-Talán baj?-haraptam bele ismét ajkaimba. Ahogy ellenkezett úgy hajoltam egyre közelebb hozzá. -Ugyan már...Legalább magadnak ne hazudj Ben.-súgtam ajkaira és mellkasán végigsimítva léptem hátra tőle pár lépést.
-De te tudod...Sajnálni fogod, hogy elutasítottál. -húztam félre a szám egy kis színlelt bánattal az arcomon, miközben a kanapéra ültem és a hajamba túrtam.

- És még a száját is harapdossa... - forgattam újra a szemeimet széles vigyor kíséretében, mert ezt egyszerűen már nem lehetett reakció nélkül hagyni. Főleg a duzzadt ajkait látva... mentsen meg isten a kísértéstől!
- Khm... - szólaltam meg, mintha nem érteném, miről beszél. - Nem lehet... - próbálkoztam tiltakozni, és lenéztem a mellkasomat cirógataó ujjaira. - Nem... nem... nem lehet... - szorult belém még egy cseppnyi ellenkezés.

-Nem? -vigyorodtam el majd még egy pár lépést tettem meg felé, hogy már egy leheletnyi távolság se legyen köztünk. -Hmm..-haraptam az ajkaimba egy halványabb ravasz mosollyal az arcomon.
-Szerintem ugyanarra gondolunk..-mondtam kéjesen és kezeim már a mellkasán játszadoztak.. Nem nagyon érdekelt, hogy van nője, engem valahogy hidegen hagytak az ilyen drámák, bár nem sok megbánás szorult belém az már biztos.

- Tovább? Kislány, velem nem jó packázni - sóhajtottam hatalmasat, és továbbra is vigyorogtam, mikor belépett, de a kövbetkező szavai kissé hátrébb vetettek. Jajaj... ettől féltem.
- És mire gondoltál? - köszörültem meg a torkomat, és végigmértem szép alakját. Szőke nők... jellemző, levesznek a lábamról. És vámpír is... a fene se érti, hogy most már miért vonzanak engem annyira ezek a nők. Nyilván van valami különlegesebb oka is.

-Hát akkor tovább forgatom ha ez jár érte.-pimaszkodtam továbbra is és amint behívott besétáltam a lakásba. Amikor rácsapott a fenekemre csak elvigyorodtam. Könnyebb dolgom lesz mint hittem.
-Már meg volt a vacsorám. Most inkább valami más esne jól.-néztem rá egy bájos mosollyal és közelebb lépkedtem hozzá.

- Ne forgasd a szemedet. Elfenekellek érte - kacsintottam rá. Igen, általában nem esett jól, ha egy nő a közelemben forgatta a szemeit.
- Akkor fáradj beljebb, kislánykám - csaptam a fenekére játékosabban, de tudtam, sejtettem, hogy nem azért van itt, hogy sakkozzunk. Te jó ég... félek most attól, hogy... jaj, a grillben is tartottam, hogy elcsábít. Vajon...
- Kérsz valamit? - böktem a hűtő felé.

-Na végre.-forgattam meg a szemeimet és közelebb lépdeltem hozzá, majd végig mértem. -Veled meg mi történt? Eléggé lestrapáltnak tűnsz.-jegyeztem meg egy halványabb vigyorral az arcomon. -Hogy hiányoztál volna? -vontam fel a szemöldökömet pimaszul mosolyogva.-Meglehet.-mosolyogtam továbbra is.

(Utcák)

Nem mondom, kicsit szarul érintett az, hogy az a csini kis vámpírvadász csak úgy elszaladt, de tudok tenni ellene bármit? Nem, nem igazán. Inkább hazajöttem, mert hogy én lassan falvédőre kerülök, az már egyszer biztos!
- Nocsak, a Grilles lányka... - vigyorogtam rá, amint megláttam az ajtót támasztva. - Csak nem hiányopztam?

(Park)

Jól emlékeztem az idevezető útra. Elképesztő, hogy ennyi év után is idetaláltam. Bár ez annak is köszönhető, hogy semmit nem változott ez a város.
Felrohantam a lépcsőn és szorgosan kerestem a lakást amiben lakik. Nem is kellett hozzá olyan sok, hogy megtaláljam.
Megálltam az ajtó előtt és határozottan bekopogtam.. Vártam egy ideig de nem nyitott ajtót. Lehet nem is volt otthon. De végül is időm mint a tenger, tudok várni. Előttem egy egész örökkévalóság.
Nekidőltem az egyik falnak és vártam, hogy befusson.

- Aha... - bólogattam, és csak nyeltem egyet. Oké, gondoltam, hogy a napos dolog nálam nem működik, mert jószerével már a lakásban is szétéghettem volna, elvégre igencsak besüt ide a nap, meg a sugarai.
- Jól van, jól van... ha a nagy hibrid mondja, biztos így van - húztam magamra a kabátomat is, és megfogva a kulcsaimat, kisétáltam, várva, hogy ő is kövessen. Mit is mondott? Utcák...

(MF utcái)

- Jaj Benjámin - sóhajtottam fel, és úgy kezdtem magyarázni, mint türelmes tanár a szellemi fogyatékos tanulónak.
- Félig vámpír vagy, ergo működnek benned a vámpírok képességei. Gondolok itt konkrétan az igézésre - jegyeztem meg látva a bamba ábrázatát. - És csak bízz rám mindent, de mindent. Ja, még mielőtt rákérdeznél, nem vámpír vagy, hanem hibrid, így nem kell napvédő gyűrű sem - mutattam a saját, szintén csupasz kezemet. - Na, mehetünk már? Nem jó éhesen sokat várakozni egy vámpírnak. Ezt majd te magad is megtapasztalod, és megtanulod.

- Most ugráljalak körül? Azt megteszik helyettem a kis barátnőid - kacsintottam rá, miközben elkezdtem gombolni befelé az ingemet, és eléggé felvontam a szemöldökömet, mikor az utolsó pár néhány mondatát meghallottam.
- Ezt most komolyan gondolod? Jézusom, egy utcára... máris... kezdésnek? - lepődtem meg egyre inkább. Nyilván csak álmodom. És mindjárt felébredek.

- Semmi hello Klaus, örülök hogy élek, és boldog vagyok, hogy látlak? - kérdeztem bánatos arccal. - Ez szomorú. Azt hittem, túláradó boldogsággal fogsz köszönteni. De hát istenem, így várjon valaki hálát a jótettért cserébe - sóhajtottam színpadiasan, majd körbenéztem a kis lakáson.
- Ó, nem, nem - ráztam a fejem, mikor az erdőt szóba hozta. - Már nem vagy vérfarkas, hogy folyton a fák között kószálj. Meg kell tanulnod, hogy vámpírként néha akár a legforgalmasabb helyeken is megtaláld a zsákmányt. Nem, ma a város utcáira megyünk. Ne aggódj, menni fog! - nevettem fel, látva az elképedt ábrázatát.

Kopogtatásra figyeltem fel. Remek. Valaki már reggel kezdi. Ilyenkor... hát mondhatni, még nem ébredt fel a türelmes énem, de amint kitárult az ajtó, és megláttam Klaus széles vigyorát, valami ahhoz hasonlóval én is megpróbálkoztam, de valószínűleg csak szétcsúszott a képem egy fintorba. Még fel kell ébrednem.
- Szóval ezért jöttél máris... - vontam le a következtetést fáradt fejjel, és a hajamba túrtam. - Az erdőbe akarsz menni? - kérdeztem, bár nyilván nem a főtéren fog vérengzést rendezni. Még ha jó kis látvány lenne.

(Ősök villája)

Nem kellett sokáig keresgélnem, megérzem a fajtám szagát. Némi igézés a recepción, hogy simán feljöhessek, és szimat után menve máris megtaláltam Ben szobáját.
- Szobapincér! - kiáltottam, mikor bekopogtam az ajtón, és mikor kinyitotta, szélesen a képéve vigyorogtam.
- Remélem nem vagyok a kora reggeli ébresztőd. De úgy gondoltam, mi a fenének várnánk estig? Marha éhes lehetsz kölyök - csaptam a vállára, és besétáltam a szobájába.

(Grill)

Igazából... hát mondhatni, hogy eléggé kimerített ez az egész nap. Valahogy soha nem volt kedvemre az, hogy nemet mondjak egy olyan nőnek, mint Sophie ott a Grillben. De ez van... a vérfarkas mivoltomat féligmeddig elveszítettem, de a póráz persze maradt...
Csak megfürdöttem, és bevetettem magamat az ágyba, hogy aludjak egy pár órácskát... ha már Klaus azt mondta, hogy ne én menjek, hanem ő jön majd...

***

Mire ébredezni kezdtem, valami furcsát éreztem. Méghozzá a gyomromból. Éhes lennék? De... egyedül nem indulhatok neki...

Ben lakása