---> Erdő

Amint beértünk a birtokra felvittem őt az emeletre egyenest a szobámba és befektettem az ágyamba. Féltem, hogy valami baja lesz, de ezzel láthatóan nem voltam egyedül, mert mindenki feszülten figyelte azt, hogy mikor ébred fel Layla. Nem akartam túlságosan is közel lenni hozzá, mert valószínűleg most nem éppen vagyok az egyik kedvence. Nem túl messze az ágytól ácsorogtam összefont karokkal.  
- Érezd magad otthon. - Mondtam halvány mosollyal az arcomon Sofia-nak. Nem éppen ezért fogom leharapni a fejét. Bár kétlem, hogy sikerülne.. De felesleges ilyeneken gondolkozni egyrészt, mert esélyem sincs, másrészt pedig azért, mert nem is akarom. Szívesen látom ezek után a birtokon.
Mikor láttam, hogy mocorogni kezd egy kő esett le a szívemről és, szinte rögtön mellette teremtem helyet foglalva az ágyon mit sem törődve az előbbi gondolataimmal. - Hogy érzed magad? - Kérdeztem kevéske aggodalommal a hangomban, miközben végig Layla-t figyeltem.  
- Szintúgy remélem. - Suttogtam a vállam felett Sofia-nak. Maradhatott volna az ünneplésre, de semmi nem erőszak, majd később úgy is összefutunk ebben biztos vagyok. Nem olyan nagy hely ez a Mystic Falls.

/az erdő/

Hamar odaértünk a házhoz, amelyben Stefan is él, mégpedig nem is akárhol. A Salvatore birtok... Hm. Nem sejtettem igazából, hogy itt fogunk kikötni. Ahogy beléptünk ide, én gyorsan szemügyre vettem az egészet... Aztán láttam, hogy mindenki felvonul, és mivel engem is érdekelt, hogy mi van a kis boszival, így hát utánuk siettem. Vagyis előbb inkább szemtelenül bementem a konyhába, és kerestem valami üdítőt a lánynak, mert szüksége lesz folyadékpótlásra. Majd ezután felsiettem hozzájuk. Igazán otthonosan érzem magam itt.
- Stefan, voltam olyan szemtelen, hogy elvettem egy ilyen üdítőt, bár nem sokat tartotok ilyenből... de Laylának szerintem szüksége lesz egy kis folyadékra - adtam át közben a boszinak, hogy igyon egy keveset. Már nem szándékozom sokáig maradni, tényleg csak azért jöttem, hogy biztonságba legyen mindenki. - Lexi és Stefan látom, ti jól vagytok... A drága boszi szintén jól lesz - kezdtem bele egyfajta búcsúzkodásba. - Azt hiszem én most magatokra hagylak titeket... - biggyesztettem oda még a mondandómhoz ezt. - Kitalálok... Még remélem találkozunk - majd elindultam az ajtó felé, ahonnan még utolsó pillantást rájuk vetettem, majd eltűntem.


//részemről zártam a játékot, köszönöm mindhármatoknak a játékot!//

(Erdő)

Egész útközben míg jöttünk, Stefan hátát bámultam. Nyilván találtam volna még ezer meg ezer dolgot ami érdekes néznivaló lehet, hisz végre... végre LÁTTAM mindent, de... valahogy mégis csak erre voltam képes... bámultam a hátát, miközben Ő Laylát cipelte hazafelé... Sofia mellettem jött.
Aztán, amikor visszaértünk a birtokra, és be a házba is, eléggé... eléggé különös érzés volt, hogy most úgy jövök be, hogy nem kell a falat fognom, nehogy eltévedjek, meg... nem a lábammal kell kipuhatolni, hol találok bukkanót... Nagyon furcsa, és nagyon-nagyon jó érzés volt ez..!! Legszívesebben ugráltam volna a boldogságtól!
De mielőtt igazán örülhettem volna, tudnom kellett, hogy Layla jól van-e... és nem okoztam neki bajt... Ezért... mikor Stefan az emeletre indult Vele, természetesnek tűnt, hogy menjek én is, és kövessem a kettősüket... Nem tudtam Sofia is feljön-e velünk, de én mindenképp tudni akartam mi lesz...
Mire én is felértem a lépcsőn, és odamentem Stefan szobájának az ajtajához, már láttam hogy addigra Stefan lefektette az ágyra Laylát, aki közben ébredezni is kezdett, s lassan felült, körbenézett... én meg ideges lettem, mikor felém vetült a pillantása...
- Ugye jól vagy...? - kérdeztem, nagyot nyelve.

Nem vagyok egy profi hajtogató művész és nem is akarok az lenni. Mondjuk már annak is örülhetek, hogy elvisel a közelében és a ruháit a kezeim közé adja. Mert azok után, amit műveltem ez egy igen nagy szó. Katherine kezének a megkérése üti azt, hogy őt megcsókoljam. Nem kellett volna megcsókolnom, hiszen nem kellett volna játszadoznom az érzéseivel. Valószínűleg Lexi és ezért fogta magát és ment el. Őt is megbántottam. Pedig csak nem szerettem volna még egy barátságba belerondítani ilyesmivel. Úgy tűnik ezzel a próbálkozásommal mégis csak az ellenkezőjét sikerült elérnem. Ilyenkor legszívesebben fejjel a falnak rohannék vagy nem tudom.
– Hát nem nagy dolog. – Húztam el a számat, miközben hajtogattam. Valószínűleg a gondolataiban az játszódik le, hogy mekkora egy szerencsétlen vagyok. Nem csak a nőkkel nem tudok bánni, de még a hajtogatás is gondokat okoz. Akkor arról már ne is beszéljünk, hogyan tudnék választani ennyi nő között.
– Nem kell hazudnod miattam. – Válaszoltam vigyorogva, miközben átnyújtottam az egyik ruháját. Azért szerintem ezt még egyszer át fogja hajtogatni, de a helyében én is ugyanezt csinálnám. Többet ártottam a ruhának, mint segítettem rajta.
– Köszönöm, igazán. – Válaszoltam kedves hanglejtésben, miközben halványan elmosolyodtam, mikor megfogta a kezemet.
– Nem tudom, de nem mehetett túl messzire, hiszen ilyen állapotban.. Kétlem, hogy bárhova is igazán eljutna anélkül, hogy legalább egyszer megbotlana. – Layla kezét fogva siettem ki a szobából, majd a birtokról is. Valahogy volt azaz érzésem, hogy gyalog hamarabb rátalálunk, mint kocsival. Kétlem, hogy az autók között bolyongana.

--> Erdő

Layla & Stefan

Figyeltem ahogyan töri a fejét és elmerül a gondolataiba, de úgy éreztem, hogy semmit se tehetek. Meg mit kellene tennem, ha egy másik nő után futott, fut. Mást szeret, de ez engem miért is zavar?! Mi csak barátok vagyunk és nem kellene ezt se túl reagálnom, de sehogy se tudtam leállítani magamat. Zavart a dolog és azt se értettem mi tetszik neki Katherineban. Vettem egy mély levegőt és erőt vettem magamon, hogy végre másra is tudjak koncentrálni.
Mondtam én, hogy nem nagy dolog. -néztem rá újból mosolyogva, de ez még mindig nem az igazi mosoly volt. Szép lassan kezdtem összeszedni a szét dobált dolgaimat és figyeltem hogyan szerencsétlenkedik a ruhámmal. Már majdnem picit kuncogni is kezdtem, amikor hirtelen felém nézett.- Nagyon jól megy. - vettem el tőle a kezembe adott ruhámat, de már most sajnáltam a pólómat, hiszen tiszta gyűrött lesz, ha így hagyom, de előtte még se hajthatom újra, mert nem akarom megbántani őt még jobban.-
Örültem neki, hogy nem áll neki a bútorokat szét verni, vagy csak úgy őrjöngeni, mert látszott rajta, hogy egyre feszültebb és alig bír már magával. Ez nem az ő napja, ma jócskán kijut neki a bajból. Láttam, hogy kezét nyújtja felém, talán nem is olyan régen habozás nélkül megfogtam volna és mentem volna neki segíteni, de most nem így volt. Túl sok minden történt, s csak úgy kavarogtak az érzéseim és a gondolataim. Muszáj segítenem neki, hiszen ő is segített nekem. "Ne drámáz már annyit Layla!" korholtam saját magamat, majd megfogtam a kezét. - Rendben segítek. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon.- Van valami ötleted merre lehet? Csak nem jutott még annyira messzire. -vagyis reméltem, mert vak és vámpír is egyben Lexi, ami nem éppen egy nyerő párosítás.-

Képtelen voltam elfelejteni azt, hogy mekkora hülyeséget csináltam. Azt hiszem ezt soha nem fogom elfelejteni. Már csak azért sem, mert visszautasított. Szerintem erre inkább emlékeznek az emberek, mint arra, hogy valaki igent mondott. Ez az egész emlékezetesebb főleg mivel sokkal tovább tart feldolgozni, mint egy igent. Na, de mindegy. Katherine Pierce mától a számomra halott. Szeretem vagy sem nem számít. Ez az érzés, majd elmúlik. Van rá egy örökkévalóságom, hogy magam mögött hagyjam végre.
– Nem igazán vagyok egy művész lélek, szóval a hajtogatást sem sorolnám azon dolgok közé, amiben profi vagyok vagy egyáltalán amatőr szinten próbálkoztam volna. – Szép is lenne, ha szabadidőmben hajtogatást gyakorolnék. Ajtócsapódást hallottam. Remélem nem Katherine jött vissza, mert semmi kedvem nincs hozzá. Bár már meghallottam volna, ha közelít vagy valami. Lexi? Nem.. Ő nem mehetett el.
– Azt hiszem ehhez nem kell nagy tudomány. – Tudom, hogy képes leszek én még ezt is elrontani, de ez már egy teljesen más kérdés.
– Lexi elment. – Jelentettem ki, mikor ezt sikerült megállapítanom rövid hallgatózás után. – Ebből nem fog semmi jó kisülni főleg, mert nem lát.. Ez is az én hibám. – Vettem egy mély levegőt mielőtt még valamelyik bútordarabon vezettem volna le a dühömet, majd átnyújtottam Layla-nak az elég bénán összehajtott ruhadarabot és felálltam a földről, majd felé nyújtottam a kezemet. – Meg kell keresnem. Nem várom el, hogy velem tarts, de örülnék neki. Tényleg.

Persze, hogy nem érdemelt meg, sose tette, de az egész kapcsolatunk nem arról szól, hogy ki érdemel meg kit. Hanem arról, hogy segítjük a másikat, még ha az nem is a legkedvesebb velünk. Letettem az üveget a földre, és már álltam volna is fel, mikor megpuszilt. Egy pillanatra elkerekedtek a szemeim, de aztán csak mosolyogva megráztam a fejem, és felhúzva az ágyról tolni kezdtem, mert ha már rombolt, akkor építsen is.
- Nem a te művészeted? Nem baj, minden nap kell valami újat tanulni, megmutatom hogy kell szépen csinálni, jó? - Huppantam le a földre, a ruháim mellé, és megfogva a kezét lehúztam magamhoz.
- Na figyelj. Kiteríted, behajtod, behajtod, kisimítod, ráhajtod. - Magyaráztam, miközben összehajtottam a pulóvert. - Megjegyezted? Akkor most te! - Ráztam ki a kezemben tartott ruhadarabot, majd az ölébe tettem, és a térdemre támasztottam a kezem. El akartam terelni a figyelmét, nem akartam, hogy arra gondoljon, mennyire hülye volt.

Igazából nem is vártam a pofont, hanem akartam. Hogy valaki már jó fejbe vágjon a sok hülyeségért, amit az elmúlt pár órában tettem. Mert életem legnagyobb őrültségeit követtem el.. Megkérni egy nő kezét főleg ezek után? Hát nyugodtan mondhatom, hogy elgurult a gyógyszerem.
Na, meg persze az még csak rá tesz egy lapáttal, hogy valószínűleg most halála rémítettem Layla-t az egész viselkedésemmel. Az ajtót nézve nem sok kellett volna ahhoz, hogy kiszakadjon a helyéről. De legszívesebben most lerombolnék mindet. Én okoztam magamnak a bajomat, de mégis Katherine-t akarom ezzel büntetni. De ez van.. Egyszer majd elmúlik ez az egész, de akkor már nem kell amiatt aggódnom, hogy mit szól hozzám, majd Katherine. Hiszen nagyon valószínű, hogy többet az életemben nem látom. Ami számomra most az örökkévalóságot jelenti.
– Nem érdemellek meg.. Nem érdemlek meg egy ilyen jó embert, mint te vagy. – Mondtam teljesen őszintén, majd hagytam, hogy kivegye a kezemből az alkoholt. Ezek a nők.. Egyfolytában az italomra pályáznak. Pedig egyáltalán nem fenyeget az alkoholisták sorsa. Csak néha iszom, de olyankor nagyon is sokat.
Mielőtt még bármit is szólhatott vagy tehetett volna átkaroltam és nyomtam egy puszit az arcára, de nem tartott tovább az egész pár másodpercnél. Nem akartam kihasználni a helyzetet.. Azért annyit még nem ittam, hogy kihasználjam a barátaimat..
– A hajtogatás nem az én művészetem… De szívesen nézem, ahogy hajtogatsz. – Mondtam nevetve, miközben megindultam a bőröndje felé.. Habár ha akartam ha nem ott kötöttem volna ki, hiszen tolni kezdett. Mondjuk könnyen megállhattam volna úgy, hogy ne tudjon eltolni.. De végül is.. Az én hibám, hogy kezdheti elölről.. Szóval miért ne?

Nem igazán pakoltam ki semmit, sőt, csak azokat hajtogattam újra, amiket akkor vettem ki, mikor Stefan itt volt. Csak hangfoszlányokat hallottam, nem akartam kíváncsiskodni, ha rám tartozik, úgyis elmondja, ha nem, akkor pedig nyilván semmi közöm hozzá.
Annyira megijedtem, ahogy szinte kiszakadt az ajtó a helyéről, hogy elejtettem az összes kezemben tartott ruhát, mire azok összegyűrődve hullottak a földre. Hatalmas szemekkel néztem Stefanra, nem igazán értettem a kitörését, és igazából kicsit féltem is tőle. Nem szakítottam félbe, végighallgattam, majd mikor végzett, leültem mellé, és elmosolyodtam.
- Őszinte leszek, mert azt érdemled. Ha nekem kérted volna meg a kezem, miután a szobádban csókolóztál egy másik nővel, és az egésznek a fültanúja lettem volna, nem úszod meg egy nemmel. Ettől függetlenül nem én vagyok a szenvedő áldozat, és mint barátod, nem az a dolgom, hogy cserben hagylak, mikor szükséged van a támogatásra, azt megtehetem akkor is, mikor a szíved már majdnem egy darabban van. Addig pedig itt vagyok, szolgálatodra, lelki támasznak, ahogy eddig is voltam. És mindig is leszek! – Bólintottam még megerősítésképp, majd rákulcsoltam az ujjaim az üvegre, és elhúztam a kezéből, remélve, hogy hagyja, és nem kell késsel levagdosnom róla az ujjait. – Hagyjunk az utókornak is az alkoholból, gyere, inkább segíts pakolni, nézd, minden összegyűrődött, mert megijedtem, mikor berontottál. – Húztam fel az ágyról, és mögé lépve a hátát nyomva tolni kezdtem a bőröndöm felé.

(Nappali)

Az üveg már kezdett kiürülni, de hát ez van ha az "ember" iszik. Előbb vagy utóbb úgy is el fog fogyni.
Most nem érdekelt Layla magánszférája és az sem, hogy egyedül akar lenni és pakolászni. Mert nagy valószínűséggel inkább beköltözik egy hotelbe, minthogy itt maradjon miután elmondom neki, hogy mi történt odalenn, ha esetleg nem kíváncsiskodott volna.
Az ajtót szinte kiszakítottam a helyéről, hiszen dühös voltam magamra és úgy mindenkire.. Meg mindenre.
- Tudom, hogy azt akartad, hogy hagyjalak magadra megtettem most pedig elmondok valamit, ami miatt valószínűleg inkább be fogsz pakolni és tökéletes megértelek.. Szóval.. Az imént azért mentem le a földszintre, hogy megkérjem egy nő kezét, aki nemet mondott és most szépen finom elküldtem. Igazából azt mondtam neki, hogy számomra halott. - Nevettem fel keservesen. - Most viszont gondolom ezek után már a segítségemből sem kérsz és egy fedél alatt meg végképp nem akarsz velem élni. Megértem, tényleg.. Játszottam veled és az érzéseiddel szóval, ha esetleg fel akarsz pofozni vagy bármi más csak nyugodtan. Nem fogok védekezni. Te ennél sokkal jobbat érdemelsz. - Fejeztem be a kisebb vallomásomat és levágódtam az ágyra, majd újból bele-bele kortyoltam az italomba.

Éreztem rajta, hogy most jobb lenne egyedül hagynom. Ezt jól elcsesztem. Na, mindegy valahogy megoldjuk. Nem szeretném elveszíteni a barátságát a hülye tesztelésem miatt, mert láthatóan ez számára sokkal többet jelentett. Mondjuk számomra is többet jelentett, mint azt gondoltam, de talán kár lenne feláldozni a barátságunkat egy röpke kalandért..
– Ha kellenék, csak kiálts, rendben? – Megértettem a testbeszédéből, hogy hagyjam magára.. Hát legyen. Még mielőtt kimentem volna a szobámból gyorsan összepakoltam a dolgaimat, hogy egy szekrényt szabadon hagyjak a számára, majd minden további nélkül átvonultam Damon régi szobájába, hogy elgondolkodjak.


(Damon szobája)

Ha egyszer leküldtem, akkor mennie kellett volna, nem pedig maradni, és még jobban összezavarni. Stefan annyira nem játszott fair módon, én meg hagytam magam, hogy a gondolataim elvegyék a józan ítélőképességem. Elkezdtem kipakolni a ruhákat az asztalra, hogy majd szépen átválogassam, mikor meghallottam magam mögül a hangját. Az érintése nyomán megborzongtam, de igyekeztem nem mutatni, és nem fordultam felé, nehogy bármit is ki tudjon olvasni a szemeimből.
- Nincs mit sajnálnod Stefan. - Néztem rá végül, elrejtve minden bajomat, és rámosolyogtam. Csak hagyott volna gondolkozni.

Valószínűleg ez a legbugyutább mondat, amit kimondtam egész életemben és ezzel tönkre is tettem ezt az egész meghitt pillanatot. Mostanában mindent tönkre vágok vagy valami ilyesmi. De ezt most rendbe kell hoznom. Nem tudom, hogy Katherine-hez rohanjak vagy éppenséggel maradjak itt Layla-val. Nem szeretném megzavarni kettejüket, mert úgy tűnik, hogy el lesznek nélkülem még egy darabig. Habár Katherine hozzám jött.. Majd lemegyek, ha esetleg még mindig látni akar.
– Egyáltalán nem kell csöndesnek lenned, Layla. – Felálltam és mögé sétálva simítottam végig a vállától kezdve végig a karján. – Sajnálom. – Suttogtam a fülébe olyan halkan, hogy az sem biztos, hogy meghallotta..

Feltűnt a pillanatnyi rémület a szemében, én az előbb azt az autót még én is hallottam. Vagyis itt volt valaki, akinek nem kéne tudni arról, ami most történt kettőnk között. Felsóhajtottam, és a vállába kapaszkodva felálltam az öléből, pont mikor kijelentette, hogy nem tud mondani semmit. Remek, a kedvem a béka feneke alá süllyedt, de ezt neki nem szabadot látni. Elmosolyodtam, majd a bőröndömhöz mentem.
- Akkor ne mondj semmit. Menj csak le, tudom, hogy vendéged van, addig kicsomagolok. Ne aggódj, halk leszek. - Mondtam, úgy hogy nem néztem rá, és kicipzároztam a bőröndöm. Már nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet a közös szoba.

Akaratlanul is meghallottam egy nevet a földszinti beszélgetésből. Katherine? Mégis mit keres itt? Úgy volt, hogy szombaton találkozunk.. A francba ezt nagyon elcsesztem. Valószínűleg ő is nagyon jól tudja, hogy mi történt idefenn. Hogy lehetek ekkora idióta? Én sem időzíthettem volna ezt a csókot. Legszívesebben lerohannék a földszintre, hogy tisztázzam Katherine-nel a dolgokat, de nem hagyhatom magára Layla-t. Az a pofátlanság felsőfoka lenne.
– Nem tudom mit mondjak. – Mondtam ki a gondolatomat. Nem akartam semmi olyat mondani amivel még jobban megbánthatnám Katherine-t. Hiszen most már tudom, hogy ő is fültanúja a történteknek. Most már mindenképpen letehetek arról a bizonyos igenről..

Csak kapkodtam a levegőt, és nem segített, hogy olyan aranyosan mosolygott az én szenvedésemen. Nem tudom, hogy ez az egész mit jelentett, illetve tudom, hogy számomra mit, de hogy neki... azt csak ő tudja. Mégis éltem megszólalni, mert ha beszélgetni kezdtünk volna, akkor ezt is meg kellett volna beszélni. Nem akartam, nem tudtam, mit szeretne, rajta múlott minden, és ez kikészített. Még ha nem is mutattam.
Elhúzódtam, belenézve a szemébe, próbáltam kiolvasni belőle valamit. Csak pislogtam rá nagy szemekkel, pedig próbáltam. Annyira szerettem volna megkérdezni, hogy mi lesz, de nem tettem. nem akartam feszélyezni, vagy zavarba hozni.

Ez az egész jobb volt, mint amire számítottam. Bár igazából amire én számítottam az egy hatalmas pofont volt, szóval annál már csak jobb lehet. Mondjuk most pedig ezzel a csókkal kapcsolatos érzelmekkel kell kezdenem valamit. Meg, hát azt hiszem ezzel a csókkal nem hogy könnyítettem a dolgomon, hanem megnehezítettem.. Hiszen hogyan állok, majd elé ezek után, ha Katherine igent mond? Az egyszer biztos, hogy elég nehéz lesz. Elő kell állnom a csak legyünk inkább barátok dumával, amit én sem szívesen hallanék más szájából. A sajátomból pedig végképp. Bár most úgy csinálok, mint aki már eldöntötte, hogy Katherine-nel lesz. De akkor miért próbálkozom? Hiszen egy olyan ajánlatból csak úgy nem léphetek vissza és az igazat megvallva még mindig vannak érzéseim Katherine iránt. Az pedig jelent valamit, ha még mindig nem múlt el.. Viszont ezt a vonzalmat sem hagyhatom figyelmen kívül, amit Layla iránt érzek.
Miután ajkaink elváltak egymástól halvány mosoly kúszott az arcomra, ahogy meghallottam szapora lélegzetvételét. Nem akartam megszakítani a pillanatot felesleges szavakkal ezért csak finoman simogattam a derekát.

A lepkék a gyomromban kezdtek megőrülni, ahogy az ölébe húzott. Nem akartam elhúzódni, nem akartam, hogy ennek az egésznek vége legyen. Egyik kezemmel a tarkójánál a hajába túrtam, míg a másikkal a mellkasát simogattam, végig attól félve, hogy elhúzódik, kinevet, és közli, hogy ez csak egy vicc.
De nem lehetett vicc. Szenvedélyes volt, és igyekeztem ugyanolyan hévvel viszonozni a csókját, de sajnos az emberlétem közbeszólt. A levegőm vészesen fogyni kezdett, bármennyire is szerettem volna, hogy örökké tartson a pillanat, hiszen olyan tökéletesen illettünk össze, mint még ezelőtt senkivel. Kényszeríteni kellett magam, hogy elhúzódjak. Homlokomat az övének támasztottam, és szaporán szedtem a levegőt, miközben az arcát cirógattam. Nem szólaltam meg, nem akartam elrontani a pillanatot. Na meg nem tudtam mit mondhatnék.

Amint összeértek ajkaink tudtam, hogy nem akarom elereszteni.. Egyszerűen nem.. A csókja túlságosan édes volt, hogy csak ilyen rövid ideig tartson. Gyorsan az ölembe húztam és úgy csókoltam tovább szenvedélyesen. Egyik kezem a derekán pihent a másikkal pedig finoman simogattam az arcát. Iszonyatosan jó érzés volt megcsókolni. Talán azért is, mert már elég sokáig húztuk ezt az egészet.. Talán mindketten vágytunk a másik közelségére már egy ideje..
Innentől kezdve pedig már nem érdekelt, hogy ki van lenn és ki nem. Csak csókoltam és még csak meg sem fordult a fejemben, hogy eleresszem az ajkait. Túlságosan tökéletes ez a pillanat ahhoz, hogy most csak úgy véget érjen.
Viszont az egyszer biztos, hogy Lexi rá fog kérdezni.. De még magam sem tudom mit fogok mondani.. Viszont egyenlőre nem is kell ezzel foglalkoznom. Csak vele..

Fogalmam sem volt, miért éreztem magam úgy a közelségétől, mint egy szerelmes tinilány. Pedig határozottan úgy éreztem, repkedtek a lepkék a gyomromban, és ez nem volt normális, nálam főleg nem. De mégis... valamiért jól esett ilyen közel lenni hozzá, még akkor is, ha ezt próbáltam leplezni. Mert próbáltam, azért is vicceltem, de persze nyílván nem gondoltam komolyan, sosem említeném meg neki, ha ilyen lenne, legfeljebb csak nyilvánosan, hogy minél többen hallják. Így kettesben nem vicces, még ha a Lexi nevű nőszemély lent hallja is.
Megmozdult, felém, én meg automatikusan hunytam le a szemem, és nyeltem egyet, mielőtt megéreztem volna az ajkait. Engedelmesen csókoltam vissza, nem tudva, mit csinálok, vagy miért csinálom. Inkább csak még közelebb húztam magamhoz, mint aki fél, hogy a következő pillanatban felébred.

Fogalmam sem volt, hogy megmerjem-e tenni avagy sem. De végül is mit veszíthetek? A barátságunkat.. Igen. Elég nagy a tét, de talán megúszom egy pofonnal és el is felejthetjük. Muszáj megtudnom, hogy milyen érzés őt megcsókolni.. Nem tudom, hogy most Lexi ültette-e a bogarat a fülembe vagy pedig mindvégig ezt akartam, csak nem voltam hajlandó beismerni? Ez is egy lehetséges opció.. Igazából semmi nincs kizárva.
Most már jobban odafigyeltem a külső zajokra ezért is hallottam meg, hogy egy autó leparkol a ház előtt, majd valaki kopogtat. Nem vártam én senkit sem szóval.. Ha nagyon akar bejön magától, ha meg nem akkor nem. Lexi végül ajtót nyitott, de azért továbbra is hallgatóztam hátha le kell mennem vagy valami. Hiszen azért mégis csak nehéz neki közlekedni..
Viszont még ez sem vonta el a figyelmem az előbbi gondolataimról.. – Köze nem volt hozzá. – Válaszoltam vigyorogva, majd egyre közelebb hajoltam hozzá mígnem ajkammal betapasztottam az övét.

Egy egészen kicsit, vagyis inkább nagyon zavart, hogy nem nézett rám. Nem akartam én leüvölteni a fejét, azt nem ilyen helyzetben szoktam. Pláne úgy nem, hogy fogom közbe a kezét.
Amint a mondandóm végére értem végre rám nézett, amitől egy kicsit megkönnyebbültem, nem is tudom miért. Talán mert attól féltem, hogy majd nem fog már ugyanúgy viszonyulni hozzám, ahogy eddig tette, vagy nem is tudom.
- Azt hiszem egy egészen kicsit sejtem. - Kuncogtam, ahogy a karjaimat a nyaka köré fontam, hogy megöleljem. Szorítottam magamból, amennyire csak tudtam, bár ebből ő nagyon keveset érezhetett, hiszen az én kis emberi, gyenge erőm hozzá képest semmi.
Aztán hátrébb húzódott, és hirtelen nagyon közel került. Elfelejtettem elhúzni a karjaim, csak pislogtam rá, nagy szemekkel.
- Öhm... Hagymásat ebédeltél? - Vigyorodtam el végül, de továbbra se húzódtam el.

A szememet a mondandóm végén a padlóra szegeztem. Egyszerűen nem voltam képes a szemébe nézni. Tudom onnan elég sok minden megtudhattam volna előre, de egyszerűen képtelen voltam rá. Féltem, hogy megutál és ezt nem akarom előre látni sem pedig érezni. Ha úgy lesz akkor úgy lesz, de abban a pillanatban tudjam meg, mikor szavakba önti. De még úgy sem tudom, hogy akkor hogyan tovább.. Egyszerűen fogalmam sincs.
Kicsit megnyugtatott, mikor mellettem foglalt már helyet, hiszen ezek szerint annyira nem gyűlölhet.. Bár megértem, ha dühös rám, mert eltitkoltam előle a múltamat, habár tudom nem szabadott volna. De ez egy olyan dolog, amivel nem szokás ismerkedést kezdeményezni. „Hé, pár éve egy gyilkoló fenevad voltam és játszottam az emberek agyával és néha még a testrészeivel is.” Azt egyszer biztos, hogy nem nyertem volna meg magamnak ezzel.
Mikor beszélni kezdett minden figyelmemet rá fordítottam, majd nagy nehezen rávettem magam, hogy ránézzek. Hiszen egyáltalán nem dorgált meg. Vagyis dühös rám, de nem gyűlöl. Nem gyűlöl azért, ami voltam. El sem tudom mondani, hogy mennyire megkönnyebbültem ettől.
– Nem is tudod, hogy mennyit jelent nekem, hogy ezt mondod. – Mondtam halvány mosollyal az arcomon, majd gyorsan átöleltem ezután pedig a szemeibe néztem. Eszembe jutott, amit Lexi mondott.. Csókold meg mindegyiket és megtudod.. De nem lehet.. Ez most egyáltalán nem helyén való. Valószínűleg egy pofonnal jutalmazná, ha egyáltalán megpróbáltam. Viszont nem hátráltam meg. Ugyanolyan közel maradtam hozzá..