- A legjobb kislányoknak tűnő csajok általában egy leopárdot rejtenek - nyugtáztam, miután a kicsavarást említette. Nem mondom, szívesen megtettem volna én is, sőt, akár három napig ki sem engedem a szobámból, de a feleségének biztosan feltűnne a hiánya. Hjaj, ezt tényleg komolyan kezdem sajnálni.
- De azért valld be, hogy... - hajoltam oda hozzá, egészen közel az arcához, hogy a leheletem érintse arcának a bőrét. - Jólesik, ha egy másik nő is férfiként tekint rád, és nem a nejed - pislogtam rá kihívóan.

- Nekem mondod? Elena pont ilyen. Külsőre egy ártatlan fiatal lány, de kettesben... hát ki tud belőle szabadulni a vadmacska - vágtam kissé bárgyú és élveteg pofát visszaemlékezve a múlt éjszakára, majd kissé megköszörültem a torkom, ahogy Mila közelebb araszolt.
- Hát persze, hogy jólesik az ilyesmi. Mindaddig, míg megmarad verbális szinten, és innen nem megy tovább -adtam tudtára finoman, hogy hiába próbálkozik. Közben kissé feszengtem is. Jó, hogy le nem fogdos...

Egy újabb sóhajtás részemről. Ha AZ az életük mindenki igényének megfelel, hát biztos is, hogy nem éppen megcsaláson jár az esze. És ez becsülendő benne, mert ő is simán megtehetné, ha a neje megtette egyszer. De talán ezért is ugrott most a szememben ekkorát ez a férfi.
- Bocs - hajoltam el tőle mosolyogva. - Eszem ágában sincs a város szeme láttára bármit is tenni, hogy rohanjanak a kicsi feleségednek köpdösni, hogy megcsalod - csóváltam meg a fejemet.

- Tudod, ennek két része is van - magyaráztam. - Egyrészt, már a Klaus dolgot is alig élte túl a házasságunk. Nem akarom azt a néhány hetet ami akkor volt újra átélni. Másrészt meg... tényleg és szívből szeretem Elenát. Miért ácsingóznék akkor más nő után? - tártam szét a kezem, de azért én is végiglegeltettem a pillantásom az ő domborulatain. Istenem, ez azért még nem bűn.
- Ha ma estére parti kell, fogd meg magadnak őt - mutattam óvatosan a férfi felé, aki még mindig fél percenként nézett Mila felé. - Eléggé érdekled, ahogy látom.

- Egyszer talán megértem a szerelem kérdését és érzését. Egyelőre még nem megy - ráztam meg a fejemet, persze biztosan úgy volt, ahogyan ő mondta. Csak az a kérdés, hogy vajon... meddig időálló egy ember-vámpír kapcsolat? Na mindegy, ez nem az én dolgom. De azért az tetszett, ahogy a dekoltázsomat vette szemügyre.
- Máshol is ilyen szép vagyok - kacsintottam rá pajzán pillantással, de aztán követtem a pillantását. - Nos, mivel te meggyőzhetetlen vagy, és ezt meg is értem, hát... megfogadom a tanácsodat, a pasast illetően.

- Tedd azt. Kellemes szórakozást hozzá - vigyorogtam, majd elé csúsztattam egy darabka papírt. - Felírod nekem a címed és a számod? Ha a városban maradsz, felkereslek. Mindig jó látni a régi ismerős arcokat - dobtam aztán újabb pénzt a pultra, az italok árát, és míg összeszedtem a kajás csomagokat, meg felvettem a dzsekimet vártam, hogy befejezze az írogatást.

Odatartott nekem egy papírt, és felsóhajtottam. - nem tudom, velem mennyire jársz jól. De talán a nejed nem örülne nekem - kacsintottam rá, felfirkálva a számomat és a címemet is. - Tessék! - csúsztattam a mellkasán lévő zsebébe, hogy miközben visszahúztam a kezemet, leheletfinoman végigsiklott a mutatóujjam a mellkasán és egy kissé lejjebb is.

- Kösz - biccentettem, mikor kabátom zsebébe dugta a papírt, aztán tényleg zavarba jöttem, mert csak a hülye nem vette volna észre a finom mozdulatot, amivel "véletlenül" végigsimított rajtam, ennek ellenére igyekeztem közömbös képet vágni.
- Elena és a kicsik már biztos otthon vannak, mennem kell - fogtam meg a kajás dobozokat. - Örülök hogy találkoztunk Mila. És kellemes szórakozást - vetettem még a férfi felé egy pillantást, majd kaján vigyorral a képemen kivonultam a Grillből.

(Damon és Elena háza)

- Viszlát, szépfiú! - sóhajtottam nagyot, miután kisétált. Damon Salvatore... évtizetekkel ezelőtt nem úgy tűnt, mint aki képes lesz megjavulni. Erre tessék... a fene a hűségbe, és minden egyéb emberi kötelezettségbe!
Újabb sóhaj. - Kérek még egy whiskyt - szóltam oda a srácnak, és amint megkaptam, átsiklottam az idegen férfi mellé, hogy oda dobjam le magamat.
- Nos, ha már úgyis olyan jól elszemezgettünk egymással... a nevem Mila. CSak hogy tudd kihez kötni a szempárt - mutatkoztam be neki.

Csendben iszogatva füleltem a páros beszélgetését, és alig vártam, hogy a pasas lekopjon, hogy végre beszélhessek a lánnyal. Noha a férfi sem szívlelte túlzottan Niklaust, valahogy úgy döntöttem, túl kis pont ahhoz, hogy vele is foglalkozzam ilyen téren.
Nem kellett sokáig várnom, a férfi hamarosan távozott, és alig fél perccel később a lány máris mellém huppant. Nem egy szívbajos, szemérmes teremtés, az tény.
- Hello Mila - nyújtottam kezem, és megszorítottam az övét. - Az én nevem Mikael. Meghívhatlak valamire?

Fogalmam sincs, miben reménykedtem. Idősebb volt az átlagnál, és úgy éreztem, ez nemcsak a külsejével van így, hanem ő magával is. Mert... nem volt fiatal, ezt a jelenlétén éreztem.
- Köszönöm, de itt a saját whiskym... Mikael - ízlelgettem a nevét. - Ez milyen eredetű név? Mostanság nagyon furcsa nevekkel találkozom ebben a városban.,

- Skandináv név - válaszoltam. - Északi, egészen pontosan viking, ha annyira érdekel - intettem én magam egy újabb ital után. - Nos Mila.. nyilván tudod, mi vagyok, ugyanúgy, ahogy én is tudom, te mi vagy. Ebből kifolyólag hallottam a beszélgetésedet Damon Salvatore-val. És örömmel hallom, hogy hasonlóan sokakhoz, te sem vagy Klaus barátja. Vagy tévednék?

- Sejthettem volna a pillantásodból, hogy nem én érdekellek - sóhajtottam, mikor Klaus felől érdekődött, és az iránta táplált szimpátiámról.
- Nem, nem kedvelem őt. Bár még sosem találkoztam vele személyesen, de elég nekem azt tudnom, hogy mit szenvedett el Tatia őmiatta - vontam egyet a vállamon. Szemmel láthatóan nem szívlelte ő sem azt a férfit.

- Tévedésben élsz - jegyeztem meg. - Tatia miatt nincs olyan, aki ne szenvedett volna. A múltban éppúgy, ahogy jelenleg - néztem a bárpultot mogorván. - De ez most nem számít. Tervbe vettem egy találkozót vele is, és azt hiszem, lesz miről beszélgetnünk - mosolyogtam el magam. - De a lényeg... Klaus. Valami azt súgja, jelen helyzetben akár még szövetségesek is lehetünk. Vele ugyanis nekem is van elszámolni valóm.

- Hm, valóban? - néztem rá érdeklődőn, mikor azt mondta, hogy akár szövetségesek is lehetnénk. Meglepne az engem, mert ő meg gyűlöli Tatiát. A szavaiból legalábbis ezt szűrtem le... méghozzá nagyon nem kedveli.
- És mondd csak, miért van neked elszámolnivalód vele? - kérdeztem eléggé kíváncsian.

- Mondjuk úgy, hogy a mi történetünk ezer évre nyúlik vissza - nevettem fel röviden. - Többet ne akarj tudni. Alig ismerlek, miért mondjam el neked a legmélyebb titkaimat? - kérdeztem. - De ajánlok valamit. Egy egyezséget. Szövetkezz velem Klaus ellen. Ha így teszel... vagy tesztek Tatiával egyetemben, leszek olyan jó, hogy életben hagylak titeket. Ha ellenem fordultok, nem lesztek hosszú életűek.

- Tatiáról nem én döntök. Csak azt tudom, hogy valamivel és valamiért szeretne bosszút állni Klaus-on... azt hiszem. Ezt már néhány hete mondta. Azóta ki tudja, mi minden változott meg? - sóhajtottam hatalmasat.
- Bár az életemet meg szeretem, így... gondolom, nem lenne szép halálom - fintorodtam el.

- Nem, biztos lehetsz benne, hogy nem lenne szép halálod - nyugtáztam. - Azt mondom, menj el Tatiához. Említsd meg neki a nevem, és nézd meg, hogy reagál. Akkor majd lesz róla némi fogalmad, kivel is állsz szemben - kértem egy újabb italt. - Ez persze nem fenyegetés, csak azt akarom, hogy légy tisztában a tényekkel, és az erőviszonyokkal. Mondd meg Tatiának, hogy azt üzenem, megkíméletem az életét, két feltétellel. Egy: segít nekem Klaus elpusztításában. Kettő: vagy eltűnik innen egy másik városba, vagy itt marad, de vigyáz, hogy soha ne kerüljön a szemem elé. Ha igent mond, én állom a szavam. Erről híres vagyok.

Csak bólintottam egyet, méghozzá igencsak határozottan, mert... nem úgy tűnt, hogy packázik ez a pasi. Sőt, határozottan szavatartónak tűnt. De ezt meg is jegyezte a végén, hogy nem szegi meg a szavát.
- Rendben - köszörültem meg a torkomat. - És az egész játék erre ment ki? - utaltam a bámulásra, az iménti helyemre pislogva, amikor még Damonnel üldögéltem.

- Igen, erre ment ki - bólintottam, magamban kissé mulatva az arckifejezésén. - Ha egy kellemes éjszakára számítottál, sajnálom, rossz ajtón zörgetsz. Ilyen téren meglehetősen monogám életet élek - vontam meg a vállam. - Viszont úgy látom, te nem ez a típus vagy. Csodálom, hogy itt helyben nem másztál rá erre a Damonra, vagy kire. Még úgy is hogy tudtad, valaki másba szerelmes.

- Ó, te jó ég... - sóhajtottam hatalmasat, a monogám életvitelére utalva, közben már megforgatva a szemeimet is. Persze biztos izgalmas lehet aggszűznek és aggastyánnak lenni, de amíg nem muszáj ilyen életet élni (és egyáltalán nekünk miért lenne muszáj), akkor miért legyek az? Teljesen felesleges...
- Hm... inkább csak nehéz beletörődni, hogy egy olyan férfi, mint Damon, beköttette a fejét. Megcsalnia talán tényleg tilos a házasság szentségében a feleségét... de egy kis szórakozás, simogatás, és egyebek... nem a világ vége, főleg hogy nem is ő csinálta, hanem én vele. Ha ez a nejét zavarja, nos... van fogadóórám - vontam egyet a vállamon. - Bár nyilván nehezen nyírnék ki egy olyan nőt, aki Tatia arcával rendelkezik - sóhajtottam újabbat.

- Félő, hogy én nem - morogtam alig hallhatóan. - Szegény fiú. Életemben először láttam normális vámpírt, és te képes lennél néhány órányi boldogságért leteperni őt. Esetleg le is kötözöd, hogy mozdulni se legyen képes? - érdeklődtem. - Tudnék okot mondani, miért ne tedd, de nem feladatom beleszólni az életedbe.

- Nos, eredetileg terveztem békén hagyni, most hogy így lepattintott és kisétált, de ez a lekötözés túlságosan is jól hangzik - vigyorogtam, persze felét sem gondolva komolyan, de vicces és igencsak izgalmas elképzelés volt ez.
- És miért ne tegyem? Esetleg két emberi kéz megpróbálja kikaparni a szememet? Nem félek az ilyesmitől - rántottam egyet a vállamon, és beleittam a whiskymbe. - Bár gondolom, ha ennyire monoton életet élsz, neked se nejed, se semmi, aki megzavarhatná ezt az idillt.

- Szerencsétlen fiú - ráztam a fejem arra amit a lány mondott. Simán kinéztem belőle, hogy nem habozik meg is tenni azt, amit mondott.
- Az én életem hosszú mese - jeleztem egy intéssel aztán, hogy nem fogom a magánügyeimet kipakolni előtte. - Tudom mi a feleség, és a család fogalma. A többihez viszont semmi közöd - mondtam tömören.

- Szerencsétlen? Hm, én ebben nem vagyok biztos. Szerelem nélkül is tudnék számára olyat adni, amit a felesége egész életében nem lesz képes - mondtam nem kis pimaszsággal és önteltséggel. Na igen, nálam még nem volt reklamáció soha. A szerelem kérdése, meg... az már egy másik lapra tartozik.
- Húh... ha valaha voltál nős, a feleséged bizonyosan... beleőrült a monogám életviteledbe. Vagy akkor.. még nem ilyen voltál? - kíváncsiskodtam. Persze, nem az én dolgom, de ez a mondat soha nem hatott meg.