- Azt hittem, látszik rajtam, hogy nem szokásom óvodásokkal kezdeni. Ha most kezdesz el szájhősködni, még most fejezzük be! - néztem rá gonosz és megvető vigyorgással, és a köztünk kialakuló távolságra néztem.
- Óha... kicsi farkaskoma... vajon az öklöd is olyan nagy, mint a szád? - vált a hangom jóformán köcsöggé.

-Süket vagy talán? Nem ismétlem el kétszer.-forgattam meg a szemeimet -Nem is sejted, hogy mit tudok..-szorítottam meg még jobban a nyakát. A következő pillanatban megragadta a csuklómat ami nekem annyit jelentett, hogy kezdődhet a játék. -Ha elég erősnek gondolod magad akkor gyere és állj ki velem. Vagy csak a szádat jártatod? -engedtem el a torkát és hátrébb léptem egy lépést.

- Nem ajánlod? - fintorogtam felé velősen, és mikor megragadta a a torkomat, szívem szerint a szemébe köptem volna. Bár erős vámpír vagyok, majdnem ezer éves, nekem ez a kis korcs csak egy ujjmozdulat... ha akarom. De egyelőre higgye csak azt, hogy fölényben van.
- Csak ennyit tudsz? Te nyamvadt dög... - sziszegtem a szemeibe mindennemű félelem nélkül, és megragadtam a csuklóját. - Túl kivételes vagy ahhoz, hogy ne rúgjam szét a segged.

Az a lenéző tekintet amivel rám meredt egyszerűen kiakasztott.. Főleg amikor meglökte a vállamat mintha csak egy bomba robbant volna az idegeimben. -Nem ajánlom, hogy lökdöss..-böktem ki és máris torkon ragadtam és az egyik fának szorítottam. Nem hittem volna, hogy ma még belebotlok egy nagyképű vérszívóba, de sebaj legalább meg van a ma esti programom.
-És az előző kérdésedre válaszolva... Igen meg kéne.-kacsintottam rá és erősebben fogtam rá a torkára.

Oppá, ennek a kicsikének is felvágták a nyelvét. Csak tudnám, hogy mire fel! Én a helyében nem tudnék mire büszke lenni.
- Most meg kellene ijednem tőled? - tartottam még mindig a tekintetét lenézően, és meglöktem a vállát. - Hozzád beszélek, válaszolj! - váltasm én is ingerültté, de valljuk be, hogy élveztem is a helyzetet.

Lassan a park egyik kihaltabb részére értünk és hirtelen előttem termett. Na remek.. Ma este se fogok unatkozni.. -Örülj, hogy nem öllek meg azonnal.-billentettem oldalra a fejem és gúnyosan elvigyorodtam.
-Ha konfliktust akarsz tessék itt vagyok..De nem én fogom megszívni. -tettem hozzá kissé ingerülten.
-De ha csak fárasztani akarsz akkor kopj le.-mondtam lekezelően.

Elég bosszantó volt, hogy megfordult de ahelyett hogy idejött volna hozzám, hogy elintézhessük azokat a bizonyos fajbéli különbséges gondjainkat, újra hátat fordított, és sétált tovább. De bírtam én az ilyet! Igaz, vacsorázni indultam, de le kell vezetnem magamat valamin. Ez a nő tökéletes. És ahogy látom, nem egy ártatlan nebántsvirág, aki sikít, ha valaki hozzászól. Nem, talpraesettnek tűnt, méghozzá határozottan annak. És ez tetszett.
Kihívóan elmosolyodtam, és utána eredtemm, hogy mikor egy kihaltabb részre érjünk, ott teremjek előtte.
- Most előlem szaladsz, vagy a várható konfliktus elől? - vontam fel a szemöldökömet lenézően.

Észrevettem, hogy visszanézett akárcsak én.. Legszívesebben odamentem volna és megkapta volna ami az ő fajtájának jár, de most valahogy nem érdekelt.
Tovább mentem ugyan, de lassabban sétáltam. Ha akar belém köt ha akar nem..Állok elébe.

Amire felfigyeltem, egy nő árnyéka volt, amit hagyott maga után, miután elsétált mellettem. Az illat.. bár én már inkább eléggé jellegzetes szagnak neveztem volna merthogy vérfarkas volt. Nekik meg.. az utálatom miatt is csak szaguk van. Méghozzá elég orrot csapkodó.
Megfordultam utána, és eléggé dühödt pillantással méregettem, várva hogy vajon visszafordul-e, avagy próbáljam meg ennél jobban felhívni magamra a figyelmet.

Figyeltem az előttem elhaladó embereket akik hol egyedül, hol párokban voltak. Én meg egyedül.... Sürgősen meg kell szereznem Seant és kiiktatni Aurorát..Már csak a gondolattól is szétvetett a düh, hogy még mindig együtt vannak.
De tévednek hogyha azt hiszik, hogy feladtam. A játék még csak most kezdődik el igazán.
Amikor elhaladtam egy nő mellett megcsapott az a szag.. Vámpír volt. Elfogott a hányhatnék, utáltam őket..Egy megvető pillantást vetettem utána, majd tovább sétáltam.

- Erin birtoka -

A magassarkúm kopogása megtörte a jeges csendet. És ezt határozottan élveztem mert a visszhang.. a hóesésben.. furcsa múltbéli emlékeket idézett fel a szemeim előtt. De nem akarom ezeket látni!!! Nem és kész! Nem is fogok ezekre gondolni. És ha nem akarok rájuk gondolni, hát nem is fogom!
Végigmrétem a főtéren levő emberek halmazát. Vacsora kell. Méghozzá egy hergelő vacsora.

(Erdő)

Nem éppen felemelő hetem volt vagy inkább napom..Csak Sean-re tudtam gondolni és arra a ribancra..Biztos egész végig a kezét fogta és babusgatta amíg rinyált..De sebaj megoldom majd valahogy, csak egy boszorkány kell nekem.

Fogalmam sem volt, hogy miért pont a parkba jöttem.. Igazából csak egy jó meleg fürdőhöz lett volna kedvem, de a mai nap folyamán még arra is sort kerítek.
Csak sétálgattam a főtéren még mindig magamnál szorongatva azt a táskát amiben az átváltozás során szétszakadt és véres ruháim voltak..Nem volt még időm hazamenni, de végül is kit érdekel? Engem nem.

- Jól van, akkor menjünk - indultam meg abba az irányba, közben rámosolyogva. Ha minden jól megy, a ma esti vacsorám is megvan. És talán ezzel hozok izgalmat az életembe. Mert ez a csaj.. tutira nem egyedülálló.

- Kávézó

Kezdtem lenyugodni hisz minden jobb lesz így. Na meg egy ismertségtől se kell rögtön megijedni és sikítva elrohanni. Ahogy azt Andrewnak is mondtam megtudom védeni magam ha kell.. Részben ezért is jöttem utána mert féltett. De igazán nincs mitől. - A kávézó megfelel. - Bólintottam már kicsit őszintébb mosollyal. Ha estig nem kapok hírt Andrew felől felhívom.. Már ha felveszi a telefont.

- Akkor.. - köszörültem meg a torkomat, és körbefordultam hogy meglássak egy kávézót és egy éttermet is. Nekem aztán mindegy. Ehetek is előtte, mielőtt belékostolok. Már ha... lesz merszem hozzá és nem tud valami olyat mondani, ami szánalmat kelt bennem. Valami baj volt ezzel a csajjal. Úgy értve hogy szemmel láthatóan pánikolt valami miatt.

- Mi legyen? Kávézó? - böktem az említett üzlet felé. - Vagy étterem?

Nem igazán voltam biztos benne, hogy egy ilyesfajta ajánlatra igent kellene mondanom.. Mégis csak egy vadidegen.. Meg Andrew miatt kicsit tartok már a dolgoktól, hogy mik lehetnek még a világban amit saját szemünkkel észre sem veszünk. Egy kávé talán nem árthat... Végül is nyilvános helyen leszünk ott nem eshet bajom. Bár nem hiszem, hogy elfogom mesélni neki végül is, hogy miért vagyok ideges. Valahogy nem jönne ki jól. - Rendben. - Bólintottam az ajánlatára.

Míg ő kinyögte azt a nem sokat eláruló mondatot, a fejem azon a ponton kattogott, hogy mit akarok én tenni. Rose-t bántani amiért embert akarok bántani? Ő.. te jó ég, taán soha nem tenné meg, mert én ott vagyok neki.. de valamivel el kell fojtanom azt a vágyat amit ő nem képes megadni nekem.. és amit én sem vagyok képes megadni Őneki!

- És nem lenne kedved pl részletesen kifejteni egy kávé mellett? - húztam el egy újabb mézesmazdagot az orra előtt. Még jó hogy semmi jele annak rajtam hogy kapcsolatban élek.

Kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam. Nem szoktam hozzá olyan emberek közelségéhez akiket elsőre látok. Más helyzetben még talán oké, de ez kicsit furcsa volt számomra. Ezért is hátráltam is egy lépést. Megmaradjon az a bizonyos idegenek közötti távolság. - Igazán nem lényeg. - Próbáltam mosolyt erőltetni az ajkaimra, mintha csak pillanatnyi idegesség lett volna. Bár ezt nehezen leplezném.

Csóhajtottam egyet és felálltam a padról, hogy zsebre vágott kézzel odasétáljak elébe, és így mélyedjek a tekintetébe. Megigézni nem akartam mert az hülye módszer, semmi frankó nincsen benne.

- Mi miatt aggódsz, kicsi lány? - hajoltam közelebb az arcához mintha csak együttérző akarnék lenni.

Már éppen kezdtem magam lenyugtatni magam amikor valaki hozzám szólt. Nem is tudtam, hogy reagáljak-e rá egyáltalán. Ezek szerint nagyon látszott rajtam, hogy ideges vagyok. Nem akartam az órára kötni a dolgot ezért inkább két szóval lerendeztem. - Csak aggódom. - Mondtam miközben arra a bizonyos alakra néztem aki hozzám szólt. Nem ismerek itt senkit és nem tudom senkiről, ha esetleg valami természetfeletti lenne. Nagyot nyeltem, immár kicsit nyugodtabban és a hajamba túrtam. Azt sem tudtam most merre tovább.

Felfigyeltem egy szőke hajzuhatagra. Mellé egy eléggé idegeskedő arc párosult és rohant valamerre. Nyilván ez gy ilyen nap mindenkinek. De igaz is hogy én nem ideges vagyok csak keseredett. És ha a szaglásom nem csal, ő jócskán ember. Ez most.. nem a legjobb párosítás. Keseredettség nagyjából egyenlő az éhséggel. Én meg.. soha nem öltem embert. Nem vagyok gonosz ősvámpír.. jó vagyok.

De mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek. - Miért vagy olyan ideges? - klérdeztem tőle a padról, megemelve a hangomat hogy biztos meghallja.

(Jessica lakása)

Rohanni akartam, de magam sem tudtam, hogy merre. Ezért próbáltam visszafogni magam és megnyugodni. Remélem nem esett semmi komoly baja. Mellette kellett volna lennem. Még szerencsémre, úgy jöttem el a lakásból, hogy zsebre vágtam a telefonomat amit már görcsösen szorongatni kezdtem, hátha így valami hírt kapok róla, de semmi. Valahogy meg kell nyugodnom, mert ez az idegesség nem vezet semmire. Biztos jól van és jelentkezni fog. Mély levegőt vettem és picit már meg is nyugodtam. Nem is figyeltem merre tartok csak azt reméltem, hogy visszatalálok a lakásomra.

< Rose és Nathan lakása >

Nagyokat szippantottam a levegőből míg eljutottam idáig, dehát.. régen voltam már kinn a szabadban úgy hogy nem vadászni jöttem. Volt ami/aki visszafogott, és ennél több jelen pillanatban nem is kellett. A fejemben élt Rose, a család gondolata, amit lehetséges hogy nekem mindig más gyerekei fogják jelenteni mert vámpír vagyok, Rose is vámpír, és.. ez egy szerencsétlen képlet. De még mennyire, te jó ég!

Leültem az egyik padra. Egy pillanatra arról is megfeledkeztem hogy süteményért indultam a lakás-avatás ügyében. Helyette csak meredtem csendesen a macskaköves járdára és jártattam a godnolataimat ezen az egész család-ügyön. Soha nem lesz benne részem. Maximum Elena és Damon gyerekei lehetnek azok akik.. pótolhatják ezt. És ez megkeserített. Imádtam azokat a gyerekekeket, mintha a sajátjaim lettek volna, de a szívem legmélyén vágytam a sajátra. Hétszáz év után először vágytam úgy igazán valamire. Ki gondolta volna hogy ez pont a gyerek lesz?

Zavaros volt nekem az egész képlet... minden, minden zavaros... én is, Ő is... és mi meg aztán főleg... Sokféle érzés kavargott bennem, és nem is igen tudtam mi az amit konkrétan érezhetek... és amit akarok... és amit lehet... Főleg hogy Joshua a barátom volt, és... több mint száz évvel voltam nála idősebb, és a második életem éltem, és boszorkány vagyok, és... és összezavarodtam. Kicsit... nagyon...

Igazából észre se vettem hogy lehagyott, annyira belemerültem a bambulásba, és a gondolataimba, csak akkor eszméltem fel, amikor megszólalt, és bevárt engem.
- Semmi gond... böktem ki, bár talán akkor és ott épp azt se tudtam mire felelek. De megráztam kissé magam, vettem egy nagy levegőt, aztán nekiindultam Joshua oldalán az ismert cím felé...

(folyt. köv. Yve háza)

Hallottam én a szavait, de fejemben egészen máshol jártam benn. Mit... művelek!? Mi a fenére adtam a fejem!? Ő.. Emily! A boszorkány, aki segít nekem! És aki... jóbarát, én meg... - szorítottam össze egy percre a szemeimet, és egy ideig még arra is elfelejtettem figyelni jön e mögöttem. Aztán megálltam. Csak annyira, hogy bevárjam és igyekeztem összeszedve magam kinyitni a szememet.

- Khm... ne haragudj, hogy udvariatlan voltam. - értettem ezt a hirtelen elrohanásomra, de onnan a levegő mintha megfagyott volna. - Menj csak előre... Te tudod a helyet. - mutattam az előbbi irányba amit a szemem sarkából láttam még, hogy megjelölt. Egy darabig csak nézett. Lehet hogy láttam valamit a szemeiben, de az is lehet csak én képzeltem oda. Most viszont.. nem! Nem törődhetek most ezzel! Apró.. botlás, most sokkal fontosabb dolgunk van, ÉLETBE vágó dolog, ettől függ százak vagy ezrek élete, minden más majd ráér azután. És próbáltam ehhez is tartani magam...