Éreztem rajta, hogy nem örül annak, hogy felbukkantam. Bár én sem örültem különösképpen, hogy még itt sincs semmi nyugalom. Nem olyan messze tőle leültem egy sziklára és csukott szemmel kezdtem figyelni a víz folyását.
Mélyet szippantottam a levegőbe. Imádtam a természetben lenni. Valahogy mindig sokkal otthonosabb volt számomra, mint egy buzgó nagyváros.

Oké... hát ha nem megy, akkor nem megy...-Nincs jobb hely ahol eltudnád rontani más nyugalmát?-förmedtem rá. Nagyon utáltam hogyha megzavarnak, főleg azért is elégeltem már meg, mert nem ez az első alkalom. Felálltam és zsebre-tett kézzel elindultam egy tőle távolabbi pontra.

Komolyan minden ember ilyen mogorva ebben a városban? Kitudja lehet, hogy még a saját unokatestvérem se lesz hajlandó segíteni nekem. Mert épp olyan bugyi van rajta. A mondatára csak felhorkantottam. Majd pont érdekelni fog engem, hogy zavarom őt vagy sem. Szabad világban élünk és nekem senki nem mondja, hogy mikor hol lehetek. - Ha nem tetszik, hogy itt vagyok arrébb lehet fáradni. - Mondtam továbbra is csukott szemmel majd mikor kinyitottam megláttam, hogy arrébb ment pár lépést. - Úgy-úgy. Okos fiú vagy. - Nevettem fel, majd újból behunytam a szemem, de ezúttal résnyire kukucskáltam hátha valami hirtelen mozdulatot tesz. Én készen állok bármire. Nem okoz nekem gondot manapság már semmi.

Amikor megszólalt visszafordultam és pár lépést tettem felé. -Jobban tennéd, hogyha nem nekem szólogatnál be. -néztem rá komolyan. Fogalmam sem volt, hogy ki ez a lány, soha életemben nem láttam még itt a városban, de egyvalamit éreztem rajta, hogy ő is természetfeletti.
De miért is csodálkozom ezen? Ebben a városban minden második akivel összefutsz az utcán..nem ember..

Annyira kiszolgáltatott és nevetséges. Mégis ott lakozik benne az az ártatlan kisfiú akivel szívesen játszadoznék egy éjszaka erejéig, de semmi több. A felindulásából ítélve vérfarkas lehet. Felkapják mindenen a vizet. De engem nem is igazán érdekel. Elméletileg teliholdkor tudnak csak átváltozni, de ha ezt valahogy ki is játszotta és bármikor megy neki se tud nekem ártani. Akkor sem ér többet egy nagyobb termetű kutyánál.
- Miért ki vagy te? - Kinyitottam a szemem és úgy néztem rá, mint akit tényleg érdekel a dolog.

-Nem szándékozok kiselőadást tartani. Legyen annyi elég, hogy erősebb vagyok mint azt te hinnéd.-vontam vállat egy vigyorral az arcomon. Egy előnye van annak, hogy kijátszottam az átkomat, mégpedig az, hogy soha nem leszek magatehetetlen és gyenge. Bármennyire is utálom ezt az átváltozósdit néha hasznomra válik. -Na és te? Nem láttalak még erre. De valahogy lerí rólad, hogy erősebb vagy a látszatnál.-kérdeztem felvont szemöldökkel.

Igazán vicces egy srác abban már biztos vagyok. Az átlagnál lehet erősebb, de nálam nem. Azért én másokkal ellentétben megtudom húzni a határt, hogy kibe kötök bele és kibe nem. - Szerintem pontosan tudom, hogy mennyire vagy erős. - Jegyeztem meg immár hangosan miközben felálltam és közeledni kezdtem felé. Majd megijedek egy kis farkastól. Hahh. Jó vicc, tényleg. - Nem rég jöttem a városba. - Nem akartam tovább taglalni, hogy miért. Semmi köze hozzá ezért nem is kötöm az orrára. - Viszont amíg nem vagy biztos a másik gyengeségében ne ítéld el. - Utaltam ezzel arra, hogy sokkal erősebb vagyok annál, mint ami megfordulna abban a mogyorónyi agyában. Az egyetlen gyengeségem Nick. De minél kevesebb ember tud róla annál jobb.

Ebbe a városba is csak ilyenek tudnak jönni... annyira jellemző. Ritka itt a normális és kedves ember mint a fehér holló. -Akkor nem is faggatlak. Meg nem is nagyon érdekelsz.-nevettem el magam.
Mindenki okkal jön ide, de jelen pillanatban nem nagyon tudott érdekelni, hogy ő mi célból jött ide. -Amíg nem látom milyen erős vagy nem is alkotok rólad véleményt. -mondtam egy kis gúnnyal a hangomban és hátat fordítottam neki és indulni készültem, de eléggé kispályás lenne ha ezek után hagyna elmenni.

Beképzelt majom. Mormogtam magamban. Nem tudja kivel kezdett de ez maradjon az ő baja. Nem tudom miért özönlik ide annyi természetfeletti lény. A balhék miatt talán. Mert itt kedves fogadó bizottságot se küldenek az ember elé.
Egy ideig hezitáltam, hogy szóban támadjak vissza vagy egyszerűen csak a szokásos módon. A másodiknál maradtam. Mikor a fejéhez kapott tudtam, hogy elértem amit akartam. Gondolom, hogy volt ilyenben már része. Bár lehet nem kezdett még erősebb boszorkányokkal. Alig koncentráltam, de tudtam nem kell sok és így is eszméletét vesztve esik össze a földön. Megjelölöm merre jártam. Mosoly kúszott az arcomra, de továbbra is koncentráltam. Egyre erősebben.

Alig tudtam pár lépést haladni és hirtelen a fejembe hasított a fájdalom. Fájdalmamban összerogytam a földön. Bár az érzés ismerős volt, de akkor is kellemetlen. ..Remek, kellett nekem beszólni. Nesze neked kikapcsolódás.-gondoltam magamban dühösen. -Ribanc.-hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni a fájdalomtól. Hogyha nem akarok elájulni kénytelen vagyok a B. tervhez folyamodni, ami számomra nem egy kellemes procedúra, de számára se lesz az azt garantálom. Bármilyen erős boszorkány is, meglátjuk mit kezd akkor ha nem emberi alakban kell szembenéznünk egymással.
Erőt vettem magamon és felálltam. -Te akartad.-förmedtem rá és nemsokára a düh megtette a hatását. Fájdalmamban ismét a földre rogytam. De már minden gyorsabban ment mint azelőtt. Pár perccel később már be is fejeződött az átalakulás.
Úgy látszik hatásos volt a Matt-el való tréning. Részben tudtam mit cselekszek de azért még mindig nem volt az igazi.

Hmm. Hát tényleg kijátszotta a dolgot. De nem igazán tudott érdekelni. Megláttam egy mellette lévő faágat amit teljes erőmmel beleszúrtam. Szinte majdnem átszúródott a másik oldalán. Meglátjuk, mit szól még ahhoz ha az egyik lába mondjuk a jobb hátsó.. - Futott végig a fejemen és egy reccsenést hallottam. - végig el lenne törve. Na akkor most mutassa meg, hogy még mire képes. Én tisztában vagyok az erőmmel. Még soha egy farkas sem került a közelembe. De az részben köszönhető volt Nicknek is. Nem mert egy se még csak kötekedni sem. Majd újból eljön az az idő. Csak győzzem kivárni. Addig viszont minél több erőt kell összegyűjtenem, hogy mint például ilyen esetekben meg tudjam védeni magam. Bár ez sose okozott gondot. Soha nem is fog.

Már éppen ott tartottam, hogy átharapom a torkát amikor egy faágat szúrt az oldalamba, és kitörte a lábamat. A lábam az hamar regenerálódott de a faágat olyan rossz helyre szúrta, hogy még csak a közelébe se tudtam érni, hogy kiszedjem magamból. Megpróbáltam kizárni azt a fájdalmat amit az oldalamba fúródott ág okozott, és újból nekirontottam. Olyan gyorsan cselekedtem, hogy erre nem tudott volna mit lépni. Ahogy a földre tepertem nem pazaroltam az időt mielőtt bármit is tehetett volna fogaim már az oldalába fúródtak. Valahol éreztem vagy legalábbis csak sejtettem, hogy nem lesz kellemes amit ezért kapok, de legalább megérte. Ha nem lenne nekem Caroline már rég feladtam volna, és valószínűleg már rég holtan feküdnék ha nem az vezérelne, hogy már lehet, hogy holnap nem láthatom és ezt nem akartam.

Hát nem jártam sikerrel, de erre is van egy tartalék-terv. Valahogy végeznem kell ezzel a döggel és el kell jutnom a kocsimig mielőtt még késő lenne. Ott van pár fiola Nick véréből. Az ilyen esetekre adta, ha egyedül lennék és valami baj érne. Mindig picit. Spórolnom kell vele most, hogy nincs velem.
Ez a gondolatmenet egy röpke másodperc alatt lezajlott, majd gyorsan a szemközti fához vágtam. Erősen fogtam az oldalam, de a fizikai fájdalom sem gyengített az erőmön. Csak erősebbé tett. Egy nagyobb szikladarabot kimozdítottam a helyéről és hozzávágtam. Reméltem, hogy ezzel letudhatom a dolgokat már. Ha pedig nem.. kényszeríteni fogom, hogy visszaváltozzon és onnan már végleg elvesztette a dolgot. Az oldalamból nagyon erősen fojt a vér, de nem akartam vele különösképp törődni. Majd ha ez az egész lezáródott esetleg komolyabban odafigyelek rá.

Úgy látszik nem volt hatásos a harapás. A következő pillanatban a fának vágott aztán pedig egy szikladarabot hajított felém. Nem volt kellemes érzés azt meg kell hagyni, annyihoz bőven elég volt, hogy kiüssön. A faág miatt az oldalam sem tudott gyógyulni. Próbálkoztam még egy párszor a lábra állással de nem jött össze. ....Hát ennyi volt.-csak ez járt a fejemben és abban a pillanatban elsötétült minden, tehetetlen voltam.

Mikor végre nem mozdult és nem próbált visszavágni elmásztam nagy nehezen a kocsimig. Messzebb volt most, mint gondoltam volna. Ügyetlenkedve, de előszedtem az egyik fiolát és belekortyoltam. Rögtön gyógyulni kezdett az oldalam. Mikor teljesen begyógyult visszaraktam a helyére. Beültem az autóba és elindítottam a motort. Nem hagyhatom csak úgy ott kiszolgáltatva mindennek.
Tudom, hogy hülyeséget csinálok, de kiszálltam a kocsiból és elindultam visszafelé. Ahogy közeledtem felé láttam, hogy szemei be vannak csukva. Remélem nem csak egy álca és most próbál a torkomnak ugrani. - Ne most akarj felvágni. Maradj nyugton, csak segíteni akarok. - Mondtam neki, és legugoltam mellé majd arrébb mozdítottam a szikladarabot tőle. - 3, 2, 1. Most. - Megszabadítottam testét a fadarabtól. Így talán már be fog gyógyulni. Felálltam, majd hátráltam tőle pár lépést.

Egy ideig még csak a sötétséget láttam szemeim előtt, majd hangok szűrődtek be, azé a lányé... kihúzta belőlem a fadarabot aminek hatására szinte azonnal kipattantak a szemeim. Legbelül csodálkoztam, hogy visszajött segíteni. Mivel gyenge voltam nem nagyon akartam így maradni. Mikor begyógyultak a sebeim egy pár perc alatt vissza is tudtam alakulni. -Miért jöttél vissza?-nyögtem ki rekedt hangon.

Elkezdett visszaalakulni én pedig összeszedtem a ruhadarabjait amiktől az átváltozáskor megszabadult. Majd odanyújtottam neki. Még sem maradhat meztelen. - Egy évben egyszer csinálok valami jót is. Ezt vehetjük annak. Szóval erre az évre letudva a jó cselekedetem. Mellesleg én sem örültem volna, ha csak úgy megharapdálsz és itt hagysz. Tudod ez is fájt. - Mutattam az oldalamra bár ott a véres felsőmön kívül semmi nyoma nem volt a dolognak.

Elvettem tőle a ruháimat és egy halványabb mosoly jelent meg az arcomon.-Kösz.-mosolyogtam továbbra is és nagy nehezen feltápászkodtam, hogy magamra vegyem a ruháimat.-Ne haragudj! Nem mindig sikerül még kontrollálni magam rendesen.-mondtam egy kis megbánással a hangomban. Szándékosan haraptam meg de ezt nem akartam hangoztatni, nehogy megint ez legyen a vége. -El kell ismernem, hogy erős vagy. Felül múltad az elvárásaimat.-tettem még hozzá.-Egyébként Tyler vagyok.-mutatkoztam be. Furcsa volt még ezek után bemutatkozni vagy egyáltalán mosolyogni.

- Van mit. - Rákacsintottam, majd elfordultam tőle hagytam, hogy felöltözzön. Mégse nézhetem végig. Valahogy jobbnak éreztem így. Majd mikor felöltözött és újból beszélni kezdett visszafordultam. - Azért büszke lehetsz magadra, mert elég jól megy. - Nem szokásom alábecsülni az ellenfeleimet és ezt most sem teszem meg. Igazán jól küzdött. Habár még mindig van, mit tanulnia. - Mint majdnem mindenkiét. Van pár év kemény munka az erőm mögött. - Megköszörültem a torkomat. Fogalmam sincs miért osztottam meg ezt vele, de mindegy is. - Violet. - Igaz, hogy eddig kifejezéstelen arccal néztem rá, de most egy féloldalas mosolyra húztam a számat.

-Megszenvedtem ezért is. De megérte.-mondtam rezzenéstelen arccal. Őszintén szólva nem nagyon láttam még nála erősebb boszorkányt. -És van valami célkitűzésed, hogy hová mész? Vagy van ismerősöd a városban?-kérdeztem kíváncsian.

Talán még segíthetnék neki kicsit erősebbé válni. Megvan benne az a szikra. De mindent a maga idejében. Most van ennél fontosabb dolgom is. - Ha ennyire érdekel akkor az egyik rokonomhoz jöttem. Bonnie Bennett talán még ismered is. Veled lehet egykorú. - Bár ebben a kis városkában szerintem majdnem mindenki ismer mindenkit. Csak az újonnan jött embereket nem.

Ahogy meghallottam, hogy kihez jött akarva akaratlanul is elvigyorodtam. -Ismerem. Már nagyon régóta. -vágtam rá. Valahogy volt egy olyan megérzésem, hogy nem csak rokonlátogatóba jött. Nem az a tipikus jópofizós lány jut róla először az eszembe.

Hmm. Így vigyorogva helyesebb, mint azt hittem. - Gondoltam. Mellesleg a vigyor jobban áll neked, mint egy az oldaladból kilógó fadarab. - Rákacsintottam, majd szemem gyorsan végig futtattam rajta majd tekintettem a véres pólómra tévedt. - Azt hiszem ebben már nem igen mutatkozhatok sehol. - Húztam el a számat, mert a kedvenc felsőm egyike volt. - Tartozol egy felsővel. - Böktem meg finoman a mellkasát.

-Így vigyorogva valahogy én is jobban érzem magam.-nevettem el magamat. Szemet szúrt nekem, hogy végig mért, aminek láttán csak elmosolyodtam.-Hát nem.-ráztam meg a fejemet. Amikor finoman megbökte a mellkasomat felszisszentem, annak ellenére, hogy nagyjából begyógyultak a sebeim még mindig fájt. -Kettőt is kapsz.... Kárpótlásul.-vigyorogtam rá.

Összevontam a szemöldökömet amikor a kicsi bökésemre is felszisszent. - Talán jobb lenne ha hazamennél lepihenni. - Javasoltam neki, hiszen nem lehetett kellemes se a faág, sem a szikladarab. De ezt hozza ki belőlem a rögtönzés ereje. - Behajtom rajtad úgy vigyázz. De azt hiszem a legjobb lesz ha én most megyek. - Zsebre tettem a kezemet majd lassan hátrálni kezdtem.