Alig van annyi erőm, hogy kioldozzam Harley kötelékeit, aztán elnyúljak mellette az ágyon - az elmúlt kb fél óra elég sok erőmet kivette. Vigasztal, hogy ahogy látom, ő még nálam is elgyalázottabb állapotban van: épp csak annyit mozdul, amiből látom, hogy még életben van egyáltalán. Nos, boszorkány mivolta, és a nagy szája, meg csípős nyelve ellenére is nem bántam meg a mi különös kis alkunk létrejöttét - eddig legalábbis. Bízom benne, hogy a továbbiakban sem lesz ez másképpen. Az a kis anyagi ráfordítás pedig, amellyel honorálom a szolgálatait, számomra nem oszt, nem szoroz. Nekem az a pénz annyit, mint másnak némi borravaló. Persze, megfizethetnék épp valami luxusprostit is, de ki tudja, mire lenne hajlandó, és mire nem. Nem mellesleg, egy idő után nyilván fény derülne vámpír mivoltomra, akkor meg meg kellene hogy öljem. Nem mintha ez gondot, vagy lelkifurdalást jelentene nekem, de ezzel oda lenne egy kényelmes és kielégítő befektetés. Ilyen szempontból Harley tökéletes választás: okos, tisztában van vérszívó létemmel, és roppant módon készséges - plusz ahogy látom, meglehetősen fehérmájú is. Ez pedig így egyszerűen felülmúlhatatlan kombináció. Oldalra fordított fejjel nézem, ahogy lenyalja a saját ízét az ujjamról, aztán apró megjegyzésére kajánul elvigyorgom magam. - Ne aggódj bébi. Lesz még rá bőven alkalmad - biztosítom. Már az első perctől kezdve szeretnék elmenni a szájában, de ez olyan, mint az ebéd legfinomabb falatja: a legvégsőkig tartogatom. - Igen, látom hogy így is bőven elég vagyok neked - nevetek fel aztán, felemelem a kezét, ami erőtlenül hullik vissza az ágyra, mintha csak kómában feküdne, bár ahogy megfigyelem, hát nem áll messze ettől az állapottól. Az arcáról egyszerre sugárzik a kimerültség, a határtalan fáradtság, a kielégültség, és valami tökéletes elégedettség. Vörös tincsei szétterülnek a párnán, én pedig szórakozottan játszani kezdek a hajával, élvezve ahogy a selymes szálak csiklandozzák az ujjaim közét. - Nos, mint mondtam, válassz szobát. Maradhatsz itt is, ha tetszik, de ha másik mellett teszed le a voksodat, csak nyugodtan. Aztán szedd rendben magad, Sarah két óra múlva érkezik - pislogok az órára. - Aztán igyál egy kávét, még mielőtt teljesen szétcsúsznál. Mint mondtam, este el szeretnélek vinni vacsorázni. Végeredményben nem vagyok vadállat, aki csak a dugásra használ - na jó, ez így nem teljesen igaz, de miért ne mehetnék el vele valahová? Ki tudja, még valami jó is kisülhet a dologból - gondolok itt konkrétan arra, hogy akár egész jól is érezhetjük magunkat egymás társaságában úgy is, hogy mindkettőnket ruha takar, és nem éppen a mennyországig döngölöm. - Gyerünk szívem, szedd össze magad! - veregetem meg a combját, miközben felkelek mellőle, és összeszedem a ruháimat. - Ne érkezzen a gardróbod hiába. Sarah furán nézne, ha közölném, hogy nem vagy képes ma próbát tartani, mert szétdugtalak - vigyorgok szemét módon, aztán kisétálok az ajtón - ajánlom, hogy tényleg ne aludjon el. Mérges lennék, és azt az oldalamat jobb, ha nem ismeri.
Mire Harley összeszedte magát, egy halk csengőszó jelezte, hogy megérkezett Sarah, és vele még két másik nő - amennyi cuccot felpakoltak, csodálom, hogy nem hadsereget hozott magával. Mobil gardróbok biztosították, hogy ha valami megtetszik Harley-nek, már most nála maradhasson, és több köteg katalógus ígérte, hogy bármit, amit kiválaszt, néhány napos határidővel leszállítják. Nem sok kedvem, meg hajlandóságom volt egy divatbemutatót végigasszisztálni, így elnézést kérve inkább elhagytam a nappalit - megkérve Sarah-t, hogy a számlát küldesse az irodámba - még utoljára figyelmeztettem Harley-t, hogy fél nyolckor vacsorázni indulunk, majd pánikszerű meneküléssel visszavonultam a dolgozószobába, és belemélyedtem az üzleti levelezésekbe, meg egy videókonferenciába. Már elvonult a társaság, mikor engem még mindig az üzlet kötött le, és mire végeztem a munkámmal - elvégre valamiből pénzt kell teremtenem, hogy biztosítsam a luxust, amiben élek - addigra Harley tűnt el: fentről, a fürdő irányából hallottam halk dudorászását. Hét óra tájában aztán magam is forró zuhanyt veszek, hogy lemossam magamról a kefélés minden nyomát és bizonyítékát, majd a gardróbom ajtaját sarkig kitárva a kedvenc öltönyömet húzom elő: sötétszürke, fekete inggel, és acélkék nyakkendővel. Épp a nappaliban szórakozom egy nyakkendőcsomó kötésével, mikor az emelet felől cipősarkak kopogása hallatszik, aztán a lépcső tetejét megjelenik Harley, az én kezem pedig nemes egyszerűséggel megáll mozdulat közben. - Ez igen... - nyerem vissza a néhány másodpercre eltűnt hangomat, miközben lesétál a lépcsőkön - halálra váró boszorkány, vagy épp szexrabszolga, nos ebből az énjéből jelenleg nem sok látszik. Pompás ruhát visel, gyönyörű cipővel, haja a hátára borul - egyszerűen királynői a megjelenése. - Gyönyörű vagy - bókolok őszintén, és elmosolyodva veszek nagy levegőt mikor mellém ér, mert a parfümje csak fokozza az összehatást. - Azt hiszem, írnom kell egy köszönőlevelet Sarah-nak. Vagy épp a te remek ízlésed előtt megemelnem a kalapomat - biccentek. Még talán sosem láttam őt olyan szépnek, mint ebben a percben.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Szinte látom magam előtt az elégedett vigyort ami felvázolódik az arcára pontosan azért, amit elért nálam: ez is volt a célja. Az eddigi elélvezésem volt a legkülönlegesebb mindközül, és egyelőre még magamnak is nagyon nehezen vallom be, de aprólékosan kezdek el iránta bizalmat érezni. Az első kis macska-egér játékunk csak szórakozás volt a javából, mégis az utóbbi összezörrenésünk nagyon is komollyá tette a körülményeket. Az ő feje helyrerázódott és megértette, hogy ok nélkül bánt velem úgy mint egy kutyával. Tisztában vagyok azzal, hogy nem tetszett neki az, hogy üvöltöztem vele és ahogy beszéltem vele, de azt hiszem vagyunk annyira felnőttek, hogy nem vonulunk el duzzogva a saját szobánkba mint két rossz gyerek. Sajnálom, hogy a mi kis kalandunk rövid ideig fog tartani. De, talán ez így lesz helyes. A következő pillanatban a lehető legmélyebbre döf, s állítom, hogy így ennyire mélyen még senki sem volt bennem. Reszkettem alatta az élvezettől, majd attól, ahogy forró magja szinte teljesen elönt belülről.Vele együtt remegtem, de azt hiszem, hogy ezerszer is képes lennék ezt a pillanatot átélni újra. Szinte tocsogtam közben a saját nedvemtől. Eszméletlen, hogy mennyire kívánom őt még mindig. Majdhogynem visítottam alatta, majd amikor kihúzódik belőlem, erőteljesen végigfut rajtam a hideg. A lábaimról levonja a köteleket és a csuklóimat is megszabadítja azoktól, majd a szemkötőt is lehúzza a szemeimről. Lehunyt íriszekkel zuhannak az ágyra a lábaim, teljesen kész voltam attól amit művelt. Már régen ledőlt mellém, amikor én még néha beleremegtem, mert még mindig a hatása alatt voltam miatta. Habár érzem a levegőben azt a lüktetést amit ő áraszt; épp úgy, mint mikor a cápa megérzi a kishal mozgását a vízben. Tökéletesen érzem, hogy neki is sikerült lefáradnia kellően és legalább annyira élvezte, ahogy én is. Többször akarom ezt, és gyanítom, hogy ennek ő sem lesz ellene. Homályosan dübörög a hangja a füleimben. Egyelőre magammal kínlódtam; bizsergett az arcom a forróságtól épp úgy, ahogy deréktól lefele egyaránt. Épp csak annyira van erőm, hogy a hasamra forduljak és a magam alá tett párnát most a fejem alá csúsztassam. Egyik lábamat finoman feljebb húzom magam mellé, behajlítva a térdem, míg a másikat kinyújtva hagyom. Arcomat felé fordítom, habár egyáltalán nem nézek rá, mivel az is nehezemre esik, hogy egyáltalán kinyissam a szemeimet. A találkozásunk óta egy kerek egész nap sem telt el, és már a harmadszorra gyűrtük a lepedőt, egészen keményen. Még utoljára végighúzza néhány ujját lüktető és nedves nőiességemen, ámde maradék erőmmel közelebb húzódom hozzá, hogy ördögi mosollyal végignyaljak nyelvem teljes egészével azokon az ujjain, amikkel az iméntiekben simított rajtam végig. Tökéletesen éreztem a saját édes ízemet.- Téged még nem is kóstoltalak meg. Majd bepótoljuk. - Vigyoromtól megvillannak hófehér fogaim is, aztán visszahelyezkedem hasra a helyemre, mérhetetlenül fáradtan. - Már a gondolat is önmagában nagyon izgató. - Fűzöm hozzá. - De hidd el, az az egy is bőven elég.- Temetem az arcomat a párnába és csak az jut eszembe, hogy akarok legalább egy olyan napot, amit végigszexelünk némi szünetekkel vegyítve. Az ágyában ez a kígyó tökéletesen teljesíteni fogja minden vágyát, de sohasem fogja magát hagyni, hogy kutyaként legyen vele bánva. Viszont muszáj magamat összeszednem. Elvégre vacsorázni akar és az orromra kötötte, hogy a legjobb formában kell lennem. Nos, ahogy óhajtja.
Valójában nem igazán értem, miért ódzkodik Harley az örök élet azon formájától, amit nemrég felkínáltam számára. Emberi, erkölcsi és társadalmi törvények fölött állunk, és ezáltal ő is erre a polcra kerülne. Többé nem kellene tartania senkitől, és semmitől - na jó, talán tőlem egy keveset. És még valami: mivel bizonyos tulajdonságok vámpírként jóval erősebbekké válnának, valószínűsítem, hogy a mostani kielégíthetetlensége még inkább köbre emelkedne - egy igazi szexéhes, fehérmájú kis ribanc lenne. Azt hiszem, remekül el tudnánk mi ketten tölteni az évszázadokat, sorban, egymás után. Persze az sincs kizárva, hogy a csípős nyelve meg a nagy szája sem maradna a mostani állapotában, attól meg a jó isten mentsen meg mindenkit. Talán mégis csak okosabb a saját módján intéznie a dolgokat... Ennyi gondolat suhan át az agyamon, látva Harley készségességét, ahogy mukkanás nélkül engedi hogy megkötözzem, és szemére húzzam a szemkötőt. Teljesen kiszolgáltatva fekszik előttem, én pedig nem vesztegetem az időmet, hogy ne mondhassa, hogy kárát látja ennek a szófogadásnak. Nyelvem fürgén munkába állítom, és addig le sem állok, míg remegve, és pattanásig feszülő izmokkal el nem élvez alattam - akkor sem hagyok túl sok időt neki a pihenésre, szinte azonnal tövig fúrom bele magam, kissé kegyetlenül. Egy apró szisszenés ki is szalad az ajkán önkéntelenül, meg-megrándul, mikor túl mélyre szaladok benne, de nem érdekel a fájdalom, amit érez - már csak azért sem, mert tisztában vagyok vele, hogy legalább ennyire élvezi is, amit művelek. Egészen addig nem állok le, míg fel nem visít, aztán valami különös nedvesség önti el az én ágyékomat is, és noha nem látja, de fáradt, de büszke vigyor fut végig a képemen. Aztán kissé gyorsítok a tempón, hogy alig fél perc elteltével én is belezuhanjak a kéjbe. Hosszan, remegve élvezek el a teste legmélyén, egész addig ki sem húzódom belőle, míg minden csepp gyönyörömet belé nem pumpálom, aztán lihegve feltérdelek, és kissé még remegő ujjakkal, de lehúzom a szemkötőt a fejéről, és kioldozom a végtagjait. - Ez a testhelyzet felerősíti az orgazmust, mert nem vagy képes összezárt lábakkal befolyásolni - zuhanok aztán mellé, egy gyorstalpalót tartva neki a "miértekről". - A szemkötő miatt pedig felerősödik az összes többi érzék. Ahogy látom, bejött - simítom végig még most is lüktető ölét, ujjamon érezve a belőle származó kéjnedvet. - Kár, hogy csak egy farkam van - teszem hozzá, miközben megtámasztom hátamat az ágy fejtámlájában. - Legszívesebben egyszerre dugnálak minden pontodon - ernyedek el aztán elégedetten. Hm... remek ötletem támadt. Már pontosan tudom, mit teszek vele legközelebb. - Azt hiszem, a ma esti vacsorát tökéletesen megszolgáltad - simítom ki aztán nedves fürtjeimet a szememből. Ó igen... ennél tökéletesebb délutánt elképzelni sem tudnék.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Valóban, lenne rá megoldás, hogy életben maradhassak. Akár ezen már most is túl lehetne esni, hogy aztán az örökkévalóságig halhatatlan legyek, de engem más vezérel. Egy manipulatív, önző, velejéig romlott ribanc vagyok de ez még nem jelenti azt, hogy akkor is választanám az életet ha épp azt egy nyamvadt vérszívóként kéne végigélnem. Boszorkány vagyok. Sheba Osborn leszármazottja, az első olyan boszorkányé, akit perbe vittek és aki kimentette az ottani életben maradt boszorkányokat. Több száz éve alakult ki a Salemiek gyülekezete és én büszkén viselem és vállalom, hogy az első Fő vére csörgedezik az ereimben. Nem azért kapaszkodom még foggal és körömmel az életbe, hogy ezt a maradék hátralévőt még kiélvezzen szánalmas módon, hanem mert bosszút akarok. Marie Laveau-t, a vudu királynőt fogom visszahozni hamarosan és maga Sheba Osborn-t. Tönkreteszem Lilithet még akkor is, ha a két boszorkány vissza hozatala lerövidíti az életemet. Ki tudja; talán rá pár nap múlva úgy is meghalok. Egyedül csak az tart vissza, hogy még nem tudom, hogy hol nyugszanak. A Saint Louis temetőben van a zarándokhelye, vagyis ahol elvileg eltemették Marie-t. Rendszeresen odajárnak turisták akik a kicseszett kívánságukkal odaállnak, hogy aztán Marie sírjába véssenek valamit és teljesüljön a kívánságuk.. nevetséges. Néhány turista már állította, hogy látta ott Marie-t ahogy sétál az éjszaka sötétségében a háziállatával, vagyis egy kígyóval. De Marie nem ott van eltemetve. Tudom, hisz amint kikergettek a palotából, az volt az első, hogy kiássam onnét a vudu királynőt. Ahogy néhányan már állították, nos, tényleg nem ott van eltemetve. Talán majd a tisztánlátás segít, ha még tudom használni. Tehát, nem szándékozom vérszopóként tovább élni majd. Ahogy ő mondta: A legtöbb csak egy vadállat. Mit gondol, hogy én majd különb lennék a tömegtől? Senki sem fogja nekem megtanítani azt, hogy hogyan fogjam vissza az éhségemet. Alig húznám pár hétig a vadászok miatt. Kétlem, hogy Elias pedig segítene. Az első dolga az lenne, hogy kivágna. Pár hónap alatt úgy is megun, de ennek ez a rendje. Szóval, nem lenne szerencsés vámpírnak lennem, könnyű a magyarázat. Félek a haláltól, de inkább választom azt, mintsem a néhány hetes vámpírlétet. Egy pillanatra eszembe jutottak ezek a gondolatok, amikor a szemkötő rám került. Nem csoda: nem láttam semmit sem, a sötéttől pedig rettegek amióta haldoklom. Ezek az őrlődések egészen addig tartottak, amíg meg nem érzem a nyelvét magamban. Abban a pillanatban azt is elfelejtettem, hogy egyáltalán hogy hívnak. Szinte megkönnyebbülten nyögtem fel abban a pillanatban, s nem csak a testem remegett bele az egészbe, hanem a hangszálaim is. Tökéletesen éreztem nyelvének az útját rajtam; egyszer a nedvemtől tocsogó hüvelyembe nyomta bele, utána pedig végighúzta egészen addig, amíg csiklómhoz nem ért. Ott körkörösen nyalta, bár én addig is képtelen voltam abbahagyni a remegést. Borzalmasan élveztem, ugyanakkor megnyugtatott. Hálásan nyögtem egészen addig, amíg meg nem éreztem, hogy pillanatok alatt elélvezek a nyelvétől. Azt hang nélkül éltem meg, majd csak az orgazmus végén nyüszögtem és remegtem bele az egészbe. Testem akkor fáradtan, kimerülten lazul el, míg fejemet is oldalra döntöm borzalmasan kapkodva a levegőt. Nem látom magamat, de biztos, hogy a hófehér bőröm most inkább mindenhol pirosas az izgalomtól és a forróságtól. Hangját épp, hogy csak meghallom, aztán már csak borzalmasan kemény és fájdalmas érzet fog el, épp annyira fájdalmas, mint mikor valaki elveszti a szüzességét. Szinte vergődtem már alatta, nem élvezvén azt, hogy milyen hirtelen kellett tágulnom. Rá pár pillanatra azonban mégis elkezdem élvezni ezt a gyönyörű fájdalmat. Farkát keményen tövig döfi belém minden egyes heves mozdulatánál amire olykor tudtam nyögni, aztán nem, mert annyira a torkomban akad a gyorsaságától a hangom is. Tökéletesen érzem, hogy milyen mélyen van bennem, szinte érzem a makkjának a végét magamban ami szúró érzetet okoz de mégis borzalmasan jó. A vastagsága már csak tetőzi a méretét, nem csoda, hogy szinte visítanom kellett a tágulástól. Az iménti orgazmusom még mindig érződik az ölemben, valóságosan érzem, hogy minden egyes lüktetésnél megfeszülök a farka körül. Eszméletlenül durván és keményen mozdul bennem tövig újra és újra, amikor viszont a lehető legmélyebbre került, váratlanul újra elkap az orgazmus, de most ez teljesen eltérő volt a többitől. Erőteljes remegésbe kezdek amikor spriccelve elmegyek alatta. Ez néhány másodpercig tartott, aztán a végére kontrollálhatatlanul rángatózni kezdek. Reszketve nyüszögtem alatta folyamatosan. Érzem, ahogy a könnyeim elfolynak a szemkötő alatt amit talán Elias is észrevehetett. Ez nagyon jól esett. Csak azon kapom magam, hogy képes vagyok még ezt bőven folytatni tovább, sőt, akarom!
Amikor szemébe nézek, a pillantása a másodperc egy töredékéig töprengővé, kissé ijedtté is válik - alighanem szükség volt erre a figyelmeztetésre ahhoz, hogy ráeszméljen, hol van az a bizonyos határ. Jobb, ha így tudja meg, mintha sokkal nyomatékosabb és némileg fájdalmasabb módszerekkel kell neki elmagyaráznom, hogy a szemtelenséget is csak egy bizonyos szintig tűröm el. Tudom, hogy bonyolult személyiségnek tart, pedig valójában egyszerűbb vagyok, mint ahogy ő a fantáziája mélyén elképzeli. Azért hoztam ide, hogy megadjam neki, amire szüksége van, ahogy ő is kiszolgálja az én - néha meglehetősen egyedi - igényeimet. Amit eddig ígértem, végeredményben teljesítettem: kapott némi induló tőkét - amit szándékomban áll megtetézni az eljövendő napokban - még a mai nap folyamán megkapja a ruhákat, sőt, még vacsorázni is elviszem, amit eddig emlékeim szerint egy nővel sem tettem meg. Így hát rajta a sor, hogy szépen befogja a száját, és tegye, amit én akarok - innentúl csak akkor szeretném nyitva látni a lepénylesőjét, amikor a farkamon siklik fel-alá az ajka. Ahogy négykézláb az ágyra mászik, mintha magát a kéjelgő macskanőt látnám, néhány másodpercig vissza kell tartanom magam, hogy ne ugorjak azonnal rá, és mártózzam meg benne máris tövig - de nem. Nem így akarom, nem ennyire egyszerűen, és eszközeimtől mentesen. Azzal már tisztában van, hogy imádom egy nő kiszolgáltatottságát, mert bennem csak egészen egyszerűen ez mozgatja meg a vért, és kergeti az egekig a libidómat. Szükségem van arra a minimális kis pluszra - legalábbis jelenlegleg még csak minimális. Később aztán majd szintet lépünk, ki tudja, talán már a mai vacsoránál megismertetem piszkos fantáziám újabb és újabb ötleteivel. Elfekszik az ágyon, és engedelmesen tűri, hogy megkötözzem két kezét: szinte a saját fülemben hallom dübörögni a szexuális izgalomtól és félelemtől duplájára gyorsult szívverését. Önkéntelenül is elmosolyodom, tetszik a reakciója, és szótlan csendben fejezem be a műveletet - immár moccanásra képtelenül fekszik előttem, gúzsba kötött lábakkal, a szemkötővel a fején, és kitárulkozva, én pedig tüzetesen megnézem azon részét, ami csak a nők sajátja. Lassan, vontatottan hasra fekszem, felnézek még egy pillanatra, látom ahogy teste hevesen remeg, miközben már-már szinte kapkodja a levegőt. Ó szívem, pedig még csak hozzád sem értem... Orromat két combja találkozásához nyomom, nagyot szippantok finom, tiszta illatából, és tetszik a vöröslő szőrzete is. Két ujjammal aztán szinte szétnyitom, feltárom, és mikor valamit rekedten mondani kezd, nem várom meg, hogy befejezze a mondat végét: nyelvemet megmártom mélyen a testében - rögvest el is akad a hangja. Finoman reszketni kezd, aztán kisvártatva akkorát nyög, hogy szerintem még a ház előtt is hallani lehetne, de ez nagyon tetszik nekem. Imádom, ahogy reagál rám: fejét mozgatja a párnán, zihál, én pedig szorgosan folytatom, amibe belekezdtem: nyelvem hol rajta jár, gyönyöre központját nyaldosva körbe-körbe, hol visszasiklom testébe, szinte már tocsogok nedvességében, és akkor sem állok le egy másodpercre sem, mikor végül minden porcikájában görcsbe rándulva végigvág testén az orgazmus. Lassítok a tempón, míg egészen megállok, és várom, hogy kissé lecsillapodjon. - Ez még csak a kezdete mindennek, bébi - suttogom válaszként dicsérő szavára, majd felemelkedem, megtörlöm tőle nedves számat, és egy párnát ügyeskedem csípője alá - így már jobban felemelkedik öle az ágyról. - És most ájulásig d*glak - ígérem, aztán egy mozdulattal tövig csúszok belé - olyan nedves, hogy ez nem jelenthet problémát. Tudom, hogy jókora mérettel rendelkezem, így hirtelen kell tágulnia, de gyanítom, hogy ezt is élvezi. Nem várom meg, hogy hozzá szokjon a telítettség érzéséhez, keményen mozogni kezdek benne, minden mozdulattal érintve méhszáját, és mikor hördül egyet, diadalmasan elvigyorgom magam. Női anatómiából akár le is diplomázhatnék, és megemelt csípőjének hála tökéletesen tudom, hogy minden mozdulatnál hozzáérek ahhoz a bizonyos ponthoz a testében, amelyet nem minden férfi képes megtalálni - a mostani élvezete felül fogja múlni az összes eddigit, legalábbis szaporán, és izzadtságtól borítva dolgozom ezen.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Szöget üt a fejembe a figyelmeztetése. Akkor pont hátat fordítok neki rögtönzésül, hisz az arcomra is kiült némileg a töprengés. Valóban, ahogy ő, úgy én is túlfeszítem a határokat, viszont ő ezt sokkal nyugisabban reagálja le. Egészen pontosan nem is értem önmagamat, mivel sokkal jobban kedvelem ezt a vad, arrogáns énjét mintsem ha ömlengene a nyáltól. Olyasvalamiért hurrogtam le, amit valamilyen módon a nem létező szívem mélyén nagyon is kedvelek. Tekinthettem volna a megrángatást úgy is, mint egy vad szexnek a kezdeménye, e helyett valamiért inkább tombolt bennem az ellenkezés és a düh. Mostanában nagyon sok negatívumot köszönhetek az instabilitásomnak amit egyáltalán nem akarok, hogy ezen remek alku kárára menjen. Szeretném magammal megértetni azt, hogy olykor jobb, ha inkább befogom a számat még mielőtt ezt Elias fogja megértetni velem. Abban az esetben valószínű nagyon nem járnék jól. Eddig nem igazán gyakoroltam szelídebb viselkedést, mivel nem volt rá szükségem. Tény, hogy kezelhettem volna másként is a helyzetet, ez helyett én ezt sokkal komolyabban vettem. Nem ismerem őt még eléggé annyira, hogy tudjam, hogy megállt -e volna holmi rángatásnál. Egyelőre örülök, hogy egyben vagyok. A napokban igyekszem minden téren a kedvére tenni, hogy jobban megismerhessem őt. Nyilvánvalóan nem azért, mert annyira mocskosul érdekel az élete, mert nem, baromira nem érdekel. Szimplán csak ismernem kell ahhoz, hogy mit tehetek meg és meddig mehetek el. Nem szerencsés kígyót tartania a házában, mégis előszeretettel alkalmazza. Macskásan mászok fel az ágyára, tökéletesen provokálva őt midőn bepucsítok, mint egy nyújtózkodó állat és máris a hátamra nehezedem, épp úgy ahogy ő óhajtja. a további kérését is teljesítettem; lábaimat feljebb húztam habár pontatlanul, mert egészen én sem tudom, hogy mit szeretne. Hozzám érhet, nem fogom letépni a fejét ha eligazgat, ahogy ő akarja. Minden mozdulatát nyomon követtem, mégis akaratlanul alsó ajkamba harapok amint merev farka egészen közel kerül a számhoz. Ő addig az ágy sarkainál keresi meg a rögzítőket. Kérésére kinyújtom a karjaimat és engedelmesen hagyom, hogy megkötözzön. Eddig még nem volt ilyenben részem, ez teljesen új. Lábaimat jobban megemeli; lábaszárjaimat combjaimhoz nyomja addig, amíg a kötelek ezt a pózt tökéletesen biztosítják. Jó szorosan kötött meg. Hiába próbálkoztam azzal, hogy hátha ellazul a kötél, nos, talán még remegni sem vagyok képes benne. Ettől függetlenül piszkosul élvezem a helyzetet. Most végül egyik végtagom sem alkalmas semmiféle mozdulatra, teljesen kiszolgáltatottá lettem a számára. Mégis a szemkötő láttán a vér is megfagyott bennem. Hullámzó remegés fogott el, amit látszólagos libabőr követett nyomon. Egy pillanatra megingatott a helyzet, habár aggodalomra semmi ok: Ahhoz túlságosan felizgatottam őt, hogy bántson. Mint kiderült, a szex fontosabb neki mintsem, hogy ártson. Szóval ebbe a gondolatba belenyugodva minden szó nélkül hagyom, hogy rám tegye miközben az orromra köti, hogy bíznom kell benne. Mivel a figyelmeztetése továbbra is hatással volt rám, nem válaszoltam vissza semmilyen gúnyos alapú mondattal. Csöndben maradtam. most viszont már hiába akartam volna ránézni, vagy netán bármerre, nos, semmit sem láttam a környezetből. Csak azt éreztem, hogy az arcomat forró levegő érinti; minden bizonnyal Elias leellenőrizte a tenyere lóbálásával, hogy mégis mennyit látok. Nos, a nagy semmit. - Nyugi, jelenleg semmit sem látok. - Szólaltam végül meg, mert hát egyébként nem szeretek csöndben maradni, ettől függetlenül hanyagoltam a gúnyos megjegyzéseket. Mindössze csak jeleztem a dolgot. A fejemet hátrahajtottam, ami által egyszerűen fedetlenné válik teljesen a nyakam, hisz a vörös tincseim is most az ágy felületén pihennek. Azt mondta, hogy nem akar belőlem inni, de pár korty nem árthat neki. Képes leállni még idő előtt. Érzem, hogy feltérdel az ágyra pontosan előttem, hisz az ágy azon része némileg besüpped. Figyeltem a hangokra és a különféle kis apróságokra, hisz a látásommal most nem megyek semmire se. Nem tudom, hogy mit szeretne, most viszont teljesen meg vagyok feszülve mindenhol. - Ami azt illeti, most még egyelőre ezt a szemkötőt is szoknom kell. Már csak az hiányzott volna, ho....- A torkomban akad a hang azonnal, amint megérzem nyelvét magamban. Épp ecsetelni akartam, hogy most lehet idegesítene, ha betömte volna a számat is - szerencsére ettől most megkímélt-. A szám egy ideig tátva maradt, képtelen voltam egy hangot is kinyögni fél percig legalább. A nyelvének a mozgása bennem teljesen elérte, hogy már most látványosan remegjek. Mindenkinek van valami kedvence a szexben, nekem pedig azt hiszem ez a gyengém. Végül nehezen sikerül nyögnöm, egyszerűen nem tudtam visszatartani a hangomat most. Mellkasom folyamatosan emelkedett és süllyedt, olykor a hasfalam is görcsbe rándult. Fejemet hol oldalra döntöttem, hol arra, egyszerűen képtelen voltam arra, hogy mozdulatlanul nyögjem végig. Ahogy már az első alkalommal, úgy most is nagyon hamar kezd el elérni az orgazmus, amit nem tudok tovább visszatartani. Hiába, túlságosan is vágytam már a nyelvére és egyszerűen túlságosan is élveztem ahhoz, hogy hosszabb ideig eltartson. Végül hangosan nyüszítve élvezek el, szinte érzem, ahogy a saját nedvem kicsordul. Remegek, szinte borzalmasan lüktet az egész ölem, a hasfalam pedig hol feszül, hol pedig enyhül. Most bántam igazán, hogy a kezeim ki voltak kötözve. Ha nem így lenne, most szinte azonnal Elias után nyúlnék vigaszul, borzalmasan hálásan azért amit művelt velem. - Észvesztő vagy...- a forró levegővel együtt kifújom a számból a mondatot, aminek a végén újra látványosan megrándul az ölem az élvezettől. Egyszerre rázott ki a hideg és árasztott el a forróság. Szinte epekedve várom, hogy nemcsak a nyelvét, hanem a kemény farkát is belém dugja.
Harley előbbi kis műsora tökéletes volt ahhoz, hogy immár ráncigálás nélkül kalauzoljam az emeletre. Nem azért, mert megijedtem, vagy féltem volna tőle, hanem azért, mert abból a vérbeli csajos hisztiből, amit levágott, egy egész életre elég volt nekem. És persze valahol a lelkem mélyén belátom, hogy igaza volt: azt ígértem, hogy az ágyon kívül egyenrangú félként bánok vele, és lám, már itt tartózkodásának első órájában megszegtem a saját szavam. Végeredményben bárhogy nézzük is, egyelőre még nem tett semmi olyat, amiért kissé keményebb iránymutatásban kellene részesítenem, így hát csakugyan bánhatok vele másképpen, mint az elődeivel - legalábbis addig, míg valamivel jó alaposan ki nem húzza a gyufát. Akkor kénytelen leszek megtanítani neki, hogy ebben a házban, és az életemben vannak szabályok, és elvárom a betartásukat - az előző ribancaimnak, még a legnagyszájúbbaknak is bőven elég volt egy testi fenyítés ahhoz, hogy onnantól laposkúszásban közlekedjenek a lakás összes pontján. Semmi más nesz nem hallatszódik a szobában, sőt még a házban sem, mint Harley cipőinek kopogása, meg az eső halk neszezése az ablaküvegen. Ilyen mélabús időjárásban mi más programot is lehetne találni egy isteni kefélésnél? Kiadom a parancsot, és hogy lefixáljuk, hogy ez az a pont, ahol nem tűrök semmiféle ellentmondást vagy tiltakozást, ujjammal megemelem az állát, és szemébe nézek. Természetesen most is szájal egy sort - az igazat megvallva, amilyen bosszantó tud lenni néha, csodálkozom, hogy egyáltalán még az élők sorában van. A kovenje helyében én nem az erejét venném el, hanem a nyelvének meg az elülső agylebenyének a felét. - Csak óvatosan! - intem komolyan, hogy tudja, most elérte azt a bizonyos határt, ahol már tényleg nem jó tovább feszíteni a húrt. Egy darabig eltűröm a folyamatos szemtelenkedést, de ne akarja megismerni, hogy milyen az a morcos oldalam, amellyel még nem volt alkalma találkozni - tegye össze ezért mindkét kezét. Ledobja magáról a falatnyi tangát, aztán négykézláb az ágyra mászik, és bármibe lefogadom, hogy közben élvezi, hogy a puszta látvány is megkergeti bennem a vért. Aztán hanyatt fekszik engedelmesen, és felhúzza a lábait. Nyilván fogalma sincs róla, mit akarok tenni vele, és ebben az az izgalmas, és bizseregtető. De úgy hiszem, az eddigiek során egyszer sem volt alkalma panaszra - lehet, hogy imádom a nők kiszolgáltatottságát, de nem vagyok az a fajta önző seggfej, akit csak a saját kielégülése érdekel. Vetek egy gyors pillantást a kötelekre, amelyek az ágy négy lábához vannak rögzítve, bár egyelőre eldugva a takaró alatt, majd ledobálom magamról én is a ruhákat, és megállok az ágy fejénél, élvezvén a perzselő tekintetet, amellyel Harley végigméri meredő farkamat. Aztán kinyitom az éjjeliszekrény fiókját, és egy szemkötőt veszek belőle elő - ezzel vége a mozizásnak, szívem. Innentől vak leszel, és csak az érzékeidre fogsz tudni hagyatkozni. - Kezeket az ágy sarkai felé - intek, és megvárom, míg felemeli két végtagját, majd szorosan rögzítem őket a csuklóinál fogva. Aztán félig-meddig felhúzott lábait még feljebb emelem, hogy a lábszárát és combját egymáshoz kötözhessem, így kénytelen egyfajta guggoló pozícióban feküdni. - És most maradéktalanul bíznod kell bennem - húzom a szemére a maszkot, és néhányszor elhúzom a tenyerem a szeme előtt, hogy teszteljem, csakugyan nem lát semmit, azzal az ágy lábánál feltérdelek, így szemtől szemben vagyok vele, és elgyönyörködöm kitárt nőiességében. - A szádat most szabadon hagyom. Sikítozz csak kedvedre, szívem - suttogom, aztán végignyalok mellbimbóin, a következő pillanatokban viszont minden teketóriázás nélkül hasra fekszem, és nyelvem megmártom hüvelyében. Addig fogom nyalni, míg vonyítva el nem élvez.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Aranyom, hiába szerepel az elsők között a gyilkolási vágyad, ha az jelentene mindent, minden bizonnyal most nem itt lennék. Talán darabokban hevernék a lakásomban, hiába ajánlottam fel volna a testemet. Ennek ellenére te elfogadtad a nélkül, hogy utána megöltél volna. Lássuk be, hiába vagy vámpír én pedig boszorkány, nos, valamilyen szinten megtaláljuk a közös hangot. Legalábbis próbáljuk. (..) Saját magamtól nyújtom számára a lehetőséget, miszerint feszültség levezetés gyanánt akár egy harmadik menetbe is belekezdhetünk. Habár belül eszméletlenül kínoz a tudat, miszerint más alárendeltje lettem és azt kell csinálnom amit mond... összességében ezzel nincs baj, valamilyen szinten ha szexről van szó, azt csinálom amit mond. De eddig mindig én voltam az aki megmondta, hogy mit akar. Ebbe viszont nem szólhatok bele, elvégre az alku arról szól, hogy egyáltalán nincs beleszólási jogom. Én ezt teljességgel betartom, habár Elias ezt az alkut jócskán megingatta az utóbbi időben. Egyenlő partner az ágyon kívül, hát persze. Lassacskán kialakul egy olyan rendszer, miszerint az ágyban ő diktál, míg más részeken pedig én magam leszek az aki megmondja mit akar. Az utóbbi alakulófélben van, elvégre csak kicsit kellett üvöltöznöm vele, máris valami megingott benne ami arra ösztönzi egy ideje, hogy próbál finomabban bánni a mozdulataival. Nem szeretném őt bántani, megmondtam neki már az elején. Többek között a saját érdekemben is, mivel már a kaptárban nem én vagyok a királynő, hanem csak az egyszerű méh, aki ha bárkibe is belemélyeszti a fullánkját szinte azonnal életét veszti. Viszont vagyok annyira őrült, hogy ha kell a saját életemet is kockáztatom, hogy maradandó károkat okozzak neki. Remélem nem akarja kiharcolni. A szememben csak egy ugyanolyan vámpír mint a többi. Ahogy az ő szemében én is csak egy boszorkány vagyok. Ezen nem fog semmi sem változtatni. Félredobom a ruhámat és a melltartómat is ami odáig vezet, hogy szinte alig maradt fedetlen testrészem. Nem is baj, elvégre az a célom, hogy a nadrágja hamar szűkössé váljon neki, ahhoz pedig kénytelen vagyok vetkőzni. Kérésére szófogadóan letérdelek elé, és azonnal tudva a dolgomat szinte a pillanat tört része alatt fogadom számba hímtagjának teljes egészét hatalmas étvággyal. Valójában az alkunk nekem gyerekjáték, számomra a szex az életemnek olyan része volt akárcsak a levegő. Mindig is szükségem volt partnerekre és sohasem csináltam belőle titkot, de néha nekem is megvoltak a magam kis rabszolgái amibe most én keveredtem. Leginkább nők voltak ezekben a sorokban, de a férfiakat mindig is jobban preferáltam. Ezeknek az alárendelteknek hamar elmetszettem a torkukat amint meguntam őket. Volt, hogy az egyiknek épp akkor vágtam el a torkát amikor még alaposan lovagoltam őt, s nem törődve azzal, hogy már rég halott, egész addig folytattam amíg el nem élveztem a hullája felett. Valahogy a halottal való szex jobban izgatott. Szerencséjükre hamar megöltem őket, nem szenvedtek sokat mellettem. Mindez pár nap lefolyása alatt megtörtént. Hamar rájuk untam, mindig vágytam valami újra. Amikor belenyögött, jóval erősebben szívtam bele a farkába, sőt. Fogaimat is némileg hozzáérintettem de csak nagyon minimálisan, nehogy még megijedjen, hogy esetleg eszembe jutna leharapni. Habár az elején még tettem rá megjegyzést, hogy nem csak a nyelve fogja bánni, ha úgy viselkedik mint egy gyogyós. Melleim közé vettem kemény és lüktető farkát a nélkül, hogy megkért volna rá. Ez az én specialitásom, az eddigi férfiak akik megfordultak nálam imádták, ha a melleim között volt a farkuk. Akadt olyan is, aki abban a pillanatban szinte szemközt is talált bár hadd ne mondjam, hogy mennyire 'örültem' neki. De ez még semmi sem ahhoz képest, hogy akadt az a típus is, aki előtt csak annyit mondtam, hogy 'bugyi' és szinte azonnal a gatyájába élvezett. Na igen, ezekkel nem mentem túl sokra. Mindössze talán egy percig hagyja, hogy ezt csináljam, és ki is adja az utasítást, miszerint tegyem hátra a karjaimat. Mondtam már, hogy mennyire rühellem, ha parancsolgatnak? Mivel az alku ezen részét kénytelen vagyok betartani, minden szó nélkül engedelmeskedtem, és hátrafűztem a karjaimat egymásba. Tenyereit a fejemre csúsztatja, s minden finomkodás nélkül kezd el szájon dugni. Minden egyes lökésénél éreztem makkjának a lüktetését a torkomban, már-már ficánkoltam a végén hisz percekig ezt csinálta, miközben én arra is figyeltem, hogy ne harapjam meg. Amint viszont kihúzódik a számból, mély levegőt veszek magamhoz mint aki az előbb majdnem vízbe fulladt volna. Teljesen belevörösödtem a műveletébe. Köhögtem egy sort, aztán hagyom, hogy felsegítsen. Nagyon nagy szerencséje, hogy nem rángatva tette mindezt. (...) Egy ismeretlen szobába invitál. Csak arra leszek figyelmes, hogy az ablakot kívülről kopogtatják az esőcseppek. Harmonikusan csengenek az üvegfelületen, s míg ezen méláztam, mindezt Elias hamar megszakítja. A parancsát épp teljesítettem volna, amint az államat megragadja, hogy mindenképp szemkontaktust vegyünk fel egymással. Vad érzelem vegyült a dühvel az íriszeimben, s elrántom onnan az arcomat. Az elején sem szerettem, ha az államnál fogva kényszerített arra, hogy ránézzek. - Én legalább nem szegem meg, mint egyesek. - Most sem bírtam lakatot tenni a számra, ahogy sohasem. Haragos pillantást vetettem rá még utoljára, aztán kérésére megszabadulok a tangámtól is, viszont a harisnyámat és az ahhoz tartozó pántokat magamon hagytam. Valahogy sejtettem, hogy ez tetszeni fog neki. Négykézláb húzódom fel az ágyra, s finoman aztán elfekszem rajt hanyatt fekvésben pont úgy, ahogy kérte. Lábaimat viszont csak feljebb húztam, ugyanis fogalmam sincs, hogy mi a frászt akar. Már a tudattól hülyét kapok, hogy hány riherongyot kefélt már itt ájultra, de a tudat legalább nyugtat, hogy én vagyok az egyetlen mind közül aki igazán sohasem lesz a játékszere. Közben jobb tenyeremet egyik mellemhez érintem, cirógatva kemény mellbimbómat. Látszik rajtam, hogy mennyire nyűgös vagyok, ettől függetlenül vágyom arra, hogy megdugjon. És egyáltalán ne kíméljen.
Az isten verje meg Johnson hülye fejét! Meg persze a sajátomat legfőképpen. Spencer Johnson egyenes ági rokona, egész pontosan unokaöccse Hutchinson szenátornak, így hát volt némi érdekem abban, hogy rábólintottam a szenátor kérésére, és elhelyeztem azt az idiótát a cégnél. Dicshimnuszokat zengtek róla, és hallottam is már róla tőzsdei spekulációinak terén, amelyeknek hírneve bejárta mind a sajtót, mind az üzleti híreket. Nos, jelenleg viszont nem igazán támasztotta alá a körülötte terjengő pletykákat. Fél év alatt semmi eget rengetőt nem volt képes letenni nálam az asztalra, sőt, nagyon sokszor az igazgatótanács többi tagjának a közbelépése mentette meg a Syden műveket egy jelentős veszteségtől. Azt hittem, ennél könnyebb feladatot már nem adhatok Johnsonnak: az Ernon Corp bárki másnak rutinmunka lett volna. Döglődő kis cég, igaz, csak a hozzá nem értő cégvezetés jutatta oda. Ha felvásárolhatnám, a megfelelő stratégiával és beolvasztással egy újabb ága lenne a saját cégemnek. Egyszerű, mint az egyszeregy. Ha az a seggfej elszúrja, akkor darabokra szedem, és a cafatjait ezüstmasnival átkötött dobozban elküldöm a nagybátyjának. Az biztos, hogy az életét jelenleg csak az szavatolja, hogy nem vagyok egyedül, és Harley társasága összehasonlíthatatlanul kellemesebb társaság Johnsonnál - még a folyamatos szájalása, és a csípős nyelve ellenére is. Semmi kedvem nincs őt magára hagyni, annak ellenére sem, hogy az elmúlt tíz percben úgy legorombított, és helyre tett, mint egy rakoncátlan, rendetlen kölyköt. Egyrészt tényleg iszonyú dühös vagyok, másrészt mosolygok a lelkem mélyén, bár nyilván inkább meghalnék, mint hogy ezt ki is mutassam Harley-nek. Tetszik a határozottsága, a szemtelensége, bár revansként szeretném most lekötözni, és jó alaposan elverni a fenekét az iménti hisztije miatt, de kár lenne bántani azokat a formás hátsókat. És egyébként is, a szabályaimat nem szegte meg, mindössze szájalt egy keveset - nincs kimondott oka a büntetésnek. Tulajdonképpen az is remek retorzió, hogy lenyomom a kanapéra, és addig dugom, amíg már egy hangot kinyögni sem lesz ereje. - Hidd el, a feszültséglevezetés módozatai közül a gyilkosság az elsők között áll - dörmögöm oda Harley-nek válasz gyanánt, és jókorát húzok az üvegből - másokkal ellentétben a tüzes ital nem szítja, hanem oltja a lélek tüzét. Olyannyira kioltja, hogy morgolódás nélkül hagyom, hogy Harley kivegye a kezemből az üveget, igaz, a közben előadott kis magánszámával tökéletesen el is tereli figyelmemet az ivásról. Alig egy perc kell, hogy elérje nálam, hogy kínzóan szűkké váljon a nadrágom. Nézem a szinte semmit nem takaró fehérneműjét, és a combját átfogó harisnyakötőt, érzem orromig bőrének varázslatos illatát. Nos, lehet hogy szemtelen, vagy hisztériás, igaz, hogy néha erőteljesen elsodor az őrjöngés szélére, de azzal tökéletesen tisztában van, mit is várok tőle: ez tetszik nekem. Fogalmam sincs róla, hogy az alkunknak köszönhetően ennyire készséges-e, vagy épp legalább annyira kedveli a szexet, mint jómagam, de ezzel a kérdéssel per pillanat nem is foglalkozom. Ellenkezés nélkül ereszkedik térdre, mikor arra utasítom, és mikor megérzem nyelvét, majd ajkát a farkamon, egy hangos nyögés kíséretében belemarkolok a háta mögött lévő konyhapult szélébe. Varázslatos, amit művel velem. Aztán érzek némi változást, és szemem kinyitva figyelem, ahogy két melle közrefogja a merevségemet, és minden felbukkanásnál végignyalja lüktető makkomat. Szét akarom dugni mindenét. A száját, és a p*nciját is: azt hiszem, ma teszünk egy újabb lépést annak terén, hogy meglássa, hogyan is képzelem én az egyezség rá eső részét. - Kezeket hátra! - szólítom fel, és mikor engedelmeskedik - ezzel kiengedve mellei közül - két oldalról megfogom a fejét, és erős, heves mozdulatokkal dugni kezdem a száját. Olyan mélyre szaladok benne, amennyire csak bírok, bár persze figyelek rá, hogy lehetőleg ne fulladásos halállal haljon meg itt helyben, a házam nappalijában. Alig egy-két perc múlva viszont érzem, hogy jobb ha megállok, még mielőtt a szájában robbannék, mert nem így akarom befejezni a dolgot. Sőt, ebben a pillanatban remek ötlet körvonalazódik a fejemben a ma esti vacsorát illetően is. - Gyere. Hang és ellenvetés nélkül - állítom őt talpra - igaz, már nem rángatom, a lehetőségekhez mérten finoman segítem fel. Az viszont tény, hogy olyan sebességgel viszem magammal az emeletre, hogy alig győzi kapkodni utánam a lábát. Belököm a folyosó második ajtaját, ez volt az a szoba, ahol Harley elődjét utoljára megdugtam. Ha emlékeim nem csalnak, a felszerelés még mindig ott hever valahol a szoba padlóján... - Vetkőzz. De ezt... - érintem meg a harisnyakötőt - hagyd magadon. Feküdj hanyatt az ágyon, és húzd fel a lábaidat - utasítom, majd megfogom az állát, és a szemébe nézek. - Azt csinálok veled, amit akarok, ugye értetted? - kérdezem. Oh bébi, hidd el, soha nem volt még olyan orgazmusod, mint amilyen most velem lesz.
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Fájdalmat okozhat. Megalázhat. A földbe taposhat. De én kétszeresen adom neki majd vissza azt amit művelni fog velem. Csinálhat amit akar, de azt tudnia kell, hogy nem fogom magamat hagyni. Azt mondta, hogy egyenlő partner leszek a számára az ágyon kívül, amit egyébként már most az első egy órában megszegett. Nem fogom ezt a húzását elfelejteni. Neki talán ez a ráncigálás nem jelentett semmit, ellenben nekem igen. Azt gondolja, hogy én vagyok akkora ostoba amiért igent mondtam az ajánlatára, valójában pedig ő az, aki nagyon felelőtlenül talált ki olyasvalamit, ami nem egészen fog a kedvére válni. Az alku valós részével egyáltalán nem lesz oka panaszra, sőt. Nagyon sokat bizonyít, hogy valójában én voltam eddig mindvégig az, aki kezdeményezett és ez most sem fog változni. Viszont, ami már igen hamar kiprovokálta a bajt, hogy ha nem úgy bánik velem ahogy én azt megérdemlem, akkor úgy esek neki mint egy elvetemült vadmacska jó éles karmokkal. Még mindig jócskán a hatása alatt vagyok a kirohanásomnak és minden bizonnyal ezt ő sem fogja egyhamar zsebre tenni -mondhatom akár így is -. Olcsón adtam el neki magamat, de ezt egyértelműen nekem köszönhető. Engem nem érdekel a pénze. Nem várok el tőle semmi extrát azon kívül, hogy a házában lehessek és viselkedjen velem úgy, hogy ne kelljen érte utána leszednem a fejét mint az iméntiekben. Az ő érdeke is. Máskülönben megunom ezt a játékot és én sem leszek ennyire elnéző. Tisztában vagyok azzal, hogy ehhez hozzá kell, hogy szokjak. Nem ez az utolsó alkalom, hogy így nyúlt hozzám. Ráadásul teljesen alaptalanul. Ami pedig való igaz; egy boszorkány és egy vámpír sohasem fognak közös utakon mozogni. Bár hiába, még mindig jobb annál, mintha vérfarkas lenne. Nem rühellek semmit sem jobban náluk. Büdösek, és azt hiszik, hogy az övüké lehet a világ. Undorodom tőlük. Egy vámpír viszont sokkal másabb az én szememben. Tény, hogy eddig azokat is úgy leöltem minden szívbaj nélkül akárcsak a vérfarkasokat, de Elias nekem teljesen más célpont volt. Talán még most is a játékszerem, mint akkor. Buta dolog volt magával hozni egy boszorkányt akit ráadásul a kedve-kénye szerint akar irányítani. Mintha azt akarná, hogy hajoljon meg neki a hegy. - Gyilkolás? - Kérdezem meglepődve, midőn odasétálok hozzá. - Relatív, elvégre kinek mi. De amit én akarok, ahhoz hasonló érzés nem létezik. - Úgy tekertem pillantásommal magam köré, akárcsak egy éhes kígyó a kisegeret. Még a poharat is elvettem a kezéből, hogy azt a pultra helyezzem. Ő mindössze csak a pultnak simul, nem csoda, hisz szinte a ruhánk teljesen összeér, annyira közel mentem hozzá. A pillanat alatt megcsillan szemeiben a vágy, amiről hamarosan teszek, hogy kielégüljön. Könnyed mozdulattal szedem le magamról a melltartót, s azt követően jobb tenyeremmel markolok bele egyik mellembe, miközben ajkaim nyakának a felületét súrolják. Ha vámpír lennék biztosan most megharapnám. A szájából viszont utasítás hangzik el. Némileg szelídebben utasít amit nem enged kiülepedni az arcomra; meglep. A kirohanásom ezek szerint meghozta a gyümölcsét. Pedig ha szexről van szó és ha már annyira sikerült neki felizgatnia, nos, nem érdekel mit csinál. Abban az esetben még a rángatást is élvezném. Ha pedig nem a kefélésről van szó, akkor felejtse el, hogy bárhogy hozzám nyúlhat. Ledobom magamról a magassarkúimat, és kérésének eleget téve engedelmes ribanc módjára térdelek le elé, amikor is már végre farka teljes egésze az orrom előtt meredezik. Imádom, ahogyan nyög. Jobb tenyerembe veszem a tövénél fogva, majd nyelvem teljes egészével végignyalok a heréitől elkezdve végig a makkjáig, s egy könnyed mozdulattal nyelem el teljes egészét szép lassan. Mivel nem akartam magamat megfullasztani, ezért rá pár másodpercre kihúzom a számból alighanem kicsit öklendezve. Utána pedig mindkét tenyeremmel melleimre markolok, hogy azok közé vegyem ágaskodó farkát. Teljesen libabőr lettem abban a pillanatban. Testemmel le és fel kezdek mozogni, hogy a melleimmel húzzam rajt a bőrt, ámde amint makkja előbukkant, azt a számba vettem, hogy addig erőteljesen beleszívjak amíg nyelvemmel közben masszírozóan nyalogatom. Szinte elég volt egy tenyérrel is utána a melleim között tartanom hatalmas hímtagját, ezt kihasználva viszont bal tenyerem a bugyim alá csusszant és közben saját magamat kezdtem el ujjazni, amíg őt kíméletlenül szoptam és húzkodtam a melleim között.
Eláruljam, mi a baj a mai kor embereivel? Persze, hosszasan sorolhatnám a tulajdonságokat, amikből listát fabrikálhatnék, de kiemelném mind közül a felelőtlenséget, és ostobaságot. Túlzott magabiztosságból, vagy a sérthetetlenség mítoszától felvértezve felszegett fejjel belecsörtetnek bármiféle hülyeségbe - igaz, ez sokszor épp az én javamra billenti a mérleget. Ahogy ebben az esetben is. Harley-nek fogalma sem volt róla, mire is bólintott rá, és arról sincs halvány gőze sem, mi fog rá várni ez alatt az időszak alatt, amíg mellettem lesz, és ami remélhetőleg hónapokra fog rúgni. Ha lenne bennem minimális tisztesség, akkor el kellene küldenem, és távol tartani magamtól, hogy élete legutolsó időszaka legyen szép, és sérülésektől mentes - gondolok itt lelki sérülésekre természetesen. Nem szándékozom fizikai értelemben véve bántani, vagy kékre-zöldre verni, de nem tudom megkímélni a sebektől, amiket okozni fogok, és amiket ő maga is okozni fog nekem. Olyanok leszünk, mint az agyag, és a kéz - a közhiedelemmel ellentétben nem csupán egyoldalú a kapcsolatuk, kölcsönösen formálják, és alakítják egymást. Mindenesetre mikor a dal véget ér, és elengedem Harley-t, minden az arcára van írva: a beletörődés, a vágyakozás a megértés után, és a mély elítélés és borzadály, ahogy hallja-látja valódi énem felbukkanását, miközben Pryce-al beszélek. Na jó, miközben Pryce-al ordítozom, a pontosság kedvéért. Nos, isten hozott a világomban, bébi. Nem lesz sem fájdalom- sem zökkenőmentes, de gyümölcsöző és emlékezetes biztosan. Csak vágok egy fintort, mikor azt mondja, nem áll nekem jól az idegesség. Hát, ez legalább jellemző rám. A negédesség már kevéssé lenne. - Erről legalább megismersz - vonok vállat. - Az embereim, így Pryce is évek óta van mellettem. Tudják, mik az elvárásaim, és hidd el, busás fizetést kapnak azért, hogy ne hagyjanak ott csapot-papot, na meg persze engem faképnél - válaszolom. Nem mellesleg, noha még ezen gyanúmat nem osztottam meg senkivel, de gyanítom, hogy Pryce mazochista. Legalábbis minimálisan. Csak rá kell nézni az elragadtatott pofájára, amikor a kelleténél jobban bekeményítek. Alighanem ezért tart ki mellettem szívvel-lélekkel: tőlem megkapja a lelki kielégülést az elferdült személyisége - az én szintén elferdült személyiségem tökéletes alapot nyújt ehhez. Fél szemmel figyelem, ahogy Harley az ajtóhoz lép, és bezárja, közben úgy döntök, kiszolgálom magam egy pohár itallal - kedvelem a fehér bort. Nemes, mégis hatékony - akárcsak én magam. - Van tippem. Mondjuk a gyilkolás - dünnyögöm, mikor utalást tesz rá, hogy van remek módja a feszültség levezetésének. Aztán persze körvonalazódik, mire is gondol, mikor megáll előttem, és olyan tekintetet vet rám, amit már tényleg ismerek: a vágyakozás és a kéj perzselő pillantását. - Tényleg akarod, hogy demonstráljam az ittléted okát? - kérdezek vissza, és hagyom, hogy kivegye a kezemből a bort. Nekitámaszkodom a pultnak, és figyelem a műsort, amit előad. Nos, lehet hogy az elődeihez képest roppant éleslátással, és erős személyiséggel rendelkezik, de a romlottság legalább olyan mértékben az egyénisége része, ahogy nekem is. - Azt hiszem, ha ezt tovább folytatod, nekem is nagyon melegem lesz - mondom rekedten, és sóvár pillantásokkal méregetem a testét, amit némileg szabadon hagy a feljebb húzott ruhája. A szinte semmi fehérnemű, a harisnyatartó - atyaég, de jó, hogy a magamfajta nem tud szívrohamban elhalálozni! Követem a keze mozdulatát, ahogy kicsatolja a nadrágom övét, és felsóhajtok. Belenézek a szemébe merően, keményen, és ahogy végignyalja az ajkát eldöntöm, hogy szájba akarom dugni - akár akarja, akár nem. - Térdre! - adom ki az utasítást, határozottan, ellentmondást nem tűrően, mégis egy hajszálnyival kedvesebb hangnemben, mint eddig. Remélem van füle az árnyalatnyi különbségek meghallására. Lássuk, mihez ért jobban a szája: a visszadumáláshoz, vagy az igényeim kielégítéséhez.
Fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal. Leila Cooper. Asuman. Harley... kezdem úgy érezni, hogy a három élet közül nem tudom melyik vagyok. Csak azt tudom, hogy tönkre akarom tenni a kovent. Tudom, hogy nincs esélyem már arra, hogy elvegyem, de még van annyi erőm, hogy elpusztítsam. A terveim mellett új képzelet ötlött fel amit az este folyamán még meg kell osztanom Elias számára. Nem az én érdekem, hanem az övé. Az ajánlatomat pedig mindenképpen ki kell használnia, hisz hiába van hegy nagyságú pénzhalmaza, nos, a boszorkányok ezt az egy dolgot sohasem teljesítik, ami eszembe jutott. Még akkor sem, ha száz bankókat szaró unikornist adományoz, akkor sem. Amióta megemlítette, hogy volt valaha, hogy egy valakit szeretett, ez a mondat egyszerűen nem megy ki a fejemből. S ez az ok arra, amiért számára egy igencsak kecsegtető ajánlatom lesz. De ezt hagyjuk a végére. Tetszett a zene, amit lejátszott a szerkentyű amit az iméntiekben bekapcsolt. Egy ideig lekötött a gondolkozás, hogy mégis miért ennyire bosszantóan ismerős ez a hang. Kellemes volt, ami egyszerre vegyült Elias gyengéd mozdulataival. Hagyom, hogy tenyerét a derekamhoz érintse, s finoman követtem minden egyes lépését. Arcomat a mellkasához érintettem teljesen ártatlan előjellel. Szerettem volna őt lenyugtatni. Nem különösebben figyeltem arra amit mond. A szokásos maszlag, miszerint jobb, ha nem ismerem meg a valódi lényét. Még mindig nem érti, hogy nekem felesleges félnem. Tőle pedig pláne. Már bizonyított, hogy nem fog engem bántani. Sőt, talán már megrángatni sem. Ha még is, nos... beváltom az ígéretemet. Nem szeretem, ha a hímsoviniszta formáját adja elő. Van annál sokkal értékesebb lénye is. Mindössze csak arra voltam képes, hogy forgassam a szemeimet. Szegény Pryce, már én sajnálom azt az embert. Úgy üvöltözött vele a telefonban akárcsak egy kutyával, szokásosan a cég miatt. Nem kérdezősködtem, miután lerakta a telefont. Nehogy még a végén újra megrángasson. - Nem áll jól, ha ideges vagy. Egyébként is nekem sokkal jobb ötletem van holmi italnál. Kicsit élénküljön a fantáziád, mi is lehet még stresszoldó hatású. - Rákacsintottam pajkosan, majd finom mozdulattal felálltam a kanapétól, hogy két lábra álljak. Felajánlja a lehetőséget, miszerint a szobámban is tölthetem a hátralévő pár órát, de az a helyzet, hogy annyira én sem szeretem a négy falat bámulni. Tény, hogy feltalálnám magamat, de amikor ránézek Eliasra, szinte értelmet nyer, hogy őt most valóban nem érdemes egyedül hagyni. Nem mondja ki, de vágyik a törődésre. Ki ne vágyna rá. S bár vadállat módjára bánt velem az elmúlt negyed órában, mégis látok olyasmi alternatívát ami újra meghozná a jókedvét. Úgy, ahogy az enyémet is. A szex jó dolog, hisz eltompít. Légies lépteim egyenesen az ajtóig vezettek, hogy azt a kulccsal bezárjam. Nem lenne szerencsés, ha kefélés közben nyitna ránk bármelyik embere. Kellemetlen lenne, én pedig nem vagyok a gruppen híve. Valószínű, hogy némi sejtelem felötlött benne ezen mozdulatom után, viszont szinte azonnal hozzá sétáltam azt követően. - Mutasd meg, hogy miért hoztál ide. - Suttogom kéjesen ajkai elé, midőn az üveget kiveszem a kezéből és félretolom a pultra. Azt akarom, hogy csak rám koncentráljon és semmi másra. - Egy ideje borzalmasan melegem van. - Provokáltam magamat a szavakkal is, amint egyszerűen finoman megragadom a ruhám alját, és feljebb csúsztatom. Tökéletesen megmutatkozik így a harisnyatartó pántok, s a rajtam lévő falatnyi tanga, ami szinte alig fed bármit is. Mindeközben le sem vettem róla a tekintetemet, szinte fürödni akartam abban a látványban, amikor az íriszeiben is megmutatkozik az éhsége. Már most borzalmasan nedvesnek érzem magamat. Ha hagyta, akkor én közben az öve után nyúlok, hogy kicsatoljam. Biztos vagyok abban, hogy nem fog elutasítani. Miért is tenné?
A sötétségnek is van szépsége. A fájdalomnak is van vonzása, és a kárhozatnak is van gyönyörűsége. Élek, nevetek, táplálkozom, kefélek - de az isten szerelmére, nem jobb mindezt kötöttségek, félelmek, és felelősségek nélkül? A lelkifurdalás, és az együttérzés csak a gyengeség jelei, amelyek sokszor magukban hordják, vagy magukkal hozzák a bukás lehetőségét. Az én életemnek varázsa van: megtapasztaltam, és meg is tanultam, hogy bármit megvehetek, legyen szó anyagi javakról, vagy éppen nőkről. Ha pedig fizetek, azt szeretem kapni, amit én akarok. Ha kell, akkor a legmodernebb technológiát, ha kell, akkor egy engedelmes rabszolgát - és ha kell, a pénzemért azt is elvárom, ami másnak nincs ínyére. Listát lehetne írni azokról a nőkről, akiket ha szükség úgy hozta, erővel tettem magamévá. Nem érdekelt sem a sírás, sem a jajveszékelés. Kaptak egy zsíros csekket, meg jöhetett némi utógondozás, és ezzel végeztem is velük, mehettek amerre láttak. Sok nőt láttam már lerongyolt állapotban, képletesen szólván megtaposva, mégis engedelmesen, báb módjára tűrték, bármit is tettem velük. Harley-t még alig ismerem, mégis már most tudom, hogy annyira különbözik minden eddigi játékszeremtől - még szép, hogy egészen másképpen reagált. De talán a legjobban az döbbent meg, hogy az én reakcióm is teljesen más, mint az eddig megszokottak. Nem töröm ki a nyakát, nem üvöltök úgy, hogy belereszkessenek a falak, nem használom a fizikai erőmet meggyőzésre vagy győzelemre. Ehelyett néma csendben emésztem a szavait, majd felajánlom a feszültséglevezetés egy eddig ismeretlen módját. Felsegítem őt a székből, aztán átfogom a derekát, és lassan lépegetni kezdünk a zene ütemére. Nekem szoruló testéből forróság árad, talán előbbi mérhetetlen dühe maradékaként. Sosem gondoltam volna, hogy a jó öreg Sinatra hangja ennyire jótékony hatással van a megtépázott idegrendszerre. - Én vámpír vagyok, te boszorkány - válaszolom végül nyersen, bár ez a nyersesség nem neki szól, egyszerűen csak a tagadhatatlan tényeket mondom ki. - A te fajtád öli az enyémet, és vice versa. Talán természetes volt, hogy egymásra támadtunk - az eredménye viszont a legkevésbé sem várt - teszem hozzá, és mikor mellkasomnak támasztja arcát, egy pillanatra megrándulok: az ösztön vezérelne, hogy húzódjak el, és tartsam őt távol magamtól, de legyőzöm ezt a késztetést, és hagyom, hogy megpihenjen rajtam. Már csak azért is jobb így, mert nem láthatja az arcomon átfutó meglepetést, amit felvont szemöldökkel reagálok le. Nekem nem szoktak örülni. Tőlem félni szoktak, és maguk alá sz*rni. Igazából nem is emlékszem rá, valaki örült-e nekem valaha az életben. Utoljára ha jól emlékszem, ezt néhány száz évvel ezelőtt hallottam, Clément szájából - aki volt olyan ostoba, hogy férfi létére beleszeretett egy férfiba, és aki elindított engem az oszolhatatlan sötétség útján. - Sosem az önkontrollomról voltam híres, mert nemes egyszerűséggel nem volt soha szükségem rá, hogy éljek ezzel a tulajdonsággal. Ha tudnád, miket tettem meg, és hogyan bántam másokkal, vagy akár az elődeiddel, most sikítva, és gyalog rohannál vissza New Orleansba - vonok vállat. Okoztam már az elődeinek ezerféle fájdalmat, lelkit és fizikait egyaránt. Tökéletesen ismerősek előttem a kisírt szemek, és a vörös arc. Egyetlen másodpercig sem érdekelt, és soha nem éreztem lelkifurdalást. Megvásároltam őket, a pénzemmel fizettem meg szolgálataikat, ők pedig engedték. Üzlet volt, ennyi az egész. Ez a mostani is az, és valahogy, valamiért mégis másabb. Talán mert Harley az egyetlen, aki csak a testét adta oda a segítségemért cserébe, de van elég mersze ahhoz, hogy a lelkét ne engedje áruba bocsátani. A következő szavaira viszont önkéntelenül is felhorkanok. Úgy tűnik, még mindig nem tisztázta le magában, hogy ki is vagyok valójában. - Ne akarj engem megismerni - válaszolom határozottan. - Jobban járunk így mindketten. Te főképpen. Hidd el, amikor visszatérsz Louisiana-ba, áldani fogod az eget, amiért ezt mondtam, és igyekezni fogsz minél hamarabb elfelejteni. És ez lesz a legokosabb, amit tehetsz. Egyébként nem kell sajnálnod semmit. Nem mondtál olyat, amit már magamtól is ne tudtam volna - engedem el aztán, mikor a dal véget ér, és figyelem, ahogy elhelyezkedik a kanapén. Látom még rajta a neheztelést, és a szemrehányást. Úgy viselkedik most velem, mint mikor valaki igyekszik megnyugtatni egy dühös állatot. Csak megrázom a fejem, mikor egy kézmozdulattal jelzi, hogy akár az ölébe is hajthatom a fejemet. Ha most egy dugásra invitálna, nem mondanék nemet, és már félúton lennénk a mennyországba - de a gyengeség, vagy gyengédség ezen megnyilvánulását, amit most nekem felkínál, inkább kihagynám. Épp szóra nyitom az ajkamat, bár magam sem tudom, valójában mit is mondanék, mikor mentőövként megcsörren a zsebemben hagyott mobilom. - Pryce - mordulok bele, jelezvén, hogy épp nem a legjobbkor hív, aztán összevont szemöldökkel hallgatom a mondanivalóját. - Szarok bele, Pryce! - ordítom aztán bele a készülékbe úgy, hogy bármibe fogadom, el kell tartania a fülétől. - Azt mondtam, Johnson nyomja az árakat a lehető legmélyebbre. Fel akarom vásárolni és beolvasztani azt a céget, nem felvirágoztatni! Ha Johnson képtelen erre, akkor kurvára elmagyarázom neki négyszemközt, hogy mit jelentenek az utasításaim! Ha az a fajankó kudarcot vall, kísérleti patkányt csinálok az idiótából! - vágom le a telefont, és nagyon fújok. Lance Pryce évek óta velem van, és ő az egyetlen, akit még nem akartam kicsinálni a cégnél. Remélem félti annyira a státuszát, hogy jelentős nyomást gyakoroljon Johnsonra - ha az a seggfej elbukik, már tudom, ki lesz a következő alapanyag a tudósaim kutatásához. Megdörzsölöm a homlokomat, aztán elsétálok a hűtőig - jelenleg nagyon szükségét érzem egy pohár italnak. - Velem tartasz? - fordulok Harley felé az iméntinél jóval szelídebb hangnemben, aki eléggé elhűlve hallgatta végig az előbbi kirohanásomat. - Egy pohár Cháteau Margaux sem épp utolsó feszültséglevezetés - javaslom. - Vagy inkább békésebb területre távozol, és elfoglalod a szobádat? - biccentem félre a fejem. Tény, hogy végképp nem vagyok a legjobb társaság, de most mégis bánnám, ha egyedül hagyna.
Sziszeg valamit az orra alatt. Ha érteném se különösebben foglalkoztatna, hogy mi az. Egyelőre akinek itt van joga a sértődésre az csak én lehetek, nem pedig ő. Ha nagyon akartam volna, nemes egyszerűséggel tekerhettem volna fel a fejében a fűtést vagy repíthettem volna a falnak. Nem szándékozom nagyon mélyre döfni a fullánkomat belé, máskülönben önmagammal végzek. Persze, nem ő általa, hanem ha nagyon túlzásba viszem a mágiahasználatot, nos, kevesebb időt tudhatok magaménak. Meg azt is illendő figyelembe venni, hogy a néhány közös vonásaink ellenére közöttünk hatalmas nagy az űr ami pontosan elválaszt bennünket. Míg ő vadállat módjára válaszol bármire is, nos, én addig próbálok más alternatívát találni, hogy levezessem a dühömet. Ami most megfékezett, az a rosszullétem volt. Szinte tökéletesen éreztem, ahogy lüktet a fejem és a mellkasom, teljességgel forrt az arcom ami az által pírbe borult. De ő maga még csak egy szót sem szól a motyogásait követően. Egyelőre nem tudok az arcára nézni, máskülönben lehet, hogy újra elkapna egy dühroham. Most csak támasztottam a fejemet és próbáltam arra koncentrálni, hogy a remegésem abbamaradjon. Nem érdemeltem meg, hogy a kedve szerint rángasson meg. Megvallom, hogy ennyire még én sem akartam vele így beszélni, egyáltalán nem jellemző rám ez a stílus. De ha nem állítom le, tartok attól, hogy a megrángatás lett volna a legkisebb bajom. Továbbra sem egy pénzéhes kurva vagyok aki a pénzért még azt is elviseli, hogy egyesével ütik ki a fogait; nem... én még mindig egy nő vagyok. Egy nő, aki New Orleansban született és akit más családba vittek Londonba. Csak egy nő, aki szerelmes lett a saját ikertestvérébe és mint kiderült; nem fűzte őket össze semmiféle vérvonal. Aki itt áll vele szemben, akit minden szemrebbenés nélkül megrángatott, egy nagyon erős törzsből származik és aki jelenleg ennek köszönhetően haldoklik. Azt akarta, hogy féljek tőle. Talán, ha nem lennék már fél lábbal a máglyában, meglehet, hogy talán egy kicsit tartanék is tőle. Most már nincs mitől félnem, még attól sem, ha megölne. Előbb tartanék attól, hogy a holttestemet odavetné a kutyáinak, de máskülönben nem riasztana vissza. Ettől függetlenül amíg tehetem, megvédem magamat. Mély levegőt szippantottam a környezetből, ami szinte lüktetett a dühömtől. Talán egy pillanatra még az asztalon lévő váza is megremegett, s én magam csodálom, hogy a kisugárzó erőm amit nem tudok féken tartani miért nem roppantotta össze az edényt. (..) Percekig honolt a néma csend. Nem néztem rá még csak egy pillanatra sem, egészen addig, amíg meg nem szólal a háttérben egy zene. Gyengéd hanggal szólt oda hozzám, majd pedig óvatosan segített fel a székből. Nem tudtam eldönteni, hogy most utólag felpofozzam -e, vagy még adjak neki esélyt, hogy ezt megmagyarázza. Inkább az mellett döntök, hogy hagyom magunkat megnyugodni. Viszont egy kiadós beszélgetésre akkor is szükségünk lesz. - Te nem tudod, de valójában rettenetesen rosszul éreztem magamat az után, amikor bántottalak. - Kezdek bele finoman, nyugodt hangnemmel. Közben megérintem a karjait és óvatosan a mellkasához simul az arcom, épp úgy, mint mikor egy hízelgő macska dörgölőzik neki a gazda lábába. - Amikor pedig pár napra rá megjelentél, valójában rettenetesen boldog voltam. Hogy miért, nos, nem tudom. - Megvontam a vállaimat. Valójában az ok a boldogságra annyi volt, hogy újra láthattam őt. Vonzott benne valami az első pillanattól fogva ami nagyon sokáig nem hagyott utána nyugodni. Sokszor gondoltam rá még annak ellenére is, hogy nekem egy idegen volt. - Biztos vagyok abban, hogy a fényűző életed ellenére megéltél olyan dolgokat amiket inkább mélyen elástál magadban, hogy még csak gondolni se kelljen rájuk. Tudom, hogy nehéz kontrollt tartani, és, hogy dühös vagy. Én is az vagyok. - Halkan sóhajtok, majd tekintetemet felé irányítom, midőn megállok és az arcára csúsztatom egyik tenyeremet. - Én nem fogok veled szemben hamis lenni. Ugyanakkor a véremet is felajánlanám neked annak ellenére, hogy gyengülök. - Egyszerű utalás arra, hogy valójában nagyon sok mindent képes lennék miatta megtenni, minden ok nélkül. Mindemellett hamis szavakban sem fogom őt úsztatni. - Szeretnélek megismerni. - Tettem hozzá halkan, majd elhúzódom tőle óvatosan. Valójában nagyon nagy erőt kell gyakorolnom, hogy ne sírjam el magamat előtte. Nem csak az bánt, hogy megrángatott, hanem mindemellett nagyon sok más ami szinte felemészt. Tudatában annak lenni, hogy haldoklom, nos... korántsem kölcsönöz jó hangulatot. Az meg pláne nem, hogy Elias tesz arról, hogy ne is legyen jobb. - Sajnálom, hogy így beszéltem veled. - Ránéztem egy pillanatra egészen addig, amíg hátat nem fordítottam neki. Elfáradtam, elgyengültem, kimerültem. Törni és zúzni lenne kedvem, e helyett viszont inkább újra leülök, csak most már a kanapéra. Ennyire rosszul még sosem éreztem magamat. - Gyere ide. - Biccentettem egyet finoman, s az ölemen simítok végig, hogy ráhajthatja a fejét amíg ő is pihen. Addig akár cirógathatom is a haját nyugtatás gyanánt. Közben a kanapé szélére húzódtam, hogy mellém férjen abban az esetben, ha hallgat rám.
Félelem, meghunyászkodás, alázatosság, és engedelmes behódolás. Ehhez a viselkedéshez vagyok hozzászokva a nők tekintetében. Persze, mindig is teszek azért, hogy akiket dugható ribancok gyanánt ideiglenesen a házamba engedek, tudják hol a határ, amíg elmehetnek. Egész pontosan: ha csettintek, hogy ugorjanak, maximum annyit kérdezhetnek meg, hogy milyen magasra. Biztosra vettem, hogy a kiszolgáltatott helyzet, amelybe Harley belekerült, és az anyagi lehetőségek, amikkel kecsegtetem, belőle is engedelmes szolgát faragnak majd - az én hathatós segítségemmel természetesen. Az idetartó repülőúton, míg ő mélyen és ártatlanul az igazak álmát aludta, és végeztem az üzleti mailekkel, az üres perceket ábrándozással töltöttem ki. Elképzeltem, ahogy meztelenül, egy szál semmiben, a kezeit szigorúan a háta mögé téve térdel előttem a szőnyegen - mindenféle funkció nélkül, nemes egyszerűséggel azért, mert én éppen így látom jónak. Eddig kivétel nélkül mindenki engedelmeskedett nekem - a félelem és a mesés kárpótlás volt a mozgatórugójuk. Azt mondják, egyszer mindenki számára eljön az ébrdés egy jókora meglepetés, vagy épp pofára esés képében. Azt hiszem, az én időm e téren most érkezett el. Hüledezve nézem-hallgatom Harley tirádáját - erre aztán végképp nem számítottam. Olyan szavakat vagdos a fejemhez, amiket eddig senki nem merészelt - vagy aki mégis, az nem élt túl sokáig ahhoz, hogy ezzel a tettel eldicsekedjen. Fogalmam sincs, most mit kellene reagálnom - kezdjek hangos üvöltözésbe, vagy nemes egyszerűséggel rakjam ki az ajtón, és szerezzek magamnak egy engedelmesebb kis luvnyát, aki azt csinálja, amit elvárok - vagy pedig csak álljak néma csendben, és hagyjam, hogy kiadja mindazt magából, ami a lelkét nyomja. Igaz, a mondókája olyan hevesen távozik belőle, hogy esélyem sem lenne közbevágni - mint a vécépapír, aminek megrántják a végét, és legöngyölődik az egész. - Igen, ezt sikerült leszűrnöm - sziszegem a fogaim közt, parázs pillantások kíséretében, mikor tesz egy megjegyzést, hogy nem tudom őt megfélemlíteni. Egy pillanatig eljátszom a gondolattal, vajon Grace-nek - a házvezetőnőmnek - mennyi időbe telne kitakarítani, ha most Harley véres cafatjaival borítanám be a nappalit, de elhangzik egy mondat, amitől úgy érzem, mintha ököllel vágna az arcomba, vagy simán lábközön rúgna. "Nem ezt érdemelném" - visszhangzik bennem újra és újra, mint egy soha el nem múló echo. Hogy mivel fejezi be a rapliját, már szinte nem is hallom, ez a néhány szó leköti minden figyelmemet - és valami oknál fogva elkezdem szarul érezni magam: erre még soha nem volt példa az elmúlt évek folyamán. Csak állok néma csendben, magamban bogozgatva ezt a szinte soha nem tapasztalt érzést - egyszerűen nem tudom, melyik fiókba toljam be. - A helyedben én most hallgatnék el, de nagyon gyorsan - mordulok rá Harleyre, de ennek ellenére világosan érzem, hogy ebben a párbajban most alulmaradtam. Nem agyalok tovább, mert ha gondolataimat tovább gombolyítom, egyszer csak felállt volna a kérdés, hogyan vehette magának Harley azt a bátorságot, hogy ennyi haraggal és gyűlölettel telve vágja az arcomba véleményét. Mi őrzi őt meg a bosszútól, vagy a fájdalmas leckétől, mikor a nagy hírű és hatalmas Elias Sydent egyszerűen helyre rakja, mint egy taknyos kölyköt? És mi nyűgöz le engem úgy, mintha páncél lenne köztünk? Nem folytatom ezt tovább, mert kínzó és zavarba ejtő lenne rájönnöm, és magamnak is beismernem, hogy Harley igaza állna közénk - a valóság, amit nem lehet megfélemlíteni, vagy megalázni. Látom, ahogy kimerülten lerogy a székre, mint aki kiadta minden erejét, és noha igyekszik leplezni, látom hogy remeg a felindultságtól, és az emésztő haragtól. Fura, de bennem nincs düh - fejem félrehajtva úgy méregetem, mintha valami csodabogár lenne, vagy még soha nem láttam volna nőt ezelőtt. Síri csend ül a nappaliban, és ez a percek elteltével csak mélyül, és egyre kínosabb lesz. Hallani akarok valamit, ami leköt, valamit, ami eltereli a figyelmemet: megfordulok, felveszem a kanapé előtti asztalkáról az iPod dokkoló távirányítóját, és elindítok valami zenét, az elsőt, ami előre ugrik a listában.
Lehunyom a szemem, hagyom hogy átjárjon a muzsika semmi mással össze nem hasonlítható, a lelket vörös bársonnyal simogató nyugalma, majd oda lépek Harley elé, és a kezem nyújtom neki. - Táncolj velem. Kérlek - teszem hozzá, és felsegítem a székből - olyan óvatos, és finom mozdulattal, amire sosem tartottam volna magam képesnek ezelőtt.
Hirtelen megragadja a karomat és minden finomkodás nélkül ráncigál fel a kanapétól. A szívem hevesen kalapált a helyén abban a pillanatban, de nem a félelemtől. Mérhetetlenül hatalmas nagy gyűlölet és utálat kezdett el növekedni bennem minél inkább, ahogy folytatta a beszédét. Ha most nem fogta volna le azt a karomat, biztos, hogy egy hatalmas nagy pofonnal bővítettem volna ki a napunkat a számára. Szinte izzott a gyűlölet mind a két szememben. - Elhiheted, hogy magasról teszek arra, hogy mit csinálsz. Rohadtul nem érdekelsz és nem is fogsz érdekelni soha a büdös életbe se! - Sziszegem nagyon vehemensen, már-már olyan indulattal, aki helyben képes lett volna nekiesni, hogy szétkaparja az arcát. - Te magad kezdtél el pofázni ezek szerint feleslegesen, hidd el, cseszettül nem foglalkoztat, hogy épp mit csinálsz. Nem érdekel! - Most valahogy az eddigieknél is sokkal dühösebb voltam, már-már azon kaptam magamat gondolatban, hogy most azonnal elindulok kifelé, hogy vegyek magamnak vissza egy jegyet New Orleansba. - Arról nem tehetek, hogy minden szarra ugrasz és máris megpróbálod a másikat megfélemlíteni. Engem nem fogsz. - Mérhetetlen düht produkált bennem az iménti jelenete. Még mindig nem fogta fel, hogy nem a megfelelő boszorkánnyal húzott ujjat. Lehet, hogy beledöglenék, de egy csettintésbe kerülne és máris porig égethetném ezt az egész kócerájt itt. Ne akarja, hogy megtegyem. Képes leszek abban az esetben még magamat is feláldozni, ha annyira kiharcolja még. Ha még mindig a karomat szorongatta, sértetten rántom ki onnan a karomat, hogy aztán közelebb lépjek hozzá és a szemeibe nézhessek, hogy valamit még igencsak szükségesen nyomatékosítsak benne. - Nem olyan vagyok, mint a többi eddigi kurvád akik elviselték ezt a vadállat stílust pusztán azért, mert a seggüket is pénzzel tömted ki a gyenge szolgáltatásukért. Mint láthattad, a véremet is felkínáltam, hogy neked jó legyen. Nem hiszem, hogy ezt érdemelném. - Mutatok rá egy pillanatra, s azzal a lendülettel hátat fordítok neki, rábámulva látványosan a kijárati ajtóra. - Egyelőre szükségem van rád. Nem a pénzedért. Magasról teszek arra. - Visszafordulok felé, csak most néhány lépéssel távolabb kerültem tőle. Nem azért, mert épp tartanék tőle, hanem egyszerűen nem akarok újra finom rántottát csinálni az agyából, mint az első alkalommal. - Hanem mert a kovenem máglyán akar látni engem. De amíg távol vagyok tőlük, sokat nem tehetnek. De... - Támaszkodom meg a karommal a kanapé háta mögött, mivel egyszerűen szédülni kezdtem a dühtől. Ha miatta fogok összeesni, garantálom, hogy ne akarja, hogy felébredjek. Egy pillanatra el is halkulok, ahogy lehunyom az íriszeimet. A fejemhez emeltem a tenyeremet, mivel nemcsak, hogy borzalmasan szúrni kezdett a mellkasomban a szívnek nevezett űr, hanem a fejem is iszonyatos fájásba kezdett. Próbáltam lenyugodni, de még nem fejeztem be a mondandómat. - Bármit megteszek neked pusztán csak a szállásért cserébe. Úgy éled ki magadat rajtam, ahogy azt még sohasem tehetted senkin sem. Nem érdekel ez a része se, azt csinálsz, amit akarsz. De ezt nem fogom tolerálni, hogy a baromságaid miatt akarj kárt tenni bennem. - Végre kinyitom ezt követően az íriszeimet, bár még így is kettőt látok belőle. Még azt az egyet is rühellem. - De nem tart nekem semeddig, míg kimegyek azon az ajtón, és itt hagylak a francba. Aztán utána kereshetsz olyan kurvát, akire a fél vagyonodat is ráköltheted se fogja még azt sem hagyni, hogy egyáltalán seggberakd. - Sziszegem dühösen továbbra is, aztán a legközelebbi széket magamhoz húzom, hogy leüljek. A rosszullétem ellenére is szépen elhelyezkedem a széken; lábaimat keresztbe raktam egymáson, s finoman rákönyököltem a szék támlájára, miközben Eliast figyeltem. Aztán újra lehunytam a szemeimet. Még csak fél órája vagyok itt, de már elérte, hogy a rosszullétig dühítsen fel. - Baszottul illúzióromboló tudsz lenni. - Veszek magamhoz mély sóhajt, nem foglalkozva azzal, hogy nem szabtam határt a káromkodásnak a szóváltásaim között. Épp azt akartam, hogy megdöngessen, szinte provokáltam magam, erre ez a hála?! Legközelebb se fogok semmit sem a kedvére tenni.
Úgy tűnik, Harley valamiben eltér a többi nőtől, akivel eddig dolgom volt: ő láthatóan nem a pénzért csinálja az egészet. Bár akkor fogalmam sincs, hogy miért. Annyira nem lehettem jó parti, hogy csak a dugás élvezete miatt mondott volna igent nekem. Ha mégis, akkor azt hiszem, lesz még számára meglepetés: nem csak a kefélést élvezem, hanem ha kell, igencsak kemény kézzel irányítom a partnereimet - akár a magánéletben, akár az üzletben. Vagy ki tudja, talán épp ezt élvezi? A veszélyt, a fájdalmat, a vadságot. Bárhogy is, ami jár, az jár, és elvárom, hogy elfogadja tőlem, amit adni akarok. Ha pénzt akarok adni, akkor azt. Ha ruhát, akkor azt. Ha megbüntetem, akkor azt. Ha úgy döntök, hogy bemutatom számára a világomat, és a lábai elé terítem a lehetőségeket, amiknek eddig híján volt, akkor azt sem fogja elutasítani - egyszerűen nem engedem. A jelek szerint azonban még mindig vannak dolgok, amiket nem árt lefixálnunk, és ide tartozik a felkínálkozásának minősége is számomra. Szemrebbenés és félelem nélkül nyújtja a nyakát felém, és egy darabig nem vagyok képes levenni a tekintetem bőréről, ahol láthatóan lüktet szívének ritmusára az ütőere. Fogalmam sincs, miféle kovenbe tartozhat, miféle célok mozgatják, de eddigi ismereteim tudatában azt mondhatom, nem akadt még olyan boszorkány, aki önként kínálta volna fel magát, hogy éhem verjem vele. Elgondolkodom rajta, vajon készségessége az alkunk részének számít vajon, vagy egyszerűen bátor és őrült egyszerre ahhoz, hogy kísértse a sorsát, vagy egyenesen a halált. Ha másért nem, a most tanúsított önuralmamért minimum érmet meg oklevelet érdemelnék. Elutasítom a tálcán kínált lehetőséget, és nagyjából felvázolom neki a miértjét is. Látom a teljes döbbenetet az arcán, és kb belelátok a fejébe is: simán őrültnek hihet. Elvégre ki az a bolond, aki menteni akarja az embereket, ahelyett hogy vámpír mivoltának engedelmeskedve lelkesen gyilkolná őket? Természetesen nem ő lenne, ha a gondolatait nem öntené szavak formájába, és morcos pillantásokkal méregetem. Ha most elkapnám, és a farkammal tömném be a száját, vajon befogná? Aztán az első mondatára megrándulok, mintha pofon vágott volna. Igaz, honnan is tudhatná, hogy rátapintott az igazságra? - Egyszer, valamikor én is szerettem - morgom tompán, majd megfordulok, és visszarakom az üveget a hűtőbe. Így talán kissé könnyebb, hogy közben nem kell Harley arcát látnom. Igen, én is szerettem - és felötlik bennem Miette arca. Több évtizede már ennek, de a seb még a mai napig is fáj. Végignéztem, ahogy elevenen felfalja őt a rák, és nem tehettem ez ellen semmit - mire rábeszéltem, hogy elfogadja a véremet, már menthetetlen volt. Az ő halála még mindig olyan a lelkemen, mintha tüzes vassal sütöttek volna bélyeget rá - egyszerűen nem akarom, hogy másoknak is át kelljen élniük azt a földre szállt poklot, amit nekem. - Mint mondtam, a gyógyszeripar remek üzlet. Egyrészt olyan mérvű anyagi stabilitást ad, amit most láthatsz is - intek körbe, mikor végül rendezem vonásaimat, és visszafordulok a hűtő felől Harley irányába. - Az emberek bármit képesek megadni az egészségükért. Másrészt megadja nekem a köztisztelet státuszát. Mondjuk úgy, angyalszárnyakkal és glóriával felszerelkezve néznek rám az emberek. Az iparmágnás, aki feltette életét a világ megsegítésére - engedek el egy gúnyos vigyort. - Harmadrészt pedig ezen kutatások örve alatt saját magamon is segítek. Az egyszerű vámpírok olyanok, mint az állatok, az ösztöneik után mennek. Ha az én utamat nem szegélyezik hullák, vajon ki tételezné fel Elias Sydenről, az emberiség jótevőjéről, hogy ő maga is a vérszívók közé tartozik? - lököm el aztán magam a konyhapulttól, és elsétálok a kanapéig, majd megragadom Harley kezét, és felrángatom az ágyról. - Viszont úgy hiszem, nem tartozom neked beszámolóval, hogy mit miért teszek. Mint már elmondtam, azért hoztalak ide, mert imádom a kefélni való p*ncidat, nem pedig azért, hogy az üzleti ügyeimbe üsd a csinos kis orrodat. Ha nem akarod, hogy kissé keményebb módszerekkel magyarázzam el ezt neked, akkor többet ne kérdezz a cégemről - morgom, olyan rosszkedvűen, mint egy medve, aki cserszömörcével törölte ki a seggét. Ha lelökném a kanapéra, kikötözném kezét-lábát, és betömném a száját, akár a nadrágom szíjával magyarázhatnám el, hogy ez végképp nem tartozik rá. Nagy levegőt veszek, és tízig számolok, hogy lecsillapítsam magam. Ez volt az első alkalom - ezúttal még lehetek elnéző, és kegyes.
Pár pillanatra megmutatkozik az arcán megannyi gondolat halmaza, miután a bankkártyára érdekes tekintetet vágtam és mindössze csak annyi volt rá a reakcióm, hogy félretettem az asztalra. Félreértés ne essék, nem vagyok egy pénzéhes ribanc akinek nem elég az ég világon semmi sem. Ez rengeteg pénz még így is, amit ráutalt. Szinte magamat szégyellem, hogy képes szex miatt ennyit rám költeni? Igazából csak úgy érzem, hogy nem érdemlem meg. Vagyis, egyszerűen csak nem látom szükségét ennek.Ámbár lehet azért érzem így, mert nekem a vele történő szex egyszerűen fenomenális, és egyáltalán nem érzem azt, hogy ezért a 'szenvedésért' nekem fizetni kéne. Tudhatná, hogy nekem egyes egyedül csak a szállás volt a lényeg és pont kapóra jött, hogy ő több, mint négy órára él New Orleanstól repülővel. Pénz ide vagy oda, de ha közelebb élt volna a városhoz, nem biztos, hogy vele tartok. Bár ezt igazán én magam sem tudom megmondani, hogy abban az esetben mit feleltem volna. Érdekelt az élete, az, hogy milyen egy magafajta vámpír, mint ő. Egyébként sem sok van hátra nekem, végre valahára a maradék időben felfedezhetek valami újat, és megismerhetek valakit, aki... mondhatni boldoggá tehet. Ebben az érzésben nekem sohasem volt részem. A vér, az öldöklés és hazugságok egyvelege karolta át az eddigi éveimet. Tény, hogy minket csak egy cseszett alku köt össze, de még mindig jobb annál, mintha egyedül kellene ezen a nehéz úton végigmennem. Nem akarom, hogy a szenvedésem nézője legyen, hisz ahogy elterveztem eddig; nem ő fog engem kirakni ahogy a többi nővel tehette, hanem én magam lépek le amint eljött annak az ideje. Addig sem akarok egyedül lenni. A magánytól megőrülök. Minden szemrebbenés nélkül teszem félre a bankkártyát és a szebbnél szebb ruhákkal teli mappákat, s inkább az után megyek, ami engem sokkal jobban izgat. Nem felejtettem el a reggeli incidensünket és azt sem, hogy az előtte való öltözködésem mennyire felhergelte őt. Nagyon sajnáltam, hogy akkor nem enyhíthettem rajt, hisz szinte azonnal a repülőhöz mentünk. Most viszont semmi akadálya annak, hogy bepótoljam azt amit akkor nem tudtam. Most valahogy az sem érdekel, ha véletlenszerűen valamelyik személyzet előtt szopnám le őt. Komolyan, kit érdekel? (..) Te jó ég. Már kezdtem aggódni, hogy nem fog neki koppanni a leplezett kérésem. Már épp kezdett volna bele valamibe és a mondata közepén jött rá, hogy valójában mire is gondoltam. Mire gondoltam volna? Komolyan, ne szórakozzon már velem. Ezen ő maga is nemes egyszerűséggel vigyorodott el, amit jómagam sem tudtam leplezni. Akarom őt, teljes egészét. Ki akarom élvezni most ezt az időt, hisz délelőtt el kell majd viselnem a hiányát. Ámbár, addig megpróbálok keresni egy menhelyt, ahogy terveztem. Lehetőleg egy szép nagy cicával fogok visszatérni. - Azt a valamit pedig csak tőled kaphatom meg.- Felelem kéjesen kérdésére, s finoman végigcsókolok ujján, miután azt az államhoz érintette. Mindenféle szívbaj nélkül akartam, hogy igyon belőlem. Ki tudja. Talán a tudatalattim már most meg akar halni és el akarja érni, hogy inkább így essünk túl rajta. Nem szerencsés egy vámpírnak kínálgatnom magamat, de valójában nagyon élveztem, amikor utoljára ivott belőlem. Általa meghalni pedig sokkal egyszerűbb lenne. Szinte sugárzik róla, hogy mennyire türtőztetnie kell magát, hogy még véletlenül se essen nekem és szipolyozza ki minden csepp véremet; pedig valójában egyre inkább vágyom rá. Lehet, hogy most inkább a pillanatnyi őrületektől elment a maradék eszem is, de nem érdekel. Azt vártam volna, hogy nekem essen kíméletlenül, e helyett valami teljes más témába hagy minket botlani. Már az elején leszögezi, hogy ez eléggé bizalmas. Nos, valójában nem szándékozom neki ártani, bármennyire is 'hihetetlennek' tűnik. Nekem aztán bőséggel elmondhat bármit, legyen az bármennyire mocskos vagy szép. Haldokló emberben megbízni a legegyszerűbb. Mit tehet az már? Semmit. Teljességgel meglepve hallgatom végig a szavait. Belátást mutat szavakkal a cégébe, és azt, hogy épp mik a tervei a fejlődéssel. Nem tudtam eldönteni, hogy most bolond -e, vagy ténylegesen ennyire elhatározott. - Miért van az, hogy mások haldokló szeretteit próbálod megóvni, míg te magad senkit sem szeretsz? - Kérdezem tőle csak úgy nemes egyszerűséggel, nem várva rá bármiféle magyarázatot. - Ennyi betegség... a világ védekezik a sok szerencsétlen ellen. Az ember nem hiányzik ennek a világnak, sem pedig a természetfelettiek. Kár ezzel szemben harcolni. - Épp olyan, mintha a széllel szemben akarnánk hugyozni. Komolyan. Mire jó ezt csinálni? Nagyon szép és nemes gesztus, de nem is tudom... valahogy rühellem az életet és talán ezért is negatív a hozzáállásom. - Ami pedig a vérszívókat illeti. - mutatok rá egy pillanatra, amint végül ellépek a pulttól, hogy visszaüljek a kanapéra néhány lépés után.- Nem értem, minek akarod magadat is leszabályozni. A legtöbb vámpír magasról tesz arra, hogy épp hány emberi élet vész oda, mert épp korog a pocakjuk. Nem fognak arra törekedni, hogy kevesebb legyen az áldozatok száma. Ámbár én azt sem értem, hogy neked ez miért fontos. A fajtád már nagyon rég óta fent van, köszönhetően a drága ősöknek. Amíg ők vannak, a ti fajtátoknak szinte stabil a létezésük. Az már más kategória, ha néhány zöldfülű vérszívó bedől néhány vadásznak. - Forgatom a szemeimet rosszallóan, midőn inkább a szemben lévő falat kezdem el bámulni. Láttam, hogy mi folyik New Orleansban. Épp úgy hemzsegnek ott a vámpírok, mint egy macskán egy egész bolharaj. Épp annyira idegesítőek és kártevőek is. Ha azokra ránézek... nem látom annak esélyét, hogy megvonják maguktól a gyilkolás örömét. - Nincs abban semmi izgalmas, ha az áldozat egy élettelen valamiféle lötty. A gyík sem eszi meg azt a csótányt amelyik nem menekül előle. Akkor inkább éhen döglik. - Hátrahajtom a fejemet, mély levegőt vonva magamhoz. Persze, azt csinál, amit csak szeretne. Nem rossz dolog az, amiért vagyonokat költ, de felesleges idő és pénzpazarlás. A legtöbb magafajta imád ölni, sőt, az élteti őket. De ha már itt tartunk, nem csak a vámpírok teszik ezt előszeretettel. Vehetjük akár saját magamat is példának; az ittlétem alatt biztos, hogy elsajátítok néhány életet pusztán szórakozásból. Más is ezt teszi és én pedig nem vámpír vagyok. Ah, miért is szóljak bele vagy fűzzek hozzá bármit is? - Meglep, hogy ezt pont tőled hallom. Azt hittem, hogy szinte senkit sem kímélsz és tökéletesen élvezed azt, hogy mások életét veheted el. Ezek szerint ez jócskán nem így van. Ellenben, az elején mennyire akartad, hogy a barackszínű falam a saját véremmel legyen elfedve. Milyen érdekes.- Mosolyodom el pusztán kínból, semmiféle jelét nem mutatva annak, hogy abban a mosolyban lenne némi mulatságnak a tárgya. Nyilván zokon vettem azt a kijelentését egészen mostanáig is és nem igazán fogom elfelejteni. Nem ártottam neki nagyot az elején sem, pedig megtehettem volna. Szerencsére a dolgok egészen máshogy alakultak. - Mindenesetre sok sikert hozzá. Én csak remélem, hogy a sok elvetemült, tébolyult vérszívó lemond arról, hogy gyilkoljanak. - Szinte kizárt. - Bár nekem aztán már tökmindegy, mit hoz a jövő. - Legyintek egyet. Ha érdekelne se nagyon számítana sokat, mert én azt már úgysem élem meg.
Figyelem Harley arcát, minden reakcióját. Elfogadja a bankkártyát, de nem túl nagy lelkesedéssel - igazából két lehetséges magyarázat közt ingadozom. Az egyik, hogy kevesli a pénzt, amit kezdő tőke gyanánt átutaltattam. A másik, miszerint úgy érzi magát, hogy fizetek neki a szexért. Ez a lehetőség viszont teljes mértékben megfelel az igazságnak. Egyezséget kötöttünk, és anyagi támogatással kecsegtettem cserébe azért, hogy akkor és úgy élhetem ki rajta magam, ahogy az én akaratom diktálja. Persze én némileg finomabban fogalmaznék a helyében. Kurtizánnak mondanám... a lényeg viszont ugyanaz. Ez olyan egyezség, amiből mindketten profitálunk, és felnőtt, felelősségteljes nő, aki pontosan tudta, mit vállal. És az már csak lábjegyzet a történet alján, hogy az első két alkalmat ő legalább annyira élvezte, mint amennyire én magam is. Ahogy elsétálok a konyháig, és szemügyre veszem a választékot, továbbá vázolom a ma esti, és holnapi programot, hirtelen két kar jelenik meg a perifériás látómezőmben. Sarkon perdülve Harley-t látom, olyan közel áll hozzám, hogy meg tudom figyelni szinte minden szál szempilláját. - Nos, ha éhes vagy, akkor...óóóó - esik le végül a tízcentes, mire is gondolt. Megcsóválom a fejem, de a vigyort képtelen vagyok ledörgölni a képemről. - Szóval, szeretnél valamit a szádba? - csúsztatom ujjamat az álla alá, és megemelem a fejét. - Igazad van, nem sokat ettem. És kívánom, de van olyan, amit sokkal jobban szeretnék... - súgom alig egy centire a szájától, és nézem, ahogy vörös tincseit hátraveti, hogy szabadon hagyja a nyakát. A kínálata csábító, túlzottan is. Egy másodpercig erőt kell vennem magamon, hogy ne essek neki, és ne ismertessem meg vele, hogy milyen az, mikor egy vámpír istenigazán átadja magát az étkezésnek - aztán két nagy levegővétellel kissé lehűtöm magam. - Hidd el szívem, kész örömmel megtenném. De bölcsebb, ha nem teszem. És a helyedben nem kínálgatnám fel sűrűn magam, legalábbis nem az étlapomon - rázom meg a fejem. - Gyenge vagy, te magad mondtad. Könnyen bajod eshet, és egyébként is - fogom meg a csípőjét, és az ágyékomhoz húzom - legyengülve másra már nem tudnálak használni. Pedig az én verzióm, amire idehoztalak, sokkal élvezetesebb - teszem hozzá, majd elengedem, és kényelmesen nekitámaszkodom a konyhapultnak, majd karba fonom a kezeimet. - Van valami, amit el kell mondanom neked. Bízom a teljes diszkréciódban, csak a saját érdekedben is. Nem szándékozlak megölni, és ne is akarj változtatni ezen - nézek Harley szemeibe. - A Syden Institute egy gyógyászatra és kutatásokra szakosodott vállalat. Rengeteg pénzt fektetek orvosi kísérletekbe, és abba, hogy gyógymódot találjunk a kor legmodernebb, és legrohadtabb betegségeire - avatom be Harleyt komolyan. A szüleim pestisben haltak meg - noha ez a betegség ma már szinte nem létezik, épp elég nyomot hagyott bennem a haláluk - annak ellenére, hogy nem sirattam meg őket túlzottan - ahhoz, hogy nem akarok másokat kitenni annak a sokknak, amit a szeretteik elvesztése jelent. - Az Aids, a rák, a hepatitisz, az agyvelőgyulladás - sorolom - a mai világ rákfenéi. A kutatóim azért dolgoznak, hogy ezeket egy életre eltüntessük a földről. Ugyanakkor... - fordulok vissza a hűtő felé, és kiveszek egy üveget - a kutatások égisze alatt, mélyen elrejtve, egy másik kutatás is folyik. Egy olyan elixír előállítása, amely anélkül elégíti ki a vámpírok éhségét, hogy közvetlenül emberéletekbe kerülne. Nem azért, mert én valami szentlélek lennék, hanem mert a fajtám élete csak akkor lesz biztos, ha nem hívjuk fel magunkra a figyelmet. Hullák ezreit hagyva viszont városonként, ez kudarcra van ítélve. Így hát ezen élek. Az átállás nem könnyű, de sikeres. A tegnapi alkalom, hogy ettem belőled, kivételes volt. Nem szándékozom visszacsúszni - ez kissé olyan, mint az alkoholistának az ital. Távol kell magam tartanom a véredtől. Idővel majd te is megérted, és biztos vagyok benne, hogy meg is fogod köszönni, hogy így döntöttem. Van viszont más, amiről nem mondanék le semmi pénzért - nézek végig a testén szemtelenül. A ruhája egyszerűen észvesztő: tökéletesen kiemeli a lényeget, és jókora darabot hagy szabadon a combjából. Rájövök, hogy sikerült kissé meglepnie: akiket eddig szexszolgaként tartottam, soha nem ajánlkoztak fel maguktól, mindig én kezdeményeztem - sokszor akkor is, ha nem akarták. Ő viszont olyan, mint a bibliai jó házigazda, aki elébe megy a vendégének. Üdítő a változatosság, és fölöttébb izgató.
Feleslegesen magyarázkodik, hogy miért nem szeretné, ha a személyes dolgaihoz férkőznék. A helyében ezt természetesen én is leszögezném és én tiszteletben is fogom tartani azt, amit kér és elvár. Egyébként sem érdekel sok minden vele kapcsolatban, csak az, hogy elég távolra vitt a kovenemtől és nem kell azért rettegnem, hogy épp mikor gyújtják rám a házat. Nekem ez számít, a többi már abszolút nem. Egyébként is tisztában vagyok azzal, hogy a közelgő jövőm elől a végtelenségig nem menekülhetek, de még nem állok készen arra, hogy meghaljak. Egyáltalán nem dolgoztam fel még. Ami pedig az itteni boszorkányokat illeti, nos, nem fogok velük semmit sem kezdeni. Zöldfülűek, haszontalanok, nem az én törzsemhez tartoznak. Meg egyébként sem tudok sokat kezdeni több száz boszorkány ellen a kovenben, szóval azt hiszem, hogy egy kicsit sem kell félnie Eliasnak attól, hogy boszorkánytanyát csinálok a házából. Mindössze néhány hónapom van hátra, szeretném azt a kevéske időt nyugodtan eltölteni. Kiélvezem a maradék erőmet a mágia iránt amíg csak tehetem és ennyi. Most különösebben nem akarok pattogni a kovennel szemben, elvégre jól tudják, hogy hol vagyok. A távolság viszont nekik is csak távolság, szóval nem tudnak mit tenni. De ha nagyon erőlködnék, hogy nekik rossz legyen, valószínű mindent elkövetnek, hogy megtaláljanak és kárt tegyenek. Csakhogy az Eliast is érintené, azt pedig nem akarom. Bár ő váltig állítja, hogy a koven nem tud neki ártani, nos... amíg tanácstag voltam, öltünk már meg úgy valakit úgy, hogy a közelében sem voltunk. A legutóbbi eset egy boszorkányvadásszal történt, ugyanis hemzseg tőlük New Orleans. Tévhit, hogy csak vámpírvadászok vannak. Vagyis, ha nagyon kiharcolom, akár itt helyben is meghalhatok minden előjel nélkül, de azt ők nem akarják, hisz nem látnak szenvedni abban az esetben. Viszont így Elias is könnyeden kiüthető bábu lehet. (..) Még csak esélyt sem adott, hogy ellenezzem a kártyát amit odanyújtott. Volt már ennél több pénz is a kezemben, főleg, amikor egy szertartásért képes voltam százezret elkérni. Szerencsétlen férjek, akik kétségbe voltak esve, hogy szeretett asszonyuk meddő, így nem lehet gyerekük. Százezerért és egy dugásért cserébe volt, hogy nekem köszönhetően a párnak hármasikrük lett. Ami a legborzasztóbb volt, hogy a kétségbeesett férj örömmel döngetett meg, holott tiltakozhatott volna. De a lényeg, hogy most Eliastól elfogadni ennyi pénzt... valóságosan kurvának érzem magamat. Nem feleltem végül rá semmit, hanem egyszerűen csak letettem a bankkártyát az asztalra. Sőt, még a mappákat is félrecsúsztattam az ölemből, majd sejtelmesen Elias után osonok, egészen a háta mögé nagyon közel. Nagyon örülök annak a ténynek, miszerint ma még az enyém lehet, holnap pedig majd csak délutántól. Kíváncsi vagyok, hogy milyen programot tervez holnap estére és éjszakára. Sejtem, hogy mit, viszont jobban hangzana ha nem leplezné a szavakat, hogy mit akar. - Etess meg. - Suttogom a hátába perverzen; kijelentésem nagyon másra irányul és ezt ő is pontosan tudja, hogy mire értem. Nagyon sok idő van még az estig, addig pedig nagyon sok minden van, amivel eltölthetjük. - Ámbár te sem ettél túl sokat. Nem kívánod? - Vörös hajtömegemet eltűzöm a bal vállamra, hogy nyakam teljesen szabad legyen a számára. - Kóstolj meg újra. - A pultnak dőlök, miközben várom, hogy végre igyon belőlem; a szándékaim világosak és azt akarom, hogy megdugjon amit még reggel kénytelen volt mellőzni. Most nem kell lemondania róla.
Ahogy végigmutogatom a ház helyiségeit, Harley szófogadóan és készségesen baktat utánam mindenhová. Engedelmesen, és olyan néma csöndben, mintha egy próbababát vonszolnék magammal a nappaliból az emeletre, meg visszafelé. Megnéz mindent, felméri mit hol talál, de csak akkor nyekken meg végül, mikor megvillantom előtte egy esetleges büntetés lehetőségét. - Nem akarom, hogy úgy hidd, valamiféle berendezési tárgyként szándékozom tekinteni rád - válaszolom a szavaira. - Ahogy mondtam, úgy élsz itt, ahogy majd akarsz, és eltöltheted az idődet azzal, ami jólesik. Olvashatsz, tévézhetsz, úszhatsz, nem fogok beleszólni. De megszoktam, hogy a hálóm és a fürdőm a legbelsőbb magán szférámnak tartsam, és senkit ne engedjek a tájára. A dolgozószobám pedig egyszerűen azért tabu, mert az üzleti dolgaimba senkinek nem engedek betekintést - vágom zsebre a kezeimet. Ez utóbbit olyan mértékben veszem komolyan, hogy az irodámba még Pryce, a személyi titkárom, és Mrs. Wheels, a házvezetőm sem léphetnek be. Nem számít, majd Harley is meg fogja tanulni a szabályaimat. Ha van esze, akkor nem a saját bőrén. - Egymás mellett fogunk élni jó néhány hónapig. Az lesz a minimum, hogy ne akarjunk a másik agyára menni - indulok aztán lefelé a lépcsőkön. Nem nézek hátra, csak a cipősarok-kopogás árulja el, hogy ő is követ engem. - Ülj le - mutatok a kanapéra, mikor visszaérünk a nappaliba. - Nos, még New Orleansban kifejtettem, hogy nem szabok határokat annak terén, hogy mikor, és hová mész. Ismerd meg a várost, és élvezd ki mindazt, amit nyújthat. Egyébként is, ha sereget akarsz toborozni, azt a házban ülve nem teheted meg. Tehát fontos, hogy kiismerd magad Seattle-ben, azért is, mert én nem tudlak majd ide-oda hurcolni. Dolgoznom is kell, nem hagyhatom magára a cégemet. Ha lehet, ne kövess el semmi olyat, ami által én kerülnék az újságok címlapjára, ennyi feltételt szabok mindössze. Vedd úgy, hogy ez is a szabályok közé tartozik. És igen bébi, még mielőtt megkérdeznéd: roppant széles a fantáziám büntetések terén - engedek meg magamnak egy halvány, de ígéretes mosolyt. Ő még talán nem tudja, hogy a büntetés nem okvetlenül jelent egyet a brutális testi fájdalommal - elég abból épp csak annyit okozni, hogy többé ne kérjen belőle ismétlést. - Tessék - nyúlok az asztalra helyezett borítékért, amit Pryce a kérésemnek eleget téve már alighanem a reggeli órákban eljuttatott ide. - Ez a nevedre szóló bankkártya, tízezer dollár kezdőtőkével. Arra szánod, amire csak szeretnéd. Ez persze csak a kezdet. A továbbiakban ha bármikor is szükséged lenne pénzre, bátran fordulj hozzám. Eleget fogok tenni az alku rám eső részének. Ne... - emelem fel a kezem, mert megrebben az ajka, és kb tudom, mi következne - ne akarj, és ne is kezdj el tiltakozni. Szívem, nagyjából ötvenezer dollárt keresek óránként. Hidd el, ez számomra csak csepp a tengerben. A pénzkérdésen tehát nem vagyok hajlandó vitatkozni. Én adom, te elfogadod, és ennyi - zárom rövidre a témát. - Ezeket a katalógusokat Sarah Easton hagyta itt, ő felelős a ruhatáramért, legalábbis azokért, amelyek az üzleti élethez szükségesek. Nézd át őket, és válogass belőlük kedved szerint. Fehérneműk, ruhák, esélyi ruhák - sorolom, és Harley ölébe teszem a mappákat. - Ma délután Sarah személyesen is eljön, hoz néhány darabot, amit felpróbálhatsz, és lehetőséged lesz le is adni neki a rendelést. Ki fogunk mozdulni néhány alkalommal, szeretném, ha a legjobb formádban mutatkoznál mellettem - állok aztán talpra, és elsétálok a hűtőig. - Mrs. Wheels egy héten kétszer szokott jönni. A holnapi nap esedékes, gyanítom még nem járt erre, hogy kellőképpen feltöltse a készleteimet - nyitom ki a hűtő ajtaját. Rákfalatkák, saláta, és tapas - nos, még mindig több, mint a semmi. - Enned kell. Tegnap éjjel óta egy almát rágtál el, és nem akarom, hogy éhes legyél, mert mellettem szükséged lesz minden energiádra - fordulok vissza Harley felé. - Ez nem sok, de per pillanat elég. Estére ne tervezz programot. Ma este vacsorázni megyünk - jelentem ki. - Ma egész nap itthon vagyok, holnap délelőtt csak néhány konferenciám lesz. A holnapi délutánt itthon töltöm majd. Addigra kitalálok valamit, mivel is töltsük el a holnapi estét és éjszakát - biccentem félre a fejemet, de alighanem nem lehetnek kétségei, hogy mire is gondolok éppen. Sőt, már kimondottan határozott ötletek vernek tanyát a fejemben. Azt hiszem, ma felkeresek egy weboldalt, hogy rendeljek néhány apróságot.
Azt a mindenit. Hát legközelebb se fogok tőled valami nyugtató jellegű szót kérni. Ez a megnyilvánulása persze nem keltett fel bennem még nagyobb félelmet, inkább csak nemtörődömséget, hogy jó, inkább hagyjuk. A pillanatban el is engedem a karját és hátrább is lépek egyet, hogy csak nyugodtan nyissa ki az ajtót. Rettenetesen hideg van. Ahogy néha nem túl látványosan hozzáérek a combjaimhoz kíváncsiság gyanánt; annyira összefagytam ebben a pár pillanatban, hogy nem is éreztem a bőröm felületén az érintésemet. Valahogy sejtettem, hogy itt hidegebb lesz, de szerettem volna az ő kedvéért csinosan felöltözni, ami hát... valahogy most még Elias nekem nem ér annyit, hogy összefagyjak miatta. Egyelőre viszont nem kell túlreagálnom a dolgokat, egyelőre mindenképp jobb lesz mellette, mintsem bent a koven mélyében. Amint beinvitált, tulajdonképpen egy komplett nappali és kisebb konyha fogadott minket. Nem tettem rá semmiféle megjegyzést, bár hiába akartam leplezni az érzéseimet a hely iránt, inkább olyan voltam, mint aki egy múzeumot nézegetne nagy csodálással. Ámbár hiányoltam a virágoknak a hiányát, de sebaj. Nem hiszem, hogy leszedné a fejemet azért, ha néha bővülne egy-egy helyiség pár növénnyel. Ennyivel persze nem bővült ki a ház. Követtem a lépéseit szinte teljesen pontosan. Elmondta, hogy a dolgozószobája a földszinten van és a bejárónő hálószobája is egyaránt. Kíváncsi vagyok a bejárónőre, biztos, hogy aranyos lehet. A magassarkúim finoman koppantak a fényes járólapon amint mentem utána engedelmesen, érdeklődéssel figyelve mindazt amit mutat. Mégis inkább a medencénél csillantak meg íriszeim, de nyilván nem a víz miatt hanem a növények miatt. Le sem tagadhatnám, hogy ízig-vérig egy különleges törzs boszorkány leszármazott vagyok; csak azok rajonganak ennyire megszállottan a növényekért. Ami nem csoda, hisz a mágiahasználathoz elengedhetetlen hozzávalók. Azonban ha napról napra szinte rohadok belülről, nagyon nem kell gondolkoznom a mágiahasználaton. Kérésére fel az emeletre is követem, finoman lépdelve fel a lépcsőkön. A ház melegségének örülök inkább a legjobban, már egyáltalán nem fázom. Néhány bejárat van, ahol különböző szobák haladnak végig a folyosókon. - Ne aggódj. Ha épp nincs rám szükséged, még csak a színemet sem fogod látni, ígérem. - Bököm oda kicsit sem finoman, épp úgy, ahogy ő kötötte az orromra azt, hogy ha belátást nyerek az ő privát szférájába, akkor megbüntet. Van oka arra, hogy ne kedvelje a boszorkányokat, főleg egy magamfajtát aki nagyon erős törzsből származik. Tehát, ha akarnám, úgy is láthatnám őt és a szobáját, hogy csak be sem teszem a lábamat. Ez a tisztánlátás, egy a hét közül, már, ha még egyáltalán tudom használni. Ezzel az erővel pusztán egy maréknyi kavicsból meg tudom mondani, hogy épp hová szórta el a kocsikulcsot vagy bármi mást. Viszont, annyira nem vagyok kíváncsi fajta, hogy olyan érdekeljen amihez nincs közöm. E felől kétségtelenül nem lesz baj velem. Valószínű így is a legtávolabbi szobát fogom választani mindentől. Szeretek egyedül lenni, illetve nem útban lenni. Amíg nekem magyarázott tovább, sejtelmes tekintettel néztem rajt végig. Szép az otthona, de mégis inkább ő iránta kel fel az érdeklődésem. Szinte látom magam előtt, hogy milyen apróságokkal fogom húzni az agyát amiért megérdemelnék némi büntetést, de annyira mégsem, hisz nem olyan jellegű bűnök lesznek azok. - Egyelőre semmiféle kérdésem sincs. Ha mégis lesz, hidd el, nem foglak kímélni velük. - Rebegtetem a szempilláimat egy ördögi, bestiális bájjal az élen. - Ámbár a holnapi nap folyamán szeretnék némi kimenőt kérni akkor, ha nem lesz rám szükség. - Tettem végül hozzá teljesen határozottan, leszögezett tervekkel. Túl sok mindent nem akarok, csak szeretnék magamnak valamilyen dögöt. A palotában volt egy macskám akit távozásomkor Lilith minden szemrebbenés nélkül megnyúzott, hogy még véletlenül se vigyem magammal. Itt pedig biztos van valamilyen menhely. Szinte bűn, ha egy boszorkánynak nincs macskája. Végül is megállok a lépcső elejénél, várva őt, hogy követhessem. Persze, mindeközben korántsem kímélem őt a sejtelmes tekintetemtől. Nagyon feldob a jelenléte.
Ahogy a ház előtt kiszállunk az autóból, vetek egy hosszú, kíváncsi tekintetet Harley-re, aki szemmel láthatóan lenyűgözve bámulja a házat - még akkor is, ha igyekszik ezt nem túlzottan mutatni. Nyilván nincs ehhez a fényűzéshez hozzászokva, legalábbis az ő eddigi életkörülményeit figyelembe véve, de legalább most már tényleg elhiszi és belátja, hogy amit a luxusról, és az ehhez kapcsolódó elvárásaimról mondtam, nem üres szavak voltak. Az én életem ezzel jár együtt, és ideje lesz, hogy hozzászokjon ahhoz, hogy a lábai előtt heverhet a fél világ, és megkaphat bármit, amit csak szeretne - persze, cserébe azért, ha teljesíti az alku rá eső részét. - Nos, látva a sápadtságodat fenn a gépen, talán nem is lenne túl jó ötlet sűrűn a programunkba illeszteni az utazás ezen formáját - mondom ki őszintén. Ahogy felszállt velünk a Gulfstream a kifutópályáról, úgy futott le Harley arcából látványosan a vér. Szemmel láthatóan nem igazán volt ínyére, hogy nincs biztonságos talaj a lába alatt - kivéve persze a repülőt. Alattunk viszont csaknem 8 kilométernyi tátongó mélység volt, és ez a tudat nem mindenkit tölt el lelkesedéssel. Talán a pánik előli menekülésképpen, vagy épp az éjszakai fáradtságnak köszönhetően, de csakhamar el is szunnyadt, és aludt mélyen, moccanás nélkül egész Seattle határáig. Nem zavartam, lefoglaltam magam az üzleti mailekkel és egy videókonferenciával, és a személyzet is a lehetőségekhez mérten halkan tett-vett körülöttünk, így csupán akkor voltam kénytelen kiverni az álmot Harley szeméből, mikor a távolban feltűnt a város sziluettje, és a Space Needle tornya. A kocsiban már többé-kevésbé magánál volt, szó nélkül nézelődött, és sokért nem adtam volna, ha most a fejébe láthatnék, és megismerhetném a gondolatait. Közelebb húzódik hozzám, mintha félne valamitől, és védelmet várna, és vet rám egy bizonytalan, félénk pillantást. Idegen talajon mozog - egy másik városban, távol attól, amit ismer. Távol az eddigi életétől, kiszolgáltatva egy férfinak, aki alig egy napja robbant be az életébe - és rábólintva egy olyan alkura, amit lehet, hogy önmagában még mélyen meg fog majd megbánni. - Nincs mitől tartanod. Ez a házam, nem pedig az oroszlán barlangja - mondom, mikor megfogja a csuklómat, mintha támaszt keresne nálam. - Bár ki tudja, a kettő talán néha egy és ugyanaz - teszem hozzá, aztán kihúzom a zsebemből a kulcsomat, majd kitárom az ajtót, és betessékelem rajta, hogy egyenesen a nappaliba lépjünk. Eddig még csak a ház külsejét látta, és az is kellőképp impozáns. Mit fog akkor vajon szólni a belsejéhez? - Ez a nappali, és a konyha - mondom, kissé feleslegesen, mert nyilván ő maga is látja a lényeget. - Itt van a földszinten a dolgozószobám, egy fürdő, egy apró háló a személyzet tagjainak. Néha, ha fogadásokat tartok, a bejárónő kénytelen itt aludni - teszem hozzá magyarázatképpen. - Ott van egy nagy társalgó, épp ilyen célokra. E mögött az ajtó mögött - mutatok rá a szóban forgó ajtóra - találsz egy könyvtárat, és egy billiárdszobát. Nyugodtan használhatod bármikor, amikor csak kedved tartja. Itt pedig... - vezetem végig egy rövid folyosón, majd benyitok a végén lévő üvegajtón - a fedett medencét találod. Remélem szeretsz, és tudsz is úszni. Az időjárástól függetlenül itt bármikor megmártózhatsz - nézem a feszített víztükröt, és a medence szélén lévő rengeteg növényt, ami szinte egy trópusi kis szigetté változtatja a helyiséget. - Gyere. Megmutatom a ház többi részét - zárom be aztán az ajtót, még mielőtt Harley túlzottan belemerülhetne a látványba, majd a nappaliba visszatérve felvezetem az emeletre vivő lépcsőn. - Ez itt az én hálószobám, és az én fürdőm - mondom az első két ajtóra bökve. - Senkit nem engedek be ide, így elvárom, hogy tiszteletben tartsd a privát szférámat. A dolgozószobámba ugyanúgy tilos a bejárás. Ha megszeged a szabályt, megbüntetlek - szögezem le olyan nemes egyszerűséggel, mintha csak azt mondanám, hogy szép napunk van. - Öt hálószoba van az emeleten, bármelyiket választhatod. Az a három, ami erre az oldalra esik, mind Seattle-re nyílik kilátással. Lenyűgöző látvány, főleg esténként. De azt választod, amelyiket szeretnéd. Úgy dekorálod, ahogy akarod, azt hozol ide, amit szeretnél. Nem szólok bele. A folyosó végén van egy másik fürdőszoba, az lesz a tiéd, azt használhatod. Menjünk le, van ott valami, ami a tiéd, és meg kellene beszélnünk még néhány apróságot. Eddig van bármi kérdésed?
Teljesen rideg tekintetet vetek a házra. Az első gondolatom csak ennyi volt: szokatlan. Nagyon gyönyörűnek és modernnek tűnt kívülről, s be kell valljam, inkább csak filmekben láttam ilyesféle házat. Szerintem ő is tudhatja, hogy nem különösebben érdekel az, hogy királyi luxusban él, ezért sem fogok ömlengeni, hogy milyen fényűző környékre kerültem. Sőt, inkább rosszul is éreztem magamat a dologtól. Világ életemben inkább választottam az egyszerűséget. Igaz, hogy amíg koven tag voltam addig egy palotában éltem, de azt a palotát sem úgy kell elképzelni, ahol királylányoknak megfelelő körülmények voltak. Nagyon egyszerű volt belülről, régies és antik. A legszebb a társalgó volt, ahol az összes Fő portréja ott volt. Nagyon szerettem ott élni, annak ellenére, hogy egyébként szenvedtünk Lilith mellett. Már most hiányzik New Orleans. Azt sem tudom, hogy itt mi vár rám: Be kell vallanom magamnak is, hogy nagyon elővigyázatlan vagyok és ostoba módon mondtam neki igent. Mi van akkor, ha bántani fog? Próbáltam ezeket a gondolatokat eltüntetni a fejemben, most tényleg nincs arra szükségem, hogy túlreagáljam a dolgokat. Nagyon remélem, hogy nem fog nekem ártani annak ellenére, hogy próbálok mindent megtenni amit csak óhajt. Szeretnék benne bízni. Egy helyben megállok, midőn próbáltam a táskámat nagyon óvatosan tartani a vállamon, nehogy megsérüljenek az abban lévő dolgok. Néhány könyvet hoztam magammal és néhány növényemből levettem egy-egy hajtást, amikre szükségem lehet. Több dolgot nem akartam magammal hozni. Egyébként sem volt túl sok dolgom a házban, mert a kovenben maradt majdhogynem minden értékem. - Nem akarok sűrűn repülőn lenni. - Jegyzem meg csak úgy, amint mély levegőt veszek magamhoz. Nem véletlen, hogy végigaludtam az egészet. Ennek többek között több oka is volt. Nem akartam a személyzetével beszélő viszonyba kerülni, rühellem, ha kiszolgálnak. A másik, hogy a gyomrom körülbelül nem bírt magával, nem szeretem a magasságot. Illetve a kevés alvás is jócskán közrejátszott. Ha Elias ott volt a közelemben, akkor odamentem mellé. Lehet, hogy nem fogja jó szemmel nézni ha közelebb húzódtam hozzá, de zavarodott vagyok. Idegen helyen vagyok és egyáltalán nem tudom, hogy mire számíthatok. Tőle kéne félnem, mégis inkább hozzáhúzódom biztonságért. Kell nekem kis idő, mire újra helyrerázódom. De ez csak akkor lesz, ha bebizonyosodom arról, hogy nem leszek bármiféle kínzásnak alátéve. Végül is óvatosan Eliasra néztem. A tekintetemben ott volt minden gondolat, ami motoszkált bennem. Finoman megérintem a csuklóját, várva, hogy mondjon valamit, ami megnyugtat és elhessegeti bennem a kételkedő gondolatokat. Már nem vagyok erős boszorkány, nem tudnám magamat megvédeni sehogyan sem.
Kezdőlap
