- Nekem a legjobb vagy - makacskodtam, és játékosan csíptem Stefan oldalába. - Akár elhiszed, akár nem, ez így van. - Én elhittem amit mondtam, és őszintén mondtam. Ismerem már pár éve, tudom, hogy igaz amit mondok.
- Jó, de... tudom hogy nem szabad erre gondolni, de azért mégis... elég rég vagyok már így, Stefan, szóval... jó tudni, hogy mellettem leszel-e ha így maradok is..? - igaz, nem jellemző rám, hogy ilyen bizonytalan legyek, de ez egy egészen másmilyen helyzet, nem olyan, mint amit megszoktam... Mindig erős, magabiztos voltam, most meg... ki vagyok szolgáltatva... Ez így nagyon félelmetes...
Felnevettem a szavaira, hisz tudtam, hogy csak viccelődik, de... jólesett. Szeretem a vicces Stefan-t. Jó humora van, kár hogy ritkaságszámba megy amikor mutogatja.
- Na jó akkor majd legközelebb előbb felállunk, és teszteljük az elméletet - vigyorogtam szélesen, és ettől már kicsit jobb lett a kedvem. Nem mintha újabb csókot terveznék, no de... hát azért a móka kedvéért jól hangzik ezt mondani.
Meghatottak a szavai. Jóóó, újabb dolog ami nem jellemző rám, de... na, akkor is... egyszerűen meghatott hogy így viselkedik... hogy ezeket mondja... Jó érzéssel töltött el, és meghatódtam tőle...
De nem akartam hogy lássa, így igyekeztem... pislogni, és torkomat köszörülve mosolyogni.
- Menj csak, én vigyázok magamra. Eddig is egészen jól elvoltam idelent... Szerintem pihenek kicsit, úgyhogy ha végeztetek, és... esetleg beszélgethetnéked lenne, akkor itt megtalálsz - javasoltam, és megpaskoltam kissé magam mellett a kanapét.

– Képes leszek egyszer beismerni ezt magamnak is. Mármint, hogy jó ember vagyok. De azért ne essünk akkora túlzásokba, hogy a legjobb ember. – Ráztam meg a fejemet. Ez egy nagyon erős túlzás. Azért ezt szerintem még ő sem gondolta annyira komolyan. Legalábbis én semmiben sem tartom magamat a legjobbnak.
– Ilyen még csak eszedbe se jusson. Valahogy megoldjuk, hogy újra láthass. – Ha kell a saját látásomat adom az övéért cserébe. Nem bírnám elviselni, ha nem tudnánk megoldani, hogy lásson.. Bár amúgy sem adnám fel addig, míg nem el nem érném a célomat. Azaz vissza nem szereznénk a látását. Most ez a legfontosabb..
– Ebben egyetérthetünk. Csodálkozom azon, hogy nem estem le a kanapéról. – Mondtam nevetve. Azt hiszem ezt egyikünk sem gondolta komolyan, de azért jó ilyennel is viccelődni. Legalább jó kedvünk van, ami nem elítélendő.
– Ez csak természetes. A barátom vagy Lexi. Ami nem csak azt jelenti, hogy te támogatsz engem, hanem azt is, hogy én is ugyanúgy itt leszek veled és támogatlak. Bármi történjék. – Mondtam határozottan. Ha kell egy örökkévalóságon keresztül fogom hajszolni a megoldást. Mert kell legyen valami megoldás.. Együtt meg fogjuk oldani.. Muszáj lesz.
– Talán jobb lesz, ha ránézek.. Hátha kicsit lenyugodott és készen áll a mesémre. Te addig vigyázz magadra és még véletlenül se menj a nap közelébe. Bár most mindent besötétítettem, de akkor is.. Vigyázz magadra, rendben? Ha akarod visszajövök, amint beszéltem vele. – Nem szívesen hagyom magára. Főleg most. Hiszen a napra sem mehet, de hogyan is tudhatná merre van, ha nem látja? Maximum akkor veszi észre, amikor már megégeti.

- Mint mondtam, kitartó vagyok, szóval addig sem nyugszom, míg el nem hiszed, hogy a legjobb ember vagy, akit ismerek - mondtam eltökélten, komolyan, közben gondoltam egyet, és a mellettem ülő Stefan vállára hajtottam a fejemet. Szomorú vagyok, mert nem látom... és szükségem van a barátomra...
- De akkor is megyünk, ha nem kapom vissza, jó? - kérdeztem, tőlem szokatlan módon félszegen. Nem szoktam ehhez hozzá... Nem is szeretem ezt... Látni szeretnék... kedvemre jönni és menni... és... reménykedni... De ha már a világ legnagyobb boszorkánya sem tudott rajtam segíteni... akkor... ugyan ki fog tudni..??
Felnevettem.
- Látod, szerencse hogy én csak ülve szoktalak megcsókolni, mert az én csókom bizonyosan térdremegtető - kereste meg kezem kicsit tapogatózva a lábát... és a térdét, és megkocogtattam az ujjammal. Persze vicceltem, mert egyrészt nem szoktam "csókolgatni", plusz egyikünk térde sem szokott remegni közben, és... ráadásul nem is kéne ezen gondolkodnom...!
- Hálás lennék érte.. - köszörültem kicsit meg a torkom, és hálásan gondoltam arra, hogy Stefan itt van Velem. Nem szeretek egyedül lenni... eleget voltam egyedül míg halott voltam... Már előtte sem szerettem egyedül lenni, de azóta meg főleg nem... Jobb, sokkal jobb, így Stefan-al, úgy, hogy Ő is tud a jelenlétemről.
- Nem tartalak fel? Talán meg kellene nézned a barátnődet, hogy összeszedte-e magát azóta hogy lejöttünk - jutott eszembe Layla, amint említette, és... hogy igazából a leányzó Stefan szobájában van... gyakorlatilag az ágyában, szóval nem biztos hogy túl nagy illendőséget mutat, hogy én itt fekszem Rajta, és feltartom...

– Nem vagyok MÁR szörnyeteg. De az voltam és ezen nem tudok változtatni. Maximum egy kicsit azzal, hogy most próbálok a lehető legjobb emberré válni. – Komolyan úgy érzem magam, mint egy elítélt, aki nem olyan régen szabadult és mondjuk megölt egy embert most pedig mindenki lenézi. Jó, én nem egy embert öltem meg ebből a szempontból gyenge hasonlat, viszont körülbelül úgy néz rám mindenki, miután rájönnek mit tettem a múltban. Egy kivétel volt.. Aki talán teljes szívéből szeretett a múltamtól függetlenül.
– Egyszer, csak sikerül beleverned a fejembe. – Válaszoltam halvány mosollyal az arcomon. Igen.. Egyszer talán képes leszek Lexi-nek elhinni ezt.. Mindig ott volt mellettem Ő igazán tudja, hogy milyen is vagyok én. Az lenne a legjobb, ha mindenki ezt látná bennem. Mondjuk se Rebekah se Katherine nem ítélne el engem ez miatt.. De nem tudom milyen vége lenne az egésznek.
– Még szép.. Legalább három napon keresztül. – Mondtam nevetve. Tényleg komolyan gondolom, hogy valahogy megünnepeljük. Bár előtte talán még ki kellene találnunk, hogyan is szerezzük vissza a látását. Hiszen ott akarok lenni vele, mikor ez megtörténik.
Figyeltem, ahogy a szeméhez nyúl, de nem tudtam, hogy most megszólaljak-e vagy sem. Végül az első mellett döntöttem. – Hamarosan minden a régi lesz és újra látni fogsz. Egy pillanatra se aggódj. – Nem szeretném, ha akár egy pillanatra is végigfutna a fejében az a gondolat, hogy talán örökre vak lehet.. Mert az nem engedném. Megtaláljuk rá a módszert.
– Szóval az már elég jó jel, ha megcsókolom az illetőt és jól pofára esünk mind a ketten, mert nem bír el minket a térdünk.. Rendben! Jegyzetelek ám. – Mondtam nevetve. Próbáltam picit feldobni a hangulatot. Nem akartam, hogy az miatt szomorkodjon, hogy nem lát. Na meg a gyűrűje.. Arról sem szabad megfeledkeznünk.
– Ha Layla nem segít, akkor kerítek neked valakit, aki megcsinálja a gyűrűdet, rendben? – Én kibírtam pár napig a nap nélkül, de nem engedhetem, hogy tőle még ezt is meg kelljen vonni.. Egyszerűen nem.

- Nem vagy szörnyeteg, Stefan, légy olyan szíves, és ne is mond magad annak - korholtam komolyan, és megütögettem a kezét, amit fogtam. Nem szeretem ha ilyeneket mond. Ismerem. Még akkor se nevezném szívesen szörnynek, ha épp a gonosz vámpír lenne porondon, de ilyenkor, mikor a jó kerekedik felül, főleg nem! Jó ember!! Miért nem látja?!
- Nincs mit köszönni, életcélom, elhitetni veled az igazságot - mosolyogtam és tényleg vágytam rá, hogy Stefan ne kételkedjen benne, hogy megérdemli a szeretetet, hogy jó ember, és hogy meg fogja találni azt a nőt, akivel az örökké tartó életét töltheti majd. Én hittem benne, és reméltem igazam is lesz.
- Meg fogjuk. Amint újra látok... azt... pokolian megünnepeljük, jó sok tánccal, és piával - kuncogtam, és vigyorogtam a gondolatra. Az első dolog amit látni akarok... Stefan, és egy rohadt nagy üveg alkohol a kezében, ez a két dolog lesz a legjobb, amit láthatok, és annyira... oh, annyira jó lenne igazán látni...
Hiányzik a fény... a napfény... hiányoznak a színek... Pokolian nagy kín ezt a fekete semmit látni...
Önkéntelenül is nyúltam a szememhez... de hiába éreztem, nem láttam semmit... Megnyomtam kicsit a szemem, s ha normális élő lennék és látnék, most nyomott fények, foltok tűnnének fel a szemem előtt... de semmi... semmi fény, semmi folt... csak a feketeség...
Keserűen sóhajtottam.
Stefan sem tette szóvá hogy megcsókoltam, és ez valamiként megnyugtatott... Sosem beszélünk ilyesmiről. És valahogy... megnyugtat, hogy... a múltunkat csak én ismerem... Ő nem emlékszik semmire... Ő a barátom! A legjobb barátom! Ez így jó!!
- Igen - nyeltem egyet, és visszaszívtam magamba a derűt, mosolyt varázsolva az arcomra. - Akivel kölcsönösen megremeg a lábatok a csók közben, az a befutó. Az igaz szerelem csókja mindig elárulja magát - mondtam magabiztosan, ami igaz, nyálasan hangzott, de... igaz, szerintem. Egy csókból minden kiderül. Vagy érzik amit kell, vagy nem. Ha igen, meg kell ragadni, ha nem... akkor hagyni kell az illetőt elmenni.

Kicsit határozottabban fogta meg a kezemet, amiből már rögtön tudtam, hogy azt szeretné, hogy mellé üljek. Nem is kellett szavakba öntenie, hogy mit akar én már rögtön tudtam, hiszen azért néha elég egy érintés, hogy tudjuk mit akar a másik.. Jó ideje barátok vagyunk és szavak nélkül is megértjük egymást. Gyorsan helyet foglaltam mellette ezzel teljesítve néma kérését.
– De nem is okolhatom érte, ha itt hagy. Én voltam az első, akiben megbízott. Most meg rájön, hogy én sem voltam több egy szörnyetegnél. – Megérteném, ha most itt hagyna, mert azt mondja ez neki túl sok. De megváltoztam. Szeretném, ha ezt ő is látná. Sőt.. Ő már látta is, mert nem a múltbeli énemmel találkozott, hanem azzal, aki most is vagyok. Az rendben van, hogy már azóta jó párszor sikerült újra visszaesnem abba a gödörbe, ami előhozta ezt belőlem, de most igyekszem, hogy ez soha többé ne történjen meg. Nem akarom, hogy egy szörnyeteget lássanak bennem.
– Köszönöm, Lexi. Nem is tudom mihez kezdenék nélküled. – Valószínűleg még mindig valahol a sötétben bolyonganék. Ha vele akkor nem találkozom valószínűleg még mindig az a szörnyeteg lennék, aki teljesen nyugodtan végez másokkal. De hála neki ez már nem így van. Ő kezdett el terelgetni a helyes irányba, habár arról az útról párszor letértem, de valahogy mindig sikerült visszatalálnom. Viszont, ha ő akkor nem mutatja meg talán soha nem találok vissza ahhoz, hogy milyen is voltam én emberként.. Mert attól, hogy vámpír vagyok még próbálok a legemberibb módon viselkedni, már amennyire ez lehetséges.
– Nekem New York tökéletesen megfelel. A lényeg az, hogy rendesen megünnepeljük, majd. – Ha visszakapja a látását akkor nem fogjuk itt megünnepelni. Az ünneplésnek minimum fele akkorának kell lenni, mint az örömnek, amit érezni fogunk. Mert azért engem is boldoggá tesz az, hogy a legjobb barátom visszakapja a látását őt meg még annyira. Az meg már a legkevesebb, ha kiruccanunk valahova és ott ünnepeljük meg.
Valahogy éreztem, hogy ez fog következni legalábbis a mondatából már leszűrhettem, de mégis meglepetésként ért. Mostanában kicsit szokássá vált ez közöttünk. Zavaros.. De ez nem több, mint egy baráti csók, hogy hátha ettől előrébb vagyok.
– Szóval akkor azt tanácsolod, hogy mindegyiküket csókoljam meg és figyeljek arra, hogy ez milyen érzést vált ki belőlem? – Kérdeztem miután megkapartam a torkomat. Nem akartam beszélni az előbbiről, mert ez is csak egy kis segítség volt a döntésem meghozatalában ennyi. Kicsit összezavaró, de csak ennyi. Azért jobb lenne, ha ebből nem csinálnánk rendszert, mert szerintem ennek sem lenne túlzottan jó vége.
Ha úgy vesszük Katherine és Rebekah pipa. De talán még egyszer meg kellene tennem, hiszen akkor már tudom mire figyeljek oda..
Most kezdem megérteni, hogy milyen érzés lehetett Elena-nak választani.. Bár mindegy. Őt már szeretném kizárni az életemből. Meg kell tartanom tőle a távolságot. Mindkettőnknek jobb lesz így..

Kicsit határozottabban fogtam, és szorítottam meg Stefan kezét, majd magam felé húztam. Nem erősen, hogy ne akarata ellenére húzzam, csak annyira erősen, hogy érezze, hogy azt szeretném, ha felkelne, és átülne mellém.
- Mondtam már neked, ha a múltad miatt, csak mert voltál más is mint most, képes kirakni, vagy itthagyni, akkor nem érdemel meg - bizonygattam határozottan. Ez igaz. Ismerem Stefan-t, kívül és belül is. Tudom milyen. - Tudom milyen vagy, mikor iszol, és milyen vagy, mikor épp vega módra élsz. Jó ember vagy. És néha a jó emberek is megtévednek. De Ők is megérdemlik a szerelmet, és a társat az életben. És különben is, amikor volt kit szeretniük, akkor a szomjas vámpírok vérszomja is csappant, hiszen másra összpontosítottak, nem az ivásra. Ahogy mondani szoktam, a szeretet a lényeg, Stefan, nem más, hanem a szeretet. Ha valamelyik nőt tényleg őszintén szereted az életedben megfordultak közül, akkor meg fogod Őt találni a sok közt is - szorítottam kicsit meg megint a kezét, de most a bátorítás, és az állításom komolyan gondolása jeléül.
- Komolyan gondolod? - kérdeztem, s izgalom csendült a hangomban, ahogy azt emlegette, hogy ha újra látok, elmegyünk együtt bulizni valahova messzire. - Mit szólnál New York-hoz? Ott régebben is jól mulattunk - emlékeztem vissza, régi jó ivászatainkra, a nagyvárosi ivókban, és mindenhova, ahol csak értük az ihletet, és kedvünk szottyant... Jajj de sokat ittunk együtt, istenem...
- Tudod, Stefan, az jutott eszembe, hogy tesztelned kéne mit érzel, ha... már egyszer nem tudod csak úgy különválasztani magad a barátnőidtől. Ahogy Layla is számít a segítségedre, nehéz lenne Tőle távol maradnod - gondolkodtam el hangosan, ahogy lelkesedésem ötleteket szült belém. Hiába, ilyenkor jobban mozog az agyam. - Meg kéne csókolnod Őket. És akitől bizseregni kezd a szíved, az a befutó. Akitől meg mondjuk csak... annyit érzel mint ettől... - hirtelen ötlet volt, sőt, még annak sem volt elég, csak kósza gondolat, amit fogalmam sincs miért követett rögtön tett, de kigondoltam amit mondtam, és máris, kezem villámgyorsan siklott végig fel a karján, a nyakán, odasiklott a tarkójára, magamhoz húztam, és ajkaim már meg is keresték az Övéit. Nem tartott sokáig... csak egy csók volt... egy mély, de gyors csók, aminek nem foglalkoztam a varázsos ízével, csak, gyorsan befejeztem a mondatom -, azt hagyd a csudába, mert csak barátságot érzel iránta - mondtam meggyőződötten, elvégre, tudom, hogy Stefan nem érez irántam többet, csak barátságot, vagyis akinek csak annyit vált ki a csókja belőle, mint amennyit az enyém, az nem lehet a szerelme, mert csak barátságot érez az illető felé, és máris egy gonddal kevesebb.
És most ne térjünk ki rá, hogy én fél év alatt másodszor csókolom meg... mert csak barát. Ez is baráti csók volt, amivel segíteni igyekszem Neki, és pont! - győzködtem magamat gondolatban, ami nem volt nehéz, mert tudom mit érez Stefan, ismerem Őt...

Hogy elsiettem? Hát az lehet.. Nem kellett volna ilyen hamar meghoznom ezt a döntést. Mármint ezzel az egész ajánlattal előrukkolnom Katherine-nek. Talán tényleg nagyon gyorsan próbálom meghozni ezt a döntést. A lehető leghamarabb túl akarok lenni rajta. Mert egyszerűen már azt sem tudom melyikük miért lenne jobb. Igazából már semmiről nincs fogalmam..
– Tudom.. Tudom. A másodikat szokás ilyenkor választani. Aki jelen pillanatban számomra, Layla. Bár kétlem, hogy ezek után szoba áll velem egyáltalán.. Mondjuk megígértem neki, hogy mindent elmondok szóval remélhetőleg legalább azt megvárja mielőtt faképnél hagy. Ha pedig ezt megteszi, akkor már gondolkoznom sem kell rajta. Nem ítélhet el a múltam alapján. Elismerem szörnyű dolgokat tettem a múltban, de nem engedhetem, hogy ez miatt megbélyegezzenek. Ezért is próbálok megváltozni. Nem akarok ugyanaz lenni, aki voltam.
Szóval töltsek egy kis időt lehetőleg távol tőlük.. Nem olyan rossz ötlet, de Layla-nak szüksége van most rám. Már, ha még kér a segítségemből.
– Csak szerezzük vissza valahogy a látásodat aztán elviszlek jó messzire innen, ahol kibulizhatjuk magunkat és egy pillanatra ezt az egészet a hátunk mögött hagyhatjuk. – Mondtam vigyorogva. Tényleg komolyan gondoltam. Jól esne egy kis kikapcsolódás és ki lenne tökéletesebb társutasnak, mint az én legjobb barátom, Lexi?

- Szerintem elsieted a döntést. - Jó, nem akartam befolyásolni az Ő életét, de a barátom, és láthatóan tanácsra szorul... vagyis inkább hallhatóan... - Katherine-el egyszer már megégetted magad. Nem biztos hogy nagyon sietni kéne, odaadni neki a szívedet, amit egyszer már összetört, nem is kicsit, hisz a vége az lett hogy Te meg Damon megutáltátok egymást, és vámpírrá váltatok. A többieket nem ismerem ugyan, de... szerintem végig kellene gondolnod, azt az elméletet, hogy ha valaki két nőt szeret, akkor rendszerint a másodikat kéne választania, hisz ha az elsőt igazán szerette volna, akkor nem kezdett volna a másodikkal is, miközben az első már ott volt neki. Ez alapján talán Layla a legesélyesebb, hogy jó döntés lenne, ám... azt mondod csak barátok vagytok, de... érted... eléggé olyan a szitu, mintha nem is azok lennétek, hanem több... - finoman akartam mondani, de azért valóságnak megfelelően, hiszen megérdemli, a barátom, azt akarom hogy tisztában legyen vele, mit gondolok... ha már érdekli... Még ha finoman is igyekszem adni.
- De talán az lenne a legjobb, ha kicsit mindegyikük nélkül lennél, és... próbálnál ráérezni, van-e köztük olyan, aki iránt valóban többet érzel... Ha meg... esetleg egyikük sem befutó, vagy olyan mellett döntesz, akivel nem jön össze, hát... akkor én itt leszek, akkor is, mint mindig - mosolyogtam biztatóan. - És irdatlanul leisszuk magunkat, hátha segít a dolgon - javasoltam kuncogva.

Gondoltam, hogy le fogom sokkolni ezzel az egész vallomással. Életemben először van dolgom ennyi nővel egyszerre és bármit megadnék azért, ha valaki rámutatna, hogy most mégis melyikük felé induljak el. Hiszen azért elég nehéz.. Mindegyikükkel van múltam. Jó.. Caroline-t már kizárhatom a listáról az egyszer biztos. Inkább rendezem vele a barátságunkat. Ott van Katherine. Akin az egyik pillanatban kész voltam túl lépni a következőben pedig felajánlottam neki úgymond a szívemet. Most normális vagyok? Nem sikerült annyira kiismernem, hogy tudjam ez egy játék-e vagy sem. Aztán Cassie. Vele már jó ideje nem találkoztam, mikor újból felbukkant az életemben, de immár vámpírként. Ami megnehezíti a helyzetet, hiszen most szüksége lehet rám.. Az önkontroll meg minden egyéb. Tovább adni jobban tudom, mint alkalmazni. Rebekah.. Hirtelen jöttek a vele kapcsolatos emlékeim, de azért erre is tekintettel kell lennem. Layla.. Meg igazából kerülgetjük a határt. Néha átugorjuk, de nem annyira, hogy utána megbánjuk. Csak húzzuk addig, amíg egyszer el nem szakad és már nem lesz tovább, mert onnantól mindent vagy semmit helyzet alakul ki.
– Nem is számítottam másra. – Az utóbbi időben Elena után sóvárogtam.. Hiszen ő volt az életem nagy szerelme.. Ami elúszott, hiszen ő nem ugyanígy érez irántam. De ezen már kész vagyok túl lépni és magam mögött hagyni, csak nem tudom kivel. Egy olyan nővel lenne a legjobb újra kezdeni aki ugyanúgy néz ki? Igaz a belső értékeik teljesen különböznek.. Nehéz ez az egész helyzet úgy, ahogy van.
– Azt hiszem igen.. Csak most, hogy ennyi nő bukkant fel az életemben már nem tudom mi a jó döntés és, hogy merre induljak tovább. Egyszerűen összezavar az egész. – Fogalmam nem volt, hogy helyesen döntöttem-e Katherine mellett.. Talán Lexi képes lesz valami tanáccsal ellátni..

Először azt hittem, Stefan megkukult, mert pár pillanatig nem mondott nekem semmit. Kicsit meg is riasztott, hogy talán oda gyalogoltam, ahová nem kellett volna. De aztán megszólalt, és a szavai alapján inkább csak gondolkodott... és úgy látszik végül a beszéd mellett döntött, amit én érdeklődve hallgattam.
- Tyűűű... - szusszantam nagy meglepetten, mert tényleg váratlanul ért a listája. - Caroline, Katherine, Cassie, Rebekah, Layla - a kezemen számolgattam, ujjaimat kinyújtva, hogy mennyi nő is fordult meg mostanság körülötte, és az ágyában, ki szexel vegyítve, ki szex nélkül, ha igaz, és a kis Layla tényleg nem volt még meg neki... Mély sóhajjal gondolkodtam el, hová is bújhatott az én kis szűzi, hűséges életet élő barátom. Nem semmi kört írt le a volt női keretében. És Katherine-el komolyabban? Ez komoly? Pont vele? Ez igen... Nem gondoltam volna hogy a múlt ismeretében, Stefan épp Katherine-t akarná visszakapni. Még Elenát érteném, mert jó, és kedves, illene Stefan mellé, de... Katherine? Fura...
- Én csak őszinte voltam - mosolyogtam, amit legalább Stefan lát, ha én nem is. Nem hiszem hogy jólesett volna neki, ha kritikát mondok a magánéletéről, így próbáltam finomítva kigondolni a választ, deee... hát na, azért meglepett rendesen a mondataival.
- Ugye tudod, hogy ennyi nővel eléggé megleptél? - kérdeztem, de a kezemet nem húztam el. Jó érzés volt, annyi idő után, újra Vele beszélni, és... egy kis emberi érintkezés is jólesett. - Ha Katherine-nek ajánlottad, hogy legyetek komolyan együtt, akkor... szereted Őt? - Na ezt nem akartam ilyen nyíltan, de hát... nem tudtam finomabban, és kíváncsi voltam, meg... nem árt tisztázni.

Azt hiszem egy pillanatig sem kell felháborodnom azon, hogy nem hisz nekem. Én sem igazán hiszek magamnak. Mert nem vagyok benne biztos, hogy ami most Layla és köztem volt az egyszerű barátság lenne. De még sem lehet semmi komoly, mert éppen elég bajom van anélkül is. Ennél összezavarodottabb nem is lehetnék. Mikor lett minden ennyire bonyolult? Mikor utoljára még úgymond magamnál voltam Caroline után tepertem, habár nagyon jól tudtam, hogy semmi értelme, hiszen nem nyerhetem meg őt magamnak. Megegyeztünk a barátságban bár vele is egy ágyban aludtam utána.. Csak hát ő ki is volt készülve.. Nem is kicsit. Szóval ez lehetne a kifogásom..
– Ha már az őszinteségről beszéltünk akkor miért is ne mondhatnám el, hogy mi történt velem az utóbbi időben.. – Kezdtem gondolkozóba, miközben megvakartam a tarkómat. Nehéz most így hirtelen mindent összeszedni. – Először is próbáltam közel férkőzni Caroline-hoz, amit már magam sem értek miért hiszen eleve jegyben jár Tyler-rel.. Aztán igazából most kezdett kicsit összekavarodni minden. Többször összejártam Katherine-nel aztán most találkoztam Cassie-vel, akivel régebben szintén viszonyom volt. Utána pedig még Rebekah-val is, akivel együtt töltöttem a húszas éveket csak éppenséggel erre nem emlékeztem.. Egészen addig, míg Ő vissza nem adta az emlékeimet.. Aztán még itt van Layla is és most már tényleg nem tudom merre induljak el. Bár Katherine-nek felajánlottam, hogy megpróbálnám vele komolyan.. Mármint érted. – Tatia lányát inkább nem említettem meg neki, hiszen az csak egyszeri alkalom volt. Bár félek, hogy ettől az őszinteség rohamomtól most ő fog mindjárt frászt kapni.
– Köszönöm Lexi. Ez most jól esett. – Mosolyogva fogtam meg a kezét és kezdtem el gyengéden cirógatni.

Hallottam hogy Stefan a függönyökkel babrál, én pedig hálásan hallgattam, és valahogy éreztem is, hogy a szoba sötétebb lesz, ahogy a függönyök elhúzásra kerülnek mind.
- Aha, ha Te mondod - bólogattam, nagy lelkesen, de érezhette, hogy nem hiszem amit mond. Ugyan, mint mondtam, a barátok nem egy ágyban alszanak. Nekem világi nagy barátom, mégse alszunk együtt, szóval... ez a kislány örülhet, fogott magának egy rendkívül jó pasit. Mert Stefan az, egy nagyon jó fogás. Én már csak tudom, hisz a legjobb barátom.
- Az összes? Volt Katherine, vagyok én, bár szerencsére nem az ágyadban, ki van még? Azt ne mond, hogy Elena is jön ágytalálkozóra, mert akkor hozzád vágok valamit, amint megtalállak - öltöttem ki Rá a nyelvem, de inkább csak vicceltem. Hallottam hogy hova ült, így igyekeztem kb. behatárolni, és arrafelé nézni. Elena biztos nem feküdne Stefan ágyába, hisz boldog Damon-el. Legalábbis remélem, hogy azóta is boldogok, mióta utoljára láttam őket. - Apropó, Katherine mégis hogy? - kérdeztem rá elég furcsálkozva. Nem értem hogy gabalyodtak ezek megint egymásba, ennyi idő elteltével.
- Értem. Hát... figyelj, Stefan, én tudom hogy jó fej vagy, és csupa szív. Igazi erkölcs-király, és... igaz, néha ki kéne belőled húzni a jóság karóját, de tudod hogy szeretlek. A legjobb barátom vagy. Néha eltévedsz, igaz, de akkor is a legjobb lélek vagy akit vámpírok közt ismerek. Ha ez a leányzó nem ismeri fel benned a jót, akkor Ő a vak, nem én - tapogatóztam előre, Stefan keze után, hogy barátilag megszoríthassam kicsit.

Már majdnem sikerült megfeledkeznem Lexi gyűrűjének sztrájkolásáról, mikor megégette magát. A lehető leggyorsabban próbáltam minden egyes függönyt a lehető legjobban behúzni, hogy még véletlenül se égethesse meg magát ezek után. Nem szeretném, ha valami baja esne. Éppen elég neki ez az egész vakság.
– Tudom ez már bőven átlépi a barátság határait, de mi tényleg azok vagyunk. Soha egyetlen egyszer még csak meg sem csókoltam vagy értem hozzá úgy. Elég.. közel állunk egymáshoz, de ennyi. – Nem tudom, hogy most miért magyarázkodom végül is igaza van. A barátok nem osztoznak egy ágyon.. Sőt még szobán sem, de mi most mégis ezt tesszük. A nőkkel már kezdenek meggyűlni a gondjaim. És fogalmam nincs, hogyan jussak egyről a kettőre.
– Semmi gond, tényleg. Most jelenleg a múltamnál vannak nagyobb problémáim is. – Túrtam bele a hajamba, majd helyet foglaltam vele szemben. – Valahogy az összes nő most bukkant fel az életemben.. – Mondtam egy hatalmas sóhaj kíséretében.
– Megölték az egyik barátját és segítségre van szüksége ezért hozzám jött. Még évekkel ezelőtt mentettem meg az életét és bízott bennem.. De nem tudom mennyire fog azok után, hogy megtörténik az elkerülhetetlen.. – Beavatom a múltamba. Lehet, hogy azok után már a segítségem sem kell neki és egyedül vág neki valahogy. Azt pedig nem szeretném még a végén valami baja esne.

Eltébláboltam a kanapéig, és tapogatózva ültem le, miután sikeresen megérintettem egy olyan pontot, ahova odasütött a nap, már óvatosabban, és helyet foglaltam az árnyékban. Még szerencse, hogy nem húzgáltam falig minden függönyt korábban, különben most gondban lennék...
- Ugyan már, Stefan, ne feledd, én mindent hallottam ám. A közös szoba, meg ágy, meg a "ne lopd el a takarót", nem úgy hangzott, mintha csak barátok lennétek. Tudod a barátok általában külön ágyban alszanak, és nem egy szobába bőröndöznek be - mosolyodtam el haloványan. Na jó, nem tudom bízzak-e én abban, hogy Stefan barátnőt szerezzen magának. Az előző sem volt kifizetődő, az azelőttiről nem is beszélve. Bár ez a kiscsaj legalább nem Petrova... Vagy az? Basszus, nem is tudom...
- Mondtam hogy bocsi - emeltem magam elé a kezeim, de reméltem hogy Stefan nem haragszik rám érte. Végülis nem az én saram a titka, sőt. - Akarod hogy beszéljek Vele? Nálam jobban senki nem ismeri mindkét éned, főleg nem annyira, hogy meg tudja értetni a barátnőddel, hogy nem eszed meg álmában - ajánlottam barátságosan.
- Egyébként, Te meg Ő? És hogy került ide csomagokkal? - kérdeztem, és nem zavartattam magam, hogy ez magánügy. Azok után amiket végighallgattam Stefan előadásában, asszem kérdezhetek bátran. Meg kíváncsi is vagyok.

Még mindig szörnyen éreztem magam, amiért nem figyeltem oda Lexi-re. Oda kellett figyelnem arra a kis zörejre is. De valahogy akkor volt más is, amire oda kellett figyelnem.. Katherine.
– Rendben van. – Válaszoltam, majd elengedtem őt, De figyeltem rá és ugrásra készen voltam, ha esetleg csak egy lépést is eltéveszt vagy valami. Feltalálja magát, hiszen valószínűleg jó ideje vak szóval.. De akkor is. Valamit csak lehet tenni ez ellen.
– Igen, megváltoztam.. Úgymond szükséges volt. Layla? Layla nem a barátnőm.. Csak egy barát. – Azt hiszem ezek után már nem is lesz több. Vagyis inkább a mesém után. Már ha egyáltalán hajlandó lesz meghallgatni.
– Tudom, tudom. De akkor valószínűleg szóba sem állt volna velem.. Aztán most terveztem, hogy elmondom neki, hiszen itt Mystic Falls-ban elég könnyen fény deríthet a múltamra.. – El akartam neki mondani, de még kipakolni sem volt ideje és máris a nyakába zúdult a titkom.

(Stefan szobája)

Stefan segített nekem lejutni a földszintre, így lényegesen gyorsabban lejutottunk, mint amennyi időbe nekem tellett felmenni.
- Köszi, itt már boldogulok - mondtam, mikor leértünk, és a vízszintes padló állt csak előttem. Lassú léptekkel indultam el, tapogatva magam körül a dolgokat.
- Látom alaposan megváltoztál mióta utoljára találkoztunk ott a parkban. Például új barátnőd van - mutattam felfelé, azt az irányt még a legkönnyebb megtalálni. Visszagondolva... furcsa is most itt "látni" Őt, meg fura magamat is, végtére is, mikor utoljára találkoztunk, én még szellem voltam, Ő meg "más" volt, és... na jó, a csók nem volt fura, végülis barátok vagyunk.
- Bocs ha bekavartam a kislánynál, de... látod, erre jó az őszinteség, el kellett volna mondanod neki ki vagy, mielőtt beköltöztetted - forgattam meg a szemeim, visszagondolva, mikor hallottam Őket hurcolkodni a bőröndökkel.

Rám bízta, hogy minek veszem. Hát ez mondhatni egy pár szempontból rossz még párból pedig jó. Na, mindegy inkább jobb ha ezen nem is gondolkozom, mert még a végén arra jutnék, hogy akkor tényleg rávetem magam. Aminek meg van az esélye minden egyes pillanatban. Hiszen már a közelsége is megbolondít. Ezek szerint valamennyire ő is így van ezzel. Megráztam a fejemet. Ezt most tényleg ki kell vernem a fejemből. Eleve azon voltam, hogy még csak gondolkodni sem fogok ezen erre tessék.
– Azt hiszem képes leszek elviselni. – Mondtam vigyorogva, majd összevontam a szemöldökömet, mikor azt kezdte taglalni, hogy nagyon nehezek. – Drágám, emberkoromban sem okozott különösebb gondot pár bőrönd. – Kacsintottam rá, majd a következő pillanatban már bőröndökkel a kezemben álltam előtte.
– Lehet, hogy nehéz kinek hogy. De azért remélem a szobámba eltalálsz. – Böktem a lépcső felé vigyorogva.

(Stefan szobája)

Nem tudom, hogy viccnek szántam-e, vagy komolyan gondoltam-e. Néhányszor belegondoltam már, hogy mi lenne, és sokszor kerültünk már olyan helyzetbe, ahonnan csak egy lökés kellett volna, hogy átlépjük a barátságot. Nehéz lesz, de akkor is mellette szeretnék aludni.
- Nem tudom, döntsd el, minek veszed. - Vigyorogtam rá. Ez volt a legegyszerűbb válasz. Kellettek a csomagjaim, ha pakolok, nem gondolkozom.
- Rendben, de előre szólok, rengeteg ruhám meg cipőm van. - Nevettem és megszorítottam a kezét, mikor megsimította. Imádtam ezeket az apró érintéseit, ha vele voltam, mindig éreztem, hogy fontos vagyok.
- De nagyon nehezek ám, vagyis... bocsi, megint elfelejtettem, hogy szuper erős vagy. - Mosolyodtam el, néha hajlamos voltam elfelejteni, hogy vámpír, és hatvanszor olyan erős mint én.
- Mellesleg tudod milyen nehéz idetalálni?

A válaszán egy kicsit meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy örülne neki, ha rámásznék.. Bár voltak olyan helyzeteink, amikor már elég közel kerültünk ehhez. De valahogy jobbnak láttam nem túllépni a barátságunk határát. De, ha mellettem fog aludni akkor valószínűleg egyre nehezebb lesz visszatartani ezeket a bizonyos vágyakat.
– Szóval.. Örülnék neki? – Kérdeztem hatalmas mosollyal az arcomon. Tényleg érdekel, hogy komolyan gondolta vagy ez is egy vicc volt. Ebben az esetben nem tudtam eldönteni, hogy igaz-e vagy sem.
– Akkor menjünk a dolgaidért és fel is vihetjük a szobámba. Van még ott bőven hely, hogy kipakolhasd a dolgaid. – Felálltam, majd megfogtam a kezét és finoman megsimítottam. – Egy pillanatra se gondold azt, hogy neked kellene cipelni a bőröndjeidet. – Kacsintottam rá, majd elindultam kifelé a kocsijához. Az kellene még, hogy egy nő cipekedjen, amikor itt vagyok én is.

- Lehet még örülnék is neki. – Kacsintottam rá, mert végül is igaz volt. Stefan mindig is írtó jó pasi volt, és nagyon nagy önuralomra volt szükségem mellette. Egy kicsit hezitáltam is, mielőtt jöttem, hogy keressek-e inkább magamnak lakást, de aztán rájöttem, hogy egyszerűbb összekötni a kellemeset a hasznossal.
Igen, a párna szent, azt soha nem adtam még oda senkinek. bár neki talán lehet esélye rá.
- Tökéletesen meg fog felelni nekem melletted, legfeljebb majd azt a két nagy bőröndöt kipakolom valahova, ami kint csücsül a kocsiban. – Bólintottam, magamnak is, megerősítésképpen. Felpattantam, és felé nyújtottam a kezem.
- Ugye segítesz egy ilyen törékeny és gyenge lánynak becipelni azokat a csúnya nagy bőröndöket? – Nagyon koncentrálnom kellett, hogy a végén el ne nevessem magam, de sikerült.

Nagyon jól tudtam, hogy félre fogja érteni a szavaimat. Vagyis pontosabban fenn akad egy bizonyos mondatomon..
- Túlságosan is bombázó vagy, édes. Attól kellene félned, hogy nem vetem rád magam itt helyben. - Mondtam vigyorogva, miközben szemeimmel - már csak azért is - jó párszor végig mértem. Még mindig azon a véleményen vagyok, hogy irtózatosan gyönyörű nő. De hát elég fura lenne, ha folyton kitérnék erre. Hiszen csak barátok vagyunk. Ilyen egyszerű.
- A párna szent. Értettem. Viszont, ha jobban éreznéd magad egy külön szobában valószínűleg elég könnyen találsz egyet. Elég sok szoba van.. Szóval amelyik a legjobban tetszik.. Oda cuccolsz és kész. - Egy jó pár család elférne ebben a házban. Ezért egyáltalán nincs ellenemre, ha valaki be akar költözni. Főleg akkor nem, ha az illető a barátom.

Összehúztam a szemem. Ezt n gondolhatta komolyan, ugye? Neem, viccelődött, de ezt még visszakapja.
- Stefan Salvatore, szerinted én nem vagyok elég bombázó? - Fontam keresztbe a karjaimat, és nagyon csúnyán néztem rá. El tudta terelnu a figyelmem, de volt egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz mindig jó hozzáállás. Mindenesetre örültem, hogy végre mellette lehettem.
Valahol maradnom kellett, miért kaphatnék egy szobát nála? A kérdésére elvigyorodtam, és úgy tettem, mint aki elgondolkozik, majd bólintottam.
- Hát jó. De külön kis párnát kérek, és ha lerántod rólam a takarót, nagyon megkeserülöd. - Nevettem, és közelebb hajolva fenyegetően felé nyújtottam a mutató ujjam. Persze, soha nem bántanám, de akkor is... a kis párna az szent.

Örültem annak, hogy sosem kérdezősködött a múltamról. Bár egyszer kénytelen leszek elárulni neki. Hiszen sokkal jobb, ha tőlem tudja meg mi történt a múltamban, mintha valaki más avatná be az egészbe. Valószínűleg egy életre megutálna. Még a segítségemből sem kérne. Ezt pedig egyáltalán nem szeretném.
Szeretnék neki segíteni, hiszen nagyon jó barátom és ezért nagyon is tudom, hogy számára mennyit jelent a barátság. Nem csak valami múlandó baromság vagy valami ilyesmi. Ennél sokkal fontosabb számára..
- Hát, hogyha egy bombázó volt, akkor ne várd azt, hogy ellenálljon. Azt meg végképp ne, hogy hallgasson rád. - Viccelődtem. Megpróbáltam egy kicsit poénosan felfogni a dolgot. Habár egy család lemészárlását már jó ideje nem így gondolom.
Szerettem a közelében lenni, hiszen önmagam lehettem. Az emberi önmagam. Amiről már azt hittem, hogy rég elveszett.
- A szobád? Esetleg nem szeretnél egy ágyon osztozkodni velem? - Kérdeztem hatalmas vigyorral az arcomon.

Sosem érdekelt Stefan múltja, sosem gondoltam, hogy rám tartozna. Mindig azt hittem, hogy majd egyszer beavat, ha akar, de nem erőltettem. Az évek meg hamar elrepültek, és csak most döbbentem rá, mennyire is fontos nekem.
Elfogadtam a poharat, és csak az után kezdtem mesélni. Érdekelte, egyből láttam, mert nekiállt kérdezgetni. Lemondóan megráztam a fejem, és egy kis szomorúsággal a szememben néztem rá.
- Azt tudom, hogy nő volt. Caleb is boszorkány volt, azt hiszem, pont annak a nőnek az ismerőse. Mondtam neki, hogy vigyázzon, de hát ki hallgat rám? - Kicsit gúnyosan felhúztam a szemöldököm.
Lehet, hogy nem annyira öreg de nálam idősebb. Rákacsintottam, ezt is nagyon rég csináltam, de vele mindig önmagam tudtam lenni.
Ahogy megszorította a kezem, elmosolyodtam, és hatalmas kő esett le a szívemről. Hát persze, rá számíthatok mindig.
- Na? Megmutatod a szobám? - Nevettem rá, és finoman belebokszoltam a vállába.