Jól megszunnyadhattam, mert miután majdnem hátrazúgva felébredtem Renn hátán, már ismerős volt a környék. Leellenőriztem, szerencsére nem hagytam nyálfoltot Renn vállán. Már csak az hiányzott volna. Amint megpillantottam a fakunyhót, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Renn jelezte, hogy megérkeztünk és lerakott a földre. Nem mertem lábra állni a sérült talpammal, de besántikálni nem egy nagy kunszt. Bicegésben már profi voltam, ezt az elmúlt két napban be is bizonyítottam magamnak is és a többieknek is. Éppencsak lenyomtam a kilincset, a hátunk mögül egy sírós női hangot hallottunk. Hátraarcot vettem, Patty szaladt felénk szedett vetett öltözékben. Őt is megviselte az erdő. Úgy nézett ki, mint egy szakadt hajléktalan, de legalább hiánytalanul megvoltak a ruhái és a lényeg, jól volt, nem esett baja. Rendi zsaru cuki mosollyal nyugtázta, hogy Patty megúszta, épségben.
- Hála az égnek! - szaladt ki a számon egy sóhaj kíséretében. Őrült tempóban futott hozzánk, majd amint ideért, Renn nyakába ugrott és a lendülettel a földre terítette őt. Németül kezdett el hadarni, néha elcsuklott a hangja. Egy szót sem értettem belőle, csak pislogtam zavartan, főleg, miután érzelmesen ölelgetni kezdte Rennt. Patty engem észre sem vett. Úgy éreztem, hogy én voltam a felesleges harmadik személy ott abban a pillanatban és a fejem ismét vöröses színben pompázott, kínos volt a szituáció. Fogalmam  sem volt, milyen lehet kettejük kapcsolata, eddig ezen nem is gondolkodtam el. Pedig lehetséges, hogy olyasmibe tenyereltem, amibe nem kellett volna. Csak azért, mert nincs jelenleg Rennek barátnője, nem biztos, hogy nem is randizik senkivel. Lehet hogy bimbódzik kettejük között valami, én pedig belepiszkítottam a képbe. Kezdtem rosszul érezni magam. Ha sejtéseim nem csalnak és Patty már hamarabb kiszemelte Rennt magának, akkor én félre állok. Kedveltem őt, nem akartam belekeveredni semmilyen háromszögbe. Patty soha nem tudhatja meg, mi történt az erdőben köztem és Renn között! Rendi zsaru közben hangot adott annak, hogy Patty intim zónájába térdelt bele és örülne neki, ha máshová helyezné a lábát, vagy leszállna róla. Miután lemászott Rennről, észrevette a jelenlétemet. A tekintetemet gyorsan lesütöttem. Felállt és elém lépett, de nem mertem a szemébe nézni. Mikor megkérdezte, mi történt, csak még vörösebb lett az arcom. Renn azt javasolta, a házban beszéljük meg a történteket.
- Sajnálom. - nyögtem ki egészen halkan Pattynak, majd ellépve mellette besántikáltam a házba. Aztán bent elkapott egy furcsa érzés. A villanyok nem égtek. Detty nem jött ki köszönteni. Hol van??? Felcsaptam a villanyt és nem érdekelve a fájós talpam sajgása, beszaladtam a szobánkba. Üresen és sötéten kongott. Körbenéztem minden helyiséget, Detty sehol sem volt. Ideges lettem, a szemem könnybe lábadt.
- Hol van a nővérem??? Hol vaaaaan??? - néztem rá Pattyra esdeklően, könnyes szemekkel. Utoljára vele volt, neki tudnia kell. De ő nem tudta. Elmondta, hogy miután a medveasszonyság behúzta a bokorba, megküzdött vele hősiesen, és másfél napig egyedül bolyongott az erdőben, étlen-szomjan. Dettyről azóta nem tud semmit. Megsemmisülten, ledermedten álltam ott egy pillanatig. Dettynek nem eshetett baja. Vámpír. Nem eshetett baja, megérezném, ha történt volna vele valami! Szó nélkül bevonultam a szobámba és becsaptam az ajtót. Felkapcsoltam a villanyt, hogy egy zseblámpát keressek, és meggyógyítsam a talpamat, mert úgy döntöttem, Detty keresésére indulok. Senki sem szabhat gátat nekem, ha a testvéremről van szó. Addig meg nem állok, míg meg nem találom! Az ágyamon viszont megláttam egy cetlit, amit nem én tettem oda. Odaléptem, felvettem, majd olvasni kezdtem. Detty gyönybetűkkel írt üzenete volt rajta.
Hatalmas kő esett le a szívemről a levelét olvasva, megkönnyebbülten felsóhajtottam. A levéllel a kezemben kisétáltam hozzájuk és mosolyogva meglóbáltam, de éppen elmélyülten beszélgettek a konyhában. Nem akartam őket zavarni. Bedugtam a fejem a konyhaajtón és megköszörültem a torkom.
- Detty jól van. Minket keresett, illetve keres valami vadásszal. Gondoltam szólok nektek is. Bocsika. - szóltam nekik, aztán már ott sem voltam. Kettesben hagytam őket vegyes érzelmekkel. Úgy döntöttem, veszek egy forró zuhanyt. Befészkeltem magam a fürdőszobába, lefejtettem magamról Renn pólóját és szépen összehajtogatva a szennyestartó kosárba tettem. Holnap majd kimosom neki szép tisztára, bár a szakadt résszel sajnos nem tudok mit kezdeni. A leszakított darabot, amit kötés gyanánt tépett le, leszedtem a lábfejemről, majd a mosdókagylóba hajítottam és beálltam a zuhanyrózsa alá. A talpam borzalmasan csúnya volt, de majd elmúlik, mint ahogy minden más is. Kellemes meleg vízbe burkolózott a testem, amint megnyitottam a meleg vizes csapot. A talpamat csípte a víz, de legalább szépen kitisztítottam, a tusfürdőm finom illata ellazított. Furcsa volt ez az elmúlt két nap Rennel. Voltak jó és rossz pillanatok is, de rájöttem, hogy mennyire tetszik nekem a zsaruka. Viszont Patty fogadtatásából ítélve neki is nagyon tetszhet. Renn megcsókolt. Kétszer is. És igennel válaszolt, mikor feltettem neki a kérdést, hogy tetszem e neki. Vajon Patty is tetszik neki és őt is megcsókolta már? Vagy csak Pattynak tetszik Renn? De olyan jól elvannak együtt, biztos Rennek is tetszik a nő, elvégre nagyon szép és csinos. Szebb és csinosabb mint én. És nagyon aranyos, én is kedvelem őt. Bárhogy is lesz, én jövök ki belőle hülyén, volt egy olyan érzésem. Talán most kéne megálljt parancsolnom magamnak, míg még megálljt tudok parancsolni. El kell felejtenem ezt a két napot, mintha meg sem történt volna. A forró zuhany után fogat mostam, rendbe tettem magam után a fürdőt, majd bevonultam a szobába, betestápolóztam magam, felvettem a hálóingem és egy törölközővel szépen áttöröltem csurom vizes hajamat. Megszomjaztam. Úgy gondoltam, ha egy pohár vízért kiszaladok, még nem zavarom meg nagyon az édes kettest. Papucsot húztam, majd halkan kiosontam és besétáltam a konyhába, ahol előzőleg kettesben hagytam Pattyt és Rennt.

↠ megjegyzés: time for cleanliness

Renn nem tudta, mi vár rá. Csendesen gondolkodtam, szóvá is tette, hogy milyen hallgatag vagyok. Kár volt, mert utána azonnal támadásba lendültem. Ő állt a frontvonalban, én pedig kérdésekkel bombáztam őt. Először megérdeklődtem, miért csókolt meg a perverz halász előtt, mikor nem lett volna indokolt. Elég szűkszavúan válaszolt. Mert adta a helyzet. Komolyan??? Mert adta a helyzet???? Mondjuk nálam is adta a helyzet, mikor csókot loptam tőle. De én arra vágytam, hogy ajkát érintse az én ajkam. Ezek szerint ő is arra vágyott, hogy ismét közelebbi kapcsolatba kerüljenek ajkaink. És nem volt felesége, még csak barátnője sem. Diszkréten felcsillantak a szemeim, bár amúgy sem láthatta volna, hisz a hátán cipelt. Már attól is jobb kedvem lett, hogy mindezt hallottam. Hát ami még ezután következett. Sejtettem mit válaszol arra a kérdésemre, hogy mit gondol rólam. Fene azt a pirulós mindenemet! Miért kell folyton vörösödnöm? Ez már valami betegség. És szerinte sokszor kerülök bajba. Azon azért elgondolkodtam, mert nem teljesen így volt, hiszen az elmúlt nyolc, kilenc évben eléggé visszafogott életet éltem.
- Nem vagyok egy bajos típus. De az tény, hogy ez elmúlt pár hónapban nagyon sokszor kerültem rizikós helyzetbe. Főleg mostanában… - …melletted, tettem hozzá gondolatban, mert nem akartam elijeszteni, pont, amikor arra vágytam, hogy közelebb kerüljek hozzá. Ráadásul hozzátette, hogy nem vagyok unalmas és hogy kedvel engem. Úgy megörültem, hogy fülig ért a szám. Aztán mikor igennel válaszolt a mindent eldöntő kérdésemre, akkor úgy nézhettem ki, mint valami degenerált bohóc. Vagy mint Chesire cica az Alíz Csodaországban című meséből. Le sem tudtam volna tagadni, hogy boldogsággal töltött el a gondolat, hogy tetszem neki. Mert tetszem neki!!!! El sem hiszem!!! Ezt az örömöt már nem tudtam volna sehogy sem eltitkolni. A gyomorogörcsöm is a múlt homályába veszett, úgy éreztem magam, mint a diplomaosztómon, mikor átvettem a diplomámat. Pedig csak egy velős igennel válaszolt. Közel hajoltam a füléhez, hogy rendesen hallja a mondandómat.
- Örülök, hogy nem találsz unalmasnak. És bevallom, hogy nekem is tetszel. Nagyon. - az utolsó szónál olyan vörös lettem hirtelen, hogy szinte már arra vágytam, hogy szakadjon rám az ég a hűsítő esőcseppjeivel. De még mindig rettenetesen boldog voltam, mosolyogva simultam a hátához. A fejem a vállára fektettem és békésen felsóhajtottam. Ismét helyreállt a lelki békém.
- Köszönöm, hog válaszoltál a kérdéseimre, boldoggá tettél vele. - jegyeztem meg, miközben lehunytam pilláim és kicsit elkalandoztam. Elképzeltem mi lenne, ha randira hívna. Vajon hova mennénk? Amennyire megismertem Rennt biztos sziklát mászni. Vagy vadvízi evezésre. Bár én már egy biciklizéssel és piknikezéssel kiegyeztem volna. Azzal nem akadtak volna gondjaim, mivel biciklizni is tudok, bár nem vagyok egy tour de France bajnok, főzésben viszont verhetetlen vagyok. És az ételek elfogyasztásában is. Aztán piknikezés után ledőlnénk a kiterített plédre, beszélgetnénk. Aztán megcsókolhatna. Nem bánnám. Szívesen csókolóznék vele egy tarka mező vagy egy virágos tisztás közepén. Húúúha Shelly, mikor lettél ennyire romantikus? Tarka mező? Virágos rét? Akár itt, az erdő sűrűjében is elfranciázgatnál te vele. Bizony! És mást is csinálnál, pedig megfogadtad, hogy rendes randi és ismerkedés után fekszel csak le egy férfival. De ennek a ritka és különleges férfiegyednek egy csettintésre odavetnéd magad. Ő lenne a kivétel??? Vagy csak túl sokáig nélkülőztem a szexet és intimitást? Ennyire ki lennék éhezve??? Elhessegettem a gondolataimat, úgysem volt aktuális. Renn bevallotta, hogy tetszem neki, de ennyi. Nem hívott randira, nem ígért semmit. Szóval felesleges azon törnöm a fejecskémet, mi lenne, ha. Mert nem biztos, hogy lesz randi, csók, nemhogy intim helyzet. Ha valaki filmet forgatna az életemből, akkor a Shelly Álomországban címet viselné a film bizonyosan. De az tuti, hogy lenne benne minden, akció, dráma és egy szerencsétlen női főszereplő. Persze a főhös sem maradhat el, csak kérdés, hogy az ki lenne? Ha Renn, akkor a kasszasiker nem maradna el. És ha nem lenne főhös csak főhősnő? Azért csak nem lenne bukásra ítélve akkor sem a film. Annyira elkalandoztam a saját zavaros gondolataimban, hogy megszunnyadtam Renn vállán. A karjaim elernyedtek és csak egy pillanat hiányzott, hogy ne engedjem el és zuhanjak hátra. A reflexeim ezesetben tökéletesen működtek, kipattantak a szemeim és mielőtt lecsúsztam volna a kezeimmel együtt, a vállaiba kapaszkodtam, majd átfontam a nyakát a karjaimmal és szorosan simultam hozzá.
- Hol vagyunk? - érdeklődtem egy apró álmos ásítással megspékelve.

↠ megjegyzés: time for daydream

Úgy döntöttem, ismét kérdezz-feleleket játszom vele. A családja felé tereltem a témát, de nem tűnt túl beszédesnek, csak a száraz tényeket közölte. Mondjuk sejtettem, hogy nem kezd majd esti mesélésbe, az nem rá vallott. Szóval van egy húga, biztos nagyon cuki lehet! Épp meg akartam kérdezni tőle, hány éves a húga, de belém fojtotta a szót a kérdésével. Nos, a válaszom egy Nem igazán. lett volna, de nyilvánvalóan tudta ezt ő jóelőre, mert épp mielőtt ismét szóra nyitottam volna a kis lepénylesőmet, hogy megválaszoljam a kérdését, felajánlotta, hogy hazavisz. Talán Renn már a gondolataimat is ki tudja olvasni? Neeem, biztosan nem, hisz ha tudná, hogy milyen gondolatok kaptak szárnyra a fejecskémben vele kapcsolatban, lehet csak pislogott volna rám csodálkozó arckifejezéssel. Vagycsak szimplán furán nézett volna rám. Rámosolyogtam pirospozsgás arccal.
- Rendben. És újfent köszönöm! Jövök neked egyel. Nem is, sokkal! - hálálkodtam neki, majd ismét jóízűen beleharaptam a fincsi sült halba. Igyekeztem gyorsan elfogyasztani a halat, mert Renn megjegyezte, hogy jó lenne, ha napnyugtáig visszaérkeznénk a szálláshelyre. Támogattam az ötletét. Éppen csak belakmároztam a halat, és az izzó parazsat bámultam, mikor éreztem, hogy valami a hajamba repült. Vagy ugrott???  Óvatosan Renn felé fordultam, meg akartam volna kérdezni, mi van a hajamban, de már megint megelőzött, közölte velem, hogy egy pók mászik a fejemen. Egy…póóók???? Moccanni se mertem, nehogy támadásnak vélje és megcsípjen a csúnya csáprágóival…Váááááááá! Utáltam a pókokat, nagyon utáltam! Gusztustalanok voltak, féltem tőlük! És ez, ami a hajamban mászott nagynak tűnt.
- Reeeeeeeennnn! Szedd ki, légysziiii szeeeeddd kiiiiiiiiiiii!!!! - nyüszítettem lebiggyesztett ajakkal, kétségbeesett tekintettel. Amint ez megtörtént és megláttam, hogy mindkét oldalamon ott függeszkedett egy rusnya, szőrös pókjószág, sikítva ugrottam Renn hátára. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát, a karjaimmal pedig a nyakát.
- Menjüüüüüüüüüüüüüüüüüüüünk! - visítottam a nyakába kapaszkodva. Nem akartam tovább azon a nyolclábú tanyán maradni. Tény, hogy kócos voltam, mert már két napja nem fésülködtem és tisztálkodtam rendesen, de ez nem ok arra, hogy így megtámadjanak ezek a félelmetes kis lények! Nyugodt sóhaj hagyta el ajkaimat, amint elindultunk. Nem telt el sok idő, már megnyugodtam és ellazultan simultam Renn hátához. Beleszimatoltam a nyakába, éreztem bőrének férfias illatát. Visszagondoltam az elmúlt pár nap eseményeire, ami rádöbbentett, mennyire tetszett nekem rendi zsaru. Ujjaimmal végigsimítottam ajkamon, csókjai nyomot hagytak rajta. Mosoly kúszott az arcomra egy apró pír kíséretében. Iszonyat módon bejött nekem, mint férfi, minden egyes eddig látott porcikájával, a viselkedésével, minden titkával, mozdulatával, rezdüléseivel, egyszóval mindennel együtt. Talán más nő csak a jóképű, közönyös, introvertált férfit látja benne, aki kihívást jelent, mert nehéz hozzá közel kerülni, de emiatt könnyebb lehet csak egyszerűen aláfeküdni, már ha nem elutasító vele szemben. De én többet láttam benne, belőle. Én nem csak az ágyába akartam bekerülni, igaz sokat gondolok erre is, hanem a gondolataiba, az érzéseibe, az életébe is, ami nem volt nyitott könyv, megismerésre várt. Igaz, vonzó volt a maga kicsit merev és titokzatos módján és kihívás volt tőle érzelmeket csenni, de megérte a fáradozás egy egy mosolygós vagy szelíd pillantásáért, a figyelmességeiért, egy kedves érintéséért, a jókedvéért. Talán pont ez fogott meg benne. És egyúttal meg is rémisztett, hogy ennyire intenzív érzelmek kerítettek a hatalmukba mellette. Rég nem éreztem már ilyesmit és féltem, hogy ha nem lépek, akkor nem lesz több ilyen esélyem. De attól is féltem, mi lesz ha bevallom neki, hogy iszonyatosan tetszik nekem és bődületesen nagyot koppanok? Az keresztre feszítené a maradék önbecsülésemet is. Szerettem volna tudni, lehet e nála egy csöppnyi esélyem, de nem akartam mindjárt ajtóstól rontani a házba. Valahogy fel kellett vezetnem a mindent eldöntő kérdést. Sóhajtva húztam el ajkamról ujjaimat, majd ismét átöleltem a nyakát. Ekkor eszembe jutott valami. A csók!
- Renn? Miért csókoltál meg a perverz öregember előtt? Nem, mintha bánnám, csak máshogy is el lehetett volna hajtani a bácsit, nem kellett volna megcsókolnod, ha nem akarod. - érdeklődtem kíváncsian, majd nyeltem egy nagyot. Vajon mit gondolhatott ő rólam? Azon kívül, hogy túl pironkodós vagyok? Vajon tényleg tudni akarom? A válasz természetesen igen volt. Csak így kerülhettem közelebb hozzá és ezáltal az érzelmeihez, ha ténylegesen megkérdeztem. Mert az ő arcáról még egy testbeszéd, mimikaszakértő sem tudott volna semmit sem leolvasni. Talán a hazugságvizsgáló is elaludna mellette, olyan nyugodt lenne, egy rezdülés sem árulná el. Máris elkalandoztam, ideje lesz feltenni a következő kérdést.
- A barátnőd vagy feleséged gondolom nem repesne az örömtől, ha a tudomására jutna. Vagy talán nincs kapcsolatod? - érdeklődtem, mert ez fontos volt a számomra. Azt gondoltam, hogy valószínűleg nincs neki, mert akkor nem csókolt volna meg kétszer is és nem kalandozott volna a keze a fenekemre. De szerettem volna, ha megerősíti a saját szavaival, mert vannak olyan férfiak, akiket az sem zavar, ha otthon egy szerető nő várja haza őket. Nem feltételeztem róla, hogy hazudna,  egyenes, tényközlő jellemnek tűnt. Ha tévedek és van valakije, akkor viszont gyorsan ki kell őt vernem a fejemből és távol kell maradnom tőle. Viszont azt mindenféleképpen tudni akartam, mi jár a fejében velem kapcsolatban. Reméltem, hogy semmi siralmas.
- Mit gondolsz rólam? - tettem fel a következő kérdést, de amint kiejtettem a számon, a gyomrom azonnal görcsbe is rándult. Izgatottan vártam a válaszára. Az arcom bíborban úszott, égni kezdett. Majd még izgatottabbá váltam, mert tudtam, hogy ideje lesz feltenni azt a bizonyos mindent eldöntő kérdést is. Hatalmasat nyeltem, majd nagy levegőt vettem és…
- Renn, tetszem neked? - egy szuszra elhadartam a kérdést. A fejem lángolt, még szerencse, hogy Rennek hátul nem voltak szemei és nem látta vörös zavarom. A szívem a torkomban dobogott. Utoljára az államvizsgán éreztem ennyire idegesnek magam, majdnem el is ájultam. De azon is túl jutottam, ezen is túl fogok. Reménykedtem legalább egy igenben, de felkészültem lélekben arra is, ha nemet mond.

↠ megjegyzés: time for enlightenment

Megérdeklődtem Renntől, hogy történt e már vele hasonló eset, mikor hevesebben reagált valaki vérére. Azt felelte az én véremre, miután meglőttek a kapitányság előtt. De ott sok ember gyűlt össze, ezért jobban tudta türtőztetni magát, mint itt, a semmi közepén kettesben velem. Ezzel meg is válaszolta a fel nem tett kérdéseimet. Szóval máskor nem történt ilyen. De mért csak velem? Mért csak az én véremre reagál így? Nem hiszem, hogy annyira ínycsiklandó lehetnék, nem vagyok tündér. Csak egy mezei kis boszi. Abban a pillanatban távol akartam lenni Renntől, de nem a magam, hanem az ő érdekében. De lépni sem tudtam, nemhogy távolra szaladni. És a halacska ott vergődött az ölemben. De nem sokáig. Feladta. Rossz volt a kedvem, már minden hülyeség az eszembe jutott, mint mindig, mikor rám tör a bú. Aztán egy újabb vergődő hal röppent az ölembe és ugyanolyan kétségbeesett nézéssel meredt rám. Renn azt hitte, a hal miatt érzem rosszul magam, pedig miatta történt és persze magam miatt. És a szerencsétlen körülmények miatt. A halak csupán ingerfokozó tényezők voltak. Letöröltem a majdnem kicsordult könnycseppeket a szemem sarkából.
- Nem fogok sírni. - válaszoltam neki, majd felsóhajtottam és inkább azt figyeltem, hogyan horgászik. Közben reagált a bocsánatkérésemre, azt mondta, nem unatkozik mellettem. Úgy látszik, habár az eddigi cselekedeteim elég bénára sikeredtek, legalább nem voltam unalmas személyiség. Riv is megemlítette már párszor, hogy velem aztán nem unalmas az élet, de nem hittem volna, hogy Renn is így gondolja és meg is jegyzi. Kis pozitívumként fogtam fel a dolgokat, halványan rámosolyogtam, mikor még két hallal megpakolta az ölemet, majd felkapott halastól mindenestől és kisétált velem a partra. Renn tényleg egy igazi férfi volt! Kicsit derűsebbé varázsolta a kedvem, de még mindig ott motoszkált bennem a tény, hogy miattam nehéz tartania az önkontrollját, talán nem kellene ennyire közel lennem hozzá. Olyan közel, hogy a nyakába tudtam volna csókolni. Gondolatban megráztam a fejem. Már megint ezek a gondolatok! Egy pillanatra, csak egy pillanatra ne gondolj már a szexre vele kapcsolatban! Óvatosan leültetett a fatörzsre, majd az egyik halat, ami már nem kapálózott, felszúrta a korábban faragott nyársra és a kezembe adta. A halat a tűz fölé lógattam, a forró levegő máris beindította a sütés folyamatát. Szegény halat megsajnáltam egy pillanatra. Azt már nagyon jól tudtam, milyen érzés megfulladni. De azt nem akartam megtapasztalni, milyen érzés lehet elégni a tűzben. Megrezzentem. Ismét Rennre pillantottam, mielőtt újabb végzetes gondolatok fészkelték volna be magukat a kobakomba.
- Örülök, hogy legalább nem unatkozol mellettem. De attól még igyekszem kicsit kevésbé mozgalmas lenni ezentúl. Jelen esetben nem is tudnék mozgalmas lenni. - pillantottam le bekötött lábfejemre, majd ránehezedtem a talpamra azt próbálva, talpra tudok e majd állni.
- Áuuuuu. - szisszenten fel, miközben elhúztam a számat. Besajgott a talpam, amint súly nehezedett rá. Keresnem kell egy sétabotot, miután megebédeltünk, mert így nem nagyon tudok majd sétafikálni. Közben szépen lassan a halacskám is megsült. Fújni kezdtem, majd utána óvatosan elkezdtem lefejteni a húst a halszálkáról. Hirtelen eszembe is jutott, hogy még nem kaptam választ azokra a kérdésekre, melyek foglalkoztattak vele kapcsolatban.
- Renn, említetted, hogy a családodban majdnem mindenki rendőrnek állt. Vannak testvéreid? Ők is rendőrök? - érdeklődtem tőle élénkebb hangnemben. Nem állt szándékomban abbahagyni a faggatózást, csak mert egy kósza kagyló kicsit másfelé terelte a gondolatmenetemet és az eseményeket. Kíváncsi, nagy szemekkel néztem rá és bekaptam egy falatnyi halat, miközben a válaszára vártam.

↠ megjegyzés: time for dinner

Egészen addig kellemesen éreztem magam, míg nem döntöttem úgy, hogy megtanulok halászni. Megtudtam, hogy Renn mennyi idős és hogy miért választotta a rendőri pályát. Rendőrcsaládból származik, húúha! Kíváncsi lettem a családjára, hogy vannak e testvérei, vajon hogy nézhet ki az anyukája, de korainak éreztem volna még ilyesmikről faggatni őt. Hagyni kell témát máskorra is, elvégre sok szempontból én nyitott könyv voltam a számára, róla viszont szinte semmit sem tudtam. Az aktámban feketén fehéren le volt írva a múltam egy része. Persze sok mindenről nem tudott, ami nem is baj, hisz én magam is szeretnék kiradírozni a fejemből nagyon sok fájó, rossz emléket. Meglepett a kora, idősebbnek tippeltem.
- Nem is vagy sokkal idősebb nálam. Én nemsokára betöltöm a huszönötöt. - magyaráztam mellékesen, hiszen az aktáimból már bizonyosan ismerte a koromat. De akár el is felejthette, és nem árt, ha tisztában van vele, hogy már régen átléptem a felnőtt korhatárt, mégha ez nem minden esetben látszik meg rajtam.
- Nem tudom. De remélem, hogy igen. - feleltem a kérdésére, miközben a lábamat beroggyasztva kifeszítettem a pólóját várva, hogy egy halacska arra ússzon és becsomagolhassam. Már azt hittem, hogy sikerélményem lesz és megmutathatom Rennek, hogy igenis jó ötlet volt a póló, mert sikerült halat fognom vele, ám egy ballépés tett róla, hogy minden rosszul süljön el és a kedvemet is elvegye. Ismét. Kagylóba léphettem, ami nagyon csúnyán elvágta a talpamat. Szúrt is, fájt is, csípett is. Ám abba bele sem gondoltam, hogy Rennre is kihatással lesz kiömlő vérem. Láttam rajta, hogy reagált a hibridje a vérem illatára. Hátat fordított nekem, majd mormogni kezdett a bajsza alatt valamit, amit nem igazán értettem. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy jól van, visszafordult sebtiben, felemelt és felültetett maga mellé a sziklára majd a póló szegélyét letépve bekötötte a lábfejemet. Tanakodtam, mit tegyek. Nem akartam Rennek kellemetlen perceket okozni és azt sem akartam, hogy elfertőződjön a sebem, de nagyon jól tudtam, hogy nem lenne elég energiám ahhoz, hogy meggyógyítsam magam. Nem sokat aludtam, nem ettem egy falatot sem előző reggel óta, és már túl voltam egy medvetámadáson, egy szabadesésen, egy vízbefúláson, egy újraélesztésen, egy hibridtámadáson, egy gyógyításon és két perverz kukkolónak is kellemes perceket okoztam. Nem maradt már energiám ismét gyógyítani, és nem akartam ismét eszméletlen állapotba kerülni. Most mit csináljak??? Ha nem gyógyítom meg magam, Renn terhére válok, de ha meggyógyítom magam, akkor is, mert ide ájulok a vízbe. Legörbültek ajkaim, tanácstalan voltam. A bekötött lábamat a hideg vízbe mártottam, hogy Renn ne érezze tovább a vérem illatát. A jeges víz egyúttal hűsítette is a lüktető talpamat, így elviselhetőbb volt a fájdalom. Renn közben válaszolt a boszorkányokkal kapcsolatosan feltett kérdésemre. Azt is hozzátette, hogy hevesebben reagál ránk. Érthetetlen. Már máskor is véreztem előtte, igaz, egy orrvérzés nem hasonlítható ehhez a sérüléshez, de amikor meglőttek? Akkor vajon bántott? Mi történhetett akkor??? Hisz ő mentett meg elvileg. Mindenhol csak kérdőjelek voltak a fejemben.
- Történt már máskor is ilyen veled? - érdeklődtem, mert kíváncsi voltam rá. Bár valószínűleg nem, ha őt magát is meglepte ez a heves reakció. Majdnem előcsalogattam a hibridjét, immár másodjára egy nap leforgása alatt. Nem lesz ez így jó, nem akarok rekorder lenni a hogyan csalogassunk elő egy hibridet kategóriában. És valószínűleg ő sem díjazná a dolgot. Nem értettem, miért történt mindez velem. Mellette folyton megsérültem, eddig minden tervem füstbe ment, vagy rosszul sült el. Elkeserített a tény, hogy balszerencsét hoztam magamra és rá is. Pedig körülbelül egy órája fogadtam meg magamnak, hogy most már nem működök semmit, csak ülök és figyelek. Vagy lépek és figyelek. Most már lépni sem tudok, hurrá!
- Sajnálom Renn, hogy ismét kellemetlen perceket okoztam neked. Én csak szerettem volna segíteni. Ehelyett csak hátráltatlak. - szegtem le a fejem, közben Renn egy halat dobott az ölembe, ami ficánkolni és csapkodni kezdett. Néztem az ölemben kétségbeesetten kapálózó halat és úgy éreztem én is olyan vagyok mint ő. Csak én az élet ölében kapálóztam kétségbeesve. Azt sem tudtam, hogy sziklákról hogyan fogok kievickélni a partra. Depresszív hangulatomat tetézte, hogy a hal bamba szemeiben mintha könyörgés csillant volna meg, könyörgött nekem az életéért. De én nem engedtem vissza az éltető vízbe, könnybe lábadt szemekkel néztem, ahogy az ölemben vergődik, majd feladja. Megszánhattam volna, hisz ugyanolyan élőlény volt, mint jómagam, de rettentő éhes voltam. És a legalapvetőbb ösztöneinket ki kell elégíteni. Az erősebb megeszi a gyengébbet. Én gyenge voltam, csak az volt a szerencsém, hogy mások segítségére hagyatkozhattam mindig. De ha nem állna mögöttem Detty, Riv vagy Renn mi történne??? Sajnos tudtam rá a választ. Nélkülük valószínűleg már alulról szagolnám az ibolyát. Vagy egy vámpír ereiben folydogálna tovább a vérem, esetleg egy vérfarkas, hibrid gyomrában emésztenének a savak. Megráztam a fejem, nem akartam belegondolni, mi lenne, ha. Még éltem, nagyon is! És csak ez számít!

↠ megjegyzés: time for exasperation

Egészen elkényelmesedtem Renn ölében. Ő lenézett rám és azt mondta, ne haragudjak és a simító tenyere eltűnt a popómról.
- Nem haragszom. - mosolyogtam fel rá halványan, közben kattogott az agyacskám. Amiatt kért volna elnézést és a csók miatt? Előbb cselekedett és aztán gondolkodott? Lehetséges lenne ez Rennél? Nem hiszem. Csak nem szólhatott előre a perverz kukkoló bácsika előtt, hogy mi a terve. Tény, hogy hatásos volt ez a terv, de más férfitól nem tűrtem volna el. Mitchet is ellöktem volna magamtól, egy idegent meg még arcon is csaptam volna a merészségéért. Ám Rennél nem zavart, sőt. Többre vágytam. Ohh, Shelly térj már észhez! Lassú víz partot mos! Ha most bevetnéd a csáberőd nála, lehetséges, hogy rosszul sülne el a dolog, főleg, hogy valószínűleg nincs is csáberőd. Vagy ha van is, jó mélyen szunnyad. És nagyon ciki lenne pofára esni, mivel azt sem tudod biztosra, valóban bejössz e neki, vagy hogy van e egyáltalán valakije. Elvégre mikor Detty megkérdezte, van e valakije, nem tudott rá válaszolni a medvék miatt. Szóval előtte meg kell ismerned, aztán ha ő is fogékony lesz rá, akkor lehet belőle valami. Ha meg nem, akkor meg ennek a kirándulásnak a homályába vész az egész és te szépen kivered őt a fejedből. Megkérdeztem tőle, hogy feltehetek e neki pár kérdést, csakhogy jobban megismerhessem. Szabad utat adott, mégha kérdés formájában is. Majd felállított a kényelmes öléből, ahová már bevackoltam magam és ő is felegyenesedett. Awwww, pedig még úgy ellettem volna a karjai között, olyan jó érzés volt. De minden csoda véget ér egyszer. Elsétált a fáig, ahová kiteregette a vizes nadrágját. Én kicsit csalódottan a nyomába szegődtem és feltettem az első kérdést.
- Hány éves vagy Renn? Szeretem tudni a korát az illetőnek, akivel már kétszer is csókolóztam. - magyaráztam halvány pírral az arcomon, miközben magára húzta a megszáradt nadrágját. Miután ezt letudta, a pólója felé nyúlt és megállt előttem és közölte velem, hogy finoman fogalmazva is alulöltözött vagyok. És erre csak most jött rá?? Miközben ismét rám igazgatta a pólóját, elmagyarázta, hogy nem zavarja a meztelenségem, de jobban járok, ha felöltözöm, hogy megkíméljem magam esetleges további kellemetlenségektől, mint például perverz kukkolóktól.
- Igazad van. Nagyon kellemetlenül éreztem magam a horgászbácsi közelében, szégyelltem magam. Viszont a te jelenléted már nem feszélyez, inkább megnyugtat. - feleltem apró pírral az arcomon, miután kibukkant a kócos, vörös hajzuhatagom követve a fejemmel a póló nyakán. Fel tudtam volna magam is öltözni, elvégre megvolt mind a két kezem épségben, de úgy tűnt valamiért, hogy Renn szeretett öltöztetni. Bár csak vetkőztetni is ilyen intenzitással akart volna. Megráztam a fejem. Shelly, már megint elkalandozol! Maradj a földön! Ámbár örültem a kijelentésének, miszerint nem zavarja a meztelen látványom, de ott motoszkált bennem az a kérdés is, mi van ha azért nem zavarja a meztelenségem, mert nem tetszik neki a látvány? Viszont ha nem tetszenék neki, akkor nem csókolt volna meg és nem kaptam volna tőle fenékmasszázst, igaz? Sóhajtva nyugtáztam, hogy nem ma fogok dűlőre jutni ezügyben. Bár a mérleg afelé húzott, hogy tetszem Rennek, még sem akartam belelovallni magam. Inkább annak örültem, hogy kérdezhettem tőle, nem akartam elfecsérelni a lehetőséget.
- És miért választottad a rendőri pályát? - folytattam tovább a faggatózást, miközben visszasétáltam a fatörzshöz és letelepedtem rápillantva az ebédünk maradékaira, amit igazából meg sem tudtunk enni. Már kongott a pocim az ürességtől, aminek hangot is adott.
- Nem elég, hogy a bácsi egy perverz vén kéjenc volt, még meg is ette az összes halat előlünk. - biggyedtek le ajkaim. Meztelen lábujjaimmal a földet kezdtem túrni. Aztán bevillant egy ötlet. Hát itt vagyunk a tó mellett, annyi hal vár még kifogásra!
- Tudod mit? Fogjunk még halat! Nekem egy is bőven elég lesz, de már nagyon éhes vagyok. - javasoltam korgó pocival, majd nekiindultam, hogy én most kifogom az ebédem és megdolgozom érte! Nyugdíjas mami tempóban belesétáltam a jéghideg vízbe oda, ahol Renn is horgászott egy órával azelőtt. Bár nem voltam gyors, de próbálkoztam. Mozdulatlanul álltam, várva, hogy egy halacska felém úszkáljon, majd megpróbáltam rá lecsapni, mindhiába. Csak magamat fröcsköltem össze teljesen. Megvártam, hogy Renn csatlakozzon hozzám, közben taktikát váltottam. Renn pólóját kicsit lejjebb húztam, lejjebb is ereszkedtem a vízben, megfogtam a két szélét és reméltem, hogy egy hal majd pont ott akar elúszni és én majd a pólóba csomagolhatom.
- Renn? Mit gondolsz a boszorkányokról? - tettem fel ismét egy kérdést, elvégre most az én időm volt. Szerettem volna tudni, mielőtt egy kicsit személyesebb kérdéseket teszek fel neki. Egy halacska haladt éppen el előttem, felrántottam gyorsan a póló alját, és el is kaptam, ott ficánkolt a pocimnál. A lendülettől hátraléptem és a következő pillanatban szúró fájdalmat éreztem a talpamban.
- Áuuuuuuuuuuu! - sikítottam fel, miközben elengedtem a halat, ami csapkodva úszott tova. De nem tudtam elköszönni sem az ebédemtől, annyira fájt a talpam. Felemeltem a lábamat, hogy megnézzem, mi történt. A talpamból ömlött a vér vörössé festve körülöttünk a vizet és valószínűleg a sikolyommal együtt minden halat elijesztett a közelünkből. Kivéve, ha piranhák úszkálnának a vízben, mert azokat bizonyosan ide vonzotta volna kiömlő vérem.

↠ megjegyzés: time for questions

Az öreg halászbácsi egy perverz kukkoló volt. Legalábbis annak tűnt. És még burkolt megjegyzéseket is tett, amitől nagyon kellemetlenül éreztem magam és meg is ijedtem. Szinte felfalt a szemével és folyton a szája szélét nyalogatta. Ezért olyan közel húzódtam Rennhez, amilyen közel csak lehetett. Az ő jelenléte nem feszélyezett, sőt. Megnyugtatott. Kétségbeesett SOS pillantásokkal jeleztem Rennek, hogy én nem szeretném tovább a társaságunkban tudni a hálászbácsit. Renn megértette a pillantásaimat. Ó, de még hogy! Mon Dieu! Átkarolva a derekamat az ölébe húzott. Vörös pír szökött az arcomra, de jól esett ismét olyan közel lenni hozzá. Hálásan mosolyogtam fel rá, ő pedig közel hajolt hozzám és megcsókolt. Meglepett vele, nagyon. Erre aztán tényleg nem számítottam. Csak egy rövidke csók volt csupán, de amint ajkával az enyémhez ért, apró bizsergés szaladt át a testemen. Miután elváltak ajkaink egymástól, átöleltem a hátát és hozzábújtam meleg bőréhez. Kellemes érzés volt, ahogy meztelen bőröm az övéhez ért, lehunytam szemeim, közben a nyakába szuszogtam. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy oda tartozom, a karjaiba. Feszítővassal sem lehetett volna leszedni róla. Addig a pillanatig meg is feledkeztem a kukkoló öregemberről, míg Renn nem kérte meg, hogy távozzon. Kinyitottam a szemem, de nem mozdultam, főleg, mert a fejem biztosan nagyon vörös lehetett ismét. De nem érdekelt, csak mosolyogtam Rennhez bújva és vártam, hogy a bácsi végre elmenjen. Elgondolkodtam azon, talán mégis tetszhetek neki, mégha csak egy kicsit is. Hiszen máshogy is a bácsi tudtára adhatta volna, hogy nem kívánatos személy, ehelyett olyat tett, ami nem volt indokolt, az ölébe vont és megcsókolt. Már másodjára. Töprengésemet aztán megzavarta a drága rendi zsaru, mert olyasmit mondott és csinált, amitől a háromszorosára kerekedtek a szemeim. Végigsimított a popómon, majd jól bele is markolt.
- Ohh. - mozdultam meg egy picit, miközben a hátát szorongattam. Fülig vörösödtem zavaromban, főleg mert jól esett, és balga fejjel mást is szívesen tettem volna vele ott, abban a pillanatban. Össze voltam zavarodva, már nem tudtam, mi a színjáték és mi a valóság része. Az egész csak a bácsi lekoptatása miatt lenne? De valamennyire tetszenem kell neki, ha így ér hozzám és így csókol. Ha nem tetszenék neki, máshogy intézte volna el a helyzetet. De akkor mért nem láttam semmi reakciót rajta, mikor a fedetlen kebleimet nézte? Rejtély. Bár amennyire megismertem az 5-6 nap alatt, rájöttem, hogy nem egy érzelemtúltengéses személy. Nem fejezi ki könnyen az érzelmeit velem ellentétben. A vörösödő arcom mindig elárul. A perverz horgászbácsinak már híre-hamva sem volt, elnyelte az rengeteg, a szemem sarkából láttam, ahogy eliszkolt, miután Renn elküldte letapizva a fenekemet. Elgondolkodva pislogtam fel rá, az arcvonásait tanulmányoztam, de azon kívül, hogy tudtam, mellette biztonságban vagyok, mást nem tudtam kiolvasni meleg, zöldesbarnás szemeiből. Jól el tudta rejteni az érzelmeit, csak extrém helyzetben láttam némi meglepődést, vagy mosolyt tükröződni az arcán. Talán ha most is meglepném valamivel? Szerettem volna mosolyogni látni, mert olyan sármos volt a mosolya. Egyik kezemmel megszakítottam az ölelését, felemeltem, majd vékony ujjaimmal végigsimítottam borostás arcán és rámosolyogtam.
- Hálás vagyok neked, köszönöm! - köszöntem meg a segítségét, majd a tenyeremet a mellkasára fektettem és visszabújtam hozzá. Úgy éreztem magam, mintha csak egy álomba csöppentem volna. Ez az egész pár nap olyan meseszerű volt. Mint egy Grimm mese. Talán nem is ébredtem fel a kómából a kapitányságon, hanem ez az egész csak egy álom??? Talán még mindig ott fekszem az irodából gyorsan kórházi teremmé varázsolt helyiségben, miközben azt álmodom, hogy rendi zsaru karjaiban pihenek egy tóparton a kietlen hegyekben? Ha így folytatom, a gondolataimtól lassan becsavarodok. Lazíts Shelly, lazíts! Elvégre most egészen kellemes helyen pihenhetsz. Amíg a mellkas tulajdonosa úgy nem dönt, hogy elég volt a bújásból. De mielőtt Renn kiebrudalhatott volna az öléből vagy mielőtt bármiféle perverz férfiegyed megjelenhetett volna, kérdeztem. Többet szerettem volna tudni róla, itt volt hát az idő, hogy végre kinyissam a számat. Csak mi ketten voltunk ott, senki más.
- Renn? Szeretnélek kicsit jobban megismerni. Kérdezhetek tőled pár dolgot? - érdeklődtem, miközben köröket kezdtem el rajzolni a mellkasára. Most nem vettem elő a kérlelő cicatekintetem, úgysem az hatotta meg eddig sem sejtéseim szerint. Reméltem, voltunk már olyan viszonyban, hogy nem tagadja meg tőlem a kérésem.

↠ megjegyzés: the intimate time

Amint kiértem a partra, kellemes meleg kezdte el simogatni a bőrömet. A hajamat összefogtam, majd kicsavartam belőle a felesleges vizet, aztán visszaengedtem és kicsit összetúrtam, hogy hamarabb száradjon. Letelepedtem egy fatörzsre. Én innen nem mozdulok már, csak akkor, ha útra kelünk a szállásunk felé. Rennre siklott a tekintetem, aki épp akkor jött ki a vízből, és a miérteken gondolkodtam. Ő közben elkezdte lehámozni magáról a vizes nadrágot. Elkerekedett mindkét szemem, odacövekeltem a fatörzsre és csak bámultam és bámultam, ahogy húzta lefelé a nadrágot. Ahogy csökkent a nadrág és a föld közötti távolság, olyan arányban nőtt a vörösség a fejemen. A halvány rózsaszíntől kezdve nagyon sok színárnyalat megjelent az arcomon. Amint a nadrág lekerült és kirázta, valami meleghullám száguldott keresztül rajtam és az arcomban tetőzött. A rákvörösnél vörösebb már nem igen lehettem volna. Amíg ő a nadrágjával volt elfoglalva én konkrétan a hátsó felével. A háta izmos volt, sportos. Ahogy lejjebb siklott a tekintetem, nyelnem kellett egyet. A vizes boxeralsó úgy rátapadt a fenekére, kirajzolva a formás körvonalait, hogy öröm volt a szemnek. És amint megfordult, nekem végem volt. Tévedtem, mikor azt hittem, a rákvörösnél vörösebb árnyalat már nem is létezik. A fejem úgy lángolt, hogy azt hittem, megjelenik egy tűzoltó és rámereszt pár köbméternyi vizet. De a semmi közepén nem járkálnak tűzoltók. Amúgy sem volt már más ott rajtunk kívül. Úgy éreztem magam, mint egy perverz kukkoló, de egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Nem tehettem róla, a látószervem szomjazott a szépre. És a szótárban bizonyára Renn neve szerepelne a vizuális orgazmus fogalom mellett, mert a férfi tökéletes volt. Szó szerint. A felsőteste, hasfala is szépen ki volt dolgozva, izmos volt, de mégsem az a felfújt lufi. Pont jó, az én szemeimnek tökéletes. Eddig nem azzal voltam elfoglalva, hogy Renn meztelen felsőtestét csodáljam, de a semmi közepén egy  farönkön ücsörögve egy jóképű, félmeztelen rendőr társaságában mit tehetnék? Nő vagyok, akkor is, ha ő nem így látja. Álszent lennék, ha azt adnám be mindenkinek, hogy nem bámultam, miközben pontosan azt tettem, méghozzá intenzív pillantásokkal. Aztán egy vízcsepp gördült le a mellkasán, szemeimmel végigkövettem, amint eltűnt a boxeralsó korcánál. A vizes boxer elől is pontosan úgy tapadt, mint hátul. És pontosan úgy kirajzolta a körvonalakat, mint hátul. Eltátottam a számat is. Úgy nézhettem ki, mint egy bamba hal. Mint az a hal, amit a nyársra tűzött, és amivel épp felém tartott. Előttem már tűz ropogott. Mikor gyújtott tüzet? És mikor csinált nyársat? Ennyire belefeledkeztem a kukkolásába, hogy észre sem vettem, mit is csinált tulajdonképpen, míg feszültek az izmai??? Ne máááár, ez nagyon gáz! Kezeltetnem kellene magamat, mert ez veszélyes!!! Soha egy férfi látványa nem volt még rám ilyen hatással, pedig nem egy félmeztelen férfival találkoztam már reggelente, mikor álmosan és kócosan kivánszorogtam a konyhába. Detty kalandjai nem zavartatták magukat. Csak engem. Riv látványa is nagyon tetszetős volt, de őt már megszoktam. Ha csak fele ennyi hatást gyakoroltam volna rendi zsarura, mint ő rám, már szép lenne az élet. Felsóhajtottam, miközben Renn a nevemen szólított. A tekintetem gyorsan felsiklott az arcára. Úgy éreztem, menten szétrobban a fejem, túl nagy volt benne a nyomás. Renn egy nyársra tűzött halat adott a kezembe, majd mellém telepedett a fatörzsre és sütögetni kezdett. Szótlanul követtem a példáját, ám hirtelen egy vércsepp hullott a combomra. A szabad kezemmel az orromhoz nyúltam, vérzett. Nee, már csak az hiányzott, hogy eleredjen az orrom vére! Nevetséges!
- Renn. - szólítottam meg, miközben a vérző orromra szorítottam két ujjam.
- Megfognád a nyársam? - kértem tőle orrhangon, majd a kezébe nyomtam a halat és elballagtam a tóig. Ott lemostam magamról a vért, fellocsoltam égő arcomat és megpróbáltam elállítani az orrvérzést. A hideg víz megtette a hatását, az orrom vére lassan elállt. Közben egy öregember botorkált ki a bokrok és fák árnyékából. Neeee! Neeeeeeee! Gyorsan a mellkasom elé igazítottam a hajamat, hogy eltüntessem fedetlen kebleimet, majd óvatosan visszaballagtam és helyet foglaltam Renn mellett, aki visszaadta a nyársamat. A bácsi velünk szemben ült le, és elmesélte a szomorú történetét, hogy sajnos már három napja nem evett semmit, mert nem akadt hal a horgára.
- Milyen szomorú. - feleltem lebiggyesztett ajkakkal. Megsajnáltam szegény bácsikát, főleg, mert hangosan megkordult a gyomra. Bár azért kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy csak a hajam takarta a mellkasomat. És néha úgy tűnt, mintha a bácsi a mellkasomat lesné. De azt hittem képzelődöm. Renn felajánlotta neki, hogy nyugodtan egyen. Rendes volt ez tőle, így rámosolyogtam. A bácsi nekiállt és megette az összes halat, ami a nyársakon volt. Gyorsan végzett,  bizonyára nagyon éhes lehetett. Ezután megnyalta a szája szélét és engem kezdett el fixírozni. Görcsbe rándult a gyomrom, nem szerettem ezt a fajta tekintetet, amit sokszor megkaptam annak idején. Sejtettem, hogy a bácsi rájött, hogy a hajam alatt a meztelen melleim vannak, de reménykedtem benne, hogy csak a kezemben lévő nyárs kellett neki. Felé nyújtottam.
- Látom…még éhes. - mormogtam magam elé, miközben átadtam neki a halat. Vigyorogva elvette tőlem, közben érdes ujjaival végigsimított a kézfejemen. Ijedten kaptam hátra a kezem és közelebb húzódtam Rennhez, hogy összeért a karunk. A karjaimmal átöleltem a mellkasom. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam az öregember társaságában. Amint az én halacskámat is megette, az ingujjába törölte a száját, majd ismét csak engem tüntetett ki a figyelmével. Az epres kis bugyikámat bámulta, mire felhúztam a lábaimat a mellkasom elé.
-  Tudjátok mi esne még jól most nekem gyerekek? A kökény. Két szép kökényszemet most úgy bekapnék izibe! - vigyorodott el ismét a bácsi, miközben a mellkasomat bámulta épp annyira intenzíven, mint amennyire én Rennt pár perccel ezelőtt. Ledermedtem egy pillanatra, miközben rádöbbentem, hogy a bácsi egy vén kéjenc lehetett, aki burkoltan az én melleimről beszélt. Szorosan odabújtam Rennhez, szinte már belé bújtam. Végigsimítottam a hátán, hogy figyeljen rám.
- Renn…- motyogtam a nevét, miközben kétségbeesett, amolyan csinálj valamit, hogy a kukkoló bácsi elmenjen! pillantással néztem rá. Már teljesen oldalra voltam fordulva, hogy az öregember még csak véletlenül se láthassa a melleimet.

↠ megjegyzés: the voyeur time

Megveszekedett iramban gázoltam a habokon keresztül oda Rennhez, mikor elért hozzám a felismerés, hogy a varjú valójában egy perverz animágus. Renn persze megpróbált lenyugtatni, de nem ment neki. Nem ő ébredt az ölében egy kukkoló állat bőrébe bújt férfival, hanem én. Talán el sem hitte nekem a dolgokat. De nem jutott időm a bizonygatásra, mert hamar a jeges habokba csobbantunk. Nagyon rossz érzés volt hirtelen a dermesztő víz alá kerülni, azt hittem, leáll a vérkeringésem és belém fagy a vérem. Körülbelül ilyen érzés lehet mirelitnek lenni. Talán a karjaim oda is fagytak Rennhez, mert képtelen voltam elereszteni őt, görcsösen kapaszkodtam belé. Végül ő maga cibálta le magáról ölelő karjaimat. Hiába volt nagyon hideg a víz, mégsem akartam felbukkanni a felszínére, féltem attól, amit kapni fogok az esetlenségemért. Ám ahogy szokták mondani, ez nem kívánságműsor. Hiába akartam én minél hosszabban a víz alatt hűsölni, Renn másképp gondolta. A csuklómnál fogva felrántott a vízfelszínre, majd egy sziklába kapaszkodva próbálta meg összeszedni magát. Csúnyán köhögött, miközben a mellkasa vadul járt fel alá, szinte szomjazott a levegőre. Nem hittem volna, hogy ennyire megviseli a hirtelen jött lubickolás. Rosszul állt a szénám, nagyon rosszul. Lihegve a part felé pillantottam, de addigra már az animágusnak híre-hamva sem volt, gyáva módon megfutamodott és megszökött, mielőtt kérdőre vonhattam volna. Már csak ez hiányzott! Ezek után semmilyen bizonyítékom sem maradt, amivel alátámaszthattam volna az igazam Renn előtt. Arra kaptam vissza a fejem, hogy lihegve, akadozva intett óvva, hogy még egyszer ne merjem azt tenni, amit tettem. Véletlen történt az egész, mégis tudtam, hogy kapni fogok miatta. Hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell.
- Re…rendben. Íííígérem. - feleltem fogvacogva cincogó hangon. Fáztam a jeges vízben, a hajam jegesen tapadt a fejemre, minden porcikám libabőrös lett, a szám remegni kezdett, félve néztem a férfira, de nem mozdultam, nem fogtam menekülőre. Úgysem úszhattam volna meg. Amint Renn teljesen összeszedte magát, a nevemet szólította és egy lépést tett felém. Akkorra már rendesen vacogtam, a fogaim összekoccantak, a karjaimmal átöleltem magam, de az sem segített. Azt hittem, hogy kitekeri a nyakam, mikor a kezét felém nyújtotta, gyorsan lehunytam szemeim és felkészültem a legrosszabbra. Ám nem az történt, amire számítottam. Kicsit sem. Megérdeklődte, hogy vagyok, miközben tenyerét az arcomhoz simította és feljebb emelte az államat. A szemeim csodálkozásra nyíltak ki. Meglepetten pislogtam a meleg, zöldesbarna szempárba. Válaszolni akartam neki, de a fogaim ütemes összekoccanása nem bírt szóra. Az meg végképp benn marasztalta a szavakat, hogy hüvelykujjával végigszántott remegő ajkaimon. Ha éppenséggel nem fáztam volna annyira, hogy a vérem is majd meghűlt bennem, a fejem már teljesen vörösben úszott volna. Talán egy apró pír mégis megjelent az arcomon, mikor már a testemet emlegetve nézett végig rajtam. Ha eddig nem tudtam volna kiigazodni rajta, ezek után végképp nem tudok. Nem értettem, fogalmam sem volt, mit gondolhatott, összezavart teljesen. Megpróbáltam bólintani, hogy tudja, jól vagyok. Rettenetesen fáztam, de fizikailag nem volt bajom. Agyban viszont leblokkoltam és nem a jeges víz volt az oka, hanem Renn viselkedése, meleg érintései. Nem tudtam napirendre térni felette. Megpróbáltam összeszedni magam és válaszolni neki.
- Jojojól vvvagyok. Csak…fáfáfázom. - nyögtem ki végül fogvacogva. Őt jobban megviselte a hideg vizes merülés, mint engem.
- Ttttte…jojojól vvvagy? - érdeklődtem, miközben a hasfalára siklott a tekintetem. Jéghideg ujjaimmal óvatosan végigsimítottam a hasfalán és az oldalán, a duzzanat és a véraláfutások eltűntek, mindent rendben találtam. A varázslatom ezek szerint tökéletesen működött. Legalább volt, amiben hasznomat vette.
- Ssssajnnnálokkk…mmmindent. - néztem rá bűnbánóan és nagyon utáltam magam abban a pillanatban. Elhusángoltam, majdnem megfulladt miattam és ezek után még az én hogylétem felől érdeklődött, miközben én azt hittem, hogy majd megfojt vagy megszid. Nem érdemeltem meg ezt a kedves bánásmódot. Viszont saját magam paradoxona voltam, mert az sem esett volna jól, ha lekorholt vagy esetleg bántott volna, hisz nem tehettem róla, hogy olyan szerencsétlenül jöttek ki a dolgok. Mintha a sors csak ellenem játszott volna. Ujjaimat visszahúztam meztelen bőréről és lesütöttem a szemeim.
- Mmmenjünkkk. - szólaltam meg egy pár pillanat múlva, mert már nagyon remegtem és a lábaimat is alig éreztem. Gondoltam Renn is hasonló cipőben járhatott, nem akartam őt sem kitenni további kellemetlenségeknek. Óvatosan emeltem meg az egyik majd a másik lábamat, aztán úszva megindultam a part felé. Rosszul éreztem magam Renn miatt, a fejemben össze-vissza kavarogtak a gondolatok, a miértek, csak egy valamit láttam kristálytisztán a kobakomban, mégpedig azt, hogy ezek után semmit nem fogok tenni, ami veszélybe sodorhatna bennünket, inkább csendben ülök vagy ballagok mellette. Nyugalmat szerettem volna végre, csak egy kis nyugalmat és nem azt, hogy folyton kínos és rizikós helyzetet teremtsek akaratlanul is.

↠ megjegyzés: the frozen time

Kár volt hirtelen begázolni a jéghideg vízbe, majdnem hátraarcot vettem abban a pillanatban hogy odaértem Rennhez, hogy ki is fussak belőle nyomban, de nem tettem, megembereltem magam. Előhozakodtam két kéréssel, de csak az egyikre kaptam választ, méghozzá kérdés formájában. Tehát nem tudja, hogy eltűnt a melltartóm, nyugtáztam le magamban egy apró sóhajjal kísérve. Ám, mielőtt válaszolhattam volna, hogy az említett fehérnemű szőrén-szálán eltűnt, megerősödött a légmozgás és egy erősebb szellő elfújta a gondosan beállított hajamat a mellkasom elől, szabaddá téve fedetlen kebleimet. Bíborvörössé vált az arcom, közben libabőr futott végig a gerincemen, de ezt a jéghideg víz hatásának is be lehetett volna tulajdonítani. Ám ő nem zavartatta magát egy kicsit sem, amint a melleimre pillantott. Semmilyen reakciót nem váltott ki belőle a meztelen látványom, ami azért kis csalódottsággal töltött el. Olyan laza volt, majd szétesett. Gyorsan lehúzta magáról a pólót, közben felvilágosított, hogy mi történt a melltartómmal. Kisebbfajta sokként értek Renn szavai. Arra magamtól is rájöttem, hogy a melltartóm eltűnt, de arról fogalmam sem volt, milyen úton módon. És azt hittem, hogy Renn nem látta a nudista felsőtestem. De mégis. Viszont egy cseppet sem érdekelte a dolog. Kiakadtam. Nem értettem semmit, de egyvalamit biztosan. Hogy nem tetszem neki.
- Ki...kiájultam belőle? - érdeklődtem hatalmasra kerekedett szemekkel. Hogy lehetséges egy melltartóból kiájulni??? Olyan szürreális volt minden, amióta felébredtem az őrsön. Mintha csak valami elvont kortárs művészfilmbe csöppentem volna. Nyugodt kis életem fenekestől felfordult, amint ez a drága rendi zsaru benyitott a kihallgató szobába. Jó, ez nem biztos, hogy az ő számlájára írható, inkább annak a számlájára, hogy rosszkor voltam rossz helyen. Bár abszolút nem emlékszem arra, mi történhetett, mit láthattam, minek lehettem szemtanúja, ami miatt az életem veszélybe került. De a többi zsaruka előtt legalább nem égtem be, viszont amióta Rennt megismertem, egy szerencsétlenség szériában úszkálok és nem tudok belőle kimászni. Mellette esetlen kis tinilánynak érzem magam, semmi sem úgy sikerül, ahogy eltervezem. Én csak egy kis nyugadalomra vágyom, erre olyan kalandokban veszek részt, amiért mások legszívesebben fizetnének. Főleg, ha egy ilyen mutatós férfipéldány a kísérőjük. Bár a magam fajta szürke kisegerek nem sokra mennek egy ilyen férfival, főleg, mert semmilyen hatással sem vagyok rá. Bezzeg, ha Detty lenne itt félpucéran! Az ő alakja bizonyosan kiváltana némi reakciót a pasiból. Elég legyen Shelly, fejezd be! Nem tudom, mit képzeltél?? Hogy majd beindítja a félmeztelen látványod? Ugyan minek? Miért pont a te kis dombocskáid izgatnák, mikor bizonyosan volt már dolga elég sok formás, bögyös macával? Nonsense! Lemondóan sóhajtottam, miközben rámaggatta a pólóját. Még fel is öltöztet, mintha valami kislány volnék! Pedig még meg is akartam mosakodni mert koszosnak és szagosnak éreztem magam. A kevéske egomnak sem esett jól a felismerés, hogy zéró reakciót váltok ki belőle. Nem akartam magamra venni, elvégre nem vártam tőle semmit, de akkor sem esett jól. Egy nőnek hogyan is esne jól, ha meg van kérdőjelezve a nőiessége? Van nekem egyáltalán olyanom??? Ráadásul azt sem árulta el, hol a kulacs vagy van e még egyáltalán kulacs. Nem baj, majd megkeresem. Lebiggyesztett ajkakkal hagytam ott, miután rám húzta a pólóját, majd kigázoltam a vízből és elkezdtem keresgélni, mindhiába. A mackós támadás után szépen lassan mindent elhagytunk. A bugyikámon kívül már csak a méltóságom maradt meg, bár az is csorbát szenvedett.
- Hol itt az igazság?? Mindig csak velem történik cikis helyzet. Ha megkérhetem a kedves természetet, most már inkább Renn ruháit lopkodja, ne velem üssön ki! Így is elég nyomorult vagyok már. - mormogtam halkan magam elé, távol a horgászó Renntől, miközben levettem a rám aggatott pólóját, szépen kiterítettem egy csupasz faágra, majd óvatosan belesétáltam térdig a hideg vízbe. Szó szerint jéghideg volt, azonnal libabőrös lettem. De legalább kristálytiszta volt, a lábujjaimat is tisztán láttam benne. És már nagyon szomjas voltam. A markomba eresztettem egy keveset, majd kisebb kortyokban kezdtem el nyelni a hűsítő folyadékot. Miközben a szomjamat oltottam, az idegesítő varjú a Renn pólója feletti ágra helyezkedett és ismét kukkolni kezdett. Észre sem vettem, de már az elejétől fogva gyanús volt, utólag visszagondolva kár, hogy nem szenteltem több figyelmet neki. Amint szomjamat oltottam, óvatosan megmosakodtam a hideg vízben. Többször összerezzentem, amint a jéghideg vízcseppek a bőrömhöz értek. Nagyon jól esett végre tisztának érezni magam. Áttöröltem a lábamat, a karjaimat, a nyakamat, megmostam az arcomat, a mellkasomra is csepegtettem és megdörzsöltem a kebleimet vele. Azon gondolkodtam, hogy na igen, eléggé kicsik. De legalább feszesek és formásak. Ilyen vagyok. Ha ez nem hoz lázba egy férfit, akkor ez van. Soha sem műttetném meg magam, csakhogy egy férfinek imponáljak. És én még takargatni próbáltam magam Renn előtt! Annyira felesleges volt mindennek fényében! Abban a pillanatban valami egy hangos puffanás kíséretében a földre esett. A hang irányába pillantottam és két férfiláb kandikált ki a bokrok közül, ahol az előbb még a varjú kukkolt. Akkor esett le a tantusz. A varjú egy animágus! És…és mindvégig engem kukkolt!!!! A hangos sikolyomtól visszhangzott az erdő, miközben a karjaimmal takarva pucér kebleimet szeltem keresztül a habokat őrült tempóban, majd amint Rennhez értem, a háta mögé bújtam és szorosan hozzásimultam átkarolva a derekát.
- Egy…egy animágus! Komolyan! A varjú! Ott! - lihegtem, miközben egyik kezemmel eleresztettem a derekát és a bokrok irányába mutogattam, ahol az előbb még kikandikáló egy pár láb már eltűnt, de az ágak és a levelek vadul zizegtek össze-vissza. A nagy hadonászás közben azonban egyensúlyomat vesztettem, mivel ráléptem valami nagyobbacska kőre, és sikítva csobbantam bele a jéghideg vízbe magammal rántva Rennt is. Csak a másodperc töredékéig tartott az egész szerencsétlen mozzanat. Ijedtemben úgy kapaszkodtam Rennbe, hogy elfelejtettem elengedni. És talán azt is hittem, hogy ő biztos lábakon áll, és így nem fogunk a hideg vízbe csobbanni. De tévedtem. Ismét. A csontig hatoló hideg víztől majdnem a szívem is megállt. Hanyadjára is éreztem már azt, hogy azt akartam, nyeljen el a föld? Már meg sem tudom számolni, de az is csak egy olyan pillanat volt, mikor nem akartam előbukkanni a vízfelszínre, nehogy szembe kelljen néznem egy dühös hibriddel meg egy perverz, kukkoló animágussal.

↠ megjegyzés: the disappointment time

A fák lombjainak rezgését és madárcsicsergést hallottam. Lágy szellő cirógatta a bőrömet és valami nehéz dolgot éreztem az ölemen. Kinyitottam a szemeim. Kipihentnek éreztem magam. Ám amikor lejjebb pillantottam megtudva, mi nyomja a bugyimat, a szemem elé táruló látvány szinte lesokkolt. Először is teljesen meztelen voltam felülről, a nap fénye át-átszökött a lombkoronán megvilágítva pont a legkényesebb pontokat. Az ölemben pedig egy varjú károgott egyet, ami amint a tekintetemet ráemeltem és farkasszemet néztem vele, felröppent és eltűnt a fák lombjai között. Az első reakcióm egy tartalmas sikoly volt, a második pedig az, hogy felugrottam a helyemről és körbenéztem. Tulajdonképpen hol is vagyok???? Mert ez nem az a hely, ahol eddig voltunk. Hol van a melltartóm? Mért nincs rajtam??? És hol van Renn?? Csak körbe-körbe kapkodtam a fejemet, mint egy megkergült galamb. Nem is tudom, melyik volt az aggasztóbb hirtelen. Hogy a melltartóm eltűnt vagy hogy Renn tűnt el. Utóbbi nélkül nem találok soha haza, viszont az előbbi nélkül meg nem akarok az utóbbi szeme elé kerülni. Elkezdtem keresni a melltartómat minden lehetséges helyen, fent is és lent is. Közben megláttam, hogy a varjú, amivel az ölemben ébredtem, az egyik közeli faágra ereszkedett és onnan figyelte a bénázásomat.  
- Te meg mit bámulsz??? Hess el innen! - morgolódtam a madárnak, ami károgott egyet, de nem röppent el, csak gúvadt szemekkel figyelte a bénázásomat. Nem véve róla tudomást tovább folytattam a kutatást, benéztem minden kis bokor alá, minden kis repedésbe, mélyedésbe, de nem jártam sikerrel. A melltartóm szőrén szálán eltűnt, mintha soha nem is lett volna rajtam. Dejavu érzésem támadt. Ájulás-ébredés-ruhanemű vesztés. A pólómmal is ugyanez történt. Lenéztem ismét magamra, a cuki epres bugyim, az egyetlen ruhaneműm még rajtam volt. Nem ájulhatok el többet, ki tudja mi várna az újabb ébredéskor. Először egy hibrid, mínusz egy póló, aztán egy döglött denevér, mínusz egy nadrág, végül egy varjú, mínusz egy melltartó.
- Nem. Jó kislány leszek most már és nem csinálok semmit, ami eszméletvesztéssel járhat. A bugyikám marad. - gondolkodtam hangosan miközben a tó felé pillantottam. Megláttam Rennt, aki éppen a két erős hibridkezeivel halászott. Ha nem lettem volna teljesen zavart, talán ki is ültem volna a part szélére figyelni, ahogy sorjában fogja az ebédnek valót, de mivel gyakorlatilag majdnem pucér voltam már és halvány ideám sem volt, hogyan is keveredhetett le rólam az említett fehérnemű, így nem üldögéltem, inkább egy bokor takarásában maradtam. Szégyelltem magam. Vajon Renn látta a nem sok napot látott dombocskáimat??? Reméltem nem. Nem akartam így kivetkőzni előtte, soha nem voltam egy magamutogató fajta. Mi ez, valami átok, hogy csak rólam tűnnek el a semmibe a ruhadarabok? Persze Renn még mindig hiánytalan öltözetben volt. Abban a pillanatban szöget ütött a kobakomban egy gondolat, az a bizonyos villanykörte felgyulladt elmémben. A hajammal gondosan eltakartam mindkét oldalt fedetlen kebleimet, majd lassan odaballagtam Rennhez és meghúztam a pólóját.
- Renn…Kérni szeretnék tőled valamit. Igazából két dolgot. Egy kulacs vizet. - itt megálltam és egy rövid, de hatásos szünetet tartottam, miközben nagyon kérlelő, amolyan ”szánj meg kééérlek” tekintettel néztem rá, de közben éreztem, ahogy az arcomra pír szökik.
- És a pólódat. Lééégysziii. - kuncsorogtam az említett ruhadarab szélét markolászva, miközben egyre vörösebbé vált az arcom. Ha nem is előtte történt a melltartóvesztésem és nem látta a nudista felsőtestem, akkor is észre vehette hogy nincs minden rendben, nem véletlenül nem teszek hirtelen mozdulatokat. Ha pedig látta, akkor…akkor lesz hozzá pár kérdésem…

↠ megjegyzés: the question marks’ time

Nem éreztem jól magam. És erről nem az oldalamban hasogató fájdalom és a torkom kaparása tehetett első sorban, hanem a lelkiismeretem. Bár tény, hogy az előbb említett fizikai fájdalmak sem segítették elő, hogy jobban érezzem magam. Már nem volt mit rejtegetnem, bevallottam neki, hogy boszorkány voltam. A kitárulkozós hasonlatom, miszerint felfedni, hogy boszorkány vagyok olyan, mintha teljesen lecsupaszítanám magam előtte teljesen érvényét vesztette, hisz gyakorlatilag már lecsupaszítottam magam előtte szó szerint. Majdhogynem Éva kosztümben feszengtem alatta. Hálás vagyok annak, aki feltalálta a bugyit és a melltartót, megérdemelne egy mellszobrot. De egy puszit mindenképpen. Azt hittem, hogy majd meggyűlöl, és többé szóba sem akar velem állni, ezért próbáltam menteni a menthetőt, felajánlottam, hogy meggyógyítom. Ám halvány mosoly jelent meg az arcán a vallomásom után. Nem értettem. Renn…elmosolyodott? Vagy csak a szemem káprázik már? Amikor közelebb hajolt hozzám és felajánlotta, hogy felejtsük el az egész históriát és örüljünk, hogy nem a…szóval ott lent ütlegeltem el, elkerekedett, csodálkozó szemekkel pislogtam rá szótlanul, miközben az arcom…igen, ezt már mindenki tudja, lángolni kezdett és a vörös egy intenzívebb árnyalatát vette fel, ahogy képzeletemben elkalandoztam az arasznyival lejjebb lévő testrész felé. Ujjaim a pólója alatt simultak meleg bőréhez, az arca pedig ismét közel volt az enyémhez. El kellett telnie pár percnek, mire úgy felfogtam és dekódoltam  az információcsomagot, amit a szavaival küldött. Csak egy apró fejbólintásra tellett tőlem. Ráadásul az intenzív élmények hatására eszembe sem jutott nagy hirtelenjében a gyógyító ige. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak pislogtam rá, mint egy bamba birka. Aztán mint derült égből villámcsapás, az ujjaival ismét szabadjára engedett, majd eltolta a karom magától és óvatosan elfeküdt mellettem a földön. Nem tudom meddig, de egy két percig biztosan magam felé meredtem, a fák suhogó lombkoronájába. Ismét csak kellett némi idő, hogy összeszedjem magam. Renn utolsó megjegyzése meg is adta a kellő löketet. Nem tudom miért, de rettenetesen megörültem annak a pár szónak. Örült, hogy nem ölt meg. Ezt érthette akár munka szempontjából is, de engem nem érdekelt, boldogsággal töltöttek el a szavai. Rámosolyogtam, majd lassan felültem, a derekam még mindig sajgott, de nem érdekelt. Lényegtelen volt. A lényeg az volt, hogy meg fogom gyógyítani, ha akarja, ha nem. Ezért én is ahhoz a módszerhez folyamodtam, amihez ő, csak én finomabban. Óvatosan átvetettem egyik lábam az övéin és lovagló ülésben helyezkedtem el rajta, de úgy, hogy lehetőleg ne fájjon neki. Nem szabadulsz Renn!
- Meg foglak gyógyítani, tetszik vagy sem. - mosolyogtam rá kedvesen, ami furcsának tűnhetett a kimondott szavaim után,  majd ujjaimat ismét a pólója alá csúsztattam és két tenyerem gondosan a hasfalára tapasztottam. Az ige közben már eszembe jutott. Ezt elég volt csak magamban kántálni. Venir la guérison! Miközben kántáltam magamban, végig Renn szemébe néztem mosolyogva. Venir la guérison! Venir la guérison! Venir la guérison! Nem telt bele sok idő és a tenyerem és Renn bőre között meleg energia izzott fel és áramlott a testébe. Venir la guérison! Éreztem, ahogy ez a mindent elsöprő energialöket körbeöleli a sérült részeket, a csontok összeforrtak, a zúzódások eltűntek. Venir la guérison! Pár pillanat múlva teljesen meggyógyult, a kántálást abbahagytam. Viszont a gyógyulással rohamos arányban kezdtem el egyre jobban gyengülni. Két varázslatot hajtottam végre egymás után, ami teljesen felemésztette az energiáimat főleg annak fényében, hogy még nem nyertem vissza teljes mértékben a vitalitásomat. Megfájdult a fejem, szédülni kezdtem. Amikor már Rennből is kettőt láttam, akkor tudtam, hogy sürgősen le kell pihennem, különben el fogok ájulni.
- Renn…kell…- nyögtem ki sóhajtva ezt a két szót, de nem tudtam befejezni a mondatot, miszerint kellene egy kis víz, mert abban a szent minutumban mintha villanyt oltottak volna a kobakomban, teljes sötétség borult elmémre, miközben szemhéjaim lecsukódtak és én marionett bábu módjára omlottam rá Rennre. Még szerencse, hogy nem voltam eszméletemnél, így nem ért az a szégyen, hogy lássam is, amint az elöl kapcsolós melltartóm kis kapcsa megadta magát a természet viszontagságainak és szétpattanva felfedte apró kis kebleim az erdő lakói és persze Renn számára, mielőtt ráborultam volna a férfi testére.

↠ megjegyzés: the healing and revealing time

Renn nem volt eszénél. Láttam a szemeiben azt a kiéhezett csillogást, azt a vad vágyat, csak éppen a véremre szomjazott és nem a testemre. Bár ahogy elnéztem őt, lehet hogy a testemet is akarta. Széttépni. Darabokra. Én pedig egyre kevésbé voltam eszméletemnél, a szervezetemben lévő oxigénellátás vészesen csökkent, miként a nyakamat szorította. Egy hang sem jött már ki a torkomon, kiszáradt a szám, a torkom, fuldokoltam a szorításában, de a fejemben hangosan, szüntelenül kántáltam az igét, miközben az arcán pihentettem ujjaim. Avoir la tranquillité d'esprit! Avoir la tranquillité d'esprit! Avoir la tranquillité d'esprit! Avoir la tranquillité d'esprit! Nem tudtam mitévő legyek, már csak pillanatok választottak el az ájulástól, ujjaim lecsúsztak az arcáról a poros földre, a koncentrációm lankadt, az ige megszakadt. Lehunytam szemeim, ám ujjai még az eszméletvesztésem előtt szabaddá tették a nyakamat egy Mit művelek? mormogás kíséretében. Egyszerre tonnányi levegő szakadt a tüdőmbe, ismét tudtam lélegezni, igaz, fájdalmasan. A nyelés sem volt kellemes. De már ezzel is úgy voltam lassan, mint a menstruációs panaszokkal. Kezdtem megszokni. A jó hír az volt, hogy éltem és Renn végre észhez tért. Sikerült a varázslat. Visszatért a rendi zsaru, a hibridje lecsillapodott. Lassan kinyitottam a szemem, miközben nagy kortyokban nyeldekeltem be a levegőt. Milyen hálás voltam ezért! Rá akartam pillantani ismét, de a nyakam sajogni kezdett. Kicsit még szédelegtem, ezért ismét behunytam a szemem, de már annak is örültem, hogy sikert értem el. Hatalmas sóhaj hagyta el ajkamat. Ekkor azt éreztem, hogy ujjak fogják közre az államat. Azonnal kipattantak a szemeim, azt hittem, hogy valamit elrontottam. Rémülten pislogtam rá Rennre, aki úgy fordította az arcom, hogy ismét farkasszemet nézhessünk. A tekintete ismét az a meleg zöldesbarnás színű volt, ami nagyon tetszett nekem. De akkor mi lehetett a baj? Fogalmam sem volt mennyi ideig bámulhattunk egymásra, de apró pír jelent meg az arcomon és a pocim liftezni kezdett, ahogy vizslatott az átható tekintetével. Nem támadt meg, csak szótlanul figyelt, ami aggodalomra adott okot. Aztán minden előzmény nélkül megkérdezte, hogy boszorkány vagyok e vagy valami félszerzet. Még idegesebbé váltam, ám még mielőtt válaszolhattam volna, láttam, hogy megrendült a szája. Mon dieu! A sérülése! Ha gyomorszájon vág egy farönk az még egy hibridnek sem eshet jól, hiába gyógyulnak meg gyorsan, a fájdalom ugyanolyan. Hatalmas lelkiismeretfurdalás tört rám és próbáltam lesütni a szemem, de nem ment úgy, hogy ő a két ujja közé zárta az államat és nem eresztette.
- Igen. Bo..szoo..kány - jött a rekedtes, töredezett vallomás suttogás formájában és csak remélni tudtam, értette. A torkom kapart, még nem tudtam rendesen beszélni. Próbáltam elforgatni a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem, mindhiába. Nem bírtam tovább a tekintetét, úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki rosszat tett és a szidás előtt állt. És nem voltam felkészülve arra, hogy Renn kiadja az utamat. Mert biztos voltam benne, hogy azok után amit tettem vele, közli vmajd, hogy többé látni sem akar és amíg el nem kapják a merénylőmet, lapuljak meg és ne szóljak hozzá. Gombóc nőtt a torkomban, de nem csüggedhettem le, elvégre még meg is kellett gyógyítanom őt. Ezzel tartoztam még neki. Meg persze egy bocsánatkéréssel is. Ismét a szemébe néztem.
- Én...nagyon...sajnálom. - suttogtam halkan, majd fájdalmasat nyeltem és próbáltam a torkomat egy újabb mondatra ösztönözni.
- De...meggyó..gyítalak. - tettem hozzá, amint kicsit múlófélben volt a kaparás. Ámbár szorításának nyomát még mindig éreztem, hiába szabadultam már pár perce ujjai béklyójából. A kezemet felemeltem a poros földről, majd kicsit felhúztam a trikóját, alányúltam és ujjaimmal végigsimítottam a hasfalán és az oldalán.
- Nagyon...fáj? - érdeklődtem tök fölöslegesen, mert biztos voltam benne hogy fájt neki, hisz a fél oldala meg volt dagadva. A fejem már vörösbe kúszott át, de jelen esetben nem a lányos zavarom miatt, hanem mert még mindig farkasszemet kellett néznem vele, miközben hatalmas bűntudat mardosott belülről. Helyre kellett hoznom a hibám. Meleg tenyerem a feldagadt részre simítottam óvatosan és felkészültem arra, hogy a megmaradt energiámmal meggyógyítsam a sérülését.

↠ megjegyzés: the remorse time