Csak biccentettem, nyugtázva, hogy megteszi. - Azt hiszem... ideje menned - ittam ki az italom maradékát is az üvegből, és fejjel lefelé fordítva az üveget fellefetyeltem az utolsó cseppet is, ami kiszivárgott a palack nyakán. - Nem egy magadfajta lánynak való hely ez... és most túl részeg, és túl kétségbeesett vagyok ahhoz, hogy megvédjelek - morogtam. - Néhány nap múlva úgyis találkozunk, Delena. Készítsd addig elő a hófehér nyakadat.
- Köszönöm, hogy megengeded. - Motyogtam az orrom alatt, ahogy azt mondta, ideje mennem. A vállamra kaptam a táskámat, hiszen egyáltalán nem volt kedvem tovább vele szemben ücsörögni és felálltam a székről, felkészülve az indulásra. Azt hiszem, nagyon rám férne egy jó, hosszú és mély alvás, hátha az segít kiheverni, hogy két címeres gonosztevővel találkoztam és beszélgettem rövid időn belül. Szinte éreztem, ahogy bemocskolta a lelkemet a jelenlétük. Még mielőtt elindultam volna, visszanéztem rá. - Nekem szerencsém volt, mert nem kellett Oliver mellett felnevelkednem. Kívánom, hogy a te gyereked is ugyanilyen jól járjon. - Mondtam őszintén és mielőtt felállhatott volna, hogy rögtön megcsapolja a nyakam, mert esetleg felidegesítettem, távoztam. Elég lesz akkor látnom legközelebb, ha be akarja teljesíteni az úgynevezett alkunkat.
Csak a vihargyors távozás mentette meg Delenát attól, hogy az alkunk arra vonatkozó részét, hogy a vérét adja nekem, ne itt és most váltsam valóra. Az üveg mindenesetre szilánkokra tört a markomban, és az asztalon. - Még egy whiskyt! - intettem magam elé az asztalra parancsolóan, bár ezúttal csak pohárral kaptam. Némán forgattam a kezemben az italt, de nem láttam semmit, csak a saját gondolataimat. Akarok-e apa lenni? A válaszom a határozott, és megmásíthatatlan NEM. Hogy lehet-e hasznom a gyerekből? Nos, ez már megfontolandó. Nézzük csak Delena Salvatorét. Erős lány, és értékes. Vámpírszempontból mindenképpen. Akkor az én gyerekem mekkora erővel bírna vajon? Talán elhozhatná a megváltást. Persze, nem abban az értelemben, ahogy anyám gondolja. Egy gyerek. Aki védhet. Aki erőt adhat nekem is. Aki folytatja a birodalmam építését... akár élek, akár halok. A Mikaelson név, és a Mikaelson birodalom fennmaradna. Ha csalódnék benne... nos, azt hiszem, arra is találnék megoldást. Az egy gyerek egy tökéletes lény lenne. És egy tökéletes fegyver. És EZ AZ, amire nekem a legnagyobb szükségem van. Letettem a poharat, hirtelen, mint aki döntésre jutott egy fontos kérdésben. Csak fél szemmel vettem észre, hogy közben bejött egy idegen, sosem látott lány, és tőlem nem messze foglalt helyet.
Bohókás volt a hangulatom, a reggelem iszonyatosan gyorsan eltelt, és úgy látszott ez kihat a délutánomra is. Egy szürke pulóverféleséget erőltettem magamra, meg egy fekete nadrágot, és már indultam is neki a városnak. Elég elgyötört volt odakint a hangulat, és a nyomott kedvet, még nyomottabb időjárás is tetőzte. Könnyedén lépdeltem végig a repedezett betonú járdán, ügyelve arra, hogy nehogy belelépjek valamelyik repedésbe, hiszen akkor több év balszerencse sújtana le rám. Nedvességet éreztem lefolyni az arcomon, s ahogy felnéztem, megláttam, hogy csak az Úr zúdítja ránk a könnyeit. Az eső, most úgy zuhogott, mint eddigi ittlétem folyamán talán még soha. Kapkodva, ugrálva rohantam előre, és beléptem az első helyre, amin nyitva táblát láttam. A helyes kis bár, tele volt emberrel, csupán egyetlen bokszban volt még üres hely. Ott senki nem ült, így hát megindultam a nyugtató üresség felé, és levetettem magam az ülő helyre. Behúzódtam jó szorosan a fal mellé, és a meleg radiátornak nyomtam a testem nagy részét. - Csak tudnám, mi az isten ez a torokszorító hideg. - Motyogtam magamban miközben két tenyeremmel a combjaimat dörzsölgettem. Az emberek moraja és beszédük zaja úgy suhant át a fülemen, mint a szél a fák ágai között. Könnyedén meg tudtam állapítani, hogy a tömegben többen is voltak, aki nem a halandók fajtáját képviselték, s akár mik is lehettek, nem voltak emberek.
Úgy döntöttem, elég volt az ivásból, és az ücsörgésből. Vagyis, az utóbbiból igen. Az előbbit még folytattam volna. Jó módszer volt. Noha nem oldotta fel bennem a néhány órával ezelőtt átélt sokkot, de legalább némileg enyhítette. Már az is nehéz volt, hogy felkanalazzam magam a bokszból, és néhány lépés után nemes egyszerűséggel bezuhantam egy szomszédos bokszba. - Hoppá - morogtam, és ránéztem a vörös hajú teremtésre, akinek a nyakában landoltam. Vörös, kócos hajkorona, és vacogó fogak. Nem lehetett melege, abból megállapítva, hogy szinté eggyé vált a fűtőtesttel. A bőröm egy pillanatra hozzáért, és ekkor engem öntött el a hőség. Már tudtam, hogy mi is a vöröske. Mondja valaki, hogy nem az istenek igazgatják a dolgaimat a világban! - Mondhatnám, hogy sajnálom, de nem fogom - néztem a szemébe.
Mikor egy férfi test landolt konkrétan, szinte rajtam, be kell, hogy valljam, kissé meglepődtem. Kikerekedett szemekkel bámultam a kicsit ittas állapotban lévő férfit, és próbáltam nem túl sűrűn lélegezni, mert ruhája, és teste bűzös alkohol szagot árasztott magából. Mikor hozzámért, ismételten kirázott a hideg. A bőre olyan fagyos volt, és kemény, akár a jég, szinte egyből tudtam, hogy kivel van dolgom, és ezt talán az alig látható fintorom is elárulta. - Egy vérszívótól nem vártam többet. - Vetettem oda neki, majd elfordítottam a fejem és a betonon kopogó esőre pillantottam az ablakon keresztül. Éreztem a hűvös vibrálást ami körül lengte a testét, és szinte az orromig hatolt a vér szaga, ami a kezéhez illetve fogához tapadt.
Enyhe undorral az arcomon vissza fordítottam a fejem, és az arcára emeltem a pillantásomat. - Most őszintén mond meg nekem. Mi vezetett rá egy ilyen nagy, és erős, vámpírt, hogy ilyen pórnépek mellé üljön, mint jómagam? Melyik erős érzés húzott ide? Vagy talán csak a gravitáció járatja veled a bolondját? - Gúnyosan nevetgéltem egyet, egyáltalán nem vicces kis mondókámon, majd karba tettem a kezemet, és mint aki elzárkózik a külvilágtól, bámultam a férfira.
Boszorkány, ráadásul roppant csípős nyelvű. Ezt nem tűrtem, még ebben az állapotban sem. - Moderáld magad, szépségem, ha élve akarod elhagyni ezt a helyet - villant meg a szemem, és alkoholmámorosan könyököltem az asztalra. - Mi hozott ide? Azt hiszem, a vakszerencse, a sors, vagy az istenek, helyettesítsd be azt a magyarázatot, amelyik a legjobban tetszik - tettem kezem a kezére, és erősen megszorítottam. - Egy boszorkányt akartam keresni, és lám, máris megjelentél. Mondja valaki, hogy az égiek nem szeretnek engem - vigyorogtam. - Igyál velem egyet kislány.
A kedves hozzászólásait szimplán csak eleresztettem a fülem mellett. Őszintén nem hatott meg túlságosan a dolog. Ám mikor megszorította a kezemet, éreztem, hogy nem poénra játszik, és bennem, egy fajta védekező mechanizmus gyanánt bekapcsolta a boszorkány ösztön. Összeráncoltam a szemöldökömet, és kisebb fájdalom hullámokat irányítottam a férfi agyába. - Tanuld meg, hogy velem nem lehet úgy bánni mint egy vidéki libával, vámpír. Akár milyen erősnek is hiszed magad, én egy ember vagyok, és nem egy darab hús. Ha nem találod meg velem szemben a tiszteletet, nem téged foglak kivégezni, hanem mindenki mást, aki csak egy picikét is számít neked, és kicsi ez a város, könnyen és gyorsan terjednek a hírek Klaus. - Morogtam sötéten miközben az agyam és varázserőm egy kisebb részével folyamatosan a fiú agyát és fejét bombáztam.
Kisebb szúró fájdalmat éreztem a halántékomnál. Hangosan nevetni lett volna kedvem, de nem akartam feltűnést kelteni. - Ezt akár abba is hagyhatod - morogtam, már meglehetősen dühösen. - Néhány napja nálad erősebb boszorkány is próbálkozott ezzel a trükkel. Ami a hétköznapi vámpírokon használ, nálam nem. Ha tudod a nevem, ezzel is tisztában kell lenned. És egyébként is - emeltem a kezét feljebb kissé - kár lenne, ha az ütőered felszakadna, hogy két percen belül holtan borulj az asztalra. Ha nem fejezed ezt be, akkor ez meg is fog történni. Beszélni akarok veled. Vagyis, inkább akartam. Sajnálhatod szivi, lehetett volna egy kellemes kis kalandod velem. Vagy izgalmas... attól függ, honnan nézzük. Elbuktad - tápászkodtam fel, és nagy nehezen kinavigáltam a kocsmából. Ideje volt visszatérni, és beszélni Hayleyve.
(Mikaelson villa)
A hozzászólást Klaus Mikaelson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 19, 2013 3:17 pm-kor.
A közös kiruccanás valahogy a húszas éveket idézte fel bennem. Amikor még az életemben nyoma sem volt Elena Gilbertnek. Talán könnyebb volt. Katherinet halottnak hittem érzéseimmel pedig nem igazán foglalkoztam. Mondjuk azt badarság lenne letagadni, hogy vonzódtam Rebekahoz. Sőt, talán több is volt, mint egyszerű vonzalom. De ezt magam mögött kell hagynom, mint körülbelül minden mást is. Akkoriban nem gondoltam volna, hogy pont a nők fogják jelenteni számomra a legnagyobb problémát most mégis így volt. Láttam, ahogy Rebekah egy kicsit felhúzza magát azon, hogy a srác elkérte a személyiét. Ha ilyenkor látnák az emberek a valódi korunkat.. Valószínűleg azt a kérdést tennék fel, hogy „Melyik öregek otthonából szöktek meg?”. Mi mégis itt vagyunk és szórakozunk, mint egy átlagos tini páros. Hamarosan Rebekah a táncparkett felé húzott kezében egy whiskys üveggel, amit miközben táncolt átnyújtott nekem. Elvettem tőle és párat kortyoltam belőle, majd próbáltam azonosulni a mozgásával, miközben úgy tartottam az üveget, hogyha akarja el tudja venni a kezemből. Nem mintha olyan nagy erőfeszítésre lenne szüksége ehhez.. De próbálok úgy tekinteni rá, mint egy törékeny nőre.. Ami nem is olyan nehéz, hiszen néha pontosan úgy viselkedik.. Mondjuk az előbbi jelenet a pultos sráccal.. Nem éppen ide sorolható.
Átéltem én a zenét vele együtt mozogtam és megfogtam a kezét, hogy át pördüljek alatta. Láttam rajta, hogy nem nagyon akarja keresni a kontaktust velem és igyekeztem ezt megváltoztatni, hiszen nagyon jó lenne, ha újra lenne valami, vagy talán már túl magányos lennék? Aztán hirtelen a gyors számból lassú lett én meg csak ott álltam, nem akartam azt, hogy átöleljen, hiszen tudtam, hogy nem igazi lenne, csak egy tánc. Nekem sokat jelentene, ha az lenne és most azonnal karon fogna és táncba vinne, úgy ahogy régen, de nem tudom ő szeretné e esetleg.
A táncolás soha nem tartozott a kedvenc tevékenységeimhez. Nem voltam két ballábas, bár lehettem volna az is, de hála az égnek nem voltam az. Az eddigi életemben elég sokszor kellett táncolnom. Rá kellett vennem magam. Megkönnyebbüléssel töltött el, amikor végül is kiderült, hogy azért annyira béna legalább nem vagyok.. Most sem feszengtem különösebben. Csak szívesebben támasztottam volna a bárpultot, minthogy táncoljak. Hamarosan egy lassabb szám következet, ennek következtében átkaroltam Rebekah derekát és közelebb húztam magamhoz. Tudom, hogy valószínűleg ebből még lesznek félreértéseink, de most már teljesen mindegy.. Megtettem. Testünk szinte egymásnak simult, miközben lassan lépkedtünk a zene ütemére.
-nem kelle ezt tenned..-Mondtam a fülébe suttogva ahogy hozzá símultam. Majd nagyot sóhajtottam. -Tudom, hogy mi a helyzet és lehet jobb lenne, ha meg igéznélek, hogy újra ne emlékezz rám.-Temettem az arcomat a vállaiba.
Tudtam, hogy nem kellett volna ezt ő is megmondta, de még sem tudtam elengedni. Ha nem is tehetem boldoggá, ahogy ő szeretné legalább egy kellemes estét hadd nyújtsak neki, mint egy barát. Semmi több. Mert a barátságok határainak a feszegetésével, már meggyűlt a bajom. Habár mi nem vagyunk egyszerű barátok, hiszen ezelőtt is volt némi közünk egymáshoz.. Jobb lesz, ha ezúttal megtartjuk a távolságot. Mindkettőnknek így a jobb. A testem megfeszült, amikor azt mondta, hogy jobb lenne, ha megigézne és megint nem emlékeznék rá. Az emlékeim az enyémek és senkinek nincs joga ahhoz, hogy elvegye tőlem.. Nem fogom megengedni neki. Tisztában akarok lenni a dolgokkal. – Ezt nem teheted. – Súgtam a fülébe határozottan. – És nem is akarod megtenni. – Ha ezt akarná akkor már abban a pillanatban ott hagyott volna, hogy rájött nem emlékszem rá. Az emlékek túlságosan is fontosak..
Próbáltam ismét felvenni a beszélgetésünk fonalát, de atéma olyan mélyen érintett, melyet magam se tudtam elképzelni magamról, hogy tudok gondolkodni ilyesmiről. Egy férfiról, kii engem is képes lenne igazán szeretni. Mint egy hiú álom, mely... nem válhat valóra soha. Nem is tudom, mit reménykedek annyit, egyértelmű hogy vénlány maradok ezzel a modorral és viselkedéssel. - Talán ha megtette, és látta, hogy.. miként reagálsz rá.. - próbáltam valami kézzel fogható tanácsot adni neki, de nem akart ez nekem összejönni -, megpróbál változtatni. Talán. Én ezt tenném. De mint annyiszor mondták már, mi nők, ne próbáljunk egy férfi agyával gondolkodni.
-De akard és én megetszem!-Mondtam határozottan küzve a könnyeimel. Miért kell ez nekem miért kell mindig a fájdalmat keresnem szeretnék már végre boldog lenni valaki mellett és megtalálni azt amit akarok. Egy boldog életet. -Jobb így, hogy bajd hoztam rád?-Kérdeztem nyakát lehelvén.
– Nem akarom Rebekah. Jogom van az emlékeimhez. Te is akarod, hogy emlékezzek rád. Nem akarhatod azt, hogy csak úgy keresztül nézzek rajtad, mint egy idegenen. – Ezt senki nem akarhatja. Főleg nem Rebekah, akinek minden vágy az, hogy valaki végre igazán szeresse. Egykor én talán szerettem, de most magam sem tudom, hogy hova húz a szívem. Talán egy teljesen új életet kellene kezdenem mindenkit magam mögött hagyva. – Nem hoztál semmi bajt rám. – Suttogtam, miközben gyengéden simogattam a csípőjét. Nem könnyített a dolgomon azzal, hogy ő is belépett az életembe, de ez még nem azt jelenti, hogy nem akarom őt ott látni és nem akarok rá emlékezni sem.
-Igazad van én nem akarom, de még is awhh-Inkább vissza folytom a szvaim tényleg jobb lenne, ha elsétálna melletem, mint egy idegen, nem bírom ezt a szenvedést, hogy közel van, d emég se lehet az enyém. Gyengédsége nagyon jól esett és már szinte beleborzongtam. istenem mennyire vágyom a szeretettre.Inkább csöndbe maradtam és hallgattam a szép számot ami már kezdett idegesíteni, hiszen ilyen közel valakihez aki nem akar kezdek szánalmasan viselkedni azt hiszem csöndbe maradok.
– Rebekah. Csak enged át magad a zenének és most ne azon kattogjon, hogy mi lesz később. A pillanatot élvezd ki. Mert, hogyan is élvezhetnéd ezt, amikor már rögtön azért aggódsz, hogy mi lesz két perc múlva? Csak lazulj el. – Nekem is szükségem volt arra, hogy egy kicsit kikapcsoljak és ne a következő pillanatért aggódjak. Egyszerűen csak lazítani akartam. Úgy, hogy közben az ég világon senkinek nem bántom meg az érzéseit. Eszem ágában nem volt megbántani Rebekah-t vagy bármi ilyesmi. Egyszerűen csak egy kellemes estét akartam neki ajándékozni, mint egy barát. Nem ez a legkönnyebb dolog, amit eddig csináltam, de próbálkozni lehet.. Amúgy is nem azon kell gondolkoznunk, hogy milyen is a mi kapcsolatunk vagy milyen volt. Csak a pillanatot kell kiélvezni, amíg még tart.
Próbáltam ismét felvenni a beszélgetésünk fonalát, de atéma olyan mélyen érintett, melyet magam se tudtam elképzelni magamról, hogy tudok gondolkodni ilyesmiről. Egy férfiról, kii engem is képes lenne igazán szeretni. Mint egy hiú álom, mely... nem válhat valóra soha. Nem is tudom, mit reménykedek annyit, egyértelmű hogy vénlány maradok ezzel a modorral és viselkedéssel. - Talán ha megtette, és látta, hogy.. miként reagálsz rá.. - próbáltam valami kézzel fogható tanácsot adni neki, de nem akart ez nekem összejönni -, megpróbál változtatni. Talán. Én ezt tenném. De mint annyiszor mondták már, mi nők, ne próbáljunk egy férfi agyával gondolkodni.
-Igazad van befogom- mondtam. Soha senkivel se viselkedtem így csak ő van rám iylen hatással. Nem szeret egyedül halok meg? Várjunk, ha engem nem lehet megölni szívás! Lefagyasztom magam Klaus törjével sokkal jobb lesz mindenki nélkül. -Csak te vagy rám iylen hatással ugye tudod?-Kérdeztem nagy szemekkel felnézve a szempilláim alól.
- Csak lazulj el, Bekah. - Suttogtam a fülébe. Nem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát a közelemben, de magára sem akartam hagyni. Valahogy nem tudtam. Megérdemel egy jó estét és ezt úgy próbálom megadni neki, mint egy barát. Semmi több. Nem fogom feszegetni ezt a határt. Végül is, csak táncolunk.. Ez még nem akkora tragédia. Kérdésére csak elmosolyodtam. Csak én vagyok rá ilyen hatással. Rendkívül érdekes.. Próbálom elterelni a figyelmét a múltunkról és csak barátként viszonyulni hozzá, de valahogy ő mindig vissza-vissza emlékezik vagy nem tudom. Igazából lehet, hogy benne azért hagyott ekkora nyomott, mert évek óta magában hordozta.. Emlékezett rá, míg én nem.
-Sajnálom- Csuktam be ezek után a szám és ide oda dölögéltem, talán ideje lest menni? Érzem, hogy nem akar engem érzem, hogy már szinte udorodik attól is, hogy belegondoljon abba, hogy több is lehetnék, de hát elkell viseljem ez van. Majd kapok az élettől valakit, vagy nem.
– Ne kérj bocsánatot és ne is gondolkozz. – Gyönyörű nőt tartok a karjaimban még sem használhatom ki a helyzetet. Nem vagyok olyan férfi, aki játszadozok minden nő érzésével olykor-olykor mégis megteszem. Mostanában egyre gyakrabban. Talán ezt a táncot sem kellett volna, hiszen ezzel is félreérthető jeleket küldök felé, hogy esetleg lehet köztünk több is, mint puszta barátság. Magam sem tudom, hogy mit akarok addig pedig senkivel nem akarok játszadozni. Most egyszerűen egy kellemes estét akarok adni Bekah-nak, mint egy barát.. Semmi több. Bár nagyon jól tudom, hogy ő többre vágyik még sem adhatom meg neki. Nem akarok játszadozni vele.
Kétségbe esetségem egyre jobban nőt és nagyon sóhajtottam, hiba volt idejönnöm. Hiba volt vissza adnom Stefan emlékeit. -Hiban volt...El kell, hogy menjek!-Mondtam neki, majd elengettem őt és nagyot sóhajtottam, hogy ne sírjam el magam. -Sajnálom.-Mondtam és egy gyors puszit nyomtam az arcára és el mentem a tömmeg mellet, felkaptam a táskámat és kimentem a pub-ból. Sírni tuttam volna, de nem tettem, majd ha haza érek megteszem. Magány felemészt engem.
Kezdőlap
