(Pearl szobája)

Elsőre az előszobában megtorpantam, pillantásom a plafon felé siklott. Annyira nem akartam magára hagyni most Lucy-t, és Pearl-t kéne keresnem... de épp miattuk, kötelességem segíteni Kol-nak is, bármit akarjon is. A családom a legfontosabb.

Így végül erőt vettem magamon, és átsiettem a szomszédba. A hölgy aki korábban is vigyázott Lucy-ra, bár eléggé furán nézett rám mikor megkértem hogy menjen át vigyázni a kislányra, mert nekem nagyon sürgősen el kell mennem és az anyja még nincs otthon, de... de végül is rábólintott. Reméltem ugyan, hogy visszaérek, még mielőtt Lucy felébredne, de ha esetleg mégsem, kértem a hölgyet, hogy mondja meg Lucy-nak, ebédre készítünk közösen palacsintát. Aztán elsiettem oda, ahova Kol kérte.

(folyt. köv. Város temetőjétől és a rét közti dombos rész)

(Emily háza)

A nyugodt éjszaka volt, nem volt egy nagy zsúfoltság az utcán, inkább csak párocskák andalogtak a kellemes levegőn, így eléggé hamar megérkeztem Pearl házához. Odafent már nem égtek a lámpák, viszont lent még igen, így úgy tippeltem hogy Lucy alhat már, de Pearl még nem, szóval bekopogtattam az ajtón. Kisvártatva egy idegen nő nyitott nekem ajtót. Vagyis nem idegen, emlékeztem Rá, a szomszédban lakik.
- Jó estét, Pearl nincs itthon? - kérdeztem udvariasan, mire az asszonyság elmesélte, hogy Pearl egy rendezvényre ment a városban, de állítólag nem marad sokáig. Azt mondta, most Ő vigyáz a kislányra, amíg haza nem ér az anyja.
A történet igazából logikusan hangzott, de ahogy jobban belegondoltam... visszaemlékeztem az otthoni érzésemre, és inkább úgy döntöttem, nem megyek el úgy hogy nem láttam Pearl-t.
- Értem. Én Pearl barátnője vagyok, talán emlékszik rám, régebben én is itt laktam. Ha gondolja, menjen csak haza nyugodtan, én itt maradok, megvárom Pearl-t, és addig vigyázok Lucy-ra amíg haza nem ér az édesanyja - mondtam, kedvesen mosolyogva, amire a hölgy elgondolkodott először, de aztán rábólintott a dologra. Még megjegyezte, hogy Lucy Pearl szobájában alszik, mert rémálma volt nemrég, de aztán fogta a holmiját, és el is ment, én pedig beléptem a házba, és bezárva magam mögött az ajtót, elindultam fel az emeletre, hogy megnézzem Lucy-t.

(folyt. köv Pearl szobája)

Láttam, hogy tetszett neki a meglepetés, én pedig ennek örültem. Na meg annak a picike csóknak, amit cserébe kaphattam, és amibe nem tagadás, a szívem hevesebben kezdett el verni. Egyre jobban megbolondít ez a nő, gondoltam, miközben én is beszálltam a kocsiba, majd miután becsatoltam magamat, visszavettem az üresjáratból, és elindultunk...
- Remélem jó buli lesz - jegyeztem meg egy finom mosollyal az arcomon, miközben kikanyarodtam az utcájukból...
/Mystic Falls autóutai/

Kissé meglepődve néztem, mikor az autóhoz érve Noah a hátsóajtót nyitotta ki... Mert rendben, ajtónyitásra számítottam, de nem az elsőt kellene? Ám aztán megértettem a dolog nyitját, amint újra felém fordult, immáron egy csokor meseszép virággal a kezében.
- Ez gyönyörű... - álmélkodtam megilletődötten, és picurit meg is hatott, mert imádtam virágot kapni. Pici gesztus, és mégis olyan gyönyörű, és... egyszerűen csak imádtam. Ezért is volt, hogy közelebb léptem Noah-hoz, és amint kinyitotta nekem az ajtót, megálltam előtte, és kicsit lábujjhegyre állva hajoltam szájához, és egy picike csókot nyomtam oda. Amit őszintén szólva már... már az érkezése óta szerettem volna megtenni. - Köszönöm - mosolyogtam Rá, azután a virágot a kezeim közt dédelgetve, és gyönyörködve benne, szálltam be az autóba.

Az autó előtt megálltam, és kinyitottam az ajtót. Pontosabban először a hátsó ajtót, mert oda tettem a virágot... Nem is értem, hogy felejthettem el. Egy ilyent elfelejteni...
- Virágot a virágnak - nyújtottam át neki egy széles mosoly kíséretében. Végülis, így legalább tényleg nem számított rá, és nagyobb lett a meglepetés. Legalábbis ilyesmit véltem felfedezni az arcán, mielőtt aztán kinyitottam az anyósülés ajtaját is, hogy beszálljon. Csak ne legyen semmi probléma... Mostanában elég sok a részeg errefelé, akiket néha észre sem lehet venni...

Nagyjából úgy éreztem magam, mintha a szívem a torkomban dobogna. Esküszöm éreztem a pulzálást ahogy nyeltem. Noah egyszerűen... egyszerűen úgy festett, mint egy... hát... nehéz lenne megfogalmazni... mint egy álombéli herceg... És mellette én is... hercegnőnek érezhettem magam. Bár ahogyan nézett rám... körül-belül úgy éreztem, mintha meztelen lennék... zavarban voltam, olyan elbűvölten nézett engem... De közben mégis nagyon jó érzés volt.
Elkuncogtam magam kissé, ahogy karját nyújtotta nekem, s szavaitól, mintha csak a régi múltban indulnék éppen bálba.
- Hát hogyne, kedves jó uram - pukedliztem előtte, majd a karjába karoltam, és engedtem hogy az autó felé kezdjen vezetni. Magamban közben reménykedtem, hogy nehézfegyverzetet is hozott magával a doktor úr, hiszen ha egy ilyen fess férfi oldalán jelenek meg a bálon, bizonyosan nagyon hamar le akarják majd csapni a kezemről. Istenem... hogy is lehetek én ilyen szerencsés...? Ez egy álom... biztosan az...

Mikor kinyitotta az ajtót, azt hittem, lehidalok, olyan szépen nézett ki. Mit szépen? Egy röpke pillanatig levegőt is elfelejtettem venni, amikor megláttam.
- Te sem panaszkodhatsz. Gyönyörű vagy - suttogtam neki. A virágot majd odaadom a kocsiban, legalább lesz része egy kis meglepetésben. - Hölgyem, megtisztelne a társaságával ma este? - húztam ki magamat, miközben kinyújtottam neki a karomat, hogy fogja át, amíg az autóig elmegyünk. Bizonyos tekintetben eléggé régimódi vagyok.

Izgatottan vártam Noah-t, és nem is kellett nagyon sokáig várnom, mire én késznek nyilvánítottam ezredszer is magam, már csengettek is. Megcsókoltam Lucy homlokát, bár mivel épp egy rajzfilm foglalta le figyelmét egy tál süteménnyel, én nem sok figyelmet kaptam, de nem bántam, legalább nem lesz szomorú hogy itthon marad. Még biztosítottam szomszédnőmet, hogy pár óra múlva itthon leszek, azután az ajtóhoz siettem, és kinyitottam azt.
- Szia - mosolyogtam rögtön Noah-ra, aki... aki iszonyatosan jól festett most is az öltönyben... - Remekül festesz - mondtam elbűvölten, ahogy fogtam a táskám, és kiléptem hozzá a ház elé, behúzva magam mögött az ajtót, hogy Lucy ne hallja meg lehetőleg Noah-t, mert akkor sosem indulunk el...

Másnap az ígéretemhez híven elmentem gyorsan egy öltönyért, majd el is indultam Pearl-höz. Azt hiszem, a napokban nem igazán tartózkodtam otthon, de nem igazán bántam, tekintve, hogy ismételten bálba viszem a világ legszebb hölgyét... és azt hiszem, ismételten el fogunk nézni, néztem az órámra, amikor leparkoltam a ház előtt. Azt hiszem, ilyen a mi formánk: a bálok meg mi valahogy sosem férünk össze a pontos idővel. Bezzeg máskor! Nem állítottam le a motort, arra a pár percre fölöslegesnek tartottam, ehelyett gyorsan kiszálltam, és odasétáltam az ajtóhoz, majd csengettem. Hát eljött az idő... És jesszus, a virágot a kocsiban hagytam! Most már mindegy...

Csak mosolyogva néztem Noah vidám arcát, és szavain halkan kuncogva léptem hátrább, hogy a félig már bóbiskoló Lucy-val a karomban, nézzem hogyan hajt el a ház elől. Aztán megfordultam, és elindultam Lucy-val be a házba. Mivel Ő már kis híján aludt, úgy gondoltam nem zavarom most fel, elvégre nemrég ette a szendvicset, és aztán a csokit is, most kibírja reggelig, utána meg nem tudnám elaltatni..
Így inkább felvittem Őt a szobájába, és lefektettem szépen aludni, majd azután én magam is a szobámba vonultam, hogy lefeküdhessek, és rövidesen aludtam is.

Másnap nem volt nehéz Lucy-t rávenni, hogy szépen foglalja el magát a játékaival, amíg én készülődtem. Délelőtt míg én ruhát választottam magamnak, velem volt, és Ő játszott, míg én keresgéltem. Nem volt most kedvem üzletekbe rohangálni, hogy ruhát kerítsek, gondoltam jó lesz már valami olyasmi is, ami már megvan. Későbbre pedig, a bál idejére, a szomszédasszonyom kértem meg, hogy újra legyen kedves átjönni, vigyázni Lucy-ra. Őt most nem akartam vinni, valahogy jobbnak éreztem, ha itthon marad.
Estére elkészültem szépen, és mivel úgy beszéltük hogy Noah értem jön, így én útra készen vártam Őt, hogy ha megérkezik, indulhassunk is.

- Ennek örülök - jelent meg egy halvány mosoly a szám szélén. Igazából... legszívesebben ugrándoztam volna örömömben, hogy igen, sikerült, eljön velem. De előbb aludnom kéne egyet, aztán eljönni érte... - Akkor holnap jövök érted, addig is szép álmokat. Nem mondom, hogy csinos legyél, mert úgyis tudom, hogy az leszel - villantottam felé egy mosolyt, majd azután, hogy hátrébb léptek, gázt adtam a kocsiba, és elindultam hazafelé.
/Dr Noah Clever otthona/

- A bálba? - kérdeztem némiképp meglepődötten, mikor Noah visszatartott még a kérdéssel. Egy pillanatra elgondolkodtam... míg beugrott, hogy igen, Alapítók bálja... Hű de rég volt már az amin én voltam... Az idei eddig eszembe sem jutott, ám de... de gondoltam miért is ne. Elvégre nincs nekem semmi fontos dolgom, Lucy-ra vigyáznak, így... akár el is mehetnék, Noah-val nagyon szívesen báloznék.
- Persze, szívesen elmennék veled a bálba - mosolyogtam feleletként, beleegyezve a dologba. Egy kis tánc, egy kis mulatság, nem árt az meg senkinek sem. Nekem sem fog.

Pearl éppen indulni készült, ami logikus is lett volna, hiszen elszaladt az idő, későre jár, biztosan ő is fáradt, nem csak Lucy, de ekkor eszembe jutott valami. Nagy bunkó lennék, ha nem hívnám meg az Alapítók báljára, ami mindjárt itt lesz, holnap. És különben is, ez egy kínálkozó lehetőség, hogy ismételten találkozhassunk, amit jó lenne kihasználnom.
- Várj... Pearl! - mondtam, közvetlenül az után, hogy jó éjszakát kívánt. Most vagy soha, most vagy soha, ismételgettem magamban. Azt hiszem, úgy érzem magam, mint egy kamasz fiú, aki nem tudja, érdemes-e újabb randira hívni a lányt, akibe totálisan bele van zúgva. - Van kedved... van kedved eljönni velem a bálba? Tudod... szerintem te lehetnél egyedül a partnerem, és én nagyon örülnék neki - böktem ki. Azt hiszem, hol túl gyorsan beszéltem, hol túl lassan, de reméltem, hogy eljut hozzá normálisan az információ, és igent mond, mielőtt hazahajtanék...

- Igen, minden a legnagyobb rendben. Csak valami állat zajongott mostanság a környéken, szóltam a szomszédnak is, nem-e tud valamit. Most is hallottam zörögni, gondolom valami kóbor... kutya vagy macska - legyintettem, csak könnyedén, mert... valahogy ez tűnt logikus és jó magyarázatnak. Csak valami állat. Semmi különös, vagy veszélyes, nem akartam Noah-t megrémiszteni, hogy idegenek mászkáltak a kertben...
- Jól van, tudtam hogy te vagy az én nagy és okos kislányom - mosolyogtam Lucy-ra, majd ahogy felém nyújtózott, felvettem Őt a karomba, úgy pillantottam még vissza Noah-ra.
- Nagyon köszönjük a szép napot. És remélem hogy minél előbb újra fogunk találkozni - mosolyogtam Rá, miként Lucy közben a fülembe beszélt, tudatva velem hogy már fáradt. - Igen, Lucy, máris, elköszönünk, és megyünk is fel, rendben? Mindjárt pihenhetsz - mosolyogtam rá, az arcát cirógatva, de még Noah-ra pillantva vissza. - Jó éjszakát, Noah.

Anyu hamarosan megérkezett, és azt hiszem, hallotta, amit mondtam... neki legalábbis nagyon, nagyon jó a hallása, de azt mondta máskor, hogy csak neki, és hogy ezt sok más dologgal együtt titokban kell tartanom.
- Igen mama, jó voltam - feleltem, és kinyújtottam felé a kezemet, hogy vegyen fel. - Álmos vagyok. Ugye most már majd aludhatok? - kérdeztem, persze tudtam a választ. Biztosan el fog mosolyodni, majd elindulunk a ház felé, bevisz a szobámba, és lefektet aludni. De előtte mondanom kell neki valamit... - Mami, ugye sűrűbben fogunk programot csinálni a doktor bácsival?

Pearl hamarosan meg is érkezett, arcán egy széles mosollyal, és azt kérdezte, hogy Lucy jó volt-e. Hogy jó? Mi az hogy! Annyira aranyos volt, amikor azt mondta, szeret, mert az anyukája boldog volt miattam, hogy az hihetetlen. Hiszen a gyermekek sosem hazudnak ilyenekről. Néha esetleg nagyzolnak, de ez inkább az óvodában alakul ki, és akkor is inkább egy mesevilágszerűt képzelnek el maguknak.
- Minden rendben? - kérdeztem aggodalmaskodva egy kicsit. Persze valószínűleg nincs gond, hiszen akkor nem térne vissza ilyen nyugodtan, de azért jobb megkérdezni... Elvégre igaz, hogy nem vagyok egy kemény legény, de ha kell, akkor képes vagyok megvédeni azt, akit szeretek. Milyen furcsa! Már így mondom, hogy szeretem... Mert különben tényleg szeretem.

(Hátsókert)

Néhány pillanatig tartott csak visszasétálni a kertből, most már sokkalta nyugodtabb voltam, mint mikor hátrafelé mentem, hiszen nincsen semmi baj, és semmi veszélyes sem volt ott. Tehát minden a legnagyobb rendben, és sem Lucy-nak, sem Noah-nak nem lehet itt semmi bántódása.
Mikor már a sarkon fordultam be, figyeltem fel a kocsiból ideszüremlő hangokra, Noah beszélt Lucy-hoz, és... aztán Lucy válaszolt neki... én pedig majd' elolvadtam Őt hallva... Szereti Noah-t... és... ez nem csak azért volt borzasztóan megható, mert eddig sem az igazi apja sem az apajelölt nem vált be nekünk, de Noah... Noah kedves, és jószívű, és... azt hiszem... én is... kezdem szeretni. Ami egyszerre rémisztő és csodálatos érzés... boldog vagyok vele, jól érzem magam, biztonságban, és... van köztünk egy vibrálás, olyan amitől a szívem felforrósodik... és a lelkem megnyugszik... Egy nagyon jó érzés ez... bár nem is tudom minek nevezhetném, de jó...
- Sziasztok, már itt is vagyok - nyitottam ki újra a kocsiajtót Lucy mellett, és megsimogattam a haját. - Jó voltál Noah-nak, ugye kicsim? - kérdeztem, rámosolyogva, bár én persze tudtam hogy jó volt, hisz Ő mindig jó kislány.

Mikor lettem ilyen fáradt? Mikor leszünk már otthon, az ágyikómban? Jó volt a nap... csak ne akarnék itt most elaludni... anyu karjában persze mindig nagyon is jól lehet aludni, de most megyünk valamerre, érzem, és még nem vagyunk otthon, anyu szerint meg csak ott biztonságos.
Aztán anyu felállt, és azt mondta, mindjárt jön, csak a szomszéd bácsival kell beszélnie.
- Miért ment anyu a szomszéd bácsihoz? - kérdeztem rá, mire a doktor bácsi meg is nyugtatott, hogy valamit csak elfelejtett. De hát az én anyukám nagyon okos, és soha semmit nem felejt el... Biztos csak azokhoz a titkokhoz tartozik, amit nem szabad elmondanom senkinek, a macimat kivéve. Anya szerint a macim soha nem árulná el a titkaimat.
- Szeretlek, doktor bácsi - motyogtam, miközben a hajamat simogatta. - Anyu ma olyan vidám volt miattad!

Csendben telt az út idefelé jövet. Pearl végig Lucyt figyelte, aki egyre közelebb volt ahhoz, hogy elaludjon, én pedig az útra koncentráltam, hogy véletlenül sem vezessek félre valahová.
Viszonylag hamar megérkeztünk, de aztán egy kicsit furcsán néztem Pearl után, amikor azt mondta, hogy valamit meg kell beszélnie a szomszéddal. Hát, ő tudja, lehet, hogy még korábban elfelejtette. Ugyanakkor ott volt a fejemben egy furcsa érzés, hogy valami nem stimmel. De nem, az nem lehet... ugyan mi nem stimmelne ebben? Csak én vagyok paranoiás, nincsen szó másról... Lucy, aki erre felfigyelt, hamarosan meg is kérdezte, hogy miért ment vissza Pearl a szomszédhoz, mire elmosolyodtma.
- Mindjárt jön, kicsi Lucy, mindjárt jön. Biztos elfelejtett neki szólni valamiért, mielőtt eljöttünk - simogattam meg a fejét.

(Kilátó)

Úton hazafelé igazából elég csendes voltam, azon gondolkodtam, mit feleljek Annát illetően. Hogy halott és fogalmam sincs? Elég rossz válasz lenne... Lucy szerencsére fáradtan szendergett a karomban, laposakat pislogva piszkálva út közben a karomat.
Mikor már az utcánkban haladtunk, gondoltam azt, hogy körül-belül azt kéne mondanom, hogy... már felnőtt, és a saját lábán áll, csak nem itt, hanem máshol lakik. Ez elég jól hangzik, és nem tűnik gyanúsnak sem.
Ám amikor a ház elé parkoltunk, valami megakadályozott abban, hogy megszólaljak. Mert hallottam valamit... valakik vannak a kertben... Két hangot hallottam abból az irányból, és nem volt ismerős egy sem...
- Öhm... megtennéd hogy egy percig itt maradsz Lucy-val? - fordultam Noah felé, még a kocsiban ülve. - Mindjárt visszajövök, csak... beszélnem kell a szomszéddal, csak egy perc - hadartam, látszólag nyugodtan, mert nem akartam megijeszteni. Bárki is van hátul, biztos nem Noah állítaná meg ha olyan illetők... Nekem nem lehet bajom, de neki lehetne, és Lucy-nak is. Így elmosolyodtam, hogy nyugodt lehessen, nincsen baj, majd sietve kiszálltam a kocsiból, Lucy-t a helyemre ültetve, és elsiettem a ház előtt, majd mellette át hátra.

(folyt. köv. Hátsókert)

- Akkor, indulhatunk! - csaptam össze a tenyeremet vidáman, majd elfordítottam a slusszkulcsot az autóban, a gázpedálra léptem, és elindutam. Az út nem lesz túl hosszú, körülbelül fél óra alatt ott leszünk.
/Kilátó egy eldugott helyen/

Követtem Noah példáját, és Lucy becsatolása után vele együtt én is beültem előre, majd magamat is becsatoltam. Kíváncsian néztem közben Noah arcát, és hallgattam amit mondott.
- Ez jól hangzik, kíváncsi vagyok rá. Szeretem ezt a várost és a környéket is, de ilyen helyről még sosem néztem a tájat - meséltem, megrázva kissé a fejemet. Magasból még sosem nézelődtem, de a mélységet már remekül ismertem.
Bár furcsa élmény volt egy férfival találkát tartani, vagy... talán mondhatni randevúzni, épp egy ilyen erdős helyen, de... azt hiszem annak ellenére hogy az életem egy elég terjedelmes részét erdőben töltöttem kényszerből, mégis szerettem az efféle helyeket. És Noah mellett eszembe sem jutott volna félni, vagy tartózkodni a dolog ellen. Szívesen mentem vele, és rossz érzések nélkül vittem Lucy-t is. Kislányomban véletlenségből sem akartam félelmet kelteni az erdő iránt, nem akartam hát visszatartani egyetlen ilyen helyszíntől sem, főként hogy magától is olyan lelkes volt hogy kiránduljunk.

- Nos, ez a szép hely - ültem be a vezetőülésre. - A város határától nem messze található. Ez egy kilátó, ahonnan be lehet látni a környéket. NEm túl szokványos, mert ugye ez nem egy hegyes vidék, ráadásul a fák miatt fel sem tűnik, de azért klassz kis pihenőhely. Akkor találtam rá, amikor az első évemben véletlenül eltévedtem, és azóta is rendszeresen visszajárok. - És még soha, senkit nem vittem el oda. A feleségemet persze el akartam vinni oda, de ő folyamatosan tiltakozott, végül aztán már nem is igazán hívtam. Pearlt mégis oda vittem, ami eléggé furcsa lépés volt tőlem. Tulajdonképpen úgy éreztem magamat mellette, mintha életemben először randizgatnék valakivel.

- Hát, hogy őszinte legyek, azt még én sem ittam, szóval Lucy-val együtt én is kísérleti fázisban leszek - mondtam kuncogva, miközben Noah az autóhoz vitte a kosaramat. Én visszaléptem az ajtóhoz, Lucy kezét fogva közben, s hónom alá fogva a labdáját, hogy bezárjam az ajtót. Mikor ezzel megvoltam, akkor indultunk Noah után, és figyeltük együtt amint végez a gyerekülés becsatolásával az autó hátsóülésére.
- Na és mond, hová is megyünk pontosan? Azon kívül, hogy szép helyre? - érdeklődtem, miközben Lucy-t az ülésbe ültettem, és becsatoltam Őt hogy biztonságosan utazhasson. A labdájáért persze rögtön nyújtózkodott, nehogy véletlenségből itthon felejthessem.

- Ó, pedig a gyerekpezsgő nagyon finom - kacsintottam rá Lucyre, majd kivettem Pearl kezéből a piknikkosarat, és a kocsihoz siettem, hogy betegyem azt is a csomagtartóba. Még szerencse, hogy mindig van a csomagtartómban egy gyerekülés, mert azt így most elő tudtam halászni, hogy betegyem a kcosi hátuljába. Azt hiszem, ez evidens egy gyerekorvosnak, elvégre ki tudja, mikor történik az, hogy valakit például kórházba kell szállítani. Mire elkészültem a gyerekülés felszerelésével, már Pearl és Lucy is kint voltak a házból, és rám vártak. - Nos, azt hiszem, hamarosan indulhatunk. Hölgyeim - mutattam a kocsim felé.