Amint kijelentett, hogy jól érzi magát velem, szinte rögtön az ágyra döntött és fölém került.
-Veled is. -mosolyogtam és körbefontam kezeimet a nyakát, majd csókolni kezdtem.
Könnyebb lenne úgy ha nem lenne senki más az életében akit fontosnak tartana szerelem téren. De milyen lenne az élet ha nem lennének lehetetlen kihívások?

Nem érdekelt most semmi, ami a múltammal volt összefüggésbe hozható. Egyedül Sophie... kellett nekem a teste. Eghyelőre csak a teste. Ki tudja, mire lehet képes a kétségbeesés, ha Kate nem fogadna vissza? Bár... nem muszáj nekem elmondanom neki semmit...
- Jó veled... - döntöttem az ágyra, hogy újra betakarjam őt testemmel.

-Ez érthető..-húztam félre a számat. Teljesen érthető volt a helyzete, nekem is volt egy nagy "szerelmem" de azóta is csak össze vissza vagyok másokkal. Nem sokkal később magához húzott és megcsókolt amit természetes viszonoztam is neki, és akarva akaratlanul is belemosolyogtam a csókba.

- Hogy akkor mit csinálok, azt nem tudom... nagyon szeretem akalandokat, egyszerűen nem tudok róluk lemondani. De muszáj lenne, annak fényében, hogy szeretek egy nőt... - gondoltam Kate-re egy halovány mosoly kíséretében. - Fogalmam sincs, mitévő legyek... de erre majd gondolok reggel - vontam egyet a vállamon nemtörődöm módon, majd újra magamhoz vontam és csókolni kezdtem.

-Hülye lennék egy ilyen pasit, mint te otthagyni. -mosolyodtam el ravaszkásan.
Lehet igaza van abban, hogy nem bírnám ki ezt az életet amit ő folytatott a barátnőjével, de egy próbát megér.
-Akkor most mit csinálsz ha elutasít téged ezek után? -néztem rá komolyabb tekintettel pedig vigyorogni lett volna kedvem. Reménykedtem, hogy az én verzióm lesz az esedékes.

- Tudod... van egy olyan sanda gyanúm, hogy... te nem tudnád elviselni azt az életet, amit én megpróbáltam most, és szemmel láthatóan jócskán elbuktam - néztem végig keserű mosollyal magunkon, de aztán csak megteltem élettel. - Szóval azt hisezem, a B terv alanya megfutamodna egy idő után - nevettem fel.
- Értelek. - mondtam. Kissé meglepett az érzéketlensége, de... régen hozzá voltam szokva az ilyen stílusú nőkhöz. - Jó hozzáállás - röhögtem.

-Merem remélni.- néztem rá durcásan, persze csak viccből, mivel nem haragudtam rá, nem is vettem magamra. Következő kérdésére elvigyorodtam. -Hát akkor itt van neked a B. verzió, vagyis én. -vigyorogtam továbbra is. Bár lehet ez hirtelen jött neki, de ez van nem szeretem húzni a dolgokat.
-Engem különösebben nemzavar, hogy ott van neked ő. Ha őt zavarja akkor magára vessen. -mondtam kissé érzéktelenül és vállat vontam.

- Ne vedd már annyira komolyan. Csak vicceltem. - simogattam meg az arcát, mikor visszaült mellém. Ámbár... mondhatni, hogy nem túl jó dolog két vasat tartani a tűzbe. Sophie tud Kate-ről... de Kate nem tud Sophie-ról. Érdekes körnek nézünk elébe, ezt be kell ismernem.
- Hm... és ha nem bocsájt meg, és nem megyek vissza hozzá, akkor mégis mitévő legyek? - sóhajtottam eléggé furcsa hangnemben.

-Gátlástalan ribi?!-kérdeztem felvont szemöldökkel, erős kifejezés volt, de már megszoktam.
-Jó, maradok..-sóhajtottam és visszaültem az ágy szélére. -Akkor ne menj vissza hozzá. Úgyse bocsájtana meg neked.- vontam vállat, nem éppen volt biztató szöveg, de na..Nekem az a fontos, hogy én jól járjak..Önző dolog...igen, de ez van.

- Gyors hangulatáltás. Az előbb még nem foglalkoztál azzal, hogy egy gátlástalan ribi vagy - sóhajtottam nagyot, de nem gondolva komolyan az utolsó szót... nem akartam én megbántani.
- Nem akarom, hogy elmenj. Tudod... nem szeretek egyedül lenni - ráztam a fejemet folyamatosan. - De... félek visszamenni Kate-hez... nem tudnék a szemeibe nézni.

-Nem, nem akarok menni, de nem akarom teljesen elrontani az életedet. Ha szereted akkor legyél vele..Nem vagyok semmi jónak az elrontója. -mondtam kissé csalódottan sőt nem is kissé hanem nagyon csalódottan. Csak egyszer tanuljam meg normálisan kizárni az érzelmeimet és egy szívtelen és gátlástalan ribanc leszek..Mondjuk részben ez már igaz, legalábbis kaptam már ennél durvább jelzőket is. -Őszintén szeretnéd, hogy maradjak? -pillantottam rá komolyan.

Láttam az arcán a kimondatlan kérdést, mire csak nagyot nyeltem. Azta, ennyire értek ahhoz, hogyan üldözzek el innen nőket? A hétszentségit, ez egyre jobb lesz.
- Menni akarsz? - lepődtem meg.

Szereti azt a lányt....Ezek a szavak eléggé szíven ütöttek, talán bűntudatom is volt a dolgok miatt, de csak egy egészen kicsi. -Hála nekem elcseszted.-egészítettem ki és felültem az ágyon. Semmi jónak nem voltam az elrontója és sajnáltam, hogy néha előtörtek bennem az emberi érzések, mint például a bűntudat vagy az elkeseredettség.
A következő mondataira viszont ismét felkaptam a fejem. Vámpír és vérfarkas egyszerre? Az meg, hogy lehet???-értetlenkedtem magamban, de neki már nem tettem fel a kérdést. Kikászálódtam az ágyból és öltözködni kezdtem.

- Azért nehézkes, mert... ha az utóbbi néhány perc nem is bizonyítja, de... szeretem azt a lányt, akivel együtt vagyok. Hosszú idő vezetett el hozzá, és most cseszem el... - sóhajtottam, de rögvest vigyorogni is kezdtem.
- Nem tudom, elmondhatom-e... - sóhajtottam. - De legyen. Nem vagyok se vámípr, se vérfarkas. Vagyis de... pontosabban mindkettő vagyok - kacsintottam rá.

-Akkor jó.-vigyorodtam el. Következő mondatán kicsit fennakadtam lehet, hogy csak a kíváncsiságom volt az oka, de nem is lényeg. -Miért nehézkes? -néztem rá továbbra is ártatlan arccal, de kíváncsian. Nem is nagyon ismertem még szóval alig tudok róla valamit és a kíváncsiság azért megvolt bennem...nagyon is..
-Egyébként nem válaszoltál még a Grillben....Miért vagy te más mint a többi vámpír? Vagy legalábbis én miért érezlek különbnek?-kérdeztem felvont szemöldökkel. hát igen... ez volt az a kérdés ami leginkább foglalkoztatott.

- Ha már felkínáltam a maradás lehetőségét, nem fogok visszaugrani tőle. Imádom, ha jó a társaság - vigyorogtam rá, és az oldalamra fordulva fürkésztem jókedvűen az arcát. Ahhoz képest, hogy egy csalfa disznó vagyok, egészen jól szórakozom. Nyilván... mert ki tudom zárni én is az érzéseimet. Azt hiszem...
- Nézd, nekem semmi nincs ellenemre, ami nőkkel van kapcsolatban. Csak... kissé nehézkes a befűzésem az utóbbi időszakban - kacsintottam rá pimaszkásan, és felhúztam magamon a takarót. - Nem tehetek róla, ez már olyan... elszokott, hogy én más nőkkel is...

-Én az ismétlést javasolnám.-mosolyodtam el ravaszkásan miközben felé fordulva a mellkasán játszadoztam a mutatóujjammal. -Ha nem zavarok még maradnék egy kicsit. -néztem rá ártatlan arccal. Talán még is egyszerűbb dolgom lesz vele.. Sőt biztos vagyok benne. -Remélem nem haragszol rám, hogy belevittelek ebbe. Bár nem úgy nézel ki mint aki neheztelne rám.-mondtam miközben egy önelégült mosoly jelent meg az arcomon.

Elélvezett, és éreztem, hogy nekem sincs már sok, csak pár másodperc... és aztán jött nálam is a robbanás... a mindent elsöprő gyötrelem, amit teste ki tudott váltani belőlem. Még jó, hogy most már... vámpírtól sem lehet gyerekem, mert magam is az vagyok. Elvégre... ez a nő annyira feltüzelt, hogy...
Leheveredtem mellé, és szokásommal ellentétben kellemesen elnyújtóztam, így nézve rá.
- Nem terveztem menni sehová... ezt még emésztenem kell... - magyaráztam. - Vagy talán majd ismételni... - jött ki a számon. Te jó ég, milyen egy beteg csávó vagyok én...! A szerelmem otthon vár, és erre én... Klaus még elcseszettebbé tett. Hát valljuk be, ez nem hiányzott nekem, hogy még jobban olyan legyek.
- De ha te menni óhajtasz... hát nyugodtan. - nyeltem egyet nagy szemekkel nézve rá.

Talán még pár percig bírhattam amikor éreztem, hogy teljesen elgyengülök és tehetetlenül borulok mellé az ágyba. -Gondolom most ezek után az lesz, hogy kitálalsz a barátnődnek és többet látni se akarsz. Igaz?-kérdeztem szomorkásan de még mindig levegőért kapkodva. Túl jó pasi ahhoz, hogy csak így hagyjam visszamászni a nője karjai közé.

Hallottam a mondatát, de nem reagáltam rá, mert túlságosan belemerültem abba, amit művelt velem... te jó ég, kikészít ez a bestia... méghozzá teléjesen...!
- Kérlek... nem bírom már sokáig... - lihegtem a fülébe, lázasan nyögdösve.

-Kár, hogy ez az első és egyben utolsó alkalom.-biggyesztettem le színpadiasan az ajkaimat arra célozva, hogyha ennek vége azonnal megy vissza a nőjéhez..De mint mindenre erre is volt egy tökéletes kis tervem.
Karmolászásomból átváltottam néha vadabb de néha gyengédebb simogatásra közben ajkaira tapadtam. Éreztem, hogy hamarosan elér az a mámoros érzés, de még ki akartam húzni egy darabig.

- Még soha nem volt rám panasz... alap követelmény, hogy állati jó legyek... - vigyorogtam lázasan a szemeibe, és megragadtam a csípőjét újra és újra... a finom bőrt tapintottam, mely alatt száguldozott a vér, amit én keltettem életre benne... talán már azon a találkán a Grillben...
Odahajoltam újra a nyakához, jólesően lihegve és néha felnyögve, mikor kezei vadul karmolászni kezdtek. A kis bestia... de teste forrósága minden fájdalmat elmosott... ez már élvezetes fájdalom...

Időnként rásegített de próbáltam egyre vadabbul diktálni a tempót közben nem eresztve ajkait. Egyre jobban kezdett bedurvulni ami egyáltalán nem volt ellenemre, sőt nagyon bírtam. -Állati jó vagy.-súgtam ajkaira egy apróbb ravasz mosollyal, majd ismét csókolni kezdtem. Kezeimmel a mellkasát, majd az oldalát kezdtem el karmolászni. Hát ha ő is vadul akkor én miért ne. Egy biztos, hogy nagyon élveztem a dolgot.

Valahol most voltam azon a ponton, hogy nem fogom sokáig bírni, mert egyszerűen kinyír... végez velem... az ágyban... bár midnig ilyen halálra vágytam...!
- Csináld... még... - rántottam magamra egyre gyakrabban a csípőjét, hogy teljesen elmerüljek benne, és vadul csaptam le ajkára, szinte markolva a haját. Durva voltam... de éreztem, hogy nincs ellenére ez.

Óvatosan beleharapott a nyakamba aminek hatására csak elmosolyodtam. Egyre hevesebben és vadabbul kezdtem el mozogni rajta közben apró csókokat nyomtam felsőtestére, majd játékosan végighúztam rajta a nyelvemet. Percek múlva találta csak vissza ajkaihoz amit vadul csókoltam és időnként beleharaptam.