Shaylee && Matthew

Maradok, amikor erre kérlel, pedig talán jobb lenne inkább menni. Ez túl veszélyes mind a kettőnkre nézve. Túl sok fajta érzelmet képes a felszínre hozni, én pedig nem tudom kontrollálni még mindig az erőmet, mint a korábbi ábra is mutatja. És az se éppen segít a helyzeten, hogy utálja a boszorkányokat. Talán okkal, talán csak azért, mert vámpír és valamilyen szinten tőlünk is függnek. Magam sem tudom, de még mindig élt bennem egy kisebb félsz, hogy lehet inkább mennem kellene és nem kellene hallgatnom azon érzésekre, amik hozzá kötnek még. Mi lett belőle legutóbb is? Elveszítettem a gyermekünket is, őt is és most meg itt állok egy olyan helyzetben, amiről azt se tudom, hogy hova vezet. Túl sok titok lappang a múltban. Amikor azt mondja, hogy sajnálja, akkor ismét rászegezem a pillantásomat és egy aprót sóhajtok. Mondanom kellene valamit, de még se tudok. Csak fürkészem őt, én is sok mindent sajnálok, de azt is tudtam, hogy rajtunk most ez az egy szó nem segíthet. – Mind a ketten sajnálunk dolgokat, de pont ezért tudjuk azt is, hogy ez most nem segíthet rajtunk. – ez már annál bonyolultabb, mint amikor egy szó képes megoldani a dolgokat. Őszintén abban se vagyok biztos, hogy valahogy még képesek lehetünk ezt helyre hozni, vagy legyőzni a saját akadályainkat és társai. Egyszerűen csak az egész helyzet abszurd és fura, nem tudok mit kezdeni vele, hiába megannyi év mögöttem, egyszerűen most még inkább azt érzem, hogy elvesztem és nem látom a fényt, nem tudom, hogy mit kellene felelnem, vagy éppen tennem.
- Rendben van. – adom be végül a derekamat, hogy elmegyek vele. Nem tudom, hogy merre szállt meg, de szép lassan, ahogyan elindulunk az utcán egyértelművé válik, hogy a hotel felé vezet a léptünk, legalábbis erre felé nem tudok a közelben családi házakat, vagy bármilyen házat. – És még se próbáltál megtalálni? Miért pont ez a munka? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen fogalmam sincs, hogy mennyi ideig keresett, vagy mennyi idő után mondott le rólam. Igazán semmit se tudok, és talán ez volt a jó, vagy a rossz? Nem tudom, hiszen annyira keskeny a határ. – Mindig éppen arra, amerre anyáék akartak menni, most meg iskolába járok a változatosság kedvéért, hiszen csak 18 éves vagyok. – rántom meg a vállaimat, amikor pedig elérünk a hotelig, akkor követem őt. Liftbe is beszállok és várok arra, hogy felérjünk a szobájába. – És mihez akarsz most kezdeni, hogy megtaláltál, vagy mégis mit vársz tőlem? – fordulok vele szemben kérdőn, miután kicsit beljebb sétáltam a szobába.