Tisztában vagyok azzal, hogy ezt nem húzhatom egy örökkévalóságig. Ha nem tőlem mástól meg fogja tudni, hogy én voltam az, aki lemészárolta a barátait. De az is lehet, hogy idővel saját maga fog rájönni, hogy micsoda szörnyeteg is vagyok valójában. Szeretném elkerülni azt a pillanatot, de fogalmazzunk úgy, hogy lehetetlen. Nem sok vámpír harapja át szó szerint az emberek torkát, majd a végén, mikor rájön mekkora hibát követett el kirakót kezd játszani velük. Valahogy sosem sikerül normálisan visszahelyeznem a fejet, de hát ez valamilyen szinten érhető. Akkor nem is igazán érdekel, hogy mi történik az emberrel.. De most nem is ez a fontos. Meg kell tanítanom neki, hogyan védheti magát és sajnos ez magában foglalja azt is, hogy egyszer talán pont ellenem fogja felhasználni. De ebben a városban szüksége van arra, hogy tudja hogyan védje meg magát, szóval nem lehetek önző. Arra kell gondolnom, hogy neki mi lenne a jobb. Nem pedig nekem. Sokkal egyszerűbb lenne, ha nem tudna semmit.. Talán elfeledtethetném vele, de az totálisan nem fair. Így viszont meg van az esélye, hogy egy nap, majd megutál. De ez természetesen benne van a pakliban. - Az egyszer biztos, hogy nem ma. Pihenned kell. Főleg az előbbi után. - Nem szeretném, ha megint rosszul lenne. Vagy esetleg megint megsérülne.. Rendbe kell hoznia magát, csak úgy, mint nekem.. Már teljesen elfeledkeztem a napokban arról, hogy mi is vagyok és a táplálkozást is valahogy mindig elpasszoltam, de most bebizonyosodott, hogy jobban oda kell figyelnem erre, mert még a végén olyasvalakit bánthatok, akit nem akarok.
Egy pillanatig azt hittem, hogy megteszi, ahogy visszacsókolt... már gondolatban a pólója lehúzását tervezgettem... miközben ajkai édes érintését élveztem az enyémeken... De aztán hirtelen megváltozott valami. Valami kattant, és Stefan eltolt magától, elhúzódott tőlem... és leállított... Azt mondta ne csináljam... és fogott, és maga mellé ültetett a kanapéra. Mi?? Ne.. És ha ez még nem lett volna már így is elég rossz érzés... még akkor hallottam, hogy elhaladtában újra a kezébe veszi az üvegét... és azt húzva, megy tovább felfelé... De jó... megy Laylához... én meg mehetek a sunyiba... Komolyan, már senki élő embert nem érdeklem? Semmire nem kellek? Se mint nő, se mint barát, se mint... semmi... Mi a csoda ütött minden létező férfiba az univerzumban..?? De tényleg mindenkivel?? Ennyire nem lehet engem kívánni, vagy szeretni, vagy akarni?? Miért nem kellek én soha senkinek..??
Mérgesen, csalódottan keltem fel a kanapéról, és hallgatva hogyan biztosítja Layla odafent Stefan-t a feltétlen barátságáról... én fogtam az ajtó mellett hagyott cipőmet, amit kis tapogatózás után megleltem, felhúztam, és tovább tapogatva magam körül a teret, kitessékeltem magam az ajtón, aztán azt jó hangosan bevágtam magam mögött, hogy ha lehet akkor odafent is hallják... és... mentem... egyenesen előre... nem tudom hova, merre... de amilyen gyorsan csak képes voltam rá, úgy hogy nem megyek neki semminek előttem... bár inkább az se érdekelt, csak menjek... el... valahova... mindegy hova...
Eliszogattam volna most napokig, de valahogy sejtettem, hogy Lexi ezt nem fogja engedni. Felállt a kanapéról, majd elindult felém gondolom a hangomat követve. Természetesen azért nem akartam, hogy most miattam essen el ezért kinyújtottam felé a karomat, hogy biztosan megtaláljon. Bekövetkezett, amire vártam. Elvette tőlem a piát, amit egy keserű sóhajjal nyugtáztam, de nem ellenkeztem. Egyrészt, mert úgy is el tudta volna venni tőlem, hiszen sokkal erősebb, mint én. Átadtam neki az üveget ezzel megadva magam. – Itt most nem arról van szó, hogy emberek ölök és átharapom a torkukat. Egyszerűen csak le akartam inni magam. De legyen ahogy óhajtod. – Nem akartam megbántani, de azért annak sem örülök, hogy úgy tekint rám, mint egy gyerekre, akire állandóan vigyázni kell nehogy valami olyat tegyen, amit később megbán. Mikor visszaindult a kanapéhoz engem is húzott magával én pedig követtem, mint egy szófogadó gyerek. Sok mindent köszönhetek neki.. Nem szabad megtagadnom a segítségét még akkor sem, ha ez egy hatalmas fejmosásban mutatkozik meg. Azt hiszem nem is kell mondanom, hogy meglepődtem. Mi a franc? Oké, most már tényleg semmit nem értek. Ezzel próbál segíteni a helyzetemen? Nem tudom, hogy ez hogyan segítene azt meg végképp nem, hogy miképpen, de ettől csak még jobban összezavarodom. Annyi alkohol még nincs bennem, hogy ne tudjam végiggondolni, hogy ez nem helyes.. Ezt nem szabad semmiképpen sem. Az egyik baráti kapcsolatomat már kezdem tönkre vágni ilyesmivel nem akarom még ezt is. Pár pillanatig visszacsókoltam… De ezt nem tehetem.. Egyszerűen nem. – Lexi, ezt ne.. – Suttogtam ajkaira, majd felkapva az ölemből magam mellé raktam le.. – Beszélnem kell Layla-val. Ha ezek után el akar menni akkor jobb, ha abbahagyja a pakolászást. - Kész voltam arra, hogy teljes vallomást tegyek neki. Hiszen megérdemli. A kezembe vettem újból az üveget hiába tudtam, hogy nem kellene.. Nekem szükségem volt rá. Mert végül csak az ital marad, majd támaszként. Egy hatalmasat belekortyolva indultam meg az emelet felé.
Hallottam hogy iszik. Hiába nem töltögetett már a pohárba, így is tisztán hallottam ahogy dönti magába egyenesen az üvegből... és lázasan törtem a fejem, míg beszélt, hogy mi a fenét tudnék tenni, amivel ki tudnám mozdítani ebből az végtelenül mélabús, önpusztító izéből... A régi módszerek nem jók, mert nem vérszomjjal van dolgunk... és nem is látom Őt... Már megoldás kell... Mielőtt kárát látja Ő, vagy valaki más... - Stefan, a barátom vagy, és ezt nem fogom hagyni! Fontos vagy nekem, és vigyázok Rád! Nem hagyom, hogy itt pusztítsd magad, igyál, és a végén totál belesüllyedj valamibe, aminek a szíved és/vagy a lelked fogja kárát látni. És ami a legrosszabb... míg odáig jutsz, hogy másnak is bajt okozol... és attól csak még rosszabbul leszel Te is. Miközben beszéltem, megkapaszkodtam a kanapé szélében, és kicsit imbolyogva, de letúrtam magamról a takarót amit vélhetően Stefan terített rám, majd kapaszkodva... megkerültem a kanapét, és a hangokat követve igyekeztem megtalálni Stefan-t. Mikor előrenyújtott kezem végül beleütközött az Övébe, megragadtam, és kivettem az ujjai közül az üveget. Erősebb vagyok nála, nem okozott gondot, hogy elvegyem. Reméltem, nem fog ellenkezni... miközben tovább tapogatózva, tettem vissza... talán a helyére... az üveget. Majd újra Stefan felé fordultam, és további rövid tapogatózás után, a kezénél fogva húztam magam után, vissza a kanapéhoz. Hogy mit akartam? Hát még homályosak voltak a saját elképzeléseim is, de azt tudtam, hogy valamit, amivel kizökkentem.. valamit, amivel ráveszem hogy ne akarja pusztítani magát... meg az én lelkemet is, azzal, ha önmagát pusztítja... Talán ebből következett a mozdulatsor, amiként lenyomtam Őt a kanapéra, és megfogtam a kezeit. Aztán az ölébe ültem, és a kezeit a derekam köré húztam. - Legyél szíves nem tönkretenni magadat a kedvemért - mondtam eltökélten, és kezeim az arcát keresték. Felcsúsztak lassan a vállán... a nyakára... onnan az állára... arcára... és odahajolva már egész könnyen megtaláltam... újra megcsókoltam... és magamban néma imákat rebegtem, hátha nem lök el... hátha hagyja hogy megvigasztaljam... Ha nem, akkor széttörök valamit a fején, és összezárom fent Laylával hogy akkor vigasztalja meg Ő... Bármit... csak ne pusztítsa itt nekem magát...
Nagyot sóhajtottam, majd már kezdtem ráunni a pohárra ezért egyszerűen az üveget vettem a kezembe és abból kezdtem el kortyolgatni. Felesleges szépen lassan pohárba tölteni ki mindet, amikor egyszerűen ki is ihatom az üvegből. Leiszom magam a sárga földig, mert miért ne? – Hosszú távon biztos nem, de most tökéletes lesz arra, hogy mindent kiverjek a fejemből. – Emeltem meg az üveget keservesen vigyorogva, majd újból meghúztam. Nem mintha ő ebből bármit láthatott volna, csak egyszerűen.. Kellett. El akarom felejteni Katherine-t. Várjunk kit is? Ja, hogy ő halott.. Nem is érdekel.. Csak ki akarok kapcsolódni. – Tudom, jó nagy baromság volt nem kell elmondanod. De így legalább megvan az okom arra, hogy teljes mértékben kizárhassam az életemből. Jobb lesz nekem nélküle neki meg még annyira nélkülem. Nem kell olyasmibe belemennie amit nem akar. – Rántottam egyet a vállamon és már kezdtem érezni a whisky kellemes ellazító hatását. Na pont erre van most szükségem. Nem hiszem, hogy bárki odaállna Katherine elé a közel jövőben egy komoly kapcsolat ajánlatával. Én túlságosan komolyan vettem az egészet vagyis éppenséggel nem. Hiszen még csak el sem kezdődött a kapcsolatunk és megcsaltam. Bár, ha nem kezdődött el, akkor az nem számít megcsalásnak vagy igen? Tudja a fene.. Nem is érdekel. Ez van.. Ezt kell szeretni. – Azért csókoltam meg Layla-t, mert akartam. Mindig is akartam. De rájöttem, hogy kár lenne tönkre tennem a barátságunkat. Hiába ez az egész vonzalom.. Nem tehetem. Neki arra van szüksége, hogy segítsek megtalálni egy vámpírt. Nem pedig arra, hogy én legyek a hős szerelme. Mert nem tudok az lenni. – Tudom, hogy ezt elcsesztem. Teljesen tisztában vagyok vele. Talán jobb is lenne, ha most azonnal felmennék Layla-hoz és közölném vele még mielőtt túlságosan is kipakolna. Most már talán megkapom azt a pofont, amire már egy ideje számítok. Szóval.. Talán a legjobb lenne, ha most egyedül lennék.. Távol az emberektől egy rakás piával. – Elhiheted, hogy én sem tudom igazán, hogy mit csinálok és nem is akarom tudni, hogy mit csináltam ezért is fogom szépen kiüríteni ezt az üveget. – Ez az egy célom van most. Aztán jöhet egy másik üveg következő célnak.
Hallgattam Stefan motoszkálását. Ahogy lépked, ahogy valamit felvesz a földről. Ahogy koccannak az üvegek, és hallom valaminek a lötykölődését a pohárban. Iszik... szuper... - Nem biztos hogy az ital a megoldás - jegyeztem meg óvatosan, miközben lassan felültem, és a hátam támasztottam a háttámlának, mert sajgott a fejem... mintha szédülnék... csak nem látom... nem érzékelem... úgy ahogy kéne... de mégis érzem... - Ne haragudj, de ezen most nem lepődök meg... hogy most itt vége... - nyeltem egyet, mikor újra töltött magának. - Hallotta mi történt odafent. Szerinted... melyik nő mond igent a leánykérésre, ha előtte egy másik lányt csókolgattál, aki aztán nekiállt kicsomagolni a szobádban..?? Ez nagyon nem volt oké így, Stefan - korholtam, bár nem akartam forgatni a kést a sebében, sem Katherine-t védeni, de akkor is. Ez így nagyon nagy ostobaság volt a részéről... - Layla-t csak azért csókoltad meg, amit én mondtam? - kérdeztem aztán tovább. - Vagy érzel iránta valamit és azért? Akkor éreztél valamit mikor én csókoltalak? Úgy csókoltad Őt is mint engem szoktál? Érzelmek nélkül? - jó, nem akartam hogy vádló legyen a hangom, miközben kérdéseim soroztam Rá, de kicsit mégis olyan lett. - Stefan, baromira nem tudod mit akarsz. Jó, én nem számítok, de Layla nem ezt érdemli. Annak a lánynak csak úgy dübörgött a szíve mikor közeledtél Hozzá. És előtte Katherine szíve is így tett mikor együtt voltatok fent. Most meg... előbb az egyikkel koppansz, és ha Layla ezt megtudja, akkor nála is koppanás lesz... és a végén megint baj lesz, és emberek fognak ebbe belehalni... amit nem akarok!! - keservesen bámultam arra, ahol sejtettem Őt, és iszonyatosan vágytam rá, bárcsak látnám Őt... bárcsak látnék és bárcsak látnék egy utat ami megoldás minderre... erre a zavarra... - Stefan én szeretlek, örökké a legjobb barátom leszel, de amit csinálsz... nem tudok rajtad kiigazodni. Mondtam hogy derítsd ki, melyik barátnőd az akivel megvan a remegés köztetek... Mond... megvolt? Mert ha igen, akkor rossz remegésre figyeltél, mert ez biztos nem az volt, ami az örök szerelemhez vezet... - ráztam a fejemet, egy kicsit, de aztán abbahagytam, mert kicsit még sajgott, de már csak tompán.
Megkönnyebbültem, mikor végre hallottam, ahogy elhajt a kocsijával. Tökéletes. Amúgy sem tudtam volna mit mondani neki. Most pedig elintéztem, hogy egy örökkévalóságra megutáljon. Nem is baj.. Jobb is ez így. Szeretem, de ez az egész nem működött volna közöttünk szóval felesleges tovább ragozni. Most már csak Lexi-nek kell beszámolnom arról, hogy mégis mi a francért hoztam meg ezt a döntést. Miután biztos voltam benne, hogy már jó távol van a birtoktól felvettem a gyűrűt, amit az előbb elhajítottam. A doboza már széttörött viszont a gyűrű még ép maradt. Kár is lett volna érte. Azért elég nevetségesnek tűnhetett ez az egész főleg, hogy az előbb még Layla-val csókolóztam odafenn aztán mikor lejövök már letérdelek Katherine előtt, hogy legyen a feleségem? Azt hiszem most rám fér egy ital.. Nagyot sóhajtottam, majd tele töltöttem a poharamat whiskyvel, majd egy húzásra megittam az egészet. Igen.. Erre most szükségem volt. Legszívesebben elrohantam volna a világ elől. De szüksége van Lexinek is és Layla-nak is rám. Nem hagyhatom őket csak így magam mögött, mert nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt elterveztem. – Szeretem Katherine-t. Úgy. Viszont a kapcsolatunknak itt és most szakadt vége.. Szóval erre igyunk. – Emeltem meg az újból teletöltött poharamat, majd ezt is egy huzamra megittam. Őrült ötlet volt és a végét talán nem így kellett volna lereagálni, viszont nem érdekel. Így tettem, mert az érzéseim ezt súgták.. Egyikőnk sem halt bele.
Kezdett kicsit tisztulni a hangi világ körülöttem... visszahúzódott a morajlás, tisztultak a hangok.. Felismertem őket. Katherine és Stefan beszéltek, egyikük mellettem állt, másikuk kicsit távolabbról hallatszott... és ekkor leesett, hogy mi is történt... Stefan megkérte Katherine kezét!!!! Felszisszentem. Ekkor hallottam meg, ahogy Stefan szól, és.. igen, a kérdésemre felelt, amit ezek szerint igenis kimondtam. Basszus, ez aztán a menő vámpírhoz méltó, elájulok a legjobb barátom hülyeségén... Uramisten!!! Hogy jutott ez eszébe??? Hát egyáltalán nem emlékszik már, hogyan lett az, ami?? És milyen volt utána?? És hogy mindez Katherine hibája volt?? Hogy minden mai bajának forrása Katherine?! Hogy lehet ilyen naiv?? Éreztem, hogy Stefan megérint engem. Keze meleg volt, és jólesett a gesztus... De nem értettem... mi történik... A szavak alapján, Katherine nemet mondott..?? Ezek szerint... Úgy hallgattam őket, mint egy megszeppent őzike. Mint aki ott sincs... Basszus, jobb is lett volna, ha nem vagyok... Katherine elment... hallottam a lépteit, meg hogy csapódik az ajtó... és ketten maradtunk Stefan-al... Én meg nem tudtam, meg-e merjek szólalni... - Ezt mégis hogy fundáltad ki...? - kérdeztem végül csendesen, de tényleg, olyan halkan, hogy ha nem akar felelni, nyugodtan figyelmen kívül hagyhassa a szavaimat. Egyszerűen nem tudtam elhinni... Azok után ami fent zajlott, meg amiről mi beszéltünk idelent... komolyan EZ jutott eszébe??? Megőrült..??
Nem is értem, hogy mit várt. Talán, hogy még ezek után behívom egy italra vagy valami ilyesmi? Nem is értem miért reménykedtem abban, hogy igent mond. Még úgy sem mondott volna igent, ha nem csókolom meg Layla-t. Szóval tényleg ez volt életem egyik legőrültebb döntése, de legalább megtudtam, hogy felesleges próbálkozni. Minek? Majd lesz, ahogy lesz. De egyenlőre biztos, hogy kell egy kis szünet a nőktől.. Talán a lehető legtávolabb kellene mennem Mystic Falls-tól. Viszont van két bökkenő is. Lexinek és Layla-nak is szüksége van rám.. Vagyis már semmiben nem vagyok biztos. Mondjuk a jelenlegi állapotomban amúgy sem vennék hasznomat. Igen.. Az lesz a legjobb, hogyha lelépek innen egy időre.. Meghallottam, ahogy Lexi kezd kicsit magához térni ezért a figyelmemet újra felé fordítottam és próbáltam a lehető legnyugodtabb hangon beszélni hozzá. – Elájultál és beverted a fejed.. De minden a legnagyobb rendben van, nyugodj meg. – Mondtam neki, miközben végigsimítottam az arán. Ez is az én hibám, ha nem csinálok ekkora baromságot Ő soha nem ájult volna el és verte volna be a fejét. Azt hiszem a látásával minél hamarabb kezdenünk kell valamit.. Bár akkor sem tudta volna ezt megakadályozni mármint, hogyha elájul a feje a padlón koppanjon, de talán akkor már rég elsietett volna.. Nem tudom. Nagyon jól tudtam, hogy a szavaimmal megbántottam Katherine-t, de nem érdekelt. Már semmi nem érdekel vele kapcsolatban. Ezek után semmiképpen sem. Bár nem értem miért akadok ki annyira.. Mit gondoltam? Katherine meg bármi komoly? Nevetséges vagyok komolyan mondom.. De mindegy nemet mondott, ami elég várható volt.. Voltam olyan őrült, hogy megpróbáltam. Mert szeretem őt.. Viszont ezek szerint ez az érzés nem annyira kölcsönös. Lehet, hogy még a csók előtt is azért jött ide, hogy nemet mondjon.. Szóval nem is értem minek akartam ennyire erőltetni. Ami nem megy.. Azt felesleges. – Ne várd lélegzet visszafojtva, hogy egyáltalán felkeresselek. Mert elhiheted, hogy nem foglak. – Na, persze. Most nagyon bátor lett.. Bár ha ennyire bátor nem is értem, miért nem tette meg most rögtön.. Na mindegy nem kezdek el ilyeneken gondolkozni. Elment és kész. Láttam a könnyeket a szemében.. Önmagamnak is fájdalmat okoztam ezzel. Hiszen megbántottam.. Pedig szeretem.. De ez, majd elmúlik. Katherine-nel itt és most végeztem.
Lélegzet visszafojtva vártam, hogy mit fog válaszolni szavaimra, és féltem... féltem mert nem számítottam semmi jóra. Talán még az a lehetőség is megfordult a fejembe, hogy ő maga fogja beleszúrni a fadarabot a szívembe. Nem így tett... amint kimondtam válaszomat, egy halványka mosollyal az arcán állt fel, én pedig követtem szemeimmel arcát. Nem egy ilyen válaszra számított, de ha nem is számított, de azért reménykedett, hogy igent fogok neki mondani. Az érzések kavarogtak bennem, és legszívesebben itt estem volna össze annyira nem tudtam mit is tehetnék jelen helyzetben, hogy ne rontsak még jobban a helyzeten. Valószínűleg így is megutált egy életre... A földhöz vágta a dobozt amiben a gyűrű volt, és mikor földet ért, kicsit talán összerezzentem, és lesütöttem szemeimet. Hátat fordított nekem, és Lexi felé sétált, aki még mindig a földön feküdt eszméletlenül. Csak fél szemmel figyeltem, ahogy leteszi a kanapéra, és betakarja. Kezdett lassan magához térni, és látszólag nem nagyon értette a helyzetet. Ideje volt mennem, de nem tudtam elindulni, olyan érzés volt mintha földbe gyökerezett volna a lábam, és kerestem a szavakat hátha valamit kitudok nyögni magyarázat képpen, de egyszerűen nem jött ki hang a torkomon. Ezt Stefan is észrevette, és újra felém fordult. Szíven ütött amiket mondott, és ennek hatására könnyek szöktek a szemeimbe, és úgy szólaltam meg. - Akkor ha halott vagyok a számodra, örülhetsz mert soha többet nem fogsz látni. Mert számomra is olyan leszel mintha soha nem is léteztél volna, és ha valaha is újra befogsz nálam próbálkozni, számíts rá, hogy kérésednek eleget fogok tenni, és egy karó lesz a szívedbe! - Próbáltam mindenféle érzelmet kizárni hangomból, de ez nem nagyon sikerült, mert itt-ott megremegett a hangom, a kezdődő sírásom miatt, amit próbáltam visszafojtani, egészen addig, míg ki nem értem a házból. Egy nagyot nyeltem, és utoljára felnéztem Stefan szemeibe, majd hátat fordítottam neki, és nyugodtnak tűnő léptekkel elindultam ki a házból, és elég nagy csapódással vágtam be magam után az ajtót, és engedtem utat könnyeimnek, halk és rövid sírással, az ajtónak döntve hátamat. De ennek hamar véget vetettem és próbáltam gyorsan lenyugodni, és beülni a kocsimba, hogy elhajtsak innen jó messzire.
Valahol, a tudatlanság határán... éreztem, hogy valami puhán fekszem... és valami puha van rajtam is... Hol vagyok?? Mi történt?? Nem tudtam hirtelen mi van... de az érzés, hogy valamit elfelejtek, nem... engedte, hogy visszasüllyedjek abba a néma kábulatba, amiben jó érzés volt elsüllyedve lenni... - Stefan... - szakadt ki belőlem egy suttogás, de nem.. nem is tudtam eldönteni, vajon csak a kábulatban szól-e a hangom, vagy tényleg beszélek..? Hangokat hallottam... de nem értettem őket. Olyan fura, tompa zúgolódás, morajlás volt a fejemben... és egy ponton lüktetett, amitől felnyögtem. Aucs... az fáj. - Mi történt..? - kérdeztem, s pislogtam, de... nem lett tőle jobb, nem láttam semmit, ami ugyan nem volt újdonság, de nem tudtam... mi van, hol vagyok... és miért fáj a fejem..?! Zavartnak éreztem magamat...
Nem tudom, hogy miért reménykedek abban, hogy igent mond. Talán mert egy részem nagyon is szeretné, ha igent mondana, de nem teljesülhet minden kívánságom. Most egy gyűrűtől kellene megváltoznia a véleményének? De már az is egy nagy dolog, hogy nem szúrja belém egyenest a karót, azért ez is jelent valamit. Életem legnagyobb őrültségét tettem meg azzal, hogy letérdeltem elé. De őrült vagyok, mert képes lettem volna őt szeretni még akkor is, ha ez neki túl sok. De azt hiszem túl sokat képzeltem bele már az ajánlatomba is.. Hogy egyáltalán bármi komoly kapcsolat Katherine-nek? Hűség? Nem hiszem, hogy ment volna a számára. Beszélek én. De az egész kapcsolatunk a ragaszkodáson alapult volna. Én pedig ezután ezer örömmel kerülnék át a túloldalra. Sajnálatos módon senki nem lesz hajlandó ezt megtenni a számomra, szóval.. Miért is próbálkozom? Miért akarok én jó ember lenni? Miért akarok én bárkivel is törődni? Nem is értem. Hallottam, ahogy Lexi feje koppan a padlón, szinte rögtön azután, hogy feltettem a kérdést. Megleptem ezzel saját magamat is és őt is. El kellett volna kapnom, de most valahogy fontosabbnak tartottam, hogy megvárjam a választ, ami pont olyan volt amire vártam. Zavart és természetesen negatív. Nem vártam csodát, de reménykedtem benne. Ennyit erről azt hiszem. Miután megkaptam azt amit akartam egy mosollyal az arcomon álltam fel. Feleslegessé vált, hogy térdeljek előtte minek? A dobozt, amiben a gyűrű volt teljes erőmből a falhoz vágtam, majd hátat fordítva Katherine-nek Lexi felé sétáltam. Furcsa, de most még ez az egész sem nyugtatott le. Csak arra tudtam gondolni, hogy egy szép nyaki ütőeret veszek célba és addig szívom az illető vérét, míg ki nem száll a testéből az élet. Nem értem, hogy miért beszélek egyes számban, amikor egynél biztos, hogy nem fogok megállni. Lexit a karjaimba kaptam, majd lefektettem a kanapéra és az egyik pléddel betakartam. Remélem hamarosan észhez tér, mert ha nem akkor elég valószínű, hogy még ennél is nagyobb őrültséget csinálok. Bár az már kérdéses, hogyan tudnám ezt felül múlni. Megkértem annak a nőnek a kezét, akinek esze ágában nincs még csak egy párkapcsolatba sem belekezdeni. Én pedig megkérem a kezét.. Még azt sem mondhatom, hogy ittam és az miatt viselkedtem így. Kénytelen leszek ráfogni arra, hogy Layla csókjában volt valami.. Bár valószínűleg ha nagyon akarta ezt hallotta.. Szóval már várom, hogy mikor fogja magát és költözik ki. Még mindig nem fordultam Katherine felé. Igazából az sem zavart volna, ha elment volna. Sőt talán az lett volna a legjobb döntés. De ekkora szerencsém úgy sincs. Hiszen megvárja a reakcióm szavakba öntött változatát is. Ezek szerintem nem voltam eléggé nyilvánvaló vagyis nem úgy fejeztem ki magam, ahogy ő azt szerette volna. Mondjuk most nem is az a nap van, amikor valóra válik mindenki álma és csak az történik, amit szeretnénk. Az ajtó felé fordultam és meglepődtem, hogy még mindig ugyan ott áll.. Hát ezt nem hiszem el. – Mire vársz még.. hah? – Kérdeztem miközben széttártam a karjaimat. – Ha már azt a retkes fadarabot nem tudod a szívembe szúrni akkor tegyél egy szívességet. Csukd be magad után az ajtót és tégy úgy, mintha nem is léteznék. Mert számomra halott vagy Katherine. – Most úgy hangoztam, mint egy sértődött kisgyerek, de többről volt szó. Az érzéseimről. Nem vagyok tökéletes ember sőt még jó sem. De ez azért fájt.. Mondjuk nem tudom mit vártam.
Még megakartam várni, hogy Lexi elköszönjön, és már ki is akartam lépni a házból, de még mielőtt az ajtóhoz értem volna, rohant le Stefan, hogy várjak. Legszívesebben rögtön a fejéhez vágtam volna, hogy mekkora egy barom, hogy itt csókolgat más nőket, miközben állítólag kapcsolatot tudna velem elképzelni. De egyszerűen... belém fojtotta a szót, így meg sem tudtam szólalni, de nem is hagyta. Csak úgy jöttek egymás utána a mondatai, nem is engedte, hogy közbeszóljak, én pedig csak hallgattam, és vártam mikor ér a végére. – Igen te kérted, hogy adjak választ neked, és mégis az emeleten nőket csókolgatsz, ebből is látszik mennyire gondoltad komolyan… Mi az hogy nem kalkuláltad bele? Ha nem jövök ide akkor össze is fekszetek mi? Én nem felejtek hamar, még így se ha elmondod ezerszer, hogy sajnálom. – Nyeltem egy nagyot szemeibe nézve. Mit gondol? Pár szép szó és máris a nyakába fogok ugrani, hogy megbocsájtok? Azt már nem. Szavaim végeztével észrevettem, hogy van valami a kezében. Egy hatalmas fadarab, ami feltehetőleg valakiben a szívében fogja végezni. Már rögtön kezdtem volna hátrálni egy lépést még ha nem is úgy hangzott, hogy ezt beszeretné döfni a szívembe, de hamar kaptam magyarázatot. Egy biztos, hogy nem rajtam akarja használni. Következő szavaira ledöbbentem, és ezt arcomon is láthatta. Pontosan tudtomra adta, hogy mire is akarja használni ezt a fadarabot. Hogy szíven szúrjam, ha nem tudok megbocsájtani a mostani tettét. – Stefan… - Nyögtem ki szinte alig hallhatóan nevét, és egy nagyot nyeltem. Hogy mondhat ilyet? Bármit is tett most, én akkor sem tudnám csak úgy szíven szúrni, nem tudnám megölni őt a puszta kezemmel. Nem kérhet ilyenre, egyszerűen nem… Lerökönyödtem, és nem tudtam mit mondani, szinte már kétségbeesetten vártam meg mikor szólal meg újra ami igen csak hamar meg is történt. Remegő kezeim közé nyomta a fadarabot, és térdelt le elém. A zsebében kotorászott egy kis ideig míg, aztán előhúzott egy fekete kis dobozkát a zsebéből. A lélegzetem is elállt hirtelen, mert mindenre számítottam csak erre nem. Én ott leakadtam, hogy komoly kapcsolatot szeretne, de erről nem volt szó. Egy gyűrű lapult a dobozban, és csakhamar fel is tette a kérdést, hogy hozzák mennék-e. – Ezt nem gondolhattad komolyan. – Szólaltam meg hitetlenkedve igyekezve mély lélegzeteket venni. Ez egy komoly döntés lenne, és amúgy is utoljára még emberkoromba kérték meg a kezemet. Kiejtettem kezemből a fadarabot, és valamiféle választ keresve magamba néztem újra Stefan szemeibe. Azokba a zöld szemekbe, amiket mindig is szerettem, de bármennyire is szerettem akár magát Stefant, még sem tudtam volna igennel válaszolni. – Nem tudom. – Mondtam ki végül is valamit, habár tudtam, hogy ezzel talán összetöröm Stefan szívét. – Nem mondhatok igent. – Tettem még hozzá amint valamiféle erőt gyűjtöttem magamban. Még életemben nem voltam ennyire bizonytalan, minden döntést könnyen meg tudtam hozni, de ez már rég nem a sima kérdések kategóriája volt, ez már teljesen más. Szívem majdnem kiugrott a helyéről, de viszont semmit nem mozdultam, csak álltam ott egy helyben és Stefan arcát kémleltem. Lexi amint meghallotta Stefan kérdését, elájult és egy nagy koppanással érkezett a földre. Szívesen lennék a helyében, csak úgy elájulni.... - Ez már sok lenne ilyen hirtelen... - Mondtam ki őszintén amit gondoltam. Még csak meg se próbáltuk együtt úgy igazán, örültem, hogy legalább arra a kérdésre eldöntöttem, hogy mi is válaszoljak. Nekem már az is viszonylag sok volt, de ez meg már minden határon túltett. Az eljegyzés, és a házasság bennem igen csak rossz emlékeket ébreszt, már csak azért is mert ilyen hirtelen tette ezt fel.
- Ez nagyon-nagyon fura... - szóltam, és idegesen hallgattam Katherine szöszmötölését, meg mocorgását. - Akkor az én gyűrűm is akkortájt dögölhetett be, de nekem valamiért nem állt helyre... azóta sem tudok a napfényben meglenni... Miért van ez..? - gondolkodtam hangosan, bár nem készültem rá, hogy Katherine-t különösebben érdekli majd, hogy mi is a problémám, és mi a baja a gyűrűmnek... Ezt igazolta az is, hogy Ő közben közölte hogy lassan elmegy, sőt, mire én felkeltem a fotelből, Ő már el is indult. Ekkor hallottam meg valami furát... lépések, amik kimondottan sebesen közeledtek fentről, aztán Stefan robbant a képbe... azaz nekem csak a "hangba", de... már-már készültem, hogy megszólítom, vagy... valami, elindulok... De amikor Ő megszólalt, és Katherine után kiáltott, megnémultam... és baromira örültem volna, ha képes vagyok a gyors helyváltoztatásra, és eltűnhetek a szobámban, hogy legalább szem előtt ne legyek... ha már a fülem befogni én nem tudom... mert ez a beszélgetés biztos nem rám tartozik... És milyen jól gondoltam... Nem sokkal később már egyre tisztább volt az érzés, hogy nem kéne itt lennem... sem mint barát, sem mint nő, sem mint élőlény... nagyon nem illettem egy ilyen beszélgetés hallgatásába... főleg hogy Stefan szerintem a legnagyobb őrültségeket mondta... amit csak életében kiejtett a száján... ráadásul úgy hogy fent a szobájában épp kicsomagol egy lány akivel az előbb csókolózott... ez... Mi ütött belé??? De ez csak a kezdet volt... amiket mondott, és ahogy mondta... és... ÚRISTEN, nem... jesszusom...!!!! Úristen, de... EZ MI?!?! Egyszerre éreztem, hogy kimerednek a szemeim, kifut a vér az arcomból, remegni kezdenek a lábaim, és... és aztán nem tudom mi történt, csak egy ütést éreztem, az a padló lehetett... és a választ már nem hallottam...
Szapora léptekkel indultam meg a szobából a lépcsőn is szinte leszáguldoztam. Ha eldöntöttem valamit akkor azt szépen meg is fogom valósítani. Az már más kérdés, hogy milyen véget fog érni ez a dolog. Mert hogy is mondjam.. Az egyik opció sokkal esélyesebb, mint a másik. Főleg azok után, hogy minek volt fültanúja. – Katherine várj. – Kiabáltam utána, mikor már szinte egy karnyújtásnyira volt az ajtótól. Nagy levegő és akkor kezdjünk neki. – Tudom, hogy én voltam az, aki a válaszodat kérte, ami most már nagy valószínűséggel egy hatalmas nem lesz ezt anélkül is tudom, hogy megszólalnál. De azt tudnod kell, hogy sajnálom. Ezt az egészet nem így terveztem.. És nem arra gondolok, hogy nem kalkuláltam bele, hogy te beállítasz ide.. Egyszerűen csak magam sem tudom, hogy miért csókoltam meg. Tudom, hogy ezzel nem fogom nem megtörténté tenni ezt az egészet. És azt is nagyon jól tudom, hogy te ennél sokkal jobbat érdemelsz. Talán ez az egész nem is érdekel téged, de én akkor is el fogom mondani, ha kell ezerszer, hogy sajnálom, csak hogy megbocsáss. – Fejeztem be a kis bocsánatkérésem első részét. Hiszen most voltaképpen nem azért jöttem le, hogy csak egyszerűen bocsánatot kérjek. Hanem, hogy bebizonyítsam neki a szándékaim igen is nagyon komolyak. Már meg is feledkeztem a kezemben lévő fadarabról. Hát azt hiszem erre is kell egy kisebb magyarázatot adnom. – Ez nem a számodra van.. Vagyis nem úgy, ahogy gondolod. Bár fogalmam sincs, hogy mire gondolsz jelenleg, de nem húzom tovább az időt és inkább rá is térnék a lényegre. – Mély levegőt véve léptem oda mellé. – Ha úgy gondolod, hogy nem tudod megbocsájtani nekem azt a csókot és ezek után már az ég világon semmit sem szeretnél tőlem, akkor kérlek inkább itt helyben szúrd bele a szívembe ezt a fadarabot és vess véget a szenvedésemnek.. Hiszen minden nélküled eltöltött perc számomra annak számít. Viszont, ha szerinted még mindig van egy apró szikrányi esély is kettőnkre akkor.. – Megkapartam a torkomat, majd miután a kezébe nyomtam a fadarabot letérdeltem előtte és előkotortam a zsebem mélyéről azt a kis dobozt, amit már odafenn is párszor megszorongattam. – Katherine Pierce, hozzám jössz feleségül?
- Értem... - Mondtam halkan és bólintottam egyet lassan. Fél év az azért egy elég hosszú idő, neki meg aztán ki tudja ez mennyi időnek tűnt. Fogalmam sincs milyen vaknak lenni, lehet egy örökkévalóságnak tűnhet neki ez az időszak. - Az lehet, hogy nem akartál történelem lenni, de mégis az lettél. - Vontam fel szemöldökömet és egy újabb kortyot ittam a pohárból. Lexi amint meghallotta, hogy nekem se működött a gyűrűm a bál után, kidülledt szemekkel nézett felém... vagyis ahonnan a hang jött. Láthatóan meglepte ez a dolog, pedig szerintem csak egy boszorkány szórakozott a gyűrűkkel, csak hogy egy kicsit megszívassa azokat a vámpírokat akik ott voltak a bálon. - Igen! A bál napján még kitudtam menni a napra, de a következő napon már nem tudtam kimenni. - Mondtam el, hogy mikor is krepált be a gyűrűm. Biztos, hogy a bálon történt valami. Ez az egyetlen magyarázat úgyhiszem. - Egy pár hét és magától helyrejött, újra tudtam a napra menni! - Álltam fel a kanapéról, és letettem az asztalra a félig üres poharamat. Nem akartam többet inni, elég volt ennyi, és már menni is akarok lassan. - Én nem szeretek unatkozni! - Fintorodtam el. - Én viszont megyek lassan... - Tettem egy pár lépést a nappali kijárata felé, de még nem mentem el.
- Lassan fél éve próbálkozom... egyelőre nem sikerült módot találni rá hogy visszakapjam a szemem világát - feleltem, inkább nem részletezve, hogy Damon próbálkozott nekem, nem biztos hogy jó ötlet lenne pont ennek a nőnek szóvá tenni Damon-t, is miután... most úgy néz ki Stefan-ra talán nem tart igényt... Nem tudom mik a szándékai, nem akarom egyik srácot sem a figyelmébe vonni. Hallottam hogy feláll, és először meg akartam kérdezni, mi célból, nehogy felmenjen az emeletre... de aztán csak az üveg és a pohár újabb halk csörömpölését hallottam, így rájöttem hogy csak iszik még. Reméltem nem itt akarja kiütni magát... - Nem akartam történelem lenni - ráztam a fejemet, miközben Ő visszaért a kanapéhoz, s ismét velem szemben ült. - Bál után?? - akadtam fenn, kimeredt szemekkel a szavaira. - Neked is a bál után ment tönkre?? - kérdeztem megrökönyödve... Stefan, Katherine, és én... Mi a franc volt azon a bálon, basszus??? És miért van hogy nekik megjavult, nekem meg nem..?? - Én neked csak úgy megjavult a gyűrűd utána?! Ez már tényleg szemétség... ki a fene átkozott meg...?? Vagy tükröt törtem??? Mi folyik ebben a városban??! - Jó neked... én most már inkább unatkozni szeretnék.. - vontam vállat, irigyen, dühösen...
- Köszi de inkább kihagyom ezt a remek lehetőséget. Inkább azt kéne elintézned, hogy visszanyerd a látásod, és nem azon, hogy nekem elintézd a vakságot! - Sóhajtottam fel megforgatva a szememet, és megittam az utolsó kortyot is a poharamból. Ekkor újra felálltam, hogy újra töltsek magamnak, és alig két perc múlva már ültem is vissza a helyemre, most már egy teli pohárral a kezembe. Ez az utolsó pohár, nem szándékozok a pohár fenekére nézni, de azért ez a két pohárka nem fog megártani azt hiszem. - Akkor örülhetsz... történelmet írtál, te vagy az első vak vámpír! - Vigyorodtam el hátradőlve a kanapén. Nem kellett sokat győzködnöm, hogy elmesélje az egész sztorit, sőt nem is kellett, mondta ő magától is. Varázslat... valami ilyenre gondoltam, de az hogy Esther hibázta el, azon külön csodálkozok. Már nekem is segített egyszer mikor majdnem meghaltam. Szép lett volna, ha nálam is csak becsúszik egy ilyen hiba. Mondjuk nem is tudott volna... hisz csak Klaus vérét adta oda nekem, amit csak simán megkellet innom és ezzel vissza is húzott a halál torkából. - Hiba csúszott a gépezetbe, hát ez nagy balszerencse... Ohh és még a gyűrűd is? Bár az nekem se működött valami fényesen az egyik bál után, jó ideig nem tudtam kimozdulni a házból. - Gondoltam vissza arra mikor nekem se működött a gyűrűm. Szörnyű volt az egyszer biztos. - Nem unalmas az életem így inkább nem akarom még pluszba egy ilyennel feldobni a mindennapjaim. - Vontam meg vállamat.
Igyekeztem türtőztetni magamat, és nem szóvá tenni, hogy hova tegye a véleményét, amivel állandóan sürget, meg beszól. Ha látnék, már válaszoltam volna, de így muszáj volt visszafogni az egómat, meg az önérzetem, meg a barátot aki védi Stefan-t, szóval kb. minden olyan énemet, aki Katherine képébe vágna egy poharat, szíve szerint... - He-he, vicces. De ha gondolod, csak szólj, simán elintézem neked is, hogy vak legyél, és meglátjuk ki lesz gyorsabb. Versenyezhetünk is - mondtam, mintha csak viccelnék, amikor végre fotelt értem, és én is ültem már. Hát így... valamivel méltóságteljesebb is, ami ugyancsak számított nekem... égtem én már eleget emiatt, nem hiányzik még Katherine véleménye is. - A pontos kifejezés inkább úgy hangozna, hogy a történelem még soha nem látott ilyet mint én... - húztam el kissé a szám, ami bizonyos, mert a vak és a vámpír szavak még tuti biztosan nem szerepeltek együtt, egy személyre irányulón, egy mondatban. - A dolog kezdete egyébként az volt, hogy Damon megölt. Nem fárasztalak az egész litániával, lényeg, hogy szellem lettem, és egy időbe beletelt míg ezen változtatni tudtam. Aztán... egy Esther nevű boszorkány, akit felkerestem, vállalta hogy feltámaszt, de... hát... nem derült ki hogy a feltámasztás közben akadt-e valami gond, vagy a szellemek, esetleg hulla banyák büntetnek-e így, vagy akármi, lényeg a lényeg, hogy így testesültem meg - mutattam magamon végig, utalva a vakságomra. - De most már egész jól megy így is az élet. Eddig megúsztam egy autós majdnem balesetet, megúsztam egy támadást, és egyelőre a házat sem gyújtottam magamra. Ha a házon kívül is tudnék egyedül közlekedni, már majdnem buli lenne... meg ha működne a gyűrűm... Szóval ha unatkozol, csak ajánlani tudom, feldobja az életedet rendesen - forgattam meg a szemem, ami ugyan nem jelentett semmi változást a látnivalókban, de az érzés maga megvolt, hogy legalább mozgásképes...
Sejtettem, hogy nem fog hamar a nappaliba érkezni, de azért mégis csak meg kellett kérdeznem, hogy merre is van már ilyen sokáig. Talán úgy egyszerűbben ideért volna, ha segítettem volna neki, de nem! Megfogja oldani valahogy, én amúgy se arról vagyok híres hogy segítsek bárkinek is, ez alól még ő sem kivétel... és amúgy sem fogadná el a segítségem, ha véletlen mégis eszembe jutna ilyen. - Honnan tudtad? Igen megy a vonatom, el ebből az istenverte városból. - Csalva egy kis iróniát a hangomba, és bájosan elmosolyodtam. El ebből a városból... az kéne nekem nem más, már úgyis rég mozdultam ki innen, egy kis utazás nem ártana végre. Lexi megérkezett a nappaliba, és a falat tapogatva elindult először felém, de ez nem sokáig tartott, mert aztán a velem szemben lévő fotel felé vette az irányt, hogy még véletlenül se keljen mellém ülnie. Végül is megértem.. félhet hogy bántom, ezért inkább viszonylag távol ül tőlem. - Már azt hittem sose érsz ide! - Szólaltam meg, újra piszkálva ezzel lassúságát. Nem hagyhattam ki ezt a mondatot még. - Hogy lettél vak vámpír? Nem sűrűn látni ilyet... - Kérdeztem rá mindenféle elővezetés nélkül. Kíváncsi voltam, és ha szerencsém van akkor válaszolni is fog erre a kérdésemre. Ilyet nem lehet látni mindennap. Sőt még sose láttam olyan vámpírt aki nem látna, ez biztos nem lehet véletlen, főleg hogy Lexi régen még látott, most meg...
Hallottam miként ér be Katherine, és mikor önt magának az egyik üvegből italt. Hallottam, hogy Stefan nevét mondja... motyogja, aztán inni kezd... Ez furcsa volt a számomra, de... egyelőre bőven kitöltötte a figyelmem a séta, nem próbáltam megfejteni Katherine viselkedését. Nekem nem ment azért olyan gyorsan mint neki. Mire én megérkeztem, Őt már hallottam leülni is, így a fal mentén tapogatva a felületeket, én is abba az irányba folytattam a haladásomat. - Nyugi, megy a vonatod? - kérdeztem, kissé háborogva, amikor utánam szólt, hogy hol vagyok már. Akkor fordultam be a nappaliba, és indultam meg a kanapé felé, még mindig a fal mentén. Azért kicsit sem hazudtolja meg magát, nem hogy elsiet, nehogy véletlen segíteni kelljen, de még akkor sürget is. Nem mintha nagyon igényelném a segítségét... Ő tette tönkre Stefan-t... minden baja Miatta van... - Tessék, itt vagyok - mondtam már, mikor hallottam az Ő neszezését kb. magam mellől, így el mertem engedni a falat, és óvatos léptekkel csoszogtam előrefele, míg el nem értem az egyik fotelt, ami a kanapéval szemközt, a kandalló mellett állt. az jó is lesz nekem, nem szeretnék Katherine mellé ülni. Túl közel lennék támadófelületnek...
magam mögött hagyva Lexi-t elindultam a nappali felé, hogy aztán ott kitölthessem magamnak az italomat. Már el kellett volna innen húznom, de ha már így alakultak a dolgok, akkor leülök egy kicsit csevegni Lexi-vel. Abból már nagy baj nem lehet, főleg ha iszok mellé egy kis alkoholt. Az legalább ellazít, még ha nem is tisztítja ki a fejemben lévő kusza gondolatokat. Az italos pulthoz léptem, és öntöttem magamnak egy pohárba belőle. Vissza raktam az üveg tetejét, és már kezembe is vettem a poharamat. - Rád Stefan... - Motyogtam kissé felemelve poharamat és felnéztem a plafonra. Jó nagyokat kortyoltam a pohárból, de azért hagytam belőle egy keveset, és úgy ültem le a kanapéra és vártam, hogy Lexi mikor lép be a szobába. Elég nehezen jut el idáig, de hát mit is várhatnék... nem lát. - Merre vagy már? - Kérdeztem talán egy kicsit hangosan, hogy ő is meghallja.
Azt hiszem valamelyest elbóbiskolhattam idő közben, legalábbis ezt gyanítottam, mivel egyik pillanatban még Stefan-ékat hallgattam, azután egyik pillanatban arra eszméltem, hogy megkordul a gyomrom, felkapom a fejem, és odafent már máshol tart az élet, mint amit még én hallottam korábban. Szóval felkeltem a kanapéról, és elindultam megkeresni a falat, amit meg is találtam elég könnyen, és elsétáltam a legközelebbi ablakig. Nem akartam elhúzni a függönyt, így kezemet a vékony anyagnak érintettem, és így koncentráltam pár pillanatig, de... már nem éreztem a fény melegét a túloldalról, így megkockáztattam, és az egyik ujjam hegyét a függönyréshez vittem, majd kidugtam... És egy meglepett nyeléssel, de megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy már nem süti a napfény. Akkor jó... ezek szerint eljött az este, nem éget ma már a fény... Ezzel a megkönnyebbült tudattal indultam el az ellenkező irányba, a fal mentén, s mikor elértem a sarkon a villanykapcsolót, felkattintottam a lámpákat. Én ugyan nem látom, de mégiscsak... ad egy kellemesebb érzést a tudat, hogy nem a tök sötétségben sétálgatok. El akartam indulni a konyhába hogy vért szerezzek magamnak a hűtőből, de az elhatározást meghiúsította, amikor meghallottam egy parkoló autó zaját... és pár másodperccel később pedig már kopogtattak az ajtón. Meglepődtem. De hát, mivel nem tudtam ki érkezett, és odafentről nem hallottam lefelé irányuló mozgást, így gondoltam akkor majd én. Végülis már nem kell félnem a fénytől.
Stefan otthagyott engem, az ígérettel, hogy később még lejön hozzám. Sóhajtva nyúltam el a kanapén, és a plafon felé "bámulva" meredtem a semmibe. A beszélgetésünkön gondolkodtam... és közben csak úgy a háttérben, de hallgattam mint beszél odafent Stefan és Layla... Reméltem hogy a lánynak van annyi esze hogy nem szalaszt el egy olyan srácot, mint Stefan... nem számít mi volt a múltban, Ő akkor is nagyon jó ember, és jó parti, nem érdemli meg hogy beskatulyázzák a régi tettei miatt. Vámpírok vagyunk, és emberek, egyikünk sem tévedhetetlen, néha mind elvesztjük kezünkből az irányítást. Ettől még nem leszünk rosszak. Stefan sem. Megérdemli a boldogságot. Remélem ezt a kis barátnője is felismeri...
– Jó.. Ebbe talán bele tudok törődni, de azért ha még egyszer felhozod letagadom. – Nem hiszem el, hogy bármi számára a legjobb lennék, de valahogy azaz érzésem, hogy ezzel boldoggá teszem Lexit, ha ezt itt most neki elismerem. Bár később nem fogom felvállalni, de most végül is miért ne? Baj nem lehet belőle. – Ne legyél pesszimista. Épp ezért fogunk megoldást találni. Méghozzá nagyon hamar. Bőven elég volt ez az idő, amit vakon töltöttél. Nem fogunk egy percig sem gondolkozni, ha találunk rá valami megoldást. Egyszerűen fejest ugrunk az egészbe. – Bármit megadnék azért, hogy boldog legyen és láthasson. Hogy teljes életet élhessen. Mert nem tudom, hogy ez mennyivel jobb a szellem létnél. Talán semmivel.. Bár erről inkább ő nyilatkozhatna. De szerintem azért van egy része, ami azt kívánja hogy bár még mindig szellem lenne.. Akkor legalább láthatott dolgokat. Ezeket sem nekem kell leszűrnöm, de a helyében én így éreznék.. – Értettem parancsnok. A legközelebbi ilyen eseményünket szigorúan állva rendelem el. – Mondtam vigyorogva, majd úgy csináltam, mint aki tiszteleg. Láttam rajta s szinte éreztem, hogy meghatódott de nem akartam megemlíteni, hiszen látszólag ő is próbálta ezt leplezni. – Rendben van.. Amint rendeztem Layla-val a dolgokat lenézek rád. – Jelentettem ki. Így lesz és kész. Jó, nem egy gyerek aki állandó felügyeletet igényel, de mégis a legjobb barátom, akire mostantól több figyelmet szeretnék fordítani.
Kezdőlap
