Nem tudnám megmondani, hogy miért zavar annyira az, amit tett. Talán azért, mert hasonló helyzetben én elküldtem volna őt melegebb éghajlatra, talán a pokol ropogó tűzére, hiszen aki ilyet tesz, az odavaló. De másrészről meg megértettem, hogy miért cselekedett így. Viszont egy nő sokkal erősebb, mint azt a férfiak gondolnák és még mindig úgy gondolom, hogy nem lett volna szabad ezt tenni. Senkit nem foszthatunk meg az emlékeitől, még akkor se, ha azok túlzottan fájnak az illetőnek. Nekem is fájt Adam elvesztése, de mégis életben maradtam és talpra álltam, s ha akkor valaki elveszi tőlem azt a sok boldog emléket, ami ehhez a férfihoz fűzött, akkor most nem állnék itt. De életben maradt akkor is. Erős lett!! Láttam a szemeiben, hogy a fájdalmából merített erőt, de így mi maradt neki? Csak a bosszú, ami a legtöbb embert teljes mértékben elpusztítja. - mondom sietve és kissé idegesen, mert soha nem venném a szívemre azt, ha miattam esne baja, de ezzel már szerintem elkéstem. Betoppantam ide és teljesen felforgattam mindenkinek az életét. Egy nőt megfosztottam a szerelemtől, a szeretett férfit összezavartam és mondhatni több bonyodalmat okoztam, mint azt valaha sejtettem, hogy okozhatok. - Láttam, hogy mire képes a bosszú és nem akarom, hogy emiatt legyen bajod vagy neki. - mondom neki komolyan és kicsit kétségbeesetten, majd megrázom a fejemet picit hitetlenkedve arra a mondatára, amit csak úgy odaszúr. Egy kisebb mosoly jelenik meg az arcomon, mert jól esik ezt hallani, de hamarosan az aggodalom újra úrrá lesz rajtam. - Számomra is mindennél fontosabb, hogy újra magam mellett tudhatlak, mert szeretlek és mindig is szerettelek. De vajon megéri ezt a sok áldozatot ez a szerelem? Megéri az, hogy másokat bántsuk csak azért, hogy mi boldogok legyünk? - kérdeztem tőle egy két könnycsepp keretében, hiszen mindenre tisztán emlékszem, ami Adam-hez kötött és arra is, hogy milyen érzés megfosztva lenni a szerelemtől. Nem értem, hogy miért én. Miért nem az a nő, hiszen szemmel láthatóan vele is boldog lett volna. Nekünk volt múltunk, de nem jelentette azt, hogy ennek köszönhetően lehet jelenünk vagy jövőnk, de mind a ketten próbáltunk hinni ebben. Már éppen válaszolnék neki, amikor hirtelen hátat fordít nekem. Elfordulok és mély levegőt veszek, de nem tudok teljes mértékben lehiggadni. Pár perc múlva után megyek és talán kicsit jobban felhúzva, mint előtte. - Hozzád beszélek, erre te csak úgy hátat fordítasz nekem?! Komolyan Adam?! - kérdeztem tőle dühösen és próbáltam uralkodni az erőmön, de egy boszorkányt nem túl jó dolog felhúzni, mert a következő pillanatban már csak egy pukkanást hallottam és azt láttam, ahogyan a kezében lévő tasak szétdurran, s beterít minket és a konyhát. Ennek köszönhetően már egy kisebb nevetés hagyta el az ajkaimat. Közelebb léptem hozzá sietve és szenvedélyesen csókoltam meg őt. Úgy, ahogyan egy szerelmes nő tenné, ahogyan egy nő kifejezné azt, hogy soha többé nem akar távol lenni ezektől a csókoktól, erre akar ébredni, álomba szenderülni és a nap minden egyes percében érezni szeretné. - Adam Donner szeretlek és mindegy milyen őrültséget teszel, mert mindig szeretni foglak. - suttogom végül az ajkai fölött és egy-két öröm könnycsepp kíséretében felpillantottam rá.
Úgy éreztem, hogy se vele, se nélküle helyzetbe kerültem. Nem akartam elveszteni, de tudtam, hogy a tetteim súlyát ő fogja csak igazán látni, így lassan megérteti, hogy mit is tettem. Nem érdekelt Nyx szenvedése igazán, vagyis nem annyira, hogy ne merjek kockáztatni, és ezt nehezen, de beismertem magamnak. Arról nem beszélve, hogy próbáltam elásni magamban a bűntudatom, és megmagyarázni azt, hogy miért jó az, amit tettem. De nem volt jó, ezt én is tudtam. Maisie reakciója nem lepett meg, de őt is győzködni próbáltam arról, hogy amit tettem, miatta tettem, de ez azzal ért fel, mintha egyenesen az arcába csaptam volna: igazából az ő hibája. Nem volt az, az enyém volt, csak a tény, hogy mellette és érte bármire képes vagyok, nem hagyott kétségeket az érzéseimről, mégis cselekedeteim súlyát csak nehezebbé tette és felelőtlen gondolatokra adott lehetőséget. -Neki is az. Szenvedni azért, amiért összetörték a szívét, nehezebb, mint gyűlölni valakit. Lehet, hogy ez volt a könnyebb út, sőt biztos, de tudom, hogy milyen. Ismerem ennyire.-hangom szinte megfagy, nagyot nyelek, mert felesleges lenne tagadnom azt is Maisievel szemben, hogy soha semmit nem jelentett nekem ez a lány. Nem a sajnálat szólt belőlem, ami a veszteségei miatt ütött bennem szöget, vagy az, hogy én voltam az, aki kirángatta a hétköznapjaiból, inkább az, hogy Maisie után ő volt az első nő, akiért képes voltam tűzbe tenni a kezem, ide vagy oda a heves természete. Szemeim forgatva nézek rá, olyan arcot vágva, mint aki nem ért, miért csinál ebből olyan nagy ügyet, holott normális ember igenis nagy ügyet csinált ilyesmiből. Én is azt csináltam, csupán jó volt az arcomra húzott álarcom, még ha nehezemre esett is ott tartani a helyén, és nem a földhöz vágva hangot adni annak, hogy nem vagyok magamra büszke, és szinte a mellkasom marja a lelkiismeret. -Nem izgalmat akartam az életembe. Értsd meg, hogy amin ő keresztül ment nem engedi meg neki azt, hogy még egyszer összetörjön, mert abba beleőrülne, vagy rosszabb. A gyerekét előtte tépte szét egy vámpír. Előtte már összetörték a szívét, és én egy cselekedetemmel több fájdalmat voltam belőle képes kiváltani, mint amit ezek után érdemelne. Nem vagyok büszke arra, amit csináltam. Egyik dologra se, de az idő kerekét még én sem vagyok képes visszaforgatni.-emelem fel a kezem, és szinte fel sem fogom, hogy most neki adtam valószínűleg pofont azzal, amit mondtam. Nem is akartam volna visszaforgatni az időt, hisz amit tettem, nem a pillanat hevében tettem.-Visszakapni téged, többet jelentett, mint hinnéd.-jegyzem meg mellékesen, mintha ezzel kijavíthatnám iménti nyelvbotlásom. Követem tekintetemmel, ahogy távolabb lép, és fürkésző szemekkel hallgatom, amit mond. Igaza van, tudja jól, hogy egyet értek vele, de nem ismerném el, még akkor se, ha arcomról le is ró az egyetértésem jelének rezdülései. Majd mikor közelebb lép, megkeményedik arcom összes vonása, mert azt hiszem, hogy a következő adag leszúrást pofon fogja kísérni. Ehelyett szavai gyengédek, és olyan, mintha minden rendben lenne, holott tudom, hogy magában ő is vívódik, és nem tudja eldönteni, hogy örüljön e vagy sem. De ez az érzés, az az érzés, amiben csak osztozni tudok vele. -Már cipelem. Többet is, mint ez, mondhatni ez már nem oszt vagy szoroz az eddigieken. De vállalom a kockázatát annak, hogy a pokolra jutok, amíg az életben magam mellett tudhatlak. Ez az én keresztem volt és lesz is, nem kérem, hogy cipeld velem. Hacsak nem gyűlöltél meg azért, amiért ilyen önző vagyok, ha rólad van szó.-fogom meg kezeit, és húzom el arcomról, majd mielőtt bármi mást mondhatna, egyszerűen hátat fordítok neki és a konyhába sétálok, hogy magára hagyjam pár percre. A hűtőből előveszek egy tasak vért, és a pultnak dőlök, de nem bontom ki. Lehunyt szemmel hallgatom szívének minden dobbanását, és próbálok egy okot felsorakoztatni az ellen, hogy miért nem kellett volna azt tennem, amit már megtettem. De az indok elveszni látszik a gondolatok közepedet, és csak arra vagyok képes fókuszálni, hogy nem veszíthetem el. Akkor ugyanis feleslegesen tettem mindent, és a lelkem összes sötét foltja felemésztene.
Pontosan tudtam, hogy nem gondolta a korábbi kijelentését komolyan, de ettől függetlenül nagyon is érdekelt a reakciója és csak még inkább megerősítette a gyanúmat. Nem akar többé elmenni mellőlem, de vajon tényleg ez lenne a helyes út? Ezt szánták volna nekünk az égiek? Nem tudom, de nem is nagyon akarok gondolkozni rajta, hiszen most annak kellene örülnöm, hogy itt van és engem akar, illetve az ahogy rám néz, még a megfagyott vagy a romlott szívembe is képes reményt és boldogságot csempészni. Viszont ennek ellenére se tudok teljes mértékben engedni ennek az érzésnek, mert egy része a szívemnek, a lényemnek azt súgja, hogy ez mind helytelen és nem lenne szabad... Egyszer ennek vége kell, hogy szakadjon, de tényleg így kellene lennie? Hiszen ennyi éven keresztül se voltunk képesek elfelejteni a másikat. Sőt, inkább valamiféle pótlékot kerestünk, amit Adam majdnem meg is talált... Ha nem bukkanok fel, akkor talán boldogan élnének... Ezt az érzés egyre erősebb lesz bennem minden egyes lépéssel és amikor megpillantom Nyx dolgait, akkor még inkább úgy gondolom, hogy ez helytelen, de szeretem őt és képes lennék küzdeni is érte, de tönkre tenni egy másik nőt nem. Viszont ezzel talán elkéstem, hiszen már megtörtént. Egy megalázott nő se hagyná itt ezeket a dolgokat, de ő mégis megtette és a szavak szinte csak úgy elhagyják az ajkaimat, de közben reménykedtem abban, hogy nincs igazam, de Adam szavai pont az én feltételezésemet erősítik meg. Ez nem lehet.... Egyszerűen nem... Szóval, mert neked így jobb? Komolyan ezért tetted? - kérdezem tőle dühösen, majd a szobában talált egyik inget felkapom és belebújok. Végre megszabadulok a törülközőtől, majd hagyom, hogy a hajam a vállaimra omoljon és szinte szikrákat szórnak a szemeim, amikor ránézek. - Ohh, szóval legalább leség egy vadász, aki ki akar csinálni. Ez sokkal jobb dolog és ha téged utál, akkor engem is fog. Szóval remek, így is annyira békés és unalmas volt minden, hogy kellett egy kis izgalom az életünkben. - teszem hozzá kicsit szemrehányóan, mert nem ez zavar igazán, hogy lehet hamarosan lesz egy személy, aki meg akar minket ölni, hanem sokkal inkább az zavar, hogy elvette a lány emlékeit és érzéseit is. Lehet fájdalmas egy szakítás, de az ember abból tanul, s egy ilyen fájdalomnak köszönhetően akár még erősebbé válhat, illetve olyan érzéseket tapasztalhat meg, amit más esetben soha nem lenne képes. Ő pedig egyszerűen csak elvette tőle. Amikor megérzem a kezét az arcomon, akkor egy darabig őt figyelem, de hamarosan újra kitéptem a karjai közül magamat és távolabb lépek tőle. Vedszek egy-két mély levegőt, hiszen muszáj lenyugodnom. Szeretlek Adam, szeretném visszakapni azt, amint egykoron a miénk volt, de nem ilyen áron. Nem olyan áron, hogy emiatt egy ember elveszítse az érzéseit és ne emlékezzen rá arra, hogy a szerelem mekkora boldogságot tud okozni és mekkora fájdalmat. - mondom neki komolyan, majd újra közelebb lépek hozzá és gyengéden megérintem az arcát. - Szeretlek, de valóban ezért a szerelemért ilyen terhet akarsz cipelni? - kérdeztem tőle aggódva, miközben egyik kezem az arcán pihen és a szemeit fürkészem.
A kérdését meg sem hallom, a választ minden bizonnyal tudja, hisz kiül arcomra, hogy bármit is mondtam, azt akkor sem tenném meg, ha tüzes vassal billogoznának meg. Nem azt mondtam, hogy hátat tudtam fordítani a múltamnak, vagy felejteni akartam, inkább le akartam zárni, tovább lépni, de vele, nem pedig nélküle. Meghoztam egy döntést, tettem, amit helyesnek véltem, nem nézve az árát, nem foglalkozva a következményekkel, de ezzel nem akartam most foglalkozni. Őt akartam biztonságban tudni, vigyázni akartam rá, segíteni neki, hogy leküzdje az éhes vámpírt, és tudjon arra koncentrálni, amiben igazán jó. De hiába volt minden, ha a gondolataim között egyre inkább Nyx járt, és az, hogy vajon most hol lehet, vagy mit csinálhat. Legutóbb nem jött be a kis igézetem, most viszont biztos voltam a dolgomban. Kivéve persze egy-két aprócska részletét annak, amit tettem. Erre akkor jövök rá, mikor már vérem Maisie ereiben kezd el csordogálni, és esztelen mód, a hely, ahová viszem, az a lakásom. Ami pedig ez után jött...na az az a dolog, amire így előre nem gondoltam, és úgy elkerülte a figyelmem, hogy csapott papot hagytam hátra, hogy fel sem fogtam: a szoba tele van Nyx holmijával. Kérdésére bólintok, kinyitom előtte az ajtót, majd rádöbbenek, hogy a lehető legrosszabb helyzetbe csöppentem a nemrég ugyanitt történt kínos pillanat után. A dolog egyértelmű volt, és mikor megláttam arckifejezését, becsaptam magam mögött az ajtót, és hajamba túrtam. -De megtettem, nem mondhatom, hogy nem. Nem tehettem volna, de képes voltam rá, mert tudtam, hogy ezt nem élte volna túl. A gyereke a saját szeme előtt halt meg, vitte el egy vámpír. Mindig kereste a gyilkost, hát adtam egy okot rá, hogy gyűlöljön.-pillantok körbe, megrázva fejem, hangom érdes volt, a normálisnál hangosabb, nem vádló, inkább védekező hangnemű. -Szenvedni látni nehezebb lett volna, mint elviselni, hogy gyűlöl. Vállaltam a kockázatát, miattad. Szeretlek, és bármire képes vagyok érted.-lépek hozzá közelebb, arca két oldalára téve kezem, és remélem megérti, hogy mit mondtam. A kockázaton felül, elértem, hogy meggyűlöljön, hogy megvessen, és akkor még a történet egyik felét hallotta csak. A történetnek, ami engem és Nyx-et kötött össze, de talán jobb is volt így. Vagy mégsem... -Soha nem lettem volna képes úgy szeretni Őt vagy mást, hogy tudom, életben vagy.-várom, hogy lépjen, ellökjön, vagy megértő szóval szóljon, esetleg üvöltsön, nem érdekelt. Itt volt az ideje, hogy tiszta lapokkal játszunk, hát kezdtem.
Ha most ara kérnélek, akkor képes lennél sarkon fordulni és itt hagyni? - kérdeztem tőle kíváncsian a könnyeim mögül, mert nehezen tudom elhinni. Egy darabig csak figyelem őt, majd amikor a karjaiba zár,akkor közel bújok hozzá, hiszen egykoron ott találtam menedéket, majd a boldogságot is, akkor most miért ne lehetne így? Miért kellene másképpen lennie? Nem kell.... Esélyt kaptam rá, de vajon Adam szíve tényleg még mindig az enyém lenne? Nem szereti azt a lányt? Nem tudom és ez igazán aggaszt engem. Mert nem akarok semmit se elrontani, de talán már megtettem, de ha őt szeretné, akkor nem lenne itt. Komolyan mondom ez a kor még több bonyodalmat ad az életembe, mint amilyen bonyodalmas volt korábban. Tényleg több száz éve minden sokkal egyszerűbb volt. Ott volt szerelem, megcsalás, ármány és sok harc, de itt még ennél is több bonyodalom van. Már éppen megállítanám amikor megérzem a vérének az illatát. Kedvenc illatom és eledelem lett azt hiszem. Tudom, hogy ezzel sokat is ronthatok a dolgon, mert erősebb lehet a kötödés közöttünk, legalábbis az én részemről, de igaza van éhes vagyok és bármennyire is küzdök ez az érzés ellen hamarosan már a szánban érzem meleg vérét. Élvezem minden cseppjét, majd pár perc múlva eltolom magamtól és megtörlöm a számat. - Köszönöm. - mondom alig hallhatóan, majd mire észbe kapnék felkap és elindul velem, majd hamarosan már az ajtaja előtt áll. Mosolyogva pillantok rá és boldogan lépek be azon az ajtón. - Biztos vagy abban, hogy ezt szeretnéd? - kérdezem tőle kíváncsian, majd alig, hogy körbepillantok és megszabadulok a kabátjától egy kisebb sokk ér. Nyx ruhái még mindig itt vannak és talán még a cuccai is. Őszeszükül a szemem és bosszúsan pillantok Adam-re. Most, hogy nem azt tetted vele... Mond!! - mondom szinte üvöltve, mert ezt nem hiszem el. Lehet, hogy fájt volna a lánynak a veszteség, de megfosztani az emlékeitől még rosszabb, mint a fájdalomban élni.... - Ezt nem teheted meg vele. Nem élhet ekkora ürességgel a szívében!!! - teszem hozzá kissé hadarva és még csak most kezdek rájönni arra, hogy mekkora zűrzavarba kerültem....
A helység hirtelen kiürül. Maisie távozik, és a lábaim akaratlan mozdulnak előre, jelezve, hogy képtelen vagyok elengedni őt újra, bármennyire győzködöm magam, próbálkozom. Majd a másik lány is távozik, Nyx-hez szólva pár szót, de érzem, ahogy valamiért a haragja rám is kiterjed, ami nem kelt ugyan félelmet, de az emberek listáját, akiknél eláshatom magam, vészesen növekedni látom. A tetteim helyett az eszemmel kellene elszámolni, amiért nem vagyok képes hátat fordítani a múltnak, és ahogy Nyx szinte szétesik előttem, ráeszmélek, hogy életét úgy tettem tönkre, ahogy a vámpír tette tönkre övét, mikor elvette tőle a gyermekét. Akkor kellett volna eltűnnöm a közeléből, mikor még lehetőségem lett volna rá, és most is, mikor újra keresztezték az útjaink egymást, nem fordítottam hátat, hanem múltam feledve cselekedtem, de újabb pofont adtam neki, az élete szerepét játszva. Kérdésére kezdetben nem szavaim, inkább a tekintetem válaszol. Őszintén nézek rá, talán még ilyen őszintén soha nem néztem rá. De ami előbb megfordult a fejemben, az visszafordíthatatlan cselekménysort vonz majd maga után. -Igen.-szólalok meg, de ezzel a lendülettel, mielőtt még jobban magába zuhanhatna, egyszerűen felkapom, hátát a falnak nyomom, és mélyen szemébe nézek. Az értetlen és szomorú tekintet egy pillanatra mintha a felismerés nevében felcsillanna, majd esélyt sem adva arra, hogy igazán felfoghassa, mire készülök, megteszem a szükségessé vált lépést. Önző mód óvni próbálom a fájdalomtól, kockázatokat nem ismerve vagy felmérve. -Felejts el mindent, aminek köze van hozzám. A gyermeked elragadta egy vámpír, az én voltam, senki sem mentett meg,e gyedül voltál a parkban és végignézted, ahogy feltépem a kölyök torkát.-a szavak elkezdenek ömleni belőlem, a kis történetet, ami az ő élete volt, átszínezve, és kivívva az ellenszenvét egy életre. Teszem, amit helyesnek tartok, hogy megóvjam, és emlékem, a rá zúduló fájdalom nyomán csak az irántam érzett gyűlölete maradhasson neki.-Megöltem a gyermeked, majd te eldöntötted, hogy vadász leszel, mikor rájöttél, hogy mekkora erő van a kezedben. Gyűlölsz azért, amit tettem, és elégtételt akarsz venni, megbosszulni a fiad halálát.-folytatom, tekintetem mereven fürkészi övét, szorításomon engedek, hisz fogalma sincs arról, hogy hol van, és mi történik vele. Meglep, hogy képes vagyok erre, de a megkönnyebbülés úrrá lesz rajtam, még ha a lelkiismeretem fekete foltokkal borított része olyasmi miatt lesz még feketébb, amit nem tudok már jóvá tenni talán soha.-Nem fogsz emlékezni arra, amit ma láttál, rám vagy arra, ami történt eben a szobában. Fogalmad sincs, hogy hogy kerültél a hotelbe, és ahogy ennek vége, keresel valahol egy helyet, ahol megtalálod majd a boldogságod és tervezheted a bosszúd.-engedem el, egy csókot nyomva homlokára búcsúzóul, talán egy könnycsepp is legördül arcomon, majd sebességem kihasználva eltűnök a szobámból és Maisie nyomába szegődök, meg akarom találni, szükségem van rá. Most jobban, mint bármikor. Visszakaptam, és nem engedhetem el, valamit fel kellett áldoznom, de a szívemnek és az érzéseimnek nem parancsolhatom meg, hogy fordítsanak hátat a múltamnak. És azok után, amit ma hallottam, nem tudnék mással létezni, mást szeretni.
Úgy roppantam össze, ahogyan egy ropi képes összetörni az ember kezében. Engem nem kezek törtek össze, hanem szavak és tettek. Talán annyira, mint még soha semmi, pedig sok mindent átéltem már. Kitagadtak, elhagytak és még elvették tőlem a fiamat is. De milyen érzés az, amikor megfosztanak a reménytől és az élettől? Fájdalmas, úgy érzed a szíved ki szakadt a helyére és minden egyes dobbanással egyre inkább összetörik. A levegő vétel egyre nehezebb és érzem, amint a könnyeim egyre inkább marják a szemeimet, de még most se ez fáj a legjobban. A lelkem és a reménytelenség fáj. Nem látok mást, mint sötétséget és nem érzem mást, mint fájdalmat, ami úgy nyaldossa a testemet és lelkemet, mint a pokol tüze marja az embereket a pokolban. Vagyis gondolom olyan lehet az is. Nem akarom őket hallani, nem akarom tudni azt, amit régebben kellett volna megtudnom. De már nem vagyok gyerek. Nem foghatom be a fülemet, ahogyan nem akadályozhatom meg azt se, hogy a szívem milliónyi darabra hulljon. Hallom a lány szavait és egy pillanatra még hálásan is nézek rá. Lehet a mérleg két különböző oldalán állunk, de a fájdalmunk és az érzéseink nagyon is hasonlóak. Mind a ketten ugyanaz miatt szenvedünk. Mind a ketten szerettünk és elbuktunk. Ez már régóta nem rajtunk áll, hanem azon a személyen, aki összekötötte a mi életünket. Egy aprót az ajkamba harapok és próbálom visszatartani az újabb könnyeimet. Sietve megtörlöm az arcomat, majd amikor megérzem Laura közelségét, akkor egy pillanatra úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül, de hamarosan újra egyedül maradok. Lassan bólintok arra, amit mond, majd amikor meghallom az ajtó csukódását, akkor óvatosan Adam-re nézek, de nem bírok felállni. Jobban mondva félek attól, hogy a lábaim újra feladnák a szolgálatot. Lassan a falhoz kúszom, a kezeimmel átölelem a lábaimat, mintha ez távol tudná tartani őt tőlem. Érzem, amint egy újabb könnycsepp végig folyik az arcomon, majd alig hallhatóan megszólalok. Még mindig szereted őt?- kérdezem tőle úgy, mint akinek minden levegővétel nehezen megy, illetve úgy, mint akinek ezt a pár szót kipréselnie magából a legnagyobb teher és szenvedés. Szinte minden egyes porcikám remeg és retteg a választól, de tudnom kell. Nem érdekel semmi se. Még az se, hogy leginkább arra vágyok, hogy a karjaiban tartson és reményt adjon újra. Vissza adja azt a reményt, amit elvett tőlem. De abban már nem vagyok biztos, hogyha megpróbálna a védelmező karjai közé zárni, akkor nem lökném el őt. Nem tudom, hiszen talán még mindig annak a nőnek az illatában fürdik. Fogalmam nincs....
A helyzet egyre jobban alakult. Volt itt minden. Múlt, jelen, jövő. Mindből egy kicsi, ami épp annyira elég, hogy az egész szituációt a béka feneke alá süllyessze, már ami a megmentését illeti. Nyx volt az, aki elszenvedte, s bár az ellenszenv szinte maximális lángon égett bennem, láttam, hogy a másik lány éppúgy szenved a férfi szavaitól, ahogy barátnőm. Persze megértettem, noha soha nem voltam az ilyen szerelmi dolgok doktora. Elvesztették a gyereküket, az életüket, holott több volt nekik belőle, mint egy macskának, ellentétben velem, aki az egyetlen halandó volt ebben a szobában. De hiába a múlt, nem hittem, hogy ez bármire is okot ad azok közül a dolgok közül, amik itt történtek. És még én hittem azt, hogy az emberek bonyolultak és nem tudják eldönteni, mikor mi a helyes. Hát a jelek szerint ismét megdőlt a teória, és épp a legidősebbek voltak a legfelelőtlenebbek is. Mondjuk egy részem örül, hogy ez kiderült, hisz nem szívesen láttam volna Nyx boldogságát, ha hazugságra alapul az egész. ez legyen önző, vagy sem, az ő érdekeit is néztem, mivel a sajátomat ebben a helyzetben nem igen tudtam hová tenni. Mint egy testőr álltam megtört barátnőm mellett és igyekeztem nem arra gondolni, hogy melyiknek a szívébe döfnék kést inkább, de hamar rájöttem, hogy együttesen mind a kettőbe. Hisz ez a dolog sem egy emberen múlt, hanem kettejükön, és kétlem, hogy ezek után repesnék az örömtől, ha ez a fickó szóba fog kerülni. Mellékesen biztosra veszem, hogy tepernie kell majd, hogy Nyx elfelejtse neki, amit tett. -Kicsit késő, a legjobb lett volna, ha senkinek semmit nem kell megbocsájtani.-jegyzem meg halkan, úgy is tudom, hogy még hallani fogja, amit mondok, majd Nyx mellé lépek, és kezem újra vállára siklik. -Ha kellenék, szólj, tudod, hogy hogy keress. De azt hiszem, ezt jobb, ha ti beszélitek meg.-törlök le egy könnycseppet arcáról, majd közelebb hajolok hozzá, és halovány mosolyt húzok arcomra.-Minden rendben lesz. De okosan a döntésekkel.-célzok arra, hogy ismerem már, nem könnyű megtörni, de ha valakinek sikerül, képes elhamarkodott döntéseket hozni. Köszönés nélkül fordulok ki az ajtóból, és távozok a hotelből, motoromra ülve, még egyszer felpillantok a szoba ablakára. -Mibe keveredtél te lány...-dünnyögöm magam elé, s nem is igen tudom eldönteni, hogy ezt most magamnak mondom, vagy a másik két lánynak, esetleg együttes erővel nekünk. Úgy éreztem, hogy ez nem az én harcom, mégis lekevertem volna már egy pofont, minimum, de ha még két percet kell ácsorognom egy vámpírral, egy ilyen vámpírral szemben, magam szúrtam volna le helyette. Szerettem volna hinni, hogy Nyx élete egyenesbe jön, de más célom is volt azzal, hogy ide jöttem. És nyilvánvaló, ha meg kell ezt keresnem, annak most van itt az ideje.
Nem értette, hogy mit keresek itt. Hazudtam saját magamnak is és egészen eddig még magam sem tudtam azt, hogy valójában nem csak segítséget kérni jöttem, hanem az a férfi miatt jöttem ide, akit egykoron teljes szívemből szerettem és még most is szeretek. Tudom, hogy ezzel nem igazán segítek a helyzeten, ahogyan azzal se, hogy egy törülközőn kívül semmi se takar. Egyszerűen tényleg nem értem, hogy mi ütött belém. Kár, hogy nincs itt Naeva, mert ő legalább képes lett volna lebeszélni róla, de nem hagytam neki lehetőséget erre. Rátámadtam, majd pedig gyerekekre, de a legrosszabb az, hogy megöltem őket. Ahogyan egykoron valaki megölte az én gyermekemet, úgy öltem meg most én másét.Talán annyi volt a különbség, hogy én utólag legalább éreztem fájdalmat és megbánást, míg Adam apja biztosan nem. Vagy ha érzett is valamit, akkor az puszta öröm volt.Gyűlöltem azt a férfit és legszívesebben újra és újra megölném, ha lehetőségem lenne rá, de más már megelőzött. Adam szavai egyszerre fájtak és egyszerre töltöttek el örömmel. Örültem annak, hogy soha nem volt képes igazán elfelejteni, de minden egyes pillanatban, amikor az került szóba, hogy beleszeretett a földön kuporgó lányba, akkor úgy éreztem, hogy a kést újra és újra megforgatja a szívemben. Legszívesebben én saját magam téptem volna a ki a szívemet, hogy ne érezzem ezt a fájdalmat. Tudom jól, hogy minden régi érzés ellenére esélyem sincsen nála. Tovább kell lépnem, de nem megy. Legszívesebben pontosan úgy sírnék, mint az a lány, de nem tehetem. Nem értem, hogy miért akar ennyire védeni. Nem tartozik értem már felelősséggel, hiszen egyszer talán jegyesek voltunk, de az már régen volt. Ha nem is tűnt el teljesen az akkori érzés, viszont a szíve már másé. Vele kellene törödni és nem velem. Amikor Adam újra megszólal, akkor szinte automatikusan cselekszem. Megérintem a kezét és kicsit közelebb húzom magamhoz. Adam, nee.... kérlek. - mondom szinte már könyörögve, majd lassan mellé lépek és a lányra pillantok. Nem akarok többé hallani a gyermekről, a múltunkról. Egyszerűen nem megy és ahogy elnézem a lányt, ő se erre vágyik.Sokkal inkább vigasztaló karokra és ölelésre, s arra, hogy a férfi akit szeret az biztosítsa arról, hogy van még remény, hogy nem veszett el minden. - Nem akarok többet hallani a múltunkról. Te megtaláltad a boldogságot és még nincs minden veszve,mert ő itt van és szeret téged. Én meg ostoba módon azt hittem, hogy egy ilyen férfi, mint te egyedül vagy még. Tudtam jól, hogy bármelyik nő boldog lesz, ha elnyeri a szívedet, de reménykedtem, viszont az egyik lánynak sikerült. Mellette van most már a helyed. - mondom neki őszintén és közben nem érdekel az, hogy esetleg valamelyik a két lány közül bántani fog engem. Gyengéden végig simítok az egykor és még most is szeretet férfi arcán. - Talán egyszer képes leszel megbocsájtani nekem minden egyes bűnömet. - mondom egy-két könnycsepp kíséretében, egy apró csókot lehelek Adam arcára, majd pedig mielőtt bármit is tudna tenni eltűnök onnét. Sietve távozom és amikor kilépek az utcára akkor jövök rá csak arra, hogy törülközőben vagyok még mindig. De ez se érdekel. Fogalmam nincs, hogy merre megyek, vagy miként néznek rám az emberek, hiszen hamarosan a könnyeim végre utat törnek, a szívem ketté hasad és hamarosan elveszem a fájdalomban és a város zűrzavarában....
Bármit is éreztem, a megkönnyebbülés szerű dolog felületes gondolat volt és nehezen nevezhető továbblépésnek, ha a szíve az embernek mélyen mást súg, és annak semmi köze ehhez az érzéshez. A betoppanó közönség pedig nem segített, sőt. A szégyen, ami úrrá lett rajtam, egyenlő lett azzal is, hogy ráébresztett, azzal, amikor visszafordultam a konyhából és próbáltam legyőzni a vágyat, hogy Maisie ajkait újra csókolhassam, magamnak hazudtam volna. Nyx szavai késekként száguldanak át a levegőn, ahogy a fegyver is, amint a törölközőben, zavarodottan ácsorgó nő felé hajított. Elé állok, vállamba szúródik a penge, és egyszerre kapok egy aggódó, majd egy gúnyos megjegyzés az ismeretlen lánytól, aki az ajtófélfát támasztja, és úgy viselkedik, mintha Nyx gardedámja lenne. Persze látom, amit látok, látom, hogy ugyancsak vadász, a szeme pedig vérontásra csillog, mire enyém villan meg, jelezve, hogy egy rossz mozdulat és kitekerem a nyakát gondolkodás nélkül. Persze ezzel is csak azt érném el, hogy még távolabb lökném magamtól a nőt, akit szerettem. Mondom, amit mondanom kell, vagy amit helyesnek gondolok és meglep, mikor egyszerűen csendre intenek. Tekintetem zavartan kapom Maisie felé, és megrázom a fejem. Rádöbbenek, hogy mit mond, és megértem, hogy én vagyok az egyetlen, aki tehettem volna ellene, de bedőltem az érzéseimnek, akárcsak ő, és ezt nem tagadhattam, hisz arcomra már rég kiült. Nem feledhettem a múltat, és nem hibáztattam Nyx-et, hogy nem értette még azt, amit én átéltem. De a gyermekét ő is elvesztette, akárcsak én. Akaratán kívül, és szenvedett miatta, és most újra szenved miattam. -Hogy zárhatnám le azt, ami az emberségemhez kötött, az egyetlen emlékem, mikor nem kellett azzal törődnöm, hogy kinek árthatok, vagy segíthetek. Az egyetlen nő volt, akit mindennél jobban szerettem, és akit elvesztettem olyan egyszerűen, mintha soha nem is lett volna az enyém. Tagadjam, hogy esélyt kerestem a továbblépésre? Nem tagadom, de melletted sikerülhetett volna, csapán a gyenge jellememre vall, hogy nem voltam kitartó, és az első adandó alkalommal meghazudtoltam magam.-ismerem el, arcom mégsem sajnálatról vagy megbánásról, inkább zavarodottságról árulkodik, és közel sem vagyok benne biztos, hogy azok után, amit Maisie mondott le tudok e egyáltalán bármit is zárni, amit már eddig sem sikerült. A másik lány közelebb lép Nyx-hez, én pedig egy lépést hátrálok Maisie felé, vállam felett rá pillantva, és a szó szoros értelmében kettejük között ragadok. Ez is egy lecke az élettől, amit pofon formájában adott, és nem hiszem, hogy egyszerűen hagy tovább élni, hisz ezzel is együtt kell majd élnem, ezt is jóvá kell tennem, de csak magam okolhatom, hogy elszúrtam egy újabb lehetőséget. Nyx hangjától, ahogy reagál a másik felajánlására megdöbbenek, és akarva akaratlan védeni próbálom a nőt, akit egykor szerettem, és nyilvánvaló, hogy ezt ő is észre fogja venni. -Mert azzal, ha a múltammal és a hibáimmal terhellek, nem jutottunk volna előrébb. Hosszú ideje élek már, de most tudtam csak meg az igazságot. Egyszer megkaphattam volna, amit akartam. Egy gyermeket, egy boldog, hosszú életet.-válaszolok kérdésére, és közben szemem meg-meg villan a másik lányra, akinek testtartása nem nyeri el a tetszésem, holott legbelül, csak megköszönni tudom neki, hogy most Nyx mellett van, és segíti őt. Megrázom a fejem, mert fogalmam sincs, hogy hogy tehettem ezt. A választ nem tudom, mégis nyilvánvaló. -Mert akartam, mert vágytam a múltamban hagyott érzésekre, egy nőre, akit sose tudtam elfelejteni. De nem gondoltam, hogy valaha felbukkan, és nem gondoltam, hogy elmondja mit tett az apám, vagy azt, hogy valójában vámpír lett, él, és nem akar továbblépni.-hangom kissé ellenséges lesz Maisie felé, már-már vádlóan szólok, hibáztatva azért, hogy szinte madzagon rángatott, mert a célja pont az volt. De nem csak ő bukott el, hanem én is. Hibáztatni pedig ebben a helyzetben könnyebb másokat, mint magunkat, holott mást sem akartam, mégis megtettem.
Egyre zavarosabb lett ez a helyzet. Nem értettem semmit se. Az hittem, hogy meghalt, de nem helyette inkább egy másik nővel fetrengett. Nem értettem, hogy miért tette ezt, hiszen az összes férfi közül neki kellett volna a legjobban tudnia azt, hogy mennyire nehezen bízok meg bárkiben és mennyire nehéz volt még őt is közel engednem magamhoz. Amikor pedig a lány elé veti magát, akkor még inkább összeszorul a szívem és hamarosan a kezem is ökölbe szorul, de ennek természetesen nem más lesz az eredménye, mint a közelünkben lévő villan elkezd szikrázni, majd pedig hangos durranás keretében ki is alszik. Remek, újra előjött a boszorkány énem, s ha a vadász énemet nem tudtam ebben a helyzetben kontrollálni, akkor a másik énemet miként tudnám? Laura helyettem is beszél és ezért hálás vagyok neki, de még ez se segít rajtam. Először Adam szavai zavarnak össze, majd pedig utána Maisie szavai. Azt hiszem ezt a nevet és egyáltalán nem segít rajtam az, hogy az ismeretlen lány megerősíti azt, amit Adam már elmondott. Miért ne őt bántsam? Tudtommal ő sétált be hozzád és mászott be az ágyadba, de szólj ha tévedek! - mondom kissé ellenségesem és közben próbálom feldolgozni a hallott információkat, de még akkor se tudok megbarátkozni a tényekkel. Szóval egykor szeretted őt, de soha nem tudtad igazán lezárni a vele lévő dolgot, akkor miért adtál nekem reményt? Miért hitetted el azt, hogy fontos vagyok számodra és szeretsz? Miért tetted Adam?! - kérdeztem egyre dühösebben és végül a könnyeim utat törnek maguknak. Érzem Laura kezét a vállamon, de még ez se segít. Nem akarom bántani őket, de nem tudok józanul gondolkozni, mert egyszerre tölt el örömmel az, hogy Adam szenved és egyszerre fáj látni azt, hogy neki is fáj. Miért pont most? Miért, ha annyi ideje ismertétek egymás? Miért nem meséltél róla soha és az érzéseidről, hogy nem tudsz teljes mértékben szeretni, mert valaki még bitorolja a szívedet? - kérdezem egyre halkabban és közben jó párszor elcsuklik a hangom, illetve a kérdések első fele mind a kettőjükre vonatkozik. Nem értem, hogy miért úgy. Talán, ha tudok róla, akkor nem hagyom azt, hogy elrabolja ez a férfi a szívemet. - Még ne, előbb válaszokat akarok. - fordulok a barátnőmhöz. Nem mondtam azt, hogy ne tegye, de a szememből leolvashatta, hogy egyáltalán nem akarom őket bántani, de ezt nekik nem kell tudniuk. Lassan lesöpröm magamról Laura kezét és teszek egy-két lépést feléjük, miközben a könnyemet próbálom letörölni az arcomról. -Hogy tehetted ezt? - ez az egy kérdés hagyja el utoljára a számat, mielőtt a lábaim megadnák magukat és a földön landolok és egyre hevesebb zokogásban török ki. Érzem, amint a testemet átjárja a fájdalom és rázkódik a sírásnak köszönhetően. A fejem előre csuklik és a kezembe temetem az arcomat. Soha nem voltam ilyen gyenge, de neki sikerült megtörnie úgy, ahogyan még senkinek se.
Érdekes helyzetbe sikerült bele kerülnöm, a legnagyobb bajom viszont az volt, hogy felesleges negyedik lettem, aki ledöbbenve, szinte tátott szájjal állt. Próbáltam összerakni az információkat, hogy ki kinek a kije, ami nem volt nehéz. A férfi a jelek szerint Adam volt, a nemrég szóban forgott vámpírvarázsló, akit Nyx megpróbált megölni, vagyis inkább legyűrte az újdonsült erejével. A csaj, a törölközőben dideregve a régi szerelme volt, Nyx-et pedig nem kellett bemutatni. Ahogy a heves vérmérsékletét sem, amikor kihozzák a sodrából. A jelek szerint, jogosan ugyan, de ez történt. Amire észbe kapok, egy kés repül a törölközős lány felé, és a fickó hősiesen elé veti magát. Megforgatom a szemem, és viszketni kezd a tenyerem, de nem szólalok meg. Az ajtófélfának támaszkodom, nyugodtsággal az arcomon, de elég sok undorral vegyítve a mimikámban a kellemetlen szituáció okozta zavarodottságom. Az események felgyorsulnak és a magyarázatok egyre több ember szájából, egészen pontosan két félig vámpír, félig boszorkány szájából hangzanak el. -A hős szerelmes...-dünnyögöm, miközben a férfi, Adam beszél, majd a beszélgetésből, vagyis inkább mentegetőzésből leszűröm a nő nevét is, kinek kora a jelek szerint több, mint amit mutat, s neve Maisie. Tetszene, és tetszik is, de jelen pillanatban megvetem azért, amit tett. Nem csak amiatt, hogy a barátnőm miatta szenved, hanem azért is, mert ez ahogy ős is alátámasztja nem egy ember cselekvésének eredménye, hanem kettőjének. -Önző? Más jelzőt használnék a viselkedésedre.-billentem kissé oldalra a fejem, mit sem törődve vele, hogy én vagyok az egyetlen ember a szobában, és épp magamra haragítok két vámpírt. A véremben van az ellenkezés ellenük, hogy ők jók is lehetnek. A vágyaiknak sem tudnak megálljt parancsolni, a jelek szerint bármilyen értelemben véve. Végigmérem a lányt, egyik szemöldököm felvonva, lenéző pillantással, majd a fickóra nézek, és Nyx vállára teszem a kezem. -Ha ő nem teszi, majd én.-biztosítom a nőt, ha már ennyire önfeláldozóan akar szenvedni azért, amit tett. Kezem a penge markolatára siklik, ami az oldalamnál lóg magányosan, és csak a motorosdzseki rejti el a kíváncsi szemek elől. -Bár minden bizonnyal valaki ezt is megakadályozná. Ha már mást nem tudott.-villan szemem Adam felé, undorom viszont egyre erősebben ül ki arcomra, szememben pedig megcsillan a cselekvési vágy, hogy belemártsam a pengém vérükbe és megforgassam bennük. Bár nem volt ehhez közöm, sokat köszönhettem Nyx-nek ahhoz, hogy magára hagyjam, hogy ne érezzem át a fájdalmát, még ha a helyzet ismeretlen is számomra.
Nem terveztem egy szál törülközőben le-följárkálni, de a ruhákért csak ki kellett mennem. Viszont nem akartam az ördögöt se kisérteni, mert lehet, hogy neki csak ennyi kellett ahhoz, hogy lezárja a múltat, engem és mindent, ami hozzám kötötte. Bár ebben azért kicsit kételkedtem, hiszen egy gyermek elvesztését nem lehet pillanatok alatt elfelejteni, de amikor ránéztem lopva, akkor úgy tűnt, hogy neki sokkal jobban megy, mint nekem. Legszívesebben a földre rogyva kisírtam volna a lelkemet, de nem tehettem meg, ahogyan azt se tehettem meg, hogy gyorsan felöltöttek és még mielőtt észbe kapna elhagyjam a szobáját, mert két idegen zavart meg minket. Amikor meghallom a lány nevét és megérzem az ismerős illatot, akkor még inkább összeszorul a szívem, hiszen ahogyan a neve, úgy a szépsége is páratlan. Egyszerűen csodálatosan fest ez a lány és mellette szürke ksi egérnek érzem magamat. Én hoztam a bajt Adam fejére és én is vagyok az, aki jó pár pillanatra cserben is hagyja újra. Mire pedig észbe kapnék, addigra Adam előttem terem és őt éri a kés, de még mielőtt a teste lenne a tűpárna hangosan felsikítok. - Neee! - de tehetetlen vagyok, mint vámpír és boszorkány is. Egyszerűen teljesen lefagyok a helyzetnek köszönhetően. Nem kellett volna megmentenie, hiszen megérdemeltem volna a kést, mert pontosan azt tettem, ami nekem is fájt volna és fájt. A szeretet férfi mással osztotta meg az ágyát. Pontosan tudtam, hogy mit érezhet és talán pont ezért nem mondtam semmit se, mert az ilyen fajta fájdalomra nincs mentség. Egyáltalán nem tetszett a szőkeség mellett álló lány, hiszen sokkal veszélyesebbnek nézett ki, mint Nyx. Féltem-e? Igen, de legfőképpen attól, hogy Adam-nak fog baja esni. Hallgass! - mondom szinte üvöltve ezt az egy szót. Soha nem emeltem fel a hangomat, de Adam minden egyes szava tőr a szívemnek, ahogyan a szemben álló lánynak is. Lassan kilépek Adam takarásából, s hol egykori szerelmemre, hol pedig annak új szerelmére nézek. - Te hibád? Ez nem igaz. Lehettem volna okos és bölcs. Mondhattam volna nemet, de nem tettem, mert önző voltam. De tévedtem, mert ő már régen mást szeret. - mondom ki ezt az utolsó dolgot úgy, mintha ez lenne életem legnagyobb fájdalma, mert alig, hogy kimondom érzem, amint a könnyek végig folynak az arcomon. Nem fogom tagadni, amit tettem és igen, egykoron a menyasszonya voltam, a gyermekét hordtam a szívem alatt, de annak már több száz éve. Vámpír lettem és gyermekeket kezdtem el bántani, nem volt más, akihez fordulhattam volna, de nem csak segítségért jöttem ide, hanem talán reményért is, de elbuktam. - vallom be az őszintét. Lehet nem segítek a helyzeten, de jogában áll tudnia mind a kettőnek, hogy nem csak segítséget akartam kérni. Amikor betettem ide a lábamat, akkor még nem tudtam azt, hogy van valakije... -Ha bántani akarsz valakit, akkor bánts engem, de ne azt a személyt, akit mind a ketten szerettünk! - mondom kissé hevesen és talán picit parancsolóan. Nem érdekel, ha ez életem utolsó napja, de innét nem fogok úgy elmenni, hogy nem hozom helyre a hibáimat.
Úgy éreztem, mintha elszállt volna belőlem az a részem, amelyik vágyott erre az éjszakára, ami vágyott rá. tudtam, hogy ez annak a jele, hogy lezártam a múltam, de nem gondoltam volna, hogy ez ilyen könnyen fog menni. A közeledő léptek zaja elsőre olyan, mintha két tovább haladó lenne, de egyszerre nyílik két ajtó. Maisie törölközőbe csavartan lép ki a fürdőből, mire összekoccannak a fogaim, ahogy összeszorítom az állkapcsom, hogy megálljam anélkül a látványt, hogy végigmérném, a másik ajtó viszont a szoba folyosóra nyíló ajtaja volt. Tekintetem egyből az irányba siklik, a cigaretta pedig elhamvad kezemben, mikor ökörbe szorítom azt, és sercegve égeti meg húsom. Egy idegen, barna hajó lány szava elakad, s tekintetem Nyx-re siklik, aki mellette áll, de arcára van minden írva, ahogy szemébe könny szökik. Mint egy gyáva féreg, először nagyot nyelek, és nem szólalok meg. -Nyx ez...-nem az, aminek látszik? A napnál is világosabb a helyzet. Nem volt elkerülhetetlen? Ez meg hogyan hangzana? A mondat befejezésére ilyen és ehhez hasonló gondolataim támadnak, de egyik se alkalmas arra, hogy hangosan is kimondásra kerüljön. Tekintetem a másik lány arcára, majd vissza Nyx-re kapkodva keresi a kiutat a helyzetből, amire nincs mentségem. Felkapom a fejem Maisie mentegetőzésére és tekintetem követi ezt a zavarodottságot. Mielőtt bármi mást szólhatnék, a levegőben egy kés suhan, és mielőtt a célját eltalálná, útjába állok, így vállamba szúródik, holott egy könnyed mozdulattal az erőm használatával is elterelhettem volna. De ahhoz lassú lettem volna. Felszisszenek, ahogy a fém húsom égetve áll meg bennem, mikor markolatáig belém csúszik. Tüdőmből, mintha a levegő kiszökni készülne, hörgés formájában próbálok újra lélegezni, de mikor a falnak zuhanok, kitépem a kést, és a földre dobom. -Ezt megérdemlem. Még többet is. De...-lépek közelebb Nyx-hez, és Maisie-re mutatok közben.-Ő nem tehet semmiről. Maisie csak segítséget kért. Én voltam az, aki meghozta ezt a döntést, aki megtette, amire vágyott majdnem fél évezrede. Én, és nem Ő.-mondom rekedtesen, miközben a seb gyógyulásnak indul és a nemrég elfogyasztott vérnek köszönhetően gyorsabban megy vége a folyamat. Tekintetem a másik lányra siklik, kinek testtartása ugyanúgy árulkodó, mint Nyxé, mintha támadásra kész lenne, így kissé védelmező testtartást veszek fel velük szemben, ha még egy kés repülne, és óvatosan Maisie-re pillantok. -Vannak, amit nem érthetsz, amit nem tudsz rólam, róla. A menyasszonyom volt, most pedig valaki vámpírrá változtatta. Egyszerűen nehéz volt elengednem, mikor végre újra láthattam.-vallom be, ismerem el nyíltan, hogy vágytam a nőre, hiába az eltelt év és felesleges lenne máshogy tennem, mentegetőzés ezen már nem segít, és minden bizonnyal elvesztettem őt örökre. Mind a kettejüket.
Nem akartam aggatni se, őt, mert pontosan tudtam, hogy milyen. Ha azt mondja, hogy majd mesél, akkor mesélni fog, amikor úgy érzi itt az ideje. Már így is hálával tartozom azért, hogy nem nem rohant el, amikor hirtelen rázúdítottam mindent. Na, meg az se mellékes, hogy elkísért ide. Fogalmam nincs arról, hogy mikor jöttem volna ide vissza magamtól. Talán csak holnap, talán most. Tényleg nem tudom, hiszen annyira össze voltam zavarodva. Egyszerűen még számomra is sok volt az, ami szinte egy nap alatt történt és meglepő módon még Laura is jobban viselte a dolgokat, mint én. Nem értem, hogy miként lehetséges ez, de örülök annak, hogy így van, mert most egy támaszra volt szükségem. Valaki olyanra, ha kell akkor seggbe billent, de ugyanakkor odaadja a vállait is síráshoz. Mosolyogva nézek rá, amikor meghallom a szavait, hiszen közben az ajtó már nyílik, de amikor elakad a mondandójában, akkor sietve kapom fel a fejemet és egy pillanatra teljesen lefagyok. Wooow! Erre aztán tényleg nem számítottam. Mondhatni meztelen nő fogad egyből, majd a szobát tovább pásztázva megpillantom Adam-et is, amint teljes nyugalomban dohányzik, majd hamarosan meglátom a két poharat is, amik vérrel vannak tele, hiszen paradicsomlé biztosan nem lehet, majd hamarosan a véres ruha következik. Utálom, hogy vadász vagyokk. Túl hamar veszek észre dolgokat, de egyszerűen nem bírok betelni a látvánnyal. Egyszerre szeretnék eltűnni innét és felképelni Adam-e, illetve megnyúzni azt a lányt. Nem szabadna levonni következtetéseket, de mégis csak nőből vagyok. Végül Laura szavai térítenek észhez és csak ekkor jövök rá arra is, hogy már jó pár lépéssel beljebb vagyunk. Kár volt ennyire aggódnom, hiszen szemmel láthatóan semmi bajod sincs. Sőt, még ahogy elnézem társaságot is találtál magadnak. - mondom neki rezzenéstelen arccal, majd egy kicsit hátrálni kezdek. Érzem, amint egy-két könnycsepp kezd megjelenni a szemem sarkában, de nem engedem nekik meg azt, hogy végig folyjanak. Nem fogom gyengének mutatni magamat előtte. - Mekkora egy ostoba voltam... - mondom szinte saját magamnak, majd amikor meghallom a lány hangját, akkor felkapom a fejemet és dühösen nézek mi. - Mit sajnálsz ennyire? Azt, hogy rajta kaptalak titeket? Hmm? - kérdeztem tőle kissé hevesen, majd mire észbe kapnék már csak azt látom, amint a késem a levegőben szál. Nem akartam bántani, de amikor megláttam a ruháimat az ágyon, egyszerűen hirtelen minden elpattantat. Nem tudom, hogy mennyi ideig fogom itt bírni, de nem sokáig az biztos. Majd amikor újra felemelem a fejemet, akkor találkozik a pillantásom Adam-vel, de nem tudok már mit mondani. Mondanám, hogy sajnálom a kést? De nem,egyáltalán nem sajnálom. Legszívesebben Adam-be szúrtam volna azért, mert játszott velem. Semmi más nem voltam, mint egy egyszerű játék. Érzem, amint a lábaim egyre gyengébbek lesznek, de még tartom magamat. Menni kéne, de az se megy. Egyszerűen csak állok ott, mint akinek földbegyökerezett a lába. Még arra se vagyok képes, hogy megnézem azt, hogy célba ért-e a késem vagy nem....
Bármire is vetemedtem, sejtettem, hogy nem lesz könnyű menet. Egy legyőznöm a tényt, hogy vámpír, akit el kell viselnem, tekintettel a múltamra ez talán nem volt meglepő reakció. De amihez nem volt még ennyire se kedvem, az egy kiadós szerelmi vitába történő belekeveredés, ezt még sem firtattam hangosan. Ellenben arcomra kiült a gondolat jó pár percre, s el sem tűnt onnan. azzal, hogy feltételezi olyat tennék, amit nem gondolok át, nem áll messze a valóságtól, hisz bizonyos esetekben igen hirtelen hozok döntéseket. Ez viszont más helyzet volt, és bár kinyilvánítja sajnálatát, csak elengedem a fülem mellett, mintha valóban a szívemig hatolt volna a sértettség érzete. Inkább csak nem akarom magam felhergelni, mielőtt valóban szükséges lenne ezt tennem. A motorra pattanok és elindulok, majd mikor leszállok, válaszolok a nekem szegezett kérdésre. -Okom van rá, hogy ne legyek?-kissé ridegül hangzik ez számból, mire csak elmosolyodom és megrázom a fejem. -Ne sértődj meg, de legyünk ezen túl és minden kérdésedre válaszolok.-adom tudtára, hogy a helyzet a kényelmetlenebbnél is kényelmetlenebb számomra. Gondoskodom róla, hogy a motorom a jövőben is a helyén maradjon, de remélem nem fog sokba tartani nekem ez a kis találka. Hiába szeretem, mint testvérem, ha úgy érzem, szinte késekkel szurkálva rugdosnak arra, amire most készülünk éppen. Követem őt, hagyom, hogy mutassa az irányt, miközben a sötétedés kint már bőven a éjszakának nevezhető napszak van. -Kíváncsi leszek a....-akad el a szavam, mikor Nyx kinyitja az ajtót, és állam a szó szoros értelmében esik le, tátva marad a szám, és szemrebbenés nélkül mérem végig a lányt. A férfira siklik a tekintetem, majd a pohárra, amiben vér van. A nyitott ablaknak köszönhető huzatban hajamba kap a kellemetlen hűvös szél és testem átjárja a bizsergés, ami nem épp a melegem van érzetemről árulkodik. -A jelek szerint nagyon is él.-mondom kissé fennhangon Nyx-re pillantva. Egy dolog, hogy a barátnőm mit tett és megint más, amit a férfi tett vele. Mégis jobban sajnálom Nyx-et, mint valaha, holott pont ő nem az a típus, aki a sajnálatra vár másoktól. A helyzet egyértelmű, és a fájdalma csak mélyebb lesz, ha már eddig is emésztette a lelkifurdalás azért, amiért a földre terítette a fickót néhány órával ezelőtt. A jelek szerint utóbbi élt, nem is akármilyen helyzetbe kerülhetett, elég végignézni a szobán, a véres ruhán, ami a földön pihen és a törölközőbe csavart lányon. Belecsöppentem egy szerelmi háromszögbe, amit igyekeztem mindig elkerülni, még csak a közelébe se kerülni ilyen lehetséges helyzetnek.
Nem lett volna szabad engednem a vágyaimnak. Mindig is úgy gondoltam, hogy jó az ítélőképességem, de nem. Tévedtem, hiszen most a rosszabbik utat választottam. Nem számít, hogy mennyire élveztem a dolgot, mert attól még nem lett volna szabad. Talán egyszer, régen egymáséi voltunk és mindent megtettünk volna a másikért. Lehet ez mára nem változott semmit se, de ő már talált valaki mást. Reménykedtem abban, hogy legalább annyira boldog vele, mint velem volt. De fura módon egészen addig nem éreztem igazán bűnösnek magamat, amíg meg nem éreztem a vízet. Ott egyedül voltam és reménykedtem abban, hogy nem fog utánam jönni, mert akkor talán kitörném a nyakát. Nem azért, mert nem vágyom a közelségre és a figyelmére, de tudom, hogy nem helyes. S ahhoz, hogy távozni tudjak az kell, akkor megtenném. Egyszer talán megbocsájtja ezt is, ahogyan talán egyszer talán még azt is meg fogja, hogy elveszítettem a gyermekét. Amikor meghallom a hangját, akkor egy kicsit összerezdülök a zuhany alatt, mintha valami bűnön kapnának rajta, pedig a bűn már elkövették. Letörlöm a könnyeimet és az ajkamba harapok. Legszívesebben ordítanék a fájdalomtól, mert nem akarom annak a nőnek a ruháit viselni, akit annyira szeret. Nem, egyszerűen az olyan lenne, mint egy kényszer vagy mintha valaki megerőszakolna. Tudom, hogy durva hasonlat, de vannak olyan érzések, amiket senki se képes eltörölni és fogalmam nincs, hogy miként fogok megbarátkozni a helyzettel. Végül erőt veszek magamon és egy-két szót sikerül kipréselnem érte. - Mindjárt kimegyek érte. - mondom neki rezzenéstelen hanggal, majd pedig újra átadom magamat a forró víznek. Egy darabig még ott állok és még a vér illata se képes kicsábítani onnét. Végül egy kisebb sóhaj keretében elzárom a csapot, magam köré tekerek egy törülkőzöt és a hajamból is kicsavarom a vízet. Lassan lenyomom a kilincset és kilépek a fürdőből. Adam, én saj... - kezdenék bele a dologba, de hirtelen a zár kattan, két beszélgető lány hangja csapja meg a fülemet és hirtelen két kíváncsi szempár néz ránk. Nos, ha tippelnem kellene, akkor a szőke lány ruháit kaptam volna meg, hiszen az ő tekintete sok mindent elárul. Látom rajta a zavarodottságot és még talán egy kisebb fajta dühöt is. Lassan hátrálni kezdek, mire megbotlok egy fotelben. - Francba.. - csúszik ki a számon ez az egy szó. Nem hiszem el, hogy tényleg ilyen helyzetbe kell kerülnöm. Óvatosan Adamra pillantok és a kezem a törülközőre siklik, mintha attól félnék, hogy hamarosan még az is el fog tűnni rólam.
Szavak helyett tettek mesélték el a másiknak, hogy hiába az eltelt évek, a történtek, ugyanannyira vágyunk a másik érintésére, jelenlétére, mint régen. A helyzet viszont más volt, mint eddig valaha. Nem sok nő fordult meg az ágyamban, de épp elég, hogy különbséget tudjak tenni köztük és közte. Testének minden apró rezdülése érintésem nyomán emlékeket hív elő elmémből. Tekintete enyémbe merül, ahogy átadja magát az őt hajtó vágy beteljesedésének, majd követve őt én is engedek magaménak. Legördülök róla, s a ránk telepedő csendben minden annyira távolinak kezd tűnni. Mintha kirántották volna mellkasomból azt a nyomást, ami eddig fojtogatott. A múlt távolisága egyértelmű lett, lezárult bennem valami, ami soha nem fog múlni és mindig emlékeztetni fog, hogy kiből mivé váltam, mit köszönhettem az életemnek. Ahogy feláll, tekintetem a plafonról rá siklik, és elmosolyodom, ahogy végigmérem. De tudom, hogy többet nem kaphatom meg, csupán barátként tekinthetek rá és kell is rá tekintenem. A lezárt, közös múltuk ezzel véget kell, hogy érjen, s bár a fürdő ajtaja bezárul mögötte, hallom, ahogy a vizet megengedi, hallom kissé egyenletlen szívdobbanásait, ami tudom, hogy mit jelent. Megrázom a fejem, végigsimítok kissé borostás arcomon, megdörzsölve bőröm, hogy térjek magamhoz, majd felállok és magamra kapva az alsónadrágom, egy melegítőnadrágba bújok. A földről felveszem a félig üres vértasakot és a konyhába viszem, ahol elfogyasztom és újabbat veszek elő, amit két pohárba szétosztok. A pohárral a kezemben térek vissza a hálóba, és az asztalra téve őket, a fürdő ajtajához lépek. Megszólalnék, helyette kezem az ajtóra teszem, és csendesen meredek magam elé. Megrázom fejem, és erőt veszek magamon, megszólalok, de szavaim kissé közönyös hangnemet ütnek meg. -Adok be pár tiszta ruhát.-hangzanak végül el szavaim, és a szekrényből kiveszek felsőt és egy farmert, amit Nyx hagyott itt. Nem életem legjobb húzása, de a véres ruhát inkább a kukába dobnám, mintsem adnám rá, hogy viselje. -És ha éhes lennél...-nézek a pohárra, majd ellépek az ajtótól, az ablakhoz sétálok, kitárom és egy cigarettát előhúzva a dobozból, rágyújtok. A füst egyenletesen oszlik el tüdőmben, majd szökik ki belőle és a szemem előtt fehér foltokban táncolva tűnnek tova a levegővel elegyedve. A késő éjszakai, már-már hajnalinak mondható nyugodtság látszik a városon, de ha fülel az ember, hallja, ahogy egy-két védtelen lélek talán akarattal, talán akaratán kívül áldozatul esik az éhes éjjeli vadászoknak. Én magam a poharamra sandítok, de felfordul egy pillanatra a gyomom a gondolatától, így inkább újabb slukkot szívok, és továbbra is csendben álldogálva, gondolataim között merengve ácsorgok az ablakban, mit sem törődve a hűvös levegővel, ami átjár.
I missed you, your touch, your voice and your lips so much...
Milyen érzés az, amikor az álmaink és a képzeletünk szüleménye valósággá válik? Egyszerre hihetetlen és mennyei érzés. Alig tudtam elhinni, hogy tényleg itt van ő és én is. Egyszerűen annyira hihetetlen volt az egész, hogy csak na. A szívünk ritmusa ugyanannyira őrült ritmusban dobogott, illetve testünk mozgása teljes mértékben harmóniában volt. Mintha soha nem is kellett volna mással táncolniuk. Az egész egy pillanatra olyan volt, mintha ezt a két testet és lelket egymásnak teremtették volna, pedig tudtam, hogy nem így van. Érzem a perzselő érintéseit és tekintetét magamon, de nem zavar. Hihetetlen és leírhatatlan érzés újra érezni őt minden téren. Egyszerűen soha nem gondoltam volna azt, hogy ez meg történhet. Éreztem a kényeztetését a melleimnél is miközben a csípőm mozgása nem hagyott alább. Hamarosan megérzem ajkainak a játékét és nyelvünk örült táncra kér, de mire újra észbe kapnék alatta fekszem mire egy ártatlan mosollyal pillantok rá, viszont a szemeim annál többet mesélnek. Ott minden megtalálható, amit nem lehet szavakkal elmondani. Szenvedély, szerelem, düh, vágyak tömkelege és még talán az elmúlt idő miatt érzett hiány és veszteség. Érzem egyre gyorsuló tempóját, ajkának a perzselő érintéseit, aminek köszönhetően egyre gyakrabban hagyják el ajkaimat vággyal és kéjjel fűszerezett sóhajok. Hamarosan pedig a testünk megadja magát és az a bizonyos mindent elsöprő érzés kerít minket hatalmába. Érzem a lassuló végül teljesen elhaló mozgását. Magamon érzem a pillantásait, aminek köszönhetően én is mélyen a szemébe nézek, mintha válaszok után kutakodnék, de miként is várhatnám el azt, hogy bármilyen kérdésemre, kételyre választ adjon, ha még saját érzéseimmel se vagyok tisztában. Figyelem ahogyan mellém gördül, de nem mondok semmit se. Szeretnék hozzábújni, de nem lehet. Nem tehetem meg. Ő már mást szeret és most én vagyok az a személy, aki kísérti őt. Eme gondolatoknak köszönhetően a szívem apró darabokra hullik, mert egyszerre fáj az, hogy ő már másé és egyszerre undorodom magamtól is, hogy ilyen helyzetbe hoztam. Csendesen fekszem mellette, szinte lehet hallani a másodpercek kattanását is, mert akkora csend telepszik hirtelen a szobára. Végül lassan felállok és elindulok a fürdő felé. Nem nézek hátra, nem megy. Bevágom magam mögött az ajtót és beállok a forró víz alá. Érzem, amint szinte égeti a bőrömet, de nem érdekel. Mintha ezzel képes lennék a bűnt, a csábításra való buzdítást és a korábbi tetteimet lemosni. Érzem amint egy-két könnycsepp végig folyik az arcomon, de nem adok a fájdalmamnak hangot. Egyszerűen csak állok ott és élveztem a víz tisztító és talán gyógyító hatását is.
A helyzet hasonló volt, mint azok, amikor titkon csókot loptam tőle, mikor attól félhettünk, hogy a légyottjaink kíváncsi szempárok elé kerülnek, a különbség abban volt keresendő, hogy mi magunk mik voltunk. Vámpírként éreztem olyasmit is, amit előtte nem, és tudtam, hogy a helyzet vele sem más. Mást akartam a szívem mélyén igazából, mint amit tettem, de nem fordíthattam vissza az idő kerekét és nem is akartam. Másra nem tudtam most gondolni, mint arra, amit újra birtokolhatok, az érzésekre, amiket régen éreztem, és most még is mások voltak. A puszta vágyak mellett a levegő izzott a gondolattól, hogy ezután ennek véget kell vetnünk. Ami elmúlt, elmúlt, a múltban nem élhetünk és be kell látnunk: megváltoztunk. A testem mégis minden porcikájában arra játszott, hogy úgy cselekedjek, ahogy a múltamban. Lassan mozogva benne, veszem újra birtokba testét, kezem formás idomaira siklanak, és átadom magam az érzésnek. Emlékszem az első éjszakára, amikor először kaphattam meg Őt, és a szempár, mely most visszanéz rám, szinte ugyanazzal a fénnyel ragyog. Gyorsul tempóm, végül mégis úgy helyezkedek, hogy alá kerüljek és ő maga diktálja a tempót felettem. Egymillió okom volt rá, hogy elengedjem az érzést, mégis kapaszkodtam még bele, ahogy egyre gyorsabban ringó csípője egyre magasabbra tornássza a vágyaim. Kezem csípőjére siklik, majd hátára, végül formás kebleit érintem, újra és újra végigsimítva forró bőrén. Annyira élő volt, hogy abban is kezdtem kételkedni, nem a tudatom csúf játéka ez. Elkapom derekát, és gyorsabb mozgásra ösztökélem, egészen addig, míg szinte végleg megszűnnek a gondolataim, mohón falva ajkai újra magam alá nem gyűrőm, kissé megemelve csípőjét. Ajkait szívva tornászom a maximumra vágyaink, és ahogy szívverése mellé egyre sűrűsödő sóhajai is fülemben dübörögnek, elengedem magam, és átadom magam a felgyülemlett érzéseknek, magammal ragadva őt is. Torkomból morgás, majd erőteljes nyögés tör elő. Izmaim elernyednek, de még fölötte maradok, nem húzódok ki belőle. Tekintetemmel fogva tartom egy darabig, gondolataim elkezdenek kitisztulni és mellé gördülök. Nem szólalok meg, a plafonra meredek, és várok. De mire, azt én sem tudom. Nem fogom beismerni, hogy ez helytelen volt, hisz tudom, de nem engedhetem el szó nélkül sem. Végül mégis felé fordulok, újra végigmérem őt és nagyot nyelek a késztetésnek, hogy megérintsem őt. Keresem a szavakat, tekintetem is erről árulkodik, mégsem találom őket.
I missed you, your touch, your voice and your lips so much...
Amikor beléptem azon az ajtón nem gondoltam volna, hogy ez fog történni. Lehet vágytam rá és az átváltozásomnak köszönhetően erősebbek lettek a vágyak, de ő már tapasztalt volt és az itteni illatok is arról árulkodtak, hogy már már lány lakik itt, más költözött a szívébe. Egy koron én laktam a szívébe és talán még egy kis hely még mindig az enyém volt, de ő már réges-régen nem az enyém volt. Bármennyire is szerettem volna azt, hogy minden újra olyan legyen, mint egykoron. Nem csak az idő haladt tovább, hanem mind a kettőnk élete is teljesen más mederben folyt, de még a mai napig emlékszem, hogy a titkos találkozásokkor miként szőttük együtt a jövőnk darabkáit, de pontosan olyan gyorsan szűnt meg az a dolog, amilyen gyorsan rám talált egykoron a szerelem. Amint megéreztem ajkainak az érintését tudtam, hogy onnét már nem lesz visszaút. Nem érdekelt az, hogy mind mond a józan ész vagy az a tény, hogy ennek köszönhetően a lelkem még inkább a pokol tűzében fog sínylődni, amikor egyszer végleg utolér a halál. Úgy éreztem, hogy ha újra érezhetem azokat az érzéseket, amit jó pár száz éve éreztem vagy legalább tizedét, akkor is megérte a dolog. Nem sokkal később viszont már nem csak az érintéseit, csókjait érezhetem, hanem azt is ahogyan belém hatol és kitölt. Érzem lassú és figyelmes mozgását. Oly régen volt már amikor ezt mennyei érzést éreztem, ehhez fogható még egyik légyott se volt. Nem tudnám megmondani, hogy miért volt számomra annyira különleges. Talán amiatt, hogy egykoron olyan közel álltunk egymáshoz és mindig is teljesen odafigyelt arra, hogy számomra minél nagyobb örömet okozzon. Meg persze az se mellékes, hogy ő volt az, aki az ilyen fajta örömöket megmutatta. Számomra ő volt az első és ezért mindig is szerencsésnek fogom érezni magamat. Olyan az egész, mintha egy pillanatra minden megszűnt volna és semmi más nem maradt volna, mint megannyi kérdés a vágyak tengerén, de most egyikre se akartam okot és választ kapni. Egyszerűen csak érezni akartam újra és újra azt, amit annyira régen éreztem már. Viszonoztam minden egyes csókját, majd amikor megéreztem az érintését a testemen, akkor egy kisebb fajta bizsergés járta át a testemet. A tekintetünk egy pillanat erejéig találkozott volna és ennek köszönhetően a lábam köze még inkább görcsbe rándult körülötte, hiszen abban a szempárban minden benne volt, minden ki nem mondott szó és vágy. Éreztem, amint a keze lassan a csípőmre siklott és nem sokkal később pedig először lassan, majd egyre fokozza a tempót kezdtem el mozgatni a csípőmet.
Sok mindenkinek sokféleképpen akartam segíteni, és ez sokszor áldozatokkal, lemondásokkal járt, de erről, hogy újra érinthetem, magaménak tudhatom, nem voltam hajlandó semmilyen áron lemondani. A következményekkel pedig még annyira sem akartam most törődni. Mintha a külvilág megszűnt volna, elmerülök tekintetében és elfeledek mindent, ami arra ösztökélne, hogy miért ne tegyem azt, amit most minden porcikámmal tenni akarok. Az idő csapdájába esek, nem számít semmi más, csak az éhség, mely kielégítésére csak ő képes. ismertem testének minden apró, rejtett szegletét, arcának minden apró rezdülését, most mégis az újdonság erejével hatott érinteni őt. Magamhoz vonva hagyom, hogy keze szabadon járja be az ismert, de rég elfeledettnek hitt helyeket, és magam fölé emelve simítok végig forró bőrén. Csókja ismét magával ragad, és hirtelen az ágyon fekve találom magam, ahogy felülkerekedik rajtam, újdonsült erejét kihasználva. Kezének selymes érintése egyre inkább arra sarkal, hogy megadjam magamnak és neki, amire vágyik, de mégis hagyok neki időt, hogy felfedezőútját be tudja fejezni. Percekkel később erőteljes, mégis gyengéd mozdulattal emelem meg, és gyűröm magam alá, és hasa vonaláig apró csókokkal halmozom el, míg lágyéka felé haladva kezem domborulataira siklik. Forró, vágytól fűtött barlangjához érve kezem is követi szám, és kényeztetni kezdem. Ködös gondolataim közepedet viszont egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy már nem bírom sokáig, ahogy gyors szívverését hallgatva arra jutok, hogy ő sem. Nyakának vonalába csókolva hatolok belé, s kezdek el lassan mozogni benne, torkom kisebb morgás hagyja el ismét, ahogy testem átjárja a jóleső bizsergés. Emlékeztet a pillanat első vele öltött éjszakámra, és a furcsa párhuzam egyből érzékelhető a két eset között. Míg akkoriban is a lebukás és bujkálás, valamint a családjaink rosszallása volt a tét, addig a családot leszámítva a két tényező most is ott lebegett a fejünk felett, mintha arra várna, hogy lecsaphasson. Tudtam, hogy érezte Nyx illatát, az arcára volt írva az első pillanatban is, mégsem tudtam leállítani magam, pláne nem most. Ajkait falva gyorsul mozgásom, és úgy érzem, egy részem harcol, hogy hallgassak a józan eszemre és ne engedjek a kísértésnek, holott jól tudom, már rég megtettem, és hagytam, hogy az maga alá gyűrjön és elhomályosítsa a vágy a gondolkodás adta lehetőségeim. Csókjai mintha méreget fecskendeztek volna agyamba, vérembe, és végigrohanva testemen, maga alá gyűr volna. Tekintetem találkozik övével, és vágyaitól fűtött tekintete elég ahhoz, hogy hagyjam magam lekenyerezni, újra magam fölé emelem, kezem csípőjére siklik, de hagyom, hogy ő diktálja immár a tempót.
I missed you, your touch, your voice and your lips so much...
Még mindig nehezen tudom elhinni azt, hogy ez a valóság és nem csak a képzeletem szüleménye. Egyszerűen annyira intenzív minden, hogy a valóság, a múlt emlékei és a képzeletem határai szinte egyszerre mosódnak össze és valami fura egyveleget alkotnak. Nem értem, hogy mi történik velem és miért engedtem azt, hogy az ár egyszerűen magával sodorjon. Mindig is tudtam azt, hogy vágyakozom utána, azok az érzések után, amit egy-egy érintésével, csókjával vagy egyszerűen testének a játékával képes volt kiváltani belőlem, de ez akkor is annyira nem én voltam. Soha nem raboltam volna el újra őt, ha tudom, hogy foglalt, de most még se tudta megálljt parancsolni. Nem tudom, hogy amiatt, hogy vámpír lettem, s ennek köszönhetően az érzéseim még intenzívebbek lettek és még úgymond ebben kezdő vagyok ebben az egészben, vagy amiatt mert végre egyszerűen feladtam a harcot a vágyaimmal szemben és az érzéseimmel szemben. Talán a kettő együtt teljesült és ennek köszönhetően engedtem a bennem lakozó vágyaknak és ezért nem állítottam meg őt, amikor mámorító csókjaival hintette ajkaimat, vagy a bőrömet. Éreztem kezének az érintését, ahogyan újra egy régi ismert dolgot felfedezett, majd amikor a perzselő tekintete is társult hozzá, akkor úgy éreztem, hogy a testem abban a pillanatban lángokban áll és minden egyes porcikám érte áhítozott. Bármit tehetettem volna, mert innét már nem lett volna visszaút, ahhoz túlzottan is ingerelt az ajkának és ujjainak, kezeinek a játékával. Amikor meghallom a morgását, akkor egy kisebb mosoly szökik az arcomra, de hamarosan egy apró nyögés hagyja el az ajkaimat, hiszen ajkával nem sokkal később a nyakam vonalát kezdte el kényeztetni. Mire pedig észhez térnék abból a mámorító érzésben lök egyet rajtam újra, hiszen a kezeivel a csipke mögé rejtett domborulataimon simít végig. Érzem, amint a vágyam egyre inkább nőni kezd iránta és az iránt, hogy újra érezhessem azt, hogy a teste "egybeforr" az enyémmel. Pár pillanattal később pedig az ölébe von, amikor felül velem együtt. Figyelem őt, fogva tartom a tekintetemmel, majd pedig hamarosan a korábbi ténykedésének köszönhetően a halmaim szabadulnak a csipke fogságából. Érzem a vad és szenvedélyes csókját, amit minden kétség nélkül viszonozok. A kezeim a nyaka köré fonódnak és úgy csókolom őt, miközben néha ujjaimmal a hajába túrok. De nem sokkal később az ujjaim újra lejjebb siklanak és az új erőmet kihasználva ledöntöm őt az ágyra. Ajkaimmal kezdtem el bebarangolni az ismerős, de oly sok éve nem látott testét, miközben kezeimmel azon vagyok, hogy megszabadítsam őt valamennyire a nadrágjától, majd idővel teljesen.
Segíteni akartam neki, de közben segítenem kellet a nővéremen és Nyx-en is, aki fogalmam sincs, hogy hová tűnhetett. Mind a három nő elég erős volt ahhoz, hogy önmaguktól is tudjanak döntéseket hozni, felelősségteljes döntéseket, mégis valamiért nem mertem hagyni, hogy ezeket egyedül tegyék meg. Egyiknek meg is lett az eredménye, mert kibillentett az egyensúlyból, felszínre hozott olyan érzéseket, amiket elfeledettnek hittem. Hány okom volt arra, hogy ne tegyen azt, amit tettem? Temérdek. Mégsem érdekelt. Önző és nemtörődöm mód emelkedtem felül a gátakon, amik arra próbáltak emlékeztetni, hogy Nyx az a személy, akivel foglalkoznom kell, akit szeretek, mégis inkább az érdekelt, hogy a múltam magam mögött tudhassam. De vajon ez segít abban? Mi más értelme lenne hát? Felelőtlen vágyak olyan nő iránt, akit el kellene végre felejtenem, akit soha nem kellene újra látnom vagy érintenem. De ez a felelőtlenség akár a véletlen műve volt, akár nem, többé nem érdekelt. Legalábbis ebben a pillanatban. Gondolataim szinte megszűntek más dolgok körül forogni, mint ajkainak érintése, vagy a nyelveink tüzes tánca. Hallottam kalapáló szívverését, éreztem érintésén, hogy ugyanannyira vágyik erre, mint én, hogy szinte szétégeti a vágy, hogy csak még egyszer megkaphassa azt a valamit, amit oly rég érinthetett utoljára. Az ágyon végigdöntve fedezem fel magamnak újra testét, melyen mintha semmi, még az idő sem változtatott volna. A forró bőr érintése szinte perzseli ujjaim végét, tekintete pedig hasonló hevességgel ejti foglyul enyémet. Orromba szökik parfümének és testéhez is tapadt vér illata, és mámorban úszva szabadítom meg nadrágjától, és simítok végig az immár csak csipkével fedett domborulatain, lassan lehúzva a pántokat két vállán, végül háta mögé nyúlva kikapcsolom a kapcsokat. Érzem, ahogy keze felfedezőútra indul, és ahogy nadrágom alá siklik, halk morgás hagyja el torkom. Nyakába csókolok, ahogy testem egyre jobban sóvárog érintéséért, és azért, hogy övét is teljes egészében magaménak tudhassam. Derekam köré kulcsolt lábainak köszönhetően könnyűszerrel emelem magam fölé, felülve hozzá, újra megcsókolva ajkait, rakoncátlan vörös fürtjeibe túrva. Túl messze kerültem a felállított elveimtől, de nem bántam, bár tisztában voltam vele, hogy a múltamba temetkezni sem kifizetődő, és nem űzhetek hiú reményeket, hogy újra minden olyan lesz, mint egykor. Hiába kívántam őt mindennél jobban, hiába nem akartam többé elengedni, továbbléptem, ő is, és nem hagyhatom, hogy egy rossz döntés befolyásoljon mindent, ami a jövőt illeti. A gondolatok most mégsem találnak fogódzkodót agyamban, megjelennek csupán, majd eltűnnek a éterben, s helyükön néma üresség marad. A furcsa csapda, amibe magamat sodortam, nem engedett, sőt, mintha alján sötét mélységekbe menő gödör lett volna, úgy húzott egyre beljebb és lejjebb.
I missed you, your touch, your voice and your lips so much...
Egy darabig talán a beszélgetés tartott távol mind a kettőnket attól, amit legbelül éreztünk, attól amit legszívesebben csináltunk volna. Órákig, napokig, hetekig, hónapokig és évekig is képes lettem volna hallgatni őt. Imádtam hallani a hangját, mindig képes volt megnyugtatni, de most még se ezt a hatást érte el nálam, vagyis nem olyan értelemben, mint régen. Most sokkal inkább attól tartott távol, hogy valóra váltsam azt, ami annyi éven át ábrándoztam, hogy vajon milyen lenne újra érezni az érintéseit, csókjait és azt ahogyan a teste a testemhez simul, majd szinte egyél válik. Szóval a szavai inkább segítettek kordában tartani az elmémet és az érzésemet, de vajon meddig lesznek képesek erre és ő meddig fogja tudni uralni? Hamarosan viszont elszakad a cérna, átszakadt a gát, mire a következő pillanatban már csak arra eszméltem, hogy a teste a testemhez simul, ajkai ajkamra tapadnak és nyelve örült módon játszik az én nyelvemmel. Nem akartam gondolkozni és jó pár percig nem is sikerült. Egyszerűen csak ösztönösen cselekedtem és úgy éreztem, hogy végre hazataláltam, ahhoz a személyhez, aki igazán boldoggá tudna tenni minden téren, de valóban így lenne? Fogalmam sincs, de most nem is érdekelt. Mire a fölsője lekerül róla addigra a karjaiba kap és hamarosan a hátam az ágyhoz simul. Figyelem ahogyan egyre közelebb mászik, majd amikor megérzem ajkainak az érintését a nyakam vonalán, majd egyre lejjebb egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat. Érzem kezének a perzselő érintését, azt ahogyan egyre feljebb halad a hasamtól kezdve. A szívem egyre hevesebben kezd el dobogni, hiszen emberként is eléggé nagy hatással volt rám minden egyes érintése, de friss vámpírként még ez is mennyeibb és sokkal intenzívebb. Hamarosan pedig a tekintetünk találkozik és egy pillanatra újra, s újra elveszek a szemében, abban a mélységben és érzésekben, amiket ott lappanganak a szemeiben és lénye minden egyes porcikájában. Hallom amint a fejemben egyetlen egy hang azt mondja, hogy ne tegyem, de már elkésett. Nem tudok vagyis nem akarok leállni. Még egyszer utoljára éreznem kell őt. Hamarosan lekerül a fölsőm is rólam, mire ajkaink újra egymásra találnak, de nem sokkal később megérzem az ujjait a nadrágomnál. Amikor sikerül kioldania, akkor kicsit feljebb emelem a csípőmet, hogy ezzel is segítsek neki, hogy minél könnyebben tudjon megszabadítani a fölös leges ruhadarabtól. A kezem végül lassan felfedező útra indul, az ismerős testét szép lassan járom be a kezeimmel, majd a lábamat a dereka köré fonva húzom magamhoz közelebb. Végül pedig a kezem a nadrágjához vándorol, de először inkább csak becsúszik alá, majd pedig miután egy kisebb fajta játékot űztem vele kezdtem el megszabadítani tőle.
Kezdőlap
redit
|| szószám || 
Bocsi, nem lett valami jó. 