Megigazgatom magamon a ruháimat, mielőtt követném Christohpert, és útközben a hajamat is elsimítgatom az ujjaimmal. Nem tudom, hogy festhettem az imént... talán mint aki keresztül sétált egy kisebb szélviharon. De már remélhetőleg egész emberien festek. Séta közben nem is annyira figyelem, hogy merre tartunk, sőt, még akkor sem kapcsolok, amikor megállunk az épület előtt. Csak akkor esik le... és koppan is nagyot, hogy már jártam itt, amikor belépek az ajtón.
- Jaj, ne! - hátrálok is egy lépést rögtön, beleütközve Chrisbe. De csak egy pillanatig hezitálok, aztán felszegett fejjel mégis csak belépkedek, egyenesen a pult felé. Nem akarok - ennél is jobban - hülyét csinálni magamból.
- Hmm... igen, jártam itt. Elsőre egész szimpatikus helynek is tűnt... - jegyzem meg közömbösen, de a végére elsötétül a tekintetem.

Ha akarnék, se lenne túl sok esélyem a menekvésre, Christopher olyan határozottan tuszkol beljebb, majd foglaltat velem helyet. Persze időközben már én is beláttam, hogy nevetséges volt a hátrahőkölésem, de valamiért most még szórakoztatóbbnak találom azt, hogy Chris ragaszkodik a társaságomhoz. Vagy a pubhoz? Fene tudja. Mindenesetre ennél általában rosszabbul szoktam viselni, ha utasítgatnak, vagy irányítani próbálnak, most mégsem akadok ki emiatt. Talán a hely és az emlékek tehetnek róla.
- Hogy ki húzott fel? Igazából ugyanaz, aki miatt visszakozni akartam, amikor ide beléptünk - fintorodom el, és közben azon gondolkodom, mit és mennyit is mondjak el. Ahogy őt eddig megismertem, nem fog megelégedni ezzel a válasszal, de az is biztos, hogy nem Christopher az, akivel lelkizni szeretnék. Nem mintha olyan lelkizős típus lennék.
- Egy barátom... vagy valami olyasmi. Tyler Lockwood, talán ismered is. Ez egy kisváros, ő meg a polgármester fia - forgatom a szemeimet. Pedig nem is Ty-ra kellene haragudnom, csakis saját magamra, amiért ilyen könnyen bedőltem neki.

Oh. Franc érti a férfiakat. Én legalábbis soha nem fogok tudni eligazodni rajtuk, ha száz évig élek, akkor sem. És most nem csak Tylerre utalok ezzel, hanem Christopherre is, aki az első pillanatokban még ki akart csinálni... aztán egyre kedvesebb lett, most meg... fel akar vidítani. Igazából édes, ahogy próbálkozik, a végére nem csak a mosoly sikerül, de el is nevetem magamat.
- Ne aggódj értem, nem vagyok én olyan szomorkodós fajta. - Mások előtt nem. Nem szeretek gyengének tűnni. Majd elintézem magamban ezeket a dolgokat. Erős vagyok. Ha eleget mondogatom, el is hiszem. Átveszem a poharamat, és Chriséhez koccintom.
- Erre az érdekesen alakuló kapcsolatra - mondom egy huncut mosollyal, aztán egy húzásra leöntöm az italom. Vágok egy kisebb fintort, az első éget mindig a legjobban.
- És most te jössz! Hogy nő van a dologban, az már tuti, már csak az a kérdés, mennyire komoly? - pillantok egyenesen a szemeibe érdeklődve. Nem fogja ilyen könnyen megúszni, ő is ígért nekem egy sztorit arról, hogy ki húzta fel ma ennyire.

Érezhetően megrándul az arcom a feleség szóra. Nem mintha sok közöm lenne hozzá, nem igaz? De kicsit váratlanul ér... főleg a könyvtárban történtek fényében... Aztán kijavítja magát, de a keserű íz így is megmarad a számban. Egy mosolyt erőltetek az ajkaimra, aztán intek a pultosnak a következő körért, mielőtt újra megszólalnék. Úgy látszik, én mindenhol csak a pótlék vagyok. Tyler esetében is jó voltam, amíg Caroline ismét fel nem bukkant... bejelentve, hogy terhes. A gyomrom ismét görcsbe szorul a gondolatra. És most Christopher... Persze sejtettem, hogy valami nő miatt van kiakadva, de nem gondoltam, hogy ennyire komoly... és nyilván még szereti, ha így fel tudja dúlni a jelenléte. Nem mintha akarnék bármit is Christől. Ne feledkezzünk meg róla, hogy ő még mindig csupán egy vámpír. Csak ez az egész nap... De hát mire is számítottam? Ez az én szerencsém. Nem nagyon tudom, mit mondhatnék Chris szavaira, ráadásul ismét kezd kikelni magából, ezért úgy vélem, jobb ha terelem a témát.
- Mindegy. Így is szépen lesz mivel lefoglalnom magam - utalok itt a hibridfelszabadító terveimre, de ezt nem mondom ki hangosan, nem kell, hogy illetéktelenek is meghallják. És még Christopherről sem tudhatom, hányadán áll azzal a pökhendi hibridkirállyal. - Ismered Klaust? - teszem is fel hirtelen a kérdést kicsit visszafogottabb hangon, nehogy hasonlóan járjak, mint múltkor a Grillben.

- Klaus?? - kérdezem meg döbbenten. - Úristen! Klaus és... Erin, a feleséged? Ah! - tágra nyílnak a szemeim a csodálkozástól. - Illetve az exed - ráncolom a homlokomat, aztán a fejemet ingatom egy kisebb fintort vágva. - De így már mindent értek. Volt hozzá szerencsém, bár még nem beszéltünk igazából. Hát mit ne mondjak, érdekes ízlése lehet, ha téged lecserélt arra a... - Nem akarom nagyon felemelni a hangom, már így is elég felháborodottnak tűnhetek, ami Chris szemében egyelőre teljesen indokolatlannak tűnhet. Talán nem ártana megmagyaráznom a dolgot, de kicsivel hallkabbra állítom magam, mielőtt nagyon magunkra vonnám a figyelmet.
- Nem sokkal ideérkezésem után futottam össze Klausszal, és szinte azonnal megpróbált elcsábítani... ágyba rángatni, már-már úgy tűnt, hogy erőszakkal is, ha az kell. De végül megenyhült, és kiderült, hogy épp Erint akarta féltékennyé tenni. Legalábbis ha jól értettem, bár nekem zavaros volt az egész. - Két nőről is beszélt, akik közül nem tud dönteni. Na de a legszebb benne, hogy így belegondolva nem is csak Ty és Chris voltak az elsők, akik pótléknak néztek. Csak ha már itt tartunk. Komolyan már, fene a fériakba!
- Végül Klaus egész normális lett, még szállást is ajánlott. De igazából miatta érkeztem a városba, és mert eltökélt célom leválasztani róla a hibridjeit, megtörve a kötelékeket. Ehhez pedig kapóra jön, ha azt hiszi, bízhat bennem. Így nem leszek gyanús a csatlósai között... - vágok elégedett mosolyt, persze az egészet nagyon visszafogott hangon adom elő, és neki is csak azért vagyok hajlandó elárulni a titkom, mert a hallottak alapján biztos vagyok benne, hogy ő is tervez valamit.