Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen közjáték zajlott le Klaus, és aközött a ribanc között. Mély levegő, Erin. Úgy kell neki, megérdemelte.
Elvigyorodtam, ahogy John keze a kézfejemre siklott, és egy kislányos mosollyal szólaltam meg végül. - Nekem jobb ötletem van. - hajoltam hozzá közelebb, és mélyen a szemeibe néztem.
- Most azt fogod tenni, amit én mondok. Mivel nemrég felbosszantottak, szükségem van egy ínyenc falatra. És úgy döntöttem, hogy te leszel az. - igéztem belé folyamatosan. - Nem szólsz egy szót sem, csak engedelmesen követsz. Érthető voltam? - kérdeztem már közömbösen.

Brian;;

-Annyira nagyon sokat tudhatsz az őseimről,ha én sem tudok róluk semmit. Sőt mi több,nem is érdekelnek. -nevettem fel,majd a végén megforgattam a szemeimet. Jó-jó,azért jó lenne tudni kik az igazi rokonaim,de mindegy,ez már úgysem derül ki,hiszen mindegyik a föld mélyén csicsikál már több száz éve...
-Ribanc? Höhh.. Te mégis imádod ezt a ribancot. -ismét felnevettem,csak most egy kicsit halkabban. Láttam rajta ahogyan küszködik lezsernek látszani, ez miatt csak elfojtottam egy mosolyt. Nem értem mit esz még bennem ennyi idő után.. Mondjuk nem ő az egyedüli.. -erre a gondolatomra magamban elvigyorodtam,hiszen tisztában voltam a dolgokkal.
Miért nem jó fenyegetni,miért nem jó fenyegetni?! Hát mert én azt mondtam,de ne számítson. Na meg azért,mivel Em szinte a testvérem, és nem tűröm hogy akárki bántsa. Ha egy haja szála is meggörbült volna, lelkiismeret furdalás nélkül kinyírtam volna azt aki hozzáért,és bántotta. Mondjuk nem hinném hogy Emma ne tudná megvédeni magát, sokkal erősebb mint azt bárki gondolja..
-Nem mondtam hogy bánom. -válaszoltam,összeszűkült szemekkel ránézve,miközben halványan elmosolyodtam.
-Javaslom,hogy hagyjuk itt a tumultust... -kezdtem,miközben jelképesen körbemutattam a tömegen.
-...És menjünk valami nem túl nyugodt,de ennél nyugodtabb helyre. -biccentettem,majd lehúztam a maradék italt,felálltam az asztaltól és elkezdtem kisétálni az ajtó felé. Láttam ahogyan Emma és Brian is feláll, bár Em nem moccant, a fiú követett. Kiléptem az ajtón, a sötétségbe,és elindultam a sötét utcák felé. Jobb nem jutott eszembe..

[Folyt.: Utcák;;]

(Erin)

Hideg zuhany. Az ért amikor egyszer csak olyat tett Erin, amire nem számítottam. Jobb ötlet, igen, de a mosolya máris nem tetszett annyira, ahogy odahajolt, és a szemeimbe mélyedt. Igézés... szóval vámpír a kicsike! A fene, pedig kezdtem megkedvelni, elviseltem volna még kicsit a kedves, szép társaságát, de ez most elég viharosan földig rombolta az eddig kialakított képet.
Mindenesetre hagytam magam. Látszólag. Ég áldja a verbénakészletem! Az eszem megmaradt, de nem akartam olyan könnyedén elereszteni, hadd higgye hogy nyeregben van.
- Igen, érthető - bólogattam, akár a kutya a kocsiablakban, és úgy tettem mint aki teljesen engedelmes. De közben már most vártam a leteperés lehetőségét, hogy első adandó alkalommal megkíséreljem kinyuvasztani!

- Nagyon helyes! - bólintottam egyet határozottan. Ennél több nem is kellett. Csak annyi, hogy... remélhetőleg apám már elhúzott a házamból. De... nem is tudom, talán jobb lenne máshová menni. Ahol nem lesz túl feltűnő a vér. Nem mocskolom össze a kanapémat vele. A szép fehér huzatot.
- Jöjjön, Mr Gilbert. - kacsintottam rá. Mindig imádtam, mikor fölényben voltam.

- Utcák -

(Temető)

Ahogy ideértünk Bonnie-val, már nem voltak olyan sokan. Eléggé későre járt már mondjuk. De azt hittem, hogy ez éppenhogy buzdítja a fiatalokat, hogy itt kell múlatniuk az időt.
- Remélem, majd mesélsz, hogy mi minden köt téged ide. Bár nyilván a barátok - mosolyogtam rá kedvesen. Ki kell engesztelnem. Elvégre elloptam a könyvét.

Amikor végre a Grill-be értünk szinte egyből szembetűnt a foghíjas létszám. Ennél jóval többen szoktak lenni még ilyenkor is.
-Hát..-sóhajtottam egyet-..már sajnos a barátaimat se látom sűrűn. Megházasodnak, elköltöznek vagy leköti őket a szerelem. Persze ezekből nekem nem jutott ki egyik sem. -húztam félre a számat és a pultnál kiböktem két üres helyet és megindultam felé, megvárva Vickit.

Az életem már így is nehéz volt farkassá váltam amit nagy nehézségek árán megtanultam kontrollálni. Még csak 18 éves vagyok de már most egyedül maradtam, nincs senkim. Teljesen összezavarodva és dühösen érkeztem a városba. Milyen is lettem volna?! Anyámat nem rég ölték meg ártatlanul a farkasvadászok, méghozzá csak miattam. Az érzelmek kavarogtak bennem, alig bírtam ki, hogy ne menjek oda és öljem meg őket egyedül, de ehhez kevés lennék és tudom, hogy pontosan ezt várnák tőlem. Azért érkeztem ide, hogy farkastársakat keressek és együtt mészároljuk le őket.... Mystic Falls a természetfeletti lények "hazája", szerintem biztosan találok pár harcra és bosszúra kész farkast.
Benéztem a legközelebbi szórakozóhelyre a Grill-be, na de nem a szórakozás kedvéért, csak leültem a pulthoz, ledobtam mellé a táskám amivel jöttem, aztán kértem egy kis whisky-t. A csapos el akarta kérni a személyimet, de ehhez nem volt hangulatom, a pultra csaptam, karmaim pedig előugrottak.
-MOST..! üvöltöttem rá, majd miután észbe kaptam, gyorsan zsebre dugtam a kezem.
-Sajnálom...mondtam neki, tessék itt a személyim vettem elő a táskámból majd megkaptam az italom és elkezdtem inni.

/Erdő/

Az erdőből egyenesen ide tartottam, mivel jelen pillanatban nagyon nagy szükségem volt egy italra. Igaz, hogy tegnap már ittam legalább egy hétre elengendőt, de most mégis itt vagyok. Egyenesen a pult fele tartottam, mikor egy hangos kiálltásra kaptam fel a fejem nem messze tőlem. Aztán egy bocsánatkérésre... a hangokat szagok is követték. Egy indulatos vérfarkas. Egy újabb faj tagja, akivel ma beszélgetni fogok..
- Helló, indulatos farkaska - szólítottam meg, miközben leültem a mellette levő székre. - Csak nem problémád van a csapossal? - fordultam a srác felé, akin látszott, hogy igen megszeppent az előbbi jelenet láttán. - Egy Havana Beach koktélt kérek - mosolyogtam rá barátságosan, majd visszafordultam a srác felé. - Látod, így is kiszolgálnak, fölösleges hangoskodni - mutattam a pohárra, amit az imént rakott le elém a pincérfiú.

A lányon éreztem a halál szagát, de mivel nem tudtam mi az nem különösebben foglalkoztam vele.
-Szia. köszöntem vissza a lánynak közben megdöbbenve néztem rá, mivel tudta, hogy mi vagyok és nem értettem hogyan. Talán látta a karmaim? Ne! Most mit tegyek? Legjobb lenne ha elhúznék innen amilyen gyorsan csak lehet, mivel talán egy vadász. gondoltam magamban eléggé felzaklatva. Most értem ide és máris elkapnak? Nem, ezt nem hagyom. Lehúztam az italom, letettem az árát a pultra és felálltam.
-Most mennem kell, örülök a találkozásnak. mondtam neki hazug mosollyal az arcomon, majd felkaptam a táskám és elindultam az ajtó felé sietve.

- Ugyanmár.. csak nem attól félsz, hogy kikotyogom a titkodat? - álltam fel én is, hogy lehetőleg ne kelljen kiabálnom. Aztán mikor megfordult közelebb léptem hozzá. - Nyugi, élnek a városban náladnál ezerszer furább fajok is, sőt néhány esetben az emberek is tudnak róluk.. - suttogtam a fülébe, mert hát mégis diszkrét akartam maradni. Volt valami a jellemében, ami kíváncsivá tett. Nem tűnt ismerősnek, habár a szemei... mégis azok voltak. - Mellesleg, ha annyira zavar a helyzet, esetleg elfeledtethetem a csapossal az előbbi incidenst - kacsintottam egy huncut mosollyal rá. Még csak most találkoztam vele, muszáj megtudnom legalább a nevét, hogy aztán rájöhessek miért is vagyok ennyire segítőkész vele kapcsolatban??

Amikor a lány megszólított újra, visszafordultam és megdöbbent arccal hallgattam amiket mond. Más lények? Eddig nem gondolkoztam el azon, hogy lehetnek más lények is, de hát mért is ne? Végül is vérfarkasokat, hittem volna. Így viszont belegondoltam a lány szagába és, hogy felajánlotta a megigézést, rájöttem, hogy talán egy vámpír lehet.
-Nem, köszönöm. Nem szükséges. mondtam neki kicsit furán nézve rá, sosem találkoztam még vámpírral, de most szemtől szembe állok eggyel, ez fura érzés, úgy képzeltem, hogy a két faj gyűlöli egymást, de én nem éreztem ilyet.
-Tudtommal a vámpírok nem szeretik a vérfarkasokat, te mégis miért akarsz segíteni nekem? mondtam neki kérdően nézve rá majd visszasétáltam vele a pulthoz és visszaültem a székre.

Magabiztos mosoly ült ki az arcomra, miközben leesett neki, hogy mi is vagyok valójában. Hát igen, de erre ígyis úgyis rájött volna vagy a segítségemmel, vagy nélküle. Elég kezdőnek tűnt, újoncnak, aki csak nemrég csöppent bele a természetfeletti világba. Ezért sincsenek még tapasztalatai a magam fajtákról. A kíváncsiság csak úgy csillogott a szemében, miközben visszaült a székre.
- Hm, lássuk csak.. előszöris nekem nincsenek negatív tapasztalataim veletek kapcsolatban - kezdtem el töprengeni a válaszon. - Másodszor pedig, nem igazán vágyom egy újabb ellenségre, aki ráadásul még vérfarkas is - tettem hozzá, felnevetve. - Tudod, teliholdkor elég veszélyesek vagyok - kacsintottam rá, majd belekortyoltam a koktélomba.

Még csak kb egy éve harapott meg egy vérfarkas, akit nem láttam szemtől szembe, túl sötét volt ahhoz, csak a két sárga szempárt láttam majd elájultam, ezért azon kívül amit magam tapasztaltam meg semmit nem tudok rólunk farkasokról, azt sem tudom, itt milyen farkasok élnek. Reménykedtem, hogy a lány tud valamit az itteni farkasokról. Bosszúmhoz szükségem van rájuk. Ezért elkezdtem kérdezgetni róluk, mivel elég tapasztaltnak tűnik e téren.
-Én pont farkasokat keresve jöttem ide, nem tudnál pár dolgot mondani az itteni farkasokról, mégis milyenek? kérdeztem tőle kíváncsian, reménykedve, hogy tud valami kis információt is.
-Sajnos, nekem egyedül kellett megtapasztalnom és elfogadnom, hogy mi vagyok, ezért nem is találkoztam más farkassal. mondtam neki kicsit lehangolódva. Sok mindent olvastam a farkasokról, de fogalmam sincs mi igaz és mi nem belőle. Olvastam arról is, hogy a farkasoknak több fajtájuk is van és én abba tartozok ami harapással terjed és teljes átalakulásomkor 4 helyett 2 lábon maradok. Lehet ezt nem egy vámpírtól kéne kérdeznem, de ki mástól kérdezhetném?

A kérdése hallatán, először nem tudtam mit felelni.. sok tapasztalatom nem volt a farkasokkal, csak annyi amit felőlük hallottam... semmi több. De hát gondolom már az is hasznos infó lehet a számára, hiszen ő még ennyit sem tud róluk.
- Hát, csak annyit tudok amit hallottam róluk még régebb... - túrtam a hajamba, elgondolkodva. - Hm.. lássuk csak, azt tudom, hogy ez a farkasos dolog már a génjeikben van amit csak akkor válthatnak ki, ha megölnek valakit - mondtam, közben itt rövid hatásszünetet tartottam, hogy megnézhessem a reakcióját. Döbbenten meredt maga elé. - És attól fogva, minden teliholdkor átváltoznak... - folytattam elmosolyodva a reakciója láttán. - De a mendemonda szerint, amiben szinte biztos is vagyok, hogy igaz, léteznek hibridek is... - Itt ismét felnéztem rá, hisz sejtettem, hogy ettől padlót fog majd.
- Uff, teljesen egyedül? - kerekedtek el a szemeim. - Nehéz lehetett megszokni a dolgot, de úgy látom sikerült - néztem rá bíztatóan. - Az internetről olvasni nem a legjobb ötlet, de úgy tűnik te mégis elég hiteles infókra bukkantál. - Amit a fajtájáról mondott, ledöbbentett. Harapással terjed és átváltozáskor 2 lábon marad? - Még nem hallottam erről a fajtáról..

Örültem, hogy kapok néhány információt a farkasokról, mivel elsődleges célom itt ők. Ledöbbenve hallgattam amiket mond, hogy minden teliholdkor át kell változniuk? ez döbbentett meg leginkább, ennek a fajnak ez rettentő megeröltető lehet ez. Én csak egy éve vagyok farkas de már képes vagyok ellenállni az átváltozásnak még teliholdkor is, igaz ilyenkor eléggé agresszív és forrófejű leszek és érzékeim még a mostaninál is erősebbek, de nem szükséges átalakulnom.
-H..Hogy hibridek? kérdeztem még jobban ledöbbenve, gondoltam, hogyha vannak vámpírok akkor lehetnek más fajok is, de hogy hibridek? ezt legmerészebb álmaimban sem képzeltem volna és nem értettem, hogy lehetséges ez egyáltalán. Miután túlvoltam az első "sokkon" rendeltem két pohár whiskyt a csapostól.
-Csapos! Még két pohárral ugyanabból. kértem tőle majd csak néztem a lányt, eléggé furán éreztem iránta, de nem értettem ennek az okát. Mintha láttam volna már valahol, de ez nem lehetséges...
-Régóta laksz már itt? kérdeztem tőle minél diszkrétebb maradni, de meg akartam tudni a fura érzésem okát, szóval ki kellett derítenem, hogy járt e már a "szülővárosomban".

- Igen, léteznek hibridek... valamiféle farkas vámpír mutánsok, akik állítólag bármikor átváltozhatnak, vagy nem, kedvüktől függetlenül - folytattam a mesélést, széles vigyorral az arcomon, ugyanis az arca kezdett egyre jobban elfehéredni. - De állítólag van egy kis bökkenője a dolognak.. az egyik ősvámpírhoz való hűség.. - forgattam meg a szemeimet unottan. Hát igen, ez egy hatalmas bökkenő, ha nem teheted azt amihez kedved támad, anélkül, hogy engedélyt nem kérnél előbb Klaustól..
- Óhó, nézzenek oda - kuncogtam fel, mikor feltünt. hogy egyszerre két pohár whiskyt rendel. - Az nem sok egy kicsit? - húztam az agyát.
A következő kérdésével meglepett, de nem törtem sokat a fejemet a válaszon.. - Nem olyan régen, talán pár hónapja költözhettem csupán a városba?! - Ezt természetesen költői kérdésnek szántam. - De miért kérded? - néztem rá kíváncsian.

Bonnie

Leültünk egy asztalhoz, de közben rá kellett jönnöm, hogy Bonnie-nak nem olyan boldog az élete, mint ahogy én azt gondoltam. Persze... na jó, mit is várok én, nem lehet minden banya élete fenékig tejfel!
- És... mégis miért maradsz ki minden ilyesmiből? Talán... mással vagy elfoglalva? - kérdeztem tőle. - Nem tudsz... haladni előre? - kérdeztem, utalva arra, hogy csak az erejét gyakorolja... talán. Csak gondolkodtam az okokon.

-Hát ezek szerint a hibrideknek sem könnyű az életük, szóval az átokkal átváltozott farkasoknak csak így lehet átváltoznia amikor kedvük támad? Ha hibridekké válnak? kérdezgettem, még mindig inkább a farkas része érdekelt jobban, ha az itteni farkasok csak teliholdkor változhatnak át az megnehezíti a bosszúmat. Olyankor sokkal erősebbek vagyunk ez igaz, de a vadászok is jobban fel vannak készülve ránk.
-Hát lehet kicsit sok lesz, nem kérnéd a az egyiket? viccelődtem vele nevetve mintha magamnak kértem volna, majd elé toltam. amikor elmondta, hogy nem olyan régen költözött ide még kíváncsibb lettem. Nem ismerem, de közben mégis olyan ismerősnek tűnik. Miért? ez a gondolat keringett bennem.
-Áh semmi butaság, nem érdekes. mondtam neki, majd csak meghúztam a poharat. Nem akartam elmondani neki az érzésem, mivel én sem voltam biztos magamban.

-Egyszerűen nekem még nem jött el az időm. Talán majd egyszer..-húztam a szám ás intettem a pincérnek, hogy jöjjön ide.
-Egy pohár kólát kérek.-mondtam kissé bizonytalanul hisz azért jöttünk ide, hogy igyunk, de sohasem voltam az a nagy alkoholista típus.
-Folyamatosan haladok előre, csak úgy érzem, hogy arra amire igazán kéne nem tudom használni az erőmet..-motyogtam és megtámasztottam a fejemet a padon.

- Ahha.. - bólogattam gépiesen a szavaira. Aztán leesett a szándéka a két whiskys pohárral kapcsolatban. - Már van italom - mutattam a koktélom fele nevetve, miközben elém tolta a poharat. Van valami ebben a srácban.. mintha láttam volna már valahol.. a szemei.. és megint visszatértem ide.. úgy hasonlítanak valakiére.. de kire? Látszólag ő is pont olyan kíváncsi volt rám, mint én őrá. Vajon neki is ismerősnek tűnök?? De honnan? Hiszen nincsenek emlékezetkieséseim.. egy vámpírnál az lehetetlen. Vagy.. nem az lehetetlen. Biztos, hogy nem találkoztunk.
- Mellesleg Lucy vagyok - tértem át a bemutatkozásra félig nevetve. Talán a nevem ismerősen csenghet neki.. vagy az ővé nekem. Vagy nem. Azt hiszem, inkább kivárom a végét.

Lucy? ezt a nevet mintha hallottam volna már valahol, bár ez egy elég elterjedt név. Nevéből nem jöttem rá semmire, szóval még mindig nem tudom miért is érzem amit érzek.
-Lucy örülök, az én nevem Scott. mosolyogva mondtam neki, kicsit mintha meglepett lett volna, mintha valami eszébe jutott volna. Nem tudtam miért vágott ilyen megdöbbent arcot, de lehet köze van ahhoz, hogy ismerősnek tűnt nekem. Anyám halála újra eszembe jutott, hogy én itt iszogatok és nevetgélek amíg ő miattam halt meg, eléggé elszomorodtam emiatt.

Nem tükröződött különösebben semmi érzelem az arcáról, talán az elején egy pillanatra mintha ráismert volna a nevemre.. de az is lehet, hogy csak összetévesztett valakivel, elvégre a Lucy elég felkapott név mostanság.
- Scott - ismételtem a nevét elgondolkodva. Első hallásra annyira ismerősnek tűnt.. biztosan hallottam már valahol a nevét. Évekkel ezelőtt.. valaki ezt a nevet suttogta nem messze tőlem.. csak arra nem jöttem rá, kit is emlegetnek. De ez már legalább 18 éve történt.. biztos semmi köze ennek a srácnak ahhoz a kisfiúhoz. - Honnan származol? - kérdeztem rá kíváncsian. Muszáj megtudnom, van-e összefüggés az emlékem és a valóság között.

Már biztos voltam benne, hogy ő is talált bennem valamit, amiről ő sem tudja mi, ezt bizonyítja a kérdése is.
-Beacon Hills-ben születtem és idáig ott is éltem anyámmal. lefelé nézve elszomorodva mondtam, arról a városról sok jó élményem volt, de az elmúlt egy év borzalmai miatt csak szomorúság és szenvedés jut eszembe a helyről. Beacon Hills, egy elég nyugis város, de ha valaki vérfarkas akkor az egyik legszörnyűbb. Az ottani vadászok hosszú kínszenvedés után végeznek a farkasokkal és ha valaki ellenszegül lemészárolják a családját teljes hidegvérrel. Azokat a vadászokat sokkal inkább lehet a szörnyeteg jelzővel illetni mint akár melyik farkast akit megöltek. Kíváncsian vártam a lány reakcióját a válaszomra, mivel biztos okkal kérdezte a származásom.

Bonnie

Eléggé meglepődötten néztem rá. Eleinte azért, mert kólát kért, de aztán már azért, ahogyan folytatta. Hogy nem tudja, mire használja az erejét... vagyis tudja, de arra nem tudja használni.
- Mégis... miről lenne szó? - kérdeztem tőle. - Nem segítenek a szellemek sem? - lepődtem meg.

-Túl sok olyan dolgot csináltam amit nem kellett volna. -sütöttem le a szemeimet- Már nem segítenek a szellemek. Már úgy voltam vele, hogy nem is használom többé az erőmet. -néztem aztán fel amikor a pincér kihozta a kólámat amit lassan kezdtem el kortyolgatni.