Az aktus végeztével, a gyönyör beálltával kimerülten, párás tekintettel dőltem Kai vállának, mintha csak húzna magához, benne kerestem biztos pontot. Szeretem kiélvezni ezt az apró momentumot, ezt a friss homályt, és nincs is más választásom, a lábaim olyan gyengén tartják a testem, hogy ha nem igyekeznék ennyire, összerogynának alattam.  A perc múltával sikerült felülkerekednem a vonzó és kínálkozó érzeten, így már zokszó nélkül, újfent üdén és elégedetten támasztottam meg a pultot, egyik kezemmel pedig mellét simogattam. - Többször kellene báloznom - sóhajtok fel halkan és lábaimmal körbeölelem az övét. Mustrálom, ahogy elemeli poharát és megtölti itallal. Nem késlekedve kapom ki kezei közül és iszok bele tartalmába, incselkedve, játszva az üvegpohár szájával, majd megízlelve az italt, igencsak hümmögve szolgáltatom vissza Kai-nak. - Szex után jobb ízű - nyugtázom statikusan, és kilépve a bűvköréből rázom fel magam, majd a földre küldött ruhám után nyúlok. Gyorsan magamra rántom, megrázom a frizurámat és az ajtó felé biccentek. Egy rövid tétovázás után visszakocogok hozzá, és nyomok egy csókot arcára. - Köszönöm az estét, Kai. Kai Parker.



(u.i.: User ettől a giftől végkép beléd szeretett. Már nem tudsz segíteni rajta.)

Mellkasom hullámzott, ahogy a kényeztetése révén egyre közelebb araszoltam a gyönyörhöz. Nem volt ott már se tér, se idő, csak az a forró lehelet és finom, szapora érintés. El akartam veszni benne, el én, learatni a búzatáblát, betakarítani a terményt. Keze erősen markolt csípőmre, én pedig legalább annyira erősen kapaszkodtam a pultba, és már-már bekövetkezett a várt élvezet, mikor játéka alábbhagyott, majd megszűnt. Kábán és értetlenül kaptam fel a fejem. Követelni akartam a folytatást, a finálét. Le akartam torkollni, a körmére nézni. De mikor a fejem szemmagasságba ért, keményen hatolt forróságomba, alig a pillanat töredéke alatt. Meglepetésemben olyan nyögést hallattam, mint azt bármikor máskor szégyellnék. Hangos volt és öblös. - Kai - pihegtem szakaszosan, és újra kinyúltam az asztallapon. Minden annyira finom volt. Ahogy kitöltött és magával ragadott.... maga volt a megtestesült desszert, a hab a tortán, a cseresznye a fagylalton. Hangosan szuszogva, behunyt szemmel szolgáltam ki magam számára, s nem volt bennem már egy csepp, annyi harag sem. Mozgása egyre erőteljesebbé vált, egyre szenvedélyesebbé. S ahogy megéreztem gerincemen a kéj közelgő hullámait, magamhoz húztam egy forró csókra. Ja, nem semmi ez az ürge.

Kezem buzgón tette a dolgát, kacérkodott kívánalmával, mikor - mindenféle utalást hanyagolva - kikapott helyzetemből, és a tölgyfaasztalra döntött. Szívem belekalapált a mozdulatba, de csak kurtán, a megilletődöttségtől. - Mi ez a mohóság, lelkem? - kacagok fel harsányan, de a nevetés nyögésbe fullad, ahogy megérzem magamon forró leheletét. A jótét tündérkeresztanya szerepétől megfosztva, érzékien nyúltam el a hűvös asztallapon, s szolgáltam fel magam egészében a férfi számára, Kai számára, ha immáron annyira megköveteli. Mert ki vagyok én ahhoz, hogy ellentmondjak neki? Főleg, ha már ilyen csúnyaságot készül elkövetni ellenem. Ugyan. Bár... Másra számítottam, bevallom őszintén. Eddig megismert jelleméből kinéztem volna, hogy elvárja, kényeztessem őt pajkos játékkal, szelíd csókkal, ameddig a gyönyör el nem kobozza tőlem, de ... efféle önzőség helyett az én jóságomra játszott. Megvett kilóra. Nem én leszek az a nő, aki ilyesféle ajánlatra nemet int pirospozsgásan, vagy csak szimplán behatolásért kérlel. Nem, én tökéletesen megtűröm az önzetlen izgatást, sőt, élek vele. Fejemet vízszintesbe helyezem, kezem Kai sövényébe szántom, így adva apró instrukciókat, ösztönözöm a tettre. De nem kell neki kemény borításos használati utasítás, bizonyítja bőségesen. Nyelve először csak finoman érintette forróságom, majd egyre falánkabban, sürgetőbben merült el elfoglaltságában. Ó, de még mennyire. Hátam ívbe feszült, s csak ritkán érintette gerincem a fát. Szapora légvételem, sóhajaim, és azok az apró, félbehagyott nyögések, elfojtott hörgések önmagukért beszéltek. Nem, eszem ágában sem volt félbehagyni az ügyet, a kettőnk ügyét. Tegye csak a dolgát, és nem fogunk összeveszni.

A napsütés mára leáldozott, szoba derengett a tompított fényű lámpák megvilágításában, mely éppen csak annyit láttatott, amennyit megtűr egy züllött éjszakába folyó friss kapcsolat. Engedte, hogy Kai alakja kirajzolódhasson előttem, de arcmimikáit árny fedte, mint kendő a halott arcát - sajátomból pedig kiszökött a pigment, tekintve, hogy arccal a körte felé néztem. A résnyire hagyott ablak beengedte a külvárosi zajokat, az ingázó nép robogása kellemetlen ricsajként zúgott túlérzékeny dobhártyámon, s az üveg aprón, sárgán pöttyözve biztosított az éjszakai élet valójáról a peremen élők körében. A szoba fényévekkel kellemesebb és barátságosabb hatást nyújtott ebben a megvilágításban. Beindított, mondhatni.
- Mondd csak, Kai, jól hiszem, hogy akár fél pillanat alatt el tudnál hallgattatni... örökre? - súgom az erőviszonyokkal való szigorú meggyőződésével arcának bőrébe, egyfajta vak hittel, rajongó áhítattal. Ujjaimat hajába gyűrtem és szórakozott mozdulatokkal játszottam el egy-egy tinccsel, miközben tekintetét végig magamon éreztem. Az iménti kérdésemre a válasz cérnaropogással és gombpattogással érkezett, s a ruha sebesen perdült végig a csupán falatnyi fehérneművel takart testemen. Talán ez a mutatvány, talán az előzők, talán a hangulat ragadott magával, de ez a kölyökképű ficsúr mostanra erős, kalandos és mindemellett hihetetlenül vonzó férfivá érett tudatomban, és ennek a férfinek éreztem leheletét ajkamon, és ez a férfi csókolta szenvedéllyel. Így történt, hogy én ennek a férfinak a száját csókoltam hasonló hévvel. Egy apró kattanás, egy halk megkönnyebbülés, egy cseppnyi szabadság - a melltartó is elhagyott, holott kéz erre nem kérte. Kaira vetített vigyorom csak most vált igazán teljessé. Kihívóan ingattam magam abban a minimális szövetben, ami szeméremdombom fedte, s nem szégyenlősködve - a magam vámpírmódján - szakítottam le ingét és nadrágját róla, mintegy mutatva, hogy magam is ki kívánom venni a részem ebben a közös kalandban. Zárásként eloroztam még egy csókot tőle, egy hosszút, egy ráérősét, miközben kezeim bekúsztak boxeralsója alá, hogy rátapintsanak a ... lényegre.

Az esetek többségében bevallottan önös érdekből érdeklődöm a másik fél iránt - megszerzendő információért, ingyen forrócsokiért, szexért, de akadnak ritka példányok, igazi gyémántok, beburkolt, bőrrel színezett csontok, amik nem engedik el tekintetem, elkapják, s foglyul ejtik, én pedig leküzdöm az általános önközpontúságot, s bimbózó kíváncsisággal csomagolom ki az idegen mögött álló sztorit. És még ha csalódottan tapasztalom, hogy nem üti meg a neki szánt mércét, a kaland pulzál bennem, az éltetőm. Kai volt egy a néhány közül, aki kiérdemelte odafigyelésemet, emészthetetlen volt. Egyik pillanatban úgy hiszem, vágyik rám, másikban attól tartok, prédája vagyok, játékszere, akit egy óvatlan pillanatban kiragad az életéből, miközben jót kacag balgaságomon. Mellesleg jól nézett ki. Plusz pont. - És mondd csak, Kai. Miféle igazi trükkökről beszélsz? - incselkedem látványosan, és ujjaimat megakasztom gallérjában. - Le tudod varázsolni rólam... ? - nézek hamis félszegséggel a rám göngyölt textilre, majd vissza rá. Felhörpintettem a maradék szeszt,  háta mögött az asztalra csúsztattam a poharat, de kezemet nem húztam vissza, farmerzsebébe toltam. Kérdésére kacér derűbe borult arcom. - Csak ha célom szolgálja, csak ha a célomat, Kai - suttogom szürkén, és finoman alsó, húsos ajkamba csíptem.

Látva az ámulatot szemében, a csillogást tükrén, a csalfa mosolyt, egy bontatlan könyv ugrott be, annak érintetlensége, tisztasága, a bizsergető érzet, ahogy végigpergeted ujjaidat gerincén, leolvasod a címet, végigtapogatod az íves és fényes betűket, elolvasod a fülszöveget, majd.. miután az izgalom a tetőfokára hágott, egyszer csak felütöd. Gondolkodás nélkül. Kegyetlenül. A lapok meglódulnak, a ragasztás felnyög, a lendület megállapodik valahol, létrejön egy választék, és kidomborodnak a frissen nyomtatott, kackiás, szedett betűk, majd mindent eltölt a tinta friss, súlyos szaga. Csak ugratlak! Még hogy én... olvasni! Ne legyél balga, kis cserkész...
Lelkessége elgondolkodtatott, annyiban nem hazudtam, de hogy hova is vezetett a gondolatsor, magam sem tudom. Üres messzeségbe? Tétova vizekre? Nem tudom megmondani. Az italpultot találta meg, alaposan és gondosan szemrevételezte a kínálatot, majd megállapodott egynél, megtalált két kristálypoharat, és bemocskolta őket a fehér szesszel. Majd...eltűnt. El, bizony. Sokat élt létem ellenére nem találkoztam még hasonló mutatvánnyal. Eltűnni láttam már embereket, de utána előlépni a kámforból, és felém nyújtani egy poharat... még sosem. Lenyűgözve mustráltam arcát, ferde száját, szarkalábas szempárját, szemöldököm a homlokomba szökött. - Csinos trükk, Kai - veszem ki a nekem szánt poharat tenyeréből, majd hozzáteszem. - Van még hasonló a tarsolyodban?

Végigszántva az aulán - Kai-jal oldalamon, megkörnyékeztük a recepciót, a recepciós jelenlétéről csak a pult mögül szűrődő karcos neszezés és kulcscsörgés adott utalást. Kai-nak önuralmat intettem, a frakkban görnyedő alakból ítélve ez az én terepem. Ívbe hajoltam, és mellkasomról az anyagot mellemre csúsztattam, szemrevaló dekoltázst villantva a betekintőnek. Vetettem egy utolsó sokatmondó pillantást Kai-ra, majd megkocogtattam az ürge vállát. Az 50-es éveiben járó, igencsak korosodó dolgozó, akinek vállát nyomták az évek, megugrott meglepetésében, és jószerével a falba vágta a fejét. Feljajdult, majd szentségelt egy sort, s miután megérezte tekintetünket hátán, virágnyelven szabadkozva fordult felénk. Szava elakadt, amint megpillantotta előrebuggyanó kebleimet. Nem, igazán sosem rendelkeztem telt idomokkal, de a mai kor vívmányai, a kipárnázott melltartók, és a szűkre szabott ruhák kihangsúlyozták a semmit is - szerencsémre. - Jó napot - affektáltam nyomatékosan a köszöntést, mire látványosan összeszedte magát. Nem várva válaszra hajoltam nyakába, és rövid diskurzus után már kezemben éreztem a 17-es szoba kulcsát. - Jó fiú - kacsintottam rá, és megpaskoltam vállát. - Jó fiú - reszeltem lágyan, és sarkon fordulva vezettem Kai-t a szobáig. - Még találkozunk, John! - szóltam utána, mire összerezzent. Lefordulva a folyosón még láttam az arcán elterülő bárgyú vigyort, amit kezével takargatott. Göcsörtös ujján jegygyűrű díszelgett. Micsoda barom.
Kitárult a szoba ajtaja. A pompa, az aranyozott csillár, a bolyhos szőnyeg és a plazmatévé olyan anyagi alapú javak, amelyek sosem tudtak lázba hozni. Az utca lánya voltam, aranylánccal nem lehet megvenni. - Szép - vontam vállat egykedvűen, és magunkra zártam az ajtót. Hogy mi a következő lépés...remélem Kai ad rá választ.