E

Vámpír vagyok, mágus, letűnt korok sötét lelkű harcosa, az örökkévalóság fekete kámzsás figyelője. A három közül bármelyik adottságai elegendőek lettek volna, hogy érzékeljem a beálló változást, hogy Ariana ébredezik, ahogyan felébred, s azt is tudom, hogy rémálma volt, bár nem fürkésztem gondolatait, érzem. A lány valamiért hadilábon áll az álmaival, de nem mesél nekem még róluk, nem tart ott a bizalom, hogy ebbe beavasson, addig pedig neki kell boldogulnia vele, bármilyen démon látogatja is őt.
Ahogy a lány mozgolódni kezd, összecsukom a könyvet, s őt figyelem. A törékeny, hamvas, faital szépségét, mely már most megannyi titkot rejt előttem, de amiről végleg eldöntetett, hogy az enyém. Már nem csak saját szabályaim, törvényeim szerint, de saját elhatározásából is így, többé már valóban nincs rá esély, hogy elengedjem, hiszen a döntését tudatosan hozta meg. Nem találhat többé mentséget.
Annyira más most ez a lány. Felállok, a könyvet összecsukva teszem le, s sétálok oda mellé, hiszen ezt a kérését nincs okom megtagadni. Kellemes melegség költözik halott szívembe, midőn ölembe hajtja a fejét, s lassú tétova mozdulattal indul útjára kezem, hogy simogatni kezdjem a selymes barna hajzuhatagot.
Gyönyörű, hamvas, odaadó, engedelmes. Miért nem lehetett a kezdetektől így? Miért volt szükség arra a közjátékra a kínzókamrában? Nem akartam bántani, s magamtól nem is tettem volna. Mégis, mintha neki lenne szüksége erre, mintha élvezte volna. Mintha ez kellene ahhoz, hogy igazán át tudja adni magát. Akadálya végül is nincs. Nem vagyok ember, sohasem voltam. Mágus voltam mindig is az előtt, hogy a vámpír is lényem részévé vált, s ha ennek a lánynak ez kell, hát a bennem élő vámpír még élvezni is fogja ezeket a fajta a játékokat.
Most azonban Ariana is beéri a simogatással, a közvetlenebb, gyengédebb pillanatokkal, s nem kell újra felkeresnünk a kínzókamra hűvös, rideg „vendégszeretetét”. Mit olvasok? Ha valóban ez az a kérdés, mely őt leginkább foglalkoztatja.
- Az Otellót.
Nincs kétségem felőle, hogy a lány ismeri a szerelmes pár szomorú történetét, hol ármány szította féltékenység döntött romlásba két szerelmes szívet, mert nem volt köztük a szilárd, erős bizalom, s a hit a másikban, így közéjük éket verhetett. Nincs kétségem felőle, hogy olvasta a drámát, hogy ismeri a történetet, s talán érezni fogja annak aktualitását is, hiszen én még nem bízhatok benne, ő pedig még nem bízik bennem. Van hasonlóság azért a két helyzet között.
- Alig pár órája.
Válaszolok ezúttal kedvesen, megértően, hiszen nincs okom most mérgesnek lenni rá, s a vámpír általa felélesztett vérszomja is elillant már. Airana hajlamos elfelejteni, hogy nem csak vámpír vagyok, de egy igen csak öreg mágus is, kinek szélesebb lehetőségek állnak rendelkezésére, mint akármelyik ősvámpírnak. Én tudtam gyógyítani őt a mágia segítségével, amihez a pár óra alvás elég lehetett arra, hogy regenerálja őt, s egyben kimerültségét is messzire űzze, de attól a tény még tény marad. Nem sokat evett az utóbbi pár napban.
Az aranyozott selyemzsinórt én húzom meg az ágya mellett, ami jelezni fogja a személyzetnek, hogy hozzák fel a már minden bizonnyal összekészített könnyű étket a lány számára, hogy még inkább erőre kaphasson, s valószínűleg Gerard hamarosan kopogtatni is fog majd az ajtón.
- Nem még nem, de hamarosan indulnunk kell.
Bár engem nem köt a repülőgépek menetrendje, hiszen a gépen, mely vinni fog minket nem lesz senki más, attól még vannak egyéb körülmények, melyek befolyásolják az én életemet is, így jó lenne, ha még a mai nap folyamán útnak indulnánk.

M

Tehát olvasta és ismeri is a két szerelmes történetét, bár nem egészen értünk egyet abban, ahogyan látjuk a drámát és a cselekményét. Ariana romantikusan, női szemmel nézi, s szomorúnak találja. Én a mágus szemével, analizálva nézem a dolgokat, s nekem más gondolataim támadnak a cselekménnyel kapcsolatban.
- Sok minden van ott Ariana. Irigység, ármány, butaság, önzés, birtoklási vágy, de szomorúság az nincs benne. Az elvakult butaság mindig kellemetlen következményekkel jár.
Azt sem gondolnám, hogy Otelló valaha is őszintén szerette Dezdemónát. A lány valóban szerette őt, hiszen hozzáment, még a halált is elfogadta a kezéből, de Otellóban sosem igazán a szerelem égett Dezdemóna iránt.
- Sokan képesek összetéveszteni a vágyat, a kéj és birtoklási vágyat a szerelemmel, pedig a kettő igen csak messze áll egymástól.
Éreztem én is szerelmet, ahogyan minden férfi, főleg egy ilyen hosszú életút alatt, de ahogy öregszem, egyre inkább tűnnek tova belőlem az érzések, adva át helyüket egy fajta nyugalomnak, békességnek, melyet próbálok kialakítani, fenntartani, mellyel próbálom lényem oly különböző részeit harmóniában összetartani, s melyet Ariana előszeretettel bontogat.
Kezem elkalandozik a barna hajzuhatagról, hiszen a lány meztelen a takaró alatt, s szépen lassan újra elkezdem felfedezni törékeny és érzéki testét. Lágyan simogatva, gyengéden cirógatva őt, egyenlőre még nem érintve az igazán kényes pontokat, csupán játékosan kalandozgatva a hátán, a karján, a vállán, a nyakán, bár a női test minden része erogén zóna lehet, ha valaki tudja is, hogy érintse, hogyan csalja elő belőle a kívánt szimfóniához tartozó hangokat.
- Igen, meggyógyítottalak. Mágus is vagyok, nem csak vámpír, de ezt te hajlamos vagy elfelejteni.
Ezúttal rajtam a sor, hogy elmosolyodjak. Még nem tudom biztosan mi az oka annak, hogy elsősorban a vámpírt látja bennem, de van egy olyan gyanúm, hogy legalább annyira vonzódik a vámpírokhoz, amennyire retteg tőlük az előítéletei miatt. Az egészen biztos, hogy rendkívül felizgatja a vámpír harapása.
Kicsit hosszabban tartóztatom a lányt, kicsit elnyújtom a csókot, hogy érezhessem, élvezhessem ajakinak ízét. Nem csak a vérének van különleges zamata, de ő még nem igazán tudja ezt, ahogyan valószínűleg azt sem, miként tud hatni egy férfira, hiszen egy szűzlány sok téren tapasztalatlan.
Kellemes érzés, hogy most ennyire fenntartások nélkül képes átadni magát, hogy ennyire bújós lett, ennyire odaadó, még akkor is, ha nekem azért el fog tartani egy darabig, amíg összerakom a lány jellemének mozaikját, s megértem, hogy egészen pontosan hogyan kell bánni vele, hogy tartóssá váljék ez az állapot.
- A régi emlékek okán engedtelek volna el. Valaha nagy ellenfele volt a családod a Yarlnak, akinek én is testőre voltam, s akinek később a helyét is átvettem, mikor a Montgomeryk megölték.
Leifet elvadította saját becsvágya, saját dicsőségének hajszolása, s nem foglalkozott vele egy idő után, milyen áldozatokkal járnak a portyák, s hogy igazán a véres csatákon túl már hasznot sem hoznak. Mindenki szeretne Thor csarnokába kerülni a bátrak asztalához, de egy jó vezetőnek gondoskodnia kell az övéiről, s nem hajszolhatja őket a csatákba a végkimerülésig, míg végül nem marad senki sem.
Kerültem magam is szembe Ariana családjával sok évszázaddal ezelőtt, de azok a csaták megmaradtak a becsület mezején, mindkét fél oldaláról, egészen addig, míg én és a Montgomery család bírt a legnagyobb befolyással a front két oldalán.
Hamarosan megérkezik Gerard is Ariana reggeliével, én pedig hozzálátok, hogy kicsit a saját elképzelésemnek megfelelően belenyúljak a falatozásba. A lány érezheti, hogy itt nem a bolti margarin ízével találkozik. Bár én nem igazán eszem a halandók ételeit már, sosem szóltam egy szót sem azért, hogy Pier csak és kizárólag természetes anyagokkal dolgozik, s nem a boltokban manapság olcsón vásárolható szemétből főz a személyzetre. A vaj itt valóban vaj, s nem a modern vegyipar mérgező remekeinek egyike. A házilag készített rozs cipó szeletre a vaj mellé egy kis méz is kerül, az illatából ítélve valószínűleg akácméz. Ezt nyújtom át neki, s egy apró kis tégely tartalmából veszek ki egy késhegynyit.
Propoliszos mész, és egy kis méhpempő. Valószínűleg Ariana sosem evett egyiket sem, de mindkettő igen csak tápláló, s igen csak energia dús táplálék. Ez persze magyarázza azt is, miért műanyagból vannak az evőeszközök, mellyel a méhpempőt, vagy a mézet érintem. Egészen biztosan furcsa és különös lesz számára, de határozottan erőre fog kapni tőle.
A műanyag kés hegyén az alig egy-két milligrammnyi különlegességet nyújtom a lány felé, hogy kezdje azzal az étkezést, ahogyan egyébként az orvosságot nyújtanák valaki felé, s ebben is lenne igazság. Ez egyben orvosság, táplálék, energia forrás, a természet tömény eszenciája.

E

Ezek a kérdések már természetesek, s nem csak azért, mert Ariana még nagyon fiatal és tapasztalatlan, de azért is, mert mindig is igen csak kevesen voltak, akik meg tudták különböztetni a szerelmet a kéj, vagy a birtoklási vágytól.
- Nem. Nem függ össze. A birtoklási vágy feléledhet nagyon sok minden kapcsán benned, de ettől még nem fogod odaadóan szeretni azokat a dolgokat, ahogyan a kéjvágyat is felszíthatja benned több férfi is életed során, de ettől még nem feltétlen fogsz szerelmet is érezni irántuk. A szerelem más. Sokkal több. Csupán az érzés beteljesülése a fizikai érintkezés, nem pedig a fizikai érintkezés iránti vágy az alapja. Ha pedig szeretsz valakit, akkor nem birtokolni szeretnéd, hanem boldognak látni, bármit jelentsen is az, hiszen az ő boldogsága lesz számodra az első, nem pedig a saját vágyaid.
Ezt ettől jobban, tisztábban egyenlőre nem tudom elmondani a lánynak, persze valószínűleg ez a kérdés még sokszor elő fog kerülni, s ki is fog kristályosodni sokkal jobban előtte is, főleg akkor, ha felébred benne a szerelem, mert a testi vágyak már első találkozásunk alkalmával feléledtek a lányban, ez egészen bizonyos.
Dehogy nem felejti el. Egészen biztosan el fogja, hiszen mind félelmeinek, mind vágyainak tárgya sokkal inkább a vámpír, révén ő maga is boszorkány, egy mágus nem jelent számára olyan különlegességet, s nem is szőttek a mágusok alakja köré olyan félelmetes történeteket a lány számára, mint ahogyan a vámpírokkal tették.
Leif történetét nincs most kedvem annyira feszegetni, mint a másik kérdést. Számomra azok az idők már elmúltak, lezárultak, s most sokkal érdekesebb a mellettem fekvő, hozzám bújó gyönyörű és fiatal boszorkány, mint a múlt poros emlékei, melyeket már csak igen ritkán hív elő még számomra is az emlékezet.
- Nincs ebben semmi különös. Egy harcos egy harcos halálát halta, mikor elvakította az önhittség. Nem akkor először, s nem is utoljára fordult elő, a történelem folyamán.
Nem neheztelek ezért a Montgomerykre. Csak az ostoba hajszol gyűlölködésbe egy háborút. Nekem ők ellenfeleim voltak, akiket tiszteltem tudásukért, szervező és tervező készségükért és sosem ment ez el a negatív érzelmek szintjére. Életemnek csupán egy szakasza volt, a kora, a kezdeti, aminek tapasztalatait, leckéit már volt időm megtanulni, nem hogy teherként cipelném őket magammal tovább évszázadokon át.
Sokkal inkább érdekel most a csók, testének érintése, illata, hajának selymes zuhataga, vagy a tekintetének csillogása. A lány valamiért elő akarta csalni belőlem a vámpírt, a vámpír ösztöneit, melyet egészen eddig elnyomtam magamban, s igyekeztem mindent egyensúlyban tartani. Ha viszont neki ez kell, ez tetszik, akkor nincs okom rá, hogy bizonyos mértékben ne engedjek utat neki.
Gerard távozása után megpróbálom kicsit befolyásolni a táplálkozást, hogy ne csak az ízek számítsanak, de kellően hatékony is legyen a háromnapi böjt után, amelyre egyébként nem lett volna semmi szükség.
Tekintetem aztán sötéten villan a lány vallomásának nyomán. Sokan hajlamosak elbagatellizálni az álmokat, pedig semmi nem történik ok nélkül, ha valamit, hát ezt volt lehetőségem megtanulni hosszú életem alatt.
Akárki is keresi a lány álmaiban, valamit akar tőle, s amíg fényt nem derít erre a rejtélyre, nyugta aligha lehet tőle. Válaszokat pedig csak akkor kaphatsz, ha mersz és tudsz is úgy kérdezni, hogy azok a kérdések elvezessenek hozzájuk.
A következő kérdésére aztán lehajtom a takarót fiatal, hamvas és érzéki testéről, hogy felfedje bájait a maguk teljes szépségében, jobbom ujjai gyengéden kezdik el felfedezni a lány testét, finoman haladva végig annak minden egyes gyönyörű vonalán, ezúttal már nem hagyva ki a legérzékibb részeket sem, sőt. Ujjaim hosszan elidőznek a lány keblein, a mellbimbókon, ismerkedve velük, kényeztetve, felfedezve őket, cirógatva formás kebleit, majd lejjebb a hasát, de nem izgatva fel túlságosan ahhoz, hogy képtelen legyen folytatni az evést.
Aztán kicsit változtatok a testhelyzetén is, hogy a háta simuljon hozzám, s mindenhez éppen úgy férjek hozzá, ahogyan azt én szeretném, hajtva félre a tincseit törékeny és kecses nyakáról, hogy csókot leheljek rá.
- Sok minden határozza meg valaki vérének az ízét. Egyedi, mint valakinek az illata. A tiéd például különlegesen édes és zamatos. Valósággal őrjítő akár az ambrózia az Olümposzi istenségek, vagy Idun almái az assak számára.
A gyengéd csókból aztán finom harapás lesz, bár még nem sértem fel a bársonyos bőrt, csupán játszadozom vele. Ariana számára a vámpír az, mi oly érdekes, hát nincs oka, hogy ne lásson többet belőle, nekem pedig kedvem támadt még kicsit eljátszadozni vele, ízlelgetni őt, ismerkedni ezzel a törékeny szépségével testének minden zamatával, minden rezdülésével.
- Mesélj még az álmaidról.
Bár a hangom most lágy, játékos, becézgető, tudhatja, hogy nem véletlen kértem tőle, hogy mondjon többet. Ezeknek az álmoknak meg van az oka, s számára is jobb, ha ennek a rejtélynek minél előbb járunk a végére, mert az ilyen különös dolgokból könnyen lehet baj aztán a végén, ha nem foglalkozunk velük.

M

Tulajdonképpen miért ne nassolhatnék én is egy kicsit, ha már ilyen vonzó csemege vár rám csupán karnyújtásnyira. Ariana gyógyulása napokat, a kezén lévő sérülés heteket és talán egy plasztikai sebészt vett volna igénybe. Persze mások a lehetőségei egy sok évszázadot megélt mágusnak, aki ért egy kicsit az alkímiához is.
Az én gyönyörű, és finom kis desszertem ezúttal nem ellenkezik, sőt, nagyon hatnak rá érintéseim, s azonnal fellobbantják benne a vágy tüzét. Örömmel látom, hogy valóban történt változás, s Ariana most már tényleg képes elengedni magát, mi több egyenesen vágyja az érintéseimet, már rögtön az első pár finom érintés azonnal megemeli a lány pulzusát, s vadul kalapálni kezd a pici szíve a mellkasában, a vére pedig pillanatról pillanatra csak még édesebbé és édesebbé válik.
Odaadóan simul hozzám, mikor magamhoz húzom, s hajtja hátra a fejét, hogy még jobban hozzáférhessek a nyakához, minek hatására picit erősebbé, picit határozottabbá válnak azok a harapások. Ariana valóban különleges. Még soha egyetlen nő sem szerette, vágyta ennyire a vámpír harapását olyan gyorsan, mint ahogyan nála ez kialakult. Mintha mindig is függő lett volna tőle, csak amíg nem találkozott vele, nem tudott róla.
Mikor már a kisboszorkány lábai is távolabb csusszannak egymástól, a kényeztetés is egyre határozottabbá, egyre célirányosabbá válik, de most nem fogja olyan könnyen megkapni az áhított kéjt. Tetszik, hogy most már kéri, s akkor már miért ne tudatosítanám benne, minél jobban, mennyire is vágyja? Had tegyen ő is azért, hogy ismét érezhesse a vágyott kéjt, ha valóban annyira vágyna rá.
Egyenlőre, még csak a kebleit cirógatom, egyre határozottabban, egyre ingerlőbben, de mégis végtelenül gyengéden, hogy a lány képes legyen ellazulni, s csak a harapások okozta finom fájdalom alkot kontrasztot a cirógatással.
Közben hallgatom a lány beszámolóját a boszorkányokról, a vámpírról, az álmokról, s egyre inkább az-az érzésem, hogy ez nem álom. Valaki, vagy valakik kapcsolatba lépni próbálnak vele, csak éppen ő még erre nem jött rá, nem tudatosult benne. Még azon sem lepődnék meg, ha az a bizonyos boszorkány legyen bármilyen öreg is életben lenne, hiszen a mágia képes lehet megállítani az öregedési folyamatot, akkor pedig még akár mindig életben lehet, s az álmok lehetnek a mágia útján keresett tudati kapcsolat és elküldött üzenetek kivetülései is.
- Ki fogjuk deríteni.
Még én sem tudom, mit is akarhat az a boszorkány a lánytól, de mindenképpen utána kell majd járni ennek a rejtélynek, csak éppen nem most, nem ebben a pillanatban, s nem is a következő pár napban. Most egyenlőre más terveim vannak Arianával, s ha ezek az álmok oly régóta tartanak, még egy pár napot, esetleg egy-két hetet várhat a rejtély megoldása.
Fogaim most már gyengéden cirógatják is a lány bőrét, imitálva az érzést, utalva a pillanatra, amikor húsába mélyednek, hogy apró sebet ejtsenek rajta, s azt a kis fájdalmat, amit akkor érezhet, de a kebleinél lejjebb egyenlőre még mindig nem érintem a lányt.

S

Évszázadok teltek el azóta, hogy utoljára keresztezték útjaink egymást a Montgomerykkel, s most régóta Ariana az első, akivel találkoztam a vérvonalból. Amennyiben viszont vámpírvadásznak csaptak fel, nem jósolok sok jót a vérvonalnak. Minden fajban vannak szörnyetegek, nem csak a vámpírok, de a boszorkányok között is akad, s bármily meglepő, még a halandó emberek között is. Nem attól függ, hogy valaki milyen természet, hogy melyik fajhoz tartozik. Befolyásolhatja a viselkedést, de nem kizárólagosan határozza meg. Azt persze nem lesz egyszerű elmagyarázni Arianának, ha esetleg nekiállok kiirtani a rokonságát, mert felcsaptak vámpír vadászoknak. Az az igazság, hogy a vadászok sem többek, mint gyilkosok. Nem kik pont elég annyi, ha valaki vámpír és azzal már rászolgált a halálra. Ilyen alapon aztán ők sem jobbak, mint az áldozataik, sőt sok esetben sokkal inkább szörnyetegek, mint azok, akiket elpusztítanak.
Ariana viszont már az enyém. Saját elhatározásából lett az, s most már nem fogom elengedni soha többé. Mással még annyira sem lettem volna elnéző, mint vele voltam. Mindig következetesen elvártam mindenkitől a környezetemben, hogy tartsa magát a döntéseihez, vállalja tettei következményeit. Ariana kétszer választotta, hogy az enyém legyen, másodszor pedig igen egyértelműen szabad akaratából éppen az után, hogy elengedtem volna.
A lány egyszerűen bódító. Az íze, az illata, a vére, szívesen megkóstolnám minden lehetséges módon, de talán arra még nem áll készen, nekem pedig igazán nincs hova sietnem. Csak lassan engedek utat a vámpírnak, kontroll alatt tartva a ragadozó szörnyeteget, s ahogyan a lány teste finoman megfeszülve simul hozzám, ahogyan karjai átölelik a nyakamat, válik a kényeztetés kicsit tüzesebbé, követelőbbé. Nem is tart sokáig, míg a lány aztán maga vezeti tovább a kezemet ágyékára, hogy újra érezhesse a gyönyört, de nem fogja megkapni ilyen egyszerűen, főleg hogy nekem igen csak tetszik, mennyire erős vágyak ébredtek benne. Tetszenek az apró, érzéki csípőmozdulatok, melyeket azért tesz, hogy sürgesse a várt hatást, s így már nem is szándékozom annyira én vezetni a táncot, sokkal inkább összedolgozva, vele együtt haladni tovább az úton, mely számára és számomra is a kéjhez vezethet, csak éppen más fajtához. A vér fogyasztása általában csak táplálkozás, de Ariana esetében ez igazi élvezeteket jelent, mintha csak tüzes bort innék, vagy egy cukrász mester élete műremekét fogyasztanám lassú áhítattal.
Ujjaim végtelenül gyengéd, könnyed, lassú játékba kezdenek a lány ágyékán, messze nem elég intenzívbe ahhoz, hogy az ő apró érzéki mozdulatai nélkül valaha is eljuthasson a csúcsra, de éppen elég intenzívbe kezdve ahhoz, hogy a végletekig fokozzam benne a kéj, a beteljesülés utáni vágyat. Fogaim nagyon finoman hatolnak a húsába a nyakán, hogy a kelleténél több fájdalmat ne okozzak vele, s azt is csak akkor, mikor megérkeznek a sóhajok után az első kéjes nyögések is. Csak egészen picit fokozom a fájdalmat, s azt is csak egy pillanatig, mikor éppen meg-meg remeg a lány teste érintéseim nyomán, még több kéjre vágyva, egy kis kontrasztot alkotva a gyengédséggel, egy kis fájdalmat csempészve a játékba, kicsit utat engedve a vámpír vérszomjának is.
Csak nagyon apró kortyokban iszom, nem szeretném, ha sok vért veszítene. Sokkal inkább az íze miatt szeretném érezni a vérét, a lány illata miatt, teste gyönyörű szimfóniája végett, melyet érintéseim csalogatnak elő belőle. Teljesen új értelmet nyert számomra a táplálkozás fogalma. Valószínűleg sokszor fogom megharapni őt, messze többet, mint az szükséges lenne, de vigyázva, hogy csak keveset igyak, ne okozzon gondot neki a vérveszteség, így viszont többször és sokkal hosszabban érezhetem ezt a különleges érzést, ízlelhetem a vérét, az illatát, testének érzéki játékát. Most sem lesz gyors az út számára a gyönyör beteljesedéséig, hiszen szeretném kiélvezni ennek a játéknak minden egyes különleges és mámorító pillanatát.

A

Teljesen más így az egész, hogy Ariana végre képes elengedni magát, s átadni az események sodrának, az örökös tiltakozás, ellenkezés helyett. Nekem még így is szükségem van az önkontrollra, hiszen ha szabadjára engedném a bennem lakó szörnyeteget, minden csepp vérét meginnám, s talán összetörném egyetlen figyelmetlen mozdulattal a lány törékeny testét.
Nem sok ragadozó akad, aki figyelemmel van arra is, hogy miként érzi magát a prédája, míg ő éppen táplálkozik belőle. Ujjaim finom mozdulatokkal kényeztetik őt, lassan csalogatva, hogy csatlakozzon be a táncba, váljék részesévé ennek a kis játéknak, s vegye ki ő is a részét abból, hogy elérje a várva várt mámoros kéjt.
Mégsem fogja olyan könnyen kapni. Még sok minden van, amit meg kell tanulnia, meg kell szoknia, s ilyen a türelem is, hogy képes legyen a pillanatot a maga gyönyörűségében megélni, s ne csak arra várjon mindig, mit, vagy mennyivel többet hozhat a következő.
Most sem véletlenül játszadozom vele ennyire kíméletlenül lassan, hiszen számomra is kéjes élvezetet okoznak vérének édes cseppjei, hiszen csupán cseppenként iszom, hogy minél hosszabban tartson a mámor. Hiába kérlel a lány, az út nem lesz se intenzívebb, se gyorsabb. Éppen annyira szeretném, ha ő maga is tenne azért, hogy elérje a kéjt, hogy vágyja, kívánja ezt a helyzetet és ne csak kényszernek érezze. Sokkal kellemesebb úgy táplálkozni, hogy egy számára is örömöt okoz, hogy nem csak az adrenalin, de az endorfin is elönti a vérét, s sokkal édesebb lesz minden csepp, minden apró pillanat.
Nem véletlenül szeretném őt harapás függővé tenni, a másik oka pedig, hogy úgy többet nem kellene szembenézni azzal a bizonyos kellemetlen és kelletlen ellenkezéssel, melyben éppen elégszer volt már részem. Jóval többször, mint szerettem volna.
Azonban semmi sem tart örökké, így az út sem az élvezetek birodalmába most sem. Szépen lassan el fogja érni a vágyott kéjt, én pedig sokkal szorosabban ölelem magához a testét, lassan fokozva a végletekig a gyönyört számára, miközben az ivást abbahagyom, hogy csókkal zárjam le a sebet, s végül már a nyakán is csak becézgessem a finom, érzékeny bőrt, ahol nyoma sem marad a vámpír harapásának.
Lassan, finoman fogom levezetni is a lány számára az euforikus hatást, hogy minél tovább tartson neki az élmény, s minél intenzívebben is hasson rá. Csak amikor már rendeződik a légzése, s kezd teljesen visszatérni a valóságba a kéj tengeréről veszem a kezembe az aranysárga folyadékot tartalmazó üvegcsét, hogy gyengéden a kezébe helyezzem.
- Idd meg a tartalmát kedvesem.
A szavak sokkal inkább kérést, sem mint parancsot tükröznek, az italt ezúttal megelőlegezett bizalomnak, s ajándéknak szánom, nem tesztnek, nem újabb próbának, vagy megpróbáltatásnak.
- A folyadék megállítja egy időre a testedben az öregedés folyamatát.
Amennyiben Ariana eleget tesz a kérésemnek, nagyon különös érzése lesz majd, mintha magát a természet tömény és édes esszenciáját ízlelné meg, s venné magához, vagy legalábbis annak egy kis üvegcsébe zárt részét.

K

Még csak bimbózó virág, de már így is nehéz betelni vele. Még elképzelni is nehéz azt a csodát, amivé válhat, amikor kinyílik majd belőle a gyönyörű rózsa, mikor tényleg képes lesz teljes egész lényét átengedni nekem, amikor képes lesz majd kiteljesedni, hiszen a világnak bizonyos részeivel még éppen hogy csak elkezdett ismerkedni.
A lány illata is bódító, s igen sok önuralom kell ahhoz, hogy lágy sóhajait hallva, bőrének selymességét, és testének remegését érezve ne menjek tovább ennél a pontnál, hogy meg tudja állni ott, ahol most meg kell. Valóban elvehetnék mindent, elmehetnék végig, de azzal csak azt a varázst ölném meg, amely még majd ez után bontakozhat ki.
Ha valamit megtanul bárki majd 1000 év hosszú élet alatt, akkor az az, hogy nem szabad siettetni a dolgokat, mert minden akkor a legtökéletesebb, amikor eljön az ideje. Ha többet óhajtanék a lánytól, mint amennyit most viszonylag önfeledten adni tud, azzal csak a majdani később gyönyörű virágot fosztanám meg szirmaitól, s a lehetőségtől, hogy később teljes szépségében tündökölhessen csak nekem.
Lassan mégis utat törnek Arianában a vágyak, utat tör benne a feltámadó tűz, s gyorsabban szeretné elérni a beteljesülést. Szavak nélkül is olvasnék teste minden apró rezdüléséből, lelkének minden sóhajából, de ez nem ilyen egyszerű. Nem ő az első nő, aki mellettem válik bimbózó virágból gyönyörű rózsává.
Ez a játék sokkal több annál, sem hogy pusztán a vágyainknak engedve járjuk be az utat. Még korai lenne tovább menni, nagyon korai. Először még csak had fedezze fel a saját testét, a saját vágyait, had fedezze fel a benne lobogó tüzet, a kéjt, az élvezeteket, a lányban élő érzéki és csodálatos nőt, aki gyönyörű, kívánatos, de ugyanakkor bölcs és intelligens is. Had fedezze fel az utat magát, melyen még csak egyedül megy végig úgy, hogy kísérem rajta. Sok lenne még a számára az, ha rám is figyelni kellene.
Ami Ariana számára most kínzóan lassú táncnak tűnhet, azok az első lépései egy csodálatos utazásnak, mely számára gyönyörökkel és szépséggel teli lehet, s melynek során a világ egyik legkülönlegesebb gyöngyszeme válhat majd belőle.
Nem csupán a kéjjel szeretném megismertetni, melyet teste oly mohón követel már, de magával az úttal is, mely odáig vezet, s megtanítani a türelemre, hogy kiélvezhesse annak az útnak minden egyes édes pillanatát a maga teljességében. Egyenlőre még elég, ha csak magára tud figyelni, ha csak a saját vágyait, a saját testét ismeri meg. Majd később ezekre a már szilárd alapokra építhetünk rá tovább lépéseket, s haladhatunk tovább az úton, akkor már igazán együtt.
Engedem, hogy érintse magát, hogy eljátszadozzon a kezemmel, hiszen ez neki is érdekes, neki is újdonság, neki is tanulás, s nekem is örömöt okoz. Még nincs meg a lányban az a kifinomult tiszta elegancia, aminek a jóslata már most előrevetíthető minden mozdulatából, de még így is képes pillanatok alatt vágyat kelteni, melyhez aztán önuralom kell, hogy ne engedjünk nekik tovább, mint az tanácsos.
Lassan ismerkedik meg az üveggel, elveszi, s megissza a tartalmát. Elfogadja, már nem fél, már nem fenntartásokkal kezeli, de még mindig ott vannak azok a bizonyos kérdések, melyek tulajdonképpen tökéletesen érthetőek is.
Sokat kérek tőle, s a kérdések segíteni fogják az úton, segíteni fogják a tanulásban, abban hogy megismerhesse azt a világot, melynek most már saját szabad akaratából válik majd részévé. Engedek a késztetésnek, s mellé dőlök az ágyra, magamhoz húzva őt, hogy a mellkasomra hajthassa a fejét, lágy simogatással igyekszem nyugtatni őt, hallgatva a megannyi kérdést, melyek aztán felszínre törnek, mint a föld mélyében évezredekig rejtező hőforrás.
- Nem tudtam. Senki sem tudja, mi fog történni, még a legbölcsebbek sem, csupán megpróbáltam felkészülni a lehetőségekre.
Valóban neki készítettem ezt az italt, de nem tudtam mikor fog eljönni az ideje annak, hogy oda is adhassam, csak reméltem, hogy nem kell soká várnom majd vele. Az én tanításom, az én útmutatásom csak egy része egy folyamatnak, ami igazán számít, az egyedül az, hogy Ariana milyen gyorsan képes haladni azon a bizonyos úton.
- Tényleg csak kettesben leszünk. Párizs csupán rólad fog szólni és rólam. Egy ajándék lesz számodra. Senki nem fogja megzavarni.
Ezt bizton ígérhetem, hiszen tudom, mit készítettem ott elő, s igen botor dolog lenne bárkitől, ha azt a pár napot megpróbálná megzavarni. Sokkal többe kerülne az számára, mint a puszta élete. Ariana egyenlőre még gondoskodást és felügyeletet is igényel, hiszen fiatal máguslány, akinek sem a tudása, sem a tapasztalta nem olyan sokrétű, hogy megvédhesse magát az öregek játszmáinak kereteiben.
Hangom ezúttal lány, simogató, megnyugtató. Nem szeretném bántani, sokkal inkább elvarázsolni őt, hiszen nem azért akartam magam mellé venni, hogy rettegéssel és félelemmel teljen az élete, hanem hogy egy olyan csodát élhessen meg, amilyen keveseknek adatik meg, csupán azon keveseknek, akik beavatást nyerhetnek azokba a titkokba, melyet rajtam kívül nem sokan ismernek ezen a világon. Ez az utazás viszont még éppen csak kezdetét vette.

M

Vajon tudja ez a lány, milyen hatása van, vagy lehet egy férfira, aki tényleg képes értékelni őt? Nem valószínűleg még sosem szembesült vele, s talán akkor sem fogja igazán megérteni, ha erre sor kerül, talán csak a sokadik alkalommal, s talán még akkor sem teljesen.
Miért nem lehetett rögtön így? Mire kellett az a rengeteg ellenállás, a sok tiltakozás, fölösleges küzdelem? Most olyan, mintha egész csodálatos lényét hajlandó lenne végre nekem adni, ahogyan azt már a kezdetektől szerettem volna, s tulajdonképpen ő sem bánta volna meg, ahogyan ne bánta meg most sem.
Gyengéden ölelem át, hogy magamhoz húzzam, érzékeimet pedig lassan teljesen betölti a lány. Bőrének selymessége, hajának és testének bódító, csábító illata, mellyel még a legcsodálatosabb virágok sem kélhetnek versenyre, mely oly sok örömöt, gyönyört, s csodát ígért, ha képes leszek őt a megfelelő úton vezetni, a megfelelő módon és időben érinteni meg.
A testének élő, lüketető melege, mely számomra már talán mindig elérhetetlen csoda marad. Dolgozom a varázslaton, mely visszaváltoztathatna, de még fogalmam sincs, miként lehetne az tökéletes, ahogyan azt sem tudom, használnám-e valaha.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem adott nekem a vámpír a lét, hiszen időt adott. Egy emberélet alatt aligha tudtam volna megalkotni az elixírt, mely az örök fiatalsággal ajándékozott meg. Aligha jöttem volna rá a varázslat nyitjára, mely ugyan erre hivatott, hiszen egyetlen emberélet kevés ehhez, az pedig csak a szerencse kérdése, milyen mesterrel találkozunk egyetlen életút időtartama alatt.
Ma már a birtokomban van ez a tudás is, csak éppen saját hasznot nem hajtok belőle, hiszen a vámpír lét megállította fölöttem az időt, testem többé nem öregszik az átalakulás óta, arra pedig még nem jöttem rá, hogyan fordíthatnám ezt vissza, s azt sem tudom igazán, szeretném-e, hiszen a századok fölöttem sem múltak el nyomtalanul, ahogyan senki fölött sem.
Ariana kedvesen, szinte hangtalanul súgja, hogy alig várja az utazást, s nem mondhatom, hogy bennem nem él a várakozás. Szeretném jobban megismerni ezt a lányt, sokkal jobban, s minden téren, amire csak az idő, s a változó körülmények nyújthatnak majd lehetőségeket.
Gyengéden cirógatom a lány csípőjének vonalát, a hasát, a derekát, gondosan kerülve a testének legérzékenyebb pontjait. Kevesen tudják, de a női testnek minden pontja erogén zóna, csupán tudni kell, hogyan kell érinteni azt, hogy a kívánt dallamot előcsaljuk belőle, akár egy csodás hangszerből, hiszen az istenek a szerelemre teremtették a nőket, a szó minden értelmében, s ez alatt nem csak a testi örömöket értem, de a lélek lágy simogatását, s azt a különleges, s csodálatos dallamot, melyet minden asszony lelke csupán egyetlen férfi számára énekel, aki képes ezt előcsalni belőle.
Most mégis azt válaszolnám legszívesebben a lány kérdésre, hogy soha. Semmi kedvem elmozdulni innen. Semmi kedvem kiengedni őt a karjaimból, s semmi kedvem az út szervezésével foglalkozni. Legszívesebben megállítanám az időt, hogy ez a pillanat, hogy Ariana ennyire kedvesen bújós örökké tartoson és soha ne érjen véget.
Az idő azonban nem fog megállni, még az én kérésemre sem, hiszen több az, mint amit az én tudásom lehetővé tesz. Lágy csókon lehelek a lány homlokára, most még csak véletlenül sem az ajkaira, hiszen nem szeretném megtörni a pillanat varázsát. Kell, hogy érezze a vágyakat, hogy gyönyörűnek érezze magát, hogy érezze, hogy kívánják, de ne csak azt, hogy a testét, hanem azt, hogy az egész lényét. Fontosak a gesztusok, egyetlen mozdulatnak, egyetlen szónak is jelentése és jelentősége lehet.
- Magángéppel megyünk, amint elkészülsz, már indulunk is.
Simítok ki egy rakoncátlan tincset a lány homlokából, hogy tisztán ejthessem rabul a tekintetét, s gyönyörködhessek lélektükreiben, mielőtt megadom neki a válasz másik felét is.
- Louisszal csak Afrikában találkozunk majd. Párizsba nem kísér el minket, ott csak kettesben leszünk.
Most pedig eljött annak a bizonyos kellemetlen elszakadásnak az ideje is, még akkor is, ha ez igazán nem tart örökké, de akkor is szükséges, hiszen időt kell adnom neki, hogy felkészülhessen az útra.
- Nyugodtan készülj össze kedvesem. A gépen találkozunk majd. Lionel segíteni fog neked oda jutni.
Lionellel Ariana még nem találkozott. Ő nem vámpír, ellenben egy igen csak jól képzett, és sokoldalú testőr, kinek a munkáját a mágiában való jártassága is segíti. Sokszor találkoztak útjaink, mielőtt a szolgálatomba szegődött volna, de az ő idejét már csak akkor veszem igénybe, ha tényleg valaki olyannak a biztonságáról és kényelméről szeretnék gondoskodni, aki nagyon fontos számomra.
Visszahajtva a takarót Ariana testére, visszaadva a lánynak szemérme lepelét, s nőnek rejtett tartózkodás lehetőségét, egy kézcsókkal búcsúzom tőle mielőtt elhagyom a szobát, egy kézcsókkal, mely érinti kezének finom bőrét, jóval hosszabban, mint az illendő lenne, s melyből nem csak a vágy érezhető ki, de a gyönyörű nő iránt érzett tisztelet, s leheletnyi áhítat is. Minden lányban ott rejtezik egy igazi kis érzéki istennő, csak kell valaki, aki életre is kelti a lelkében ezt a csodálatos lényt.

K

Igen, pont ezt a hatást szerettem volna elérni. Ariana egy gyönyörű rózsaszín felhőkkel tarkított világban lebeg, elvarázsolt, meghatott, s talán ha nem is boldog, de jó úton van hozzá, hogy az lehessen mellettem. Nem azért vettem magam mellé, hogy rettegésben élje le az egész életét, hanem azért, hogy egy csodálatos élete legyen, s hogy amíg mellettem van, addig az enyémet is különlegessé és csodálatossá varázsolja.
- Akkor ez most egy különleges élmény lesz számodra.
Nem részletezem tovább a dolgokat, hiszen felesleges. Majd átéli az első utazását a repülőgépen, s sokkal jobb, ha nem keltek benne semmilyen várakozást, hanem olyannak fogadja majd el a dolgokat, amilyenek lesznek. Nem egy utasszállítón fogunk utazni, hanem egy magán gépen, amit külön erre az útra béreltem ki. Ilyen élményben akkor sem lett volna része, ha már utazott volna repülőn.

Lionel egy szálfa termető férfi, aki ennek ellenére is könnyedén és elegánsan képes mozogni. Egyetlen mozdulattal tűnteti el iphonet, amelyen eddig a saját kis életének elektronikus részét böngészgette, s áll fel, hogy köszönthesse a megszeppent lányt.
Markáns arca akár jóképűnek is mondható, a tekintete egy fajta végtelen nyugalmat és békét sugároz, amit csak azok mondhatnak el magukról, akik már eljutottak az önismeret egy bizonyos szintjére, s elmondhatják magukról, hogy megtalálták a helyüket a világban, s ha nem is érték el a tökéletességet, hiszen azt sosem lehet, de elégedettek azzal az élettel, amit eddig sikerült kialakítaniuk maguknak.
A mély barna szemek hosszú pillanatokig tanulmányozzák a lányt, s alaposan végig mérik tetőtől talpig. Lehet látni a férfi tekintetében, hogy észrevette a lány mennyire fél tőle, ahogyan azt is, hogy elismeréssel adózik az előtte álló szépségnek. Egyik pillanat szinte vízszerűen egybefolyva hozza a másikat, s a következőben már egy kellemes férfi bariton üdvözli Arianát.
- Igen, én vagyok Lionel. Örülök, hogy megismerhetem kisasszony.
Határozott lépések, egy olyan férfi léptei, aki sosem ismerte a bizonytalanságot, a félelmet, a kétségeket, hiszen kora kisgyerek korától arra nevelték, hogy ezek az érzések sosem szerepelhetnek az ő szótárában. Könnyed elegáns mozdulattal nyúl a lány keze után, hogy gyengéd csókot leheljen rá, de csak az udvariasság szabályainak megfelelően, így aztán a férfi ajkai nem érintik a lány kézfejének finom bőrét, s a gesztus sem hosszabb, mint amit a köszönés megkívánna.
- Bocsássa meg a modortalanságomat, de az ön szépsége könnyedén fojtja bele a férfiakba a szót, pedig Ragnar említette, hogy ön különlegesen szép, erre mégsem tudtak felkészíteni a barátom egyszerű szavai.
Ariana kezét azonban mégsem engedi el, sőt inkább a másik kezével is átfogja, gyengéden simítva végig rajta, mintegy megnyugtatás képen, mintha csak ezzel a gesztussal szeretné a lány minden aggodalmát, félelmét örökre eloszlatni.
- Nyugodjon meg kisasszony. Ezen túl én felügyelek az ön biztonságára, nincs oka félni többet, amíg engem lát.
A bíztató szavak mellé egy halovány mosoly is jár, s el is csak akkor engedi a lány kezét, ha a látható rettegés valamennyit csillapodott. Nagyon nehéz lenne megvédeni valaki olyat, aki jobban fél a testőrétől, mint attól, aki esetleg ártalmára lehetne, vagy akitől meg kellene védeni.
- Ami pedig azt illeti, nem csodálom. Én már jártam párszor ebben a kastélyban, de még én is eltévedek néha. Ragnar barátom szenvedélyes gyűjtője a múlt relikviáinak, a kastélya pedig bizonyos tekintetben kész labirintus.
Amennyiben Arianának nincs ellene kifogása, akkor a testőr a karját fogja felajánlani a lánynak, hogy elvezesse őt a szalonba, majd segítse leülni, ahol már egy előre oda készített gőzölgő tea várja őket egy kis beszélgetéshez. Talán csak amolyan megérzés volt azok alapján, amit Magnusson elmondott, de Lionelben már akkor felébredt a gyanú, hogy Ariana számára igen csak ijesztő lehet az a világ, amibe belecsöppent. Nem baj, ha van egy kis félelem a lányban, hiszen az segíti a túlélést, a rettegés viszont már káros. Sokkal többet ártana, mint használna, s a testőr éppen azért van, hogy a VIP-nek ne kelljen félnie.
- Talán mielőtt nekivágunk az útnak, jót tenne önnek egy kis beszélgetés, hogy valamelyest eloszlathassam az aggodalmait, s ön is elmondhatná, hogy tulajdonképpen mi is az, ami miatt védelemre szorul. Ragnar barátom az ön különleges szépségét leszámítva elég szűkszavú volt.
Ez pedig egy másik igen fontos momentum. A testőrnek ismernie kell a körülményeket és az esetleges veszélyforrásokat ahhoz, hogy hatékony lehessen, és jól végezhesse a munkáját, Ragnar pedig nem igazán nyilatkozott arról, miféle veszedelem leselkedne a lányra, mert annak a vámpírmágusnak aligha lenne szüksége bármiféle testőrre.

K

Ariana nagyon fél, ez érezhető, szinte tapintható. Persze ebben a környezetben egy ilyen fiatal lány esetében ez nem meglepő. Ragnar sosem az empátia készségéről volt híres, s nem is az segítette hozzá, hogy megtalálja a számítását, érdekes módon még a nőknél sem, pedig ő sokkal inkább egy monogám, hűséges beállítottságú férfi volt, ami főleg a vámpírok között ment mindig is ritkaság számba.
A lány szíve úgy verdes, mint egy riadt kismadár a kalitkában, az ereiben pedig vadul száguldozik a vér. Nem csoda, hogy a vámpírok annyira oda vannak érte. Mindent egyszerre nyújt és teljesen ösztönösen, ami őket megvadíthatja, az a vén gazember, meg akármennyire is nyomja el magában a vámpír énjét, azért nem állíthatja, hogy nem hat rá.
Azért a gesztusoknak egy kis eredménye mégis akad, hiszen a lány, még ha igen csak zavarban is van, meg mer szólalni, s felmeri venni a beszélgetés fonalát. Ragnar is megéri a pénzét, de az kevéssé valószínű, hogy ő hozta rá ennyire a frászt erre a teremtésre. Sokkal valószínűbb, hogy valaki a környezetéből.
- Ha neked úgy könnyebb.
Hagyja helyben a testőr a kisasszony kérését. Nála már szakmai beidegződés, hogy magázza minden kliensét, hogy tartson egy bizonyos távolságot tőlük. A barátság, ahogyan semmilyen érzelmi érintettség sem segít abban, hogy a testőr tisztán a feladatára koncentráljon, így aztán muszáj egy bizonyos távolságot tartani. Persze itt ez nem fog menni. A lány már most is annyira fél, hogy jelen esetben az lenne sokkal inkább káros, ha ez még inkább elmélyülne benne. A bizalomra mindenképpen szükség van a védenc részéről. Nem szerencsés, ha még a testőrétől is retteg.
Hamarosan pedig a szavak egész áradata indul meg azokról az édes kis ajkakról, melyek minden bizonnyal a kisasszony zavarát hivatottak leplezni, s visszaszorítani. Nem csoda, hogy Ragnarnak annyira megtetszett ez a lány. Borzasztóan édes, a félelem pedig minden bizonnyal megérezhető az illatán is, ami csak sokkal vonzóbb teszi a vámpírok számára, hiszen azonnal az édes vér ígéretéről suttog. Mintha csak arra teremtették volna, hogy egy vámpír szeretője legyen.
Lionel arcán is megjelenik egy mosoly Ariana szavaira, nehéz is lenne fagyosan távolságot tartani egy ilyen teremtéssel, aki olyan, mint egy riadt kismadár.
- Majd egyszerre arra is sor kerül.
Hagyja helyben a lány felvetését, bár a mágust nem hozza igazán lázba a forró csoki gondolata. Számára az ilyesmi egészen egyszerűen tilos. Lionel életének minden pontja tökéletesen szabályozott, ez alól pedig az étkezés sem kivétel. Tökéletes katonának, testőrnek nevelték egész életében, s pontosan odafigyel a táplálkozásra, az edzésre, a pihenésre, hogy minél hatékonyabban tudja használni a képességeit, amikor csak szükséges, s minél inkább kitolhassa a saját korlátait. Más szemében ez az életmód lemondásokkal telinek tűnhet, számára már csak az egyszerű mindennapokat jelenti. A tea sem közönséges fekete tea, hanem zöldtea, melyet a testőr minden ízesítés nélkül fogyaszt, csupán azért tett bele egy parányi természetes citromlevet, hogy ne üljön ki a tea zsírja a folyadék felszínére és a csészére.
- Régimódi nevelés Ariana. Mindent megbízó kényelméért és biztonságáéért.
Egy mosoly zárja a szavakat, melyek kicsit tovább lennének hivatottak oldani a lányban uralkodó feszültséget. A vén lókötő aligha jutott még sokig a lánnyal, s most a mágust hívta ide dajkának, mert valahol érezhette, hogy a vámpírok világa túlságosan riasztóan hat a számára.
- Köszönöm. Egy különleges kínai zöldtea keverék. Amennyiben elfogadsz egy tanácsot, csak természetesen élvezd az aromáját, minden ízesítés nélkül.
Ariana hosszú beszámolója nyomán Louis is elmerül a gondolataiban, hiszen ha nem is olyan információkat kapott, amilyeneket várt, vagy amire számított, azért ez még így is elég sok mindent elárult a számára, viszont a lánynak sokkal többet ő sem mondhat Ragnar dolgairól, az majd a viking dolga lesz, hogy a saját életébe beavassa amennyire, vagy ahogyan jónak látja. Ebben a világban nagyon fontos a diszkréció, s mindennek az alapja.
Az nem csoda, hogy egy sok évszázados vámpír környezetét ridegnek érzi ez a fiatal teremtés, ahogyan az sem, hogy a belőle áradó élet, s félénk kedvesség ennyire megfogta a vikinget.
- Nagyon régóta már. Még zöldfülű voltam, amikor találkoztam vele Velencében.
Milyen sok kérdés és milyen gyorsan. Mégis nem fog ártani kicsit rendszerbe szedni a dolgokat. Hiszen pár szóban mindenre kimerítő választ adni aligha lehet és nem is szükséges. Most még biztosan nem az.
- Nem, én valóban nem vagyok vámpír. Mágus vagyok, vagy ha úgy tetszik a köznapi értelemben boszorkány. Ezt a teát azért készítettem, hogy egy kicsit elbeszélgessünk az indulás előtt, megismerhess valamennyire és megnyugodj. Ahhoz, hogy meg tudjalak védeni, bíznod kell bennem, s az nem fog segíteni, ha rettegsz tőlem, persze abban a helyzetben, amiben te most vagy ez érthető.
A mágus válaszolni fog a lány kérdéseire, legalábbis azokra, amelyek nem sértik a diszkréciót, és amivel nem ad ki számára olyan információkat, amelyeket nem tőle kellene megtudnia, s persze mértékkel. Arianának nem kell teljes, részletes kimerítő történeteket kapnia minden kérdésére. Sok esetben körvonalak is elegendőek lesznek.

N

Ahogyan az várható, csak nagyon lassan olvad a jég, de a lány nyitott, ezt pedig az is ékesen bizonyítja, hogy azonnal elfogadja a javaslatomat a teával kapcsolatban is, holott dönthetett volna másként is. Nem zárkózik el, nem ellenséges, egészen egyszerűen csak valamiért fél, amire neki minden bizonnyal meg van a maga jó oka, csak hát ebben az esetben vámpírok között egy fiatal boszorkánytól még ez is érthető.
- Az volt. Legalábbis a felszín gyönyörű volt és csillogó, ahogyan ma is az.
Azt pedig kevesen tudják és kevesen látják, hogy a gyönyörű piros almának bizony vannak a belsejében a héja alatt rothadt részei, és hogy pontosan mekkora részét kezdte ki a rothadás. Velencében kétséget kizáróan pezsgett az élet akkor is, amikor ő és a viking találkoztak, ahogyan pezseg ma is.
A vámpírok szabályaihoz nem könnyű alkalmazkodni, főleg nem egyik pillanatról a másikra, nem ilyen rövid idő alatt, legfőképpen pedig nem egy érzékeny lánynak, bár valószínűleg ez a tulajdonsága volt az Arianának a szépsége mellett, amiért őt a viking kiválaszthatta. Még egy sok évszázados élőhalottnak is szüksége lehet arra, hogy valaki életet vigyen a mindennapjaiba, s a rideg világát egy kis melegséggel töltse fel, ha pedig ez volt a célja, akkor ezzel a lánnyal biztosan nem nyúlt mellé, hacsak ideje korán meg nem ölik benne az érzéseket a félelem és a rideg körülmények. Azt nehéz lenne ennyi beszélgetés és ennyi idő után megmondani mennyi erő rejlik ebben a törékeny virágszálban.
- A vámpírokkal nem könnyű. Így, vagy úgy de el szokták érni, amit akarnak, mindegyiknek meg van a saját világképe, máshoz pedig nem nagyon alkalmazkodnak. Mindig a gyengébbtől várják ezt el.
Persze ezzel kétséget kizáróan nem mondott a testőr semmi újat a lány számára, hiszen ezt már tapasztalhatta Ariana a saját bőrén is. Éppen ez lehet az oka annak, hogy annyira félénk.
- Én egészen biztosan nem foglak bántani, ezt megígérhetem neked. Az én dolgom a biztonságodra ügyelni, ha úgy látom, hogy nem tudom ezt a feladatot ellátni melletted megfelelően, akkor egészen egyszerűen visszaadom a megbízást.
Ragnar egy régi barát, még akkor is, ha nem indult ez a barátság egykor zökkenőmentesen. Az, hogy Lionel most itt van, tulajdonképpen egy baráti szívesség, na meg a következménye annak valószínűleg, hogy a lány nem a legjobban jött ki Ragnar tanítványával, vagy beosztottaival. Az már egy másik kérdés, mit eredményezne a viking és a lány között, ha Louis is visszamondaná a megbízást, mondván nem tudnak együtt dolgozni. Ettől függetlenül, amit mondott, az még igaz. Ő maga nem bántaná a lányt. Kérdés, hogy ez a felállás mennyire lehet így megnyugtató Ariana számára.
- Hogy hogyan ismertem meg?
Ez egy érdekes történet. Nem feltétlen a legszebben indultak a dolgok, de a kezdeti viszályt már elmosta az idő. Mára már annak a nézeteltérésnek nincs jelentősége, annál is inkább, hogy az sem él már, aki miatt a vita kirobbant.
- Akkoriban még Ragnar is sokkal inkább világi életet élt. A reneszánsz Velencéről biztosan sokat olvastál, hallottál, ahogyan annak erkölcseiről is. Talán nem lenne olyan férfi a világon, akit ne varázsolna el. Ugyanakkor rengeteg tanulsággal is szolgált annak, aki megérte, hogy kamatoztathassa. Én a Dózse testőre voltam, a viking pedig az egyik tanácsadója. Ugyan azt a lányt néztük ki magunknak, a történetnek pedig párbaj lett a vége. Alaposan helyben hagytuk egymást, az idősebb és tapasztaltabb vámpír mágus pedig győzött. Én nem kértem kegyelmet, ő mégsem ölt meg. A végén pedig alaposan meglepődhettünk mind a ketten, amikor megtudtuk, hogy a gyönyörű Giannát az édesapja egy dús gazdag nemes úrhoz adta feleségül, hogy tovább növelje a vagyonát. Ezekben a kérdésekben pedig akkoriban az apa szava döntött. Szóval vívtunk egy eposzi párbajt, tulajdonképpen a semmiért, aminek a vége egy őszinte barátság lett.
A fájdalmas mosoly még mindig megjelenik Lionel arcán, felidézvén a történteket, fiatalságának bohóságát és meggondolatlanságát, a soha be nem teljesülő mély szerelem hagyta vágyakozást és fájdalmat, a szembesülést azzal, hogy minden tudása ellenére akadt, aki legyőzte őt párbajban, s azzal, hogy a vámpírok között is akad olyan, aki pontosan tudja, mi az a tisztesség. Ragnarnak semmi oka nem volt akkor életben hagyni őt, s ha Lionel győz, meg is ölte volna a vámpírt. A viking ezt mégis másként látta. Ő úgy gondolta, kioltani nincs oka a fiatal mágus-testőr életét.
- Hogy sok mindent tudnék?
Szelídíti meg aztán az emlékek rajzolta keserédes mosolyt a mágia művészetének gondolata, s azoknak a határoknak az elképzelése, melyekről még Lionelnek sincs fogalma sem, hol húzódhatnak. Még ő is inkább csak azt mondaná, tanulja a mágiát.
- Én csatamágus vagyok, ha úgy tetszik. Kicsit értek a gyógyításhoz, és ahhoz, hogyan használjam a mágiát is a harcban minél hatékonyabban. A művészi mágia sokkal inkább a viking asztala, ahogyan az elmélyült bölcselkedés is. Magnusson igen sokoldalú, a kérdés inkább csak az, melyik arcát mutatja feléd.
Az utolsó kérés már jóval érdekesebb. Lionel sosem tanított senkit, ő inkább csak maga használta fel a hosszú évek alatt összeszedett tudást, a saját boldogulására.
- Szívesen beszélgetek veled Ariana, de ha mestert keresel a mágia művészetéhez, a vikinggel jobban jársz.
Annak, hogy Lionel miként viszonyul a lányhoz igen sok oka van, de az, hogy mindketten a boszorkányok közé tartoznak nincs ezek között. Az ilyesmi nem befolyásolná a testőrt semmiben. Benne sosem voltak faji előítéletek.

T

Ariana arcán jól látható a bosszúság, ahogyan röviden kifejtem, hogyan is látom én a vámpírok világát, vagy a hozzáállásukat másokhoz. Az ő szempontjából ez tökéletesen érthető. Nem kap annyi időt, amennyit szeretne, hogy alkalmazkodhasson, a kérdés pedig rengeteg. Ennek persze meg van az oka, de ha erre én hívom fel a figyelmét, nem lesz számára annyira fontos a válasz, mint ha ő maga jön rá.
- Én sosem rágódtam ezen. Megtanultam, ami kellett, amitől úgy éreztem, többé válnék. Amikor te szeretnél tanulni valakitől, vagy beilleszkedni a világába, először neked kell bizonyítani, alkalmazkodni, hogy utána súlya legyen a szavadnak. A dolgokat akár így is lehet nézni.
Ez persze csak az egyik oka a dolognak, s van még számtalan egyéb, a kérdés Ariana számára mi fog elég nyomósnak számítani. Ez olyan dolog, amit neki kell majd kitapasztalnia, vagy eldöntenie, milyen szempontokat tud igazán elfogadni.
- Akár abba is belegondolhatsz, hogy hány évszázadot élt meg Ragnar, tehát biztosan oka van annak, hogy a dolgait úgy alakította ki, ahogyan, még akkor is, ha te most nem látod mindennek az értelmét, hiszen messze vagy még attól, hogy átláthasd a képet. Nem látom át azt én sem. Én az 14-as években születtem. Ragnar már akkor is öregnek számított a vámpírok között is, amikor én először találkoztam vele, pedig az sem tegnap volt.
Ha kezdetnek ez sem lesz elég Arianának, hogy elgondolkodjon azon, hogy a vámpírok világában sem ok nélkül vannak úgy a dolgok ahogyan, akkor majd meg fogja találni a maga válaszait a maga módján, ahogyan az neki felel meg, az pedig, hogy Ragnar ezt miként fogja tudni elfogadni, az csak a kettejük dolga lesz, ahhoz egy testőrnek már igazán semmi köze sincsen. Még egy barátnak sem.
- Ezt a kérdést megint rosszul látod. Amennyiben a viking felfigyelt rád, minden bizonnyal különleges vagy. Legalábbis az ő számára biztosan, hiszen valami olyan értéket látott meg benned, ami számára fontos. Például ez az ártatlan félénk kedvesség, ahogyan abban is biztos vagyok, hogy érzékeny lány vagy, rengeteg érzéssel a szívedben. Arra még nem gondoltál, hogy pont ettől válhatsz olyan értékessé Ragnar számára, ha életet viszel az ő élőholt világába és nem attól, ha egyszemélyes hadsereggé válsz?
Arianának is meg vannak a maga értékei, sokkal inkább az lehet a baj, hogy ő nem tartja ezeket értékesnek, vagy fontosnak, inkább más értékeket, más utakat keres, amelyeknek meg van a maguk haszna, a maguk fontossága, de ezeket sem lenne szabad elhanyagolni.
- Ezzel együtt persze fontos, hogy tanulj, hogy fejlődj, s még inkább egy gyönyörű gyémánttá csiszolódj. Az sem baj, ha megtanulod megvédeni magadat, sőt. Ragnar világában ez különösen nagy előny lehet majd a számodra, de adj időt a dolgoknak, adj időt másoknak, és elsősorban önmagadnak.
Persze furcsa, hogy ezeket a beszélgetéseket, nem a viking folytatja le a lánnyal, hanem egy kívülálló barát szájából kell a dolgoknak elhangzania. Ragnar sosem az empátiájáról volt híres, de nem volt jellemző rá, hogy nem figyelt oda a környezetére. Valami itt esetleg félre siklott.
- Amíg el tudom látni a feladatomat, és amíg szükség lesz rám, maradok.
Bár ez itt most leginkább csak pár napot jelent, leghosszabb esetben sem többet egy hétnél, addig is inkább csak háttér munkát. Biztosítani, felmérni a terepet, hiszen amíg Ragnar a lány mellett van, addig aligha lehet szüksége egyéb személyi testőrre.
Gianna történetére visszatérve ezúttal már sokkal inkább mosoly játszik Lionel arcán. Egy mosoly, mely valahol mesélhet arról is, hogy régen nem tragédiának éli meg a történteket, még akkor is, ha akkor igen csak fájt neki, ahogyan az események alakultak.
- Utólag inkább komikus. Mindketten szerettük volna elnyerni egy szép lány kezét, s míg mi Gianna szívéért versenyeztünk, addig valaki más az apja kegyeit nyerte el, s vele együtt a lány kezét is. Halálra menő párbajt vívtunk a semmiért.
Hát ennyit Giannáról, s az évszázadokkal ezelőtti beteljesületlen szerelmekről, de úgy látszik a történet mégis megfogta Arianát, csak éppen azt nem érzi ki belőle, ami számára is igazán fontos lenne, vagy lehetne.
- Ariana, Ragnar kiválasztott téged. Ez nagydolog. Ugyan úgy képes lenne meghalni érted, hogy megvédjen, ahogyan annak idején a Giannáért vívott párbajban is vállalta volna a végzetes végkimenetelt, ha ő marad alul. Ráadásul, amíg az a dolgom, hogy megvédjelek, ha az szükséges hozzá, én is meghalok érted, ha kell. Ez a testőr szakma velejárója. Ha egy másik irányból nézed a kérdést, ennyi kockázatot akkor is vállalnék érted, ha szükséges, ha Ragnar nem kér fel a testőrödnek, hiszen egy jó barátomhoz tartozol, fontos vagy a számára, a kedvese vagy. Én pedig tudom, hogy Ragnar is megtenné ugyan ezt értem, ha én kérném. Erről szól az igaz barátság.
Arianának még sokat kell tanulnia, de nem csak a mágiáról, vagy a harcról, hanem a világról, önmagáról, Ragnarról, de még a szerelemről is hiszen látszik rajta, hogy nem igazán szerzett még tapasztalatokat ezen a téren sem.
- A világ változhatott, de az igazi értékek nem változnak, csak legfeljebb kevesebbekben vannak meg. Ha egy férfi igazán szeret egy nőt, ha igazán szereti a családját, akkor meghal érte, értük, ha kell, hogy megvédje őket. A többi nem más, mint erotikus vágyaktól túlfűtött üres ígéretek.
Lionel is megissza az utolsó pár kortyot a teából, majd visszateszi a csészét. Gyengéden nyúl Ariana keze után, hogy bátorítóan simogassa meg ismét.
- Akkor nagyon köszönöm a bizalmadat Ariana és igyekszem megszolgálni.
Lionel nem az a kimondott mágus mester, de annak nincs akadálya, hogy segítse a lányt a fejlődésében, ha éppen úgy jön ki a lépés. Tanulni mindenkitől lehet, a kérdés sokkal inkább az, készen vagyunk-e rá.
- De igen, ideje indulnunk. Ha megmutatod, hol vannak a csomagjaid, akkor már mehetünk is.
Ezúttal az út nem a garázsba fog vezetni, hanem a ház előtt parkoló fekete Audihoz, Lionel a saját autójával viszi ki a lányt a reptérre. Bár nem Ragnar autó csodáinak egyike, de a célra tökéletes lesz. Valószínűleg lényegesen biztonságosabb, mint a garázsban lévő autócsodák bármelyike. Golyóálló kerekek és üveg, páncélozott karosszéria, mindazzal együtt, hogy rendkívül kényelmes is.

E