Nem vagyok kifejezetten oda a vásárlásért, de néha ezen is át kell esni. A túl nagy tömeg nem kedvez nekem, ezért is jöttem inkább viszonylag korán, amikor még nincsenek túl sokan, remélve, hogy ha nem figyelek a környezetemre, akkor könnyebb lesz. Csak pár dolog kell, egy blúz, miután az egyik kedvencem pár napja ment teljesen torpára, aztán persze a nagy bevásárlás. Na nem arra kell gondolni, hogy mindenféle gondot kajaalapanyagok, viszonylag ilyesmi kevés, inkább a mágiához szükséges alapanyagok, amikből sok minden fellelhető itt, egy átlag ember nem is gondolná. Ellenben mindig történnek gondok, nagy figyelmetlenségében egy kislány simán nekem ütközött, szóval egy újabb blúznak esélyes, hogy annyi, miután a fagyija nagy részét rá kente. Az már csak hab a tortán, hogy ezek után a mosdóban, miközben próbáltam menteni a helyzetet a szintén gondokkal küzdő másik nő épp az orrvérzését akarta elállítani... Ezek után csoda, hogy szinte már pánikszerűen sietek végig a folyosókon, hogy eltűnjek innen a fenébe? Így viszont a sok kapkodásnak hála sikerül lendületből szinte már felöklelnem valakit, mármint sikerülne, ha nem vámpír lenne, ami szinte azonnal nyilvánvaló és nem kicsit lep meg, mert a tetejében még ismerem is. Látásból és... nem sok fogalmam volt róla eddig, hogy micsoda. - Daniel... - igen, ennyit sikerül kibökni köszönés helyett, miután már sikerül megállni a lábamon. De legalább a megdöbbenés egy kicsit a gondolataimat is kordában tartja, így nem zilálok már annyira, mint pár másodperccel ezelőtt. - Rég láttalak, jól... eltűntél a kórházból. - Seattle, emlékszem talán pár éve volt ott dolgozott, legalábbis én így hittem, mert elég gyakran fordult meg nálunk. Persze ha most lenne időm jobban átgondolni, akkor jó eséllyel leesne a tény, hogy milyen baromi nagyot tévedtem.
Ráérősen ropom az építmény padlóját, konkrét céllal érkeztem, mert eredetileg nem ide tartottam, csak hát Tackery. Még most sem tudok mit kezdeni ezzel a kérdéssel, sőt, a gondolatra elhúzom a számat. Olyan morbid ez a helyzet, amikor jöttem még bele sem gondoltam mennyi baj lesz azzal a takonypóccal. Kis időre megállok, körbenézek, ekkor pillantom meg a papír bolt feliratot. Szuper, pont ezt kerestem. Jobban szólva tojnék rá, mert nekem innen maximum az eladók kellenének, a főiskolás géniusznak viszont innen kellenek füzetek, legalább is ezt mondta. Vagy csak jól ki akart cseszni velem. De belehalni nem fogok ha megveszem neki. Így aztán átlépem a küszöböt és bemegyek. Egyszer lepillantok a fehér ingemre és a nyakkendőre, majd elkezdtem vizslatni a sok kacatot, amit itt árulnak.
Őszinteségnek nem volt hiánya, de múltam egy része így is rejtve maradt előle, így féltem, nem értheti teljesen a tétovázást, amibe belementem. Bár ki tudja. Eljön még az a nap, amikor színt vallok, de arra most sem az idő, sem a hely nem alkalmas. Egy bevásárlóközpont zajos üzletében nem fogok arról beszélni, hogy mi tőrt meg az évek alatt, miért ismer már más néven, mint egykor. De egyelőre ebből nem származott hátrányom, s amennyire megbíztam benne, tudtam, hogy csak idők kérdése, és mindent elmesélek neki. Csak félek, elítélne vagy… Bár miért tenné? Nem az én hibám volt. Miért is firtatom most ezt? Mint előbb mondottam, sem a hely sem az idő… -Nem panaszkodom. Jó a szingli élet.-na ez a hazugság, amitől a plafon leszakadhatna, mert bár élveztem, kicsit sok ideje búslakodtam már, ideje lett volna valami kalandot keresni. Vagy nem kalandot. Valakit, aki nem akar a múltam alapján besorolni semmiféle jó vagy rossz oldalra. A fekete topogó épp annyira volt csinos és kirívó, mint amennyire a ruha, így nem gondolkodtam rajta sokat, hogy megvegyem e vagy sem. A hasonlata pedig egyenesen dobott a hangulatomon, ami már így is sokkal jobb volt, mint amilyen évekig kísértett minden nap. A kassza felé menet úgy döntöttem, hogy végleges választ adok neki a keresztlány témát illetően. Nem akartam elutasítani, és tudtam, hogy az én nagynéném épp annyira elkényeztetett engem, amennyire én elkényeztethetem a sajátom. -Nem épp az egy keresztanya feladata?-vonom fel szemöldököm, olyan gonosz mosolyt villantva felé, ami pont elárulja a céljaim.-Az anyuka zsugorisága mellé kell valaki, aki elkényezteti minden földi jóval.-mondom, mintha csak igaz lenne rá a zsugori jelző, amit láthat szememben, hogy nem is gondolok komolyan róla. Viszont igyekeznem kellett felérni a feladathoz, aminek első lépcsőfoka az volt, hogy az apa véleményét is kikérdezzük az ügyről. Hiszen mégis csak a gyerekük és nem Shanna gyereke. A különbség leheletnyi, de mégis jelentős. A pénztáros lehúzta a vonalkódokat, majd elővéve a fizetendő összeget, végre magaménak tudhattam a meseszép ruhám, noha nem volt rá túl nagy szükségem. A polcok közül leskelődő pillantást még mindig éreztem magamon, de mikor megfordultam, a férfi gyorsan elkapta tekintetét, és eltűnt a próbafülkében. -Mintha úgy ismernél, hogy szeretek pletykálni.-forgatom meg szemem, a zacskót a kezembe véve, és kilépek az üzletből. Aztán amit mond, hirtelen megállít, és csodálkozó pillantást vetek irányába. Meglepődtem és ledöbbentem egyszerre. Megint. -Ó, hát kimutattad a fogad fehérjét, és nem tudott ellenállni? Mindig is tudtam, hogy rossz kislány vagy.-hangom derűs és cseppet sem visszafogott a boldogságom. Oké, egy probléma kilőve, így már nem kell a karóktól tartanom. Vagy mégis? Kétlem. Ami pedig megnyugtatott az aura, ami körülvette, szikrázott a szerelemtől, amit érzett a szóban forgó férfi iránt. –Mindig is tudtam, hogy eljön ez az idő.-ölelem meg, és kinézek egy újabb boltot, ahol ezúttal ékszerek csillognak a kirakatban. Egy nő számára az ilyen bolt maga a mennyország. Vagy csak én szeretek elmerülni a csillogó csecsebecsék között, amiket még akkor szerettem meg, amikor az abroncsos szoknya és a fűző elég szoros megkötése több időt vett el egy napból, mint egy reggeli vagy egy délutáni teázás. A régi szép idők…
Tudtam jól, hogy időre van szüksége, illegve biztosan érzékenyen érintette őt ez a dolog. De biztam abban, hogy igen fog végül mondani, mert nála jobb keresztanyát nem is találhattam volna a kislányomnak. Pontosan tudom, hogy ez nem kis dolog és nem szavad letámadni az embereket ilyenekkel, de már nem bírtam magamban tartani. Túl sokáig titkoloztam már így is előle, de az is igaz, hogy azt se tudtam, hogy éppen merre jár, így hol keressem. Szerettem volna megosztani vele a dolgokt, mert a legjobb barátnőm volt, mondhatni a nővérem, de még se tehetettem meg, mivel az élet távol sodort minket egymástól. Sokat köszönhettem neki, illetve ő segített abban is, hogyne kapcsoljam ki az érzéseimet. Vigyázott rám és mellettem volt, amikor segítségre volt szükségem. Talán pontosan ezek a dolgok miatt tudom azt, hogy remek keresztanya lenne belőle. De semmi se kényszer. Türelmesen várni fogom a válaszát. És akkor csodálkozol, hogy minden pasi kikezd veled. - mondom neki mosolyogva, majd újra hátra pillantok arra a férfira, aki folyamatosan őt nézi még mindig. Már majdnem ott tartottam, hogy szólok neki, hogy azért a száját igazán becsukhatná, mire észbe kapott és elfordul. Tudom jól, hogy Mia nem az a könnyűvérű nő, de szereti húzni a másik nemet. Mondhatnánk úgy is, hogy egy igazi játékos, de persze csak tisztességes határokon belül. Újra hátra pillantok, amikor valamire rámutat. Hmm meg kell hagyni, hogy még mindig remek ízlése van ilyen téren, bár engem elnézve mindig is jobban szerettem a kényelmes viseletet. Ritkán vettem fel magassarkút, de szerintem ez nem is baj. Érdekes lenne, ha ilyen cipőben rohangálnék mindenhova, de ő meg pontosan ilyen volt. Őt már nehezen tudtam volna ezek a dolgok nélkül elképzelni. Remekül áll. Még hamupipőke is megirigyelné. - mondtam neki mosolyogva, mert tényleg olyan volt mintha a lábára öntötték volna. Egyszerűen remekül állt neki. Mosolyogva figyeltem őt ahogyan nézte magát a tükörben, majd pedig körbepillantottam. Egy-két csinos ruhadarabon megakadt a szemem, de inkább le is mondtam róla. Nem tudom egyáltalán miért is néztem, hiszen így is remek minden. Már éppen mondani akartam valamit, de nem engedett szóhoz jutni, így csak némán ballagtam mellette, majd pedig mosolyogva megráztam a fejemet. Amikor végre szóhoz juthattam, akkor boldogan szólaltam meg. - Akkor ezt igennek veszem, illetve csak el ne kényeztesd őt. - tettem hozzá viccelődve, de nem bánom, ha esetleg ő lesz az a személy, aki kicsikét elkényezteti, hiszen remek nő. Meg szerintem ő pontosan tudja, hogy mit csinál, vagyis általában. A következő mondatán hangosan felnevettem. - Ettől nem tartok. Szerintem jóban lesztek, csak aztán nehogy engem beszéljetek ki. - mondtam neki mosolyogva és boldogan. Eddig nem jöttem rá, hogy még mi hiányzott az éltemből, de most már pontosan tudom. Mia hiányzott annyira. Majd hirtelen újra megszólaltam. - Még egy dolgot tudnod kell, hogy már ő is olyan, mint én. - mondtam neki sietve. Reménykedtem abban, hogy érti a célzást. Úgy gondoltam jobb, ha tuja, hogy már Nate is vámpír lett.
El kell ismernem, hogy a keresztanya gondolat épp annyira vonzott, mint amennyire taszított is. Soha nem voltam gyerekek között, s félek soha nem is adatik meg nekem ez a boldogság. Azt viszont nem gondoltam egy percre sem, hogy a boldog családi idillt az ő családjában nem találnám meg. Mondjuk a párosítás kissé meredek, de nem az én tisztem ítélkezni felette. Minden bizonnyal nem kínozza halálra, hisz itt áll előttem, ugyan az a mosolygós, csupa szív Shanna, akire emlékeztem. Bár az utóbbi időben kevesebb időt töltöttem vele, elfeledni nem tudtam volna, még akkor sem, ha akartam volna. Ide költöztem, és a teendők sora, melyen a kapcsolataim építése és fenntartása volt, egyre hosszabb,. már-már végeláthatatlan lett. A boltok között nem igazán tudtam különbséget tenni, nagy ritkán vásárolgattam csak, olyankor is egymagam voltam, hisz az utóbbi évtizedekben nem volt alkalma mélyebb barátságokat építeni, és nagyon nem is vágyakoztam ezek felé. -Gondolod?-fordulok meg a tükör előtt, hogy minden oldalról megvizslathassam a ruhát, de egy percig sem gondolkodom rajta, hogy itt hagyjam. Az egész inkább arra ment ki, hogy a válla fölött szemem elé kerülő férfi kedvében járhassak. A munka ártalma, bár könnyű nőcskének nem gondoltam magam, és nem is voltam az. Mosolyogva pillantok vissza a lányra, jelezve, hogy pontosan tudom, hogy kíváncsi tekintetekből akad még egy pár. -Ez esetben ő is jön.-mutatok a nem messze lévő fekete magassarkúra. A függönyt behúzom és visszaveszem azt, amiben egész nap voltam. A lenge, de nem túl lenge nyár ruha, mérföldekkel visszafogottabban állt rajtam, mint az a fekete ruha, amit felpróbáltam. -Azt hiszem ha megismerem a leendő keresztlányom, szeretnék adni neki valami különlegeset.-húzom ki a függönyt határozott mosollyal arcomon, jelezve, ez a végleges döntésem, de nem tűrök ellentmondást, mielőtt belekezdene abba a monológba, hogy nem kell nekem semmit adnom. Tudhatta, amit egyszer a fejembe veszek, az úgy is lesz, így vagy úgy. -Az én nagynénim is elkényeztetett, mikor kicsi voltam, úgy látszik nekünk ez a mániánk.-vonok vállat, amikor a magassarkúk közül kiválasztott darab megfelelő méretét felpróbálom, és mikor tökéletesnek ítélem visszateszem a dobozba és a ruha mellé fogva rá pillantok. -De előtte jó benyomást kellene nyújtanom a férjuradnak, mielőtt békává kellene változtatnom. Bár jelen esetben nem kételkedem a szerelmes csók erejében.-viccelődöm Shanna-val, akárcsak régen, arcomon hatalmas mosollyal, csillogó szemeimmel. El se hiszem, hogy itt vásárolgatok vele, azt meg még kevésbé gondoltam volna, hogy egyszer ilyen döntés elé állítana.
Nem tudtam, hogy mit fog hozni a jövő, de örültem volna annak, ha Chloe mellett ilyen személyt is tudhatok, mint amilyen Mia. Számomra fontos volt ő is, illetve tudtam azt is, hogy mellette biztonságban lenne az én kis szemem fénye. De azt is teljes mértékben megértettem, hogy időre van szüksége. Szerettem volna, ha igent mond, de tudok várni. Nem sietek sehova se, illetve van még ideje megismernie a kicsi Chloe-t, mert még csak 7 hónapos, így időnk, mint a tenger. Illetve az is meg fogom érteni, ha nemet és azt mondja, hogy nem szeretne ebben részt venni, jobban mondva a részese lenni, mert ettől függetlenül mindig is a barátom fog maradni, illetve a testvérem. Nem siettem haza, mert pontosan tudtam, hogy Nate és Chloe remekül meglesznek. Néha szerettem csak úgy titokban "meglesni" őket,amint játszanak, de biztos voltam abban, hogy sokszor a férjem tudja, hogy ott vagyok és mosolyogva nézem őket. Amúgy is rám fért már egy kisebb kikapcsolódás, meg egy-két ruhát én is lehet beújítok, mert talán az se ártana. Tökéletesen megfelel. - mondtam neki mosolyogva és követtem a boltba, amint megérkeztünk. Körbe pillantottam és megláttam egy szép ruhát és később még egy hozzá passzoló fehérneműt is, de gyorsan tovább haladtam. Segítettem neki válogatni, mert körülbelül már pontosan tudtam, hogy milyen ruhákat szeret hordani, de amúgy is szinte minden jól állt neki, így nem okozott nagy gondot a vásárlás. Követtem őt a próba fülke felé, s türelmesen vártam, hogy megjelenjen az első ruhában. Wooow. - hirtelen csak ennyi tudtam mondani, mert még a lélegzetem is elakadt. Csodálatosan festett benne és olyan volt, mintha ráöntötték volna. Biztos vagyok, ha a régi korokban azt mondanánk, hogy még az istenek is megirigyelték volna rajta ezt.- Pompásan fest rajtad, itt ne hagyd. - mondtam neki mosolyogva és körbepillantottam az üzletben, mert éreztem, hogy egy hímnemű alany is éppen őt nézi mögülem.
/Bocsánat a késés miatt, de azt hittem, hogy írtam már /
Amit mondott, szinte mellkason vágott. Keresztanyja lehettem a kislányának, aki mint mondotta volt, csupán pár hónapos volt. Bár mindig is szerettem, ha gyerek volt a közelemben, én magam nem éreztem magam készen arra, hogy egyet még csak kérészlányként is, de magaménak tudhassak. Emlékeztem a nagynénémre, s bár vele jó volt a kapcsolatom, én soha nem vettem olyan komolyan ezeket a családi dolgokat, mivel a saját családom sem sokáig volt egy család. Öt testvérem közül a legfiatalabb voltam, és a jelek szerint az egyetlen, aki még ma is élt. Minden esetre, nem utasítottam vissza az ajánlatot és adtam magamnak egy esélyt. Végül is, még csak egy csecsemő, nem egy tinédzser. Nem érthette, és nem is hibáztattam érte, hogy miért is éreztem magam jobban egyedül, minden esetre a szépség fogalmát kölcsönösen a másikra húztuk. Világ életemben rajongtam a hajáért, ő legalább tudta kezelni. Az enyémmel viszont sokszor volt gondom, mert olyan gyorsan gubancolódott össze, hogy ha percenként fésültem volna sem maradt volna csomómentes a fésülés pillanatát követő másodpercben. Szívesen vettem a felajánlást, de jobbnak láttam, ha nem rontom a család idilli kis környezetében a levegőt. Jobb szerettem egy szobát bérelni. Bár ki tudja, mit hoz a jövő. A stílusában minden esetre bíztam, így miután összehajtottam a pokrócot és az egyéb kellékeket is a csomagtartóba dobáltam, beültem mellé a kocsiba, a kulcsot elfordítva pedig egyenest a bevásárlóközpont felé hajtottam. Az első szabad parkolóhelyre beálltam, de még mielőtt kiszálltam volna, megigazítottam rakoncátlan fürtjeim, amibe egy-két kósza falevél belegabalyodott. Kérdésén elmélázva néztem körbe, kiszemeltem egy felöltöztetett babákkal telepakolt kirakatot, és felé mutattam. -Mondjuk ott.-mindig is szerettem a divatot követni, s mivel folyton költöztem, jó ötletnek tűnt beszerezni végre néhány új darabot. Nem mellékesen azon gondolkodom, hogy végre meg maradok egy helyben kicsit hosszabb ideig is akár. Az embertömeg zaja fülemnek kissé éles volt, ezért nem is szerettem a plázákat járni, valószínű ezért sem bővelkedtem valami változatos öltözékkel. Egy-két nadrág és szoknya, kabátok és pár cipő. Na meg persze néhány kiegészítő hozzájuk. A kirakatban "szembe jött" velem egy gyönyörű fekete ruha, ami igazán illett sötét hajzuhatagomhoz. Levettem hát a megfelelő méretben a polcról, és miután kiválasztottam még jó pár felsőt, eltűntem a próbafülkében. -Mit szólsz [You must be registered and logged in to see this link.]?-pillantok a lányra széles mosollyal arcomon. Nem volt létszükség a ruha, és nem is igazán volt olyan, amit minden nap fel lehetett venni, de ki tudja, mikor jön el valami alkalom, amire szükségem lehet rá. A selymes anyag pihe könnyen szállt a levegőben, ahogy megpördültem. De az arcomra volt írva, hogy ezt akkor is magammal vinném, ha nem tetszene neki.
Mosolyogva pillantottam rá, majd élveztem a azt ahogyan a szelő a hajamba kap. Bólintottam arra amit mondott, hiszen biztosan voltam abban, hogy sokan nem értik meg ezt az egész dologban, de ez nem az én dolgom. Szeretem Nate-t és csakis ez számít. Mellett boldog vagyok, s bármire képes lennék azért, hogy ez az érzés soha ne múljon el. De azt se szerettem volna, ha barátaim és ő közte kellene választanom, ezért is reménykedtem abban, hogy soha nem kerülök ilyen helyzetbe, mert akkor még boldogabb lennék, ha jól kijönnének egymással. Ő se fog téged bántani. - mondtam neki kedvesen.Tudtam jól, hogy Mia komolyan gondolja azt amit mond, de azt is tudtam, hogy Nate se bántaná őt. Mind a ketten olyan személyek, akik csak akkor támadnak, ha okuk van rá. Nate vadász volt, s talán most is az, de mindig is jól kezelte ezt a dolgot és még a vámpírrá válását is, ezért is gondolom azt, hogy minden rendben lenne, ha találkoznának, de nem akarok semmit se siettetni. Tudtam jól, hogy sokkolni fogja őt a dolog, pedig nem állt szándékomban. Lassan és óvatosan akartam beadni neki a dolgot, de soha nem tudtam tartani a számat. Egy aprót az ajkamba haraptam és zavartan a hajamba túrtam. Igen, végig gondoltam és nálad jobb keresztanyja nem is lehetne. - mondtam neki mosolyogva és újra körbe pillantottam. Fura volt erről beszélni egy temetőben. Még akkor is, ha ez egy boszorkány temető. - Tündéri kislánnyal ajándékozott meg az élet, szóval biztosan jól ki fogtok jönni egymással. - mondtam még mindig boldogan, majd kicsit halkabban folytattam.- Pár hónapja született meg, még Velencében. - mondtam neki mosolyogva, mert mind a hárman ott születtünk, Nate, én és a kicsi angyalkánk. Kíváncsian pillantottam rá és pontosan tudtam, hogy mire gondolt. Mert kár lenne tagadni, hiszen az élet tényleg kegyes volt hozzá és gyönyörű nő volt és mindig is az lesz, így nem meglepő, hogy a férfiak ki akarnak kezdeni vele. Nem csodálom, hogy flörtölnek veled, hiszen még maga Aphrodité is elbújhatna a te bájaid mellett. - mondtam neki mosolyogva és viccelődve, de igazam volt. Gyönyörű egy teremtés volt és bíztam abban, hogy egyszer ő is meg fogj találni a boldogságot valaki mellett. Soha nem zavarsz és bármikor szívesen látlak. Emiatt ne aggódj. - mondtam neki mosolyogva, majd megöleltem és hamarosan már a földön álltam és leporoltam a ruhámat.- Ilyen téren mindig számíthatsz rám, meg amúgy is. - tettem hozzá sietve, majd pedig elindultam a kocsijához. Én általában gyalog közlekedtem, mert még így is képes voltam bejárni a várost gyorsan, de soha se bántam az autó nyújtotta lehetőségeket. Hamarosan meg is érkeztünk a plazába, ahol még ebben az időszakban is sokan lézengtek. Nem értettem, hogy az embereknek, hogy van mindig pénzük költeni, ha folyamatosan azt mondják, hogy nincs pénzük, de ez most mindegy is. Besétáltunk a főbejáraton, majd megálltam. - Hol kezdjük? - néztem a barátnőmre mosolyogva, mert elég sok üzlet volt itt és nem tudtam, hogy pontosan mit is szeretne venni.
Ha utólag gondolkodom, mégis mi ütött belém, hogy ilyen könnyedén, néhány percnyi szóváltás után megadom a számom egy idegennek, úgy érzem nem vagyok normális. Talán paranoiás lettem, de ismét csak későn kapom magam azon, hogy kissé félve sandítok vissza rá. Végül sikerül meggyőznöm magam, hogy jól tettem, hisz a húgát keresi, fordított esetben én is díjaznám a hasonló cselekedetet. - Összefuthatnánk majd.. - ajánlom végül, leküzdve magamban azt a fura érzést, ami a hatalmába kerített. - Mondjuk a Grillben.. - vetem fel. Bár valószínűleg nem tudja, milyen hely, én viszont jártam már ott, így elégé ismerem ahhoz, hogy tudjam, ott nem lehet igazán eltűnni. Talán egy kicsit jobban tartok tőle, mint azt először gondoltam. - További szép napot és.. Sok sikert a berendezkedéshez is.. - bökök a kosara felé, amibe javarészt én pakoltam a cuccokat. Mosollyal az arcomon fordítottam neki hátat, aztán elindultam a pénztár felé. Eddig észre sem vettem, hogy az utolsó percben mintha visszatartottam volna a lélegzetemet, amit most megkönnyebbülten engedtem ki.
Kívülre igyekeztem nem mutatni, de azért elég rendesen másik sebességbe váltott a szívverésem. Ha ezt elszúrom, akkor száz százalék az esély arra, hogy a húgom nem akar majd szóba állni velem ismét, ha véletlenül... na jó, egyáltalán nem véletlenül, de újra összefutnánk. Elég volt a véletlenekből, ugyan ez sodorta elém őt egy bolt közepére, de a későbbiekben nekem kell átvennem az irányítást efelett a helyzet felett. Tehát el kell intéznem, hogy minél többször találkozzunk és minél közelebb kerülhessek hozzá, plusz ott van még az az apró bökkenő is, hogy közölnöm kell vele: a bátyja vagyok. - A lényeg, hogy már nem csak én fogom nyitva tartani a szemem. - Elmosolyodtam és lediktáltam neki a számomat, valamint én magam is elmentettem az övét, miközben próbáltam nem azon agyalni, hogy hogyan tovább? Sebaj, okos fiú vagyok, kitalálok valamit, hiszen... ha úgy vesszük, hosszú évekig ez volt a munkám. Stratégiákat létrehozni és elemezni, tervezni... a húgom megismerése könnyű feladat kellene, hogy legyen. < - Előre is köszönöm a segítséget. - Mondtam szokásomtól eltérően sokkal kedvesebb és lágyabb hangon. Tényleg nem lehet valami jó a női megérzése, ha csak egy kicsit sem érzi, hogy valami köze van hozzám.. vagy csak normális és nem beszél be magának semmit.
Egy kicsit mindig is tartózkodó voltam az idegenekkel szemben, főleg miután bujkálnom kellett, hogy életben maradhassak. Igyekeztem nem felhívni magamra a figyelmet, bár ez nem mindig úgy jött össze, ahogy azt az elején elterveztem. Sőt, igazából elég kerek kis életem lett itt, annak ellenére, hogy kezdetben csak azért választottam ezt a várost, mert itt elég sok magamfajta él ahhoz, hogy elrejtőzhessek közöttük. Amolyan természetfeletti csomópont. Mosolyra húzódott szám megjegyzésére, de nem válaszoltam. Nem igazán tudom, Cedric mennyire szerencsés, vagy mennyire nem, hiszen elég rendesen megkutyultam az életét. Pedig isten bizony nem akartam én ezt.. - Hát hogyne.. - fordultam vissza hozzá. Úgy tűnik, tényleg fontos neki a húga, nyilván nem véletlenül akarja megtalálni. - Szívesen segítek, ha tudok. Báár, a női megérzéseim általában cserben hagynak, de nyitva tartom a szemem.. - nevetek fel és előhalászom a mobilomat, hogy fel tudjam jegyezni a számát. Akár egy kávét is bevállalok vele, persze nem most, mert sietnem kellene, de a jövőben.. Nehéz úgy keresgélni, hogy nem ismer senkit. Szegény srác..
Elég nehéz volt úgy társalognom a tulajdon húgommal, hogy itt állt előttem, de azt kellett elhitetnem vele, hogy teljesen idegen számomra. Nem gondoltam volna, hogy ekkora piszok nagy mázlista leszek és a legelső városban megtett lépésem során megtalálom őt, de ez a szerencse most mégsem a teljesen kedvező fajtából való volt. Ugyan hogy a fenébe hozzam a tudtára, hogy ő a testvérem anélkül, hogy őrültnek nézne? Nem ronthatok ajtóstul a házba, nem kockáztathatom meg, hogy hozzám vág valamit. Lehet, hogy eddig nem voltunk részei egymás életének, de nem a rendőrségen akarom kezdeni, amiért beperel zaklatásért, főleg, hogy a szavai is azt igazolták, hogy őrültség lenne akárkihez is buldózer módjára hozzáállni. Jaj, hugi, miért nehezíted meg a helyzetemet? - Szerencsés fickó. - Mosolyogtam. Isten mentsen, nehogy azt higgye, hogy flörtölni akarok vele, bár be kell valljam, hogy Megan gyönyörű lány volt. Ő is jó géneket örökölt, akárcsak én. - Mondd csak, megkérhetnélek arra, hogy segíts nekem a keresésben? Nem akarok rád telepedni, nem erről van szó… csak például megadnám a számomat és ha a női megérzésed azt súgná valakire, hogy olyan típus, akit keresne a bátyja... - Vontam meg a vállamat. Na ebből hogy fogok jól kijönni? Sehogy.
A hozzászólást Max Colson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Júl. 05, 2014 4:15 pm-kor.
Igyekeztem elterelni rólam a szót, hiszen egyáltalán nem akartam magamból sokat felfedni senki előtt, még akkor sem, ha szimpatizálok vele. Könnyen érhet meglepetés, hiszen Darius hiába halott, az emberei még élnek, és valószínűleg nem tudnak a haláláról, ergo még mindig engem keresnek, hogy megölhessenek. Minél kevesebb információt adok ki magamról, annál kisebb az esélye annak, hogy a nyomok nálam futnak össze. - Rosszfiúból több, mint elég van itt... - nevettem fel, bár most már minden jókedv nélkül, amit persze próbáltam leplezni. - A leírásod csak egy tucat emberre illik rá. De ha nem akarod, hogy őrülnek nézzenek, ne támadd le őket azonnal.. - szavaimat biztatásnak szántam, remélem ő is annak veszi. Remélem az első megérzésem az igaz és nem egy gazemberhez van szerencsém, akivel még együtt is érzek. - Nekem mennem kellene.. - magyarázom ki magam, hisz nem akarok tovább a családi életében vájkálni. Más talán még akkor sem lenne ilyen készséges, ha keres valakit. - Vacsorát ígértem a páromnak.. - mosolyodom el és kisebb hezitálás után kiválasztom a polcról a tésztát, amit a szószhoz gondoltam. - Sok szerencsét. Remélem megtalálod a húgod, Max - szántam búcsúzóul.
Felnevettem. Tetszett a stílusa, hirtelen hatalmas öröm járt át, hogy a húgom nem valami karót nyelt, egy mondatot huszonötször átrágó fruska. Plusz a korához képest kellőképpen érettnek tűnt. A kérdés már csak az, hogy vajon ugyanilyen éretten kezelne-e egy olyan benyögést, miszerint a testvére vagyok vagy a fejemhez dobná az első dolgot, amit le tud kapni a polcról. A tapogatózást mégsem művelhetem évekig, hiába tudtam, hogy mindennek megvan a maga ideje... lehet, hogy elköszönök tőle, akkor soha többé nem látom. Oké, ennek az esélye egy kisvárosban egy a millióhoz, de mégis milyen indokkal kerülök hozzá közel anélkül, hogy az félreérthető legyen? Mert a félreértésekből még nehezebb lenne kimászni. - Egyesek szerint tipikus rosszfiú vagyok. - Bólintottam. - De mint mondtam, ide nem azért jöttem, hogy gazdagítsam a város rosszfiú-állományát. - Tetszett, hogy minden egyéb, eddig kirajzolódott tulajdonságán kívül segítőkész is volt. Bár ez már a legelején megmutatkozott, mégis.. sokan csak olyan frázisokat puffogtatnának, hogy idővel úgyis megtalálom vagy biztosan nehéz lehet, ha azt hallanák, hogy a húgomat keresem, de ő nem... felajánlotta a segítségét. Eszméletlen ez a csaj. - Nincs róla képem, de tudom, hogy néz ki. Szőkésbarna haj, nagy, barna szemek, kb. 170 centi, csinos testalkat. Nemrég töltötte be a 21-et. - Néztem a szemeibe. Nem volt nehéz személyleírást adnom róla, itt állt előttem. - Mint mondtam, még nem ismerem Mystic Falls lakosságát. Nehéz dolgom lesz? - Kérdeztem.
Nem tudom, miért akartam kiszedni belőle személyes információkat, hisz én mindig is a tapintatos oldalt képviseltem. Talán a hirtelen jött érzet, hogy átlát és pontosan tudja, ki vagyok és mit műveltem, arra késztetett, hogy bármi áron, de tereljem el a szót. Ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Még mindig jobb, mint közhelyeket bedobni. Abból a hülye is látná, hogy menteni akarom a süllyedő hajót. Most még van esély arra, hogy egyben tartsam a ladikomat. Mindaddig persze, míg nem lepleződöm le. - Csak nem vagy rosszfiú? - esett ki a számon ismét meggondolatlanul. Gondolatmenetem, miszerint a rossz vonzza a többi rosszt, remélem nem állja meg a helyét. Ha mégis, nos kezdhetek csomagolni, mielőtt nyakig ülnék a cukormázban... Olyan, mintha valami arra késztetne, hogy mondjam ki azt, amire gondolok.. Én pedig erőnek erejével tartom vissza. Jobban meg kell gondolnom, mit mondok és kinek. Kezd rajtam úrrá lenni a paranoia.. Egy gyanútlan fickóra is azt hiszem, hogy gyilkolási szándéka van, pedig aztán.. - A húgodat? - mosolyodtam el némiképp én is, miután megkönnyebbültem, hogy nem vette tolakodásnak kérdésemet. - Pont itt? - néztem rá értetlenkedve. A húga is igen nagy bajban lehet, ha pont itt köt ki. Én meg párhuzamot vonok, pedig semmi értelme. - Hogy néz ki? - böktem ki a kérdést. - A névmemóriám nem túl jó, és arcokkal párosítani még nehezebb, de csupán az arcot könnyen megjegyzem. - ajánlottam ezzel segítséget. - Ha van egy képed, talán.. - haraptam félbe a mondatot. Mintha gondolkodóba esett volna. - Persze én megértem, ha magad akarsz a nyomára bukkanni - és íme felajánlottam a lehetőséget a visszakozásra is. Távol álljon tőlem, hogy az első napján, amit itt tölt, pont én okozzak kellemetlenséget. A másik ok pedig, hogy felötlött bennem, hogy mi van, ha nem elszakították őket, hanem elmenekült? Ha a sármos külső mégiscsak romlott belsőt rejt?! Akkor bizony talán már én is bajban vagyok. Nehéz megállapítanom, kiben bízhatok, és ez egyre csak bonyolultabb lesz.
Megmosolyogtatott, ahogy láttam, szinte gondolkozik azon mit mondjon nekem. Az tartott életben, hogy megtanultam olvasni mások gondolataiból, abból, ahogy arcukra kiülnek belső dilemmáik és összegzik, vajon mit ejtsenek ki a szájukon és mi legyen az, amit magukban tartanak. És volt egy olyan érzésem, hogy jelen pillanatban ő sokkal több mindent akar magában tartani, mint amit az orromra kötni. Ez lejött a válaszából is, ettől általánosabb dolgot keresve sem találhattam volna. Horrorsztorik mindenhol vannak... de még milyenek! Tudtam, hogy a kilencven százaléka igaz annak, amit a városkáról rebesgetnek, a maradék tíz százalék csak azért nem, mert az már igencsak elvetemült elmék fondorlatos és túlzó szüleménye. Egyszóval hülye, gyerekek ijesztgetésére kitalált mesék. A valóság és a természetfeletti ezektől sokkal igényesebb. - Pedig engem igazából a rossz híre hozott ide. Többek között. - Tettem hozzá rögtön. Akárhányszor Megan-ra néztem megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy hogy a fenébe lehetek ekkora piszok nagy mázlista, hogy az első körutamon vele futok össze? Soha életemben nem voltam szerencsés, mindenért meg kellett küzdenem, erre Fortuna most akar lepacsizni velem? Nem gyanús ez egy kicsit? Csak kérdésére kaptam fel a fejem. Na erre most mit válaszoljak? Azt, hogy igazából téged kereslek? Cseppet sem lenne morbid. - Valakit, akit nagyon régen elszakítottak tőlem. - Pillantottam rá ismét. - Ne szabadkozz, igazából nem titok. - Legyintettem egyet. - A húgomat keresem. Szóltak, hogy itt van a városban és hosszú idő óta ez az egyetlen normális nyom, ami segíthet közelebb kerülni hozzá. - Mondtam, ezzel nyerve körülbelül tíz másodpercet arra, hogy felkészüljek egy esetlegesen olyan kérdésre, hogy mi a neve, hátha ő ismeri. Ez esetben majd pisloghatok, az biztos.
Úgy rúgtam be a pláza ajtaját, tiszta dühből, mint Clint Estwood az ivó ajtaját egy harmadosztályú western filmben. Még akkor is megállás nélkül dohogtam, mikor előrángattam egy bevásárló kocsit, meg az Elena által írt listát, és miközben szorgalmasan gyűjtöttem a tételeket, folyamatosan járt az agyam. Hogy Elena dühös? Hogy csalódott? Teszem a szívemre a kezem, és isten látja lelkem, hogy őszintén mondom, teljes mértékben megértem. Nyilván én is az lennék. De... az isten szerelmére... azt nem lehet megérteni, én min mentem át? Annak idején öt éven át, nap mint nap megjártam a pokol legmélyebb bugyrát is. Kivágták a szememet, a belső szerveimet, savat fecskendeztek belém, amik szétmarták az ereimet. Szikével metéltek ahol csak lehetett, aztán visszadobtak egy szűk, dohos és büdös cellába regenerálódni, mintha egy felhúzható játék lennék, ami egy éjszaka alatt megforgatja magában a kis ezüstkulcsot. Ennél fájdalmasabb, és egyben megalázóbb élményem talán azóta sem volt. Elena nem tudja milyen a szabadságától megfosztott ember lelke... akinek az önbecsülését a padlóba tapossák, és úgy kezelnek, mint egy állatot. - A rohadt életbe! - jutottam a gondolataim végére, és úgy vágtam bele egy zsák uborkát a kocsiba, hogy a mellettem álló nő rémülten pislogott rám, majd gyorsan arrébb talpalt néhány métert. Villantottam felé egy meggyőzőnek szánt mosolyt - bár inkább vicsor volt, ha belegondolok - aztán tolni kezdtem a kocsit a kassza felé. Közben arra gondoltam, soha nem kellett még úgy egy ital, mint ahogy most. Talán hazafelé beugrom a Grillbe. Kinek ártok azzal?
VValahogy furcsa volt érintenem Leenát, olyan sok emlék tört rám. Pont, mint régen, ő, mint egy cica simul az emberhez. Aztán csak azt vettem észre, hogy Adél felpattant s kicsit eltávolodott. Összeráncoltam a szemöldökömet és őt figyeltem. Nem tetszett nekem ez a dolog. Olyan furcsán viselkedett egy picit dühített, mikor oda jött, hogy a kezembe nyomta a kulcsokat. - Tessék? – halkan kérdeztem vissza, de már régen késő volt. Ő elviharzott. Itt hagyott két embert, akik bármelyik pillanatban összeeshetnek és meghallhatnak. - Adél! – kiabáltam utána, de már abban sem vagyok biztos, hogy hallotta. Feltápászkodtam és csalódottan nyúltam Leena felé, hogy felsegítsem. - Menjünk hozzánk, minden varázs cuccom a szobámba van telepítve. - Úgy éreztem, hogy Adél cserbe hagy, mert feleslegesnek érzi magát. Zsebre vágtam a kulcsokat és próbáltam arra koncentrálni, hogy egy lappangó gyilkos átok kuporog bennünk, amitől meg kell szabadulnunk. Adél nélkül. Ami jobban bántott, hogy ki akar hagyni a dolgaiból. Nem bízik bennem, pedig csak egy ölelés volt közöttünk. Bár, ha ennyire féltékeny, akármi megtörténhet. Magamat marcangolva léptem a kocsihoz, amihez tartottunk, Megvártam míg Leena oda ér mellém. - Add a kulcsokat, majd én vezetek. – vettem el tőle és azonnal haza hajtottam. Most nem akarok tehetetlen lenni, le kell, vezessem a dühömet, amit Adél keltett bennem ezzel a féltékenységi akciójával. Hamar oda értünk a lakáshoz és kinyitottam az ajtót. - Fent a lépcső után balra, az utolsó szóba. – magyaráztam és eszembe jutott, hogy Adél szobája a folyosó másik végén van. De nem, most arra kell koncentrálnom, hogy ki kerüljünk ebből a balhéból.
•• Words: 252 •• Note:Folytasd Adél & Neal lakásán, pls. •• [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem szóltam közbe végig csak azt tettem, amire megkért. Mert így volt helyes ez az egész. Nem akartam veszélybe sodorni Neal életét, mert egyszerűen túlságosan is fontos volt nekem. Habár ez a szituáció kezdett egyre kellemetlenebb lenni próbáltam nem foglalkozni vele. Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne ha elveszíteném Neal-t. Mihez kezdenék? Talán a régi önmagam lennék vagy végre egyszer megtörnék és tényleg kimutatnám, hogy fáj? Ő érzéseket öntött belém, amiket mindig megvettem. Szeretet, törődés.. Ezekre régebben képtelen voltam. Vagyis nem vágytam arra, hogy törődjek másokkal. Mindig, mikor törődni kezdek valakivel elveszítem. A szüleimmel nem volt a legjobb a kapcsolatom.. Elvesztettem őket. Aztán ott van a bátyám. Végre kezdtem megnyílni felé és őt is elragadták tőlem. Miért? Mégis mivel érdemeltem ki azt, hogy mindenki aki körülöttem van meghal? Most Neal.. Ezt már tényleg nem viselném el. Talán meg kellene vonnom magam az emberektől. Mindenkinek jobb lenne. Rossz ómen vagyok. Nem más. El kellene tűnnöm a föld színéről.. A féltékenység dolgozott bennem, de jól esett, hogy én voltam az első gondolata, mikor magához tért. Tisztában voltam azzal, hogy ez az egész nem az én érdemem. De akkor is jól esett, hogy tudatta velem, hogy szeret. Én vagyok neki a fontos.. Bár ez az egész nem tartott sokáig, hiszen hamarosan őt is megölelte. De miért ne tette volna? Hálás azért, hogy megmentette az életét, míg én konkrétan semmit nem csináltam.. Csak egy felesleges tényező vagyok. Jobb lenne, ha egyszerűen eltűnnék az életéből én hozom rá a bajt.. Most nem tudom mit csináltam, hogy ez történt vele, de biztos vagyok benne, hogy az én hibám volt az egész. Mindenki, aki körülöttem van veszélyben van. Főleg, mivel vonzom a bajt. Milena-val egyedül kell elbánnom, mert félek Neal-nek baja esne.. Nem fogom hagyni, hogy miattam haljon meg. Ahogyan Thayer-nek sem fogom engedni, hogy beleavatkozzon a dolgomba. Nem esik baja több embernek miattam. Nem! Ha ehhez az kell, hogy mindenkit magam mögött hagyjak, akkor pontosan ezt fogom tenni. Felálltam, majd mindenféle szó nélkül a lakáskulcsomat kezdtem el kotorászni. Mindig a táska legalján van. Amíg ezt kerestem addig sem kellett rájuk figyelnem. Egy idő után a kezembe is akadt a telefonommal együtt. Ránéztem és láttam, hogy két perce kaptam egy SMS-t Aaron-tól. A vérfarkas srác.. Nem engedhetem, hogy fejvesztve rohanjon a vesztébe. Bármennyire is szeretnék itt maradni és nézni, ahogy örülnek egymásnak inkább megyek és segítek valakin, mielőtt még késő lenne. Neal, már meglesz abban biztos vagyok.. Nem engedné Leena, hogy baja essen. Jelen pillanatban pedig nem úgy éreztem, hogy Ő a harmadik kerék, hanem én. Szóval jobb, ha megyek.. Aztán pedig később elengedem Neal-t.. Veszélybe sodrom pusztán azzal, hogy egy fedél alatt lakik velem.. Nem tudom, hogy pontosan mit kellene tennem, de idővel ki fogom találni. Odaléptem Neal mellé, majd a kezébe nyomtam a kulcsaimat. - A lakáskulcs és a kocsikulcs. Meglesztek ti ketten.. Nekem segítenem kell egy baráton. - Nem is vártam választ egyszerűen csak elsétáltam. Próbáltam beazonosítani, hogy mégis hol készülhetett a kép, amit Aaron küldött, de az egyszer biztos, hogy nem fogom elsőre megtalálni. Amennyire szerencsétlen vagyok. Nem érdekelt most Neal véleménye sem pedig Leena-é. Szórakoztassák el egymást. Lehet, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy hátat fordítottam nekik és szabad utat adtam annak a.. nem találok rá jó szavakat még azután sem, hogy megmentette Neal életét. Egyszerűen fel tudnék robbanni a közelében. Jobb is, hogy Aaron írt.. Csak hátráltatnám őket a hülye féltékenykedésemmel.. De talán van is mire.
•• Words: 568 •• Music: [You must be registered and logged in to see this link.]•• Note: nem tartalak fel titeket. :c köszönöm a játékot. <3 •• [You must be registered and logged in to see this link.]
Ez az egész nem várt helyzet.. Azt hittem ki fog csúszni az ujjaim közül, mielőtt még igazán megértettem volna, vagy reagálni tudtam volna rá. Nem számítottam rá, hogy még ma ilyen kaliberű varázslatot fogok végrehajtani, vagy ha mégis megpróbálom, az nem volt a pakliban, hogy életért megy majd a harc. Azt viszont nem engedhettem, hogy Neal meghaljon. Bár bizonyára Ő is megtalálta volna a módját annak, hogy visszajöjjön, na de milyen áron?! Ha valakivel nem lehetek önző, akkor az pont Neal. Utálom magam gyengének mutatni, de mind hiába, ez az egész nem kis teljesítményt igényelt meg tőlem, kár tagadni. Viszont eszem ágában sem volt abbahagyni, annál azért keményebb fából faragtak engem. Erősen koncentráltam az igére, és igyekeztem a lehető legkevésbé fájdalmasan kiszakítani a kínt lelkéből – már ha létezik ilyen humánus módszer erre. Éreztem rajta az ellenkezést is, de ugyan kérem.. Ismer engem, mint a tenyerét, és tudja, hogy nem adom fel. Sosem tettem, miért most kezdeném el?! Akaratos vagyok, pont ezért gyűlt meg velem a baja annyiszor és ezt szerettem bennem. Többek között természetesen. Lelkem egy részén éreztem a hasadást, amit a varázslat okozott, hiszen ezt úgy is fel lehetne fogni, hogy én teszek kárt magamban. Nagyon leegyszerűsítve így is van, de persze semmi nem ennyire egyoldalú. Ezzel párhuzamosan lett Neal jobban, amitől megkönnyebbültem. Egy másodperc erejéig. Hiába tért magához és nyitotta fel szemeit, tudtam, hogy itt még ennek nincs vége, hisz most mindkettőnkben lappang egy kicsi az átokból. Remek hír.. Orvoslásra szorul.. Külön meglepetés volt, hogy Adél nem csinált semmit olyasmit, ami gátolt volna a „munkámban”. Ha jobban belegondolok esélyt sem adtam rá, de jól is tettem. Nem akarom őt Neal közelében látni, hiába tűnik körülöttük minden cukormázasnak.. Apró csókok, kedveskedés, finom szóváltások.. Mintha tényleg szerelmesek lennének. Az egyetlen egy bökkenő az, hogy én ezt nem hiszem el. Én sosem voltam ennyire nyálas.. Egyszerűen csak szeretem. Viszont úgy tűnik, Neal számára ez más semmit sem jelent. Nem mintha mondtam volna neki, hiszen tudnia kell.. Muszáj éreznie, vagy csupán sejtenie, hogy nem vagyok közömbös. Csak nagy sokára eszmélt fel arra, hogy én is itt vagyok, holott ez azért nyilvánvaló. De nem hibáztatom, hozzá kell még szoknia ahhoz, hogy itt vagyok. Arra pedig lesz ideje bőven. Azt garantálom. Olyan régen éreztem magam körül karjait, hogy szokatlan volt a kontaktus, de semmiért nem adtam volna az ölelését. Szükségem volt rá, hisz én magam is ziháltam és éreztem, miként nehezül el mellkasom és szédül velem minden.. Momentán ő volt az egyetlen biztos pont, amibe kapaszkodhatok. Így is tettem. - Ugye, tudod, hogy a te hülyeségedet nem sok mindennel lehet helyrehozni? - grimaszoltam egyet. Persze büszke voltam magamra, hogyne lettem volna, hisz bővítettem a repertoáromat, nem is akármivel, de jobban örülnék, ha lezárhatnánk már ezt az átok-ügyet. - Nem okozok csalódást.. - mosolyodtam el, és egy pillanatra vállára hajtottam a fejem. Gondolom vöröske most majd megpukkad mellettem, de nem különösebben foglalkoztam vele, hisz kisebb bajom is nagyobb annál, minthogy Neal-en kezdjünk veszekedni. - El kellene tűnnünk innen.. - javasolom azonnal, sürgetően. Tudom, hogy mindenki másképp kezeli a stresszt, és nyugtatja meg magát meg a környezetét, de én még nem akarok előre inni a medve bőrére. A veszély még fent áll, csak az egy átok lett felezve, hogy kitalálhassunk valami megoldást, vagy a már meglévő ötletet dolgozzuk át. Viszont az idő fogy. Már így is cefetül nézhetek ki, nem akarok ennél is jobban szétcsúszni.. A gyertyákat és a többi kelléket is meg kellene oldani. Úgyhogy csak remélni mertem, hogy Neal hamar kitalál valamit. Vagy a kislány.. Hátha megcsillogtatja a tudományát..
[You must be registered and logged in to see this link.] szavak: 579 | megjegyzés: -
Éreztem a lányok közötti feszültséget, amit meg is értek. Én próbáltam nyugodt lenni és nem kimutatni mennyire aggódom, hiszen Leena erős boszi, Adél pedig fantasztikusan ügyes farkas. Mindkettő megsérülne, én pedig nagyon nehezen élném meg. Nem vagyok egy főnyeremény, a férfiak között is inkább a hisztisebbek közé tartozom. Szeretem a rendet és napokig le tud kötni egy új varázslás. Eltűnök, ha arról van szó. Nem értem miért kell ezt csinálniuk. Azt még éreztem, hogy erőtlenül csúszik ki a kezem Adél kezéből, és a hideg betonon koppan a fejem, de utána már semmit. Ott feküdtem és próbáltam küzdeni a sötéttel. Szűksége van Adélnak rám, és nekem is rá. A nagyküzdelem ellenére jöttek az emlékek. Leena első találkozása, mikor a menzán rám mosolygott és szerelem lett első látásra. Két hétig állandóan leskelődtem utána. Nagy nehezen elhívtam a Gólyabálra, ahol ő volt az én hercegnőm. Ahogy a barna haja ráomlott a vállára. Mellesleg az a krémszínű ruha. Gyönyörű volt. Az első csókunk, az első éjszakánk. Minden tökéletes volt. Úgy, ahogy a filmekben volt. Ezeket az emlékeket elrejtettem a lelkem legmélyére. Elfelejteni úgy sem tudom soha. De legalább ne emlékezzek mindig rá. De itt van, ugyan azzal az elbűvölő mosolyával. Hirtelen hideg kezek ragadták meg az arcom és tudtam, hogy ez csak is elbűvölő Adél lehet. Bársonyos bőrén éreztem a remegést. Aggódik, miattam. Erősen küzdöttem, hiszen az első viharos találkozásunk, a féltékenységi jeleneti a próbafülkében, amikor megpillantottam meztelenül. Aztán az a felejthetetlen nap, amit az ágyamba töltött. Gyerünk Leena, ügyes kislány vagy! Magamba szurkolva éreztem, ahogy próbál megmenteni, de mikor megéreztem azt a bizonyos érzést, amit nem szabadott volna. Ellene kezdtem el küzdeni. Ha átveszi tőlem, nem éli túl. De nem ment. Túlságosan is összeszedett és pontos volt az egész varázsige. Éreztem, ahogy a lelkem megkönnyebbül. A nehéz szorongás lassan eltávolodik a mellkasomból. Leena.. miért? Nem értettem, miért ezt az igét veszi elő, hiszen az életét kockáztatja miattam. Nem tudtam megszólalni, sem kinyitni a szemem, de még is láttam magam előtt Adél szomorú arcát, ahogy engem néz és aggódik. Aztán Leena erőlködését hogy mindenképp megszabadítson a fájdalomtól és a haláltól. Amint összekapartam magam annyira, hogy megszakítsam az őrült tervét elkaptam a kezét és hatalmas levegőért kapva nyitottam ki a szememet. A tenyeremmel megtámaszkodva magam mellet néztem rá. Ez fantasztikus, miért kell lestrapálnia magát. Egyelőre még megszólalni nem bírtam, csak ráztam a fejem, hogy fejezze be, mert mindketten meg fogunk halni. Adél felé fordultam és ajkai felé nyúltam. - Jól vagyok. – simítottam végig puha vörösen telt ajkain és magamhoz húztam. Fantasztikus barát vagyok, megmenti az életemet még is egy másik lányt ölelgetek. Elengedtem Adélt és Leena-t zártam a karjaimba. - Ugye tudod, hogy ez hatalmas baromság volt? – simítottam végig kusza haján. Örök hálám fogja üldözni ez miatt, de még is legszívesebben jól letoltam volna, azért mert ezt tette. - Ügyes voltál. – Megpusziltam a feje búbját és utána a térdeim közé hajtottam a fejem. A lányokat megnyugtattam, és most magamat is meg kell. A szívem majd kiugrott a helyéről, de az adrenalin jót tesz, úgy ahogy.
•• Words: 500 •• Note: - •• [You must be registered and logged in to see this link.]
Eleve utálom, ha rá vagyok utalva más emberekre, dehogy pont egy exet kelljen kifognom? Oké. Tisztában vagyok azzal, hogy tehetetlen vagyok. Nem segíthetek rajta, hiszen nem vagyok boszorkány. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha vérfarkas gének helyett boszorkány géneket örököltem volna. De talán akkor Milena-nak soha nem lett volna esélye arra, hogy megölje a testvéremet.. Soha nem ölték volna meg a családomat és én nem lennék az, aki ma vagyok. Ha ezek mind nem történnek meg talán soha nem jövök ide és nem ismerem meg Neal-t. Aki jelent pillanatban a legjobb dolog az életemben és egyszerűen még nem állok készen arra, hogy elveszítsem. Mindenkit túl korán veszítettem el. A családomat egytől-egyig.. Mindig, mikor közel engedtem magamhoz. Mintha valami átok ülne rajtam, hogy csak akkor élhetek és élhet mindenki körülöttem boldogan, ha undok leszek. Ha nem törődök semmivel csak saját magammal. Jó ideig azt hittem, hogy ez én vagyok. De mi van, ha ez csak egy ösztönös reakció volt az emberek közeledésére? Ha nem lenne bennem valamilyen szinten a kedvesség, akkor nem tudnék ilyen lenni.. Nem tudnám szeretni Neal-t. Pedig szeretem. Talán ez az egyetlen biztos dolog az életemben, de legalább tisztában vagyok vele. Nem hinném, hogy túl tudnám tenni magam azon, hogyha ő meghal. Akkor az én életem ugyanúgy véget ér. Talán örökre megpecsételődik a sorsom, miszerint egy szemét ribanc legyek. Nem mondom, hogyha most sikerül megmentenie jó kislány leszek és mindenkivel kedves leszek. Egyszerűen csak megpróbálok egy másik nézetet alkotni az életemben. Viszonylag kedvesebben fogok hozzáállni az emberekhez, de nem fogok teljes mértékben megváltozni.. Ugyanaz a személy maradok, mint aki voltam. Ez az egész úgy hangzik, mint valami újévi fogadalom.. Teljesen gáz. Na, mindegy.. Az egyik pillanatban még Neal mellettem volt, mikor már majdnem kiértünk a parkolóba a következőben pedig éreztem, ahogy elgyengülve összeroskad. Egy pillanatra leállt a szívem.. Azt hittem, hogy elveszítettem és hirtelen.. Lesokkoltam! Én, aki végignézte tulajdonképpen a szülei halálát.. Mindenféle bűntudat nélkül ontottam ki egy személy életét és próbáltam kiontani egy másikét. Soha nem féltem.. Most pedig egyenesen rettegtem. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen fontos lesz a számomra valaki.. Már pedig most nagyon is így van. Neal.. Ha tehetném az életemet adnám érte. Egy pillanatig sem gondolkoznék rajta. Leena kérdésére csak bólintottam. Ő az egyetlen esélyünk ezért kénytelen leszek azt tenni, amit ő mond. Gyorsan ott is teremtem, hogy megtámasszam Neal fejét. Figyelmesen végighallgattam, amit mondott. Furcsa, de én nem is gondoltam arra, hogy megölöm őt még akkor sem, mikor eszméletlen.. Most valahogy nem menne. A saját érdekeimet a háttérbe kell szorítanom. Könnyebb lenne az életem, ha nem lenne benne egy ex, de tudom Neal sosem bocsájtaná meg nekem.. Vagyis hát nem tudom. De valószínűleg nem lenne elragadtatva attól, hogy megöltem az exét aki megmentette az életét. A szívem, majd kiugrott a helyéről annyira izgultam érte. Nem veszíthetem el őt.. Bíznom kell abban, hogy Leena nagyon is tudja, hogy mit csinál. Valószínűleg nem ez az első ilyen.. Bár az sem volt tervbe véve, hogy nem érünk el odáig, amíg Leena akart.. De itt az improvizáció ideje. Könnyeimet próbáltam visszafogni, hiszen kiskorom óta nem sírtam úgy igazán.. Egyfajta szégyen a számomra, ha a könnyeimet kell hullatnom valami miatt. Meg még az kellene, hogy pont előtte kezdjek el sírni, mint egy óvódás, akinek a kedvenc játéka tönkrement és most próbálják rendbe hozni, de nem biztos, hogy sikerül. Viszont a probléma csak az, hogy számomra Neal nem játékszer. Az ő élete az enyémnél is fontosabb, hiszen számomra ez az egész, már nem szól másról, mint a bosszúról. Arról, hogy egyszer s mindenkorra végezzek Mila-val. Ki gondolta volna, hogy ez lesz egy aprócska kis kávés incidensből? Mert én aztán biztos, hogy nem. Neal-ről Leena-ra ugrott a tekintetem, hiszen nem éppen arról árulkodott, hogy ez az egész valami kellemes kikapcsolódás. Meg akartam kérdezni, hogy minden rendben-e, de a fejemben szinte égtek a szavai, hogy maradjak csendben. Nem tehettem mást, mint csendben figyeltem, hogy mi történik. Remélhetőleg ez az egész sikerülni fog.. Ha nem.. Akkor fogalmam nincs, hogy mihez kezdek.
•• Words: 657 •• Music: [You must be registered and logged in to see this link.]•• Note: bocsánat a késésért + a gáz minőségért •• [You must be registered and logged in to see this link.]
Letörölhetetlen mosollyal az arcomon léptem be a plázába. A három gyereket már kitettem a felvigyázónál. Ahogy meglátták, már sprinteltek is kifelé a kocsiból, hogy megölelgessék, és nem ejtette őket bánatba a tény, hogy most ott fognak aludni, méghozzá nélkülem és Elena nélkül. Az már szentigaz, hogy megfogtuk az isten lábát ezzel a nővel... Nehezen hagytam ott a kicsiket, háromszor is visszafordultam, még akkor is, ha tudtam, hogy ők nagyon jó helyen vannak most. Mégis, olyan volt, mintha kicsit elvesztettem volna őket. Csak akkor szálltam be a kocsiba és indultam el, mikor hol egyik, hol másik gyerek gyöngyöző kacaját hallottam meg a vámpírhallásnak köszönhetően. Azzal nyugtattam magam, hogy holnap délre már otthon is lesznek. Addig meg vár ránk Elenával és nyugis éjszaka. Frissen siettem hát be a plázába, és azonnal az emeletre vettem az irányt. Jártam már itt, legalábbis elsétáltam a bolt előtt. Soha nem tértem még be venni semmit, mert foglalmam sem volt, Elena vajon nem-e vágná a fejemhez a szerzeményemet. De most úgy tűnik, szabad jelzést kaptam. Hát, egy próbát megér. Természetesen, egyetlen női vásárló sem volt az üzletben. Mintha minden ilyet csak a férfiak számára találtak volna ki. Nem vacilláltam sokáig, azonnal a megfelelő polchoz sétáltam, bár kissé belezavarodtam a kínálat sokszínűségébe. Végül egy kisebb, és lightosabb darab mellett döntöttem. Azt hiszem, kezdetnek tökéletes. Lekapkodtam még néhány apró csecsebecsét a polcról, aztán - kissé vörös fejjel - fizettem, és távoztam. Már nagyon haza akartam érni. Kíváncsi voltam, Elena hol és hogyan vár rám.
Végre egyikük sem akadékoskodott, és tudtam, hogy követnek. Jól is teszik, ami azt illeti. Kezdek aggódni Neal miatt, hisz látszik rajta, hogy cseppet sincs jó bőrben, de ezt nem mutatom ki annyira, mint amennyire én kétségbe vagyok esve. Nem kell róla tudnia. Tudniuk. Az más kérdés, hogy Neal ismer, míg a kis barátnője közel sem. Nem tudja hát, hogy nálam jó kezekben van a szerelme. Illetve, mivel Neal bízik bennem, valószínűleg ő is kénytelen. Még ha nem is tetszik neki, hogy én is a képben vagyok. A parkoló felé vettük az irányt és próbáltunk minél feltűnésmentesebben kijutni a központból, ahol az emberek szinte gyűrűként vontak már körbe minket. Mire számítottak? Hogy nyíltan nekiesek a kislánynak és addig fojtogatom, amíg lélegzik?! Talán kitelt volna tőlem az is, de van most fontosabb dolgom is. Hallottam, hogy épp rólam folyik a szó, vagyis az a néhány, ami még elhangzik Neal szájából, viszont teljesen megdöbbentett, mikor félbeharapott sóhajként hangzott tőle el a nevem.. Vagyis annak a fele. Ösztönösen fordultam felé és szinte sokkolva láttam, hogy kapaszkodik meg a falban, aztán csúszik le egészen a földig. Nem.. Még kell idő! Csak az épp most nem áll a rendelkezésemre.. Pedig igazán nagy szükségem lenne rá, hogy el tudjam készíteni a főzetet,ami rendbe hozza. Így kénytelen vagyok improvizálni. Kár, hogy az sosem sült még el jól. - Neal.. - guggoltam le mellé és pofozgatni kezdtem, reménykedtem benne, hogy reagál, de nem tette. A pulzusát sikerült kitapintanom, de ez sem volt túl biztató. Pedig ha valaki, hát én nem hagyom meghalni.. - Nincs több idő, hogy elvigyük valahová. - magyaráztam a hajamba túrva. Hiába próbálnám stabilizálni az állapotát, csak kimeríteném magam. És hirtelen nem is jut eszembe olyan komoly érv, hogy miért kellene tennem, mikor azzal a verzióval semmi sem biztos. Reménykedtem, hogy erre sosem kerül majd sor, és nem kell Őt így látnom, de sajnos nem teljesülhet minden kívánságunk, ugye?! - Hajlandó vagy együttműködni és csinálni, amit mondok?! - néztem Adél felé komoly ábrázattal. Nem most van itt az ideje annak, hogy a torkomnak essen, így biztosra kell mennem. - Na nem, akkor nagyon gyorsan húzz el.. - vált kissé rekedté a hangom, de folytattam. - Ha maradsz, támaszd meg a fejét.. - utasítottam és mellé térdeltem. Elég neki az agyrázkódás, nem kell több fejsérülés. - Varázsolni fogok. - jelentettem be előre, miközben közbepillantottam, van-e itt valaki más is rajtunk kívül. - A legfontosabb, hogy marad csendben.. Folyamatosan nézd a pulzusát és ha csökken, szólj. De ne érj hozzám. - intéztem Adél felé, de közben folyamatosan Neal-t figyeltem. Ha nem jön össze, lehet hogy most látom utoljára és erre nem készültem fel. Nem is lehet. - És ha elájulok, ne vágd át a torkomat.. - jegyeztem meg még epésen, bár kétlem, hogy kockáztatna. Nem foglalkoztam többet azzal, hogy mit is felel. Elmondtam, amit tudni kell, a többi az én feladatom. Rosszul becsültem fel az időmet, így nem a már ismert módszert alkalmazom, hanem egy.. Kissé veszélyesebbet. De előtte még Neal füléhez hajoltam. - Ne merd feladni.. Nem csak a saját életeddel játszol.. - suttogtam neki. Remélem, ha nincs is eszméleténél, azért érti mit mondok és talán arra is rájött, mire készülök. Igazából a legkézenfekvőbb módszer. Megpróbálom az őt fertőző átok egy részét magamba szívni, így ismét itt lesz köztünk. Ténylegesen is. Ketten mégis többre megyünk, mintha egyedül kellene végigcsinálnom. Bár igazából attól jobban félek, hogy a végén én ölöm meg őt, a hozzá nem értésemmel. De mostantól az is benne van a pakliban, hogy én halok meg. Persze én megtalálnám a módját, hogy visszajöjjek.. Tehát búcsúnak itt helye sincs. Lehunytam a szemeimet, egyik tenyeremet nyakára csúsztattam, másikat szíve fölé helyeztem és minden tudományomat bevetve kezdtem el mormolni a szavakat. Abban nem voltam biztos, hogy használ-e egészen addig, míg meg nem tapasztaltam. Hangosan nyögtem fel, ahogy szívem táján megéreztem a nyomást, amihez enyhe szédülés is társult. Nem így terveztem a találkozásunkat.. De a sors ismét keresztülhúzta a számításaimat. Már csak abban bízok, hogy a kis barátnője hallgat rám és nem csinál nagyobb galibát annál, ami épp van. Bízok? Én? Phej..
[You must be registered and logged in to see this link.] szavak: 667 | megjegyzés: -
Komolyan úgy éreztem magam, mint ha én lennék a Nagy Ő és nekem kell, virágot adjak a választottamnak. De csak ugyan én már válaszoltam. Ott álltam a két lány között és éreztem, ahogy lassan kiszáll belőlem a lélek. Erősen kellet magamban bízni, hogy erőben maradjak. Ahogy cikáztam a lányok között a szemeimmel, hirtelen feltűnt, hogy a lányokból kettőt látok. A csók után, amin kifáradtam. Még ez is sok volt, hogy a város széléről begyalogoltam, a veszekedés sem segített. És ez a csók..ami nagyon finom és érzéki volt, még is kivette az utolsó leheletemet. Végre Adélaide is bele egyezett, hogy segítsen rajtunk Leena. Ahogy lépdeltünk, annyira még volt erőm, hogy oda hajoljak a füléhez. - Ő Camille. – megfogtam a bordáimat és elkezdtem köhögni. – Akiről meséltem, Leena Camille. – egészítettem ki és egy szó nélkül mentem tovább. Ennyivel még tartoztam neki, hiszen fogalma sem volt mi van, vagy volt kettőnk között. Ahogy rápillantottam Lenna kerek fenekére, ahogy előttem ringatózott és vitt arra a helyre ahol talán van még remény arra, hogy valaha ismét erőm teljébe legyek. Olyan furcsa volt, olyan mintha megbűvöltek volna és minden szép emlékem amint vele éltem át mind megjelent előttem. Ezt nem tehetem meg Adél-vel. Nagyot sóhajtva szorítottam meg a mellettem jövő lány kezét és próbáltam magamnál maradni, de csak ugyan nem ment. - Lee.. – kezdtem el is mikor végre az emberek látóköréből eltávolodtunk és teljesen elfehéredtem. Először kitapogattam valami keményet, mondjuk egy falat, amiben megkapaszkodhattam. Nem láttam semmit, csak a fehérséget, ami hamar körbe ölelt. Soha többé nem fogok ilyen varázslatot egyedül véghezvinni. Aztán a fehérség átváltott valami félelmetes feketében. Aztán csak azt éreztem, ahogy körbe ölel és elájultam. Ezek után semmi, az égadta világon nem érzékeltem. Vagyis… még is. Mindent hallottam, mindent értettem. Csak nem tudtam kommunikálni. Az erőm elhagyott, nem bírtam kinyitni a szemem. Ilyen a halál? Ott fekszel és meghallgatod, mint mondanak neked utoljára? Ki szeret, ki utál. Vagy épp mit fognak a fejedhez vágni, miért nem szabad meghalnod? Itt már nevetségesnek éreztem ezt az egészet é már magamra is haragudtam, hogy miért nem tudtam megvédeni magam és miért nem varázsoltam el a fickót, hogy mentsem az életemet. De tudom.. Adél, aki miatt nem tettem semmit, csak megtettem mindent, ami azt hiszem itt már az életembe került.
•• Words: 372 •• Note: Bocs, a rövidségért. •• [You must be registered and logged in to see this link.]
Kezdőlap
