Mikor belevágtam ebbe a rapid randiba, tényleg nem fűztem sok reményt hozzá. Túl egyszerű lett volna megtalálni az ideális áldozatot. És mégis, mikor már tényleg beletörődnék, hogy csak az időmet vesztegettem ezzel az egész hülyeséggel, szembe kerül velem a nő, aki megfog. Legalábbis annyira, hogy belemenjek a játékba vele. Szórakoztató egy mit sem sejtő halandóval packázni kivételesen. Határozottan tetszik, ahogy elhiszi a kitalált személyiséget, amit adok előtte. Mondhatni egyre inkább az ő igényeihez alakítom. Ma ilyen kedvem van. Hadd legyen pár kellemes órája, mielőtt megtapasztalja a poklot. Mert ez a célom, ez nem is kérdés. Amiről neki azonban egyelőre fogalma sem lehet. Hisz csak egy megnyerő mosolyt és ehhez illő udvarias, szellemes, intelligens modort lát. És ennek egyelőre így is kell maradnia. - Szóval macska helyett megtenném én is? - kérdezek vissza sokat sejtető mosollyal, de igyekezve azért megmaradni a szellemeskedésnél. Végül is ez csak afféle évődés kettőnk között. - Pedig, javíts ki, ha tévednék, de szerintem nem hasonlítok annyira egy bolyhos kiscicához - teszem még hozzá, továbbra is a lehető leglehengerlőbb mosolyomat villogtatva felé. - Más fogkeféjét? Miért tennék ilyet? Egy időben sokat utazgattam, alap volt, hogy egy fogkefe legyen nálam, bárhová is megyek - jegyzem meg. Ügyesen kell belőni az ilyet. A nők nem szeretik az ápolatlan, trehány pasikat, de a piperkőcöket se. Én pedig ma a tökéletlenül tökéleteset próbálom megmutatni neki. Egy pasit, aki tényleg, ahogy sejti, túl szép, hogy igaz legyen. Mert nem is az. - De egy barátságos, kedves lányt szívesebben hódít meg bárki, mint egy jéghegyet - még egy bók úgy hiszem, belefér. Az ilyet minden nő szereti, nehogy azt gondolja, az ő Mr. Álompasija nem viszonozza a vonzalmát. Az el is ronthatná a játékomat. Azt pedig nem szabad. - És ha a barátod, miért is nem teszed? - kérdezek vissza mosolyogva, érdeklődést mutatva, de nem véletlenül csapok le a témára. Hadd tűnjön úgy, érzem a riválist a felemlegetett másik férfiban. Nem lennék hiteles, ha nem érdekelne az ilyesmi, mikor a "potenciális jövendőbelimet" keresem. Még ha valójában a céljaim eléréséhez az sem érdekelne igazából, ha férjnél volna, vagy akár már gyerekei is lennének. Csak akkor nyilván más stratégiát, szerepet választanék, mint így. Közben egy pincért is sikerül az asztalunkhoz igéznem (szó szerint) és a rendelésünket is leadhatjuk. - Borok és nők terén úgy hiszem, csalhatatlan az ízlésem - kacsintok rá egyet, megjegyzésére reagálva. Flörtölgetni kell, sőt kötelező, a cél megköveteli és egyébként élvezem is. - Jelenleg egy új építésű, kisebb belvárosi lakásban lakom. Mivel csak nemrég költöztem ide, túlzottan belakni még nem volt időm, szóval elég személytelen és talán túlzottan tiszta is egyelőre. De majd segítek rajta idővel - szélesen mosolyogva szövöm tovább a mesémet egy soha nem létezett ember soha nem létezett dolgairól. Meglepően szórakoztató egyébként. Az is csak játék, ahogy mikor látom, tiszta majonéz a szája, odahajolok és nemes egyszerűséggel én törlöm le azt egy szalvétával, mielőtt ő tehetné meg. Kell a bizalmas érintés, hogy közelebb kerülhessek hozzá. Ez pedig aligha lép túl bármilyen határt. Sőt, ha jól sejtem a jeleiből, még tetszeni is fog neki. Aztán ugyanúgy mosolyogva ülök tovább, mintha mi sem történt volna. - És te? Egyedül laksz? Esetleg vannak lakótársaid, testvéred, aki megosztod az élettered, ilyesmi? - ártatlanul visszafordítom a kérdést, amivel azt is igyekszem kipuhatolni, mennyire is várja ma este haza őt bárki is. Bárki, akinek esetleg hamar feltűnne, ha nem érkezik meg...
YOU'LL NEVER LEAVE ME DARLING, NOW HEAR MY TENDER WARNING
Na jó volt értelme ennek az egésznek pedig tényleg azt hittem, hogy halálra fogom unni magamat és végül is nagyjából így is indult a dolog, de ezek szerint a sors mégis csak okkal vezérelt ide, na már ha létezik sors. Az egész lehet egy fatális véletlen is, hogy két ember, akik nem gondolták, hogy egy ilyen röpke dolognak van értelme mégis csak pont egymásba botlanak és hát lássuk be elég jól sikerült egymásra is hangolódni. - Naná, hogy sőt! Ha már macska, akkor tökéletes lennél és hidd el jó gazdid lennék. - oh nem ennyivel még nem hoz zavarba, maximum egy kicsit. Azért amíg addig nem jutunk el, hogy már most kezdjem el vakargatni a füle tövét, addig rendben vagyunk és az igazán vörösséget is elkerülöm és hát végül is ez az első randi kerülgethetjük egymást, aztán remélhetőleg lesz majd második is. Rendes pasinak tűnik, akár még a végén értelme is lehet ennek a mai napnak. A fene gondolta volna. - Oh nem csak a fogkrémes tubus! Ott van még a fogkefe is. Ugye sose használod másét? - ha már viccelődünk, hát viccelődjünk, egyébként is így a jó. Olyan könnyen oldódott köztünk a kezdeti nem is ismerjük egymást feszültség, mintha tökéletesen egymásra lennénk hangolódva és persze nekem fogalmam sincs róla, hogy ez egy kidolgozott terv része. - Én is ezt mondom! Túl jó vagy, hogy igaz légy, én meg... már azzal elrontom, hogy ennyit bókolok neked igaz? Hűvös távolságtartás kellene, meg persze meg kellene hódítanod, mint a romantikus lányregényekben. - még el is gondolkodom látványosan a lehetőségen, bár azt hiszem ezt már buktam. Nem vehetem fel hirtelen a hűvös stílust és hát nem is tehetek úgy, mintha a fickó egyébként ne jönne be úgy, ahogy van stílust és jellemet és külsőt és mindent egybe vetve. De hát lássuk be szinte már tényleg jól szép, hogy igaza legyen. Az ilyen pasik általában házasok, vagy melegek, de ő nem tűnik melegnek, nem szemez feltűnően a pincérrel sem, vagy ilyesmi. - Igen pontosan! Tudod a legjobb barátom egy srác. Állati jó fej, meg minden, de bejön neki egy csaj és hát ő olyan visszafogott művészlélek. Velem tök laza, de hiába van oda azért a lányért nem hajlandó lépni felé és néha úgy érzem... Tudod odaállnék elé és jól megráznám, hogy tegyen már valamit. Na az ilyen viselkedés ki tud borítani. - oh lehet, hogy nem a legjobb ötlet egy srácról beszélni az első randin, aki amúgy a legjobb haverom és akinél szoktam sörözős éjszakákat is tölteni, de hát Winn és én nem úgy vagyunk. Fel sem merült soha ilyesmi. Persze helyes srác és jó fej is, de sose nézett rám úgy, meg hát ott van neki a kis múzsája érte epekedik, csak nem hajlandó tenni is valamit, pedig épp ideje lenne végre. - Jó választás! - hamarosan pedig meg is érkezik, amit rendeltünk, én pedig pár korty után rá is vetem magamat a szendvicsre. Egy kevéske maszatolás csak belefér, majonéz a szám sarkában, ilyesmi, időnként azért letörölgetem, amikor észreveszem és nem habzsolok azért úgy, mint aki nem evett három napja, de hát na, azért éhes voltam. - Na jó, mivel én eszem, rajtad a sor. Mesélj mondjuk... a lakásodról. Milyen pasi vagy e téren? A komoly, vagy a bohém? Ugye nincs életnagyságú Rohamosztagos figurád? Na attól kiverne a víz! - eszem, ő meg nem és hát még se nézze csendben ahogyan eszem, viszont kíváncsi vagyok rá, hogy hol lakhat, mert a fogkrém használatát már ismerem, de azon kívül nem sokat tudok róla és itt az ideje.
Látom a nőn, hogy bejön neki a szerep, amit alakítok. Nagyon is. Mondhatni egyenesben vagyok. Egyre közelebb a végjáték része az estének. Persze ilyenkor kell a leginkább óvatosnak lennem, nehogy a siker előérzete megrészegítsen, figyelmetlenné tegyen és ezáltal csússzon ki a prédám a kezeim közül. De úgy hiszem, elég régi motoros vagyok már ebben a játszmában ahhoz, hogy ne kövessek el ilyen bagatell hibát. A zsebemben van a siker, de még könnyen el is veszíthetem ezt a finom falatot, ha túlzottan elengedem magam ennek tudatában, vagy türelmetlenül kapkodni kezdek. Különben is, a játékom minden fázisának megvan a szépsége, amit élvezek. Éppígy ennek is. - Sőt? - ránevetek és érdeklődve pillantok rá, mintha tényleg várnék még valami megerősítést. Igazából csak annyi a célom vele, hogy kicsit zavarba hozzam, persze úgy, mintha észre sem venném. Az efféle flörtölgető évődés erősíti a vonzalmat tapasztalataim szerint. A legtöbb férfi egyébként is szereti zavarba hozni a számára vonzó nőket, szóval a szerepemhez ez passzol. - Hm... nem is tudtam eddig, hogy a hosszú és boldog párkapcsolat legnagyobb titka a fogkrémes tubus. Lehet, hogy eddig ezzel volt a hiba. Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem - poénkodok egy kicsit, mert úgy látom, vevő az efféle humorra. Azon is csak nevetek egyet, mikor belém csíp. - Ha ilyeneket képzelsz, mint én, akkor elég élénk fantáziád lehet - jegyzem meg szórakozottan. Pedig ebben még van is némi rejtett valódi gondolat. Ha tudná, hogy mire is célzok valójában! Eljátszom neki az álompasit, de ha minden jól megy, ma este még a legszörnyűbb rémálmává is válhatok. Sőt, talán még annál is rosszabbá. Akkor már biztos, hogy azt fogja kívánni, bár tényleg csak képzelt volna. De ez a valóság. A véres valóság. Ha minden jól megy, szó szerint. De itt még nem tartunk. Egyelőre csak kedélyesen csevegünk, hol viccesebbre, hol pedig látszólag komolyabbra véve a figurát, mint most is. - Nem is tudom. De sejtem, mire gondolsz. Én a magam részéről talán lustaságnak, tehetetlenségnek, esetleg teszetoszaságnak hívnám? - látszólag elgondolkozom a dolgon. Végül is egy "álomférfi" aránylag értelmes, intellektuel benyomását is kell, hogy keltse véleményem szerint, így nem árt ennek is adni egy kicsit. Közben megszólal a gong, mi pedig hamar a maradás mellett döntünk. A felfordulás nagy a terem visszarendezése miatt, de találunk egy félreeső asztalt és hála egyik igen hasznos vámpírképességemnek, egy pincér is hamarosan ott áll, hogy szolgálatkészen felvegye a rendelésünket. - Minőségi vörösbort szeretnék. Lehetőleg szárazat, ha van - a pincérre nézve válaszolok Louise kérdésére, aki szorgosan bólogat és jegyzetel, majd kis türelmet kérve el is indul a konyha felé, hogy hamarosan visszatérjen mindazzal, amit rendeltünk. A bor elég kellemes ital és legalább a vörös színe emlékeztet a vérre. Finom, női, halandó vérre, amilyenhez ha így folytatom a kis színjátékomat, reményeim szerint még ma éjszaka hozzá fogok jutni. Méghozzá attól a nőtől, akihez mosolyogva fordulok vissza, miután a pincér távozott az asztalunktól. A mosolyom barátságos, a tekintetem érdeklődő. Sejtelme sem lehet róla, valójában miféle gondolatok húzódnak meg mindezen őszintének látszó gesztusok mögött. Ebben szinte biztos vagyok. Hiszen remekül játszom, úgy hiszem.
Azért egy ilyen kérdésre még sem vághatom rá azonnal, hogy dehogy! Helyes pasi, sőt még kedves is, elég különleges, nem hiszem, hogy bárki kidobná, ha meg még macska is lenne... Aki szereti a macskákat annak általában elég jó a tűrőképessége, főleg mert a macskák nagyon szeszélyesek tudnak lenni. Igen, tényleg kell nekem egy macska, tuti, hogy jól kijönnénk. - Tudod én biztosan nem dobnálak ki pár nap múlva, sőt! - néhol már azt sem tudom, hogy hol van a viccelődés és a nem viccelődés közöttünk, de nincs ezzel gond. Legalább ez az este jól alakul, annak ellenére, hogy szinte teljesen biztos voltam benne, hogy valami elviselhetetlenül pocsék lesz. De úgy fest, hogy ezúttal, kivételesen mázlim van. - Akkor ez egy jó pont. Fogkrémes tubus téren passzolunk, mi kell még? - széles mosoly, de ezúttal nem nevetek, főleg mert kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lesz a válasza. Valahogy úgy érzem ezúttal is valami olyat dob majd be, ami tetszeni fog, de fel nem foghatom, hogy ennek ellenére mégis hogy a viharba lehet egyedül, hiszen jól néz ki, és még rendes pasi is azok alapján, amiket mesél. Olyan hihetetlennek tűnik, én meg őrülten naiv vagyok, hogy ennek ellenére el akarom hinni, hogy létezik és ez nem csak egy jól kitalált és ügyesen felhúzott máz? - Na jó, ha elkezdenek rám furán nézni a pincérek elgondolkodom rajta, hogy tényleg nem csak képzellek-e. - még előre is nyúlok és szórakozottan belecsípek egyet a karjába, mert tényleg hihetetlen egy fickó, de eddig a pincérek még nem néztek rám furán, tehát valószínűleg nem csak én képzelem ide, na az már végképp ciki lenne. - Hm... azt hiszem a tohonyaságot, tudod, amikor tudod, hogy mit akarsz, de még se teszed meg. Ez jó szó rá egyáltalán? - oh igen, újfent Winnie az, aki beugrik, hiszen ő pontosan ilyen. Állandóan csöpög nekem arra csajra, a múzsájára és soha sem tesz semmit, határozottan fárasztó egy idő után, mintha szándékosan csinálná, hogy kikészítsen idegileg. Legalább úgy fest, hogy újdonsült ismerősöm nem ide tartozik, hiszen maradunk még, nem esetlenkedik, hogy mi legyen a következő lépés. Egyértelműen bejön és azt hiszem ez fordítva is meg van, tehát nem bénázunk, és ezt jobban szeretem, mint amit Winnie művel állandóan. - Oh, milyen gyors volt! Remélem van valamilyen szendvicsük, igazából bármi jöhet, csak ne legyen benne hal. Sonka és sajt, melegszendvics, ha van és megoldható és mellé mondjuk egy pohár bor... te milyet szeretsz? - én annyira nem vagyok e téren válogatós, bár eleve nem iszom gyakran, de akkor végül is mindegy. Azért sokkal töményebbet nem akarok most inni. Nincs szükség rá, hogy kiüssem magamat, hiszen amúgy is jól érzem magam vele és nem akarok semmi elhamarkodottat művelni, vagy... épp hogy de, csak nem úgy, hogy nem vagyok a tetteim tudatában?
Tetszik ez a helyzet, hogy ez a gyanútlan halandó nő szemlátomást jól érzi magát a társaságomban és gyakorlatilag önként hagyja magát behálózni általam. Persze sejtelme sem lehet arról, ki is vagyok én valójában. Meggyőződésem, hogy tökéletesen alakítom a szerepemet. Sikerült ráéreznem a szájízére. Eljátszom neki a férfit, akire vágyik, de csak egy éjszakára. Mert azt már nem garantálom, hogy a reggelt egyáltalán megéri. De még nem tartunk ennél a résznél. Egyelőre folytatnom kell a komédiát. Nem panaszkodom, én ezt a részt is módfelett élvezem. Mert most van kedvem az ilyesmihez. Szerencséje van a kis Louise-nak. - Az egy dolog, de vajon nem dobna-e ki ugyanazzal a lendülettel két nap után? - kérdezek vissza szórakozottan. Csak poénkodunk, semmi komoly. Bensőségesebbé teszi a légkört, még akkor is, ha esetleg gyengécskére sikerül is a vicc. Így működik ez a nőknél. - Ezen most gondolkoznom kell... De azt hiszem, a végén. Olyan nagy figyelmet nem fordítottam még erre sosem. Nem volt ebből még probléma a kapcsolataimban. A macskákkal semmi bajom. Bár nekem sosem volt, de az egyik exbarátnőmnek igen. Aránylag jól kijöttünk a kis szőrpamaccsal - felnevetek, mielőtt válaszolnék. Nem akarok úgy csinálni, mint aki kitér a válasz elől, az nem jó pont, ezt tudom. Játszom hát tovább a szerepet, kitalálok újabb és újabb részleteket a férfiról, aki ma én vagyok. Persze közben figyelek, nehogy a végén ellentmondásba kerüljek magammal. Azzal buktathatnám le magam a leghamarabb. De nem ma kezdtem ezt a játékot, én nem vagyok ilyen pancser. Különben is kis odafigyeléssel kiküszöbölhető az ilyesmi. - Hogy mit utálok? Az árulást. A hűtlenséget. Az indokolatlan bizalmatlanságot. És te? - úgy érzem, nem árt, ha erre valamivel komolyabb választ adok. Véleményem szerint jó benyomást tehetek rá, ha láthatja, hogy nem mindent viccelek el. Annak is megvan a helye, de valószínűleg jobb benyomást tudok tenni rá, ha kicsit komolyabb oldalt is megvillantok neki. Legalábbis én így hiszem. Azonban a gong megszólal, a hivatalos "időnk tehát lejárt", de pont jókor hangzik el a meghívásom, amit el is fogad. Rövid tanakodás után a maradás mellett döntünk és én oda is vezetem az egyik sarokban lévő asztalhoz. Százhatvan évvel ezelőtt születtem, valójában tanultam jó modort, nem is keveset és ilyenkor előszeretettel használom is ezt a tudást. Látom rajta, hogy tetszik neki, ahogy helyet foglal az általam kihúzott székre én pedig letelepedek mellé. Nevetek egyet a megjegyzésén, de tekintetem közben egy pincért keres. Normál esetben valószínűleg várakozhatnánk itt elég sokáig, míg akár egy is észrevesz, de nekem épp elég, hogy egy futó másodpercre elkapom az egyikük tekintetét. Megvannak az előnyei annak, hogy vámpírként értek az igézéshez. Ritkán használom, mert sokszor túl egyszerűvé és unalmassá tenné a dolgomat a vadászat terén, most azonban kifejezetten jól jön. A kezemet intésre igazából csak a Louise-nak szóló színjáték kedvéért teszem fel, a pincér nem ezért indul meg felénk, hogy felvegye a rendelésünket, hanem mert ezt a gondolatot plántáltam bele. - Szép estét! Mit hozhatok? - Várakozás teljesen nézek Louise-ra a pincérfiúval együtt, hiszen mégiscsak a hölgynek kell először rendelni. Így kell hamar kiszolgáltatni magad a káosz közepén. Még ha látott is, biztos, hogy nem hagyott volna ott egyébként csapot-papot. Ezt bizonyítja az is, ahogy az egyik kollégája rosszallóan néz utána, mivel egy asztal cipelését szakította félbe miattunk, jobban mondva miattam a fiatal fiú. De ez engem a legkevésbé sem érdekel. Nekem most le kell nyűgöznöm ezt a nőt és ha korgó gyomorral ül itt mellettem, ez aligha fog menni.
Újra csak felnevetek, amit azt hiszem a szőnyeges pasas lassan kifejezetten rossz néven fog venni, bár azért remélem, hogy a csúnya nézésen kívül másra nem ragadtatja majd el magát. Mondjuk nem nézem egy kimondottan határozott alaknak, úgyhogy kétlem, hogy bármilyen komoly lépésre egyébként képes lenne, sőt ezt egyenesen kizártnak tartom, hogy bárhol és bármikor kiálljon magáért. - Szó se róla, nem is állna jól neked a menhely, de biztosan hamar jönne valaki, aki lelkesen fogadna be. - még mindig nevetgélve csóválom a fejemet. Komolyan, eddig azt sem gondoltam volna, hogy bárkinek elmondom Winnen kívül ezt az egész örökbefogadási tervet, mert hát lássuk be teljesen abszurd, hogy a pocsék szerelmi kapcsolataimat igyekszem egy macskával helyettesíteni, de legalább most képes vagyok nevetni a saját mondhatni szerencsétlenségemen, mert itt valahol erről van szó. Az életem nem alakul éppenséggel a legjobban, legalábbis ami a kapcsolati részét illeti, lassan tényleg belépek abba a korba, amikor le is mondhatok minden efféléről. - Hm... igaz lehetnek ilyen kis rejtett hibáid, szóval hol is nyomod meg a fogkrémes tubust? Ééés... mit utálsz a legjobban? Nem csak kajában, hanem úgy ám blokk. Mondd, hogy nem a macskákat, mert az válóok. - széles mosollyal fűzöm tovább újfent a szavakat. Határozottan kellemes vele beszélgetni és úgy látom képes mindent viccesen és jó kedélyűen értelmezni, ami jó és ami a tetejében ritka is! Épp e miatt maradok végül, mert ez a kis röpke beszélgetés nagyon rövidnek bizonyult és végül is ennek az egésznek az a lényeg, hogy találkozzunk valakivel, aki esetleg még alkalmas is lehet valamiféle kapcsolatra, bár én azért ilyen messzemenő következtetéseket még nem vonnék le ennyiből. Tényleg nem tudhatom hol nyomja meg a fogkrémes tubust, na nem mintha ennyire szőrszálhasogató típus lennék, hogy ez érdekeljen. Egyébként is úgy érzem neki is tetszik a helyzet, pont e miatt vannak a kis lopott érintések is, ahogyan megfogja a kezemet pár pillanatra, nem is kérdés, hogy maradok. Winn tuti, hogy nem fogja elhinni, hogy egy ilyen helyen sikerült egy elvileg értelmes pasassal megismerkednem. - Hohó, vége a hivatalos résznek és máris kibújik a szög a zsákból! Na jó, akár egy szendvics is elég és ígérem a figyelmem a tiéd, főleg ha ebben a nagy pakolászós káoszban még egy pincér figyelmét is ránk tudod irányítani. - elismerő mosollyal nyugtázom, hogy még a széket is kihúzza nekem. Tényleg igazi úriember, azt el kell ismernem. Olyan nagyon nehéz elhinni, hogy a fickóval nincs semmi gond és mégis nem csillog minimum jegygyűrű a kezén, vagy nincs mögötte egy egész nagy pereputty is. Mindenesetre egyelőre meg kellene várni a pincért, aztán majd meglátjuk a továbbiakat. Azt nem szeretem, amikor a beszélgetés felénél szakítanak félbe, állhatsz meg, adhatod le a rendelést. Én magam is mindig figyelek rá, hogy olyankor menjek ki egy asztalhoz, amikor nem épp a legjobban bele van merülve egy páros a beszélgetése. Az olyan illúzióromboló tud lenni.
Érzem, hogy jó úton haladok a ma esti prédám becserkészésével. Mégsem volt rossz ötlet ez a rapid-randi, vagy mi a fene. Igencsak megkönnyítette a dolgom. Ennyi pancser után, akik itt összegyűltek, elég csak egy kicsit szellemesebbnek, értelmesebbnek, kedvesebbnek lennem és máris nyerő vagyok ennél a nőnél. És még jól is szórakozom, miközben egy teljesen kitalált, megjátszott személyiséget alakítok. Mindig is élveztem az ilyesmit. Persze a nyers erőszak alkalmazása sem rossz olykor, de most inkább ehhez van hangulatom. - Ezt azért lássuk be, szerencse. Nem érezném túl jól magam egy menhelyen - továbbra is kedélyesen tréfálkozom vele, mivel úgy érzem, vevő az efféle humorra. Akkor miért ne tenném? Minél megnyerőbb vagyok a számára, annál jobb. Még ha én vele ellentétben távolról sem az Igazit keresem itt ma éjszaka. Nem is hiszek az ilyesmiben. Ezt azonban nem lenne szerencsés a tudtára adni. Egyelőre semmiképp. Az mindent csak tönkretenne. Jobb, ha inkább bensőségesebbé teszem a légkört. Legalábbis erre törekeszem a kis élcelődéssel is a szomszéd asztalnál ülő balekról. - Rémes defekt? Ezt rajtad kívül más nem derítheti ki, ha érdekel. Lehet, hogy nem ott nyomom meg a fogkrémes tubust, mint te. Vagy nem úgy hajtogatom össze a ruháimat, ahogy mondjuk te szereted. Esetleg ki nem állhatom a kedvenc ételedet vagy ilyesmi - válaszolom lazán, arcomon félmosollyal. A szerep, az szerep és úgy érzem, jól alakítok. Én elégedett vagyok magammal. Nem kell tudnia arról, hogy az a bizonyos "rémes defekt" valójában sokkal rémesebb, mint azt a legvadabb rémálmaiban gondolná. Hogy egy enyhén szadista gyilkos vagyok. Bár ki tudja, talán komolyan sem venné, ha elárulnám. Pedig még nem is hazudok. Nem ártana pedig óvatosabbnak lennie. A halandók végtelenül naivak. De pont ezért szórakoztató nekem ez a vadászat. És nem hiszem, hogy rosszul haladnék. Látom, hogy jól esik neki a bók és a kezét sem húzza el, mikor megérintem. Jobban nem is alakulhatna a dolog. Pláne, hogy mire a gong megszólal, már el is fogadja a meghívásomat egy további italra, amit úgy fest, itt fogunk elkölteni. Nekem tökéletes. Egyelőre. Bár elég nagy a felfordulás, míg az asztalokat rendezgetik, az egyik sarokban észreveszek egy üres helyet és afelé irányítom. - Éhes vagy? Nem tudom, mit lehet itt kapni, de mindenképpen a vendégem vagy akkor valami ételre is. Nem szeretném, ha az éhséged elvonná a figyelmedet rólam - még egy kis, enyhén egoista viccet is elnyomok, bízva abban, hogy tetszik neki. A csipkelődés is tudja oldani a hangulatot. Közben az asztalhoz vezetem és ki is húzom előtte a széket, hogy aztán igazán úriemberhez méltó módon, egy karmozdulattal és egy mosollyal jelzem számára, hogy foglaljon helyet és csak miután ő megtette, ülök le én is, ezúttal a mellette lévő székre és nem vele szemben, hogy így várjunk a pincér remélhetőleg minél hamarabbi érkezésére.
Tényleg nem gondoltam, hogy ennek a mai napnak lesz értelme. Valószínűleg, ha az nem lett volna nagyon csúnya dolog már felálltam volna az asztaltól jóval előbb, akkor viszont nem jön el ez a pillanat, de hát olyan fickókkal voltam kénytelen társalogni eddig, akik finoman szólva is rémesek voltak. Nem azt mondom, hogy érthető, hogy nem találtak maguknak senkit sem, de az biztos, hogy az olyanok mellé, mint a szőnyeges pasas biztosan olyan nő kell, aki erősen eltér az átlagtól. Nem azt mondom, hogy én olyan vagyok, mint az átlag, de főleg mert ha azt nézem én is macskavásárlásban gondolkodom, tehát nem találtam meg azt a bizonyos Igazit... de akkor se vagyok olyan rettenetes, mint a szőnyeges fickó... igaz? - Ez jó, még vicces is vagy! - nevetem el magamat. Tényleg szórakoztató és a mai este folyamán most először még jól is érzem magamat, ez is valami. - Csak tudod a férfiak néha azért többet igényelnem, mint a macskakaja, a simogatás és a tiszta alom, arról már nem is beszélve, hogy nem lehet őket menhelyről elhozni. - még mindig nevetgélve csóválom a fejemet. Érdekes egy hasonlat annyi biztos, bár abban igaza van, hogy azért a pasiknak, ha kicsit dögönyözöd őket, kellő mennyiségű és milyenségű kaját adsz azért egészen jól kielégíted az alap igényeit. Van azért ebben valami. - Hát én sem. - még kicsit közelebb is hajolok és én is valamivel lejjebb veszek a hangerőből. Végül is nem akarok én azért szegény fickón ennyire nyelvet köszörülni, így se lehet valami kellemes az élete, hogy ilyen nehezen talál maga mellé valakit, és még ilyen nehéz is a jelleme. - Akkor jó, még az anyós kérdés is kipipálva... mármint úgy értem annak, akinek majd az anyósa lesz. Tényleg hihetetlen, hogy nincs valami rémes defekted. - hitetlenkedve csóválom a fejemet, hiszen úgy fest, hogy az anyuci kérdés is kihúzva a listáról. Azt pedig azért nem mondanám nagy hibának, hogy szereti a tartós kapcsolatokat. Tényleg hihetetlennek tűnik, hogy nem húzta még be valaki és gyűrűzte meg. Jó tudom a pasik szokták a nőket, de azért ezt sok esetben mégis csak inkább a csajok érik el nem finoma rávezetéssel. - Köszi, de ismeretlenül nem ér így dicsérni. - még sem tudom letörölni a jól eső mosolyt az arcomról, főleg hogy még a kezemet is megszorítja, ami tényleg jól esik és eszem ágában sincs elhúzni a kezemet. Így is folyton csak abból áll az életem, hogy Winnt hallgatom a múzsájáról, a nagy szerelméről és közben én... azon filózom, hogy beszerezzek egy macskát. Hát nem nagyon... nagyon szánalmas? Ezek után már nem is lehet kérdés, hogy szívesen megiszom még vele valamit, hiszen jól érzem magamat, nem is akarnám, hogy most vége szakadjon az estének és külön öröm, hogy ő ajánlotta fel, nem nekem kell nyomulni. Párszor már megtettem és hát... látszik, hogy nem sokra jutottam vele. - Végül is itt is maradhatunk és akkor nem kell még sétálni is, elég majd ha már kibeszélgettük magunkat mondjuk. Sokkal kellemesebb lesz egy külön asztalnál beszélgetni, figyelő szemektől mentesen. - cinkor mosollyal pillantok oldalra, hiszen a szőnyegkedvelő fickó még mindig erőteljesen figyel és tényleg jó lesz már úgy beszélgetni, hogy közben nincsenek ezek a rosszalló pillantások. Szóval egyelőre felállok szépen, úgyis kicsit majd átrendezik a helyet, addig akár a pultnál is leülhetünk, de a fal mellett talán akadnak szabad asztalok, ahol akár helyet is foglalhatunk. - Nagyon ciki, ha azt mondom egyébként... éhen halok? Kb. ebéd óta semmit nem ettem, akkor is csak gyorsan bekaptam valamit meló közben. Hátha lehet kapni itt valamit elfogadható áron. - nem tudom, hogy ő meddig akar maradni, mert ha mondjuk nem éhes, vagy maximum csak inna valamit, akkor majd kibírom. Talán van egy zacsi keksz a táskámban, végső soron elmajszolom azt hazafelé, addig meg jóllakom... a citromkarikákkal, ami az italhoz jár.
A halandókban pont az a szórakoztató, hogy gyengék, kiszolgáltatottak és a legtöbbjüknek fogalma sincs róla, miféle veszélyek leselkednek rájuk. Általában a természetben a prédák felismerik a ragadozót és legalább valamiféle, többé-kevésbé hatékony védekezési mechanizmusuk van ellene, ami növeli a túlélési esélyüket. Ez azonban az emberek esetében nem így van. Két lábon járó vérbankok és annak ellenére, hogy semmilyen hatásos fegyverük sincs ellenünk, meg vannak győződve arról, hogy ezen a bolygón ők az uralkodó faj és minden irányítását a kezükben tudják tartani. Micsoda naiv idea! Ez a nő velem szemben sem sejtheti, hogy mit forgatok a fejemben vele kapcsolatban. Ez ad egyfajta plusz élvezetet a dologhoz. Hogy az orránál fogva vezetem. Nincs már igazából más dolgom, mint játszani tovább a szerepemet. Csak arra kell vigyáznom, hogy ki ne essek belőle. Egyébként már a markomban van. Mindössze meg is kell tudnom tartani, míg bevégzem a tervemet. - Ne dicsérj ennyire még a végén zavarba hozol, az meg nem lenne valami férfias! Egyébként, nem tudom belegondoltál-e már, de a legtöbb pasi sem akar sokkal többet annál, mint amit most a macskák igényeiről elmondtál - könnyeden mosolygok és tréfálkozok vele kicsit. Miért ne tenném? Minél oldottabbnak érzi a légkört közöttünk, annál jobb. És úgy tűnik, eddig veszi is a lapot, ami nekem csak jó. - Hát... sok szerencsét neki! Bár nem fogom irigyelni azt a hölgyet - jegyzem meg hangomat lehalkítva, cinkosan összekacsintva vele. Kis gonoszkodás belefér, nem hiszem, hogy ezzel túllépnék egy határt, ami túlzottan rosszmájúnak tüntetne fel. A közös élcelődés összehoz. Az emberek már csak ilyenek. Szeretik a nyelvüket köszörülni a náluk szerencsétlenebbeken. Bár szó se róla, ez a fickó első pillantásra egy igazi baleknek tűnik. Nem mintha különösebb figyelmet vesztegetnék rá. Annál a velem szemben ülő nő és amit vele tervezek sokkal jobban érdekel.
- Hm, egy barátnőm se panaszkodott rá korábban. Egyébként meg messze él, biztosíthatlak róla, hogy nem tud beleszólni a mindennapos dolgaimba. De nem is volt az a fajta soha szerencsére. Azt elég nehezen viseltem volna - szórakozottan, lazán válaszolok a láthatóan nem teljesen komoly felvetésére. Természetesen végig ügyelek rá, hogy szerepben maradjak. A valóság aligha derítené fel ennyire. Hogy a szüleim már csaknem száznegyven éve halottak, ráadásul én küldtem őket a másvilágra. Az apám sosem szeretett, rendszeresen bántalmazta anyámat és engem is. Csalódott volt, amiért az egyetlen fia nem örökölte a mágikus képességeit. Anyám meg egyszerűen csak akarat gyenge volt, de arra bezzeg volt esze, hogy vámpírrá változtasson és az apám ellen kijátsszon. Az életével fizetett érte. Nem épp egy idilli családi kép, ezt aligha tudná feldolgozni. De nem is áll szándékomban elárulni neki. Most néhány órára egy másik ember leszek. Olyan, amilyenről csak álmodozhatott. Hogy aztán a legszörnyűbb rémálmává váljak. - Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Nagyon tehetséges, okos nőnek tűnsz - kihasználom a helyzet intimitását és egy pillanatra bátorítóan az asztalon lévő kezére teszem a kezem és megszorítom egy kicsit (ha nem húzza el azon nyomban), de még mielőtt tolakodónak hathatnék el is engedem. Nem árt egy kis fizikai kontaktus, ha meg akarom őt nyerni magamnak. De csak módjával, nehogy elijesszem. Ha elrántaná a kezét, nem kapok utána, csak kedvesen mosolygok, mintha mi sem történt volna. Nem tudhatom, mennyire ódzkodik az érintéstől, de ennyit már meg merek kockáztatni. Aligha veszi ki magát rosszul. A gong pont a legjobbkor szólal meg, mikor elhangzik a meghívásom. Szuper, eddig a lehető legjobban haladnak a dolgok. Legalábbis számomra. - Nos, mivel csak nemrég költöztem a városba, sajnos nem sikerült még feltérképeznem a környéket ilyen téren. Van esetleg valami kedvenc helyed, ahová szívesen mennél? Ha nem lenne, nekem itt is tökéletesen megfelel - várakozón, érdeklődve nézek rá. Ha előáll valamivel, belemegyek és el is indulhatunk, ha nem, a bár felé veszem az irányt, hogy itt maradva rendeljek valamit mindkettőnknek. A helyszín számomra lényegtelen, amíg ő itt van velem, a tervemet mozgásban tudom tartani, bárhol is legyünk.
Mondhatjuk igen, hogy csupán egy naiv ember vagyok, akinek halvány gőze sincs a világunk mögött megbújó rejtélyekről és veszélyekről, pedig bőven vannak, sőt még a hozzám legközelebb álló személy sem szimpla ember, mint én és most az sem, aki itt ül velem szemben. Talán még a szőnyeges ipse sem, de ez már igazán nem fontos, mert vele nem fogok elmenni innen annyi szent. Valahogy még az se tudatosul bennem, hogy talán jobban bele kellene gondolnom abba, hogy valaki nem lehet ennyire tökéletes, vagy legalábbis ahhoz közelítő, mint ő, hiszen eddig nem igen derült ki róla semmi rossz és meglepő, hogy ennek ellenére mégis itt ücsörög egy olyan helyen, ahová már tényleg inkább csak utolsó kétségbeesésükben jönnek az emberek. A válaszára azért csak felnevetek. Értem én a macskás célzást. - Teljesen igazad van, de valahogy manapság valami rettenetesen nehéz rendes pasit találni. Te valami csodabogár vagy, netán a végén kiderül, hogy nem bírsz majd, vagy a fene tudja és marad a macska. A macskák nem túl válogatósak. Adsz nekik enni, simogatod őket és persze kiszolgálod és teljesen jól el vannak, nagy elvárások nélkül. - mosolyogva vonom meg a vállamat, hiszen ez azért részben igenis komoly volt, amit mondtam. Egy macska sokkal egyszerűbb lélek, mint egy pasi és valahogy a macskákat sokkal könnyebb kezelni is, vagy csak tényleg én fogok ki mindig olyan alakokat, mint a szőnyeges fickó. - Ez már biztos, de hátha talál majd valakit, aki hasonlóan... unalmas. - az utolsó szónál én is közelebb hajolok és inkább csak suttogom. Azért annyira én se vagyok szemét, hogy végleg belegázoljak szegény lelki világába, legalábbis nem így nyíltan és az azért jó dolog, hogy úgy fest a velem szemben ülővel legalább lehet cinkosan susmusolni. Eddig is szimpatikus volt, de egy cseppet sem veszített a szimpátiámból a kezdetektől, míg itt a legtöbben már az első pillanatokban mélyrepüléssel nyitottak, ami nagy szó, mert jó pár hapsival sikerült beszélgetnem, bár némelyiket még érdemi beszélgetésnek is nehéz lenne nevezni. - Áh, akkor még egy lehetőség lehet. Anyuci pici fia vagy, szóval bárki, aki a közeledbe akar kerülni előbb rajta kell, hogy átverekedje magát és az anyjából öngyilkos küldetésnek felel meg. - nagy komolyan fejtegetem az újabb tézist az esetleges nehézségekről vele kapcsolatban, hiszen eddig minden olyan mesébe illően egyszerűnek tűnt. Akkor tuti, hogy az anyós itt a kulcs, aki még az értelmes jelölteket is végképp kicsinálja. Persze azért a szám sarkában megbújó mosolyból látszik, hogy valahol csak viccelek, aztán persze ki tudja, lehet hogy beletrafáltam. - Próbálkozom, időnként próbálom elhatározni magamat és lépni, aztán... egyszer hátha sikerül is. - a mosolyom most talán még sem olyan teljesen őszinte, hiszen nem tudom, hogy tényleg elérem-e azt az állapotot valaha is, hogy befussak, vagy legalább megpróbáljam. A jó ég tudja, hogy miért van ez, pedig mindig is támogató szüleim voltak, mégis valahogy nem lettem elég magabiztos. Szinte már hihetetlen, de pár pillanattal az után szólal meg a gong, hogy meghív egy italra. Azt hiszem ezt az időzítést hívják tökéletesnek, számomra pedig nem is kérdés, hogy mások elérhetőségével nem igen fogok foglalkozni már. Megtaláltam azt, akivel érdemes beszélgetni, a többiek tényleg csak időpocsékolásnak voltak jók. - Akkor azt hiszem mehetünk. Ismersz egy jó helyet? Vagy maradjunk itt miután összekapták a helyet? - ha jól sejtem itt is lesz még élet, csak az asztalokat tolják vissza a helyükre, de addig a bárban is helyet lehet foglalni. Persze ha valami mást javasolna, én annak se vagyok ellene.
Azt kell mondanom, amennyire felesleges időpocsékolásnak éreztem azt, hogy idejöttem néhány perccel ezelőtt, most legalább olyan jól szórakozom. Most, hogy megtaláltam a potenciális áldozatomat, a vadászat izgalma felkorbácsolja az érzékeim. Érzem a lassan emelkedő adrenalinszintet a szervezetemben. De ez az a jóleső fajta. A játék izgalma, amivel szorgosan, mint egy pók próbálom behálózni az áldozatomat, lehetőleg észrevétlenül, hogy mire rájöjjön, mi folyik itt valójában, már ne legyen esélye menekülni. Mert most ehhez van hangulatom. Van, amikor csakúgy erőszakosan rárontok egy a kihalt utcákon egyedül sétáló nőre és még azelőtt teszem erőszakosan magamévá és veszem el az életét, hogy különösebben módjában állhatna felfogni ami történik vele és akár csak megpróbálhatna menekülni. Most azonban más a helyzet. Itt éppen arra játszom, hogy megkedveljen és ha minden terveim szerint halad még ő is jól érezheti magát. Legalábbis az este végéig. Ami az ő esetében mindennek a vége lesz. De nem akarok ennyire előreszaladni, hosszú még az út addig. És én ezt is módfelett élvezem. Azt, hogy másnak adom el magam (véleményem szerint abszolút hitelesen), mint aki valójában vagyok. Kedvesen mosolygok rá, sőt a kérdésére még kicsit fel is nevetek. Nem gúnyosan, inkább olyan jókedvűen. - Ezt vehetem bóknak? Persze jó lenne tudnom a választ. Így csak olyan sablonokat durrogtathatnék, hogy nem találtam még meg az igazit. Mondjuk nem is próbáltam fel hozzá mindenkit, ahogy mondani szokás. Csak néhány hosszabb kapcsolatom volt, de idővel kiderült, hogy nem illettünk össze. Ne gondolj semmi drámaira, csak olyasmikre, mint az idővel kihűlő gimnáziumi szerelem, vagy eltérő elképzelések a jövőről és hasonlók. Tényleg szerettem volna már régen családot alapítani, de nem így alakult az életem. Persze nem panaszkodhatok, alapvetően kiegyensúlyozott az életem, de néha azért hiányzik egy társ. És azért egy barátnő mégiscsak jobb volna erre a célra, mint egy macska, úgy hiszem - ismét rámosolygok. Bízom benne, hogy továbbra is szimpatikus a kép, amit sugallok. Mesélek neki dolgokat "magamról", amitől érezhet egyfajta bizalmasságot kettőnk között, de konkrétumokat különösebben nem mondok. Ez ennél a témánál egyébként is tökéletes taktika. Az exeket egyik nő sem szereti túlzott részletességgel ismerni. És ez nekem csak jó. Vissza pedig nem kérdezek, kapott már elég bókot és azzal még az ellenkező hatást érhetném el, ha rosszul forgatom a lapokat. Hadd lássa úgy, hogy engem nem a kudarcai érdekelnek, az értékeit látom. - Azt hiszem, vele már nemigen lesztek barátok - jegyzem meg hangomat lehalkítva, cinkosan közelebb hajolva hozzá, miközben laposan a fickó felé pillantok, aki ezekre a hangos megjegyzésekre olyan rosszallóan nézeget ide. Szegény balek! De hát magának csinálta. Aki ennyire nem ért a nőkhöz, talán jobb lenne, ha nem erőltetné ezt a témát. Louise következő megjegyzésére egy ragyogó mosolyt kap válaszul. Úgy érzem, határozottan jó úton járok ahhoz, hogy elnyerjem a szimpátiáját. Helyes. Ezek szerint nincs is más dolgom, mint ezt a megkezdett színjátékot folytatni. Persze azért még korai lenne elbízni magam, de a kezdet eddig ígéretes, az biztos.
- Nos, szoktam vele beszélni rendszeresen, elég jóban vagyunk, de azért a napi telefonálgatás kicsit sok lenne belőle. De szerintem neki is belőlem - nevetek fel a megjegyzésére. Érzem, hogy nem gondolja komolyan, ezért én is lazára véve válaszolok rá, hogy lássa, értem a viccet, nem sért vérig az ilyesmivel vagy kezdek lázas magyarázkodásba, mint egy igazi balek. - De az ilyesmi fejleszthető. Nem egyik pillanatról a másikra, de az. Csak meg kell próbálnod hinni magadban - bátorítóan nézek rá, hangom most komolyabb színbe vált, de lágy marad, nem kioktatón mondom mindezt neki. Egy kis burkolt egosimogatás még belefér a bókok után, úgy hiszem. A következő mondata pedig engem igazol. Szuper, eddig nyertem. - Köszönöm, megtisztelnél vele, ha esetleg meghívhatnálak egy italra, miután "lejár az időnk" - megnyerőnek szánt mosolyt eresztek meg felé. Már biztos, hogy bejött a karakter, akit eljátszok a kedvéért. Persze nem árt óvatosnak lennem, de eddig remekül alakul minden. Mégsem volt olyan rossz ötlet ez a rapid-randi. Csak arra kell figyelnem, hogy az este hátralévő részében se ejtsek hibát. Egy egészen kicsit sem. Azzal még mindent elronthatok. Bármikor.
A végén még ez az este nem lesz annyira pocsék és szánalmas, mint amilyennek indult. Persze ettől még nem fogok újra egy ilyenre eljönni. Ez az egy alkalom bőven elég volt. Túl sok rémes alakkal kellett beszélgetnem. Csak mert van egy, aki úgy tűnik, hogy értelmes - és még nem derül ki, milyen csontvázak vannak a szekrényében - nem bízom el magamat. Jobb a rosszra felkészülni, akkor nem csalódik akkorát az ember. E miatt is kell a macska. Én már komolyan nem építek rá így a harmincat elérve, hogy az életem kapcsolati fronton felfelé fog ívelni. Tuti biztos, hogy ennek a pasasnak is van valami rejtett gikszere, minimum elvált, vagy özvegy, ha normális, de mégis egyedül van. Vagy munkamániás. Egyik se jobb a másiknál. - Na erről van szó! Egy erős nő még nem ijesztő. Egyébként sem azt a kort éljük, hogy húsz éves korára már a nők kötelezően házasok és van vagy két gyerekük nem igaz? A filmeken sírni pedig... édes dolog. Én is szoktam és sok nő szereti az érzékeny pasikat. - jó ezt hallani és látszik is rajtam, hogy nagyon jó úton halad a felépített karakterjellemmel, amivel hatni igyekszik rám. Persze a rossz tapasztalatok miatti gyanú azért ott van bennem... Nem, még véletlenül se arra gondolok, hogy az életemre akar törni, hiszen gőzöm sincs a természetfeletti világról úgy konkrétan, csak hát na... kiderül a végén, hogy azért sírós típus, mert meleg, vagy csak a pasikat is szereti, aztán ott vannak a rosszmájú pletykák a nem heterókról, hogy általában túlfűtöttek, szóval a monogámia nem a kedvenc elfoglaltságuk... Nem, nem kéne rosszat feltételeznem igaz? - Ez jól hangzik, tényleg olyannak tűnsz, mint egy igazi főnyeremény. Hogy a fenébe lehet, hogy nem csillog gyűrű az ujjadon? - ezt teljes komolysággal és meglepettséggel kérdezem, hiszen úgy fest még csak nem is munkamániás, aki az életét a cégének szenteli. Ha nem kell annyit bent lennie, akkor nem erről van szó, viszont ez esetben... komolyan hogy a jó életbe nincs felesége? A végén tényleg az özvegy, vagy elvált verzió lesz a nyerő. Egyik se valami megnyugtató, hiszen egy összetört szív meggyógyítása állati nehéz és minél nagyobb a baj, annál lehetetlenebb feladat is egyben. Azt meg végképp nem akarnám, hogy a pasim a halott feleségéhez viszonyítson folyton... Oké, előreszaladtam, hiszen nem is a pasim és koránt sem biztos, hogy az lesz, hisz csak dumálunk. - Valahol így is van, eladnák magukat és megvennének téged, főleg ha olyan jó parti vagy, mint amilyennek tűnsz. De az itteni pasik se különbek, ne aggódj. - halkan még fel is kuncogok, ahogyan a nem rég arrébb ült szőnyeges pasas már megint szem forgatva néz rám. Hát istenem, legalább felfogja, hogy nem volt jó a taktikája. Néha kell az őszinteség, különben nem jön rá, hogy rossz úton jár. - Oh... köszönöm. Esetleg majd idővel. Még a legjobb haveromnak se mutattam meg őket, úgyhogy ehhez kivételezett helyzetbe kell kerülni. - a jó ég tudja, hogy miért sugallom azt a tekintetemmel, hogy ő akár még kerülhet is ilyen kivételezett helyzetbe, hiszen nem ismerem még eléggé és még mindig nem tudok semmit a csontvázakról a szekrényében. Nem létezik, hogy egy sincs! - Ez lesz az! Biztosan anyuci kedvence vagy és naponta beszéltek! - nem, azért ezt nem mondom komolyan, ez a széles mosolyból is látszik az arcomon. Tetszik a stílusa és az őszintesége is, sőt ezek szerint még a szüleivel is jóban van, ami megint csak jó, csak reméljük, hogy azért nem túlságosan, de csak nem az a típus, aki még csak nem olyan régen költözött el otthonról és ezért van még egyedül. - Hát látod a kitartásommal nem nyerhetnék valószínűleg díjakat. - finoman megvonom a vállamat, de azért az arcomon játszó mosolyból látszik, hogy jól esik, amiket mond. Igazából néha magam sem tudom, hogy miért nem lépek egyről a kettőre. Megpróbálhattam volna már demókat szétküldeni, Winn is épp eleget lelkesít, vagy legalábbis próbál. Kereshettem volna más melót, utazhatnék is - ha lenne rá pénzem -, csak valahogy sose valósítottam meg ezeket. Talán mindennek az alapja egy jó partner, aki ösztönöz és bár Winn sokat segít, de ő mégis csak a barátom és nem a pasim. - Teljesen jogos felvetés, de ezeknek a rapid-randiknak az az értelme, hogy rövid idő alatt ha meg van az alap szimpátia akkor oké, ha nem... akkor ez van. Én úgy gondolom, hogy azért az esetek nagy részében elég hamar rájöhetsz, hogy valaki szimpatikus, vagy sem. Az eddigi pasasok nagyon nem voltak azok... - ennél a pontnál, mivel már megint túl nagy a hangerő a szőnyeges fickó újfent csúnyán néz rám. Komolyan... ennyire belegázoltam a lelki világába? -... de mondjuk esetedben más a helyzet. Ha lejár az idő, már pedig egy hamar bekövetkezik, szívesen beszélgetnék még, ha ráérsz. - oké-oké tudom hagyjuk meg a pasinak a kezdeményezést, de pont arról volt szó, hogy nem kell leosztott szerepekkel operálni, úgyhogy elhívhatom én is, legalábbis így burkoltan, aztán majd ő találja ki a többit. Ha nem jön össze, max. lesz egy jó estém, mert végül is szimpi, annyira nem lehet már elszúrni ezt remélhetőleg.
Csak egy hirtelen ötlet volt felbukkanni ezen a rapidrandin és az elején elég nagy csalódás is volt az egész. Bíztam benne, hogy elém tesznek egy csokor potenciális áldozatot, nekem csak válogatnom kell belőle, de úgy tűnik, ezeken tényleg csak a legalja, a "maradék" jelenik meg, mivel csapnivaló a felhozatal. Egészen addig úgy is érzem, teljesen feleslegesen pocsékoltam itt az időmet, míg az utolsó jelölt asztalához nem ülök. Persze vele ellentétben én még véletlenül sem "életem párját" keresem (meggyőződésem, hogy ilyen nem is létezik), csak a ma esti áldozatomat, de én ebben is elég válogatós vagyok. A szerelemben, mint olyanban egyébként soha nem is hittem. Az apám elvileg szerette az anyámat, mégis rendszeresen bántalmazta és mikor egy minket ért támadás következtében vámpírrá változott, az életére is tört és minden hezitálás nélkül ölte volna meg, ha nem akadályozom meg ebben. Bár tudom, némelyek azt hiszik, Gabriella az "életem értelme", hiszen ő az egyetlen, akit valaha átváltoztattam és boszorkány léte ellenére nem öltem meg (ehhez hozzátenném, nem egyszer próbáltam és az átváltoztatása is véletlen volt), na meg most is, miután hosszú évekig a társam volt, utána, őt keresve érkeztem Mystic Fallsba. De ez hülyeség. Nem mondom, Ella elég dögös nő, de már régen nincsenek még csak szexuális jellegű gondolataim sem irányába. Nem mintha kirugdosnám az ágyamból vagy bármi, ha úgy alakulna, de többet gondot okozna ez, mint élvezetet. Ez nem annyira érzelmi, mint inkább megszokásból és összeszokottságból eredő szövetség. Ami miatt nem hagyhatom, hogy csakúgy szó nélkül lelépjen és hátrahagyjon engem. Ezért is jöttem utána. De ez nem jelenti azt, hogy keresés közben néha ne szórakozhatnék egy kicsit. Mint például most itt, ezzel a nővel. A mai szerep a hódító jófiúé, úgy döntöttem. Néha ilyet is van kedvem játszani. Egy darabig legalábbis. - Sztereotípiák. Én sem szeretem őket, de a társadalom így működik. Én például, lehet, hogy ez ciki és nem férfias, de olykor el szoktam sírni magam a szomorú, drámai jeleneteken a filmek alatt. Nem számít túl férfiasnak, de ez a helyzet. Egyébként szerintem kifejezetten szexi, ha egy nő úgymond meg tud állni a saját lábán és meg tudja különböztetni a csavarhúzót a kalapácstól és nem esik kétségbe ha ki kell cserélni egy villanykörtét - Ő is sokat beszél, így én is csevegő stílusra váltok. Úgy érzem, ez az, ami bejön neki. Már megvan magamban a szerepem, ha valamin azt érezném, hogy nem bejövős a számára, legfeljebb változtatok. Egyelőre azonban megmaradok az érzelmes, jó egzisztenciával rendelkező, független középosztálybelinél. - Van egy asztalom az irodában, de elég keveset vagyok ott. Az én feladatom az ügyfelekkel tárgyalni, így sokat vagyok házon kívül. Így szerintem nem olyan monoton egyáltalán. Nem vagyok ugyan valami magas pozícióban egyelőre, de így legalább senki sem háborgat munkaidőn kívül és túl nagy felelősség sem nyomja a vállam, csak egy-két beosztottam van, akik leszervezik a találkozókat - Úgy érzem, a legmegnyerőbb a középvezető egy nő szemében. Aki nem az utolsó lótifuti, de nem is egy nagy fejes, akinek valószínűleg semmi ideje a munkáján kívül másra. A tapasztalataim szerint legalábbis ez a nyerő. De majd elválik, most is jól gondolom-e. - Örülök, hogy így gondolod, jó érzés fesztelenül beszélgetni végre, nem úgy, mintha tárgyalóasztalnál ülnék. Sajnos sok nő így állt itt hozzá. Mintha venni, illetve eladni akarna valamit - cinkosan közelebb hajolok hozzá és a hangomat lehalkítva mondom ezt neki. Úgy érzem, ezzel tudok valami intimitást vinni a beszélgetésbe. - Nagy kár, hogy titkosak. Kíváncsi lettem volna rájuk. Egy ilyen szellemes nőnek biztosan egyedi a stílusa - megítélésem szerint egy bóknak már eljött az ideje. Nem akarom túlzásba vinni, mert az riasztó a nőknek, de ha semmi jelét nem adom, hogy ő is jó pozícióban van nálam, az elbizonytalaníthatja és ugyanúgy fuccsba mehetnek az erőfeszítéseim, azt pedig semmiképp sem hagyhatom. - Nos... nem is tudom... cipőket nem gyűjtök, minden szezonra egy-két pár van maximum, a gyerekkori képregényeim pedig biztosan megvannak még otthon a szüleimnél, az Anyám ereklyeként őriz meg mindent, ami velem kapcsolatos, de valószínűleg a padláson porosodnak és évek óta rájuk sem nézett senki. Szóval nem tudom. Azt hiszem, neked magadnak kell rájönnöd arra a defektre, ha kíváncsi vagy - még egy flörtölős kacsintást is megengedek magamnak a végén, mert miért is ne? Megítélésem szerint kezd eléggé oldottá válni a hangulat kettőnk között, de azért még semmiképp sem szabad elbíznom magam és túlzásokba esnem. Csak szépen, fokozatosan, módjával. Van időnk. Legalábbis ha jól játszom, akkor lesz. Jóval több, mint ez a tizenöt perc, amit a játékszabályok biztosítanak. - Hm... semmi olyasmit nem látok ezekben, ami tényleg defekt lenne. Bár az önbizalomhiányt nem értem, szerintem semmi okod rá. Egy értelmes, szellemes nő benyomását kelted, aki remek beszélgetőpartner. Biztos vagyok benne, hogy bármilyen álmodat meg tudnád valósítani, ha kitartóan küzdesz érte - bátorító mosolyt küldök felé. Most aztán tényleg kapott elég bókot, egy időre elég is lesz, úgy hiszem. Tényleg csak módjával. - Igazad van, jobb nem vesztegetni az időt, de tényleg meg tudsz ítélni egy embert mindössze tizenöt perc alatt? Mi van, ha csak zavarban van vagy éppen rossz passzt fogsz ki és nem tudja épp igazán megmutatni, hogy mi lakozik benne, mert túl hamar ítélsz és nem adsz neki esélyt? - kérdezem komolyabbra fordítva a hangvételt. Hadd érezze, hogy érdekel a véleménye, a világlátása. A nők ezt általában értékelik. Na meg burkoltan a saját malmomra is igyekszem hajtani ezzel a vizet, hogy ha letelik a kiszabott időnk, esetleg folytassuk tovább az "ismerkedést". Mert nekem ez a feltett szándékom és már csak azt kell elérnem, hogy ő is hasonlóan gondolja.
Mindenkinek megvan a saját kis háborúja, egy olyan háború, amit igazából nem nyerhet meg, de ennek ellenére tovább folytatja a dolgot és próbálja mégis bebizonyítani az ellenkezőjét, mintha a kudarc nem létezne, vagy éppen semmi se tudná enyhíteni azon sebeket, amiket ejtettek rajta. Jól ismerte ezt az érzést, hiszen a gyermekeimet vette el tőlem az a személy, akit szerettem. Vélhetően ő tőle is elvettek olyat, akit nem kellett volna és emiatt pedig még inkább úgy éreztem, hogy talán a szavaim pontosan annyira nem fogja meghatni őt és eltéríteni a céljától, ahogyan telet se érdekli az emberek kívánsága vagy éppen fohásza azért, hogy végre újra jó idő legyen, vagy a termések ne fagyjanak el, ha esetleg váratlanul csap le. Az emberek pontosan olyanok, mint az időjárás, de egytől egyig… Szeszélyesek és veszélyesek, hiszen néha a legjámborabb szellőből lesz a legveszélyesebb szélvihar, ahogyan a legtündéribb arc mögött lappang néha a legnagyobb démon, ördög. Nem gondoltam azt, hogy a velem szemben ülő nő, gyermek ördög lenne, legfeljebb csak egy személlyel szemben, de néha pont ennyi elég ahhoz, hogy a lelkünkbe örökre sötétség beszökjön és szép lassan gyökeret eresszen, hogy utáni az emberi lelkeket megfertőzze, mint egy gyógyíthatatlan betegség… - Lehet, hogy külsőre hasonlítanak, de ha jól hallottam, akkor személyiségre nem hasonlítanak annyira. Négyen vannak, ugye? – kérdeztem tőle egy kisebb gondolkodás közepette, hiszen biztosan megnehezíti a dolgát ez a tény, de biztos vagyok abban, hogy senkivel se keverné össze azt, akire vadászik, hiszen ilyenkor van egy fura érzés is legbelül, ami segít abban, hogy remek vadászok legyünk. – Rendben, bocsánat, amiért aggodalmamat fejeztem ki, de szemmel láthatóan igazán tehetséges boszorkány vagy és nem tűnsz olyannak, akiért valaki aggódna, így megtettem én, de elnézésedet kérem, hiszen nem volt jogom hozzá. – nem vettem zokon amit mondott, de nem is akartam megbántani vagy éppen az agyára menni. Anya voltam, többszörösen is, így érthető volt, hogy aggódom néha az emberekért. Elég ideje élek ahhoz, hogy megérezzem azt, ha valakit tényleg a természet megáldott sok mágiával, akiből egyszer nagyboszorkány lehetne és még az se érdekelt, hogy mellette más is. Talán farkas, de ebben magam sem voltam biztos. Szavaira pedig csak bólintottam, hiszen ez még inkább alátámasztotta azt, hogy személyes bosszúról van szó és nem többről. – Lenne egy dolog, amiben segíthetnél és kvittek lennénk. – szólaltam meg kíváncsian, de én még nem tehetem meg. Még Adam nem tudhatja meg azt, hogy itt vagyok, amíg nem tudom azt, hogy biztonságos mind a két fiam számára és a menyem számára.
Kezd úgy tűnni, hogy volt értelme ennek az egésznek. A végén még meggyőz ez a helyzet arról is, hogy tényleg szerezzek egy macskát, hiszen ha végül a rapidrandi nem annyira baklövés, pedig az elején nagyon erősen annak tűnt, akkor lehetséges, hogy a macska se lenne rossz döntés. Végül is annyira nem lehet vele mellélőni. Nem kell sétáltatni, csak enni adni neki és simizni, meg persze az alom kérdés, de azért egy macskát csak el tudok látni. Tény, hogy a mindenféle gazaim általában rövid idő alatt kipusztulnak - nem, még egy kaktuszt se tudok hosszú távon életben tartani... próbáltam -, de egy macska más. A macska szól, ha éhes, tehát nem hal éhen, ha megfeledkezel róla, rosszabb esetben megtámad és téged fal fel... Na jó, ha horrorisztikus gondolatokkal színezem a sztorit, akkor el fogom vetni a macska ötletét, pedig tényleg olyan jó lenne simizni! És persze megölelni egy magányos estén. Eljutottam addig, hogy több kell egy kakaónál és a kedvenc sorozatomnál, ami hát naná, hogy a Jóbarátok. - Áh neked nem állna jól. Állítólag a pasik nem mutatnak jól macskával, hozzájuk inkább a kutya illik, bár ki nem állhatom az efféle sztereotípiákat. Nem butaság csak azért utálni valamit, mert elvileg kell? És mi van akkor, ha én szerelem össze a saját bútoraimat és élvezem is? Akkor máris nem vagyok elég nőies? - oh az eszmefuttatásaim, amikor ráncolom a homlokomat és vehemensen magyarázok. Winn ilyenkor mindig szolidan forgatja a szemét, pedig tudom, hogy nem tudna meglenni nélkülük! Egyébként is nem reagálná le őket, ha annyira utálná, amit mondok, csak direkt rájátszik, ami igazából jó, mert olyankor legalább bűnbánat nélkül vághatok a képébe egy párnát éééés mi lehet jobb, mint párnával képen törölni valakit? Nem okozol érdemben kárt, viszont jól esik! Oké... vannak kivételek, volt már olyan, hogy majdnem kiütöttem szegény fogát a gombbal, de az puszta balszerencse miatt volt, nem azért, mert én rosszul csináltam valami. - Jól hangzik, de... nem unalmas? Van irodád, vagy tudod... csak egy kis doboz, ami kb. el van választva a többiektől, mint a filmekben? - szerencsére egyik szülőm sem dolgozott soha irodában, szóval halvány gőzöm sincs róla, hogy a valóságban ezek milyenek is pontosan, de amit a filmekben látok, az cseppet sem jó, sőt... számomra nagyon is riasztó. Nem bírnék egy olyan melót, meg persze az állandó stressz, a folyamatos telefonálás. Ha a pasi bróker, tuti, hogy folyton cseng a telefonja, bár persze biztosan nem keres rosszul, hiszen a ruhája is láthatóan jó minőség, de utálnék olyan valakivel leülni ebédelni, akinek nincs egy fél órája csak magára... vagy rám, vagy ránk. - Oh hát... a pincérkedés az uncsi, a dalszerzés inkább hobbi, biztosan neked is van valami izgi hobbid a brókerkedés mellett. Egyébként ez az egész este elvileg erről szól. Lehetsz indiszkrét, mert ha senki se jön be, akkor lelépsz és kész, valószínűleg soha nem futsz össze a legtöbbjükkel itt... hál' istennek! - a nem rég arrébb ült pasas megint rám pillant. A szőnyegek akkor is iszonyú unalmasak! Szóval csak egy bocsánatkérő pillantással megvonom a vállamat. Ez van. Lehet, hogy másnak ez bejön, nekem tuti nem. - Tehát... Igazság szerint nincs sok, csak néhány és szigorúan titkosak! Soha, senki nem hallgatta még meg őket, de amúgy... én inkább vegyítem a stílusokat. Régen tanultam gitározni, de nem tartott sokáig és eléggé kezdő maradtam benne, úgyhogy inkább mixeket készítek. - na jó talán mint mindig alulértékelem magamat. Szoktam gitározni és annyira nem is megy rosszul, de nem szoktam magamat dicsérni, abban pocsék vagyok, e miatt nem sikerült még érdemben előre lépnem. - Hééj... nem létezik, hogy komolyan ezt nevezed defektnek. Ezért csomó csaj oda lenne, a romantikus szépfiúért. Na ki vele! Tudod, lehet hogy soha többé nem találkozunk, szóval elmondhatod. Titokban cipőket gyűjtesz, vagy... még mindig meg vannak a gyerekkori képregényeid és évente átolvasod őket, vaaagy... manikűröshöz jársz, valami tuti, hogy van! Ki vele! - ha kell nógatom én egy kicsit. Nem hiszem el, hogy nincs valami hibája. Csak azt ne mondja nekem, hogy özvegy és azért költözött a városba, mert a nő meghalt, ő pedig megmaradt reménytelen és patetikus romantikusnak. Na akkor elsüllyednék szégyenemben, hogy én meg azzal piszkálom mi a defektje, bár végül is ez is egyfajta defekt. - Nem is tudom... Nincs túl sok önbizalmam és nem valósítom meg az álmaimat, pedig van egy csomó. Pincérnő vagyok, ami elég snassz meló, főleg egy bizonyos kor felett. Macskát akarok, bár ezt már tudod és élek halok a fagyiért! Bármikor, bárhol, bármennyi jöhet, de komolyan! Hm... és a legjobb barátom pasi, amit a pasik nem szoktak tolerálni, bár ritkán jutok el addig, hogy ezt bárkinek elmondjam, mert folyton idiótákba futok bele, azt hiszem ez a legnagyobb defektem. Oh és állítólag túl sokat beszélek, de ez természetesen nincs így. - mosolyogva vonom meg a vállamat, hiszen már ő is rájöhetett, hogy tényleg kicsit sokat jár a szám, de alapvetően szeretek beszélni, ezért is vagyok jó pincérnő, mert szeretnek hozzánk bejárni a vendégek már csak azért is, hogy csacsogjanak kicsit, mert az jó. Kibeszélni a napi nehézségeket, a történéseket, ha épp otthon nincs kinek elmesélni. - Persze, ha máris menekülnék megértem, de ez ennek a lényege... gyorsan kell lerántani a fátylat az igazságról, mint a sebről a tapaszt, úgy kevésbé rossz. - na igen, ez olyan mint, amikor másnap reggel rájössz, hogy a csaj a tíz tonna smink nélkül tök máshogy néz ki. Elég ijesztő lehet és marha nagy átverés is egyben.
Mikor már kezdem azt gondolni, hogy teljesen feleslegesen jöttem el erre a vacak rapidrandira, az utolsó partnerem végre felkeltei az érdeklődésemet. Semmi különös nincs benne, csak egy átlagos halandó, de megvan benne az a báj, ami felébreszti az érzékeimet. Akarom őt, a testét, a vérét, az életét, mindent. Még ma éjszaka. Ideje hát elkezdenem játszani. A lehető legmegnyerőbb modoromat veszem elő. Tudom én, hogy kell bánni a nőkkel, minden területen. Nemcsak a testükkel, de a lelkükkel is. Nem is lennék jó vadász, ha nem tudnám hatékonyan becserkészni a vadat. Mondjuk ahogy elnézem itt a ma esti "konkurenciát", nem hiszem, hogy nehéz dolgom lenne. De azért nem is bízom el magam. Különben is, a játék már itt kezdődik és én ezt a részét, a becserkészést, behálózást is módfelett élvezem. Ahogy félrevezetem az áldozatomat, aki azt hiszi pontosan tudja, valójában azonban sejtelme sincs róla, mi is vár majd rá. Megeresztek felé egy mosolyt. Úgy tűnik, egészen humoránál van, bírom az ilyet. Nem egy üresfejű liba. Az okos áldozat pedig szórakoztatóbb. Az odavezető út is. A buta nőket nem szeretem. Elfogyasztani sem annyira. Semmilyen értelemben. - Még a végén meggyőzöl és innen egyből megyek is beszerezni egyet. Ha ennyi előnye van... - jegyzem meg szélesen mosolyogva. Úgy tűnik, érti a viccet, bízom benne, hogy ezt is fogja. - Egy kisebb brókercégnél. Csak nemrég nyílt itt a leányvállalata, még csak próbálunk betörni itt a piacra, nem ismert név - válaszolom könnyedén, szemrebbenés nélkül. Gyorsan tudok hihetően hazudni, az évek megtanítottak már erre. Ismerem a rákfenéjét a dolognak. Minél kevesebb részlet és jól megjegyezni, mit mondok. Ennyin múlik. Most a cél, hogy lefessek egy olyan férfit számára, aki valószínűleg megnyerő lehet egy hozzá hasonló nőnek. Ez pedig nem is olyan nehéz.
- Dalszerző? És ezt te unalmasnak nevezed? Vannak is esetleg kész szerzeményeid a fiókban? Ha nem vagyok indiszkrét, megkérdezhetem, milyen zenei stílusban alkotsz? - a kérdések között tartok szünetet, nem egyszerre zúdítom rá mindet, de célom, hogy inkább ő beszéljen. Egyrészt, mert ez jó benyomást kelthet benne, hogy érdeklődöm a lénye iránt és nem csak a saját hangomat hallatom, mint itt a legtöbb macskajancsi, másrészt, mert minél több információm van róla, annál könnyebb becserkésznem, illetve estlegesen kiderülhet olyan dolog is, amire nem árt odafigyelnem vadászat közben. A kérdésére felnevetek. Nem erőltetetten, olyan jóízűen. - A defektem? Talán azt nevezhetném annak, hogy a komoly kapcsolatok híve vagyok. Ezt értsd úgy, hogy nem látom értelmét felpróbálni mindenkit és nekem, bár elcsépeltnek hangozhat, de egy nő külseje mellett az esze, a belső értékei is fontosak. Mondhatjuk úgyis, hogy nagyok az elvárásaim. A mellékelt ábra szerint talán irreálisan nagyok. De nem akarok beleragadni egy kapcsolatba csak azért, hogy legyen mellettem valaki. Hiszek a szerelemben és hogy megtalálhatom a lelki társamat. Vagy túlságosan romantikus és idealista lennék? - Abszolút szerepbe helyezkedtem. Semmi konkrétum, amibe belegabalyodhatnék, csak egy világlátás, ami a nőknek általában be szokott jönni. Ma este ilyet játszom. Jófiú leszek. Pár óráig legalábbis. - Viszont, bár hölgytől nem illik ilyet kérdezni, ha már én válaszoltam, úgy érzem, úgy tisztességes, ha visszafordítom a kérdést. Mi a helyzet veled? Te mit tartasz a "defektednek"? - az utolsó szónál idézőjelet gesztikulálok az ujjaimmal, majd várakozás teljesen, érdeklődő tekintettel, remélhetőleg kellően lehengerlő nézéssel tartom vele a szemkontaktust.
Ahogyan telik az idő úgy vagyok egyre biztosabb lenne, hogy nem kellene itt lennem. Azt hiszem lassan tényleg azt mondhatom, hogy az efféle utolsó próbálkozás és kezdek betojni, hogy tényleg macskás nő lesz belőlem? Elég pocsék helyzet mi? A legjobb az lenne, ha elmennék Winnhez egy nagy üveg borral és jól kidumálnánk mindent és mindenkit, de nem terhelhetem állandóan őt a nyűgjeimmel. Nekem kell kezdenem valamit az életemmel. Úgy lenne a legjobb, ha fognám magamat lelépnék innen, végre rászánnám magamat, hogy csináljak is valamit és elhagynám... a várost! Rémes, hogy még szinte ki se mozdultam Seattleből egész életemben. El kell hagynom a Megyét, csak akkor várnak rám változások és talán valami értelmesebb élet is végre. Komolyan közel vagyok hozzá, hogy lelépek, de végül még sem teszem meg. Az utolsó pasast még kibírom, aztán majd utána. Csak azért se fogok macskát venni, mert ha utazni akarok és új életet kezdeni, akkor mégis ki gondoskodna a macskáról? Macskaprojekt elvetve és nagyon remélem, hogy holnap reggel se fogom meggondolni magamat, amikor nyűgösen és fáradtan ébredek és visszagondolok ezekre a pocsék rapidrandikra, amiket itt sikerült véghez vinni. Komolyan már csak a selejt maradt és tuti, hogy a velem szemben ülőnek is van valami defektje. Maximum elsőre még nem tűnik fel, mert a külsejével nincs gond, na de ilyen a belülről rohadó alma is. Azt hiszed szép és finom, aztán, amikor beleharapsz... Neeem, nem akarok beleharapni a pasasba, bár szó se róla, hogy... Elég! - Kösz, a tiéd se az az unalmasféle, mint itt... sokaké és nem csak a nevük. - kicsit közelebb hajolok, pedig már így is sikerült az előbb elült pasasban remek benyomást keltenem. Na nem mintha érdekelne, eszem ágában sincs vele találkozni bármikor is. Rettenetesen unalmas alak volt. - Pedig állítólag macskát tartani állati jó dolog. Simogatod, dorombol és boldogsághormont termel és nem hizlal, mint a csoki. - oké úgy látom a fickónak azért van humora és mivel nem rég költözött csak ide még biztosan nem szippantották be a helyi szép lányok. Na persze, ami kési nem múlik, úgyhogy nem bízom el magamat és amúgy is, mint már említettem a belül rohadt alma esetét... Ki tudja, hogy mi a hibája. - És milyen cégnél dolgozol Noah? A bókért viszont jár a piros pont. - mosolyodom el. Úgy fest azt tudja, hogyan kell hízelegni, de azt ki nem? Rendben hülye kérdés. Van azért bőven, akinek halvány gőze sincs róla, a mai este is volt pár példa - Az a helyzet, hogy az én életem se valami érdekes. Se kutya, se macska, bár utóbbi még változhat. Pincérnő vagyok leginkább... de persze nem ez az életcélom, csak valahogy megrekedtem ezen a szinten, de egyszer dalszerző leszek... idővel, remélem. A magabiztosságom eget rengető, ahogyan láthattad és imádom az epret, meg a sajtot, meg a csokit... Na és mi a defekted? Tudod, aki a mi korunkban egyedül van és eljön egy ilyen helyre... tuti, hogy valami nem százas nála. - annyi unalmas alakot hallgattam már végig, hogy nem bírok magammal, ez van. A fickó jó képű, sőt úgy fest, hogy még melója is van, ha pedig még nem csapott le rá senki, akkor tuti, hogy van vele valami baj, vagy elvált, vagy dobta a nője és azért költözött el, netán... özvegy, vagy valami baromi nagy baj van vele.
Talán nem ártott volna észrevennem azt, ami ott volt magam előtt. Nem ő volt az első, aki megjegyezte, hogy ostoba háborút vívok valaki ellen, aki sokkal erősebb, mint én. És velem ellentétben, tényleg nem ejt könnyeket, ha valakinek az életét el kell vennie. Ebben mások voltunk. Ritkán öltem, habár az utóbbi pár évben nagy kihatással volt az életemre az, hogy egyre inkább kudarcnak éltem meg a sikertelenséget. Azt, hogy nem találtam meg Tatiát, pedig már a második világháború óta ez volt a célom. Csak közben változtak a dolgok... maga a világ lett más. Az ember azt gondolná, képesek vagyunk lemondani a bosszúról, de nem. Nem ment olyan egyszerűen, inkább még erősebb, gyomrot facsaró érzés lett. Nem akartamj odébb állni, elismerni, hogy kudarcot vallottam. Nincs olyan indok, aminek segítségével meggondolnám magam, és fizetlenül hagynám a vőlegményem halálát. Talán nem voltam jobb és okosabb, mint mások. De sosem voltam hajlandó erről az egyről lemondani. Még akkor sem, ha életem utolsó cselekedete lesz. - Megvan az okom arra, hogy miért pont ő. Bár megtévesztő, hogy többen vannak - sóhajtottam fel, ujjaim közé fogva a boros poharat. Igen, az, hogy legalább négyen sétálgattak ugyanazzal az arccal, tökéletes érzékeket kívánt. Meg kellett találnom azt az apró dolgot, amelyben mások voltak. Talán az egész kisugárzásuk volt a válasz mindenre. - Tudom, mit csinálok, Zafira - mosolyodtam el aztán biztatóan. Nem tettem hozzá, hogy ha a halálom segítségével teszem lehetővé Tatia szenvedését, nem fogok habozni. Már amúgy sincs itt semmi a bosszún kívül, amiért érdemes lenne maradnom. Nem találtam semmi szépet, színt a világban. Mindenhol az az esős este jelent meg. Nem vártam el, hogy most rögtön elmondja, vagy kitalálja, hogy milyen díjat fizettessen velem a segítségért cserébe. - Nem akarom, hogy gyors szenvedése legyen - válaszoltam. Nem tudtam egyelőre részletesbeben megfogalmazni, minek örülnék legjobban, mi a tervem... az, hogy lassan fizessen meg minden egyes vérrel teli levegővételért. Szavaira elgondolkodtam, majd felkönyököltem az asztalra, és tenyeremmel támasztottam meg az arcomat. - Azt mondanám, hogy mindkettőben élen járok - mosolyodtam el. Valamiért azt sejtettem, hogy már kitalálta, mit is kell megtennem. Hiszen szemet szemért.
Bosszant. Idegesít. De a leginkább az, hogy így érzek. Miért frusztrál ennyire, hogy nem tudom, hol van? Miért akarom előkeríteni a föld alól is? Örülnöm kellene, hogy végre megszabadultam tőle. Egy kolonccal kevesebb. Mégis. Meg akarom találni. Nem léphet meg csak így se szó, se beszéd! Előlem nem! Ez nem így működik! Ha én zavarom el és úgy tűnik el, az más. De így… Nem, velem ilyet nem lehet! És ezt meg is mutatom neki! Bárhová ment és bármiért, meglelem a nyomát! New Yorkból már Seattle-ig vitt az indulat, de már egyre jobban érzem, rossz nyomon járok. De nem érdekel mennyi időbe kerül, akkor is előkerítem. Gabriella Ross, előkerítelek, mindenre esküszöm, bujkálj bárhol! És nem teszed zsebre, amit kapsz, azt garantálom! Dühös vagyok, szinte tajtékzom az elmúlt időben. Ennek pedig még véresebb és gyakoribb gyilkosságok az eredményei. Ma este sem bírom visszafogni magam. Megláttam azonban egy rapid randi hirdetést és arra gondoltam, miért is ne? Ha már mások összegyűjtik nekem a gyilkolni valót... Bár elég válogatós vagyok egyébként, bányarémekkel nem szívesen játszadozom. Csak minőségi ételt fogyasztom, az a helyzet. Viszont, ha már elmentem, már csak a móka kedvéért is úgy voltam vele, miért ne játszanék egy ideig a sztenderd, megadott szabályok szerint? Legalábbis amíg valaki meg nem ragadja a figyelmemet. Akár a szépségével, akár esetlegesen azzal, hogy boszorkány. Viszont meg kell valljam, nincs szerencsém. Szánalmas a felhozatal. Vagy öregek, vagy csúnyák és sehol egy mágiával rendelkező nő... semmi báj, ami felkeltené az érdeklődésemet. Ezeket még megölni se lenne öröm. Már az utolsó nő következik és eddig semmi érdekes. A franc, teljesen feleslegesen jöttem ide! Pedig azt hittem, igazi aranybányára bukkanok. Vagy vérbankra. Kinek hogy tetszik. Ahogy az utolsó "randiparterem" szóra nyitja a száját és rápillantok, azonban feltámad bennem a remény. Első ránézésére ugyan inkább csak átlagosan helyesnek mondanám ezt a húszas évei végén járó nőt, mint kimondott bombázónak, de ahogyan beszél és mosolyog, abban mégis van valami kellemes báj, ami csak kevés nő sajátja. És az ilyenektől mindig beindul a fantáziám. Ugyanez a most mosolygó arc, ahogy rémülettel telve néz rám, mikor rájön, hogy azok életének utolsó másodpercei... ahogy ez a kellemesen cseverésző hang halálsikolyait hallatja... kiráz tőle a hideg, de a legjobb értelemben. Kell nekem ez a nő. Akarom. Minden értelemben. Épp ezért ideje elkezdenem játszani.
- Szia, Lou! Noah vagyok, örvendek. Igazán szép neved van - megeresztek felé egy kedves, elbűvölőnek szánt mosolyt. - Semmi gond, megértem. Az igazat megvallva én is hasonlóan éreztem eddig. Mármint a macskát leszámítva - igyekszem megnyerő és barátságos lenni. Bár Ella biztos nem hinné el, de képes vagyok ilyesmire, ha úgy akarom. Tudok én azért jó benyomást tenni a nőkre. Legalábbis míg a halálsikolyos részhez nem érünk az este folyamán. De az csak a végjáték, hosszú még az út, míg azt elérjük. Addig akár jól is érezheti magát. Csak tőle függ. - A helyzet az, hogy sokat nem tudok elmesélni magamról. Egy teljesen átlagos fickó vagyok. Nemrég költöztem Seattle-be, mert ide helyezett át a cég, ahol dolgozom. Jelenleg egy kis garzont bérelek a belvárosban. Egyelőre se kutyám, se macskám. Tényleg semmi érdekes. Mi lenne, ha inkább te mesélnél egy kicsit magadról? Egy ilyen különlegesnek látszó hölgynek biztosan sokkal érdekesebb az élete is - felemelem a vizes poharat és kortyolok belőle egyet, miközben várakozás teljesen nézek rá, szememben érdeklődéssel. Amit elmondtam, az persze hazugság, inkább csak lefestettem egy olyan agglegényt, aki valószínűleg vonzó lehet a nők számára. Nem ismer a városban senkit, de biztos egzisztenciával, lakással, állással rendelkezik. De ennél nagyobb történetet nem akarnék kanyarítani. Ő egyébként is sokkal jobban érdekel engem, minthogy a saját hangomat hallassam. Ahogy fél füllel figyeltem más asztalokat, a legtöbb balfácán pasas úgyis épp ezzel rontja el ezeket a beszélgetéseket. Bízom hát benne, hogy meglesz az én monológom nélkül ő is és inkább én tudhatok meg minél többet róla.
Oké aláírom, ez volt a leghülyébb döntés, ami csak születhetett részemről, még hogy eljövök egy ilyen helyre. Vagy nem gondoltam át rendesen, vagy ez már tényleg végső kétségbeesésnek számít. Azt hiszem e miatt nem szóltam róla Winn-nek sem, mert biztos, hogy lebeszélt volna. Ennél még a macska beszerzése is jobb ötletnek tűnik, pedig arra még el se szántam magamat véglegesen, habár tény, hogy lassan ideje lenne. Úgy is ez lesz már, kár olyan nagyon küzdenem a sorsom ellen. Egyszerűen vannak olyanok a világban, akiknek nem jut pár. Végül is nincs pont annyi pasi a földön, mint nő, még ha azt is nézzük, hogy vannak akik a saját nemükhöz vonzódnak, de akkor sem egyenlítődnek ki teljesen az arányok, vagy Madonna típus vagyok és az, akit nekem szánt az ég még meg se született. Na jó, nem vagyok Madonna típus, olyan mint Madonna tuti, hogy soha nem tudnék lenni, ő mégis csak egy igazi ikon. Kedves mosollyal bólintok az előttem ülő pasasnak, pedig halvány gőzöm sincs róla, hogy miről beszélt az elmúlt tíz percben. Vágyakozva tekintek fel az órára, hogy cseréljünk végre. Rapid-randi, mekkora marhaság! Nem ismerhetsz meg valakit ilyen rövid idő alatt, bár az is tény, hogy ennyi idő alatt rájöhet, hogy ki az, aki tuti, hogy nem érdekel. Ez a pasas pl. tíz perce beszél a szőnyegekről. Komolyan, szőnyegekről! Az előző legalább irodalomról tartott kiselőadást, csak kár hogy úgy, mintha valami egyetemi professzor lenne, pedig nem lehetett több harmincnál, de olyan rettenetesen unalmasan beszélt, hogy én ilyet még nem is láttam. Tényleg próbáltam figyelni, de az első percek után feladtam, ahogyan most is. Lassan vége és egy olyan pasas sem került elém, aki kicsit is értelmesnek tűnne. Ez van, aki ilyen korban még nem talált magának senkit az jó eséllyel a selejt, szóval nekem a selejt maradt, vagy egy macska. Azt hiszem akkor már inkább egy macska. Ez után elmegyek egy menhelyre, legalább körülnézni, eldöntöttem. Végre meghallom a várva-várt csengetést, és majdnem fel is pattanok, de leesik, hogy még egy fő van hátra, úgyhogy maradok. A poharam lassan üres, és nem meglepő módon ki kéne mennem a mosdóba is. Hogy ne unjam el az életemet elég sokat ittam, szóval nem csoda. Úgyhogy újabbat kortyolok, felkészülve a következő fájdalmas negyed órára. A poharat visszatéve az arcorma már legalább a külső egészen rendben van. Oké az is valami, ha a látvány jó, legalább nem kell fintorgást lepleznem, mint az első pasasnál, aki leült elém és istenemre mondom biztos, hogy kajamaradék volt a kis kecskeszakállában! Hát akkor nagy levegő és vágjunk bele. - Szia! Louise, vagy csak Lou, ahogy neked jobb. - mutatok a mellkasomra tett kis ragaszra, amin szintén ott virít a nevem, de mégis csak illik bemutatkozni. - Hogy őszinte legyek legszívesebben lelépnék és azon morfondírozom, hogy veszek egy macskát. Nem akarlak elriasztani, de ez az este valami rettenetes, szóval már ennél úgy se lehet rosszabb. - erre persze a közben egyel arrébb ült szőnyeges fickó valami Dave - vagy Daniel? - meglepetten pillant rám vissza. Oké azt hiszem szívesen elsüllyednék, talán megártott az ásványvíz, hogy ilyen őszinte vagyok, vagy már tényleg úgy is mindegy? - Na jó bocs, mondj magadról valamit. - negyed óra az nem halálos, annyit kibírok még akkor is, ha az előttem ülő valami szenvedélyes rovarkutató és kiselőadást fog tartani az ízeltlábúakról. Tényleg... valahogy kibírom.
- Köszönöm! – szólaltam meg barátságosan, amikor viszonozta a kedvességet. Sose voltam igazán hiú, egyszerűen csak megtanultam mindenkorban alkalmazkodni ahhoz a korosztályhoz, amelyikbe tartozom külsőleg, hiszen ha a valódi koromat néznénk, akkor már régen lehetnék már múmia is, de szerencsére nem voltam. Pontosan tudtam azt, hogy milyen érzés bosszúra szomjazni, de azt is tudtam, hogy nem éri meg emiatt mindenünket kockáztatni. Itt volt nekem Asher, s ha jól gondolom, akkor még Adam is él. Vagyis a családom itt van, a két fiam, akikért bármire képes lennék. Fogalmam sincs arról, hogy mi fog akkor történni, ha egyszer feltűnik az apjuk, de azt hiszem ezen még ráérek akkor agyalni és kitalálni valamit, hiszen nem vagyok olyan védtelen, mint azt sokan gondolnák. Természetesen az étlap nézegetése mindig jól jön, hiszen az ember időt nyerhet, kigondolhatja a válaszait, de eljön az a pillanat is, amikor nincs menekvés. Nem akartam semmit se választani, de gondoltam még jól jöhet eme pár perc nyugalom, hogy a gondolatainkat rendezzük. Végül becsuktam az étlapot és kíváncsian pillantottam a velem szemben ülő fiatal lányra. – Ezt örömmel hallom, s eddig is megmutattad már, hogy nem könnyű eltéríteni a célodtól, de miért pont egy Petrova? Legjobb tudomáson szerint, ő még nem is védtelenek közül való, s nem ejt könnyeket se, ha esetleg ki kell törnie valakinek a nyakát. Nem félsz, hogy rosszul fog végződni ez a találka? – lehet, hogy nem az én dolgom volt, de holtan nem veszem hasznát, ahogyan azt is tudja, hogy segítek, ha szeretné, de semmi sincsen ingyen. Legtöbb esetben, ha valakit visszahozol a holtak közül, akkor valakinek az életét elveszed… Szörnyű árat kell néha fizetnünk és ez csak egyre és egyre rosszabb lesz. – Ezt örömmel hallom és hidd el, amint szükségem lesz rád tudatni fogom veled, viszont ahhoz az is kell, hogy életben maradj. Mi a terved, persze ha nem titok. – kérdeztem tőle kíváncsian, majd ha megjelent a pincér, akkor egyszerűen közöltem, hogy a ház ajánlását kérném, s még egy pohár bort. Csendesen megvártam, amíg Devonne is leadja a rendelést, majd kisebb habozás után szólaltam meg. – Mennyire vagy jó tolvaj? Vagyis inkább észrevehetetlen? – szükségem volt egy talizmánra, hiszen nem csak a fiamat, hanem az unokámat is meg akartam találni, hiszen fülembe jutott egy-két dolog, viszont ahhoz szükségem van valamire, hogy képes legyek a nyomára bukkanni…
Elmosolyodtam szavai hallatán. Nem volt szokásom figyelmen kívül hagyni a bókokat, hiszen melyik nőnek nem esett jól az ilyesmi? Igaz, a legtöbb esetben ez nem volt több puszta udvariasságnál, hogy megkezdődjön egy beszélgetés, méghozzá remélhetőleg pozitív irányzatban... és ő erről mindig is gondoskodott. Hozzám képest jóval érettebben gondolkodott, hiszen valószínűleg nem az éltette ennyi éven át, mint engem. Bosszú... nem is tudom, miért ezzel éreztem teljesnek magam. Szükségem volt arra, hogy az a nő szenvedjen. Legalább egy nyúlfaroknyit. Akkora szenvedést nem tudtam neki okozni, mint ő nekem... meg sem közelíthettem azt a szintet, de a próbálkozásom máris kitüntetést érdemelt volna. - Te sem panaszkodhatsz, Zafira - viszonoztam a köszöntést. Ez tényleg őszinte volt, nem volt oka a panaszkodásra... a férfiak nyilvánvalóan körülzsongták, még a pincért, aki kihozta az étlapot is szeretettel töltötte idejét azzal, hogy rajta legeltesse a szemét. - Köszönjük - vettem át a felém nyújtott étlapot, habár szokás volt elénk lerakni, de a kezem ösztönösen mozdult az ilyen esetekben. Magam sem tudom, hogy miért. - Egészségedre - intettem a bor irányába. Tényleg adtam ezekre, nem akartam olcsó lánynak tűnni, hiszen volt miből kölrekeznem. - Hm - gondolkodtam el, és hiába nézegettem az étlapot, nem azon tűnődtem, mit is egyek, inkább azon, mit is feleljek. Egy boszorkány mindig jól jön, főleg ha tudom, hogy kész segíteni, ha szükségem van valamire. De nem éreztem azt, hogy ennyire egyszerű lenne... bizonyára mindennek megvan az ára. És neki is a tarifája. - Megtaláltam a nőt, akit megkerestettem veled. Azt hiszi, csak blöffölök a bosszúmmal. De csak még nem ismer eléggé hogy tudja, egy kis hisztis lány is éppen akkorát rúg, mint egy hétköznapi - vigyorodtam el egy másodpercre. Nem neveztem volna magam hisztisnek, inkább szánalmasnak, amiért majdnem nyolcvan év nem volt elég a tovább lépéshez. - Talán itt lesz az ideje, hogy kimutassam a fogam fehérjét. De előtte garantálni akartam, hogy te sem maradsz fizettség nélkül. Továbbra is állok rendelkezésedre, ha szükséged lesz valamire.
Hmm, sok mindent megkaptam már, de mégis a legértékesebb kincset még mindig nem. A fiam nem is sejtette, hogy itt vagyok a városban és távolról figyelem őket. Ohh, a régi szerelmesek végül egymásra találtak, de nem is sejtették, hogy az ősök ennél azért bonyolultabbak és sokkal több titkot őrzünk, mint amennyiről ők valaha tudomást fognak szerezni. Nem tartottam magam sose egy vérmes teremtésnek, egyszerűen csak tudtam, hogy miként kössek üzletet. Segítek, ha segítesz elv uralkodott nálam, de ha valaki átvert, akkor könnyedén intéztem el az illetőt, hogy többé a napfelkeltét ne élje meg. Devonne viszont jelenleg barát volt, s nem ellenség. Sőt, igazán bájos és gyermeki arca volt még mindig. Nem is értem, hogy pontosan miért is kelhetett neki az, hogy az egyik legvénebb hasonmást merre leli meg. Tény, hogy ő aztán elmehetne a pokol kutyájának, mintsem a jóság angyalának, de ez már nem az én dolgom. Megkapta a címet, a többi már nem az én dolgom, de tény, hogy kár lenne, ha megöletné magát a lányka. Nem szokásom késni, s most se késtem el a megbeszélt találkozóról. Egyszerűen csak szerettem időben érkezni, se előbb, se később, pontban akkor, amikorra megbeszéltük. Lassú léptekkel indultam el az étteremben, miután elvették a kabátomat és elkezdtek az asztalhoz kísérni. Halovány mosoly kúszott arcomra és úgy figyeltem a lányt, újra és újra végig mértem, majd pedig helyet foglaltam vele szemben, s intettem, hogy az étlapot is lassan hozhatják. - Devonne, drága, még mindig jól nézel ki! – ezek szerint még nem kereste fel azt a személyt, akit meg kellett találnom neki, vagyis gondolom azok után nem így nézne ki. - Minden rendben van? Esetleg újabb üzletet szeretnél kötni? – billentettem oldalra picit a fejemet és úgy fürkésztem őt, majd lassan a poharamért nyúltam és megízleltem a mennyei nedűt. - Még mindig remek az ízlésed! – mosolyodtam el barátságosan, majd ha megérkezett az étlap, akkor azt kezdtem el bogarászni.
Belekortyoltam a pohár borba, amit a pincér az előbb töltött ki nekem. Finom édes íze volt, kis kesernyés utóízzel, de pontosan ezt szerettem ebben a fajtában. Akárhová tértem be, mindig ebből kértem, és a várt partneremmel sem tettem kivételt, az ő pohara is megtelt a vörös nedűvel. Elegáns helyet választottam, csak hogy letisztázhassuk, mégis milyen szabályok szerint akar majd játszani ezek után. Egyszer már elvezetett a célomig, elmondta, hová kell mennem ahhoz, hogy a legnagyobb ellenségemet megtalálhassam és csapdába csalhassam. Megtalálni már megtaláltam, a megfelelő csapda pedig még érett a fejemben, de Zafira nélkül sosem tudtam volna meg, hogy Tatia Petrova egy lepukkant, népszerűtlen kisvárosban éli mindennapjait. Ennél fényűzőbbnek gondoltam, habár tény, hogy a lakónegyedben található birtoka megüti a mércéjét ennek. És az egész város arculatát nem határozhatta meg ő, volt egy olyan érzésem, hogy nincs annyi pénz bankszámlán, amely elég lenne egy Tatia-féle városhoz. Felsóhajtottam, majd intettem a pincérnek, hogy még nem kérem az étlapot. Időben érkeztem. Ismét. Sosem késtem, habár ez maximum akkor lenne kellemetlen, ha randevúra ültem volna be ide, és én várnék a férfira, semmint hogy ő várjon rám. Nyilván azt hitte a kis felszolgáló is, hogy valaki pofára ejtett, és azért üldögélek itt csalódottan, ám aki ismert, az tudta, hogy ilyen az arcszerkezetem, leginkább lefelé biggyent az ajkam, semmint felfelé, ezen pedig akkor sem tudtam volna változtatni, ha állandóan mosolygok mindenkire. Így jöttem világra. Tekintetem aztán rögtön a barna hajú nőre tévedt, amikor belépett az ajtón, és az ott álló férfi elvette a kabátját. Elmosolyodtam. A maga stílusában érkezett meg, nem is csoda, hogy minden férfi úgy fordult utána, mintha maga Madonna sétált volna keresztül az éttermen. Csinos volt, a ruhája irigylésre méltó. Talán meg kellene kérdeznem, hogy hol vásárol be, talán az én ruhatáramnak sem esne rosszul egy kis frissítés.
Kezdőlap
• Bocsánat a késés miatt, de nem láttam korábban, hogy írtál. 
• 
•