Halovány mosolyt fakaszt arcomon a lány zavara, ahogyan kezdi megérteni, milyen hatással is voltam rá. Ebben persze nem volt sem a vámpír képességeiből, sem a mágia művészete terén szerzett tudásomból semmi sem. Ez csupán annak a következménye, ha egy ilyen fiatal és hamvas virágszál egy igazi férfi közelébe kerül, aki képes felébreszteni a benne szunnyadó érzékiséget, a lelkében lassan kiteljesedő vágyakat, s legfőképpen a benne szunnyadó nőt, az odaadó és érzéki szeretőt, amit még talán ha érintette is valaki, nem volt képes belőle előcsalni senki.
Persze ez nem olyan nagy csoda. Én a régi Velencében tanultan még az újkor hajnalán azt, hogyan érintsük meg egy nő lelkét, hogy feltárja előttünk igaz lelkét, s hogyan érjem el azt, hogy teljes lényét átadva nekem merülhessünk el a szerelem habzó gyönyöreiben. Igen, tévedés kizárva, szerelemről van szó, hiszen ezt minden ágyasomtól megköveteltem. Soha nem tettem addig nőt magamévá, amíg nem állt készen rá, hogy teljes egészében, minden fenntartás nélkül adja át magát nekem, testét, lelkét, egész lényét. Így aztán bármilyen különös, kevesebb, de annál különlegesebb hölgyeket ismertem meg hosszú életem alatt, mint a korombeli vámpírok ezt általában elmondhatják magukról, de azokat a hölgyeket sokkal mélyebben, mint azt ők valaha álmodnák. Elmondhattam róluk, hogy amíg velem voltak, valóban az enyémek voltak, a testük, a lelkük, a szívük, a szerelmük, a vágyaik, de még az utolsó gondolatuk is.
Engedem, hogy a lány távolságot nyerjen, képes legyen elvonatkoztatni az iménti eseményektől, hiszen itt az ideje, hogy megértsem bizonyos dolgokat. A halovány mosoly, melyet zavara csalt arcomra aztán nem lesz tartós vendég, újra visszatért az a szoborszerű hideg kifejezés az arcomra, mely általában jellemez engem.
- Biztosíthatom, hogy teljesen komolyan beszélek kedves Ariana.
Lépek aztán közelebb hozzá, hogy újra elraboljam a kezét, de még midig finoman, gyengéden, ahogyan az 1600-as években is tettem annak idején a nemes kisasszonnyal, kit kiválasztottam, hogy mellettem legyen. Florina gyönyörű kis boszorkány volt, igen csak ígéretes családi háttérrel és kapcsolatokkal, egy gyönyörű és teljes életet élt le mellettem, de sajnos egyszer minden véget ér, legyen az akár jó, vagy rossz, semmi sem tart örökké.
- Az üzlet már megkötetett kisasszony. Ön az én tulajdonommá vált. Ön kérte, ön ajánlotta. Ez az ára annak, ami az előbb történt. Nem érintek akárkit, s ha valakivel megtettem, ő onnantól kezdve a tulajdonommá válik, míg csak halandó élete tart. Úgy hiszem, nincs már mire üzletet kötnünk, hiszen már mindene az enyém. A teste, a lelke, hamarosan pedig higgye el, örömmel fogja nekem adni a adni a szívét, a szerelmét, a gondolatait, de még az álmait is.
Simogatom meg gyengéden, finoman az arcát, megnyugtatóan. Igyekszem figyelmes lenni vele és türelmes. Most még. Persze nem tart ez örökké, s értetlenséggel engem is ki lehet hozni a sodromból, azt pedig ő sem szeretné megtapasztalni.
- Remélem Ariana, nem óhajtja próbára tenni a türelmemet. Éppen elégszer ismételtem már önmagamat. Amennyiben rákényszerülök még egyszer, tartok tőle, hogy meg fogja ismerni egy másik arcomat is. A szeretőimmel mindig is figyelmes voltam és előzékeny. Az értetlenséget és az ellentmondást azonban nem szenvedhetem. A rend és a fegyelem nagyon fontos. Remélem kedvesem, megérti ezt a szép szó segítségével is.
Tekintetem ismét a lány tekintetét kutatja. Valószínűleg nem lesz könnyű neki elfogadni, ami történt, de nem kényszerítette senki sem. Éppen elégszer hívtam fel a figyelmét rá, hogy legyen megfontoltabb, az alkut saját szabad akaratából kötötte, s fel alóla csak a Halál oldhatja majd. Persze kezemből ezt is elnyerheti, ha nem jutunk dűlőre egymással, búcsú ajándékként a leghosszabb útra, melyre valaki csak indulhat.

A tekintetembe jeges fény költözik. Az én türelmemnek is meg vannak a határai. Éppen elégszer figyelmeztettem a lányt, s éppen elégszer mondtam el neki a tényeket. Nem szeretem ismételni önmagam, s ezt ő is meg fogja tanulni, ahogyan azt is, hogy semmi módon nem tűröm az ellenkezést. Elengedem a kezét, hogy leülhessen, visszanyerhesse valamelyest a lelki nyugalmát, mielőtt közölném vele, mit is zúdított az imént a nyakába.
- Szeretném, ha megértenéd, hogy nem véletlen mondom, amit mondok. Tehát a beszélgetésünk után velem fogsz jönni, hogy megkapd az első büntetésedet. Mámoros, de fájdalommal teli út is vezethet ahhoz, hogy megtanuld itt a rendet, a döntés csak a tiéd.
Várom a rám zúduló kérdés áradatot, s minthogy már a fenyítést úgyis kieszközölte magának, nincs okom rá, hogy ne adjam meg újra azt a választ, amiért szenvedni fog úgyis, hogy megjegyezze, mi is itt a rend, s legközelebb eszébe ne jusson megszegni ismét azt.
- A szeretőm vagy. Bár nem teljesedett be a mi kis együttlétünk, de ott érintettelek, ahol nőt ha férfi érint, onnantól az övé lesz. Felhívtam a figyelmed rá, nem tulajdonítottál neki jelentőséget. Ezzel már nincs mit tenni. Ez pedig azt jelenti, hogy a tulajdonom vagy, mint minden itt ebben a házban, vagy a ház maga.
Nem olyan nehéz ezt megérteni, ő is pontosan tudja, miről van szó, de ha tőlem akarja hallani, hát legyen, most már hallotta. Nagyon remélem, hogy nem fogja ezt is újra és újra elismételtetni velem, mert az én türelmem is véges.
- Nincs magánéleted, s rajtam kívül nem lehet férfi az életedben. Amennyiben ezt megszeged, azzal vége az életednek.
A jelentőségteljes fagyos tekintet pedig nyomatékosít hatja, hogy komolyan gondolom. Amennyiben rajtam kívül bárki más férfi úgy érintené őt, azon nyomban az életét venném, s nem lenne számára kegyelem. Nem osztozom egy nő szerelmén sem, ahogy semmin abból, ami az enyém.
- Az életednek, ahogyan te eddig ismerted vége. Felmondasz a munkahelyeden, és magántanulóvá válsz az iskolában. Gerald és Irina berendezik majd neked a kívánalmaidnak megfelelő lakosztályt. Természetesen illő ruhatárról és egyéb kellékekről is gondoskodni fogunk. Te ezen túl itt fogsz élni velem, eleinte a szeretőmként, az ágyasomként, később pedig ha méltó leszel rá, majd meglátjuk milyen helyet vagy képes és milyen tiszteletet kivívni magadnak.
Az utolsó kérdés azonban újra megmosolyogtat, hiszen nem is olyan régen, alig pár perccel ezelőtt önként adta volna nekem a testét, most pedig a gondolatra is szégyenlős pír önti el az arcát, akár egy szűzlánynak.
- Igen, arra is sor fog kerülni, de csak akkor, miután nekem ajándékoztad a szívedet, a szerelmedet, s egész testedben, lelkedben kívánni fogod a beteljesülést. Mindent akarok, nem érem be kevesebbel, de tudok várni, hogy a dolgokat a maguk teljességében élvezhessem ki, s nem fosztom meg magam az igazi gyönyörtől csak azért, mert türelmetlen volnék.
A kérdéseire jobbára választ kapott, de még várok, hiszen megeshet, hogy lesznek még újabbak. Eddig is nehezére esett elfogadni a dolgokat, sőt nem jelenteném ki, hogy sikerült volna bármit is elfogadnia, de ezen majd változtatni fog az idő.

Így már jutunk valamire. A lány lassan kezd észhez térni és kezdi belátni, hogy ha már egyszer megtett valamit, viselnie kell a következményeket is. Ez a világ már csak így működik, ezt pedig neki is meg kell tanulnia, ha akarja, ha nem.
Szépen sorban válaszolgatom meg a kérdéseit és örömmel látom, hogy ezúttal már nem ellenkezik, kezd belenyugodni a történetekbe, amit tulajdonképpen ő intézett magának. Szerencséjére. A türelmem kezdett elfogyni, azt pedig ő sem szeretné megtapasztalni, miként honorálom a tiszteletlenséget. Vannak dolgok, melyek örökre belém égtek, s ha a vikingeknél a mai szóval élve nem volt szervezett hadsereg, abban az osztagban, amiben én szolgáltam a Yarl testőreként igen is volt fegyelem, méghozzá nem is akármilyen. A legjobbak legjobbjai kerültek be oda, s engem még közöttük is magasra emelt a mágiában való jártasságom, s egyáltalán a lehetőség, hogy ezeket az erőket ha szükséges, segítségül vagyok képes hívni.
A fegyelmet és a tiszteletet pedig már igen csak régóta meg is követelem, nem csak megtartom. Ez az egyetlen módja a túlélésnek és a fejlődésnek, annak, hogy megérőzzük a kivesző értékeket a körülöttünk egyre inkább káoszba süllyedő világban.
- Téged is beleértve?
Teszem aztán fel én is a kérdést, hiszen ha már egyszer kezdi elfogadni a helyzetet, nekem sincs okom azokat a válaszokat megtagadni tőle, melyek az ő életére is hatással vannak, s az ő kis világára is befolyással bírnak.
- Drága Leonorám még a nagy háború vége előtt hagyott itt. Az istenségek magukhoz szólították a lelkét, de ő már Asgarban van. Egy sokkal jobb helyen, ahol remélem, hasznát veszi mindannak, amit mellettem tanult.
A jég olvadni kezd a tekintetemben, ahogyan Lonorám emlékei lassan előtolakodnak elmém rejtett zugaiból, s csak erővel tudom visszaűzni őket oda. Bár az én világomban nem létezik a gyász fogalma, hiszen egy harcos nép fiaként nem siratom halottaimat, de minden barátom, minden szeretőm képe elevenen él bennem, s fog egészen addig a napig, míg a sötétség bélyegét le nem égetik rólam a nap sugarai, s kiderül, hogy a bátrak asztalánál kapok majd helyet, hogy ott készüljek az utolsó csatára a nagy Thor oldalán, vagy a Niflheimbe kerülök, ahol egyetlen vigaszom nem lesz más majd, csak az emlékeim, melyek örökre velem maradnak.
Ez viszont most nem az elérzékenyülés ideje, illik egyenes választ adnom a lánynak egy egyenes kérdésre, ha tisztelet és tisztességet várok el, az csak kölcsönösen működik.
- Te vagy az egyetlen.
Minden bizonnyal azok után, amit a vámpírokról tud, furcsa lesz majd neki ez a helyzet, de én sosem tartottam háremet. A szeretőim csak és kizárólag boszorkányok voltak, kik idővel vagy a tanítványaimmá váltak, s a sors ragadta el őket tőlem, vagy ellenem fordultak, s magam küldtem Hel birodalmába sötét lelküket az árulásért.
- Megértem. Louis a holnapi nap folyamán rendelkezésedre áll majd, s segít neked, hogy mindent áthozhass ide. A könyvtár melletti lakosztály lesz a tiéd. Remélem sok örömödet fogod lelni ezeknek a könyveknek a társaságában.
Nálam sajnos tévé nincs. Internet van, mert az élet nem áll meg, s nekem is lépést kell tartani a fejlődéssel, de hát a lány nem lesz elzárva a világtól, hiszen a világháló mindenhova utat tör, mindenhova eljut manapság.
Odalépek hozzá, finoman teszem az álla alá a kezem s emelem fel a fejét, hogy a szemembe nézzen, majd ha felállt, ismét a kezét fogom meg, finoman, simogatom, becézgetem, de érintésem nyomán mégis egy pillanatra égő fájdalom hasít belé, azt pedig csak a tekintetemből olvashatja ki, hogy jobban jár, ha nem kapja el. Egyetlen pillanat az egész nem több, de a büntetésnek is meg kellett lennie, ennél többet pedig most nem tartottam volna sem jogosnak, sem igazságosnak.
- Engedelmeddel én most visszavonulok kedvesem. Bármilyen igényed van, vagy ha távozni óhajtasz a könyvtárból, Gerard és Irina a rendelkezésedre állnak, Louis reggel már várni rád.
Ismét gyengéd csókot lehelek a kezére, s várakozva tekintek a szemébe, hogy akad-e még kérdés, vagy marasztalna-e még. Természetesen nem fogok akadályt gördíteni az útjába, ha vissza óhajtana vonulni, lepihenni, van mit feldolgoznia.
- Az éjjeli szekrényeden lesz egy apró fekte üvegcse. Édes, fekete nektár van benne. Amennyiben nem óhajtod ezt az életet, idd meg. Ragadósan édes álom fog átvinni a másvilágra. Nem lesznek fájdalmaid. Ha szökni próbálsz, szörnyű kínhalállal fizetsz meg érte.
Ha a lány nem tartóztat tovább, úgy a kézcsókot a búcsú fogja követni, hiszen ő kérte, hogy visszavonulhasson én pedig ezt a kérését sem tagadom meg, főleg hogy nekem is akad még mit tennem ma éjszaka.

Abból kiindulva amilyen híre a vámpíroknak van és amit a lány is gondolt rólunk, nem olyan váratlan az a meglepetés vallomásomat követően. Általában egy szeretőn van csak egyszerre, egyetlen ágyasom, ki vagy árulás közepette leli halálát, s általában ez nem kellemes véget jelent, vagy hűséges tanítványommá válik, s kísérőmé utam egy részén, mely oly régóta tart, hogy én is csak találgatni tudom az évek számát.
Abban a korban, s ott ahol én születtem, nem használták még a ma oly divatos keresztény időszámítást és Gergely naptárat, így aztán csak hellyel közzel tudom átváltani az időt, mikor születhettem meg emberként, s válhattam vámpírrá. Az igazat megvallva nem sok jelentősége van, sok száz évvel ezelőtt volt.
Csodálatos, s hitszegő asszonyok is fordultak meg oldalamon, kiktől magam is sokat tanultam, s fejlődtem általuk. Természetesen ahogyan minden vámpírnak, vagy ha úgy tetszik, minden férfinak, nekem is meg volt életemnek azon kicsapongó szakasza, mikor éltem világomat, s igazán megismertem a női lelket, testet, szívet, s az hölgyek álmait. Mestereim ezen az úton a csodálatos velencei kurtizánoktól kezdve a nemes kisasszonyokon keresztül az egyszerű szolgálólányokig igen csak sokfélék voltak. Én azonban Casanovával ellentétben nem egyszerűen a csábítás trükkjeit kutattam, hanem a lélek legbensőbb titkait, s valóban megismerni óhajtottam a hölgyeket, kikkel megosztottam ágyamat.
Mára azonban már a múlti eme kicsapongó, ifjúi hévtől fűtött életmódom, s ahogy mondani szokás, hol két végén égetik a gyertyát bizonya világosság nem tart soká. Az én életutamnak sem hosszú, ám annál mozgalmasabb, s tanulságosabb része volt ezen szakasza.
- Én sem tudom mindenre a választ Ariana, s van, amire majdan csak az idő, vagy istenségek felnek. Thor, ki óvón irányítja lépteinket, vagy Odin, ki bölcs tanácsokat suttog álmainkon át, Loki a sötét lelkű csalfa bajkeverő, ki csapdák sorát sodorja utadba, hogy örömét lelje bukásodba, s lakomát üljön veszteségeid felett.
Én csak saját szabályaimat, törvényeimet keresem, melyek ezt a 900 évet biztosították számomra, s bár mint minden, mit ember alkotott, ezek sem tökéletesek, de eddig igen csak hasznosnak bizonyultak, s beváltak.
A következő kérdésre viszont bár a tekintetem már megértést mutat, s a lány talán némi melegséget is felfedezhet a múltnak mélységesen mély sötét kútjaiban, szavaim mégsem hangozhatnak számára túlságosan bíztatóan.
- Félelmeink csupán arra szolgálhatnak, hogy figyelmeztessenek az előttünk álló nehézségekre, s veszélyekre, hogy ne ostobán rohanjunk vesztünkbe, de ha ettől több teret engedünk nekik úgy vesztünket is ugyan olyan könnyen hozzák el.
Ennél többet most nem óhajtok beszélni félelmeiről, ahogyan én is és sokan mások ő előtte, majd megtanulja kivetni szívéből ezt az érzést. A félelem nem természetes, s az egyetlen dolog, mely legyőzhet minket saját önhittségünk és ostobaságunk mellett.
Tekintetem lassan aztán megenyhül szavait hallva, s értékelem udvariasságát, a köszönetnyilvánítást, még akkor is, ha ez nem szívből jön, csupán udvariassági formula lehet, de próbálkozik, alkalmazkodik, s élni akar. Itt pedig egyenlőre ennyi az, ami számít.
Tiszteletet is kivív azzal nálam valamennyit, ahogyan a fájdalmat viseli, büntetését, mit értetlensége s ellenkezése hozott fejére, de legalább méltósága, s belátása már van a leánynak.
- Hölgyem, úgy az Assak hozzanak önnek könnyű álmot, s Odin segítse rálépni a bölcsesség útjára.
Az utolsó kedves gesztus ezúttal engem lep meg. Nem számítottam volna a lánytól ily búcsúra. Egy mai nő szemével nézve mindaz, ami itt történhetett nehezen érthető, s valószínűleg igen kellemetlen élmény lehetett. Leonórám halála óta ez a lány volt az első, aki pillanatnyi melegséget tudott hozni rég halott szívembe. Bár szóvá nem teszem, de a tekintetemben még láthatja, hogy valóban értékelem ezt a gesztust, s vétkei, melyeket elkövetett beszélgetésünk alatt megbocsájtást nyertek, hogy a feledés jótékony homálya takarja el őket. Könnyedén hajolok meg előtte, hogy ismét csókkal illessem törékeny kis kacsóját, s mondjak ezúttal már végleg búcsút neki egy időre. Van mit feldolgoznia, emésztenie, s lesz mivel lefoglalja magát addig, amíg ismét időt fogok tudni szakítani rá. Az idő pedig itt most gyógyír lehet majd oly dolgokra, melyekre én megoldást aligha találhatnék.

A csengetésre ezúttal is kisvártatva Gerard jelenik meg, a tőle megszokott kifogástalan és tartózkodó öltözetben és stílusban. Elvégre egy igazi angol inasnak mindig olyannak kell lennie, mintha skatulyából húzták volna elő.
Ezúttal sem lesz másként. A személyzet régen megszokta már, hogy ne törődjön mással, csak azzal, ami rá tartozik, az egy kellemes életet, nagyszerű körülményeket biztos megélhetést, biztos állást garantál a számukra, míg a fölösleges dolgokkal való foglalatosság csak kellemetlenségeket hozna a fejükre, az olyasmit meg igazán senki nem szereti.
- Miben segíthetek kisasszony?
Bár valószínűleg arról már az inas is tájékoztatva lett, hogy Ariana ezentúl itt lakik, a lány napirendjét már nem közölték vele, minthogy igazán nem tartozik rá, hiszen még Ariana miatt sem fog borulni semmi, Gerard pedig nem végez semmilyen olyan munkát, ami a birtok határain túl mutatna. Nem igazán szeret az öreg már a városba sem bejárni, ami az ő korában már voltaképpen érthető. Vagy taxival lehetne megoldani, vagy pedig egy kis autókázással, olyan pedig már aligha lehet a városban, vagy a birtok határain kívül, ami miatt Gerardnak megérné ezt a tortúrát felvállalni.
Ariana persze még új itt, ami azzal is jár majd, hogy a személyzetnek is több gondja lesz vele, s ez egy kicsit több munkát is ad majd a számukra, de ez nem olyan nagy baj, hiszen egy kis változatosságot csempész majd a mindennapok megszokott rutinjába, s egy kis életet is hozhat a házba a fiatal lány, hiszen élőhalottak, s lassan megvénülő személyzet már nem az a közeg, ami élettel töltené meg a házat, vagy egy kis pezsgést hozna.

Ahogyan az várható volt, a kisasszony nem igazodik ki itt, hiszen tulajdonképpen nem is volt lehetősége körbenézni a birtokon, fogalma sincs, mi hogyan megy errefelé, vagy mit hol talál, Mr. Magnusson pedig nem vállalta magára az idegenvezető szerepét. Ez a felállás itt nem lep meg senkit, mondhatni borítékolható volt.
Gerard ugyan olyan hidegen és távolságtartóan méri fel a lányt, ahogyan először is tette, amikor a könyvtárszobába vezette. Nem lehet érzéseket leolvasni, a legvalószínűbb, hogy ebben a tekintetben nincsenek is érzések az idős inasban, hiszen az, hogy a gazdája mit és miért tesz, nem az ő dolga. Az ő dolga csak annyi, hogy megfelelően lássa el a feladatait, s ezen túl nem is foglalkozik semmi mással. Ebben a házban is meg van a személyzetnek a saját kis részlege, s meg is szokták egymás között beszélni a dolgokat, de az már sosem jut azon a helyen túl.
- Louis úr a garázsban van. Az autóknál fogja őt megtalálni kisasszony. Ha kívánja, szívesen kivezetem önt oda.
Természetesen elég valószínű, hogy más megoldás nem lenne, Ariana csak fölöslegesen bolyongana, Gerard pedig úgyis többek között az ilyesmiért van itt. Ha a lány kész az indulásra, akkor az öreg inas előzékenyen maga elé engedi a könyvtárszobából kifelé menet, majd utána már ő fogja mutatni az utat, így a lány kénytelen lesz alkalmazkodni az ő tempójához.
A szóáradat hatására aztán láthatóvá válik az idős szolga arcán, hogy furcsállja a dolgot, nincs ehhez ebben a formában hozzászokva és talán nem is véletlenül. A szolgák közvetlenebbek egymással, de ez az urakra nem vonatkozik, akik nem szokták itt ennyire közvetlen beszélgetésekkel múlatni az időt a személyzettel, így aztán nem is tudja hova tenni a dolgot, de a feltett kérdésre illik válaszolni, így aztán érezhető büszkeséggel a hangjában Gerard meg is teszi azt.
- Születésem óta kisasszony. A családom már nagyon régóta áll Mr. Magnusson szolgálatában.
Ez pedig nagy szó, hiszen itt egészen pontosan emberöltőkről beszélünk. A Buttler család már generációk óta áll a vámpír szolgálatában és még soha semmi kifogás nem volt az elvégzett munka ellen. Ha valamire, egy ilyen munkakapcsolatra már lehet büszkének lenni.

A kisasszony egy kicsit nehezen talál magára, ami talán valahol érthető is, hiszen nagy változások álltak be az életében, bár Gerard ezt nem tudja olyan tragikusan felfogni, még csak átérezni sem. Mióta az eszét tudja a vámpír házában élt, itt látta meg a napvilágot, itt éltek a szülei és itt élt ő is már 70 éve. Sosem volt oka panaszra.
Az út egy kicsit lassú lesz a garázsig, hiszen öregember nem gyorsvonat. Bár még miden feladatát el tudja látni úgy, hogy semmi kivetni valót nem hagy maga után, a valaha volt fürgesége már régen a múlté. Gerard is tudja, már, hogy elérte élete alkonyát, s abban a korban van, amikor minden nap ajándék számára, csak éppen még nem talált megfelelő utódot magának, akit elkezdhetne betanítani arra a munkára, amit ő itt végzett évtizedeken át.
- Igazán nem tesz semmit kisasszony.
Ez amolyan része az inas kötelességeinek, hogy az úr új szeretőjének segítsen az első időszakban eligazodni, hiszen lehet, a továbbiakban már nem lesz itt ő sem, hogy ellássa ezt a feladatot. Egyszer mindenki ideje lejár.
Gerard számára nagyon meglepő, hogy Ariana ennyire meglepődik azokon az egyszerű tényeken, amelyek számára a legtermészetesebbek voltak egész életében, ahogyan természetesek voltak az apjának, a nagyapjának is. Gerard számára inkább a mai üres és rohanó világ az, amit nehéz megérteni, s nem is bánta soha, hogy egy olyan helyen szolgált egész életében, ahol ha meg nem is állt az idő, de folyása talán némileg lelassult.
- Igen kisasszony. A családom generációk óta áll Magnusson úr szolgálatában és erre nagyon büszkék vagyunk. Vagyis. Voltunk.
Ül ki a szomorúság pár pillanat erejéig az idős arcra. Gerard szívének nagy bánata, hogy vele valószínűleg megszakad a családi hagyomány, hiszen minden törekvése és szeretete ellenére az öreg inas az ő lázadó természetű fiának már nem volt képes átadni ennek a munkának a szeretetét, felfedni a szépségeit. Larryt csak a pénz érdekelte és a szabadság, otthagyta a szolgálatot, ott hagyta Magnusson úr házát, ami tulajdonképpen a családi fészek is volt egyben, s soha többé nem jött vissza még csak meglátogatni sem szegény öreg szüleit, még a táviratot sem volt hova küldeni, édesanyja temetésének a hírével.
A következő kérdésekre aztán az idős inas szemöldöke is felszalad, mintha nem értené, hogyan lehetet ilyen képtelenségeket kérdezni, vagy miért ne élhetett volna ő teljes életet csak azért, mert egy vámpír szolgálatában áll.
Közben aztán sikerül leérni a halba, ahonnan közvetlen ajtó nyílik majd a garázsba, hol a megannyi autó mellett meg lehet majd találni Louis urat is.
- Furcsa kérdései vannak kisasszony. Magnusson úr nem szörnyeteg. Miért ne lehetett volna családom, vagy feleségem? Csupán az én drága Bertám már meghalt, s talán nem sokára követem magam is. De miért választotta Magnusson urat, ha ennyire nem ismeri, vagy szörnyetegnek tartja?
Gerardnak a lány úgy lett bemutatva, mint a ház urának szeretője, Eddig pedig ilyen hölgyből ő csak egyet ismert, aki egészen halálig Magnusson úr mellet volt, s akinek emlékét még mindig a szívében őrzi az úr, még akkor is, ha nem emlegeti. Van, amihez nem kellenek szavak, tudni lehet nélkülük is, főleg akkor, ha valaki egy életen át ismerte a másikat.

Gerard szépen lassan leér az alaksorba, a lányt pedig szépen keresztül vezeti ahhoz az ajtóhoz, amelyen keresztül majd a garázsba lehet jutni. A beszélgetés nem várt fordulatokat hoz az öreg inas számára és lehet látni lassan a megdöbbenést a férfi arcán. Kicsit furcsa, ahogyan ez a lány a dolgokat látja, s még furcsább mindaz, amit beszél.
- Igazán köszönöm kisasszony, de van egy olyan érzésem, hogy már nem sokáig kell az én Bertámnak várnia odaát. Csak azt sajnálom, hogy már valószínűleg nem lesz időm kitanítani egy utódot Magnusson úr mellé.
Elvégre azzal zárta volna teljesen földi pályafutását és feladatait, ha gondoskodik egy utódról, aki majd tovább viszi a feladatokat, melyek oly sok éven át ő, s oly sok évtizeden át a családja látott el, ha már a fia nem kér ebből az életformából.
- Ugyan kisasszony. Ne beszéljen szarmáságokat. Magnusson úr nem csak úgy hirtelen ötlettől vezérelve választ szeretőt magának, ebben egészen biztos vagyok. Kevés olyan körültekintő embert láttam hosszú életem alatt, mint amilyen ő. Pedig higgye el kérem, emberi léptékkel számolva 70 év nagyon hosszú tud lenni, s fordultak meg ebben a házban különleges vendégek.
Nem vallana a gazdára, hogy csak úgy hirtelen választana maga mellé valakit életre szólóan úgy, hogy nem is tud róla semmit. Az persze könnyen meg lehet, hogy a lány nem tudja, mi zajlik a háttérben és ő valóban csak annyit tud, amit elmesélt most. Ez viszont már nem olyan dolog, amihez Gerardnak köze lenne. Majd Miss Montgomery és Mr. Magnusson rendezik ezt egymás között. Ez nem a személyzetre tartozik.
- Pár perc kisasszony, s személyesen is találkozhat Louis úrral.
Ezzel Gerard kinyitja a garázs ajtaját, majd előre engedi a lányt, ő pedig búcsút vesz tőle. Eddig kellett kísérnie, a garázsban majd Louis veszi át tőle Miss Montgomery pátyolgatását. Maga a garázs olyan, amilyennek a ház alapján képzelhetné bárki. Szép nagy és tágas, jó pár autócsodát vonultatva fel egészen az 1900-as évek elején 1800-as évek végén megjelent első veterán autócsodáktól a mostani modern sport autókig. Van, amit a ház ura már csak emléknek tart, s van olyan is, amit minden bizonnyal napi használatra. Lehet ezek között ugyanakkor olyan, amit a vendégek használnak, mint például az kék Lótusz, ami mellett egy igen csak jóképű és fess fiatalember áll, farmernadrágban, fehér pólóban, sportcipőben, éppen szemrevételezve az autócsodát. Majd amint nyílik az ajtó és belép a lány, azonnal fordul is meg, hogy az autó után szemügyre vegye azt is, aki éppen a garázsba érkezik.
Louis olajozott fekete haján haloványan csillan meg a beltéri világíts sejtelmes hangulatot teremtő fénye, nemesi vonásokat tükröző arcán kecses táncot járnak a gyér fénysugarak, mintha csak harcot vívnának a rávetülő árnyakkal.
Magas szikár termetű férfiú, amilyennek annak idején Napóleon nemesi származású főtisztjeit, vagy magasabb rangú dragonyosait képzelte volna el bárki. Sötét tekintetében hamiskás fény villan, ahogyan elindul a lány felé, még mindig méregetve őt, mint farkas a forrásból iszogató őzgidát, akiben következő zsákmányát látja, de valami még sincs egészen rendben. Mintha ez a farkas mégsem lenne annyira céltudatos, mintha visszatartaná valami attól, hogy az őzre vesse magát.
Végül aztán, amikor a lány elé ér, a földre dobja a Marlboro maradékát, hogy rátaposson egy könnyed mozdulattal, s miután újra végig mérte lányt szólal csak meg.
- Ha jól sejtem Ariana Montgomery. Milyen kár. Milyen nagy kár.
Meg-megremegő szája szegletében játszik a sajnálkozás és a mosoly, szemében egy pillanatra feltűnik a vérszomj is. Kétség sem férhet hozzá, hogy igen csak tetszik neki az, amit itt lát, s nem állná meg, hogy meg ne kóstolja a lányt, minden elképzelhető módon, s talán nem is egyszer, ha éppen nem állana Ragnar Magnusson védelme alatt, vagy ha úgy tetszik, nem lenne a mester tulajdona. Nincs az a nő, aki megérné, hogy eldobja magától az életet, elvégre még túlságosan élvezi ahhoz, hogy ilyen kockázatot vállaljon. Ki tudja, talán pár száz év múlva már ő is másként fogja látni, de akkor sem feltétlen egy olyan öreg vámpír-mágus haragját fogja rögtön a saját fejére vonni, mint Ragnar, hiszen az egy közel biztos halálos ítélet.

Miss Montgomerynek itt még nagyon sok minden furcsa lehet. Ebben semmi meglepő nincsen, abban annál inkább, milyen gyorsan von le következtéseket anélkül, hogy komolyabban a dolgok mögé látna, s fel sem merül benne, hogy lehet, amiről esetleg ő nem is tud.
- Mióta az eszemet tudom, ismerem az urat, de Magnusson úr sosem tett semmit ok nélkül, s mindig is nagyon megfontolt és előrelátó volt.
Gerard ezzel zárja is részéről a beszélgetést, hogy átadja a lány Louisnak, hiszen neki akad egyéb dolga is, az pedig, hogy a városban kísérgesse Miss Montgomeryt másra lett rátestálva nem az idős inasra.
A garázsban Louist már meglepi a lányból áradó ellenségesség. Valahogy furcsa, hiszen Ragnar szeretője és fenntartásai lennének a vámpírokkal kapcsolatban? Esetleg csak még annyira új, hogy be sem volt ideje törni a kancát, és azért is bízta most őrá ezt a fuvarozgatást, mert nem lenne ideje a lánnyal rohangálni a dolgai után, hiszen friss szerzemény, akad még gond vele?
- Louis Murat Miss Montgomery.
Mutatkozik be egy teátrális mozdulattal Louis, melyben nem kevés cinizmus, gúny, és csipkelődés van. Ugyan kapott egy feladatot Ragnartól, de nem szárazdajkának szegődött el hozzá, valami kis boszorkány mellé. Garnírozza a nőit a mester maga, főleg addig, amíg nem tanulták meg az illemet, s nem tudják mit szabad és mit nem, vagy hogyan illik viselkedi egy vámpírral szemben.
- Bizony kisasszony, még egy vámpír. A jövőben pedig ha tetszik, ha nem, kénytelen lesz elviselni, hogy időről időre vámpírok bukkannak fel a környezetében. Bár kicsi furcsa ez az ellenérzés egy ősvámpír szeretőjétől.
Ebben pedig már akad némi figyelmeztető él is. Ez a kis beszélgetés egy dolog, de ha ezt előadja Ragnarral szemben is a lány, hát nem kell majd sokáig bajlódni vele. Ragnar alapvetően türelmes, de van az a határ, amikor már azt mondja ő is, hogy akad, akivel nem érdemes bajlódni, 900 év alatt pedig megtanulta már, hogy a vámpír életében a szereplők jönnek-mennek, idővel mindenki pótolható, ki nehezebben, ki könnyebben.
Majd közelebb lépve a lányhoz, határozottan fogja meg annak állát, hogy a kis boszorkánynak ne legyen lehetősége elfordítani a fejét, vagy ellenkezni, s a vámpír szemébe nézve végig kelljen hallgatnia, amit mondai akar neki.
- Na idefigyelj aranyom. Itt én teszek szívességet neked, s tulajdonképpen Ragnarnak. Bár a mesterem óhajának nem egészséges ellent mondani, de nem vagyok sem a sofőröd, sem a szolgád. Ha gondolod, maradhatsz a házban is, én meg elmesélem a mesternek, miért is nem volt kedvem furikázni, meg kísérgetni téged a városban. A többi már rátok tartozik.
Néz igen csak jelentőségteljesen a lány szemébe, hiszen nincs itt ő alárendelve senki másnak, csak Ragnarnak, s bár csalódást okozna a mesterének azzal, hogy egy ilyen egyszerű feladatot nem tudott megoldani, de annyira nem súlyos kérdés ez, hogy megölné az egyik gyermekét egy hisztis fruska miatt. Elvégre az elmúlt több mint 200 évben, mióta Ragnar vámpírrá tette Louist, a kölyök a maga módján megszolgálta a szívességet.
- Nos, akkor hogy legyen? Innentől tudsz viselkedni, vagy passzoljalak vissza a gazdádnak, hogy engedetlen voltál és modortalan?

Louis arcán látszik az őszinte megdöbbenés. Ő már bizonyított, hiszen 200 éve más sem csinál, mióta Ragnar átváltoztatta őt. Tanul és bizonyít. Mellette meg van bizonyos tekintetben a saját szabadsága, amíg elfogadja mestere szabályait, s az ezekkel járó kötöttségeket. Így lázadni azonban még ő sem merne Ragnar ellen, mert halálos ítélet lenne számára a szembeszegülés, s még csak nem is kellene, hogy a mester maga végezzen vele. Megtennék azt a riválisai, vagy Louis saját haragosai, ha kiderülne, hogy már nem élvezi a mester védelmét.
- Úgy nincs szükséged rám sem a továbbiakban. Az eddigiek fölött még szemet hunytam volna. Ez viszont már túlságosan sok. Azt, hogy most nem töröm ki a nyakad, egyedül annak köszönheted, hogy Ragnar szeretője vagy. Más így nem emelhet kezet rád. Látom ennek ellenére a hála nem erős oldalad.
Még egyszer végig méri a lányt, de inkább már csak úgy, mint valami szerencsétlent, aki kimondta maga fölött a halálos ítéletet. A lánnyal valószínűleg közölte a szabályokat, melyeket ő most alaposan semmibe vett, bizonyítani pedig még aligha bizonyított volna hűséget, lojalitást, vagy rátermettséget, a mester szemében pedig ezek túl vajmi kevés képvisel igazi értéket.
Távolabb lép a lánytól, hiszen nem fenyítheti meg és nem is dönthet a sorsáról. Ragnar szeretőjének különleges helyzete van. Bár parancsokat nem osztogathat senkinek, nem is érhet hozzá senki sem, hiszen csak és kizárólag a mester tulajdona, amíg azt ő úgy látja jónak. Utána meg már a lánynak aligha lesz gondja bármire is az árnyékvilágban.
- Élvezzed ki ennek a háznak a vendégszeretetét. A mai napod jószerivel az utolsó lesz ezen a világon szavaid után.
Louis ezzel el is indul, hogy faképnél hagyja a lányt, és megtegye a jelentést mesterének. Nem fog dicséretet kapni ő sem. Ez a szembeszegülés viszont már nem olyan, ami a szőnyeg alá söpörhető, az lenne csak az igazi árulás a mesterével szemben. Ez a nő pedig nem ér annyit, hogy ilyesmit tegyen érte. Ragnar majd talál egy olyat, amelyik hálásabb lesz a kegyért, hogy egy ősvámpír tünteti ki a figyelmével.

Hosszú volt ez a nap. Nem az első az életemben, s nem is az utolsó. Még hosszabb volt a hírek után, mellyel Louis keresett meg még reggel. Valahol fájt. Nem szeretem az értelmetlen pusztítást, s ha rosszul választottam, én is felelős vagyok érte, de a lányt már el aligha engedhetem. Amennyiben nem lenne képes beleszokni az itteni rendbe, az alighanem a halálos ítéletét hozná el. Hogy haragszom-e rá? Nem. A rend viszont az egyetlen olyan dolog, mely képes megőrizni az értékeket. A káosz épp oly könnyedén pusztítja el őket, miként akaratlanul hívja életre. A törvények, a szabályok, az elvek vagy mindig és mindenkire ugyan úgy érvényesek, vagy csupán a képmutatók hosszú sorát sikerült gyarapítanom nekem is.
Ismét zűrök vannak Afrikában, s aligha húzom soká az időt, mielőtt kénytelen leszek oda utazni, hogy magam vegyem kézbe a dolgokat. Nem igazán mondhatom, hogy birodalmat igazgatnék, hiszen törekedni sem törekedtem rá sohasem. Érdekeltségeim viszont szerte a világban vannak, hiszen ahhoz, hogy fenntartsam mindezt, bizony pénzre is szükség lesz és van is, rengeteg pénzre, amit elő kell állítani valamiből.
A kellemetlen beszélgetés, és a hosszú megbeszélések sora után a könyvtárba vonulok vissza, hogy egy Shakespeare műben keressek egyenlőre békét a felém közeledő sötét felhők elől, melyek kihívásokat rejtenek, de melyekkel szembenézni még van időm, s nem is tanácsos azonnal nekiesni egy-egy nehéz helyzetnek, hacsak nem szorít annyira minket vasmarokkal az idő, ami egy vámpír esetében bizony ritkán esik meg, s még ritkábban egy ősvámpírnál.
Sok hűhó semmiért. Midőn mondja a mű címe, érzem én is most úgy magamat. Sok bonyodalom kering körülöttem melynek jobbára csupán tétova hullámok az idő örökké fodrozódó tengerén, de viharossá teszik az én öblömet, s gondokkal redőzik homlokom, rosszkedvem telén.
Már estefelé jár az idő, midőn a könyvet összecsukva teszem vissza helyére a kötet, őrizve a rendet, melyre mindig kínosan ügyeltem magam körül, s a rendszert, melyet én építettem fel itt is magam. Sötét öltönyömet ezúttal virág díszíti majd, fehér, s hamvas, mint a szépség, kit felkeresni készülök jómagam. Hosszú, s nehéz beszélgetésre számítok, melynek oly régóta először kimenetelét nem tudnám előre vetíteni, s valahol ez izgalmat ébreszt, hiszen kihívást jelent, ugyanakkor ott a bánat is, hogy kiterítse fekete szárnyait, hiszen sajnálnám megtenni azt, amit az jelent, ha ez a beszélgetés kettőnk között rosszul sül el.
A fehér virág, mely öltönyöm díszíti is jel lehet. Fehér liliom, a halál hamvas virága, a halál fehér hírnöke, ki hivatott lesz majd előrevetíteni szavaim súlyát, hogy magamnak ne kellejen a sötét gondolatokat, a vészterhes szavakat idéznem. Nem szívesen szennyezném kiontott édes vérrel eme gyönyörű csillagfényes estét.
Csukott szemmel is kiismerném magam a sövénylabirintusban, hogy a mágia súgja meg nekem, hogy ott találom azt, ki keresek. Karomon egy takaróval, s másik kezemben egy bögrével, melynek tartalmát Irina készítette külön ehhez a beszélgetéshez. Jómagam nem élek vele, de Irina esküdözött, hogy igazi varázsszert főzött nekem, még akkor is, ha a bögréből szálló édeskés illatok engem erről nem győztek meg.
Valamiféle forró csokoládés illat lehet tejszínhabbal, fahéjjal, talán vaníliával bolondítva meg. Csendben, némán, mint a halál sötét árnya lopakodva az utat úgy teszem meg, s tanúi eme talán szomorú éjszakának csupán a lesznek.
Mikor belépek a labirintus közepén lévő kis parkba, a kis pihenőbe, melyben oly szívesen időzöm gyakran magam is, a látvány engem is megragad. A Holdnak sápadt ezüstjében, csillagok gyémántos fényében fürdőző gyönyörű, hamvas fiatal test. A vén bolond talán tévedett, s nem olyan lányt választott, ki valóban értékelni lenne képes ama életet, mely egy ilyen vén szörnyeteg mellett, mint jómagam várhatna reá. Ezzel viszont már nem tudok mit kezdeni. Ami megtörtént, az megtörtént, de ha a lánnyal végeznem kell, a professzort is küldöm utána. Tévedése jussa ezúttal a halál lesz.
Sokáig nézem a fiatal, hamvas, törékeny testet, állok magam is az éj sötét bársonyába burkolózva szótlanul, mielőtt letenném a bögrét az asztalra, s lépnék oda hozzál, hogy a takarót reá terítsem, ha meg nem hűlt volna idáig, ez után se kerüljön reá sor. Nem mintha nem lennek képes gyógyítani őt, ha szükséges, de sokkal jobb a bajt megelőzni, sem mint később orvosolni.
Finoman, gyengéden takargatom be a lányt, s csak az után közelítek hozzá a bögre tartalmával, hogy őt is elérjék azok a bizonyos Irina szerint varázslatos illatok, türelmesen, csendesen nézve őt, s várakozva, hogy téren vissza az álmoknak rejtélyes mezejéről, hova bár követhetném a mágia útján, de nem zavarnám meg nyugalmát. Inkább bíznám az illatokra, hogy visszacsalogassák őt az árnyékvilágba, s hozzám.

Apró mosoly játszik ajkai szegletében, ezüstösen simogatja a holdsugár, s apró kis gödröcskék jelennek meg az arcán egy fajta különleges bájt kölcsönözve neki, mintha csak a régi kelta mesék egyik tündére aludna a kertemben békésen virágos mezőkről, s az örök tavaszról álmodva.
Irinának talán igaza volt, s nem csak az álom csalhatott mosolyt az arcára, de ennek a furcsa és forró italnak az átható illata, melyet azóta érzek, hogy a bögre a kezembe került, de meg kell vallanom, rám már közel sem hat olyan igézően. Részem a vámpír mely mámorítónak már leginkább az édes vért találja, sem mint bármi más nektárt, kivéve talán hölgyem ajkáról csepegő édes cseppeket, a csókban rejlő ambróziát.
Csendben megvárom, míg felébred a lány, ha már azt nem engedi, hogy betakargassam. Szomorúan látom, hogy a hinta távolabbi sarkába húzódik, összekuporodva, begubódzva, elzárkózva. Érzem testének édes illatát, mely arról suttog nekem, hogy bizony vér most adrenalinnal telített, s oly finom édes, mely bennem ébreszt hasonlóan mámoros gondolatokat, mint benne ébreszthetett a csokoládé vaníliás, fahéjas illata az imént. Tekintetem a vérmaszatos kézre vándorol, a takarón hagyott vörös foltokra, s lélektükreimben csupán egyetlen pillanatra csillan meg a ragadozó igaz valója, az édes vére utáni bódító vágy. Testem azonban nem mozdul, hogy vágyaimnak érvényt szerezzen, 900 év gyakorlata az önuralomban áll mögöttem, s a lány éppen eléggé fél már most is, nem hogy elősegítene bármit is, ha még inkább fenyegetve érezné magát.
A kíméletlen ragadozó aztán amilyen gyorsan jött, úgy távozik, a megszokott bús nyugalomnak adva át helyét, midőn kalitkájában kismadárként verdeső szívének dobogását hallgatva foglalok mellette helyet a hinta másik végében. Nem közelítek a lányhoz, túlságosan meg van rémülve, s most jobb, ha időt adok neki arra, hogy ezt ő oldja fel saját magában, hogy nyisson. Csak a bögrét nyújtom át, hiszen Irina szerint ez a varázsszer csak forrón hatásos, s ha kihűlt, nem ér már semmit sem. Közös lehet ez benne a leány testében csordogáló édes vérhez, melyhez hasonló 900 esztendő alatt is ha kóstoltam is, ritka eset lehetett, hiszen tisztán nem emlékszem rá. Lakik egy különleges szépség Arianában, de sajnos még mindig nem tudom, hogy a Halál megváltó ölelése vár-e majd rá, vagy önként veti majd magát karjaimba, s válik világom részévé életének midgardi útja erejéig, hogy egy kis derűt, s fényt hozzon végtelen napjaimba.
Vagy Louis nyers szókimondása ijeszthette meg ennyire, mellyel minden bizonnyal szokásaimat, s szabályaimat taglalta neki, vagy ez a kis virág, kit kísérőmül választottam ma éjszakára beszélt minden szónál ékesebben, hiszen a Halál virága a fehér liliom. Talán mind a kettő együttesen váltotta ki ezt a hatást, melyből előre már csak lassú út vezet, sok türelemmel.
- Nem kedvesem. Nem azért jöttem, hogy kihunyni lássam csillagod. Gyönyörű szemed ragyogását a halál sápadt fényére cserélni fel.
A bárd szavai hatottak talán rám is, s talán az ő segítségével sikerülhet egy kicsit oldottabb hangulatot teremtenem, hiszen őszintén beszélni nehéz azzal, kinek szívét marokra szorítja a félelem. Amíg valamennyire meg nem nyugszik a lány, hogy mit hall átgondolni legyen képes, előre aligha juthatunk.
- Honnan tudod mire lennél képes, s mire nem, mikor esélyt sem adtál ennek az életnek, s máris dobnád el oly gyorsan, oly könnyedén, mint megunt szerető ajándékát a folyó vad hullámaiba veszejtvén.
Ariana még igazán meg sem ismerhetett engem, a házam, a világomat, fogalma sincs mi várhat itt rá, de már azt hajtogatja, hogy nem lenne képes elfogadni ezt az életet, nem tudna így élni, pedig még azt sem tudja igazán, milyen is az a bizonyos ilyen, melyre máris látatlanban is nemet mondanak ajkai.
- Nem hajt bosszúvágy. Én csak akkor ölök, ha az szükséges. Gyűlölet, s harag két oly hűtelen szörnyeteg, kik legelébb azt pusztítják el, ki táplálja őket. A bosszú pedig veszélyes út, mely megbékélést nem hoz, csupán néma, sötét ürességhez vezet. Egyik sem az én utam. Megvédem az érdekeimet, s a világomat, ha kell, de azt sosem bosszúvágyból teszem, hanem azért, mert mindig akad, ki ha gyengének talál, nem lel nyugalmat addig, míg én az örökre el nem hozom számára.
Nincs ősi bosszú, fojtogató harag, fortyogó gyűlölet, ahogyan most is érezheti, midőn tekintetem rajta kalandozik, hogy sokkal inkább, mint gyönyörű, kívánatos virágszálat méregetem, sem mint gyilkos dühöm tárgyát, kin bosszúmat tölteném ki. Érezheti, hogy sokkal inkább szomjam az, mellyel vérének édes ízére áhítozom, sem mint a bősz harag, mely körülleng engem a társaságában.
- Ugyanakkor valóban nem véletlenül kerültél ide. Ebben igazad van Ariana. Én választottalak ki téged anélkül, hogy tudtál volna róla, s ha nem leszel képes még csak megismerni sem a világomat, mielőtt helyette a Halál hűvös ölelését választanád, akkor az valahol az én kudarcom is lesz, s talán jobbára inkább csak az enyém.
Éppen elég lehet az is, ha olyan valakit választok, aki esélyt sem akar adni annak, hogy valami újat ismerjen meg, mielőtt rögtön elutasítja azt, a régi után sóvárogva, s esélyt sem adva a világnak, hogy előtte egy új képet fessen meg, ismeretlen titkokat tárva fel, melyekbe talán senki más betekintést nem nyerhet.
- Most sem azért jöttem, hogy megöljelek. Sokkal inkább, hogy beszélgessünk, de nem fogok hazudni neked, ha ez a beszélgetés oly véget ér, Midgard világától búcsút hozhat számodra ez a csillagos, hideg téli éj.
Nem fogok hazudni neki. Amit tett, az nagyon súlyos dolog, én mégsem bosszúért lihegve, a kínokat hozva el kerestem fel őt. Először is megérteni szeretném, hogy miért került sor arra, ami megtörtént, hiszen a büntetésből magából nem tanul senki sem. Értelme csak akkor van, ha ki kapja is képes elfogadni annak igazságát, megérteni miben hibázott, s hol, s képes lesz változtatni azon, hogy újra ne ismétlődjék. A fájdalom, a Halál tanítómestere nem lesz senkinek, még gátat is csak akkor szabhat, ha mellette kellő tanítás kap helyet.

Ariana még mindig félénken húzódik el, szimatol, keres, figyel, begubódzva ugrásra készen, mint a riadt őzike, aki minden pillanatban várja a támadást. Nem teszi egyszerűbbé a dolgomat. Félénken szimatol bele még abba a forró italba is, mit Irina készített a számára, pedig abban aligha találna bármi olyat, ami ártana neki, s nekem sem stílusom ilyen alantas módon, méreggel ölni, hiszen ennyire talán már ismerhet. Harcosok leszármazottja vagyok, büszke harcosok népének talán utolsó sarja egy elfeledett korból, hiszen ha az a nép nem is tűnt el teljesen, melynek én is fia voltam, alaposan megváltozott már a századok során, melyeket megéltem magam is, s bár vannak norvégok, finnek, dánok, svédek, de vikingek már aligha. A világ megváltozott, s megváltoztak azoknak az embereknek a leszármazottai is, kiknek én kortársa voltam valaha, utódaik már nem követik őseik ösvényeit. Már nem ragyog oly fényesen az égen Asgard csillaga.
Ariana végül mégis rászánja magát szavaimat hallgatva, hogy a forró italból kortyoljon, s hamarosan mosoly is játszik azokon az érzékien vonzó ajkakon, melyeket magam is szívesen megízlelnék, de ennek éppen most aligha van itt az ideje. Úgy látszik az a forró ital valóban nem maradt hatástalan, s ha a távolságtartást még oldania nem is sikerült, de mosolyt csalnia a lány arcára már igen, méghozzá rögtön az első kortyok hatásaként.
- Irinának köszönd, az ő receptje volt, s az ő tanácsa, hogy ezzel a varázsszerrel keresselek meg téged, ahogyan ő nevezte, mert oly kapukat nyithat meg a hölgyek szívében, melyeket talán semmi más sem.
Bár az én arcomon megjelenő mosoly maszk csupán, mégis bíztatásnak szánom a lány felé, csak nem tudom, ennek riasztó, vagy nyugtató hatása lesz-e. Hosszú csend következik, de végül a lány mégis beszélni kezd. Az aggályai valahol érthetőek, ahogyan a kérdései sem alaptanok, melyeket nekem szegez.
Lassan elfogy Irina csodaszere, a bögre pedig az asztalon köt ki, így ezek után már csak ketten maradunk, s talán csak az éj varázsa, a Hold fénye, a csillagok hideg, de tündöklő ragyogása szegődik társunkul.
Valahol bíztató kezdet, hogy nem tart szörnyetegnek. Legalább ő nem. Én nem mondhatom el ugyanezt magamról. Bár a lány nem ismeri életem történetét, nem ismeri a múltamat, ahogyan lényemet sem, ő csak keveset láthatott még belőlem, s minként mindenki másnak, nekem is több arcom van, azt pedig, hogy mikor melyiket mutatom, leginkább csak a körülmények határozzák meg. Ariana még nem szolgált rá arra, hogy megismerje lényem sötétebb oldalát, s a kényszert, mely ráviheti arra, hogy a szabályaimmal megbéküljön, vagy a Halál ölelését válassza menedék gyanánt előlem. Viszont azt kell mondanom sajnos, jó úton halad, hogy eme döntés elé kerüljön, s nem a kellemesebb módon tapasztalja meg milyen is egy ősvámpír környezete és társasága.
- Adjak neked írásba foglalva egy kiskönyvet? Nem kedvesem. Nem lenne ennek értelme. Szerintem a szabályaim egyszerűek. Nem kérdőjelezhetsz meg engem, a döntéseimet, vagy az elveimet. Engedelmességgel és hűséggel tartozol. Meg kell tudnod választani a megfelelő időt és helyet, ahogyan a formát is, hogy igényeidet, aggályaidat, már ha vannak, elém vezesd. Bizalmasaim előtt, a hátam mögött szállni szembe velem, szerintem magadtól is tudhatod, hogy halálos vétek.
A mi világunk valóban más. Az én esetemben pedig, ha lehet ez még összetettebb. Szegény lány hiába próbál bármi emberit felfedezni a tekintetemben, hiszen sosem voltam ember, s már sosem leszek az. Vad harcosok népének fianként születtem, a téli napforduló fiaként, lényemet mindig is áthatotta a mágia, s később részemmé vált egy ragadozó sötét lénye is, most pedig ezekből a különállóan is összetett részekből forrna egybe egyéniségem, melyet megérteni valóban nem lehet könnyű, ahogyan nekem is évszázadokba telt, hogy kiforrjak azzá a lénnyé, ki ma vagyok, s hogy megtanuljam fenntartani sok-sok részem közt ezt a törékeny, de lassan szilárduló harmóniát.
- Neked persze ez idegen lehet, különös, félelmetes, s értethetetlen. Pedig ha hiszed, ha nem, nem áll ez oly messze az emberek, a halandók világától, vagy a csak természet ragadozóinak oly egyszerű törvényeitől. A gyengébb felfalja az erősebb, a rátermettebb uralkodik a kevésbé rátermett felett. Egyszerű szabályok ezek, melyekkel megannyiszor találkozhattál, midőn a történelem titkaival ismerkedtél, de szembejön veled ez manapság is nap-nap után. A különbség csak annyi, hogy a vámpír ragadozó természete miatt nálunk ez sokkal kiélezettebb. Senkinek nem engedhetem, hogy kétségbe vonja tekintélyem büntetlenül, mert saját, s egész világom biztonságát tenném kockára vele. Remélem megérted ezt.
Hogy én döntöttem volna a lány helyett? Ez sem igaz. Az igazság az, hogy én teremtettem meg a körülményeket, hogy a környezetembe kerüljön, s én alakítottam úgy a dolgokat, hogy a lánynak döntenie kelljen, még akkor is, ha nem kapott egészen tiszta képet mindarról, miről választ, s miről nem.
- Éppen elégszer hívtam fel a figyelmedet rá kedvesem azon az éjszakán, hogy a szavainknak, de még a gondolatainknak is, ahogyan tetteinknek súlya, s következménye van. Kihatása a jövőnkre, de még másokéra is. Te döntöttél úgy, hogy az enyém leszel, s az ajkaidat saját szabad akaratodból hagyták el eme szavak.
A választás lehetőségét megkapta ő is, még akkor is, ha most úgy érzi, csapdába lett csalva, de a döntést ő hozta meg, ezt így utólag másnak felróni, szemére vetni, azt gondolom legalább annyira nem helyes, mint mást okolni saját kudarcaink okán.
Valahol megértem, hogy számára hideg, s fagyos lehet ez az idegen világ, de ezzel sajnos nem tudok mit kezdeni. Leonórám oly régen hagyott engem, hogy azóta valóban megfagyott körülöttem a világ, s a házam falai között ridegebb lett az élet. Sajnos ebben igazat kell adnom a lánynak.
- Amennyire tudom, az asszony dolga, hogy lugast varázsoljon ott, hol kietlen a pusztaság, s fagyos hideg dermeszti jéggé a szíveket. A csodát sose kívülről várd Ariana kedves, ott lakik az a te szívedben, s ha ott nincs meg, más sem fogja tudni elhozni neked.
Igen, időbe fog telni, amíg csiszolódnak a dolgok, az én házam mindennapjai, s a lány egymáshoz, de ezen nem tudok változtatni, talán sokkal kellemesebbé tenni számára sem. Ugyanakkor vannak kihívások, melyekkel neki, mint nőnek kell szembenéznie. Hol a szeretet hiányolja, oda elhozhatja ő is, ha szívében él annak virága, s nem fogja megtalálni sehol sem, ha nála sem szökkent szárba.
Louis valóban nem könnyű eset, még a számomra sem mindig könnyen kezelhető, de ezt meg kell szoknia. A vámpíroknak is meg van a maguk természete, ahogyan az embereknek is, s van akinek nehezebb, van akinek kellemesebb, de ezt meg kell tanulni kezelni mindenkinek.
- Louis még fiatalnak számít. Az én fogalmaim szerint kölyöknek. A francia forradalom idején az 1700-as évek végén változtattam át. Még kiforratlan, s sokat kell tanulnia, természete még vad, de hűséges, törekvő, rátermett. Vele is egyszerűbben találod majd meg a hangot, ha megtaláltad a saját helyed az én világomban.
Ezek az a dolgok tulajdonképpen nem leküzdhetetlen kihívások, csupán mérföldkövek egy hosszú úton, mely most még egészében áll a gyönyörű fiatal boszorkány előtt. Mindenre van megoldás, csak keresni kell, s az ő rátermettségét is az fogja majd bizonyítani, hogy miként birkózik meg azokkal a dolgokkal, melyekkel kihívásként él meg a sok mindenből, mit elé sodor az élet.
Már nem húzódik el oly élesen, így most én húzódom közelebb hozzá, fehér díszzsebkendőt véve elő, hogy a vércseppet, mely orrából serkent az imént letöröljem, s megtörölgessem a leány vérmaszatos tenyerét, a rózsa tövisek ejtette sebeket. Számomra is komoly küzdelem, hogy ne engedjek utat vérszomjamnak, hogy újra és újra érzem vérének édes, igéző illatát.
Finoman, gyengéden érintem a leányt, kiben még valószínűleg így is riadalmat kelt majd ezen gesztus. Gyengéden fedem el tenyeremmel törékeny kis kezét, rejtem el sajátomban azt. Az egyébként hideg érintés, melyet már ismerhet tőlem, most kellemesen, nyugtatóan, bizsergetően meleg, melegség kúszik át a kezébe, hogy elűzze messze a fájdalmat, forrassza be a sebet. Az erőt, mit magából kimerített fel nem tölthetem, de a sebeket, melyeket figyelmetlensége okozott beforraszthatom. Igen csak régóta tanulmányozom már a mágia művészetét is, hogy ezen a téren is lehessenek lehetőségem, s ahogyan aztán ismét szabadon engedem kis kezét, hogy elhúzhassa, ha szeretné ezúttal már éppen, gyógyultan, egészségesen, arcomon ismét egy mosolyt láthat, még ha hideget is, de olyat, melyet bíztatónak szántam.
- Hidd el kedvesem, talán több közös van bennünk, mint azt gondolnád.
Eddig csak azt tudhatta a lány, hogy vámpír vagyok, de azt nem, hogy valahol ahhoz a néphez is tartozom, mely neki is sajátja. Igen, mágus voltam előbb, mintsem vámpírrá lettem volna, s most már mindkettő vagyok.
- Hogy én mikor lettem vámpír? Magam sem tudom. A népet, melynek fiaként születtem, ma a vikingek néven ismerik. Abban az időben mi másként számoltuk az időt, s nem a keresztények naptárja szerint. Becslésem egészen biztosan nem lesz pontos, de talán 900 éve lehet annak, hogy a Yarl, kinek elit testőrségében szolgáltam csatamágusként vámpírrá tett.
Ha úgy tetszik, ahogyan neki, úgy nekem sem volt választásom, de még annyi sem, amennyit ő kapott tőlem, hogy elfogadom-e a vámpír létet. Nekem egészen egyszerűen azt mondták, eredményeimmel érdemeltem ki ezt a jutalmat, melyet elfogadnom, miként a Yarlt életemmel, véremmel, mágiámmal óvnom kötelességem.