- Elnézését kérem a nagyságos asszonynak.. - hajoltam meg előtte gúnyos vicsorgással és elléptem előle hogy higgadtan kezdjem el szedni a levegőt. - Nem gondolod hogy modortalan vagy, kicsi lány? Ez még a vesztedet is okozhatja egyszer.. - mértem végig megvetően. Belőle enni biztos nem fogok mert vámpír. De az istenért, a vérének olyan különleges illata van!

És hirtelen beugrott. Katie volt fiúja,még régről.
-Fogd be Brian. -szóltam rá csípőre tett kézzel.
-Úgy látom az idővel a memóriád is elveszett.. -forgattam meg a szemeimet.
-Emma vagyok. Ha nem ugrik be,sajnálom. -vontam vállat.

Felvontam a szemöldökömet. Te jóságos ég... ez ismer engem! De mégis honnan...?!
gondolkodni kezdtem, és elléptem előle, hogy megdörzsöljem az államat, és felvonjam a szemöldökömet.
- Emma. Katie barátnője. Szóval tényleg a városban van. - vigyorodtam el gonoszkásan. - Már kezdtem hiányolni azt a kis bigét.

-Úgy néz ki a modorod a pár száz év alatt,mióta nem láttuk egymást,igencsak megváltozott.. -sóhajtottam.
-Amit sem én nem értékelek,és ráadásképpen még Katie sem fogja. -vigyorodtam el.
-Hozzáteszem,nem érdemes pont most felbosszantanod az érkezéseddel,elég baja van mostanság. Ami hozzáteszem,nem rád tartozik. -néztem szúrósan a szemeibe.
-Hiába hiányolod azt a "kis bigét".. -utánoztam. -..semmit nem fogsz nála elérni,mert hiába vagy meg voltál is annyira beleesve,mindig is úgy tekintett rád,mint a többi áldozatára. -mondtam vigyorogva,ezzel próbáltam felpiszkálni az agyát,és ráadásképpen még az igazat is mondtam.

Megforgattam a szemeimet. Kellett neki felhozni az érzelmeimet... vámpírként próbáltam kikapcsolni ezeket, hogy úgy tudjam felkutatni Katie-t, hogy semleges maradjak. Erre Emma.. áthúzza az egészet. Meg ne bolonduljak..
- Jobb lenne, ha ezt a kis szájacskát másra használnád, nem a pofázásra, főleg nem az én hergelésemre. - forgattam meg a szemeimet. - És most áruld el szépen, hogy hol van Katie. Ha jót akarsz magadnak, most azonnal beszélsz. - néztem rá gyilkos szemekkel. Felbosszantott. Isten kegyelmezzen annak aki engem felhergel.

-Kényszeríts. -tettem keresztbe a kezemet majd gonoszul elvigyorodtam. Ha a vámpír énem nem is tudná legyőzni,boszorkány is vagyok.
-Amúgy meg fogalmam sincsen hogy hol van. -hazudtam,csak úgy kíméletlenül a szemébe,mert ha akartam volna simán megnézhettem volna hogy hol van. Áldott boszorkányerő,néha még jól is jön..
-De ha akarod felhívhatod. Gondolom repesni fog az örömtől,sőt mi több! El lesz ragadtatva az érkezésedtől. -nevettem el magam gúnyosan.

Fintorogtam felé egyet. nehogy már Ő akarjon engem felbosszantani! A jó ég a megmondhatója, hogy ahhoz kevesen értenek... Ő meg egyenesen semmi hozzá! Na jól van, Katie felhozásával nyilván úgy hiszi, hogy jó nyomon jár az agyam kikészítésében. De én próbálkozom szelíd maradni.
- Tudom, hogy tudod, hol van. És ha nem mondod meg, találni fogok valamit ellened.. - néztem mélyen a tekintetébe eléggé kegyetlenül.

-Na gyerünk! -fintorogtam én is. -Ha tudsz valamit ellenem,akkor ki vele! -vigyorodtam el ismét. -Nem félek tőled,amúgy ha akarnád te is simán megmondhatnád hogy hol van. -vontam meg a vállam.
-És amúgy is,ha valamit ártanál nekem,annak csak te szívnád meg a levét. Katie jobban megutálna mint akármikor akárkit. Csak te járhatsz rosszul. -kacsintottam rá,miközben vigyorogva a "képéhez vágtam" a szavakat.

Vontam egyet a vállamon. Szinte egyértelműnek tűnt hogy fel akarja húzni szegény agytekervényeimet és azt nem hagyhattam neki. Annyi erővel már mehettem volna vissza oda, ahonnan jöttem.
- Rossz úton jársz. - simítottam végig a haján, és a szavai hatására még mindig fintorogtam. - LÁtni akarom! MOST! És ha ellenem szegülsz... tudod jól, hogy néhány kivételével nem tisztelek semmit és senkit, ha komoly helyzetről van szó! - sziszegtem. Szerettem jófiú is lenni de ha játszottak velem, akkkor már nem ment.

-Szedd le rólam a kezeidet! -mondtam teljes nyugodtsággal,majd hátratúrtam a hajam,amit az előbb megsimogatott. A következő szavai hallatán,csak elnevettem magam. Mint egy idegbeteg,aki a feleségét hajkurássza. Egy pillanatra lehunytam a szemem. Katie egy bár szerű helyen van,aminek Grill a neve,nem messze innen.
-Mi hasznom lesz ha elmondom? -vigyorodtam el ismét,úgy hogy rájöjjön,tudom hol van a barátnőm,majd egy lépéssel közelebb léptem hozzá,és egy picit oldalra billentett fejjel vártam az ajánlatát.

Csakis a nyugalom megőrzése érdekében szedtem le róla a kezeimet. Amúgy szívesen megfojtogattam volna úgy hogy.. ne is beszéljünk a módszereimről.
- Mi a hasznod? Sajnálatos módon nem tudok olyasmit ígérni, mint a többi vámpír férfi, hogy olyan kalandban részesítelek, amit soha nem felejtesz el... a testem csakis Katie-re vágyik, így az efféle afférokat nem részesítem előnyben. - sziszegtem. - De idős vámpír vagyok. Bizonyára neked is kitalálok valami hasznot.

Az állam leesett a szavai folytán és a hányinger kerülgetett.
-Te nem vagy normális.. -fintorogtam.
-Minden esetre könnyen nem adok ki efféle információkat. -arcomra gúnyoskás mosoly húzódott.

Újra megforgattam a szemeimet. Nehogy már ő diktálja a szabályokat! Mégis mit gondol, hogy olyan könnyen játszom az ő szabályaival?! Felejtse el..
Odahajoltam közel az arcához, és bosszúsan néztem rá. - Vagy most azonnal odaviszel... vagy még azelőtt kifilézlek, hogy azt mondanád, hoppá... - néztem rá, és a tekintetemben látta, hogy nem viccelek. Soha nem szoktam blöffölni.

-Nehogy azt hidd hogy félek tőled! -löktem meg egy kicsit a vállát,majd egy szemforgatás után felemeltem a mutatóujjamat.
-Elmondom hogy hol van... -kezdtem. -De eszedbe se jusson hogy azért mert félnék,vagy akármi,csak tudni akarom hogy, ugyan mihez kezdessz. -magyaráztam,vigyorogva.
-Arról nem is beszélve,amit már az előbb elmondtam,Katievel szinte testvérek vagyunk,piszokul meggyűlölne ha megölnél. -nevettem fel.
-Na kövess. -biccentettem és elindultam a látott hely irányába.

[Folyt.: Grill]

(Forbes ház - Caroline szobája)

A földet bámulva sétáltam el egészen idáig. Egy lelket se láttam az utcán akinek legalább a nyakára tapadhatnék egy ideig, hogy megnyugodjak. Igen erre vágytam.
A dühöm annyira elnyomta minden egyes gondolatomat, hogy Tylerre nem is igazán gondoltam most. Csak valakin le akartam vezetni a dühömet. Egyáltalán nem érdekel, hogy kinn. Még ha porul is járok a dolgon.. De legalább lenyugszom.

(Mila lakása)

Szívem szerint kitéptem volna egy csomó szívet. Akik mellett elhaladtam, mind tökéletesek lettek volna erre a célra. De nem tehettem... miért nem? Mert túlságosan gyanús lenne, ha most öldökölni kezdenék, nem? Bár Klaus biztosan nagyon örülne, ha egy szív alakú dobozban kapna párat. Véres Valentin... bár az még messze van. Valentin nap... ki is ünnepli már?
Egy sikátorban jártam, mikor megpillantottam egy szőke lányt. Feszültséget éreztem belőle. Ő kell most nekem. - Hoppá-hoppá! Pasi-ügy?

Nem sokáig maradhattam egyedül megjelent egy hosszú barna hajú nő is. Vettem egy mély levegőt, hogy valamennyire lenyugodjak. De ha belém köt.. Esküszöm nem állok jót magamért. Azért csak úgy a semmiért nem esek neki, mert az még mindig nem én vagyok.
- Inkább csak pasival kapcsolatos. - Mondtam röviden és egyszerűen. Még sem mondhatom, hogy elrabolt egy boszorkány azért mert azzal járok akivel szerinte nem kellene és megkínzott és ez eléggé felidegesített, de azt hiszem ez most nem tartozik rá. Főleg, hogy az a boszi már halott is. Ami miatt jelenleg egy kicsit büszke is vagyok magamra.

Végigmértem őt, és csak sóhajtottam egyet. Nos, igen. Kötözködő kedvemben voltam. OTt akartam belekötni, ahol tudtam, hogy fáj neki. És a pasik jó kiindulási pontok általában.
- Hát... - néztem végig rajta ismét. - Most mondjam, hogy nem vagyok meglepve? - vágtam egy gúnyos, ravasz fintort. - A szőke nők általában... hogy is mondjam? - kezdtem el sóhajtozni. - A franc, nem is tudok rá szavakat... - húztam az agyát.

Szavaira először elképedtem.. Már mindenkinek van valami baja ebben a városban velem? Még ha lenne rá okuk.. Valószínűleg csak bosszantani akar, de ha így folytatja eléri a célját mert most nem nehéz felidegesíteni. Végül is pont erre vágytam.. Valakire akinek nekieshetek és úgy tűnik ő vevő erre.
- A te helyedben én csak meg sem szólalnék. Olyan magányos nem kellek senkinek típusnak tűnsz, míg nekem azért még akad kihez mennem. - Lépkedtem hozzá közelebb miközben összefontam a karomat a mellkasomon.

Felvágták a nyelvét a picikének, és ez... remek! Kell is ez, mert most... Klaus után muszáj valakinek szétrúgni a seggét.
- Óh, hát... nem is tudom, mennyire szerencsétlen egyedülállónak lenni. Nyilván... hát... - masszíroztam az államat. - Az élő példája vagy annak, hogy a pasik megkeserítik az ember lányának életét. Erre vágynék? Ugyan már.. - legyintettem felé.

Csak megforgattam a szemeimet a lehető legtovább akartam szavakban folytatni ezt a vitát, mert ki tudja mivel állok szemben. Aztán az életemre már eléggé oda kell figyelnem.
- Miért van az az érzésem, hogy veled is valaki nagyon elbánt és most rajtam akarod kitölteni a dühödet? - Vontam fel a szemöldökömet. - De hát akkor rajta, tedd csak azt. Ha ettől jobban érzed magad. - Tártam szét a karjaimat. - De előre szólok, nem fogom hagyni magam.

- A szőke libák mindig ezt mondják - forgattam a szemeimet fintorogva. - De ne mondd nekem, hogy egy ilyen csecsemő vámpír ellenem bármit is képes tenni.. - ragadtam meg a torkát, hogy a falhoz taszítsam, és dühösen pislogtam a szemeibe. - Igazad van. Valaki felhergelt. És le kell vezetnem! - fogtam szorosabban, és összeszorított fogakkal megrántottam a nyakát, hogy a feje a falnak koppanjon. Eléggé... erősen.

- Ha már senki nem képes megtűrni maga mellett nem csodálom, hogy idegeneken kitölteni a dühödet. - Sziszegtem miközben próbáltam lefejteni karját a nyakamról nem sok sikerrel. Csak élve ússzam meg ezt az egészet.. Ennyi járt a fejemben. Ha már a boszinál sikerült erőt venni magamon, majd itt is sikerülni fog. Remélem.
Ahogy a fejem a falnak koppant hirtelen, mintha megszédültem volna minden homályos lett, de próbáltam összeszedni a gondolataimat és elvigyorodtam miközben minden erőmmel megszorítottam a karját. - Csak ennyire telik?

- Hm... - sóhajtottam fel, ahogy meghallottam a hangját, és megláttam egy vigyorát. - Érdekes, egy szőke ribanctól nem vártam efféle... nem is tudom, minek mondjam ezt - engedtem el a torkát, és elléptem előle.
- Most van lehetőséged megmutatni, hogy TE mit tudsz, kis szőkeség... - suttogtam gunyorosan. Na igen. A szőke nőktől soha nem vártam sokat. Ettől meg főleg. Bár talán bennem a hiba? Áh, ezt soha nem fogom bevallani.

Kezdett nagyon elegem lenni ebből a szőke ribancozásból. Mikor megadta a lehetőséget arra, hogy én is mutassam meg mit tudok egyáltalán nem tétováztam.
- Csak nehogy letörjön a körmöd és még sírva fakadj itt nekem. - Vigyorogva minden erőmmel a falnak vágtam. Tudom, hogy erősebb vagyok, mint egy átlagos velem egykorú vámpír. De attól még nem biztos, hogy egy nálam valószínűleg sokkal idősebbet le tudok győzni.