- Van. Igen, van. Egy fiam. Aki azóta sem ismer el engem apjaként.. - sóhajtottam kínlódva. - Ő a világ leghatalmasabb vámpírja. És igen, attól a nőtől, akiről meséltem. Megcsalta a férjét... miattam. De aztán visszament hozzá. - nyeltem egyet kesergő hangon. - Abban a házban lakom, amelyben Ő. Mégis olyan velem, mintha egy idegen lennék.

- Sajnálom. - Mondtam elhalkuló hangon. Nem tudom milyen érzés lehet, hogyha a saját fiad megtagad téged, mint szülő. De remélem, hogy nem lesz benne részem.
- Az eléggé kellemetlen lehet. És nem tervezed, hogy esetleg elköltözöl vagy vársz valamiféle változásra? - Kérdeztem mosollyal az arcomon hátha az ő arcára is sikerül egyet ráragasztani.

- Megtehetném, hogy elmegyek. De még várok valami csodaféleségre. Hogy talán.. képes megbékélni a fiam. - sóhajtottam szánalmasan. BÁr én magam voltam a szánalmas. Hülye. Idióta... ezer éve? Nem. Most vagyok az.
- Még biztosan nem akarsz hazamenni? Hazakísérlek, ha gondolod. Akár ahhoz a férfihoz.

- Hát a reményt sosem szabad feladni. Egy vámpír esetében tovább tart a lázadó korszak, mint egy normális embernek. Hiszen bőven van rá ideje. - Nevettem fel. Magam sem tudom, hogy miért mondtam ezt.
- Lehet jobb lenne. Talán már a lakásomon vár rám. Nem lehet tudni. - Mosolyodtam el, majd felálltam a szikláról.

Felálltam, ahogy ő is így tett, és egy apró párás sóhaj szaladt ki a számon.
- Akkor vezeess. Veled megyek. És ha a férfi ott lenne, akkor mindent megmagyarázok, mielőtt félreértené. - motyogtam halkan.

- Nem hiszem, hogy szükséges lenne a magyarázkodás. Ha pedig igen azt én megoldom. - Mosolyogtam rá kedvesen. - Nem kell olyan sokat mennünk, mert kocsival jöttem. Szóval ha gondolod még el is vihetlek oda ahova szeretnél menni. - Ajánlottam fel kedvesen miközben oda is értünk az autóhoz és megvártam, hogy beszálljon.

- Nem. köszönöm. Hazakísérlek, aztán megyek a dolgomra. - mosolyogtam rá kedvesen, és beültem az anyós ülésre. - Ott majd békén hagylak.

- Rendben van. - Mosolyodtam el, majd beindítva a motort elkezdtem a hotel felé hajtani, de valahogy most nem siettem haza. Hiszen féltem attól, hogy még mindig nem lesz ott.

(Hotel)

- Bevásárlóközpont -

Ez a hely most valahogy másképpen festett, mint néhány héttel ezelőtt. Akkor Tylerrel vagy hogyishívjákkal jártam erre utoljára. Majdnem érdekes vége lett, de akkor valami megszakított minket. Hm... már nem emlékszem pontosan.
Megálltam, és Klausra mosolyogtam, ezúttal valami ravaszkás vadászösztönnel a szememben. Hiszen neki is hallania kellett egy beszélgető párost, valahonnan a vízesés mellől.

A vízesés felé közeledve fura érzések fogtak el. Annak idején, ezer évvel ezelőtt Tatiával ez volt a kedvenc helyünk. Persze, akkor azért még másképp nézett ki a táj, és a környék... de a vízesés állandó. Nem változott, talán csak jóval nagyobb, és szélesebb lett, ahogy a víz hosszú munkája utat vájt a sziklák között.
- Hm... úgy látom, máris rábukkantál valamire - füleltem egy keveset, és arrafelé néztem, mint Erin. - Cserkészek. Téli táborozáson - állapítottam meg kis idő elteltével a szavakból. - Vezetők, ketten. Két férfi - nyugtáztam, majd összecsaptam a kezem. - Kezdődhet az első felvonás?

Zsebre dugtam a kezeimet, mintha nem tudnám, mi készülődik, és elégedett sóhajjal hallgattam Klaus szavait, a legvégén bólintva egyet. - Hiszen ezért jöttünk. De nos... én úgy döntöttem, hogy összetett meglepetést kapsz tőlem. - kacsintottam rá, de még mindig nem tértem ki arra, hogy bizony a bevásárlóközpontban is jártam máshol, és az az említett ajándék másik része. Nem, egyelőre az titok. De az 'összetett' szó árulkodó lehet.
- Átengedem neked a kezdés jogát, és válaszd ki először te, hogy kit akarsz megenni. - vigyorodtam el. - A másik az én dolgom lesz. Tudod... imádom a fogócskát. - szélesedett méginkább a mosolyom.

- Jobban örültem volna, ha egyikük nő, de nem válogatok. Melyiket eszem meg? Amelyik lassabban szalad, vagy amelyik lefagy a döbbenettől. Majd meglátom - vontam vállat. - Farkasként azt hiszem, teljesen mindegy lesz, csak kaja legyen - nyaltam meg a számat. - Ha készen állsz, akkor azt hiszem, életre hívom a másik énemet. Ne aggódj... nem téged foglak megkajálni - kacsintottam Erinre, miközben lerángattam a kabátomat.

- Jól van, én türelemmel várok. - dőltem az egyik fa törzsének, és közben végigmértem a körmeimet, de fél szemmel Klauson legeltettem a szemeimet. Nem mintha most képes lettem volna mással foglalkozni. Csak az volt a szemem előtt, ahogyan azok az emberek az utolsó levegővételeiket teszik meg. Semmi más. De nem vagyok vak!
- Hát, ugye téves az a sejtésem, hogy mást is le fogsz dobni, nemcsak a kabátodat? - kérdeztem kuncogva, végigmérve őt újra, de a legvégén már újra a beszélgető páros felé koncentráltam.

- Nem téves - morogtam. - Láttál már te vérfarkast ruhában? - tártam szét a karomat, majd füleltem. - Jól van, beszélgetnek. Fogalmuk sincs, hogy itt vagyunk - csókoltam meg Erint. - Adj nekem egy-két percet... nemsokára itt leszek. Én megkerülöm őket, és elkezdem errefelé szorítani mindkettőt. És ha elrohannak ide, onnan már választhatsz. Tisztán udvariassági szempontból, mivel te vagy a hölgy, én beérem a maradékkal - mosolyogtam, majd eltávolodtam Erintől.
Néhány fájdalmas másodperc... ezúttal összeszorítottam a fogam, és igyekeztem nem kiáltani, de az átváltozás minden kínja csak felszította bennem a haragot. Mikor néhány perc múlva egy halom ruha közepette ott állt a vérfarkas, sárgán villantottam a szemem a sátor felé, majd egy pillantást vetve még Erinre, elügettem a vele szemben lévő pontig. Onnan rám láthatott maga is, de a sátorban is hallhatták a hangomat, mikor dühödt morgásba kezdtem.

Csak mosolyogtam Klaus után, ahogyan elsétált, hogy aztán majd farkasként térjen vissza. Igazából nem volt bennem félelem ezúttal, hiszen tudtam, hogy engem nem fog bántani. És nem szándékozom belé farkasfüvet tömni, úgyhogy gondolom, nem is lesz most sem rá oka.
Vártam egy kis időt, nem igazán fogtam fel a percek múlását, de próbáltam kizárni a hangokat, amiket a vámpír fülemmel tökéletesen hallhattam... Klaus szenvedését, ami az átváltozást kíséri. Mindig is utáltam, ha valamiért szenved az, akit szeretek, legyen az bármi hozzátartozó. Bár jobban belegondolva, az most egyedül Klaus.
Ránéztem, egyenesen a sárga szemeibe. Húha, ettől azért még kiráz a hideg... majd újra a sátor felé bámultam, ahonnan már hallottam a meglepődő hangokat. A normális ember ilyenkor már csak a hecc kedvéért is kidugta a fejét a sátorból. És most is ez történt. Megjelent először egy, majd egy második fej is. Némi félelemmel az arcukon, bár én ezt a hangot hallva talán már régen elszaladtam volna, ha ijedős lennék. De Klausra bíztam, hogy erre csalja őket. Én utána elkapom az egyiket... a másik szabadon az övé.

Az történt, amire számítottam. A dühödt morgás hallatán kinyílt a sátor ajtaja, surrant a cipzár, és megjelent egymás mellett két kíváncsi, ijedt, és meghökkent fej. Ha most ember alakban álltam volna előttük, nyilván hangos nevetésre fakadok. Milyen könnyű prédák is az emberek, az őrült ostobaságukban.
Felemeltem az orrom, éreztem a levegőben Erin illatát, szemből hozta a szél. Most már csak felé kell hajtanom a két szerencsétlen hülyét a sátorból.
Egy ugrással ott termettem, és körmömmel tépni kezdtem a sátor vászon anyagát. Látni lehetett, hogy sokáig nem áll ellen az ostromomnak. Némi halálra vált nyöszörgés odabentről, majd két puskaként kilövő alak rohant az éjszakai erdőbe, maguk után húzva a félelem és a pánik undorító szagát.
Rohanni kezdtem utánuk, szőrös talpam halkan surrant a havas leveleken, míg üldözőbe vettem a két prédát, amik rohantak egyenesen Erin felé, anélkül hogy tudnák, hogy egyenesen a halál vár ott rájuk.

Klaus farkas-énje nem várakoztatott sokáig, de ha még látni nem is láttam volna, hogy a sátorozók kirohantak a szálláshelyükről, hallani hallottam volna a sikoltásukat. Ezek nem tudják, hogyha el is futnak egy vadállat elől, akkor sem szabad sikongatni? Biztosan nem olvasták a táborozók kézikönyvét, ezért ilyen butuskák.
Kitűnően lehetett hallani a hó ropogását az emberek, valamint a farkas mancsa alatt is és ugyanúgy meglehetett különböztetni őket. Ha ráérnék, akkor talán elhallgatnám egy ideig, de most vacsoraidő volt, az éhség már eléggé marta a gyomromat. Vámpírnak pedig nem való az éhség.
Vártam még egy kicsit, egészen addig, míg el nem futottak mellettem. Öt másodperccel később utánuk rugaszkodtam és emberi tempóban kocogva követtem őket, aztán még vámpírgyorsaságra kapcsoltam és az egyikőjük nyakára vetettem magam. A vére csak úgy száguldozott az ereiben, nem volt nehéz munka a torkomba folyatni. Igazán finom volt, főleg így forrón és megfuttatva, nem is szándékoztam élve elengedni.

A két férfinak szinte eszét vette a félelem, legalábbis erre fogtam, hogy úgy rohantak el Erin mellett, mintha ő a világon sem lett volna. Hogy a rettegés valakiknek elvegye az eszét...
Figyeltem, ahogy Erin egy másodperc alatt az egyik férfi után vetette magát, és máris a nyakába mélyesztette fogait, a férfi vérének illata pedig megcsapott, fájdalmasan csavarva egyet a gyomromon, mert rám tört a kínzó éhség.
Gyorsítottam a tempón, egy fordulattal a még élő férfi elé kanyarodva, és lihegve fújtam párát a levegőbe, halk hörgéssel szorítva visszafelé Erin irányába. Már nem csak a vér szagát éreztem, hanem valami mást is... a nadrágján terjedő foltot nézve az emberünk igencsak megijedhetett. Nem is hiába... mert eljött az ideje annak, hogy magam is lecsapjak.
Egy lendület, egy iramodás... a fogaim közt máris éreztem a savanyú verejtékkel áztatott nyakat, állkapcsom összeszorult az ütőere körül. A férfi a földre hanyatlott, kezeivel hiába próbált lelökni magáról, és mikor mozdulatlanná dermedt, mohón lefetyelni kezdtem a nyakából felhabzó, forró, édes vérét.

Fél szemmel Klaust figyeltem, hogy mégis ő hogyan cserkészi be az áldozatát. Nem mindennapi dolog volt az életemben, hogy egy farkast látok vadászni, főleg nem egy hibridet, így meg kellett örökítenem a fejemben ezt a pillanatot és azt is elmondhattam magamról, hogy a farkas nem engem akart megkajálni vacsorára. Bár Klaus nem egyszer biztosított afelől, hogy ő ilyen alakban sem bántana soha.
Mohón szívtam az emberem vérét, nem tudtam betelni a friss étel édes és meleg ízével. Ez való a magamfajta vámpíroknak, nem az a tasakos, vérnek nevezett készítmény. Szorosan fogtam a férfi vállát, aki először megpróbált kapaszkodni, de utána rájöhetett, hogy ez ellenem kevés, így feladta. Nem is csodálom, ha a vérveszteségét nézzük, ami egyre csak növekedett és növekedett. Egészen addig ettem belőle, mígnem a légzése pihegéssé nem vált, aztán meg is szűnt. Ekkor engedtem el, hogy a földre hulljon és megnyaltam véres ajkaimat. Vacsi letudva.

Lihegve emeltem ki a fejem a már élettelen áldozatom nyakából, vérgőzös pofával, és néztem Erint, akinek szintén elernyedt a férfi a kezei között. Végre, egy igazi vadászat. Csak mi ketten, együtt. Ez csak emelte a zsákmány színvonalát.
Odasétáltam Erinhez, véres orrom hegyével megbökdöstem a kezét, odatolva fejem az ujjai alá, mintegy kikövetelve magamnak egy simogatást, majd kéjes örömmel húztam szét a számat, felvillantva összes fogamat, mintha csak örülnék.

A másik férfi is meghalt. Ügyesek voltunk, ezt meg kellett hagyni és már nagyon megérett ez a vadászat. A napját sem tudom, mikor vadásztam utoljára, így még jobban esett ez az evés.
Leguggoltam Klaus mellé, aki az orrával bökdöste a kezemet, így ujjaimmal finoman a farkas bundájába túrtam és megsimogattam. Ha úgy nézzük, akkor még aranyos is. Persze nem úgy, mint egy csivava, de mivel nem volt rám veszélyes, így szépnek tűnt.
- Ügye voltál. - Mosolyogtam rá elismerően. Szépen elintézte az áldozatát. - Meddig tervezel ebben az alakban maradni?

Horkantottam egyet, majd sóhajtottam, és óvatosan Erin kezébe haraptam, mintegy jelezve ezzel, hogy várjon rám egy keveset. Visszasiettem arra a helyre, ahol átváltoztam, és kisvártatva visszatértem Erinhez, fogaim között hozva a ruháimat, mint egy jólnevelt öleb, majd leejtettem őket a hóba. Itt volt az ideje a visszaváltozásnak, de előbb még eszembe jutott egy ötlet.
Odasétáltam a két hullához, megfogtam az egyik gallérját, hogy a másik mellé húzzam, és kissé szemrehányó tekintetemre, miszerint segítsen már, Erin is beszállt a teherhordásba, míg a két halott egymáson nem feküdt. Akkor megfordultam, ráálltam a felül lévő mellkasára, és nemes lenézéssel felemeltem a lábam, hogy letiszteljem a tetemeket, majd újra a hóba ugrottam, és vissza se nézve a bokrok közé ügettem, hogy végigszenvedjek néhány perc újabb gyötrelmet, míg végül ember alakban elő nem tántorogtam, hogy kiszedjem a ruháimat Erin kezéből.
- Meg fogják érezni a farkas szagát rajta, és nem vámpírokra gyanakszanak majd, hanem vadállatokra - ez volt az első szavam.

Segítettem Klausnak egymás hegyére-hátára pakolni a hullákat, amikor a sárga szemei rám villantak, azon viszont kicsit meglepődtem, hogy mit csinált az élettelen testekkel. Aztán rájöttem, hogy ez az állatvilágban bevett szokás, így nem nagyon van min csodálkoznom. Hozzá kell még szoknom az ilyenekhez.
Amikor viszont Klaus elkezdett visszaváltozni, jobbnak láttam, ha legalább belülről bezárom a hallójárataimat, mert még mindig nem szerettem őt szenvedni látni/hallani. Figyelemelterelés céljából inkább felszedegettem a hóból a ruháit és mire végeztem már meg is jelent előttem emberalakban.
- Jó ötlet volt. - Nyújtottam át neki a ruhadarabokat. - Finomat vacsiztunk, már nagyon hiányzott ez.

- Tényleg klassz volt - kapkodtam fel a ruháimat, hogy végül felrángassam magamon a kabátom cipzárját, és ugyanezzel a mozdulattal magamhoz öleltem Erint.
- Tökéletes vadász vagy - vigyorogtam, és megnéztem a száját. - Figyeltelek. Egyetlen csepp sem veszett kárba - csaptam le ajkammal a szájára, hogy csak percek múlva váljak el tőle.
- Menjünk haza - mondtam, észre sem véve, milyen könnyedén szaladt ki számon a "haza" szó. - Igyunk bort, táncoljunk, tomboljunk... valahogy vad hangulatban vagyok.

- Tudom. Volt időm kitanulni. De te sem vagy rossz. - Siklottak a kezeim Klaus vállára és én is ugyanúgy csókoltam őt, mint ő engem. Ez megkoronázta a kiadós és élvezetes vadászatot, szó szerint tökéletes este keveredett ki ebből.
- Vad hangulatban? Csak nem? - Kacsintottam rá, amikor elszakadtunk egymástól. Nem is volt rossz ötlet ez a bulizzunk dolog, most nekem is kedvem volt hozzá. Felpörgetett a kajaszerzés, le kell vezetni valahogy az adrenalint. - Menjünk.

Erin birtoka