- Nocsak! - lepődtem meg jó alaposan. - Úgy látom, Salvatore nem vesztegeti az idejét. Rögtön fel is csinálja a kedves nejét, nem sokkal azután, hogy én is ágytornáztam vele egy jókorát - röhögtem el magam. - Remélem, lánya lesz. A hasonmás vérvonalnak fenn kell maradnia - merengtem el. - Persze, csak a hagyomány miatt mondom... - néztem aztán anyámra, és beleittam az italomba.
A következő pillanatban viszonyt eszembe villant valami... és cseppet sem voltam nyugodt ettől.
- Na és mondd... mennyi idős terhes is Elena? - kérdeztem közömbösnek szánt hangon, de közben érezhetően megizzadt a tenyerem.

- Valahogy sejtettem, hogy nem a mosdóban időzött annyi ideig... - motyogtam csak magam elé egy kis sóhaj kíséretében, majd megfogtam mindkét kezemmel a poharat, hogy úgy hajoljak előre, megtámaszkodva a térdeimen.
- Nem tudom, hogy mit akar tőled Elena, de ha rajtam múlik, két másodpercet sem fogtok egy légtérben szívni az elkövetkezendő hónapokban - mondtam ellentmondást nem tűrve. Egyrészről nem akartam, hogy annak a kisbabának baja essen. Hiszen kislány lsz... továbbviszi majd a hasonmás-vérvonalat. És ők fontosak nekem. Másrészről ha Klaus viszályt szítana Elena és Damon között, akkor... a baba egészségére is mehet a dolog.
- Elena várandós - mondtam ki végül. - És így már értened kell, hogy miért nem akarom, hogy a közelében legyél. Nem akarok sem balesetet, sem veszekedést, ami árthat annak a gyereknek.

- Ajándékot? - kérdeztem, követve anyám pillantását, és megpillantottam a különféle növényeket. Oké, a bűz forrása legalább azonosítva.
- Köszönöm - mormogtam, átvéve magam is egy pohár italt. - Ami az ajándékot illeti, én is kaptam. A kis hasonmás a szobámban járt. Egy cetli, és egy általam széttört, de most pótolt régi lemez is ezt bizonyítja. Bár ki tudja... az is lehet, hogy csak azért ment be, hogy megnézze az ágyamat, és nosztalgiázzon egyet - vigyorogtam. - Amúgy meg nem kérem az engedélyét egyiknek sem, hogy a közelükbe menjek - vontam meg a vállam. - Eddig sem volt másképp, akkor jelenleg miért lenne?

Próbáltam nem felfigyelni Klaus morgó, és cseppet gúnyolódó hangjára, mikor Damont és Elenát említette, bár utóbbinál valami furcsa önelégültséget fedeztem fel a hangjában.
- Ajándékot hoztak karácsony alkalmával - böktem a gyógynövények felé az asztal irányába, majd felálltam, hogy Klaus kezébe is poharat nyomjak.
- Azt nem tudom, hogy a drága neje mi olyat tudott csinálni, ami neked ennyire tetszett, de... ha jól sejtem, a mai nap után kétszer meggondolja, és Damon is, hogy mikor engedi a közeledbe - ültem vissza. Nos, igen. Kétlem, hogy bármelyikük újra megkockáztatná a kapcsolatukat, főleg most, hogy újabb gyerek várható.

(Klaus hálója)

Benyitottam a dolgozószobába, és halványan elmosolyogtam magam anyám látványán.
- Nem korai még az iszogatáshoz? - kérdeztem, majd levágtam magam a fotelba, anyámmal szemben, és a köztünk lévő kis asztalra tettem kényelmesen a lábaimat.
- Hallottam, hogy micsoda illusztris vendégeid voltak nem sokkal ezelőtt - morogtam. - Mit akart már itt az a kis patkány Salvatore? Mert hogy a drága neje mit... arra rájöttem - vigyorogtam el magam önelégülten.

Sóhajtottam egyet, ahogy Elena és Damon távozott. Igazából... örültem, hogy örömet tudtam nekik okozni. De mégis... mire lehet képes egy kislány? Egy sima kislány, akinek mégis hasonmás az anyja, de... az apja vámpír. Fogalmam se volt, mert ilyet még nem láttam az évszázadok alatt.
Hát leültem a kanapéra, egy pohár itallal a kezemben, és vártam... hogy mire, azt nem is tudtam.

- Akkor ideje lesz indulnunk - sóhajtottam egyet, mikor a gyerekekre és ránk is rákerült a kabát, és Delena azért még átölelte Esther lábait.
- Úgy tűnik, tényleg új barátnőre talált - kuncogtam fel, majd megfogtam Damon kezét. - Viszlát! - köszöntünk el Esthertől, majd elhagytuk a villát.

(Központ)

Érdeklődve néztem Damonre, a félbehagyott mondata miatt, de végül nem kérdeztem rá. Ha nem mondta ki, nyilván már vagy még nem aktuális. Majd lesz valahogy...
- vigyázzanak magukra, rendben? - mosolyogtam rájuk egytől egyig. - És ha bármi kérdésük van, jöjjenek csak hozzám - tettem még hozzá.

- Köszönjük - vettük át a kabátokat Esthertől, és segítettem Elenának felöltöztetni a gyerekeket, majd ölbe vettem Davidet.
- Gyere Tigris... elmegyünk vásárolni, és kaptok ti is valami finom édességet, jó? - kérdeztem, Delena pedig felnyújtotta a kezét az anyjának.
- Köszönünk mindent - néztem Estherre. - És igazság szerint... - villant a fejembe egy gondolat, de még inkább nem mondtam ki. Hogy már lenne tippem, ki is legyen a kicsi keresztanyja.

Megforgattam a szemeimet Damon szavaira. - Jaj, Esthernek nem kell tudnia, hogy mi min dolgozunk... - kuncogtam kis pírfolttal, majd amint megérkeztek a kabátok, Delenára és Davidre is feladtam a sapkáját, a kesztyűket és a kabátokat.
- Nem maradunk odakinn sokáig. Két beteg gyerek nagyon nyűgös tud lenni - mosolyogtam.

- Értem-értem - bólintottam. - Ne aggódjon, nem veszem annak. De nagyon örülök, hogy eljöttek és ennyire örömteli hírekkel tudtam szolgálni - mosolyogtam rájuk, miközben kisétáltam és visszatérni már a gyerekek kabátjával jöttem.
- Tessék - adtam át a holmikat. - Hideg van odakinn, ne maradjanak kinn sokáig - néztem ki az ablakon.

- Remélem, nem keres minket - morogtam, aztán az Esther anyai érzéseire való tekintettel megtartottam magamnak a többi véleményemet.
- Talán lassan mennünk kellene, nem? - néztem Elenára. - A gyerekek sem tudnak túl sokáig meglenni egy helyben, meg hát... a plázába kéne menni. Van ott egy gyógyszerész... vehetnénk tesztet, biztos ami biztos alapon. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem hiszünk Önnek - néztem Esther felé - csak szeretném kézzel fogható jelét látni annak, hogy nem hiába dolgoztunk - nevettem.

Még midnig nem szóltam közbe, mert... minek is? Nekünk semmi közünk Klaushoz, csakis Estherhez, mert ő az, aki általában segít nekünk, ha képes rá.
- Szóval... kétli, hogy a fia keresne minket - nyugtáztam a szavait nagyot nyelve. Megkönnyebbülés.

- Csak legyen türelmes, Mr Salvatore. Higgye el, elrepül majd ez a néhány hónap. De mindenképpen iktassanak be egy orvost is - mondtam még mosolyogva, de aztán megkomolyodott az arcom.
- Semmi olyasmire nem készül, ami önöket érintené. Nem engedném, hogy bántson a családjából bárkit. Valószínűleg Elena mint hasonmás, fontos neki, de most, hogy gyermeket vár... kétlem, hogy bántaná, vagy bármit tenne - nyugtattam meg Damont. A többiről nem akartam beszélni. Mert magam se tudtam, mit tervez a fiam.

- Eddig még mindig sikerült türelmesen kivárni - mosoylogtam Damonre, majd ahogy beszélni kezdett Klausról, inkább jobbnak láttam hallgatni. Jaj, ha... ha most véletlenül kikotyogom, ha nem is mosdóban voltam. Damon... talán ismét olyasmit gondolna, amit nem kellene. Jobb volt inkább csöndben maradni.

- Nem tudom, miért vagyok lány-párti, de nagyon boldog vagyok. Két gyönyörű lányom lesz... és egy csodálatos, erős kisfiam, ugye Tigris? - nyomtam csókot David feje búbjára. - Már alig várom, hogy megszülessen. Hosszú lesz egy 9 hónap. Vagy épp nyolc... - sóhajtottam. - És mondja... minden rendben Önöknél, ugye? - kérdeztem Esthert. - Mostanában nem hallottunk a fiáról. Nyilván tudja, melyikről - fintorogtam el magam önkéntelenül is. - Bár ez nem hátrány, de félek, hogy ha ő nagyon hallgat, óriási disznóság van készülőben.

Egy ideig csak úgy néztem Damonre, mint akit most engedtek ki valami elmegyógyintézetből, de minimum elektrosokk-kezelést kapott, és elfelejtette, hogy ki is ő... de aztán már csak nevetni tudtam, és felálltam, hogy leengedjem a kislányt az ölemből.
- Tudják... mindkettejük szemében látszott, hogy ezt akarják. Kislányt... és az ilyen jó emberek, vagy éppen vámpírok kívánságát gyakran meghallgatják - böktem a mennyezet felé. Persze nyilván nem hiszik el, hogy a sorsot igenis előre megírják, de... itt másról nem is lehetett szó.

Éreztem, hogyan gyülemlik fel az agyamban az információ, hogy hamarosan egy széles vigyorban törjek ki magam is, viszont Damon produkcióját már nem bírtam ki nevetés nélkül, igaz, ehhez már fel is álltam.
- Istenem... - motyogtam csak ennyit, majd Esther megdöbbent tekintete végett megszólaltam. - Damon nagy vágya egy kislány volt... egy második kislány! - vigyorogtam még mindig, bár én nem táncoltam körbe-körbe, de... csak rám kellett nézni, hogy az örömömet mindenki láthassa.

Dobogó szívvel néztem Estherre, mikor Elena beleegyezett, hogy megtudjuk, kit is várunk igazán.
- Kislány... - suttogtam döbbenten. Hiszen mintha csak az álmom vált volna valóra. Boldog lettem volna egy kisfiúval is, de egy kislány... ez volt a titkos, belső kívánságom.
- Kislányunk lesz! - ragyogott már az egész képem a boldogságtól, mint a holdvilág, és örömömben legszívesebben felkaptam volna a sarokban álló vázából a virágokat, hogy énekelve-táncolva szórjak szirmokat szét a szobában.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Valahogy sejtettem előre Elena véleményét is. Ki ne akarná tudni, hogy milyen nemű lesz a kisbabája? Igaz, az én időmben még ez nem volt lehetséges... a terhesség megállapítása is eléggé érdekes módon történt.
- Ha jók a megérzéseim, akkor... nagy valószínűséggel újra kislányuk lesz - mondtam mosolyogva, hiszen valahogy... nem is tudom, hogyan, de láttam Damon tekintetében, hogy Ő ezt akarja hallani. És most nem is tudtam mást mondani. Mert tényleg ez volt a megérzésem.

Damon megfogta a kezemet, mire rámosolyogtam. Ezek szerint nem vett észre semmit, különben már szóvá tette volna. Remek. Nagyon jó.
- Öhm... tényleg? - néztem Esther szemeibe, majd nagyot nyeltem. Igen, mióta ez kiderült, az egyik legnagyobb kérdésem az volt, hogy vajon mi lesz a gyerekből. Kislány, vagy kisfiú...
- Szeretném tudni én is - bólintottam.

- Semmi gond, édesem - fogtam meg Elena kezét, mikor visszaült mellém. - Emlékszem, Daviddel is állandóan futkostál - vigyorogtam el magam szélesen, majd megcirógattam a kézfejét.
- Nos... - köszörültem meg a torkom - Esther arra kíváncsi, szeretnénk-e tudni a baba nemét. Merthogy azt is meg tudná mondani. És ami engem illet... én nagyon kíváncsi vagyok.

(Klaus szobája)

Talán egy kicsit sokáig tartott, míg odavoltam, így rögtön mentegetőzve kezdtem méregetni a jelenlévőket.
- Sajnálom, hogy beletelt egy kis időbe - suttogtam. MNég szerencse, hogy elzártam a vizet Klaus szobájában.
Leültem vissza Damon mellé. - Miről beszéltetek eddig?

- Jól van, Mr Salvatore, majd megsúgom az eredményt, ha a felesége nem akarná tudni - mosolyogtam rá, de ekkor már nyílt is az ajtó, hogy belépjen rajta Elena.

- Ami engem illet, igen - vágtam rá a választ Esther kérdésére. - De megvárom Elenát, kíváncsi vagyok, ő mit mond, ő szeretné-e tudni. Ha nem, akkor... távozás közben nekem megsúghatja - kacsintottam Estherre. - Hiába mondják,hogy a kíváncsiság asszonyi dolog, jelen esetben azt hiszem kíváncsibb vagyok bármelyik nőnél - vigyorogtam.