- Ennyire szerencsétlennek néznék ki? - tettem fel a kérdést, amikor megemlítette az akkori és mostani énem hasonlóságát. Basszus, tényleg nem kéne többet innom! - Nos, átváltoztattam egy embert, majd egy hibrid segítségével megkínoztam, majd felgyújtottam, majd ugyanezen hibriddel keféltem az erdőnek azon részén, ahol egy régi kripta áll a mi korunkból. - Mialatt ezt elmeséltem, büszke voltam magamra. Nem arra, hogy megsértettem őt, hanem hogy igazán vámpírhoz méltóan viselkedtem. És hogy az a hibrid igazán jó mulatság volt, sőt, talán még meg is ismételném, amit csináltunk. - Nos, gondolom rájött, hogy több ember halt meg, mint amennyit megmentett. Szóval, talán meg akarja akadályozni a további vérfolyamot. Vagy mi a szösz. Mindenesetre nem szeretném beavatni a testvéreimet. Mindannyian azt hinnék, hogy csak meg akarom ölni az anyánkat, tekintve, hogy ma majdnem sikerült is. Szóval... azt hiszem, hogy ennyi. Majd kitalálok valamit. Megfenyegetek egy boszorkányt, adok neki embereket, hogy kinyilváníthasson, vagy amit akar - fejtegettem az egyelőre igencsak homályos terveimet. Aztán áttért a baráti ölelés dologra. Oké, nem vagyok valami jó barátnak, de azt még én is levettem, hogy ez egy célzás volt, szóval... kitártam a karomat, és hagytam, hogy átölelhessen. Ha ez boldoggá teszi. Mindenesetre elég furcsa volt. Nem szeretem az ilyen emberi dolgokat, most mégis talán erre volt szükségem. - És most, hogy túl vagyunk az érzelgősségen, ami megjegyzem, egyikünknek sem áll jól, nincs kedved ténylegesen szórakozni? - váltottam át a ravasz tekintetemre. A vér amúgy is hamarabb megszabadít az alkoholos befolyásoltságtól.

Miközben büszke beszédét hallgattam, a fejemet oldalra döntöttem, és a bal szemöldököm megint kb. a plafonig ért.
- Nos.. talán mégis változtál. Egy kicsit. Mondjuk ez a hibrides sztori engem is meglep.- Mondtam meglepett hangsúllyal. Hogy miért nem kaptam fel a vizet? A válasz egyszerű: Kol egy ősi, ebből következik, hogy jobban meg tudja védeni magát, mint az átlag vámpírok.
- Ez mondjuk lehet...- mondtam miközben Estherről mesélt. -Ez a te döntésed. Én ebbe nem szólhatok bele, mert nem lettem hivatalosan családtag.-
Mikor megemlítettem az ölelést, meglepett arccal tárta szét a karjait, én pedig jó szorosan megöleltem, persze csak barátilag.
- Nem, tényleg nem áll jól.- helyeseltem, majd ravasz mosollyal megkérdeztem: -Mire gondolsz?-

- Hát, ha már egy kicsit, az is valami a semmin kívül... Azt hiszem, pont azt a kicsit, amit ő úgymond szeretett bennem - vontam vállat. Ah... romantika. AZ igazat megvallva akkor is csak az ő irányába mutattam meg azt az oldalamat. Persze tisztelettudó voltam másokkal, de amolyan csintalan módon. Azt hiszem, ez tényleg felerősödhetett bennem... Különben meg, a nem lett hivatalosan családtag megjegyzésének köszönhetően csak tovább gondolkodtam. Örültem volna, ha Elijah menyasszonya lesz, szó sem róla, mert szép házaspár lettek volna, de az igazat megvallva, Tatiát sem vetettem meg semmiért. Sőt, most így hirtelen eszembe jutott, mi történne, ha ennyi idő után összeereszteném őket, aztán jöjjön, aminek jönnie kell... Nos, a teóriám szerint addig szaggatnák egymást, amíg csak véres ruhacafatok maradnának a ruháikból, és ha néha, nagy kegyesen odadobna nekik valaki egy embert, inkább kettészakítanák, hogy ne kelljen osztozkodniuk. Na jó, ez inkább csak fantáziálgatás, Tatia ritkán került szóba közöttünk, főleg mert jó ideig azt hittem, halott. Meg aztán, talán képesek lennének kultúráltan gyűlölni egymást.
- Mi a vámpírok legjobb szórakozása? - tettem fel a költői kérdést. Hát persze, hogy a gyilkolásra gondoltam. Abból azt hiszem, soha nem elég. - A szex után persze, annál nincs is szórakoztatóbb, de ha gondolod, most felcserélhetjük a sorrendet. Vagy kihagyhatjuk valamelyik tényezőt. Nekem aztán mindegy - magyaráztam könnyelműen. Nos, egyes emberek szemében szemétnek tűnhetek, amiért a bátyám volt nőjének tettem fel nyílt szexuális ajánlatot. A dolog azonban ennél sokkal bonyolultabb. Először is, a mi családunk nem túlzok, tényleg ezer éve ott tör borsot a másik orra alá, ahol éppen tud. Másodszor, Elijah elhagyta őt. Harmadszor, volt már dolgunk egymással. Negyedszer, ami döntő érv, hogy jó volt. Legalábbis nem kellett neki szerelmet esküdnöm, és a barátságunk is ugyanúgy megmaradt, még véletlenül sem kezdett el másfelé alakulni.

-Igen, talán tényleg azt... De én sem vagyok az a tipikus jókislány, mint régen.- mosolyogtam rá. A régi szép idők... Akkoriban tisztelettudó voltam, aki mindenkivel kedves és jószívű, ezalól egyedül talán Tatia képez kivételt. Aztán az idő múltával minden megváltozott, ahogy a visekedésem is. Csapongó lettem, független, és vámpír mivoltomból adódóan nem érdekelt, mit gondoltak mások. Aki nem volt szimpatikus, egyszerűen megöltem, de volt, akikkel előbb meg kellett küzdenem (egyéb terészetfeletti lények, és jópár vámpírvadász).
Észrevettem, hogy Kol nagyon elgondolkozott valamin.
-Min gondolkozol?- kérdeztem. Vajon mire gondolhat? Á, biztos megint egy eszelős tervet eszelt ki.
- Hát, nem is tudom..- feleltem irónikusan. -Nos, mivel délelőtt már gyilkoltam eleget, ezért a válasz szerintem egyértelmű.- kacsintottam.- És monnd, itt a nyilvánosság előtt, amit kétlek, vagy inkább valami eldugott helyen?-

- Nos, ha te jókislány, én meg jófiú lennék, a világ minden bizonnyal sokkal unalmasabb lenne - vigyorogtam. Kezdett kimenni belőlem egyébként a pia hatása, de jelen pillanatban nem szerettem volna pótolni az elveszített bódultságot. - Egyébként nem gondolkodom semmi különösen - ráztam meg a fejemet. Na igen... azt mégsem vallhatom be, hogy róla meg Tatiáról... - Ez utóbbi kijelentésed pedig azt hiszem, válasz a kérdésemre. Viszont... nem tudom, te hogy vagy vele, de én arra szavaznék, hogy hagyjuk itt a csudába ezt a helyet. - Nem arról volt szó, hogy nem szeretem a nézőközönséget. Vagyok olyan elvetemült, hogy akár nyilvánosan is nekiálljak a dolognak, de egy ilyen nap után, mint a mai... hát, jobban örülnék, ha több problémát nem kerítenék elő. Meg nem is akarom viszontlátni a fenekemet a következő napilap egyik oldalán sem. - Elijaht úgysem láttam már ki tudja mióta... Szóval nem hiszem, hogy most lenne kedve hazaállítani. Szóval, ha gondolod... teljes körű vendéglátásban részesülhetsz - kacsintottam rá.

- Valószínüleg.- mosolyodtam el én is. -A világ valóban szörnyű lenne, ha csupa jó emberből és lényből állna a világ. Megvan a maga helye a rosszaknak is.- mondtam őszintén, de szerintem Kol is ezen a véleményen van. Egyébként kezdett kijózanodni, ami meglátszott a külsején is, mert már valamivel jobb színe volt, mint pár perccel ezelőtt.
- Nos, az nem túl sok.- Tudtam, hogy hazudik, mert ha Kol ilyen szinten elgondolkodik,akkor valószínüleg tervez valamit. Mindegy, majd elmondja, ha akarja.
-Szerintem is hagyjuk. Egyrészt, mert ez nem a legalkalmasabb hely, másrészt, mert én, veled ellentétben nem szeretem a nyilvánnosságot, legalábbis ilyen helyzetben.- mosolyodtam el.
- Ha ez meghívás akar lenni, akkor szívesen elfogadom.- Legutóbb kb. ezer évvel ezelőtt találkoztam az egész csalálldal, csak Kollal futottunk össze néha-néha. Láttam már a Mikaelson villát kívülről, de bent még sosem jártam. Hát, itt az alkalom.

- Szerintem meg minden jóban ott lakozik a rossz, csak az eseményeken múlik, hogy előbújik-e belőle - filozofáltam. Most komolyan, ha annak idején a farkasok nem ölik meg Henriket, akkor nem válunk vámpírrá, és leéltem volna az életemet anélkül, hogy bárki is ismerte volna a nevemet, vagy a tetteimet. Persze, valaki egyszer úgyis létrehozott volna egy hozzánk hasonló fajtát. - Tudod, mostanában az a baj a nyilvánossággal, hogy túl nyilvános. Pár száz évvel ezelőtt még a vámpír gond nélkül igézhetett pár kukkolót magának, és nem kellett attól tartania, hogy valamiért tényleg lebukik, és túl közismert lesz... Na de mindegy is, ott tartottunk, hogy meginvitáltalak hozzánk.- A kijelentésemet követően belenyúltam a nadrágzsebembe, és kihúztam onnan pár igencsak gyűrött bankjegyet. Na, nézzük csak, asszem olyan sok nem ment el, meg a pancsolt whiskyért nem jár túl sok borravaló, szóval csak néhány kisebb címletű bankjegyet hagytam a kezemben, majd áthajoltam a bárpulton, és magamhoz invitáltam a csinos pultoslányt. Egyszer még ínycsiklandozó vacsora lesz belőle... Most azonban csak úgy döntöttem, provokálom egy kicsit, és belecsúsztattam a melltartójába a fizetséget. Jellemzően a legelső sokk után fel akart pofozni, de addigra már elhajoltam tőle, és elindultam a kijárat felé, abban a reményben, hogy Selena hamarosan követni fog. És nem is csalódtam.
/Ősök villája/

Megérkeztem hát Mystic Falls-ba. Ami azt illeti, nem vágytam semmi másra, csak egy italra. Már az se érdekelt, hogy élőből vagy holtból esetleg üvegből vagy zacskóból jutok hozzá. Az eredeti elképzelés valahogy úgy nézett ki, hogy iszunk ezt is, azt is. Kicsit innen is, meg onnan is.
Nem messze a "Köszöntjük Mystic Falls-ban!" táblától ráakadtam egy kis pub-ra. Autómat a pakolóban hagyván, benyitottam a helységbe. Nem volt tumultus, éppen megfelelő volt.
-Jack Danniel's whisky-t. Jég nélkül.-mondom mogorván, köszönés nélkül a pultosnak. Lekezelő hangnememmel elértem, hogy italom felét kiöntse a pultra.
Felhorkantam, majd sötét tekintettel néztem a ficsúrra.
-Morcos kedvemben vagyok, és éhes. Ha nem akarod, hogy belőled csináljak vacsorát, mutatsz némi tiszteletet, és hozol egy másikat.-mondom szemeibe nézve. Valamit vakkant, majd kihoz egy újabb italt, s mellé helyezi az üveget is.
-Mindjárt más. Köszönöm.-húzok arrogáns mosolyt arcomra, majd megiszom a pohárban lévő italt, és egy árnyékosabb asztalhoz ülök, kezemben a poharammal és az üveg whisky-vel. Gondoktól, és érzelmektől mentes arccal dőltem hátra, s tettem keresztbe lábaim. Tekintetem ide-oda vándorolt, miközben elértem, hogy akár egy süket üljek egy helyben. Nem hallottam, csak a magam gondolatait, viszont bárki is tévedt volna mellém, a másodperc törtrésze alatt irányítottam volna a személy felé figyelmem és hallásom.

Mystic Falls unalmasabb vagy eddig mint amit vártam tőled.. Megért ez ennyi autókázást? Komolyan csak a benzint pazaroltam, de a muszáj az nagy úr.. Előbb a cél aztán a saját igényeim, de ha már itt vagyok akkor rám fér egy ital.
Leparkoltam az autómat a legközelebbi bárnál vagy szórakozóhelynél, nálam ez egyre megy, majd kiszállva a kocsiból a bejárat felé vettem az irányt, onnan pedig egyenesen a bárpult felé.
-Egy pohár vodkát! -csaptam le a pénzemet a pultra és levágódtam az azzal szemben lévő székre. A csapos kislány nem túlzottan igyekezett és már igencsak az idegeimen táncolt abban a csinos kis magassarkújában.
-Igyekezz szépségem! Nem érek rá naphosszat arra, hogy itt bénázz. - förmedtem rá cinikusan, majd egy széles vigyorral az arcomon nyugtáztam amikor végre kihozta az italomat.
-Ezt már szeretem. -kacsintottam rá és legördítettem egy húzásra az egészet, majd jeleztem is, hogy hozhatja a következő eresztést. Erre volt szükségem.. Mióta úton vagyok nem volt alkalmam arra, hogy lebutítsam magam egy napra és alkoholmámorban ússzak egy kicsit, de azért nem árt ha az eszem így is a helyén lesz. Mindent csak mértékkel, ugyebár.

Mikor már kezdett kicsit megnyugodni hátraléptem és úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek valami italért. Aztán ha szüksége lesz társaságra visszajöhet. De most van az az érzésem, hogy jobb szeretne egyedül lenni. Nem hibáztatom érte. Fogalmam sincs mit láthatott vagy mit hit mit lát, de nem is érdekel. A kettőnk szórakozó estéje akkor ért véget. Miután meggyőződtem arról, hogy meglesz egyedül is sarkon fordultam és visszaindultam a bárba.
A tömeg már kisebb számmal büszkélkedhet, de azért még megálltam párszor pár könnyű vérű hölgyemény társaságát élvezni. Valami viszont azt súgta, hogy most már tényleg jobb lesz vigyázni. Azért mégis körülbelül öt embert csapoltunk le egy kicsit. Előbb-utóbb feltűnik az ilyesmi valakinek. Nem én szeretnék az a személy lenni aki pórul járna.
A pulthoz sétáltam, majd helyet foglaltam és rendeltem magamnak egy vodkát, majd féloldalas a bejárat felé fordultam. Valószínűleg már elment valahova. Megértem. Ez az este neki már egyáltalán nem szórakozás. Tudnám mi volt az ami megsiratta. Nem volt ilyen mély a társalgásunk szóval még sejtelmem sem lehet. A pohár koppanására lettem figyelmes a pulton, majd rögtön oda is fordultam és meghúztam és legeltetni kezdtem a szemem a tömegen hátha látok egy ismerős arcot.

Körülbelül már a harmadik pohár végénél tartottam amikor észbe kaptam, hogy ideje leállnom ha nem akarom más vacsorájaként végezni. Érdekes lenne ha pont az ötök egyike patkolna el ilyen szánalmas módon, de mindegy is, ez nem fog bekövetkezni. Lecsaptam az üres poharamat az asztalra és egy kis terepszemlére indultam hátha találok valamit. Nem volt akkora a tömeg így átlátható volt és jobban szemügyre vehető. A földön elszórtan vércseppek hevertek.. Na vajon mire utal ez? Biztos valakinek vérzett az orra.. Na jó nem humorizálok, hisz ami nincs azt nem kell erőltetni.
Mystic Falls talán mégsem vagy olyan unalmas. Elég egy egész kicsi nyom ha még itt van az illető én megtalálom és neki ez volt az utolsó vacsorája.
Visszasétáltam a pulthoz és észrevettem, hogy egy pasas a helyemre ült.
-Hé haver, ez a hely foglalt! Jobb ha szeded a segged és arrébb ülsz. -támaszkodtam meg mellette a pulton és vártam, hogy eleget tegyen a kérésemnek.

Liam

Mivel mostmár tisztába voltam vele, merre van a hotel, ezért fölöslegesnek tartottam még haza menni. Benéztem egy kis szórakozóhelyre majd leültem egy asztalhoz, pont egy srác mellé. Abban a pillanatban mikor lehuppantam a székre, egy ismerős rossz érzés fogott el belülről.Ránéztem a mellettem ülő fiúra, majd intettem a csaposnak. Nem szeretnék feltűnést kelteni, gyorsan megiszom majd amit kérek, aztán már megyek is.
- Mit hozhatok? - Kérdezte az egyik dolgozó unottan.
- Egy ásványvizet kérek - mosolyogtam rá, majd zavartan magam elé néztem.

Úgy negyed óra telhetett el, de Lindynek még semmi jelét nem láttam. Valószínűleg lelépett. Mivel a mai szórakozás megvolt talán nekem is le kellene lépnem. Esetleg Caroline-t rávenni valamire. Bár ahogyan mostanában viselkedik nem kapható még egy baráti szórakozásra sem.
Azt hiszem be kellene újítanom egy barátféleséget. Lindy megfelelt volna erre a célra. De azt hiszem van valami ami ha nem is visszatartja a dolgoktól, de előbb-utóbb elrontja az egész hangulatot és borul az este. Bár azért még mindig remélem, hogy összefutok vele egyszer. Hacsak ennyi ideig is. Ezért a mókáért már megéri.
A második whiskymet hajtottam fel mire figyelmes lettem egy felém közeledő alakra. Vagy talán csak a pulthoz jön. Aztán végül is tényleg hozzám jött. Mennyire beképzelt emberek vannak errefelé.
- Igazad van tényleg foglalt, hiszen itt ülök. És ha nem vagy vak láthatod, hogy még bőven van hely. Szóval miért is nem foglalsz helyet máshol? - Mondtam egy halvány vigyorral az arcomon.

Éhes voltam, s valószínű, hogy a mai vacsorám ennek nem fog örülni. Mivel nem volt kedvem órákig harcolni a vérért, olyan valakit kerestem, aki könnyű préda. Mit sem törődtem azzal, hogy ezt csak egy nő társaságában tudom a legegyszerűbben kivitelezni. Amikor felnéztem, egy csilingelő hang csapta meg fülem.
Éhes, fekete tekintetem egyből a hang irányába fordítottam. Egy gyermeki vonásokkal megáldott szépséget pillantottam meg. Megfogtam az italos üveget, majd egy gonosz mosollyal arcomon, elindultam a hölgyemény irányába.
-Ugye most csak rosszul látok. egy fiatal hölgy egyedül iszogatna? Ráadásul vizet?-kezdek bele a bájolgó csevegésbe, melynek célja nem más volt, mint az éhség csillapítása.
Nem akartam megigézni, nem siettem sehová az elmúlt 995 évben sem, akkor most miért tenném? Gyermekien játszok egy kicsit, majd kiélvezem a végeredményt.
Leültem a mellette lévő székre, miközben szám sarkán továbbra is ott volt az a gonosz, de egyben csábos mosoly.
-Egy ilyen gyönyörű hölgy valószínű nem egyedül tölti az estéit. Netalántán vársz valakire?-érdeklődöm, majd tekintetemmel végigpásztázom íves nyakát, és amikor megpillantom a lüktető eret nyakán, s mellé hallom hangos szívverését, tekintetem még sötétebb lesz.
-Adjon egy üveg bort. De ne valami pancsolt olcsót.-nézek a pultosra, akivel az előbb már akadt egy kis konfliktusom.
-Marcus vagyok.-mondom majd, kezet nyújtok felé. Hogy miért nem a Liam-et mondtam? Általában a második nevem használom, ha valakivel először találkozok. Az ugyanis semmilyen iratban és egyéb helyen nincs feltüntetve. Így pedig megspórolok magamnak egy utat a halál torka felé, ha valami "jóakaró" az életemre próbálna törni. De valljuk be. a legtöbbször én húzom a hosszabbat, s csak más a rövidebbet.

Amikor felém nézett akkor tudatosult bennem, hogy kicsoda ez az alak. Stefan Salvatore...Nem hiába jöttem felkészülten a városba. Mondjuk azt hiszem az ősökön a Salvatore-ken és a Petrovákon kívül nem nagyon tudok a többi vámpír kilétéről, de nekem egyenlőre ennyi is elég.
-Nocsak nocsak, Stefan Salvatore.. - húztam vigyorra a számat- A hírhedt nyuszivadász akit otthagyott a nője.. Mily sajnálatos tény, hogy ti vérszívók hanyagolhatóak vagytok az emberek számára. Nemde bár? Vagy, hogy is hagyott ott téged a kis Gilbert lány? -hecceltem egy kicsit az agyát, hátha elgurul a gyógyszere és megmutatja, hogy mi lakozik benne, mert ahogy hallottam visszacsábult a sötét oldalra, vagy, hogy is nevezzem.. Elgondolkodtató..
-Tudod mit erre az italra a vendégem vagy, ha már úgyis ez lesz az utolsó. - vigyorogtam továbbra is.. Mekkora szerencsém van, hogy pont egy Salvatore-ba botlottam, elég nagy hírnevük van, ezért boldog leszek ha eltüntethetem az egyiküket a föld színéről.

Hihetetlenül mérges voltam. Leginkább magamra és Hillyre is. A puszta látványával képes elrontani a szórakozásom. Stefan utánam jött, de láthatóan nem szorult belé sok érzés és emberség, mert csupán pár percig próbált nyugtatgatni, aztán már vissza is ment a kocsmába.
Egy pillanatig sem fordult meg a fejembe, hogy visszamegyek. Fogtam magam és vámpírsebességgel suhantam át az utcákon, úgy, hogy ember nem láthatott. Nem tudom, hogy mit kerestem, vagy hova akatam menni, de a cél az volt, hogy valami észt és érzékeket vesztő helyre keveredjek, ahol nyüzsögnek a finom testek, amik önmaguk tálcán kínálják.

(folyt.:Grill)

Meglepődtem, hogy tudja ki vagyok. Bár azt hiszem ez egyenlő azzal, hogy semmi jót nem jelent. Mit érdekel engem ha végezni akar velem? Akkor meghalok és vége volt ennyi. Élhettem több, mint száz évet aminek a nagy részét szenvedéssel töltöttem. Egyfajta megkönnyebbülés lenne számomra ha megölne, de természetesen nem fogok a karójába rohanni. Azért nem adom fel küzdelem nélkül. Bár ha még vadász is se árthat különösen. Annyira csak nem lennék gyenge.
- Szerintem hanyagoljuk a szerelmi életemet. Az az egész már a múlté és voltaképpen teljesen felesleges vele foglalkozni. Elfogadtam a tényt, hogy nem kellek neki, de akkor már úgy élem az életem ahogy én akarom. Mindenféle kötöttségek nélkül. - Intetettem a csaposnak, hogy töltse újra a poharamat, majd ismételten rögtön le is húztam a tartalmát.
- Tudod több kell egy egyszerű fenyegetésnél, hogy eltegyél engem láb alól. Plusz ha már annyira meg akarsz ölni, ne csak egy italt fizess. Ne legyél fukar. - Vigyorogtam rá.

Vigyorogva hallgattam a kisebb monológját és intettem a csaposnak, hogy nekem is hozhat még egy pohárral.
-Mindenki jobban járt. Bár nem értem azt a lányt.. Vámpír férj? Undorító, de ő se lesz már sokáig forgalomban.-jelentettem ki megvetéssel a hangomban és amint kézhez kaptam az italomat azonnal le is húztam.
-Nehogy azt hidd, hogy olyan könnyen munkaképtelenné tudnál tenni. Kevés vagy te ahhoz Salvatore. Épp eleget ittál már szóval szedd magad és takarodj ki, ha csak nem itt akarsz vérfürdőt rendezni. -vigyorogtam és ahogy láttam nem nagyon akart igyekezni ezért most rajtam volt a sor, hogy cselekedjek. Előkaptam a zsebemből egy tűt és szépen lassan a lábába eresztettem a tartalmát. Mire a fecskendő tartalmának a végéhez értem láttam, hogy már nem nagyon tud mit tenni és eléggé bamba pofát vágott.
-Mozdulj! -rivalltam rá most már erélyesebben, mintha csak azt akarnám elérni, hogy egy alkohol mámorban úszó embert összekaparjak a padlóról. Elvégre a látszatnak eleget kell tenni.
Átdobtam az egyik kezét a vállamon és felhúztam a székről.
-Jól van haver hazaviszlek és kijózanodsz. - hablatyoltam, hogy nehogy félreérthető legyen a helyzet a csaposhölgyike számára.
Amint kiértünk bevágtam a kocsi hátsóülésére és elhajtottam valami kevésé nyüzsgő helyig.

(Sikátor)

Liam

Fogalmam sincs miért jöttem ide be. Untam már,hogy hónapok óta, mióta ebben városban vagyok,csak egyedül üldögélek a hotelszobámban. Unottan szürcsölgettem a vizemet, előrefelé bambulva. Ezt a folyamatot egy kedves hang szakította meg. Ijedten a mellettem lévő férfire pillantottam, aki ugyan nem tűnt gonosznak,a megérzéseim mégsem ezt súgták. Talán túlságosan paranoiás vagyok, az emberek csupán ismerkedni szeretnének, hiszen társaslények. Megpróbáltam elengedni magam, nehogy szorongásra utaljanak a mozdulataim.
- Miért ez ennyire bizarr? - kérdeztem mosolyogva,miközben a vizem felé mutattam.
- Nem várok senkire, nem ismerek erre felé senkit sem - mondtam. Éreztem, hogy engem néz, nagyon erőteljesen. Felé fordítottam a fejem,majd a szemeibe néztem. Szemei sötétek voltak,szinte majdnem feketék. De nem érdekelt semmiféle apró jel. Ismerkedem, egy olyan helyen, ami a városközpontban van, nem lehet baj.
- Ó erre semmi szükség, én nem iszom alkoholt- mondtam,egy kicsit piros arccal, hiszen zavarba jöttem.Soha nem ittam még alkoholt.
- Én pedig Kira - nyújtottam én is kezet, miközben az éppen felénk igyekező pultosra néztem, aki pont most rakta le elénk, a kért bort.

Élveztem, hogy annyira jó színész vagyok, hogy az egyszerű embereknek fel sem tűnik, hogy nem ilyen vagyok valójában. Egy kétszínű őskövület.
-Kinek mi a bizarr.-kacsintok a lányra, majd rezzenéstelen arccal végigmérem, de tekintetemet leginkább a lüktető ér ragadja meg, s ejti fogságba.
-Ez már nem igaz. Engem már ismer.-adom továbbra is a flörtölő ifjú bájolgását.
Láttam, hogy vizet iszik, majd úgy gondoltam talán jól jön a hangulatnak, ha egy kicsit erősebb itallal kínálom. Nem vodkát rendeltem, csupán egy üveg bort, de ahogy láttam - reakciója alapján-, neki már ez is erős italnak tűnt.
-Örvendek.-mosolyodom rá barátságosan, majd akár a középkorban, adok neki egy kézcsókot. A nyálas csevejből egy dolog tartott ki valódi énem mellett, mégpedig az olthatatlan éhség.
-Ugyan már. Ez csak egy pohár bor.-mondom, miközben feldobom a levegőbe az üveget, s egy nyakatekert mutatvány kíséretében, olyan gyorsan bontom ki az üveget, hogy pontosan csak én tudom mit is csináltam. A "közönség" csupán a repülő üveget, majd a nyitottat láthatta, amelyből a pohárba csorgott a mézédes ital.
-Mielőtt azt gondolnád, valami iszákossal van dolgot, megnyugtatnálak, nem vagyok az. Csupán úgy gondoltam, hogy egy ilyen ifjú hölgyet, mint te, illik meghívni valami előkelőbb italra.-adom kezébe a poharat, majd az enyémet az övéhez koccintom.
-Egészségedre.-mosolyodom el ismételten, de kezdem úgy érezni, már fáj a szám tőle. Talán ha valami eldugottabb helyről szereztem volna vacsoraalanyt, nem kellett volna ennyit bájolognom. De az túl könnyű feladat lett volna.
Akár egy buta tizenéves néztem mélyen szemeibe, csakhogy még jobban zavarba tudjam hozni. Csábos mosolyomat bevetve, ellenállhatatlan pasasnak tarthatott bárki. Egy valami azonban megragadta a figyelmem. Túl vonzó volt emberhez képest. Farkasnak pedig túl kislányos. Másrészről, távolról kiszagoltam volna a jelenlétét. A boszi még elég fiatalka. Viszont a vámpírság is kizárva. Agyam akár egy motor kezdet el kutatni az információk után, hogy az elmúlt közel ezer évben milyen különleges lényekkel találkozhattam.
-És mióta vagy itt a városban?-érdeklődöm, miközben tovább morfondírozok azon, vajon milyen fajhoz van szerencsém.
A kíváncsiskodó pincér egy kérdéssel fordult felénk, de gyorsan lerendeztem.
-Tudom, hogy ilyet nem illik kérdezni egy hölgytől, de hány éves vagy?-érdeklődöm, némiképp szánakozva az udvariatlan kérdésért. Valójában érdekelt a kora, de nem tartottam udvariatlan kérdésnek. Ha valóban udvariatlanságot akar látni, olyat is mutathatok neki, de abból nem fog jól kijönni a drágaság.

Mindenáron szerette volna ha iszom vele egy kis bort. Hát jól van egye fene, végül is még senki sem halt bele tudomásom szerint egy kis alkoholba.
- Ugyan még csak nem is feltételeztem Én ilyet - mosolyodtam el, majd elfogadtam a kezében lévő poharat, melybe csak egy aprót kortyoltam bele. Elfintorodtam, hiszen még új volt nekem ez az íz, majd ismét bele kortyoltam egyet.
- Hm...Nem is olyan rossz - mosolyogtam, majd a pohár felé mutattam. Most biztos teljesen hülyének néz, hiszen a mai emberek 99%-a ennyi idősen már bőven megkóstolt egy ilyen italt. Sőt ha szórakozni megy, akkor pedig egy átlagos dolog.
- Ez kedves tőled, köszönöm - mondtam kedvesen, majd ismét egy apró korty után leraktam a poharat.
Furcsa érzésem van itt mellette, fogalmam sincs hova tegyem, ez egy számomra ismeretlen érzés. Egy valamiben biztos vagyok, hogy nem emberrel van dolgom, és a tekintetéből látva talán ezzel Ő is tisztába van velem kapcsolatban.
- 3 hónapja körülbelül, előtte Angliában éltem - mondtam
- Na és te? Te itt születtél? Vagy csupán ide vonzott ez a kisváros? - Mosolyodtam el kissé csibészesen.
Egy két értelmű kérdés. Ha ember valószínűleg egy átlagos kérdésnek veszi, ha viszont nem az, rájön, hogy nem csak Ő tudhat valamit.
Fogalmam sincs honnan merítettem ekkora bátorságot, hiszen kitudja mi is Ő valójában. Mondjuk mindig is ilyen voltam, kíváncsi. Talán ezért is kerülök folyton bajba.
- 18 éves vagyok - jelentettem ki, mire egy picit meglepődött. Talán más számra számíthatott.
- és ha nem veszed tiszteletlenségnek, hogy visszakérdezzek, Te mennyi idős vagy?

Kezdett elegem lenni a bájolgásból, s már csak idők kérdése volt, mikor tör belőlem ki a valódi szörnyeteg.
Kínálgattam a borral, de tudtam, hogy úgyis beadja a derekát.
-Nem iszok pocsék italt.-jegyzem meg, majd beleiszok a borba. De közben végig mélyen szemébe nézek.
Kérdést tettem fel kérdés és kérés után, de a torkom már-már kínzón kapart, a bor pedig nem hogy enyhítette volna, még tovább fokozta a kellemetlen érzést.
-Meglepődhetsz, de Észak-Írországban születtem. Szeretem járni a világot.-mondom egyszerűen, egy igazság és egy másik fél igazsággal megadva a kérdésre a választ. Járom a világot, és pont egy ilyen lebujban kötök ki, az Isten háta mögött két utcával? Hát, ez nevetséges.
Nőtől nem illik kérdezni, de én megtettem. Jobb szeretem tudni, hogy hány évessel kezdtem ki. Legyen szó csak egy éjszakáról, vagy csak egy "italról". Bár utóbbi esetben csak ritka alkalmakkor adatik meg az a lehetőség, hogy további itókákra összefussunk. A legtöbb esetben ugyanis nem fogom magam vissza.
Fiatalka volt, ami nekem pontosan megfelelt. Nem élt még annyit, hogy tudjon minden dologról ebben a világban. Ez pedig nekem előny.
-Szerény személyem éppen a harmincadik életéve előtt van, de még a huszadik közepén. Egyszerűbben 25 vagyok.-Már vagy úgy ezer éve, de ez már mellékes. Valószínű csak nekem jelent valamit.
Nem bírtam tovább a csevegést, és hajtott a kíváncsiság, vajon kivel van dolgom.
-Nem sikítasz, nem keltesz feltűnést és válaszolsz a kérdéseimre. Tégy úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne és csak beszélgetnénk. De nem kérdezel vissza. Ha egy hangot is kiadsz, esküszöm, hogy kitekerem a nyakad.-parancsolom, és bevetem az igézést. Mivel nem ütköztem túl nagy akadályba, úgy gondoltam, nincs benne verbéna.
-Mi vagy te? Nem vagy boszorkány, de vámpír se. A farkasoknak nem ilyen a szaguk. A te véred valósággal vonz.-érdeklődöm, miközben kezemet egyik csuklója köré fonom. Sötét szemeim nem engedték el tekintetét.
-Gyere, menjünk innen, elviszlek egy jobb helyre.-mondom, és a csaposra nézek, majd fizetés nélkül távozom. Kezét megragadom, majd vámpírsebességre kapcsolok, és már suhanok is a hotel felé, ahol már várt egy névre szóló szoba.



//Mystic Falls- Belváros - Hotel- Liam Marcus Nikolova szobája//

Fura érzések járták át a testem amikor a városba értem. Tapasztalható volt, hogy tele van ez a hely természetfeletti lénnyel, pont ahogy Naomi mondta. Örültem, hogy végre találtam egy helyet ahol letelepedhetek, ha nem is örökre, de egy jó időre. Sok minden járt a fejemben, az életben maradt bátyám Carlos, akit azóta sem láttam, hogy bosszúból vámpírrá változtatott. Tudom, hogy hibás vagyok azokban amiket elmondott, de csak egy gyerek voltam. Szeretném vele megbeszélni a dolgokat, bármennyire is utál amit megértek, mégiscsak testvérek vagyunk akiknek össze kell tartani. A másik személy aki megfordult a gondolatimban Lucy volt. Bánt, hogy csak úgy otthagyott, hiszen jól kijöttünk egymással, nem értem mi történhetett.
Majd egy Morning Star Pub nevű bár mellett mentem el. Az idetartó út, hosszú volt, szóval arra gondoltam benézek egy italra. Bementem majd egyenesen a pulthoz vettem az irányt.

A múltam vezetett ide. A rögeszmém, hogy megtaláljam azt a személyt aki valószínűleg hallani se akar rólam. Ha akart volna felkeresett volna vagy valami. De semmi nem történt. Attól függetlenül nekem még mindig szükségem van válaszokra. Mi történt a családommal és ilyesmik. Ez az amit Tristan megadhat nekem. Bármennyire is került sok évembe, hogy valami jelentősebb nyomot találjak róla soha nem adtam fel. Talán azért nem mert mellette az időm többségét szórakozással töltöttem. Senkit és semmit nem vettem komolyan. A bizalom számomra még a mai napig az ismeretlen fogalmak közé tartozik.
De leginkább az érzelmek is. Aki érez annak van egyfajta gyengesége. Amit én nem engedhetek meg magamnak. Az életem a szórakozás ami szerencsémre egy örökkévalóságon át tart és azt hiszem soha nem fogom megunni? De miért is tenném? Mindig feldobom valamivel az unalmas hétköznapjaimat. Természetesen az is megesik, hogy egy ellenséget szerzek. Különösebben nem érdekel. Addig is van aki azt hiszi képes bármivel is ártani nekem. Mert igazából gyenge pontom nincs.
Páran próbáltak már Tristan-nel fenyegetni, de valahogy ez sem hatott meg annyira, hogy megadjam magam. Ha elhagyott engem miért kellene érdekeljen? Ő nem érdekel, csak a válaszok amit adhat. Ami nélkül enélkül is egészen jól megvoltam szóval azt hiszem ha valaki eltenné valahogyan láb alól ugyanúgy szórakoznék tovább, mintha semmi nem történt volna.

Természetesen amint átléptem a város határát az első célom egy szórakozóhely volt. Muszáj kikapcsolódni. Nem kis utat tettem meg idáig szóval mielőtt beleugranék mindennek a közepébe szeretném kicsit jól érezni magam. Elvégre ez kijár nekem.
Az első szórakozóhely környékén leparkoltam és amint beléptem a bárpulthoz lépkedtem közben felmérve az embereket, majd a bárpultnál megláttam egy ismerős arcot. Azt hiszem ez a szerencse napom. Mert még partnerem is lesz a kikapcsolódásban. Nem is lehetne jobb ennél.
- Helló. Rég nem találkoztunk. - Foglaltam helyet mellette vigyorogva.

Leültem a pulthoz, majd rendeltem egy pohár whisky-t. Kell kicsit a kikapcsolódás, bár nem teljesen. Sosem szeretnék olyanná válni újra amilyen a vámpírrá változásom után voltam. Rengeteg embert lemészároltam akkoriban, nem voltam önmagam, csak a vér vezérelt. Bánt, hogy ebben az állapotban a királlyal is végeztem, tudom, hogy nem volt az igazi apám, de én úgy néztem rá. Hiszen felnevelt és mindent megadott, hogy jó életem lehessen. Én pedig azzal köszöntem ezt meg, hogy elvettem az övét. Persze most sem vetem meg azt, hogy emberekből táplálkozzak. Vámpír vagyok és sosem süllyednék le arra a szintre, hogy állati véren éljek. Szóval továbbra is adok ágyaimnak, de csak egy mértékig.
Csak iszogattam az italom elgondolkozva, amikor egy ismerős arc ült le mellém. Hát kissé meglepődtem, de végül is számíthattam volna rá, hogy ő is itt van. Hiszen mondhatni az ő tanácsára jöttem ide. Igaz pár évtizeddel később, de úgy beszélt erről a helyről, mintha ő sem csak átfutólag szeretne idejönni.
-Naomi, helló. köszöntem neki mosolyogva rá. Azok a napok amiket vele töltöttem, újra teljesen elengedem magam és sok emberrel végeztünk. Az az igazság, hogy jól éreztem magam, de történhet meg újból.