Egymás után húztam le a poharakat a csaposnak már szólnom sem kellett kérdés nélkül újra töltötte. Ezért jöttem ide végül is. Hogy leigyam magam a sárga földig és pár órára megfeledkezzek a mai napról mindenről ami történt. Arról, hogy apámat elvesztettem újból.. A sírás kerülget de nem fogok sírni. Pont egy rinyáló libára lenne szüksége Jasonnek. Ehelyett inkább annyi piát öntök magamba amennyit csak bírok.
- Mivel tett keresztbe? - Kérdeztem kíváncsian habár a fejemet, már meg kellett támasztanom, mert olyan érzésem volt, hogy le akar esni a helyéről.
- Hát nem túl régóta.. De épp elég izgalomban volt részem azt hiszem. - Nevettem fel Deanre gondolva.. Ha apa nem lett volna akkor most nem iszogatnék itt ilyen jókedvűen. Rég halott lennék. De nem vagyok és túl kell tennem magam ezen a fájdalmon. Amit apám hagyott maga után.

Nem akartam beszélni a mai nap történtekről, ami történt megtörtént. Amúgy sem okozott megoldhatatlan problémát Seguri azzal, hogy elhallgattatta a vámpírt mielőtt már beszélt volna. Csak a mai napi munkám veszett kárba.
-Nem lényeges. mondtam neki ugyancsak komoly tekintettel, lehúzva az utolsó kortyot a whiskymből. Az ő válasza azonban fura volt. Remélem nem állt össze egy vámpírral sem. Jó hát nem nagyon ismerem és nem különösebben érdekel mit csinál. De nem szeretném ha az unokahúgom egy vámpírral kerülne közeli kapcsolatba.
Látszott rajta, hogy valamit nagyon el akar felejteni, hiszen sorba szinte szünet nélkül itta feleseket. Már alig ült a széken, úgy kellett tartania magát.
-Szerintem kicsit lassíthatnál. javasoltam neki kissé elmosolyodva, célozva a sok felesre amit megivott. Nem tűnt olyannak aki sokszor csinál ilyet, szóval a végén teljesen kiüti magát.

- Ezért jöttem ide. Hogy annyit igyak, hogy még a nevemet is elfelejtsem. Egyenlőre nem megtörténté akarom tenni a mai napot. - Vigyorogtam miközben egy pillanatra se hagytam abba az ivást. Már ülő helyzetben is eléggé szédültem. Ezáltal már a látásom se volt az igazi. Forgott velem az egész hely.
Olyan volt, mintha Jason feje a testétől elkülönülve forogna amin hangosan kacagni kezdtem, majd valahogy sikerült előredőlnöm és ha nem kapaszkodom meg a karjában valószínűleg pofára estem volna.
- Bocsánat. - Nyögtem ki még mindig kacagva. Nem volt tisztában azzal, hogy mit csinálok. Csak annyiban, hogy a járást még egy jó ideig hanyagolnom kell. Nagy nehezen visszamásztam a bárszékre, majd előredőltem a bárpulton felkönyökölve támasztottam meg a fejemet.
- Egy picit többet ittam a kelleténél azt hiszem. - Néztem nevetve Jasonre aki még mindig olyan vicces képet nyújtott, mint az előbb.

-Hát úgy látom sikerült. mondtam ugyancsak kisebb mosollyal az arcomon. Elért arra a pontra, hogy egy helyben sem tudott megülni. Előre dőlt, majdnem el is sikerült esnie, de megkapaszkodott a kezemben. Azzal a kezemmel segítettem neki újra visszamászni. Hát nem gondoltam, hogy így látom viszont azt a kislányt. De az az igazság, hogy jól éreztem magam.
-Azt hiszed? kérdeztem vissza, utalva, hogy picinél az egy kicsit több volt. Elég későre jár és szerintem már épp eleget ittál. Haza viszlek. mondtam elkomolyodva, felajánlva neki egy fuvart. Nem akartam, hogy így sétáljon végig az utcákon. Ilyen védtelen állapotban, végén elkapja egy vámpír vagy valami.

- Dingdingding. - Mondtam nevetve kezeimet az égbe emelve. Ha akartam volna se tudtam volna nem nevetni. Legszívesebben sírtam volna, de valahogy nevetés formájában jött ki belőlem a dolog. - És a nyertes Jason. Hazavihet egy totál részeg idiótát. Gratulálunk. - Nekiálltam tapsikolni, majd az arcomat a kezeim közé temettem.
Hiszen mindenki engem nézett és hiába ittam még mindig könnyen zavarba jövök attól, ha az emberek bámulnak. Már nem csak az pia miatt voltam vörös hanem még el is pirultam.
- Sajnálom. - Már folytak a könnyeim a nevetéstől, de egyszerűen képtelen voltam bármi mást csinálni. Azt hiszem elintézem, hogy többet majd nem is akar látni.

Stefan

Egy idő után Stefan is megjelent és vigyorogva nekidőlt a biliárd asztalnak.
- Hmm... Rég nem szórakoztam ilyen jól. - vigyorogtam, majd a harmadik férfihoz fordultam és mélyen a szemébe nézve mondtam neki: - Hagyod, hogy igyak belőled.
A férfi bódultan rám vigyorgott és az arcomat simogatta, míg én beleharaptam a csuklójába. Miután befejeztem, megtöröltem a szám és kedvszegetten néztem Stefan-ra.
- Már el is feledkeztem a vadászokról, akikről meséltél. - motyogtam.
Mérgemben mogorván kaptam ki az egyik megbabonázott férfi kezéből az italt és gyorsan felhúztam.
- Egy pillanat. - mosolyogtam Stefanra és az először kinézett férfihoz fordultam. - Csak egy kortyot. - mosolyogtam rá bájosan, mire újra átölelt, hogy én észrevétlenül tudjak inni a nyakából.

Lindy

- Ezért lennék itt, hogy észben tartsam az ilyen dolgokat. Bármennyire is szórakozunk jól oda kell figyelnünk, hogy hogyan csináljuk. Na meg persze arra is, hogy mennyi ideig. Egy idő után talán szemet szúrhat valakinek, hogy pár férfi között vergődsz. - Vigyorogtam rá miközben ő a harmadikhoz sétált.
Ő legalább tényleg élvezi ezt az egészet. Én most valahogy nem. Túl sok dolog van a fejemben és ezt most még a vér se tudta elfeledtetni velem teljesen.
- Szólj ha végeztél. - Fordultam ezúttal a tömeg felé ahol egyenlőre még senkit nem láttam aki gyanúsan viselkedett volna. Mindenki csak jól akarta érezni magát. Azt hiszem jó napot választottunk ahhoz, hogy kicsit kikapcsolódjunk. Talán nekem is fel kellene kapnom még valakit.
- Héé, te. Gyere ide. - Kezdtem egy egyszerű igézéssel, majd mindenféle gondolkozás nélkül odajött hozzám és ekkor kicsit megkönnyebbültem. - Engedd el magad. És semmi sikítás. - Folytattam és közel húztam magamhoz, majd nyakához hajtottam a fejemet először csókolgatva azt, majd szemfogaimat belemélyesztve kezdtem kortyolgatni roppant édes vérét.

Stefan

- Résen vagyok. - vigyorogtam rá. - Biztosan észrevenném, ha valaki egy karót döfne a hátamba. - nevetgéltem, majd intettem a fehér inges férfinak. - Gyere velem táncolni. - sutyorogtam a füléhez közel és a karját megragadva húztam magammal a táncparkett felé.
Útközben hátranéztem Stefan-ra, akin az előbb, mintha úgy láttam volna, hogy nem teljesen van benne a szórakozásba. Mintha valami bántaná. Épp felnézett, miközben valakiből ivott, mire én rávigyorogtam és hívogatóan intettem a kezemmel. Persze, persze, muszáj résen lenni és figyelni a gyanús körülményekre, de nem hagyom, hogy ne szórakozzon ettől még felhőtlenül. Nem láttam, hogy jön-e utánam, mert folytattam az utamat a táncparkett felé azzal a finom sráccal.
Mikor odaértünk ő automatikusan megragadta a derekam és a hangosan dübörgő zenére vonaglani kezdett mellettem.Hasonlóan cselekedtem, miközben néha nagyokat kortyolgattam a véréből, természetesen észrevétlenül.

Ennek a lánynak a vére most jobban esett a vére, mint az előzőének. Valamivel több volt. Kicsit édesebb. Az ilyeneket szeretem. Mikor felnéztem Lindy a táncparkettre ment a három közül az egyik férfival és engem is invitált. Még párat kortyoltam a lányból, majd elfeledtettem vele az egészet és Lindy után mentem.
- Most menj a dolgodra. - Néztem a fehér inges srác szemeibe miután leszedtem róla. Ő persze természetesen hallgatott rám, majd pár percen belül fel is szívódott.
- Élvezzük kicsit egymás társaságát is. - Kacsintottam rá egy vigyorral az arcomon, majd közel vontam magamhoz és úgy kezdtem vele táncolni. Ki akartam kapcsolni mindent. A fenébe is mi a francnak törődjek mindenkivel amikor nagy részt senkit nem érdekel mi van velem és az érzéseimmel. Minden teljesen felesleges. Főleg az érzéseim. Ezért sem törődtem vele egészen idáig. Csak Caroline megint felhozza bennem a dolgokat. Azt hiszem jobb lesz, ha mostantól kerülöm. Kicsit ki kell kapcsolódnom.

Már össze vissza beszélt, amitől hamarosan ránk is vonta mindenki figyelmét. Talán olyan alakokét is, akik pont az ilyen lányokat szokták kiszemelni, áldozatukként. Szerencséjére, most van aki képes szembeszállni azokkal a fickókkal.
-Menjünk. mondtam neki komoly tekintettel nézve rá. Az előzők ellenére sem akart elindulni a kocsi felé, csak állt és nevetgélt tovább.
-Hát te akartad. felkaptam a lányt a hátamra majd úgy vittem ki a bárból, látszólag nem volt ínyére a dolog. De engem nem különösebben érdekelt, betettem a kocsiba, majd beültem mellé.
-Merre laksz? kérdeztem meg tőle a lakcímét, hogy haza tudhassam vinni.

- Nem akarok. - Motyogtam kacagva már-már levegőért kapkodva. Egyszerűen nem tudtam visszafojtani a nevetést. Majd mikor a hátára kapott sikítozni kezdtem.
- Tegyél le. - Ütlegeltem a hátát. - Kérlek. - Suttogtam és abbahagytam a kalimpálást a kezeimmel és a lábaimmal, mert rájöttem semmi értelme. Ha akarnék se tudnék kiszabadulni innen. Ha igen nagy valószínűséggel fejre esnék.
- A hotelban.. - Forgattam meg a szemeimet miközben kényelmesen elhelyezkedtem a kocsi ülésében. Tisztára apáskodik felettem. Ez bizonyos szempontból nézve vicces.. Ezért is kezdtem el nevetni.. Megint. Ekkor ő már beindította az autó motorját és kifelé kezdett hajtani a parkolóból.

(Hotel)

A tánctérről láttam, ahogy Stefan megbabonázza a lányt, mire az továbbáll, Stefan pedig felénk kezd közelíteni. Mikor ideért megigézte és elküldte azt az édes vérű pasit, akivel táncoltam, majd magához húzott és elkezdtünk táncolni a dübörgő zenére.
- Még szerencse, hogy elküldted. - vigyorogtam. - Szerintem még egyszer ittam volna belőle és elájult volna annyi vért veszített, de nem tehetek róla túl fincsi volt. - nevetgéltem.
Átkaroltam Stefan nyakát és a hangosan dübörgő ütemre kezdtem rázni magam. Rég szórakoztam ilyen jól, rég engedtem már el magam ennyire. Eddig mindig egyedül voltam és akkor nem lehet ekkorát szórakozni. Máskor csak lekapok egy embert, iszom belőle, míg meg nem hal, aztán mentem tovább és kikapcsoltam mindent érzést, hogy ne érezzek fájdalmat, ha megölök valakit. De ilyenkor nem csak fájdalmat nem éreztem, hanem örömöt sem. Egy idő után már a vér íze sem tudta feldobni a kedvem, de ma este! Fantasztikus volt.
Mistyc Falls egy teljesen nekem való város.
- Látom, hogy valami bánt. - súgtam a fülébe tánc közben. Valami nem volt rendben, az biztos. Ez olyasféle női megérzés. - Nem szeretnéd elmondani?

Kezdtem kicsit ellazulni ahogy vele táncoltam, de még mindig nem volt az igazi. A gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben. Mindenről.
Legszívesebben elordítottam volna magamat, hogy elég de hosszabb próbálkozás után teljesen kizártam mindent a fejemből.
- Nincsen semmi baj. - Vigyorogtam rá, majd ahogyan háttal simult nekem a nyakát kezdtem csókolgatni. Semmi érzelem csak a szórakozás hajtott. Ő is jól érezte magát akkor én miért ne próbáljam meg? Na meg persze feldobom az estét.. Még jobban. Már ha ez egyáltalán lehetséges. Számomra igen, de ő már egy teljesen más kérdés.
Remélem semmit nem vesz komolyan. Mert jelenleg senkivel nem tervezek semmi komoly dolgot.

A feltételezésemet egyből megcáfolta és inkább egy vigyorral az arcán táncolt tovább. Egy pillanatig elgondolkoztam rajta, hogy egy barát ilyen helyzetben, hogy viselkedne. Rég voltam már valakinek a barátja és kijöttem a gyakorlatból, úgy döntöttem ráhagyom. Ha nem akarja elmondani, nem mondja. Különben is lehet, hogy csak beképzelem magamnak. Talán a pia vagy kezdek paranoiás lenni. Gyors fejben számolást végeztem a mai este megivott alkoholos italokról. Nem volt olyan sok.
Hátat fordítottam neki és úgy táncoltam tovább, közel simulva hozzá. Egy kicsit meglepődtem, mikor elkezdte csókolgatni a nyakam, de tisztában voltam benne és persze reméltem is, hogy csak szórakozásból csinálja. Bár eddig nem úgy tűnt, hogy számítanak neki az érzések, vagy a túl bensőséges kapcsolatok. És ez így volt jó, ugyanis nem akartam én sem komolyabbat érezni senki iránt. A szerelemmel csak a baj, van és az egyéb komolyabb baráti kapcsolatokkal is. Hiába vannak azok a sokszor átnyáladzott, rongyosra olvasott idézetek, még a legjobb barátra sem lehet örökké számítani. Ő sem fogad el minden hibáddal együtt és nem marad veled a végtelenségig. A szerelemről is ugyanez mondható el, csak az még rosszabb.
Szembefordultam Stefannal és végig simítottam az arcán és a nyakán, még mindig táncolás közben és az arcomat végigjáratva a nyaka vonalán, játékosan beleharaptam a bőrébe.

Valahogy most, hogy vele táncolok minden problémám elszállt. Minek is foglalkozzak velük? Csak idegesítenek. Teljesen felesleges bármi miatt aggódni. Bármit komolyan venni egyáltalán. Ami meg megtörtént az megtörtént. Nem lehet visszafordítani. Abban a pillanatban kellett volna helyesen cselekedni nem utána megbánni mindent. De az élet egyben arról is szól, hogy hibázunk. Mert nem mindig lehetünk tökéletesek. Nekem az egyik ilyen hibámhoz az tartozott, hogy elhittem ami Elena és köztem van igazi és örökké tartó. Marcangolhatom magam miatta és sóvároghatok utána, mint egy talpnyaló, de sosem fogja megváltoztatni a tényt, hogy nem kellek neki? Akkor meg minek foglalkozzak vele és az érzelmekkel amikor bárhol, bármikor megkaphatom amit éppen akarok. Érzelem bevonása nélkül. Teljesen felesleges. Aki megadja magát az érzelmeknek az megadja magát a gyengeségnek, hogy én ezt a hibát mennyiszer követtem el. De soha többet nem fogom.
Elvigyorodtam mikor a nyakamba harapott, majd suttogni kezdtem tudván, hogy ő meghallja. - Nem akarsz lelépni valahova? - Hangomban hallható volt a jókedv. Ilyen sem mostanában volt.

Már teljesen beleéltem magam ebbe a 'nemtörődömjólszórakozom' szerepbe. Vigyorogva vonaglottam tovább a hangosan dübörgő ritmusos zenére és nem gondoltam semmi és senki másra, csakis magamra és az én szórakozásomra. Készségesen bólogattam, mikor Stefan megkérdezte ne menjünk-e el valahova. Gondolatban már tervezgettem a következő órákat és az érzelmeimet teljesen kikapcsoltam, csak a mulatságnak és a szórakozásnak éltem azokban a pillanatokban.
Egészen addig amíg meg nem láttam egy nőt. Hosszú, vörös haját egyenesen hordta, a szemei sötétbarnák és a szempillái pedig óriásiak voltak. Nem volt rajta sok smink, de nagyon jól nézett ki, így is. A testtartása egyenes volt és a ruhája divatos, de ugyanakkor valami szabályszerűségek is uralkodtak az öltözetén, ami az egész lényéből sugárzott. Kiköpött francia. Nagyon ismerős és kedves volt nekem ez a nő. Annyira megörültem neki, hogy látom, hogy majdnem meg is könnyeztem. Na jó, azért azt nem! Ő volt a legjobb barátnőm, aki a 18. században magamra hagyott az örjöngő és kontrollálhatatlan életmódom miatt, a veszekedéseken és kínlódásokon kívül nagyon jó barátom volt. Legszívesebben azonnal odamentem volna hozzá, de még magamnak is szégyelltem beismerni, hogy félek... Ugyan már! Én nem érzek ilyeneket! Még, hogy félek! Ez valami más lehet...
Elkezdett a kijárat felé menni, én pedig gondolkozás nélkül kibontakoztam Stefan karjai közül.
- Ne haragudj. - válaszoltam a döbbent arckifejezésére és a tömegen nehézkesen átmászva utána eredtem. Hirtelen visszatértek az elnyomott érzéseim, és nem tetszett. Bűntudatot, magányt és szégyent éreztem legjobban, de volt ott egy kis fájdalom és vágy is. Ő mindig megértett engem, még ember életemben sem volt ilyen jó barátnőm, mint a vámpírlétem kezdetén. Én rontottam el mindent. Ilyen kínzó és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, miközben követtem, de még sem mertem utána kiáltani. Még a hangom is elment a rám ömlött, váratlan és sok érzelemtől. Nem vagyok én ehhez szokva. Milyen jó semmit sem érezni! Próbáltam visszazárni a dühöngő és fájdalmas kiáltásokat a gondolataimban, hogy újra érzelemmentes és szórakozott legyek, de nem tudtam. Valami kényszer hajtott, hogy kövessem Hilly-t.
Azonban, mikor kilépett az ajtón azonnal eltűnt. Idegesen és rémülten nézegettem körbe az ajtó előtt, ahol egy lelket sem láttam. Lehetséges az, hogy egy vámpír halucináljon?! Ilyen gyorsan leléphetett? Talán meglátott engem? Lehet, hogy az egész vadászatomat látta? Erre még csak gondolni sem mertem. Eddig is elítélt, de ezek után még a közelembe sem fog jönni, nemhogy megbocsátani.
De miért törődök én ezzel? Én nem törődök senkivel és semmivel. Hilly így járt, ha nem akart velem maradni, és most sem akar újra kibékülni velem. Egyszerűen nem érdekel. Teljesen közönyös számomra ez a barátság megalakulása, én aztán nem töröm magam rajta. Egy cseppérzelmet sem fogok csak miatta kimutatni vagy érezni.
Különben is lmajd lesznek új barátaim. Itt van például Stefan, ő kedves velem és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Jesszus, mit gondolhat rólam?! Csak úgy ott hagytam a táncparketten és a kijárat felé indultam. Vissza kellene mennem hozzá, és tovább szórakozni, de valahogy képtelen voltam rá. Pedig igazán jólesett. Akkor még jól voltam, hihetetlen, hogy el tudta rontani a hangulatomat pár másdperc alatt ez a nő. De nem kell vele törődnöm! Nem kell egy olyan lánnyal foglalkoznom, aki kényszeresen meg akar változtatni és szigorú francia modorral rendelkezik. Kántáltam magamban gondolatban, de a testem megcáfolta a gondolataimat és könnycseppek gyűltek a szememben, majd folytak végig az arcomon. Ezután a kihalt, sötét utca az én dühös ordításomtól viszhangzott.

/Ősök villája/
Szórakozni akartam, legalábbis úgy tenni, mintha azt csinálnám. Nem, igazából még mindig dühös voltam, amiért a saját anyám akar eltenni láb alól. Persze ha az emberi morálokat nézzük, megérdemeljük, de ha azt, hogy mi micsodák vagyunk, nem. Nekünk örökké kell élnünk, vagy legalábbis addig, amíg van világ. Vagy Silas vissza nem tér, de ő más tészta.
A pultoslány, látva rajtam, hogy már nem teljesen színjózanul értem ide, vízzel higította fel a whiskymet, hogy gyengébbé tegye. Azt hitte nem látom, én meg úgy tettem, mintha nem tudnám. Talán tényleg abba kéne hagynom, ha szórakozni akarok, mert az egyensúlyommal így is minden rendben lenne, de mással... Különben is, csak egy hülye szellem, nem valóságos.

(Délelőtt)

-Ha nyugton maradsz, és együttműködsz velem, akkor kevésbé fog fájni.- Mondtam a lánynak, miközben fejét hátrafeszítettem. Régen ittam már már, és ő pont megfelelőnek tűnt a "feladatra". Természetesen ellenkezett, mint mindenki ebben a helyzetben, de őt hamarosan végleg meg fogom fosztani a fájdalmától. És az élettől is.
-Fejezd be! Te teljesen megőrültél! Hagyj békén!- ordítozott a lány. Ezzel nem igen könnyítette meg a dolgomat.
- Tudod nem minden az, aminek látszik.- Mondtam, majd a nyakába mélyesztettem a fogaimat. Vérét az utolsó cseppig kiszívtam, elernyedt testét pedig a legközelebbi bokor alá rejtettem. Szórakozni akartam, de előtte hazamentem egy frissítő fürdőt venni....

(Délután)

Egy kicsit lepihentem otthon, aztán elindultam sétálni. Szórakozni akartam, még jobban fel akartam dobni a napomat, így a belvárosi Morning Star Pub felé vettem az irányt. A pultnál kértem egy pohár vörösbort, majd leültem egy távol eső asztalnál. Éppen öröltem a fejemnek, amikor ajtónyitásra lettem figyelmes. Miközben a pulthoz ment, az arcát figyeltem. Ismerős volt, de nem tudtam honnan. Aztán hirtelen megvilágosodtam. Kol volt az, az a Kol Mikaelson, akivel bár -a családjuk szétszakadása óta- nem sokat találkoztonk, mindig melletem állt, ahogy annak idején, ezer évvel ezelőtt is. Felálltam, odamentem a pulthoz. Megálltam mögötte, és halkan a nevén szólítottam:
-Kol. Rég találkoztunk már.-

Bámultam egy ideig a felpancsolt whiskyt. Nem volt túlzottan jó illata, de persze ha nem lennék az, aki, mindez fel sem tűnt volna. Nem mellesleg, nem is éreztem már úgy, hogy meg kéne innom. Inkább le kéne kapnom a csajt, és kiszívni a vérét. Vagy megdugni és kiszívni a vérét. Esetleg megdugni, kiszívni a vérét, aztán felgyújtani. Vagy... á, hagyjuk. Miközben ezen tűnődtem, egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögül. Hát ő meg itt van? Nem is tudtam róla, de persze elég kellemesen meglepett.
- Helló, Selena! - terült el széles vigyor az arcomon, amit persze nem láthatott, mert még mindig a hátam mögött volt. - Ülj le mellém. Neked adom a piámat - toltam oldalra az említett poharat. - A kis pultoslány úgy tűnik, aggódik értem, mert egy kis vizet is tett bele. Mindegy, megkímélem - legyintettem. - Egyébként mi szél hozott vissza erre? - érdeklődtem. Amennyire őt ismertem, csalódott volt, amiért végül nem jött össze a házassága Elijah-val. Néha, nagyon néha, a ritka találkozásaink egyikében beszélt erről nekem. Csak részletekben, mert aztán mindig eltereltem a figyelmét valami... hát, jobbal.

Az egyik pillanatban még úgy látszott, hogy minden a legnagyobb rendben és már én is kezdtem úgymond feloldódni ebből az egész belső önmarcangolásból. Hevesen bólogatott arra az ötletemre, hogy lelépjünk innen. Most már tényleg kezd alakulni az este. Ezt éreztem egészen addig a pillanatig amíg meg nem feszült a teste. Úgy nézett egy ideig, mint aki szellemet látott, de mikor körbenéztem senkit nem láttam. Bár nem ismerem még annyira, hogy tudjam ki lenne az akitől ennyire leblokkolna vagy nem tudom, hogy mondjam.
Kifejtette magát a karjaimból, majd a tömegen keresztül célozta meg a kijáratot. Egy ideig a földbe gyökerezett a lábam. Most fogalmam nincs, hogy mi történik. Utána menjek- e avagy sem. Talán a legjobb lenne ha megvárom míg visszaér.
A második opció mellett döntöttem könnyedén visszasétáltam a bárpulthoz és rendeltem magamnak egy whiskyt. - Ez a ház ajándéka. - Igéztem meg a csapost nem vacakolva most a szokásos tesztekkel. Most megint valamit én basztam el vagy nem tudom. Felhajtottam az italt, majd a szememmel keresni kezdtem Lindyt hátha visszajött már. De nem láttam sehol.
Lehet csak egy kifogást keresett arra, hogy leléphessen. Oké, nem vagyok egy túlzottan szórakoztató társaság mostanában amint az kiderült. Legszívesebben lelépnék a városból pár napra. Egyszerű kikapcsolódásképpen. De, hogy jól érezzem magam ahhoz kellene valami társaság is amint nem igazán fogok találni. Maximum megigéznék valakit magamnak, de annak meg semmi értelme nem lenne.
Mikor a második kör whiskymet rendeltem volna egy ordításra lettem figyelmes. Ezt még a hangosan dübörgő zene sem volt képes teljesen elnyomni. Számomra legalábbis nem. Rögtön felpattantam a bárszékről és a hang irányába eredtem. Egészen ki a bárból.
Odakinn állt Lindy egymagában. Tudnám mi a franc történt az elmúlt pár percben. Talán tényleg látott valakit és azzal jött ki ide beszélgetni azért borult ki ennyire? Közelebb mentem hozzá és szemeiben és az arcán könnycseppeket láttam csillogni. Azt hiszem akkor most lőttek a jó estének.
- Mi történt? - Kérdeztem összevont szemöldökkel miközben kezeimet a vállára helyeztem biztatásképpen. Ne most kezdjen el érdekelni mit csináltál odabenn, mert jól fejbe váglak. Ha már kizárjuk az érzéseket zárjuk ki rendesen. Legalábbis szerintem ez a normális. Habár pont én beszélek aki egyfolytában ugrál a kettő között. De legalább nem rögtön azután, hogy három férfi vagy esetleg nőből táplálkozik az illető. Rögtön utána sokkal rosszabb, mintha pár nappal, héttel esetleg évvel később gondol rá az illető. Akkor már tudja, hogy nem lehet visszacsinálni a dolgokat és valamennyire elfogadta.
Mielőtt még megszólalt volna engedtem kicsit az emberi érzéseimnek és letöröltem arcáról a könnyeket és gyengéden átöleltem, majd hátát kezdtem simogatni. - Nincsen semmi gond. - Suttogtam a fülébe.

Leültem Kol mellé, majd a pohárba szagoltam, amit elém tolt. Elég furcsa grimaszt vághattam, ugyanis förtelmes volt.
-Még egy whiskyt, lehetőleg pancsolás nélkül. Kösz.- Szóltam oda a pultos csajnak.
- Gondolom nem lep meg, ha azt mondom, hogy az elszaporodott természetfeletti lények hírére jöttem vissza a városba. A régi dolgokat többé-kevésbé már kihevertem, szerencsére, így nem volt gáz visszajönnöm ide.- válaszoltam a feltett kérdésre. Nem akartam a saját dolgaimmal nyaggatni, mert szegény kicsit szarul nézett ki, gondolom van elég baja így is.
- Történt veled valami érdekes, mióta utoljára találkoztunk?- Mindig szívesen emlékszem vissza arra a napra. Szegényt elárasztottam a bánatommal, ő pedig elterelte a figyelmemet valamivel, amitől egyből jobb lett a kedvem. Eközben a csaj kihozta a whiskyt.
-Hát ez jó sokáig tartott.- szóltam gúnyosan- Szerencséd, hogy nem raktál bele vizet.- így azért már valamivel tűrhetőbb volt. Újra Kolra néztem, és nem örültem a látványnak.
- Rosszul nézel ki. Megint történt valami a családban?- kérdeztem tőle, miközben bátorítóan megfogtam a kezét.

Figyelmesen végighallgattam a hazatérésének szándékait. Sokakkal ellentétben ő tényleg érdekelt valamelyest. Nem arról volt szó, hogy szeretjük egymást, de törődöm vele, mert összekötött minket emberi életünk egyik hasonló szerencsétlensége. Csakhogy én megöltem a fickót, aki Freya férje volt, ő meg nem ölte meg Tatiát, ami nem is baj. Nem vallottam be neki, de őt is kedveltem.
- Érdekes dolgok mindig történnek - feleltem egy kissé szarkasztikusan. Vagy mittudomén, fogalmam sincs, hogy sikerült a részeg hangom... A kezemet mindenesetre elhúztam előle, mert egy kissé furcsa volt. Egypárszor kihúztam már a bajból, és úgy tűnik, most viszonozná, de nem igazán szoktam hozzá ezekhez a gesztusokhoz. Hogy én kapjam...
- Azt hittem, szerelmes vagyok, aztán rájöttem, hogy csak törődni akarok egy lánnyal... Erre egyébként akkor jöttem rá, amikor kiderült, hogy Freya szelleme még itt van. Na mindegy is, ezt még túlélem - macskakörmöztem. - Azt már kevésbé, hogy a tulajdon anyám meg akar ölni minket, de ha bárkit is beavatnék a családból, úgysem hinne nekem, mert egy ezer éves gyereknek néznek. - A szavak csak úgy dőltek belőlem, de úgy éreztem, őt beavathatom a dolgokba, mert a bizalmasom. Ötletet nem tudom, adhatna-e, de legalább valaki tud róla.

Figyelmesen halgattam végig. A szarkazmusa elég viccesre sikeredett, mert totál részeg volt, de nem nevettem. Ebben az esetben nem.
Hát igen, úgy látszik a szerelem nem igen jön be egyikünknek sem...- mondtam halkan, aztán felszaladt a szemöldököm kb. a plafonig.
-Freya szelleme? Ő...hogyan? És mit mondott?- teljesen elképedtem. Kol egykori szerelme ezer év után visszatért. És vajon mit mondhatott neki, ami miatt ilyen részegre itta magát? Ott akadtam ki végképp, mikor Kol azt mondta, hogy az anyjuk, Esther meg akarja őket ölni.
-De mire fel? Mi oka lenne Esthernek arra, hogy megöljön titeket?- ez sehogy sem fért a fejembe. Mi vezethette rá arra, hogy ki akarja nyírni a saját gyerekeit.
- Már értem. Egy ezer év után visszatért szellem, és egy boszorkány után, aki meg akar ölni, szerintem én is így néznék ki.- mondtam ki őszintén.
- Bárcsak lenne valami jó megoldás...- sóhajtottam. Miért mindig akkor vagyok topa, amikor gondolkozni kéne??

- Szerintem egyszerűen képtelenek vagyunk rá... Talán ezt is kifelejtették belőlünk, amikor halhatatlanná váltunk - vontam vállat amolyan nem érdekel módon, amiben ismételten az volt a bökkenő, hogy igenis érdekelt. Talán már nem a szerelem, de Freya igen. És az ezer év utáni fellépése igenis sokkolt. Elbizonytalanított. - Ő egyébként csak a fejemhez vágta, hogy ha ilyennek ismer meg, soha nem szeret belém, de hát tudod, ez van. De az anyám! Na, amikor rajta számon kértem néhány dolgot, egyszerűen le akart döfni azzal a karóval, amivel Klaus szokott minket. És aztán meg megígérte, hogy végez velünk. Teljesen. Ezer év után el akar törölni minket a föld színéről. És én félek a saját anyámtól, mert... mert ő tett olyan hatalmassá minket, amilyenek vagyunk. Kinek másnak lenne nagyobb esélye visszavonni ezt a hatalmat, mint neki? Ha nem is öl meg, mocskos emberré változtat bennünket. Én nem tudnék ember lenni. - A megjegyzéseimet egészen halkan tettem, hogy csak ő hallhassa meg. Túlzottan fröcsögött belőlük az indulat az anyám felé, nem mellesleg eléggé leleplezőek voltak ránk nézve. Halálfélelmem volt, igen. Ez messze túlkörözte azt, amikor Nik a karójával fenyegetett, mert arról tudtam, hogy csak átmeneti megoldás az elhallgattatásunkra. Amivel azonban ő fenyegetett, az nagyon úgy tűnt, hogy örökre szólt. Egy világ vámpírok nélkül... Mi már részesei vagyunk, és ha elsöpörnének minket, abból ki tudja, mi lehetne még. Mocskos vérfarkas-uralom? Na ne...A mi családunk azt nem engedheti meg. Ha kell, még anyámmal is szembeszállok. - Selena... meg kell akadályoznom. Ez most nem csak rólam szól. Ez a testvéreimről is. Nem vagyunk egy összetartó család, és még csak komolyan sem vesznek, de a fenyegetés nem csak nekem szól. Most komolyan, ez az évezred legnagyobb poénja, hogy nekem kell megvédenem a családomat - jegyeztem még meg.

- Az lehet...- sóhajtottam. A vámpírokat mégiscsak arra teremtették, hogy vég nélkül öljenek, s ne létezzen számukra az igaz szeretet? Ez nem igen férkőzött a fejembe.
- Én nem igen látok változást az akkori és a mostani éned között. Mit csináltál, ami ilyen reakciót váltott ki Freya szelleméből? - a hangom nem volt számonkérő, inkább kíváncsi. Amit ezután mondott, az teljesen "telibetalált".
- Hisz ezer évvel ezelőtt ő tett titeket azzá, amik vagytok, feltételezem azzal a szándékkal, hogy megvédjen titeket. Kiváncsi lennék, honnan jött ilyen hirtelen ez az ötlet. De szerintem erre ti is. Arról nem is beszélve, hogy a tulajdon anyátok.- szóltam hitetlenül. De miért pont most? Ha ennyire meg akarja őket ölni, miért nem tette előbb? Próbáltam Esther szempontjából nézni a helyzetet, de nem tudtam megérteni. Ahogy a félelméről beszélt... Halálfélelem..mocskos egy dolog. De igaza van. Egy vámpír szívesebben halna meg, mintsem emberré tegyék, főleg ezer év után.
- Tudom, hogy itt mindannyiótokról van szó. Az összetartás valóban nem nagy erőssége a családotoknak, de ilyen helyzetben talán..össze tudnátok fogni. Ha nem is egymásért, de Klaus, Rebekah, és - itt megálltam, és nyeltem egy nagyot- Elijah sem hagyná, hogy Esther csak úgy véget vessen az életüknek.- Nem tudtam, hogyan fejezhetném ki magam még jobban, így csak ennyit kérdeztem:
- Baráti ölelés?-