-Ugyan mivel kéne meghálálnom ezt a nagylelkű cselekedetedet? -kérdeztem gunyorosan, felvont szemöldökkel. Most komolyan arra vár, hogy hálálkodjak neki? Egyre röhejesebb ez az alak. Amikor viszont elvette az italomat eléggé csípős tekintettel meredtem rá. Túl sokat képzel magáról. -Most jössz nekem egy itallal! És akármit mondasz behajtom rajtad. -vigyorodtam el ravaszkásan. Gondolom azt várta, hogy kiakadok és nekiesek vagy egyéb "aranyos" dolgok, de nem, nem adom meg neki ezt az örömöt. Sokkal érdekesebb terveim vannak vele.. Legalábbis számomra szórakoztatóbbak, de ez majd kiderül.
-Na fizetsz vagy sem? -sürgettem meg egy kicsit, én sem érek rá egész nap. Na jó ez hülyeség, időm mint a tenger..

- Hajolj ide, és megsúgom, milyen hálát várok. - mondtam neki szemrebbenés nélkül. Nem szűröm össze a levet vérfarkasokkal. De az ő esetében talán képes lennék kivételt tenni. Kár, hogy undorodunk egymástól, kellemesen tudtunk volna szórakozni.
Avagy sem. Reakcióját látva, ezt a nőt nehezebb megmászni, mint a Mount Everest-et egy magamfajtának.
- Látom, a ribanc stílusoddól még mindig nem adtál lentebb. - fintorodtam, majd pénzt dobtam az asztalra, ezzel jelezve, hogy kérünk még egy kört.
- Nos.. idehajolsz? - vigyorogtam még mindig.

cassidy & matthias

Engem nem volt egyszerű meglepni, neki mégis sikerült. Legtöbben átnéznek rajtam. Engem nem lát senki. Kivéve az, aki képes erre. Mert ilyen eredetű képességek léteznek, és találkoztam már egy-két ilyen személlyel. De többségében lehetetlen.
- Nem értem. - fordultam el tőle. Ez már nem olyan mókás, mint sejtettem előre. Ha lát, mi értelme a viccnek? Ki akartam végre szabadulni, elfelejteni a számomra oly' keserű, nemrég zajlott eseményeket. Hisz mi szép vasn abban, hogy le kellett mondanom egy olyan értékes testről, mint Alaric Saltzman?
- Nem láthatnál! Hiszen szellem vagyok!

Kijelentésére ismét csak felvontam a szemöldökömet. Itt valami nem stimmelt. Volt egy olyan érzésem, hogy ismét arra készül, hogy megalázzon, és általában nem tévedek. -Nos, ha nem ilyen lennék akkor talán már régen eltettek volna láb alól. Elvégre mi az érdekes a szende szűz nőkben? A kihívás már annál inkább izgalmasabb. -haraptam alsó ajkamba. Ez a taktika még mindig jól bevált módszer, de ha kell tudom adni az ártatlant is, de jobb szeretek önmagam lenni.. A törtető ribanc aki mindent elér amit célul tűz ki maga elé.
-De ha ez valami trükk esküszöm, hogy kikötözlek valahová és addig kínozlak ameddig sírva nem könyörögsz az életedért. -hadartam el gyorsan, majd eleget tettem a kérésének és vártam, hogy mire készül.

|| Scott ||

Volt egy belső megérzésem, hogy barátnője van és ezt az egészet nem lenne szabad. De nem az én dolgom az ilyesmit számon tartani? Meg hát nem is lennék hibás, hogyha bármi is történne. Mert amiről nem tudok az ellen nem is tehetek. Meg ha lenne barátnője jobb esetben együtt kellene lenniük. Vagy ha van is nem jelenthet túlzottan sokat neki, ha ilyen könnyen megfeledkezik róla a piától.
Biztos voltam abban, hogy én is sok mindenre lettem volna képes mikor a múltkor ittam, de akkor sem felejtettem el egy pillanatra Deant. De hát a férfiak. Egy külön faj. Máshogy gondolkodnak, meg hát kevesebbet is jelent nekik egy kapcsolat. Ezt már tapasztalatból tudom.
Ahogy közelített felém láttam, hogy szemei megvillannak.. Hm, egy vérfarkas. Ellene még Jasonnek sem lenne túlzottan kifogása talán. Legalábbis azt hiszem. Mióta is érdekel engem az ő véleménye? Egyáltalán miért kellene megfelelnem neki? Semmiért.
A hajába túrtam és szenvedélyesen viszonoztam a csókját. Nem érdekelt, hogy ki néz vagy ki nem néz vagy éppenséggel milyen véleményt alkot a fejében rólam a csapos.. Megint. Azt csinálok amit akarok senkinek semmi beleszólása nincs.

Nem is tudom mi ütött belém, de hirtelen minden ami miatt aggódtam arra a pillanatra megszűnt. És csak az előttem ülő lányra koncentráltam. Végre akadt valami, jobban mondva valaki, aki el tudta terelni a figyelmem a dolgokról. Teljesen elvesztettem a fejem a pia hatására kitört belőlem az eddig elnyomott vadabbik énem.
Láttam a lányon, hogy neki sincs annyira ellenére a dolog. De igazság szerint ezzel nem is igazán törődtem. Vadul csókoltam tovább a nyakánál, amikor a felajánlotta, hogy menjünk fel hozzá. Természetesen erre csak kacéran bólogattam, hiszen még is csak egy közhelyen vagyunk. Bár valahogy még ez is hidegen hagyott. Ezt követően pedig elindultunk hozzá. Út közben is folytattuk, amit az imént oly szenvedélyesen elkezdtünk. Időm se lett volna átgondolni, hogy mit is teszek valójában..

[Bailey lakása]

Félrebiccentettem a fejem. A fiú arcára meglepődöttség ült ki, én viszont nem tudtam, hogy mit várt. Azt kérdezte, hogy ugye nem látom őt? Most mit csináljak, ha láttam? Nem üvegből készült, hanem itt állt pontosan előttem, így kicsit nehéz lett volna nem észrevenni.
- Biztosan jól vagy? Nem ittál egy kicsit sokat? - Kérdeztem, amikor azt mondta, hogy ő egy szellem. Szellem? Ugyan már! Sok mindenről hallottam már, találkoztam már vámpírokkal, boszorkányokkal, vérfarkasokkal, de szellemek... hirtelen abban a sorozatban éreztem magam, amiben a csaj látja a szellemeket. Megvan, a Szellemekkel suttogó! Na jó, ezt még én sem veszem be.

Még hogy én ittam? Hát.. ez meglehetősen furcsa vád azok után ami történt velem, de legyen.. akkor mondja, vagy higgye ezt. Már tudtam, mit fogok tenni.
- Gyere utánam.. ha mersz! - néztem a szemeibe úgy, hogy ne tudjon csak úgy nemet mondani.

~ Óratorony ~

- Én se szeretem a szende szűzikéket. Már csak ők hiányoznának a nyakamra. - forgattam meg szemeimet, majd a mennyezet felé emeltem, és hátradőltem a bárpultszéken, így lötyögtetve kezemben a saját italomat, hogy végül Kendrára vigyorogjak és közelebb hajoljalak.
- Drágám.. neked bármikor megengedem, hogy kikötözz.. csak nem kínzási szándékkal. - kacsintottam rá, sejtelmesen mosolyogva. Ebből értenie kell, mire is gondolok. És ha nem szűzike, márpedig nem az, akkor ezer százalék, hogy veszi az adást.

-Ezt örömmel hallom. -húztam egy kacérabb mosolyra az ajkaimat. Amint kézhez kaptam az italomat azonnal le is húztam. Ha megbánnám amit most teszek akkor akár az alkoholra is foghatom. Bár nem hiszem, hogy meg fogom bánni.
-Hmm.. -vigyorodtam el és szinte azonnal vadul az ajkaira tapadtam. Vámpír ide vagy oda, nem érdekel.. Most még a fajok közötti gyűlölködés sem tud érdekelni csakis egyvalami.
A csók közben az egyik kezemmel a hajába túrtam a másik pedig már a combjára tévedt. Sosem tartoztam a szende szűz nők közé, de nem is akarok. A rosszabbik oldal valahogy érdekesebb és izgalmasabb.

Egy kacér mosoly.. majd rögtön ajkaimra tapadva fejezte ki, hogy neki sincs annyira ellenére mindez. Hogy is lehetne? Hisz egy rendkívül vonzó jelenség vagyok, és számára is.. az lehetek, nem?
Nyelve egyet, közelebb rántottam magamhoz, és nem érdekelt a helyszín, számomra tökéletes. Itt a legtöbb ember vagy nem ember még ennél is durvább dolgokhoz nyúl.
- Imádom mikor egy nő ilyen heves.. - bámultam a dekoltázsába.

Amikor közelebb húzott magához egy elégedett vigyor kúszott az ajkaimra. Komolyan ezt csinálom egy vámpírral? De most valahogy nem tud érdekelni. Néha ki kell lépni a komfortzónából. Ismét ajkaira tapadva csókoltam tovább, de aztán még a szemem sarkából is feltűnt, hogy elég sokan bámulnak minket.
-Szerintem ezt ne itt folytassuk. -súgtam két csók között az ajkaira, majd megragadva a kezét a Pub italraktára felé húztam. Próbáltam úgy intézni, hogy ne nagyon vegyék észre, hogy oda megyünk mert akkor valószínűleg rögtön kidobnának onnan minket. Ami tönkretenné ezt az egészet.
Amint beértünk elfordítottam az ajtó zárját, hogy ne legyenek kellemetlen vendégeink. Szinte azonnal a falhoz löktem és vadul csókoltam tovább.

Egy idő után én is beláttam, hogy túl nagy a tömeg arra, hogy itt folytassuk tovább, de ő hamarabb kimondta ezt. És érezhettem is hatalmas erejét, mikor lehúzott a székről, és behúzott valami irodafélébe.De inkább raktár volt ez, nem is iroda.
Rögtön csókolni kezdett, és ekkor ugrott csak be, mennyire szeretem azt mikor két ellentétes fajú személy így egymásba bonyolódik.
Magamhoz rántva fenekébe markoltam, és csípőmre húztam lábát, kezeim már felsője alatt kalandoztak. - Mondták már neked, hogy ez a felső... túl sokat enged láttatni? - kérdeztem halkan.

Amikor magához húzva a fenekembe markolt és lábaimat a csípőjére húzta akarva akaratlanul is felsóhajtottam. Kit érdekel Sean, ha ilyen jól szórakozhatok nélküle is? Rohadjanak meg mindketten.. -Egy párszor már mondták igen, de nem úgy veszem észre mintha probléma lenne. -haraptam alsó ajkamba, majd egy ravasz mosoly ült ki az arcomra amikor már azon ügyködtem, hogy megszabadítsam a nadrágjától, eközben pedig ismét visszakalandoztak az ajkaim az övéihez. Kimondhatatlanul élveztem a helyzetet. Ha jól emlékszem ezen kívül még egyszer voltam vámpírral amikor a városba jöttem, de a jelenlegit már most sokkal jobban élvezem.

Alsó ajkába harapott, meg méginkább bevett engem a lábamról. Istenem, ez aztán a bestia... hogy lehet egy ilyennek egyáltalán ellenállni? Legyen az ember fia bármennyire szerelmes, ezt nem lehet csak úgy végigcsinálni.. én sem vagyok képes rá.
Nadrágomhoz nyúlt, és vigyorogva túrtam, és szorítottam haját úgy, hogy ajkaimnál tartsam a fejét, de nem kellett őt kérni, csókolt magától is. Szenvedélyesen, mint valami vadóc kislány, és mit bántam én ezt? Nekem... ez a nő kell.
Kettőnk közé nyúltam, gombja egy pattintás volt, és máris lentebb löktem a nadrágját.

(Lockwood kripta)

|| Nathaniel ||

A reakciója kicsit furcsa volt.. Nem értem miért örült ennyire annak, hogy igen mondtam az italra. De hát nem ismerem nem tudhatom az igazi indokát. Most nem is ez a fontos igent mondtam. Engem is eltöltött valamiféle boldogsággal, hiszen legalább nem kell egyedül lennem.. Addig sem ameddig az egész italozás tart. Meg hát már az is biztos, hogy nem fog véget érni ezzel az itallal. Hiszen kétszer mentettem meg az életét amit még párszor fel fogok hozni.
Elsétáltunk a kocsimig, majd mivel nem igazán ismerem magam még errefelé ő volt az aki az utat mutatta. Lehet, hogy enélkül eltévedtem volna, de hála az istennek nem voltam egyedül és ezért nem volt még esély sem arra, hogy eltévedjek. Ha ketten tévedtünk volna el az mondjuk eléggé viccesre sikeredett volna.
Aranyos, de furcsa. Ezeket a jelzőket sem mostanában akasztották rám. Nem igazán volt bármiféle a kapcsolatom az utóbbi időben, hogy bármit is rám aggassanak.
- Egy új kezdet reményében jöttem ide. - Válaszoltam egyszerűen hátrapillantva rá, majd vissza az útra. Örülök, hogy nem kell ilyesmi miatt aggódnom. Nagyon jó reakciókkal rendelkezek.. Azt hiszem ez leginkább annak köszönhető, hogy mi is vagyok. Nem is értem miért ezzel vagyok most elfoglalva. Ugyanolyan emberként viselkedek, mint bárki más jelenleg. Attól eltekintve, hogy néha párból táplálkozom. De ez az élet rendje.

Nem tartott túl hosszú ideig míg megtaláltam azt a helyet ahova irányított. Az ő irányítása nélkül valószínűleg egy órába minimum beletelt volna míg eljutok idáig.
Sóhajtva kiszálltam a kocsiból, majd mikor követni kezdett elindultam a bejárat felé. Nem akarok én lenni az aki felajánlja, hogy legyen többszöri találkozás, mint ez az ital. Mégis a férfiaknak kell az első lépéseket megtennie. Bár ő már ezzel az itallal megtette.. Nem kell semmit beleképzelni.. Ez csak egyszerű találkozás. Mert nem akarok egyedül lenni.. Semmi más.. Egyszerűen nem lehet.

Kendra

Alsó ajkába harapott, meg méginkább bevett engem a lábamról. Istenem, ez aztán a bestia... hogy lehet egy ilyennek egyáltalán ellenállni? Legyen az ember fia bármennyire szerelmes, ezt nem lehet csak úgy végigcsinálni.. én sem vagyok képes rá.
Nadrágomhoz nyúlt, és vigyorogva túrtam, és szorítottam haját úgy, hogy ajkaimnál tartsam a fejét, de nem kellett őt kérni, csókolt magától is. Szenvedélyesen, mint valami vadóc kislány, és mit bántam én ezt? Nekem... ez a nő kell.
Kettőnk közé nyúltam, gombja egy pattintás volt, és máris lentebb löktem a nadrágját.

[Lockwood kripta]

Csak mosolyogva néztem rá, amikor kijelentette, hogy azért jött ide, hogy újrakezdje. Hát mit ne mondjak, eddigi tapasztalataim szerint nem épp ez a legnyugisabb hely. Ahol egy vámpír újrakezdhetné egy jobb jövő reményében. Bár ki tudja.. lehet neki pont erre az életre van szüksége. Nekem sajnos még nem sikerült elérnem azt amiért itt vagyok. Megígértem Scott-nak, hogy segítek rajta és az ő kis falkáján, de az átok miatt ez nem valósulhatott még meg. Úgy tűnik még az apjától örökölt medállal sem képes teljes erőből küzdeni. De hiába is a nagy hatalom ha nem tudod kontrollálni. Ezt fogom én neki megtanítani, hisz ahhoz, hogy megvédjem, elsősorban azt kell megtanulnia, hogy hogy védje meg saját magát.
A jó memóriám szerencsére most sem hagyott cserben. Ezért hamar meg is találtuk azt a kis kocsmát, ami mellett bár elmentem párszor, de még nem volt alkalmam benézni. És hát nem is lehetne jobb alkalom ezt kipróbálni, hisz egy lány társaságában teszem, aki iránt valami furcsa érzést táplálok. Nem tudom pontosan, hogy miért és mit, csak élvezem a vele töltött időt. Az, hogy vámpír már egyáltalán nem számít, kétszer mentette meg az életem, amit sosem felejtek el. Igazából azt sem tudom, hogy ki ő, de ha rá nézek valamiért mégis azt érzem eleget tudok róla. Most azonban esélyem lesz rá, hogy valóban megismerjem.
Amikor odaértünk, kiszálltunk a kocsijából, majd el is indultunk befelé. Kinyitottam az ajtót, amire ő besétált, majd én is követtem. Egyenesen a pulthoz vettük az irányt, majd jeleztem a csaposnak, hogy rendelni szeretnénk.
-Egy korsó sört! mondtam a csaposnak.. És egy... néztem már a lányra, hogy mit is szeretne. A múltban rengetegszer fordultam meg ilyesféle helyeken. Nem azért mert alkoholista lettem volna, csak egyszerűen nem tudtam bizalmamba fogadni senkit és ez enyhítette magányérzetem. Egy magányos farkasnak sosem könnyű az élete, de én mégis inkább éltem úgy, minthogy abba a hibába essek mint szüleim.

Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog összejönni ez az egész új élet.. Meg újra kezdés.. Tényleg szeretném, ha valamennyire működne. Bőven elegem van már a magányból. Az utóbbi időben, mintha egy kicsit jobban is sikerült volna felemésztenie.. Mindegy is most esélyem van arra, hogy újra kezdjek mindent. Még jó, hogy a korom nem látszik rajtam különben elég nagy bajban lennék.
Az egyszer biztos, hogy ebben a városban nem fogok unatkozni. Már most se nagyon unatkoztam, hiszen megmentettem egy vérfarkas életét kétszer is. A másik pedig az, hogy belépve ide.. Annyi ember volt.. Kis nyüzsgés. Távolról kedvesnek tűnnek, de aztán ki tudja..
A nagyvárosban is megvan ez a nyüzsgés sőt még nagyobb is, de ott annyira átnéznek az emberen, hogy soha nem bírtam pár hónapnál tovább. Valahogy az nem az én világom.. Elvégre utálok egyedül lenni ott meg nehéz olyan társasághoz vergődni ahol nem érezném magam egyedül.. Ott már az egész bagázs teljesen össze van forrva és kellemetlenül érezném magam közöttük. Mint valami széthúzó kapocs.
- Whiskyt. - A sör valahogy sosem állt túlzottan közel hozzám.. A whisky viszont már annál inkább. Nem is tudom elképzelni az életem anélkül. Nem vagyok alkoholista nem.. Mert lerészegedni ritkán szoktam. De ha már egy ilyen kocsma féleségbe vergődök nem tudom megállni, hogy ne igyak egy whiskyt. Az íze egyszerűen fantasztikus. Főleg, ha mondjuk keverném egy kis vérrel.. De az már nem lenne túlzottan emberi ezért inkább hanyagolom is. Próbálok normálisan viselkedni már amennyire tőlem kitelik. Mondjuk akkor se fakadnék sírva, ha valakit véletlen megölnék. Ez az élet rendje. Az emberek egyszer úgy is meghalnak. Oly mindegy, hogy miért..
- Hogyan kerültél abba az állapotba, ahogy rád találtam? - Kérdeztem meg kíváncsian.

// M. F. parkja//

Alighogy beléptem a helységbe, egyenest a pult felé vettem az irányt. Egy bájosan mosolygó fiatal hölgyemény szolgált ki. Csábmosolyt villantva rá, rideg hangon szólaltam meg.
-Ne poharakba, hanem üvegekben gondolkozzunk.-nézek szemeibe, majd vállat vonva folytatom. - A legjobb whisky-t kérem, ami ebben a lebujban van. -amikor az üveget leteszi elém, egy poharat is kapok mellé. A valódi árának majdnem kétszeresét teszem az asztalra, s se szó se beszéd fordulok el a pulttól, és ülök le az egyik szabad bokszba. Mellőzve a pohár használatát, számhoz emelte az italt, és egy emberes adag kortyot nyeltem le.
Szemeimmel végigpásztáztam a helységet. Akárhányszor kinyílt az ajtó, tekintetemmel végigmértem az önjelölt lerészegedni kívánó embereket, és egyéb fajokat.
Körülbelül a tizedik személy lépett be a pub-ba, s nem sokkal érkezése után egy újabb szépség lépett be az ajtón. Ezt a szépséget viszont nem tudtam úgy nézni, mint a többit. Ez a szépség az volt, akit százötven éve én tettem vámpírrá, s körülbelül fél évszázada ő hagyott el. Katniss jelenléte inkább lesokkolt, mintsem jó érzéssel töltött el.

//Vandenberg birtok/Udvar//

Nem voltam zaklatott, csak kicsit nyugtalan. Az első utamba kerülő helyre betévedtem, ahol árulnak alkoholt. Nem érdekelt semmi, csak ki akartam kapcsolni az agyam, vagy szúrjon le valaki itt helyben. Kitártam az ajtót, és a bárpulthoz kezdtem lépdelni, hogy máris italt kérjek magamnak.
- Valami erőset, most. - kopogtattam meg először a pultot, hogy felhívjam a pultos csaj figyelmét. A mellettem ülő részeg kujon felém fordult, úgy, hogy majdnem leszédült a székről, és ha jól vettem ki a szavaiból, éppen meginvitált az ágyába. Lassan felé fordítottam a fejem, majd egy bájvigyort ejtettem felé. Persze nem úszta meg ennyivel, lassan odahajoltam hozzá, hogy mélyen szemébe nézzek, majd egy hirtelen mozdulattal nyakára tapadtam ajkaimmal, miközben éles fogam felsértette a bőrét. Mohún szívni kezdtem a friss, enyhén alkohollal vegyült vért. Csak pár kortyot ittam, hogy feltöltsön, majd hagyjam, hogy az élettelen test a földre zuhanjon. Hogy ne keltsek feltűnést lenyaltam a maradék, vöröslő folyadékot a szám széléről, és a visszaérkező csaposhoz fordultam, és mielőtt még pohárba mérte volna az italt kivettem a kezéből az üveget.
- Kösz. - vetettem oda neki, egy tágas mosoly kíséretében.
Fura érzés kerített hatalmába, de ez nem az alkohol hatása volt. Valami más, különlegesebb. A hangoz zene ellenére füleltem, hátha meghallok valami érdekeset, de nem. Megfordultam, hogy jól lássam a terepet, és kiszemeljem magamnak egy szórakoztató embert, ekkor hirtelen ledermedtem. A tömeg mögött olyas valakit láttam, akinek semmi keresnivalója itt. Még a szemeimet is megdörzsölgettem, hogy megnézzem nem-e kápráznak. Lesütöttem a tekintetem, majd újból abba az irányba, de akkor már nem láttam senkit. Egy pillanatra, mintha Alastort láttam volna. Mintha görcs állt volna a kezembe és a szívembe is enyhe remegést véltem felfedezni magamon. Beleittam az üvegbe, majd a tömegbe indultam, hogy folytassam, amit elkezdtem. Szórakozást keresni. De mintha csak tűt szúrnának a hátamba, éreztem, hogy valaki figyel. Próbáltam nem foglalkozni vele, táncolni kezdtem, miközben ehhez-ahhoz simultam oda. Talán csak a lelki szemeim előtt jelent meg Alastor lépe..

Eleinte azt hittem, rosszul látok. Ahogy láttam, ő is hasonlóan reagált a jelenlétemre, s ő sem tűnt olyannak, aki elhiszi, amit lát.
Kezemben az üveggel, felpattantam, majd a nő mellé léptem, és nem túl gyengéden, kirángattam az emberek közül, és egy mozdulattal a bár egy sötétebb sarkába vittem. A fal és közém szorulva vártam, majd megszólaltam.
-Tudod, egy dologra nem számítottam. Arra, hogy valaha még látnak, egy karó nélkül a szívedben.-mondom, hangom rideg és érzelmektől mentes.
Nem hibáztattam, neki is voltak régen is titkai. És nekem is. Köztük a valós személyiségem. Azt viszont azért is tettem, hogy meg tudjam óvni. Akkor még szerettem. Kezdtem azt hinni, vissza tudom kapcsolni az érzelmeim. De most. A közelében sem vagyok annak, hogy érezzek bármit is.
Szemeim vérben forogtak, arcomon a harag minden formájának megnyilvánulása kiütött. Először Erin, most meg ő. Ráadásul ez még egy titok, amit nem terveztem neki elmondani. Végül is, a kapcsolatunk soha nem a teljes őszinteségről szólt.
-Látom, egy valami nem változott.-nézek a hullára, és a kezében lévő üvegre. Talán ő jobban hasonlított rám, mint Erin. Viszont mind a két nőben közös volt, hogy makacs, önfejű, és érzéketlen nők voltak. Az eseteim. Egy pillanattal később, már ellépve előle nézek szemeibe.
-Hallgatlak.-ülök le a fal melletti bokszba, miközben az üveget a számhoz emelem, lábaimat pedig keresztbe teszem.

Miután Kendrával letudtuk azt, amit kettőnk kitervelt magának, úgy döntöttem hogy megyek tovább. Kielégítette vágyaimat, most már semmi maradásom nincs itt. De nem megyek most Katerinához. Keresek más helyet magamnak, ahol kiszellőztethetem fejemet.

/ Valahol /

Csípőm a zene ritmusára lengettem, miközben néha-néha számhoz emeltem az üveget. Megkönnyebbülten nyugtáztam magamban, hogy az iménti rémkép, csak egy kósza képzet volt. Semmi ok az idegeskedésre. Pontosabban addig nem volt rá okom, amíg egy erős rántás a falhoz nem vont. Időm sem volt reagálni, a döbbenettől. Csak néztem az előttem álló férfit, és nem akartam hinni a szememnek. Még mindig!
Most éreztem igazán, hogy van szívem, mert olyan hevesen vert, hogy majd' átszakította a bordáim. Egy rég nem tapasztalt érzés kerített bűvkörébe, minek akárhogy akartam, nem tudtam ellenállni. A tudatom és érzéseim véres háborúba kezdtek egymással. Úgy éreztem magam, mintha a hasamba döftek volna egy fakarót.
- Addig nem halok meg, míg nem foghatom a szívedet a kezemben. - köpködtem képébe a szavakat, összeráncolt szemöldökkel.
Le sem bírtam venni róla a szemem, talán még pislogni is elfelejtettem. Szorosan a falhoz lapultam, hogy ne érintkezzek vele egy parányit sem. Félek eluralkodna rajtam a gyengeség, azt pedig nem akarom.
- Alastor! - formálták ajkaim a nevét, de hang nem tört fel torkom mélyéről.
Nem is akartam. Csupán próbáltam elhitetni magammal, hogy teljes életnagyságban itt áll előttem. Újra éreztem ismerős illatát, ami oly sokszor magamba szívtam, miközben karjaiban pihentem meg. Na de hagyjuk az idióta kislányos érzelmeket..
- Hát igen.. akiről példát vettem, egy rongy ember, illetve vámpír. - gúnyolódtam lenéző tekintettel bámulva őt folyamatosan.
Hallgatlak? Mégis hogy érti ezt?! Ha azt várja hogy bájcsevegni fogok vele a külön töltött évekről - amit kétlek -, akkor már nem is emlékszik rám igazán. Végre leült és nem feszélyezett azzal, hogy az aurámba tolakodik, bár így is rettentően irritált. Válaszom a kérdésére nem szavakban, hanem cselekedetben nyilvánult meg. Fogtam a kezemben lévő üveget, és megsuhintottam felé, ahogy erőmből tellett. Nem mondanám magam kiszámíthatónak, de nagy csalódásomra az üveg nem a fején tört ripityára, hanem felemelt markában, amivel meggátolta ezt a kis örömöt is.
- Mire vagy kíváncsi? Hogy miért hagytalak ott anno? Hogy miért utállak? Hogy miért szeretlek? Ja bocs, ez utóbbit nagyon is jól tudod. - remélem élvezi, hogy van olyan lény a földön, aki elmondhatja ezt agáról.
Persze, hogy szeretem, tiszta szívemből. De ezek nem igazi érzelmek, habár fáj kimondanom. Érezhet valaki egyszerre gyűlöletet, és szerelmet valaki iránt. Majd szétvet az indulat, hogy nem tudok szabadulni ellentmondásos érzelmeim egyvelegétől.
- Térjünk inkább rád. Te mit keresel itt? - vontam fel szemöldököm, még mindig hátamat a falnak döntve. Nem hiszem el, hogy ez az átkozott világ sem elég nagy, ahhoz, hogy távol tartson tőle.

Az igazság az, hogy nem tudtam eldönteni örülök e annak, hogy látom azt a nőt, aki valaha megolvasztotta szívemen a jeget, vagy éppen pont ezért utáltam ezt a helyzetet. Az egyetlen gyengeségem már akkor az volt, hogy mondhatni szerettem valakit. Azóta viszont sok minden változott.
-Ennek örülök. Akkor hosszú életed lesz.-mondom, bár nem üt szíven a dolog. Egyenlőre pár száz évet verek rá. Gyorsabb és erősebb vagyok. És, miért áltassak mást, és saját magam? Egy igazi szívtipró vagyok.
A név hallatán elmosolyodtam, de nem reagáltam rá semmit. Talán, ha egy kicsit visszavesz magából, beszámolok neki arról, hogy ki is vagyok. De, ennek még nincs itt az ideje. Szerencsére. Talán még előtte élvezhetem a társaságát.
Amikor a személyiségi kérdés megvitatására került a sor, jóízűt mosolyogtam.
-Ugyan kérlek. Az ilyen kedves, hízelgő szavak melengetik szívem.-vonok vállat, s bár tudom, hogy sértésnek szánta, jég szívemnek jól esnek ezek a jelzők. Rongy vámpír. Hmmm...Elgondolkodtató. Nem is értem, mivel érdemeltem ki ezt a nevet.
Kérdőre vontam, bár nem igazán izgatott, hová tűnt. Magamra hagyott egy szó nélkül. Igaz, hogy az ezt követő két hetet szerencsétlen emberek halála követte, akik rosszkor voltak rossz helyen, de nem emésztett miatta bánat, s bűntudat se. Az ő döntése volt. Bár, egy üdvözlőlapot, levelet hagyhatott volna maga után. Csupán a mihez tartás végett.
Hallottam, ahogy a kezében lévő üvegben az a kevés ital, ami maradt megloccsan, majd az üveg a levegőt szelve, süvítve veszi célba a fejem. Egy könnyed mozdulattal hárítom, s csupán egy szilánk sérti fel a bőröm. De, amilyen könnyen jött, olyan könnyen múlt el a sebhely.
-Kérlek. Egyenlőre az idő az én javamra szolgál. De most csalódást okoztál. -mondom, és lábaimmal odébb rugdosom az üvegszilánkokat. Komolyan egy üveggel akart fejbe vágni? Mit ért volna el? Megszédülök, és leborulok a székről. Ennyi. Viszont ha ez történt volna is, saját kezűleg gondoskodtam volna róla, hogy legyen pár fájdalmas órája.
-A sorrend változhat. Bár, nem annyira izgat miért hagytál el. Inkább arra lennék kíváncsi miért utálsz? Tudni illik, a szereted jelen pillanatban inkább dühként tör elő belőled. Bár, ez nem feltétlen rossz.-vonok vállat lezseren, mintha mi se történt volna. Mit faggatózzak, nem kihallgatáson vagyunk.
-Tudod, nem te vagy az egyetlen aki utál. Én viszont szeretek mások idegein futkározni. És ezeket az embereket keresem fel.-húzom meg a kezemben lévő üveget. Végül is, mit hazudozzak, így se úgy se lesz belőle előnyöm.
-Nem csak téged változtattalak át kilencszáz év alatt. Mondjuk úgy, hogy az a személy, aki ebben a megtiszteltetésben részesült, hasonlóan viszonyul hozzám. Terveim szerint néha őt is boldogítom. Meg aztán, igen finom falatokra lehet akadni errefelé.-nézek körül a pub-ban, és csábmosolyt küldök egy asztal felé, ahonnan öt lány engem sasolt.
-S mint azt a mellékelt ábra is mutatja, te is itt vagy.-kacsintok rá.
-Ahogy hallottam, te sem vesztegeted az időd. Bár, sohasem tetted.-nézek mélyen szemeibe, s emlékeztetem magam azokra a véresen szép éjszakákra. Na, ez hiányzik az életemből. az olyan éjszakák.
-Egyébként miért jöttél ide vissza? Csak nem találtál még valami távoli rokont, akit ki akarsz iktatni az elődjei miatt?-kérdésemben bár nincs rossz szándék, elég erősen hathat az így is zavaros érzelmeire. Na, és akkor mi van? Maximum lemészárol még pár embert. Régen is hagytam, hogy azt tegye, amit akar, most miért ellenezném.