Csak szemeimet forgattam. Mint láttam, ő sem változott túl sokat, önelégültség terén. De valljuk be még mindig jól áll neki, és jóképűségűből sem vesztett. Bizonyára az igézet kényszeríti ki belőlem az ilyen gondolatok, de még is megkönnyebbülten veszem tudomásul, hogy ezen jelzők eltörpülnek amellett, hogy egy utolsó férek, akit lassan utolérhetne a végzete. Minden vágyam az, hogy a holtteste felett járjak örömtáncot. Nem hangsúlyozhatom ki kellőképpen, mennyire kell visszafognom magam, hogy ne ugorjak a tokának. Sosem tartott vissza az, hogy tőlem jóval idősebb vámpíroknak megyek neki ész vesztve. Maximum a következmények nem kecsegtetőek, de mindig is lobbanékony természetem volt. Mindkét kezem ökölbe volt szorulva, de lábaimat a földbe gyökereztettem a saját érdekemben.
- Csalódást? - tettem úgy, mintha nem lett volna olyan szívélyes az üdvözlésem, miközben karjaim összefontam a mellkasom előtt.
- Óóó ez még semmi. Minden egyes percben, amit egymás társaságában töltünk, azon leszek, hogy fájdalmat okozzak neked, noha kicsiket is. Nem mintha a te társaságod után epekednék. - mostanáig nem változott beszédstílusom.
Ugyan olyan gyűlölettel vegyes fintorral néztem rá, mint eddig.
Ha meg akart volna ölni már megtette volna. De mi oka lenne rá?! Végtére is Én hagytam ott, az Én életemet tette tönkre egyetlen nyaktekeréssel. A szarházi!
- Nem tartozom neked semmiféle magyarázattal. De te tehetnél egy szívességet.. fordulj fel! - nem vagyok túl bájos, ha morgós a hangulatom.
A düh komor, fenyegető vonásokkal ruházta fel arcom. De szívesen letörölném képéről azt az idióta vigyort. Szerintem neki sincs sok oka a jókedvre. Vagy ha eddig az volt, majd én teszek róla, hogy ez változzon. Bár belső harc dúlt bennem, próbáltam mellőzni az összevisszaságot. Amit mutatni akartam felé az a harag, a gyűlölet, a szánalom, a lenézés, hogy felfordul tőle a gyomrom. Reméltem mindent ki tud olvasni szememből, és észreveszi magát. Ennél jobban nem tudom kihangsúlyozni, hogy mennyire vágyom a távozására.
- Nem is értem, hiszen olyan elragadó személyiség vagy. Döbbenet, hogy mégis mennyien utálnak. - kerekítettem el szemeim, mintha komolyan is gondolnám.
A gúny persze ebből a mondatomból sem hiányozhat. De miért i töröm magam ilyen és hasonló színészi alakításokkal. Az viszont tény, hogy ő is remekül érti a gúny nyelvét.
- Mások idegein? Nem inkább mások után? Csak nem hiányoztam? - erőltettem magamra egy mosolyt is azt sugallva; elég gyatra és szánalmas életet élhetsz, ha csak másokkal vagy képes foglalkozni.
Szívesen megismerkednék azokkal az illetőkkel, akik hasonlóan megvetik is utálják Alastort. Meg mertem kockáztatni, hogy kebelbarátok lennénk.
Az én tekintetem is a lotyók felé tévedt. A kényszerféltékenység is felfedte magát, mire lehajoltam, hogy felvegyek pár darab üvegszilánkot. Öt villámgyors dobás, és mind az öt riherongy az asztalra borult holtan. Éreztem a kiserkenő vér illatát, ami elégedettséggel töltött el, pedig legszívesebben a torkukat téptem volna ki a helyükről.
- Ez nem kérdéses, de kitől hallottad, és pontosabban mit is? - néztem rá gyanakvóan.
Harmonyra céloz, vagy Kevinre?! Netalántán Elihjára?! Vagy Rose... ajánlom, hogy Rose-nak semmi köze ne legyen hozzá. Hirtelen érzékeny és kényes témához érkeztünk. Minden eddig visszafojtott indulat kitört belőlem, és a faasztal lapjának szélét letörve a hasába mélyesztettem.
- Nocsak, nocsak.. mit is mondtál? Kinek a javát szolgálják az évek? - szemeim vérben forogtak, de látva, hogy szenved emelt fővel ültem le vele szembe. Gonosz vigyor terült szét arcomon. A vak is láthatta, hogy élveztem miden egyes szisszenését. A látszat azt mutatja, hogy fogalma sincs róla, hogy miért gyűlölöm ennyire, ezért is érte meglepetésként az ajándékom.

Bár egyikünk sem fogadta úgy a másikat, mint egy kebelbarátot, de miért tettük volna? Ő utált, engem pedig már nem érdekelt, kivel és mibe kezd. Egy dolog hiányzott tőle, azok az éjszakák.
-Azt. De, elég ha én tudom, miért.-legyintek, én nem tartozom neki magyarázatokkal. Azt mondok, amit akarok. Kíváncsi leszek, mikor tör az életemre. Akkor viszont nem állok magamért jót. Erről kezeskedni tudok.
-Na, ennek már őszintén örülök.-vigyorgom rá, akár egy ötéves, amikor megkapja a hőn áhított játékát. Annyi a különbség köztem és a gyerek között, hogy utóbbi valóban örül, bennem viszont az égadta egy világon semmilyen érzelem nem kering jelen pillanatban. Szavaim üresek, érzelmektől mentesek. Arcomon viszont grimaszok hada suhan át, ami érzéketlenségemről semmit sem árulnak el. Hiába, az élet csupa közhely érzelmekkel. Érzelmek nélkül viszont igencsak élvezhető dolog.
Gúnyos hangja hallatán akarva akaratlan mélyről jövő, s kivételesen őszinte nevetés tör elő belőlem.
-Hány embertől hallottam már ezt a két szót. De lám lám. Még most is itt vagyok, és nagyon is élek. Az ibolya alulról való szaglászását meghagyom az áldozataimnak. Ennek ellenére köszönöm a jókívánságot.-gúnyolódom vele tovább.
-Hasonlókat kívánok neked is a jövőben.-dobom vissza a "jókívánságot". Annyi jóindulat volt bennünk összesen, mint az alvilág összes teremtményében együttvéve. De egyikünk sem erőltette meg magát, hogy ezt titkolja. Végül is, a kölcsönös utálat ellenére semmi más bajunk nem volt egymással.
Újabb "bókja" hallatán vállat vontam, majd megvártam, hogy befejezze a szívet melengető mondatot.
-Ugye, én sem értem, miért utálnak.-rázom meg fejem értetlenül, majd egy mosoly kíséretében folytatom. -Drágám, utánad már akkor sem futottam, mikor elszöktél. Egyébként nem téged keresve értem el idáig. De az az én dolgom, miért vagyok itt.-hagyom annyiban a dolgot. Én sem faggattam, ha ő máshogy viszonyul ehhez, én nem válaszolok csupán talányokban. Mivel elég talpraesett vén lány, az intuíciójával bármit beleképzelhet ebbe a mondatba. Még azt is, aminek köze sincs az igazsághoz.
-Tény, ami tény. Egy dolog nagyon hiányzik tőled.-kacsintok rá csábosan.
Roppant gáláns lépést tett, amikor egy könnyed mozdulattal megölte a bámészkodó lányokat.
-Óóó drágám. Csak nem féltékeny vagy? Azt a szőkét, azért kipróbáltam volna.-jegyzem meg erkölcstelenül, mintha észre sem venném, hogy ő ül előttem, aki egyszer valaha még szeretett is.
Láttam szemein, hogy kihúztam a gyufát, amikor a családját említettem. De épp ez volt a cél. Tudtam, nem tesz erőfeszítést az irányba, hogy megfékezze érzelmeit. Ezt kihasználva hagytam, hogy beleszúrja az asztal egy darabját a hasamba.
-Az enyémre.-rántom ki hasamból a fadarabot, összeszorítva fogaim, és az asztalon lévő kezét átszúrva vele, rámosolygok.
-Erre értettem, hogy csalódtam benned. Még mindig az érzelmeid irányítanak.-mondom, és egy egyszerű de határozott mozdulattal megfogva nyakát közelebb húzom magamhoz, és forró mégis hűvös csókot lehellek ajkaira.
-Velem ellentétben borzalmas színész vagy. A szemed mindent elárul.-nézek csodálatos íriszébe, majd elengedem nyakát, és kihúzom kezéből a fadarabot.
-Tisztázzunk valamit. Most kedves voltam, amiért nem törtem ki a nyakad. Kétszer akartál az életemre törni, de ha még egyszer megpróbálod addig fogalak kínozni, amíg a halálodért nem fogsz könyörögni.-nézek mélyen szemébe, s most az egyszer annyira komolyan gondolom, ahogy mondom. Nem ő lenne az első, akit megölnék ezért. Nem is az utolsó. De, még abban is kételkedek, hogyha megölném, éreznék e utána bármi űrt, ha már eddig sem éreztem.

Hmm whisky... az egyik ital ami a kedvenceim közé tartozik. De az is amiből annyi olcsó ihatatlan lötty van. Nem sok hely van ahol igazinak mondható whisky-t lehet kapni. Egy ilyesfajta helyen legalábbis biztosan nem. Ezért is inkább maradok a jó öreg, elronthatatlan sörnél. Miközben vártuk, hogy a csapos meghozza az italunkat. Rákérdezett, hogy mégis, hogyan kerültem abba az állapotba, ahogy rám talált. Hát ez kissé kellemetlen számomra, hisz még sosem bánt így el velem egy vámpír. Mindig is tudtam, hogy melyik az amelyikkel könnyedén elbánok és melyik amelyiket jobb elkerülni. A farkas ösztöneim mindig megsúgták ezt, de most más is közbeszólt. A boszorkánnyal való találkozás után, az a csillapíthatatlan vágy a vér után. Eluralkodott rajtam és olyan tettekre késztetett, amiket amúgy biztosan nem tettem volna. Nem emlékszem minden pillanatára, hisz azokban a napokban szinte nem is gondolkoztam. Az agyam csak azon járt, hogy minél több és több vért szerezzek. Arra viszont biztosan emlékszem, hogy szerencsére nem volt alkalmam megízlelni az emberi vért. Azzal a tudattal, hogy embert öltem a vérükért, úgy mint a vámpírok képtelen lettem volna együtt élni. És pont ez a dolog, a vámpírok vére utáni vágy törte meg ezt az úgynevezett átkot. Hisz így kerültem szembe azzal a nálamnál sokkal erősebb vámpírral. Már az elején tudtam, hogy nem jó ötlet összetűzésbe kerülni vele. De egyszerűen nem érdekelt, a vér utáni vágy nagyobb volt mint a farkas ösztöneim figyelmeztetése.
-Rosszkor voltam rossz helyen. tudtam le ezzel a válasz adást, nem akartam beszámolni neki az egészről. Csak el szerettem volna felejteni és inkább azzal törődni, ami megváltozott bennem ezen történések hatására. Hisz ebben a pillanatban egy vámpírral iszogatok, akihez mellesleg vonzalmat érzek. Nem is tudom miért, talán a vére okozza, nem tudom. De az biztos, hogy ezentúl gondolkozok mielőtt harapok. Annyi vámpírt öltem meg a múltban, úgy, hogy nem is tudtam milyenek is ők valójában. De ezekkel a tapasztalatokkal amiket az elmúlt napokban szereztem, már máshogy fogok cselekedni. Ezt követően meghozták az italainkat.
-És ha már itt tartunk, te mégis mit kerestél az erdő szélén? Nem mintha nem épp ez mentette volna meg az életem. kérdeztem tőle mosolyogva belekortyolva a sörömbe.

Őszintén kíváncsi voltam arra, hogy mi történt vele. Hiszen elég jól helyben lett hagyva. Van az az érzésem, hogy egy vámpír volt. Végül is mi más lehetett volna ami így hagyja ott. Egy boszorkány nem is engedné, hogy a közelébe férkőzzön. Vagy hát ki tudja. Nem hiszem, hogy felhúzott volna egyet annyira, hogy neki essen. Bár ki tudja. Egyáltalán nem ismerem. Talán nem is kellene itt ücsörögnöm vele. Mert ha elborul az agya lehetséges, hogy egy harapással távozom innen. Az meg hát nem lenne túl kellemes. Az újrakezdésből lenne egy nagyon gyors befejezés.
De valami érthetetlen vonzalom miatt nem voltam képes itt hagyni. Talán azért, mert ő az első ismertségem itt. Meg megmentettem az életét szóval nagy valószínűséggel nem itt fog félbeszakadni ez az egész kapcsolat. Nem rögtön az italozást után. Ez csak a kezdete mindennek. Vagyis visszatekintve, majd még annak fogom látni.
A kiszolgálás elég lassúnak tűnt jelen állapotban. Szomjúság kaparta a torkomat és már ölni tudtam volna a whiskyért. Nem tudom, hogy az íze milyen lehet, de ha nem jó akkor azt hiszem a szomjúságomat az egyik járókelővel kell kioltanom. Nem ölném meg, mert van az az érzésem, hogy azzal csak magamra haragítanám az új vérfarkas ismertségemet. Ennek pedig megint csak az lenne a vége, hogy egy harapás és végem. Viszont már tényleg rám férne egy kis lakomázás vagy valami. Az út eléggé hosszú volt.
Rosszkor volt rossz helyen. Igen ez a leggyakoribb magyarázat. Láttam rajta, hogy nem igazán akar beavatni a dolgokba. Van az az érzésem, hogy nem csak én érzem ezt a vonzalmat kettőnk között. Ami ki tudja igazából miből fakad. Ha meg tényleg így van akkor nem az a legjobb "csajozós" duma, hogy jól helyben hagyott valaki és ha te nem jössz akkor meghalok. Mondjuk valami olyasmit el tudnék képzelni, hogy "Megláttam egy angyalt, ahogy közeledik felém". De valószínűleg helyben kiröhögném. Eléggé nevetséges lenne. De szerencsére semmi ilyet nem mondott.
- Nem szeretek túl sokáig kocsiban ülni. Kellett egy kis séta. Szóval ez a te szerencséd. - Kacsintottam és meghúztam a whiskymet. Nem a legjobb, de azt hiszem ennél még lehetne rosszabb is.
- Amúgy még a nevedet sem tudom. - Néztem rá mosolyogva.

Elmondta, hogy azért volt akkor és ott mer ki szeretett volna nyújtózni a hosszú autóút után. Az erdőben való futás az egyik kedvenc tevékenységem. Az az a hely ahol igazán szabadnak tudom érezni magam. Bár a természethez való kötődés nagy rész farkas létem miatt van. Én már előtte is szívesen tartózkodtam ott. Hisz szüleim arra neveltek, hogy tiszteljem.
Egy vámpírról nem tudom elképzelni ugyanezt. Nem hinném, hogy ők hasonlóan éreznének. Mivel a létezésük is természetellenes dolog. Szóval eleve semmi kötődésük nincs hozzá. Csak azt tudom elképzelni, ami miatt ott járhatott. Hogy, az az egyetlen olyan hely ami hasonló állapotban van mint a régi időkben. A városokban való élet folyamatosan változik. Ami miatt a vámpíroknak is változniuk kell. Csak az erdő az a hely ahol újra átélhetik a régi időket. Ő pedig valami azt súgja elég sok mindent megélt már. Bár külsején ez egyáltalán nem látszik. De mindegy is nem számít, ott létének oka. A lényeg, hogy velem ellentétben ő jókor volt jó helyen.
-Igen, ez mentette meg az életem. mondtam neki mosolyogva hálás tekintettel. És lehet többre találtam abban a pillanatban mint egy megmentő. Ez után "finoman" utalt, hogy áruljam el a nevem.
-Nathaniel, de szólíts csak a Nate-nek. mondtam neki szintén mosollyal az arcomon, újra belekortyolva a sörömbe. A nevem apám után kaptam, ezért is büszkén viselem. Sokszor gondolok rájuk. Az az éjszaka újból és újból előjön rémálmaimban. A szüleim miattam haltak meg. Ha nem szegem meg szavam, talán még most is élnének. Ezek a gondolatok kicsit elszomorítottak, de nem szabad most ezzel foglalkoznom. Ez után az ajtó irányába pillantottam ahol is épp Diana kocsiját készültek elvontatni.
-Amúgy autód.... épp elvontatják. mondtam neki az ajtó felé mutatva, nevetve a dolgon. Hát igen ez történik, ha valaki nem a szabályos helyre parkolja le a kocsiját. Erre ő csak dühösen kiviharzott a kocsmából, de nem hinném, hogy nagy problémát jelent neki. Hisz könnyedén meg tudja változtatni egy kis igézéssel a vontatós véleményét erről. Bár eddig ezt is egy sunyi és undorító dolognak tartottam, azért néha tényleg jól jön. Majd én is elindultam az ajtó felé, mosollyal az arcomon, hogy megnézzem mégis, hogy intézi el.

Reménykedem benne, hogy ez a város azt adja meg amit akarok. Új élet. De nem csak egy egyszerű új életet akarok, hanem egy normális teljes életet. Már amennyire lehet. Az egyedüllétbe beleuntam már, ha ilyesmi lehetséges. De szerintem nagyon is az. Nekem legalábbis sikerült. Az más kérdés, hogy kinek hogy.
Szeretek a szabadban járkálni. Emberként is nagyon szerettem. Habár az egyik ilyen utam során lettem az ami és vesztettem el a húgomat. Ami egy örökös sebet hagyott bennem. A húgom.. Annyira szerettem mégis én voltam az aki elvette tőle az életét. Ha uralkodok magamon akkor talán élhetett volna teljes boldog életet. Igaz, hogy nélkülem, de akkor is.
– Igen. Szerencsésnek mondhatod magad amiatt, hogy szeretek sétálni. – Kuncogtam fel halkan. Úgy beszélgetünk egymással, mint két átlagos ember. Mindenféle előítéletek nélkül. Kit érdekel, hogy mi a másik. Engem személy szerint egyáltalán nem. A farkasokkal való összetűzést inkább kerültem meg mindenféle kapcsolatot is. Elfogadtam, hogy van valami amiben erősebbek nálam. Vagy ha nem is erősebbek van egy kis trükkjük
– Rendben Nate. – Néztem rá mosolyogva. A nevét még párszor elismételtem a fejemben. Olyan jó hangzása volt. Tetszett. Illet hozzá valahogy a név. Meg mondjuk ő is eléggé szimpatikus volt, ha ezt még nem is vagyok hajlandó bevallani. Meg miért vallanám be? Csak most találkoztunk nem fogok rögtön helyben szerelmet vallani meg ilyen ostobaságok. Nem vagyok szerelmes meg semmi ilyesmi. Csak szimpatikus ennyi. Látszólag én is neki, de aztán ki tudja. Soha nem voltam jó abban, hogyan kell kiigazodni a férfiakon. Egy volt akiért mindent odaadtam volna.. Azt sem úgy terveztem, hogy bármit is akarnék.. Egyszerűen úgy alakult. De ő a könnyebb utat választotta azzal, hogy elhagyott. Mindegy is. Egyszer lenn máskor pedig fenn..
– Na ne már.. – Forgattam meg a szemeimet, majd felpattantam és elindultam a kijárat felé, hogy lerendezzem a dolgot. Ebben semmi emberi nem lesz tudom, mert semmi kedvem jelenleg az ilyesmihez. Odamentem a férfihoz és megragadtam az ingénél fogva. – Most szépen békén hagyod a kocsimat és elhúzol innen a francba. – Igéztem meg. Bólintott egyet én pedig önelégülten elmosolyodtam. Nem szeretem, ha olyasmit próbálnak elvenni tőlem ami az enyém. Az ilyesmiért harapok. Néha a szó szoros értelmében.

Katniss

Keresgéltem Katniss-t már mindenhol szétnéztem kivéve ezt a helyet. Ha valóban igazat mondott Rosie, akkor tényleg itt találom Katniss-t. Bementünk és körülnéztem. Nem találtam, de tovább kerestem őt a szemeimmel és végül meg is találtam. Oda mentem hozzá.
-Szia Katniss. - Nem is tudtam neki mást mondani talán azért léphetet le, mert nem akart velem beszélni. De már ezt tényleg nem értem annyira zavaros ez az egész dolog. Kíváncsi vagyok mit fog szólni, ahhoz hogy tudok mindent, mert Rosie elmondta.. eléggé maga alatt van Kattnis, de hát megértem őt.

Csak odasétáltam az ajtóba és az ajtófélfának támaszkodva néztem a jelenetet. Ahogy vártam megigézte a férfit, hogy hagyja a kocsiját ott és csak lépjen le. Hát végül is ha a helyébe lennék én sem cselekedtem volna másképp. Általában nem szoktam emberek ellen használni az erőt amivel születtem. De azért nekem is van olyan pillanat amikor kihasználom, hogy valamiből jobb vagyok mint ők. Mint például amikor vadászok támadtak és kínoztak meg azért, hogy információt áruljak el az unokaöcsémről. Csakhogy én sosem adnám ki a családomat se olyat akit bizalmamba fogadtam. Végezni akartak velem amikor erre rájöttek, de végül sikerült kiszabadulnom. Mindegyikükkel végeztem, nem csak amiért elfogtak. De Scott védelmében is tettem. Ennyi vadásszal még nekem is nehezemre esett elbánni. Próbáltam kiszedni belőlük, hogy mit is akarnak tőle, de sikertelen volt. Gyűlölöm a vadászokat akik a farkasok életére is pályáznak. Hiszen mi semmi rosszat nem teszünk az emberiséggel. Amikor a hold irányította az átváltozásainkat. Leláncoltuk vagy az erdő mélyére mentünk, hogy ne árthassunk senkinek. A vámpír vadászokkal idáig egyet értettem. De mára már ez is megváltozott bennem. Hisz amikor én szenvedtem olyan állapotban mint ők. Megtapasztaltam, hogy min mennek keresztül minden egyes nap. Szóval már ahelyett, hogy halálra ítéltetném őket vadászok által. Inkább azt mondom, segíteni kéne nekik kontrollt tartani. Bár azt az szomjat a vér után fogalmam sincs, hogy képesek egyesek uralni.
Miután meggyőzte a kocsija elszállítani akaró embert, hogy ne tegye. Vissza indult a szórakozóhely irányába. Én pedig csak mosollyal az arcomon néztem. Majd amikor épp át akarta volna lépni a küszöböt, figyelmetlensége miatt felbukott. Szerencséjére én pont ott álltam és elkaptam. Fogtam, hogy ne essen el közelről szemeibe tekintve.
-Nos? Akkor kvittek vagyunk? kérdeztem tőle mosollyal az arcomon, viccelődve utalva arra, hogy már én is kettő dolgot tettem érte. E közben pedig valami furcsa érzés ment végbe bennem. Az, hogy ilyen közelről csodálhattam gyönyörű szemeit, teljesen elvarázsolt. Még mindig nem voltam biztos az iránta érzett érzelmeimben. De azt éreztem, hogy még így ismeretlenül is, van köztünk valami. Valami vibráció, ami minden bizonnyal kölcsönös. Ő is ugyan úgy tekintett rám vissza, amiből legalábbis ezt szűrtem le és azt kell mondjam, szeretném is ha az lenne.

Miért pont az én kocsimat kellett kiszemelnie. Bár nem, mintha bármi féle szabályt sértettem volna.. Rohadt nagy idióta. Nem tudom minek is húzom fel magam ezen az egészen. Egyszerűen csak idegesít, hogy mekkora szerencsétlenek vannak. De annak örülök, hogy képes vagyok játszadozni szerencsétlen elméjével. Ha nem lenne ez akkor valószínűleg arrébb cibáltam volna és megöltem volna. Ha ember lennék. Akkor meg eléggé kétségbe estem volna. De egyiken sem kell gondolkoznom, mert egyik sem vonatkozik rám. Meg minek is törjem olyasmin a fejem ami amúgy is lehetetlen. Egyáltalán nem tudom elképzelni magam már emberként. Teljesen hozzám nőtt már a vámpírlét. Ha akarnék se tudnék megváltozni. Egyszerűen nem menne. Teljes emberi életre meg amúgy is képtelen vagyok.
Annyira felbosszantott ez a vontatós dolog, hogy nem figyeltem vissza felé menet és, majdnem sikerült felbuknom. Na ennyit a vámpírokról és a remek reflexekről Megmutattam, hogy ezt nem mindig van így. De pont ilyen helyzetben.. Ahj, hogy lehetek én ilyen szerencsétlen.
– Te megmentettél egy apró kis horzsolástól, szóval erre még ne vegyél mérget. – Kérdeztem hatalmas mosollyal az arcomon. Nem tudom pontosan, hogy mi volt ez az egész, de közelsége olyan érzéseket váltott ki belőlem amit soha nem gondoltam volna. Vagyis igazából.. Már éreztem csak.. Most egy kicsit intenzívebb volt az egész. Erősebb. Ha most megcsókol én nem tudom mit csinálok.. Nem mintha ellenemre lenne vagy bármi ilyesmi, mert furcsa módon egyáltalán nincs csak.. Semmi csak. Kifogásokat keresek semmi mást. Ami már egy kicsit talán idegesítő lehet. De tényleg nem tudom mi fog most történi.. Vagy éppenséggel minek kellene történnie. Ezt teljesen rábízom. Nem én vagyok az akinek előítéletei vannak a másik fajjal szemben.

Néztem rá mosolyogva kérdésem után, persze nem gondoltam komolyan. Hiszen az, hogy megmentette az életemet, ahhoz képest én még semmit nem tettem érte. De én ezt nem is úgy fogom fel, hogy tartozom neki. Örömmel segítek neki bármiben és ha netán bajba kerülne, habozás nélkül menteném meg ugyan úgy ahogy ő tette. Miközben néztem le rá, mintha megállt volna az idő. Abban a pillanatban nem érdekelt semmi, csak a lány aki fel tekint rám. A korábban érzett zavaró tényezők, mint például, hogy mi is ő. Már egyáltalán nem érdekelt, nem számított. Olyan érzés indult meg bennem, amit még talán soha nem is éreztem. Válaszára csak kissé felnevettem, majd kellőnek éreztem, hogy ott nyomban csókot nyomjak ajkaira. Szóval nem is gondolkoztam rajta, csak közelebb húztam majd becsukva szemem hosszan megcsókoltam. Nem tudtam, hogyan fog erre reagálni, hisz még nem is ismerjük egymást. Csak reménykedtem, hogy amit érzek igaz és az érzelmeim iránta kölcsönösek. A csókot befejezve, kinyitottam a szemem és a lányra néztem, még mindig abban a testhelyzetben. A az arcára kiülő döbbenetből azt vettem le, hogy ez mégsem volt olyan jó ötlet. Hisz úgy nézett rám, mintha nem lett volna annyira ínyére a dolog.
-Sajnálom... nem is tudom mi ütött belém. mondtam neki magyarázkodva, majd már felsegítve. Ezek szerint rosszul ítéltem meg és mégsem kölcsönös amit én érzek, én barom... Gondoltam már erre, hisz látszólag erről volt szó. De igazság szerint nem bántam meg, a csók közben mintha elszállt volna minden problémám. Csak én és ő voltunk, más nem számított. Csak remélni tudtam, hogy nem haragszik annyira és megbocsájt a pillanatnyi meggondolatlanságom miatt. Nem akartam, hogy ezzel a dologgal be is fejeződjön minden.

A kérdése mondhatni értelmetlen volt. Nem, mintha nem örülnék annak, hogy elkapott. Csak hát ennyitől nem fog rendeződni minden. Legalábbis az én szemszögömből nem. Meg azt hiszem ő sem gondolta ezt teljesen komolyan. Az, hogy kétszer megmentettem az életét többet jelent ennél. De ezt mindketten jól tudjuk.
Most viszont minden gondolatom megszűnt. Nem gondoltam semmire.. Egyszerűen képtelen voltam. Csak a szemeibe néztem és ez úgymond elvette az eszemet. Hogy miért és hogyan? Fogalmam nincs. Egyszerűen megigézett a tekintete. Persze még mindig arra vártam, hogy ő tegye meg az első lépést amit meg is tett. Közelebb hajolva hozzám megcsókolt. Valahogy nem gondoltam volna, hogy megteszi. Ezért is ült ki egy kisebb döbbenet az arcomra. De ő valószínűleg ezt félreérhette, mert felsegített és magyarázkodni kezdett. Ez aranyos volt tőle.. Legalábbis az én szemszögemből nézve. Lehet, hogy számára ez az egész szituáció kínos.. Nekem egyáltalán nem.
– Ezen nincs mit sajnálni. – Mondtam egy vigyorral az arcomon. Ekkor már valamennyire sikerült összeszednem magamat. Most én voltam az aki odahajolt hozzá és megcsókolta. Hosszan és szenvedélyesen. Tudtam, hogy én már nem akarok visszamenni a bárba. Amúgy sem lett volna kedvem még egy whiskyt legörgetni. Ha már egy pohárnál többet iszok belőle legyen minőségi. Ennek még köze sem volt a minőségihez.
Nem törődve azzal, hogy ő mit akar.. Bár azt hiszem ugyanazt akarjuk. Elkezdtem elhúzni őt a bár bejáratától egy sokkal nyugisabb helyre. Semmi értelmét nem láttam annak, hogy itt ácsorogjunk.. Annyira felesleges volt.
Természetesen egy pillanatra sem eresztettem el az ajkait.

|| Sikátor ||

Frusztrált a lányok vihogása. Most komolyan, csak úgy tudják magukat jól érezni, ha leisszák magukat? Megvetem azokat, akik mámoros állapotban akarnak ismerkedni. Mire a lány, aki nem is olyan messze ült tőlem, leült mellém. Nem is kellet sok, már kezdte is ezt a megvető köszönéssel. Na, az alkohol szag befigyel. Jó, nem ítélkezhetem, lehet csak szar nap, vagy bármi történhetett. De ha már ilyen stílusba nyit, akkor mit akar? Nem is tűnt ki a tömegből, szépnek sem az a tökéletes lány volt. Inkább, mint a többi, semmivel nem tud kilógni a tömegből, azon kívül, hogy bátran oda jött hozzám. Nem értem a lányokat miért türelmetlenek. Ha kell valakinek úgy is kezdeményezni fog. Már a férfiak el vannak nyomva, mert ránk tapadnak a csajok és még levegőt sem vehetünk.
- Szia. – kortyoltam bele a kávémba, még a pillantásomat sem ajándékoztam meg vele. Majd ha felkelti valamivel az érdeklődésemet, talán felé fordulok. De addig küzdjön meg, ha már ennyire bátor. Amikor a kezére néztem, mivel az még belesett a látóterembe furcsa érzés száguldott végig a gerincem vonalán. Nocsak, elsőre már is egy misztikus lény. Csak azt kéne kiderítenem mi is ő. De még mindig a csészémmel vagyok elfoglalva, kortyolgatom az olcsó kávét, amit drágán adnak. Nem tudom, miért cserélik meg a nívót. De ők a vendéglátósak, ők tudják. Na hajrá kislány, nyűgözz le, hogy figyeljek rád.

A lány nem adta fel, látszólag. De most komolyan, mit vár? Forduljak felé és vigyorogjak, vagy szimplán fektessem meg? Nem aztán bármelyik jó, csak mondjuk, belekezdhetne, mondjuk, hogy mit is akar. De aztán felgyorsultak a lépések. Egyik pillanatban még a kávémat szürcsöltem a másikban, a lány kikapta a kezemből, majd a forró italt a fejemre borította.
- Te tiszta zakkant vagy.Iszákos liba. - felháborodva álltam fel és egy szalvétát kivettem a pultból mivel a fejemről kezdtem el letakarítani a kávét.
- Ezt elbasztad. A kis esélyed is. – forgattam meg a szemeimet, majd otthagytam. Most ezzel mit akart elérni? Mert sikeresen elérte, hogy felcsessze az agyam. A mosdóba rohanva próbáltam leszedni a kávét a hajamból. A tükör előtt állva már csak röhögtem.
- Ezek a lányok egyre hülyébbek- jegyeztem meg halkan és beletúrva próbáltam rendbe rakni, a már vizes fejjel kell, haza rohanjak. Mikor végeztem és úgy néztem ki, hogy elfogadható legyek. Több mint a semmi. Kiléptem a mosdóból és egyenesen elindultam az ajtó felé. Majd a csaj kifizeti, ha már ennyire nagy lány, részeg fruska, ha nem kapja meg a figyelmet bedilizik.

A lány csak nem adta fel, nem hiszem el, hogy ilyen erőszakos. Bal lábbal kelhetett, de engem már nagyon frusztrált. Ott állt az ajtóba és elzárta a kijáratomat.
- Drága, még ha a szavaid és a tetteid nem is ütnék, egymást el is hinném. De itt vagy, és még mindig nekem magyarázol. - túrtam bele a hajamba. Sosem bírtam a tapadós lányokat, de ez már túltesz mindenen. Megragadva a karját éreztem, hogy ő más. Nem ember. Most már értem, hogy miért ilyen heves. Vajon micsoda lehet? Sok választás nincs. Ilyen heves csak a vámpír és a vérfarkas.
- Na, ide figyelj, hagy békén. Nem tudom, mit akarsz, de most már betelt a pohár. - arrébb húzva őt néztem rá teljesen kikeltem magamból.
- Mit akarsz? – morogtam rá.

A lány meglepett, egész normális lett. Ezt még a hülye is észrevette, hogy kellek neki. Na persze most jön a blabla szöveg, hogy nem úgy. Ezt vegyem be?!
- Nem vagyok hisztis, de kiakasztasz. – motyogtam miközben a falhoz préselt. Ebből még egész érdekes dolgok is kijöhetnek. Szóval boszorkány kéne neki.
- Mi az én hasznom abból, ha segítenék neked? – néztem végig rajta. Így közelebbről egész vonzó. Nem gyenge adottságai vannak, de miért kell másnak lenni? Nem áll tőle távol a gyilkolás, én viszont utálom ezt. Max egy éjszakát jósolok nekünk. De ez a boszorkányos dolog meglepő volt számomra. Olyan eltökélten hangzott. Csak kisebb szája lenne. Mintha önvédő mechanizmusa lenne, hogy így viselkedik. Valószínű egy tragédia áll a háttérbe, vagy szimplán az élet gyötörte meg.
- Mi vagy? – suttogva hajoltam a füléhez. Direkt nem a szájához, hátha félre érti itt nekem és talán meg is kínozna. De i kell találnom, hogy védem meg magam ez a pszichopata csaj ellen.

Elég érdekes a lány, így jobban szemre véve. Bájosnak hatna, ha nem nyitná ki a száját. Gyönyörű volt a haja, a szeme, egészen szemre való teremtést, úgy mellesleg. Főleg az ajkai, de persze nem sokáig időzött rajta a tekintetem, hiszen még ezt is félre érteni.
- Most még semmi, de mindig kapóra jön egy szívesség. – bólintva túrtam bele a hajamba. Ez a kávés dolog nem hiszem, hogy épp muszáj lett volna, egyszerűen leült volna és mondta volna, hogy szűksége van rám. Nem így.
- Mindig azt mondják, hogy csak akkor zabos a kutya, ha bolhás. – vigyorodtam el, na, jó ez erős volt. De a kávéért ez még járt.
- Ne értsd félre, de még sem mondhatom ki hangosan. Itt még a falnak is füle van? Ha nem tévedek. – fejeztem be a mondatot. Hát, ha rájön az öt perc és eltöri valamimet. De akkor nem is segítenék. Remélem ezzel azért tisztában van.
- Térjünk a lényegre. Mit szeretnél, mit tegyek? – tértem ki végülis arra, amit akar. Felesleges a bájcsevegés. Ha mást nem akar, nem halok bele. De nem kell flegmázni vagy erőszakoskodni, annak eddig értelmét nem látom. Elindultam egy asztal felé és kihúztam a lánynak, ha már üzlet, akkor legyen kényelmes, ne egy sarokba álldogálva.

Nahát, ő így is tud beszélgetni? Egész normális. Még a végén igazam lesz és tényleg valami trauma miatt bujkál egy flegma álarc mögé.
- Jól van, na, ne haragudj. – kértem bocsánatot. Hozzá képest én elég türelmes és kedves fickó vagyok, de nem, úgy ha kezdetben leöntenek egy csésze kávéval.
Aztán csak a helyett foglaltam. Úgy döntöttem kizárom a csipkelődő szavait. Hát biztos valaki olyan miatt történik ez, hogy kellek neki, aki fontos.
- Nem elég ha megharapod? Hatalmas fájdalmak közepette pusztulna el. – ráncoltam a homlokom. Hiszen ha farkas mi szűkség lenne rám. Nem értem a logikáját. De jól indítom az itt létet. Még meg sem érkeztem, de már van is egy ügyem.
- Kellene egy normális szállás. Elsősorban ha boszorkánykodni kell, nem ártana, ha a lebukás veszélyét kijátszhatnám. – pillantottam a szemeibe. Miért ilyen savanyú ez a gyönyörű lány? Kérdeztem magamtól miközben legszívesebben megérintettem volna, de most már finomabban. Nem olyan durván, mint előtte. Még sosem vonzott ennyire egy lány. De most először gondoljunk a feladatra.