- Tudom, hogy rosszul esett neked, még ha nem is mutattad, vagy mutatod - fürkésztem anyám arcát. - De hogy ez elcsitul... arra nem veszek mérget. Ismerve Mikaelt, már épp az újabb tervét szövögeti - léptem oda anyámhoz, aztán a kezem kinyújtva végigsimítottam a haján.
- Fura, de ezer év alatt, mióta vámpír vagyok, most másodszor érzem azt, hogy van igazi anyám - mosolyogtam.

- Már ezer éve nem vagyok a felesége, nem tudott nekem újdonsággal szolgálni - sóhajtottam fel, bár persze nem mondom, hogy nem esett nekem piszok rosszul ez a dolog. De mit is tehetnék? Mikael szerint döntöttem, mégpedig hogy Klaus mellett maradok. És így van, talán tényleg észrevétlenül hoztam egy döntést.
- De azt hiszem, most egy ideig megint elcsitul. Addig nekem is lesz időm kitalálni valamit, hogy ne bánthasson téged.

- Kivívtam a gyűlöletét, a puszta létezésemmel - morogtam, majd felkelve sétálni kezdtem a szobában. - Megszoktam, hogy vannak ellenségeim. Aki a hatalmat választja, annak mindig is lesznek. De még most sem tudom megszokni, hogy úgy szereztem ellenséget, hogy annyit tettem érte, hogy a világra jöttem. Csodálkozom, hogy nem gyilkolt meg gyerekkoromban. Már akkor is utált - öntöttem magamnak egy újabb pohár italt. - És igen anyám, jól látod. Egyikünk egyszer meg fogja ölni a másikat. Mert ennek mindaddig nem lehet vége, míg ez nem következik be. És valami azt súgja, hogy Mikael nem hagyja ennyiben, hogy újra kicsúsztam a kezéből. Sokkal aljasabb, és sokkal fájóbb dologra készül. Ellenem, vagy ellened... egyre megy. Mert azt még abban az állapotban is hallottam tegnap, hogy már nem tekint téged a feleségének.

Keserűen mosolyodtam el. - Klaus, azt hiszem, Mikael sajátos gondolkodását soha nem fogjuk megérteni. Te nem vagy hibás abban, hogy más fia vagy. Az... az én hibám. És talán az okaiban az is benne van, hogy engem akar büntetni, a tudatalattijában... vagy valami - ráztam meg a fejemet. - Mindezek mellett pedig... ő vadász, Klaus. Én teremtettem őt. És a gyűlölete akkor ezerszer erősebb lett. Te lettél a legfőbb ellensége, ahogyan már ember korotokban is azt látta benned. És a vadász vére addig nem nyugszik, míg meg nem öli a legfőbb célpontját - szorult el a torkom.

- Rendben. Igyekszem őszinte lenni - morogtam. - Remélem, ha ki akarna nyírni, gyengédebb módszert választ, mint Mikael. És azt is remélem, hogy megérzed - dünnyögtem, majd elgondolkodtam.
- Mondd... miért gyűlöl engem Mikael olyan engesztelhetetlenül? Nem vagyok a fia... ez tény. De én nem tehetek erről, nem én akartam ezt! Mióta élek, talán két kezemen meg tudom számolni, hányszor hallottam elismerő, vagy kedves szót tőle. Miért így viselkedik velem?

- Én azt hiszem, abból kell kiindulnod, hogy Elena is olyan emberként, mint Tatia volt. És Katherine is olyan volt... kis különbséggel - tettem hozzá. - Nem hiszem, hogy olyan sok különbség lett volna az ember Tatia és ember Erin között, de a múltat felesleges bolygatni. A te döntésed innentől kezdve, hogy mire akarsz emlékezni... hogy mi legyen az emlékeid része, és mi legyen a valóság - sóhajtottam egyet, halvány mosolygással, mikor a saját gyerekkoráról beszélt, és az utolsó ajándékáról. Tíz évesként én még biztosan nem neveztem volna férfinak..
- Neked kell tudnod, hogy mit teszel. De talán nem lenne szerencsés hazugsággal indítani ezt az egészet, nem gondolod? Mondd el neki, jó? - néztem rá gyengéden, ahogy talán már ezer éve nem. - Azt nem tagadom, hogy bizonyára féltékeny lesz, hiszen mindannyian azok lennénk hasonló szituációban. De az őszinteség sokat nyom a latba. És ha esetleg holnap újra itt lennél... ez a te házad. Akkor jössz, amikor akarsz - álltam fel.

- Emlékszem az ember Tatiára - merengtem el. - És arra, mennyire szerettem. Feláldoztam volna érte mindent. Akár még az életemet is. De a vámpír Tatia már másabb. Az emberi Erint viszont soha nem ismertem, csak a vámpír Erint. Lehet, hogy emberként ő is olyan lett volna, mint Tatia? - tűnődtem hangosan, majd kissé keserűen elmosolyodtam.
- A kérdésedre válaszolva... tíz éves koromban kaptam utoljára ajándékot. Mikael azt mondta, lassan férfivá válok, és kardot adott nekem - emlékeztem vissza arra az estére ott a kunyhóban, majd elhessentettem magamtól az emlékeket.
- Tehát most haza kellene mennem Erinhez. Ami viszont még inkább tanácstalanná tesz az az, hogy elmondjam-e neki, hogy ma találkoztam Tatiával, és meginogtam a tegnapi döntésemben. Ha megteszem... talán holnap már újra itt fogok élni - mutattam az emelet felé, ahol a szobám volt.

A medálra néztem, amit felmutatott, és sóhajtottam egyet egy apró mosollyal. A fiam ajándékot kapott. És nincs is karácsony. Nyilván ehhez nem volt hozzászokva másoktól.
- Látom, persze, hogy látom. Ez is mutatja, hogy máris van egy új dolog az életedben. Mikor kaptál utoljára ajándékot bárkitől? - kérdeztem, de nem is vártam rá választ, mert ezután megráztam a fejemet.
- Klaus, félreértettél! Tatia szeret téged, úgy, ahogyan te szereted őt! Ezért fájt neki a tegnap este... de ő, hozzád hasonlóan, az embert szerette benned első sorban. Emlékszel még az ember Tatiára? Ő úgy szeretett téged. Hatalom nélkül, csak egy egyszerű férfiként. És azt hiszem, a sok viszály ezért van kettőtök között. Ő hiába szeret téged, valamit TALÁN nem tud elviselni benned, amit te viszont nem vagy hajlandó elengedni. Ezért oltjátok ki egymást, ahogyan te fogalmaztál - suttogtam. - Egyébként nem tudlak most megnyugtatni. A nők lelkét soha nem fogod kiismerni és megérteni.

Közel ült hozzám, a vállamra tette a kezét, és úgy beszélt hozzám, mint fiú koromban, ha lelket akart önteni belém, mikor Mikael miatt keseregtem. Az már csak a hab volt a tortán, hogy megszorította a kezem, és önmagamhoz képest szokatlanul szelíden néztem rá e gesztus után. A szavai viszont... ha azt hittem, hogy most eloszlatja a lelkemben lévő ködöt, hát tévedtem, de jó alaposan.
- Szóval azt mondod, Tatia nem fogad el engem úgy, ahogy vagyok? - kérdeztem. - Erin megtette. Elfogadott még farkas létemben is. Látod? - mutattam fel a kapott láncot. - Erin elfogadta, hogy hatalomvágyó hibrid vagyok. Tatia ezek szerint nem - hümmentettem. - Igazad van anyám. Erin talán jobban szeret engem. Mert ő azt szereti, aki vagyok, és nem azt, akivé változtatni akar. Talán bolond vagyok, ha nem értékeltem ezt eddig eléggé. De... ha így van, miért tört össze Tatia tegnap este annyira? - vakartam a fejem. - Nekem ezer év is kevés volt ahhoz, hogy kiismerjem a nőket. A testüket igen, de a lelkük... - sóhajtottam. - Néha úgy érzem, akkor lesz a legnagyobb hatalmam, ha megfejtem a nők fejében és lelkében lakozó titkokat - mosolyogtam el halványan magam.

- Sajnálom, Klaus. De nem fogom elmondani, mit mondott nekem Tatia. Nem tehetem, ő bizalmasan árulta el nekem - néztem a szemeibe, némi megértést keresve, remélvén, hogy így lesz, és nem fogja rám olvasni, amiért a saját fiamnak nem árulom el ezt.
- Gyere, ülj le - fogtam meg a vállát, és lenyomtam a kanapéra, hogy leüljek vele szembe, de így is eléggé közelről néztem a szemeibe, és egy mély levegőt vettem.
- Én nem bírálhatom a döntésedet, és nem is akarom. Nem mondom, hogy Tatia mellett jobb helyed lenne, mert Erint nem ismerem, egy szót sem váltottam még vele soha. De úgy gondolom, hogy a Petrova nőkben több a közös, mint te azt gondolod, ezért úgy gondolom, már így is jobban ismerem, mint az elvárható lenne - sóhajtottam fel, és váratlanul, de megfogtam Klaus kezét, így kérve, hogy most figyeljen rám.
- Úgy gondolom, itt nincs rossz döntés. Itt egyedül jó döntés van. Minden nőben van valami, ami hatást gyakorol egy férfira. És neked Tatia is jó döntés lett volna... de Erin is az. Tatiát még ember korodban ismerted meg, azzal az emberi oldaladdal szereted őt ugyanazzal a lángoló érzelemmel, mint hajdanán. De benned van a vámpír, a hibrid, aki a hatalomra akar törni. De akármennyire is úgy hiszed, hogy nem... a benned élő hibridnek is szüksége van valakire, aki kordában tartja. Nem befolyásolja, vagy visszafogja, csupán kordában tartja. Tatia elutasította ezt az énedet, legalábbis a legtöbb beszélgetünk után így veszem ezt ki - sóhajtottam, majd pár másodpercre megálljak és elgondolkodjak, hogy mit akarok mondani.
- Amikor múlt éjjel Erint választottad, szintén nem rosszat választottál. Hanem újat választottál. Valamit, amit még nem ismersz. Talán ez vonzz benne téged, hogy ő nemrég lépett az életedbe... és újra és újra képes meglepni téged, újdonságot mutatni, ami eddig talán még nem volt meg az életedben. A Petrova nők egyformák. De ha valamiben különböznek egymástól, akkor abban ténylegesen mások. Azt hiszem, szeretni mindketten ugyanúgy tudnak. De neked kell eldöntened, hogy melyiket akarod. Az újat megismerni, felfedezni valami eddig még sosem tapasztaltat, ami talán néha fájóan lep meg, de mégis új... vagy visszatérni Tatiához, akit minden hibájával együtt is képes vagy szeretni. A döntés a tiéd, Klaus.

- Miért ne változtathatnék rajta? - kérdeztem, nemtörődöm módon vállat vonva, hogy anyám ne lássa, mennyire megdöbbentően igazak a szavai. Hoztam egy döntést. Bárhogy is lesz, akármit is érezzek Tatia iránt... tényleg úgy gondolom, hogy az ölembe borul azok után, hogy kvázi ellöktem magamtól?
- Hidd el, szeretem Erint. Tényleg szeretem - mondtam anyámnak váratlanul őszintén. - Csodálatos lány, és jól érzem magam vele. De ahányszor meglátom Tatiát, mintha úgy húzna hozzá valami, mint vasat a mágnes - sóhajtottam. - Nem értem én ezt az egészet, anyám. Úgy gondolod, jól választottam, hogy Erin mellett döntöttem? Vagy a te szíved Tatiához húz? Mit mondott neked egész pontosan, miután eljöttem? - tudakoltam kíváncsian.

- Én úgy vélem, hogy a "Tovább akarok lépni" szavai nem arra vonatkoztak, hogy holnap újra neked akar szerelmet vallani. El akar felejteni. Szeret téged, valószínűleg mindig is fog. De ideje megtennie egy nagy lépést, amire tegnap este te megadtad neki az okot - mondtam neki szemrebbenés nélkül. - És azon esetben, a rájössz... rájössz arra, hogy néha hozunk olyan döntéseket, amik mindent megváltoztatnak és utána már nem tudsz változtatni rajta. Vagyis ebben a helyzetben tudsz. De azt hiszem, akkor egyedül maradsz - motyogtam már magam is száradt torokkal.

Megdöbbentem, de nagyon. Bár a büszkeségem nagyobb volt annál, hogy kimutassam.
- Tatia már nem akar engem? - kérdeztem elég hideggé vált ajkakkal, és most valami olyat érezhettem, mint Tatia tegnap este, mikor a szemébe mondtam, hogy Erint választom. - Mi van, ha rájövök, hogy rosszul döntöttem? - kérdeztem anyám csendesen.

- Nem hiszem, hogy Tatia bosszút fog állni rajtad, tegnap nem úgy tűnt. Éppen ellenkezőleg, ő éppenhogy elfelejteni akar téged, nem bosszút forralgatni - ráztam a fejemet, viszont érthetetlen volt számomra, hogy tegnap miért választotta Erint, ha ma már Tatiához húz a szíve? Már nyilván ő sem érti saját magát. Viszont a szavaimat igazolta, hogy tudtam, mi jár Tatia fejében, mintha csak az én gondolataim lennének. Erint nem ismertem, és nem is akartam én a fejében turkálni, de ha ez az egész műsor így halad, kénytelen leszek rá. Bár abban biztos voltam, hogy a tanácstalanság nála is dominál.
- Nem tudok mit mondani, Klaus. Ha elengeded Erint, egyedül maradsz, mert Tatia nem fog visszafogadni téged, túl sokat bántottad már. És ha nem szereted őt úgy, hogy éjszakánként rá gondolj, akkor csak a saját életetetek lesz nehezebb. Innentől kezdve a te döntésed. Ha segítségre van szükséged, akkor kereshetsz, amikor csak akarsz, megoldom, hogy segítsek. De a döntésedet csak segíteni tudom, meghozni helyetted nem.

- Mindez szép és jó anyám - bólogattam lassan. - De egészítsd ki azzal, hogy valamelyikük utálatával kell élnem. Mert bármelyiket hagyom el, esze nélkül gyűlölni fog. Ha Tatiát választom, akkor Erin, ha Erint választom, akkor Tatia. Mindkettő régi vámpír, és nem kell mondanom, mire képesek, ha bosszút akarnak állni valakin. Szívem szerint azt hiszem, Tatiát választanám. Vagy mégsem? Nem tudom... egyszerűen nem tudom... - túrtam a hajamba.

- Tudod, nem bűn, ha mindkettőt szereted. Csak tudnod kell, hogy melyiket szereted jobban. És a a bűn, ha tudod, melyiket szereted jobban, mégsem vagy hajlandó szabadon engedni a másikat. Márpedig én ezek alapján úgy hiszem, te tudod, melyiküket szereted jobban. Mégis mit vársz tőlem, Klaus? - kérdeztem. - Ajánljam fel, hogy kitörlöm a fejedből vagy Erint, vagy Tatiát? Mégis min segítene az? A legtöbb boszorkány ezt tenné egy ilyen helyzetben. De azt hiszem, te még arról sem tudnál dönteni, hogy melyiket akarod eltüntetni a fejedből - ráztam meg a saját fejemet.
- Nekem egy másodpercembe telik megtudni, hogy mi jár Tatia vagy a lánya fejében, Klaus. Van elég hatalmam hozzá. De dönts végre tisztán, Klaus! Ha neked Tatia kell... ha ő van a fejedben, mikor felkelsz vagy lefekszel... tönkreteszed Erin életét. Valamelyiket elveszíted, de ideje lenne beletörődnöd abba, hogy valamelyik nélkül kell élned.

Kissé elgondolkodtam anyám szavain, miközben a maradék italomat néztem, ahogy körbelötyögtettem a pohárban.
- Nem tudom - vallottam meg hirtelen őszintén. - Nem tudom. Kell nekem Tatia. Tegnap este is kellett. De most Erinnel vagyok. Gondoltam, jobb lesz, ha Tatia keres magának mást. De ma reggel úgy keltem, hogy az ő neve csúszott ki a számon. Még jó, hogy Erin nem hallotta - tettem hozzá. - De mikor Erinnel vagyok, szinte el is feledtem Tatiát. Egészen estig, míg ágyba nem fekszem. Mert akkor újra minden gondolatom csak és kizárólag ő. Szerintem ez a becsavarodás első jele - nevettem fel rekedten.

- Nem, Klaus, a legkevésbé sem érdekel a szerelmi életed. És nem, azt sem mondom, hogy neked Tatia mellett van a helyed. Tegnap este óta teljes határozottsággal állíthatom, hogy neki ezerszer jobb lesz nélküled - mondtam kegyelem és szemrebbenés nélkül. - És pontosan ezért. Mert én megértem őt. TE nem tudod értékelni, hogy mi van a kezedben! Ha Tatiával vagy, őt csalod meg. És most választottál, erre másnap máris Tatia kell újra? Egyedül fogsz maradni, Nik, ha így folytatod. Tatia nem fog újra behódolni neked, eddig sem tette, ezek után főleg nem. És most... tönkreteszed azt, amire talán még van remény. - utaltam Tatia lányára. - Őt is elveszíted és rájössz, hogy egyiket sem kaphatod meg újra. ÉS akkor... akkor értenéd meg igazán a leckét! Azt hiszed, nekem jó érzés így beszélnem veled? Nem, egyáltalán nem, de nem nézhetem tétlenül, ahogy tönkreteszed a saját, és mások életét. Miért választottad azt a lányt, ha ma már Tatia nyomában jártál? - néztem rá kérdőn.

- Úgy hiszem, hogy ha nem akarom, akkor is találsz rá módot, hogy felvilágosítsd Erint az én kis külön útjaimról - vontam vállat. - Csak azt nem értem, mióta érdekel téged az én szerelmi életem. Bár nyilván te úgy gondolod, hogy számomra Tatia a jó választás. Régen is nagyon jól megértettétek egymást, miért lenne ez most másképp?

Legszívesebben már a hajamat téptem volna, mikor azt mondta, találkozott Tatiával. Ez azért is keltett bennem ilyen érzést, mert csak összezavarja vele Tatia érzéseit. Mert volt egy olyan sejtésem, hogy nem a közömbös társalgás zajlott le kettejük között. Klaus tekintete legalábbis erről árulkodott.
- Igen, ezt mondtam neki. És ahogy látom, megmondhatom a másiknak is, hogy jobb nélküled. Erinnek, jól rémlik? - emlékeztem vissza a nevére gúny nélkül. Ez tényközlés volt. Innentől kezdve azt hiszem, a fiamnak felelnie kell a tettei következményeiért. Bár ez meg... fenyegetés? Nem... nem az. De Tatia lányával sem fogom engedni, hogy a bolondját járassa. És ha Klaus azt csinálta Tatiával, amit a vigyorából kiolvasok, hát annak a lánynak is jobb lenne nélküle.

- Különös. Ezt nem érzed meg? - kérdeztem fintorogva, majd átvettem az italt, és belekortyoltam. - Nos, idefelé találkoztam a drága jó Tatiával. És beszélni akartam vele mindenképpen. Persze... ő nem az a fajta, aki túlzottan egyetért velem bármiben is, hát muszáj volt némileg hathatósabb módszerekkel rávenni a társalgásra - vigyorogtam el magam. - És érdekes, de úgy emlékszik, a te véleményed alapján neki jobb lesz nélkülem. Kedves, ha egy anya ilyet mond a fiáról valaki másnak.

Odaléptem az italos pulthoz, de magamnak nem, neki öntöttam, hogy erre ne lehessen már panasza, és visszasétálva elé, a kezébe adtam.
- Megmondtam, hogy nem fogom engedni, hogy megöljön. A fiam vagy, és pontosan tudja ő is, hogy korábban kell felkelnie, ha az én eszemen át akar járni. Erre az estére nem számítottam, ezt bevallom, de... megéreztem - köszörültem meg a torkomat, de még mindig éreztem azt is, hogy a kettőnk közötti hangulat hidegebb, mint egy jéghely.
- Mit tudtál meg idejövet? - vontam fel kíváncsian a szemöldököm.

- Tudod jól, miért jöttem - ültem le. - Vagy legalábbis miért indultam. Köszönetet mondani, hogy megmentettél, és nem hagytad, hogy Mikael megöljön. Igen, így indultam ide. Bár az idejövetelem oka útközben kissé megváltozott - horkantam fel. - Mi az, már meg sem kínálod a fiad egy itallal? Ne feledd el, ez még az én házam is.

Letettem az üres poharamat az asztalra, mikor Klaus fejét megláttam az ajtóban, és hamarosan már be is csukta maga mögött az ajtót, hogy valami furcsa gúnnyal szólaljon meg.
Felsóhajtottam és felálltam. Valamiért éreztem, hogy megint van valami, ami miatt van oka haragudni rám. DE mit ártottam én neki ezúttal?
- Nos, Nik... gondolom nem erről fogunk beszélgetni, hogy hogyan telt az esténk - álltam meg előtte, de nagyot sóhajtottam. - Miért jöttél valójában? Mert amit én látok a szemedben, az minden, csak nem éppen egy barátságos társalgás tervezete.

(utcák)

Beléptem a villába, és anélkül, hogy érdekelt volna merre járnak a testvéreimként számontartott családtagjaim, egyenesen anyám dolgozószobája felé vettem az irányt. Már a küszöbön hallottam, hogy itthon van.
- Jó reggelt, anyám - léptem be, és bezártam magam mögött az ajtót, olyan természetességgel, mintha csak a szomszéd szobából jöttem volna át. - Hogy telt az éjszakád? - kérdeztem némileg gunyorosan, felhúzott szemöldökkel.