Úgy vélem, hogy teljesen elégedett lehet velem. Eddig, nyilván. Egyértelműen nem vagyok az a típus, aki hagyja magát olyasmire megfűzni amit egyáltalán nem akar vagy nem élvez. Egyelőre még nem jutott semmi olyasmi az eszébe, ami nekem fájdalmasabb lenne, vagy ha nem is az, akkor megalázó. Továbbra is nőnek tartom magamat, nem holmi riherongyot amit kénye kedve szerint cibálhat és használhat. Hagyom, mert engem is vonzanak az újabb dolgok, ezzel együtt pedig aprólékosan ugyan, de szép lassan kezdem ezeket a dolgokat élvezni. Legyen csak egy merészebb húzása, máris úgy fogok ellenkezni, mint a macska, akit épp készülnek beletömni egy kád vízbe. Amíg szépen nyúl hozzám és úgy is bánik velem, addig jómagam sem fogok ellenkezni jóformán semmiben sem. Nem vagyok szűk látókörű, nagyon sok mindenre kapható és vevő vagyok de egyértelműen bizonyos keretek között is. Ilyen például, ha az ágyon kívül próbál nekem dirigálni. Érdektársak vagyunk, semmi több. Ez persze, belegondolva annyira nem is rossz. Nem érzek még felé bizalmat, mert annyira ismerem őt, hogy elég egy rossz szó ami nincs ínyére, máris nem tudja magát kontrollálni. A gátlások még mindig óriásiak, de ez nem véletlen. Habár aránylag mindkettőnk tud valamit a másik múltjáról, de az élet teljes egészét és fontos eseményeit nem igazán. Nem vagyunk barátok, de egészen ellenségek sem. Viszont ez akkor is így helyes. Nem lenne szerencsés, ha valamelyikőnk többre tartaná a másikat. Én női mivoltomtól fogva hajlamosabb vagyok gyengédebb érzelmeket ápolni a másik iránt; legyen az bizalmi, vagy bármi más ami kedvesebb, de egyáltalán nem volna helyes. A búcsú mindig fájdalmas, és a haldoklásomat is nehezen viselném az elvesztés tudatával. Nekem nincs senkim. Nincs kiért élni. Így hát nem kell aggódnom sokat. Ugyanakkor hatalmasat hazudnék, ha nem tartanék az elkövetkezendő hetektől. Néhány napja élünk együtt, és ha visszatekintek az első napra és a mostani pillanatra akkor tökéletesen láthatnám, hogy mindketten alkalmazkodunk a másikhoz makacsságunk ellenére is. Gyengédebben viselkedik velem és én is igyekszem mellőzni a haragomat; de ez annak tudható be, hogy ő is visszavett a modorából. Félek attól, hogy fontossá válik nekem. Mi is hiányzik jobban az utolsó napokban, minthogy jó alaposan összetörjék a haldokló szívem? Veszélyes alak, ezért törődni sem igazán akarok vele. Nem miatta, hanem magam miatt. (...) Egy pillanata megmutatkozik az arcán a felháborodás, azonban hamar elhessegetem ezeket a gondolatokat előle, hisz amint elhúzódtam ölétől, mindössze csak azért, hogy szembe fordulhassak vele. Szeretek mozogni, és szeretem azt is, ha egy szex változatos pózokból adódik össze; szeretem megmutatni a saját teljesítményemet is. Én is csak unalmasnak és kiábrándítónak találnám, ha egy nő csak arra képes, hogy hason meg háton feküdjön közben, vagy épp ritkán felettem. Ezzel egyetemben a helyszíneket is imádom változtatni; hajlamos vagyok megunni egy idő után az ágyat. Előszeretettel szeretem alkalmazni a padlót, a kanapét, a konyhapultot, de akár egy magasabb szék is megteszi. Vagy épp ő rá rámászva. Ó, a fantáziám nekem is csak tágas, de egyelőre tartogatom a végére amíg ő kifogy az ötletekből. Lejjebb tolom őt mellkasánál fogva nagyon elővigyázatosan. Amikor először gabalyodtunk össze és épp én kerültem felülre, alig néhány másodperc elteltével azonnal visszalökött a földre. Viszont én szeretem félretenni a 'ranglétrát' és előnybe helyezni az élvezeteket. Szóval amint elfeküdt engedelmesen, bestiális vigyorral az arcomon guggolok ágaskodó hímtagja fölé, és amíg tenyereimet közben a hasfalára helyeztem támasz gyanánt, gyorsan és könnyeden tudtam rajt mozogni úgy, hogy közben tövig engedhettem magamba. Látom rajt, hogy élvezi; meglepően örömömet lelem ebben a látványban és valamiért érdekelni kezd, hogy számára is jó legyen. Máskülönben ha nem így lenne, valóban annyira lenne az össz. teljesítményem, hogy feküdjek mint egy zsák. Nem.. ennél én ügyesebb vagyok, és szeretném lenyűgözni őt. Bár fogalmam sincs, hogy miért. Ő azonban a gyenge pontomat hamar megismerte ezen téren, és máris csiklómra csúsztatja egyik tenyerét és ujjbegyeivel simogatja azt egészen hevesen. Ezzel eléri, hogy alig fél perc után csillapíthatatlan remegésbe kezdjen testem minden pontja, aztán felette összerogyva élvezzek el szinte élvezetesen fájdalmasan. A fenekemben a rezgés csak kontrázta és elnyújtotta nagyon hosszasan; nyüszítettem, talán még sikongattam is. Mivel abban a pillanatban minden erőm elhagyott, a lehető legmélyebben bennem van hisz nem tudtam magamat az óta megemelni. Kellett kis idő, mire belém szállt némi erő, aztán vörös, némileg kócos hajtömegemet hátamra dobom és újra folytatom ezt a mozgást, hasonló gyorsasággal mint azelőtt. Azonban hamarosan leemel engem magáról, és kihúzza belőlem a rezgő játékszert és kapkodva, gyorsan fektet el az oldalamra, ő pedig hátam mögé fekszik és szinte azonnal belém csusszan oda, ahol addig volt. Kicsit örültem, hogy a fenekem végre megszabadult. Most sokkal jobban esik az, ahogy bennem van. Az ő hímtagja nem hasonlítható semmihez sem, hisz önmagában tökéletes. Amint viszont dirigál, hogy támaszkodjak meg magam előtt, látványosan visszatekintek rá vállam felett épp úgy, mint egy rossz ló. Tekintetem sokat elárult, ezért nem is fűztem hozzá, hogy tudom, hogyan kell és ne dirigáljon nekem. Így is nehéz visszafognom magam, legalább egy óra telt el az óta, hogy nem kötöttünk egymásba pusztán az aktus miatt. Te jó ég, egy óra piszkálódás nélkül? Micsoda skandalum! Végeredményben bal karomra fektettem fejem, míg a másik karommal jobb lábamat húztam fel behajlítva, hogy ne gátolja őt a mozgásban. Amint ennek eleget tettem, kíméletlen gyorsasággal döf belém újra, mely hangot is ad magának ezzel a gyorsasággal; bőrünk csattan, hisz rendkívül vehemens és vad. Eleinte nyögni sem bírtam, csak a szám maradt tátva, de kénytelen voltam bármit is kinyögni. Arcomat a takaróba temettem, beleharapva abba vadul, hogy visszafogjam a visítást. Nyakamra tapad közben szájával, és szívni kezdi a bőrömet; ez az egyik, amit megint imádok. Szeretem, ha egy ilyen szexnek nyoma marad a bőrömön. Legyenek azok foltok, vagy harapásnyomok. De nem tudtam magamat visszatartani. Visítani kezdek, ritkásabban nyögve, de ezt mindennél jobban élvezheti. Nagyon mélyre döf és nagyon keményen, gyorsan. Amint viszont megszólal, hogy élvezzek el, nem kellett talán két másodperc sem: Mintha kiszámolta volna. Hasfalam és hüvelyem egyszerűen beleremeg és spriccelve megyek el mellette, hosszasan. Lábaimat felhúzom magamhoz közben remegve, és most a remegésem az, ami leginkább mozgatja az ujjait a csiklómon. Teljesen belevörösödtem ettől az orgazmustól. Ha pedig őt is elkapta a látványomtól és a hímtagja körülötti pulzálástól, akkor csak felé fordulok, és remegő karokkal megemelem felsőtestem és tátva a számat várom, hogy megöntözzön. Az sem zavar, ha melleimre is rácsepegtet belőle.
Hogy az én ágyamban már számlálhatatlan mennyiségű nő járt, egy percig sem rejtettem soha véka alá. Nem is nagyon lehetne: ha van dolog, amiért megéri átélni századokat is, az a pénz, a hatalom, és a szex, egyszóval minden olyasmi, amiért ha halott lennék, alighanem már a pokol legmélyebb üstjében főnék éppen. Hogy Harley partnereinek száma az egyes, vagy tízes számrendszerben mérhető-e, arról fogalmam sincs, de igazán nem is érdekel. A lényeg, hogy mindaddig, amíg nekem adta magát testestől-lelkestől, mást nem akarok a környékén látni - attól meglehetősen morcos lennék. Engem arra tanítottak, hogy a játékomat ne osszam meg soha senkivel - max akkor, ha már meguntam, és odadobom egy rászorulónak. Arról sincs fogalmam, vajon volt-e már olyasmi helyzetben, mint most velem - nem tartom kizártnak. Nagyszájú és idegborzoló ugyan a viselkedése, mégis engedelmes a maga módján, és szolgálatkész. Ahogy ezt természetesen el is várom tőle. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog ellenérzéssel viseltetni a mostani kis meglepetésem iránt, de elégedetten látom, hogy az első megrőkönydés után mukkanás nélkül tűri, hogy kiéljem rajta beteges vágyaimat és fantáziámat. Engedelmesen pucsít, és csak lágyan borzong mikor elmerítem benne először a játékszert, majd magamat. Lehunyt szemekkel élvezem ki az érzést, ahogy lágyan és forrón körülfog, a másik oldalról pulzál merevségemen a különös vibrálás, én pedig megragadva Harley csípőjét erősen lököm belé újra és újra magamat - de ő is készségesen segít, hogy teljesen elmerülhessek benne. Megígértem már néhányszor, hogy eszméletlenre fogom kefélni, de eddig még csak súroltuk ezt a bizonyos határt: ma este erőteljesen tenni akarok azért, hogy ha el nem is ájul, de moccanni se legyen ereje még holnap reggel se. Ez alkalommal némileg átengedem neki az irányítást, így nem morgok, vagy berzenkedem mikor megemeli magát, és az ölembe ül, kezem pedig úgy csap le lábai közére, mint vércse az egérre - simogatni kezdem, tudom hogy mennyire élvezi, és hogy alig egy perc alatt az élvezetbe löki ha ha csiklóját ingerlem. Hallom, hogy egyre gyorsabban kapkodja a levegőt, egyre sűrűbben feszül meg körülöttem, nyöszörög és halkan sikkant egyet-egyet, majd leemelkedik rólam. Már éppen hangos méltatlankodásba kezdenék, de nincs rá időm: ezúttal szembe fordul velem, fölém guggol, és tökéletes rálátásom nyílik arra, ahogy ismét magába fogad. Elmerülök benne, majd felbukkanok, elvarázsolva nézem az izgató látványt, és alig néhány perc után látom, hogy Harley hátraveti a fejét, vörös tincsei a háta közepére hullanak, aztán belezuhan a mindent megsemmisítő orgazmusba - hosszan élvez, olyan hosszan, ahogy még talán sosem. - Ne aggódj - suttogom rekedt hangon, levegő után kapkodva magam is - egy darabig még nem fogsz hiányt szenvedni semmiben - emelem őt le magamról, aztán kikapcsolom, majd kihúzom belőle az apró vibrátort. A remegés és berregés megszűnik, én pedig elfektetem Harley-t az ágyon, oldalára fordítva, majd hátulról szorosan hozzásimulva bújok vissza oda, ahol eddig is jártam. Iszonyúan vágyom a fenekére, és most könnyűszerrel, számára kevésbé fájdalmasan meg is kaphatnám, de azt hiszem, lesz még rá alkalom legközelebb is. - Támaszkodj meg magad előtt - adom ki az utasítást, ahogy azt már eddig is megszokhatta, és amikor megteszi, azonnal vehemens, és kőkemény lökésekkel kezdem el dugni, minden mozdulatnál hangosan csattan ágyékom a fenekén. Ajkammal a nyakára tapadok, élvezem izzadt bőrének sós ízét, vörös foltokat szívok ütőerére, de nem harapok bele, képes vagyok megálljt szabni magamnak. Nem akarom legyengíteni - most másfajta élvezetre vágyom. Fel-felnyüszít erőteljes mozgásom hatására, magam is érzékelem, hogy lökéseim egészen testének mélyéig hatolnak, tenyerem csiklójára nyomom - ezúttal nem simogatom, csak hagyom, hogy a mozgásomnak köszönhetően a kezemnek dörzsölődjön újra, újra és újra. - Élvezz el újra! - parancsolok rá nyersen. - És aztán én jövök szívem... a szádba, ahogy ígértem.
Erőteljesen a takaróba markolok, amikor megérzem őt magamban. A halvány fájdalomtól először némileg elhúzom közben magamat, de csípőmet mindkét oldalról megfogja és hiába a menekülés, nos, tövig döf. Kellett legalább fél perc, mire kezdett jól esni az, hogy bennem van, aztán bátran nyomtam magamat hátra, hogy a lehető legmélyebbre kerüljön bennem. A takaró felületét még mindig a markomban gyűrögettem miközben csillapíthatatlanul nyögtem alatta minden egyes lökésénél. Daloltam attól, amit művel velem; és nem ez az első együttlétünk, de eddig mindegyiknél meggyőződtem arról, hogy egyiket sem élveztem annyira, mint amik vele történtek meg. Nem egy vad és érzéki szexben volt már részem, de egyik férfihoz sem fűzött semmi sem, ellenben hozzá. Nevén nem tudnám megnevezni, mert talán nem is akarom. Beszélhetünk néha utálatról, de van ott más is, ami az ilyen pillanatokban van nagyon jelen és egyre elevenebb lesz. Kimondottan boldoggá tesz, hogy ilyen esetekben az enyémnek tudhatom őt, és ő engem a sajátjának. Ezekben a pillanatokban olyanok vagyunk, mint két egymáshoz illő darab; ettől olyan édes és élvezetes az egész. Néha beleremeg a fenekemben lüktető, vibráló érzéstől; szinte az egész hasfalam is beleremeg az egészbe. Még sohasem éreztem ilyesmit, azért néha a csípőm belerángatózik mindenféle saját hiba nélkül, ezért olykor arrább húzódom egy kicsit véletlenszerűen. E felől viszont semmi kétségem nincs, hogy kielégítő látványt nyújtok a kínlódásommal és a jóleső szenvedésemmel. Önmagában nagyon élvezem, de még szoknom kell ennek az élvezetnek az érzését is. Viszont hamar kezdem fokozatosan szokni, és amíg ő ütemesen merül el bennem, én magam is mozgatom a csípőmet előre és hátra azonos ütemmel. A testem a lehető legforróbb már most, az arcom pedig teljesen pírbe borul. Elmondhatatlanul vágytam erre a pillanatra egész nap. Tudtam, hogy ma sem fogja megállni, hogy ne nyúljon hozzám, bár talán ez annak is betudható, hogy nagyon profi módon provokáltam magamat neki; először nagyon sikertelenül, de másodszorra már nem tudott magának parancsolni. Élveztem, hogy olyasvalamire tudtam rávenni, aminek nem tudott már nemet mondani. Jó abban a tudatban lenni, hogy kíván. Habár, az én provokálásom sem volt céltalan; elmondhatatlanul kívántam őt. Időközben feltornázom felsőtestemet, aztán tarkója mögött összefonom karjaimat és háttal szorosan simulok neki, miközben még mindig nem túl vadul, de kíméletlenül mozog bennem tövig. Mesés hallgatni a bőrünk érintkezéseit amint összecsapódnak, s mindezzel az én folytonos nyögéseim és sóhajaim is keverednek. Amint viszont leül, közben hamar elhúzódom tőle, aztán vele szemben helyezkedem el úgy, hogy széttárt combokkal az ölébe ülök és szép lassan lejjebb csusszanok merev és kemény hímtagján. Abban a pillanatban jólesően, szinte már megkönnyebbülten nyögök fel lehunyt íriszekkel, aztán melleimet masszírozó tenyereim végigsimulnak vállain finoman, aztán újra tarkója mögött fonom körbe karjaimat - közben hajába is beletúrok óvatosan-. Átadja az irányítás lehetőségét és ráeszmélek, hogy most nem a diktálásával foglalkozik, hanem az élvezetnek az e féle formájával is. Hogy ne legyen rám panasza, folyamatosan tövig engedem magamba őt, ránehezedve testem egész tömegével és egészen magasan megemelem rajt magamat épp, hogy ne csusszanjon ki belőlem. Eleinte ezt a műveletet lassabban, aztán a fogyatkozó erőmhöz és energiámhoz mérten egyre inkább válik durvábbá és vehemensebbé a mozdulatsorom. Hirtelen tágított aztán húzódtam össze, közben pedig még mindig irgalmatlanul remegett a szerkezet a fenekemben. Már így is eléggé közel álltam ahhoz, hogy elélvezzek, de amint egyik tenyerét elkezdi csiklómhoz dörzsölni folyamatos mozdulatokkal, nem tudom miért, de nemcsak a lábaim bizseregtek bele, de még a tenyereim is. Lüktetett bennem a vér az élvezettől, s közben sikerül nehezen szemkontaktust teremtenem vele. Közben finoman lejjebb próbálom őt nyomni óvatosan a tenyeremmel amit mellkasához érintek, hogy elfeküdjön; s ha ezt hagyta, akkor felguggoltam öle felett, és két tenyeremet feszes mellkasára helyeztem, és guggolva kezdtem fel és le mozgatni csípőmet. Ennek a póznak köszönhetően sokkal gyorsabban tudok rajt mozogni és mivel a súlyom hirtelen zuhan rá, sokkal mélyebbre érzem őt. Habár már remegtem az élvezettől, hamarosan pedig utol is ér; combjaimat széttárva újra ránehezedem és látványos remegéssel élvezek el úgy, hogy még mindig bennem van. Nyögésem színtiszta és hosszas; lüktetett az arcom a vörösségétől. Az pedig rákontrázott, hogy a fenekemben tovább éreztem a vibrálást és ez jóval elnyújtotta az orgazmusomat. - Nagyon fog hiányozni ez az érzés...- Nyögöm halkan, remegő ajkakkal. A maradék erőmmel újra felguggolok felette, aztán most lassabb mozgással kezdek el mozogni rajt; érzem, hogy az orgazmusomtól a combjaim belsején is végigfolyik a saját nedvem. - Nagyon kívánlak..- sóhajtom újra, miközben mellkasán és nyakán csókolok végig, nem hagyva abba a mozgásomat továbbra sem, ha csak meg nem nem szakítja.
Azt mondják - és ez nem csupán legenda - hogy az ellentétes tulajdonságok vonzák, míg a közösek, noha becsapósnak tűnnek, valójában taszítják egymást. Mint a mágnes esetében, példának okáért. Hiába akarjuk a két azonos oldalt egymáshoz illeszteni, el fognak siklani egymás mellett, a két másik oldal viszont úgy fog összepattanni, hogy szét sem lehet választani őket. Ennek viszont tökéletesen ellentmond az én eddigi sorsom, és életem, és azok, akiket mellém sodort a véletlen az elmúlt időszakban. Én erős vagyok, hatalommal bíró, öntörvényű és nem szeretem, ha szórakoznak velem - ha kell, akár fizikailag is megtorlom a tiszteletlenséget. A nők, akiket felszedtem, és akiket az uralmam alá hajtottam pont az ellenpólusomat vetítették elém: engedelmesek voltak, gyengék, hajlíthatóak és megtörhetőek. Velük kellett volna a legjobban érezni magamat, mégis halálra untattak, és csakhamar túladtam mindegyiken. Legkötöttek néhány hétig, de amikor ismertem már testünk minden porcikáját, és megcsömörlöttem az egysíkú gyönyörtől amit nekem nyújtottak, már nem volt rájuk többé szükségem. És tessék, itt van Harley, aki valójában jobban hasonlít rám, mint ahogy gondolná. Nagyszájú, energikus, vehemens és megzabolázhatatlan: a szabályok ellenére amiket lefektettem biztosra veszem, hogy direkt, élvezettel fogja áthágni őket, ha másért nem, csak azért, hogy táncoljon egy ír szteppet az idegrendszeremen. Talán csak annyi a különbség, hogy az én marketingem némileg jobb, és visszafogom magam, hogy ne lehessen olyan könnyen átlátni a nap mint nap magamon viselt álarcon. Más körülmények közt egyetlen percig nem tűrném meg nem csak a házamban, hanem a puszta társaságomban sem - és láss csodát, úgy vonz magához az egyénisége, mint mágnes a vasat, vagy mint fény a lepkét. Fura lenne az én számból kimondani azt, hogy egész nap hiányzott nekem? Alighanem az, és a tetejébe röhejes. Így hát inkább magamba fojtom ezt az érzést, csak magamban boncolgatom, lassan ízlelgetve a szokatlanságát. Van még egy terület, ahol remekül összeillünk: az ágy. Tudom, nem mindennapi az ízlésem, és egy normál párkapcsolatban egy nő már menekülne az ínyenc játékaim elől. Ezért is nem tartok fenn normál kapcsolatot: nem lenne értelme, és nem az én világom a virágok, meg szívecskék, csók az esőben és a hasonló szarságok. Amit akarom, megkapom enélkül is, ahogy a mellékelt ábra is mutatja. Ezúttal az szolgáltatja a változatosságot, hogy Harley a jelek szerint legalább annyira élvezi amit teszek vele, mint jómagam. Persze megjátsszhatná magát, hogy csak az alku rá eső részének igyekszik eleget tenni, de belátnék a színfalak mögé. Nem tudja leplezni előttem, hogy minden percben vágyik rám, és a gyönyörre, amit nyújtani tudok neki. Ahogy elmerítem benne a vibrátort, majd magamat, hangos nyöszörgéssel és sóhajtozással jelzi, hogy a legkevésbé sincs ellenére a tevékenységem. Óvatosan tolja magát hátra, mintha nem lenne elég a mélység, ahol benne járok, én pedig csípőjét két oldalról megfogva tűnök el benne tövig, újra és újra, csak akkor pattan fel a kéjtől lehunyt szemem, mikor meghallom becéző szavait. Meglep, de nem bőszít fel, sőt valahol a mocskos és romlott lelkem mélyén jóleső, bársonyos simogatást érzek. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy egy adandó alkalommal majd az orra alá ne dörgöljem, hogy csak azért is kiborítsam és feldühítsem vele. Imádom, amikor morcos és hisztizik: olyan, mint egy felbőszített macska, amit ha megsimogatnak, azonnal megszelídül, és dorombolni kezd. Ezúttal én vagyok engedelmes, és hagyom, hogy feljebb nyomja felsőtestét, és tulajdonképpen már ülök az ágyon, míg ő a térdeimen foglal helyet, és most ő kezd mozgásba, megszabva a tempót. Karjait összefonja a tarkómon, cirógatva a hajamat, én pedig nyakába fúrom a fejem, hogy elborítsam bőrét forró csókokkal. Ez a testhelyzet remek: kezem betalál két lába közé, kissé széjjelebb tolom combjait, aztán ujjammal simogatni kezdem gyönyörének központját: azt már megtanultam, hogy ezt mindennél jobban imádja. - Csak gyere, szívem... - biztatom, mikor lélegzése jóval hevesebbé vált. Látni akarom, hogy belerobban az orgazmusba, és szétesik a kéjtől. Én még bírom, méghozzá jó ideig. Őt akarom eljuttatni a teljes kimerültségbe, és a totális észvesztettségbe.
Nagyon sok hasznos és erős képességem van. Ide sorolható például a boszorkány képességeim is, de többek között mégis erősebb mind közül, hogy nagyon hamar és könnyen meglelem valakiben a romlottságot, a nyers sötétséget. Vonz engem, mint cápát a vér illata. Azt mondtam neki, hogy csak azért kötöttem bele akkor, hogy megöljem - elvégre az is lett volna a dolgom -, de ez nem egészen így van. A hazugság az én asztalom, főleg akkor, ha valamit elmondhatatlanul palástolni akarok. Mert az igazság az, hogy nagyon messziről kiszagoltam romlott lelkének az illatát. A szerelemnek olyan az illata, mint egy levendulával teli mezőnek. A vidámságnak pedig, mint a hosszú, lapos rágóguminak. Az árulásnak, mint egy hulla szaga. És egy sötét léleknek; akárcsak a szénné égett húsnak. Sokáig figyeltem aznap, és tervezgettem, hogy mégis hogyan kerüljek vele kontaktba. Már akkor tudtam, hogy vérszívó, de nem érdekelt engem. Gondolkoztam azon, hogy leöntöm egy adag forró kávéval - véletlen -, hátha észrevesz. De az túl nyilvánvaló. És végül azt választottam, amihez a legjobban értek: rátámadtam, amikor eljött a pillanat. Játszadoztam vele, legalábbis, próbáltam. Imádtam azt a helyzetet még akkor is, hogy egy hajszál választott el engem a haláltól. Azt hittem, hogy tizennégy éves korom óta nem találkoztam új érzelemmel, de akkor jöttem rá, hogy ez a pillanat akkor jött el. Még mindig kóstolgatom, elemezgetem ezt a különös érzést, amiben nincs gyűlölet, félelem, de a titokzatosság nagyon is ott rejlik benne. Emiatt pedig én magam sem tudom, hogy miért nem akarok neki úgy igazán ártani és miért kezdek el iránta egyre jobban kötődni. De ezt nem fogom neki elárulni. Miért is tenném? Azért, hogy kiröhögjön, és jó alaposan apró darabokra szaggassa a lelkem? Nem. Nem kellene érdekelnie annak, hogy mit gondol, mégis belegondolva is nagyon fájna valamiért, ha nem venne komolyan. Bár, szerintem én magamon is csak nevetnék a hasamat fogva: Én ostoba. (...) Mély beleéléssel szopom őt, élvezve azt, hogy mindebbe bele is nyög; hisz lássuk be, ahhoz valóban teljesítmény kell, hogy egy férfi is nyögjön szex közben. Ezért is annyira csodálatos ezt hallani, nagyon felizgat ennek a tudata. Nagyon hálás vagyok ezért, hisz minden tőlem telhetőt bevetek. Eleinte csak a szám siklik farkán ütemesen, közben pedig nyelvem teljes egészével masszírozom telhetetlenül. Időközben mindkét tenyeremet bevetem, és míg a makkját szopogatom, szívom élesen, addig mindkét tenyeremmel körbefogom a tövénél némileg erősebb szorítással, és fel-le kezdem el húzni a bőrt lassan, de kíméletlenül. Ettől általában hamar elélveznek, és egyáltalán nem zavarna, ha már most azonnal a számba élvezne egy hatalmasat. Tény, hogy nem igazán szeretem, ha én nem részesülök az ilyesmi jó dolgokban, de ha nagyon akarom, akkor tennék arról, hogy újra felizguljon. Azonban erre nem kerül sor. Fejemet két oldalról megérinti, aztán kihúzódik számból, mire én hatalmas levegőt veszek magamhoz, hisz a végén a lehető legmélyebbre próbáltam a torkomban érezni őt. Feltekintek rá izzó szemekkel, aztán óvatosan felemelkedem előtte térdeimre nehezedve. Habár parancsával épp utasítani próbál, de én még elidőzöm egy kicsit. Egyik tenyeremmel megérintem az arcát, majd utána állán végighúzom a mutatóujjamat; kissé karcolva hosszas műkörmömmel. Tetszik az álla. Tetszik a tekintete, és a bőrének az érintése is. Látszik az arcomon, hogy épp annyira csodálom, mintha egy új, ismeretlen dologgal ismerkednék. Két tenyeremet arcára érintem finoman, hüvelykujjaimmal pedig szeretetteljesen megérintem ajkainak a széleit. Közelebb húzódom hirtelen, és újra ajkaira tapadok falánk, vehemens módon, mint egy vámpír áldozata nyakára aki már hetek óta nem táplálkozott volna. Aztán egy pillanat alatt nyakára térek ki, finoman beleszívogatok csókjaimmal. Utána felpislogok rá, majd engedelmesen háttal megfordulok neki. Feljebb húzódom, hogy mögém férjen, aztán ösztönösen bepucsítok; fenekem, és puncim is láthatóvá válik a számára, közben pedig mellkasom, vállam, arcom egyik fele a takarót érinti. Rám folyat valamit, amiből kis idő után le is szűröm, hogy micsoda. Ezért nagyon hálás vagyok, hisz így kevésbé fájdalmas - ha fájdalmas is néha-. Finoman megrezzenek, amikor néhány ujját fenekembe mélyeszti. Nagyon szokatlan érzés, ugyanakkor egyáltalán nem kellemetlen, még. Hamarabb aztán megszabadítja ujjait, aztán kis időre rá sokkal hosszabb és vastagabb mélyül belém, amire aztán nyüszögni kezdek. De nem visítok - mint mikor ő mélyedt belém -. Pár pillanat után, amikor már teljesen bennem volt a játékszer, az valami irgalmatlan vibrálásba kezd. Ajkaim elválnak egymástól, habár nagyon sokáig csak a torkomban akad a levegő. Akkor nyögök, vagy épp nyüszögök fel hangosan, hosszasan, amikor makkját megérzem hüvelyemnél, utána pedig mélyed belém teljesen tövig hatalmas méretével. Érzem, hogy a vége eszméletlenül mélyen van bennem, szinte tökéletesen érzem a szúró érzést a hasfalam mögött. Szemeim fennakadnak egy pillanatra, hisz egyszerre több inger is érint. Farkával szinte teljesen feszít, a fenekemben pedig remeg a szerkezet, amiből jócskán érezhet ő is ezáltal ő is részesülve valami izgatóbb érzésben. Aztán lökni kezd csípőjével nem túl vadul, ugyanakkor teljesen tövig, mélyen. Minden egyes tövig hatolásánál felnyögök nagyon hangosan, és most értem meg igazán, hogy a házvezetőnője miért nincs stabilan helyben a háznál. Egész nap a nyögéseket és a visítozásokat hallgatni, brr.. - Nagyon jó, életem... - Nyögöm hirtelen ki, habár a mondattól is teljesen bevörösödik az arcom. Életemnek hívtam őt a nélkül, hogy bármiféle gúny hangzott volna a szavaimban. Sőt, tömény élvezet és szenvedély érződött mindebből. Te jó ég.. elment az eszem? Azt hiszem, hogy a szex nagyon sok mindent kihoz az emberből, többek között az e féle 'vallomásokat' is. Ugyanakkor őszintén gondoltam. Ilyen csodás szeretőm még sohasem volt, és sohasem élveztem még senkivel sem ennyire a szexet, pedig eddig is eszméletlenül odáig voltam ezért a dologért. Egy hét után már nyűgös voltam, ha nem lehetett benne részem. De most tőle szinte eddig minden nap megkaptam, és meg is kapom. Ahogy ő is tőlem. - Ez annyira jó.. - nyögöm újra, hihetetlenül élvezve a dolgot, persze közben vigyorgok is, miközben jóformán kínlódom az ingerektől, de pont ezt élvezem benne. Közben finoman megemelem magamat két karommal, újra térdeimre nehezedem, finoman terpesztve, miközben ő még mindig bennem mozog. Két karomat megemelem, aztán hátul tarkója mögött összefonom azokat. Közben ha akarja, akár melleimre is rámarkolhat; hihetetlenül kemények és feszesek. De ha akar, ihat is belőlem.
Ha most valami mozifilmben lennék, hangosan el kellene kiáltanom magam, hogy "meglepetés", mikor Harley elé tárom a kis doboz tartalmát. Látom rajta a kíváncsiságot, még mielőtt a fedél alá kukkantana, aztán azt is, ahogy hallhatóan nyel egy jókorát, mikor szembesül a tényekkel. Remélem tényleg nem valami romantikus szarságot várt tőlem - az nem az én műfajom. Nálam a romantika csúcsa ez - meg az, hogy magamhoz mérten olyan kedves vagyok vele, mint eddig még senkivel sem. Ha belegondolok, az elődeinél általában még a felvezetéssel sem nagyon törődtem - volt olyan, hogy munkából hazatérvén még csak egy "helló" szócskát sem böktem oda a nőnek, akit aktuálisan ágymelegítőnek használtam. Belépés után nemes egyszerűséggel letéptem róla a ruhát, és mire kettőt pislogott volna, már benne is voltam, akár akarta akár nem. Szóval Harley bár nincs ezen tények tudatában, de kivételesnek mondhatja magát - remélem értékeli is ezt. A dolog, vagy a látvány mindenesetre elnyeri a tetszését - azt nem tudom, hogy ennek, vagy épp a mohó izgalmának a következménye-e, hogy feltérdel az ágyon, ujjait a merevségemre fonja, közelebb húz magához, aztán máris az ajkai között érzem magam, és szinte a lábam is beleremeg abba, amit művelni kezd velem. Érzem nyelvét fel-le siklani kedvenc testrészemen, én meg lehunyt szemmel, hátravetett fejjel adom át magam a szórakozásnak, közben biztatóan turkálva a hajában, és sűrű sóhajokkal meg nyögésekkel hozva tudtára, hogy ha osztályoznom kellene, csillagos hatost adnék a teljesítményére. Néhány perc elteltével azonban megszakítom a konkatust, elhúzódom tőle - nem, még nem most akarok a szájába menni. Először meg akarom dugni őt - már csak az ő élvezete miatt is. Ha engem most elér a vég, ő is hoppon marad, márpedig egy kielégületlen, nyűgös nőtől a jó ég mentse meg az egész világot. - Fordulj meg. Háttal nekem - adom ki aztán az utasítást, és míg ő elhelyezkedik, kiemelem a kis táskából a síkosítót is. Még egy apróság persze marad benne - ezt arra az alkalomra tartogatom, amire gondoltam, hogy a jövő héten szerét ejtenénk, feltéve ha ő is igent mond rá. Még senkit nem vittem magammal ilyen helyre, ő lenne az első, és remélem nem lesz ellenére közben némi móka. Hallom Harley kapkodó, kissé reszelős légzését ahogy hátat fordít nekem, és felém emeli vadító, tökéletes idomait. Bőségesen folyatok a síkosítóból a bőrére, és a kis játékszerre is, majd először az ujjamat merítem meg testében - hagy szokja az érzést. Nem vagyok én vadállat, hogy szükségtelen fájdalmat okozzak! Na jó, vadállat vagyok, de nem fékezhetetlen. Azt akarom, hogy ő is kb annyira élvezze a dolgot, mint én - eddig szerintem nem lehetett oka panaszra. Szabaddá teszem az ujjamat, aztán lassan, óvatosan tolni kezdem befelé a játékszert. Láthatóan - és hallhatóan is - kevesebb fájdalommal jár nála a dolog, mint első alkalommal, bár ez alighanem a méretbeli különbségek számlájára is írható. Mindenesetre feneke szinte magába szippantja az apró vibrátort, egészen addig, míg a széles talpa a fenekének nem ütközik, megakadályozván, hogy olyan mélyre jusson benne a játék, hogy egy nem biztos, hogy élvezetes bányászás legyen a vége. - Gyönyörű - mondom elégedetten szemlélve a "művemet", majd lehajolok, egy-egy apró csókot adva a feneke két gömbjére, majd megnyomom a játékszer talpán látható kis gombot, mire a szerkezet apró zümmögéssel életre kel, és vibrálni kezd. Hallom, ahogy Harley levegő után kap, és egész gerince mentén végigfut egy apró remegés. - Most én jövök, szívem - térdelek mögé az ágyra, megfelelő szögbe állítom, és tövig mélyedek a p*ncijába. Ez a legcsodálatosabb, legfantasztikusabb érzés a világon, nem hasonlítható semmi máshoz. Hangosan véve a levegőt élvezem a forróságot és nedvességet, ami körbevesz - közben érzem a másik oldalról jövő vibráló remegést. Mozogni kezdek ki és be, nem durva, mégis határozott lökésekkel, két oldalról erősen fogva Harley csípőjét. Ha rajtam múlik, ma éjjel egyik orgazmusból a másikba fog esni, addig amíg a végén csakugyan félájultan fekszik majd alattam, vagy éppen előttem. - Élvezd, szívem - suttogom halkan, miközben ütemesen merülök el benne, és bukkanok elő újra. - Hallani akarom, hogy jó neked.
- Ó, hát persze. - Feszülten harapok alsó ajkamba. - Csak már egy rosszulléttől azt feltételezted és rimánkodtál, hogy... - a számban akad a szó a levegővel együtt. - Ah, hagyjuk. - Vágom oda hisztérikusan. Nem akartam a közelgő sorsomnak még csak az elnevezését sem kiejteni de még csak gondolni sem szerettem volna rá. Nekem mindössze csak az a bajom, hogy ennyire gyengének hisz. Törékenynek tűnök, talán. De a halál még igencsak messze áll tőlem. Vagy, legalábbis igyekszem elhitetni magammal ezt a gondolatot. Még mindig haragos vagyok rá a kezdetektől fogva, ne akarja, hogy szénné égessem a pénztárcáját. Ezzel a magyarázatával pedig még inkább elásta magát a szememben, mert egyáltalán nem erre számítottam. Legalább egy kicsit megjátszhatta volna, hogy érdekeltem őt vagy akkor inkább maradt volna csendben. (..) Karjaimat körbefonom tarkója mögött és lábujjhegyekre állok, midőn nyelvem vadul, vehemensen jár a szájában; kiélvezve a pillanat varázsát. Érzem a mellkasomban azt a jól ismert lüktetést, vágyat, amit egy szóval tudnék megnevezni: Boldogság. Erre volt szükségem, ezt akartam tőle. El is felejtek egy pillanat alatt minden morgást és csak ajkainak az ízét kezdem kóstolgatni éhesen. Mindeközben az ő tenyerei aprócska, mégis feszes és kerek fenekemre tévednek és féktelen erővel markol beléjük. Ezzel pedig magához von olyannyira szorosan, mintha testünk egy s ugyanazon test volna, de ezzel azt akarta tudatni velem, hogy becses testrésze már a lehető legkeményebbé vált. Tökéletesen éreztem a hasfalamon farkának körvonalait - túl alacsony voltam hozzá képest, hogy kicsit lejjebb érezzem őt -. Tetszik, hogy ilyen hamar felizgult, ennek a tudata pedig egyre nedvesebbé tesz engem odalent. Talán abban a pillanatban még aprót bele is haraptam alsó ajkába, amint elszakít magától és arra utasít, hogy menjek fel a szobába és szabaduljak meg a rajtam lévő köntöstől. Mondanom sem kell, hogy ha most nem lennék felizgult állapotban, akkor most minden bizonnyal lehordanám azért, amiért dirigálni akar nekem. Tisztában vagyok azzal, hogy a társadalom létráján a legmagasabb fokok egyikén helyezkedik el, de ez engem egy cseppet sem érdekel. Még mindig nő vagyok, nem holmi utcasarki riherongy. Elvárom a tisztelet iránti privilégiumot. Felőlem elém kerülhet egy Mikaelson, minden szívbaj nélkül próbálnék meg kárt tenni benne. Azzal is tisztában vagyok, hogy én épp nem az előkelő tömegből származom, de ez még nem jelenti azt, hogy hagyom magamat belerohadni ebbe a gondolatba. Hatalmam van még akkor is, ha az nem a pénz vagy a ranglétra. A hatalmammal ölni tudok és kárt tenni. Ennél jobban pedig nem adhat nekem semmi sem nagyobb önbizalmat. Öltem már nem egy vámpírt. Kitörtem a nyakukat egy csettintéssel aztán élve kivágtam belőlük a szívüket; szinte még lüktetett olykor a markomban. Tudom, hogy kell egy ilyent megszüntetni. De Elias jelenleg az egyedüli örömforrásom. Ezalatt pedig nem az alkunk legélvezetesebb részét értem. Egyszerűen csak tudom, hogy nem vagyok egyedül. Ha ő nem lenne nekem, akkor nem az átkomba halnék bele, hanem mihamarabb az őrületbe. Kérésének tehát eleget teszek, de előtte megkérem, hogy siessen, ha lehet. Nem azért, mert annyira fékezhetetlen a vágyam már, hanem mert reggeltől egészen mostanáig egyedül kellett lennem. Még azt a tíz másodpercet is sajnálnám tőle, ha épp addig lennék meg nélküle. Ragaszkodom hozzá, mint eb a gazdájához; akarom, hogy mellette legyek. Mágiámnak köszönhetően elillanok mellőle és a szobámban öltök újra testet; habár abban a pillanatban térdeim megrogynak és az ágy széléhez érintem tenyeremet, ezzel is megtartva magamat. Nem szabad túl sokat használnom az erőmet. Annyira szokatlan... Szinte magától csúszik le a testemről a köntös egyenesen a padlóra. Abban a pillanatban négykézláb mászok fel az ágy közepéig és hanyatt fekve elhelyezkedem ott. Tenyerem azonnal nőiességemre téved át, majd finoman kezdem el körkörösen mozgatni rajt azt. Nyögök lehunyt szemekkel, aztán jobban széttárom a combjaimat, hogy Elias teljesen láthassa ezt a látványt. Eleinte lassabban kezdem el mozgatni rajt ujjbegyeimet, aztán egyre gyorsabban; még a csípőmet is mozgattam hozzá éhesen. Azonban ügyeltem arra, hogy még véletlenül se élvezzek el saját magam által. Elmélyülök túlságosan, s egyszerűen megrezzenek megijedve, amikor meghallom Elias hangját midőn arra utasít, hogy álljak le. Megértem, hisz a virágot ő akarja leszakítani. Karjaimmal megtámasztom magamat hátam mögött, s kérdőn nézek arra a dobozra, amit Elias tart a kezeiben. Kezdtem sejteni, hogy mi lehet benne, de amint kiveszi belőle a doboz tartalmát, hatalmasat nyelek. Az viszont nyugtat, hogy a vibrátor körülbelül fele akkora és vastag mint Elias farka, szóval sokkal könnyebben fogom elviselni. Ettől függetlenül nagyon tetszik az ötlete, hisz szeretem az új dolgokat. - Ne játszd meg magad. - Nézek rá ördögi éllel. - Úgy is tudod, hogy minden cseppjét akarom. - Nyúlok ekkor ágaskodó farka után, s közelebb húzódom, hogy könnyebben elérhessem. Két térdeimen megállok az ágyon, kicsit lejjebb hajolok, aztán vörös ajkaim közé veszem meredező hímtagját. Nagy és vastag, ezért még szoknom kell még a számban is a méretét. Makkjára tapadnak ajkaim és ekkor szívogatni kezdem azt, néha pedig nyelvemmel is masszírozni kezdem körkörösen szélét. Amikor kellő mennyiségű nyál keletkezett a számban, sokkal könnyebben kezdett el a számban elmélyülni, mígnem most már egészen teljesen bekaptam és néhány másodpercig hagyom, hogy torkomat tágítsa. Ezt nem sokáig csinálom, mivel így is nagyon nehéz. Ez helyett gyorsabban kezdtem el mozgatni ajkaimat rajt miközben most csak félig tudtam bekapni, de közben mindkét tenyeremmel húzkodtam a tövénél a bőrét fel és le. A szemeim közben mindvégig csukva vannak, ezért nem tudom, hogy az arca miről árulkodik, mindenesetre én élvezem, hogy egy ilyen tökéletes farok lehet a számban.
Voltak már mellettem ezelőtt más nők is olyan státuszban, mint Harley. Használtam, vagy éppen kihasználtam őket, a helyzetüket, a sebezhetőségeket a saját magam, a saját élvezetem és gyönyöröm érdekében. Könnyen szedtem fel őket, és könnyen adtam túl rajtuk - egyszerűen nem érdekeltek. Harley viszont valahol más, még akkor is, ha ezt képtelen vagyok megmagyarázni - nem értem, csak érzem, így hát indokolni sem tudom az okát. Nem mondom egyetlen percig sem azt, hogy többnek nézem, mint egy egyszerű szexszolgát, vagy mondjuk úgy, egy élő szexjátékot, vagy élő babát. De van benne valami különös, amit nem csupán elnézek, hanem még kedvelek is. A nagy szája, a szemtelensége, a feleselései, a verbális kis pengeváltásaink mind-mind üdítő változatosságot jelentenek a csendesen beletörődő lányok sorai után. Alig két nap alatt képes volt valamiféle változást előidézni a jellememben: minden szemtelenségére vagy néma csenddel reagálok, vagy épp humorral és - néha gúnyos - mosollyal. Másnak efféle pimaszságokért, amiket ő megenged magának, már a saját kezeibe adtam volna a fejét, tőle pedig eltűröm, és a lelkem mélyén élvezem is. Olyan, mint egy pohár hideg, friss víz a sivatag forróságában. - Tudtommal egyetlen szóval sem mondtam olyasmit, hogy csak így túladnék rajtad - csettintek kissé morcosan. Tényleg, miért feltételezi ezt rólam? Az elmúlt időszakban magamhoz mérten én voltam vele a kedvesség, és a bűbáj. Talán félreértette? A nők hajlamosak rá. Lehet, hogy nem ártana felvilágosítanom róla, hogy annak ellenére, hogy megjegyzés, vagy bosszú, esetleg kiabálás nélkül hagyom, hogy gazokkal zsúfolja tele a házamat, és kibővítse a létszámot egy macskával, még mindig én vagyok a kakas a szemétdombon. Ne képzelje magát többnek, mint ami - még mindig azért van mellettem, hogy kiéljem rajta magam, meg minden perverziómat. Bár gyanítom, hogy ha felvázolnám, miszerint az, hogy a házamba fogadtam őt, az én érdekeimet és gyönyörömet szolgálja, az előbb olyan élvezettel fogdosott késsel vagdalna darabokra. Bárhogy is, az a manőverem, amellyel lerohanom, nem talál ellenállásra. Úgy tapad nekem, mint pióca a meleg húsra: nyelve szinte összeforr az enyémmel, és halkan felsóhajt mikor csípőjét álló farkamhoz húzom. Kivételesen azt is megjegyzés és visszavágás nélkül hagyja, mikor kurtán-nyersen a szobájába parancsolom, és szinte még ki se mondom az utolsó betűket, mikor már jóformán csak az üres levegőt ölelem magamhoz. Na jó, az efféle-boszi trükköket szerintem amíg élek se fogom megszokni, pedig ez remélem még hosszú évszázadokat foglal majd magában. Mindenesetre ne mondja, hogy nem veszem figyelembe az óhaját, máris utána indulok az emeletre, csak annyi időt adok neki a vetkőzéshez, míg kitalpalok a kocsihoz, és magamhoz veszem az anyósülésen heverő kis szatyort - olyan meglepetést rejt magában, ami remélhetőleg el fogja nyerni a tetszését. Felérve az emeletre, egy szál semmiben, a feszítő vágy felmeredő jelével lépek be az ajtón - a ruháimat még a nappaliban leszórtam, mind egy szálig. A látvány ami azonnal a szemeim elé kerül egyszerűen nyálcsordító - nagy levegőt veszek, hogy féken tartsam magam legalább még néhány percig, és miközben elvarázsolva nézem, mit művel magával, kezem a farkamra teszem, és hozzá hasonlóan én is izgatni kezdem magamat. Szinte az ajtóig érzem az öléből áradó forróságot, és még ebben a helyzetben is átfut az agyamon, hogy mennyire képtelen észrevenni a helyzet abszurditását: ilyen esetekben fordul a kocka, és ő az, aki irányít, és uralma alá hajt engem. - Hagyd abba... - mormolom kis idő múltán - egyszerűen magamnak akarom minden gyönyörét, és nem azt akarom, hogy a saját kezétől szálljon el. Én is elszakítom magam az élvezet saját kezű útjától, majd közelebb lépek, és a kis szatyrot meglóbálom Harley orra előtt. Figyelem, ahogy tekintetében egyszerre csillan meg a félelem, vegyítve a kíváncsisággal és a vággyal. - Gyűrűt, virágot és hasonló szarságokat bármelyik férfi tud venni, szívem - állok meg az ágy mellett, és lehajolok, hogy alig néhány centiről nézzek bele abba a ragyogó szempárba. - De különleges ajándékkal nem tud akárki kedveskedni - nyúlok aztán bele a szatyorba, és előhúzok egy kis dobozt, majd kinyitom, és engedem, hogy Harley szemügyre veszem a tartalmát. Kiélvezem szélesen vigyorogva a meglepettségét, majd kézbe veszem az apró, 10 centis kis vibrátort, megnyomok rajta egy gombot, mire a készülék halk zümmögéssel "életre kel". - Ezt a fenekedbe fogom dugni - mondom, és a hangomból hallhatja, hogy ez nem vitára bocsátott kérés, ez eldöntött tény. - És miközben ez a fenekedben lesz, megdugom a p*ncidat. De elmenni a szádban fogok - simítok végig az ajkain. - Ha az utóbbit nem akarod, akkor még most közöld. Később már nem fogadok el kifogást.
Valójában inkább hálát kellene adnom neki, hogy idehozott magához engem és az csak a minimum lenne, hogy tartanám a számat és nem feleselek vissza. Igazán csak most gondolok bele, hogy mennyivel nyugodtabb számomra ez a két nap; épp annyira, mint még soha. Tény, hogy eléggé sűrűn esünk szavakkal egymásnak - mint általában minden egyes szóváltásunknál -, de ez még istenes helyzet az előző hónapjaimhoz képest. Ha lenne hozzá még erőm, már egyáltalán nem akarnék a koven fője lenni. Ez a gyülekezet nem erről szólt mint amiről most, és így is a Salem-i boszorkányok kihalófélben vannak. Saját magunkat irtjuk ki. Azt hiszem, hogy megérdemeljük ezt a sorsot. Ezen gondolatok közepette kezdtem ízlelgetni a gondolatot, hogy most végre szabad vagyok a kis hátralévő időmben. És boldog vagyok, hogy ezt érezhetem. És mindezt egy vámpírnak köszönhetem, aki habár még fel sem fogta, de megmentette az életemet. Ráébredtem arra, hogy nem a haldoklás tudata keserít el, hanem az, hogy ezt a jelenlegi nyugalmat nem élvezhetem sokáig. De talán az, hogy végre találtam olyasvalakit, aki mellett önmagam lehet. Kedvelem őt. (..) - Hm. - Meghúzódik ajkam egyik fele kínból. - Mégis milyen hamar lemondanál rólam. - Elvontam tőle a tekintetemet feszülten. Nem igazán értem, hogy miért is zavar az, hogy egyáltalán nem jelentek neki semmit, de még csak fontos sem vagyok neki. Nem szabadna, hogy ez zavarjon. Mégis borzalmasan fáj, és érzem, hogy ez a tudat erőszakosan fojtogat. Mindig vágytam arra, hogy valakinek fontos lehessek. Aki az enyém, és akié én vagyok. Mint egy buta gyerek. Ostoba álmodozás. Szíven döfött teljességgel a kijelentése és a vallomása, de nem akartam előtte megtörtnek tűnni. Egyébként is csak kiröhögne, de meg is érteném. Ezért is inkább rezzenéstelen arccal elvettem tőle az üres tányért, miután Bagirát megkínálta a maradékkal. Van egy olyan sejtésem, hogy azt a pár falatot direkt a macska számára hagyta meg. Kedves gesztus, ugyanakkor nagyon meglep. Amikor felálltam a széktől, szinte azonnal elillant a negatív érzés ami egy pillanatra elkapott. Feléledt bennem valami, ami már akkor ott volt, amikor hazajött, csakhogy pofátlan módon elutasította. Még sohasem vágytam senkire sem ennyire, mint ő rá. Ő más, mint a többi. Kellően szenvedélyes, ugyanakkor kíméletlenül vad. Mellém lép, miután szavakkal és kéjelgő vonaglással kezdem el őt hergelni, hisz tudom, hogy most biztosan nem fog nemet mondani. Élvezem a látványt, hogy szinte pórázon lógatva jön oda hozzám, teljesen kábultan a látványtól. Tovább pucsítottam, egyre látványosabban, viszont határozottan ragad meg és nyelvével szétválasztja ajkaimat; mohón kezdem el falni az ajkait, s közben nyelvemmel az övét ízlelgetem éhesen. Közben pedig felsóhajtok vágytól ittasan, amikor erősebben belemarkol feszes fenekembe. Fényesen izzó íriszekkel pillantok fel rá, amikor meglátom rajta is a vágy minden formáját és elég csak lejjebb terelgetnem a tekintetemet a domborodó nadrágja felé, hogy tudjam, ő is épp annyira akarja mint amennyire én is. Szinte rám morran parancsolva, hogy menjek fel a szobába. Aztán hozzáteszi, hogy szabaduljak meg a rajtam lévő lepeltől - ami egyébként is így szinte annyira áttetsző, mintha semmi sem lenne rajtam -, mert testem minden pontját látni szeretné. Szinte belebizsergett az egész ölem amikor rám morrant; ha szexről van szó, elviselem, hogy úgy beszéljen velem, mint a kutyával. Sőt, felizgat. Más helyzetekben viszont az ilyen dirigálást nem tűröm el. - Amit csak kívánsz. Viszont nagyon siess. - Néztem rá szépen, kéjelgő hanggal sziszegve hozzá akárcsak egy bestia. Hátraléptem, és azzal a mágiámnak köszönhetően szemvillanás alatt tűnök el, és a szobában jelenek meg, amit még tegnap kiválasztottam magamnak. Már most furán érzem magamat attól, hogy nincs itt közvetlenül velem még. Ettől függetlenül a vágyakozás nem illan el teljesen; miután lecsusszan rólam a padlóra a köntösöm, elfekszem az ágy közepén hanyatt feküdve, s térdeimet felhúzom finoman. Combjaimat kissé széttárom egymástól épp annyira, hogy egyik tenyerem közéjük csúsztathassam és látványosan kezdem el lüktető csiklómat izgatni ujjbegyeimmel, ahogyan azokat körkörösen mozgatom rajt hevesen. Megremegek néha, viszont könnyebb lesz, ahogy egyre nedvesebbé válok. Közben pedig szabad tenyerem egyik mellemre siklik, finoman dörzsölgetem kemény és hegyes mellbimbómat. Halkan nyögök, s kellően ellazulok annyira, hogy észre sem veszem, ha már Elias is megjött. Ezt a műsort is csak a kedvéért teszem, hogy még jobban felizgassam őt.
Vajon minden nő ennyire borzalmasan idegesítő, vagy csak Harley-ben keresi a kivételes tehetség a kiutat? Nem hiszem el, hogy képes azon is vitázni velem egy sort, hogy milyen gazokkal szokás telehordani egy temetőt. Nem mintha nem lenne totál mindegy már annak, aki épp a koporsóban fekszik - mégis, gondolják hogy egyszer majd felül a hulla a szaténon, és felháborodva közli, hogy miért nem krizantémot vagy mifenét kapott, miért valami mást? Az emberek amúgy is tényleg rohadtul furák: nem értem miért nem fogják fel, hogy néha addig kell valakit méltatnunk, amíg él, és nem a búcsúztatására kell odahordani millió felesleges, hervadásra ítélt gazt. Mindenesetre különösebb komment nélkül hagyom a dolgot, csak tessék-lássék morgok oda valami válaszfélét, a verbális pengeváltás helyett jobban lefoglal a vacsora gondolata. Nem is kell sokat várnom, sem Harleyt győzködnöm, vagy felhívnom a figyelmét rá, hogy ki kell szolgálnia, megteszi magától is. Ügyes, tanulékony kislány - pontosan tudja, mik az elvárásaim vele kapcsolatban, még akkor is, ha az elején ez efféle szolgáltatásokat nem szögeztük le nyomatékosan. Ahogy azt is roppant elégedetten nézem, ahogy felhajtja a fiola tartalmát, bár láthatóan nincs ínyére az "előétel". Ahogy a szavaim sem, amikkel kísérem az észrevételét, miszerint aggódtam miatta. Tényleg így volt, erőteljesen érdekelt, hogy tegnap éjjel ne legyen baja, ne történjen vele semmi visszafordíthatatlan - magam sem tudom rá a választ, miért volt ez így. Talán mert láttam már ezer és ezer halált, és okoztam is megszámlálhatatlanul sokat, de még sosem voltam kéretlen tanúja annak, hogy egy fiatal nő a szemeim láttára sorvadjon el, és legyen az enyészeté, a nem túl szép és kíméletes halál karmaiba kerülve. Talán csak a tulajdonom féltése volt a mozgatórugóm, mivel ha már a lakásomba fogadtam őt, akkor szeretném minél hossszabb távon kiélvezni a jogos jussomat. Bármi is a válasz, az biztos, nem fogja tőlem hallani. Sokkal inkább adok egy olyasféle magyarázatot, amivel tökéletesen kiborítom őt - látom ahogy kézbe fogja a kést, és ujjai erőteljesen megszorulnak a markolat körül. Más alighanem ijedten nézne rá, vagy legalább valamiféle félelemmel telve, én inkább csak unottan és kíváncsian. Kár, hogy nem láthatok a fejébe - alighanem most épp megskalpol gondolatban azzal a félig éles bökővel, vagy épp a legféltetebb részemet metéli le. Szerencsére tettlegességig nem ragadtatja magát - talán belátja, hogy nem lenne értelme. - Azt egy szóval sem mondtam, hogy örülnék, ha a halálod miatt túl hamar kellene búcsút vennünk egymástól - jegyzem meg végül kimérten, aztán az asztalon álló apró tálba kotrom a máj maradékát, majd lehajolva leteszem a macskának, aki azonnal rá is veti magát. Meghallom közben a víz csobogását, ahogy Harley nekifog eltüntetni az étkezésünk bizonyítékait, és felegyenesedem a székben, de ebben a pillanatban már örülök, hogy immár semmi törékeny nincs a kezemben - sem pohár, sem tányér - mert az gyaníthatóan törmelék gyanánt végezné a padlón. Szinte minden erő kimegy a testemből a látványtól, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy minden erőm a testem egy bizonyos pontja felé koncentrálódik. - Élvezed ha látod hogy hatalmad van felettem ugye? - kérdezem rekedt hangon, miközben kitolom magam alól a széket, és szinte a másodperc alatt termek Harley mellett. Tekintetem végigsiklik a testén, a konyhapult felől áradó fény tökéletesen láttatni engedni vonalait. Látom, ahogy egy pajkos mosoly halvány maradéka még ott ül a száján, ettől nekem is sikerül elvigyorogni magam. - Átkozott kis boszorkány - csóválom a fejem, aztán egy mozdulattal magamhoz rántom, és mire bármit is reagálna, megcsókolom - hosszan, mélyen, szenvedélyesen, miközben kezem rátalál a fenekére, és a két feszes gömbbe markolva csípőjét az enyémhez szorítom, hogy érezze milyen hatást váltott ki belőlem. Őszintén megvallva, igazán nem értem, hogyan bírja még egyáltalán a sliccem a feszítést, amelynek belülről ki van téve. - Tűnés fel a szobádba - válok el aztán Harley-től levegő után kapkodva. - Egy perc múlva én is ott vagyok. Dobd le ezt magadról - lebbentem meg a köntöst. - Minden porcikádat látni akarom, amikor belépek. És remélem pontosan tudod, hogyan értem azt, hogy MINDENT.
Ahhoz már tehetség kell, hogy képesek legyünk azon vitatkozni, hogy épp a szegfű temetőbe való növény avagy sem. Persze, még kötekedhetnék vele ha nagyon akarnék tovább, de inkább befogom a számat és csöndben a tényárokra kezdek el mindenből pakolászni. Nem tudom, hogy ő hogy van a dologgal, de én rendkívül élvezem a civakodásunkat. Még az is tetszik nekem, ha épp nincs igazam - valljuk be, eddig elég ritka volt, ha nem volt igazam -. Szinte látom magam előtt a fogaskerekei között, hogy ő egyáltalán nem számított arra, hogy a kis játékszere mellett még csak enni sem tud csendben. Nyilván, a jelenlegi kis szájalásunk semmiségnek hat a tegnap estihez képest, legalábbis a számomra mindenképpen. Sőt, az is lehet, hogy őt valahogy cseppet sem érdekli egyik sem, de nekem a tegnap esti épp akkora nyomot hagyott bennem, mint amikor megrángatott. Pedig nagyon szépnek indult az este és megvallom, hogy volt bennem némi öröm is amit addig aligha éreztem bárkivel is. A sebet némileg csak az enyhítette, hogy a rosszullétem alatt segített bekísérni a házba, sőt, még be is takart. Segített, habár akkor nem voltam annyira jól, hogy meg tudjam neki köszönni. De az nélkül is biztosan tudja, hogy hatalmas nagy segítség volt a részéről és ugyanakkor mérhetetlenül jól esett. És az is, hogy az éjjeli órákban egyszer biztosan rám nézett. Persze, a haldoklástól még jócskán messze álltam akkor, így nem rettegtem én sem attól, hogy azok lesznek életem utolsó percei, mert nem. Nem, a halál nem jön ilyen könnyen. Hasonlóan éreztem rosszul magamat, mint mikor Elias-szal igazán összevesztünk és akkor is határozottan megszédültem. De az utóbbi émelygésem sokkalta erőteljesebb volt és jóval tovább tartott. De nem panaszkodom még, hiszen később a két kezemet összetenném mindezért, hogy csak az émelygések legyenek a legnagyobb bajaim. Sajnos nem így lesz, mert ez csak a kezdet. Leültem a helyemre, habár nagyon sok pillantást nem is vetettem a tányéromra, szinte alig tettem rá bármit is. Nem igazán volt egyébként sem étvágyam, de mivel megkért, hogy ebédeljek vele, nos, muszáj lesz pár falatot legyömöszölnöm a torkomon. Ámbár van egy olyan sejtésem, hogy mostanra igencsak megbánta azt, hogy megkért. A némaság egyébként sem az én műfajom, de ha a jó oldalát nézi, még ebéd közben sem fog unatkozni velem. (..) A fiolát magamhoz veszem és mindenféle habozás nélkül nyelem le a folyadékot, de igazán akkor ráz ki a hideg, amikor utóízként megérzem azt a jó keserű, mardosó ízt a nyelvem teljes egészén. A kis üvegcsét szinte visszacsapom az asztalra, s mindkét tenyeremet a számhoz szorítom szinte hisztizve, nehogy kidobjam a taccsot. Nem értek nagyon az ilyesmikhez, de mondjuk egy cseppnyi málnaszörp tuti nem rontott volna a hatóanyagán. Értem én, hogy nyers fájdalomcsillapító vegyület és Isten tudja még, hogy mi, de na... nem vagyok én az ilyen ízekhez hozzászokva. A gyógyszereket meg egyébként is utálom. Némán bekapkodok párat a villára sepert rizsből, de csak azért, hogy aránylag ne érezzem azt a keserű ízt a számban, aztán körülbelül az evészetemnek ennyiben vége is szakadt. Az evőeszközöket odacsapom a tányér közepére, aztán a szalvétával megtörlöm a számat, s közben megejtem Elias számára azt, hogy szemtanúja voltam mindannak, amikor benyitott hozzám. Az arcomon a mosoly őszinte volt, de amint válaszolt, minden egyes szavánál látványosan görbültek az ajkaim lefele. Íriszeimből pedig kialudt az a nyers öröm. Magamban pedig csak azt gondoltam; hogy lehet valaki ekkora pöcs? Pár pillanatig türtőztetnem kell magam amit talán ő is észlelhet, hiszen csak magam elé bámulok feszülten, markomba fogva az egyik kést dühösen. Nem tudom, hogy mit vártam tőle és ez már nem az első alkalom a részemről, hogy valami pozitívabbat vártam volna tőle. Ha komolyan mondta, ha nem, akkor most gratulálnom kell neki, de sikeresen elhitette velem, hogy valóban csak azért ellenőrzött engem, nem pedig másért. - Látod, itt vagyok. Nem adom neked meg azt az örömöt, hogy ilyen hamar haljak meg. Nem. Felejtsd el. De ha mégis, ne akard mert a halálod napjáig foglak kísérteni minden egyes pillanatban.- Szorítottam jobban a kés markolatát, aztán leraktam az asztalra kissé indulatos és erős mozdulattal. Lehet, hogy talán a szavaim inkább csak sértettségből fogantak ami való igaz, de valójában nagyon is az igazat tükrözik. Nem szabadul meg tőlem olyan könnyen; lehetünk így is, de ölhetjük egymást továbbra is. Aztán hamar témát terel. Igazából nem foglalkoztam a kérdésével, mert kellően felidegesített ahhoz, hogy bármit is érzékeljek a külvilágból. Próbáltam magamat lekötni, ezért inkább elvonom tőle a tányért és magam elől is, majd a mosogatóhoz sétálok, hogy oda betegyem az edényeket. Egy pillanatig aztán csak ott állok feszülten, nekikönyökölve a pultnak és csak gondolkoztam. Újabb gondolat jutott eszembe, miszerint újra megpróbáljam kicsit felizgatni, mint most akkor, amikor megjött - mégis szemrebbenés nélkül elutasított -. Nem vágyom romantikára. A szerelemért pedig sohasem rajongtam. Hamar sikerül lenyugodnom, s végül megengedem a csapvizet. A víz hamar felforrósodott, aztán mosogatószerrel és szivaccsal nekiállok elmosogatni. Habár az arcom elé hulló vörös hajtömegem eltakarja, de valójában egy nagyon pajkos mosoly húzódik az arcomra. Finoman bepucsítok, így az így is rövid köntös fenekem felét teljesen látszódni hagyja; pont azokat a részeket, amiket kell. Finoman ringatni kezdem a csípőm olyan mozgásban, ami egy feltüzelt szukára jellemző. - Annyira mély és szűk... - Nyögöm halkan a szavakat, miközben látványosan beletömöm jó mélyre a hosszúkás üvegpohárba a szivacsot. - ... Nagyon nedves és puha. És egyre forróbb..- Lehunyt íriszekkel sóhajtom, nagyon látványosan és nyilvánvalóan utalva arra, hogy most azonnal meg kell dugnia itt helyben. Eddig egyedül csak a szexben találtuk meg a közös hangot és mindegyikőnket csak az teszi boldoggá. Ha pedig újra elutasít, akkor már a legrosszabbra fogok gondolni. Reggel elmész melózni, aztán mire hazaérsz, homokos lettél. Eddig egy férfi sem mondott nekem nemet.
Csak sóhajtok egy jókorát beszédesen, mikor egyetért velem azokban a szavakban, amelyekkel beismerem nehéz természetemet. Persze, mi másban értene velem egyet mint olyasmiben, amiből az én jellemhibám derül ki? Sóhajom szinte azt mondja, hogy elvégre ez nekem kellett, én akartam, én hoztam fejemre a káoszt egy nő képében. Igazán kár, hogy én nem értek a mágiához: valami szájzár-varázslatot szívesen végrehajtanék rajta néhanapján. Bár végeredményben ez a teljes igazság, tényleg nem vagyok egyszerű ember - nem mintha zsákbamacskát árultam volna eddig is. Tudta hogy nem felhőtlenül boldog napok következnek rá, amennyiben velem tart Seattle-be, mégis itt van, sőt minden veszekedés és nézeteltérés dacára nem szedte össze a cuccait, és nem vágta rám szitokszavak kíséretében az ajtót. Mindketten függünk egymástól valami morbid módon: egyikünk sem mondja ugyan ki, de amolyan zsák a foltját viszonylatban tudjuk, hogy egyéniségünket senki más nem viselni el hosszútávon, csak egy másik olyan magányos, sebezett és pszichopata lélek, mint mi vagyunk. - Elég, elég a tanácsadásból! - horkanok fel aztán mikor gyorstalpalót kapok a "mit vigyünk temetésre" című fejezetből. Atyaég, mintha valami illemtankönyvet lapozgatnék! - Soha nem jártam temetésen. Semmilyenen. Viszont már sétáltam temetőben, és láttam szegfűből készült koszorút - mondom kissé sértődötten. - Lehet el kéne menned tanácsadónak valami temetkezési vállalathoz, és felvilágosítani a hozzám hasonló tudatlanokat - teszem hozzá gunyorosan. A halottaknak legalább nem már nem tud az idegeire menni és nem beszél lyukat a hasába. Ha már viszont a lyukas gyomornál tartunk, tényleg kezdek éhes lenni, így simán letelepedem a konyhaasztalhoz, és várom hogy Harley tálaljon. Más körülmények közt ez mindig Mrs. Wheels dolga, ugyanis ha épp senkivel nem osztom meg a házamat, a feladatai közé tartozik az is, hogy megvárjon, és kiszolgáljon étkezés közben. Ha viszont van vendégem - ahogy most Harley is - tudja, hogy elhagyhatja a házat: minden alkalommal a velem egy fedél alatt tartózkodó nőktől várom el, hogy ezen igényeimet is kielégítsék. Lehet, hogy ezt hallani, vagy beismerni is fáj, de még egyelőre én vagyok az, aki jó néhány lépcsőfokkal felettük áll a társadalmi létrán. Nem fogom olyasmivel bepiszkolni a kezem, mint a terítés, vagy a mosogatás. Az asztalra könyökölök, mutatóujjammal a számat ütögetve, miközben Harley lendületes szavakkal beszámol róla, számára mi jelképezi az életet. Nos annyiban igaza van, hogy a fájdalomban fetrengés alighanem nem tartozik a sors napos és önfeledten boldog részéhez. - Rendben, a te harcod, a te életed - dünnyögöm aztán. - De megköszönném, ha nem a berendezési tárgyaimon állnál bosszút - csóválom a fejem mikor a mikró ajtaja a kelleténél lendületesebben csapódik be. Felvillan a fejemben, hogy talán vennem kellene egy boxzsákot, azon legalább kipüfölhetné a haragját és frusztrációját. Elém kerül az étel, belebököm a villámat, és enni kezdek, néma elismeréssel adózva magamban Mrs. Wheels szakácsművészetének. Tökéletes házvezetőnő: udvarias, pontosan tudja a feladatait, megbízható, és a konyhában is remekel. Talán ideje fizetésemelést adnom neki. Évek óta van már mellettem, és egyike azon roppant csekély számú embereknek, akik kivívták nehezen odaajándékozott tiszteletemet. Miközben bemutatom a kulturált kés- és villahasználat szabályait, fél szemmel Harley figyelem, aki szemmel láthatóan döntésre jut, és felhajtja a fiola tartalmát - ez a legértelmesebb dolog, amit csak tehetett. Igazán kár, hogy a soron következő pillanatokról nem készítettem sorozatképeket, mert az arckifejezése leírására nem elegendő egy átlagos emberi lény szókincse. - A fájdalomcsillapítók nyilván megkeserítik, mert jókora adagot tartalmaznak - osztom meg vele az információt mellékesen, mintegy félvállról. - A kutatók a laborban nem végeznek félmunkát. Sajnos csodára ők sem képesek, én nem tudják semmissé tenni a már fennálló tüneteket - időzik el pillantásom Harley ősz tincsén - de a továbbiakat megelőzik. Készítsd fel magad, hogy ezt minden nap fel kell hajtanod. Ha vigasztal, az én táplálékom hónapokon át volt ennél talán még rosszabb is - szögezem le, de a következő pillanatban Harleynek két mondattal sikerül kizökkentenie a nyugalomból és blazírtságból. Csaknem lenyelem a villát a meglepetéstől, mindenesetre egy falat rizs megakad a torkom közepén, és köhögve-prüszkölve igyekszem újra levegőhöz jutni. - Mi van? - kérdezek vissza, mintha nem jól hallanám, hogy legalább időt nyerjek amíg eszembe jut valami magyarázat. - Ja, persze - dőlök aztán hátra kényelmesen a székben, és karba fonom a kezeimet, majd lebiggyesztett szájjal fürkészem Harley arcát, és őszintének tűnő mosolyát. - Szar bőrben voltál este, én meg nem akartam hogy éjjel, a házamban dobd fel a talpadat. Az emberi test már három órával a halál beállta után bomlani kezd - vonok vállat. - Persze még nem látható vagy éppen szagolható, de nem nagyon tetszett a gondolat, hogy ezt bárki is a közel nyolcszáz dolláros ágyneműmben tegye meg. Csak azt néztem, hogy kell-e ásót hoznom, ha valamiért mégsem élnéd meg a reggelt - vágom ki magam a szorult helyzetből rezzenéstelen pofával. Igen, aggódtam érte, ami engem is mindennél jobban meglepett. Talán ezért sem vallom be az igazságot - inkább leöntöm magam egy kanna benzinnel és gyufát gyújtok, mint hogy őszintén bevalljam: féltettem, hogy nagyobb baja is lesz némi rosszullétnél. Fogalmam sincs, miért éreztem ezt, de ez a piszkos - és körömszakadtáig letagadott - igazság. - A haverod megeszi a maradékot? - mutatok aztán a macska felé, aki még mindig a kanapén nyújtózik, és a tányéromon lévő májra nézek. Ha már ide fogadta ezt a bolond állatot, ne legyen rá panasz, hogy nincs tisztességesen tartva. Remélem a témaelterelés beválik, és Harley nem forszírozza tovább a tényt, hogy tegnap éjjel több figyelmet fordítottam rá, mint eddigi életem alatt összesítve bárkire is.
Kikerekedett szemekkel vigyorgok mindazon, amikor azt mondja, hogy vele nem könnyű az élet. Hát, én a helyében ezt így nyíltan nem vallanám be, de egyértelműen adom a szavait. - Végre valami, amiben egyetértünk. - Állapítom meg, miközben egy szelíd mosolyt is megengedek magamnak. Nem volt gúnyolódás bennem, ezen nincs mit gúnyolódni. Mindez a színtiszta valóság; valóban nehéz mellette, ugyanakkor persze bagoly mondja verébnek. A lelkem mélyén én magam is tudom, hogy ezen téren nem különbözünk egymástól de én legalább elegánsan tartom magamat ahhoz, hogy nem minősítem le magamat. Tény, hogy vannak nehezebb időszakaim amikor valóságosan én vagyok a házisárkány de egyébként vannak olyan napok is, amikor képes vagyok mindenkit imádni és valóságosan glóriát viselhetnék a fejem felett. Nyilván az utóbbi nagyon ritkán van mostanság és a mostani helyzet sajnos sok mindentől is függ, hogy épp milyen a hozzáállásom dolgokhoz. Elias egy-egy szavával nagyon is meg tud sérteni és ez egy kicsit jobban meglobbantja bennem a fenevadat aki legszívesebben nekiesne. Szentül abban a hitben él, hogy szinte hálásnak kell neki lennem ahhoz, hogy velem viszonylag másképpen bánik, mint az eddigi 'elődökkel'. Számomra nagyon nem nyúlik hosszúra az utam, hamarosan itt lesz a vége. Elsősorban nagyon megbánná, ha egy ujjal is hozzám érne másrészt pedig egy haldokló emberrel nagyon nincs mit kezdeni. Szenved az eleget. Minden áldott nap. - Jesszusom! Mióta használunk temetéshez szegfűt, violát és fréziát? Otthoni növények az illatuk miatt. Ha nagyon temetni akarnálak, akkor inkább krizantémmal tömném tele a házad. Van különbség. - Forgatom a szemeimet kissé feszülten. És határozottan nem szeretnék az ő temetésére virágokat előkészíteni. Való igaz, hogy olykor baromira bosszantó fazon tud lenni de annyira nem vagyok kőszívű, hogy ezért a halálát kívánnám. Nagyon szórakoztató és igazán kár lenne érte. Azt követően pedig hallgatva bólogatok a szavaira. Nos, szerintem ő is tudja, hogy magasról teszek a cégére. Főleg az óta, amióta megrángatott érte amiért fűztem hozzá némi megjegyzést. - Értem. - Bólintok. - Akkor legközelebb ne duzzogj, ha netán más szórakoztatóbb nálad. - Nyers igazság, de ez így van. Ha magamra hagy, egyértelműen mást kezdek el keresni ami szórakoztat. Amíg viszont itt van velem, ahogy most is, nyilván nem csinálok mást, hanem itt vagyok vele. Persze, ha igényli. Odaült az asztalhoz és egyszerűen meglep, hogy szinte elvárja, hogy kiszolgáljam. Kis felesége ne legyek? Na mindegy, egy évben egyszer belefér az ilyesmi is. Bedobtam az egyik dobozt a mikróba, amit pontosan két percre állítottam be. Búgni kezd halkan, de én addig kíváncsian érdeklődtem a szer után amit hozott nekem. Ne akarja meghosszabbítani az életemet, annál tovább szenvednék csak. Nekem az számít, hogy kevésbé érezzem majd a fájdalmaimat. Ha pedig arra se jó, akkor a napokban vagy fél kosárnyi fájdalomcsillapítót leszek kénytelen betárazni az elkövetkezendő időkre. - Az én fájdalmaim nem arra emlékeztetnek, hogy élek és lélegzem. Hanem arra, hogy alighanem két hónap múlva a föld alatt leszek és fél év múlva nem lesz belőlem más, csak egy halom csont. Akkor élnék és lélegeznék, ha majd' kicsattannék az egészségtől. De ez nem így van és ez a valóság. - Kissé indulatosan csaptam be a mikró ajtaját, amikor kivettem a forró dobozt onnét. Nem volt szándékos, de egy kicsit az indulataimtól az erőm is megelevenedett. - De nem várom el, hogy megértsd és foglalkozz vele. Ez az én harcom.- Vezettem le néhány nyugodtabb szóval. A szavaiból leszűrtem körülbelül, hogy ez a valami nem fogja a fájdalmaimat enyhíteni hanem inkább csak megállítja talán az öregedésemet? Ki tudja. - Ami pedig az esténket illeti, nos, kíváncsian várom, hogy mit találtál ki. - Kacsintok rá pajkosan, őrületes vigyorral az arcomon. Habár valamilyen szinten kíváncsi vagyok, hisz annyira mégsem vagyok mindenre vevő. Nem volt még ilyesmikben részem és ezért is ki tudja, hogy mit akar majd. Semmi jónak nem vagyok az elrontója. Bár, ha belegondolok, ha jelenlegi helyzetekben tökmindegy, hogy mit csinál velem. Csak dugjon meg, hisz jelenleg is elmondhatatlanul kívánom és még most is kicsit neheztelek arra, hogy visszautasított. - Basmati rizs sült májjal és szívvel. Nem tűnik rossznak. - Odaraktam elé a tányért amire mindenből tettem neki. Ha még esetleg szeretne, akkor majd szól és megint kiszolgálom. Én is mertem magamnak egy kevéskét, igencsak bátortalanul. Nem szeretném, ha egész nap kerülgetne a hányinger, sőt, ha el is kapna. Nincs bajom az étellel, az illata nagyon finom. De mostanában nem igazán tudok enni a hasfájdalmaim miatt. Nevezhetem akár változókornak is. Helyet foglaltam az asztal belső felén, hisz ott is volt egy szék. De még mielőtt nekiálltam volna enni, a kezembe vettem az üvegcsét és hirtelen szerűen le is húzom azzal a lendülettel. A lendület azonban hamar tovaszáll, amikor megérzem az ízét. - Jézusom... - Körülbelül az arcom épp olyan, amikor egy kisbabával citromot kóstoltatnak. - Szerintem ha ízesítenéd biztos, hogy nem rontana a hatásán. Fúj..- Azonnal kirázott a hideg látványosan, és arra kényszerülök, hogy felálljak az asztaltól. Még az a szerencse, hogy pár cseppnyi volt az egész és nem fél liter. Szerintem még az arcom is belesápadt. Amikor idejöttem a konyhába, öntöttem magamnak egy pohár vizet; azt most meg is ragadom, és pár pillanat alatt meg is iszom annak a tartalmát. A nyelvemen még mindig érzem azt a borzalmas ízt de már nem annyira, mint először. - Jaj, még mielőtt elfelejteném. - Összeszedem magam, és újra visszaülök a székre ahol az előbb ücsörögtem. - Igazán nagyra értékelem az éjjeli aggódásodat. A rosszullétem miatt nem igazán tudtam aludni és megvallom, de jól esett a törődésed. - Néztem rá egy őszinte mosolyt keretében. Lehet, hogy ő ezt cikinek fogja érezni de nekem nem az. Bánom, hogy akkor nem hívtam oda magamhoz, bár lehet, hogy oda sem jött volna hozzám.
Szerintem lassan kezdek rájönni, hogy miért bírtam kimondottan jól az évszázadokat: egy nő sem volt mellettem, aki szétcincálta volna az idegeimet. A duzzogást, a szájalást, a hisztériázást mindig is nehezen tűrtem, most sincs ez másképp. Inkább csak azt mondanám, Harley jó időben érkezett hozzám ahhoz, hogy az ő többiekétől elérő jellemvonását mégis képes legyen értékelni. Így hát most is csak nézem őt szórakozottan, mikor megjegyzi, hogy nem felejti el, hogy visszautasítottam. Jaj édes szívem, majd teszek róla, hogy elfelejtsd. Amint kimerülten és verejtéktől csatakosan fogsz pihegni alattam, eszed ágában sem lesz, hogy ma elsőre lepattintottalak. Azt meg azért ő is megérthetné, hogy nem szeretnék a kefélés kellős közepén arra eszmélni, hogy egy hullát dugok. Az még nekem is kimondottan undorító lenne, és lehet, hogy perverz vagyok, de beteg lelkű állat nem. - Dolgozd fel, hogy velem nem könnyű az élet - válaszolom egy apró vállrándítással, miközben a kényelmesen nyújtózó és doromboló macskát simogatom. Most megkérdezhetném persze a gazdáját, mit is ért igazából szép bánásmód alatt, de gyanítom olyasmivel állna elő, ami nem az én asztalom. Egyébként is, nem értem mi baja. Még él, nem? Nem vertem meg, nem erőszakoltam meg, semmi olyat nem tettem, ami neki ne lett volna örömére. Sőt, még arra is képes voltam, hogy kissé visszafogjam magam amikor ledorongolt a rángatás miatt. Vacsorázni vittem - te jó ég, ezt égen-földön két nővel tettem meg eddig, és ebből a kettőből az egyik ő volt. Ennél szebb bánásmóddal nem tudok szolgálni. És nem is akarok. Ha nem tetszene neki a rendszer, távozhatna, az ajtó nyitva áll. Viszont még mindig itt van, tehát nyilvánvalóan nincs annyira problémája ezzel a helyzettel, mint ahogy mutatja. - Ha a virágokat nem a temetésemre készítetted elő, akkor nincs kifogásom ellenük - dünnyögöm. Igaz, nem szívlelem túlzottan a gazokat, de ha boldoggá teszi hogy botanikust játsszon, akkor tegye. Inkább ez, mint a duzzogása meg az unalom feletti nyekergése. - Szerintem elmondtam értelmesen, hogy van egy cégem, amely egyrészt az én anyagi jólétemet biztosítja, másrészt emberek és családok megélhetését. Szóval igen, néhanapján dolgoznom is kell, ha nem akarom lehúzni a rolót. Az üzleti élet kíméletlenebb, mint én. Gyorsan kihasználják a figyelmetlenség okozta lehetőségeket, ezt az örömöt pedig nem adom meg senkinek - tápászkodom aztán fel a kanapéról, és leülök az asztal mellé, míg Harley kiszolgál engem - terít, és kaját melegít. Nem tudom Mrs. Wheels mit főzött, de még nem volt rá precedens, hogy undorodva toltam volna félre bármit is, amit a hűtőben hagyott nekem. - Én eddig azt hittem, szeretsz bizonyos fokú fájdalmat - jegyzem meg kajánul, míg a mikró halk zúgása szolgáltatja a háttérzajt. Minden együttlétünk alatt okoztam neki bizonyos mértékű kínt, de elviselte, sőt megkockáztatom, hogy tetszett is neki. Amikor példának okáért a fenekét d*gtam meg, hangosan visított volna - ha képes lett volna megtenni a szájába tűrt bugyin keresztül. Az elsőre tényleg fájdalmas dolog lehetett, mégis hagyta. Benne legalább ugyanúgy ott él a perverzió, ahogy bennem is, csak én éppen nem tagadom, ő meg még nem jutott el ennek hangos beismerésééig. - Jim Morrison azt mondta, a fájdalom jó dolog, mert arra emlékezteti az embert, hogy még lélegzik, és él - mondom aztán csendesen. - De meg tudlak érteni, ha menekülni akarsz ez elől. Én sem szeretném kínok közt vergődve átélni azokat a heteket, amik talán az utolsók lesznek az életemben - hajtom a fejem félre. - Idd azt meg. És ez most nem kérés, hanem parancs. Meglátod, használni fog. Minden nap hozok majd belőle, ez majd segít, ha gyógyulni nem is, de legalább a mostani szinten tartani a fizikai valódat. Idd meg, vacsorázz velem, és ígérem, nem csak csókot fogsz tőlem kapni. Egész nap állt a farkam szívem, ha csak rád gondoltam. Ma éjjel végkimerülésig foglak d*gni, erre felkészülhetsz - jelentem ki ellentmondást nem tűrően. Szívem szerint már most felcibálnám a hálóba, de ez is olyan, mint az evés előtti főzés, meg tálalás. Ha várnunk kell egy keveset rá, annál ízletesebb lesz, mikor végül hozzájutunk.
Egy kicsit hazudtam abban, miszerint nincs nála semmi sem, amire szükségem van. Érdekes módon egyáltalán nem mozgat meg a tudat, hogy mérhetetlenül gazdag és befolyásos ugyanakkor az sem taszít vissza, hogy valójában milyen romlott lelke van. Pedig már kezdtem félni, hogy felteszi a kérdést; miért vagyok vele, ha nincs nála semmi sem amire szükségem van? Ezek szerint benne még nem fogant meg a kérdés, ellenben bennem annál inkább. Kézzelfogható választ azonban nem tudtam megválaszolni még saját magamnak sem, mert tartok a saját válaszomtól. Valóban itt hagyhatnám, elvégre tényleg nincs semmi, amiért én itt vagyok vele. Annál inkább miatta. Nagyon jó szerető, de nem ez az ok arra, amiért még itt vagyok vele. Nem tudom. - Nem varázsszó. Ezt nem felejtem el, hogy visszautasítottál. – Komolyan beszéltem. Nem igazán esett jól, tekintve, hogy egész végig azon fáradoztam, hogy mire hazaér megkívánjon és egy kicsit tudjam feledtetni mindezzel a tegnapi napunkat. Jelenleg is finoman pattan a húr közöttünk de látszólag egyikőnk sem ideges annyira, hogy komolyabbra vegyük a másik szavait. Nem fogok vele különösebben veszekedni azért sem, hogy újra megfenyegetett. Fenyegessen, de akkor ő fog nagyon rosszul járni. Nem a magam épsége miatt szájalok vele ezen téren, hanem csak is az ő érdekében, hogy figyelmeztessem. Gyengülök, de elég erős vagyok még ahhoz, hogy utolsó játékként komoly károkat okozzak neki. Viszont látszólag erre egyáltalán nincs szükség még, ugyanis túlságosan is nyugodt ahhoz, hogy túlcifrázzuk a helyzetet teljesen feleslegesen. - Ha szépen bánsz vele, akkor megszelídül neked. – Válaszolok arra, amikor azt mondta, hogy hasonlítunk én és Bagira. Lehetséges. Ugyanakkor abban teljes mértékben igazam van, hogy a macska szeretni fogja őt ha tisztességesen bánik vele. Halovány utalás avagy javaslat arra, hogy ameddig hozzám kedves lesz, én is kedves leszek vele. - Szép a ház. Nem akarok rajt jelentősen változtatni. De szeretem a virágokat és jobb kedvem lesz tőlük. – Megvontam az egyik vállamat. Aztán egyszeriben csak elmosolyodom szelíden a színtiszta sértődött viselkedésén amikor is megjegyzést tesz arra, hogy számomra ő nem elég szórakoztató. Vigyorogva hátrahajtom a fejemet, aztán újra visszanézek rá finom tekintettel. - Mondtam neked tegnap, hogy maradj velem délelőtt és akkor teljességgel elégedett leszek. Ez helyett inkább itt hagytál és így egyáltalán nem voltál szórakoztató. – Adtam rá egyszerű magyarázatot arra, hogy miért foglaltam el magamat abszolút hétköznapi dolgokkal. Ez még mindig jobb eset, minthogy esetleg más férfi karjai között találnék vigaszt, amíg ő távol van. Nem tartozom felé hűséggel, ahogy ő sem felém, de azt hiszem, hogy egyikőnk sem viselné jól, ha a másik éppen másnál leli örömét. Mérhetetlenül haragos lennék. Közben a konyha felé megyek egy pohár hideg vízért, amikor is eszembe jut, hogy a bejárónője dugig pakolta a hűtőt olyannyira, hogy hely sincs már benne. Kislányos zavarba jövök amikor közli, hogy csak akkor hajlandó enni ha én is eszek vele. Azt hiszem, eléggé tévhitben él. - Nem az elhízástól tartok. Szerencsére az ilyesmi sohasem fenyegetett. De az előbb zavar, hogy mostanság visszahányom azt, amit megeszek. Az én kis átkomnak az a lényege, hogy tönkremenjek. Nem kellemes ez mellett enni. Ettől függetlenül a kedvedért leülök veled enni. Gyere. – Biccentek, miközben két tányért és evőeszközöket pakolok elő az asztalra egymás mellé. Közben a hűtőből előveszem a műanyag dobozokat amikbe a bejárónője beletette az mai általa főzött ebédet. Fogalmam sincs, hogy mit csinált ma, ugyanis én nem voltam itthon amikor jött. Miközben a mikróba bedugtam az egyik dobozt, hogy felmelegedjen, visszaindulok a fioláért amit hozott nekem. - A közelgő halálom nem igazán zavar. Annál inkább majd a fájdalmak amiket majd át kell élnem. Ez a valami azokat is enyhíti? – Kérdezem kíváncsian, ugyanis ez a részemről nagyon fontos. Mostanában is vannak komoly fájdalmaim de ez még eléggé enyhe a későbbiekhez képest. Ha odajött hozzám, akkor finoman közelebb húzódtam hozzá, hogy végigsimítsak a mellkasán. - Ha még nem akarsz tőlem egyelőre semmit, attól még megcsókolhatnál. – Nézek rá szépen. Vágyom rá, addig is pedig a csókjától lehiggadok.
Fura a helyzet amibe belecsöppentem. Amikor felajánlottam Harley-nek a tisztességesnek nem éppen nevezhető egyezségünket, még fogalmam sem volt róla, hogy elkerülhetetlenül felforgatja a szabályos, jól kiszámítható, minden percében megszervezett életemet. Még sosem kellett igazán törődnöm senkivel, még sosem kellett elnéznem, hogy virágokkal tömik meg a házamat, ahogy azt sem, hogy egy olyan élőlény költözzön be, amely végeredményben nem hoz nekem hasznot, sem szolgálatot - egy négylábú. Arra meg végképp nem volt példa, hogy siettem haza valakiért, vagy épp valamiért - most meg egész álló nap azon járt az agyam, mikor lesz vége az utolsó értekezletnek, és ezerszer képzeltem magam elé, mit és hogyan akarok majd csinálni ezzel a kis boszorkánnyal. Valójában míg az irodámban ültem, és a papírokat rendezgettem, szórakozottan és határozatlanul forgattam a telefonomat hosszú perceken át az ujjaim között, játszva a gondolattal, hogy talán fel kellene hívnom, vajon összeszedte-e magát, és jobb állapotban találom-e hazaéréskor, mint tegnap este - ettől csak az tartott vissza, hogy ismerve Harley csípős nyelvét, biztos hogy nem állta volna meg csipkelődő megjegyzések nélkül a rám nem jellemző figyelmet az irányában. Mindenesetre az megnyugtat, hogy láthatóan ismét szilárd talajt érez a lába alatt - olyannyira rendben lévőnek tűnik, hogy a duzzogásra és morgolódásra is van ereje meg energiája. - Úgy látom, ez valamiféle varázsszó - jegyzem meg félhangosan, mikor a visszautasításom feletti morcoskodása elég gyorsan elillan abban a pillanatban, hogy kiejtem számon a "perverz" szócskát. Oh szívem, te még nem is ismersz engem igazán. Láttál belőlem egy aprócska részletet, de ez csak a jéghegy csúcsa. Fogalmad sincs róla, mire vagyok képes - akár az ágyban, akár az élet más keretei között. Voltak már nők előtte is a hatalmamban, volt aki szinte levegőt is csak akkor vett, ha én engedélyeztem, de arra soha senkinek nem lehetett panasza, hogy kielégítetlenek maradtak volna mellettem. Neki sem lesz ilyesféle kifogása - igazából semmi olyasmit nem csinálok vele, amit eddig kihagytam volna, csak épp képes vagyok rendkívül fantáziadúsan kombinálni a dolgokat. Azért a tekintetére kíváncsi leszek ha szembesül az apróságokkal, amiket kimondottan neki vettem. A gondolataimból aztán gyorsan kizökkent a megjelenő macska, és saját magam is meglepődöm önnön reakciómon, mert egy-két másodpercnyi lefagyás és döbbenet után egész közeli haverságba sikerül keverednünk. Pedig az állatok általában nem bírnak elviselni engem - talán a vámpír, talán a ferde lelkű mivoltom kisugárzását érzik meg, tudja fene. - Hasonlítotok - nézek felváltva a kis jószágra, meg Harley-re. Lehet hogy most azt hiszi ugratom, de komolyan beszélek: mindketten olyanok, mint a puha, ártatlan szépség, amely képes a karmát villogtatva támadni, és oda marni, ahol a legjobban fáj. Szavaim viszont szemmel láthatóan leperegnek róla, fogalmam sincs meghallotta-e őket egyáltalán. Talpra áll, és olyan szigorúan néz, mint inkvizítor az elé kerülő eretnekre. És sacc per kábé a tekintete ugyanazt ígéri... Figyelmesen nézem, aztán csak röviden bólintok a szavaira. Ha ezzel akarja lefoglalni magát, tőlem tegye csak. - Mindaddig amíg a falakat nem fested át, nem hozatsz új bútorokat, és nem vered szét a falakat, addig szórakoztasd magad amivel akarod - vonok vállat. - Akár a ház előtti kertet is beültetheted gazokkal. Úgy látom, a jelek szerint én nem vagyok neked elég szórakoztató - rajtam a duzzogás sora, ugyanolyn sötét és sértett pillantásokkal méregetem, ahogy nemrég ő engem. Azt nem vettem észre a mai nap folyamán, hogy én lennék a láthatatlan, vagy éppen hallhatatlan ember, persze az sem kizárt, hogy Harley szenved az időskori süketség előrehozott problémájában, de válasz nélkül hagyja a szavaimat, helyette a hűtőhöz siet, mint akinek az a legnagyobb problémája, hogy mi legyen a vacsora. - De éhes vagyok - válaszolom aztán, mert úgy döntök, ma este kerülöm a vitát. - Viszont kizárólag akkor vagyok hajlandó enni, ha te is. Szükséged van energiára. Ne aggódj az elhízás miatt. Majd segítek lemozogni - jelenik meg aztán egy félig-meddig visszafogott vigyor a szám sarkában. A fiolára meg a tartalmára egyelőre nem fordított sok figyelmet, de talán csak némi emésztési idő kell hozzá, míg képes lesz felhajtani a gyógyszert. Ostoba lenne, ha nem élne a lehetőséggel - persze nincs kizárva, hogy szuicid alkat, aki élvez, ha mindennél jobban közel kerül a halálhoz.
Némán követem íriszeimmel mozgását és ráeszmélek, hogy az örömöm korántsem viszonzott. Szemeimből kiég a csillogás és ajkaim most már nem nyúlnak mosolyra. Feszült sóhajjal fogadom a pillantását, amivel végigméri a növényeimet, s ha bár ott van a nyelvén a szitkozódások, mégsem engedi azokat szabadjára. Idegességemben elkezdem magamat újra ringatni finoman a székben és újra nekiállok a kötögetésnek, amit félbeszakított. Számolgattam a sorokat, és a megfelelő sorba tűztem be a fonalat és így folytattam tovább olyan rutin mozdulatokkal, mintha azokat egy robot végezné. A figyelmemet egészen addig lefoglalta, amíg Elias el nem helyezkedik előttem a kanapén. Igyekszem nem arra figyelni, hogy az arca tökéletesen kifejezi a gondolatait; undor a növényeim felé és a furcsállás a kötögetés iránt. Tudom, hogy badarság, de más elfoglaltságot nem találtam, ami lenyugtatott volna. Az anyámtól tanultam meg kötni. Habár sohasem szeretett teljes szívéből, de mindig igyekezett magára ölteni azt az álarcot, azt a szerepet, hogy képes legyen eljátszani a felém irányuló hamis szeretetét. Ellenben én, én mindig nagyon szerettem és tiszteltem őt. Nagyon fenséges és erős asszony volt. Kislány koromban mindig leültem vele szemben és figyeltem kezének a mozdulatait és csodáltam, hogy milyen szépen bánik a tűkkel és a fonallal. Csodálatos volt. Ugyanakkor fájt. Fájt, mert tudtam, hogy sohasem lehetek olyan, mint ő. Később kezdett csak el igazán rosszul esni, hogy nem szeret engem. Azért fájt akkor annyira, mert már többet tudtam a szeretetről és elvártam volna akkor már, hogy kölcsönös legyen. De nem volt az. Hagyta, hogy elrángassanak a szeme előtt és elvigyenek. A szörnyeteget látta bennem, de én mindvégig tiszteltem őt. Néhány hete jártam ott utoljára hosszú évek óta. A házat rá tudtam volna gyújtani, de nem tettem meg. A gyűlöletem színtiszta volt, amit éreztem iránta, de nem felejtettem el, hogy évekig fedelet biztosított a fejem felett. Nyilván a koven jóvoltából, de ellenkezhetett volna és kidobhatott volna, hogy kezdjek magammal, amit akarok. Ennek tekintetében viszont megkegyelmeztem neki néhány hete. De akkor volt az utolsó, hogy láttam őt. Ha túlélném, sem mennék vissza többé. Elias nem tudja a kötögetésem okát. Megnyugtat, mert emlékeztet arra az időszakra, amikor még nem ismertem rosszat, naiv voltam, mert gyerek voltam. Akkor volt utoljára, hogy nem fájt semmi sem. Most pedig már minden levegővétel kínok közé taszít, és szánalmas módon kapaszkodom ebbe a semmit érő életbe. Figyelem, amint lehunyja szemeit és pihenni kezd. Nem akarom, hogy az örömöm végérvényesen elillanjon, ezért félretoltam a kötőtűket és a fonalakat, s szép lassan lábujjhegyeken lépdelve elindulok felé és nagyon óvatosan elhelyezkedem mellette. Fenekemet jobban megemeltem, így a rövid köntösöm már nem is takar abból a részemből semmit sem. Még a derekánál a kötője is meglazult, ami által húsos melleimre is látvány nyílik. Tekintetem vad, egészen bestiális ahhoz, hogy tudja, mennyire magamban akarom őt érezni, szinte pulzál az egész ölem a vágyakozástól. Tagadnám előtte, de valójában nagyon is elkalandoztak a gondolataim néhány percig addig, amíg egyedül voltam. Rá gondoltam és arra, hogy vadul dug engem. Gondolnom sem kell, hogy biztosan én is ott voltam ilyen formában az ő gondolatai között is. Ámde hirtelen a fellángolt érzéseim azonnal kialudnak, amint ellenkezni kezd. Szemeim fennakadnak, aztán kissé haragosan, de elhúzódom tőle és kiülök a kanapé legszélére. Elhatároztam, hogy ez volt az utolsó, hogy felkínáltam magamat neki. - Mióta kezdett el téged érdekelni a másik állapota...- Nagyon is csalódottan fújom ki magamból a levegőt, de végül hamar lenyugszom. - Néhány perverz dolgot? – Vonom fel egyik szépen ívelt szemöldököm kérdően. – Meglátjuk, hogy mennyire lesz perverz. – Néztem rá újra, aztán felállok a kanapétól és visszaülök az addigi helyemre. A nyakkendőjét és a fonalaimat a tűkkel együtt félretettem az asztalra, aztán nyugodt pillantással figyeltem őt. Jól tudom, hogy nem magam miatt érdekli az, hogy hogyan vagyok, hanem csak a farkának akar stabil örömszerzést biztosítani, de mégis eszembe jut az a részlet, amikor azt mondta, hogy őt nem fogja érdekelni semmilyen kifogás. Nos, ezek szerint mégis tud magának határt szabni bizonyos dolgokban. Viszont nem fogok neki hálálkodni a fioláért, sem mert nem miattam teszi. Felejtse el a köszönetemet. Tekintetünk egyszerre irányulnak a lépcső felé, ahonnét az általam idehozott macska baktat le óvatosan. Még nagyon kicsi, de már képes arra, hogy tápot egyen. Nem volt szívem otthagyni. Ha lettek volna testvérei, lehet, hogy azokat is elhoztam volna. Habár így is megfagyott tekintettel nézem végig, ahogy a macska Elias közelébe férkőzik és szemügyre veszi. Elias tekintete azonban mindent tükröz; de megenyhül, amikor a macska elfekszik neki a kanapén és valóságos dorombolásba kezd. A macska épp úgy örül a dolognak, ahogy Elias és ez hatalmas nagy sziklát dönt le a mellkasomról. - Tudom, hogy a macska merész húzás volt a részemről, de ez még nem jogosít fel téged arra, hogy bánts engem. – Állok fel a helyemről közben, miközben egy pillanatra rámutatok. – Ami pedig a virágokat illeti... – nézek körbe nyugodtan. – Ha azt akarod, hogy melletted legyek az alkunk végett, ami mindegyikőnk javára van, akkor engedd meg, hogy egy kicsit a magam kedvére tegyek, ha más nem teszi meg. – Összefonom karjaimat melleim alatt, midőn tekintetem nagyon szigorúvá válik. – Nem a pénzedért vagyok itt. Nincs semmid sem, amire szükségem van. Nem tart semeddig, amíg itt hagylak és kereshetsz olyan luvnyát, aki valóban a pénzedre hajt. A helyedben tényleg rosszul érezném magamat ezért. – Irányt veszek a konyha felé, hogy engedjek magamnak egy pohár vizet. Nem akarom vele újrakezdeni a tegnap esti összezörrenésünket, de egyelőre ő volt most az, aki alig tette be a lábát de már fenyegetésbe kezdett holmi pár szál növényért és egy macska miatt. Most egyelőre a fiola sem érdekel, mert kellően felidegesített ahhoz, hogy most érdekeljen bármi is - Nem vagy éhes? A bejárónőd napközben itt volt és hozott néhány dolgot. Ahogy látom még hozott pár üveg Belga sört is. – Tájékoztattam csak úgy csevegés gyanánt meg persze témaváltás gyanánt is. Én közben öntöttem magamnak egy pohár vizet.
Csak puffantok egyet a számmal, mikor Harley kifejti, hogy a helyzet, amiben épp találtam nem nagymamás. Kinek hogy, tulajdonképpen már csak csavarók kellenének a hajába, egy szemüveg a fejére, meg egy békésen doromboló macska a lábához, és máris kezét csókolommal köszönthetné bárki aki néhanapján betéved hozzám. Arra meg már csak a szemem forgatom meg nagyon beszédesen, mikor azt mondja, szívesen látna engem azzal az idióta felszereléssel a kezemben. Hát szívem, én inkább levágatom mindkét karomat csuklóból, minthogy ilyesmire adjam a fejem. Az efféle türelemjáték nem az én világom. - Ha relaxálásra vágyom, én sokkal inkább az alvás mellett teszem le a voksomat - vonok vállat, aztán felhajtom a whiskyt. Egész nap egy pohár italra sóvárogtam, és noha én vagyok a cég főnöke, egyszerre kaptam volna irigy és sötét pillantásokat, ha úgy ülök be egy konferenciára, hogy diszkréten körbeleng a bourbon illata. Hátradőlök a kanapén, a két karomat végigfektetve a támlán, és jólesően nyújtózom egyet. Néhány pillanatra lehunyom a szemeimet, mint akit elhagyott minden csepp ereje, bár egy ilyen nap után nem is csoda. Még mindig számokkal és adatokkal van tele az egész szürkeállományom. Csak akkor pislogok fel, mikor megérzem, hogy a kanapé mellettem kissé lesüpped, és látom hogy Harley időközben a székhelyét a hintaszékből átette az oldalamra. - A tegnapinál csak jobban lehetsz - dünnyögöm, mert tegnap este csakugyan úgy festett, mint aki egy sötétebb pillantástól is azonnal beadja a kulcsot. Nem árultam el ugyan neki - nem fogom kiröhögtetni magam - de éjjel kétszer is felkeltem, és benyitottam az ajtaján, hogy lássam, békésen alszik-e még, vagy kereshetek egy ásót, és elföldelhetem a kertben. Szerencsére úgy tűnt valamennyire összeszedte magát, talán ezért is lódult meg napközben a fantáziám azt illetően, hogy mit is szeretnék művelni vele ma este - vagy épp az motivált, hogy ki akarom élvezni a szerzeményemet még mielőtt eljut abba az állapotba, hogy be kell ültetnem egy karosszékbe, és majd mindig arrafelé tologatom, ahová a nap odasüt. - Te jó ég - sóhajtok fel kb úgy, mint amikor a felnőtt kénytelen valami nyilvánvalót elmagyarázni a gondjaira bízott gyereknek. - Nyilván nem nagyon kell kifejtenem, hogy örömmel megtenném, de nem vagyok biztos benne, hogy ez most az év ötlete lenne. Félre ne érts, egész nap alig fértem a nadrágomban, de akkor szeretem a nőket kefélni ha tisztában vagyok azzal, hogy a hörgés amit produkálnak épp nem az utolsó az életükben - szögezem le nyomatékosan, aztán kioldom a nyakkendőmet, és a fotelba dobom, a fonalak és kötőtűk mellé. - Viszont egy alkuban benne vagyok, abban úgyis jók vagyunk mindketten - jegyzem meg némi gúnnyal a hangomban. - Idd ezt meg. Mint mondtam, kieszközölök neked a laborban valamit, ami átmenetileg a mérleg ezen oldalára billent. És amint látom, hogy erőre kapsz, akkor esküszöm, nem kegyelmezek. Ugyanis ma estére terveztem néhány extrémen perverz dolgot - vigyorgom el magam. - És egyébként is... - folytatnám, de bennem akad a hang, a szemem sarkából ugyanis valamiféle mozgásra figyelek fel. Odakapom a fejem, és egy másodpercig nem hiszem el, amit látok: egy fekete szőrgombolyag ballag lefelé az emeleti lépcsőn a nappaliba, puhán akár az árnyék. A szám is nyitva marad egy kis időre, csak akkor csukom be, mikor rájövök, hogy úgy festhetek, mint egy vízköpő egy középkori katedrálison. Jókora levegőt veszek, hogy átkok, szitkok meg fenyegetések halmazát zúdítsam Harley-re, mert ez már tényleg túl megy a határon. Arra egy szót se szóltam, hogy telerakta gazzal a lakást, és úgy néz ki a nappalim, mint egy kib*szott ravatalozó, na ezt már mégsem... Még két napja se él nálam, és máris felforgatta a megszokott életvitelemet meg környezetemet. De még mielőtt kiadós őrjöngésbe foghatnék a macska egy huppanással felugrik mellém, és jó alaposan szemügyre vesz - én meg szinte önkéntelenül nyújtom ki a kezem, hogy a bundájába fúrjam. Mintha csak erre a pillanatra várt volna, a kis bestia azonnal összedől, és olyan dorombolásba fog, hogy csodálom amiért az ablakok nem rezonálnak tőle. Erre aztán már széles mosoly fut végig a képemen, bármennyire is igyekezzek titkolni vagy visszafogni, nem sikerül. A haragom elpárolog, mintha sosem lett volna. - Jó fej a haverod - nézek Harley-re, a kényelmesen terpeszkedő jószágot dögönyözve. - Szóval vegyem úgy, hogy vele kezdődik a hadsereged toborzójárata? - érdeklődöm. - Ennyinél viszont álljunk meg. Nem akarok több virágot, se több állatot. Nyilván nem akarod, hogy ezt ennél durvábban vagy fájdalmasabban magyarázzam el. Hidd el szívem, kefélés közben is tudok veled olyat tenni, amit nem szeretnél többet - hajolok oda a szájához évődve, de még mielőtt válaszolhatna, a keze irányába tolom a fiolát.
Körülbelül fél percenként néztem fel a falon kattogó órára, s olyannyira elvonta olykor a figyelmemet, hogy vagy lecsúszott a fonal a tűről, vagy éppen rossz helyre fűztem be. Nagyon vártam már őt haza és azt hiszem, hogy reggel a kelés is azért volt annyira borzalmas, mert épp ő nem volt sehol sem. Eddig utalgattam rá és ki is mondtam, hogy mennyire gyűlölöm őt, pedig ez egy szemenszedett hazugság a részemről. Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes se így sem pedig úgy, de tegnap nem tudtam nem ideges lenni azon a mondatán, hogy majd a sírba viszem a titkát. Borzalmasan fájt és azt hiszem, hogy ezt nagyon sokáig nem is fogom tudni elfelejteni. Viszont, igyekszem túltenni magamat rajt. Egy idő után abbahagytam a kötögetést, aztán az ablakhoz sétáltam, hogy kikukucskáljak rajt. Figyeltem az autóját, hátha már közeledik, de még mindig sehol sem. Időközben pedig elkalandozott tekintetem az udvaron. Elképzeltem, hogy mennyire szebb lenne néhány virággal, ha kiültetnék párat. Nagyon szeretem a növényeket és azt hiszem, hogy talán a terasznál is majd felfuttatok egy futós növényt amivel sokkalta szebb lesz. Önmagában nagyon szép a ház, de valóban látszik rajt, hogy abszolút nem igen van nő a háznál. A bejárónőnek pedig másabb dolgai van, mintsem ezzel foglalkozzon. De nem baj, én egyébként is mindig szerettem foglalkozni a környezettel. Amíg elruccantam bevásárolni pár dolgot, vettem néhány vágott virágot is, hogy hangulatos és illatos legyen tőlük a ház. A konyhapultra például egy csokor violát tettem egy vázába. Az egyik ablakba pedig fréziát tettem, azok szeretik a napfényt. A nappali asztalára pedig néhány szál szegfűt tűztem egy vázába; így már sokkal jobban tetszik minden. Ezeken kívül vettem egy tábla csokit is, mert nem bírok meglenni édesség nélkül. Mindent a saját pénzemből oldottam meg, ugyanis amit odaadott bankkártyát, fogalmam sincs, hogy hova tettem le utoljára szóval nem igazán volt kedvem azért feltúrni a házat. Csak meg lesz. Ha nem, az sem baj, egyébként sem nagyon akartam belőle költekezni. Szerencsére nekem is maradt annyim amit még eltudtam hozni a koventől. Rengeteg pénzt elkértem a szolgáltatásaimért, de amennyi maradt belőle ... mint egy kis morzsa. Nem azért, mert elherdáltam volna mindent, hanem mert mindent a kovennek kellett addig is adni. Amíg volt fodrászüzletem, könnyebben eléldegéltem a nélkül, hogy éheznem kellett volna. Nos, amit magammal hoztam pénzt, az is még annak a maradéka. Ellöktem magamat az ablaktól, aztán újra visszahuppantam a hintaszékbe és tovább folytattam a sál kötögetését és annak kijavítását, ugyanis figyelmetlenségből néha nem jó helyre fűztem továbbra sem a fonalakat. Kezdtem újra feszült lenni az egyedülléttől és borzalmasan irritál, hogy az egész házban csak a nyamvadt óra kattogása hallatszik. Egészen mélyen sikerült belefeledkeznem a környezetbe amíg számolgattam a fonalsorokat, csak arra leszek figyelmes, hogy Elias hangja hallatszik előttem. A pillanatban ki is ejtem kezeim közül a tűket, aztán csak csillogó tekintettel figyelem őt tovább, mérhetetlenül hatalmas boldogsággal. Ha nem dobna le azonnal magáról, akkor most biztos, hogy felmásztam volna rá és le sem jöttem volna onnét egy darabig, hisz annyira örültem volna neki. De visszafogtam magamat nehezen és újra visszavettem a tűket a kezeim közé és folytattam tovább még mielőtt tényleg nem bírnék magammal. - Dehogy nagymamás. - Ráztam meg a fejemet és már csak azért is tovább kötögettem, nem foglalkozva azzal, hogy leszólta. Nem takaríthatok. Nem főzhetek. Nem moshatok. Nem csinálhatok semmit sem. Ez nekem csak azért szokatlan, mert a kovenben az ilyesmi mindennapos volt. Családias környezet volt és mindig volt valaki, aki rendben tartott mindent. Ez legtöbbször én voltam addig, amíg a tanácsba be nem tettek. Utána már a boszorkányokat kellett fegyelmeznem. Én voltam a hóhérjuk. Szóval, most a kötögetés jutott eszembe. Holnap ha ugyanilyen remek idő lesz, megpróbálok néhány növényt kiültetni. - De mindjárt ideültetlek a helyemre és odanyomom a kezeid közé ezeket, hogy rájöjj, hogy valójában milyen relaxáló tud lenni. - Még a nyelvemet is kinyújtottam rá szórakozottan, mint egy óvódás gyerek. Szerintem abban az esetben le is fotóznám őt és azzal a képpel tapétáznám ki a nappalit. Muris lenne. Egészen addig szótlan maradok, amíg nem egy kis fiolát tesz az asztalra. A kérdésére még nem feleltem, mert egyelőre azon gondolkoztam, hogy mi a fene az ott. De nem is érdekes, most van fontosabb dolog amit akarok. Kiszedtem az ölemből a fonalakat, aztán felkeltem onnét és odaraktam a félig megkötött sálat a helyemre, majd egyenesen Elias mellé osonok a kanapéhoz és helyet is foglalok mellette. - Most már sokkal jobban. - Pislogtam rá szépen, aztán közelebb húzódtam hozzá sejtelmesen. Egyik térdemmel feltérdeltem, közben pedig finoman bepucsítottam, ami által az alighanem combig érő köntösöm feljebb csusszan, így feszes fenekem teljesen fedetlen maradt. Közben pedig a derekamnál összekötött madzagja is meglazult, ezáltal szinte majdnem le akar csusszanni rólam az egész; tény, hogy az is a célom vele. Azt akarom, hogy megkívánjon és elkapjon. A pozíciómnak köszönhetően tökéletes látvány nyílik szinte mindenemre, de közben még alsó ajkamba is beleharapok finoman. - Csókolj meg. - Kérem őt szépen, habár tudhatja, hogy én egy csóknál sokkal több mindent akarok tőle. Nagyon a kedvére szeretnék tenni és azt hiszem, hogy a tegnap esti borzalom után ránk fér az ilyesmi is. Remélem, hogy az ősz hajtincsem nem szegi a kedvét. Talán még szépnek tart ettől függetlenül és nagyon remélem, hogy így is van. Nagyon szeretném, ha még kívánna.
Vannak meglehetősen nyűgös napjaim, amikor jószerével alig mer bárki is a szemem elé kerülni, mert egy pillantással ölni tudnék. A mai napom viszont nem ilyen volt. Sőt, a szemem sarkából láttam a meglepett tekinteteket, amikor vidáman fütyörészve baktattam át a laboron, kedélyesen köszöngetve a dolgozóknak. Volt, aki még a lombikot is kiejtette a kezéből a csodálkozástól - bár a többség inkább kivárásra játszott. Volt már rá példa, hogy ugyanilyen kedélyesen téptem le valaki orrát, aztán a vállát veregetve a tulajdon kezébe nyomtam, hogy plasztikáztassa vissza, a cég állja a cehet. Öt órás műtéttel oldották meg a problémát, de ez a manőverem biztosította, hogy az illető soha többé nem üti a szaglószervét olyanba, ami nem rá tartozik. Most viszont nem voltam gyilkos hangulatban, kivételesen a legkevésbé sem. A keverék, amit reggeli címszóval csúsztattak elém, már megütötte az általam felállított mércét, aminek hangot is adtam: a megkönnyebbülés feltörő sóhajának leírására alighanem nem is lenne elegendő egy átlagos ember szókincse. Teli gyomorral azonnal színesebb a világ, minden morgolódás nélkül ültem végig három konferenciát, és egy bizottsági ülést. Igazából tökéletesnek is mondhatnám ezt a napot, ha nem lenne ott az az aprócska tüske a bőröm alatt, amit a tegnap este tört belém. Harley-vel mindketten úgy viselkedtünk, mint két óvodás, akik ki akarják maguknak sajátítani a homokozót, és ezért a másik piszkálásától sem riadnak vissza. Igaz, én a végén békejobbot nyújtottam neki a táncra való invitálással, az állapotára való tekintettel viszont erről le kellett mondanom. Nem kimondottan úgy képzeltem el a könnyednek szánt estét, hogy haza kell támogatnom Harley-t, és ennek még csak nem is pezsgővel kevert calvados volt az oka. Tisztában voltam vele, hogy az állapota az idő haladtával romlani fog, de arra álmomban sem gondoltam, hogy ilyen gyorsasággal. Mikor a ház előtt kiszálltunk a kocsiból éreztem minden porcikájának a remegését, és azt, hogy ha nem támaszkodott volna a vállamra, nem biztos, hogy eljutott volna a szobájáig. Nem is várom meg az estét, lezárom az irodámat, aztán bevágódom a kocsiba, és hazafelé veszem az irányt. A kedélyes hangulatom most is kitart, aminek legfőbb jele, hogy halkan együtt dudorászom az autórádióval, és csak akkor hallgatok el, amikor leparkolok a házam előtt - nincs kedvem még jobban aláásni Harley állapotát azzal, hogy hallania kelljen a hangomat. Egyszer rávettek, hogy énekeljek egy karaoké bárban: azt az előadásomat azóta hatásos kínzóeszközként alkalmazzák önkényuralmi rendszerekben. Benyitok a bejárati ajtón, és azonnal a szemembe ötlik a vörös hajzuhatag, amint egy fekete selyemköntösre borul. Hangtalanul jár a szája, alighanem magában számolja a kötés szemeit, miközben a hintaszékben ringatja magát - önkéntelenül is mosolyra húzódik az arcom. - Tisztában vagyok vele, hogy gyorsan erőtlenedsz és öregszel, de a nagymama-stílus még távol áll tőled - jegyzem meg, egyenesen a hűtőhöz lépve - a jelek szerint Mrs. Wheels megjelent nap közben és feltöltött mindent, még főzött is. Gyorsan kiutalok magamnak egy kis pohár Jack Danielst, majd leülök Harley-vel szemben a kanapéra. - Nem áll neked jól a melír - mormogom, ahogy szembesülök az ősz tincsével. Nem tetszik a látvány - nem azért, mert szeretem a vörös haját, hanem mert tudom, hogy ez csak a kezdet, és alighanem a legmeredekebb elképzeléseimet is felülmúlja majd, hogy mi várhat még rá. - Megkérdeném milyen napod volt, de látom, elég fura módját választottad az erőd visszanyerésének. Vagy ez valami boszi-dolog, amit én nem értek? A kötögetés átoktörő hatással bír? - érdeklődöm még mindig halvány mosollyal. Kivételesen nem piszkálni akarom a szavaimmal, hanem talán kissé jobb kedvre deríteni - feltéve ha sikerül. - Vagy ez esetleg egy szimbólum, ami a párkák fonalát jelképezi? - lövök el még egy kérdést, majd kényelmesen hátradőlök, és szemügyre veszem a vonalait, amik átsejlenek a köntösön. Noha egész nap eljátszottam a gondolattal, hogyan és miképp fogom ma megdugni - hazafelé még egy boltot is útba ejtettem - akkora érzéketlen vadállat mégsem vagyok, mint amilyennek tart engem, és nem fogok úgy rámászni, hogy alig él. Nekrofil végképp nem vagyok. Szeretem ha egy nő érez, és az eszméleténél van. - Hogy érzed magad? - kérdezem aztán halkan, a hangomban őszinte érdeklődéssel, majd egy apró üveget állítok az asztalra. Felajánlottam számára a lehetőséget, hogy a laborban összeütnek számára valamit, ami ha nem is menti őt meg végleg, de kissé visszafogja testében az átok terjedését - legalábbis időnyerésre tökéletesen jó lesz. El lehet engem hordani sok mindennek, szemétnek, aljasnak, felfuvalkodottnak, érzéketlen baromnak, de hazugnak nem. Ha valamit megígérek, állni szoktam a szavam. Hogy használja-e, az már csak rajta áll. Remélem a józan esze többet nyom majd a latba, mint az irántam, meg a fajtám iránti utálata.
Végighúzom a teljesen ősszé színeződött vastag tincsemen két ujjamat, s hosszasan bámulom a tükörben folyamatos pislogással, hátha talán csak képzelődöm és még mindig a kora reggeli kábulat csalja meg a látásomat. De nem, hiába is reménykedtem benne. Idegesen aztán belemarkolok a tincsembe, már-már könnyek köszönnek vissza íriszeimből; Az asztalon lévő poharat megragadom és azzal a lendülettel teljes erővel vágom oda a tükörnek. A történéstől mind a kettő egyszerűen darabokra törik. A pohár apró szilánkokra magam előtt, míg a tükör nagyobb darabokban hullik össze. Épp úgy, ahogy bennem a lélek. Megtámasztom magamat az asztalnál, aztán testem remegése könnyeket facsar ki szemeimből. Nem azért lettem mérhetetlenül ideges és szomorú, mert épp hajam apró is része elveszítette vörös pigmentjét, hanem mert megláttam benne a saját halálomat. A pillanatban megéreztem azt a színtiszta áramlást magamban, ahogyan kiáramlik a testemből az erő egyenesen bele egy másik boszorkányéba. Szinte látom magam előtt azt a kis fényt ami elhagy és mérhetetlenül fáj, hogy nem tudom visszafordítani. És nem azért, mert foggal-körömmel ragaszkodom ebbe a szánalmas életbe, ami számomra egyenest maga a siralomvölgy. Fogalmam sincs, hogy milyen lesz számomra majd a Pokol. A kétezer éves sámán dinasztia ahonnét a Salem-i boszorányok származnak, ők úgy vélték, hogy a Pokol azt eleveníti fel számunkra az örökkévalóságig amely életünk legszörnyűbb pillanata volt avagy lesz. Ott mindenki szenved és mindenki megfizet. Eszembe jut közben Jonathan is. Tőle tanultam mindent és ő tett engem azzá, aki most vagyok. Az ikertestvérem, akivel valójában semmilyen vér sem köt össze, mindössze csak a hazugságok tartottak bennünket össze éveken át. Beleszerettem. És mérhetetlenül fáj, hogy nem láthatom őt soha többé; habár ezt már akkor tudtam, amikor éveken keresztül a Salem-i boszorkányok otthonában ébredtem fel. Mégis élesebben él bennem az emléke még az álomnál is. Mintha itt lenne velem, közben pedig nincs. Nagyon nehéz eset volt, nagyon hamar lett ideges és egyszerűen képtelen volt önuralmat gyakorolni. Egyszer nekiestem egy láncfűrésszel, ő pedig egy tőrrel próbált a fűrész ellen védni magát, de persze esélye sem volt. Tökéletesen belevágtam a kézfejébe, szinte épp, hogy nem nyisszantottam le a jobb karjának teljes egészét. Fogalmam sincs, hogy miért estünk egymásnak. Őrültté tett, amit az utóbbi időben a koven teljesen eltompított rajtam. Uralkodói érzettel ruházott fel amely által eldobtam azt az őrült gyereket ami addig engem vezérelt. Helyette valami sokkal sötétebb uralkodott el bennem, valami féreg, ami erőteljesen rág belülről. Ez pedig az az érzés amikor felteszem a kérdést magamban: Minek élek én még? Kártevő vagyok mindenki számára. Nincs semmilyen pont, amibe kapaszkodni tudnék. Elvesztettem mindent. Megakartam nyugodni. Borzalmasan rosszul éreztem magamat a dühtől és a félelemtől, képtelen voltam másra koncentrálni. Fájdalmaim mellett pedig a tegnap esti incidens sem kímél, már-már megőrjít a tudat, hogy egy látszólagos szép estének milyen borzalmas vége lett. Miattunk. Vagy épp miattam? Lehet, hogy történhetett volna mésként is. De nem sokáig gondolkoztam ezen. Hoztam magammal még egy bőröndöt is amiben voltak a saját ruháim közül néhány, a könyveim és sok más dolog, de az egyik zsebéből egy átlátszó tasakot veszek ki ami félig volt töltve fehér porral. Már vagy egy hete, hogy nem nyúltam hozzá, most pedig mégis szükségét láttam, mert mástól most semmitől sem tudok megnyugodni és ezektől a marcangoló érzésektől pedig szépen lassan leépülök szellemileg . Három csíkot osztok ki belőle, pont elegendőt ahhoz, hogy a kedvemet hamar az egekbe repítse. Viszont kevesebbet annál, hogy aztán a várt hatásnak az ellentétét váltsa ki. Nem szeretnék ennél is rosszabbul lenni, mint amilyen most vagyok. Körülbelül másfél órán át szenvedtem, aztán érezni kezdtem a szer hatását. Aprólékosan összeszedtem magam és az üvegeket is a földről. Már nem szédültem, már nem fájt semmim sem, és már a megőszült tincsem sem érdekelt. Elterveztem, hogy elhozok egy macskát és egy pár kötőtűt és kötőfonalat. Nem igazán foglalhatom el magamat a házban amivel csak akarom, és ezt a napot pedig most nem a mágiának fogom szentelni. Szeretnék Elias kedvében járni, ugyanis jelenleg ő az egyetlen halovány pont az életemben, akibe még fél kézzel kapaszkodom. Ha ő elenged, egyszerűen végem lesz. Kicsit emlékeztet a fivéremre. Néha úgy érzem magamat mellette mint egykor Jonathan mellett és ettől megnyugodtam. Mintha visszakaptam volna őt, pedig egyáltalán nem. (..) Amint jól lettem, a szobámat hamar otthagytam és az autót kölcsönvéve kirobogtam a városba. Vettem magamnak szőke hajfestéket, a kötőtűket és fonalakat, na meg egy szép kis fekete kiscicát is elhoztam akit Bagirának neveztem el. Ő most jelenleg fent szunyókál a szobámban, én addig pedig lejöttem a nappaliba. Épp időben értem vissza, elnézve az órát, hamarosan hazaérkezik. Azt mondta tegnap este, hogy ruha nélkül várjam őt haza, viszont nem végződött annyira jól az a nap, hogy most legyen hozzám kedve. Ha pedig mégsem tántorította el a tegnap esti történtek, abban az esetben nem akartam, hogy épp nem teljesítettem a kérését. Nem tudtam eldönteni, így hát a teljesen meztelen testemre egy fekete selyemköntöst vettem fel ami körülbelül annyira átlátszó, mintha semmi sem volna rajtam. A fekete árnyalata viszont takar annyit, hogy ha netán mégsem kívánna, akkor... akkor mégis legyen rajtam valami. Nagyon sajnáltam a tegnapit és azt hiszem, hogy a kettőnk neveletlensége még természetes az elején. Két ellentétes faj akik sohasem kedvelték egymást, és bizony egyikőnk romlottsága sem tűri meg a másikat. Viszont szükségem van rá. Nem bírom az egyedüllétet, egyszerűen beleroppanok. A hintaszékben ringatva magamat kötögettem az ölemben. Sokáig mantráztam a selyemhernyó és a bébi alpaka fonal között, végül az utóbbi mellett döntöttem, mert az egy nagyon meleg és puha anyag; egy sál kötéséhez tökéletes. Fekete színt választottam, az a szín minden férfihoz passzol. Most viszont még nem volt kész, így nem tudom azonnal odaadni neki de igyekszem, hogy hamar készen legyek vele. Semmiség, de talán beszédes, hogy mennyire sajnálom a tegnapit. Nem akartam megbántani.
Kipakoltam az egyetlen egy táskámból amit magammal hoztam. Volt benne néhány dolog, mégis négy legfontosabb volt benne, ami végett mondhatni, hogy ennek a húzásomnak köszönhetem részben a halálomat. Nagyobb boszorkányok mind rendelkeztek saját könyvvel; ilyen például Marie Leavu és Tituba. Nálam van még Sheba Osborn könyve is, de ő csak a természetfeletti világban ismert, míg az előbbi kettő az egész világ számára; még az emberek számára is akiknek fogalmuk sincs a világ undorító feléről. Amikor bevettek a tanácsba, az enyém lett a könyvtár és akkor volt szerencsém, hogy elcsenjem Sheba könyvét. A másik kettőt magántulajdonból szereztem meg, méghozzá olyan emberektől, akik előtt teljes homály volt a valóság előtt. Rengeteg minden szól a neten is Leavu-ról és Tituba-ról, de kevesen tudják, hogy mik történtek valójában. Lilith-nek nem voltak ínyére az intézkedéseim, mivel a kovent szerettem volna ezekből a könyvekből erősíteni. Hirtelenszerű ötletből pedig egy negyedik könyv készülődik, méghozzá amit én magam írok össze az előző háromból. Benne lesznek a saját szertartásaim és mágiáim is egyaránt, de a legfontosabb, hogy nagyon nagy értéke lesz amint elkészül. Már, ha egyáltalán be tudom fejezni. Ha pedig meghalok - amivel számolnom kell -, nem bízhatom ezeket az írásokat akárkire. (..) Még utoljára fújtam valamilyen parfümöt magamra, aminek egészen édeskésen lágy volt az illata. Viszont még egy utolsó pillantást vettem a tükör felé, hogy valóban megbizonyosodjak arról, hogy nagyjából emberi formám van és alkalmas vagyok arra, hogy megjelenjek mellette. Egy ideig civakodtam, hisz ő hiába volt már több nővel ilyen helyeken, én addig egyáltalán nem voltam sehol senkivel sem. Főleg nem olyasvalakivel, aki olyan, mint Elias. Fogalmam sincs, hogy éppen mi felel meg neki avagy mi nem, így minden bizonnyal nagyon nehéz behatárolnom azt, hogy épp mikor mi felel meg neki. Felmerült bennem a kérdés, hogy így is megfelelek neki?Bár, igazából teljesen mindegy. Teljesen felesleges ezen mantráznom, ugyanis az alkunk szerint csak az ágyban kell neki megfelelnem. Ennyit erről. Megjelenek a lépcső tetején, és amíg leballagok, gondosan összekötöm lófarokba a hajamat, még mielőtt nem leszek tőle jobban ideges. A vitaminok szedése ellenére is rettenetesen hullik és számolhatok itt még sokkal nagyobb bajokkal is a későbbiekben. Két hónapon belül örülök, ha egyáltalán a tolókocsiból majd fel tudok állni. De nyilván én ezt nem fogom megvárni. Egy pillanatra megcsillan az arcán, hogy mélyen saját magát ostorozza miután kiejtett valami kedvesebbet is a száján. Képzelhetem, hogy milyen nehezére esik bármi jót is kimondania, de egyébként is; rajtam kívül nem látja senki sem most, hogy van ilyen énje is. Kevesebb sem lesz tőle, maximum eléri, hogy nem fogok rá végig úgy nézni vacsora közben, mint egy támadó menyét. Cserében viszont megdicsérem őt is, hisz lássuk be, nincs az a nő, aki jelenleg most képes lenne neki ellenállni. Igazán vonzó férfi. Rápillantok a nyakában lévő csomóra, s kedvem támadt volna kimondani mihez hasonlít az a gubanc, de inkább egy nyeléssel félresöpörtem az ujjait. Úgy látszik hogy azok sokkal inkább máshoz értenek jobban, mintsem a nyakkendő kötéshez. Én viszont hamar megszüntetem ott azt a csomót, és máris megoldom a gondot néhány mozdulattal. Végre, így már sokkal szebben néz ki. Még a gallérját is lehajtottam olyasféle gondoskodással, mint mikor az anya öltözteti a gyerekét. Szavain viszont akaratlanul is elmosolyodom, nyilván mindenféle gúny nélkül. - Akkor most ebben nem lettem különlegesebb. Na és melyik hölgy volt az, aki a legtovább húzta ki melletted akár élve, vagy halva? - Teszek fel egy kérdést játékosan, amire most már vártam valamilyen megközelítő választ -csakhogy tudjam, mennyit kellene mellette kibírnom, hogy rekordot döntsek -. Körülbelül két hónapom van hátra, és kétlem, hogy valaki két hónapot is lehúzott mellette. Kötve hiszem. Elindulok az ajtó felé lassú léptekkel, mégis megragadja a karomat előbb és visszahúz. Figyeltem a mozdulatát nagyon élesen, még mielőtt kihagyna az emlékezete. Szerencséjére viszonylag finomabban nyúlt hozzám, amivel annyit ért el, hogy engedelmesen hagytam magamat és megálltam előtte. Kíváncsian figyeltem őt, midőn léptei egy szekrényhez vezették és abból kivesz két kisebb dobozt. Az egyikben egy nagyon puccos autó kulcsa volt. Ha odaadta, akkor azzal a lendülettel raktam le a mellettem lévő polcra azt. Nyilván, szükségem lesz az autóra néhányszor, de kissé rosszul éreztem magamat a dologtól. Használhatom, amíg megszolgálom? Akkor inkább ne is adjon semmit. A szótlanságom épp eleget árult el, mégis megenyhülök, amikor egy nagyon szép ékszert nyújt oda. Ránézek, midőn fejemet rázva meghúzódik vörös ajkaim széle. Nem azért, mert épp öntelt ribanc lennék, hanem mert egyébként soha nem kaptam senkitől semmit. Tény, hogy jobban esett volna azzal a szöveggel legalább; " csak mert elvisellek" vagy "kedvellek", de ez lényegtelen is. Kivettem a jelenlegi egyszerű kis fülbevalóimat a fülemből, amiket szintén a polcra raktam le, majd helyettük ezeket a vörös fülbevalókat tűzdelem be kényelmesen. - Köszönöm. Nagyon szép. - Fűztem hozzá bátrabb mosollyal, s közelebb léptem hozzá, hogy végigsimíthassam bal tenyeremmel a jobb karján. Érdekes, neki is van számára egyfajta ajándék. Ami nekem rettenetesen értékes, ami végett most halállal fogok fizetni. Részben. Bőven vannak ennek még okai, de az egyikük ezek a könyvek. Olyan gyógymódok vannak benne amikhez javarészt nem szükségesek boszorkányok és biztosan tudná alkalmazni a cégéhez. Nyilván van bennük olyan eljárás is amihez már boszorkány kell, de ő azt tökéletesen megoldaná. Mindössze csak rá szeretném bízni ezeket az értékeket. Másra úgy sem nagyon tudnám majd. Én pedig úgy érzem, hogy a hasznukat venné, hisz nagyon sokan keresik az ilyesfajta könyveket. És nagyon nehéz hozzájuk férni. Majd az utolsó napomon megkapja őket. ... Addig viszont aranyos kis szívecskéket fogok rákarcolni az autójára. Vajon mit szólna hozzá? Nem mondta, hogy nem szabad. - Viszont továbbra is aggaszt, hogy nem ettél az óta sem semmit. Még mielőtt újra leszednéd a fejemet, nem szeretném magamat újra felkínálni, hisz megtiltottad. - Tettem hozzá azonnal, még mielőtt azt hinné, hogy megint azt szeretném, hogy igyon belőlem. - Valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy megelégszel a vértasakokkal. - Iránta érdeklődöm, és remélem, hogy nem szándékozik most ezért is újra megcibálni. Nincs bennem semmilyen rossz szándék, inkább csak aggodalom. Ha belőlem nem akar inni, akkor ha kell én magam ölök neki. Ahogy a macska is teszi; szeretete jeléül a gazdájához viszi az elejtett zsákmányát. Ilyen szempontból jobb ismernem őt, hisz nem ártani akarok neki, hanem egyszerűen csak a kedvére tenni. Újra megindulok az ajtó felé, finoman ringatva a csípőmet - ezáltal is provokálva őt, - hisz kellően átlátszik ahhoz a ruha, hogy látható legyen az is, hogy egy falatnyi, vörös tangát viselek alatta.
Zsongott kissé a fejem, a számok és adatok mintha beleégtek volna az agyam legmélyébe. Johnson-nak jókora mázlija volt: elérte, hogy az általam megszabott áron adja át az OCT a részvényeit - a felvásárlásnak és beolvasztásnak immár nincsenek akadályai, az én cégem pedig egy újabb ágazat felé kezd tapogatózni. A legokosabb, ha több lábon állok, bár a jelenlegi irányvonala a vállalatomnak sem most, sem a közeljövőben nem fenyeget csőd, vagy bármiféle összeomlás leghalványabb esélyével sem. A gondolataim olyannyira az üzlet irányába terelődnek, hogy a nyakkendőmet is csak ösztönösen kötözgetem, nem is nagyon boldogulok vele, sőt, igazából egy jókora és gusztustalan gombócot sikerül a nyakamba varázsolni. Mintha legalábbis hóhérkötél lenne, nem kiegészítő. Remek. Akkor viszont a bosszankodásról is megfeledkezem, amikor cipősarkak kopogását hallom meg az emelet felől, és megjelenik Harley, mint egy látomás - én meg úgy bámulok rá, mint aki életében most lát először igazi, eleven nőt. Még egy bók is kiszalad a számon, aztán ez helyrebillenti a lelki egyensúlyomat. Valahol a pszichém legmélyén most megállok egy tükör előtt, és mérgesen bámulok önmagamra, a fejem néhányszor nekiverve a foncsorozott felületnek: valószínűleg elment minden józan eszem, hogy én bókokat terítek egy nő lába elé. Ráadásul egy olyan nő lába elé, akit elvileg szexrabszolgának hoztam a házamba. Ettől függetlenül látom, hogy jólesik neki az elismerésem, és halvány vigyorral hagyom, hogy félresöpörje a kezemet, és meglehetősen gyorsan megoldja az összegubancolódott nyakkendő problémáját, akkor aztán elégedetten simítok végig a mellkasomon - szeretem ezt az anyag érzését a testemen. - Ha nem lett volna elég kifejező, hogy önmagamhoz méltatlanul elámultam a látványodon, akkor szóban is megerősítem, hogy igen, tökéletesen megfelelsz - dünnyögöm, miközben lábaimat bebújtatom a bőrcipőmbe. - És ami azt illeti, nem te vagy az első nő, akit vacsorázni viszek - teszem hozzá kb úgy, mint egy durcás kisgyerek, akit valamivel megsértettek. Másokkal is voltam kikapcsolódni, ebédelni - viszont oda még senkit nem vittem, ahová majd két hét múlva Harley-t szeretném. Egyelőre nem is teszek róla említést, egyrészt mert még nekem is emésztenem kell magamban a gondolatot, amire még nem volt példa eddigi életemben, másrészt nem szeretném, ha Harley elbízná magát. - Várj egy pillanatot! - nyúlok aztán utána, mikor elindul, és karjánál fogva visszahúzom - viszont mivel tanultam a délutáni hisztijéből, ez már rángatásmentes, önmagamhoz mérten némileg finomabb mozdulat. - Van valami, amit még adni szeretnék neked - sétálok el a nappali sarkában álló szekrényig, és két dobozt veszek magamhoz. - A garázsban találsz egy kék Maserati-t. Ez itt a kulcsa. Mivel el kell majd menned a saját boszi-dolgaidat intézni, ezért nyugodtan használd bármikor, amikor kedved tartja. Nem kell minden alkalommal külön engedélyt kérned. Mondjuk úgy, kölcsönkapod mindaddig, ameddig nálam tartózkodsz - na meg persze amíg megszolgálod - adom át az egyik dobozt, benne az autó kulcsával. - Ezt pedig mondjuk úgy, eddigi érdemeid elismeréseként fogadd el - tartom az orra elé a másik dobozt, és felkattintom a tetejét, miközben megáldom Sarah Eston nevét. Évek óta ismertem már őt, és azon kevés nők közé tartozik, akivel kizárólag szakmai kapcsolat fűzött össze, és nem ráncigáltam az ágyamba. Az én ruháim beszerzését is ő intézi minden alkalommal, így hát vagyunk olyan viszonyban, hogy elfogadok tőle olyan tanácsokat is, amikért másokat már keresztben nyelnék le. A mostani javaslat is az ő ötlete volt, én pedig kivételesen úgy döntöttem, hogy nem ellenkezem. Figyelem Harley tekintetét, ahogy pillantása a doboz tartalmára esik, és azt hiszem, remekül választottam - vagyis választott Sarah. A fülbevalók tökéletesen mennek a ruhájához, és a cipőjéhez, és úgy vélem, nem rontják majd az összhatást.
Úgy néztem fel rá fél szemmel, mint egy rossz ló. Nem tetszett, hogy a karomat felemelte aztán elengedte a levegőben, szórakozva azzal, hogy épp most mennyire kimerültem. Az már utána kevésbé zavart, hogy a hajammal kezdett el játszadozni, bár úgy éreztem magam, mint egy spektrumzavaros aki nem tűri, ha hozzáérnek. Ezt persze nem mutattam meg neki semmilyen formában, hagytam, hogy tapizza a hajamat. Szavaira viszont azonnal kikerekednek a szemeim, főleg az utolsó mondatán. Mintha azt akarná érzékeltetni, hogy nem csak dugásra akar használni. Ezt a vacsorás dolgot sem tudom hirtelen hova tenni. Le a kalappal előtte, sikerült nagyon meglepnie. Bár nem tagadom, nagyon jól esik, hogy gondol az ilyesmikre is, viszont valahogy erősen kétlem, hogy az eddigi nőivel ezt megcsinálta. Máskülönben nem rohantak volna el tőle fejvesztve. Igazán nem értem, hogy én ezt a kivételezést mivel is érdemeltem ki, mindenesetre egyikőnknek sem fog rosszat tenni, ha nem csak a hálószobán belül ismerkedünk. A fejemet tenném rá, hogy olykor nehezen viseli a magányt, még akkor is, ha ezt magának sem vallja be. Jól tudom, milyen érzés; a pokolba az összes létező emberrel és lénnyel, ettől függetlenül mindvégig vágytam valami kedvesebb hangra. Amit eddig senki sem tudott megadni. Érdekes. Tőlem aztán végképp nem kell tartania, miszerint hátha többet akarnék a kelleténél - annál sokkal hamarabb meghalok, mintsem valaha is elmenjen a józan eszem és felé kezdenék el kacsintgatni-. Egy párhuzamos világban sem, de még álmomban sem. - Utálom a kávét .- Morogtam bele a párnába frusztráltan. Persze, még a végén én lennék a hibás, ha a pillanat tört része alatt elalszom. Ez az ő hibája lenne, nem pedig az enyém. Viszont nem adom meg neki az örömöt, hogy az elalvásomért aztán megtoroljon. - Pedig reális magyarázatot adnál neki még akkor is, ha hülyén nézne. - Felültem nagyon nehezen, eléggé lenyúzott állapotban. Már csak azért is feltápászkodom, hisz ez a ma esti vacsora nagyon sokat fog jelenteni. Szeretnék tőle szívességet kérni, cserében pedig teszek fel majd számára egy ajánlatot, amivel vagy él a lehetőséggel, vagy pedig túl buta, ha elutasítja. Azt már most tudom, hogy ezt a szobát biztosan nem fogom választani. Nem aludnék túl jól az éjjel, ha közben a kötelekkel kéne farkasszemet néznem, úgyhogy majd körbenézek és azt a szobát fogom választani, ahol még nincsenek az e féle felszerelések. Színészeti duzzogással figyelem végig azt a kötekedő mosolygást amit vág, -érdekes mód szex óta már vigyorgott is, elhiszem, hogy most jobb kedve lett tőle-, én pedig csak zsémbelődtem, ezzel is takarva mindenféle érzelmet. Pedig valójában a morgásom jóval több dolgot rejt. Többnyire nyugalmat és talán egy mustármagnyi boldogságot. (..) Órákig szinte kikerültük egymást. Amikor megjött az a nő akiről már tett említést, Elias abban a pillanatban vonult félre a saját kis szférájába, míg én azokat a ruhákat nézegettem meg többnyire, amit ma estére fel szeretnék venni. Szerettem volna szép lenni, hogy ezzel is a kedvére tegyek -én ostoba-. Szebbnél szebb ruhákat mutatott a hölgy, mégis az egyetlen egy vörös ruhánál akadt meg a figyelmem. Ami vörös, teljesen mindegy, hogy milyen, nos, azt azonnal ki szoktam választani. Ez a tüzes szín jellemez engem leginkább; a vörös színt leginkább a vérrel asszociálják, ezen kívül a libidót is jócskán doppingolja, s mindemellett az erő és a hatalom színe. Misztikus, különleges és egyben nagyon erős szín. Voltaképpen hamar túlestünk mindenen, legalábbis igyekeztem ezt elérni. Kellemetlenül éreztem magamat, ugyanis a legkevésbé sem voltam az e féle luxushoz hozzászokva. Tény, hogy a koven előtt egy nagyon gazdag családban nőttem fel; szebbnél szebb porcelánbabáim voltak és ruhácskáim még nagyon kicsi koromban, de akkor is belénk lett nevelve a szerénység. Pláne Salem-i boszorkányként. Tudni illik, hogy Salem sohasem volt a fényűzés szimbóluma, főleg nem akkoriban a nők számára. Lezuhanyoztam és csak az után vettem fel az általam kiválasztott ruhát. Habár nem túl lelkesen. Nem fogom az orrára kötni, de ez a pár óra nélküle eléggé üres volt. Megjelentem a lépcső alján kis idő múlva, most már teljesen felöltözve. A piros tűsarkú cipőket is felvettem a ruhához, és csak akkor eszmélek fel, amikor már Elias megszólalt. Épp úgy kaptam fel rá a tekintetemet, mint egy kutya, aki hosszú órák után látja csak meg a gazdáját. Az örömömet persze lepleztem, és csak némán ballagtam le a lépcsőn. Közben a hajamat összefogtam egy hajgumival - sokkos állapotba kerültem, amikor a fürdőben észrevettem, hogy mennyire hullik a hajam. Nem meglepő; egy haldokló ember nem csattan ki az egészségtől. -, és ez egyre rosszabb lesz csak. - Te sem panaszkodhatsz. - Válaszoltam vissza a bókjára, amint egészen közel kerültem hozzá. Észreveszem, hogy bajlódik a nyakkendőjével és minden szó nélkül seprem le onnét az ujjait, hogy helyette én kössem meg a nyakkendőjét. S lám, pár pillanat alatt sikerül is. Habár nem bírtam ki, de érzékien csókolok bele a nyakába, s egészen szeretetteljesen simítok aztán végig a mellkasán. - Remélem megfelelek így neked. - Nézek rá mosolyogva, aztán ellépek előle egy lépést. A kedvéért nagyon halványan átlátszó anyaggal rendelkezik a ruha. - Igazán meglep, hogy vacsorázni akarsz velem. Lehet, hogy én tévedek, de kétlem, hogy ezt a többi nővel megtetted. Máskülönben nem menekültek volna előled. - Állapítom meg csak úgy csevegés gyanánt a nélkül, hogy bármiféle választ vártam volna. - Viszont egy nagyon jó lehetőség arra, hogy felajánljak neked valamit.- Simítok végig a vállán finoman, amint utalást tettem arra, hogy van valami szándékom vele. Elsétálok mellette miközben ruhám alja finoman libben lépteimet követően, aztán pedig a kijárati ajtóra tekintek. Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy mi lenne, ha valaki ártani akarna neki. Vicces, de annak az esetleges valakinek kikanalaznám a szemgolyóit és megetetném azokkal. Bár tudom, hogy vannak boszorkányok akik védik őt, de én a pénz nélkül is megtenném. Hogy miért, nos, nem tudom.
Kezdőlap
