Hitetlenkedve nézek rá mondata hallatán. Mikor azt gondoltam, hátha találok itt magamnak egy kis társaságot..hát mit mondjak. Nem éppen efféle társaságra gondoltam. Talán kicsivel kedvesebbre, és kevésbé vámpírra. Csak tudnám miért tartja ennyire okosnak magát! Miért érzi úgy, hogy olyan vicces, vagy épp, hogy felettem áll. Megrázom a fejem mielőtt reagálnák kérésére.
- Ne is álmodj róla! - Mondom miközben belenézek két szemébe. Kár, hogy nem lehetek semmiben biztos. Csak akkor tudom meg, hogy valóban vámpír-e ha megpróbál megigézni. Viszont akkor ő is megtudhat rólam pár dolgot...például, hogy tudok róluk. Ami nem túl jó. Azt hiszem.
- Szerinted úgy nézek én ki mint egy pincérlányka? - Emelem fel egyik szemöldököm. - Valószínűleg akkor a pult másik oldalán lennék. - Forgatom meg szemeimet ezúttal. - Te teljesen részeg vagy! - Szólok rá és italomat kezdem nézni. Nem szeretném ha bármit is leolvasna arcomról vagy szememről. Sajnos nem túl jól tudom elrejteni arcomról azt amit gondolok.

- Ezt sajnálattal hallom. - sóhajtottam fel, miközben teste minden porcikáját felderítettem tekintetemmel. Elképzeltem, hogyan pattan fel ide elém és be kellett léátnom, hogy kedvemre való lett volna a látvány. Mindenhol megmozgatott volna, de a fantáziámnál már elérte a kivált hatást.
- Nem vagyok részeg. - mondtam csupán ennyit, a világ legjózanabb hangján. - kérlek, ha én részeg vagyok, ennél sokkalta másabb ajánlatot tettem volna, akkor azonban nem lett volna más választásod. - vontam meg a vállamat. Az a kérdés merült fel bennem, hogy mit keres itt egy ilyen kis nebántsvirág lány, ha ennyire.. nem érti a tréfát. Nem azoknak való ez a hely, akik csak nézelődni meg bámészkodni akarnak, mert.. ide drogosok járnak. Alkoholisták. Szexre vágyó férfiak. Hisz itt minden kis pincérlányka nagyon szemrevaló.
- És most figyelj rám. - néztem mélyen szemébe, és igéző tulajdonságomat akartam bevetni. - Azt teszed, amit az előbb mondtam neked. Felpattansz ide... és azt teszed, amire én vágyom. - ütöttem rá a pultra széles vigyorral, majd elengedtem tekintetét. Az igézésnek mindig működnie kell.

Azt hiszem jobban járna ha valaki mást keresne magának akit szórakoztathat. Viszont ez nem biztos, hogy túl jó ötlet lenne. Persze csak a szegény ember részéről. Hiszen olyasmire tudja kényszeríteni amit egyáltalán nem állt volna szándékában megcsinálni. Legalább ezt velem nem tudja megtenni. Természetesen addig ameddig fel nem tűnik neki a karkötőm, amit még Hayley adott nekem.
- Hidd el akkor is lett volna más választásom. Bár kétlem, hogy teljesen józan vagy. - Ismét megforgatom a szemem.
Következő lépéséből mindenre rájöttem. A karkötő miatt nem működik rajtam az igézése. Ezt kár volt bevetnie. Először gondolkozni kezdek, hogy mi tévő is legyek. Nem biztos, hogy túl jó lenne ha elárulnám magam. De mást nem tehetek..Nem fogok itt táncikálni előtte csak hogy meg ne tudjon rólam valamit.
A következő pillanatban felállok és egy bájos mosollyal közel hajolok hozzá. Valószínűleg már megörül, hogy mindjárt nekiállok táncolni, de ehelyett csak szemébe nézek és ezt mondom:
- Akkor most te figyelj ide! Nálam ez nem válik be! Tudod mit értél el ezzel? Csak bebizonyítottad nekem azt amit eddig csak sejtettem! - Kihúzom magam és hátrébb lépek. - Most elmegyek pár percre. Nem tudom merjem-e remélni, hogy mire visszajövök nem leszel itt. - Ezzel megfogom a táskámat és elsietek a mosdóba. Ki kellene találnom valamit mert ahogy elnézem rossz vámpírt fogtam ki magamnak. Nem hiszem, hogy annyiban fogja ezt hagyni. Már annak örülhetek ha nem jön utánam és nyír ki egyből. Lepakolok a mosdó melletti pultra és pár másodpercig csak magamat bámulom a tükörben. Ez az első találkozásom itt egy vámpírral. Vagyis had javítsam ki magam: Sehol nem találkoztam úgy egy "halhatatlannal", hogy egyedül voltam. Hayley mindig segített. Azt hiszem félek, hogy ez nekem nem fog menni. Talán legjobb lenne valahogyan kiszökni.De mégis hogy?

Nem fogom tovább bizonygatni, hogy mennyire józan vagyok. Elvégre, most miért is kéne ilyet tennem? Ha nem hiszi el, az az ő egyéni problémája. Elena Gilbert tudja igazán, hogy milyen vagyok, ha részeg vagyok. Akkor már tnyleg nem ismerek kegyelmet, ő talán pont annak lett az áldozata annak idején. Örüljön, hogy nem őt öltem meg, hanem csak egy egyszerű porontyot, aki még akkora sem lehetett, mint egy szamóca.
Meglepődve kaptam vissza rá a tekintetemet, és úgy kezdtem tátogni, mint valami hal. Most mi a pokol történt?! De a lelkem mélyén ekkor már tudtam a választ. A kis lányka verbénát szed. Legalábbis ez a sejtésem.
- Szóval innen fúj a szél. - sóhajtottam fel, beletúrtam a hajamba, majd újra beleittam a poharamba, de mire viszsanéztem, már el is sietett. Hát erről ennyit. Most meg hová lett?
Utána néztem, láttam csukódni a mosdóajtót, és vállat vontam. Ha hazafelé indul, elkapom. Megnézzük, mennyire lesz nagykislány.
Behörpintettem még pár kortyot, majd elvigyorodtam és mégis megindultam a mosdó felé, megállva az ajtó előtt. - Jobb lenne, ha kijönnél. Nem gondolod, hogy bármikor rád töröm az ajtót? - nevettem vicsorogva.

Láttam rajta a meglepettséget, ami teljes mértékben örömmel tölt el. Nem igazán számított rá, hogy velem nem játszadozhat. És ez benne a legjobb. Viszont most mi tévő legyek? Annak a lehetősége, hogy csak úgy csendben ki surranjak feledésbe került. Hiszen aligha tudnák mellette észrevétlenül elmenni.
Hangjára felkapom a fejem. Lázasan gondolkozni kezdek, de az idegesség kezd eluralkodni rajtam. Mi a csudát tegyek?
- Menj a pokolba! - Suttogom halkan. Biztos vagyok benne, hogy meghallja. Hiszen a vámpíroknak túl jó a hallásuk. Táskám után nyúlok majd keresgélni kezdek benne valamit. Nálam kell, hogy legyen! Mindig nálam van!
Mikor megtalálom azt a karót, amit pont az ilyen esetekre tartogattam már elég rég óta a táskámba megállok az ajtó előtt, veszek egy nagy levegőt majd kinyitom azt. Nem állok meg gondolkozni, hanem a kezemben tartott karót teljes erőmből a hasába vágtam és sietve az ajtó felé indulok. Ez biztosan lelassítsa egy kis időre. Minden vámpírt lelassít. Talán lesz annyi időm, hogy megmeneküljek.
Nem nézek hátra. Nem is merek. Kisietek az ajtón és futok amerre látok...

Vártam, türelmesen támasztva az ajtófélfát. Ember lányka volt, és tudtam, hogy a vére olyan finom, mint megannyi... nem tudom. Ambrózia? Hát, igen. Az emberek többségének olyan a vére, főleg az ilyen kis emberpalántáknak, de közben türelmesen vártam.
Jól meglepett, mikor kinyílt az ajtó, és szinte rögtön belém vágta a karót, hogy sietős léptekkel távolodni kezdjen tőlem. Láttam némi félelmet az arcán, de nem tudtam, honnan szerzett ilyen hamar, egy női mosdóból, ilyen élesre helyezett karót. Ez meg egyet jelentett.
Dühösen rántottam ki magamból, a földre vágtam, és arckifejezésem akár az ördögé. Fájdalmat okozott, de ezt megbánja.
- Hol vagy, drágám? Előlem menekülsz? - vettem őt célba, és követtem az illatát.

Tudom, hogy ezt nem úszhatom meg olyan könnyen. De talán halkan el tudok menekülni. Mikor hallom, hogy nyílik újra mögöttem az ajtó, csak beállok az első utamba kerülő fa árnyékába. Viszont kétlem, hogy ne látna meg. Még ha nem is rögtön. Hangját egyre közelebb hallom, ahogy lépteit is. Ha nem is lát meg, a szívverésem még meghallhassa. Ezer meg ezer olyan dolog van ami lebuktathat. Mégis mit tehetnék? Nincs nálam több karó amivel időt szerezhetnék magamnak. A lakásom túl messze van innen ahhoz, hogy elszökhessek. Telefonálni pedig nem lenne időm. Ha megpróbálnák egy faágat is letörni a mögöttem lévő fáról, egyből meghallaná. Így hát mégis az tűnik legokosabbnak ha csendben maradok és reménykedek, hogy nem jön elég közel hozzám. Csak lapulok a fához halk de mégis szaggatottan ideges lélegzettel. Legalább megigézni nem tud. Arra pedig van esély, hogy valaki majd erre jár és megmenthet. Vagy nincs...?

Nem tetszik ez nekem! Miért nem tud valaki éppen erre járni? Aki természetesen nem ember...sajnálatos módon, rajtam már ember nem segít. Ki kell találnom valamit akár csak, hogy egy röpke pillanatra le tudjam foglalni. Még lenne is esélyem ellene ha nem lenne gyorsabb nálam. Így viszont..!
Már biztos vagyok benne, hogy rájött búvóhelyemre. Nem ostoba. Valószínűleg nem lehet túl fiatal vámpír. Egyre közelebb és közelebb hallom lépteit. Szinte már a hátam mögött van. Nincs más választásom minthogy előállok. Talán elég lesz ha szépen válaszolok pár kérdésére és elenged. Bár ezt nagyon kétlem. Ugyan mit tenne most Hayley? Fogalmam sincs!
- Rendben, rendben! Nem akarok bajt! Mondd mit akarsz tőlem! - Állok elő reményt vesztve.

Szinte már teljesen ki is ment a fejemből az a leszúrás. Hogy is felejthettem el? A vámpírok ilyenkor csak még jobban bedühödnek! Na és ki tudja mivel lehet lenyugtatni őket? Senki...Fantasztikus!
- Én csak nem akartam odabent jelenetet rendezni. - Mondom erősen mintha semmi bajom nem lenne. Nem szeretném ha meghallaná hangomban az idegességet. - Vagy jobb lett volna? - Kérdezek vissza komoran.
- Hmm...lássuk csak. Azt hiszem lenne ellenvetésem. - Lépek hátra egyet. - De van választásom? -

- Az emberek sok mindent nem szeretnének, mégis elkövetik azokat a hibákat, de ez sajnos nem mentesíti fel őket az alól, amit tettek. - sóhajtottam fel, kicsit elmélkedve az élet dolgain. - És tudod, velem nem jó vámpírral kezdtél. Bizonyára tisztában vagy azzal, hogy van egy Ősi vámpírcsalád... a legerősebbek. És ha teljesen őszinte akarok lenni, utánuk én vagyok a legelső vámpír. Már emberként tudtam, hogy megéri egy Mikaelsonnal barátkozni. - fűztem tovább a gondolatokat, de nem volt ez olyan egyszerű, mert Nik.. nemcsak emiatt volt szükségem rá. Jó barát volt, kitartottunk egymás mellett, de a vámpírrá válásunk után a legnagyobb ellenségek lettünk. Minek köszönhetően, már nem egyszer megpróbált kinyírni ugyebár, és ez sikerrel is járt.
- Így már tudod, miért vagyok nagyon érzékeny az ilyen pitiáner kis próbálkozásokra. - sóhajtottam fel, mikor a fejembe ötlött egy ötlet, és elvigyorodtam, aztán elléptem előle.
- Tudod... a kis vámpírokat, a körülbelül ötszáz-hatszáz évnél fiatalabbakat el tudod intézni verbénával. Minket nem igazán, ellenünk van egy hatásosabb fegyver. Talán ideje lenne tanítania valakinek, bár nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne részemről. - sóhajtottam fel. Nem tudtam hogy miért akart ő vadász lenni, ami viszont teljesen biztos, hogy még kezdő szinten van.

Azt hiszem erre gondolt Hayley mikor azt írta vigyázzak mert itt jóval erősebb és idősebb vámpírok is érnek. És lám...az első vámpír akibe belebotlok itt az pont egy olyan. Szóval most már csak várhatom, hogy mikor öl meg. Vagy enged el. De inkább az első feltételezés. kétlem, hogy bárkit is elengedett volna az élete során. Nem igazán tudok mit mondani neki. Nem vágok közbe mesélésébe semmi ostobasággal, inkább csak idegesen végighallgatom. Fogalmam sincs mit mondjak neki. Nem akarom elárulni, hogy még ezt sem tudtam. Tényleg nagyon új vadász vagyok. És úgy tűnik most be is fejeződik pályafutásom.
- Nem is lenne szükségem pont egy vámpír segítségére! - Vágom rá egyből undorral a hangomban. Még csak az kellene, hogy ő segítsen nekem bármiben is. Ha megtudná, hogy nem szedek verbénát szerintem már rég megölt volna. Nem kellene, hogy megtudja. Amíg azt hiszi, legalább nem harap meg. - Többet érne ha hagynál elmenni. Előre szólok! Nem fogok semmilyen ostoba tervedben segédkezni! Ha ez a terved rossz emberrel próbálkozol. - Mondom még mindig gúnnyal a hangomban. Amikor félreáll én is teszek még egy lépést hátra csak, hogy minél messzebb kerüljek tőle. De sajnos a mögöttem lévő fa megállított a további lépéseimben.

Gondolkodnom kellett. Most hagyjam, hogy csak úgy elmenjen? Abban mi a buli? Elsétál, aztán kész, itt hagy, én meg maradok egyedül és szenvedek, mint valami őskövület, akinek semmi dolga a világon.
- Hát jó. - álltam el az útját, és a szabad út felé tártam a karjaimat, hogy menjen csak arra. - Akkor menj. Van rá tíz másodperced, hogy ne is lássalak egy ideig. Remélem tudod, hogy... ez az utolsó lehetőséged, hogy életben maradj, mert eddig kevesen élték meg a másnapot azok közül, akik karóval jöttek nekem. - mondtam sziszegve. - Még mindig itt vagy? Mondtam, tíz másodperc... tíz... kilenc... - billentettem félre a fejemet nevetséges hanglejtéssel.

Mi a fene? Mi az, hogy "hát jó"? Normális ez? Csak úgy elenged? Persze nekem ennek csak örülnöm kellene, de ez túl hihetetlen. Nem létezik, hogy elenged. Valamit tervez. Viszont ha ad tíz másodpercet talán lenne időm valahová elbújni. Vagy eljutok valami forgalmasabb helyre. Bár azt kétlem. Túl gyors!
- Ez komoly? - Kérdezek vissza hitetlenkedve. De mikor elkezd számolni visszafelé, nem álldogálok ott tovább. Elkezdek futni csak egyenesen, majd az első saroknál jobbra. Az is lehet, hogy most nincs kedve szórakozni és utánam sem jön. De ezt akkor sem értem! Valami nagyon nincs rendben. Mindegy! Veszíteni nem veszítek semmit ha megpróbálkozok a meneküléssel. Csak futok előre amerre csak látok.