+18 Mindenki változik, ahogyan az élet is változik. Történnek olyan dolgok, amik megváltoztatnak minket akár akarjuk, akár nem. Egyszerűen csak erősebbé tesznek és nem tehetünk semmit se ellenünk, hogy ne történjen meg. Ilyen volt az is, hogy Adam eltűnt. Egyszerre tört meg és egyszerre tett erősebbé is. Miatta lettem részben olyan, amilyen most vagyok. Nem gondoltam volna, hogy valaha újra látni fogom. Természetesen ábrándoztam róla, hogy egyszer újra látni fogom, de soha nem gondoltam volna, hogy az ábrándokból valóság lehet. Az élet tényleg kiszámíthatatlan és eléggé kusza. Meg természetesen arra se számítottam, hogy a viszont látás ennyire jó lesz és örömökben eltöltött perceket fog nekünk ajándékozni. Igazi pozitív csalódás volt az egész. Minden egyes csókjával egy újabb józan része az eszemnek tovaszállt és nem maradt más, mint a tiszta vágy és érzelem. Talán nem volt helyes, amit tettünk, de nem érdekelt. Túl sokáig "éheztettem" már a vágyaimat és a testemet is miatta, mert senki másra nem vágytam csak rá. Azt szerettem volna, ha ő érintené a testemet és ő suttog gyengéd és kedves szavakat számomra, illetve én vagyok az a szerencsés nő, aki boldoggá tudja tenni. És most, amikor ez teljesül, akkor meg alig akarom elhinni, pedig a vágyak tengere szinte hullámként csapnak a fejem fölött össze és a mélybe löknek, ahonnét nincs visszaút. A mellkasom is egyre gyakrabban emelkedett, a szívverésem is egyre gyorsabb lett és az ajkaimat meg egyre ütemesebben hagyták el vággyal fűtött nyögések, sóhajok miközben a legérzékenyebb pontom meg újra és újra görcsbe rándult az utána való vágyakozástól. Amikor meghallom apró morgás szerű hangját, akkor egy kisebb mosoly jelenik meg az arcomon és még inkább próbálok a kedvében járni egészen addig, amíg meg nem állít. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el így, mert egyszerre tűnt soknak és kevésnek. A vágyak hullámai csak úgy kavarogtak bennem és egyszerre szerettem volna többet kapni és többet adni. Mire észbe kapnék újra fölöttem tornyosul és férfias teste a testemhez simul, majd egy apró nyögés hagyja el az ajkamat, amikor megérzem magamban. Érzem gyengéd és óvatos ritmusát. Szép lassan elkezdek vele együtt mozogni, de a csókban és a vágyakban, ami egész lényünket körbe járja szinte beszippant minket és a tempó egyre gyorsabb lesz. A testem vele együtt mozog, miközben nyelvünk szinte örült táncra kell, majd hamarosan pedig a gyönyörnek köszönhetően egy hangosabb nyögés szakad fel a torkomból. A testem bele remeg és milliónyi darab hullok szét alatta. Szinte még ennek a hatása alatt vagyok, amikor megérzem az ő gyönyörét, ami újra milliónyi darabra szaggat. A ritmus lassul, a gyönyör köde pedig egyre nagyobb lesz. Egy darabig még fölöttem tornyosul izmos testével, majd hamarosan már mellettem landol az ágyban és karjaival magához vonz. Egy darabig még kapkodom a levegőt és próbálok észhez térni abból a mámorból, amit neki köszönhetek. A hajamba túrok és egy apró mosollyal pillantok fel rá, de nem mozdulok meg. Jó érzés újra a karjai között lenni, pedig pontosan tudom, hogy sok dologgal kell még szembenéznünk, de most nem akarok azokra a dolgokra gondolni.
+18 Pár napja érkeztem csak, de a gondolat, hogy elnyomott, sóvárgó énem épp ebben a városban fogja megtalálni azt, akire vágyik, olyannyira elképzelhetetlen volt, mint amennyi esély arra volt, hogy a kórházban épp Nyx-be ütközzek. Sebeiből egy-két hegesen forrt be, ami elbizonytalanított abban, hogy jó volt e azt mondani neki, hogy álljon vadásznak. De mégis másnak tűnt, erősebbnek és határozottabbnak, de féktelen nyelve megmaradt, aminek örültem. Az egyetlen és vakmerő lány volt, aki ember létére elérte, hogy érezzek valamit, hogy figyeljek valakire. Valaki volt a sok közül, aki nem félt kimondani bárkinek a véleményét. Testének minden porcikáját végigcsókoltam, gyorsuló szívverése és légzése fülemben dübörgött. A tiszta gondolatok puszta eszménye is megszűnt létezni. Annyi minden volt, amit nem tudott rólam, amit tudnia kellett volna, mielőtt meghozta volna a döntését, mielőtt megfordul a fejében a gondolat, hogy mit érezhet egy olyan iránt, mint én. De már késő volt ezen gondolkodni, nem is tudtam és nem is akartam, de ha egyszer fény derül a múltam apró és kevésbé jó részére, úgy vesztem el t is, ahogy a családomat: magam miatt. Az önzőségem miatt, ami bennem is bennem lakozik, akárcsak bárki másban. Ahogy fölém kerül, újra végigpillantok testén, derekára téve kezem, és figyelem szőke fürtjeit, melyek vállára omlanak. Egy pillanatra lehunyom szemem, mikor keze mellkasom bejárva vándorol egyre lejjebb és lejjebb, míg végül célba nem ér. Ajkának érintésével párosul a vágy, ami hirtelen szippant magába. Morgó hang tör fel újra torkomból, bár ez inkább egy elnyomott és sűrűbb levegővételtől megszakadt sóhaj beteljesülése volt. Amikor már a gondolataim puszta mivoltja sem létezik, elkapom kezét, újra magam alá gyűröm és megszabadulva a rajtam lévő egyetlen felesleges ruhadarabtól, beteljesítem a magamnak tett ígéretem és olyan örömök felé kezdem el terelni magamat és őt, amit eddig még nem kaphattunk meg a másiktól. Lassan kezdek benne mozogni, mélyen szemébe nézve, mely még így is képes elfeledtetni velem, hogy a saját határaimat is feszegettem idáig. Immár ő is belekeveredhet bármibe és ha vadászként nem volt elég baja, boszorkányként még kevésbé lesz veszélytelen élete. Ajkaira hajolva újra és újra forró csókokkal jutalmazom, és igyekszem minél tovább húzni a pillanatot, mikor elveszünk a másikban, gyorsuló tempóm és vágyam hevessége, szívverése mind-mind ellenem játszik.
Próbáltam komoly lenni, de nem bírtam megállni azt, hogy ne nevessem el magamat azon, amit mondott. Majd egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy akár békává is változtathatnám és várhatna a királylány csókjára. Eme gondolatnak köszönhetően még inkább elkezdtem nevetni. Tudom, hogy komolynak kellett volna lennem, de egyszerűen nem ment. Nem bírtam abba hagyni a nevetést és valószínűleg az volt a baj, hogy még nem igazán fogtam fel azokat a dolgokat, amiket mondott. Valószínűleg kicsit később fog kijönni ez az egész, de lehet akkor jobb lesz, ha nem lesz a közelemben, mert még magam sem tudom azt, hogy mire vagyok képes akkor, amikor kiakadok. Eddig le tudtam vezetni a feszültséget, bár annak is sok fajtája van, hogy miként lehet... Amikor ma reggel felkeltem, jobban mondva, amikor tegnap belebotlottam eme érdekes vámpírba, a múltam egyik darabkájába soha nem gondoltam volna azt, hogy végül ez fog történni. Hogy ennyire őrületbe fogja kergetni az egész lényemet, testemet és ennyire vágyakozni fogok az érintése után. Hiszen szinte minden egyes érintésének köszönhetően, amit fedetlen testemen "végzett" érezhető volt a hatása. Mindig is tudtam, hogy szeret irányítani, de álmaimban se gondoltam volna, hogy ennyire. Nem mintha bántam volna, mert mindennek ellenére még mindig képes volt örömöt szerezni nekem. Még akkor is, ha egyszerre volt kínzás az, hogy nem érinthetem őt a kezeimmel, mert lefogott. Egyre gyakrabban hagyták el sóhajok az ajkamat miközben ajkai a bőrömet perzselik egyre jobban és egyre jobban kezdek el alatta mozogni, hiszen egyszerre fűti bennem a vágyat, amit csinál és egyszerre kínzás is, hogy a kezeim le vannak fogva. Hamarosan pedig már fölötte vagyok és a lábaim a két oldala mellett érnek a puha ágyhoz. A szőke fürtjeim pedig kecsesen omlanak a kebleimre, mintha valami "csúf" viccet szeretnének űzni Adam-el, hogy elrejtik előle azt, amit nem olyan régen az érintéseivel ingerelt. Viszonozom a csókját szenvedélyesen és közben az ujjaim újra táncra kélnek a mellkasán lefelé, majd pedig az ajkaimmal is elindulok az állán át, a nyakának a vonalára, amikor is kezem egészen a csípőjéig siklik, majd pedig szép lassan becsusszan a pizsamája alá, miközben ajkaimmal továbbra se hagyom abba az ő kényeztetését.
Tartottam a reakciójától, nem is kicsit, mégis reménykedtem, hogy nem lök el magától. Nem most, mikor nem csak azért van szüksége rám, mert nyilvánvalóan forr a levegő kettőnk között, de azért is, mert az erejét csak így tanulhatja meg uralni. -Szerinted én szeretek a konnektorba nyúlkálni? Mert így derült rá fény az előbb...-vonom fel szemöldököm, kicsit oldalra biccentve a fejem. Nem értem, hogy mit várt, ez nem úgy fog kiderülni, hogy az egyik nap süt a nap, a következőn felhős az ég, mire kinéz és eltünteti. Fokozatosan, de van, hogy hirtelen jelenik meg. Örültem, hogy fokozatosan, és ennél nem hirtelenebb formában, mert akkor valószínű felsül a kísérletem is, hogy rávezessem a lényegre. De abban is biztos voltam, hogy akkor én se ácsorognék ilyen nyugodtan. Nem reagáltam. Kivel akarta elhitetni, hogy igaza van? Tudtam mi történt, a teljes történetet viszont nem tudta. Azért haltak meg a nagyszülei, mert mikor lehetőségük volt rá, nem tűntek el a közelemből, inkább az erejüket gyakoroltatták velem, de mások ezt kiszemelték, és a fő célpont én lettem. Ez után csak az hiányzott, hogy ők is rájöjjenek, nem csak boszorkány vagyok, de ekkor már késő volt. Karóval támadtak rám, az erejüket pedig rajtam tesztelték, és a túlélési ösztönöm nem hagyott nyugodni. Ezen pedig nem lehet felülkerekedni, mikor a szíved a mellkasodból készül kiszakadni és egy karó vár rá a túloldalon. Erről viszont egyenlőre nem kellett tudnia. Azzal, hogy nem lök el magától, és rám fröcsköli a vizet, megvont szemöldökkel, és sejtelmes mosollyal kapom el, és csak ha könyörögne engedném el újra. Végigsimítok selymes bőrén, testének domborulatain, míg a vizes törölköző a földre nem esik, és teljes valójában megmutatja magát teste. Felkapom és az ágyon döntöm végig, mely elázik a testünkről csepegő víztől, épp annyira, hogy hűvösebb levegő lengjen be minket. Nyaka vonalát csókolva suttogom neki azt, amit igazán érzek, mire szívverése kihagy egy ütést, és egy pillanatra összevonom szemöldököm. De amikor tekintetével találkozik enyém, és megszólal, csak elmosolyodom, és hagyom, hogy keze végigtáncoljon rajtam. -Úgy véled?-nézek szemébe kétes mosollyal arcomon, de nem adom meg neki a lehetőséget, hogy ilyen hamar megszabaduljon tőlem. Gyengéden, de határozottan fogom le kezét, és csókolom végig testét, lassan haladva hasa felé, majd elérve vágyának forrását. Gyorsuló szívverését hallva újra visszatérek ajkaira, és derekánál megfogva emelem magam fölé, így én kerülök alá. Éhes pillantással vérem végig, és húzom még magamhoz egy újabb heves csókot lopva tőle.
Néha jobb csendben lenni, mint egyből reagálni bármire is. Amúgy se tudtam volna hirtelen bármit is mondani, mert eléggé sokkolt azokkal a dolgokkal, amiket mondott. Szükségem lenne egy kis időre, hogy felfogjam és elfogadjam azt, amit mondott, de egyszerre úgy éreztem, hogy most nem akarok távol lenni tőle. Szükségem van rá, arra, hogy a támaszom legyen, ha szükségem lesz valakire, illetve más értelemben is szükségem volt rá. Eddig is megvoltam nélküle. Nem értem, hogy miért most derült erre fény.. - mondom szinte érthetetlenül, mert tényleg nem értem, de nem akarok erről most beszélni. Időre van szükségem, hogy ezt az egészet meg tudjam emészteni és tudjak róla beszélni. Majd amikor a családomról kezd el beszélne egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy a világ elkezd forogni és én egy tehetetlen báb vagyok csak. Nem a te hibád. Nem te tehetsz róla, hogy meghaltak. - mondom neki sietve, de egy pillanatra én se tudom, hogy vele vagy inkább magammal szeretném ezt elhitetni, hogy tényleg ő nem tehet erről. Talán, ha akkor a zuhanyzóból hirtelen nem kezd el folyni a víz, akkor semmi se változott volna meg. Talán továbbra is minden jeges maradt volna és nem történtek volna meg azok a dolgok, amik utána csak úgy megtörténtek. Hidd el, hogy jobb lenne ha félnél, mert talán te magad se tudod, hogy milyen ördögi nő lett belőlem. - mondom neki mosolyogva és közben az ujjam végig siklik a nyakának a vonalán, majd a hátán, utána meg a mellkasán indul el az ujjam lefelé és közben ártatlan arccal nézek rá. Hamarosan pedig érzem, amint a törülköző végig siklik a testemen és a "helyét" a kezei veszik át. Talán, ha nem róla lett volna, akkor egy ilyen tettért most törném ripityára a kezét, mert soha senkit se engedtem ennyire közel magamhoz már régóta, mint most őt. Egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkamat, amikor megérzem kezének gyengéd simítását a testemen, majd a következő pillanatban amikor észbe kapnék már az ágyon fekszem alatta és kicsit hitetlenkedve megrázom a fejemet, hogy ezt teszi velem. Érzem ajkainak a perzselő érintését a testemen, aminek következtében az egész testemet valami fura jól eső érzés járja át, a légzésem is egyre szaporább lesz és kicsit meg is mozdulok alatta, majd amikor kiejti azt az egy szót, akkor egy pillanatra még a szívem is kihagy és egy darabig azt hiszen, hogy csak rosszul hallottam. A fejét felemelem és megcsókolom szenvedélyesen, majd ajkai fölött suttogom el a szavaimat. Szeretlek én is téged. - mondom neki őszintén, majd hamarosan az ajkam és a kezeim is felfedező útra indulnak az ismerős, de ugyanakkor idegen testén. Sokszor láttam már, de soha nem érintettem még. Legalábbis nem így. A kezem lassan elér a derekáig, majd a pizsamanadrágjának a széléhez vándorolnak az ujjaim. Azt hiszem erre nem lesz szükséged.- mondom neki egy ártatlan pillantás kíséretében.
Lehet, hogy a hely nem a legjobb volt, de az idő magát adta. Nem akartam ráijeszteni, de tudnia kellett az igazságot, így megadtam ezt neki. A legjobb, ha még akkor tudja meg, mikor képes tiszta fejjel gondolkodni, de ebben a helyzetben egyikünk sem volt erre az egy dologra képes. Csendben tűri, amit mondok neki, míg végül megszólal, aminek felettébb örültem, tekintve a tényt, hogy hangja feleannyira sem gyűlölködő vagy haragos, mint amennyire vártam volna. Inkább csodálkozó, de ez nem meglepő. -Nem csak egy vadász vagy. Megvan a képességed ahhoz, hogy több legyél, de ez csak előnyödre válhat ha az életed forog kockán. Ami nem fog megtörténni remélem.-teszek célzást arra, hogy nem tervezem veszélybe sodorni, mert amúgy is tudja, hogy nem egy zacskós véren élő vegának számító vámpír mellett kell félnie, mint amilyen én vagyok. Ahogy járkálni kezd, úgy kezdem a helyet ehhez a beszélgetéshez kicsinek találni, és inkább nekidőlök a zuhanyzó falának, de végül mégis ellököm magam onnan, és maradok a megszokott ácsorgásnál, noha a külső nem a megszokott. Senki nem ácsorog egy szál vizes pizsamanadrágban a zuhanyzójában. Mindezt úgy, hogy másra sem tud gondolni, csak az előtte álló lányra és formás vonalaira. Hidegvér. Ez kellene, de mintha eltűnt volna belőlem. -Az ükszüleid óta ismerem a családod. Egy városban laktam velük. Nem tudtam őket megmenteni, ahogy a gyereküket sikerült.-emlékszem vissza, és nagyot nyelek, ahogy az éles kép tudatomba nyilall.-Végignéztem, ahogy meghalnak. Tehettem volna ellene, de nem tudtam másra gondolni, csak a vérükre, így hagytam őket.-szinte rám zuhan a fürdő, összeszűkül a tér, és próbálom nem mutatni, hogy a családja részben miattam is szenvedett és ezzel tökéletesen tisztában vagyok. De ez semmire nem mentség. Ahogy a víz fejem tetejére csorogva hull alá, majd ahogy elneveti magát és mellkasom kezdi püfölni, elkapom a derekánál fogva, újra a falnak lököm, villantok rá egy gonosz vigyort, míg fel nem kapom a zuhanyrózsát a helyéről. Fölé tartva figyelem, ahogy a törölköző elnehezedik és leesni készül, mire elkapom, mielőtt ez megtörténne és szemébe nézve szólalok meg. -Még a lábam is beleremeg, most úgy rám ijesztettél.-kacsintok rá, újra ajkaira hajolva, és elengedve az átnedvesedett törölközőt hagyom, hogy idomai újra kezeim közé kerüljenek. Halkan felnyögök testének közelségétől, még inkább érzékeltetve vele, hogy visszafordíthatatlan lavinát indított, és ahogy dereka körül megáll a törölköző, úgy siklik végig egyik kezem derekán, végleg megszabadítva őt a felesleges takaró anyagdarabtól. Halk morajlás hagyja el torkom, ahogy hátrébb húzódva teljes valójában végigmérhetem, felkapom és az ágyon végignyúlva felette, simulok a gyors mozdulattól kicsit hűvösebb, de mégis perzselően meleg testéhez. Végigcsókolom nyakát, lassan haladva egyre lejjebb, s az sem zavar, hogy a vizes bőrünktől átnedvesedett lepedő félig-meddig ránk tapad. Egy dolgot akarok igazán, hogy Ő boldog legyen, legalább most, s kárpótolni tudjam az őt ért veszteségek miatt. -Szeretlek.-suttogom, ahogy nyaka vonalához visszatérek, és kezem végigsiklik oldalán.
Elmosolyodom a halk morgásán, hiszen most tényleg szinte semmit se tettem. Egyszerűen csak megszabadultam a vizes ruhadarabtól. Nem azért van rajtam a törölköző, hogy még a nadrágomból, vagyis az övéből felszívja a nedvességet, hanem azért, hogy a testemről felitassa a vízcseppeket. Figyeltem őt és egyre inkább nem tetszett ez a kialakult helyzetet. Sokkal jobban tetszett az, amikor az érintéseit éreztem, amint végig siklik fedetlen testemen, illetve a kezével gyengéden végig simít és kezeibe veszi röpke pillanatra a halmaimat. De hirtelen megint minden annyira fagyos lett, még annak ellenére is, hogy szinte tapintani lehetett a köztünk lévő feszültséget. Illetve azt, ahogyan vágytunk egymásra, de mind a ketten próbáltuk az önuralmunkat visszanyerni. Figyeltem őt és egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat, mint amikor ideges kicsit az ember. Szerintem attól függ, hogy ki a társad benne. - kacsintok rá, mintha ezzel is oldani próbálnám a hirtelen beállt feszültséget és csendet. - Kezdesz megrémíteni.. - mondom neki alig hallhatóan és aggódva pillantok rá. Nem értem, hogy mitől retteg ennyire és hirtelen miért kellett mindennek megint ilyenre fordulnia. A gyengéd simítása se képes megnyugtatni és érzem, amint szép lassan a feszültség járja át az egész testemet. Ezen a hirtelen beállt csend se tud segíteni. Sőt úgy érzem, hogy órák telnek el addigra, mire újból megszólal. Egyszerűen minden egyes perc egy órának tűnik, egy újabb óra szenvedésnek. Rettegek attól, amit mondani akar. Talán velem van valami baj van? Mi akkor, ha velem van a baj és ezért nem akarja elmondani? Próbálom felfogni azt, amit mond, de egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy csak képzelődöm és az álmaim már túl nagy örültséggé alakultak. Talán az egész csak azért van, mert annyit ábrándoztam már erről a pillanatról és ezzel a dologgal akar észhez téríteni a tudatalattim, hogy ébredjek fel. Majd hirtelen amikor érzem, hogy elengedi a derekamat, akkor rájövök, hogy ez a valóság. Majd az utolsó szavaira szinte fájdalmasan görcsbe rándul a gyomrom, mert ha arra gondolok, hogy többé nem érezhetném gyengédségét, vagy ajkainak és kezének az érintését, illetve azt ahogyan a teste a testemhez simul, akkor úgy érzem, hogy fél ember lennék már. Mindig is ő vágytam titkon és most már, hogy látom azt, amit oly sokáig magam sem láttam meg nem akarom elengedni. Szóval azt mondod, hogy boszorkány vagyok? Ez szerintem az év vicce Adam. - mondom neki komolyan és megrázom a fejemet. - Ez biztosan valami tévedés, mert én csak egy vadász vagyok, egy egyszerű ember. Én soha nem lennék képes rá, mert akkor a szüleim elmondták volna nekem. - mondom neki sietve, majd idegesen a hajamba túrok és teszek egy-két lépést a zuhanyzóban. Nem túl nagy a haj, de most nem bírok egy helyben állni, majd újra rápillantok. Te ismerted őket? Te ismertél mindenkit és nem mondtad el? Miért titkoltad el ezt ilyen sokáig? Ezért találtam rám akkor is, ott a parkban? - kérdeztem tőle egyre zavaródottabban és próbáltam felfogni ezt a sok információt és összerakni a képet a fejemben, hogy pontosan mi is történt, majd hirtelen újra az utolsó szavai jutnak eszembe és felé bökök a mutatóujjammal. Ha most hirtelen meghátrálsz, akkor én nem tudom mit fogok veled tenni, de az biztos, hogy nem fogod élvezni. - mondom neki komolyan és egyre idegesebben, majd hirtelen a tusolóból elkezd ömleni a víz, mire egy pillanatra csodálkozva nézek körbe, majd elnevetem magamat, mert azt hiszem ezen már tényleg nem tudok mit csinálni. Közelebb lépek hozzá és egy kicsit a mellkasát kezdem el ütlegelni, de csak gyengéden, hiszen nem akarok neki fájdalmat okozni. - Látod mit teszel velem? Még a boszorkány énemet is képes vagy a felszínre hozni. - mondom neki mosolyogva, de valójában nagyon is össze vagyok zavarodva, de úgy érzem, hogy amíg mellettem van, addig nagy baj nem lehet.
Lehet, hogy nem a legjobb módját választottam arra, hogy rávezessem a nyilvánvalóra, de hatásosnak bizonyult. Végigsimítva forró bőrén rájövök, hogy hosszú ideje várok már erre és most végre megkaphatom Őt. Végigcsókolom nyakát, pólója pedig a kövön landol, míg kezem bejárja újra és újra fedetlen idomait. Eleinte próbálom az áramütés szerű fájdalmat figyelmen kívül hagyni, de hamar rá kell jönnöm, hogy bár ez a fajta erő bennem is megvan, a vámpír énem mégis ellenkezik a sokkhatás ellen. Hátrébb lépek tőle, elzárom a fizet, és kezébe nyomok egy törölközőt, de nem engedem a közelemből. Figyelem, ahogy lerúgja magáról a nadrágot, és helyén már csak a törölköző takarja idomait. Halkan felmordulok, és próbálom ezt is figyelmen kívül hagyni, de szívverése és a bennem kavargó vágy együttes hatása nem enged ilyen könnyen akaratomnak. -A kaland nem mindig jó.-szólalok meg kissé keserűen, majd ahogy szabadkozni kezd, elmosolyodom. -Ne tedd. Több kell ahhoz, hogy ártani tudj nekem.-simítok végig arcán, és próbálok rájönni, hogy hogy is mondjam neki el mindazt, ami titok előtte, és eldönteni, hogy ez mennyire fogja sutba vágni az éjszaka hátralévő részét. Elveszek egy törölközőt magamnak is, megtörlöm az arcom, majd gyengéden megfogom kezét. Megrémíti majd vagy sem, nem tudom, de muszáj többet megtudnia arról, hogy kicsoda, hogy micsoda, mert ebből előnyre tehet szert, de hátrányra is, ha nem tanulja meg uralni az erejét. Azt viszont szeretném, ha tudná, hogy rám számíthat. Bár kétlem, hogy ezek után a társaságomra vágyna. -A felmenőid akárcsak az enyémek egyfajta képességgel rendelkeztek. Boszorkányok voltak, az n esetben inkább egyfajta varázslók. Nem akartam erről beszélni, mert nem voltam benne biztos, hogy birtoklod ezt, de minden bizonnyal így van.-nézek szemébe, és tovább próbálkozom azzal, hogy leolvassam gondolatait arcának apró vonásaiból, rezdüléseiből. -Ahhoz, hogy olyan legyén egy boszorkány, mint én, nyilván vámpírrá kell valahogy változnia. De ahhoz, hogy boszorkány természete is megmaradjon, szüksége van valakire, akinek nagyobb ereje van, és visszaadja neki azt az erőt, amit halála előtt birtokolt. -avatom be abba, hogy én miként is lettem azzá, aki most vagyok, vagyis azzá, amivé válhattam így. -Egyenlőre nálad ez csak apró lépésekben nyilvánul meg, reméltem, hogy nem kell ezt a terhet cipelned, de segíthetek neked. Ahogy az üknagyszüleid megkértek rá, hogy óvjam meg a családod. Ezért nem gondoltam, hogy jó, ha engedek az elnyomott érzelmeimnek.-engedem el derekát, és hagyok neki pár percet, hogy felfoghassa, amit mondtam neki. Letámadni nem akartam, de sok információ kapott most, amire talán eddig nem is gondolt, igazán nem is számíthatott. Azt viszont akár hitte, akár sem, tudtam, hogy milyen érzés ezt megtudni.
Egy-két embert a futásban, mások a bokszban vagy más dolgokban vezetik le a feszültségeket. Nem voltam az a típus, aki csak úgy elkezd kiabálni vagy dobálózni, de az tény, hogy Adam-nak sikerült azt elérnie, amit már régóta senki se. Mondjuk minden nap szinte harcoltam, küzdöttem vagy futottam, így a bennem lakozó feszültség általában el is párolgott, amint megjelent. Ez nagy előnye volt ennek a vadász életmódnak, de az utóbbi egy napom eléggé érdekes volt és túl sok minden történt, amit nem igen tudtam még feldolgozni. Nagyon is hiányzott a reggeli feszültség és eléggé frusztráló volt az is, hogy bevagyok ide zárva és nem lehetek a magam ura, de ha ez mind nem lett volna elég, akkor ott volt még a viselkedése is. Egyik pillanatban úgy tesz, mintha semmi se történt volna, levegő lennék, a következőben már rám zúdítja a gondolatait, illetve még parancsolgat is közben néha. Na, meg persze ott van az a tipikus lazasága is, amivel jelen pillanatban az őrületbe tud kergetni, de máskor meg pontosan ezért szeretem, mert ennyire könnyedén tudja venni a dolgokat. Érzem, amint a hátam a hideg csempéhez simul, érzem testének a melegét, illetve a víznek melengető hatását, amit most még szinte hidegnek is éreztem, mert a testem teljes mértékben lángolt, vágyakozott és többet akart kapni, belőle. Nem is próbálom elrejteni azt, hogy milyen hatással van rám, nem érdekel a heves szívverésem vagy az, hogy a mellkasom mennyire hevesen emelkedik. Nem tudom, hogy mivel sikerült elérni azt, hogy így érezzek iránta. Talán a sors akarta, talán az egésznek csak úgy meg kellett történnie. Nem kerestem szerelmet, se kalandot, de az első mégis rám talált egy olyan személyben, akit régóta ismertem, de mégis elveszítettem rövid időre. Remélem igazad van. – mondom szinte suttogva, majd hagyom neki, hogy azt tegyem velem, amit csak akar. Érzem, amint perzselő csókjaival a bőrömet, testemet jutalmazza és már tudom, hogy esélyem se lenne arra, hogy elmenjek, lelépjek, mert most már teljesen a bűvköre alá kerültem. Nem értem, hogy hirtelen mi történik és mi ez az áramosság, amit érzek. Fura és talán még kicsit talán olyan, mintha valami meg is perzselné az ujjaimat a tenyeremet, de nem érdekel. Kezem újra végig siklik a hátán, majd ajkaimmal jutalmazom meg a vállának a vonalán egészen addig, amíg hirtelen el nem kapja a kezemet egy kisebb szisszenése után. Érzem a tekintetét és még talán kicsit zavarba is hoz a pillantása és egy aprót az ajkamba harapok, majd a nedves hajamba túrok, miközben állom a tekintetét, illetve miközben végig pillantok a testén. Engedem neki, hogy a kezemet újra „lefogja”, majd viszonzom a csókját és egy apró az alsó ajkába harapok miközben egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd hirtelen újra érzem azt az elektromosságot és figyelem, ahogyan hirtelen távolabb lép tőlem és elenged. Azt hittem, hogy csak én képzelődöm, de ő is érezte. Nem értem, hogy mi történik, mert olyan, mintha belőlem áradna. Ha könnyű lenne, akkor hol maradna a kaland? – kérdezem tőle egy apró mosollyal az arcomon, majd végül a kezeimre pillantok és próbálom megfejteni, hogy mi is történik. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy elzárta a vizet és egy törülközőt lengett előttem. Lassan elvesem és magam köré tekerem, majd pedig kibújok a rajtam lévő nadrágjából és egy száll törülközőben állok előtte. Sajnálom..- suttogom szinte ezt az egy szót, mert még engem is megrémített kicsit az ami történt. Soha nem akartam bántani őt és most mégis megtettem, de egyáltalán nem értem, hogy miként történhetett ez. Az igazságot? – kérdezem tőle furán és alig hallhatóan és próbálom elrejteni azt, amit ebben a pillanatban érzek. Egyszerre féle és egyszerre érzek vágyat iránta. Vágyom arra, hogy újra érezhessem testének a közelségét. Egy pillanatra lecsukom a szemeimet, amikor megérzem kezének a gyengéd érintését, majd pedig utána kíváncsian pillantok rá és türelmesen várok arra, hogy beszélni kezdjen.
Felkapta a vizet, ahogy mindig is tette, én viszont szinte tettem a fejére, ahogy régen is. Elpoénkodva a dolgokat viszont mégis komolyan vettem minden szavát. -Alkalomadtán megköszönöm.-mormogom újra, ahogy végigmérem a kis cserépdarabokat. Nem értettem, hogy ezzel miben jutottunk előrébb de úgy nézett ki, megnyugtatta a kicsi lelkét. Ennek pedig őszintén örültem. Bevallottam, hogy nem megvetendő személy, ami nagy szó volt, de ezek után akkor se hagytam volna elmenni, ha bevallja, hogy ő is érez valamit. Eddig vártam erre, nem fogom elengedni. Amikor pedig végre megnyílik valamennyire, arcomra önelégült mosoly szökik. Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen fog menni ez, de örülök, hogy így sikerült kicsikarni belőle valami érzelem félét. Hátrálni kezd, ami elég ahhoz, hogy cselekedjem, elkapjam és a zuhany alá állítsam, hátát a falnak vetve. Testem átjárja a langyos víz, kezem derekára siklik, ahol a póló forró és selymes bőréhez simul a víz súlya alatt. Hallom gyorsuló pulzusát, ami rabul ejti füleim, míg tekintetem övével találkozik. Ahogy felemeli fejem, hogy szemembe nézhessen, elszakadok nyakától és ekkor siklik rajtam a felismerés, hogy mi van akkor, ha ő mégsem érzi azt, amit belegondoltam ebbe az egészbe. De szavai megnyugvást hoznak, és elmosolyodom egy gyors másodpercre, s talán arckifejezésem a kelleténél önelégültebb is lett. -Nem önzőség, ha nem csak te vágysz erre. A boldogság keresése nem önzőség, ahogy a vágyak sem.-hangom épp annyira mutatja ki, hogy mennyire akarom, mint tetteim. Ahogy közelebb húzódik kezem újra derekára siklik, és lassan feljebb tolja a vizes pólót kecses alakján, mígnem nyakáig fel nem húzom és felemelve kezeit le nem hámozom róla. Ajkait csókolva mintha minden, ami a valósághoz kötött eddig, megszűnt volna létezni. Kezem alatt érzem bőrének puhaságát, ugyanakkor egy két heget is, mire elhúzódom tőle, és szemügyre veszem sebeit. -Látszik, hogy nem én láttam el őket.-jegyzem meg halkan, de mosolyogva és önelégült hangon, mígnem újra nyakára nem hajolok újra, és végig nem csókolom lapockájának ívét. Lehet, hogy nem a legjobb pillanatban, de érzem, ahogy valamiféle áramütés szalad végig testemen, ahogy keze végigsiklik nyakamon, és némi fájdalommal társulva elmúlik bennem. Felszisszenek, elszakadok tőle, és próbálok úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Végül mégis hátrébb húzódok, és elmosolyodva mérem végig. Hát mégis igazam lett, és van benne azokból a génekből, amikre szüksége lehet, és amit használni tud, ha magát akarja megóvni a veszélytől. Lassan felemelem kezét feje fölé, és szinte odapréselem a falhoz, míg újra és újra megízlelem ajkát. De az áramütés újra végigszalad testemen, immár erősebben, és fejemben ér véget, melytől kicsit hátratántorodok, és elengedem. Kezemmel hátrasimítom vizes hajam, és veszek egy mély levegőt. -Miért is lehetne ez ilyen könnyű...-dünnyögöm tekintetem a magasba emelve, majd elzárom a vizet és kezébe adok egy törölközőt, noha kezem még mindig remeg egy kicsit. -Itt az ideje, hogy megtudd az igazságot.-nézek szemébe, gyengéden megérintve arcát, de így is magam és a fal közé szorítva. Tekintetem viszont még mindig izzik a vágytól, és erőt kell vennem magamon, hogy ne erre, hanem arra koncentráljak, hogy elmondjam neki ki, vagyis mi is ő.
Örülj neki, hogy nem téged talált el. - mondom neki még mindig kicsit durcásan, mert pontosan ezzel tud e a legfőképpen megőrjíteni, hogy ennyire lazán veszi a dolgokat. Mintha éppen csak az időjárásról beszélgetnék, pedig ennél sokkal többről van szó. Az érzéseinkről beszélünk, azokról a dolgokról, amik miatt ezek a dolgok történtek és még amik történni fogok. Nem értem, hogy hogyan képes ennyire lazán kezelni a helyzetet, de az is lehet, hogy már volt dolga ilyen örült nővel, mint amilyen én vagyok. Bár, amennyire sikerült kiismernem őt, aszerint viszont nem az a típus, aki könnyen esne szerelembe. Mert nevezheti, aminek akarja, de a szemében ott lappanganak az érzések, illetve a tetteiben is. Azt is pontosan tudom, hogy bármit meg fog tenni annak érdekében, hogy a bennem lakozó vágyakat végre szabadjára engedjem. Soha nem gondoltam azt, hogy te akarnál ártani nekem! Fura módon képes lettem volna bármikor a kezedbe adni az életemet, mert tudom, hogy nálad nagyobb biztonságban senkinél nem lenne! - vágom szinte a fejéhez azt, amit annyira sok ideig titkoltam. Vámpír volt, pontosan tudtam, hogy miféle lény és mivel jár ez a dolog, de mégis bíztam benne és a szavaim csakis az igazságot tartalmazták. - Nem az eszünkkel érezzük a dolgokat, hanem a szívünkkel és talán ebben a dologban pontosan olyan dilis vagyok, mint te. - mondom neki egy kisebb vállrándítás keretében, mert ebben azt hiszem mind a ketten nagyon is hasonlítunk. Pontosan azt érezzük, amit nem szabad. Pontosan ugyanúgy vágyunk egymásra, illetve ugyanazt a dolgot is szeretnénk, de míg ő legalább a saját módján szavakba próbálja önteni, addig én még azt se teszem. Egyszerűen csak úgy viselkedek, mint egy durcás gyerek vagy már magam sem tudom. Hallom a morgását és ekkor még egy lépést teszek hátra felé. Tudom, hogy nem bántana, de talán a tetteimmel sikerült felébresztenem az alvó oroszlánt és magam sem tudom, hogy ennek mi lesz a vége. Igazáá...? - kérdezek vissza, de nem tudom már befejezni a kérdésemet, hiszen hamarosan újra elkap, magához ránt, majd pedig hamarosan a zuhany alatt találom magamat. Nem akarok menekülni. Túl sokáig menekültem már.. - suttogom vissza neki és közben teljesen elveszek az íriszeiben. Érzem, amint a lábam földhöz ér és a víz keresztül folyik a lábujjaim között. A pólója a testemre simul, majd pedig hamarosan erős karjait, amint a derekamra siklanak. Figyelem őt és még a víz csobogása is annyira távolinak tűnik, mintha semmi se létezne ebben a pillanatban csak ő és én. A kérdését hallva megrázom a fejemet és egy apró sóhaj hagyja el ajkaimat, amikor megérzem ajkainak az érintését a nyakamon. Ujjaim az álla alá siklanak és felemelem a fejét annak ellenére, hogy mennyire élveztem azt, amit csinál. - Nem akarok hazugságot és ostoba lennék tagadni azt a dolgot, ami miatt a szívem és a lényem is újra életre kelt. - közelebb hajolok hozzá, szinte ajkam már az ajkát érinti és úgy suttogom tovább a dolgokat. - Téged akarlak. Azt akarom, hogy mellettem maradj, a karjaidba zárj, érezhessem perzselő és vadító csókjaidat a bőrömön. Nem érdekel, hogy önzőség vagy nem, de ez az igazság. Mindig is téged akartalak. - mondom neki őszintén és még egy utolsó felpillantok rá mielőtt ajkaimmal megízlelném édes és perzselő ajkait. A karomat a nyaka köré fonom, az ujjaim a vizes hajába túrnak miközben a másik kezem a testén simít végig.
Akárhogy akar szabadulni, kezem erősebben kulcsolódik övé köré, és tartom határozottan. Szeme szinte izzik, de nem csak a dühtől, mintha valamit épp elfojtani akar magában. Nem kérdezem, csupán talányokban beszélve szólok hozzá, mintha nem lenne elég nyilvánvaló szándékom. A párna a fejemnek csapódik, mikor mégis elengedem, mire csak elmosolyodok. A gyerekes megnyilvánulás mögött viszont tudom, hogy komoly szándék lapult, és ez csak a kedvesebbik esete annak, ahogy nekem esik. -Egyértelmű, hogy az előbbi eset. Utóbbi igenis arra vall, ami a nem zavar dolog ellentéte.-jegyzem meg, szemébe pillantva, mintha csak arra várnék, hogy más reakciót is ki tudtam belőle csikarni. Végül mégis úgy döntök, hagyok neki időt, felállok és a fürdő felé veszem az irányt, megengedem a csapot és komótosan nekidőlök az ajtófélfának. Ekkor valami suhanó hangot hallok, és a fürdőszobaszekrényen landoló lámpámra nézek. -Nem éppen volt olcsó darab...-dünnyögöm, és felé fordulok, ahogy megindul felém. A szituáció szinte nevetségessé vált. Itt állt előttem az én kinyúlt pólómban és az én alsónadrágomban, mintha csak a régi időkre akarna emlékeztetni, amikor még eszem ágában sem volt az érzéseivel zaklatni. De ami egyszer volt, az elmúlt és igyekeztem arra összpontosítani, amit kihozhatok a jövőből. -Nem csak szerinted tudom. De legalább megpróbálom felnyitni a szemed, hogy nem én vagyok az, aki igazán ártani akar neked. Csak ha több eszed lenne, nem akarnád azt érezni, amit.-sziszegem, de nem méregből vagy dühtől izzva, inkább őt okolva azért, amiért engem is gyengévé tesz. Vámpír vagyok, ő meg egy vadász. A kettő, mintha kicsit összeférhetetlen lenne számomra, ahogy a világ számára is. -Azért, mert én sem tudom az okát, hogy miért kell ezt tennem veled.-rázom meg fejem felvont szemöldökkel, és olyan értelmetlen választ sikerül magamból kicsikarni, ami még legrosszabb esetben sem helyénvaló válasz. Mielőtt kijavíthatnám magam, vagy bármit léphetnék, közelebb jön hozzám, és megcsókol. De amilyen gyorsan meghozta ezt az elhatározását, úgy szakad el tőlem, mire torkomból halk morgás tör elő szavai hallatán. -Nem megyek sehová.-szólalok meg rekedtes hangon, elkapva kezét, magamhoz húzva, és egy gyors mozdulattal a zuhany alatt termek vele. -De ezek után tudod, hogy te sem menekülhetsz el...-dünnyögöm ajkaira, amikor leteszem a zuhany alatt, és kezem derekára siklik, ahogy a laza póló bőréhez tapad, s anyaga megszívja magát vízzel. -Vagy hazudjunk tovább a másiknak, hogy semmi sem változott?-suttogom fülébe, gyengéd csókot nyomva nyakára. Mégis hagyok neki egérutat, bár kétlem, hogy hagynám elfutni. Nem most és nem ilyen egyszerűen. Tudnia kell az igazat is, de ez az igazság előbbre való.
Mit akarok? Beszélni, de azt is tudom, ha elengedne, akkor képes lennék akár a fürdő rejtekébe is menekülni, hogy mégis elkerüljem ezt a témát. Nem tudom mit kellene mondanom, vagyis tudom, jobban mondva érzem, de nem merem. Hogy szerethetnék valakit, ha még én magam sem tudom teljesen elfogadni azt amivé lettem? Ami most vagyok? Nem kérhetem tőle azt, hogy ő már pedig fogadjon el és legyen a fény a sötétségben, pontosan úgy, mint régen volt, de most már ne csak barátként, hanem többként. Minden annyira egyszerű, de ugyanakkor annyira bonyolult is. Figyelem őt, majd rántok újra egyet a kezeimen, de a szorítása inkább csak erősebb lett. Csendesen hallgatom őt és az arcom egyre inkább kezd olyan lenni, mint egy durcás kisgyereké. Nem értem, hogy miért teszi ezt velem és miért nem engedte azt, hogy majd történjen az, aminek történnie kell. Bár, ha nem lép és nem kerekedik így felül rajtam, akkor biztos vagyok, hogy még jó darabig kerülgettük volna a forrókását. Nem értem mit vár tőlem, ha már ennyire nagy szakértője lett az én érzéseimnek? Akkor mit kellene mondanom, hiszen biztosan ő nagysága mindent jobban tud. Elveszem a kezeimet, amikor végre szabadjára engedi, de továbbra se teszek semmit se. Próbálom kizárni a közelségét és elnyomni a bennem lappangó dühöt, indulatot. A kezem végül az egyik párnára siklik és nem éppen finom fejbe vágom vele őt. Szerintem örülhet annak, hogy csak azzal bántottam őt. Ezt azért, mert le fogtál!- mondom neki kissé ingerülten, majd kicsit feljebb csússzanak miközben még mindig fölöttem terpeszkedik. - Nem zavart? Melyik része nem zavart szerinted? Az amikor megcsókoltál vagy amikor utána levegőnek néztél? - kérdezem tőle még mindig fortyogva és a tekintetem szinte csak szikrázik, majd közelebb hajolok hozzá és csak figyelem őt, az ajkát és minden egyes arcvonását. Tudom, hogy ez a csata még messze nem ért véget, de talán nem is akarom. Nem vagyok az a típus, aki egyből eldobja magát bármelyik férfitől is és ezt ő is pontosan tudja. Illetve biztos tudja azt is, hogy még talán magamnak se vallottam be az érzéseimet. Figyelem őt, ahogyan egyre távolabb kerül hozzám, majd magamat se értve felkapom az éjjeli szekrényről a lámpát és pontosan elé hajítottam, ami hangos csattanással csapódik neki a fürdőszoba ajtajának majd pedig milliónyi darabra hullik. Lassan ki kellek az ágyból és teszek felé egy-két lépést. Nem végeztünk még. - mondom neki minden vicc nélkül és a karomat összefonom magam előtt. Állom a tekintetét és egy kisebb habozás után újra megszólalok.- Még is mit vársz tőlem? Pontosan tudod, hogy soha nem beszélek az érzéseimről. Neked kellene ezt a legjobban tudni, illetve azt hiszem mindegy mit mondanék, mert te már amúgy is tudod, legalábbis szerinted. - mondom komolyan és újra teszek felé egy lépést és oldalra pillantok miközben újra beszélni kezdek. - Nem tudom, hogy mit tudsz rólam, amit én nem tudok, de talán egyszer elmondod. Abban is biztos vagyok, hogy bárki másnál jobban ismersz, de pontosan ezért nem értem, hogy miért teszed ezt velem! Miért adsz valamit, majd löksz el magadtól? - kérdezem egy kisebb kétségbe esés közepette, mert egyre inkább kezdem furán érezni magamat. Tényleg ritkán beszélek az érzéseimről, mintha kimondva minden egyes érzelem még nagyobb jelentőséggel bírna, mintha csak érzem. Majd magamat se értve előtte termek és megcsókolom őt, de ajkaim újra elszakadnak az övéitől és szép lassan hátrálni kezdek. - Menj, ha menni akarsz, ha számodra megint könnyebb úgymond elfutni és sutba vágni azt a dolgot, amit te hoztál fel. - mondom neki komolyan és érzem, amint a szívem már a torkomban zakatol. Nem szoktam így viselkedni és lassan már kezdek attól félni, hogy megbolondulok vagy legalábbis úgy kezdek el viselkedni, hiszen egyik pillanatban még egy lámpa röpül felé, a következőben pedig már az ajkait ízlelem meg, még ha csak rövid időre is.
Ahogy zavarodottan felébred, valamiért el kell mosolyodnom az arcán. Ez új dolog volt a kapcsolatunkban, de elindított bennem valamit, amin túl már nem érdekelt, hogy mi fog történni. Itt az ideje, hogy nyíl lapokkal játszunk, és ennek tetteim is megfelelnek. Könnyed mozdulattal, mindenféle különösebb reggeli köszöntés nélkül gyűröm magam alá, tekintetem pedig próbálja övét keresni. Viszont gondolataim egészen más körül forognak, és ennek célpontja Ő maga. Kezem csuklójánál fogva szorítja a párnára övéit. A feltett kérdésre adott válasza hallatán féloldalas mosoly húzódik számra, és kissé megbillentem fejem, de nem engedem el. Most akkor is beszélgetni fogunk, ha ő menekülne, és a helyzet bár nem a legjobb számára, de számomra a legelőnyösebb. Eddig tartott a színjátékom, de ha meg akar őrjíteni, közel jár hozzá. -Nem mintha zavart volna.-hangom halk, rekedtes és tökéletesen érződik rajta, hogy a teljes igazságot mondom ki, amit gondolok. -De játszunk nyílt lapokkal. Meg akartalak csókolni és meg is tettem. A reggeli ébredés után pedig elegem lett abból, hogy magam áltassam azzal, hogy nem akarok a közeledben lenni.-hajolok hozzá vészesen közel, szinte ajkaira suttogva a szavakat. -Azt viszont tudom, hogy kettőnk közül az egyikünknek muszáj kimondania a tényeket és kétlem, hogy te lennél az, így megelőlegeztem neked a nyilvánvalót. A szívverésed zaja ugyanis nem hazudik.-engedem el kezét, de pár percig még nem mozdulok meg, csak lenézek rá. Ennyi tellett tőlem. Talányban ugyan, de tudtára adtam, hogy mit akarok tőle, de ha nem akarja vagy nem lát az orránál tovább, akkor sem fogom ennyiben hagyni. Megszereztem eddig is, amit akartam, és ez nem most fog változni. -Sok mindent tudok rólad, amit te még csak nem is sejtesz, de jobban ismerlek már e nélkül is, mint azt hinnéd.-ül ki arcomra kétes mosoly, mígnem elengedem végleg, legördülök róla és a hozzám megszokott mód indulok a fürdő felé. Hagyok neki időt, szökni innen úgy sem tud, és az ereje mivel nem tanult semmit, nem jelent veszélyt az enyémre nézve. Arról nem is beszélve, hogy ennyi idő után most először mondtam ki azt, amit gondoltam róla. Meglepő fordulat és lépés egy olyantól, mint én. Lehet, hogy nem voltam őszinte vele, de annak, hogy eltűntem az életéből már jó ideje. Így itt az ideje ezen a dolgon is változtatni. Nem tartok elutasítástól vagy attól, hogy nem jól fogadja a dolgot. De egy esélyt még így is megér. Annyira pedig ismerhet, hogy amit kimondok az az igazság lesz és nem valami amit más hallani akar.
Régen simán elaludtam volna a kanapén és talán most se magával az "ágyammal" volt a baj, hanem azzal amik történtek ma. Nem számítottam arra, hogy találkozni fogok vele. Még akkor se, amikor szinte minden egyes nap egy kicsit reménykedtem ebben, de ha ez nem lett volna elég ott volt még a csók is, illetve azok a dolgok, amik még utána történtek. Egyszerűen alig tudtam megmondani, hogy mit miért tettem és miért élveztem annyira. Majd ezek után még itt volt ez a fura viselkedése is. Régen legalább mondhatni megvoltunk egymás mellett, beszélgettünk és borsot törtünk a másik orra alá, de most inkább olyan volt a helyzet, mintha minden megfagyott volna és csakis a kényszer miatt lennénk egy helységben, egy házban. Hiányzott a régi idő, de ami meg a kórházban történt még mindig nem tudtam bánni. Ezért se bírtam sokáig elaludni, mert folyamatosan rágódtam a dolgokon és próbáltam megfejteni, hogy mi miért történik és miért pont most. Biztos vagyok abban is, hogy nem csak úgy itt tart, hanem talán aggódik is. De akkor meg minek viselkedik így? Sokáig gondolkodtam azon, hogy mi tévő legyek, mert biztos voltam abban, hogy nem csak úgy mondta azt, hogy ne is próbálkozzak a szökéssel, de annyira össze voltam zavarodva, hogy nem bírtam nyugton maradni és ezért is néztem az éjszakai várost az ablakból egy darabig. Végül pedig mellette kötöttem ki. Bebújtam az ágy másik felére a takaró alá, majd hamarosan el is nyomott az álom. Nem tudom, hogy a közelsége miatt vagy pedig azért, mert már annyira fáradt voltam. Nem értem, hogy miért néz rám ezzel a bizonyos mosollyal az arcán, hiszen még az után a csók után is elég fura helyzet alakult ki. Most meg szinte a karjaiba zárva, testéhez simulva aludtam, ami eléggé érdekes volt, de ugyanakkor jól eső érzéssel töltötte el az egész lényemet, mintha minden egyes pólusom csak arra vágyna, hogy mindig érezhesse az érintését és a perzselő tekintetét. Tuti valami történt velem, mert én nem ilyen vagyok. Nem volt még rám soha senki se ekkora hatással. Még a néhai fiam édesapja se ébresztett bennem ilyen érzéseket, mint amit Adam-nak köszönhetek. Nem is haboztam és hamar el akartam onnét menni, nem akartam még tovább húzni ezt az egész "kínos", szokatlan helyzetet. De nem szabadulok, sőt szinte már fogságba esek. Elkapja a kezemet és maga alá gyűr. A kezeimet lefogja, a fejem fölé teszi őket és a párnán pihennek, ahol nem régen még az igazak álmát aludtam. Figyelem a férfias testét, ami ugyanakkor birtokló testartást vett fel. Nem mozdulok meg, vagyis egyszer megpróbálom kirántani a kezeimet, de sikertelenül. Mit is teszünk éppen a másikkal? Egyszerű a válasz. Éppen lefogsz, te idióta. - mondom neki egy kisebb szisszenés keretében, mert az egyik kezem még mindig fáj a tegnapi balesetnek köszönhetően, illetve azt is pontosan tudom, hogy nem erre gondolt. Egy darabig oldalra nézek és nem tudok ránézni. Egyszerűen nem tudok róla beszélni, majd egy kisebb sóhaj keretében újra rápillantok. - Mit akarsz tudni? Azt, hogy megcsókoltál, majd úgy tettél, mintha mi sem történt volna és csak egy idegen lennék? - kérdeztem tőle szinte alig hallhatóan, mert talán ez fájt a legjobban, hogy utána úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna és mintha semmit se jelentenék számára, illetve mintha nem is ismerne... Nem próbáltam már meg kiszabadítani magamat, illetve szinte már meg se mozdultam alatta. Úgy éreztem, hogy elegendő lenne egyetlen hajszállal az, hogy közelebb kerüljön és akkor a bennem lappangó vágyak a felszínre kerülnének, mert akkor biztosan újra megízlelném az ajkait, még akkor is, ha az eszem minden egyes szeglete ez ellen tiltakozik is.
Szinte már magamat is idegesítettem azzal, ahogy hozzáálltam a dolgokhoz. Ahogy hozzáálltam a tényhez, hogy igazából nem utálom, és selymes bőréhez érve minden gondolatom a körül forog, ha nem ragaszkodnék makacs mód az elveimhez, már megkaphattam volna, amit akarok. A kórházban egyikünk sem ellenkezett, most pedig az az eset lépett fel, amelyben csendben megtűrjük a másikat és nem beszélünk arról, ami történt. Nem a legjobb megoldás, de az egyetlen, amit mind a ketten preferálunk. Soha nem ártottam volna neki, a családjának viszont már sikerült, így nem is erőltettem nagyon, hogy többet tudjon mg a múltamról, noha nem ez lett volna az első próbálkozása, hogy úgy húzzon ki belőlem valamit, hogy csak értetlenül néz rám. Próbálhattam volna kedvesen és előzékenyen, vagy ahogy ő nevezte lovagiasan viselkedni, de sok értelme nem lett volna. Az örökös hajhúzás már megszokott volt, és amíg régen én aludtam az ő kanapéján, úgy most ő élvezte az én vendégszeretetem az én kanapémon. Egy percre e fordult meg a fejemben, hogy esetleg épp ez az, amin megsértődne vagy szívére venné. Noha ő volt a rosszabb állapotban. Lehet, hogy ahogy végignyúlok az ágyon, álomba is zuhanok, de ahogy meghallom lépteit, magamhoz térek, nem mozdulok, de fülelek. Az ágy mellé sétál és nem sokkal később érzem, ahogy súlya a matrac másik oldalát is lenyomja és magára húzza a takarót. Megengedek magamnak egy önelégült mosolyt az ismerős lépésen, de egyből le s hervad az arcomról, és csak halk lélegzetvételére koncentrálok, ami után nemsokkal már újra az álomvilágban lelek békére. Nem mondom, hogy baj van az alvókámmal, vámpír létemre elég lusta típus vagyok. Az mégis feltűnik, ahogy megmozdul, hisz feje mellkasomon pihen és mintha testem szándékosan cselekedne ellenem, karjaim köré zárultak, ahol mindig is szívesen tartottam volna. Tekintetem találkozik zavarodott szemével, mire elmosolyodom, és figyelem, ahogy szinte kipattan az ágyból sietségében. Gyorsan keze után kapok, és magam alá gyűröm, két kezét a párnára szorítva. -Ideje lenne tisztázni, hogy mit művelünk a másikkal.-mondom szinte rekedt hangon, de az se érdekel, hogy mit csinálok éppen. Valahogy megbabonáz az a csodálkozó szempár, ami rám pillant. A választ először belőle akarom kicsikarni, s bár testét így is jól látható mód sok seb fedi, szorításom a keleténél erősebb, tekintetem pedig szinte fogva tartja övét. Túl közel vagyok hozzá, mégsem gondolkodom azon, hogy elengedjem e vagy sem. Most nem...
Milyen magabiztos valaki, csak nehogy utána meg már te tegyél ki páros lábbal, mert eleged lett belőlem. - mondom neki határozottan, de legbelül szinte már forrók, mint amikor a lábasban felforr a víz. Ne értem minek akar itt tartani, hiszen szemmel láthatóan maga se tudja, hogy mit akar. Talán pontosan őt is annyira váratlanul érték volna az érzések, mint engem? Nem, ezt nem hiszen. Ő mindig is jobban tudott mindent, legalábbis szerinte, még ha ez nem is volt igaz. Lehet idősebb nálam, nem éppen kevéssel, de akkor se volt egy mindentudó okostojás. Csak tipikusan férfiból volt... Nem sokkal később érzem a férfias, de ugyanakkor gyengéd kezének az érintését, amint a bőrömhöz ér és talán még egy pillanatra a levegő is bent akadt. Nem értem, hogy most miért van ilyen hatással rám. Olyan, mintha minden megváltozott volna az utolsó találkozásunk oda. Tudnom kellene a választ, hogy miért ,de nem tudom. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy megbolondulok, ha nem érezhetem a testének a közelségét, ajkainak az érintését. Az egész olyan lehet, mint amikor egy drogos sóvárog a drog után. Mintha hirtelen ő lenne számomra a drog, a vágyak forrása, amit oly régóta nem éreztem már. Csendesen és higgadtan tűröm az újabb és újabb érintéseit, de a testem már szinte lángokban áll és olyan, mintha minden négyzetcentiméterem csakis arra vágyna, hogy érezhesse az érintését. Érzem a tekintetét magamon és olyan, mintha képes lenne megperzselni még inkább az érzékeimet. Minden egyes lépést követem, de a szívverésem mondhatni szinte a normális ütemben dobog. Még szerencse, hogy vadász vagyok és tudom ezt a dolgot "kontrollálni", mert más különben már biztos vagyok abban, hogy már külön utakon járna és örült ritmusra járna, mintha csak valami áruló szeretne lenni. Rendben. - mondom sietve, de szinte már az ajtónak beszélek, mert amilyen gyorsan előttem volt kétszer olyan gyorsan tűnik el a fürdőben. Keresek magamnak valami tiszta pólót, meg ha minden igaz, akkor sikerült még teljesen friss alsót is találni. Nem fogok túl öltözni, hiszen nem futni megyünk vagy bármi ilyen. Hanem aludni, vagyis gondolom. Ahhoz képest, hogy vámpír igazán szeret aludni. Olyan, mint valami medve, aki téli álmot akarna aludni... Milyen lovagias valaki. - mondom neki szúrósan, majd pedig felé dobok egy párnát, bár azt is pontosan tudom, hogy mind ez haszontalan. Figyelem őt, majd egy kisebb sóhaj keretében végül elkezdek magamnak megágyazni. Nem mondom, hogy nem aludtam már ennél rosszabb helyen, de most valahogy nem találtam kényelmesnek a kanapét. Elég sok porcikám fájt, de talán a gondolataim voltak azok, amik leginkább kezdtek megőrjíteni. Nem értettem, hogy hirtelen miként volt arra képes, hogy a bőröm alá és a tudatom minden egyes milliméternyi helyére befészkelje magát. Egyszerűen annyira ismerős és ismeretlen is volt számomra ez a helyzet. Egy darabig még szenvedtem, majd végül az ablakhoz sétáltam és figyeltem az éjszakai fényeket és a várost. Összefontam magam erőt a karomat és egy pillanatra azt kívántam, hogy bárcsak itt lehetne ő is. Sok minden történt és azt is pontosan tudom, hogy Adam nélkül azt nem éltem volna túl. Lassan a tekintetem rá siklik és figyelem ahogyan békésen alszik. Mintha pontosan akkor jelenne meg mindig, amikor éppen készülnék darabokra hullani. Olyan, mintha ő lenne az én személyes védőangyalom, hiszen az ölelésében szinte mindig minden démonom eltűnik. Lassan az ágyhoz sétáltam, majd magamat se értve bebújtam mellé a takaró alá, az ágy másik felébe és ott szenderültem álomba. Nem tudtam volna megmondani, hogy miért tettem, de egyszerűen úgy éreztem, hogy külön nem fogok tudni aludni, hanem sokkal inkább be fogok "dilizni". Szinte alig, hogy feljöttek az első napsugarak felébredtem. Nem nagyon szoktam tovább aludni. Talán ez is az új életem miatt van. Ilyenkor szoktam futni menni vagy hasonló dolgokat tenni, hiszen ebben az időszakban magam lehetek. úgy pillanatig úgy gondoltam, hogy az egész tegnapi napot csak képzeltem, álmodtam. De ha így lett volna, akkor az egészen merész dolog lett volna tőlem is. Lassan kinyitottam a szemeimet és hirtelen nem akartam elhinni, hogy ez most komoly. A fejem a mellkasán pihent a kezem kíséretében, a karjai pedig körém voltak fonva. Óvatosan megmozdultam és próbáltam nem felébreszteni őt, de azt hiszen nem túlzottan sikerült, mert hamarosan azzal a gyönyörű és babonázó szempárral nézett rám. - Jó reggelt. - mondtam neki sietve, majd gyorsan kibújtam az öleléséből és kipattantam az ágyból, ha hagyta....
Nem vagyok hajlandó válaszolni neki, makacs leszek, mint egy gyerek. Azért ez ironikus, így közel a pontosan 561. születésnapomhoz. Azt hiszem, hogy ez a szám következik. -A te érdeked.-dünnyögöm szinte az orrom alá, ahogy a poharat odaadom neki. Ha nem inná meg is belé tömném, meg vannak erre a módszereim, itt jön a képbe a másik felem, ami minden bizonnyal boszorkánynak mondható. -Szerintem ha itt vagyok is megoldanád valahogy, hogy eltűnj, de ez nem fog menni. Már tettem róla, hogy ne menjen.-mondom, fel sem fogva a kiejtett szavakat, bár a teájába semmit nem tettem, a kis hotelszobát lezárni, hogy ne mehessen ki, olyan mágia, amit szinte fejben el lehet mondani, és még csak meg se látja senki, hogy furcsán viselkedsz vagy kántálsz a szoba közepén az égő gyertyák között. Hátborzongató látványt pedig nem akarok nyújtani, annak nincs itt az ideje. A tasak inkább csak kényszeres cselekvés mellé társuló segédeszköz, hisz ha nem lenne, nehezen viselném el folyton ugrándozó szívverésének zaját. Régen és még most is pohárba töltve iszom, most mégsem húztam ezzel az időm, inkább nyugalmat akartam magamban kialakítani mielőbb. Ahogy elgondolkodom, úgy szembesülök vele, hogy levette a felsőjét, és egy pillanatra mintha elmerengene rajta a szemem. Pislantva rázom meg fejem, és nyitom ki a dobozt, s kezdem el fertőtleníteni sebeit. Így viszont le kell tennem a zacskót a kezemből, de ahogy selymesen forró bőrére siklik kezem, úgy nyelek egy nagyot. Tipikus beszari alak leszek mellette, ez mintha olyan meglepő lenne... Tekintetem elkalandozik nyakának vonalán, majd amikor azt mondom neki, hogy emelje meg szőke hajkoronáját, még szebb ívvel szembesülök. -Kész vagy.-mondom, de még szinte le sem viszem a mondat végén a hangsúlyt, és már azt hallom, hogy a fürdőben engedi a vizet. Elrakom a dobozt az egyik polcra, az elhasznált gézt a kukába dobom, és leülök a tévé elé. Kezembe veszem a félig üres tasakot és megiszom a maradék tartalmát is. azon kapom magam, hogy a képernyőre meredek, de azt hallgatom, ahogy a fürdőszobában visszhangzik a zakatoló szívverése, és már-már arra vágyom, hogy megsüketüljek. A víz csobogása abbamarad, mire leveszem a lábam az asztalról, de nem mozdulok meg jobban. Ahogy az ajtó is kinyílik, oda kapom tekintetem, amit bár ne tettem volna. Agyamban újra elpattan valami, és mintha mi sem lenne természetesebb, úgy termek előtte, bár lépteim lassúak, szemem újra és újra végigméri. Hangom rekedtes, nem túl barátságos, de nem is igazán rideg és legfőképp nem megvetésről tanúskodó. -Ott találsz melegítőt, meg pár pólót.-tűnök el a fürdőben, és hajítom ki a zacskót a kukába. A gyors zuhanyt követően a tükörbe meredek, és újra meg újra lejátszódik előttem a kép, ahogy elhagyom, ahogy megölöm apám, a fél életem, ha nem az egész. Megrázom fejem és kilépek a fürdőből. -Addig maradsz ébren, amíg akarsz, de én nem próbálkoznék kimászni az ablakon, vagy kilépni az ajtón, mert az amúgy sem fog összejönni. Aludhatsz a kanapén, ha akarsz, de éppenséggel a hotel erőssége a nagy ágy.-mondom neki, emlékeztetve, hogy régen hasonló szövegeket vágott hozzám, mikor ügyeletes "bébicsősz" voltam mellette. Végignyúlok az ágyon, tekintetem a plafonra szegezem. -Olyan fiatal és annyi mindent nem tud a világról. Ahogy magáról sem. Ismerd csak el Adam...-motyogom magamban, míg le nem hunyom szemem.
Amire éppen gondolsz vagy érzel? Esetleg, már ha nem hétpecsétes titok. - mondom neki komolyan és közben még mindig őt mérem végig, majd újra végig pillantok a szobában. Egész otthonos, már amennyire Adam azzá tudja varázsolni. Nem sok minden található meg a szobában, de nem panaszkodhatom. Eleget teszek a "kérésének", de persze nem éppen valami kedves arc kifejezéssel. Fáradt vagyok ahhoz, hogy szócsatát vívjak erről vele, illetve még mindig kisebb sokkban vagyok, hogy ennyi idő után találkoztam vele, meg persze az se mellékes, ami a kórházban történt. Az egész talán olyan volt, mint amikor két tinédzser eltűnik a szertárban, hogy a kíváncsi szemek elől végre kettesben legyenek. Gyorsan megrázom a fejemet, amikor ilyesmi gondolatok jelennek meg, majd amíg várok arra, hogy visszajöjjön, addig lehámozom magamról a kabátot és az ágyra rakom. Nem éppen festek valami szépen, hiszen a pólómat vér foltok tarkítják, meg elve néhány helyen szakadt, de ez van. A vadász élet már csak ilyen. Köszönöm, meg a kedvességedet is. - mondom neki kicsit duzzogva, majd elveszem tőle a poharat és lassan kortyolni kezdem. Egy kicsit néha megfújom, hiszen még mindig forró. - Mert szerinted, ha nem leszel itt,akkor ki fog megállítani? Esetleg ez a rozoga ajtó, vagy az ablakra gondolsz? - kérdeztem tőle komolyan, hiszen nem gondolhatja azt, hogy tényleg ha ő nincs itt, akkor képes lesz szobafogságra ítélni és úgymond a "börtönbe" zárni. Nem biztos, hogy az olyan jó ötlet. - mondom neki komoly tekintettel és mielőtt még a szívem hevesen kezdene verni sikerül megfékeznem. Nem azért, mert nem akarom, hogy segítsen rajtam, hanem mert fogalmam sincs, hogy képes lennék e azok után még elviselni az érintését, hogy éreztem testének a közelségét és ajkainak, nyelvének a játékát. Figyelem őt, majd amikor feltépi a vértasakot, akkor felnyújtom a poharat, mintha koccintani szeretnék. Kicsit bizarr, de nem egyszer tettünk már így, persze akkor általában ő is pohárból fogyasztotta a vért. Majd az újabb parancsára megforgatom a szemeimet és elsétálok mellette.- Nyugalom parancsnok! Nem hajt minket a tatár! - mondom neki a lehető leghiggadtabban és nem is kapkodom el a dolgokat. Szépen nyugisan tevékenykedek. Lerakom a poharat a szekrényre és végül leülök mellé. Miközben figyelem, hogy rágyújt lassan kibújok a felsőmből és türelmesen várok. Pontosan tudom, hogy a hátamat és még feljebb a karomat is ékesíti egy-két seb, hiszen érzem. Én figyelmeztettem,de ő meg erősködött. - Nos, ma még ellátsz Mr. Mufurc? - kérdezem tőle kicsit gúnyolódva, illetve talán csak szeretném oldani a feszültséget. A hajamat óvatosan felemelem, amikor arra kér és tűröm, hogy ellása a sebeimet. Nem tudom, hogy már mennyi ideje csinálhatja, de már egyre nehezebben bírom elviselni az érintéseit, mert újra és újra azt a bizonyos csókot juttatja eszembe. Végül pedig, amikor végre végez, akkor gyorsan felpattanok egy köszönöm kíséretében és eltűnök a fürdőben. Egy darabig még engedem a vizet és közben próbálom elhessegetni messzire a gondolataimat. Nem lenne szabad arra gondolnom, de olyan mintha befészkelte volna magát a bőröm alá és minden egyes másodpercben újra és újra átélném. Lassan elmerülők a forró vízben és becsukom a szemeimet. Nem tudom, hogy mennyi ideig lehettem így, de hirtelen riadva ülök fel, mert már túl valóságos volt a dolog és olyan volt, mintha ebben a pillanatban ízlelte volna meg az ajkaimat és perzselte volna végig a bőrömet. Gyorsan megfürdök ezek után és a vizes hajam a vállaimra omlik és gyorsan egy törülközőbe csavarom magamat. Összeszedem a koszos ruháimat és a megfelelő helyre pakolom őket, majd lassan kinyitom az ajtót és elindulok vissza a szobába. A fürdő szabad, ha szeretnél menni. - mondom neki kicsit halkan, majd amikor megérzem a tekintetét, akkor egy pillanatra úgy érzem, mintha ádámkosztümben lennék.... Nem volt másik ruhám, abba a koszosba, meg nem igazán akarta visszabújni. Szóval maradt a törölköző. Csak állok ott, mint talán valami idióta és figyelem őt és a tekintetét. Lehet nem volt a legjobb ötlet így visszasétálni ide, főleg az a csók után, de még se érdekel. Teszek felé egy újabb lépést, de közben ügyelek arra, hogy a helyén maradjon az egyetlen dolog, ami takarja azt, amit kell.
Csendben sétálok mellette, a hűvös, kora őszi szellő pedig segít, hogy kitisztítsam a gondolataim. Nem sietek különösebben, ő diktálja a tempót, de tudom jól, hogy testem minden porcikája eltűnne mellőle, mintha soha nem is léteztem volna. A kíváncsi pillantásokat viszont így sem ússzuk meg. A megtépázott külsejű lány és egy sporttáskát cipelő férfi képe, manapság egy hajléktalan párra emlékeztető lehetne, régen szinte mindennapos volt, hogy a vadászok így néztek ki, ahogy Nyx. De akinek piszkos a munka... -Nem érdekel, hogy a nővérek kit és miért vesznek a szájukra./b]-mondom, még mikor a kórház folyosóin sétálunk végig. Hangom szinte rideg volt, s egészen odáig, hogy ki nem nyitom az ajtót, több hang nem is hagyja el torkomat. Küzdök a helyzettel, küzdök a gondolataimmal, és nem segít ezeken, sőt, csak ront. -Mit akarsz, mit mondjak?-kérdezem, hanyag mód ledobva a táskám és a kabátom a sarokba, és végigmérem. -A büntetés az, hogy szót fogadsz. Ülj le.-adom tudtára, hangom szinte parancsolja, hogy tegyen úgy, ahogy mondtam. A konyhába sétálok, egy bögrébe vizet teszek, majd a mikróba teszem, hogy megmelegedjen, végül mikor eléri a kellő hőmérsékletet, kiveszem onnan, és belelógatok egy filtert. Teszek bele cukrot és citromlevet, majd kikapok egy tasak vért a hűtőből, és kisétálok a nappali részbe. -Ezt idd meg.-nyomom kezébe a bögrét, a kissé abszurd, s egyben ismerős helyzetben. -Ja, és érezd magad otthon. Ugyanis a szobafogság még csak most kezdődik.-jelentem ki és megjelenek előtte egy kis elsősegélydobozzal, mellé helyezve a vértasakot, melyet későbbi elfogyasztásra vettem elő. -A többi sebed is ki kellene tisztítani és ha azzal megvagyunk jó lenne, ha egy fürdőt is vennél. Az ellazítana.-hangom olyan feszült és merev, hogy szinte röhejesen ejtem ki az ellazulni szót. Leülök, és megpaskolom magam mellett a kanapét. -Kérvényt nyújtsak be vagy könyörögjek? Ülj le!-szemem szinte perzselően méregeti, de arcára tévedő tekintetem újra vöröslő ajkaira siklik. Végül elkapom tekintetem, és feltépem a tasakot fogaimmal, és beleiszok egy kortyot. Lábamról lerúgom cipőt a kis dohányzóasztal alá, és rágyújtok egy szálra. Neki akarok jót, de a kényszeres cselekvés szükséges ahhoz, hogy ne gondoljak rá másképp, csak barátként, noha csókja és hevessége szinte tudatomba égett.
Pedig ismersz már, hogy kimondom amit gondolok. - mondom neki kicsit makacsul, hiszen ebben nem változtattam. Még mindig talán kicsit makacs és önfejű vagyok, de ez soha se zavarta őt. Legalábbis nem igen adta tudomásomra, persze néha láttam rajta, hogy bosszantják a dolgok, de még ekkor is képes volt mellettem lenni. Magam sem tudom, hogy mikor éppen mi bosszanthatta, esetleg az, hogy amilyen vagyok és ahogyan látom a világot, s amiként a dolgokhoz állok vagy egyszerűen az, amiket érzett vagy azt amikor mondhatni tehetetlen volt velem szemben, mert minden szó olyan volt, mintha süket fülekre talált volna. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha még vágyni fogok valakire így, mint rá. Meg persze azt se gondoltam volna, hogy pont ő lesz az a személy, aki képes lesz újra megdobogtatni a szívemet. Talán, ha azon az estén nem ment volna el, akkor még a mai napig se lennék tisztában azokkal a dolgokkal, érzésekkel, amiket ő ébresztett bennem. Amihez ő adatott parazsat és amik csak egy újabb adag parázsra vágynak, hogy végül megkaphassák azt amire vágynak és felemészthessék a lényemet tetőtől talpig. Ajkai szinte perzselik az ajkamat, a kezének az érintésének köszönhetően pedig olyan, mintha valami elektromosság futna végig az egész testemen és minden apró cenzoromat aktiválná. Mintha azt szeretné elérni, hogy még inkább megbolondítson, esetlegesen megbabonázzon. Csókunk gyengéd, de ugyanakkor vad is, mintha az elmúlt időket is be akarnánk pótolni, mintha ezzel a csókkal többet szeretnék mondani, mint szavakkal. Érzem, amint az egyik keze végig siklik a testemen, majd körém fonja miközben a testem az övéhez simul és nyelvünk szinte örült táncra kél, aminek soha nem akarna vége szakadni. Végül pedig mint minden jónak, ennek is vége szakadt. Figyelem őt és nem mozdulok meg, majd amikor az ágy felé vezet, akkor durcásan pillantok rá. Jól vagyok! - mondom neki sietve, hiszen nem akarom elhinni, hogy ennyit képes csak kinyögni. Ezek után? Talán számára semmit se jelentett ez az egész? De hiába reménykedek abban, hogy vissza fog jönni, nem jön. Vagyis nem egyedül. Egy másik orvost is hoz magával, akire kedvesen és barátságosan pillantok és helyeslően bólogatok, de amikor kiderül, hogy Adam-t jelölik ki mellém, akkor már nem is akarok ellenkezni az itt tartózkodás ellen. Adam pontosan tudja azt, hogy én aztán nem fogok itt maradni és még az se akadályozhat meg, ha az ágyhoz bilincselne. Köszönöm. - mondom sietve a távozó doktornak, majd pedig ártatlan arccal nézek Adam-re és végül pedig fel kellek az ágyról. Elveszem tőle a papírokat, majd egy kisebb szemforgatás közben újra megszólalok. - Milyen nagy lelkű valaki. - majd mielőtt újra szóhoz jutnék szinte el is tűnik. Vajon tényleg ennyire "megviselte" volna ez a dolog, hogy nem akar beszélni róla? Pedig előbb vagy utóbb szembe kell néznünk a tényekkel, akár szeretnénk, akár nem. Lassan visszamegyek a kórterembe és megállok az újonc ágya mellett. Figyelem ahogyan békésen ott fekszik. Kicsit közelebb hajlok hozzá és suttogva megszólalok. -Nehogy feladd nekem. Minden rendben lesz.- mondom neki úgy, mint egy anya tenné a fiának. Kölyök volt még szinte, de mégis úgy éreztem, hogy részben az én hibám az egész. Végül pedig megpillantottam ott és egy kisebb fejrázással indulok el felé. Rokonod? Szerinted a fenti incidens még nem jutott el a portáig? - kérdezem tőle csodálkozva, majd lassan elindulok mellette, hiszen hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáj minden porcikám a mai dolog után. Érzem, amint a szellő a hajamba kap, de nem szólalok meg. Csendesen sétálok mellette és az emberek fura pillantása se érdekel túlzottan, hiszen az arcomat is tarkítja egy-két seb, de nem izgat. Gondoljanak, amit szeretnének. Hamarosan pedig már a hotelszobájánál vagyunk. Lassan besétálok és megállok a szoba közepén. Figyelem őt, majd végül megtöröm a csendet. Szóval ez lesz a büntetésem? Szobafogságot kapok és te meg hirtelen némaságot fogadsz? - kérdezem tőle érthetetlenül, majd lassan teszek felé egy lépést, hogy csökkenjen a távolság. Még mindig magamon érzem az érintését és a csókját is, de próbálom kizárni, de nehezebben megy, mint gondoltam.
Kezdőlap
