Egy nő sosem volt egyszerű eset, s ritkán tudta mit is akar igazán, vagy mi jó neki, de természetesen azt azonnal. Ariana szavai is tele vannak ellentmondással, még a saját érzései, a saját vágyai tekintetében is, ami ugyan nem jó, de sajnos főleg egy ennyire fiatal lánynál teljesen természetes dolog.
- Arra gondoltál már, hogy mi az, amire te készen állsz? Vannak vágyaid, vannak olyan dolgok, amiket szeretnél elérni, ez pedig jó dolog, mert célt adnak. Ugyanakkor ritkán ér célba az, aki csak végig akar rohanni egy úton, s végül, ha meg is érkezik, ritkán találja igazán vonzónak azt, amiért olyan sokat küzdött, hogy elérje.
Nem csak a mai emberek nem hajlandóak ebbe belegondolni, régen sem volt ez másként. A türelem olyan erény volt, mellyel csak kevesek rendelkeztek, hiszen akár csak a bölcsességet, ezt is az idő és a tapasztalás hozza meg, egy emberi élet pedig nem feltétlenül hosszú, s nem mindenkinek ugyan azok, vagy ugyan annyi lecke szükséges, hogy megtanuljon valamit.
- Honnan tudod, hogy Ragnar idővel nem lenne erre hajlandó? Ugyanakkor, amíg te a vágyaidat hajszolod, amíg a kétségeid gyötörnek, addig elmulasztod megélni mindazt, ami esetleg széppé varázsolhatná az utat, ami odáig vezet, ahova végül eljutni szeretnél.
Ennél tisztábban már a testőr nem tudja elmondani a lánynak, hogy legyen türelmes, hiszen a vámpír is csak mértékkel, idővel követel tőle dolgokat, ahogyan idővel is mutat meg neki másokat, próbálva alkalmazkodni ahhoz a tempóhoz, ahogyan a lány mindezt megérteni, megélni képes.
Ahogyan oly sokan Lionel is a viking tanítványa volt, még akkor is, ha nem sokáig, s nem alakult ki közöttük soha a mester tanítvány viszony, inkább csak egy igen öreg harcos mellett töltött idő volt az, ami időről-időre tanulságul szolgált a mágustestőr számára. Vannak dolgok, amelyeket nem kell kimondani, attól még mindenki tudja, ha egy kis belátással rendelkezik, hogy azok bizony úgy vannak akkor is.
Veszélyes játék ilyet tenni Ragnar kiválasztottjával, de talán segíteni fog a lánynak megérteni bizonyos dolgokat, ha egyetlen pillanatra láthatja azt Lionel szemében, amit a vámpíréban olyan nehezen, vagy nem vett észre.
Határozottan lép a testőr a lány elé, zárva el előle az utat, s engedve neki csupán, hogy a faltól reméljen menedéket, finoman érintve meg a lány arcán a selymes bőrt, gyengéden simogatva meg őt, s közben próbálva folyamatosan rabul ejteni a lány tekintetét.
- Én még nem sok időt töltöttem el veled, de még én is érzem a belőled áradó varázst. Amennyiben a viking nem csapott volna le rád előttem, ha egymás útjába sodor minket a sors, én is megkörnyékeztelek volna, még akkor is, ha a módszereim mások, mint a vámpírnak.
Veszélyes, de őszinte pillanat, amikor ha rövid időre is, de a lány láthatja a testőr szemében felcsillanni a gyönyörű és különleges nőnek kijáró csodálatot, a vágyat, melyet, már ilyen rövid idő alatt is felébresztett benne, majd Lionel egy elegáns lépéssel távolodik el tőle, fogva meg ismét a lány kezét, hogy lágy csókot leheljen rá, ezúttal éppen csak érintve a finom bőrt Ariana kézfején, hódolatát fejezve ki ezzel a lány szépsége előtt.
- Lehet, sok olyan van ott már most is előtted, amire vágynál, csak te éppen nem veszed észre azt.
A csodálat és a vágy pedig lassan szelídül egy barát kedvese iránt érzett tiszteletté a testőr szemében, hogy úgy tűnjön el, mintha soha nyoma sem lett volna ott. Mintha az egész nem lett volna több, mint a lány képzeletének játéka.
- Ragnar sem a mai kor gyermeke, ahogyan én sem. Nincs olyan dolog ezen a világon, ami értékesebb lenne azoknál, amit én felsoroltam neked egy magunk fajta férfi számára, ezek pedig benned meg vannak. Tökéletessé akkor válik a kép, ha a becsület, a tisztesség és a hűség is társul ezen szép tulajdonságok mellé.
Végül pedig elengedve a lány kezét adja vissza Arianának a teret, melyet az előbb oly hirtelen, váratlanul ragadott el tőle, hogy legyen lehetősége napirendre térni a történtek felett, hogy láthatta Lionel egy másik arcát is.
- Vannak olyan kihívások az életben szépséges Ariana, amelyekkel valóban igazi öröm szembenézni, még akkor is, ha nem lelünk rá könnyen megoldást, mert mind végig tudjuk, hogy igazán meg fogja érni az a küzdelem.
Az újabb felvetés ismét csak mosolyt csal a testőr arcára, hiszen ha ő valóban összeszedné élete történetét, akkor minden bizonnyal izgalmas kalandregény kerekedne belőle, s ez nem lehet másként Ragnar esetében sem.
- Bár a bárdok sosem énekelték meg tetteinket, nézd ezt is egy más szemszögből. Így magad is része lehetsz egy eposznak. Ez sem mindenkinek adatik meg, még akkor sem, ha sosem veti majd papírra senki sem.
Végül úgy tűnik valóban sikerült elérni a lány szívét és meghatni őt, ami mindenképpen jó, mert reményt adhat arra, hogy mélyebben átgondolja majd az elhangzott beszélgetés szavait, de azt is, ami eddig történt közötte és Ragnar között. Néha mindenki képes könnyedén átsiklani a lényeg felett, s nem árt, ha van, aki kinyitja a szemünket.
A csomagok lassan bekerülnek az Audi csomagterébe, a lány az anyós ülésre, míg Lionel a sofőr helyét foglalja el. Ariana utolsó szavai még a testőr szemében is előcsalnak egy pillanatra érzelmeket, némi meghatottságot, s némi szomorúságot, hogy erről a lányról bizony ő lemaradt.
- Ne aggódj, én sem tervezem még itt hagyni ezt a világot, még akkor sem, ha régen rontom már itt a levegőt.
Az autó kerekei, a motor duruzsolása pedig hamarosan jelzi, hogy indulnak a reptér felé, ami pedig Lionel vezetési stílusát illeti, kihasználja az út és a szabályok adta lehetőségeket. Valószínűleg hamar oda fognak érni a repülőhöz.

F

Ariana végre ne kombinál tovább, hiszen láthatóan nem maradnak hatástalanok a szavak, a mozdulatok, s a lány valószínűleg nem mozgott még ilyen közegben sohasem. Nem is meglepő, hiszen a mai kor, melynek ő is gyermeke más szokásokra, más alapokra épül, s a nők felé is másként szokás közeledni. Ilyet talán csak filmekben láthatott a lány, talán még ott sem.
Meg sem kell szólania, hogy testének minden egyes reakciója híven árulkodjon arról, mennyire a hatása alá került ennek a pár pillanatnak. Ragnar ismét egy nagyon-nagyon fiatal lányt választott magának és nagyon-nagyon tapasztalatlant, aki lehet majd bármennyire hűséges, bármennyire becsületes, bizonyos dolgok hatni fognak rá. Az pedig majd időbe kerül, amíg a tapasztalatok egy olyan mértékének birtokába jut, a hasonló helyzeteket tökéletesen helyén tudja majd kezelni.
A „hiszek neked” helyett mondhatta volna azt is a lány, hogy érzi, hiszen itt ez az igazság, a saját bőrén érzi, a saját bőrén tapasztalja a szavak igazságának egy részét, azok pedig igen csak láthatóan hatnak rá.
Az utolsó vallomás az autóban aztán még csak el mosolyt a testőr arcára, hiszen ez megint csak természetes. Ez a lány nem igazán tudott még alkalmazkodni a közeghez, amelybe bele csöppent, ahogyan azt is érzi, hogy itt a legtöbben idősebbek, tapasztaltabbak, erősebbek nála, s alapvetően érdekeik érvényesítésének terén agresszívebbek is.
- Idővel majd megtanulod, hogyan kezeld a dolgokat, s megint egy más színben fog előtted feltűnni a világ Ariana.
Maga a repülőtér nem az lesz, amit a lány vár, sokkal inkább csak egy kis magánreptér, pár hangárral, előhozva pedig már várja őket az a gép, amellyel repülni fognak. Már elsőre is látszik, hogy nem kifejezetten a polgári utas szállítás egyik gyöngyszeméről van szó. Mivel ebbe a gépbe nem fér be több néhány utasnál és természetesen a pilótánál.
Hamarosan feltűnik Ragnar alakja is, ahogyan kezet fog még valakivel, egy aprócska doboz cserél gazdát, majd a vámpír megindul a repülőgép felé, amely mellett Lionel is leparkol az autóval. A testőr még kinyitja az ajtót, de aztán már sokkal inkább a csomagokkal és a géppel kezd foglalatoskodni, sem mint a lánnyal.
- Máris itt van Ragnar, nekem pedig lesz egy kis dolgom még felszállás előtt, ugyanis én fogom vezetni.
A bőröndök kíséretében a testőr aztán el is tűnik a gép fedélzetén, mire a vámpír alakja teljesen kibontakozva az éjszakából odaér a lányhoz. Fekete öltöny, egy bordó ing, melynek nyaka lazán szabadon hagyva, nyakkendő nélkül, elegáns fekete cipő, de sokkal inkább a sportos, sem mint a megszokott üzleties megjelenésű szabás.

Ariana végre megérkezett, én pedig lassan elérek hozzá is, a kis szívesség elintézése után. A repülő nem az enyém. Tulajdonképpen egy baráti szívesség egy baráti szívességért cserébe. Egy igazi gyűjtő a Mennyekben érzi magát egy-egy álom beteljesülésekor, mikor a gyűjteménye egy-egy rég vágyott darabbal gyarapszik, s hajlandó megtenni egy olyan apró szívességet, hogy a segítségemre vagy egy csodálatos hölgy lenyűgözésében. Mr Armstrongnak nem fog semmi nehézséget okozni egy kicsit kölcsön adni nekem ezt a kis játékszert, a segítségem okán pedig bőven kárpótolva érzi majd magát.
Az már más kérdés, melyikünk járt jobban a cserével. Egyetlen fiolányi az élet elixírből, amelyet kapott valóban különleges ajándék. Az viszont érdekes talány lesz, hogy boszorkányok hadát küldi majd rá, hogy megpróbálják a titkát megfejteni, felhasználja, vagy éppen a gyűjteménye egyik kivételes darabja lesz. Mindez azonban már nem számít semmit sem. Aki most egyedül fontos, az Ariana.
Kézcsókkal köszöntöm őt, gyengéden érintve bársonyos bőrét az ajkaimmal, s egy leheletnyivel hosszabban is tart a gesztus, mint indokolt lett volna, de ez már több, mint a hölgy számára kifejezett hódolat, vagy elismerés. Én is élvezem a lány bőrének illatát, a vámpír részem azonnal jelzi, mennyire vágyna rá, hogy újra megkóstolhassa a lány ereiben csörgedező édes nektárt, nekem pedig szükségem azokra a pillanatokra, hogy igéző lényének hatása ne adjon utat a bennem rejtező vámpír vágyainak. Ne itt és ne most.
- Üdvözöllek kedvesem.
A karomat ajánlom neki, hogy felvezessem a jett fedélzetére, ahol minden személyzetünk Lionel lesz és egy stewardess ezen túl nem is igen lenne szükségünk másra azon az úton, amely most ránk vár majd egészen addig a festői kastélyig, amely az elkövetkezendő pár napban majd otthont fog adni nekünk, amely ahogyan ígértem csak Arianáról fog szólni és semmi másról.
A lány már valószínűleg észrevette a gép különös alakját, hiszen ez a gép egy jet. Alapvetően csak katonai célokra használtak és fejlesztettek ilyet, egy különleges kialakítást most, hogy civil utastere is van. Ezek a fajta repülőgépek kifutópálya nélkül képesek fel és leszállni, akár egy helikopter, s bár nem lesz már olyan gyors, mint a hadászatban használt társai, de még mindig messze gyorsabb lesz a normál utasszállító repülők, s bár érzékenyebb, de sokkal jobban manőverezhető. Ez volt az, amivel Lionelnek fizettem ezért a szívességért. Kivalló pilóta, de egy ilyen különlegesség vezetése az ő számára sem mindennapi élménynek számít.

C

Lionel valóban kedves. Igen sok hölgy tapasztalta már ezt az elmúlt párszáz év során. Meg van a mágustestőrnek a maga személyes varázsa, s ezt bőségesen volt lehetősége csiszolni élete hosszú évei alatt. Ugyanakkor arra Ragnar sem számított, hogy az olasz ilyen hatással lesz Arianára. Ha nem Lionelről lenne szó, akkor most igen csak valószínűen a körmére nézne a fickónak, de ha valakiben bízik ezen a világon, akkor Lionel az. Nagyon sokszor álltak már egymás mellett a bajban, vagy olyan harcok során, ahol nem igazán számíthattak más segítségére. Olykor egy halálos párbaj indítja útjára a legőszintébb barátságokat.
- Nekem nem kell bemutatnod őt. Ismerem a fiút régóta.
Na igen. Ragnar és Lionel között még akkor is meg van az a bizonyos korkülönbség, hogy egyszerűen csak egy fiúnak hívja a testőrt az évszázadok ellenére is, melyeket megélt, hiszen közöttük is századokban mérhető a korkülönbség.
A gép valóban különleges, Armstrong ízlésére sosem volt panasz. Igen csak kifinomult, s azok közé tartozik, akiknek már annyi pénze van, hogy egészen biztosan nem kell a fogához vernie a garast. Tulajdonképpen arra költ, amire csak akar, hiszen soha nem fogja tudni elkölteni a vagyont, melyet felhalmozott, s hát az sem véletlen, hogy elsősorban olyan dolgok érdeklik, melyek különlegesek, melyeket mások nem mondhatnak magukénak, melyeket pénzért nem kaphat meg. Ilyen volt az a fiolányi élet elixír is, amelyet az üzlet értemében a gép bérleti díjaként kapott Ragnartól.
Ariana közeledése valahol meglepő. A lány nem is olyan régen, még a legeltökéltebb lázadó volt, aki hallani sem akart arról, hogy Ragnar Magnusson szeretője legyen, most pedig édes, doromboló cicamicaként bújik hozzá egy igazi szörnyeteghez, egy vámpírhoz, aki ellen nem is olyan sokkal ezelőtt még igen csak lázadozott.
A lányban fellobbanó vágyak, a testének közelsége, bársonyos érintése, érzéki illata viszont a vámpírra sem marad hatástalan, főleg hogy amint kiderült, a lány éppen ahhoz vonzódik a leginkább, amit a legjobban próbált eltaszítani magától. Egy vámpírhoz.
Legszívesebben azonnal megharapnám, azonnal átölelném olyan szenvedéllyel, amelyről még csak nem is álmodhatott soha, legszívesebben megízlelném testének nektárját minden lehetséges módon, de ez még nem az a pillanat. Bár egyre inkább utat engedek a vámpírnak a lány társaságában, azért a józan eszem még megmaradt, hogy tudjam, mit melyik pillanatban érdemes megtenni.
Hamarosan felzúgnak a repülőgép hajtóműve, s én is szilárdabban tartom karjaimban a lányt, ölelem magamhoz, ahogyan elrugaszkodik a gép a talajtól, hogy emelkedjen magasan fel a felhők fölé. Egy átlagember, ha nem ül a székben, valószínűleg elesne, de a vámpír érzékei és a mágus képességei megadják a lehetőséget nekem, hogy az ilyen apró kellemetlenségeket megoldhassam.
Csak az után engedek valamit az ölelésen, hogy a felszállás viszontagságain már túl vagyunk, s a lány most már szemügyre veheti a gép belsejét, a méregdrága mahagóni borítást, a legkorszerűbb és legkényelmesebb berendezési tárgyakat, melyek a kis kaürtöt is igazi csodává varázsolhatják. Újra a karjánál fogva vezetem a lányt, ezúttal a repülő oldalán lévő ablakokhoz.
- Te is nagyon hiányoztál nekem kedvesem, bár nem is reméltem, hogy ilyen gyorsan fogok ilyen gyönyörű szavakat hallani tőled.
Gyengéden simogatom meg a lány arcát megállva egy pillanatra, mielőtt kinéznénk az ablakon, s magam felé fordítva őt, hogy egy kicsit ismét gyönyörködhessek a szépségében, a kedves, meleg barna tekintetében, arcának csodálatos vonásaiban, s mélyen magamba szívhassam az illatát.
- Egész végig veled leszek, ahogyan ígértem, a gépen pedig csak ketten utazunk.
Egyetlen elegáns, de határozott mozdulattal lépek a lány háta mögé, hogy finoman öleljem őt magamhoz, majd egy gomb megnyomásával tüntessem el az ablakokat fedő redőnyborítást. A látvány, melyet Ariana láthat egyedülálló. A lemenő nap sugarai törnek meg a felhők pamacsain, az aranytól a vörös és a sárga megannyi árnyalatával festve meg őket, mintha csak egy mesebeli utat tennénk a fény birodalmában, hol minden gyönyörű árnyalatát meg szeretné mutatni nekünk, mintha csak egy másik világba léptünk volna át, az aranyló vörös és a fehér birodalmába, hol lassan vértengerbe bukik majd a lenyugvó nap.
Gyengéden, de határozottan húzom magamhoz a lányt, engedve, hogy elmerüljön a látvány szépségében, majd finoman simogatom meg a nyakát, gyengéden, lágyan, mintegy késztetve őt arra, hogy kicsit hajtsa oldalra a fejét.
Szeretném, ha csupán az érzések, az ösztönök vezetnék úgy őt, ahogyan én szeretem, így aztán egyetlen szóval sem utalok arra, mit is szeretnék, csak lágyan, a mozdulatok segítségével próbálom elérni, amire ezúttal már én is nagyon vágyom.
Ha a lány kicsit oldalra billenti a fejét, hogy felkínálja nekem a nyakát, akkor egy gyengéd csókot követve ezúttal kicsit erősebben, kicsit fájdalmasabban harapom meg őt, apró cseppekben kezdve kortyolgatni a vért, húzva őt még szorosabban magamhoz az első pillanatokban, hogy aztán a következőkben már sor is kerüljön arra, amit összekötöttem számára a harapás élményével, s kezem finoman érzékeinek legbujább pontjára vándoroljon, gyengéden simítva végig a lány ágyékán, finoman érintve őt a teste legérzékenyebb pontján, egyenlőre még csak a ruhán keresztül.

F

A természet gyönyörű szimfóniája bontakozik ki előttünk, az a csoda, amit én a II. világháború idején láttam először magam elé tárulni, s azóta sem tudtam soha betelni a látványával. Ariana számára sokkal intenzívebb lehet ez az élmény, hiszen ő életében először lát ilyet.
A fények csodás szimfóniája megégizi őt, ahogyan megigézne mindenkit ez a látvány, s ahogyan engem megigézett az ő lénye. A tisztasága, a szépsége, vérének édes zamata, ajkainak íze. A repülőgép ablakában beszüremlő napsugarak táncában Ariana is olyanná válik, mintha csak Asgard szépét tartanám a karjaimban, mintha csak egy földre szállt istennőt ölelnék most ezekben a csodálatos pillanatokban, s valóban. Talán ő az is. A gyönyörű boszorkány életútjának elején, egy még bimbódzó virág, akiből többek között az én felelősségem, hogy az a csodálatos rózsa nyíljék ki, mely a kezdetektől ott rejtezett benne.
Gyengéden érintem őt, hiszen csupán érzékeit szeretném még jobban felkorbácsolni, a vágyait felszítani, s ezt a gyönyörű pillanatot még inkább kiteljesíteni előtte, gondosan ügyelve arra, nehogy megtörjem varázsát. Ariana pedig odaadóan, engedelmesen simul a karjaimba, az ölelésembe, bújuk hozzám, s adja át magát nekem.
Elmondhatatlan örömöt érzek, ahogyan a bennem élő vámpír megérzi a lány vágyait, a benne éledő erős érzéseket, vágyakat, szenvedélyt. A harapás ezúttal nem olyan gyengéd, mint ahogyan azt megszokta, s nem véletlenül. Szeretnék egy új színfoltot felvezetni arra a palettára, melyet Ariana a kéjjel, az élvezetekkel azonosít, s ő is érezheti rajtam hogy odaadása, vérének édes zamata nem marad hatástalan.
Amint megérzem számban az első cseppek csodálatos ízét, testem megremeg a kéjtől, a vágytól, s a bennem dúló harctól. Igen, elengedem a vámpírt, de nem korlátok nélkül. Rendesen nem okozna gondot, hogy megálljam, ne vegyek el több vért, mint amit igazán az alany meg sem érez. Nagyon öreg vagyok már. Még a vámpírok között is annak számítok, s vérigényem mára igazán minimálisra csökkent, hacsak nem sérüléseket kell magamon gyógyítanom, s ez korbácsolja fel vérszomjamat. Ez most mégis más. Erővel kell visszafognom magam, hogy ne esek mohón neki a lánynak, sokkal nagyobb, sokkal mélyebb sebet ejtve, a vágytól elveszetten követelve vérének utolsó édes cseppjét is, hogy aztán azzal sem legyek képes betelni, csupán a csalódást érezzem majd, hogy itt a vége, elfogyott, s soha nem érezhetem többé.
Ahogyan akaraterőm megzabolázza a vámpír féktelen vágyait, ragadozó ösztönét, úgy válnak aztán ismét egyre határozottabbá a mozdulataim, egyre kiszámítottabbá, egyre irányítottabbá a vad követelésből, az érezhetően izzó birtoklási vágyból, a mindent elborító vérszomjból.
Kezem finoman indul meg lefelé a lány testén, lágyan simogatva, becézgetve hasát a ruhán keresztül, majd érintve testének legbujább pontját, vágyainak szentélyét, de még csak a ruhán keresztül simogatva meg őt, miközben vérének édes cseppjei bennem növelik egyre tovább a mámort.
Finoman oldom meg a lány testén a ruhát, hogy szabaddá tegyem az ágyékát, könnyebben, jobban hozzáférve vágyainak szentélyéhez, és az én vágyaimnak tárgyához. Valahol nem csak játék ez, de következetes nevelés része is. Szokja meg, hogy a vámpírnak, aki megharapja őt, ott is joga van érinteni, s vágyja is az érintést a harapás közben mindennél jobban.
Maga a vámpírharapás kellemetlen, fájdalmas, félelmet keltene, hiszen csak a húsba hatoló fogak fájdalma, az erekben kélő égő, feszítő érzés maradna, melyközben a préda érezheti, hogy életének nedve lassan hagyja el a testét, közelebb és közelebb sodorva őt a halál jeges hidegéhez, melyet minél többet veszít az élet nedvéből, annál közelebb érezhet magához, annál jobban érezhet minden tagjában. Ahhoz, hogy ne ellenkezzen, engedelmes legyen, odaadó ezekben a pillanatokban meg kéne igéznem őt, ami valahol azzal is járna, hogy elveszem a tudatát, a szabad akaratát, hogy egyszerű bábbá teszem.
Én viszont nem erre vágyom. Én arra vágyom, hogy minden alkalommal önként adja magát nekem, hogy kéjes érzéseket keltsen a lányban a harapás gondolata, hogy saját szabad akaratából simuljon ilyenkor az ölelésembe. Arra vágyom, hogy elvesszen velem együtt a harapás okozta gyönyörben, hogy ilyenkor is feltétel nélkül és teljesen adja oda magát, s legfőképpen ilyenkor.
Nem érintem őt azonnal újra, hogyan testének legérzékenyebb részét kiszabadítom a ruha öleléséből. Hagyom, hogy először a levegő csókolja végig bársonyos bőrét, hagyom, hogy az érzés keltette izgalom hullámai önmagukban futhassanak végig a lány testén borzongássá szelídülve, hogy arcán megjelenjenek a pír édes rózsái, lányos szégyenlőségének heroldjai, hiszen ezt a tisztaságot, ezt az ártatlanságot szeretem annyira benne, s szeretnék buja vágyakat plántálni, életre kelteni benne, lelkének ezt a részét mégis szeretném valahol makulátlanul megőrizni.
Megvárom, míg a szégyenlősség, s a vágy megvívják első csatáikat Ariana lelkében, s hogy az összecsapás hevét csitulni lássam, ő pedig képes legyen újra teljes egészében érezni a kényeztetést. Először ezúttal csak nagyon gyengéden, nagyon finoman, szinte becézgetve, ismerkedve, felfedezve, alázattal érintem őt testének legérzékenyebb pontján, s még nem is igazán az a célom, hogy a kéjt keltsem életre, hanem hogy vágyainak izzó parazsát hevítsem fel még inkább, hogy a várható kéj előszele borzolja fel testét, töltse be minden idegszálát, uralja el lelkének minden apró zugát, melyet nem a lányos szégyenlősség mondhat magáénak, s keljen ismét birokra a két érzés egymással, de talán mégsem egymás ellen, hogy végül csak még intenzívebbé tegyék ezt az élményt Ariana számára.

R

A lány vérének íze mámorító, az illata igéző, bőrének selymessége, a vér lüktetése az ereiben, a szívének heves dobogása egyszerűen vadító. Még soha nem kóstoltam senkit sem, aki ennyire hatott volna rám, pedig ízleltem már hölgy vérét, s nem egy olyan hölgy volt, akit megízleltem életem során minden olyan módon, ahogyan csak férfi megízlelheti. Ilyen hatással mégsem volt rám még soha senki.
Egész lénye olyan, mintha arra gyúrták volna össze, hogy a végletekig szítsa a vámpírok vágyait az őrületbe kergetve őket, pedig a lány boszorkány, még csak nem is tündér. Mindehhez az a szelíd őzikés ártatlanság, a félénk engedelmesség, majd mikor már maga is szeretne részévé válni a táncnak, ez a szégyenlős odaadás. Egészen egyszerűen maga az kerül hatalmas erőfeszítésembe, hogy ne veszítsem el a fejem.
Én egy vagyok a legöregebb vámpírok közül, még akkor is, vannak nálam idősebbek is fajtámból, de még nekem is próbára teszi önuralmamat a lány. Vajon egy fiatal példány milyen gyorsan veszítené el az eszét mellette? Kész csoda, hogy eddig életben maradt. Vagy csak rám hat ilyen különlegesen igéző módon?
Finoman, gyengéden érintem, következetesen szítva fel a vágyakat testében, lelkében, egész lényében, míg végül olyan magasra csapnak, hogy halk sóhajok formájában kell utat engednie nekik, hogy őt is végleg el ne ragadják, ha el nem ragadták már így is.
Mégis van egy különbség kettőnk között. Ő a szépség, én pedig a szörnyeteg. Ha túl magasra csapnak a vágy szította lángok a lány lelkében, a legrosszabb, ami történhet, olyan gyönyörben részesít, amiről senki még csak nem is álmodhatott előtte.
Amennyiben velem történik meg, hogy vágyaim túlhajszolnak egy ponton, úgy gyönge testét megtörve, kifosztva találnák a nem oly sokkal később érkező percek, s már csak kihűlt tetemén kalandozhatnának el újra a nap sugarai.
Sosem veszíthetem el igazán a fejem a lány társaságában, így ő életem legnagyobb áldása, de egyben legnagyobb kihívása is lesz egy személyben. Nem voltak igazán hátsószándékaim a naplementével azon túl, hogy vágytam rá, hogy ismét megharaphassam. Azon túl, hogy újra érezni szerettem volna a zamatát, de mindezt úgy, hogy neki is gyönyört okozzon szenvedés helyett.
Arianának meg kell tanulnia, el kell fogadnia, hogy csodálatos vére igéző és különleges táplálék a fajtám számára, s ebben engedelmeskednie kell a vámpíroknak. A kérdés sokkal inkább az lesz majd, mit tart elfogadhatónak ahhoz, hogy számára mindez ne csak a kínok szimfóniáját írja meg, hanem a gyönyörét.
Élvezem vérének minden egyes édes cseppjét, külön-külön lassan nyelem, mintha a végtelenségbe fagyott volna a pillanat, mintha megállt volna körülöttünk az idő, kezem pedig lassan, finoman, végtelenül gyengéden, de következetesen kezdi kényeztetni őt. Szeretném, ha nagyon élvezné a harapás perceit, s nem kényszerű kötelességet látna benne, hanem csodálatosnak élné meg, ahogyan a vámpír is, aki megharapja őt.
A hatás pedig nem késik, sőt, sokkal élénkebb lesz, mint vártam. Még az én régen halott testem, még az én régen halott lelkem is életre kél, ahogyan a lány hozzám simul, odaadóan, egészen átadva magát nekem, a harapásnak és a kényeztetésem keltette örömöknek. Még az én önuralmam sziklaszilárd falai is remegni, repedezni kezdenek az ő gyengéd odaadásától. Ahol semmi más nem arathat diadalt, ott egy szép nő a szívében hordozott szerető odaadással találhat utat.
Szavai, válasza mégis meglepnek, nem számítottam volna erre, nem számítottam volna ilyen hatásra. Tökéletesen megértettem volna, ha még időt kér, ha nem bízik még bennem, ha még szüksége van rá, hogy felkészüljön mindarra, amit most ő kér saját szavaival, hiszen teste még érintetlen, s teljesen új világba fogom most én elkalauzolni őt.
Gyengéden, csókkal zárom a sebet a lány nyakán, ahogyan eddig mindig tettem, hogy a mágia összeforrassza, s nyoma se maradjon, de kezem kényeztető játéka nem marad abba, míg másik kezem feljebb halad a leány törékeny testén, még sokkal szorosabban húzva őt magamhoz, hogy végül a gyönyörű keblein állapodjon meg, s őket kezdje el becézgetni, szeretettel, tisztelettel, gyengédséggel, de mégis vágyaktól fűtve.
- Egészen biztos vagy benne, hogy ezt szeretnéd?
A kérdésen érezhető, hogy az én hangom is remeg a vágytól, hogy számomra is igazi kihívást jelent megőrizni önuralmam utolsó szikráit, de abban is biztos lehet, hogy ha nemet mond, ha még időt kér, nem fogok erőszakoskodni vele, hogy tekintettel leszek rá, s hogy nem fogok elvenni tőle semmi olyat, amit magától átadni még nem kész.
Karomban tartom törékeny testét, mely köré a lemenő nap vérszínű sugarai vonnak gyönyörű aurát, mintha csak egy pogány istennő szeremét készülnék elnyerni, mintha csak éppen túlvilági gyönyörök ígéretének kapujában állnék, melyeket éppen az én pogány istennőm ígért meg nekem, csodás ajkait elhagyó szavaival. Ehhez a lányhoz nem is szabad, nem is lehet másként hozzáérni, csak gyengéden, tisztelettel, áhítattal, hogy lényének, szerelmének legtisztább eszenciáját csaljuk elő lelkéből, s testéből egyaránt.

E

Régen volt, amikor utoljára egy repülőgépen szálltam az óceán felett a naplementében, s az egy igen csak más világ volt, egy nagyon-nagyon másik helyzet. Európa vérben úszott, s lángokban égett. Egy régi, veszélyes és értékes ereklye pihent a gép hasában, mely sem a nácik, sem pedig a kapzsi és nem kevésbé ostoba, vagy megalomániás szövetségesek kezére nem került. Két megvadult szörnyeteg tépte-marta egymást, miközben emberek milliónak élete vált pokollá, vagy ért véget egyetlen szempillantás alatt, egyetlen villanásban válva semmivé.
Még fent, magasan a felhők fölött sem tudtam elvonatkoztatni akkor a háború zajától, hiszen a szörnyűségét magammal hoztam a repülő fedélzetére. Egy csodaszép asszony halott teste feküdt a karjaimban, fürödve a lenyugvó nap fényével, s talán sugarai segítségével találva meg az utat a Bifröst felé. Minden tudásom ellenére sem tudtam már megmenteni, és a halálból még én sem hozhatok vissza senkit sem. Akinek az életútját Midgardban az istenségek lezárták, akinek lelkét maguk elé hívták, azt nem szólíthatja tőlük vissza senki sem. Még egy mágus sem, még egy boszorkánymester sem.
Leonóra annyira más volt, mint Ariana, persze ő nem volt ennyire fiatal, amikor mellém került. Határozott asszony volt, már nem bimbózó virág, hanem az éppen kinyíló gyönyörű rózsa, aki azt gondolta, megállhat a szélvihar dühében, mert elég erős hozzá, azt gondolta szépsége gátat szabhat akár az elemek tombolásának is.
Nem így történt. A testemen keresztül fúródó golyók az ő testében álltak meg, én pedig már nem tehettem érte semmit sem. A kis francia településből, a német helyőrségből semmi sem maradt. Akkor ragadta el utoljára a vámpír szilaj vad vérszomja és éktelen dühe az ősi mágus hatalmát magával, hogy bosszút álljon Leonóra gyilkosain. Kémeknek tartottak minket, pedig nem voltunk azok. Nem fogtam egyik szörnyeteg pártját sem, őszintén szóval inkább abban reménykedtem, hogy mindkettő beleroppan, kivérzik a háborúban, s végül talán egy emberibb világ emelkedik ki a lángtengerből. Nem így történt, ahogyan nem így történt az első világégés után sem, és egyik háború után sem, amelyben részt vettem bárhogyan valaha is. Az embereknek igen ritkán adatik meg, hogy bölcs vezetőik legyenek. Jobbára csak a legagresszívabb, s legbecstelenebb keselyű lesz az, amelyik kedvére lakmározhat a koncon.
Most egy gyönyörű fiatal lányt tartok a karaimban, kit körbefonnak a lemenő nap utolsó haldokló sugarai, mintha csak magának a napnak is hattyúdala lenne ez, mielőtt Fenrir farkas örökre elnyeli, s a világ sötétségbe borul. Mintha éppen most emelném ki Brynhildr-t a lángok öleléséből, melyeken csak az a harcos léphet át, kinek szíve nem ismeri és soha nem is ismerte a félelmet, a lángok közül, hova Wotan helyezte őt, hogy egészen addig aludja örök álmát, amíg a méltó férfi rá nem talál.
Ariana gyönyörű, akárcsak ha Asgardból szállt volna alá hozzám az istenségek ajándékaként, olyan ajándékként, amelyet meg sem érdemlek. Eddig valóban nem ismeretem a félelmet, hiszen nem volt okom rá. Sötét árnyékként lopóztam a történelmen keresztül, óvakodva vigyázva annak olvasztó tégelyét néha egy-egy nagy alakja közelében, vagy magam is belesodródtam a csaták forgatagába, hogy csatabárdommal vágjak ott véres rendet. Sosem ismertem a félelmet, a kételyeket, hiszen mindig gondosan ügyeltem arra, hogy a viharok ne érhessenek el senki olyat, aki számomra fontos lehet, nekem pedig nem volt más, amit veszíthetnék, csupán az életem, a harcban elesett hősöknek pedig biztos helye van a Bátrak asztalánál. A kérdés már inkább csak az, hogy kinek a szemszögéből próbálunk valakit a hős, vagy a szörnyeteg bélyegével ellátni.
Ariana törékeny kis keze megoldja az ingem gombjait, hogy lassan elé táruljon egy olyan látvány, ami a mai korban már nem lehet megszokott. A testemet tetoválások borítják, melyeket még az ősi rúna mesterek készítettek, tetoválások, melyek nem csak jelképes értékűek. Régi rúnajelek sorakoznak látszólagos kusza, kaotikus összevisszaságban, a hegektől tarkítva, melyeket még az előtt szereztem a csaták során emberként, hogy átváltoztattak volna vámpírrá. Azóta egyetlen sem hagy nyomot a testemen. A magamhoz vett vér tökéletesen regenerál, hogy még nyoma sem marad a megvívott nehéz csaták emlékeinek.
Egy Montgomery lány. Egy Montgomery lány, a legszebb, a legártatlanabb teremtés, akit valaha csak láttam, s bár talán éppen most szőtték számomra ajándékként a napnak fényéből Asgard istenei, mégsem érzem magam méltónak rá. Mégis most először kúszik félelem halott szívembe, mely már időtlen idők óta nem is dobog, hogy olyat érintek, melyet nem lenne szabad, hogy minden mozdulatom, minden tettem már így is szentségtörés, hogy nincs férfi ezen a világon, halhatatlan, vagy halandó, aki ennek az ártatlan szépségnek az érintésére méltó lehet.
A lány érzéki ajkairól azonban mégis megindulnak a szavak, melyek később egészen a halott szívemig jutnak, hogy aztán belé marjanak, míg a keze vándorútra indul az én kezem után, gyengéden húzva vissza azt testének legérzékibb pontjára, hogy folytassam a kényeztetést, miközben teste odaadóan reagál minden apró érintésemre, minden apró mozdulatomra, talán minden apró sóhajomra is, hiszen nekem már igazán csak a hangképzés miatt kellhet a levegő.
Egy lelketlen élőhalott szörnyeteg kapja meg ezt az ártatlan és gyönyörű szépséget, az ősi harcos boszorkányok, a büszke Montgomeryk sarját. Ő egy férfi szerelmét kéri, ami messze túlmutat azon, amit a testi örömök jelentenek, s fogalmam sincs, hogy mennyire leszek ezt képes megadni a számára. Sok száz év szörnyűségei és vérzivatara senki fölött nem múlik el, nem múlhat el nyom nélkül. Most mégis olyan, mintha egy valkűr szállt volna hozzám alá Asgardból, hogy visszahozzon az árnyak közül, ahol eddig éltem.
Lágyan húzom magamhoz a lányt, hogy csókra invitáljam ajkait, hogy egy csókban próbáljam újra felfedezni törékeny lényét, melyre talán eddig oda sem figyeltem eléggé, hiszen az érdekelt sokkal inkább, amivé kiforrhat mellettem, sem mint az, ami ő maga valójában, s az, amit talán már most adhat nekem, s aminél valószínűleg semmi értékesebbet nem találnék, még azok között a kincsek között sem, melyeket magam óvtam meg a történelem viharaitól, s az emberi butaság mindent elpusztítani képes erejétől.
Kezem mégis tovább folytatja a kényeztetést kérésének megfelelően testének legérzékibb pontján, de csak nagyon lassan, nagyon gyengéden, hiszen csupán vágyait próbálom fűteni vele, hiszen csupán a kérésének próbálok eleget tenni vele, ami itt és most igazán lényeges, igazán fontos lesz, az a csók, s ő, mindaz, amit ő jelent, s amit talán eddig észre sem vettem, meg sem értettem igazán.

E

Sok nővel volt már dolgom hosszú életem során, akadt közöttük ilyen is, olyan is, s nekem is voltak vadabb időszakaim. Ilyen lánnyal viszont még sohasem. Olyannal, aki ennyire szelíd, ennyire kedves, ennyire szűzies, ennyire tiszta.
Ariana minden mozdulata árulkodik egész lényéről, s a vágyak mellett érezhetően ott van benne még a kíváncsiság, a félelem is. A félelem az újtól, az ismeretlentől, ami miatt talán csak még izgalmasabb lesz számára ez az egész. A régi tetoválások, a régi hegek, melyek jó részt akkor készültek, mikor még ember voltam, s a mestereknek kik készítették, a harcosoknak, kik ejtették rajtam, már csak emléke, pora sincs. Azonban ott valami más is Ariana mozdulataiban, valami más is sugárzik belőle, ami messze túlmutat a vágyakon, melyek már akkor érezhetőek voltak, amikor megharaptam őt.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megszereti a vámpír harapását, s ilyen hamar vágyni fog rá, ahogyan azt sem hittem volna soha sem, hogy az után hogy annyira ellenkezett, annyira lázadt minden ellen, ami velem, vagy a világommal, kapcsolatos, vagy amennyire elítélte a vámpírokat, még belém is fog szeretni. Főleg ne ilyen hamar.
Talán valóban hiba volt őt kiválasztani. Ez a lány túlságosan törékeny, túlságosan tiszta, túlságosan tele van szeretettel ahhoz, hogy megismerje az én világomat, annak minden veszélyeivel, minden felelősségével és minden árnyával, hiszen nem jártam én sem mindig a fényben, s nem járhatok ma sem.
Az élet bonyolult dolog, a körülményeinket pedig csak részben alakítjuk magunk, részben mások tetteinek ránk való kihatásaiból erednek, s mi már csak a válaszlépésünket határozhatjuk meg. Finoman, gyengéden fogom meg a lány kezét, s lehelek csókot rá.
Azt sem gondoltam volna soha, hogy ilyen hamar aggódni kezdek miatta, hiszen még alig ismerjük egymást, még alig került mellém, s tulajdonképpen ez nem bölcs dolog. Ebben a helyzetben még távolságot kellene tartanom tőle, nagyon odafigyelni rá hiszen sok mindenre nem áll még készen, s talán lesz olyan, amire sosem fog.
Mégsem megy. Bár halott szívemet talán már soha senki nem lesz képes életre kelteni, hiszen a varázslat még mindig nem készült el, ami újra boszorkánnyá változtathatja a vámpírt, ez a lány lassan mégis képes lesz megérinteni engem, s valamelyest visszahozni az élők közé úgy, ahogyan sosem gondoltam volna.
Nagyon gyengéden, nagyon szelíden fejezi ki vágyait is, melyeknek ellentmondani aligha lehetne, s egy ilyen lánytól azt a kérést valószínűleg senki sem tagadná meg. Csak nagyon gyengéden kényeztetem őt, ébren tartva, lassan fokozva vágyait, hogy ez most csak aláfestése legyen annak a csóknak, melyben újra elkezdünk ismerkedni egymással, ezúttal már talán a lány részéről sokkal kevesebb gátlással, sokkal kevesebb félelemmel, sokkal több kíváncsisággal, s érezhetően sokkal több odaadással, talán még azt is kijelenthetem, hogy lassan ébredő szerelemmel.
Még soha senki nem volt rám ilyen hatással és főleg nem ilyen gyorsan. Ariana minden mozdulatából érezhető, hogy férfi még sosem érintette előttem, hogy szűz, de mégis van benne egy ösztönös érzékiség, mellyel valószínűleg bármelyik férfit képes lenne az őrületbe kergetni, egy szelíd bujaság, és ösztönösen képes minden apró mozdulatával fokozni a hatást.
Hogy hova fog vezetni ez az egész? Nem tudom. Amikor őt szemeltem ki magamnak vagy életem legjobb döntését hoztam meg, vagy azt a döntést, amit talán a legjobban fogok bánni, amíg csak élőholtként Midgard világát járom, s talán még az után is. Ezt viszont már csak a jövő döntheti el, megtartva magának titkait, melyeket még én sem vagyok képes biztosan kifürkészni előre.
Ariana csókjai, gyengéd érintései a mellkasomon aztán belőlem is sóhajokat csalnak elő, hogyan egyre jobban erősödik bennem a vágy. Végül aztán kicsit elhúzódik tőlem, mintegy lezárva közöttünk a szerelmi játékok felvezetését, a kérés pedig valahogy nagyon is illik mindahhoz, amit eddig láttam, amit tőle, amit eddig megtudtam róla. „Vigyázz rám.”
Gyengéden veszem őt a karaimba, hogy aztán csupán egyetlen erős mozdulattal végezzem ki a méregdrága és kényelmes székek egyikét. A vámpírlétnek, és a vele járó erőnek is meg vannak az előnyei. Bár Ariana nagyon romantikus, de nem igazán praktikus környezetet választott az első szerelmes élményéhez, hiszen itt nincs igazán ágy, a repülőgép padlója pedig mégsem felel meg igazán annak, amire mi használni szeretnénk.
A székből így most ha nem is lesz ágy, de arra tökéletes lesz, hogy őt kényelmesen helyezhessem el rajta, s majd kényelmesen dőlhessen hátra, fekhessen el, hogy az apró dolgok, vagy éppen a praktikum hiánya ne okozzon gondot a folytatásnál és ne rontsa el a pillanat romantikáját.
Most én simogatom meg a lány arcát szemébe nézve, s ezúttal ő is láthatja a tekintetemben, hogy komolyan gondolom, amit mondok, bár azt eddig is tudhatta rólam, hogy nem szoktam felelőtlen kijelentéseket tenni, de most a lány a vágy tüze mellett valóban láthat valami többet is a tekintetemben, amit még magamnak is nehéz lenne megfogalmazni, hogy micsoda, hiszen nehéz még szembenézni a gondolattal, hogy esetleg egy ősvámpír is lehet szerelmes, és főleg, hogy ilyen gyorsan, váratlanul következhet ez be.
- Mindig vigyázni fogok rád, gyönyörű valkűröm. Mindig…
Hátra nyúlók, a mögöttünk lévő asztalra, melyen oda van készítve egy pezsgő jégbe hűtve, s most az üveg mellől veszek el egy jég darabot, tűnődve forgatva meg a kezemmel, majd közelítve a lány érzéki ajkaihoz.
- Ezt kérned sem kellett volna. Természetes.
Amennyiben pedig játékra tudom csábítani a jégdarabbal, akkor én is közelebb húzódom hozzá, hogy újra érintsem a combjai között, ismét lassan, lágy ritmusban kezdve meg a kényeztetését, újra szítani kezdve a lányban a vágy tüzét, de csak lassan, hiszen nem sietünk sehova, még ezzel a géppel is hosszú órákon át fogunk repülni az óceán fölött. Mondhatni időnk, mint a tenger.

A

Itt már fontos, minden egyes pillanat, minden sóhaj, minden mozdulat, és minden apró rezdülés, de Ariana csak újra és újra megerősíti minden egyes pillanatban a szavakban kifejezett vágyait, még akkor is, ha ott van a tekintetében egy leány minden zavar, az arcán szégyenlős pír rózsái, hiszen életében először készült átélni azt, aminek kérésére eleget fogok tenni.
Gyengéden, lágyan fedezem fel ajkait, s ezúttal már nyoma sincs benne a vámpír birtokló vágyainak, melyeket most erőnek erejével folytok el, hiszen itt már többet ártanának, mint használnának. Bármennyire izgatónak találja is Ariana a vámpírok érintését, harapását, attól a vagy vágytól, hévtől, amivel egy vámpír követelné most őt magának, csak megrémülne, míg végül az egész romantikus álom a fájdalmak előadásává válnak számára, hogy soha többé ne töltse el más, csak rémület egy férfi közeledésére.
Ariana minden tapasztalatlansága ellenére is nagyon érzéki partnerként kapcsolódik be a játékba, igazi gyönyörűség szemlélni, ajkai játékát a jégdarabbal. Akármeddig el tudnám nézni, de sajnos a jég tulajdonsága, hogy sokkal hamarabb illan el szilárdsága, mint az emberi életé, s valószínűleg a lánynak sem lenne türelme hozzá, hogy ennél az apró momentumnál fagyasszuk meg az időt, hiszen számára most itt a felfedezés, s az újdonság varázsa is.
Számomra persze ez sokkal több, mint amit ő érzékel. A testében egyre inkább eluralkodó izgalmi állapot miatt szíve egyre hevesebben dobog, ereiben sokkal gyorsabban lüktet a vér, s bőrének illata is egyre intenzívebben tölti be minden érzékszervemet, csak tovább és tovább szítva a vágy tüzét bennem. Ariana nem csak gyönyörökkel ajándékozhat meg, de az önuralmamat is alaposan próbára teheti, még akkor is, ha nem is tud róla.
A jégdarabról leváló apró hideg cseppek lassan folynak végig a lány testén, csak rövid időre érintve formás kebleit, s mégis érzékien keményítve fel mellbimbóit. Egyre erősebb a vágy, hogy ajkammal is érintsem őket, hogy megkóstoljam teste minden egyes ízét, hiszen ezúttal már ő adta önmagát nekem, vágyaktól fűtve, s önszántából.
Még azonban nincs itt az ideje. Gyengéden kezdek játszadozni újra a lány ágyékán, vágyainak legérzékibb, legérzékenyebb pontján, de csak lassan, kontrolláltan, hogy szítsam benne a vágyak tüzét, de messze legyen még attól, hogy elérhesse a beteljesülést, hiszen nem célom az még.
A jégdarabbal lassan indul meg a kezem Ariana ajakaitól lefelé a testén, aprólékosan fedezve fel a lány nyakát, lágyan haladva végig vállának vonalán, jutva el a kebleiig, csak szépen lassan, hogy végül eljátszadozzak a jég segítségével a mellbimbóin, mielőtt megízlelném őket. Az sem baj, ha teljesen elolvad a felfedezőútnak már mondhatni az elején, hiszen van még bőven ott, ahonnan ez jött.
Csupán mikorra már elolvad a jég, s a lány sóhajai mennyei zeneként festik alá a naplementét, mellbimbói pedig felkeményedtek a vágytól és a jég hidegétől érintem finoman ajkaimmal őket, lágy csókok, nyelvem gyengéd játéka váltakozik a harapásokkal, miközben ágyéka kényeztetését sem hagyom abba.
Érdekes új kísérlet ez, s kíváncsi vagyok, vajon hogyan fog rá reagálni. Vajon számára az örömszerzés, csak a végtelenül gyengéd kényeztetésben merül ki, vagy szívesen fedezne fel más, kevésbé romantikus, kevésbé ismert, vagy a lányos fantáziákban kevésbé szereplő dolgokat is. Vajon akár csekély fájdalom izgatóan hatna rá, s csak tovább fokozná a lányban a vágyat, vagy csupán végleg lelohasztaná annak tüzét.
Messze nem adottak a körülmények arra, hogy ennek határait feszegessük, hiszen első alkalommal ez nem is lenne tanácsos, de azt már most meg lehet tudni, néhány apró, gyengédebb próbálkozással akár, hogy nyitott lenne ezekre a dolgokra, vagy csupán megrémisztenék őt, elvennék a kedvét, a biztonság érzetét?
Amennyire vonzódik a vámpírokhoz, s vonzónak találja őket, valószínűleg ez is inkább serkentően hat a majd a vágyaira, s számomra is könnyebbé tenné majd később a dolgokat, hiszen sokkal inkább engedhetném el magamat, míg ha csak kioltaná vágyai tüzét, s félelmet keltene benne, sokkal inkább szükségem lenne az önfegyelemre, hogy a vámpír soha, egy pillanatra se kerülhessen elő ezekben a játékokban, mert abban az esetben csak tönkretenne mindent.
Érdekes és gyönyörű felfedezés állhat mindkettőnk előtt, melynek során olyan dolgokat tudhatok meg erről a csodálatos teremtésről, melyeket eddig nem tudott róla senki, még ő maga sem.

R

Ariana egyszerűen csodálatos. Nem lehet betelni vele. Ki gondolta volna hajdanán, amikor a csatatéren vérben gázolva harcoltunk a Montgomeryk ellen, hogy egyszer majd egy ilyen gyönyörű virág sarjad annak a családnak a fáján, amely mindent megtett volna, hogy elpusztítson engem, s a hozzám hasonlókat. Ez alatt pedig nem csak a tényt értem, hogy vámpírrá váltam, számukra a viking éppen olyan ellenség volt, hiszen hazájukra támadtunk, véres csaták, haszon, kalandok, felemelkedés, vagy a hősi halál reményében, mely majd helyet szorít számunkra a bátrak asztalánál. Most pedig ősi ellenségeim egyik leszármazottja van itt előttem, hogy mindenét nekem adja, egy olyan lány, kinek lényében minden éteri szépség tökéletes harmóniában egyesül.
Valaha a Montgomeryk nem ajánlottak volna nekem egyebet a tűznél, mely végleg zárta volna midgardi pályafutásomat, s most ez a lány olyan gyengéd csókkal válaszol a közeledésemre, amilyennel századok óta sem találkoztam.
Ajkainak érzéki játéka aztán újra vihart kavar a lelkemben. Míg a vámpír tomboló vágyai közepette követelné magának a lányt, hogy egyszerre sajtolja ki a kéj és a vér utolsó cseppjeit testéből, ajánlva végül őt a halál karjaiba, hogy aztán soha többé senki más ne érezhesse át ezt az érzést, s Ariana mindörökre csak az övé maradhasson, addig a mágus már-már szentségtörésnek érzi azt is, ha csak hozzáér.
Egyszerre kelti életre a vágyaimat sosem érzett hevességgel, s érinti meg réges-régen halott szívemet is, ilyen pedig nem gyakran történik velem, még azokkal a lányokkal kapcsolatban sem, akik oly sokáig maradtak mellettem. Mindben volt valami különleges, de egyikük sem volt annyira különleges, mint ez a kis lázadó. Mint Ariana Montgomery.
Próbálok amennyire csak lehet gyengéd lenni vele, hiszen nem is érzem helyénvalónak, hogy egy vámpír vad vágyai érintsék ezt a törékeny teremtést. Finoman fedezem fel ajkait a jégdarabbal, s haladok a testén lefelé, hogy fagyos csókja illesse a lány forró bőrét, s ahogyan érzékien hátra hajtja a fejét, az én ajkaimat is elhagyja a sóhaj, melyben ott van lényem minden vívódás, az őrült vágy, mit már most felszított bennem, s az áhítatos csodálat egész lénye iránt.
Nem tudom megállni, hogy aztán ajkaimmal ne kövessem a jég útját a lány nyakán, melyet felkínál nekem, s apró harapásokkal ne izgassam tovább a jégtől hűvössé vált, nem régen még oly forró bőrt, mely így a hideg hatására, csak valószínűleg még inkább érzékennyé válik majd.
Nem sebzem meg, s nem serkentek vért, csak imitálom a vámpír harapását újra és újra, végig haladva, követve a lassan elolvadó jégdarab útján, melynek szebb halála nem is lehetett volna talán, mint hogy Airana kebleinek érintésével búcsúzzék az árnyékvilágtól.
Áhítattal szemlélem a lány jégtől és vágytól már felkeményedett mellbimbóit, s csak nagyon gyengéden finoman érintem a keblét, mielőtt ajkaim is megízlelnék, hogy újabb sóhaj kéljen útjára róluk, gyengéd játékuk során.
- Ó kis Valkűröm…
Képtelen vagyok betelni Arianával, a lényével, az ízével, a jelenlétével. Soha nő még annyi kétséget nem támasztott bennem, mint ő, hiszen a kis lázadó majdnem elérte azt is, hogy szabadon engedjem, amire nem volt példa még sosem, de soha el sem bűvölt még senki annyira.
Minél inkább önti el őt a vágy, minél inkább érzem testének érzéki táncát érintéseim nyomán, annál több és több önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne torkolljék katasztrófába ez a csodálatos utazás, s annál jobban és jobban csodálom őt. Míg aztán végül mikor kezei simogatását érzem magamon, már hangot is adok a bennem életre kélő gondolatoknak.
- Szentségtörés…
Talán még érinteni őt is az, nem hogy egy vámpírnak, de bárkinek. Mintha csak az érzékiség istennője ajánlotta volna fel nekem, hogy sosem remélt gyönyörűségben részesít. Bármennyire nem érzem helyénvalónak még azt sem, hogy érintsem őt, képtelen lennék elszakadni, abbahagyni, lemondani a lány ízéről, lényéről, vagy ezek után bármikor elengedni őt. Azt mondják, egyszer mindenki megtalálja a végzetét, s már most tudom, hogy az élet sosem lesz többé ugyan olyan, mint mielőtt megismertem őt. Oly sok évszázad után.
Gyengéden karolom át a lányt, ahogyan érzem az egyre erősödő remegést a testében, hogy én tartsam meg őt, s minél önfeledtebb lehessen a számára a gyönyör minden pillanata, hiszen lényének minden apró rezdülése engem is gyönyörrel ajándékoz meg. Mikor pedig testének vágyaktól izzó tánca véget ér, én sem érintem tovább odalenn, hiszen jobb most egy kis időt hagyni neki, hogy testének túlfeszített érzékelése ismét csillapodhasson valamelyest. Helyette inkább biztosan tartom őt, újabb jégdarab után nyúlva, nem hagyva abba keblei kényeztetését, de ezúttal, a lány hasát, csípőjét, derekát kezdve el felfedezni a jég segítségével, pontról-pontra, áhítattal figyelve minden apró rezdülését, s kicsit jobban elidőzve ott, ahol igazán hatással vagyok rá.
Nagyon gyengéd, és kíméletes játék ez most, mely inkább csak tovább vezetni hivatott a táncot, s lehetőséget adni számomra, hogy még tovább és tovább gyönyörködhessek benne, mintha csak meg tudnám fagyasztani az időt, mintha csak képes lennék óhajommal megállítani a világot.
~ Ó pillanat megállj! Ne menj, maradj! Idő ne robogj tovább, s te háládatlan világ fagyj meg örökre a csodáknak ebben az egy pillanatában, megőrizve ezt a gyönyörűséget az örökkévalóság számára!
A pillanat azonban elillan, hiszen szépségnek ez is forrása, értékét ez is adja, hogy vissza nem tér soha, ugyan úgy már sohasem, de hozhatja magával a következőt mely új csodákat rejthet, s szívünkben égve örök emlékké lehet, vagy akár megpróbálhat újra éltre bírni egy holt szívet.

V

Ariana kedves, szelíd, érzéki, egyszerűen tökéletes, főleg most, hogy már nem ellenkezik velem, hanem átadja önmagát, és engedi megismerni egész csodálatos lényének minden apró rezdülését. A játék pedig meg sem áll itt. Bár még messze vagyunk attól, amire ő vágyna, de mégis elég közel ahhoz, hogy átélhesse ismét a kéj mindent elsöprő hullámait, még akkor is, ha ő valószínűleg ennél sokkal messzebbre vezető tapasztalatokra, sokkal elevenebb élményekre vágyna most.
Szinte lehetetlen betelni a lány ízével, testének rezdüléseivel, sosem láttam még egyszerre ennyire buja, érzéki és mégis szelíd teremtést. El se hiszem, hogy ilyen szerencsém lett ezúttal a választásommal, s Ariana meg sem áll itt. Ő maga is beszáll a játékba, kezébe kaparintva a pezsgős vödörből egy apró jégdarabot s ezúttal ő kezdené el vele felfedezni az én mellkasomat. Nagyon kedvemre való a fordulat, bár nekem nem a jéggel az igaziak a lány érintései. Sokkal izgatóbbak azoknak a puha, gyengéd ujjaknak a szégyenlős, tartózkodó, de mégis kíváncsi érintései, melyek mégis kíváncsiságtól, s vágyaktól vezérelve indulnak felfedező útra, sem mint a jég hidege.
A lány aztán elejti a jégdarabot, de ügyes játékos, még tapasztalatlansága ellenére is, s azonnal veszi fel ott az események fonalát, ahol kiejtette a kezéből. Én pedig lassan lehunyom a szemem, ahogyan a kezem derekára vezeti, s finoman kezdi el felfedezni ő is engem, még ha érezhetően félénket, gátlásosan is.
- Igen, mámorító.
Adom meg számára a választ a feltett kérdésére, s ezúttal már teljes őszinteséggel. Én őt szeretem érezni, számomra az jelenti a gyönyört sokkal inkább, mint apró érdekes csalafintaságok csempészése ebbe a játékba, de természetesen ha ezekkel örömöt lehet neki okozni, s jobban átadja magát tőlük nekem, akkor számomra is élvezetesek, hiszen ez lenne az igazi cél, hogy teljesen el tudja engedni magát, s teljesen nekem tudja adni magát. Gátlásokkal ez a játék főleg nem az igazi, de mivel Ariana számára ez lesz az első alkalom ezúttal ez még teljesen természetes, s talán az lesz még majd a következő alkalommal is.
Ajkainak érintései aztán belőlem is sóhajokat csalnak elő, s a lány popsijára vezetett kezem aztán finoman megfeszül, kicsit rászorítva a popsijára, ajkainak játéka nyomán a mellkasomon. Bár még talapasztaltalan és csak kísérletezik, a belőle áradó érzéki varázs egészen egyszerűen leírhatatlanul izgató, főleg az ő puha, selymes, kicsit szégyenlős mozdulataival, kísérleteivel kombinálva.
Ball kezemet aztán ismét a kebleire vezeti vissza, hogy érezhessem a szívverését is, ami a bennem élő vámpírban csak még tovább fokozza a vágyakat, hiszen vágyom a lányra, a testére, de még az ereiben oly sebesen áramló vérre is.
A csókok ezúttal már szenvedélyesebbek, követelőzőbbek, ahogyan a kezem sem marad tétlen, melyet a kebleire vezetett, bár még mindig visszafogom magam, gyengéden kezdem masszírozni, finoman tovább izgatva őt, ezek a mozdulatok azonban már erőteljesebbek, követelőzőbbek, hiszen itt van előttem ez a különleges érzéki csoda, Ariana, teljesen meztelenül, érdes vérének illatával a levegőben, ennek pedig én sem fogok tudni sokáig ellenállni, minden önuralmam ellenére sem.
Finoman döntöm őt hátra, a popsijára vezetett kezemmel mintegy végig követve, vezetve a mozdulatot, mintha csak arra próbálnék ügyelni, hogy biztonságban legyen, hogy le ne csúszhasson a hevenyészett alkalmatosságról, mely ezúttal ágy helyett a segítségünkre lesz, vagy mintha már arra sem lennék képes, hogy távolabb engedjem magamtól.
Mikor a háta ismét érinti az immár 180 fokban megdöntött széket, akkor én is fölé csúszok, s a kebléről a kezem a nyaka a háta alá kerül, hogy átölelhessem őt, míg a popsijáról elindulva a másik ismét az ágyékát kezdi keresni majd, hogy újra megpróbáljam tűzbe hozni őt. Ariana egyszer már eljutott a kéjek legmagasabb hullámaira, de én még nem. Még messze nem kaptam elegem sem a lányból, sem a véréből, sem az általa nyújtható élvezetekből, hiszen ez még mindig csak a kezdet, én pedig nem vagyok képes betelni vele, s talán sosem leszek. Most viszont már kezd előtérbe csúszni a vámpír is, amit érezhet a csókon is, melyben lassan apró harapások is vegyülnek, a mozdulataim egyre követelőzőbb voltán. Annál is inkább nem tudom sokáig visszafogni, mert nem csak a bennem élő vámpír akarja őt nagyon, de bennem is igen csak fellángolt már a vágy tüze.

M

Hihetetlen ez a lassú játék. Nem csak hihetetlen élmény, de hihetetlen kín is egyben. Talán még sosem kívántam nőt ennyire hosszú életem alatt, pedig akad már tapasztaltatom a szebbik nem terén, hiszen 900 évnyi életbe azért belefért pár hosszabb-rövidebb kaland, kicsapongó görbe éjszaka, vagy komoly kapcsolat is.
Ilyen nővel mégsem találkoztam sohasem. Olyannal, aki ennyire érzéki lenne, ennyire csábító, és még akkor is, amikor itt fekszik mellettem ennyire elérhetetlen. Van a lányban egy fajta tisztaság, egy fajta tiszta szépség, ami manapság már nem igen lehet az asszonyok sajátja, s valahol felmerül a gondolat, hogy nem követek-e el éppen azzal hatalmas hibát, hogy bevezetem ebbe a számára új világba ezt a még tiszta és érintetlen lányt. Persze ha nem teszem meg én, megtenné idővel más. Egy ilyen gyönyörű és érzéki nő aligha maradna egész életére érintetlen. Az is csoda, hogy ilyen sokáig az maradt. Manapság ez már nem divat.
Ismerem a kort, s a szokásokat, az emberek gondolkodás módját, még akkor is, ha én magam tartok egy távolságos, s azt az időszakát az életemnek, melynek során úgymond kiéltem magam, századokkal korábban tudtam már magam mögött.
Ariana minden érintése egy külön csoda, ahogyan testének minden apró rezdülése is csak tovább fokozza a vágyaimat érintéseim nyomán. Elviselhetetlenné mégis az teszi majd, amikor újra megízlelhetem vérének semmihez sem hasonlító zamatát a csók közben, édes cseppjeit a számban, mely aztán csak még inkább ingerlik a vámpírt, hogy követelje újra és újra, hogy előtérbe kerülhessen.
A bennem dúló harc kifelé megnyilvánuló jele, hogy miközben keblei is hozzám simulnak, kezem megremeg az ágyékán a kényeztetés közben, s bár nem sokszor szoktam engedni a vámpírnak, hogy előtérbe kerülhessen, most talán mégsem követek el akkora hibát vele.
A csók hatását betetőzendő Ariana lassan kiereszti cica körmeit, melyeket érezhetek is a hátamon, ha nem is sokáig, hiszen igen csak gyorsan követi a körmöket a gyengéd simogatás, de ahhoz mégis elég, hogy a döntéshez segítsen, s előcsalja belőlem a vámpírt, hogy az utat törhessen a vágyainak, melyek már oly régóta izzanak bennem, s nekem sincsenek ellenemre ezúttal.
Pár pillanattal ezelőtt a rémület után láttam valami mást is a lány szemében, amit talán nem látott előttem még soha senki sem, a kíváncsisággal fűszerezett vágyat, mely minden szónál beszédesebben adta tudtomra, hogy mennyire szeretné azt, amit kérni magától nem fog egészen biztosan.
Ezúttal azonban ő láthat az én tekintetemben megcsillanni bizonyos sötét lángokat, miközben a csók vadabbá, követelőzőbbé válik, s ezúttal én sóhajtók az ő ajkaira, körmeinek játéka nyomán a hátamon. Nem csak mágus vagyok, de vámpír is, akinek bizony az ilyesfajta játékok igen csak kedvére valóak, s akinek már teljesen más a viszonya a fájdalommal, mint egy mágusnak, vagy akár a halandó embereknek.
Vért fakasztottam, vért ízleltem, s most Ariana is vért fakasztott, csípőjének mozgása, testének minden egyes rezdülése pedig élénken beszél arról, mennyire készen áll a folytatásra, s mennyire vágyná a kéjt.
Újabb hevesebb, minden eddiginél hevesebb csók következik, hevesebb és követelőzőbb, mint amit a lány eddig tapasztalhatott tőlem, s a kezem játéka is kicsit változik, széjjelebb nyitva combjait, mintegy előkészítve a terepet a következő felvonásra, már akkor, ha Arianának nincs más elképzelése, vagy nem fogja jelezni számomra, hogy neki ez még korai, vagy még nem szeretné azt, ami a legkézenfekvőbb folytatás.
A lány fölé csúszok, hogy keblei szorosan a mellkasomat érintsék, azok a gyönyörű, érzéki kis halmok, miközben az egyik kezem a lány feneke alá csúszik, szorosabban, követelőzőbben húzva őt magamhoz, s már a csókkal, az öleléssel is vetítve előre egyre inkább a folytatást.
A játék mégsem válik erőszakossá, még akkor sem, ha igen csak határozott. Arianának még mindig lehetősége van arra, hogy jelezze, ha valamire még nem áll készen, vagy valamit másként szeretne, hiszen bár előtérbe engedtem a vámpírt, nem adtam neki teljesen szabad utat, így bár nehezen, de vissza fogom tudni fogni magamat.
A lány még érintetlen, tapasztalatlan is, s sokszor bármit is mond a test, bármily szavak is hagyják el azokat a csábos ajkakat, a lélek mégsem feltétlen készült fel mindarra, amit a test megkíván. Számomra pedig a lány vérének íze éppen elég mámorító akár ahhoz is, hogy elveszítve a fejem követeljem őt magaménak, s mind többet és többet akarjak belőle, de éppen elég mámorító ahhoz is, hogy annyira észnél maradjak, hogy odafigyeljek rá, s ne rontsam el mindazt, ami lehet csupán azzal, hogy idő előtt szakítok le egy virágot, s így kénytelen leszek megelégedni azzal a szépséggel, amit bimbóként nyújtani képes, s sosem érheti el teljes pompáját.

M

Arianában már nincs ellenkezés, s ez tisztán érezhető, egész lénye vágyja a folytatást, az ismeretlen megismerését, egész lénye vágyna arra, hogy a játék elérje a tetőpontját, s vele ő is a beteljesülést. Ez a pár pillanat, ami most következik sokat fog jelenteni a lány életében, s különleges ajándék annak a számára, akivel megosztja azt.
Olyan, amit Ariana is csak egyszer élhet át, s bár minden bizonnyal nem ez lesz számára a legszebb élmény ebben az új világban, hiszen a festőnek sem első alkotása lesz élete mesterműve, de egészen biztosan meghatározó lesz számára abban, ahogyan ehhez a világhoz fog viszonyulni, vagy ahogyan a férfiakhoz az, amit most érezni, átélni fog.
Ugyanakkor tisztán érezhető az is, hogy mennyire vágyja a vámpírt, hiszen ő maga harap ajkaiba, vért fakasztva rajtuk, s csalogatja elő lényemnek ezt a sötét oldalát mind inkább és inkább, de még ott a szemében az ismeretlentől való félelem is, a bizonytalanság. Ott van minden egyetlen pillanatban, lényének minden igen intenzíven előtérbe kerülő apró kis szikrája, s ezek a kis színfoltok teszik mégis az egészet teljessé, a lányt pedig olyan hihetetlenül vonzóvá és érzékivé.
A rémült tekintetre gyengéd csók a válasz, mely közben érezheti, hogy testem meg-megremeg az elfojtott indulatoktól és vágyaktól. Szükségem lesz majd egy komolyan párbajra, küzdelemre ez után az együttlét után valakivel, aki képes lesz majd túlélni a vámpírnak azt a vad eleven szenvedélyét, amit rá fogok zúdítani, hiszen ha ezt most Arianának kellene megélnie, egy életre rettegne minden férfitól, s sikoltva menekülne minden érintésemtől.
Mire a gyengéd, de hosszú csók véget ér, szinte én is visszanyerem önuralmamat, hogy a felszínre engedett vámpír ismét érezhető legyen, de csak kontroll alatt elégíthesse ki vágyat, s ne tehessen semmi olyat, ami később egészen biztosan megbocsájthatatlan lenne.
A lány formás keblei testemhez simulnak, miközben finoman megfeszül egész teste, s közelebb nyomja hozzám a csípőjét is, jelezve mennyire vágyna rá, hogy bekövetkezzen a folytatás, hogy megismerhesse mindazt, amit eddig elképzelt csupán.
A bennem élő vámpírt pedig csak még tovább hergeli a lány édes vére, melyhez hasonlót sem kóstoltam még eddig sosem, pedig hosszú évszázadok állnak mögöttem, s nem boszorkány, vagy halandó vérét ízleltem már meg, de Ariana vére egészen egyszerűen mámorító. Mintha a olimposzi istenek legendás ambróziáját, vagy Idun almáit ízlelhetném meg.
Lassan véget ér a csók, s a következőt már a lány nyakára adom, nyelvem gyengéd játékával próbálva egyúttal ellazítani, s csak tovább izgatni őt, hogy aztán fogaim ismét a lány húsába mélyedjenek, s vért fakasszanak a nyakán is.
Nem a táplálkozás a cél, bár a vérének íze így is mámorító, különleges élmény számomra, de ez a mozzanat mégis tökéletesen megfelel arra, hogy ne érezze kellemetlennek azt, ami majdhogy nem egyszerre fog bekövetkezni a harapással.
Gyengéden hatolok belé, s csak lassan, hiszen valószínűleg a két érzés közül fájdalom dolgában a vámpír harapása lesz az, ami inkább dominánssá válik a lány érzékelésében, s odalenn a pillanatnyi kellemetlenséget idővel valami más fogja átvenni, még akkor is, ha nem teljesen, hiszen az első alkalomnak mindig meg vannak a maga velejárói, de amennyire csak lehet, megpróbálok odafigyelni rá, s gyengéd lenni vele.
Már éppen eléggé felizgattam őt ahhoz, hogy a harapással tovább fokozva igen csak intenzív legyen benne a vágy, melynek tüzét most már beléhatolva finom mozdulatokkal szítom majd tovább és tovább. Nincs itt szükség hihetetlen szenvedélyre, vagy vadságra. Sokkal többet érhetünk el, apró finom mozdulatokkal, odafigyelve a lány testének minden apró rezdülésére, lelkének minden édes kis a vágytól átitatott sóhajára, pontosan követve azt az ütemet, melyet ő testének reakcióival mutat számomra, s találva meg hogyan a legkellemesebb, a legizgatóbb a számára az élmény.
A popsija alá csúsztatott kezemmel kicsit még közelebb húzom őt magamhoz, hogy érezze, mennyire vágyom rá, mennyire szeretném birtokolni a testét, mennyire akarom őt. Ez is csak olyan, akárcsak egy tökéletesen megkomponált mű. A hangok önmagukban még nem jelentenek zenét, de ugyanakkor hiányuk egy tökéletes rendszert döntene mégis romba.
Minden bizonnyal sokféle módon képzelhette már el a lány az első alkalmat, de aligha lehetett ezek között olyan verzió, ahol egy vámpír harapásától kísérve ismerheti meg először a testi örömök világát.

O

A kis lázadó végül mégis csak az enyém lett, bármennyire is tiltakozott ez ellen minden lehetséges módon, s nem kellett elvennem tőle semmit, hiszen mindent, amit kaptam, önszántából adott nekem, s talán minden túlzás nélkül mondhatom, hogy nem bánta meg.
Odaadóan viszonozza a csókot és odaadóan simul hozzám, amiből tudhatom, hogy megérett a pillanat arra, hogy ne húzzuk tovább ezt a gyönyörű játékot kettőnk között. Mindennek meg van a maga ideje, amikor a legszebb, amikor a leginkább élvezhető, s innentől kezdve már vétek lenne nyújtani a dolgokat, hiszen a lányban a feszültség is nőne a várakozással, míg én egyre nehezebben tartanám kordában a bennem kitörni készülő vámpírt, akit most és itt egészen biztosan nem akarok teljesen szabadjára engedni.
A tervem pedig tökéletesen sikerül. Kicsit olyan érzés, mintha elárulnám őt, hiszen míg ő teljesen és érezhetően önmagát adja, én mint egy karmester vezénylem le a darabot, vagy mint egy versenytáncos irányítom tökéletes mozdulatokkal a partneremet.
Ennek persze meg van a maga oka. Nem engedhetem el magam teljesen. Talán egyszer eljön annak is az ideje, de valószínűleg ha most megtenném, a lány azt egy életre megsínylené. Még nincs más tapasztalta, csak az, amit most velem él át, s ez a világ számára ebből az egyetlen együttlétből fog állni, s ez fog számára mindent jelenteni az érzékek, az érzékiség, és a testiség világából.
Végül mégis nekem adta magát, s most élvezhetem őt, az egész lényét, a vérét, a testét, a lelkét, tökéletes harmóniában, melyet én magam alakítok ki, s hangolok össze. Vérének édes cseppjei csak lassan érkeznek, s tartják fenn számomra is a mámor érzését, mely valahol nem csak fokozza a vámpír vadságát és mohóságát, de lecsillapítani is segít őt, hiszen ha nem is úgy, és nem is olyan mértékben, de érezhetően kielégítheti vágyait.
Határozottan húzom magamhoz a Ariana csípőjét, s csak nagyon lassan, finoman mozgok benne, figyelmesen keresve azt a szöget, azt a pontot, azt a sebességet, ahogyan a leginkább kellemes a számára az együttlét, s a legkevésbé érzi az első alkalommal együtt járó kellemetlenségeket.
Persze segít ebben a harapás is, melyet már valahol összekapcsolt a lány elméje a kéjjel, s melymagában hordozza a kínt is, így talán nem is kap olyan jelentőségteljes súlyt az első együttléttel járó fájdalom.
Én pedig most már egész lényét teljes egészében élvezhetem, s meg is teszem. Bár nem húztam tovább, hogy a lényegre térjünk, de most el fogom nyújtani magának a beteljesülésnek a bekövetkeztét. Nem olyan nehéz ez, csupán kicsit kell változtatnom közös táncunk ritmusán, s máris elérhetem azt, hogy lassabb, de sokkal kéjesebb út vezessen addig a bizonyos költői végkifejletig a lány számára, én pedig sokkal tovább élvezhessem ki őt, egyben lassan csillapítva bennem a vámpír követelő, telhetetlen, mardosó éhségét és vágyait.
Nagyon lassan, nagyon finoman játszadozom a testén, akárcsak egy tökéletes lant húrjain a virtuóz zenész. Az én muzsikám pedig halk sóhajok, s szégyenlősen elhaló nyögések szimfóniája lesz, melyeket előcsalok majd a lány ajkairól.
Gyorsabb, hevesebb csak akkor lesz kicsit a tempó, ha érzem, hogy Ariana igényelné az intenzívebb élményeket, egyébként ezt a táncot akárcsak egy lassú keringőt, finoman, gyengéden fogjuk eljárni, teljes összhangban, s harmóniában, amíg csak ő el nem jut a beteljesülésig.
Majd később talán, ahogyan sikerül kiismernem őt, a vágyait, a határait lehet ez másként is, s én is jobban elengedhetem majd magam, esetleg adhatom át neki az irányítást is itt-ott, de ez még nagyon korai lenne. Az első sosem a legintenzívebb élmény, de számára talán mindenképpen a legmaradandóbb lesz, ahogyan az is, hogy ezt velem élte át.
Amikor elérné a beteljesülést, mégis lassítok kicsit, mégis változtatok kicsit a tánc menetén, de éppen csak annyit, hogy sikerüljön őt, amilyen hosszan csak tudom orgazmus közeli állapotban tartani. Ennyiben talán a vámpír énem is kiélheti magát, édes kínokat okozva a lánynak, húzva el előtte a mézes madzagot, hogy aztán egy kicsit újra és újra távolabb húzzam tőle a már oly közeli és látszólag oly könnyen elérhető célt.
Valamiért a bennem élő vámpír számára nagyon kellemes élmény a végletekig fokozni a lányban a feszültséget, s csak az utolsó utáni pillanatban engedni számára elérni a beteljesülést, a gyönyör pillanatát, s még akkor is egy kicsit tovább sodorni őt, intenzívebbé tenni számára még inkább az élményt, hiszen még itt sem fog véget érni a tánc, egészen addig nem, amíg utána én is el nem tudom érni azokat a bizonyos csúcsokat, melyeket oly sokszor sodortam messze a lánytól, és én is el nem tudok jutni a beteljesülésig.
Azt már valamiért most érzem, hogy számomra is egyedi lesz az élmény, hiszen ennyire odaadó, ennyire szelíd lánnyal még sosem volt dolgom. Ki gondolta volna ezt arról a kis lázadóról, aki annyira megpróbált minden eszközzel megszabadulni tőlem és kéretlen társaságomtól?