Az addig rendben volt, hogy Dettynek bejött a rendi zsaru, mert tényleg nem nézett ki rosszul, de azt erős túlzásnak éreztem, hogy a szemem láttára esett neki a férfinak, mint ahogy én szoktam a vacsorámnak. Egyrészt nem voltam kíváncsi kettejük szexuális interakciójára, nem szerettem a nyilvános nyalifalit. Másrészt egy negyed órával azelőtt tértem csak magamhoz, állítólag a halálból jöttem vissza és a fejem felett repkedtek a kérdőjelek, semmit sem értettem. Erre nemhogy elmagyarázták volna nekem, mégha nagyvonalakban is, hogy mi történt, hanem egyenesen belemásztak egymás szájába. El is ment az étvágyam és dühös lettem. Már majdnem beszóltam, hogy hahó, én is itt vagyok, mikor egy Williams névre hallgató rendőr kopogás után belépett, és amint meglátta a csókolózó párocskát, szabadkozni kezdett. Letette elém a salátát, kínos mosollyal megpaskolta a kézfejemet, majd el is robogott szélsebesen. Annyit se tudtam kibökni hogy köszönöm. Pedig abban a pillanatban nagyon szerettem volna, ha magával vitt volna salátástól mindenestől. Az asztalra pakoltam az ételt. Már nem kívántam, hozhatott volna inkább egy fájdalomcsillapítót helyette. De sajnos mostanában nem a kívánalmaim szerint történtek a dolgok. Közben a turbékoló gerlepár szétröppent, Detty gyorsan a táskájába süllyesztette az injekciós tűket. Értetlenül néztem rá, aztán a rendi zsarura, de nem volt időm azon töprengeni, mi a fene folyhatott előttem. Rákérdezni meg még annyira sem tudtam, mert visszajött a nagyra nőtt, tekintélyt parancsoló férfi és ahogy levettem, ő lehetett a rendőrfőkapitány. Új feladattal bízta meg a nyomozót, miszerint valami titkos rendőrségi szállásra hurcolnak majd el és rendi zsaru és társa lesznek a felvigyázóim, amíg el nem kapnak valami megbízót. Várjunk csak egy pillanatra ismét! Jól hallottam? Milyen megbízóról van szó? Mért kell nekem rendőri felügyelet? Nem véletlen lőttek rám, hanem direkt??? Mi történik itt???? Aztán, mikor ténylegesen is eljutott az agyamig, hogy el fognak vinni otthonról, a biztos helyről, távol Dettytől és Rivtől, ráadásul rendőrök, akikből nagyon elegem volt már, nyöszörögve és remegve a paplan alá bújtam.
- Quel est le problème ma chérie? - libbent mellém Detty és próbálta leszedni a fejemről a takarót, de nem engedtem neki. Megragadtam a kezét, majd kikukucskáltam a takaró alól riadt pillantással. Ezt még komolyan kérdezni kell??
- J'ai peur. - nyüszögtem a paplan alatt. Úgy nézhettem ki, mint egy hisztis gyerek, de nagyon megijedtem. Csak Detty érthette, mi zajlott le bennem, ő tudta, mitől félek még a halálnál is jobban. Ha elválasztanak tőle és bezárnak valami barátságtalan kis helyre. Nem akartam távol lenni sem tőle, sem Rivtől. Ők voltak a családom. Ráadásul valaki szánt szándékkal lőtt rám és fogalmam sem volt, miért. Túléltem, de éppenhogy. Ezek után ne legyen valaki egy rémült kisgyerek! Végül össze tudtam szedni magam annyira, hogy felüljek és a rendőrök szemébe nézhessek. Eldöntöttem valamit. És ha nemet mondanak rá, akkor nem fogok együtt működni a rendőrséggel. Detty és Riv is meg tudnak védeni, ha sor kerülne rá.
- Sajnos fogalmam sincs mi folyik itt. Nem tudom, ki lőtt rám és miért tette. Nem tudom, meddig aludtam ebben az ágyban és hogy azalatt mi történt, amitől minden a feje tetéje állt körülöttem. Azt sem tudom, hová akarnak bedugni engem. De egyet biztosan tudok. Hogy a nővérem nélkül én sehová sem megyek. Ha ő nem jöhet velem arra a titkos szállásra, akkor köszönöm szépen, de hazamegyek, amint kihúzták belőlem ezt az infúziós tűt. - mutattam a nevezett idegesítő és szúrós valamire a csuklómon, ami le volt tapaszolva. Nyűgös lettem és haza akartam menni, bebújni a saját, kényelmes ágyamba egy regénnyel az egyik és egy forró kakaóval a másik kezemben. Detty magához ölelt és kérlelőn tekintett a rendőrfőkapitányra.
- Ő az én drága húgom, soha nem váltunk el még egymástól hosszabb időre. - pillogott hosszú szempillái alatt. Ezegyszer nem játszotta meg magát, ő is aggódott, hogy mi lesz velem, ha ő nem lesz ott mellettem.

↠ zene: FEAR | megjegyzés: Quel est le problème ma chérie? =  Mi a probléma szívem? / J'ai peur. = Félek.

Kétségbe voltam esve, és az sem sokat segített pánikolásomon, hogy mindenki olyan szemeket meresztett rám, mintha nem is evilági lény lennék. Talán rájöttek, hogy boszorkány vagyok? Detty tudja rólam, akkor mégis miért néz rám ő is úgy, mintha nem hinne a szemének? Sírásra görbült ajkam és ismét megkordult a gyomrom. Detty észbekapott és megkérdezte a réveteg tekintettel bámuló orvost, hogy mit szabad ilyenkor ennem. A férfi tanácstalan volt, mert ilyen gyors felépüléshez még soha nem volt szerencséje.
- Ez csodának minősül hölgyem! A húga egy kiválasztott. Az Úrnak még nagy tervei vannak vele. - a férfi csillogó szemeket meresztett rám. Megijesztettek a szavai. Jézusom, mégis mi történt velem???? Míg én emlékeimet próbáltam előbogarászni, addig Detty megunta az isteni szónoklást, némi pénzt csúsztatott az egyik rendőr farzsebébe, és pilláit rebegtetve megkérte, hogy hozzon egy jó nagy adag cézár salátát valahonnan. Gyorsan dolgoztatni kezdtem az agytekervényeimet, hogy renováljam az eseményeket.
Kihallgattak a rendőrségen, de mi miatt is? Nem is emlékszem már rá. Aztán a rendi zsaru segítségével sikerült kimenekülnöm vallatóim karmai közül. Ő cigarettával kínált, aztán…Meglőttek! Ösztönösen a karomhoz kaptam. Be volt kötve.
- Mon Dieu! Tényleg meglőttek! - állapítottam meg hangosan, rekedtes hangon a felfogott tényeket, miközben úgy elkerekedtek a szemeim, hogy úgy nézhettem ki, mint valami partra vetett hal. De miért lőttek meg? Hisz nem ártottam soha senkinek saját magamon kívül. Akkor miért bántottak? Rendi zsarukára pillantottam, de ő csak lapult a fal tövében. Ő is sápadt volt kicsit. Közben a rendőr, akit Detty elküldött nekem saliért, kiordított valakinek, hogy a menyasszonya felébredt. Azt gondoltam, volt még más is rajtam kívül az épületben, akit megmentett az ”isteni csoda”. Az egyik hatalmas termetű, ismeretlen férfi megérdeklődte a rendi zsarutól, hogy honnan szerzett vért. Ő nem hitt az isteni csodában. Rendi zsaru azt válaszolta sápatag arccal, hogy egy ismeretlen jótevő adott vért. Várjunk csak egy pillanatra! Vér kellett nekem??? Ennyire rosszul lehettem???? Kapkodtam a fejem ide oda az emberek között, miközben észrevettem, hogy Detty rendi zsarukát bámulta intenzíven, majd kiesett a szeme. De még fel sem fogtam hogy mi történhetett velem, egyik sokkból a másikba estem. Hirtelen berontott a srác, aki pofátlan módon megtapizta a betétemet félrelökve Dettyt és a férfit, aki a rendi zsaruval beszélt. Detty gyilkos pillantásokat vetett a srácra, akinek a kezében egy csokor vörös rózsa és pár lufi volt, amin színes betűkkel ez állt: Boldog születésnapot! Csodálkozva néztem rá. A srác ledrágámozott, majd megérintette a kezem.
- Dettyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy! - sikítottam a nevét, miközben elütöttem a srác kezét magamról. Sehogy sem akart összeállni a kép. Mikor jöttem én össze ezzel az idiótával???? Ez biztosan csak egy rémálom. Fel akarok ébredni belőle!
- Ez meg kicsoda? - nézett a srácra megsemmisítő tekintettel Detty, miután odasietett hozzám és a karjaiba ölelt.  
-  A vőlegénye vagyok. - húzta ki magát büszkén a srác. Ugye csak viccel??? Dühös lettem. Nagyon dühös. Méghogy a vőlegényem! Hisz nem is ismerem!!!!
- Ne hazudj!!!! Nem vagy a vőlegényem, nem is ismerlek! - ordítottam rá a srácra. Most szórakozik velem??? Mért jó ez neki? Mit ártottam én neki???Annyira ideges lettem, hogy rögtön franciába kapcsoltam át.
- Dégage! Vas te faire foutre!!! - nyomtam meg a végét, mire a szülinapos lufik hirtelen kidurrantak a srác kezében. Le kellett csillapodnom, mert a végén még képes lettem volna megölni a gyereket a haragommal. Detty is észrevette ezt és nyomatékot adott szavaimnak.
- Jól hallottad öcsi, húzz el! Most! - konvertálta át angolba a mondanivalóm, miközben én az ölébe hajtottam a fejem küszködve a rám törő fejfájással. Mikor a srác még ezek után sem tágított, a rendőrfőnök megfogta a grabancánál fogva, úgy cipelte ki a szobából. A csokor vörös rózsa kiesett a srác kezéből és a földön landolt. Szegény rózsák nem tehettek róla, hogy rossz ember kezébe kerültek, ezért halkan megkértem Dettyt, hogy rakjuk vízbe őket, ne hervadjanak el idejekorán. Detty kerített egy poharat, teletöltötte vízzel, és eligazította benne a kis csokrot.
- Most pedig, mivel a húgomnak pihenésre van szüksége, szeretném, ha mindenki távozna ebből  aszobából, kivéve azt az egy rendőrt. - bökött a fejével rendi zsarukám felé. Nem értettem, miért marasztalta a férfit, rendőri felügyelet nélkül is tudtam volna pihenni, ráadásul nagyon sok kérdésem volt hozzá, melyeket nem szerettem volna feltenni neki egy kopó előtt sem. Őszintén szólva rendőr undorom volt már azok után, ami történt velem. Miután mindenki kiment a helyiségből, Detty a falhoz tapadt nyomozóhoz lépett csillogó szemekkel és közel hajolt hozzá.
- Majd én eltüntetem azokat a tűket. - suttogta a férfi fülébe, majd ujjaival megcirógatta a sápadt arcot, és testével hozzásimult.
- És nagyon köszönöm! - rebegte a férfi ajkához, majd ajkaival könnyű kis csókot lehelt rá. Én csak ültem ott ledermedve a jelenetet bámulva, miközben kukkolónak éreztem magam. És ez vajon mikor történhetett????  A fejemben csak kérdőjelek röpködtek, fogalmam sem volt, mennyi ideig lehettem kómás állapotban. De abból ítélve, hogy a nővérem és a rendi zsaru mennyire összemelegedtek, órák, sőt, talán napok telhettek már el. A szexuális interakciójuknak azonban egy kopogás vetett véget.
- Williams rendőr vagyok és meghoztam a salátát az éhes hölgyeménynek! Bemehetek? - érdeklődte egy kedves férfihang kintről.

↠ zene: ?Kérdőjel? | megjegyzés: Dégage! =  Húzz el! / Vas te faire foutre! = Menj a francba!

Miss Noiretban elpattant egy bizonyos húr. Nem hagyhatta a húgát csak úgy odaveszni. Pont mikor az életük sínre jutott és végre a megérdemelt sikerben lubickoltak. Réveteg pillantással robogott el Kramer nyomozó mellett és megcélozta a rendőrfőkapitány irodáját. Vért ígért neki a férfi? Adja is meg! Mert bizonyosan lesz itt vérhullás, ha a húgát nem a mentők, hanem a hullaszállítók viszik el innen, gondolta magában. Az sem érdekelte, ha egy cellában végzi. Shelly nélkül már nem ért semmit az élete. Amióta az eszüket tudták, össze voltak nőve, mint a sziámi ikrek. Egyik a másik nélkül olyan volt, mint mondjuk egy kopasz sün. Vagy egy ház fedél nélkül, egy monitor kép nélkül, egy autó kerekek nélkül, egy iskola gyerekek nélkül, egy tábla kréta nélkül, egy Edward Bella nélkül, egy szappanopera dráma nélkül. Egyszóval, funkcióvesztett. Tehát Miss Noiret szélsebesen bevágtatott a rendőrfőkapitány irodájába, majd az asztalra csapott és követelte a beígért vért. Mindeközben Kramer nyomozó heves sunnyogásba kezdett, de volt is neki takargatnivalója rendesen. Mit ad isten, ő is azon kevesek egyike volt, aki a ritka O negatív vércsoportot képviselte. És bár nem akart önkéntes véradományozóként tetszelegni és életet menteni, a saját irháját mégiscsak mentenie kellett, nem jött volna jól neki, ha kiderült volna sötét kis titka miszerint ő olyan vegyesfelvágott féle, aki néha farkasbundát növeszt, de azért félig a vérszívók csapatát is erősíti mindezt pimasz módon figyelemreméltó emberi álcába bújtatva. Ezért nyomozókánk belopakodott a fél lábbal már a sírban fekvő lányhoz, egy szerény hasonlattal nyugtázta, hogy a lány borzalmasan fest, majd nekilátott pár lopott fecskendővel megcsappantani a saját vérkészletét. Miután ezzel megvolt, vérét beinjekciózta a lányba nővérkéket megszégyenítő precizitással. Bár a vérátömlesztés nem úgy valósult meg, mint ahogy kellett volna, mégis, miután a lány intravénás segítséget kapott, helyreállt a szívműködése és kezdett visszatérni belé az élet. A gyógyító hibrid vér megtette a hatását, a lány szervezete újult erővel nekifogott az újjáépítésnek, megindult a vértermelődés. A folyamat még a hangsebességnél is gyorsabb ütemben zajlott le, csak úgy röpködtek a lány ereiben a vörösvértestek, fehérvérsejtek, vérlemezkék és egyéb összetevői a vérnek. Vörös róka orcája pillanatokkal később már ismét rózsás színt kapott. Mire a mentőorvos, Miss Bernadette és a tanácstalan, lesápadt rendőrfőnök megérkeztek, addigra vörös róka állapota már sokat javult, a szemét kezdte nyitogatni. A lábuk a földbe gyökerezett a látványtól.

Miután a sötétség elnyelt, nem érzékeltem a külvilágot. Néha mintha Detty hangját hallottam volna egy egy pillanatra, de nem tudtam rá reagálni. Talán ez is olyan, mint egy délibáb, látod, de nincs ott. Hallottam, de nem volt ott. Tulajdonképpen semmi sem volt ott, ahol voltam, csak a sötétség. Azt sem tudtam volna megmondani, hogy én egyáltalán ott vagyok e. Azt viszont tisztán hallottam, ahogy a szívem egyre lassabban dobbant. És egyre erőtlenebbül. Már kezdtem volna átadni magam a nyugtató sötétségnek, eggyé akartam válni a semmivel, ám ekkor hirtelen turbó módra kapcsolt a szívverésem, átszaladt rajtam egy energialöket, mintha rákapcsoltak volna valami áramkörre és a sötétség kezdett halványodni. Újra elkezdtem érzékelni a külvilágot. Hallottam az esőcseppek koppanását az ablaküvegen, a mennydörgés hangját. De várjunk csak? Valami fura volt a mennydörgéssel, mintha belőlem jött volna. Közben ismeretlen hangok ütöttém meg a fülem,valami isteni csodáról beszéltek, nem hitték el, hogy lehetséges az a valami, amiről folyt a cseverészés. Vajon kik lehetnek ezek a férfiak és miről beszélnek? Egyáltalán hol vagyok? Lassan kinyitottam a szemem, de az éles fényviszonyok miatt gyorsan be is csuktam. Hozzá kellett még szoknom a lámpavilághoz a sötétség után. Miután ismét résnyire nyitottam a szemem, megláttam Dettyt és elmosolyodtam.
- Éhes vagyok. - szólaltam meg száraz, vékonyka hangon, miközben a gyomrom egy hatalmasat kordult. A jóelőbb a gyormom korgását hittem én mennydörgésnek.
- Megint rosszat álmodtam. - ültem volna fel az ágyamban, hogy meséljek neki a rendőrörsös rémálmomról, ám nem tudtam, mert valami zsinór megakadályozott benne. Rendesen kinyitottam a szemem és ahogy dekódolta a látványt, rájöttem, hogy egy infúziócső az, ami akadályoz a mozgásban. Körbenéztem a helyiségben, meglepetten vettem észre, hogy nem is otthon vagyok, a saját ágyamban, hanem valami irodahelyiségen. Detty mellett ott állt rendi zsarukám, meg még három tök ismeretlen férfi, és mindannyian úgy bámultak rám, mintha valami űrlény lennék.
- Szóval nem is álom volt. - suttogtam meredten magam elé nézve, majd kétségbeesett pillantásokkal tekintettem végig a meglepett társaságon.

↠ zene: Resurrection | megjegyzés: Ave Maria!

Hiába próbálkozott a kitartó szöszke, vörös róka nem nyelte le a vérét. Kómás állapotban még egy boszorkánynak sem működik a nyelés reflexe. Így hát a nő megtörölgette húga száját egy zsebkendővel, majd megsimogatta a vörös hajzuhatagot.
- Tarts ki Shelly! Csak tarts ki! - kérlelte francia nyelven és megszorította a lány infúziós karját. Aztán hirtelen eszébe ötlött valami. Használhatná akár az infúziót is ahhoz, hogy a vérét a lány szervezetébe juttassa. Csak egy injekció kellene. De honnan szerezzen? Elkezdett kupászkodni az orvosi eszközök között. Míg Miss Noiret működőképes tervével volt elfoglalva, egy kis csapat rendőr bőszen rendőri aktákat nyálazott át.
- AB-s, A-s, ismét egy A-s. Ezt nem hiszem el. - mordult fel a hősszerelmesünk, aki már egy rakat aktát átnyálazott, de még nem találta meg a megfelelő donort vörös asszonykája számára. Viszont minden áron ő akarta megtalálni a ritka vércsoporttal rendelkező donort, közvetve megmentve ezzel a lányt, akibe fülig bele volt pistulva. Úgy vélte, hogy a vörös nő majd nagyon hálás lesz neki, ha felébred és megtudja, ki mentette meg. Majd hőseként fog tekinteni rá és elfogadja a randimeghívását. A Kramer nyomozó irodájában történt incidens után meg különösen bizonyítani akart. Nem is bánta végül, hogy visszaaludt a férfi, mert így ő is a figyelem középpontjába kerülhetett. Amikor idekerült, nagyon felnézett Kramerre, de mostanában kicsit neheztelt rá amiatt, hogy minden elismerést a tapasztalt nyomozó zsebelt be, ő pedig mellette esetlen zöldfülűnek érezte magát. Na de most majd bebizonyítja, hogy igen is férfi a talpán, gondolta, és ismét belevetette magát a temérdek aktahalomba. Közben a rendőrfőkapitány az irodájában, a hivatali gépén tanulmányozta át az összes beosztottja személyes információit. Kramer nyomozó két óra kábényi alvás után felébredt, majd elindult feltérképezni a terepet. Nagy volt a nyüzsgés, mindenhol aktahalmok, a rendőröknek egy szabad percük nem volt. Aki nem az aktákat nyálazta, az a katasztrófavédelmiseknek segédkezett, illetve tette a szokásos dolgát. Richard nyomozó már visszatért egy szép kötéssel a jobb karján és épp a kihallgatóban vallatta meggyötört bérgyilkosunkat, akiből nem tudott semmi érdemleges információt kiszedni. A férfi rendre azt hajtogatta, hogy inkább meghal, minthogy köpjön. Kramer nyomozó az egyik társától megérdeklődte, hogy mi a harci helyzet.
- Ne is kérdezze Kramer! A meglőtt nőci, akit behozott, életveszélyes állapotban van. SOS vérátömlesztés kellene neki, csak az a bökkenő, hogy ki*szott ritka a vércsoportja. O negatív. Elhiszi ezt? Szerencsétlen egy helyzet, mert nincs a városban ilyen vér raktáron. Ráadásul a nővére is előkerült, de az se egy piskóta, hogy úgy fogalmazzak. Nem tudom, mi történt, de a kapitány úr megígérte neki, hogy átnézi az összes seattlei rendőr személyes aktáit, hogy találjon megfelő vérdonort közöttünk a húga számára. Szóval jó lenne egy kis segítség. - nyújtott át egy rakat aktát a férfi Kramer kollégának. Mindeközben Miss Bernadette Noiret hiába kereste a bizonyos életmentő injekciós tűt, nem találta. Még a szemetest is feltúrta, de a veszélyes hulladéknak minősülő injekciót már az arra kijelölt helyre szállították.
- Merde! - kiáltott fel a nő és mérgében belerúgott a szemetesbe. Nagyon dühös volt, felgyújtotta volna az egész épületet rendőröstől mindenestől. Egy kórházban hamarabb szerencsével járt volna, de a kapitányságon maximum a belőtt drogosoktól elvett bizonyítékul szolgáló injekciós tűket tudta volna felhasználni, ami valljuk be, egy cseppet sem lendített volna az ügyön. Nem hiányzott vörös rókának még egy HIV fertőzés is a nyakába. A műszerek közben azt jelezték, hogy a lány szívverése lassult. Még a rosszabbnál is rosszabbul nézett ki. Miss Noiret nagyon megijedt. Kirobbant az ajtón a mentőorvos nevét kiáltozva. Végigrohant a folyosókon, majd mikor meglátta Kramer nyomozót és a kollégáját, szélsebesen odarobogott hozzájuk.
- Segítsenek előkeríteni a mentőorvost most azonnal! A húgom meg fog halni!!!!! - ragadta meg Kramer nyomozó karját, miközben a szemei könnyben úsztak. Bepánikolt. Még soha nem látta halálközeli állapotban a húgát. Még soha nem került olyan helyzetbe, hogy elveszítse a lányt, pedig az árvaházi élet nem volt túl kegyes hozzájuk. Mégis, most kétségbeesetten kapaszkodott a nyomozó karjába, miközben a könnyei terítették be padlót. Majd hirtelen mintha kicserélték volna, tüzes és kicsit elmebajos tekintettel meredt rá Kramer nyomozóra és mélyen belevájta a körmeit a férfi karjába.
- Vér kell! Most azonnal! - hangja ridegen csengett, majd elengedte a nyomozó karját és eszét vesztve indult meg a rendőrfőkapitány irodája felé.

↠ zene: Cold | megjegyzés: ez a zene volt a mai múzsám  

Bérgyilkosunk elvesztette a háborút. A dühös rendőrfőkapitány ellen esélye sem lehetett. Beszállították az őrsre, majd egy középkori interior dizájnt kapott barátságtalan, sötét cellába hajították a férfit, aki az elkövetkezendő pár óráit egy termetes patkány trsaságában élvezhette, ami nagyon örült újdonsült lakótársának, mert odasurrant és körbeszimatolta a vérző testrészét. Ebben a fajta különleges vendéglátásban csak azon kevesek részesülhettek, akik elrúgták a pöttyöst a rendőrfőkapitánynál. Miután elült a golyózápor és már csak a porfelhő és az utca romjai tanuskodtak a percekkel korábbi éles drámai helyzetről, a talpon maradt rendőrök mind a golyót kapott társaik segítségére siettek. Mindenhonnan mentőszirénák vijjogtak, megérkezett a segítség. A rendőröket kórházba szállították, de az eredeti célpont, Vörös Róka olyan rossz állapotba került, hogy rajta már csak jóisten vagy egy kis gyógyító vámpírvérátömlesztés segíthetett. Kramer nyomozó azért csak nem adta fel a küzdelmet és fáradtságot nem kímélve beszállította a a lányt a kapitányság egyik pihenőszobájába. Kíséretük a mentőorvos, pár mentős és a mentőből kirángatott orvosi műszerek, eszközök voltak. A doki ellátta a lány sebét, megállítva ezzel a vérzést, de így is túl sok vért veszített, azonnali vérátömlesztésre szorult. Megkérdezte a lány nevét, majd telefonos segítséghez folyamodott és a kórházi számítógépekből kikérte a lány adatait, köztük a vércsoportját.
- O negatív? Jesszusmáriaszentjózsef! - sóhajtott fel dokikánk és megérdeklődte, hogy van e esetleg készleten abból a ritka vércsoportból. Bár túl sok reményt nem fűzött hozzá. És lám, nem is tévedett. Az orvos a rendőrfőkapitány irodájába sietett és kéelmezte, hogy értesítsék a lány családját, mert szükségük lenne vérdonorra, különben lehet hogy meg sem éri a reggelt. A rendőrfőkapitány már épp tárcsázni kívánta a megadott telefonszámot, mikor berontott az egyik beosztottja, hogy egy szőke amazon üvöltözik az egyik rendőr kollégával, miközben a gallérját szorongatja. A kapitány megdörzsölte a homlokát, majd az említett helyszínre sietett.
- Mégis mi folyik itt? -  érdeklődte bosszúsan. A szőkeség elengedte a zsaru gallérját, majd szembefordult a kapitánnyal. A beosztott azon nyomban nekifogott a magyarázatnak, amint levegőhöz jutott. Elmondása szerint a szöszi szinte berobbant az ajtón, majd ideges hangvételben egy Michelle nevű hölgyet keresett. Miután ő nem tudott információval szolgálni a nevezett hölgyről, mert most került szolgálatba, a szőke amazon módba kapcsolt és fenyegetőzni kezdett, hogy ha azonnal nem mondja meg, hol találja a húgát, akkor kutyaeledelt csinál a tökeiből. A rendőrfőkapitány mélyet sóhajtott.
- Hölgyem, a látszat ellenére ez még mindig egy kapitányság. Semmi szükség erőszakra és fenyegetőzésekre, hacsak nem akar a hűvösre kerülni. Van annál most nagyobb problémája is, úgy gondolom. Kérem kövessen! - intett a rendőrfőkapitány a dühös szöszinek, aki hátradobta egyik hullámos hajtincsét, majd követte a férfit a random intenzívnek kijelölt pihenőszobáig. Mikor a nő benyitott a szobába és meglátta az ágyban eszméletlenül fekvő holtsápadt vörös hajú lányt, könny szökött a szemébe.
- Mon Dieu Shelly, hogy történhetett ez??? Tarts ki szívem, meglátod, minden rendben lesz! - hebegte hosszú, könnyáztatta pillái alatt, miközben közelebb lépett a betegágyhoz, de az orvos megállította.
- Ön a hölgy egyik hozzátartozója? - érdeklődött a doktor.
- A nővére vagyok. Bernadette Noiret. - válaszolta a nő a könnyeivel küszködve, majd ujjaival letörölte a szeme sarkában csillanó könnyeket és felizzott tekintettel a rendőrfőkapitány felé fordult.
- Putain de merde! Ki a felelős ezért? Mi történt a húgommal? Mért tűnt el egy fél napja és mért a híradóból kellett értesülnöm arról, hogy mit tettek vele??? - hadarta egymás után a kérdéseket a szöszke, miközben minden egyes mondatnál magasabb oktávot ütött meg a hangszíne. Közben a hangos sipítozásra odacsődült a fél őrs élükön a hősszerelmessel, aki élete asszonyáért aggódott és már azon gondolkodott, hogyan kösse fel magát, ha álmai nője nem éri meg a napfelkeltét. A kulcslyukon kukucskált be. Ugyan megragadta a figyelmét a samponreklámba illően szép, hosszú szőke hajú nő, de neki akkor is a heves vöröske kellett, akibe villámcsapásszerűen szeretett bele valamikor a…Ezt nem tudom bizonyosan megmondani, engem is meglepetésszerűen ért a srác hirtelen jött fellángolása. Na de térjünk is vissza a történethez. A szőke hölgy heves kérdőrevonását a mentőorvos szakította félbe.
- Miss Noiret, erre most nincs időnk! A húga azonnali vérátömlesztésre szorul, de a városban nincs készleten O negatív csoportú vér. Önnek mi a vércsoportja? - kérdezte sürgetve a doktor, ámbár mikor látta a nő sápatag arcát még sápatagabbá válni, már tudta, hogy nem negatív de még csak nem is O.
- A pozitív. - felelte halkan a nő és sejtette, hogy itt bajok lesznek.
- Van esetleg olyan rokon, aki nullás vércsoporttal rendelkezik? - tudakolta reménykedve a férfi. Sajnos a sors kegyetlen fintora volt, hogy a két Miss Noiret nem voltak vérrokonok, nem egyezett a vércsoportjuk, de még a Rivaille, angolosan Levi névre hallgató adonisz, akivel megosztották az életüket sem volt a közelben. Nem mintha ez sokat lendített volna az ügyön, hiszen a férfi vércsoportja sem egyezett szerencsétlenül járt Vörös Róka vércsoportjával. Mikor Miss Bernadette Noiret lebiggyesztett ajkakkal nemet intett a fejével megválaszolva a doktor kérdését, a férfit elhagyta minden remény és szomorkás tekintettel a nő vállára tette a kezét.
- Sajnálom, de ebben az esetben nem sokat tehetünk.  Ha csak nem találunk gyorsan frissen egy vérdonort, aki hajlandó vért adni Miss Noiretnak. - a férfi megveregette a nő vállát, aki megsemmisülten rogyott le az egyik szobaszékre, miközben könnyáztatta tekintetét a húgára emelte. A rendőrfőkapitány megsajnálta a gyönyörű nőt és remek ötlet szállta meg korosodó kobakját.
- Miss Noiret, ne adja fel! Átnézem az összes rendőr aktáját és ha hasonló vércsoportút találok, riadóztatom! Egyet se féljen! - hozakodott elő a kapitány az ötletével bátorítóan, mire a szöszi szipogott egyet és könnyáztatta szemekkel nézett fel a férfira, aki azt hitte, hogy majd egy kis ámulatot bezsebelhet a csodás szépségtől, ám tévedett, mert a szöszi abban a pillanatban összeráncolta a szemöldökét.
- Ez a minimum azok után, ami a húgommal történt! Most pedig, szeretnék egy kicsit egyedül maradni vele. - sóhajtott a nő, majd közelebb húzta a széket a betegágyhoz és végighúzta hosszú, kecses zongoristaujjait a húga bekötött karján. A rendőrfőkapitány köhécselt egyet, majd távozott a szobából és nekiállt vérdonort keríteni a karon lőtt vörös nő számára. Míg mindenki távol volt, a szőke titkos kis szemfogait előhúzta, megharapta vele a csuklóját, amit aztán félholtan heverő húga ajkaihoz emelt.
- Shelly, le kell nyelned a vérem, legalább csak egy kicsit! Nem halhatsz meg nekem, érted!?? Eh, merde! Nem halhatsz meg! - nyöszörögte, de mindhiába csöpögtette a lány szájába a karmazsin színű folyadékot, az nem tudta lenyelni, mivel gyakorlatilag ugye nem is volt magánál.

↠ zene: Sister | megjegyzés: Putain de merde! = Csessze meg!/Eh, merde! = Ó, a francba!

Az orvvadász célt tévesztett. Mire észbekapott, addigra Kramer nyomozó már stabil fedezéket talált saját maga és a célpont számára. Az utca egyszerű emberei félve menekültek biztonságos helyet keresve maguknak. Úgy látszik, a csigabiga megmentette a lányt a biztos haláltól. De hiába a félresikerült lövés, az orvosi segítséget nem pótolhatta a férfi, aki tenyerével igyekezett megakadályozni, hogy a lány elvérezzen ott helyben. A nyomozó két kollégája kilesett, hogy mi történt az utcán, mire a Coleman névre hallgató férfi füle mellett közvetlenül elsuhant egy golyó és a falba csapódott. A bérgyilkos történetesen most véletlenül húzta meg a ravaszt a nagy sietségben, miközben a fegyverét szándékozott elpakolni. Le kellett buknia, mert a kolosszális izomtömeg majdhogynem kiszúrta. Végül a vézna sráccal bevágódtak ők is a betonoszlop mögé, ahol a vörös róka és a nyomozó tartózkodtak.
- Ó, hogy csessze meg! - káromkodott a bérgyilkos jogosan, hiszen neki észrevétlenül kellett volna kiiktatnia a célpontot, mindenféle feltűnés nélkül. Ehelyett most meglapulni kényszerült a peremfal tövében. Ám a meglepetéseknek ezennel korántsem volt vége. A vézna srác hősiesen kibukfencezett az út közepére és fegyvert rántva bérgyilkos barátunkat kezdte fenyegetni. Az említett személy kikukucskált az egyik falban keletkezett résen keresztül és majdhogynem hangosan felnevetett. Könnyű szerrel le tudta volna kapni a csenevész fiút mindkét lábáról. Mielőtt még ez bekövetkezett volna, kolosszális Coleman közbeavatkozott és a grabancánál fogva cipelte vissza a forrófejű suhancot az oszlop mögé. Ekkor egy újabb férfi lépett ki a kapitányság ajtaján. Egyik kezében egy fánkot szorongatott és éppen nagyban csámcsogott, majd meglepetten szemlélt körbe az utcában. Tekintete az oszlopnál lévő társaira esett, akik két kézzel integettek neki, hogy fusson oda gyorsan, mielőtt golyót eresztenek belé. A vézna legény annyira kapálózott kezében a fegyverrel, hogy véletlen ágyékon találta vele Colemant. A férfi a lábai közé kapott, majd válogatott sértéseket vágott a srác fejéhez és távolabb vánszorgott tőle. Bérgyilkosunk tudta, hogy ha még egy rendőr kerül ájult célpontja közelébe, ő egyre távolabb kerül attól, hogy megölhesse. Ezért kirángatta  a félig elcsomagolt fegyverét és mielőtt a fánkzabáló elérte volna a fedezéket, lőtt. A golyó kilőtte a férfi kezéből a félig megevett fánkot, kinek lelkében ettől az akciótól éktelen harag gyúlt. Megállt, előrántotta szolgálati fegyverét, majd körbelőtt az utcában. Coleman, aki még mindig a férfiasságát ápolta fél kézzel, közben kiszúrta, hogy a lövöldöző a szemközti ház tetejéről ereszti a golyókat.
- Richard, ott fent! - kiáltott rá és a fejével a tetőre bökött, majd dzsiájdzsó módba kapcsolva kimanőverezett a fedezékből és elkezdte sorozni a tetőt fánktalan Richard társaságában. Rosszul állt bérgyilkosunk szénája, de nem adta fel. Ő is golyózáport eresztett a rendőrökre. Közben a fedezék rejtekében a célpont lázgörcsöt kapott, egész teste ívben megfeszült, homloka izzadságtól gyöngyözött, teste verejtékben úszott, miközben vére vészesen fogyatkozott testében. Forrófejű suhanc barátunk mellé ugrott mit sem törődve kollégája hősies szorításával. Kezébe vette a lány még épen maradt kezét.
- Kérlek tarts ki bébi! Nem halhatsz meg! Ha meghalsz, én is követlek a túlvilágra! - azzal remegő kezébe vette a fegyverét és a fejéhez irányította. Míg a hősszerelmes Kramer nyomozó lestrapált idegeit feszegette, a másik két zsaru tűzpárbajt vívott a tetőn ragadt bérgyilkossal. Közben egy rakat rendőr sereglett ki az őrsről és kordonokkal zárták le az utcát, illetve besegítettek a társaiknak. A bérgyilkos több rendőrt is padlóra küldött a lövéseivel, köztük a fánkja nélkül energiavesztett Richard nyomozót,  de egy valakin nem tudott kifogni. Hiába adott le  sikeres lövést Coleman egyik, majd másik lábába is, a kolosszál férfi ezek után is, térdre ereszkedve, de hősiesen állta a sarat. Újratöltötte a fegyverét, majd ismét keményen a tetőt kezdte sorozni. El is találta a bérgyilkos egyik karját, aki ezek után fél karral már nem tudott olyan jól célozni. A mentő a tűzharcok miatt nem tudott bejutni a helyszínre, illetve a lányt sem tudták a tűzropogtatások közepette sikeresen kimenekíteni a helyszínről. A bérgyilkos pontosan úgy tervezte. Húzni akarta az időt, ameddig csak lehet, hogy a célpont ne kapjon orvosi segítséget és mihamarabb kerüljön a túlvilágra. Végül kilőtte Coleman fegyverét az egyik ujjával egyetemben, mire az izomtömeg megadta magát és hősiesen esett össze a földön egy ”Éljen Amerika!” felkiáltással kísérve. Ám valamivel mégsem számolt bérgyilkos barátunk. Méghozzá az igencsak dühös rendőrfőkapitánnyal, akinek nagyon nem tetszett a tény, hogy egy pimasz nyikhaj szándékosan kiprovokált egy tűzharcot az ő kapitánysága előtt és halom számra küldte betegszabadságra az embereit. A sérelem nem maradhatott megtorlatlanul. Miközben a talpon maradt beosztottai lefoglalták az orvlövészt, magához vette az AK 47-esét, berobogott az épületbe, majd meg sem állt a tetőig. Mérgében majdnem szétverte a lift belsejét.  Mikor felért a legfelső emeletre, felmászott a fémlétrán, résnyire nyitotta a csapóajtót, majd egy lövéssel leterítette meglepett bérgyilkosunkat. Ezután bilincsbe verte a harci sérült, nyöszörgő férfit, majd behajította az épületbe és a lábánál fogva kezdte behúzni a liftbe.

↠ zene: Gunshot | megjegyzés:    

Hűvös tavaszi fuvallat söpört végig Seattle színes fényekbe öltöztetett utcáin, néhol meglobogtatta a szárítóra kicsipeszelt száradó alsóneműket és egyéb ruhadarabokat. Azonban a városban nem szűnt meg az élet pezsgése az éjszaka eljöttével. A kapitánysággal szembeni épület tetején egy talpig feketébe öltözött férfi nyomta el a tizedik csikkjét szorosan a falhoz lapulva. Miután kicsit kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, újra elhasalt a piszkos betonon majd a kezébe fogta kibiztosított fegyverét és várt. Már egy jó ideje ott nyomorgott, azt hitte, félreinformálták. A vörös róka nem mutatkozott még ezidáig. Gyorsan feltárcsázta a megbízóját és közölte vele, hogy a célszemély még nem jelent meg. A megbízó türelemre intette, biztos forrásból tudta, hogy a vörös róka még az épületben tartózkodik. A férfi ezután kinyomta a telefont és a kibiztosított távcsöves puskával a kezében az őrs ajtaja felé célzott. Várakozásban már profi volt. Nem sokkal később a kapitányság ajtaján egy csapatnyi éjszakai pillangó libbent ki vidáman csacsogva, majd szétszóródva belevetették magukat a Seattle-i éjszaka sűrűjébe. Egy férfi és egy vélhetően indiai származású nő vált ki a csillivilli miniszoknyák tömegéből, majd megálltak a kapitányság előtt. A férfi rágyújtott egy szál cigire és a kendővel jól bebugyolált nőt kínálgatta. A tetőn lapuló fekete ruhásnak szemet szúrt a nő. Miután a nő letekerte a kendőt a fejéről, akkor döbbent rá a férfi, hogy nem is indiai, sőt! Ő maga a vörös róka! Célra tartotta a fegyvert, egyenesen a nő szívére célzott, majd meghúzta a ravaszt…

Szerencsémre rendi zsaru hű maradt a ráaggatott becézésemhez és nem köpött be. Sőt, látszott rajta, hogy az ő fantáziáját is megmozgatta a szabadság gondolata. Miután ügyesen kisurrantunk a falatnyi csillámos ruhákba bújt kurtizánok társaságában, ők dolgozni indultak, mi pedig megálltunk egy szuszra. Rendi zsaru rágyújtott egy cigire és megkínált engem is. Heves fejrázásba kezdtem.
- Köszönöm, de én nem mérgezem a tüdőmet. - utasítottam vissza az ajánlatot egy odaillő kézmozdulattal kísérve. A férfi aztán megjegyezte, hogy szerinte levehetném a kendőt, elhárult a veszély. Letekertem magamról a finom kis anyagot, majd összehajtottam és a táskám mélyére rejtettem. A napszemüvegemet is eltettem, elvégre este volt már a javából. Nagyon fáradt voltam már és kicsit fáztam is, minél előbb haza akartam jutni. De előtte még volt egy apró kis feladatom.
- Tudja nyomozó úr, nagyon hálás vagyok önnek, mert…- halgattam el félúton hálálkodásom közepette, mert hűvös fuvallat csapta meg a bal karomat, amitől libabőrös lettem. Egy röpke pillanattal később éles fájdalom hasított az említett testrészembe. Az égő fájdalomtól felsikítottam és azonnal a lüktető karomhoz kaptam a másik kezemmel. Ujjaim valami meleg nedvességet értek. Oda fordítottam a fejem és elsápadtam. Véreztem. A felkaromból csak úgy ömlött a vörös folyadék, lefolyt az alkaromon, oldalamon és lecsöpögött a betonra összekenve a ruhámat is. Amint elvettem a kezem, elborzadtam és könnyezni kezdett a szemem. Mintha kitéptek volna egy részt belőlem, egy darabon nem volt bőr a…
- Áhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh! - ismét felsikítottam, majd összerogytam a földön és zihálni kezdtem. Nagyon megijedtem, a tüdőm összeszorult, úgy éreztem, meg fogok halni, annyira fájt és lüktetett a karom. Összeszorítottam a fogaim, de még így is nyüszítettem, mint egy kismalac, akinek a farkát húzzák.
- De…Dehtty…Ri…Riiiiv…- ziháltam magam elé, de már nem voltam öntudatomnál. Őket akartam magam mellett tudni, az ő biztonságukat élvezni, mert nélkülük nem voltam biztonságban, nélkülük elveszett voltam. Egy pillanattal később már nem is érzékeltem a külvilágot, megszűnt minden gondolat és fájdalom, beköszöntött a néma nihil, majd  mélyen magába szippantott a sötétség.

Célra tartotta a fegyvert, egyenesen a nő szívére célzott, majd meghúzta a ravaszt…Ám abban a pillanatnyi időintervallumban, mikor a férfi a ravaszt húzta, egy ijedt macska ugrott a hátára, ami az öt méterrel feljebb lévő párkányról bucskázott le megcsúzva egy békésen menetelő meztelencsigában. Így a lövés a célszemély szíve helyett a karját érte. A férfi elkáromkodta magát, majd hátranyúlt, hogy leseperje magáról a nyávogó állatot, ami végül némi karmolászás után megharapta a férfit és ijedten továbbállt. Úgy spurizott el, mint a mérgezett egér. A férfi ismét szitokhadjáratot indított útjára,  majd tekintete újra a célszemélyre fókuszált, aki összerogyott a földön és pillanatokon belül elhallgatott. A férfi nagyon reménykedett abban, hogy a lány így se éli meg a reggelt, hogy csak a fél karját lőtte el.

↠ zene: Bulletproof Heart | megjegyzés:    

Irdatlanul megalázó és szorult helyzetbe kerültem. Egy csapat goromba tuskó várt rám odakint és mind a vesztemet várta egy kivételével. Csak a derék nyomozóban bízhattam, az ő agya még a helyén volt. Nem tudtam, mit tehetnék, de minél hamarabb ki akartam jutni a kapitányságról. Nem akartam köpködő kolosszál hatalmas kezei között kilehelni az életem. Még túl fiatal voltam, hogy ilyen szerencsétlenül végezzem be rövid kis pályafutásom. Azon gondolkodtam, hogy vajon ha erősen rákoncentrálnék, hogy láthatatlanná váljak, akkor sikerülne e. De ha mégsem, akkor mihez kezdek? Sprintelésben nem vagyok valami jó, sőt, egész siralmasan megy minden sport. Szóval nem mertem kockáztatni, nem tudtam, mennyire vagyok erős egy ilyen láthatatlanná tévő varázslathoz. No meg azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik e ilyen varázslat. Gondolataimból a rendi zsaru hangja zökkentett ki. Megkérdezte, hogy rendben vagyok e. Ami azt illeti, nem voltam rendben. Az ajtóhoz léptem, majd résnyire nyitottam és óvatosan kikukucskáltam. Felpillantottam rendi zsarura.
- Elmentek már a kellemetlen kollégái? - puhatolóztam a nyomozónál suttogva. Ám mielőtt még válaszolhatott volna, gyorsan rácsaptam az ajtót, mert meghallottam a kolosszál idegesítően pökhendi hangját. Ajj, menjenek már eeeel, sikítottam magamban. Aztán egy csapat közeledő női hangra, jobban mondva viháncolásra lettem figyelmes. Heuréka! A fejemben felizzott a képzeletbeli villanykörte. Nem maradt sok időm. Előbányásztam a táskám elzárt részéről az ott felejtett kendőmet, majd körbetekertem a fejemen és a vállaimon, hogy csak a szemeim látszódtak ki belőle, aztán felvettem a napszemüvegem és vártam. Mikor már a hangok közvetlen közelről szűrődtek be, kinyitottam az ajtót és bevegyültem a szabadjára engedett éjszakai pillangók tömegébe. Imádkoztam, hogy az inkognitóm tökéletesen működjön. Azért a biztonság kedvéért karon ragadtam rendi zsarukát és húztam magammal a viháncoló és nyilván valóan csípőficamos nők sokaságába. Mielőtt még meglepetésében bármit is szólhatott volna, megelőztem és egy pillanatra lehúztam a napszemüveget az orromra.
- Shhhh. - a mutatóujjam a kendő elé emeltem és a női fenekeket pofátlanul mustrálgató kolosszál, majd  a szabadságot adó ajtó felé böktem a fejemmel. Nagyon reméltem, hogy fogja a lapot a nyomozó, és nem buktat le, elvégre ő sem akart bent tartani és én sem akartam dutyiban éjszakázni. Viszont ha az izompacákon meg a kollégáin múlna a dolog, akkor innen csak holtan kerülnék ki. De mielőtt ez megtörténne, őértük jönne a mentő, mert bizisten, hogy az idegeikre mennék. Ráérek majd utána magyarázkodni a rendi zsarukának, miután kijutottam ebből a pokolból. A beépülő álcám eddig tökéletesen működött, nem szúrt szemet senkinek, pont a csődület közepére sikerült beékelnem magunkat.

↠ zene: Survivor | megjegyzés:  

Amíg a rendi nyomozó be nem jött, azt hittem, hogy itt minden rendőr egy primitív létformához tartozik. Csodálkoztam is, hogy eddig hogy voltak képesek kordában tartani a bűnözést a városban. Aztán megjött a szűkszavú fickó és megnyugodtam, hogy találni azért értelmes embert az állományban. Alig mondott valamit, de még abban is több értelem csillant, mint az összes előtte lévő karattyolásában együtt véve. A férfi nagyon rendes volt, még haza is engedett. Nem hittem a fülemnek. Felcsillant a szemem és elmosolyodtam.
- Jujj, nagyon köszönöm nyomozó úr, maga az én megmentőm! - majdnem megöleltem a fickót örömömben, de mégsem tettem. Idegen pasasokat nem ölelgetünk, bármily kedvesek is. Meg nem úgy tűnt, mintha a férfi az ölelésemre vágyott volna. Sokkal inkább egy kiadós alvásra. Szó, mi szó, én is nagyon vágytam már a puha párnáim közé. Bár nagyon fáradt voltam, azért vidámabbá váltam a ténytől, miszerint hazamehetek és nem kell tovább elviselnem az együgyű bagázst. A nyomozó úriember módjára előre engedett, bár én inkább meglapultan közlekedtem szorosan mellette, nem akartam szembe kerülni a tirpák kollégáival. Ám sajnos sor került rá. Az agyatlan kolosszál elállta az utunkat, majd üvöltözni kezdett rendi zsaruval, de olyan vehemenciával, hogy véletlen arcon köpte szegény fickót. Én még a köpködőszám előtt a megmentőm mögé ugrottam, onnan pislogtam ki az izomagyra, akinek az erek is kidülledtek már a fején. Lehordott mindennek engem és azzal próbálta bizonyítani, hogy dutyilakónak kéne mennem, hogy a megharapott srác kezét lóbálta a rendi nyomozó előtt. Azt észre sem vette, hogy majdnem kitépte szerencsétlen srác kezét, akinek vonallá préselődött a szája a fájdalomtól, amit a kolosszál okozott neki. Próbálta közölni vele a maga immár szerény, vékonyka hangján, hogy most már igazán elengedhetné, de kolosszál agya már elszállt, észre sem vette a srácot.
- Akkor sem sétálhat ki csak így! Minimum egy éjszakát a hűvösön kellene töltenie! - hangoztatta tovább az elképzeléseit. Ijesztő volt a fickó, de a rendi zsarukám állta a sarat meg persze a slájmesőt is. Ő valahogy nem ijedt meg  izomjóskától. A heves szónoklást azonban félbeszakította a fánkos pasi, aki a táskám társaságában tért vissza, közben éjszakai pillangókról hablatyolt. Hirtelen megbotlott a saját csámpa lábaiban és a táskám kiesett a kezéből. Az összes személyes cuccom, ami benne volt, kipottyant belőle. A határidőnaplóm, egy toll, egy kulcscsomó, a pénztárcám, a rúzsom, a görcsoldóm, egy ásványvizes flakon és a vészhelyzet esetére eltett betétem. Ezeknek nem esett baja. Ám a kedvenc parfümöm üvegcséje eltört, amint földet ért, és a tartalma a padlóra folyt. A telefonom is végigcsúszott a padlón egészen a rendi fickó lábáig. Majdnem elsírtam magam. A kedvenc parfümöm!!!! Isteni finom illat, egyenesen a szülőföldemről! Ráadásul Rivtől kaptam ajándékba! Miközben én a fejemben üvöltöztem, hatalmas csend támadt, a kolosszál is elhallgatott. A férfiak figyelme mind a földön heverő cuccaimra esett. Jobban mondva a betétemre, ami, mint valami neonreklám virított a padlón, hogy igen, én vagyok Miss Libresse, és a hölgynek égető nagy szüksége van rám. Majdnem felsikítottam a méregtől, de nem tettem. Nő vagyok, nem egy hisztérika. Kit akarok hülyíteni? Igenis hisztérika vagyok most! Gyorsan felszedtem a földről a telefonomat, majd elkezdtem bepakolni a táskámba a kiesett cuccaimat. Legalább a méltóságomat megőriztem, ha mást nem is. Persze egyik pancser sem mozdult volna, hogy segítsen, csak álltak ott bambán bámulva hol rám, hol a betétemre. Már épp elértem volna az említett tárgyat, de a megharapott srác megelőzött. Felvette a földről, majd tanulmányozni kezdte. Jól megtapizta. Felnéztem a srácra, ledöbbentem. Hogy merészeli a mocskos ujjaival nyomkodni a betétemet? Az agyatlan kolosszál persze élcelődni kezdett, hogy mért nem bontja ki, ha már ennyire kíváncsi, mi van benne?  Utoljára az Andréval történt eseményekkor éreztem magam ennyire megalázva. Volt az már tíz éve? Egy gyanútlan rendőr épp arra járt, beékelődött a kolosszál és a fánkos közé.
- Mi a pálya? - érdeklődte meglepetten. Egy energiaitalt szorongatott a kezében. Azt kívántam, hogy robbanjon szét a doboz és találja fejbe az agyatlan kolosszált. Abban a pillanatban a energiaital doboza kirobbant a random rendőr kezéből, aki ijedten hátratántorodott. A doboz kilőtte az izomagy képét, a lötyi meg szétspriccelt mindhármukat beterítve. A fejünk felett lógó lámpa villódzni kezdett. Eszembe ötlött valami. Erősen rákoncentráltam, hogy aludjanak ki a fények, csakhogy észrevétlenül el tudjak tűnni abból a megalázó szituációból. Abban a pillanatban az egész folyosót elborította a sötétség. Kihasználva a dühöm által kreált sötétséget, egyik kezemmel kikaptam a srác kezéből a betétemet, a másikkal egyazon időben megmarkoltam a lába közötti lágy részt és jó nagyot csavartam rajta. A srác felüvöltött a magas c-t eltalálva. Én közben besurrantam a mosdóba. Amint becsukódott mögöttem az ajtó, ismét fény gyúlt a folyosón. Nekitámaszkodtam az ajtónak és kapkodtam a levegőt, egész testemben remegtem. Mikor úgy éreztem, hogy már kicsit lenyugodtam, bebotorkáltam az egyik wc-be és elintéztem a dolgomat. Nagyon piszkosnak éreztem magam, haza akartam menni végre. A kagylónál kezet mostam, majd az arcomat is leöblítettem. Elég megviseltnek tűnt a fejem a tükörben. Picit összeszedtem magam, de nem vett rá a lélek, hogy kimenjek a mosdóból. Már azon gondolkodtam, hogy kimászom az ablakon, de mit ad isten? Nem volt ablak, csak valami kis rés, amin csak egy patkány tudott volna átmászni, emberi lény nem. Aztán eszembe jutott, hogy fel kellene hívni Dettyt, ő majd értem jön és kivisz ebből a bolondok házából. Addig meg majd itt kuksolok a mosdóban. Előbányásztam a telefonomat és megnyomtam a bekapcsoló gombot. No reaction. Aztán ismét megnyomtam, de semmi.
- Mért kellett még az akkumlátornak is lemerülnie??? Hogy fogok én innen kijutni? - nyöszörögtem franciául és a homlokomat a hűvös csempefalnak döntöttem.

↠ zene: - | megjegyzés:      

Ennél kínosabban még soha nem éreztem magam. Ha el tudtam volna menni, már ott se lettem volna, csak a felvert por maradt volna utánam. De nem tudtam még elbújni sem abban a barátságtalan helyiségben. Ott ültem megsemmisülve azon a tetves széken, szemben a lesápadt nyomozóval. És az a szék már nagyon, de nagyon nyomta a popómat, de nem akartam mocorogni, nehogy rosszul végződjön a dolog. A fejem paradicsommá változott. Annyira elvette az eszemet az a borszasztó nap és a menzeszem, hogy sikoltva szakadt ki belőlem, hogy most már igazán kellene egy betét. Csoda, hogy nem tettem hozzá, hogy Hahó. Vagy esetleg kiírhattam volna a fejemre, hogy Menstruáló nő a fedélzeten! Még a Titanic katasztrófáját is rám verték volna. Mikor a döbbent rendőr visszakérdezett, hogy micsoda? Lesütöttem a tekintetemet és számolgatni kezdtem a padlón mászkáló hangyákat. Próbáltam hitegetni magam, hogy ez nem szégyen, nem kínos, de mikor másik két férfihang szólt bele a rádióba, hangosbemondóba, vagy tudom is én mibe és megerősítették, amit a nyomozó nem akart elhinni, akkor legszívesebben lyukat vágtam volna a padlóba és beleugrottam volna. Elkezdődött a rólam folyó diskurzus a kint lévők között, miközben én megszégyenülve, kiégetten, görcshullámoktól és fejfájástól gyötörve ültem ott meredten, a padlón heverő morzsákat begyűjtő hangyákat fixírozva. Abban a pillanatban azt kívántam, bár én is lennék egy közülük, akkor gyorsan ki tudnék innen mászni. A nyomozó biztos észrevette a nyomoromat, mert kiszólt, hogy valaki sos kerítsen nekem egy betétet. Nagyon rendes volt tőle.
-  Elég lesz, ha visszakapom a táskámat, abban minden benne van, amire szükségem lehet. - mormogtam vékonyka hangon és már a tizenötödik hangyánál jártam. Eszemben sem volt felnézni. Ha még nő ült volna előttem, nem lett volna baj, mert szépen odasúgtam volna neki, mire van szükségem. De a nő helyett egy jóképű, figyelemre méltó férfi ült velem szemben, aki ráadásul még rendes és megértő is volt. Megmentett az éhezéstől és még a szorult helyzetemen is igyekezett minél hamarabb segíteni. Nem kellene mondjuk megköszönni neki esetleg?
- Nagyon szépen köszönöm! - a hangom egy árnyalatnyival már normálisabb hangszínt vett fel, eltűnt a húzott farkú kismalac stílus.
- Kimehetek majd a mosdóba, mikor visszakapom a táskámat? - néztem fel rá nagy, kérlelő bociciaszemekkel, bár nem tudom, mit erőlködtem, mikor evidens volt, hogy nem helyben fogok neki a betétes hadműveletnek mindenki szeme láttára. Már így is elég szürreális volt a helyzet, el sem akartam képzelni, mi lesz ha én innen kilépek az ajtón. Talán megkérhetném ezt a rendi zsarut, hogy kísérjen el a mosdóig, mert nem igazán akarok összefutni se a fánkossal, se a spanyol viaszt szaróval, se a bajszossal, de legfőképpen nem a feldühödött, büdöske izomaggyal.

↠ zene: szám címe | megjegyzés: -

Feladtam. Felőlem bármit csinálhattak volna már velem, annyira elpattant a cérna. A bajszos zsaru is távozóra fogta. Fáradt, nyűgös voltam, úgy görcsöltem, hogy szinte már kétrét görnyedtem. Az asztalra borulva eltört a mécses. Haza akartam menni és a puha ágyikómba bújni. Hiányzott Detty, Rivaille, de Riv tegnap reggel üzleti útra ment. Detty pedig már halálra aggódhatta magát miattam. Ha tudná, hogy itt mennyire aljas módon bántak velem, akkor nem sok maradna ezekől a tahó rendőrökől. De semmi szükség, hogy összetűzésbe kerüljön a zsarukkal, nem hiányzik nekünk. Így se bbiztos, hogy én hazajutok. De mért is zárnának dutyiba? Hisz semmit sem csináltam. Ekkor valaki ismét blépett az ajtón. Mikor lesz már ennek vége? Ha felsorakoztatják itt az összes műszakban lévő rendőrt, akkor sem fogok tudni új információval szolgálni.
- Most már hívják az ügyvédemet, mert nekem elegem van! - nyüszögtem, majd felnéztem, milyen tahó ugrott már be megint. Érdekes módon egy fiatal és nem kimondottan rossz vágású férfi sétált a kihallgató székhez, majd helyet foglalt. Egy szendvicset és egy energiaitalt tolt elém. A sírás abbamaradt, de félénken pislogtam a ínycsiklandó húsos szendvicsre és nagyot nyeltem.
- Megehetem? - néztem nagy cicaszemekkel a nyomozóra, majd meg sem várva a válaszát, lecsaptam az ételre, mint egy kiéhezett hiéna a zsákmányára. Körülbelül úgy is éreztem magam, mint egy éhező vad. Mosoly húzódott arcomra, mikor beleharaptam a jól megtömött szendvicsbe és már nem is volt annyira szörnyű az a hely. Már csak egy kispárna és egy takaró hiányzott. Hálás voltam a pasinak, aki csak ült velem szemben és valami dokumentumot olvasgatott. Gyorsan ettem, mintha nem lenne holnap. Amint végeztem a hatalmas szendviccsel, nekiestem az energiaitalnak is. Nagy kortyokban nyeltem, jól esett kiszáradt torkomnak. Mikor végeztem mindennel, leseprtem a morzsákat a szoknyámról, de abban a pillanatban hihetetlen görcs tört rám, majdnem lefordultam a székről.
- Nyomozó úr... - kezdtem bele, de amint kinyitottam a számat, be is csuktam, mert nem tudtam, hogy közöljem, amit közölnöm kellett. Mivel a pirosbetűs napok ma lecsaptak rám, és mivel szoknyában voltam, illetve rég nem jutottam már mosdóközelbe, mindenki elképzelheti, hogy milyen állapotok uralkodhattak odalent. De sajnos be voltam zárva egy barátságtalan kis szobába egy idegen férfival és a közelben nemhogy nők, de bárgyú, béna ökrök sorakoztak. Jó, a velem szemben ülő zsaru arckifejezése kifejezetten értelmesnek tűnt és még jófej is volt, mert rájött, hogy nem csak oxigénen élek. De révén, hogy férfinemű volt, mégsem érezhette át a helyzetemet. Hogyan is közölhetném vele, hogy szükségem lenne a táskámban lévő betétre, amit csodálatos módon elvettek tőlem úgy röpke 6-10 órával ezelőtt? Bár ki tudja, mennyi ideje vagyok már itt, lassan idegyökerezek. Gondolatban végigzongoráztam jó pár alternatívát, hogy adjam elő magam a nyomozónak. Kedves nyomozó úr, ha nem szeretné, hogy lesokkoljam azzal, hogy összevérezem ezt a széket, kaphatnék egy betétet? Na jó, ez így szociálisan nem bevállalható. Tudja nyomozó, van az a dolog, amit úgy hívnak, hogy menstruáció és mivel takarót és kispárnát nem kaptam,legalább egy betéttel megszánhatnának. Na jó, ez meg túl bunkó. Végülis nem őmiatta kerültem ebbe a helyzetbe, ráadásul ő volt eddig a legnormálisabb velem, pedig még csak a nevemet ejtette ki. Szóval...Kedves nyomozó úr, nem kaphatnám meg a táskámat? Szükségem lenne valamire belőle. És egy pisiszünet is jól jönne. Ahh...ez sem jó. A görcsök közben hullámban törtek rám, és megszédültem. A fejfájásom sem kezdett még csillapodni. Megmarkoltam az asztal szélét, és hosszan beszívtam, majd kifújtam a levegőt. Ezt nem bírom tovább, kell a táskám és...
-  Kellene egy betét! - sikoltottam a levegőbe. Aztán ellhallgattam. Magam sem hittem el, hogy a mondat elhagyta a számat. De bizony kicsúszott. Végülis, oly mindegy, ha már kimondtam, kimondtam. Nő vagyok és vannak bizonyos szükségleteim. Mért kellene ezt szégyellnem?

↠ zene: szám címe | megjegyzés: -

Meredten bámultam magam előtt a piszkosfehér falat. Fogalmam sem volt, hány órája ülhettem már ott, azon a kényelmetlen széken, abban a hűvös szobában. Fáradt voltam, éhes és szomjas. Nagyon éhes. Alig voltam magamnál. Dühös, felháborodott voltam és már a hisztéria szélén álltam. Hogy lehetnek még a zsaruk is ennyire aljasak velem?? Ráadásul még bugyuták is. Már vagy hússzor elmondtam ugyanazt nekik, de egymás után adták át a kilincset az idióták. És mindegyik rendre ugyanazt kérdezte. Halványan érzékeltem, hogy valaki van előttem. Láttam, ahogy megformálja a szavakat, de gyakorlatilag nem figyeltem rá, mert úgyis tudtam, mit kérdezhetett.
- Hányszor mondjam még el, hogy nem tudom, mi történt azután, mert az ég világon semmire sem emlékszem??? Háááányszor? És hány nyelven? - kérdeztem vissza enyhe francia akcentusommal. Felnéztem az előttem álló bajszos férfira. Valami ételmaradék ragadt bajsza végére. Tán krumplipüré és hússzaft? Émelyegni kezdtem, majd a zsebembe nyúltam egy zsepiért és felé nyújtottam. Értetlenül nézett rám.
- Nem vagyok kíváncsi, hogy mi volt a mai ebédje. Egy egész éttermi menü virít a bajuszán! - a férfi zavartan végigtörölt a szája felett az ingujjával, majd krákogni kezdett.
- Miss Noiret. Ha továbbra sem lesz együttműködő a hatósággal szemben, egy csinos kis cellában fogja tölteni az éjszakáját. - figyelmeztetett a férfi. Még mit nem! Semmit nem tettem, ők azok, akik helytelenül bántak velem! Arra sem emlékszem,egyáltalán hogy kerültem ide, de először egy kedves hölggyel beszéltem, aki még azt is megengedte, hogy kimenjek a mosdóba. Viszont, akik utána jöttek, tőlük herótot kaptam. Először egy látványosan zöldfülű srác jelent meg, aki azt hitte, ő szarta a spanyol viaszt. Miután nem tudott kiszedni belőlem semmi érdemlegeset, fenyegetőzni kezdett és még obszcén megjegyzéseket tett. Mikor hozzáért a vállamhoz, ösztönösen védekezni kezdtem, vagyis megharaptam. A srác őrültnek nevezett és gyorsan távozott a szobából. Ezután egy termetes férfi rontott be az ajtón egy doboz fánkkal a hóna alatt. Lecsapta a fánkos dobozt az asztalra, majd helyet foglalt velem szemben és nekilátott fánkot zabálni. Nyilvánosan korgott a gyomrom, de volt olyan gerinctelen, hogy előttem tömte magába az illatos fánkokat. Közben csámcsogva nekilátott feltenni ugyan azokat a kérdéseket.Ezek után nem voltam hajlandó szóba állni vele. Mikor közelebb hajolt és csámcsogása közepette véletlenül leköpött engem, felsikítottam és egy francia "Fúj,ez milyen undorító már" kíséretében letörölve az arcomról a pépes nyálát a tenyeremmel a képébe töröltem a kezem. A férfi felháborodva hagyta el a helyiséget. Egy zsepi után kotorásztam a zsebemen, minél hamarabb meg akartam szabadulni a az undorító férfi nyálától. De mégsem ez volt a legundorítóbb dolog, ami aznap megesett velem. Egy kemény kiállású, robosztus izomkolosszus volt a következő a kínzóim sorában. Amint belépett a helyiségbe, megcsappant az oxigénszint, orromat ismeretlen eredetű odor csapta meg, majd az egész szobát körbelengte. Azt hittem, ott fulladok meg. Szájon át próbáltam lélegezni, de az sem segített, főleg, mikor a férfi a feje mögé kulcsolta karjait. Hatalmas, sárga folt szúrt szemet a hónaljánál. Azt hittem, sírva fakadok. Ezek direkt kínoznak engem?? Így akarnak megtörni? De ezzel nem hozzák vissza az emlékeimet, csak azt érik el, hogy hisztis leszek és elájulok. Szédelegni kezdtem, a férfi közben más szavakkal, de ugyanazt kérdezte, mint a többi. És én ugyanazt elmondtam, mint a többi bugyutának. Ő is túl közel hajolt hozzám, de nem a csapkodó nyálától, hanem az orrfacsaró szájbűzétől dermedtem le. Szóhoz sem jutottam. Eszembe jutott, hogy volt nálam még egy darab orbit. Odatoltam elé, majd közöltem vele, hogy büdös a szája és egy kiadós fürdő sem ártana neki. A férfi dühbe gurult, majd akkorát csapott az asztalra, hogy az majdnem ripityára tört, pedig fémből volt. Azt üvöltötte, hogy egy idegesítő liba vagyok és ki fog csinálni, ha nem köpök. Ijesztő volt a szagosságával együtt meg egyenesen borzalmas. Három ember rontott be hirtelen, nagy nehezen lefogták, majd kicipelték. Reméltem, hogy ha egyszer élve kikerülök onnan, soha többé nem látom azt az ostoba, faragatlan társaságot. És ugye ezek után érkezett meg Monsiur Menu du Restaurant.
- Én együttműködő voltam. De most már Rivaille-t akarom! - a bajszos férfi értetlenül nézett rám, majd megkérdezte, mi az a riváj. Na ekkor adtam fel teljes mértékben. Elpattant az a bizonyos húr. Hangosan felsikítottam, majd a fejemmel befejeltem a hűvös pultot és sírva fakadtam. Fájt a fejem, a gyomrom úgy kongott, mint a déli harang, ráadásul a havi női problémák is görcsbe rándították az alfelem. Ezt én már nem bírom tovább!
-  Haza akarok menniiiii! - nyöszörögtem és szipogtam az asztalnak nyomva a homlokom.

↠ zene: szám címe | megjegyzés: -