesen más volt ez a környék. Néha elgondolkodtató, hogy mi minden változik és nekünk vámpíroknak még szembetűnő is ez a változás. Nekünk az évszázadok úgy peregnek, mint az embereknek a percek vagy az órák.
Semmi célom nem volt, ami miatt idejöttem volna, ezért megcéloztam egy padot és leültem rá. Azt hiszem, csak jólesett a friss levegő. Ám nem sokkal később megpillantottam a távolban egy szőke lányt...ajaj, ugye nem az, akire gondolok? Vele is ezer éve találkoztam utoljára és már akkor is utáltuk egymást a kis szöszkével, Rebekah-val.

- Óh, értem. Hát... ez így nehéz ügy - sóhajtottam. - De ha az a lány a városban van, vagy esetleg egy közeli helyen, talán van esély bizonyítanod nála, nem? Sosem késő aa... szerelemhez - tettem hozzá, de mikor ő felállt, én is ezt tettem, hogy nagyot nyeljek.
- Azt hiszem, most hazamegyek, mert... Damon már így is csalást sejt a dolgaim mögött... ismét - mosolyogtam nagyon keserűen. - Remélem, hamarosan találkozunk. Neked valahogy szívesebben mondom ezt - mosolyogtam rá, majd felvettem a táskámat. - Szia, Elijah!

(Damon és Elena háza)

-Igen, attól függ.-mosolyogtam-Tudod....van valakije, és hát a múltban elrontottam egy két dolgot, ezért is vesztettem el őt.-sóhajtottam egyet, és fel álltam.-Nem szeretnék még ,menni, csak inkább fel álltam, nyújtózni.-mosolyogtam rá halványan

- Attól függ, kinek a szemszögéből nézzük azt a teát. Ha ilyen mély dolgok kavarognak bennünk... - sóhajtottam, aztán kíváncsian hallgattam, de... csak sajnálkozva néztem rá. - Miért? Van valakije? Vagy... ő nem szeret? Bocsánat a kíváncsiskodásért, de... az eddigi Mikaelson-ok közül úgy vélem, te vagy az, akivel közvetlenül tudok beszélgetni anélkül, hogy maguk alá akarnának teperni - mosolyogtam.

-Nem hiszem, a tea nagyon is jó.-nevettem-Hát tudod, nem ugyan az a helyzet mint nálad, és Damonnal, hanem hogy van egy olyan valaki , akit nem szerethetek.-sóhajtottam-De beszéljünk másról.-mosolyogtam

- A tea az óvodásoknak való - mosolyogtam rá halványan, aztán mikor közölte, hogy maradjon a dolog az ő kis titka, még inkább kíváncsi lettem, és urrá lett rajtam a kamasz, aki nem hagyja ennyivel annyiba. - Legalább azt mondd meg, hogy kivel volt kapcsolatos. Vagy azt, hogy... mielőtt úgy viselkedett veled az a valaki, azelőtt jó volt a kapcsolat, vagy nem? Vagy... bármit. - fordultam felé teljesen, és érdeklődve.

-Na igen, ebben igazad van! De akkor majd egy teát megiszol, és ennyi.-mosolyogtam-Elena, erről nem szeretnék mesélni, ez legyen az én titkom.-mondtam kedvesen, és a távolba néztem

- Hát... most így belegondolva, a gyerekeink miatt jobb lenne, ha én nem innék. Legalább... valaki legyen józan otthon - nyeltem egyet, majd tovább fészkelődtem a padon, de a tekintetét megtartottam. - És mondd... mire gondoltál az előbb? Mármint... amikor azt mondtad, hogy tudod, milyen érzés, mikor úgy viselkednek velünk, mint most Damon. Veled... mi történt? - kíváncsiskostam.

-Hát mondjuk igen.-mosolyogtam halványan.-Én benne lennék egy italban, veled. Persze haza is viszlek ha kell.-néztem szemébe, és megsimogattam haját.-De nyugodj le picikét..Rendben?

- Tudod, milyen érzés? - kérdeztem vissza eleinte meglepve. Mondjuk ezer éves, ki tudja, mi mindenben volt már része hosszú idő alatt.
- Ahogy hallottam, a bátyád éppen a Grillben időzik, tehát... várok még egy keveset, hátha elhúz onnan, és... akkor örülnék a társaságnak - mosolyogtam rá nagyon halványan.

-Az azért nem megoldás kedves Elena.-sóhajtottam halkan-Bár tudom ,milyen érzés, ha valaki úgy viselkedik veled, ahogy most Damon veled.-mondtam még egy sóhajjal-De ha szeretnéd elkísérlek a grillbe, és megiszunk, ,egy pohárka Whiskeyt.-mosolyogam

- Oké, oké... megnyugtattál - néztem az éppen tiltakozó arcára, és sóhajtottam egy hatalmasat. - Hogy mi lesz, ha hazamegyek? Nem tudom... fogalmam sincs... de nem akarok egyelőre hazamenni... - ráztam meg a fejemet egy kis könnycseppel a szememben. - Nem akarok úgy otthon lenni, hogy Damon egy idegenként viselkedik velem, akihez soha semmi köze nem volt... - nyeltem újabbat. - Úgyhogy maradok itt... aztán ha nem tudok mit kezdeni a gondolatokkal, azt csinálom, mint ő... megiszom pár pohárral a Grillben, és elfelejtem a fájdalmat...

-Jajj, dehogy akarlak én bántani.-mosolyogtam-Nem szoktam, senkit sem bántani, csak ha okom van rá...És, persze eszem ágában sincs bántani téged.-mondtam kedvesen-Amúgy, ha hazamész, hogyan lesz tovább?-kérdeztem halkan

Megmosolyogtatott a mondatával, és nyeltem egy aprót. - Vagy talán te vagy az egyetlen a családodból, aki a legtöbb jót meg tudta tartani magában. Talán az édesanyátok nálad volt a legsikeresebb, hiszen ha jól emlékszem, Klaus valami olyasmit emlegetett, hogy az anyja rá akarja venni, hogy érezzen végre valami emberit. Te tisztességesnek tűnsz, és... remélem, hogy bántani sem akarsz, és nem azért cseverészel itt velem - tettem hozzá, némi komolysággal a tekintetemben.

-Tudod...én mindig is más voltam mint a testvéreim...Nem vagyok olyan gonosz mint ők...Én sem értem miért, talán rosszul rakott össze az a bizonyos gép.-nevettem halkan

- Belegondolva, nagyon nagy ostobaságot csináltam... - motyogtam, aztán a szemeibe néztem, ahogy megsimogatta az arcomat, és erre halványan elmosolyodtam, még kicsit meglepődve, hogy ilyen közvetlen velem. Furcsa volt,hogy máris ilyen követlen velem, ráadásul pont egy Mikaelson... talán nem jó összeismerkedni egy újabb testvérrel, de... valahogy ő másnak tűnt, mint Klaus, és Rebekah. - És... miért vagy ilyen kedves velem? Mert... a családod többsége utál vagy éppen kihasznál... - mosolyogtam keserűen.