Hirtelen egy ismerős hangot hallottam. Charlotte volt az. Rögtön rászegeződött a tekintetem amit a másik nő ki is használt és maga alá terítve behúzott nekem egyet, majd eltűnt még csak a visszaszólásra sem volt lehetőségem.
-Egy hajszál választott el attól, hogy megöljem. -mondtam még mindig zaklatottan amikor felhúzott a földről. Egy pillanatra lehunytam szemeimet, hogy lehiggadjak, és úgy nézhessek a szemeibe.
-Nem érdekel, és nem is látott meg senki. -fontam össze a karjaimat.
-Esküszöm ha következőnek meglátom nem hagyom elfutni. -tettem még hozzá aztán csendbe maradtam.

Ahogyan eltűnt a másik nő,megfogtam Kendra csuklóját és felhúztam a földről.
-Te meg mit csinálsz itt a nyilvánosság előtt? Nem meg mondtam évekkel ezelőtt! -rivalltam rá.
-Nem vagy normális,percek alatt leleplezhetted volna magadat és azt a nőt is! De nem is ez a lényeg. Mi történt? -kérdeztem még mindig zaklatottan.

Na jó, kezdtem komolyabban félni. Talán tényleg ideje lesz elbúcsúzni az életemtől? Ó, neee... még élni akarok! Bár ki akar meghalni?!
Ám ekkor egy harmadik hangot hallottam meg.. egy vékony, dorgáló hangot. És tudtam, hogy ezt kell kihasználnom... méghozzá sürgősen.
Amint a fölém tornyosuló nő odakapta a tekintetét, egy mozdulattal gyűrtem magam alá, és tisztességgel behúztam neki egyet.
- Ezt majd később folytatjuk - sóhajtottam elégedetten, majd még hirtelen ott termettem a másik nő előtt. - Kösz a közbeavatkozást! - kacsintottam rá, majd egy pillanat alatt eltűntem. Úgy éreztem hogy várni fog valami otthon.

- Erin birtoka -

[Valahonnan..]

Unatkozva töltöttem az elmúlt napjaimat,most is csak úgy sétálgattam a főtéren,egy Hot Doggal a kezemben,ami ugyan vámpír létemre nem esett jól,de nem érdekelt. Egy kicsit eldugott helyre tévedtem a főteren belül, ahonnan ütések és beszédek hangja szűrődött ki. Persze,első hallásra felismertem az én megfékezhetetlen húgom hangját,így a kaját eldobva futottam a hang irányába. Vámpírsebességemnek köszönhetően egy pillantás alatt odaértem. Kendra éppen egy ismeretlen nőt ütlegelt,közben pedig szitkozódott. A nő is vámpír volt,elsőre könnyen le lehetett szűrni róla.
-Kendra,te mégis mi a büdös fenét csinálsz? -rivalltam a húgomra,miközben odalépve hozzájuk,megpróbáltam egy mozdulattal eltávolítani a húgomat a lánytól.

-Nem kell kétszer kérned!-mondtam még mindig ingerülten és tovább ütöttem fékezhetetlenül.
Ahogy kiejtette a száján a következő mondatát teljesen elborult az agyam. Ő is beletrafált a gyenge pontomba.
-Semmi közöd hozzá.-üvöltöttem rá erélyesen. Egy mozdulat lett volna és megölöm, de ezek után azt akartam, hogy szenvedjen és könyörögjön az életéért, bár ez nem lesz egyszerű menet mert ő se adja magát egykönnyen, akárcsak én.

A fene, hogy ez soha nem tud nyugton maradni... éppen belejöttem, erre már megint én vagyok alul...! Szégyen és gyalázat!
- Üss csak, te nyomorult.. üss..! - ordítottam a sárga szemeibe, nem érdekelve hogy vajon most ki fog betérni erre az utcára. Csak kikeltem magamból.. és ő megérdemelte ezt. Kölcsönösen basztuk fel egymás agyát. Így kell ezt, nem? Nem azért vagyunk hogy szeressük egymást.
- Csak nem... egy szerelem miatt jöttél a városba? Mondd hogy kitaláltam.. ő meg utál. - vigyorogtam gonoszul.

-Ti okoztátok magatoknak. Hát viseljétek el a velejárókat. - vontam vállat nemes egyszerűséggel és nem törődve vele. A következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy a földre kerülve mér hatalmas ütéseket az arcomra. Hogy fájt-e? Igen, de már hozzászoktam. Tehetetlen voltam ebben a helyzetben és nem tudtam mit kezdeni, csak éreztem, hogy a testemet átjárja a düh és az indulat. Szemeimet lehunytam egy pillanatra és hagytam, hogy tovább ütlegeljen. Élvezze ameddig tudja, mert nem lesz rá több alkalma. Hirtelen kipattantak a szemeim amik már sárgás színben villództak. Egy hirtelen mozdulattal változtattam a helyzetünkön és megragadtam a torkát és a lehető legerősebben kezdtem el szorítani. -Megdöglessz, te rohadék!-rivalltam rá és ütni kezdtem teljes erőmből. Magam sem tudom honnan jött mind az az erő ami most szabadult fel bennem, talán csak szimplán miatta volt és amiatt, hogy felidegelt.

- Igazad van.. nem tudjuk, mi a fájdalom. Elvégre mi csak azt nézzük végig, hogy mindenki akit szeretünk, meghal mellettünk. Igazad van.. ez nem valódi fájdalom. - vontam egyet a vállamon nemtörődöm módon, és úra megragadtam a torkát, hogy méterekkel lökjem arrébb és így hanyattesett. Rávetettem magamat, és ütni kezdtem az arcát ott, ahol csak értem.
- De te most megtudod, mi az igazi fájdalom.. - mondtam kegyetlenül, miközben éreztem hogy változik az arcom.

-Tudod én előtte is ilyen "álnok dög voltam"..-vontam vállat- Meglehet, hogy évtizedek alatt váltatok ilyenné, de nektek nem kell minden hónapban a teliholdtól tartani. Bár ez engem nem nagyon érint..Én imádom ezt.- vigyorogtam gúnyosan.
-Ezeket a nagy kínokat, vérontást magatoknak köszönhetitek. Nem kell a mártírkodás. Fogalmatok sincs róla, hogy mi az igazi fájdalom. -néztem rá megvetően és másodperceken belül már éreztem is az öklét az arcomban. Erőset ütött azt meg kell hagyni, de csak nevetni tudtam rajta, méghozzá jó gúnyosan. -Ennyi? -vigyorogtam.

Csak tovább nevettem. Mit gondolt ez magáról? Mégis mit... - Tudod, az a baj veletek, hogy.. - ültem fel, miután leszállt rólam és elbűvölően oldalba rúgott. - Azt hiszitek, nektek 10 év alatt van okotok ilyen álnok döggé válnotok, amilyenné neked sikerült, ribanckám.. - köpködtem felé. - De nekünk... évtizedek, akár évszázadok állnak rendelkezésünkre.. és okkal válunk olyanná, amilyenné. A magány megöl bennünk mindent.. hát csodálod, hogy nagy az arcunk? - pattantam fel, és előtte termettem, hogy behúzzak neki egy isteneset.

-Veletek, mocskos kis vámpírokkal csak egy a baj ami engem és a többieket is igazán zavar az, hogy lebecsültök minket. -billentettem oldalra a fejemet úgy pillantva rá lenézően-De nézd csak ki van a földön és kit ütnek. Hát persze, hogy téged. Saját magadat hazudtolod meg.. Tipikus nagyképű vérszívó. -forgattam meg a szemeimet és lemászva róla az oldalába rúgtam majd hátrébb léptem tőle. Persze nem azért mert megfutamodtam pusztán csak az okból, hogy most ő mutassa meg, hogy mire fel ilyen nagy az arca.

A földre kerültem, de a mosolygás már nem ment egy idő után, mert ütni kezdte a szép kis pofikámat, ahol csak érte. Nem mondom, rosszul érintett, még ha nem is szokásom kimutatni a fájdalmat. De így jár az, aki keresi a bajt. Én személy szerint midnig is élveztem. Még akkor is, ha éppen én voltam alul. Okéééé, tény ha férfi lenne, jobban mulatnék. A szex közbeni agresszió istenkirály!
Aztán mikor megállt, nem mozdultam, csak néztem rá felfelé, és kiszaladt belőlem a nevetés. - Tévedsz, ha azt hiszed, meg tudsz ölni. Ahhoz egy büdös kis vérfarkas túlságosan kevés.

Egyre jobban sikerült felhergelnem ami kimondhatatlan nagy örömmel töltött el..Másokkal ellentétben én annak örülök hogyha valaki szenved. Elvégre a legszebb öröm a káröröm. -Eddig nem úgy tűnt, hogy kevés lennék ahhoz.-nevettem el magam gúnyosan. Viszonylag hamar összeforrtak a csontjai. Akkor kapcsoltam, hogy ha nem akarok pórul járni akkor egy másodpercnyi lehetőséget sem hagyhatok arra, hogy nekem essen. Határozottan lépkedtem felé, majd egy hirtelen mozdulattal a földre taszítottam, hogy fölé kerülve ököllel üthessem az arcát miközben egyik kezemmel a torkát szorítottam, hogy véletlenül se nyerhessen egérutat. -Ha azt hitted, hogy ma én döglök meg akkor nagyon tévedtél, mert te fogsz..-üvöltöttem rá ingerülten.

Oké, engem nehezen lehet felhergelni de neki bravúrosan sikerült. A kezem egy mozdulat volt neki. Nem adtam meg neki az örömet, hogy fájdalmas nyögést halljon tőlem, ezért csak meredtem a szemeibe, csak felszisszenve, de rögtön kaphattam is a mellkasomhoz. Nem fájt nagyon... már megszoktam a rengeteg érzelmes fájdalmat. A fizikai már meg sem kottyan.
- Kevés vagy te ahhoz, hogy kifogj rajtam... átkozott vérfarkas szajha! - ordítottam a képébe, és megigazítottam a kezemet, miután a csontjaim újra összeforrtak.

-Mi a baj? Netán fáj az igazság? Tudlak sajnálni..Jajj, bocs mégsem.-gúnyolódtam mivel láttam rajta, hogy már eléggé ki van akadva. Egyre erősebben szorította a torkom amit már tovább nem hagyhattam, nem akartam, hogy fölényben érezze magát. Megragadtam a karját amivel a nyakamat szorította és egy jól irányzott mozdulattal eltörtem. -Engem ne fenyegess!-kacsintottam rá és beletérdeltem a mellkasába.

Felhúzásban pfori. Csillagos ötös. Tényleg!
- Fogd be, különben a hajad csomókban fogok heverni a lábaim alatt! - sziszegtem a képébe, és megragadva erősebben a torkát, a fajba vertem azt. - Velem nem szórakozik senki és semmi... te sem fogsz. Egy életre megtanulod a leckét! - rajzolódtak ki az erek a szemem alatt.

Amikor a torkomnál fogva megragadt és láttam kiduzzadni az ereket a szeme alatt tudtam, hogy egyenesen beletrafáltam a közepébe. -Ó, szóval így volt. -nevettem el magam annak ellenére, hogy a torkomat a markában tartotta. -Mekkora vérengzést rendezhettél le. Tudom sajnálni a szerencsétlen családodat akiknek egy szerencsétlen vámpír miatt kellett meghalniuk. -biggyesztettem le gúnyosan az ajkaimat majd elvigyorodtam.

Hát nem mondom, kezdett a fejembe szállni a vér, de tűrtőztettem magamat... kellett most a friss levegő. Kellett volna...! De már nem megyek el innen.. nem szerettem ha szembesítenek azzal, amit tettem egykoron. Mert a gyerekem megölésén kívül tényleg minden igaz volt. A gyerekem élte túl egyedül a vérengzésemet.
- Fogd be! - rivalltam rá és megragadtam a torkát, hogy kirajzolódjanak az erek a szemem alatt.

A következő mondata az a szokásos és sablonos vámpír duma volt amit már életem során vagy ötvenszer hallottam. -Én ugyanezen a véleményen vagyok veletek kapcsolatban. Csak egy harapás és kifekszetek. Szóval nem tudom mire fel valljátok magatokat olyan felsőbbrendűnek. -csaptam össze a tenyeremet és megforgattam a szemeimet.
-Látszik rajtad, hogy nincs olyan aki szeret téged. Vajon miért? -vontam fel a szemöldökömet. Na jó engem sem szeretnek sokkal többen de ez már mellékes. -Gondolom volt egy cuki kis családod akiket aztán kinyírtál, vagy megölted a szüleidet vagy a gyerekeidet, ha volt egyáltalán . Általában minden fajtád béli így bassza el az életét. -vigyorodtam el. Lehet, hogy baromi nagy hülyeség volt amit mondtam, de végül is tippnek elmegy.

Nem tudott számomra sértőt mondani. Ami nagy kár, mert nyilván nagyon jól mulattam volna ha úgy istenesen felbassza az agyamat és kontroll nélkül tudom ütlegelni azt a szép pofikáját.
Lenéztem a ledobott felesleges ruhákra, közben jókedvűen vigyorogva és odaálltam elé. - Tudod.. azon gondolkodom már évszázadok óta hogy a magadfajták miért hiszik olyan erősnek magukat. Egyáltalán nem vagytok azok. - vontam vállat ártatlan arckifejezéssel és belemarkoltam a hajába egy mozdulattal a háta mögött teremve hogy a falnak lökjem.

Nem sokáig érezhette a fájdalmat amit az ütésekkel okoztam, de számomra az a pár pernyi fájdalom is amit okozhattam neki maga a mennyország volt.
-Na akkor mutasd mit tudsz Öreglány..-mondtam gúnyolódva. Még ha pontosan nem is tudtam megállapítani a korát, éreztem rajta, hogy nem egy mai darab.
-Erősebb vagyok mint azt te csak hinnéd.-vontam meg a vállamat egyszerűen. Én is már évek óta az vagyok ami, és volt szerencsém erősödni az évek során és tapasztalatokat is szerezni vámpír téren.

Nem mondom, nem volt valami finomkodó mikor a képembe sorjázott két ökökkel történő ütést, de ez csak hergelt. Nem baj... nem érzem sokáig a fájdalmat, és ez... hjaj istenem, de jól fogok én szórakozni...! De még mennyire...
- Úgy nézek én ki, mint akinek ennyi volt a tudása? Milyen nagyot tévedsz... - néztem végig rajta teljes megvetődéssel, és míg ő a táskáját dobta le, én a kabátommal tettem így. A feszes bőrkabát nyilván most nem a legjobb ötlet.
- És te.. tudsz még valamit, vasgy csak eddig voltál nagylány?

Meglepetten tapasztaltam, hogy még tetszett is neki a ribanc megnevezés..De végül is illik rá. -Hát legalább tisztában vagy magaddal. -forgattam meg a szemeimet és már éreztem is a tenyerét az arcomba landolni aminek hatására csak egy önelégült mosoly ült ki az arcomra. Na végre, egy kis izgalom. Ököllel viszonoztam az ütését egyenesen a képébe egymás után kétszer is. -Remélem nem hitted azt, hogy egy ilyen kis pofontól kidőlök. Vagy ennyi telik tőled?-vigyorogtam gúnyosan és ledobtam a vállamról a táskámat a földre, jelen pillanatban csak útban volt.

Kislányos vigyorral félrehajtottam a fejemet, és végigmértem újra. - Mindig zene a füleimnek ilyen bókokat hallani... ribanc... hmmm... - ízlelgettem a szót. - Tetszetős... nagyon tetszetős kis szó. - lettem egyre pimaszabb, bár alám amúgy sem kellett adni a lovat túlságosan, mert volt az anékül is.
Csak meglendítettem a kezemet, és máris egy pofon landolt a képébe... nos, kezdésnek pont elég.

-Egyenlőre aki szájhősködik az te vagy drága.-fontam össze a karjaimat gúnyosan vigyorogva-Tudod nekem nem szokásom olyanokat állítani amiket nem teszek meg. Ha meg akarsz ismerkedni az öklömmel akkor csak gyere.. Nehogy azt hidd, hogy félek egy nagyszájú ribanctól. -kacsintottam rá utána pedig gúnyos nevetésben törtem ki.