Sokszor eszembe jutott a családom, hogy vajon milyen életünk lett volna, akkor ha nem változom át. Mi történt volna velem. Akkor is ilyen boldog lennék? De erre az egy kérdésre pontosan tudtam a választ. Talán boldog lennék, de ennyire soha nem tudnék boldog lenni, mint amióta megismertem őt és velem volt. Ő volt az aki bearanyozta még a legsötétebb napjaimat is, illetve idő elteltével a lányom is ilyen lett, meg az édesapám. Ők voltak már a családom. Hiába volt egy bátyám, mivel egyre távolabb kerültünk egymástól és reménykedtem abban, hogy Nate és a húgával ez nem fog megtörténni. Ő is remekül bánt a fegyverekkel, mint a bátya, de ő is sokban hasonlított a férjemre. Neki is volt szíve és ok nélkül soha nem ölt, de fogalmam nem volt arról, hogy miként reagálna arra Jessamine, hogy a bátyából is vámpír lett, illetve apa. Mondhatni igazán jóban voltunk, de talán 100%-an soha nem tudott megbízni bennem és ezért soha nem hibáztattam őt. Végül is részben miattam vált ilyenné a bátya, vámpírrá. Reménykedtem abban, hogy egyszer minden rokonunk elfogja fogadni a másikat, de erre egyre csekélyebb esélyt láttam, hiszen még az apám és a bátyám se jöttek ki egymással valami jól, így hogy várhatnám el, hogy két különböző család elfogadja a másikat. Soha nem voltam az a nagy vásárlós típus, de ennyi idő alatt bőven sikerült ruhákból és kozmetikai szerekből is bevásárolnom. Természetesen az is hozzájárult a dologhoz, hogy egy időben eléggé gyakran változott a méretem, nem mintha ez gond lett volna. De azért mégis csak nőből vagyok és ha meglátok egy-egy szép vagy kényelmes ruhadarabot, akkor nem mindig tudom otthagyni, meg persze arról se feledkezzünk meg, hogy jó pár olyan ruha darab volt a szekrényem legmélyén amivel úgymond őt ajándékoztam meg, tettem boldoggá... Egy kisebb kuncogás hagyta el az ajkaimat, mert pontosan tudtam, hogy ezt fogja mondani. - Mert kell a változatosság, illetve még soha nem panaszkodtál akkor, amikor kifestettem magamat, édesem. - mondtam neki mosolyogva és figyeltem őt, mintha még soha nem láttam volna még őt ezt csinálni. Valójában pedig a gondolataimba merültem el és a régi önmagunkat láttam, nem csak a pár évvel ezelőtti énünket, hanem azt is, amikor próbáltam eltűnni előle, illetve az első találkozásunkra is tisztán emlékeztem. Már akkor elkezdődött ez az egész. Egy találkozás elég volt ahhoz, hogy mind a kettőnkben egy változás kezdődjön el, de nem bántam, mert a változás sokszor jó. A szavai röpítettek vissza a valóságba. - Minket. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomra és egy aprót az ajkamba haraptam mielőtt folytattam volna.- Emlékszem arra, amikor először pillantottalak meg, amikor először éreztem az érintésedet, az ölelésedet, az ajkaidnak az érintését. Mindenre tisztán emlékszem. - mondtam neki még mindig kicsit a gondolataimba merülve, mert nem olyan régen a tükörben láttam a korábban történt dolgokat. Olyan volt, mintha egy filmet vetítenének le benne, de most mi voltunk a főszereplők benne. Nem tudtam azt, hogy mivel érdemeltem ki őt, de mindenért hálás voltam, de legfőképpen azért, mert akkor nem adta fel a kutatást. Gyengéden megcsókoltam, majd az ajkai felett suttogtam el azt az egy szót. - Köszönöm. - mindent köszöntem neki, de legfőképpen azt, hogy soha nem mondott le rólam és mindig kitartott mellettem.
Többet sem kívánhattam volna az élettől, mint ezt a két csodát akiket kaptam. Nem értem, hogy mivel érdemeltem ki őket, nem éltem valami tiszta, kellemes életet a találkozásunk, jobban mondva azelőtt mielőtt kinyilvánítottuk volna egymásnak az érzelmeinket. A szüleimmel nem jöttem ki jól, főleg mivel állandóan mindent rám akartak erőltetni, a pénzünkkel… pardon, a pénzükkel villogtak állandóan, én viszont csak egy normális gyerek akartam lenni, egy a sok közül. Végül ki kellett törnöm abból a burokból amiben tartottak, és végre élhettem az akkori tizenévesek életét. Bár az a nagyon bulizós fajta sosem voltam, mégis jobban éreztem magamat mikor már nem voltam leláncolva a szüleim által. A húgomat is próbáltam erre nevelni, mert kicsi volt még, mikor a szüleink meghaltak. Ohh, a „kicsi” Jessamine… Tartjuk ugyan a kapcsolatot szóban, mert mégis a testvérem és ugyanúgy szeretem őt, de már évek óta nem is láttam őt… Bár tudom, hogy biztonságban van, ezért nem aggódom. Megérte őt még akkoriban kitanítani a túlélésre ebben a vámpírokkal, és vérfarkasokkal teli vi… És még csak azt sem tudja, hogy én magam mivé váltam… Hogy felejthettem el ezt mondani neki? Bár inkább személyesen kellene ezt közölnöm vele, mert nem olyan dolog amit telefonon kell megbeszélni. Nem értettem sosem, hogy a nőknek miért van ennyi mindenük akár a ruhásszekrényben, akár itt a fürdőszobában. Nekem alig van néhány pólóm, meg talán három nadrágom, egy ezeréves kabát, meg néhány „kiegészítő” és ennyi… Emiatt nem lehet semmit megtalálni ebben a házban. Bár nem mintha annyira zavarna, mert az ilyen kis összezörrenésekből általában az ágyban kötünk ki. Bár ez van általában minden vitánknál, szóval…. ja. Kellemes illat csapta meg az orromat, mikor mögém lépdelt. Mosolyogva vettem el tőle a borotvát, és megszólaltam. - Ezt, köszönöm. De őszintén, babám… Minek kell neked ennyi minden ide? Te természetesen vagy gyönyörű, nincs szükséged semmire. - Mondtam neki mosolyogva, aztán elkezdtem megborotválni az arcomat. Hamar végeztem is, de a szememet nem vettem le a mellettem ácsorgó Shanról. Első találkozásaink egyikénél is állandóan ezt csinálta, csak állt és végigmért diszkréten. Persze akkor is nyilvánvaló volt minden, de most már legalább neki is kényelmes, hogy nem csak fél pillanatra nézhet végig rajtam. Amint kész lettem, az arcomat újra beáztattam, majd megtöröltem azt. - Mit nézel annyira, kicsim? - Kérdeztem tőle mosolyogva, miközben egyik tincsét a haja mögé simítottam.
Sokszor gondolkoztam azon, hogy akkor is most itt lennénk-e, ha másképpen döntök anno, vagy esetleg ő mondja el hamarabb azt, hogy szeret, de szép lassan rájöttem, hogy fölösleges ezen gondolkoznom, mert soha nem fogok már a válaszokat kapni ezekre a dolgokra. Sokkal inkább próbáltam minden egyes percét ezeknek az együtt töltött időnek úgy megélni, mintha ajándék lenne. Bár az igazat megvallva számomra az is volt, hiszen hosszú idő után találtam meg a boldogságot. Nem volt mindig minden zökkenő mentes, de megérte kitartani mellette, illetve amikor a keresésemre indult, s nem adta fel, akkor már tudtam, hogy igazán szeret. Azt hiszem egyedül neki köszönhetem azt, hogy most itt vagyunk és az álmaim valóra váltak. Soha nem éreztem még magamat ennyire boldognak és ahelyett, hogy halványult volna a szikra ennyi idő után, sokkal inkább egyre jobban belebolondultam és egyre jobban szerettem őt, illetve aprócska kislányunkat is. Egyszerre volt angyali és ördögi teremtés is, de mind a kettőnkre ugyanannyira ütött, s most már ő volt a másik személy, aki a szívemben hatalmas helyet foglalt el. Fogalmam nem volt arról, hogy miként fog reagálni a lányunk arra, hogy most már napközben távol lesz tőlünk. Talán én jobban izgultam, mint ők ketten, de ez talán az anyasággal együtt jár, hogy ennyire aggódok érte. Meglepődtem kicsit, amikor jól vette a dolgot, megölelt, egy apró puszit nyomott az arcunkra, majd pedig eltűnt a többi gyerek között, mintha mi ott sem lennénk már. Egy darabig még ott álltam és figyeltem őt. Boldog voltam és csodálom azt, hogy képes volt Nate kitartani mellettem a terhesség alatt. Talán még egy hárpia is kedvesebb lehetett, mint én. Természetesen nem mindig voltak ilyen kitöréseim, de elég gyakran. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám ez a dolog, de igazából újra végig mennék rajta, ha tudnám, hogy képes lenne még egyszer olyannak elviselni. Egyetlen percét se bántam meg az új életemben és ugyanúgy igent mondanék neki, s pontosan ugyanekkora lenne a boldogságom amikor kiderülne az, hogy gyermekem lesz, mint anno. Lassan elindultunk haza felé, de egész úton szótlan voltam. Hiányzott Chloe, nem is kicsit, de úgy gondoltam, hogy ez normális, hiszen 9 hónapon keresztül bennem növekedett, így nem csoda, ha az elválások kicsit nehezek számomra. Figyeltem ahogyan Nate felfelé siet a lakásban, így leültem a konyhában egy pohár gyümölcslével és figyeltem a falevelek játékát a szélben. Nem is olyan régen még csak bennem növekedett, majd a kezembe tartottam, aztán jött az, hogy fokozatosan egyre jobban mozogni kezdett, majd jöttek az első szavai. Olyan gyorsan repült az idő, pedig úgy éreztem mintha még csak tegnap történt volna minden. Amikor végzet Nate, akkor én is felmentem. Megváltam a ruháimtól. Elvettem egy törülközőt és bementem a fürdőbe. Megengedtem a forróvizet és beálltam alá. Egészen nyugtató hatással volt rám, mert kicsit aggódtam. Féltem attól, hogy esetleg valami történni fog a kislányunkkal, bár eléggé belevaló leányzó a kora ellenére. Egy idő után elkezdtem dúdolni, majd hamarosan hallottam, amint Nate bejön, de egyáltalán nem zavart. Megfürödtem, majd magam köré csavartam a törölközött és figyeltem azt ahogyan keresi a borotváját. Egy darabig nem mozdultam meg, majd szép lassan mögé sétáltam és benyúltam az egyik fiókba és mosolyogva pillantottam rá. - Csak nem ezt keresed? - kérdeztem tőle boldog arccal és egy aprót az ajkamba haraptam. Még mindig nem értettem, hogy mivel érdemeltem meg őt, de örökké hálás leszek azért, hogy megismertem és az enyém lehet, mert mellette tényleg mindig igazán boldog vagyok. Néha nekünk is voltak nézeteltéréseinket, de mind ezek ellenére nélküle már nem tudtam volna elképzelni az életemet és a boldogságomat.
Mikor először megpillantottam Shant, sosem gondoltam volna, hogy egyszer ide fogunk eljutni. Persze amint egyre inkább megismertem őt, úgy szerettem belé, és gondolkoztam egy szép, ígéretes jövőn. Habár tudtam, hogy vadásznak és vámpírnak közös jövője nem lehet, mégis el tudtak néha kalandozni a gondolataim. Ha akkor megmondom neki az érzéseimet, akkor talán minden máshogy alakult volna. Ha az öreg barátom megölése után mondom el, ő pedig a „ezen még gondolkoznom” kell szöveget beadta volna és eltűnt volna, akkor valószínűleg sohasem kerestem volna fel őt. Azt úgy vettem volna, hogy ő csak menekülni akar előlem, nem érzi ugyanazt felém mint én, de megbántani sem akar. Bár pont ez lett volna olyan dolog amivel megbántott volna. Így is eléggé szíven ütött, hogy hirtelen eltűnt, de örültem is neki, hogy megtette. Akkor nem kötöttünk volna ki itt egymás mellett, én, a feleségem, és az egyetlen lányom. Az napok, hetek, hónapok, évek meg csak úgy röpülnek fölöttünk, mint egy vadászrepülő. Együtt vagyunk már Shannal nagyon régóta, mégsem múlt el köztünk a szikra, ugyanúgy, ha nem még jobban szeretjük egymást. Ez köszönhető az angyalian démoni kislányunknak is, akin ugyanúgy fellelhető az anyja, és az apja jellemvonása is. Igen, ilyen fiatalon is már. Első nap az oviban, mikor mondtuk a kicsi Chloe-nak, hogy nekünk mennünk kell akkor azt is egyszerűen kezelte. Nem sírt mikor elmentünk, csak egyszerűen megölelt minket. Néha azt hiszem, hogy a kislányunk helyett is Shan sír. Bár ő az anyja, minden egyes apró dolgon olyan egyszerűen el tud érzékenyülni. Persze én is, de én nem annyira mint ő. Fú, na de a terhesség alatt amiket leművelt még, azokat meg inkább hagyjuk. Szerintem akkoriban napi háromszor megkaptam, hogy megcsalom őt, meg menjek vissza a kis ribancomhoz, hogy nem szeretem őt, és így tovább. Na igen, a hormonok megőrjítették őt is, persze hitegetett előtte, hogy ő nem lesz olyan. Már akkor is elég szkeptikus voltam, és megint igazam lett. Hazaértünk tehát, egyből mentem is fel a szobába, ruhámat ledobáltam, majd gyorsan lezuhanyoztam. Tiszta ruhába bújtam, majd mikor Shan ment el fürdeni akkorra lettem én is kész teljesen az öltözéssel. A tükörbe néztem, és csak akkor vettem észre, hogy kicsit már nő a szakállam is… Bementem tehát a fürdőbe, hogy megborotválkozzak. Shan a háttérben dúdolgatott valamit, míg én kicsit bevizeztem az arcomat, és borotvahabbal bekentem. Ekkor zárta el a csapot, én meg ott habos arccal kezdtem el a borotvámat keresni. Nekem van két dolgom talán ebben a fürdőszobában, de az ő cuccai mellett nehéz megtalálnom egy ilyen apró dolgot is…
I always wanted to be a mom and have a family. And now it has come true.
Tudtam jól, hogy egyszer kell erről is beszélnünk, de ameddig nem került szóba addig könnyebb volt ez az egész dolog. Illetve nem szerettem ilyen dolgokról a kislányunk előtt beszélni. Kicsi volt, de mindig is úgy gondoltam, hogy sok mindent képes megérteni abból, amit mondunk. Próbáltam nem kimutatni azt, hogy mennyire rosszul érintett ez a dolog, de biztos voltam abban, hogy Nate pontosan tudja azt, hogy mit is érzek. Ha nem is látszott rajtam, akkor legalább abból tudta, hogy mit is érzek ezzel kapcsolatban, amikor próbáltam témát váltani, illetve lefoglalni magamat különböző dolgokkal. Meglepődtem azon, amikor megéreztem Nate közelségét, de jól esett. Éreztem testének a közelségét, majd pedig ajkainak az érintését és az ölelését. Ajkamba haraptam és neki dőltem kicsit. Semmi baj, mert tudom, hogy erről is beszélnünk, de nehéz.. - mondtam neki egyre halkabban és közben végig az ördögi angyalunkat figyeltem. Nehéz volt belegondoltam abba az egészbe, hogy még mennyi minden hátra van. Sok szülő a tinédzser kortól retteg, de én sokkal inkább attól féltem, hogy miként fog dönteni a lányom, illetve hogy ő micsoda. Ember vagy boszorkány.. De hirtelen olyan dolog történt, ami minden ehhez kapcsolódó gondolataimat elűzte messzire. Legalább valamiben hasonlít rám is. - mondtam neki mosolyogva, majd egy apró csókot leheltem a férjem arcára. Úgy gondoltam, hogy sok mindenben hasonlít az apjára. Leguggoltam a földre és mosolyogva figyeltem Chloe-t. Tett még egy lépést, majd pedig hamarosan a földre huppant, de nem sírt. Mosolyogva és nevetve figyelt minket, majd pedig újra elkezdte magát feltortázni. Édesapjára pillantott és tett még egy lépést, majd pedig megállt.
Talán nem épp a legjobb ötlet volt pont ilyenkor felhozni ezt a témát, de most volt eszembe az egész, általában van annyi gondunk a kis ördögünkkel, hogy sok minden kimegy a fejemből. A lányunk úgy sem érti még ezeket a beszélgetéseket, hogy mekkora jelentőségük is van, így emiatt nem aggódtam. Viszont mikor Shan arcát megláttam, nem is mondtam több dolgot, mert látszólag fájt neki erről az egészről beszélni. Utálom, mikor ilyenekkel kell őt ijesztgetnem, de szerettem volna ezt tisztázni vele. De fájdalmat nem akartam neki okozni, túlságosan is szeretem őket ahhoz. És mégiscsak sikerült. Ha az arcára nem is néztem volna, akkor is tudtam volna, hogy már-már a sírás határán van, legalábbis a hangja ezt sugallta. Próbálta ezt a témát elhessegetni, minél hamarabb túl lenni rajta. Épp hogy csak a karomba adta a kicsinket, máris kivette, és a játékokhoz rakta le őt. Jó alkalom is volt ez, mert így legalább nyugtatni tudtam Shant. Felálltam, és mögé sétáltam, majd pedig a nyakához hajoltam, és egy apró puszit adtam neki, miközben a karomat köré fontam. - Sajnálom, hogy felhoztam ezt a témát. - Suttogtam neki, majd mikor az ételre esett a szó meg sem szólaltam. Nem is tudtam volna, mert szinte elámultam attól amit láttam. - Angyali és egyben ördögi mosolya van mind az anyjának, mind a lányának. - Mondtam mosolyogva, miközben egy puszit nyomtam Shan arcára is. Nem igazán vártam, hogy miután a feleségem apja épp erről poénkodott, hogy elkezdett járni valóban el is kezd. Mindenesetre fontos pillanat volt ez mindkettőnk számára, láthatóan és érezhetően Shan már megint elérzékenyült teljesen. Nem is csodálom mondjuk, hisz a nők általában amúgy is érzelmesebbek, vagyis jobban kinyilvánítják mit éreznek, mint mi férfiak. Legalábbis én így gondolom...
I always wanted to be a mom and have a family. And now it has come true.
Elmosolyodtam a szavai hallatán, mert tényleg mind a hármukat nagyon szerettem és már nehezen tudtam volna elképzelni az életemet nélkülük. Nélkülük már csak valami szellem lennék és nem találnám a helyemet ebben a világban. Sokszor gondolkoztam olyan dolgokon, hogy "mi lenne, ha... ?" bármit is másképpen csináltam volna de ez pontosan olyan volt, hogy ezeknek a szavaknak külön nem lenne akkora jelentősége, mint együtt, illetve hiába törtem ilyeneken a fejemet egyszerűen nem tudtam rá a választ. Talán nem is kell tudni rájuk a választ, mert pontosan úgy történt minden ahogyan történnie kellett. Vannak olyan helyzetek, amikor mi hozzuk a döntést és vannak olyan pillanatok az életben amikor a döntések alakítanak minket. Amikor visszagondoltam arra, hogy miért tűntem el mindig előle, amikor már annyira közel járt, akkor mindig csak egy válaszom volt, mert nem akartam veszélybe sodorni az életét. Mégis veszélybe sodortam őt, elvettem tőle az emberi életét és mondhatni vámpírrá változtattam. Olyan lett, mint amilyen én vagyok és nem döntött hanem én erről az egészről. Nem voltam büszke magamra, de ő valahogyan sokkal jobban kezelte ezt az egész dolgot mint én anno és ennek viszont örültem. A kislányunk elnevette magát, amikor Nate kérdezte tőle, hogy milyen volt a napja, majd pedig hozzá bújt. Mosolyogva figyeltem őket és már éppen fel akartam állni, amikor a karjaiba rakta a lányunkat, ő pedig átölelt engem. Figyeltem ahogyan Nym is közelebb jön hozzánk, majd pedig a fejét a lábamra hajtotta. Gyengéden megsimogattam az ő fejét is, s egy puszit nyomta a kislányom arcára. Mosolyogva figyeltem Chloe tevékenységét, de a férjem szavait hallva egy pillanat alatt lefagyott a mosoly az arcomról. Tudtam, hogy előbb-utóbb ezt is meg kell beszélnünk, de bíztam abban, hogy nem Chloe füle hallatára. Tudom, hogy nem szeretnéd és én se szeretném. - mondtam neki sietve, majd pedig a fülem mögé igazítottam egy-két tincset és közben végig az angyalkámat figyeltem, egy pillanatra nem néztem Nate-re, mert most nem lettem volna képes rá. - Én is remélem, hogy örökölte édesapám képességeit, de ez akkor se a mi döntésünk lesz, hogy szeretne-e örökké élni bármilyen formában vagy nem. Ezt neki kell eldöntenie, ha már elég érett lesz. Nem szeretném olyan életre kényszeríteni, amit nem szeretne. - mire a mondandóm végére értem elcsuklott a hangom, mert belegondolni se szerettem volna abban, hogy esetleg egy napon el kell veszítenem őt. Összeszedtem minden erőmet és újra megszólaltam. - Majd a napokban felhívom apumat emiatt, hogy mikor tudna ez ügyben tenni valamit. - végül pedig felálltam és egy pillanatra Nate-nek odaadtam Chloe-t, aki ekkora már szinte teljesen magához "tért" az álomvilágból. Megigazítottam a ruhámat, s végül elvettem Chloe-t és leraktam a játékai közé. Nem kellet sok idő hamarosan bele is vette magát az "élvezetekbe". Felkaptam a földről egy-két ruhát és közben azon gondolkoztam, hogy mit csináljak enni neki, nekik. Esetleg van valami ötleted vacsorára? - egy halovány mosollyal pillantottam Nate-re, hiszen még az előbbi dolog foszlányai még mindig ott kavarogtak a fejemben, majd amikor újra Chloe-ra néztem, hogy minden rendben van-e vele, akkor olyan dolog történt amire nem számítottam. - Kicsim... - szóltam a férjemnek, hogy nézzen oda, hiszen Chloe felállt és tett egy lépést, majd pedig mosolyogva hol az egyikünkre, hol a másikunkra pillantott.
Sok döntést megbántam már az életben, de még több van amit örülök, hogy megléptem. Ilyen volt például, hogy Jason pártfogoltsága alá álltam, és a mentorom lett, aki mindenre megtanított. Ha nem fogadom el az ajánlatát, akkor biztosan máshogy alakult volna minden. Ő ugyanúgy folytatta volna az életét, én is ugyanúgy folytattam volna ahogy azelőtt, Shannal még talán találkoztam is volna, de azontúl meg nem kaptam volna a hívást, hogy elkapott egy vámpír leányzót, és valószínűleg maga ölte volna meg, nem adva ultimátumot nekem, hogy válasszak. Valószínűleg most valami régi évfolyamtársammal járnék, családalapítás szóba se jönne, nem lennék boldog, vagy ha igen is, akkor meg csak magamat álltatnám, mert ez a boldogság amit most érzek Shannal és Chloe-val meg sem tudná közelíteni azt. Legalábbis én így gondolom. Másik döntés meg, hogy nem hagytam abba a keresést, kutatást. Viszont az kicsit Shantól gonosz húzás volt, hogy mikor közel jártam hozzá, akkor csak még inkább eltávolodott tőlem, még inkább elbizonytalanítva az egész helyzetet. Mi lett volna, ha egyszer csak a keresésbe beleunok, és hagyom a fenébe az egészet? Shan vajon megkeresett volna engem? Vagy az előző életképem lépett volna érvénybe? Hála az égnek ezekre a kérdésekre nem fogok választ kapni soha. A mostani életem is túl szép, hogy igaz legyen, ezért is remélem, hogy ez nem csak egy álom, aminek a végén felébredek és kiderül, hogy Shan nem is létezik, Chloe meg sem született, a szüleim élnek, nem leszek mentorált, és így tovább?? Valószínűleg összeroppannék. - Én is titeket! Mindennél jobban! - Mondtam mosolyogva közvetlen a csók előtt. Mikor a kislányunk már mozgolódni kezdett nagyon, a karomba vettem őt, és mosolyogva néztem rá le, mire kinyitotta lassan a szemeit is. - Szép reggelt bogaram! Milyen volt a nagypapival, hmm? - Kérdeztem az apró csöppségtől, majd rápillantottam Shanra is, aki az ölemből sem akart elmozdulni egy pillanatra sem, majd egy röpke csókot adtam neki, közben a kicsi Chloe-t is a karjai közé tettem, miközben én meg Shant öleltem át. - Remélni tudom csak, hogy apád erejéből örökölt valamit ő is… Mi nem halunk meg egykönnyen, de nem akarom végig nézni a lányom temetését… Mondjuk Ezio ki tudná ezt deríteni egyszerűen. Nem akarok, de szeretek előre gondolkozni. Nem akarom, hogy olyan sors jusson neki, hogy a hosszú élet előtt még meg kelljen halnia. - Saját bőrömön tapasztaltam meg, és valószínűleg Shan is, hogy ez nagy hatással van az emberre, ezt meg nem akarom, hogy a lányunk is megtapasztalja.
I always wanted to be a mom and have a family. And now it has come true.
Egy darabig még az ajtóban álltam és figyeltem azt amit csinálnak. Elmosolyodtam Nym reakcióján, de nem is számítottam másra, majd amikor Nate adott egy apró puszit a kislányunknak, akkor még szélesebb lett a mosoly az arcomon. Még néha azt hittem, hogy álmodom, pedig nem így volt. Ez volt a valóság, s talán pontosan ezért féltem néha attól, hogy elveszíthetem őket. Egy dolgot tudtam, hogy mindig biztonságban szeretném tudni őket és ezért bármire képes lennék, illetve bárkivel szembeszállnék, ha a családomat próbálná bántani. Lassan közelebb sétáltam hozzájuk, majd Nate invitálására az ölébe ültem és gyengéden viszonoztam a csókját. Ezek után pedig neki dőltem, talán még kicsit hozzá is bújtam. A szavai hallatára egy aprót az ajkamba haraptam és pár másodperc erejéig nem szólaltam meg, hiszen egy picit meglepő volt, hogy pontosan ugyanaz a dolog járt a fejében, mint nekem.Miközben ezen gondolkoztam mosolyogva élveztem a gyengéd cirógatását és még a szemeimet is pár másodpercre lehunytam. Mert megérdemled azt, hogy boldog legyél. Én meg szerencsés vagyok, hogy én lehetek az a személy, aki boldoggá tud tenni. - mondtam neki egy kisebb habozás után, hiszen néha eléggé nehéz szavakba önteni azt, amit érzünk. Mindig is voltak olyan érzelmek, amikről az ember nehezen tud beszélni, mert nem mindenre van megfelelő szó. Vannak olyan érzelmek, amit érezni kell és akkor már a másik fél is tudja akár egy pillantásból, hogy pontosan mi is érez a "partnere". Szeretlek. - mondtam neki suttogva és gyengéden megcsókoltam, s mosolyogva figyeltem, hogy lassan a kislányunk is mozgolódni kezd. Azt hiszem eddig tartott a pihenőnk. - mondtam a férjemnek még mindig mosolyogva. Egyáltalán nem bántam, hogy Chloe ébredezik, mert már nagyon hiányzott. Vele lett teljes a mi kis családunk, s életem egyik legjobb döntése volt az, amikor igent mondtam Nate-nek. Soha nem mondtam neki, de részben nem bántam azt, hogy akkor úgy eltűntem az életéből, hiszen ennek köszönhetően még inkább tudom, hogy mennyire fontos vagyok számára, mert nem volt könnyű dolga, de kitartott és megtalált engem. Emiatt örökké hálás leszek neki, hogy nem mondott le rólam.
Sejtettem, mi járhatott Shan fejében, mikor ugyanazokat a reakciókat mutattuk az apjával. De nem is tagadjuk ezt mi férfiak, a normális, épelméjűek nagyban hasonlítanak egymásra néhány dologban legalábbis. Ezt viszont viccesnek találtam, habár legszívesebben magamhoz ölelgettem volna Shant, mert már komolyan kezdtem sajnálni, olyan vörös volt. Különösebben az sem zavart, hogy az apja hallott minket, ha ezt mindenképpen el akartuk volna kerülni, akkor Shan csendben marad. De ezek után nem csodálnám, ha visszafogná magát, habár mintha én ilyen dolgot megengednék neki. Ez az egyik legjobb dolog a szexben, így legalább tudom, hogy jól csinálok mindent. Habár vámpír létemnek köszönhetően másképpen is a tudtomra adná, elég csak a heves szívverését hallgatnom. Bár én maradi vagyok, inkább szeretem a régi módszereket alkalmazni és használni. Ennyi idő, egy gyerek, és egy házasság után is mindig ugyanazt a reakciót tudjuk egymásból kiváltani, és ennek örülök, hogy semmi sem laposodott el köztünk. Tudom, hogy minden egyes érintésemre, csókomra, ölelésemre máris hevesebben kezd verni a szíve kicsit. Tudom, hogy alvás közben szeret hozzám bújni, és a mellkasomra hajtani a fejét, miközben én szorosan magamhoz ölelem. Nem tudom mivel érdemeltem én ki őt, de semmiért nem cserélném el ezt az életet amit sikeresen alakítottunk ki. Amint lerakta a lányunkat az ágyra, Nymeria már mászott is fel az ágyra, és köré feküdt, fejét pedig az ágyra hajtotta. Én a karomra támaszkodtam, és úgy hajoltam közelebb a kislányunkhoz, adtam neki egy puszit, majd megsimogattam a kutyus fejét is. Mikor közelebb ért hozzánk Shan is, akkor a kezét megfogtam, és az ölembe ültettem őt, majd megcsókoltam. - Nem értem, hogy mivel sikerült titeket kiérdemelnem. - Mondtam neki egy újabb csók előtt, miközben végig simítottam a karján lassan, újra és újra.
I always wanted to be a mom and have a family. And now it has come true.
Egy pillanatra teljesen ledöbbentem, amikor meghallottam édesapám szavait. Éreztem, amint egyre vörösebb lesz az arcom, s próbáltam lenyugodni, de ahelyett, hogy a férjecském ott termett volna mellettem és elrejtett volna az ölelésében ő is elkezdett nevetni. A két férfi nevetése töltötte be a szobát. Vettem egy mély levegőt, majd egyikről a másikra pillantottam, de mire megszólalhattam volna addigra édesapám a karjaiba zárt. Pedig szívesen megmondtam volna nekik azt, hogy mennyire is hasonlítanak egymásra. Sokszor ugyan azt a dolgot reagálták bizonyos dolgokra, de nem is baj, ha nem tudják ezt. Nem kell mindent tudniuk, mert még egyszer összefognak ellenem, még ha csak poénból is. Régebben ilyen esetben biztos vagyok abban, hogy megpróbáltam volna kibújni apuci öleléséből, de most mégis jól esett. Biztonságban éreztem magamat, illetve annyi időt töltöttünk távol egymástól, hogy már hiányzott ez. Ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy visszaröppennek az időben és újra kicsi vagyok, pedig sok minden megváltozott azóta. Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer lesz egy szerető férjem, aki képes olyannak elfogadni, amilyen vagyok. Azt is mondhatnánk, hogy aki a hibáimat is pontosan annyira szereti, mint a lényem többi részét. Illetve még a másik dolgot is megkaptam az élettől. Édesanya lehettek. Erről már szinte le is mondtam, de pontosan ezért vagyok még inkább hálás a sorsnak. Ennél többet soha nem is kívánnék, csak annyit, hogy a családommal minél több időt eltölthessek. Pontosan tudtam, hogy nem komolyan gondolta az előbbi dolgot apum, egyszerűen csak muszáj volt lecsapnia erre a lehetőségre. Ebben is hasonlít Nate-re, mert sokszor pontosan ugyanezt csinálja ő is. Eleinte fura volt, de szép lassan megszoktam és rájöttem arra, hogy mikor vegyem komolyan őt és mikor ne. De soha nem akarnám azt, hogy a férjem, vagy akár az édesapám megváltozzon, hiszen mind a kettőt olyannak szeretem amilyenek. Elkezdett járni? - döbbenten kérdeztem vissza, s a lányomra pillantottam. Mindig is vártam ezt a pillanatot, de minél több ideig figyeltem édesapámat, annál inkább úgy gondoltam, hogy megint tréfál. - Ugye csak tréfálsz? Ez nem is igaz? - komoly tekintettel néztem rá, de valójában már én is mosolyogtam ezen az egész dolgon. Majd amikor újra megszólalt, akkor megráztam a fejemet. - Tiszta mókamester lettél. - mondtam neki mosolyogva, majd pedig elköszöntem tőle. - Szia és vigyázz magadra. - tettem hozzá sietve, majd utána futottam a folyosóra és még egy utolsó ölelést loptam tőle, hiszen nem tudom, hogy mikor fogom újra látni őt, de reménykedtem abban, hogy hamarosan. Pontosan tudja, hogy itt mindig szívesen látott személy. Ezek után visszasétáltam a szobához és megálltam az ajtóban. Neki dőltem az ajtófélfának és mosolyogva figyeltem azt, ahogyan Nym óvja a pici leányzót, illetve azt ahogyan édesapja mosolyogva figyeli az ébredező lányát. Nem tudtam azt, hogy mivel érdemeltem ki ezt az egészet, de talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy boldog vagyok és minden egyes percét élvezem az "új" életemnek.
Komolyan olyan helyzet volt ez Shannak, mint mikor először kaptam rajta azon, hogy magával játszadozik. Ohh igen, régebben ő sem fogta vissza magát, és mivel az anyja cölibátusba ítélte őt lényegében valamivel ki kellett elégítenie a szükségleteit. Hevesebben vert a szíve, mint egy 200 kilós embernek fél óra sprintelés után. És vörösebb volt, mint egy paradicsom, és egy rák összevetve. Mikor megkaptam azt a puszit az arcomra, azzal úgy éreztem, hogy ezzel a lányom egy hatalmas ziccert adott, amit kihagyni már-már bűn lenne. - Nem akarom tudni ezek az ajkak hol jártak percekkel ezelőtt, de sajnos nagyon is jól tudom. - Húztam a lányom agyát, majd mikor megláttam, hogy még a vörösebbnél is vörösebb lett elkezdtem nevetni. Háttérben hallottam, ahogy a férje is ugyanezt teszi. Ettől persze még inkább zavarba jött. Megöleltem a lányomat nyugtatásként, miközben még mindig kuncogtam, egyszerűen nem tudtam abbahagyni. 700 év után az ilyen húzások már nagyon is hiányoztak. - Nem csináltunk semmi érdemlegeset, kicsit játszottunk, ja és igen, elkezdett végül totyogni is. Kár hogy lemaradtatok róla… Az első lépések egy szülő életében fontos dolog pedig…- A legnagyobb komolyságomat vettem elő, habár az igazság távol állt ettől, mert a nevetést alig bírtam visszatartani. Nem láttam őt semmit csinálni, csak szerettem volna még egyszer látni a lányom arcán a kiborulást, amit nem soká látni is fogok. Kicsit kemény poén, de tudom, hogy nem fog ezért neheztelni rám. - Csak vicceltem, ha el is kezdett volna, akkor úgy is felvettem volna videóra. Na de nekem mennem kell. Szia kicsim. - Öleltem meg újra, és adtam egy puszit az arcára, majd a kicsinek is adtam egy puszit, és kihátráltam a szobából, majd a házból.
Rég volt már olyan, hogy ennyire elveszítettem az időérzékemet, pedig egy dologban biztos voltam, hogy édesapám annyira pontos, mint a svájci órák. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe fogok kerülni. Sok minden történt már velem ennyi idő alatt, de ez aztán tényleg érdekesen sikerült. Nem csináltunk semmi "rosszat" se, sőt inkább olyan dolgot csináltuk, ami természetes nő és férfi között, egy férj és feleség között meg pláne. De soha nem hittem volna, hogy ennek a dolognak fültanúja lesz az édesapám. Tudom, hogy mennyire jó a hallása, hiszen ő is vámpír, mint én. Egy dolgot reméltem, hogy ebből Chloe semmit se hallott. Reménykedtem abban, hogy ő legalább átaludta ezt az egészet, de nem értem, hogy mit csinálhatott ennyi ideig apukám, mert ennyire csak nem lehetünk süketek. Főleg, mert úgy tűnt, hogy Nate se sejtette azt, hogy "vendégünk" van. Nem értettem azt, hogy őket miért nem zavarja ez a helyzet. Éreztem, hogy az arcom rák vörös lett. Hajam az arcomba hullott és próbáltam lenyugodni, ami a férjem ölelésének köszönhetően egyre jobban ment, de amikor rápillantottam, akkor egy pillanatra megráztam a fejemet hitetlenkedve. Nem értettem, hogy képes ebben a helyzetben is mosolyogni, de talán pontosan emiatt szerettem belé. Szerettem benne azt, hogy mindig képes mosolyogni, illetve bármikor képes mosolyt csalni az arcomra. De az egész kicsit olyan volt, mintha ez a két férfi ebben a pillanatban szövetkezett volna. Soha nem vágytam arra, hogy bárki is hallja ezt a dolgot, de azt meg a legkevésbé, hogy pont az édesapám. Sietve bújtam ki Nate öleléséből, s felpattantam az ágyról és elindultam kifelé, de persze a tervem most se jött be. Ohh, igaz. De gondoltam.... - próbáltam valami választ találni, de hirtelen nem jutott eszembe semmi se. Nem akartam megmozdulni, de nem volt nehéz dolga, de könnyű se édesapámnak. Hamarosan már vele szemben álltam. Egy darabig nem néztem rá, majd pedig óvatosan a karjaimba vettem az alvó lányomat, s egy gyengéd puszit nyomtam az arcára. Hamarosan Nym is megjelent a lábamnál, mert üdvözölni szerette volna a "kis barátját", de pár pillanattal később újra hallottam, amint az ágyra ugrik és befészkeli magát a korábbi helyére. Csodálkozva pillantottam édesapámra a szavai hallatán, de biztos voltam abban, hogy Nate valószínűleg jól szórakozik, ha nem is mutatja ki, akkor magában. Nem akartam elhinni, hogy most komolyan erről beszélgetünk. Eléggé fura volt a helyzet, bármennyire is örültem annak, hogy apuci él és virul, illetve hogy itt van velünk, annyira nem vágytam arra, hogy ilyen helyzetbe kerüljek vele. A mondandója végét hallva egy apró mosoly jelent meg az arcomon. - Ha lehet, akkor ejtsük azt a témát. - mondtam sietve, majd Nate-re pillantottam segítségért. Pár pillanattal később pedig folytattam. - Igen, éjszakánként olyan, mint egy "kisördög", de remélem nem okozott sok kellemetlenséget. - tettem hozzá mosolyogva, majd figyeltem a karjaimban pihenő tündérkét, hallgattam a szívverését és a légzését. Annyira szerencsések vagyunk, hogy ezért mindig hálás leszek a sorsnak. Végül pedig adtam egy apró puszit apuci arcára. - Köszönöm. - tettem hozzá suttogva, majd pedig elálltam az ajtóból, hogy ő is be tudjon jönni a szobába. - És mi jót csináltatok? - kérdeztem tőle kíváncsian, de közben figyeltem arra, hogy nehogy felébresszem a "szemünk fényét". Óvatosan a karjaimban tartottam, s talán még egy kicsit ringattam is őt közben. Hol a férjemre, hol pedig az édesapámra pillantottam közben.
Pontos embernek vallom magam, most sem volt ez másként. Az egy nap, az 24 órát jelent, eltelt a 24 óra, jöttem, és igen, olyannak voltam tanúja ami ha korábban, jó néhány száz évvel ezelőtt történt volna, mikor még csak olyan tizen-valahány éves lett volna Shan, akkor nem ússza meg egy sóhajtással egyikőjük sem. De mára már felnőtt, gyönyörű anyuka lett, akinek van egy szerető férje, azt csinálnak amit szeretnének, én ebbe nem szólhatok bele, és nem is fogok. Az ő magánéletük, azt csinálnak amit akarnak, én csak jó időben voltam rossz helyen. Szerencse, hogy volt TV-jük viszont, mert különben szerintem nem igen tudtam volna mit csinálni. Elmosolyodtam, ahogy Shan összerezzent a hangom hallatán. Őszintén szólva már sajnáltam is, a kétségbeesést látva az arcán. Aztán mintha egy paradicsommá vált, olyan vörös lett a zavar miatt. Érződött a levegőben, hogy ezt egyedül csak ő komplikálja túl, Nathaniel meg sem szólalt, csak ült ott, és mosolygott Shan reakcióin, próbálta az ölelésével nyugtatni. Egy szó nem jött ki Shan száján sem, pedig látszódott rajta, hogy valami mentséget keres. Végül „kitört” az ölelésből, és megindult felém. Vagyis ki a szobából, Chloe-ért. Aki amúgy nem mellékesen a kezemben volt. - Kicsim… Chloe itt van…. - Állítottam meg a másik kezemmel a vállánál fogva, és húztam vissza a szobába, magam elé állítva. A kezem még mindig a vállán pihent, és úgy mosolyogtam le rá, és adtam át neki Chloe-t. - Bogaram, házasok, mi több, SZÜLŐK vagytok, nem kell zavarban érezned magad, én is voltam fiatal, tudom milyen ez az egész. Mindenkinek vannak szükségletei, és egy újdonsült anyukának csak még inkább az azelőtti megvonások miatt. Meg az utáni, ami emiatt a kis ördög miatt jelentkezik, aki fél percre sem hagy aludni. -
Majdnem egy napja, hogy nem volt itt a lányunk, de egészen addig nem is tudatosult bennem, hogy már ennyi idő eltelt, amíg nem pillantottam rá az órára. Igaz a félnapot átaludtuk, de tényleg jó érzés volt kicsit pihenni. Mostanában nem sokat aludtunk, mert sokszor fent volt éjszaka Chloe, azt is mondhatnánk, hogy igazi éjszakai bagoly volt. Általában mindig meghallom, illetve megérzem azt, ha valaki itt van a házban, de most semmi nem tűnt fel. Egyszerűen Nate-n és Nymerián kivül senkit se hallottam, pedig ha tudom, hogy "közönségünk" van, akkor valószínűleg teljesen másképpen alakultak volna a dolgok. Talán nem csoda, hogy fel se tűnt az, hogy itt van édesapám, mert eléggé el voltam foglalva mással, vagyis valakivel. Egyáltalán nem zavartattam magamat, ami még talán tőlem is fura volt. Régebben sokkal inkább zavart volna, ha így járkálok előtte, de mára már megszoktam és tudtam, hogy a férjem pontosan olyannak szeret, amilyen vagyok. Gyorsan magamra kaptam egy-két ruhadarabot, majd pedig csatlakoztam hozzájuk. Mosolyogva figyeltem őket, amikor megéreztem valakinek a tekintetét magamon. Egyből megfordultam. Próbáltam nyugodt maradni, de közben végig az járt a fejemben, hogy vajon mennyi ideje állhat itt Ezio, illetve mióta lehet a házunkban. Azzal próbáltam nyugtatgatni magamat, hogy még csak most jöhetett, de a szavai elárulták őt. Az ajkamba haraptam, s mondani akartam valamit, de hang nem jött ki a torkomon. Nem tudom, hogy mikor voltam ennyire zavarban, illetve talán még soha nem éreztem így magamat, mint abban a pillanatban. Apám olyannak volt tanúja, aminek egyáltalán nem kellett volna. Viszont részben az ő hibája is, mert nem telefonált ide, hogy már jönni fog. Örülök, hogy látlak. - mondtam sietve, de még mindig nem bírtam ránézni. Azt is mondhatnánk, hogy kerültem a tekintetét. Magamon éreztem Nate tekintetét is, így inkább úgy éreztem, hogy jobb ha én elhagyom ezt a helységet. - Beszélgessetek csak, én megyek megkeresem Chloe-t. - mondtam sietve, majd mit sem törődve velük kisétáltam a szobából.
Mivel úgy gondoltam megérdemelnek végre egy kis nyugalmat, együttlétet, ezért felajánlottam, hogy egy napra magamhoz veszem a kicsit, ők meg csináljanak amit akarnak. Általában úgy is velük vagyok, napközben legalábbis. Este meg a kicsi általában úgy sem alszik, ebből következően ők sem, így sok lehetőségük egymás vágyainak kielégítésére nem igen van. Meg az alvásra sem. Én meg ugyanúgy szeretem a kicsit, első és valószínűleg egyetlen unokám, így ezt meg kell becsülnöm. Ügyesen megcsinálták ezt a látogatást Velencébe, alig 10 perc múltán, hogy a házamba értek Nate már meg is halt, azelőtt meg gondolom mint a nyulak úgy csinálták… Voltam én is fiatal, egy eljegyzést is rendesen meg kell ünnepelni. Mivel vámpírnak vámpírtól nem lehet gyereke így mondhatom tényleg ügyesen összehozták az egészet. Bár ugyanúgy én is segíthettem volna nekik, elvégre eredetileg én sem szimpla ember voltam. De ez így mégis más egy kicsit. Másrészről azért vagyok velük szinte állandóan, mert ők még nem jártasak nagyon a gyereknevelésben, én meg felneveltem hármat is, tanácsadás miatt is vagyok velük. Bár mindketten ügyesek, néhány dologra nem ártott megtanítani őket. Pelenkázás, pólyázás, satöbbi. Eltelt már bő 23 óra, gondoltam ideje visszavinni hozzájuk a babát, ezért el is indultam. Kulcsot adtak a házhoz, így beléptem, de síri csend volt. Így hát leültem a nappaliban egy kanapéra, és vártam míg felébrednek. Végül olyan történt amit kevésbé sem akartam hallani. Először csak mozgolódás volt a szobában, aztán a zuhanyt megnyitotta vagy Shan, vagy Nate. A következő dolog meg amit hallok a lányom kéjes nyögései. A falak nem is voltak vékonyak, és csak egy emelettel volt feljebb a szoba, mégis hallani lehetett tisztán mindent. Gyorsan dugtam is be a fülembe a fülhallgatót, és kezdtem el zenét hallgatni. Aztán jó néhány perc múlva miután úgy gondoltam megtették amit kellett, felálltam karomban a kicsi Chloe-val, és felsétáltam a szobába. Az ajtóban megálltam, kíváncsi voltam mikor vesznek észre, de Nate Nymeriával, Shan meg a pucéron rohangálással volt elfoglalva. Miután a lányom is felöltözött, sóhajtottam egyet, és végül megszólaltam. - Utoljára olyan 710 éve láttalak csupaszon Shan, de legalább tudom, hogy azóta minden testrészed kifejlődött. Akármennyire sem voltam erre az információra kíváncsi. Arra meg, hogy ilyen hangos vagy, inkább semmit nem mondok... -
Mosolyogva pillantottam rá és viszonoztam gyengéd csókját, s talán kicsit hevesen is. Amikor a kezével lazított a szorításomon, akkor szép lassan elengedtem őt, majd pedig újra a saját lábaimon álltam. Figyeltem őt és bármennyire is frusztráló lett volna a távolság esetleg más esetben most nem zavart, illetve még a csend se. A tekintetünk, a pulzusunk és a szívünknek a ritmusa helyettünk is beszélt. Loptam tőle még egy-két csókot, majd végül pedig "leállított". Figyeltem őt, kíváncsian pillantottam rá, majd pedig bólintottam. - Rendben. - Nym régóta volt velünk, hiszen még Velencében találtunk rá, s Nate mentette meg az életét. Ezért még mindig hálás vagyok neki, hiszen Nym ugyanannyira volt a család része, mint ő, én és a kislányunk. Mondhatni a lányunkkal együtt cseperedett fel, s hiába voltam én is és a férjem is vámpír ő végig velünk maradt, illetve szinte elválaszthatatlanok voltak a kicsi leányzótól. Mindegy volt, hogy mennyire "nyúzza" meg, Nymeria csendesen tűrte a dolgot és még néha ő kereste Chloe társaságát, hogy játszanak. Szerettem őket elnézni, s mindig mosolyt tudtak csalni az arcomra. Figyeltem Nate egyre távolodó sziluettjét, végül pedig visszaálltam a tusoló alá, s egy kicsit jobban megengedtem a vizet. Éreztem, amint a fejem búbjától egészen a talpamig átjár a forróvíz lazító és egyben "lazító" hatása is. Szerettem volna most kicsit kikapcsolni a gondolataimat, de egyszerűen most se bírtam kikapcsolni. Talán néha nem kellene ennyit rágódnom dolgokon, de ebben a dologban soha nem fogok változni, mert egyszerűen nem tudok. Sokszor gondolkoztam azon, hogy "Miért én?", de a mai napig nem tudtam a választ ezekre kérdésekre. Nem tudtam azt, hogy miért engem szeret, miért én vagyok neki fontos, vagy éppenséggel, hogy miért kaptam az élettől esélyt arra, hogy az álmaim valóra váljanak. Egyszerűen nem tudtam azt, hogy mivel is érdemeltem ki a családomat, a lányomat, a férjemet, a kutyusomat, illetve azt is, hogy miért kaptam még egy esélyt az apámmal való kapcsolatomra. Tudtam jól, hogy régen megbántottam őt, de bármire képes lettem volna azért, hogy újra minden rendben legyen köztük. Régen én voltam a pici kislánya, majd ahogyan nőttem úgy kezdett picit zavarni ez a dolog, de manapság pedig egyre inkább hiányzik, hiszen pontosan tudom, hogy mindig is az leszek és a mai napig jó érzés a védelmező ölelésében lenni, illetve az atyai jó tanácsait néha meghallgatni. Nem tudom, hogy mennyi ideje ázhattam már, de végül úgy döntöttem, hogy itt az ideje utána mennem. Lassan megfürödtem, megmostam a hajamat, majd amikor láttam, hogy már nincs törölköző, akkor mosolyogva megráztam a fejemet, hiszen elég gyakran ezt csinálja, de most nem sikerült kifognia rajtam. Feltűztem a hajamat, majd pedig belebújtam a kényelmes köntösömbe miután elzártam a vizet és elindultam a szobába. Mosolyogva figyeltem Nate-t, amint maga mellé "csábította" Nym-t. - Azt hiszem könnyen lecseréltél. - jegyeztem meg viccelődve, majd pedig kivettem egy törölközött a szekrényből. Magam köré csavartam, s végül pedig megváltam a köntöstől. Pár perc erejéig újra eltűntem a fürdőben, mert muszáj volt a hajamat is megtörölni és nem akartam még jobban eláztatni a szobámat. Végül pedig újra visszamentem a szobába, belebújtam a fehérneműmbe és Nate egyik pólójába. Leültem az ágyra megsimogattam a kutyust. Szia Nym. - mondtam neki mosolyogva és játékosan egy apró puszit nyomtam a kutyus fejére. Nate-re pillantottam és egy kisebb habozás után újra megszólaltam. - Jobb, mint én, igaz? Szófogadóbb és tudja, hogy mikor kell csöndben maradni. - tettem hozzá még mindig mosolyogva és viccelődve, de közben végig Nate-t figyeltem.
Kíváncsi lennék mivel alakult volna másképpen az életünk, ha nem megyünk Velencébe. Nem lettem volna vámpír, ugyanúgy gyengének érezném magam Shanhoz képest, mint aki nem tudja őt megvédeni. Bár vadász tudásom volt, egy tucatnyi vámpírral, vérfarkassal én sem tudnék elbánni. Francba, hát két vérfarkas legyőzött, megölt lényegében. De most, hogy vámpír lettem, végre erősebbnek is érzem magam, érzékeim felerősödtek a régi sokszorosára, ez viszont nem borította sötétségbe az elmémet. Köszönhetően Shannak, úgy gondolom. Az elején nem volt könnyű dolgom, csak egy hétig talán, mire teljesen befogadta a szervezetem a vért. Aztán pedig ha kicsit jobban is beindultam valamire, akkor elég volt, hogyha ott van mellettem Shan, vagy ha emlékeztetem magam arra, hogy ha ártok nekik, vagy magamnak, akkor a kicsi sem ismerheti meg az apját. Mostanra meg már újra embernek érzem magam, egyedül csak a vér ivás a rossz benne, de meg lehet szokni. Amint a végére értünk el is engedtem a kezét, hogy átkarolhasson végre ő is. A lábát is elengedtem, ha akarja le száll rólam, de nem igazán akaródzott. A kezeim közé fogtam az arcát, és úgy csókoltam meg, majd újra visszatért a kezem a lábaihoz, és egy kicsit lazítottam a szorításán, neki sem kellett több, elengedett. És újra beállt a jó néhány centi különbség köztünk. Lábujjhegyen állva csókolt tovább, de elengedni végül tényleg nem akart. Végül magam húzódtam el tőle, mert néha levegőt is kell vennünk. - Te csak fürödj meg, én addig megyek, és megnézem Nym-et. - Fordultam meg, és kaptam fel az utolsó tiszta törülközőt, majd kilépdeltem a fürdőből, és megtörülköztem útközben. Végül a nagy szennyes kosárba dobtam azt is, és felöltöztem. Bár egy boxer, és farmer párosnál tovább nem igen jutottam. Majd pedig bejött Nymeria is. - Felébredtél, „kis”kutyám? Bocsi, anyu szeret hangoskodni. - Mondtam mosolyogva, miközben a füle tövét vakargattam. Amint felugrott az ágyba, én is mellé ültem, és úgy simogattam tovább, várva, hogy Shan is előjöjjön.
Tudtam jól, hogy tényleg nem fog lépni addig, amíg az a fránya ruhadarab rajtam lesz. Ismertem már annyira, hogy tudjam mikor gondol valamit komolyan és mikor szeretne csak húzni engem. Persze, ez se teljesen igaz, mert hiába voltunk együtt két éve még mindig nem tudtam teljesen átlátni rajta, de ezt egyáltalán nem bántam. Szerettem azt, hogy mindig meg tudott lepni valamivel. Azt is pontosan tudta, hogy hogyan ne lépjen át egy bizonyos határt, mert akkor biztosan leállítottam volna őt, vagy esetleg átveszem az irányítást. Hiába volt férfi, illetve vámpír, mert még mindig erősebb voltam nála, mivel sokkal idősebb voltam, de ezt csak ritkán használtam ki. Gyorsabban is ment volna, ha ... - mondtam neki kicsit sejtelmesen és játékosan, illetve egy aprót az ajkamba haraptam miközben újra végig "mértem" az izmos estét. Mosolyogva figyeltem őt, amint közelebb lépett újra hozzám, majd pedig viszonoztam a csókját és egy aprót még sóhajtottam is az ajkai fölött, amikor éreztem gyengéd, de annál izgatóbb érintéseit, amint a bőrömet perzselték. Amikor megéreztem az érintését ott, illetve majd amikor belém hatolt az ujjaimmal egy aprót az ajkába haraptam, hiszen részben váratlanul ért. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elkezd kényeztetni. Majd pedig amikor a testemet járta be az ajkaival, akkor néha egy-egy kisebb nyögés hagyta el a torkomat. Éreztem ajkainak izgató érintését a bőrömön, majd pedig hamarosan ott lent is "birtokba" vett a nyelvével. Túl intenzív volt minden, de nagyon is élveztem. A testemet egy jól eső bizsergés járta be és egyre hevesebben vert a szívem. A légzésem egyre szaporább lett, majd pedig szinte minden egyes porcikája a testemnek reagált arra amit művelt. Teljesen elvarázsolt az a bizonyos érzés, illetve hirtelen mindent képes voltam kizárni azokban a pillanatokban, így röpke pillanatig csalódás vegyült a meglepetésbe, amikor hirtelen abba hagyta. Pedig olyan közel voltam már ahhoz a csodálatos és mindent elsöprőérzéshez. Kíváncsian pillantottam fel rá, mert érdekelt az, hogy mit tervez ezek után. Viszonoztam szenvedélyesen a csókját, majd a karomat a nyaka köré fontam és a hajába túrtam, végül pedig amikor belém hatolt, akkor egy kisebb nyögés is társult a csókjaim mellé. A lábaimat szorosan köré fontam. Eleinte fura volt az, hogy a kezeimet lefogja, illetve hogy nem érinthetem meg őt, de minden egyes mozdulatával egyre inkább az a bizonyos pont felé lökött. Nem sokkal később pedig hatalmába kerített az a remek érzés, a testem megfeszült és egy hangosabb nyögés hagyta el az ajkaimat. Pár pillanattal később pedig ő is eljutott a csúcsra. Zihálva vettem a levegőt, s egy apró csókot adtam az ajkaira, majd pedig figyeltem a szemeit és őt. Rég volt már az, amikor ilyenben lehetett részem, de még mindig ugyanolyan hatással volt rám, mint régen.
Próbáltam ismét a legjobb formámat hozni ebben a kis játékban, vagy talán helyesebb szó lenne a kínzás. Nem egyszer játszottam már ezt vele, viszont ha nagyon zavarná akkor leállítana, vagy ő venné át a irányítást. Nem egyszer volt ilyen, mikor már tényleg több 10 percig húztam ezt az egészet, megelégelte, és fordított a helyzeten. Most viszont én már magam adagját megkaptam, szóval most egyedül csak magával tudna kezdeni valamit. Bár hamar kezdem visszanyerni az erőmet, a nyögései újra izgalomba tudnak hozni. Próbáltam kemény, mégis gyengéd lenni vele, majd mikor hátrébb állított, hogy levegye az alsóját elmosolyodtam, és közelebb léptem hozzá újra. - Na végre, hogy megszabadultál tőle. - Mondtam suttogva neki, majd megcsókoltam, miközben kezem végigvándorolt a testén, és odalent kezdtem el simogatni őt. Végül pedig az ujjaimat belé dugtam, és azokat mozgattam benne. A számmal lejjebb indultam, és nyelvemmel elkezdtem körözni a mellbimbója körül. Aztán elindultam még lejjebb, végig csókokat adva minden egyes pontra, majd azt a pontot kikerültem, és a combját simogattam, és puszilgattam. Majd rájöttem, hogy megérdemelné már, hogy kicsit jobban kényeztessem őt, ezért visszaindultam arra a pontra, majd nyelvemmel újra belé kóstoltam. Ujjaimat nem vettem ki azóta sem belőle, végig benne mozogtak, de csatlakoztam a nyelvemmel is, és úgy kényeztettem őt. Az egyik lábát a nyakamba vettem közben. Csak a sok idő után már én is éreztem, hogy egyre inkább sikerült megkeményedni, ezért mikor már elég közel állt ahhoz a ponthoz hirtelen abbahagytam, és felálltam. A falhoz nyomtam, megcsókoltam őt, miközben egyik lábát felemeltem, és belé helyeztem magamat. Tudtam, hogy neki már nem fog sok kelleni ehhez az egészhez, de gondoltam még kicsit húzom neki is. Meg mire én végzek ő is fog valószínűleg megint. Jobb kétszer mint egyszer… A derekam köré fontam azt a lábát amit felemeltem, majd a másikkal is ugyanezt tettem. Most már mindkét kezét a feje fölé nyomtam, miközben másikkal a combját simogattam. Lágy csókokat adtam neki, miközben ugyanúgy lent is elkezdtem mozogni. Ennyi kellett, csak le kellett volna vennie azt a fölös ruhadarabot.
Tisztán emlékeztem az első alkalomra, amikor együtt voltunk. Az ember általában az ilyet nem felejti el. Arra is emlékszem, hogy mennyire zavarban voltam, de ez szerintem néha a mai napig megjelenik, hiszen néha sikerül igazán meglepnie és olyankor egy kisebb zavartság jelenik meg az arcomon, de ez már egyre ritkább dolog. Örültem annak, hogy nem estünk egyből egymásnak, illetve hogy türelmes volt velem. Viszont utána még jó darabig sok ilyen dolog történt köztünk, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem, illetve az egyik ilyen alkalomnak köszönhetem azt, hogy édesanya lehetek. Tudtam jól, hogy komolyan gondolta azt a dolgot, illetve hogy vagy én teszem meg, vagy pedig élvezni fogja a játékot, de nem úgy ahogyan én vágyom rá. Talán azt akartam, hogy még is meggondolja magát, bár ennyi idő alatt pontosan tudtam, hogy erre esélyem sincsen. Imádott játszani és néha tényleg neki jobban ment ez a fajta játék, mint nekem, de természetesen nem csak ebben volt jobb volt. Ez se zavart engem, hiszen én pontosan így szerettem őt. Olyannak, amilyen volt. Ohh, szóval te egyáltalán nem szeretnéd? - kérdeztem tőle játékosan és még picit a szemöldökömet is felhúztam. A kezem még mindig fogságban volt, de ennek ellenére még mindig jól szórakoztam. Végig pillantottam a testén, majd pedig újra a szemébe néztem egy féloldalas mosollyal az arcomon. Az ő teste is eléggé árulkodó volt, így pontosan tudtam, hogy ő is éppen annyira akar engem, mint én őt. Viszonoztam a csókját, majd amikor megéreztem kezének a játékát, érintését a melleimen, akkor egy kisebb nyögés hagyta el az ajkaimat. A testem is kicsit beleremegett eme játékba, majd pedig a fejemet oldalra billentettem, hogy jobban hozzáférjen miközben a kezemmel végig simítottam a lapockájánál, illetve a hátán, majd pedig a hajába túrtam. Majd pedig egy pillanatra meglepődtem amikor éreztem, hogy a véremből iszik. Nem számítottam erre, de egyáltalán nem bántam, majd egy apró mosoly is megjelent az arcomon amikor megértem pár pillanattal később a gyengéd csókjait ott, ahol nem régen még a bőrömet felsértette. A kezének az ügyessége egyre inkább kezdett az őrületbe kergetni és mondhatni ő nyert, megint. Röpke pillanatok alatt tűnt el rólam az alsóm, majd pedig a kezemmel felemeltem az állánál fogva a fejét és szenvedélyesen megcsókoltam. Éreztem, amint testünk már azon a helyen is összeér, s egyre jobban vágytam rá. A kezemet játékosan végig húztam a felsőtestén és ártatlan arccal pillantottam fel rá miközben egy aprót az ajkamba haraptam.
Jó látni azt, hogy a simogatásaim milyen reakciót váltanak ki belőle. Ha nem is a simogatás, már az is, ha hozzáérek. Emiatt is tudom, hogy tényleg megőrül értem. Még két éve, mikor először csináltuk ezt emlékszem milyen kislányos zavarban volt, mikor levettem a felsőjét, mostanra meg láthatóan már felszabadult. Mondjuk miután a lányomat megszülte szerintem ez a legkevesebb. Akkor sem értettem, hogy miért jött ilyen zavarba. Tökéletes, számomra megfelelő teste van, semmi titkolnivalója nem volt előttem, egy hónap alatt sikerült eléggé egymáshoz melegednünk. Ez csak a pont volt az i-re. Viszont elég sok pont lett utána, míg Velencében voltunk. Nem felejtettem el, amit mondtam, az nem vallana rám. Tudtam, hogy később ezt úgy is fel fogom használni, mikor már eléggé sikerült izgalomba hoznom őt. Tudom, hogy mit akar, hogy én szabadítsam meg attól a fránya alsótól, de ismerhetne már annyira, hogy én vagyok a játékmester, a játékba beszállhat, és jól jön ki. Viszont ha ellenszegül, akkor azzal csak magának árt. Ilyen egyszerű a képlet. - Nem… te szeretnéd, ha beférkőznék oda, testbeszédedből, meg ahogy este letámadtál minden kiderül. - Mondtam karba tett kézzel most már, mosolyogva. Majd meglátjuk meddig fogja bírni, de én sem vagyok olyan, aki az ilyen helyzetet ne használná ki. Kis ideig csak álltunk egymás előtt, majd közelebb léptem hozzá, és megcsókoltam. Remélem sikerül a kis színjátékom, ha nem, akkor sem baj. Magának árt, míg magán hagyja azt a ruhadarabot. Közben a kezem a mellére vándorolt, belemarkoltam, majd a mellbimbója körül kezdtem el körözni. Közben áttértem a nyakára is, apró csókokat adtam rá. Végül tettem egy próbát, ki tudja, talán ez még jobban felizgatja, talán ugyanúgy marad a dolog. Egy-két csók között a nyakából szívtam egy kis vért, majd a sebhelyre is adtam végül ugyanúgy csókokat, miközben az egyik mellével ügyeskedett a kezem.
Egyik szerelem se egyszerű, de ha az lenne, akkor honnét tudnánk azt, hogy igazi. A mi kapcsolatunkban is elég sok minden történt. Megmentette az életemet, de már akkor is miattam bántott másokat, illetve ott volt még az a tény is, hogy a mesterét is miattam kellett megölni. Utána pedig mondhatni én okoztam a vesztét. Miattam lett vámpír is belőle, de ő mind ezek a dolgok ellenéred szeretett engem, illetve amikor újra megtalált, akkor már tudtam, hogy soha többé nem lennék képes elengedni őt, illetve küzdeni fogok érte mindig és a családunkért is. Olyan ajándékot köszönhetek neki, amiről már lemondtam. Örültem annak, hogy itt van velem és azon a napon megmentettem az életét. Abban viszont nem voltam biztos, hogy ezt ő is így gondolja. De amikor láttam a lányunkkal, akkor abban a pillanatban azt gondoltam, hogy ő is így érez, még ha nem is mondja ki. Nem sokat beszéltünk az átváltozásáról, talán még Velencében, de azóta ez szóba se jött. Próbáltam nem inni a véréből, de néha eljött az a pont, amikor nem bírtam megállni és ittam belőle. Jobban mondva megízlelte a remek vérét. Biztos vagyok abban, hogy bármelyik vámpír szívesen megtartotta volna őt még emberként, mert a vére igazi ínyencség volt a mi fajtánkra nézve. Nem sokáig gondolkoztam a dolgon, illetve szerettem volna neki örömet okozni. Tudtam jól, hogy hamarosan eléri azt a bizonyos pontot, így tovább folytattam kényeztetését, majd pedig után jó pár percig próbáltam én is összeszedni magamat. A segítségével felálltam, majd pedig egy kisebb kuncogás hagyta el az ajkamat, amikor hirtelen elkapott és a falhoz nyomott. Egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat, amikor éreztem gyengéd játékát az ajkaival a nyakamon. Éreztem, amint Nate ujja végigsiklott az államon, a nyakamon, majd pedig a mellem közötti vonalon lefelé, jó borzongást ébresztve bennem. Figyeltem őt és még röpke pillanatig vissza is fogtam a légzésemet. Ez.. - néztem rádöbbentem, mert tudtam jól, hogy élvezi ezt a dolgot. Mindig is szeretett játszani és általában mindig jobban ment neki ez a húzás dolog, mint nekem. Közelebb léptem hozzá, végig húztam az ujjamat a mellkasán, majd pedig elléptem tőle. Szeretnéd, igaz? - kérdeztem tőle egy féloldalas mosollyal az arcomon. Majd pedig megfogtam az alsóm szélét és elkezdtem húzni őt. Nem állt szándékomban ennyire korán megszabadulni ettől a ruhadarabtól. Hiába vágytam rá minden egyes porcikámmal, még akkor se adtam volna meg neki egyből azt a dolgot.
Őszintén szólva mikor aznap este megláttam az utcán őt, nem gondoltam volna, hogy a dolgok idáig fognak bonyolódni. Akkor még csak egy bajba esett lánynak tűnt, akinek segítségre van szüksége, különben rossz vége lesz az egésznek. Ami végül is igaz, mert ha megtámadják Shant akkor tényleg vérfürdő lett volna. Én ellenben csak néhány csepp kiontott vérrel megoldottam a helyzetet. Az az este volt az életem egyik nagy fordulópontja. Megismertem egy csodás lányt, akivel sorra jöttek a problémák, bonyodalmak, én mégis kitartottam mellette. Talán ekkor is már a szerelem beszélt belőlem, de szerintem ez olyan mint a családtagoknál, őket helyezem minden elé. Még öltem is érte, hihetetlen. Ennyi idő után el kellett volna már felejtenem a mentoromat, de nem tudtam, nem AKARTAM kiverni a fejemből. Az is egy olyan pillanat volt, ami ha kicsit később történik, akkor minden elvész. Nem ismertem volna meg a boldogságot, amit életem szerelme ad nekem. Már azzal is, amint felébredek, ő pedig szorosan hozzám bújik, mint aki el sem akar engedni. Nem tudtam volna milyen is a saját gyermekedet először a kezedbe fogni. Mondjuk azt sem kellett volna legalább átélnem milyen vámpírnak lenni. Bár ki tudja, lehet mára már halott lennék. Simogattam a haját, miközben lassan, gyengéden szívta a véremet. Első alkalommal még emlékszem mennyire fájt, mostanra meg nálunk már közel szokássá vált. Habár csak ő szokta, de engem ez nem zavar. Tekintetemmel követtem miközben egyre inkább lefele vándorolt a testemen. Amint elkezdett kényeztetni éreztem, hogy a szívverésem egyre inkább hevesebb lesz. Gondoltam arra, hogy fordítok a helyzeten, de már annyi ideje kínzott már, hogy nehezen kivitelezhető lenne. Könnyebb lesz megkönnyebbülten játszadozni vele. Elmondtam, hogy addig nem csinálok semmit, míg van rajta valami is. A semmi az mondjuk erős szó, inkább csak nem fogom a csúcsra juttatni. Nekem viszont így is hamar sikerült eljutnom a csúcsra. Egy kis idő mindkettőnknek kellett, hogy összeszedjük magunkat ezek után. Majd pedig a kezemet nyújtottam neki, és felsegítettem. Amint felállt, a falhoz nyomtam őt, azt a kezét pedig a feje fölé toltam. A nyakát kezdtem el csókolgatni, majd pedig a kezem elindult lefele a testén, majd az alsója tetején megállt. És el is vettem a kezemet, majd mosolyogva néztem rá Shanra. - Amit mondtam, megmondtam. -
Hiányzott már az, hogy kicsit kettesben legyek vele, de fura módon a kicsi Chloe is hiányzott. Szintem minden nap velünk volt, mert eddig csak ha pár órára elvitte az édesapám őt. Most fordult elő az, hogy hosszabb időre engedtem azt, hogy magával vigye és abban biztos voltam, hogy lehet ez egyre gyakrabban fog megtörténni. Pontosan tudtam, hogy Chloe képes lesz a nagyapját is az ujjai köré csavarnia, mint a szüleit is. Természetese nem csak ilyen téren hiányzott az, hogy Nate-el legyek, hanem minden téren. Jó volt kicsit kettesben lenni, nyugodtan aludni, hogy nem zavarta meg senki se az álmunkat, illetve biztos voltam abban, hogy a nap többi részére is esetleg lesz valami program. Akár lehet egy kis séta, film nézés. Mindegy is volt, csak az számított, hogy most nem kellett másra figyelni csak rá, de mindezek ellenére a kicsi Chloe túlzottan is hiányzott és kicsit talán aggódtam is érte, hiába tudtam azt, hogy remek helyen van. Pontosan tudta, vagyis sejtette, hogy ma se lesz olyan, hogy egyből megkapná, de nem olyannak tűnt, mint akit ez zavar. Természetesen engem mindig az őrületbe tudott kergetni a "játékaival" és ha titkolni szerettem volna, akkor se tudtam volna. Pontosan tudta, hogy mit kell csinálnia ahhoz, hogy "teljesen elvesszek" és halk, vagy éppen hangos nyögéseim betöltsék a szobát, a helységet. Elmosolyodtam, amikor közelebb húzott magához, majd pedig viszonoztam szenvedélyesen a csókját, míg végül ajkaim gyengéden érintették nyakánál a bőrt. Magamat se értve egy kicsit megsértettem a bőrét és megízlelte ma az édes vérét. Próbáltam óvatos lenni, mert nem akartam neki fájdalmat okozni. Tudtam jól, hogy hamarosan a végéhez ér, s újra azzal a bizonyos mosolyommal pillantottam fel rá, de hirtelen hirtelen a kezemmel lassítottam a kényeztetésén. Loptam tőle még egy apró csókot, majd pedig ajkaimmal elindultam lefelé a csípője irányába. Biztosan voltam abban, ha nem akarja, akkor majd meg fog állítani illetve úgy éreztem, hogy akár a testbeszédéből is tudok olvasni. Nem sokkal később pedig már a nyelvemmel kezdtem el kényeztetni őt, illetve ajkaimmal ott lent, majd rövid idő után újra a kezeimmel folytattam a kényeztetését.
Kezdőlap
▷ 
• 
