- Én pedig halálosan komolyan vettem. - Próbáltam utánozni Kendra nézését, komolynak lenni. Tényleg kezdtem magamat egy kisgyereknek érezni a közelébe, úgy tűnik ezt az oldalamat is simán kihozza belőlem. Akár akarattal, akár nem. - Vesszünk össze a puszidon,komolyan..már engem sem érdekel. - Morogtam oda neki majd vállat rántottam, s teljesen letettem róla.. nem tudott már érdekelni az egész. Vagy legalábbis próbáltam ezt mutatni felé, és reménykedtem benne hogy ha ilyen leszek akkor már csak azért is megkapom az adagomat. - Ha máskor nem is, akkor szinte biztos hogy bántanálak. - Néztem rá kicsit aggódva, nem értettem hogy tudja ezt a dolgot ennyire könnyen venni. A mai nap folyamán így is majdnem sikerült bántanom, nem is értem hogy tud még bízni bennem.. már én sem bízok lassan magamban. Ha egyszer az ellenkezőjét teszem, mint szeretném. Teljesen el is felejtettem hogy mondtam egy ilyet Kendrának, így már értem hogy miért is volt ennyire visszautasító velem kapcsolatban.. A fejemhez nyúltam, majd pedig egy nagyot sóhajtva ránéztem. - Mégis mit vársz tőlem? Mit tegyek ha egyszer te sem vagy biztos magadban? - Még mindig az egészet rátereltem, és őt okoltam ha egyszer tőle függ minden. Maga sem tudja mit szeretne Sean-al, vagy épp velem kapcsolatban.. és az igazat megvallva, kezdett elegem lenni belőle hogy ennyire bizonytalan minden.. nem szeretnék csalódni, és kezdem azt hinni talán tényleg kár volt magamhoz közel engedni őt és jobb lett volna már az elején lelépni. De a másik részem azt mondja, hogy idejét se tudom már mikor volt egy a mai naphoz hasonlóan jó , és csodálatos napom.. és hogy már ezért is megérte. - Más miatt? Mégis mi lenne az? - Persze volt egyfajta sejtésem hogy mire gondolhat, de ha már ennyire titkolózik akkor még jobb lesz tőle hallani. Bár őt ismerve lehet hogy ezúttal is kifog bújni a kérdésem alól. - Akkor ez eldöntve. - Nem gondoltam volna hogy ilyen könnyen fog menni, de ha már az én kutyám lesz..vagyis nálam tároljuk, akkor még szép hogy enyém a végszó. Tényleg sikerült kicsit elterelni magáról a szót Kendrának, de ezzel az ő gondolatait is, szóval ezúttal nem bánom a dolgot. Próbáltam nem sok figyelmet mutatni felé, hogy egyáltalán nem zavar hogy ennyire a közelemben van.. de éreztem a teste közelségét, ami teljesen megőrjített. - Nagyon úgy tűnik hogy igazam van. - Hagytam hogy telefonáljon tovább, ha még meg merem állítani neki állna feljebb hogy mit képzelek és nem hiányzik hogy leharapja a fejemet. Csak mosolyogtam hogy próbálta beadni nekem hogy tényleg telefonál, és felvette neki valaki a telefont.. hallottam hogy továbbra is kicsöng, mivel teljesen odakoncentráltam. Mivel teljesen oda figyeltem én már csak annyit vettem észre az egészből hogy Kendra a mellkasomon pihen, kicsit elnevettem magam rajta hogy megint sikerült megbotlania. - Már ezért megérte elhozni magammal. - Tekintetemet a kutyára helyeztem. Jó kutya. Lassan tátogtam a kutya felé, amiből Kendra valószínűleg semmit nem vett észre. Majd ismét Kendrára nézve kivettem a kezéből a telefont. Meglepett ugyan hogy megcsókolt, kezdtem komolyan már komolyan a csókja függőjévé válni.. nagyon is rég éreztem valaki mellet ilyen jól magam. Vissza csókolva neki, lassan a köntösét kezdtem leboncolni róla, közben pedig felvették azt a telefont, és beleszólt valaki. - Haló? Igen tessék? - Szólt bele egy férfi hang, fogalmam sincs kit hívhatott Kendra, de amint meghallottam hogy férfi volt az illető azon nyomban ki is nyomtam és folytattam Kendra vetkőztetését.. ismételten nem bírtam magammal..
Viccnek szántam. - néztem rá komolyan, mert tényleg ez volt az igazság. Nem akartam neki hazudni, szóval jobb volt az igazat mondani. Nem tudtam sajnálni most még az ujját se, hiszen azok után amik ma történtek velem azt hiszem ez volt a legkevesebb amivel viszonozhattam neki a dolgokat. Egyáltalán nem érdekel. - mondtam neki egy grimasz keretében, mert tényleg tisztában voltam annak, hogy valószínűleg nekem jobban fájt volna. Nem akartam erről a dologról többet beszélni, mert tényleg nem akartam puszit adni az ujjára. Máshova talán, de oda biztosan nem.... viszont ezt neki nem kell tudnia. Elmosolyodtam azon amit mondott és közben végig őt néztem. - Szerintem, ha kikapcsolnál legközelebb, akkor annak az oka én lennék. Szóval miért is kellene félnem? - kérdeztem vissza még mindig mosolyogva, de közben még mindig őt figyeltem. Minden egyes rezzenését és mimikáját figyeltem. Olyan volt az egész mintha most láthatnám őt utoljára és az emlékeimbe akarnám őt vésni. Nagyon reméltem, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk, de az élet mindig kiszámíthatatlan, főleg mellettem. Szóval ez pontosan azt fejezi ki, hogy mennyire vagyok fontos neked, mert idézlek: "Már nem is értem hogy én mit várok ettől az egésztől..".- közben végig őt néztem. Biztos voltam abban, ha fájdalmat tudnék okozni a tekintetemmel, akkor most L fájdalmakkal lenne teli. Nem is értem miért próbálok rávilágítani arra, hogy mennyire megbántottak a szavai, hiszen ő is csak egy pasi, aki úgy se értené meg. Nem is érdekelt már az egész és inkább bevonultam a fürdőbe. Mert ilyen cuki kutyát nem mindennap lehet találni és más miatt is. - mondtam neki egy kicsit titokzatosan, mert tényleg nem akartam mindent az órára kötni, mert akkor mi lesz a később. Nem akarok unalmassá válni a szemében, hiszen ha mindent tudna rólam, vagy arról amit gondolok, akkor nem lenne semmi izgalom benne. Nem, nincs vele bajom. - mondtam neki nevetve, bár még mindig úgy gondoltam, hogy a Lucky jobb név lenne szára, de ez már mindegy. Úgy is nála fog maradni a kutya, szóval neki kell adnia nevet neki. Én csak látogatóba fogok egyenlőre jönni hozzá, vagyis a kutyához. Persze mindkettőjükhöz, de ezt nekik nem kell tudnia, elég ha annyit tudnak, hogy a kutyus miatt jövök annyira gyakran. Fogalmam nem volt arról, hogy megint mire készül, majd arra amit mondott megforgattam a szemeimet.- Jól tudom, hogy arra gondoltál. - mondtam neki suttogva, majd közelebb léptem hozzá, de a telefont még mindig nem raktam le. Néztem őt és kíváncsi voltam, hogy vajon megakadályozna-e benne vagy nem. Álmodozz csak. -felnéztem rá mosolyogva, majd végre beleszóltam a telefonban, de persze senki se vette fel, de akkor is mindent megért ez a színjáték. Teljesen úgy tettem, mintha most sikerült volna ruhát szereznem, majd ki akartam kerülni L-t, mert tényleg nem volt jó ötlet ennyire a közelében lenni főleg, amikor folyamatosan az ajkai érintésére gondoltam. Alig létem kettőt megbotlottam a kutyában és egyenesen L -nek estem. A kezem ott pihent a mellkasán, de nem mertem felnézni rá. Fogalmam nem volt, hogy most éppen mi játszódhat le a fejében, de meg se mozdultam. Ott maradtam és próbáltam megállítani magamat, majd végül megcsókoltam őt.....
Csak néztem őt ahogy folyamatosan távolodik tőlem, már magam sem tudom miért mentem utána. - Nem én hoztam fel, te mondtad hogy oda kapok! - Kiáltva utánna mellé kerültem és próbáltam felvenni a tempóját. Kezdtem kicsit gyerekesnek érezni magam hogy ennyire ki vagyok egy pusziért, és ennyire küzdök érte.. - Elfelejted a tényt miszerint bilincs van rajtunk.. - Mosolyogva felhúztam a kezét, ha nem indulok utána akkor valószínűleg mindkettőnknek fájni fog, az meg nem hiányzik jelen pillanatban. A puszit még mindig akartam, de úgy tűnik feleslegesen küzdök érte így tényleg kezdtem feladni, majd valamikor a közeljövőben még vissza térünk rá, remélhetőleg. Tudtam hogy ezt fogja mondani , ezek szerint jól gondoltam hogy miért ennyire magabiztos. Mosolyogni kezdtem míg beszélt és figyeltem minden kissebb mozdulatát is. - És ha rosszul gondolod? Tudod.. mint mondtam én sem vagyok a legjobb ember. Csak ki kell kapcsolnom az érzéseimet és onnantól senki nem számít.. - Nem egyszer tettem már meg, ami talán rossz döntés volt ismételten tőlem.. mint mondtam én sem vagyok a legbüszkébb a múltamra, és arra amiket meg csináltam.. már fogalmam sincs hogy hogy tudtam visszatérni, illetve hogy kisegített benne. Nem tudom.. de ha most megtenném, nem vagyok benne biztos hogy nem bántanám Kendrát..így még csak gondolni se szeretnék rá. - Hogy mit mondtam? Azt amit gondolok és érzek? Hogy mindezek ellenére is még mindig akarlak? - Tényleg nem tudtam hogy ezen mit lehet ennyire kiakadni, vagy csak már én vagyok a hülye hogy ennyire a tudtára adom hogy mennyire szeretném őt.. nem tudom. Teljesen össze zavart, és ezért is hagytam neki egy kis időt hogy egyedül legyen a fürdőben. Talán jobb is így mindkettőnknek, egy nagyon pici szünet.. - Mi? - Mosolyodtam el azon amit mondott, kicsit..melegséggel töltött el. - Miért is lennénk azok? - Vontam kérdőre őt, igazából csak az érdekelt hogy ő mit gondol.. - Talán valami bajod van a névvel? Szerintem mókás. - Nevettem fel picit, szerintem cuki lenne ha ez lenne a neve a kutyának..én legalábbis biztos hogy így fogom hívni. Valószínűleg félre értelmezhette amit mondtam.. de nem csodálom, mert tényleg félreérthetően fogalmaztam..Lassan közeledtem felé és a köntöséhez nyúlva gyengéden magamhoz rántottam. - Nem veled van bajom hanem a köntössel. - Lassan suttogva felé végig néztem rajta majd elengedtem őt. Elengedtem a kezét, nagyon úgy tűnik elhatározta magát ezzel a telefonálással kapcsolatban..mint aki nem bír ellentmondást. - Nem veled van bajom hanem a köntössel. -Keresztbe tett karral néztem a lányt, és vártam hogy végre csináljon valamit.. a telefonba nem szólt bele, úgyhogy gondolom nagy valószínűséggel nem vették fel neki. - Talán ők sem akarják hogy felöltözz? - Olyan fejet vágva kérdeztem Kendrától mint aki halálosan elgondolkozik valamin.
Nem tudom, hiszen te nem hagyod még mindig ezt a dolgot. Mond meg te! - mondtam neki mosolyogva, de ő nem láthatta ezt, mert még mindig nem fordultam meg, egyszerűen csak mentem. Aww szóval még is elhagytad azt a helyet, akkor nincs miről beszélni, hiszen puszi nélkül is elmozdulsz.- mondtam neki egy grimasz keretében és mosolyogtam rá, mint aki beszívott. Örültem neki, hogy még erre is képes vagyok, hogy feladja a dolgait. Talán álmodtam igen, de biztosan nem fogunk. - mondtam neki mosolyogva és figyeltem őt. Nem bírtam elszakítani a tekintetemet róla, bármennyire is akartam. Úgy se lennél képes rajtam használni a képességeidet, mert a bűn tudat felemésztene téged, illetve nem bírnád elviselni, ha gyűlölnélek. - mondtam neki határozottan és szemrebbenés nélkül. Ennyire már sikerült kiismernem, hogy tudjam, hogy soha se tenne olyat ami ahhoz vezetne, hogy megutáljam őt. Nem hiába voltam magabiztos, de az élet már csak ilyen. Mások félelméből nyerjük az erőnket, legalább is én biztosan. Gondolkozz el azon amit mondtál és te is rá fogsz jönni. - mondtam neki még mindig kicsit ingerülten. Tényleg nem bírtam ott maradni már, ezért is rohantam be a fürdőbe. Egyedül akartam lenni, mert már fogalmam sem volt, hogy mit miért teszek vagy éppen miért érzek. Annyira sok minden kavargott a fejemben, hogy csak na. Szerintem ő is az és mi is azok vagyunk. - mondtam neki egy apró mosoly keretében és talán most először használtam azt, hogy mi. Majd amikor meghallottam a név ötletét hangosan elnevettem magamat.- Móka? - kérdeztem vissza kíváncsian. Már meg se lepődtem a reakcióján. - Szerintem meg semmi felesleg nincs rajtam. - mondtam határozottan, majd összefontam a karomat magam előtt. - Én szeretnék tiszta ruhát. -folytattam tovább, majd a kezembe fogtam a telefont és elkezdtem tárcsázni. Majd csak nem fog semmi rossz se történni. Próbáltam L közelségét és szavait kizárni több-kevesebb sikerrel. - Lehet te meg vagy, én nem.
Néztem ahogy lassan távolodik tőlem, de én csak vártam..vártam hogy megforduljon, de ez látszólag eszébe se volt. - Most mi olyan nagy dolog ebben? - Kiáltottam utána , egyáltalán nem értettem mit nem lehet ezen megtenni, ha már eltörte az ujjamat. Vállat rántva egy kis vámpírsegítséggel már mellé is kerülve ragadtam meg a kezét és összeráncolt szemöldökkel néztem rá, mint aki még azóta se fogyott ki ebből a pusziból. - Erre még visszatérünk. - Mosolyodtam el hirtelen elengedve a kezét, és mondtam felé olyan gyengédséggel amit tőlem már valószínűleg idejét se tudom hogy mikor volt ilyen. - Óó azt kétlem.. - Széles vigyorra húzva számat figyeltem rá elégedetten, elfelejti azt a tényt hogy vámpír vagyok és bárkiből bármit ki tudnék szedni, ha annyira akarnám. Vagy épp kérném meg olyan dolgokra amiket amúgy nem tenne meg.. De Kendránál még mindig fennállt az a dolog, és talán ő is az egyetlen ilyen akivel nem tenném ezt meg és talán ezért is annyira magabiztos mert ezzel tisztában van. De persze az én türelmem is véges.. Nem értettem mire fel hirtelen ez az egész, hogy ilyen.. Biztos megint valami rosszat mondhattam, bár fogalmam sincs mi az amit ennyire rosszul reagálhatott le. Én már teljesen elveszítettem a fonalat, és ez látszott is rajtam. - Már megint mit csináltam rosszul? - Teljesen össze voltam már zavarodva, szinte már semmit se értek..Akármit is mondhattam ami ennyire nem tetszhetett neki az valószínűleg a színtiszta igazság volt, nem szokásom hazudni csak ha a helyzet már tényleg úgy adja..vagy épp nem gondolok komolyan valamit.. Ami elég ritka, mivel nem az erősségem egy kapcsolat kialakítása, legalábbis a jó irányba. Ami gondolom már neki is feltűnt.. Néztem ezt a két bolondot, és irigyeltem a kutyát hogy a tetteivel mosolyra tudja bírni Kendrát.. úgy éreztem hogy lemaradok tőle, és nekem is tennem kell valamit. Persze ez nem egyfajta versenyzés volt a kutyával hogy ki nyeri el hamarabb Kendra szívét, csak gondolom egyikünk se látja őt szívesen így. - Lucky? - Mosolyodtam el a néven, de erről az egész helyzetről nekem egykicsit..mókásabb név jutott eszembe. - Már nem azért, de szerintem egyáltalán nem szerencsés hogy hozzánk került. - Nem mintha nem tetszene a név, csak szerintem az inkább számít balszerencsének ha hozzám kerül.. Egy részben talán szerencsés, ha Kendra nem mondja hogy menjünk el sétálni, és ugrok a kocsi elé a kutya miatt valószínűleg már nem élne.. de a többi mind ellene szól. - Szerintem legyen Móka a neve. - Vicceltem el a nevét, de szerintem nagyon is illene hozzá, ha már ilyen kis vidám és ilyen könnyen vidít fel másokat a tetteivel. A többi már Kendrán múlik hogy bele megy-e. Nem is érdekelt hogy Kendra mit morgott a kezembe, ennek hálául még lassabban mentem vele és persze nem engedtem el őt akármennyire is ellenkezett.Közben a kutya is ránehezített a járásban mert alattam ugrált én pedig nem akartam rá lépni..Valahogy éreztem hogy akármennyire is az ellenkezőjét mutatja biztos tetszik neki a helyzet.. a szíve mélyén legalábbis. Örültem hogy valamennyire sikerült elterelni a gondolatait az előbb történtekről, majd pedig letéve őt a földre néztem végig rajta. - Van rajtad egy kis felesleg. - Persze itt a köntösre gondoltam, ami remélhetőleg neki is leesett. Szám szélére harapva ragadtam meg a ruhadarabot és közelebb léptem hozzá. Megragadva a kezét próbáltam visszahúzni őt, gondoltam elég bajt hozott már telefon és nem hiányzott megint.. meg aztán már ezt a köntöst is soknak találom rajta. - Én megvagyok ruha nélkül is. - Legalábbis addig, míg nem szeretnénk lelépni.. nem tudom ő mennyire tervezte ezt, de addig míg marad addig felesleges gondolkodni ezen. Majd megoldom úgyis..
Akkor itt fogsz megöregedni. - mondtam neki egy önelégült mosollyal az arcomon, majd megfordultam. Komolyan nem akartam az ujjára puszit adni, s ezen semmi se fog változtatni. Lassú, de magabiztos léptekkel leindultam, de vissza se néztem rá. Neki kell dönteni-e, hogy jön-e vagy nem. Ez az én titkom. - mondtam neki egy ördögi mosollyal az arcomon és figyeltem őt, majd az ajkamba haraptam. Röpke habozás után pedig még hozzá tettem.- talán örökre az is fog maradni. - még mindig őt figyeltem és közben a mosolyom egyre nagyobb lett. Persze, te csak ezt mondtad. - mondtam neki dühösen és minden kedvesség nélkül. Nem bírtam elfelejteni azokat a dolgokat, amiket mondott. Amikor a hajamhoz nyúlt, akkor eltoltam a kezét és úgy néztem rá, mint valami morcos tini, de most ez se érdekelt. Még mindig jobb ezt mutatni, mint azt amit valójában érzek. Legszívesebben törtem volna, illetve zúztam volna. Persze ezzel a kijelentésével igaza volt, de akkor is előtte nem ezt mondtam és csak ez számít. Nem voltam jól és ezt biztosan ő is tudja, de most nem érdekelt ez se. Itt volt a kutyus, akik nem érdekelt, hogy mi van velem egyszerűen csak hozta az édes kis formáját, ami megmosolyogtatott és egyedül most csakis ez számított. Figyeltem őt, pedig nem voltam nagy állatbarát soha se, de mondjuk barátkozni se barátkoztam sokat, de nem is baj. Mondhatni ez a nap mindenben kivétel volt, amit nem bántam annyira. Lehet nem élveztem minden egyes percét, de votak nagyon is jó dolgok, de előbb még rendet kell raknom a gondolataim és az érzéseim között.-Egyáltalán nem terelek. Kell neki egy név, nem maradhat név nélkül. Lucky. - mondtam mosollyal az arcomon, majd L-re pillantottam. Biztos voltam abban, hogy tudja, hogy nem vagyok teljesen jól, de ez már nem számít. Úgy se tudok semmit se tenni. Fogalmam nem volt, hogy mire készül, így teljesen váratlanul ért az amit csinált és persze egyből el is kezdtem ellenkezni. - Van két lábam és tudok sétálni. - mondtam duzzogva, majd próbáltam nem nevetni azon amit csinál. Amikor lerakott, akkor megigazítottam a köntösömet, de végig őt néztem. Pár pillanattal később elkaptam a tekintetemet. - Ruhát kell szereznünk. - mondtam sietve, majd a telefonért nyúltam.
- Remélem azzal tisztában vagy hogy addig innen el nem mozdulok, míg meg nem teszed. - Jelentettem ki határozottan, így vagy úgy de úgyis kiharcolom. Már magam sem értem miért tartottam ennyire fontosnak egy puszit tőle, legalábbis az ujjamra.. - Akkor talán még sem vagyok annyira kiszámíthatatlan? - Kissé gúnyosan kérdeztem vissza, bár a tényen akkor sem változtat hogy szeretek meglepetéseket okozni amihez tartani is fogom magam. Kendra arcát elnézve azt hiszem még talán sikerült is rontanom a helyzeten, és talán még nagyobb fájdalmat okoztam neki a szavaimmal pedig egyáltalán nem ez volt a célom. - Én csak annyit mondtam hogy először magadban kéne tisztázni mindent és hogy mit szeretnél.. ettől függetlenül én még mindig ugyanúgy akarlak..minden szempontból. - Mosolyodtam el, majd mielőtt elhajoltam tőle megborzoltam picit a haját. Remélve hogy ezzel sikerült kicsit lenyugtatnom, és oldani a helyzetet mert nagyon nem tetszik hogy miattam ilyen, és én okozok neki fájdalmat..pedig a mai nap folyamán azt hiszem nem ez volt az első, de rossz így látni..nagyon is. De amit mondtam azt nagyon is komolyan mondtam, bár egy kapcsolat belekezdésétől talán még mindig félek..félek, hogy ugyanúgy alakul mint régen. Egyáltalán nem tudott érdekelni az amit mondott, szerettem volna biztosra menni és látni hogy tényleg jól van-e, ezért szinte berontottam a fürdőszobába. A földön ült, háttal nekem ami nem nagyon tetszett.. Néztem ahogy ül ott, és a kutyával játszik.. ez volt az a pillanat, hogy kezdtem nem megbánni hogy rábeszélt és hozzuk magunkkal.. tényleg nagyon aranyos, főleg ez a kettő együtt. - Szerintem meg ne terelj. - Mondtam nagyon is határozottan, mint aki nem tűr ellentmondást. A kutyus nevét már így is eldöntöttem, de erre majd ráérünk még később is rátérni. Ellökve magam a csaptól közelítettem meg őt, és lassan a vállára helyeztem a kezem. Nem sokra rá megfordult ő is, szinte biztos voltam benne hogy ezt is csak meg játsza, mert nem rohant volna be a fürdőszobába ha teljesen jól lenne..maximum csak nem akarta hogy aggódjak és ezért csinálja ezt..Az egyik kezem a lába alá helyeztem, majd a másikkal a hátát támasztottam meg és lassan felálltam vele együtt. - Még a végén felfázol nekem. - Már csak az kéne hogy felfázzon.. ebbe a szobában nincs padló fűtés, persze nem is várom el, elég ha melegen vagyunk, és együtt.. ez ami a legfontosabb jelen pillanatban. Kendrával a karomban kezdtem el lassan kisétálni a fürdő szobából, bár már engem kezdett zavarni hogy mondhatni hogy ennyire alul öltözött vagyok. Jó lenne már valami ruhát magamra venni..
Szóval semmi. - mondtam neki egy vállrándítás keretében és mosolyogva figyeltem őt. Fogalmam sem volt arról, hogy komolyan fogja azt venni, amit amúgy viccnek szánom. Hiába nézett úgy rám tényleg nem akartam megpuszilni, egyszerűen csak húzni akartam az agyát. Valahogy sejtettem, hogy ezt fogod mondani, Mr rejtély. - mondtam neki kicsit gúnyosan, majd még egy grimaszt is vágtam hozzá. De közben végig őt néztem. Biztos voltam abban, hogy nagyon is élvezi azt, hogy nem tudom teljesen őt kiismerni és mindig valamivel meg tud lepni. Fogalmam sem volt, hogy miért nézz így rám, arról meg már ne is beszéljünk, hogy miért mond ilyeneket. Egyáltalán nem értettem vele egyet, de a legjobban igazából azt volt a baj, hogy nagyon is fájt az, hogy így gondolja. Hova lett az, hogy fontos vagyok neki és nem akar elveszíteni. Egyszerűen nem értettem, hogy hirtelen miért lett ilyen. Az egész olyan volt, mintha egy kést döftek volna a mellkasomba, majd újra és újra megforgatnák benne. De talán még egy kés is kellemesebb érzés lett volna, mint L szavai. összefontam a karomat magam előtt és úgy pillantottam rá, illetve néztem őt. Szerintem meg több okot adtam arra, hogy bízz bennem és elhidd azt amit érzek. Mi van azokkal az okokkal? - kérdeztem vissza és egyáltalán nem érdekelt a közelsége most. Túlzottan is fájt az amiket mondott és minden erőmmel azon voltam, hogy ezt leplezni tudjam. Szóval ennyi, ezért kételkedsz? - kérdeztem vissza hitetlenkedve, majd egy pillanatra félre pillantottam, de egyből újra rá és folytattam. Ekkor már nem bírtam rejtegetni azt, hogy hogyan is érzek. Biztos voltam benne, hogy a hangomból kicseng, hogy mennyire is fáj amit gondol. - Ha megbántam volna, vagy nem akartam volna, akkor nem csókoltalak volna meg újra és újra, illetve nem mondtam volna azokat. Őszintén gondoltam azt amit mondtam és tettem, de ha te ennyitől így érzel, akkor mi lesz később? Mi lesz, akkor amikor ma elválnak az útjaink? - kérdeztem tőle már szinte el-el csukló hangon, majd a hajamba túrtam. Jobb, ha most elmondja , mint reménykedve élni, hogy tudom, hogy ő ott van nekem és nem csak én érzem azt, amit érzek. Reménykedtem benne, hogy megtudtam nyugtatni a szavaimmal, bár biztos voltam abban, hogy képes lenne a vámpír dolgait használni csak, hogy meggyőződjön és nem is cselekedett másképpen, legalább abból ami ezek után történt ez szűrtem le. - Tényleg jól vagyok és éppen öltözni akarok, szóval nem kell bejönnötök. - mondtam határozottan, majd gyorsan megmostam az arcomat még mielőtt kinyílt volna az ajtó, de visszaültem oda, ahol korábban ülte. Elmosolyodtam, amikor oda jött hozzám a kutyus, majd az ölembe vettem. Nem akartam megfordulni, nem akartam rá nézni, mert attól éltem, hogy képes lennék előtte is elsírni magamat újra. - Kellene valami név a kutyusnak. - mondtam még mindig háttal, mert meg se mozdultam arra amit mondott. Inkább terelni akartam, s közben végig az apró tündéri kutyával játszottam.- Van valami ötleted esetleg? - kérdeztem meg, de olyan volt, mintha a kutyának beszélnék. Éreztem amint leguggol mellém, majd a kezét a vállamra rakja. Becsuktam a szememet pár másodpercre, majd mosolyogva végül ránéztem.- Látod semmi bajom nincsen. - mondtam neki halálosan komolyan, majd még mindig mosolyogva igyeltem őt.
Közelebb tolva ujjam a szájához néztem rá, én addig innen nem mozdulok míg legalább ezt meg nem kapom. - Szóval? - Mosolyodtam el, közben az ujjam és Kendrát néztem felváltva. Ő hozta fel, ennyit legalább megtehetne ha már egy mozdulattal eltörte. Szerintem ennyi még nekem is ki jár, amilyen hősiesen viseltem a fájdalmakat. - Az már engem nem zavar, nekem ez akkor is csak jó. - Majd talán idővel rájön hogy mit miért teszek, bár néha már én sem tudom szóval nem is várom el hogy ki igazodjon rajtam, jó így minden ahogy van.. Szeretek meglepetéseket okozni, és ez nem is fog változni. Álltam Kendra nézését, és talán már abból lejöhetett neki minden, amilyen fejet vágtam. Fogalmam sem volt én még mit tehetnék, de talán az a legjobb ha nem is csinálok semmi olyat , míg nem tisztázunk mindent. - Okot adsz rá hogy kételkedjek, szinte mindenben veled kapcsolatban.- Oldalra pillantottam, majd megnyalva számat az arcába hajoltam, amennyire közel csak tudtam. Felváltva néztem a szemébe, és a szájára, majd pedig elmosolyodtam. Ezzel talán az volt a célom hogy kicsit zavarba hozzam a közelségemmel. -Nem én vagyok az aki el lép a másiktól, miközben egy egész kellemes dolgot művelnek..- Tettem hozzá még mindig oda hajolva, majd pedig lassan elhajolva tőle néztem őt zsebre tett kézzel. Egyáltalán nem zavart hogy ennyire kérdőre vont engem,én szerintem teljesen jogosan mondtam amit, mert okot ad mindenre.. Talán először magában kéne eldönteni a dolgait, és utána ilyeneket mondani nekem. Próbáltam elnyelni azt amit mondott, és vettem egy nagy levegőt.. legszívesebben vissza szóltam volna neki, igaza van rajtam töltsön le mindent.. De úgy gondoltam hogy nem kéne hogy még én is ráförmedjek, és tegyek rá egy lapáttal elég lesz neki ezt is megemésztenie, úgy tűnt neki elég fontos ez a csajszi, tudom milyen elveszíteni valakit. Hagytam is egy darabig hogy egyedül legyen, de .. nem bírtam már tovább.. oda kellet mennem, legalábbis az ajtóhoz hogy biztosra menjek jól van-e. Vittem a kutyát is, végül is mindenben ráhivatkoztam, persze én jobban aggódtam miatta mint a kutya, talán ő fel sem fogja hogy mi történik körülötte. Az ajtó előtt állva nagyon is rákoncentráltam, figyeltem a szív verését, ahogy veszi a levegőt és egyből tudtam hogy nem mond igazat..az elárult mindent. Próbáltam higgadtan kezelni a dolgokat, kicsit szarul esett hogy hazudik nekem de egy részben megértem.. -Akkor gondolom nem zavar, ha csatlakozunk..- Nyúltam a kilincshez, majd szép lassan benyitottam a fürdőszobába. Mivel Kendra háttal volt nekem ezért nem sok mindent láttam belőle, de.. talán jobb is így. Letettem a kutyát a földre, majd pedig a mosdónak dőlve néztem őket. -Ha állításod szerint annyira jól vagy, szeretném látni az arcodat...- Ellöktem magam a mosdótól, majd szép lassan elindultam felé. Leguggoltam a földre és megfogtam a vállát. Kicsit rá is támaszkodtam.. Már fogalmam sem volt mit tudnék mondani neki egy ilyen helyzetben, nem nagyon szoktam másokat vigasztalgatni, általában nagyon nem nagyon érdekel az ilyesmi.. de Kendra.. nem bírtam őt ilyennek látni..
Felnevettem a reakcióján, majd megráztam a fejemet. - Ezt most te se gondolhatod komolyan. - néztem rá még mindig mosolyogva, de meg se mozdultam. Igazából csak poénnak szántam és a kicsit parancsoló hangneme se tudott meghatni. Álltam ott, összefont karokkal és mosolyogva figyeltem őt. Fogalmam nem volt hogyan fog erre az egészre reagálni, de tényleg eszem ágában se áll puszit adni az ujjára. Ezzel nagyon nem értek egyet. - mondtam komolyan. Tényleg zavart az, hogy nem mindig tudom, hogy mit is gondol komolyan. Zavart az, hogy mindig meg tud lepni valamivel, de ugyan akkor ez tetszett is benne. Éreztem, hogy nem akar elengedni és talán nem is kellett volna, de persze megint mindent tönkre teszek. Felemeltem a fejemet és a szemébe néztem. - Komolyan azt gondolod, hogy megbántam? Komolyan úgy érzed, hogy minden egyes szavam hazugság volt? Szerinted a tetteim csak színjáték? - kérdeztem vissza, mert nem akartam elhinni, hogy így gondolja, vagy így érzi. Talán még soha senkivel se voltam ennyire őszinte. Éreztem, amint a torkom összeszorul, de még mindig rezzenéstelen arccal figyeltem őt. Fájt legbelül nagyon is, hogy azt hiszi megbántam. Nem bántam meg és talán ez a tény zavart a legjobban. Egyáltalán nem értettem, hogy miért kellett ennyire nekem esnie. Talán, ha L nem hallja, akkor annyira nem is esik rosszul. Bár azt hiszem kezdtem tényleg megkedvelni Violet-et és azt hittem, hogy legalább egy barátot találtam, de azt hiszem egy újabb ellenséget sikerült szereznem. Megfordult nekem is a fejemben, hogy utána megyek, de jobbnak láttam, ha kicsit inkább adok neki időt. Beszélni akartam vele mindennél jobban, de majd akkor, ha lenyugszik. Kösz. - mondtam kicsit furán ezt a szót, pedig nem rá haragudtam, mert ő nem nagyon tehetett semmiről se, de még is rajta töltöttem ki. Jobbnak is láttam elvonulni és az se érdekelt, ha leszakad az ajtó. Egyszerűen csak egyedül akartam lenni. Talán igaza van, tényleg rossz ember vagyok. De még se éreztem magamat teljesen hibásnak. Ő nem látta azt Sean szemében amit én, s ő nem érezte ugyan azt amit én, hogy lassan mindegy mit teszek, akkor se fog már rám úgy nézni vagy szeretni. Mindegy volt, hogy nem emlékszik arra a lányra, mert úgy éreztem bárki mellett szívesebben lenne, mint mellettem. Talán igaz volt, talán nem. Már tényleg magam sem tudtam semmit se. Ott ültem a földön, fejemet a kezem közé temettem és próbáltam lehiggadni. Felpillantottam, de örültem, hogy nem nyitott be. Egyszerűen nem akartam, hogy így lásson. Csendben hallgattam őt, majd letöröltem az arcomról a könnycseppek, vettem egy halk mély levegőt, majd a legmeggyőzőbb hangomat elővettem. - Nem kell egyikőtöknek se aggódnia. Jól vagyok. - mondtam neki és talán most először amióta találkoztunk hazudtam neki. Biztos voltam abban, hogy nem fogja elhinni, de most nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy még időt nyerjek.
Egy amolyan beletörődöm arcot vágva nyújtottam felé a mutató ujjamat, és vártam rá azt a gyógyító puszit. Oldalra fordítva fejem néztem őt mosolyogva, és kíváncsian vártam hogy megteszi e, ha már felajánlotta.. - Kérem a puszim. - Követelőztem szinte, ami lehet nem tetszett neki de ő mondta hogy oda kapok, én pedig csak kértem ami járt nekem. - És ez nekem csak jó ha nem igazodsz ki rajtam. - Fejeztem be azt amit mondott, tényleg így gondoltam..Talán direkt is zavartam őt össze, hogy egy még nagyobb rejtély legyek a számára, és csak még jobban felkeltsem az érdeklődését irántam... ki tudja. Ez maradjon már az én titkom. Éreztem ahogyel akar lépni tőlem, eleinte ellenkeztem majd engedtem neki, így ellépett tőlem. Zsebre tett kézzel figyeltem őt. - Most tettünk egy olyan dolgot, amit lehet meg fogsz bánni. Vagy már megtörtént? - Kérdeztem ki őt, és értetlenkedtem.. nem értettem ez most megint egy újabb hirtelen felindulás volt hogy megcsókolt, majd közben észhez tért hogy nem kéne ezt csinálni, vagy pedig csak játszadozik az érzéseimmel.. ha az utóbbi, akkor ebből ő sem fog ki jönni jól, és ezt lehet tisztáznom is kéne vele, hogy nem éri meg belőlem hülyét csinálni. Akármennyire is mondtam hogy nem fogom bántani, amihez tartani is szeretném magam.. Néztem Kendrát ahogy teljesen elkalandozva bámul az ajtó irányába, majd az én szavaimra ismételten rám koncentrált. Igaz, én nem ismerem a csajt de valószínűleg jobb is.. Már most sem jöttünk ki túlzottan, szóval valószínűleg soha nem is fogom megismerni őt, nem mintha akarnám. Így nem rágódtam azon tovább amit mondott. - Akkor ahogy érzed. - Felmutatva kezem fordultam el, ha állítása szerint jobb ha nem megy utána, akkor én sem fogok..pedig erősen agyaltam rajta, ha már részben miattam is kaptak össze.. de lehet csak rontanék a helyzeten. Sőt magamat ismerve biztosan. Felkaptam a kutyát, erre Kendra úgy bevágta a fürdőszoba ajtót hogy az majdnem a helyéről is kieset.. kicsit megijedtem, és összenéztünk a kutyussal.. Nem hiszem hogy most zavarnom kéne, de valahogy.. nem bírom ezt látni illetve hallgatni hogy ilyen..Lassan oda sétáltam az ajtóhoz, majd megállva előtte rátettem a jobb kezem és befelé koncentráltam. - Kendra.. - Suttogtam az ajtó irányába. - A kutyus nagyon aggódik miattad..- Persze én is, de ezt most nem akartam hozzá tenni, elég ennyi is. Lehet, hogy már az agyára megyek..de akkor sem bírom itt hagyni őt és ilyennek látni. A kutyát úgy tartottam karjaimban, mintha egy kisbaba lenne és mancsait felfelé mutatva vártam Kendra reakcióját.
Pedig maximum oda kapsz. - mondtam neki egy féloldalas mosollyal és figyeltem őt. Egész jól tűrte a fájdalmat és ez még egy jó pont volt. Néztem az ujját, de nem tűnt annyira vészesnek, plusz nem régen ivott vért, szóval tuti hamarosan meg fog gyógyulni, így nem is nagyon törődtem ezzel a dologgal. Fogalmam nincs már lassan, hogy milyen is vagy. - mondtam neki őszintén, mert tényleg így gondoltam. Néha a tettei és a szavai egymás ellen játszottak, ami még jobban összezavart, de soha senki se mondta azt, hogy az élet könnyű lesz. Talán pontosan ezért is lettem olyan amilyen. - Értem. - mondtam kicsit halkabban, mert tényleg nem tudtam, hogy mit lehetne erre mondani. zavaromban az ajkamba is haraptam. De most komolyan, nem értettem, hogy gondolhatja így, főleg azok után, hogy nem is ismer. Biztosan meg fogja bánni azt, hogy engedte magának azt, hogy fontos legyek. Fogalmam nem volt arról, hogy mit szeretett volna mondani még, de valahogy nem bírtam volna erről a témáról többet beszélni. Így maradt ez a megoldás, általában beválik és most is sikerült. Éreztem amint körém fonja a kezét és visszacsókol pár percig hagytam is, majd elléptem tőle. Nem-nem, egyszerűen ez még nem helyes. Nem áltathatom őt, amikor még magam sem vagyok biztos az érzéseimben. Fogalmam nem volt arról, hogy miért oktat ki ennyire Violet és miért van ennyire felháborodva, de jobbnak láttam már, ha semmit se mondok. Egyszerűen semmit se tudott arról, hogy mi is történt itt, vagy éppen minek a következménye lett ez. Egyszerűen csak nekem esett, s kioktatott. De az egészben az volt a legrosszabb, hogy igaza volt. Néztem őt, de nem mondtam semmit se. Csodálkozva pillantottam rá, hogy csak így megtette, de amit utána mondott az nagyon is szíven ütött. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ki fog akadni, ha tudom inkább soha se hívtam volna őt. Talán tényleg inkább el kellett volna törni valamelyikünk kezét. Álltam ott és néztem ahogyan kiviharzik, majd L szavai ébresztettek fel. Komolyan nem értettem, hogy miért vesztem el őt is. Azt hiszem kezdtem megkedvelni. -Nem. - mondtam határozottan, majd L-re pillantottam.- Nem ismered őt, jobb ha egy kis időt adok neki. -mondtam sietve, majd felkaptam a tiszta ruhákat és beviharoztam a fürdőbe, aminek az ajtaját hangos csapódással csukódott be. Részben azt akartam jelezni, hogy ne jöjjön utánam, mert egyedül akarok maradni. Ezek után pedig lerogytam a földre, s próbáltam visszatartani mindent, ami úgy nézett ki, hogy lassan kitörni készül. Nem akartam sírni, de magányra vágytam, mert tényleg nem bírtam most már magamban tartani azt a sok dolgot, amit ezen a napon kellett átélnem.
Másik kezemmel fogtam az eltört ujjamat, tényleg fájt. Ha nem én küzdöttem volna ki hogy tegye meg, vagy nem is ő tette volna ezt valószínűleg nem hagytam volna másnak.. Kendra szólásán picit felnevettem majd ránéztem. - Ha az ujjamra adod nem érem be vele. - Mosolyodtam el kissé perverzen, gondolom biztos levágta hogy mire gondolhatok.. Szerettem benne hogy ilyen kiszámíthatatlan, és hogy ilyen hamar tud változni ő is. - Úgy ismersz mint aki könnyen feladja? Igen, ahhoz túl fontos vagy számomra .. csak már fogalmam sincs mit tehetnék.. és míg te ennyire bizonytalan vagy, addig .. addig nem is fogok semmit sem tenni, amit még a végén megbánnál..nánk. - Rossz volt látni hogy neki is mennyire fáj, és ez ellen nagyon akartam tenni valamit. Csak nem értettem, hogy az előbb mennyire mondta hogy teljesen össze van zavarodva és azt sem tudja mit akar, most meg már azt akarja hogy ne adjam fel és küzdjek érte.. nekem az úgy jött le, hogy kicsit jegeljük egymást de lehet akkor csak én értelmeztem rosszul. - K- - Kezdtem el mondani valamit, de hirtelen megcsókolt és ezzel közbe vágott. Nagyon meglepett hogy így hirtelen, de jól esett.. Kezeimet Kendra körül fontam és magamhoz szorítva őt vissza csókoltam.. Ez reményeket keltett bennem, de nagyon remélem hogy nem hamisakat..Nem szeretem, ha átvernek és szerintem más se akarja látni a rosszabbik oldalam. Hagytam őket hogy intézzék maguk körül a dolgaikat, kezdtem kicsit kívülállónak érezni magam, és hogy Violet mintha nem is a bilincsért jött volna, hanem hogy inkább kioktassa Kendrat.. Mintha ott sem lennék nem is törődött velem a csaj, kicsit zavart, de talán jobb is így, mert vele is sikerült volna összeveszni. Kendra kedvéért inkább hagytam a csajt, és csendbe maradtam.. Nagyon meglepett mikor a bilincset csak hirtelen levette rólunk, fura volt hirtelen "szabadnak" érezni magam. A kutyát átöleltem, úgy tűnt nincs nagyon szüksége rá és nem sokkal utána kirohant a szobából. - Szerintem..utána kéne menned. - Mutattam az ajtó irányában, amin nem rég viharzott ki a csaj, elég idegesen.. Kicsit hibásnak éreztem magam, lényegében ezért is mondtam Kendrának hogy menjen utána, jobb lenne mindent tisztázni. - Én.. itt leszek. - Félmosolyra húzva számat fordultam el a kutyával a kezemben, és vártam hogy Kendra is lelépjen.. Valószínűleg nem fogok eltűnni, és valahol a környéken úgyis rám talál ha netalántán keresne.
- Hát, ha ilyen vagy, amikor kitartó vagy nem akarom megtudni milyen az, ha egyáltalán nem érdekel valami. - Tudom jól, hogy nem azért jöttem ide, hogy kioktassam, de valahogy nem tudtam kihagyni. Én Nick-ért bármire képes lennék. Még akkor is ezerrel küzdenék, ha egy másik nő lépne be az életébe. Megpróbálnék minden tőlem telhetőt azért cserébe, hogy visszakaphassam. Nem egy másik férfi karjaiba rohannék, de ez az ő élete és nem az enyém. Csak nem értem, akkor miért volt ennyire fontos a számára az egész emléktörlösdi. Már rendes sajnáltam szerencsétlen gyereket. Valószínűleg válaszokat keres, de Kendra nincs vele ergo nem tudja megetetni kamu történetekkel, hogy kitöltse azt a sötét űrt, amit önmagában érez. Épp az a lényege az egésznek, hogy most vele legyen, de ha nem hát nem. - Nem érdekel, hogy mit csinált veled egy ősi vagy mit nem. - Valahogy nem voltam kíváncsi arra, hogy mi történt vele eddig, ha mégis az lettem volna egyszerűen csak rákérdezek, de nem voltam az, szóval itt le is zárhatjuk ezt az egész témát. - Oké, érzések. Blabla. Mielőtt még túl nyálas lenne ez az egész eltűnök, mert felfordul ettől az egésztől a gyomrom. - Talán azért kezelem így ezt a helyzetet, mert nekem egyetlen igaz szerelmem volt. Méghozzá Nick. Őt soha nem lennék képes elengedni. Igaz, hogy egyszer félreléptem, de akkor még abban a hitben voltam, hogy elhagyott és letörtem. Mindannyian hibázunk, de végül megbocsájtunk egymásnak és együtt maradunk. Mások szerelmi életét meg próbálom elkerülni nagy ívben. Főleg az egész Stacey-s ügy óta.. Valahogy sosem jövök ki jól abból, ha valakinek belekontárkodok a kapcsolatába. Most is inkább visszafogom magam. Oldják meg ők ketten én befejeztem. Megszabadítottam őket a bilincstől, de ez volt az utolsó, hogy szívességet tettem valakinek. - Azt szeretném, ha elfelejtenéd azt is, hogy léteztem és soha többet nem hívnál fel. Köszi-puszi. - Mondtam halvány mosollyal az arcomon, majd a következő pillanatban, már komor képpel forgattam meg a szemeimet és az ajtót feltépve tűntem el. Nem volt kedvem egy pillanattal sem tovább maradni. Bőven elég nagy időpazarlás volt ez is.
Nem nagyon. -mondtam neki egy apró mosollyal, de jól esett kicsit bántani őt. Vagyis nem is az, hogy bánthattam őt, hanem az, hogy meg mutathatom neki, hogy nem vagyok annyira gyenge, mint ő azt gondolja.- Bibis újra kér a baba puszit? - kérdeztem tőle picit gúnyolódva, mert ahogyan nézte a gyógyuló ujját egyszerűen nem bírtam ki hagyni. Tudom, hogy gonosz vagyok, de talán részben ezért is vonzódunk egymáshoz. Húzzuk egymás agyát, veszekszünk, de valahogyan sikerül kibékülniük egymással. Nem tudod mit vársz? - kérdeztem döbbenten tőle. - Azt mondtad, hogy fontos vagyok. Csak így feladnád? Nem harcolnál? - kérdeztem tőle kicsit szomorúan, s éreztem, hogy ez már nem csak neki fáj, hanem nekem is. Reméltem benne, hogy nem adná fel. Küzdene, bármilyen nehézségen keresztül, de lehet tévedten. Biztos voltam abban, hogy a szememben látja a fájdalmat, mert tényleg hittem benne, hogy neki legalább fontos vagyok és bármit megtenne. Nem igaz. - mondtam neki minden habozás nélkül - Nem csak rajtunk áll, rajtad is áll, hiszen neked is küzdened kell és ki kell tartanod. - mondtam el-el csukló hangon. Talán valójában csak azt akartam, hogy küzdjön értem és bizonyítsa is azt, amint mondott. Héjj. - fogtam a fejét a kéz kezem közé és úgy néztem rá. - Tudom, s köszönöm ezt és én is itt leszek neked mindig. - mondtam neki őszintén, majd hirtelen ötlettől vezérelve gyengéden megcsókoltam őt. Talán a szavaimat nem hiszi el, de talán ennek hisz. Fogalmam nem volt, hogy mi lesz még, mi fog történni velünk, de azt tudtam, hogy amit érzek iránta soha se fog elmúlni. Küldtem egy amolyan köszönöm nézést L-nek, amiért egy pillanatra elhallgatott és nem értettem, hogy Violet miért beszél ennyit Sean-ről. Tudom, hogy sokat fáradozott meg minden, de akkor se L-re tartozik, persze már én is beszéltem neki róla, de akkor se. Azt hiszem eddig is elég kitartó voltam. - mondtam habozás nélkül. Nem értem miért kéri tőlem számon a dolgokat, amikor nem tehetek semmiről se. Elmentem kiszellőztetni a fejemet és a dolgok csak úgy megtörténtek. - Gondolom az is az én hibám, hogy amíg kicsit levegőzni akartam és erőt gyűjteni közben egy ősi evett belőlem. - mondtam neki kicsit dühösen, mert nem éreztem jogosnak azt amit mond. Küzdöttem, s valószínűleg még próbálok küzdeni, de ő nem értheti azt amit érzek. Kezdtem elveszteni önmagamat, szét esni és utána meg találkoztam L-el aki mellett újra tudtam mosolyogni, nem kellett megjátszanom magamat. Érdekeim? - kérdeztem visszadöbbenten. Ezt ő se gondolhatja így.- Szerinted itt csak érdekekről van szó? Mi van az érzésekkel? Mi van azokkal az érzésekkel, amit csak úgy jön és nem tudsz tenni ellene? - kérdeztem vissza, hiszen neki ezt nagyon is jól kell tudnia, mert boldog kapcsolatban él. Nehogy azt mondja nekem, hogy csak érdek az egész. Fontos az érzelmek is és amit én érezni kezdtem arról nem tehettem. Fogalmam nem volt arról, hogy ebből L mennyit és mit fog leszűrni, de egyszer ezen úgy is túl kell esni. Nem kértem, hogy értse meg a dolgaimat Violet, de azt se gondoltam volna, hogy így nekem esik, pont ő aki az érzéseinek köszönhetően lett boldog. Miért nem inkább azt mondod, hogy mit szeretnél? - kérdeztem vissza automatikusan. Sokkal egyszerűbb, mint barkóbázni, hogy mit is szeretne. Tudtam, hogy nem lesz ingyen, de még mindig jobbnak láttam, mint tényleg eltörni L kezét. Valahogy nem lettem volna arra képes, nem akartam neki fájdalmat okozni, bár úgy is megtettem a Sean-es dologgal.
Vártam hogy mit fog alkotni Kendra, majd megfogta a kezemet és az egyik ujjamat kezdte összenyomni. Bírtam a fájdalmat, és próbáltam azt mutatni hogy mennyire nem is fáj, de az arcom teljesen elárult. Kicsit hunyorítottam, elég nagy erő van a csajban. - Most akkor kvittek vagyunk? - Néztem őt, közben az ujjam folyamatosan gyógyult, így ismét ropogtak a csontjaim. Mégis csak majdnem bántottam őt, de igazából ez ahhoz képest semmi nem volt. - Felfogtam.. - Nem akartam már ebből többet kihozni, ha megtörténik akkor megtörténik.. Amit még utána biztos vagyok benne hogy ő is megbánna, de akkor úgyis mindegy lesz már. Amint megfogta a fejemet rántottam rajta egyet, nem akartam ránézni.. Már mikor mondta tudtam hogy valamikor tisztáznunk kell ezt is, de nem gondoltam volna hogy ez ennyire fájni fog. - Már nem is értem hogy én mit várok ettől az egésztől.. Nem sértődtem meg, csak egyszerűen..fáj.- Tudtam hogy megfogom bánni hogy hagytam hogy az érzéseim irányítsanak.. már lehet az lett volna a legjobb mindkettőt számára, ha küzdünk ellene. - Most már minden csak rajtad áll , Kendra. - Tudja nagyon jól hogy én mit érzek iránta, és a többit már magának kell eldönteni hogy szeretne e valamit velünk kapcsolatban, vagy inkább még Sean-al próbálja megoldani a dolgait és rendbe hozni magukat. Ez mind rajta áll. - Akkor lelépsz. De azt tudnod kell, hogy én valószínűleg mindig itt leszek neked.. akármi van. - Szinte suttogva válaszoltam Kendrának, azt hiszem ha menni szeretne ezek után én már nem fogom megállítani őt, akármennyire is szeretném ha maradna. Felmutatva mindkét kezemet hallgattam kivételesen Kendrára, igazából ehhez én már annyira nem is akartam hozzá szólni. Leguggoltam már amennyire tudtam a minket összekötő bilincstől, és inkább a kutyával kezdtem játszani.. Jelen pillanatban még ő is jobb társaság volt, mint ezt a kettőt hallani. A kérdésére a lánynak felpillantottam, a kutyus közben már az ujjamat kezdeni rágcsálni. -Ha már itt vagy annyira mindegy nem gondolod? - Szóltam vissza, én sem voltam oda az egészért hogy másnak kell megoldani az én hülyeségemet, és kezdtem kicsit hülyén is érezni magam. -Ajánlani? - A kutyát és Violetet néztem felváltva, majd ölembe kapva felálltam és felé nyújtottam. - Ez minden amivel tudok szolgálni, többre ne számíts. - Félmosolyra húzva számat figyeltem őt. Kicsit ugyan sajnáltam a kutyát, kezdett a szívemhez nőni. Bár biztos voltam benne hogy ezzel nem elégszik meg, és többet fog kérni, de tőlem jobbra ne számítson. - Szóval.. megteszed vagy nem? - Vontam kérdőre őt, és már azon kezdtem gondolkodni hányféle képpen tudnám eltörni a kezemet hogy lejöjjön ez a bilincs.
Fogalmam nem volt, hogy pontosan mibe csöppentem bele, de az egyszer biztos, hogy olyan dolgokat is mondtam, amit lehet, hogy nem kellett volna. De most minek fogjam vissza magam? Nem láttam értelmét, szóval.. Előbb-utóbb szegény srácnak is leesett volna, hogy van valakije. Na, meg persze az egész vérfarkas-vámpír kapcsolat halálra van ítélve. Legalábbis a legtöbbjük. A srác szavaira, csak megforgattam a szemeimet. - Csak még egyszer szólalj meg és pislantani sem lesz időd, mielőtt meghalsz. - Mondtam megvető mosollyal az arcomon. Egyáltalán nem érdekel, hogy él-e vagy hal. Nem azért vagyok itt, hogy jótékonykodjak, másrészt nem szeretem, ha valaki lekezelő stílusban beszél velem. Ha nagyon akartam volna én is megigézhettem volna, hiszen félig vámpír vagyok, de akkor nem hagyhattam volna meg a lehetőségeit annak, hogy később az emlékeivel együtt is Kendra mellett maradjon. Persze ez az egész, csak akkor működött volna, ha végig ott van mellette támaszként, de láthatóan ez a szerep egyáltalán nem jött be neki. Mindegy is.. Nem az én életem. Innentől kezdve pedig magasról teszek az egészre. - És akkor, most besértődtél és feladtad. Azt hittem ennél kitartóbb vagy. - Természetes, hogy elkezd kutakodni a múltjában, hiszen nincs semmi a fejében csak hatalmas sötétség. Az pedig feltűnne neki, hogy eljött otthonról és körülbelül egy év elteltével nem történt semmi más, csak az, amit Kendra mondott neki. Azt hiszem ennyi idő kimaradást nem lehet egyszerűen megmagyarázni. Még jó, hogy ez nem az én feladatom volt. - Egy bárban.. Akkor mégis miért nem keresed meg és nyered vissza a szívét? Azt hittem ez az, amit annyira akartál. Vagy esetleg megváltoztak az érdekeid? - Gúnyos vigyor kíséretében pillantottam újra a srácra, de szinte rögtön visszakaptam a tekintetem Kendra-ra. Úgy gondoltam, hogy az ő szerelmük ennél nagyobb.. Legalábbis úgy tűnt. A végsőkig hajlandó volt elmenni, de most csak úgy bedobta a törölközőt.. Miért is foglalkozom ezzel? Ja, mert állandóan magához hívat.. De ez volt az utolsó, hogy válaszoltam a hívására. - Most komolyan belehalnátok egy icipici fájdalomba? Simán kiszabadíthatnátok magatokat, de ehelyett engem hívtál ide, miközben nagyon jól tudtad, hogy ez már egyáltalán nem lesz ingyen. De, ha már itt vagyok.. Mit tudnátok ajánlani a számomra? - Nem tudom miért érné meg nekem ez az egész. Legfőképpen azt nem, hogy nekik ez mire jó. Nem kerülne többe az egész, mint pár csonttörésbe.. Ehelyett engem kérnek meg arra, hogy szabadítsam meg őket a bilincstől.
Rendben, ahogy akarod. - mondtam neki, majd megfogtam a kezét, majd végül az egyik ujját. Mosolyogva figyeltem őt, s közben megszorítottam az egyik ujját, s hallottam ahogy ropog a csont, majd elengedtem.- Még mindig úgy gondolod, hogy nem tudnálak bántani? - kérdeztem tőle érdeklődve. Lehet most elrontottam mindent, de a fejébe akartam vésni, hogy képes vagyok.- S most nem csak erről van szó. Nem biztos, hogy akarattal foglak egyszer bántani, az is lehet, hogy csak úgy. Farkas vagyok, ami rád nézve halálos is lehet. Ezt kell megértened. - mondtam egyre halkabban, mert reméltem, hogy nem lesz ilyen, de amennyire kiszámíthatatlan vagyok, tényleg bármi megtörténhet. A mondandó végére nem is bírtam ránézni, mert tényleg féltem attól, hogy egyszer bántani fogom. Aww szóval most már az se érdekel? - kérdeztem tőle bosszúsan. Majd figyeltem ahogyan hátat fordít nekem. Nem akartam elhinni, hogy erre is képes. Persze amikro ő majdnem megevett, vagy amiket mond azt bocsájtsam meg neki, de amiért nekem van és volt életem előtte és nélküle és most is meg van az életem, már is hibás vagyok. - Szóval ennyi? Megsértődsz? - kérdeztem tőle kíváncsian, s közben felemeltem a fejét, hogy rám nézzen.- L nem ennyire egyszerű mit te azt hiszed. Van és volt is életem nélküled, amibe te betoppantál, amitől olyanokat érzek, amiről nem tudom, hogy helyes-e vagy jó, de azt tudom, hogy nem akarom elveszteni ezeket az érzéseket. Össze vagyok zavarodva. - mondtam a végén elcsukló hangon, majd elindultam. Nem érdekelt, hogy mit fog gondolni, tessék bepillantást nyerhetett a zavart kis elmémbe, most biztosan boldog, vagy mit tudom én már. Igen, de utána azt is mondtad, hogy maradni fogsz. -néztem rá komolyan, mert jól emlékszem erre. - Mármint amikor bevallottad, hogy szeretnéd, ha szeretném, hogy maradj. - folytattam tovább egy apró mosollyal az arcomon. Komolyan ennyire feledékeny nem lehet. - S mi van, akkor ha majd elakarok menni, önszántamból? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert tényleg mi lesz akkor, ha majd menni akarok. Akkor el fog engedni vagy nem? Soha se szerettem, ha valaki megmondja mit lehet tenni és mit nem, ebben nem is fogok változni. Akkor ne legyél ennyire makacs. - mondtam neki egy ördögi mosollyal az arcomon, mert jól tudtam, hogy mire gondol. De én nem bántam ezeket a veszekedéseket is, bár biztos voltam abban, hogy ennél azért durvább veszekedések is lehetnének idővel, amik mindkettőnkre nézve elég veszélyes. Komolyan ez az univerzum viccének kell lennie ennek a dolognak. Nagyon reméltem, hogy Violet nem gondolta meg magát, meg azt is hogy L nem fogja hozni a formáját. Majd amikor megjelent Violet, akkor nem is számítottam másra, hiszen eléggé rátámaszkodtam mostanában és biztos voltam abban, hogy annak se fog örülni amit lát, de ezen még L-nek is sikerült tuti rontania a szövegével. - L inkább fejezd be. - mondtam neki szúrósan, majd megöleltem Violet-et. - Köszönöm, hogy itt vagy. Nos, ha Sean-ről akarunk beszélni, akkor azt mondhatom, hogy ő egyáltalán nem örül nekem, legalább is ezt érzem. - mondtam egy apró sóhajjal, majd újra Violet-re emeltem a tekintetemet.- Valószínűleg éppen valamelyik bárban issza le magát, miközben a lányokat bámulja. Legalább is ismerve őt, tuti ezt teszi. Mert az volt az első dolga, hogy lelépjen, s megakadályozni se tudtam volna. - mondtam őszintén. Sejtettem, hogy L nem örül annak, hogy Sean a téma, de neki is tudnia kell, hogy jelenleg ő a barátom, a pasim. - Hidd el én se így terveztem, hogy össze leszek bilincselve egy vámpírral. - tettem hozzá kicsit sietve, mert már ezt a bilincs dolgot többször is L szemére vetettem, szóval nem fogom visszafogni magamat.- Gondolom valamit szeretnél cserébe, hogy ezt meg tedd nekünk. Miről lenne szó? - kérdeztem tőle kíváncsian és lassan már tényleg úgy voltam vele, hogy bármit megteszek csak végre lekerüljön ez a bilincs rólam.
- Csak rajta. - Vontam vállat, felhúzva kezemet amin bilincs volt nyújtottam elé. Ha már ennyire sikerült felhúznom őt azt hiszem simán belefér egy kis fájdalom, belehalni úgysem fogok..túléltem már nagyobb fájdalmakat is. Ma már nem ez az első hogy próbára teszem őt, bele fér még egy. - És akkor én vagyok túl magabiztos? - Vagy csak engem néz túlságosan le, nem tudom.. de szerintem elfelejti a tényt hogy vámpír vagyok, és könnyedén fájdalmat tudnék neki okozni egy pillanat alatt ha akarnám. Bár ezt már leszögeztük hogy nem bántom őt, és lehet ezért ennyire merész..csak ki ne hozza belőlem ismételten.. Komolyan már nagyon idegesített a dolog de próbáltam lenyugodni és nem engedtem hogy az érzéseim felül kerekedjenek rajtam.. Nagyot sóhajtva zavartan megvakartam a tarkómat, és csak néztem őt.. nem tudtam már mit kezdeni vele. - Mégis mit kezdjek a sajnálatoddal? - Oldalra fordítva fejemet néztem őt, és felállva az ágy széléről hátat fordítottam neki. Persze oké, megértem részben hogy zavarja az egész, de...eddig nem volt gond hogy velem volt..vagy csak már tényleg kezd komolyodni köztünk valami? Valahogy megint ide sikerült kijutnunk hogy majdnem táplálkoztam belőle.. jó megértettem már elsőre is hogy ott nagyon elrontottam, de ezt folyamatosan az orrom alá dörgölte ami kicsit zavart. Egy újabb hiba amit elkövettem... - Hidd el hogy addig nem engedtelek volna el, míg nem tisztázunk mindent.. tudtommal nem rég még azt mondtam hogy csak átutazóban vagyok. - Persze már eszem ágában sem volt lelépni és itt hagyni őt, de ezt nem kell a tudtára adnom. De akkor se hagytam volna lelépni őt...meg aztán azon ami történt már úgysem tudunk változtatni, szóval szerintem felesleges a történteken rágódni. - Ha így folytatjuk előbb végzek magammal, mint hogy megöregednél. - Ezt a sok veszekedést kibírná idegekkel? Szerintem mi még a sírba is folyton egymás vérét szívnánk, ha netalántán egymás mellé temetnének minket. Nem akartam újabb veszekedést, így bele törődve amit mondott csavartam a derekam köré egy törölközőt. Kíváncsian vártam vajon mit hoz össze ebből is, és hagytam hogy hívja ezt a drágalátos boszit, akinek nem kellet sok idő és már be is rontott a szobánkba. Lassan felé fordultam és csípőre tett kézzel figyeltem őt, valahogy éreztem hogy vele se lesz könnyű dolgunk.. nem is csodálom, hogy Kendra ismerőse. Kicsit meglepett amit mondott miszerint kitörölte az akkori pasija emlékeit, mikre nem képes ő is.. - Ha az akkora problémát jelentett, mi lesz a bilincsel? - Kérdeztem kicsit gúnyosan, az emlék törlést még én is megtudtam volna csinálni, és nem is problémáznék ezen annyit. Valahogy nem bírtam ki hogy ne szóljak közbe és csendben maradjak. - Lehet jobban járnánk ha inkább eltörnénk a kezem. - Morogtam a Kendrának, na igen valahogy ahogy már betoppant ide éreztem , hogy nem fogunk ki jönni. Nem szívesen kérek segítséget mástól.. Lehet hogy ezzel ismét elrontottam mindent, de egyszerűen képtelen voltam kedvességet mutatni felé. Kendra olyan szemekkel nézett rám hogy valószínűleg tényleg meg fog ölni, ha nem leszek vele egy picit is kedvesebb.. A lány felé fordultam. - L. - Böktem oda neki a bemutatkozásárára egy erőltetett mosollyal az arcomon.
Nem telt el sok idő azóta, hogy Kendra-nak tettem egy szívességet azzal, hogy kitöröltem a régi szerelmének az emlékeit, de most megint újra keresett, hogy segítsek neki. Azt hiszem ez lesz az utolsó szívesség, amit megteszek neki, mert nem leszek senki bábja. Egyszerűen nem vagyok hajlandó minden egyes segélykiáltása ugrálni. Nekem is van életem és nem értem, hogy miért nem tudja kezelni a sajátját egyedül. De mindegy, ha már vettem a fáradtságot, hogy beültem a kocsiba és a megadott címre hajtottam, akkor az a legkevesebb, hogy megteszem, amit kér. Aztán meglátjuk, hogy mit kérek cserébe, mert ezt már nem adom ingyen. Az emléktörlés nehéz varázslat volt és eléggé ki is merített. Egy kicsit össze kellene kapnom magam erre még egyszer magához rendel, mintha valami háziállat lennék. De azért én sem vagyok teljesen normális, hogy a legelső szavára ugrok. A legegyszerűbb az lett volna, ha elküldöm melegebb éghajlatra. Amint megérkeztem a címre, szinte kiugrottam a kocsiból és megindultam az említett kis helyiség felé, majd mindenféle kopogtatás nélkül egyszerűen csak benyitottam, majd oda sem figyelve, hogy kit találok odabenn elkezdtem a mondandómat. - Ha megint ki kell törölnöm szerencsétlen pasid emlékeit, akkor elég béna módon tartod távol attól a lánytól. - Mondtam, miközben megforgattam a szemeimet és észrevettem, hogy közel sincsen egyedül plusz még az is ott volt a pakliban, hogy ez nem az a srác, akinek kitöröltem az emlékeit. Hm, halmozza az élvezeteket. - Szóval, ha most jól értem a szituációt. Azért tettem tönkre az exed kapcsolatát, hogy veled lehessen, hogy te inkább összefeküdj vele? - Konkrétan a semmiért tettem, mert láthatóan, már nem is érdekli az a szerencsétlen. Én pedig azt hittem, hogy tényleg szereti és segítek egy szerelmespárnak, hogy újra egymásra találjanak. De ezek szerint nem vagyok olyan jó Cupido, mint azt reméltem. - Ja, mellesleg a nevem Violet. - Mutatkoztam be a srácnak halvány mosollyal az arcomon. Valószínűleg ezeket nem kellett volna elkotyognom, de teszek az egészre magasról. Ha már volt képe iderángatni, akkor viselje el azt is, hogy néha olyan dolgokat mondok, amit nem kellene. Na, jó az esetek többségében, de most megvolt rá az okom. Dühös voltam, mert olyan dologra használtam az erőmet, ami nem ért semmit. Vagyis egyáltalán nem számított. A legrosszabb, hogy mindezt ingyen.. De ez sem az én gondom, hiszen itt és most neki kell felajánlania valamit, ami érdekelhet engem vagy olyan szépen kifordulok ezen az ajtón, hogy csak na. Nem fogok a semmiért szívességeket osztogatni.
Kezdhetem a kezeddel? - kérdeztem vissza komolyan, mert szívesen megropogtattam volna viszonzásképen amiért bilincset rakott rám. Öltem is már embert, tettem sok rosszat, de még soha se volt rajtam bilincs, de most miatta és ráadásul teljesen ártatlanul rám került egy. Komolyan azt hiszem ez lett volna a legkisebb dolog ahogyan tudom viszonozni a "kedvességét". Ne legyél ebben olyan biztos. - mondtam neki egy ördögi mosollyal.- Nőből vagyok, s sok mindenre képesek vagyunk, főleg egy farkas. - mondtam neki még mindig mosolyogva, s közben végig őt néztem. Nem érdekelt, hogy mit gondol, mert én már annyira ismertem magamat, hogy tudjam akár egy heves pillanatomban képes lennék rá, szóval talán ezért se annyira jó, hogy ő felhúz annyiszor. Bólintottam arra amit mondott, mert jelen pillanatban nem tudtam mást tenni. Egyszerűen nem tudtam neki megígérni, mert pont akkor lépett be az életembe, amikor nem volt egyszerű semmi se. Ott volt Sean, akinek úgymond szinte csak a testét kaptam vissza, de ő magát nem és itt volt L, aki eléggé fura érzéseket keltett bennem, amik talán nem is voltak helyesek, de mégsem tudtam ezeknek az érzéseknek ellenállni. Felpillantottam rá, majd alig hallhatóan mondtam.- Sajnálom.- ennyire tellett most tőlem, mert soha nem ígérek meg olyat amit nem tudok betartani. Igaz, hiszen majdnem eledel lett belőlem. - mondtam neki egy grimasz keretében, majd egyből folytattam is. - De akkor se mentem el, csak a járda szélig, szóval nem volt okod magadhoz bilincselni. Ha meg el akarok menni, akkor neked azt engedned kellett volna és legfeljebb megkeresel. Vámpír vagy, annyira nem lehet nehéz megtalálni egy farkast. - mondtam neki egy szuszra, mert tényleg így gondoltam. Persze arról egy szót se említettem, hogy csak részben bánom a dolgot, mert tényleg élveztem vele lenni és vele tölteni az időmet, de olyan szinten egyenlőre nem ment, mint ami majdnem megtörtént itt. Egyenlőre még nem... Majd egyszer megismersz. Minek elkapkodni, neked ott az örökké valóság, én meg majd megvénülök, szóval nem értem miről is beszélünk. - mondtam neki kicsit érthetetlenül, mert ebből a szempontból tényleg eléggé fura volt a dolog. Ő élni fog, s én meg meghalok mellette miközben szép lassan megöregszem. Eddig erre nem is gondoltam, talán ezért nem kellene semminek se történni köztünk, de nem így történt. Nem, az élet keresztezte az útjainkat és valamiféle tréfát űz velünk, mert nem valószínű, hogy normális dolog, hogy egy vámpír és egy farkas ilyet érezzen egymás iránt. Nem vagyok az. - mondtam neki durcásan és jobb volt, hogy nem látta az arckifejezésemet. Mikorra végre sikerült törölközőbe csavarnia magát, akkor elindultam kifelé, de még előtte leemeltem egy egy köntöst a fogasról. Amikor beértünk a szobába, a törölközött köntösre cseréltem. Én ismerek egyet, de ha nem ér rá, akkor marad az, hogy eltörjük a kezedet és akkor te legalább ki tudod húzni belőle a kezedet és voálá, mondhatni valamennyire szabad leszek. - mondtam neki egy ördögi mosollyal, majd hívni kezdtem Violet-et. Elmondtam neki, hogy miért is kell jönni, hogy egy bilincset kellene leszedni, elmondtam a címet is és kértem, hogy hozzon valami ruhát. Ezek után pedig türelmesen vártam, hogy végre megérkezzen.
- Minden vágyam. - Suttogtam vissza, majd pedig kinyújtva nyelvem figyeltem őt. Ha bármi is történne, gyorsabb vagyok nála..és ez egy biztos pont volt részemre, de még mindig biztos voltam benne hogy úgy sem bántana. Mikor rám nézett azokkal a szemekkel egyáltalán nem ijedtem meg tőle.. nem ez volt az első hogy ilyet látok, sőt Kendrán még tetszett is. Hagytam hogy tegye a dolgát, már furdalt a kíváncsiság hogy mi lesz ebből. Mozdulatlanul vártam, mikor éreztem hogy nem kell sok már és belém harap..még mindig bíztam benne. Mikor ellépett tőlem pedig csak önelégülten mosolyogtam, persze ismét igazam lett. - Nem lesz még egy ilyen alkalmad. - Kacsintottam Kendrára. Ez a szokásom azt hiszem sosem marad el hogy húzni fogom az agyát, csak ne hogy aztán a végén tényleg én szívjam meg..bár kétlem hogy ez meg történne, ezt már bizonyította is hogy nem fog bántani, ha csak nem tényleg kihozom belőle. - Akkor meg ha velem vagy, ne másra koncentrálj.. csak rám. - Mondtam neki kicsit idegesen és a szemébe néztem, majd pedig az arcához nyúltam. Komolyan, ennyire még semmi nem zavart hogy másra gondol, mikor itt vagyok mellette.. sőt, ilyen talán még nem is volt velem..de ez az érzés nagyon nem tetszik, és inkább nem szoknék hozzá. - Abban a pillanatban mikor magamhoz bilincseltelek szerintem semmi nem volt biztos. - Javítottam ki Kendrát, mert akkor amilyen állapotban volt miattam, már tényleg semmi nem volt biztos és talán ez volt a legjobb ötlet hogy biztosra menjek benne hogy tényleg ne lépjen le. Egyszerűen szerettem vele lenni, és nem hagyhattam hogy úgy váljunk el hogy ezt csináltam vele.. amit még így utólag sem bántam meg. A válaszára felhúztam a szemöldököm , nem nagyon tetszett hogy ennyire titkolózik bár persze megértem hogy nem szeretne erről beszélni, mert én sem szívesen mondanám el a hasonló dolgaim. - Akkor meg ne gyere azzal hogy nem ismerlek..te nem hagyod hogy megismerjelek. - Elengedtem őt és hagytam hogy kibújjon az ölelésem alól.. Tényleg nagyon érdekelt már mit nem akar ennyire elmondani, de az az egy biztos hogy engem semmivel nem tud elijeszteni. Na igen, valahogy éreztem hogy hasonlóképp fog reagálni arra amit mondtam..bár rosszabbra számítottam. Nem kiabált túlzottan, inkább parancsolgatott ami nem nagyon tetszett. Szép nyugodtan befejeztem részemről is a fürdést, majd lassan felálltam a kádban. A habok pedig eltakarták azon részemet, amit ő annyira nem akart látni. - Jövök már ..hiszti királynő. - Haraptam el a végét annak amit mondtam, igazából ha meghallja se zavar annyira, max kiabál még egy sort.. Kezemmel egy mozdulattal letöröltem magamról a habot, majd pedig szép lassan kiszálltam a kádból. Tiszta víz voltam, így mindenhonnan csöpögött rólam a víz. - Na és hol akarsz boszit szerezni? - Annyira nem voltam oda az ötletért, sose voltam oda értük és ez kölcsönös volt.. de ha mást nem tudunk tenni akkor el kell fogadnom az ötletet..
Szeretnéd, hogy ripityára törjelek? - kérdeztem tőle kicsit szúrós tekintettel. Tudtam, hogy képes lennék az erőmmel is fájdalmat okozni neki, annak ellenére, hogy utána gyorsan meggyógyulna és ezt neki is az eszébe kellene vésnie, hogy veszélyes vagyok. Jobban mondva a faját nézve, tényleg elég veszélyes tudok lenni, akár az akaratomon kívül is. Mr gúnyolódó. -mondtam neki és közben megráztam nemlegesen a fejemet. Tényleg nem értem mi ütött belé, miért nem képes a fejébe, hogy halálos is lehetek számára. Komolyan miért kell ennyire csökönyösnek lennie. Rendben, ha ennyire nem fogod fel azt a csökönyös fejeddel - megböktem a fejét.- azt amit mondani akarok, akkor legyen. - közelebb hajoltam hozzá, s még egy utolsót rápillantottam, hogy jól lássa a sárga szemeimet, ezek után pedig közelebb hajoltam a torkához. Éreztem, hogy mindjárt beleharapok, de végül nem tettem meg, hanem csak arrébb léptem, s összefontam a karomat magam körül. Nem akartam megharapni, csak bizonyítani akartam, hogy végre megértse, hogy a halálát is okozhatom. Akár direkt, akár véletlenül. Ezek után nem bírtam ránézni, ezért is léptem arrébb tőle, s néztem a távolba. Fogalmam nem volt, hogy mit hitt akkor, amikor vérfarkas tekintettel néztem rá, s úgy nézett ki, hogy megharapom. Vajon bízott-e bennem, vagy sikerült a frászt hoznom rá?
Szerinted, ha unalmas lennél, akkor itt lennék még? - kérdeztem vissza, mert nem akartam most Sean-ről beszélni neki. Fogalmam nem volt hogyan reagálna rá, vagy mit gondol erről az egészről, mert amit én most tudok, hogy nagy káosz az életem. Szóval nem bízol annyira bennem, hogy önszántamból is maradnék? - néztem fel rá érdeklődve. Fura volt ez a helyzet. Amikor elindultam nem gondoltam volna, hogy egy vámpír ölelésében leszek, vagy arra hogy újra érezni kezdek valamit, amiről nem is hittem, hogy valaha érezhetek még. Nem értettem, hogy lehetséges ez, hogy pont egy vámpír váltotta ki belőlem ezeket a dolgokat. Miközben ehhez hasonló dolgokon törtem a fejemet végig kíváncsian néztem rá, mert tényleg érdekelt, hogy ennyire nem bízik bennem, vagy abban amit mondok. Majd idővel megtudod. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, majd a hajamba túrtam. Kezdett idegesíteni a bilincs is, így azt is megigazítottam, majd kibújtam az öleléséből. Nem most akartam erről beszélni, nem éppen vidám téma volt, s most nem volt kedvem szomorkodni vagy ilyenekről beszélgetni. Ne is álmodozz arról. - mondtam neki egy szemforgatás kíséretében. Figyeltem őt egy darabig, majd befejeztem a fürdést és már indultam volna kifelé, amikor a szavai megállítottak. Először kimegyünk, innét és utána meg keresünk valami boszit. - mondtam neki úgy, mint aki nem tűr ellent mondást. Aztán lehet kapni fog egy-két pofont is, de azzal még ráérek. Kiléptem a kádból törölközőbe csavarva.- Jönnél végre? - kérdeztem tőle, mert komolyan lassan a hajánál fogva fogom kirángatni a vízből. Nagyon is felhúzott a bilincs dolog, hogy még valakit bele kell rángatni.
Élveztem hogy egy számomra ilyen apró dologgal ennyire meg tudtam változtatni a hangulatot, amikor arrébb próbált lökni viszont én meg sem mozdultam, mintha a talajban gyökereztek volna a lábaim. - Csak ennyire telik? - Nevettem fel , és próbáltam kicsit cukkolni őt és húzni. Bár hirtelen ismét nem értettem hogy miért vagyok vele ennyire ilyen, mikor most rontottam el mindent nem is olyan rég, és mára már elég volt a bocsánat kérésekből. Tudtam hogy nem fogja annyiban hagyni amit mondtam, és tessék. Felhúzva szemöldököm figyeltem rá közben pedig csak mosolyogtam. - Ó igen? Akkor szerencsésnek érzem magam. - Mondtam kicsit gúnyosan, de érezni lehetett azon ahogy mondtam, hogy még mindig az ellenkezőjét állítom, és szerintem simán letudtam volna gyűrni őt ha nagyon akarom. De nem akartam ezen vitázni, bár úgyis észre veszi hogy nem így gondolom és az ellenkezőjét állítom a dolgoknak. Néztem ahogy közelebb lép hozzám, kicsit meglepett a válaszával. Nem erre számítottam, de próbáltam leplezni meglepettségemet. - Akkor tessék, itt vagyok. - Lehajolva picit hozzá húztam el nyakamról a ruháimat, próbáltam ugyanúgy meglepni őt a tettemmel. Gondoltam hogy nem fog bántani, és talán ezért is voltam olyan merész. Tényleg nagyon zavart, sőt talán ennyire még semmi hogy másra koncentrál miközben itt vagyok én.. - Ennyire unalmas lennék? - Kérdeztem félmosollyal az arcomon, és már csak remélni tudtam hogy nem így van. Valahogy most a bocsánat kérése sem tudott érdekelni, pedig úgy tűnt tényleg komolyan gondolja. - Fontos vagy nekem, és nem akartam hogy lelépj. Ez a lényeg..- Már magam sem értettem hogy tudok ilyeneket mondani, de egyszerűen ezt hozta ki belőlem, még ha nem is szerette volna. Ha szeretné, akkor meg már azért se mondanék ilyeneket, ahogy ismerem magam. - És mik lennének azok? - Már nagyon is kíváncsivá tett ezzel a kijelentésével és érdekelt hogy mik lehetnek ezek az annyira rossz tettek. Persze engem még mindig nem tudott zavarni akármiről is lenne szó, én elfogadom őt így ahogy van. Meg.. ha már nem ismerem őt, akkor ideje lenne elkezdeni úgy érzem. - Úgy érzem nincs mit takargatnom előled. - Köszörültem meg a torkom, és végig néztem őt kissé perverz mosollyal.. ezzel a kijelentéssel próbáltam arra célozni, hogy ez részéről is így lehetne, legalábbis én örülnék neki. Neki is kényelmesebb lenne, szóval mondhatni az ő érdekeit is néztem. Hiába akarja, akkor sem fogok felöltözni. - Hát figyelj.. én bármi féle ötletet elfogadok, hogy hogyan szeretnél megválni a bilincstől. - Ezzel most sikerült bevallanom hogy tényleg nem tudom hogy szabadulhatnánk meg tőle, de jobb előbb mint később. Szinte biztos voltam benne hogy most lefogja venni a fejemet is, így felkészültem minden eshetőségre és becsukva szemeimet vártam a reakcióra. Ezek után kétlem hogy bárhova is szeretne menni, szóval nem kívántam válaszolni a kérdésre.
Nagyon vicces vagy. - mondtam neki miközben egy apró grimaszt vágtam, majd arrébb löktem a fejét. Nem értem, hogy lehet valaki ennyire olyan, mint ő. Nincs is rá megfelelő szó, egyszerűen csak annyira L-es, már ha van ilyen. Még nekem volt szerencsém? - kérdeztem vissza nevetve, mert ezt ő se gondolhatja komoly.- Inkább neked volt szerencséd, hogy nem haraptalak meg. Érezd magad mázlistának. - mondtam kicsit kegyetlenül a szavakat, mert tényleg biztosan mást ott és akkor megharaptam volna. Magam sem értem, hogy tudta ő ezt megúszni. De kár is volt ezen rágódni, ha egyszer nagyon felhúz, akkor lehet nem lesz ilyen szerencséje, bár ő elég mázlistának tűnik ilyen téren.. Sose lehet tudni, hogy mit bánok meg egyszer és mit nem. - mondtam neki mosolyogva, miközben kicsit közelebb léptem hozzá. Figyeltem őt, s biztos voltam abban, hogy nem ilyen választ várt volna tőle, de talán pontosan ezért mondtam ezt. Figyeltem őt, majd egy röpke pillanatra el is kalandoztam. Fogalmam nem volt, hogy miért esik szarul, hiszen ma reggel is éreztem, hogy nem volt ott. Testileg ott volt, de lelkileg és fejben Sean teljesen más hol járt, akkor miért nem élvezhetem kicsit én is az életet. Annyira nagy bűn lenne, hogy valaki mellett azt hiszem újra kezdek boldog lenni. Magam sem tudtam már, hogy ki iránt mit érzek, pedig jobb lesz, ha minél előbb rendet rakok magamban. Bocsánat, én.. - mondtam picit zavarodottan, mert biztos voltam abban, hogy feltűnt neki is az, hogy hirtelen teljesen máshol járok. Igen eléggé messze jártam. - Azt hittem azt azért tetted, mert féltél, hogy lelépek. - mondtam neki őszintén, majd megigazítottam kicsit a bilincset a kezemen. Nála már tényleg nem tudom, hogy mit mikor miért tesz. Majd egy apró mosoly jelent meg az arcomon, mert a maga módján bevalotta, hogy fontos vagyok neki.
Úgy éreztem, hogy muszáj oda bújnom. Talán soha nem mutattam ki, de már hiányzott nekem is a törődés és a gyengédség. - Biztos vagyok benne, hogy jobb vagy nálam. - mondtam szinte suttogva, s meg se mozdultam. Nem akartam kibújni az öleléséből. - Látszik, hogy még nem ismersz. Hidd el vannak szörnyű dolgok, amikre talán nem kellene büszkének lennem, vagy bánom kellene, de valahogy én nem bánom, hogy megtettem.[i] - mondtam kicsit félénken, mert talán most már tudja, hogy tényleg nem vagyok jó ember. Hogy is lehetne valaki az, amikor még a rossz tettei miatt se érez megbánást. [i]Igen, mármint az, hogy ilyen körülmények között is úgy fürdesz. - mondtam neki kicsit indulatosan, mert komolyan nem értem mit nem lehet ezen érteni. Persze talán más lenne, ha másabb lenne a viszonyunk, de jelenleg magam sem tudom, hogy mik vagyunk egymásnak. Szóval azt hiszem jogosan vagyok frusztrált ebben a helyzetben. Ügyes próbálkozás, de ne terelj. - mondtam neki komolyan és közben rápillantottam. - Egyenlőre a bilincstől akarok megszabadulni és majd utána eldől, hogy veled mi lesz. - mondtam neki mosolyogva, mert nem tudtam megállni, hogy megint ne húzzam az agyát. Ezek után pedig megfürödtem, s felvettem két törölközött. Egyiket a hajam köré csavartam, majd a másikat meg magam köré . - Mehetünk végre? - kérdeztem tőle türelmetlenül.
Kezdőlap
